A Tópart mentén

Úgy érzem, hogy kipihentem magam, így el is kezdtem néhány alapvető chakra-kontroll technikát gyakorolni. Remélem, hogy mire a sensei visszatér újabb feladatokkal, már készen fogok állni új technikák elsajátítására. Addig azonban minden erőmet a gyakorlatokba fektetem. Mikor ráuntam ezekre az egyszerű, de szükséges gyakorlatokra, befejeztem a feladatsort és rápillantottam a társaimra. Láttam, hogy ők is unják a várakozást.
Annak ellenére, hogy nem vagyok az a bőbeszédű fajta, úgy döntöttem, hogy megtöröm a hosszú kínos csöndet és elkezdtem mesélni magamról:
- A Föld országának határvidékén születtem, és shinobivá nevelésemet is Iwagakure ninjái kezdték el. Még kicsi voltam, amikor Konohagakuréból érkező ninják rajtaütöttek a kiképző-táborunkon, mindenki mást legyilkoltak, de az én életemet rejtélyes okokból kifolyólag megkímélték és elhoztak ebbe a rejtett faluba, hogy Konoha szolgálatába állítsanak. Azóta csak az edzésnek élek és arra törekszem, hogy elit ninjává váljak.

// Rendben! Makenshi kérésére átveszem a társulatot. És mielőtt örülnétek, előre letisztázom= hetente min. 1 post a kötelező mindenkitől. Aki ezt nem tartja be és nem ír, repül. Ennyi ideje ugyanis mindenkinek van, ha akar játszani. Na persze indokolt hiányzás esetén engedélyezem a késést! Na de jöjjön a post, melyben végre elindul valami...//

A sensei végighallgatta a nem túl hosszú és lényeges beszámolóitokat, de arcára mindvégig kiült az a furcsa kíváncsi tekintett. Mindenki beszámolója után hozzátett valami lényegeset annak szavaihoz, de az hogy ez számotokra jelent is valamit, már nem nagyon múlott.
Tudom Makenshi-kun. -komorodott el először a fiú a szavain. - [color=blue]Ne feled, hogy én a falú egyik jouninja vagyok és mind a vezetőtök, minden fontos információt már ismerek rólatok, ezt ne feledjétek. -azonban lassan elmosolyodott.- De ugyanakkor ez nem csak arra megy ki, hogy megtudjak mindent rólatok, hanem, hogy lássam milyen is a valódi önmagatok. Nem sok ember tud elmondani magáról dolgokat ismeretleneknek, olyanoknak, akikben nem bíznak meg, de azt se feledjétek, hogy ti elsősorban shinobik vagytok. Ezzel a még furcsa érzéssel meg kell birkóznotok és le kell győznötök. És így váltok majd erősebbé. Na, ki a következő. ? -kérdezte a geninektől és a a következő Kiba volt. Talán a jounin szavainak is hála volt, de sokkal nyitottabban beszélt magáról és bár a férfi elnevette magát a szavakon, Kiba is érezte, hogy jelenleg ő volt a legjobb hatással Kouta sensei-re, - Majd. Vannak néha sokkal fontosabb dolgok is az edzésnél. - és mintha erre akart volna rácáfolni, Kuromaru szavai mindenkit érzékenyen érintettek, egyedül a jounin-t nem, aki csak felsóhajtott. - Erről beszéltem. - nézett Kiba-ra, majd a másik két genin-re. - Figyeljetek rám... -tápászkodott lassan fel a földről. - Ti shinobik vagytok, de elsősorban még gyerekek, így nagy szavak nem illenek hozzátok. Ezt hagyjátok ránk felnőttekre. Éljetek inkább olyan életet, melyet nem bántok meg, hiszen nem csak a shinobi létben találjátok meg az életetek értelmét, hanem a hétköznapi életben is. - kezeit lassan felemelte, ahogyan értelmeztétek mit is gesztikulál. Az egyik keze a shinobi élet, míg a másik a hétköznapi élet volt, ahogyan lassan összerakta őket. - Ha így tesztek, csak akkor élhettek majd boldog életet. - mosolygott rátok.- És ezt nemcsak mind egy felnőtt, hanem mind a mesteretek mondom. Mert vannak dolgok, melyet csak mi vagyunk képesek átadni nektek. Ez a mi köteleségünk...

// Bocsi a kis késésért, de ma van végre az a nap, hogy dolgozom... //

A szavak hallatán amit a sensei mondott mélyen magamba néztem. A helyzet az, hogy nem voltam teljesen őszinte. A lelki ismeretem elkezdett dolgozni, és egy furcsa érzéssel a mellkasomban ismét a többiek elé álltam.
- Sensei igazad volt. Szeretnék elnézést kérni azért, ahogy az előbb veletek viselkedtem. Nem mondtam el mindent, és igaz úgy véltem erre meg is van az okom, de most másképp látom. Megérdemlitek, hogy elmondjam mi is az igazság. Amint azt említettem az előző csapatomat lemészárolták, és a barátom aki velem volt beosztva egy csapatba eltűnt. Nekem a célom amellett, hogy kiderítsem, hogy ki is volt az apám még az is, hogy megtaláljam a bajtársamat, hiszen ő is konohai ugyanúgy ahogy ti is. Megérdemlitek a bizalmat, mert ki másra számíthatnék rajtatok kívül. Köszönöm sensei.
Amint befejeztem a kis litániámat vissza is húzódtam egy kicsit. Vártam, hogy mi is fog történni, hogyan reagálnak a többiek a gondolataimra. Aztán eszembe jutott még valami amit meg szerettem, volna kérdezni a Senseitől.
- Kouta sensei szeretném megkérdezni, hogy mikor indulunk küldetésre?

(Rendben Makenshi! Mivel a többiek nem írtak, ezért kiveszlek a csapatból és a többiek inaktivitása miatt, mindjárt megoldjuk, hogy reálisan távoz el tőlük...)

Makenshi kitárta a szívét a többieknek, amin mindenki meglepődött. Na jó, nagy az esélye, hogy nem ezen, hanem azon lepődtek meg, amit mondott. De a sensei csak elmosolyodott. Jól tudta, láttad az arcán, hogy mit gondol a dologról és hogy átérzi mindazt amit mondtál. De talán minden szó vagy arckifejezés helyet többet mond el, amit akkor hallottál.
- Örülök, hogy elmondtad amit érzel. Azzal hogy kinyitottad a szívedet, segítettél nekünk, hogy jobban megismerjünk és megértsünk téged. Hálás vagyok...- mosolygott rád boldogan, ahogyan felállt és felnézett a fák közé. Tisztán láttátok, hogy a szeme rezzenéstelen, mégis, a kisugárzása megváltozott. - Mi akarsz itt? -kérdezte valakitől, ahogyan a fák ágain lévő apró kis levelek megrezzentek és a hátatok mögött csak egy halk puffanást hallottatok.
Ösztönösen rezzentettek meg és néztetek hátra ijedten, ahogyan éreztétek. Valaki van mögöttetek. Tekintettek is végül követte a testeteket és hátranézve egy fehér köpenyt viselő furcsa porcelánmaszkot viselő férfi arcába bámulhattatok. Rezzenéstelenül és lassan állt fel a földről, ahogyan rátok nem is nézett. Egyenesen a jounin-ra nézett.
- Elnézésedet kérem Kouta sensei, de azt a parancsot kaptam, hogy Makenshi Naizen-kunt azonnal magammal kell vinnem. Itt a parancsom...- vett egy elő egy tekercset a köpeny alól, majd egy elegáns mozdulattal hajította oda a jounin mesternek.
A sensei lassan nyitotta csak ki a lepecsételt tekercset, majd belemélyülve néma csend telepedett a társaságra. De minden felmerülő kérdésre választ adott a jounin arckifejezése akinek csak a szeme rebbent meg. Az arckifejezése továbbra is rendíthetetlenül komor volt. Ahogyan végzett az olvasmánnyal, csendben összecsukta a lillás tekercset, majd az váratlanul meggyulladt a kezében és egy pillanat alap porrá égett.
- Nincs ellenvetésem. A Hokage-sama parancsát nem kérdőjelezem meg. Vidd őt. - fordult meg, ahogyan Makenshi értetlen arcot vágót, de még mielőtt akármit is kérdezhetett volna. Az ANBU megragadta a vállát, ahogyan a fellebbenő köpenye eltakarta előle a tájat és minden elsötétedett.
Csak egy pillanatnak tűnt, de sokkal több idő telt el, mind azt gondolta. Verőfényes napsütés köszöntötte, de nem a tópart mentén. Egy kövek közé vájt kis terecske jobb oldalán helyrefoglaló lépcsősor legalján ült és vele szemben csak az a férfi állt. A tér közepén. Az arcát még mindig nem látta és még nem is sejtette, hogy kit rejthet a maszk.
- Most gondolom arra vagy kíváncsi, hogy hol is vagy és mit is keresünk itt. - lépett oldalra és feltárult Kohona létképe. Egy pillanat alatt jöttél rá, hogy a Hokage-k hegyén ülsz. - És hogy miért? Nos azt találd ki te magad. Kíváncsi vagyok, rájössz-e....

(A postod menjen a Hokage emlékmű-hőz!)

A gorilla bácsi már egy jó ideje bojong Konohában, szereti ezt a falut. Mindig is úgy gondolta, hogy a legjobb hely, ahol valaha járt. Meg kell hagyni, igenis sok helyen járt már Akushou. Hiszen muszáj neki sok országot bejárnia, és fejlesztenie családjának a harcművészetét. Ám hogy jól haladna a dolog? Hát, már nem egy nagy küzdelmen van túl, és eddig győztesként jött ki az összecsapásokból. Persze egy shinobi ellen semmi esélye se lenne, ezzel tisztában van. Még odahaza anyjával gyakorolt egy kicsikét... Ó igen, már ott látta, hogy mire is képes egy igazi shinobi, hiszen anyja az volt. Egyetlen egy ütést nem tudott bevinni akkor, sőt úgy érezte, mint ha megint 5 éves gyenge kis senki lenne. De visszatérve a valóságba, Akushou kíváncsi volt a Konohai tóra, és muszáj volt megnéznie. Az egyetlen egy hely, ahová eddig nem jutott el, valahogy ez a része a falunak mindig kimaradt. Milyen kár... Mert a látvány tényleg lélegzetelállító. Keres egy jó pontot a parton, majd leül, és előkap papírt, meg tintát. Itt az ideje egy kis művészetnek. Hozzá is lát a táj lefestéséhez... Érzi, hogy talán ez lesz az egyik legjobb munkája. Ezt a látványt muszáj megőriznie!
~ Igen, ez most tökéletes, ebből talán még pénzt is kereshetek! ~ kuncog magában kicsit ördögien. Eddig ugyan nem adta el egy képét sem. Hiába olyan nagyképű néha Akushou, ha a festményeiről van szó, igen csak szégyenlős szokott lenni. Remélhetőleg ez is majd idővel megváltozik.

~ Van nekem egy házikóm la la la la.~
Kislányos ének mit dúdolok és egy össze csapot szöveg vagy valami hasonló. A holmim oda lent hagytam a szokásos kedvenc helyemen. Nem mesze a szikla faltól. Igen nem csalás nem ámítás elég örült vagyok, hogy fürdő ruhában másszak. Most itt a szikla falra gondolok mászás alatt ami igazából egy meredek séta volt. Végül felértem a tökéletes kiszögeléshez. Ami elégé veszélyesnek tűnt lentről és extra extrémnek.
Vajon most mit tegyek ah meg van ha már itt vagyok semmi pénzért nem hagyom ki.
Éreztem ahogy gondolatra szét árad bennem az adrenalin. Teszek egy lépést hátra fele, a távolság pont meg felelő... Majd lendületet veszek és..... UGROK! A szikláról ami elégé magasan van majd egy hatalmas csobbanás ahogy a vízhez érek és elmerülök. Nem még nem jövök a felszinre. Csak lebegek a vízben hagyom, hogy sodorja a testem a természet. Pár másod perccel később már kifelé tartok de a víz alatt. Nem számitotam rá, hogy ebben a nap szakban lesz itt bárki is. Arra viszont vég kép nem számítottam, hogy a vízbe érkezéskor meglazul a fürdő ruha pántja. A csomó ki dolgot és amikor vizes hajam söpörtem félre arcomból szinte a fürdő ruha felsője és félig meddig le is eset rólam.

Nagyon koncentrál a tájra, hamarosan kész is lesz ez a kép. Olyan hévvel kezdte el a dolgot, és nincs az a pénz, hogy elrontsa, hiszen aranykeze van. Legalábbis a festéshez, a harchoz, meg a... khm...-höz is. Ebben a nagy síri csendben egy hirtelen jövő zaj aztán tényleg ki tudja zökkenteni az embert. Szinte már az utolsó vonásokat végzi, mikor nagy csobbanást hallani a közelből, és ő azon nyomban végighúzza at ecsetet az egész papíron. A vére megfagy, arca elfehéredik, ahogy a papírra néz. Elkezdi szorítani a kezében lévő ecsetet, ami azon nyomban kettétörik a nyomás alatt.
- ILYEN NINCS! SHINEEE~ - ordítja hangosan a semmibe, ahogy felpattan, és elkezdi darabokra tépni a papírt. - Ilyen alkalom... soha többé... még egyszer ilyen síri csendben... én nem dolgozom... - morogja halkan ezt már, majd miután elszórta a papír kis darabjait, a tóra pillant, hátha megláthatja, hogy mi is csobbant akkorát. Ki vagy mi ronthatta el ezt a tökéletes képet. Ezúttal forr benne a méreg. Közelebb megy a tóhoz, hogy még jobban körülnézhessen.
- Oké, jöjjön elő, akárki is csinálta ezt a csobbanást! - jelenti ki hangosan, remélhetőleg az illető megmutatkozik. Ha meg nem, és csak egy madár, vagy valami más állat volt. Nos... akkor megvan a mai vacsorája.

//Szótár: Shinee=Dögölj meg/Halj meg//

Kezemmel hajam igazgatom épp pár métere a furán ismerős alaktól. Aki épp tépdel valamit és ordítozik én pedig hajam igazgatása közben furán nézem kicsit kerekedő szemekkel.
- Hogy ez mit össze ordibál itt..... képes és fel veri a csendet.
Lépdelnék a holmim felé amikor egy követ véletlen odébb lökök ami halkan kopogva gurul egy kicsit. Az ismerős alak felém fordul és még mindig hajam igazgatom elégé unottan. Bár az adrenalin még mindig ereimben száguld. Következő lépésnél tűnik fel, hogy fürdő ruha felsőm úgy döntött inkább lelép. Vagy is önálló életre kelve le pottyant rólam. Egy helyben álok le merevedve majd lábujj fejem búbjáig elvörösödök.
Egy halk..
-ÍÍíííííííííííík
Már nyúlok is a fürdő ruha felsőm után, hogy takargatva magam holmimhoz tudjak menekülni.

Már tényleg szinte füstöl a feje mérgében. Egy ideig még a vizet páztázza, de mikor kó koppanást hall, megfordul. Hirtelen meghökken, nem akar hinni a szemének. Nem gondolta volna, hogy még egyszer találkozik a lányal. Természetesen szerette volna újra látni, olyan jól eltársalogtak utoljára. Már épp szólna valamit, mikor a lány melltartója leesik, és láthatóvá válnak a domborulatok. Abban a pillanatban Akushou feje elvörösödik, és egy perverz mosoly ül ki az arcára.
~ Ó igen... A mellek... Azok a mellek összetéveszthetetlenek, kétség kívül Matsu-chan az... ~ kezd el kicsit folyni a vér az orrából. Viszont mikor a lány a felsője után nyúl, és eltakarja a csodás melleket, a férfi arca csalódottá válik.
~ Ilyen melleket muszáj lenne mutogatni, igen... Bármelyik férfit feldobna a látványa, ha csak legalább egyszer láthatná őket egy nap. ~ újra kiül a perverz vigyor az arcára, és közelebb lép a lányhoz.
- Ne haragudj Matsuuu... - szólal meg édesded hangon. - Had segítsek vissza kötni a melltartódat. - helyezi kicsit előre kezét, mint ha csak kérlelne. Ennyire ostobát, tényleg így akar egy gyors tapit összehozni? Hát, annyi biztos, hogy Akushou-t most jelenleg megbabonázták Matsu mellei, és ő nagyon is imádja a nagy melleket.

- Öhm uhhh jesszusom azt hitem valaki más.......
Nagy képzeletbeli manga csepp lecsúszik és szét pukkan.
- Öhm izé kösz de Ne merj ide jönni.
Addig amíg még a bokor takar gyorsan fel veszem a felsőm amiben jöttem. Igaz még vizes vagyok így az hozzám tapad a felső rendesen.
Egy fekete egyszerű topp volt vékony pántokkal.
- Te itt kukkolod az ártatlan szűz lányokat? Csak nem felcsaptál perverznek?
Vonom kérdőre amikor feléje fordulok. Teszek pár lépést majd felnézek a kiszögelésre. Elmosolyodom az elöbbi élményt felidézve.

Nem közelít még jobban Matsu-hoz, hisz valószínűleg akkor tényleg meg is ölné magát. Nem, csak megint szomorú képet vág, ahogy hallja a lány elutasító válaszát. Hátrál kicsikét, elfordul, és úgy hallgatja a lány vádaskodását.
~ Chh... még hogy én kukkolni... soha... ~ hohó, ha pinokió lenne, akkor már kétszeresére duzzadt volna az orra. Hiába próbálja állandóan takarni, ez a férfi csak egy perverz, aki csodálója a női testnek. Hát miért is lenne az akkora baj? Ha szereti megfogni a puha domborulatokat, ha szereti magához ölelni a puha törékeny nőt. Ugyan már, ez nem gonoszság, tényleg...
- Meg kell hogy mondjam, épp festettem, mikor a te kis csobbanásod miatt elrontottam az egyik majd nem kész mesterművem. - ezt duzzogva mondja, el is fordítja a fejét, mint egy kislány. - Nagyon szép Konoha látképe ha ez a tó is benne van... - mondja kicsit hallkan, mostmár csak suttogva, egyáltalán nem duzzogva. Szerencse, hogy egy gyönyörű lány miatt ment tönkre a rajza, ha egy férfi let volna, az már ettől az időtől kezdve csak zabkását, meg főzelékeket tudna csak felszívni. Ha állat lett volna, akkor meg... Talán az lett volna a legjobb, Akushou úgyis farkaséhes már. Féreteszi egy kicsit a gőgét, és picit komolyabban megszólal.
- Matsu... szabad vagy a mai napon? - na tessék, a kemény csávótól ez igen csak meglepő, ilyen puhán megszólalni. Valószínűleg azt reméli, hogy mivel múltkor igen jól elbeszélgettek, és persze valamelyest megismerték egymást, elhívhatja randira Matsu-t.

- Öhm fogjuk rá. Még nem döntöttem el mi legyen a mai nappal. Ki akarom élvezni az utolsó napjaim ahogyan csak lehet.
Már nyugodtabb vagyok. Meg fogom a törcsim és meg törölközöm. Ruháim még nem tudom vissza venni ezért nem is bajlódom most vele.
- Épp ezért jártam ide sokat. Szép a környezet és csendes többnyire. Néha még remek adrenalin löketet is ad az embernek.
Elő veszek a táskámból egy üveg vizet majd kortyolok belőle, hogy szomjam oltsam.
- Kaptam néhány felkérés és egyenlőre még nem döntöttem el, hogy mihez kezdjek. Már ha érdekel miért mondtam azt amit.
Aha álljunk csak meg egy pillanatra most ez mi akar lenni. Olyan óvatosan finoman kérdezte az előbb. Talán egy újabb meghívás? Végül is miért ne? Nem fog összedőlni a világ egy kellemesen eltöltött nap után. Főleg akkor ha a megkoronázása valami jó mulatság vagy egyéb.
Oda lépek és magam felé fordítom vagy is fordítanám a férfit ha nem lenne akkora darab. inkább csak elé lépek és meg látom a kicsi vér csíkokat. Nem teszek rá meg jegyzést csak a pár pillanattal előbb kezembe vett zsebkendővel meg próbálom letörölni.
- Ahjj nézzenek oda akár egy nagyra nőt gyerek.

Mégis mi üthetett bele, ilyen finoman, negédesen viselkedni. Az oké, hogy tetszik neki Matsu, rengeteg szép lányt láthat, nagy mellekkel, de mégis... Talán Matsu az első lány aki tényleg jobban megnyílt neki, és persze ugyan így fordítva. Nagyon szégyellős a rajza terén, mégis a lány már láthatott belőle egy-kettőt. Csendben van, kicsit saját magát is meglepte most. Csak akkor tér rendesen magához, mikor a lány elé áll, és megtörli kicsit vérző orrát. El is felejtkezett róla, hogy eleredt az orra vére.
- Ha ma szabad vagy, akkor elmehetnénk valahová ebédelni. - eddig szomorú arcot vágot, most megerőltetett valami kis mosolyt, de nem nagyon jött össze neki.
~ Áhh... mi van velem, ez nem én vagyok... ~ Matsu szemeibe néz, ahogy most elpirul, de nem úgy, mint az előbb. Most mint ha nagyon zavarba lenne... Egyáltalán nem a lány melleire néz, most a szemeibe.
- Gyönyörű... - suttogja hallkan, de azonnal tarkójához kap, és zavarodottan mosolyogni kezd. - Már úgy értem ez a hely... Tényleg gyönyörű. - lehet, hogy most lebuktatta magát. Nagy szokott lennie az egója nők terén, de azaz igazság, hogy korán sem volt annyi nővel, mint ahogyan viselkedni szokott a férfi.

- Hát nekem mindegy. Felőlem mehetünk ebédelni is...Uh jaj ne mégse.
Csak most jutott eszembe, hogy még a tegnapi ott van és ha ma nem fogy el... biztosan megromlik minden.
- A vacsora nem fog menni. Ha ma nem fogy el amit főztem akkor meg fog minden romlani.
Nagyot sóhajtok a véres zsebkendővel a kezemben....
- Mi.. izé mi?
Szinte ki nyögöm szavakat amikor meghallom amit mondott ez a nagyra nőt ember.
- Ah igen úgy ahogy mondod gyönyörű.
Majd gondolkozóbba esem kicsit. Mintha a jövőbe merülnék és forgatnák valamit a fejemben.
- Végül is mindegy.... meg vonom a vállaim.... majd újra meg szólalok.
- Együnk nálam így a pénzed is meg marad és az étel se romlik meg.
Majd közel lépek hozzá és halkan suttogok.
- De ne hidd, hogy a meghívás bármit is jelent. Illetlenséggel próbálkozol ki kasztrállak mint egy kandúr cicát.

A nő egy szendvicset nyújtott nekem miután összeborzolta a hajam, el is vettem a tálról az ételt és illedelmesen megköszöntem.
* Kicsit hosszú a hajam és máris mindenki azt piszkálja...Remélem van valami jutsu a hajjal kapcsolatban is.* jegyeztem meg magamban viccelődve. A sensei mondatára és csillogó szemeire nem igazán tudtam mást reagálni, így csak egy félmosoly sikeredett.
Majd egy nagyot haraptam a szendvicsbe mikor már ki is lettem lökve az ajtón és a kunoichi mellettem termett.
A kérdésre nem igazán tudtam konkrét választ adni:
-Hát igazából gondoltam párra csak ezek közül nem tudom melyiket lenne a mostani helyzetben érdemes megtanulni. Mert ott van a Dai Endan, a Kasumi Enbu, a Ryuuka és a Housenka, én ezekben gondolkodom csak az a bajom hogy nem tudok dönteni mert idővel ezt mind és még többet is el szeretnék sajátítani. Örülök hogy tűz elemű vagyok mert ez igen erős és pusztító típus, de remélem más elem is rejlik bennem, és azt is szeretném megtudni de nem most. Nem látom értelmét kapkodni, először csak egy elemet megtanulni teljesen tökéletesen irányítani, majd csak utána jöhet a másik. Én így gondolom a dolgaim Kara-sensei - mondtam a nőnek széles vigyorral az arcomon miközben a tópart felé igyekeztünk a utcai forgatagon keresztül. A kis séta közben pedig nagyokat haraptam a szendvicsbe így az pár másodperc alatt el is tűnt.

Nem ért nagy meglepetés mikor a mesterem egyszeriben csak elkezdett járni a vízen, szóval a szokásos semmitmondó arckifejezéssel néztem végig ahogy oda majd vissza sétál.Végignéztem hogy mit csinál, igaz eléggé meglepődtem a becézésein, nem minden nap hall az ember ilyet. Belenéztem egyenesen a szemébe és a semmitmondó arckifejezés egyszer csak átment komoly felelősségteljesbe. Ekkor,mondhatni érzelgőssé váltam és érzelmileg nem tudtam mást cselekedni csak megköszönni.
-Lehet az sensei, hogy egy közember meglepődne és istennek hinné vagy valami ilyesmi, de tisztában vagyok azzal hogy ez a ninják világában teljesen alap dolog, és köszönöm hogy lehetőséget adsz csak nekem ilyenre a társaim közül.-
Ekkor megfogtam a kezét és egy gyenge kis csókot adtam rá,ezzel is kifejezve a köszönetem.
* Akármilyen erős kunoichi is Kara, végtére nőből van, remélem nem vette rossz néven tőlem ezt a kifejezést.*
Majd ránéztem a kövön álló tekercsre, és a tóhoz sétáltam úgy hogy egy lépésre voltam a víz felszínétől. Ekkor bal kezem ökölbe szorítottam, az arcom előtt összeütöttem a jobb kezemmel és becsuktam a szemeim, magamban a chakra áramlását képzeltem el, és ahogy az kinyúlik a lábamból a vízen keresztül és a talajt éri el majd ott egy gólyalábszerű formában manifesztálódik. Így próbáltam meg kontrollálni meg a chakrám és tettem egy lépést a víz felszínére majd vártam mi történik.

A sensei mondataira csak a szokásos széles vigyor ült ki az arcomra. Ám amikor a fenekemre csapott szinte az egész fejem elvörösödött. Hála istennek sikerült ettől eltekintenem és teljesen a gyakorlatra koncentrálni.
Hiába a koncentrálás és az elképzelés, a gyakorlat teljesen balul sült el, és rögtön egyetlen lépéssel lementem a víz alá,ahonnan rögtön felúsztam a felszínre. Ránéztem a kunoichire aki felhívta a figyelmem hogy lehet a technikám hibás. Ekkor kimentem a vízből és újra elképzeltem az egészen a tó aljáig leérő chakra-gólyalábakat.
Ismét megpróbáltam ezt a módszert, de ugyan úgy sikertelen lett. Megint kimentem a partra, és leültem egy kicsit átgondolni a dolgaim.
* Szóval a gólyaláb nem jó, lehet hogy túl sok chakrát pazarolnék el vele...tehát ha nem tudok elérni a tó aljáig akkor a vízfelszínen kell tevékenykednem. De jó is lenne ha lennének tavirózsák amik megtartják az embert...* ekkor jelent meg a fejem fölött az a bizonyos izzó villanykörte * Megvan! A chakrámat közvetlen a talpam alá koncentrálom ez olyan lenne mintha megszilárdítanám a víz felszínét és tudnék rajta menni.*
Azon nyomban felpattantam, ismét egy kézjelet formáltam , elképzeltem az új technikám, ahogyan a chakra közvetlenül a talpam alá koncentrálódik és megtart a vízen és már léptem is a víz felszínére.

Csak sajnos ezúttal is elmerültél. Hiába új technika új módszer, ez is kudarcot vallót.
- Még mindig nem érted. A vízen járás ugyan az mintha a fán sétálnál. Csak itt a chakrádal kell másképp bánni. Az alapja az egésznek a fán járás.
Egy újabb kis segítség, jaj csak nehogy az a jó szívem vigyen a sírba egyszer. Újra figyelem a fiút ahogy próbálkozik és kitudja ez utal talán el is ér némi eredményt. Figyelmem hirtelen egy szállingózó fa levél köti le. Figyelem egészen addig míg víz felszínén nem landol. Szépen, csendesen és kecsesen.
- A chakra áramlásra figyelj részben az a titok nyitja!
Figyelmem újra a fiú felé terelődik aki már lehet, hogy újra fürdőt is egyet? Nem tudni hisz már csupa víz.

*Kérek egy min 20 soros posztot aminek a végét hagy nyitva a siker szempontjából*

Próba próbát követte, ahogyan sikertelenség sikertelenséget. Minden alkalommal mikor próbálkoztam csak a vízbe pottyantam.
Már a reménytelenség kezdett rajtam eluralkodni, és az csak idegesített így amikor a vízben voltam, belecsaptam egyet abba. Közben az agyamban egyre csak az játszódott le hogy nem leszek erre képes és nem fogom tudni használni mindennapi dologként, csak bénázni fogok és a shinobi utam a vízen járásnál véget ér.
Ám ekkor a reménytelenségből egy lágy női hang húzott ki, a mesterem hangja:
- Még mindig nem érted. A vízen járás ugyan az mintha a fán sétálnál. Csak itt a chakrádal kell másképp bánni. Az alapja az egésznek a fán járás.
Ekkor csak magam elé bámultam és elmélyültem a gondolataimban, próbáltam felhozni valami új ötletet, egy technikát ami képes fenntartani a víz felszínén. Sajnos nem sikerült semmi új ötlettel elődrukkolnom. Egyre csak a nőt néztem akinek a figyelme egy kósza falevélre koncentrálódott mely szépen lassan elérte a vízfelszínt. És a sensei ismét egy tippel szolgált, a chakra áramlására figyeltem.
Kiugrottam a vízből és a szokásos módon elképzeltem a testemben áramló chakrát ahogyan a talpamba koncentrálódik.
Ráléptem víz felszínre de ugyanúgy beleestem a vízre, rá sem hederítettem és ismét kiugrottam a partra.
Aztán találtam magamban egy újabb módszert amiről azt sejtettem hogy az a helyes.
* Rendben, akkor a hiba ott van hogy nem folyamatos a chakra áramlásom és amikor lépek egyet a chakra nem elég hogy megtartson ezért csak annyi lesz a végeredmény hogy belezuhanok a tóba szokás szerint. De hogyha folyamatosan áramoltatnám akkor megtudna tartani és fenn tudnék maradni. Na akkor essünk neki!*
Ahogyan eddig, becsuktam a szemem, egy kézjelet formáltam, elképzeltem a testemben áramló chakrát ahogy a talpamba koncentrálódik, kis kivétellel hogy most folyamatosan áramlik. Mikor ezt elképzeltem valami megvillant világoskék színben a talpam alatt. Igaz a szemem csukva volt de ezt a villanást úgyis sikerült érzékelnem, szóval rögtön kinyitottam a szemem, a kézjelet elengedtem és ránéztem a mesteremre várva valami reakciót hogy ez negatív vagy pozitív-e , nem láttam az arcán semmit, így hát folytattam azt amit elkezdtem.
Nagy levegőket vettem, léptem egy nagyot a vízre és közben imádkoztam istenhez hogy ne zakózzak megint a víz alá.