Djuka Kodomo

Hosszú este volt. Az idő is szeles volt. Kellemesen hűvös idő volt hajnali 2 órakor az alvásra. De nem tudtam. Órákon át forgolódtam az ágyamon, de nem tudtam elaludni. Felültem. Gondoltam sétálok egy kicsit, az segít majd. Felvettem a pólómat, majd kisétáltam a házból. Két őr volt a kapuban. Az éjjeli őrök.
- Merre megy, Kodomo-san? – kérdezte az egyik kapuőr.
- Csak sétálok egy kicsit, nem tudok aludni – válaszoltam. Azzal kinyitották a kaput, én pedig kisétáltam. Gondoltam elsétálok a folyóhoz, leülök a partjára. A folyó nem volt messze a klán székhelyétől. 10 percet sétáltam, mire odaértem. Majd leültem a part szélére, és néztem a folyó sodrását. A folyó, bár nem volt olyan széles, két hajó elférhetett egymás mellett. Ezen a folyón hajóznak fel a halászok, és a kereskedők, akik az ország közepébe hozzák be az áruikat. De még mindig nem voltam álmos, sőt inkább egyre jobban éberebbnek éreztem magam. Elővettem a kunai-om az övemről, /mert egy kunai mindig van nálam, bárhol is vagyok / és elkezdtem rajzolni a földre. *Na jó, ez nem fog segíteni* gondoltam. Felálltam, kunai-mat visszatűztem, majd indultam volna haza, mikor a folyón egy hajó jött felém. A főárbocrúdja lángolt. Egy férfi üvöltött. A hajó megállt a íz közepén, majd a tűz elkezdett terjedni a hajó többi részére. *Hát ha nem alszom, akkor segítek ezen az emberen*. Mivel a hajó nem fog kijönni a vízből, nekem kell bemenjek érte. Azzal talpamba koncentrálva a chakrámat befutottam a hajóhoz. A fedélzetre ugrottam. Egy férfi rohangált jobbra-balra. Valamit szorított a mellkasához.
- Jöjjön velem, segítek. – mondtam a férfinak.
- Köszönöm, fiam – válaszolt a férfi.
- Van még valaki a hajón?
- Nincs, csak az élelmem és a hajóhoz tartozó felszereléseim. – mondta. Azzal a hátamra kaptam a férfit, és a vízen futva visszaértem a partra. A hajót teljesen beborították a lángok, és elsüllyedt.
- Jöjjön velem, töltse nálam az éjszakát, és mesélje el, mi történt magával. – mondtam a férfinak, aki csak bólintott. Gyorsított tempóban el is érkeztünk a klán kapujához. Az éjjeli őrök azonnal beengedtek, miután megmotozták a férfit. A ládát elvették tőle, de csak biztonsági célokból, majd ha elmegy, visszakapja. A férfinak, mivel nem volt más választása, beleegyezett. Az egyik vendégszobába vittem a férfit. Meleg teát kapott, látszott teljesen átvolt ázva a ruhája, fázott.
- Mi történt magával, mesélje el. – kértem a férfit.
- Igazából még be se mutatkoztam. Az én nevem Cashy. Egy kereskedő vagyok. Épp a Hold rejtekbe jöttem, hogy eladjam az új termékeimet, mikor rám támadtak. Vasból készült tárgyakat árulok, mindegyiket a saját kezemmel kovácsoltam. A vas országából jöttem több országon át, és a Hold rejtek volt a vég célom, de mivel a hajóm tönkre ment, így a végállomásom is egyben. – mondta Cashy. Az látszott rajta, hogy kereskedő, de kissé furcsa volt a története. Egyáltalán miért a hajnali órákban hajózik fel az országban, és ami jobban érdekelt, ki támad meg egy ártalmatlan kereskedőt ilyen időben? Vagy lehet, hogy mégse olyan ártalmatlan, mint amennyire mutatja magát?
- Kik támadtak magára? – kérdeztem a gondolatmenetem után.
- Nem tudom. Sötét volt, nem láttam. Hirtelen a hajóm lángra kapott és felgyulladt.
- És miért pont ilyenkor, a hajnali órákban, amikor még a nap sem kelt fel, hajózott fel az országba? – folytattam a kérdezgetést.
- Azért most hajóztam, mert…korán a piacra akartam érni. – válaszolta, kissé megrekedt a közepén. Egyre gyanúsabb volt nekem ez a kereskedő. A válaszaiból ítélve valamit titkol, ami igen csak fontos lehet.
- Egy utolsó kérdés. Mi van a ládában?
- A ládában…hát…a kész fegyvereket tartom egy tekercsbe pecsételve. – ez volt az egyetlen válasz, ami hihető lett volna, ha nem gondolkodik a válasz közben. Valami nagyon furcsa volt benne. De hagytam inkább reggelre a további kérdeződgetést. Inkább menjünk aludni, most már én is elfáradtam. Olyan 9 körül kelhettem fel. Átsétáltam a vendég szobába, döbbenve néztem, hogy Cashy még mindig aludt. Egy kereskedő, aki képes hajnali 4-kor behajózni azért, hogy korán a piacon legyen 9 órakor is még alszik, ez mindent összekavart bennem. Megvártam míg felkel. Nem is kellett sok, egy 10 perc talán. Felült az ágyra, rám nézett, az ajtónak támaszkodva néztem, majd köszönt. Reggelit nem kért.
- Várj, mielőtt elmész, egy kérésem lenne. Ha jól emlékszem saját kezűleg kovácsolsz dolgokat?
- Pontosan. – válaszolta, bólogatás közben.
- Akkor meg tudnád ezt nekem javítani? – kérdeztem tőle, majd az ölébe dobtam az elhasznált Katar-t, amit a halásztól kaptam még a küldetésemen. Cashy nézegette, forgatta egy ideig, majd bólintott.
- Meg tudom, viszont minden felszerelésem a hajóban maradt, ami már a víz fenekén van.
- Mond, mi kell, és odaadom. – azzal felsorolta, mik kellenek, hogy megszerelje, újra használható legyen. Nem is kellett sok szerszám. Egy órába se telt, és a Katar-om olyan volt, mintha most vettem volna. És úgy is vágott. Hihetetlenül éles volt. Lehet, hogy sok mindenben furcsán beszélt, és nem igaz amiket mond, de ehhez tényleg értett.
- Most viszont mennem kell, köszönöm, hogy befogadtál éjszakára.
- Elkísérlek a piacig, hátha újra jönnek a támadók. – próbált ellenkezni, de nem hagytam. Összekaptam a felszereléseimet, és elindultunk. Az őrök visszaadták a ládáját, amit most megint ugyanúgy szorongatott a mellkasához, mint hajnalban a hajón. De a ládából kivette a tekercset, és betette a zsebébe, majd a ládát tovább fogva mentünk. Kisétáltunk a kapun, és elindultunk az erdő felé. De még be se jutottunk az erdőbe, mikor két kunai repült el előttünk. A bokrokból két alak ugrott ki. Valószínű, hogy ugyanazok, akik a hajóra is rátámadtak. Majd még két alak jelent meg mögöttünk.
- Végre, megvagy. – mondta az egyik, és egy katana-t előrántva támadt rá Cashy-re. De katana-mat előkapva hárítottam a támadást. Egy másik ugrott mellém, aki szintén őt támadta, és nem engem. Ezt a Katarommal tudtam hárítani, de kiszolgáltatott helyzetbe kerültem. Majd egy harmadik tag hátulról drótokat húzott elő, és felém irányítva pillanatok alatt megkötözött. A földre kerültem, ekkor figyeltem meg jobban a támadókat. Mindegyikük maszkot viselt. Nem is akármilyet. Vas országbeli ANBU maszkot, emellett volt két getsugakure-i Anbu-s is. *Mi folyik itt?* Az egyik tag levette a maszkját, és hozzám jött. Eközben Cashy-t is megkötözték.
- Fiam, tudod, hogy ki ez az alak? Ez itt Vas országának egyik legnagyobb tolvaja. Piti bűnöző, aki belopja mások szívébe magát, és kirabolja őket, ahogy van rá módja. – majd a társához fordult. A ládára bökött. Odadobta neki. Kinyitotta. Üres volt. Cashy-hez ment, már ha egyáltalán így hívják.
- Hol az ellopott tekercs? – kérdezte.
- F-f-fogalmam sincs, megváltoztam, nem loptam semmit. Majd visszajött hozzám a vezető.
- Te talán tudsz segíteni, ha nem akarod, hogy a bűntársa legyél, amiért elrejtetted éjszaka előlünk. Nos?
- A zsebébe van az, amit kerestek. – válaszoltam neki. A vezető bólintott. A zsebéből kihúzták a tekercset.
- Ez az. Megvan az ellopott tekercs. Most pedig mindketten velem jöttök. Megkötözve vittek egy barlangba épített erőd, valószínűleg a Hold ANBU rejtett búvóhelye lehetett. Mindkettőnket eloldoztak, majd egy Anbu taggal bevittek egy kivilágított terembe. Gondolom ki akartak faggatni, mit tudok erről az emberről. Két ember kinn maradt az ajtó mögött. A kihallgatás közben Cashy, akiről kiderült, hogy Huzoshi az igazi neve, felüvöltött, de nem is kiabálva, inkább furcsa hangokat adott ki a száján. A kihallgató az asztalra borulva elájult. *Genjutsu*. Majd felállt, és kisétált a teremből. A Genjutsu kai segítségével felkeltettem az őröket, és utána mentünk. Huzoshi a bejáratig se jutott, a többi őr, akik immúnisak voltak a jutsu-ra elkapták és a földre teperték. Száját bekötötték, majd kivitték a barlangból. Az ANBU vezető megint odajött hozzám.
- Bocs, kölyök, hogy megvádoltunk. Megvádoltunk azért, mert segíteni akartál egy kétszínű alakon. Sok embert átvert már. De többet nem fog. Elkaptuk. – mosolygott majd elindultak – Ja és még valami, szerintem ezt tőletek lopta el. – azzal odadobott felém egy kis zsákot, rajta a klán jelképével. Ez az enyém volt. Kilopta miközben aludtam. Két ANBU hazakísért a kapuig, majd a szobámba mentem, egy kicsit néztem a plafont. *El se tudtam volna képzelni, hogy egy álmatlan éjszakának köszönhetően megismertem az ország ANBU-it, és segítettem elkapni egy bűnözőt. * Épp elaludtam volna, mikor az egyik őr jött a szobámba.
- Ezt a kísérője küldte. Azt mondta, adjam át önnek. Köszönetét küldi a segítségért cserébe
- Köszönöm, tedd le az asztalomra – mosolyogtam, de abban a pillanatban elaludtam

Hangzavarra keltem. A testőrök voltak azok. Hallottam, ahogy a kardjukkal csattogtatva futnak az udvaron. Az ablakon kinéztem, beigazolódott az, amit hallottam. 3 katona futott egyenesen a vezetői házba, ami a birtok leghátsóbb részén volt. Maga a birtok egy kapuval kezdődött, ahol a két kapuőr még mindig teljes fegyelemben áll. A kapun belépve található egy udvar, melynek a két szélén van két sorház szerű épület. A szolgák és inasoké a bal, a klánba tartozó shinobi-k, mint például én, a jobb oldali épületben lakunk. És a két ház között található a vezetőségi épület. Ebbe az épületbe szaladt be 3, majd őket követte 2 katona. Kíváncsi voltam, mi történhetett, ha ilyen korán a katonák a vezetőséghez futnak. Felvettem a köntös szerű kabátomat, majd az udvarra kiérve a vezetői házba mentem, a harcosok után. A vezetői épület nem tűnik olyan hatalmasnak, kívülről. Belülről igen csak megtréfálhatja az embert. Hisz maga az épület két emeletes, de egy plusz szint található a föld felszín alatt, ami jóval magasabb és tágabb, mint a fölötte levő két emelet. Egy lépcsőn mentem, követve a katonákat. A lépcső után érkeztünk el a nagyterembe, ahol a kláni vizsgák is zajlanak, valamint megbeszélésekkor is ezt a termet használják fel. Biztosra vettem, hogy Namizuo-val történt valami. Egy hosszabb folyosón végigfutva elértem Namizuo irodájának ajtaját. Az ajtóban két testőr állt.
- Bocs kölyök, de nem mehetsz be most. – mondta az egyik, miközben megakadályozta, hogy kinyissam az ajtót.
- Mi történt? – kérdeztem izgatottan, és kicsit félénken.
- Ezt egyenlőre nem mondhatjuk el – ám tiltakozásukat Hiari, a klán tanára, egyben Namizuo-t védő elit alakulat vezetője szakította félbe. Az ajtót bentről nyitotta ki, gondolom meghallotta a hangomat.
- Kodomo, gyere be – szólt hozzám, majd a testőrökre nézett, akik szó nélkül kinyitották teljesen az ajtót. Mikor beértem, láttam, hogy Namizuo az asztalán fekszik. Csak nem?
- Nyugalom, nem halt meg, csupán kómába esett. A héten már harmadszorra. Attól félek, hogy a betegsége lassan felőrli őt belülről. Te talán tudsz nekünk segíteni. Most az orvosi ninják még gyógyítják őt, de lassan be kell, hogy lássuk, ez nem lesz elég. – eközben két medikus ninja egy zöld aurát hozott létre, melyet Namizuo-ra irányítottak. Majd Hiari folytatta.
- Emlékszel még arra a szigetre, ahonnan a múltkor el kellett hoznod egy tekercset a klánnak? – kérdezte. Bólogatással válaszoltam, miközben a két orvost és Namizuo-t néztem. Majd visszafordultam.
- Azon a szigeten él egy ember, Hasha. Egy orvosi ninja, aki tudna segíteni, ha nem is kigyógyítja, legalább egy pár évvel meghosszabbítaná Namizuo életét. Kérlek, menj el arra a szigetre, és hozd ide Hasha-t. – majd oldalra fordult, és az egyik embernek intett. A férfi odajött hozzám.
- Dazo, kérlek magyarázd el Kodomo-nak, hogy kit is kell valójában keresni, nekem most Nami-nak kell, hogy segítsek. – a férfi bólogatott, majd mondta, hogy kövessem. Kimentünk a nagy csarnokba, ahol egy asztal fiókjából elővett egy fényképet, és egy tekercset.
- Ez az a férfi, akit meg kell, hogy keress. Ez a tekercs a klán által írt egyfajta kikérő, hogy elhagyhasd az országot. Mivel más shinobi-t nem tudunk a klánból megkérni, remélem vállalod ezt a feladatot. Egyből vállaltam, nem akartam magára hagyni azt az embert, akinek sokat köszönhetek az életben. Így a napra tervezett edzésem kihagytam, és elindultam. Még mielőtt elindultam volna, hazarohantam a elszerelésemért, mivel ismertem azt a szigetet, tudtam, mi szükséges, hogy biztonságba elhozzak valakit onnan. Mikor kiértem, a két kapuőr már a nyitott ajtó mellett állt, és várta, hogy elhagyjam a birtokot. Nem akartam az időt vesztegetni, futva mentem el a kikötőig. Ott kerestem egy hajót, aki elvisz a szigetre. Mikor találtam egy halászt, aki éppen hazamegy, két Hold fejpántos férfi állt mögém.
- Te meg hová akarsz menni, fiam? – kérdezte az egyik. – Csak nem megjött a kedved hajókázni, kora hajnalban?
- A klánom vezetője beteg. Ezért kell elmenjek a szomszédos szigetre, hogy egy bizonyos Hasha-t idehozzak. Tessék, itt van az utazáshoz való engedélyem. A ninja elvette, végigolvasta, majd folytatta.
- Rendben, indulj, és járj szerencsével. A halászhajóra felszálltam, és elindultunk a szigetre. A hajó egy igen kicsi halászhajó volt, 5 embernél többen el se fértünk volna rajta. Egy vitorlás, fából készült ladikhoz hasonlított inkább. Ám mérete ellenére egész jól haladtunk. Ahogy a nap a horizont fölé emelkedett, megláttam a sziget vonalát. Hamarosan ki is kötöttünk. A halász elmondta, hogy 5 órakkor indul vissza, ha addig nem érek vissza, itt hagy. Nem tétovázhattam sokat, meg kellett találnom Hasha-t. a szigetet szerencsére ismertem, így tudtam, hol tudok segítséget kérni. Igen. A faluból, ahol megfenyegettem a vezetőt, pontosabban leégettem a házát. Úgyhogy szerintem fog nekem segíteni. A faluba beérve nagy meglepetésemre 4 férfi várt rám a kapuban. De ezek mások voltak, nem azok a parazstok, akikkel a múltkor találkoztam. Ellenben a négy férfi barátságosan köszöntött. A faluban utoljára 2 hete járhattam, akkor egy lepukkadt, dohos, undorító falu volt, ehelyett most egy szépen kidolgozott, virágos, egyszóval az egész megváltozott.
- Üdvözöljük új falunkban. Miben segíthetünk? – kérdezte egy bajszos férfi hatalmas vigyorral az arcán. Ez a vigyor rosszabb volt, mint amikor rám támadtak.
- Jó napot, ezt a férfit keresem, sürgősen. – mondtam, és átnyújtottam a fényképet.
- Áh, igen. Ez a férfi a foglyunk. Ugyanis új településünkön nem elfogadott a boszorkánykodás, és egyéb látványos technika használata. Akik ilyen képességekkel rendelkeznek, azoknak a mi falunkban nincs helyük.
- Úgy gondolja? Hol tartják fogva ezt a férfit? Beszélnem kell vele.
- Azonnal megmutatom, kövessen. – majd elindult egy irányba. Szerencsére nem jöttek rá, hogy shinobi vagyok, lehet, hogy bajba kerültem volna emiatt. A férfi egy nagyobb ház elé vitt, majdnem a falu /a főút /másik végén. A ház ablakain rácsok voltak, és virágok. *miféle szörnyeteg építette újjá ezt a falut?* egyszerűen szörnyű volt ez a sok virág, és szín. Már bánom, hogy nincs meg az a kopott, koszos, dohos falu. Az ajtón bementünk, majd egy lépcsőn lesétáltunk. Hasha egy tömlöcszerű ketrecben ült. Összesen 2 ember vigyázott rá. Majd hirtelen becsukták az ajtót mögöttem.
- Te is egy ninja vagy, akár a barátod. Ezért nem jöhetsz ki, itt fogtok életetek végig raboskodni. – szólt kívülről egy hang. *hmm még mit nem* egy vasból készült székkel sikerült a tömlöcöt kinyitni, már csak a házból kellett kijutni.
- Hasha úr, álljon hátrébb. Katon: Endan. – az ajtó nagyot durrant. De biztosra akartam menni. – Katon: Endan – ekkor a fából készült ajtó égés közben kidőlt a keretből. Kunai-t kaptam a kezembe, majd úgy futottam Hasha úr előtt. Előttem futott a börtönőr valamint a bajszos fickó is. *ha ezt a kettőt elkapom…* de nem kellett elkapjam, a börtönőr hátába egy shuriken-t illesztettem futás közben. A másik pedig csak szaladt. Mikor kiértünk, senki se volt az utcákon, mindenki a házakban voltak. Aztán pár ember elkezdett felém közelíteni, mindenféle fegyverrel a kezében. Gondoltam ezek se lehetnek különbek a többiektől, így a megfélemlítés hasznosabb lehet, mint a közelharc. – Katon: Endan. - És már lángolt is a nádtető az egyik ház tetején. Az emberek megriadtak, de tovább közelítettek. Most a nép előtti földet céloztam meg – Katon: Endan. És a földbe fújt tűzgolyóm még égett egy fél percig talán, de éppen elég ideig, hogy a nép sikítva meneküljön kifelé az egyetlen utcán. De engem a bajszos fickó érdekelt csak, aki eközben futott, a tengerpart felé. El akartam kapni. Ekkor jött a váratlan fordulat. A kapuban várt a fickóra a kis falu „előző vezetője”. Megismertem, már messziről. Elkapták a férfit. Mikor odaértünk, köszönetet mondott, hogy a falut visszafoglaltuk, és bármikor szívesen várnak.
- Köszönettel tartozom nektek, hogy kiűztétek ezeket a sznob majmokat innen. Gyerünk fiúk, építsük újjá ezt a falut. – azzal vagy 30-an berohantak, és nekikezdtek az építésnek. Ezzel talán szereztem pár hívet magamnak, akik támogatnak majd, ha a szigeten lesz bármiféle feladatom. Jó érzés volt látni, ahogy a sok ember a saját kezével lerombol valamit, amiből hamarosan egy sokkal jobb, szebb és erősebb dologgá alakítja.
- A hajó4 – ki is ment a fejemből a kapitány. Hasha-val futottunk a tengerparthoz, mikor a kikötőbe értünk, a hajó már nem állt ott.
- Most akkor mi lesz? Nem járnak erre sűrűn a hajók – aggódott Hasha.. Mivel végigfutni nem tudtam volna a két sziget között, nyakamban Hasha-val, valamit ki kellett találnom. Ekkor láttam meg egy nagy füstöt a vízen. EGY HAJÓ. A hajó nem volt olyan messze a partról, így a tudtára kellett adnom, segítség kell. Chakrámat talpamba koncentráltam, majd a hajó irányába elkezdtem futni a víz felszínén. A hajó úgy 100 méterre lehetett tőlünk. A hajó intett, felengedett a hajóra. Egy 10-15 személyes hajó volt, ami, mint később kiderült, a két sziget között ingázik, csak ez a ahjó a sziget másik oldalán köt ki. Viszont, mivel ez volt az utolsó hajó, és üres volt, a kapitány beleegyezett, hogy a sziget déli részén is kikössön, hogy hahsa-t felvehessük. A hajó ezután tett egy kört, majd visszavitt a Hold-ba. Hahsah-val azonnal a Djuka-birtokra mentem, ahol a vezetőségi házban Hiari-ra bíztam.
- Doktor, segítsen, maga az egyetlen – azzal Hasha bement a szobába, és becsukatta az ajtót, hogy nyugodtan tudjon dolgozni. Hiari-val az ajtóban álltunk, hiari mindvégig mosolygott. Nem igazán láttam őt mosolyogni. Mosolygott, mert büszke volt rám. Fél órával később Hahsa kijött a szobából.
- Nos, a fájdalmait elmulasztottam, és valamennyire a betegségét is sikerült korlátoznom, betegállománya akár 3-4 hétig is eltarthat, addig, ágyban kell maradnia. Egy testőr bekísérte a vendégszobába, hogy kipihenje magát. Hiari félreállított.
- Szép munkát végeztél, Kodomo. Ezzel megmentetted a klán vezetőjét. Most egy idei, amíg beteg én leszek a vezető, legalábbis a diplomáciai dolgokban, addig is pihenjen. Büszke vagyok rád. Most menj, pihend ki magad.
Így is tettem, hazamentem és elaludtam. Fárasztó nap volt. de nem tudtam egyből elaludni. Az a flau járt az agyamban, azon gondolkodtam, hogy mennyi előny származhat, ha annyi ember a segítségére jön az emberne, ha hívják őket. Ezzel a pozitív gondolattal aludtam el.

- Mi az már megint? – kérdeztem magamban, mikor felkeltem, és észrevettem, hogy az eső veri az ablakom. Kemény idő volt az elmúlt pár napban. Az eső, szinte megállás nélkül szakadt. A szél is igen hevesen fújt. Semmi kedvem se volt kimozdulni otthonról, de el kellett menjek több dolog miatt is, be a városba, hogy vásároljak pár dolgot. Itthon nem volt már élelem, és a felszerelésemet is fel kellett kicsit tölteni. Így nagy nehezen rávettem magam, hogy kimozduljak otthonról. Szerencsémre a szél kissé lecsillapodott, de az eső még mindig esett. Felvettem a kabátomat, aminek egy szőrös kapucnija volt, felhúztam a cipzárt, és elindultam a bolt felé. Vittem magammal két tekercset, amibe tudom majd a dolgokat pecsételni, ezen kívül a kardom lógott az övemről. Más nem volt nálam. A kapuba a két kapuőr remegve ült a kis szállásukon, teáztak, majd kérdezték, hova megyek. Elmondtam, hogy kell élelem, valamint a fegyverkészletem is fel kell töltenem. A kaput kinyitották, majd elindultam a városba. A legelső dolgom, hogy élelmet vegyek magamnak, így elindultam a piacra. Idő közben a szél szinte teljesen elállt, és az eső is csak csöpögött. A napot még a viharfelhők takarták, de a káoszi időjárás lecsillapodott. A piac felé gondolkodtam, mit is kell vennem. Össze is tettem a fejemben, majd beérve be is vásároltam mindent. A nagyobb, piros színű tekercsbe pecsételtem a vásárolt dolgokat, majd átsétáltam a fegyverkereskedő boltjába. Az ablakon láttam, amint egy férfi fekete maszkban egy kunai-al ijesztgeti az eladót, majd egy zsákkal elindult kifelé. Szerencsére engem nem látott meg az ajtón keresztül, így amikor kilépett, a lábamban átesett, a földre zuhant, elejtette a zsákot
- Na megállj te kis…de a mondatot nem tudta befejezni, mert a kardomat a nyakához szegeztem
- Most pedig eltűnsz innen, és nem zaklatod még egyszer ezt a várost, mert nem úszod meg ilyen könnyen. – a férfi felállt, majd összeszedte magát, elindult, megfordult, és azt mondta – Ezt még meg fogod keserülni – és elment. A zsákot összeszedtem, majd bevittem a boltba.
- Nagyon szépen köszönöm neked, Kodo fiam. Ha te nem lennél, ez a férfi simán elmenekülhetett volna ezzel a sok fegyverrel. Miben segíthetek neked? – kérdezte az öreg boltos.
- Csak azt tettem, amit tennem kellett. A fegyvertáramat szeretném kicsit feltölteni. Szükségem lenne shurikenekre, kunai-ra, és robbanó jegyzetekre, valamint 3 démon shurikenre. – éppen fizettem volna, mikor a pénz ngy részét visszaadta, és csupán az 5robbanó jegyzetet, és a 3 démon shuriken-t kellett kifizetnem, cserébe a segítségért. Megköszönöm, majd miután lepecsételtem, elindulok haza. Az eső ismét el kezdett erősen esni, így gyorsan szedtem a lábam, hogy ne ázzak szét. De nem tudtam gyorsan eljutni a házhoz. Egy szűk sikátorba érve két alak állt velem szembe, az egyik az, akit a bolt előtt állítottam meg. Mindkettőnél egy bo volt, és fenyegetve közelítettek felém. Nem akartam menekülni, nem is tudtam volna hova, így szembe kellett nézzek velük. Nem lehetett nagy dolog, ha a lábamon étesett. Hátranyúltam a katana-ért, majd úgy közelítettem feléjük. Ahogy kihúztam, villant egyet, majd egy gyors ütést hárított. Az első férfi egy erőteljeset ütött a bo-val, amit két kézzel kellett hárítanom. Majd újra sújtott. Ettől már hátrébb álltam, mikor felnéztem a bo a combomat találta el, amitől kicsit összerogytam. Újabb ütés jött. Ezt már sikerült hárítanom, bár még mindig a földön voltam. Majd felálltam. A férfi közelített felém, a bo-t eldobta, ütni készült. Na most majd visszakapja, gondoltam magamban, és készültem a hárításra. Ahogy ütött, elhajoltam, én pedig kezemet az oldalára tettem. A férfi áldozatul esett a genjutsum-nak. A férfi azt látta, hogy egy erőteljes vihar fúj a szemébe, amitől nem tudta nyitva tartani a szemét, és eltakarta. Majd hangokat hallott. Megfordult, és a társa feküdt mögötte, shurikenekkel a hátában. A férfi remegni kezdett, majd elájult. A jutsu sikerült. Most már egy az egy ellen folytathattam. Az ellenfél megijedt, látva, hogy elbántam, és elfutott. Nem akartam utána futni, mert fájt a lábam, és az eső is nagyon erős volt már. Vissza is tértem a klán székhelyére. Otthon kipakoltam az élelmet, mindent el a helyére, majd a felszereléseket is csoportosítottam. Egy alap felszerelésnek valót lepecsételtem a fegyveres tekercsembe. Mindvégig az a fickó járt a fejemben, hogy ilyenek vannak ebben az országban. Tudom, hogy mindenhol ez megy, de ebben az országban ez nem eltűrt. Valamit kell tenni. Simán ki tudtak volna rabolni egy boltot. Feldühített ez a tudat, hogy az embert bármikor kirabolhatják az utcán. Főleg, hogy két piti bűnöző meg is tudott verni. Ami csupán dühített, hogy kétszer is hagytam elfutni. Harmadszorra nem fogom. El fogom kapni. Nem csak őt. Az összes bűnözőt. Itt az idő, hogy az országot megtisztítsuk a szennytől és bűnözéstől. Nem mehet tovább ez az állapot, hogy ebben az országban növekedjen a bűnüldözés. Egy erős vezetőre lenne szüksége az országnak. De ki lehetne az, aki megreformálná ezt az országot? Talán segíthetnék én is a tisztulásban. Majd lementem vacsorázni. Az eső újra az ablakot verte. Most még intenzívebben esett, mint amikor elindultam. Az asztalnál ülve egy meleg Ramen és egy adag rizs fölött mindvégig ezen törtem a fejem, hogy hogyan lehetne az országot jobbá tenni? Egyedül én kevésnek bizonyultam volna, ám mindent kis dolgokban kel elkezdeni, hogy egy szervezett, felépített nagyobb dolgot alkothassunk. De ezt az ötletet elvetettem, mivel a magánakcióim szinte hatástalanok lettek volna, nem vették volna észre, ha egy-két bűnöző csak úgy eltűnik, meg az én szintemen úgy se tudtam volna érvényesíteni az akaratom. Rosszul éreztem magam emiatt. Hiába akartam, éreztem, nincs rá esély, hogy egymagam megtisztítsam a várost. A vacsorát befejeztem. Nem akartam még lefeküdni, nem is tudtam volna aludni. Újabb ötletem támadt. Ha egyedül kevés vagyok arra, hogy megtisztítsam, akkor erősödnöm kell, hogy többre vigyem majd akkor, mikor a kérésemmel a vezetőséghez fordulok. Valamint egyszemélyes akciókkal segítem a várost és népét, hogy jobban élhessenek. Ezekkel a tudatokkal feküdtem le, és aludtam el.

*Másnap*
A napom korán kezdődött, de nem azért, mert fittem fel tudtam kelni, hanem mert az eső még mindig esett. De nem veheti el a kedvem. Felöltöztem, majd elindultam a fegyverboltba. Kicsit több felszerelésvolt nálam, mint a múltkor. Rajtam volt, a kabátom ujja alá rejtve a Katar-om, a kardom ugyanúgy lógott az övemről. Újra a fegyverbolt felé vettem az irányt, de most valami más miatt indultam el arrafelé.
- A két alkar védő. Értem, van még valamire szükséged Kodo fiam? – kérdezte a boltos. Elmondtam neki, hogy mire gondoltam, mikor azt mondtam neki, hogy maszk.
- Áh, szóval egy maszk. Értem én, hogy milyenre gondolsz. Mindjárt utána nézek. – azzal hátra ment, egy pár perccel később visszatért. – Sajnálom, de egy darabot se találtam, viszont ha megvárod, akkor délután érkezik hajón az új szállítmány. Délután 3-kor érkezik a 2-es dokkhoz.
- Mit szólna ahhoz, ha elhoznám ide a szállítmányt? Hátha visszatérnek a tegnapi banditák. – ajánlottam fel segítségemet a boltosnak. Először próbált lebeszélni, de aztán beleegyezett, ő se volt már mai, a lába is fájt, és így belement, hogy egy fiatal segítse őt.
- tehát 3-kor a kettes dokk. Értettem. – kifizettem az alkar vérteket, majd elmentem haza. Ettem gyorsan, majd felszerelkeztem. A hosszú kabátom alá vettem az alkar vérteket, majd a bal karomra a Katar-t is felszereltem, kardomat visszahelyeztem az övembe, majd elindultam otthonról. Az eső most is esett, ám egész tűrhetően, így az se zavart már annyira. Úton a várost ki akartam kerülni, így az erdőségen keresztül levágtam az utat. El is érkeztem a tengerparthoz, ahol a homokos talajon végigfutva a kikötőbe jutottam. Visszafelé persze nem tudunk így menni majd, mert a vizes homokon nem fog tudni átmenni a kocsi. Az egyik sziklára ültem rá, ott vártam a dokk közelében, hogy a hajó kikössön, és a szállítmányt a városba vigyem. Ekkor egy kisebb füstfelhőt láttam a tenger közepéről. Majd a vészcsengő szólt, hogy egy hajó kigyulladt. Egy 4 tagú csapat egy csónakba szállt, hogy a hajóhoz evezzen, és eloltsák a hajót.
- A hajón puskapor is van, sietnünk kell, ha elér oda a tűz, az egész a levegőbe repül. A civileket ki kell menekíteni. – üvöltött egy férfi, miközben a hajókat tolták a vízre. Lőpor? Ekkor kinyílt a szemem. Ez az a hajó, amire vártam. Segítenem kell, nem hagyhatom, hogy a civilek meghaljanak a robbanásban. Felpattantam a szikláról, majd futásnak eredtem a tenger felé. Kezeimet összetéve chakra-t pumpáltam a talpamba, majd futni kezdtem a víz felszínén a hajó felé. Szerencsére nem volt messze. Mikor odaértem, megláttam a nagy gőzhajót. Csupán két csónak volt mellette, amibe mentették a civileket. A hajók 6 személyesek voltak. Mindkettő tele volt, és így is többen voltak a csónakban.
- Még van valaki a hajóban. Kell még egy csónak. Gyorsan valaki. – szólt egy máik ember. Nem várhattam, hogy a csónak ideérjen, felfutottam a hajó oldalán, majd befutottam a hajó belsejébe. Füst volt. Nagy füst. Gyorsan kellett cselekednem, nehogy én is a hajón haljak meg. Ekkor meghallottam, hogy valaki üvölt, segítséget kér. A hang után rohantam. Megláttam egy férfit, akire ráesett egy gerenda, valószínűleg eltörte a lábát. A kardommal sikerült úgy szétvágni a fát, hogy arrébb tudjuk közös erővel tolni. Szóltam, hogy próbáljon meg lábra állni. A férfi felállt, de a bal lábára nem tudott rálépni. Eltört. Ekkor újabb szerencsétlenség történt. Az ajtó, ahol bejöttem egy újabb gerenda dőlt, és eltorlaszolt. Nem volt időnk új kiutat keresni, azon kell áttörni magunkat. Kézpecsételni kezdtem – Katon: Endan – ekkor egy nagyobb méretű tűzgolyó távozott a számból, egyenesen a gerenda felé. A gerenda kettétört, majd összeesett, így újra szabadon hagyta a kijáratot. A férfit a hátamra vettem, szerencsére nem volt nehéz. Vékony, középkorú férfi. Kifutottam a helységből. Ekkor valami nyilaló fájdalmat éreztem a szememben. De nem törődtem vele, azt hittem, csupán a füsttől van. A hajótesten végigfutottam, majd leugrottam a vízbe. A chakra-t ismét a talpamba koncentráltam, és a férfival a hátamon futni kezdtem. Épp időben jöttünk ki. Alig futottam 10-15 métert, mikor a hajó egy hatalmasat robbant, majd elsüllyedt. A robbanás hulláma engem is eltalált. Ahogy elért, ellökött, elveszítettem koncentráló képességem, és a víz felszínére estem. Mivel nem koncentráltam a chakra-mat, süllyedni kezdtünk. Majd visszatértem, felúsztam a víz felszínére, magammal húzva a férit, és tovább futottam. Nem bírtam már sokáig. Nagyon elfáradtam, és a lökéshullám is erősen eltalált. A hajó újat robbant. Egy még nagyobbat. Ez nem csak ellökött, hanem szinte repített már. Legalább 3-4méternyire zuhantam a vízbe. Elfogyott minden erőm. A férfit nem láttam mellettem süllyedni. Ekkor megláttam valamit süllyedni magam mellett. Egy maszk volt. valószínűleg a felszerelések közül repítette ki a robbanás. Magamhoz öleltem, majd elsötétült minden. Csupán hangokat hallottam.
- Még él…Húzzuk ki…fiú…fiú…arcokat láttam, de homályosak voltak.

*Getsugakure-i kórház*
Egy lámpa fénye sütötte a szemem. Hunyorítva nyitottam ki. Fájt mindenem. Körbenéztem. A mellkason be volt fáslizva. Majd oldalra néztem. Ott ült Namizuo, a boltos férfi és egy ANBU ügynök. Beszélgettek.
- Kodomo, fiam, hogy vagy? – kérdezte egyből Namizuo.
- Mióta vagyok itt? – kérdeztem. Ekkor az ANBU tag állt mellém.
- A robbanásban elvezstetted az eszméleted, a vízből húztunk ki téged. 18 órája alszol. Igazán botor, és egyben igen példamutató, és bátor jellemet mutattál. Képes lettél volna feláldozni az életed egy másik emberért.
- Tényleg, hol a férfi? – kérdeztem a szavába vágva. Igazából nem akartam félbe szakítani. Jó érzés volt hallani, hogy egy ANBU dicsér.
- Őt a másik szobában ápolják. Szerencsére ő is megúszta. – mondta elégedett hangon a maszkos fickó. – Akkor, itt végeztem. Namizuo uram, büszke lehet a tanítványára. – mondta, és elment. Namizuo mellém ült, megfogta a vállam, furcsán nézett rám. Inkább döbbent feje volt. majd becsukta szemét, és újra elégedett arccal nézett.
- Mi a baj, mester? – kérdeztem az ágyon fekve.
- Várj egy kicsit – majd felállt, a falhoz ment, levette a tükröt, és visszaült, a tükröt lefelé tartotta, és folytatta. – tudom, Kodo fiam, a klánunk megalapításakor az alapítónak, Hiuzo-nak sikerült előhozni a Djuka-k másik erejét, nem csak a Gőz elemet. Ő volt az első, aki létre tudta hozni az Ransingan-t. Az Iatanshi-ról nagyon keveset, szinte semmit se tudunk, és eddig Hiuzo óta egy embernek sikerült előhoznia ezt a képességet. És most jött el a következő, aki bebizonyította, az alapító vére csordogál az ereiben. Ez nem más, mint te – ekkor a tükröt felemelte, belenéztem. Először megijedtem. A szemeim világos lilás színűek voltak, és a pupillám is furcsa formájú volt. a tükröt leemelte, és folytatta – Ezek a szemek, amik bizonyítják, teljes egészébe a klánhoz tartozol. – egy könnycsepp folyt le a szeméről. Öröm könnyek voltak. – Majd később mindent elmagyarázok, most pedig pihenj, megérdemled. – És kiment a szobából. Majd visszajött. Inkább csak behajolt.
- A kis asztalon van valami, amit nálad találtak. Nem tudom, mi az, nálad volt, mikor kihúztak a vízből. – majd végleg elment. Oldalra hajoltam. Az asztalra nyúltam. Megfogtam azt a valamit. A maszk volt, amit még a süllyedés közben találtam. A maszk maga nem volt annyira különös. Egy barna, pántos, strapabíró anyagból készült maszk volt. valamiféle gázálarc lehetett, a száji résznél található légszűrőről gondoltam. A bal szem részéig letört a maszk, így csupán a háromnegyede volt. Egy ócska darabnak tűnt, de valamiért úgy érezte, nekem kell. Hisz ezért a maszkért indultam el a kikötőbe, és ez volt az utolsó emlékem, miután kimentettem a férfit. A maszkot a mellkasomra tettem majd elaludtam. A kórházban összesen 5 napot töltöttem. Mikor kiengedtek, már szinte a fáslira se volt szükségem. Mikor hazaértem, a kapuőrök üdvözöltek, és örültek, hogy újra látnak. A szobámba érve a tükör elé álltam, szemhéjamat húzkodtam fel, le, nézegettem a különös szememet. Nem tudtam, Namizuo miről beszélt. Az volt a különös az egészben, hogy úgy vettem észre a látásom sokkal erőteljesebb lett. Nem tudtam, milyen szemek ezek. Mikor később megkerestem ezzel a témával Namizuo-t, terelni kezdte egyből a szót, nem igazán akart erről beszélni. Annyit mondott, hogy ez a szem azt mutatja, hogy Hiuzo vére még mindig erős, és tovább csörög a leszármazottjai ereiben. Igazából, amikor felhoztam, meglepődve nézett állandóan rám, mintha most látta volna először az új szemem. Nem is zaklattam tovább ezzel őt. Ahogy felépültem teljesen, gyakran jártam ki a kertbe edzeni. Leginkább a Katon technikát, amit kombináltam a varjú klónokkal. A klónoknak egy hasznát vettem, nem kellett annyi bábut felhasználnom. Egyik nap épp a kertben gyakoroltam, mikor Hiari állt mellém, majd mondta, hogy megtanít nekem egy újfajta, katon elemű technikát…..

Folyt. Köv.

//Összességében vásároltam kettő darab alkarvédőt, ha lehetséges, szereztem egy maszkot – a jelenlegi helyett –

valamint az ellenőrző admin engedélyét kérném a szemeim átalakulására. Jelenlegi álláspontban nem lenne semmiféle különös képessége, csupán külső elváltozás történt /akár Kurenai szemei/. Úgyhogy semmiféle táppal nem jár a szem, majd talán B, inkább A szinten ezt a szemet egy doujutsu-vá alakítanám, de ez még távoli. A szem külsőleg a jelenlegi avatar-on valamint ezen a képen is látható - remélem, megoldható, több okból is fontos lenne a számomra//
http://kepfeltoltes.hu/111022/Ransingan_www.kepfeltoltes.hu_.png

A szemek átalakulását engedélyezem, azonban ez semmiféle előnnyel nem jár ugyebár, illetve mivel ennek az írásnak így a pályázatok között kellene szerepelnie nem is adok semmit jutalmat mellé.

I. fejezet – Egy különös mentor

Napsütéses reggel köszönt újra Getsugakure lakóira. Már kora reggel, mikor a nap feljött, lehetett érezni, meleg napunk lesz. Az ablakon besütő sugarak szemembe világítottak, így keltem fel a vártnál korábban. Ágyam szélére ültem, kicsit beleborultam tenyereimben, miközben az ágy szélén ültem. Fáradt voltam. Nem szeretem bevallani, de nagyon fáradt voltam. Úgy éreztem, ez a nap nem lesz örömökben gazdag. Felálltam az ágyam széléről, majd a konyhába sétáltam. Megreggeliztem, majd felöltöztem. Gondoltam, ha kimegyek a városba, sétálok egyet, kiszellőzik a fejem, és jobb lesz. Katana-im övembe szúrtam, majd elindultam, ki az ajtón.
- Jó reggelt, Soroshima – köszöntem a Korasu egyik tagjának, akit pár napja érkezett hozzánk. Rendes fiúnak tűnt. A kapunál a két őr, Hatzo, és Kawaro állt.
- Jó reggelt, Kodo-san. Merre lesz az útja? – kérdezte Kawaro.
- Jó reggelt. A városba tartok, sétálok egyet. – válaszoltam majd kisétáltam, le a szerpentinen. Egy vékony folyó csurdogált fákkal körülvéve. Ez az út vezetett a városba. Szerettem ezt a környéket. Csöndes volt, és itt mindig tudok gondolkodni, nem zavar senki. Kicsit leültem egy kidőlt fa törzsére, mely a folyón hozott létre egyfajta hidat. A víz tisztán csillogott. Halak úszkáltak benne. Nagyon szép volt. ülhettem ott 5-6 percet, majd felálltam, és folytattam utam a városba. A tudta, hogy ez nem az én napom lesz, sorra igazolódott. Az erdőn keresztül sétálva belesétáltam pókhálókba, majdnem átestem egy fa gyökerén. A városba érve se volt több pozitív élményem. Épp az egyik kis utcában sétáltam. Korán volt még, az emberek még nem jöttek ki. A kis utcába kanyarodva láttam, hogy egy férfit támadott meg kettő másik.
- Mond meg. Hol van! – üvöltözött az egyik a falra nyomott férfinak.
- Fogalmam sincs. Tegnap este eltűnt. Azóta nem láttam. – mentegetőzött a férfi. A két férfi összenézett, majd aki a falra nyomta, gyomron vágta a falon levő fickót, majd elengedte. Ő összeesett.
- Add át neki, hogy Kawori-t nem verhetik át. – mondta, majd felém fordulva elindultak.
- Hé, te kis taknyos. Le fog buktatni minket. Kapjuk el. – szólt a másik férfi, rám nézve. Két bandita akar engem elkapni? Két katana-m előkaptam, miközben a két férfi ökleiket nyomkodva jötte felém. A két kard pengéje megcsillant a napsugárban.
- Most azonnal húzzatok innen. – szóltam magabiztos hangon és tartással a fickókra. A két férfi megijedt, nem akartak verekedni, valószínűleg azt, amit kiszabtak nekik, teljesítették. Keltsenek félelmet. A félelem a világ legnagyobb ellensége. Reméltem, ezek eltűnnek innen, ha nem, akkor nem állok jót magamért. Gyűlölöm, ha egy védtelent támadnak meg, és terjesztik a rosszat. A földön fekvőhöz siettem. Felsegítettem, majd kérdeztem, kik voltak ezek, mit akartak.
- Egy kis szervezet, akik idáig követtek engem. Menedéket kerestem, de rám találtak. – mondta a férfi. Nem volt magas, se alacsony, tehát átlagos méretű, idősödő, kopasz férfi volt. Testalkatra sem volt az a tipikus erős fickó, nem csoda, hogy így elbántak vele.
- Jöjjön, segítek. – leültettem a férfit egy padra, miután kisétáltunk az utcából.
- Most pedig mondja el, mi történt, és kik voltak ezek, mit kerestek. – mondtam a férfinak.
- A nevem Harate Cao, a mesteremmel, Katoto úrral jöttünk ide, Getsugakure-ba. Pihenni akartunk, valamint elbújni tőlük. Az a két férfi piszkos dolgokat csináltak, Katoto úrral is összetűzésbe keveredtek. Katoro úr egy igen jószívű ember, ám egyszer segítséget kért tőlük, és most jöttek, hogy behajtsák az ígéretét.
- Mégis mit kért, és mit kell most adnia? – kérdeztem.
- Katoto úr édesapja földbirtokos volt, rendelkezett egy nagyobb föld darabbal a Tengerek országában. Ezt a földet örökölte meg Katoto úr, ám Misaro egy papírral, mely hamis, akarja, megszerezni a földjét, elűzve ezzel Katoto urat. Az uram igen csak makacs, és minden áron be akarja bizonyítani, a földet nem adta el az apja. Ezért jöttünk ide, hogy keressünk valakit, aki tudna nekünk segíteni.
- Értem, és ki ez a Misaro? – kérdeztem, miközben fejemben körvonalazódott a történet.
- Misaro szintén egy földbirtokos, akinek célja, hogy elűzze Katoto urat, két ok miatt. Az egyik, hogy megszerezze a földjét, a tengerpart miatt, a másik ok pedig egy igen csak személyes, miszerint Misaro és Katoto úr apja gyűlölték egymást, most hogy az apja meghalt, el akarja távolítani a szigetről Katoto urat. Misaro magával hozta az embereit, lehetnek vagy 20-an akár, csak azért, hogy elkapja katoto-t és aláírassa vele a papírokat.– mondta Cao.
- Értelek, és hol van most Katoto? – kérdeztem tőle. – Talán tudnék segíteni.
- Ez a baj, hogy csak úgy eltűnt tegnap éjjel azóta nem tudom, merre mehetett, azt hittem, a városba jött. – a férfi nem fog segítségemre lenni. Gondoltam, elviszem a klán székhelyre, pihenje ki magát, addig körülnézek. Cao-val visszatérve a házba vittem, kapott élelmet, majd mondtam neki, maradjon itt, amíg vissza nem jövök.
- Honnan ismerem fel Katoto-t? – kérdeztem, mielőtt elindultam.
- Mindig máshogy néz ki, de egy dolog van, ami örök, egy tetoválás a bal vállán. Valamint vörös szemei vannak. – mondta Cao, majd elaludt. Kifáradhatott a sok utazásban, valamint az a két férfi is elbánt vele rendesen. Felszerelésem összepakoltam, majd útnak indultam, hogy felkeressem. Az idő még mindig meleg volt, a nap is sütött rendesen, bár egy kis szellő feldobott. Kaptam a sorstól egy személyes küldetést, reméltem, nem fog végig a balszerencse kísérni. Cao elmondása szerint az erdő mellett, egy kis faházban húzták meg magukat, így az lesz az első állomásom. Kardjaim a hátamra voltak szorítva az övemmel, a többi felszerelésem a hátamon levő tekercsben volt. A katar-om a karomon volt. teljes fegyverzetben indultam el otthonról, nem tudtam, mire kell majd számítanom, ezért mindent elhoztam. A fák mellett sétálva a folyó mellett egy kis árnyékot kaptam a lomboknak köszönhetően, ám az idő még mindig meleg volt. A patak mellett sétálva az út két irányba ágazódott el. Jobbra a falu, balra pedig az erdő vezetett, így bal irányba indultam. Itt a fák már sokkal sűrűbben nőttek, magasabbak voltak, valamint koronájuk is szélesebb, terebélyesebb volt. Jól esett ez a kis árnyék, hisz a napon sétálva gyorsabban kifárad az ember. Az ösvényen, mely a partra visz, volt a ház. Nem volt olyan messze szerencsére. A házban egy idős hölgy élt a macskájával. Ismerem, egyszer engem kért meg, hogy hozzam vissza az elkóborolt macskáját. A ház nem volt magas, sem nagy, de hangulatosan volt belül berendezve. Mikor a házat megláttam, Cho néni épp a ház előtti padon ült, a macskát simogatta az ölében.
- Jó reggelt. – köszöntem neki. Visszaköszönt egyből.
- Tudna nekem segíteni? Tegnap éjjel állítólag két férfi kért önnél szállást, és az egyik el… - mondtam, de a hölgy a szavamba kötött.
- Tudom, én, mit szeretnél. A férfit keresed, aki itt szállásolt az éjjel. Elment. Még hajnalban. Nem tudom, hova, de arra indult. – mondta, majd öreg ujjával a hátam mögötti ösvényre mutatott.
- Köszönöm szépen. – köszöntem meg a segítséget, mosolyogva.
- Egy teát nem kérsz, fiam? – kérdezte Cho nagyi, de az időhiány miatt el kellett utasítanom.
Folytattam utam az ösvényen, mely a mezőre vitt. A mező hatalmas kiterjedésű volt, egy régi nagy harc során alakult ki az erdő közepén. A fák ezáltal körbeölelik a területet, a közepén pedig a kis patak folyik, már nagyobb terjedelemben, és egyenesen a tengerbe folyik. A térség közepe felé vettem az irányt, hátha meglátok valakit. Szerencsémre láttam két embert a patak mellett. Ahogy siettem feléjük, üvöltést hallottam.
- Ne tedd – üvöltött egy hang. Majd az egyik férfi összeesett. Most már kezdett körvonalazódni a két ember feje, és teste. Aki összeesett, kopasz volt, erősebb testalkatú. A másik pedig, aki végzett vele, fekete köpenyben volt, feje köré sál volt tekerve. El akart menni, de eléhajítottam egy shurikent.
- Ki vagy te? Te is közéjük tartozol? Mert akkor megöllek. – mondta a férfi, majd egy Katana-t csúsztatott ki köpenye alól. Felém közeledett. A katana-t előre tartva vágni készült. Blokkoltam jobb kezemben levő katana-mal, majd a bal oldalival próbáltam lefegyverezni. Ám ezt a köpeny alól előcsusszanó kunai-al védte. Elindult az erőfitogtatás. Aki lenyomja a másikat, szinte nyert helyzetben érezheti magát. Sajnos úgy éreztem, erősebbnek bizonyult, de az utolsó pillanatban bal kezemmel el tudtam őt nyomni, melytől hátraugrott, a kunai-t elejtette. Most jött az én időm. Jobb kezemben levő katana-mal vágtam felé, próbáltam a fejét célozni, de nem azért, hogy megöljem. A férfi hárította az ütést, pont ez volt a szándékom. Majd a két penge újra és újra csattant. A férfi egy pillanatban gyomron vágott, melytől hátraestem vagy 3-4 métert. Azonban bejött az, amire számítottam. A férfi kardjára támaszkodott, émelygett a feje is, látszott, rosszul van. Nem tartott sokáig az állapot, de elértem, hogy megbontsam a harci morálját. A férfi ekkor felállt, megrázta a fejét, majd hátranyúlt és előkapott egy robbanó jegyzetet, melyet felém hajított. A földre dobta, ami felrobbant, én pedig még messzebb repültem, szerencsére előtte elugrottam, így csak a robbanás hulláma okozta a nagy távolságot, sérüléseket pedig a földre érkezés. Majd a fickó felém indult.
A távolság 20 méter lehetett, mely egyre jobban csökkent a férfi felém tartó mozgása miatt. Ez komolyan meg akar ölni. Tényleg nem az én napom ez. Kézpecsételésbe kezdtem. Kihasználva a távot, messziről támadok rá.
- Katon: Hinoshuriken no jutsu – szóltam, majd a számat 3 lángoló shuriken hagyta el, egyenesen a férfi felé szállva. Nem akartam megölni, csupán lefegyverezni. Az egyik meg is vágta a karját, felszakítva a köpenyének ujját, de komoly sérülést nem okozott. Legalábbis azt hitte. Azonban a shuriken repülés közben meggyújtotta köpenyét, melynek ujja lángra kapott. Így vadállat módjára tépte le magáról a ruhát, majd a földre hajította. A ruhája égett a földöt. Ekkor láttam meg azt, amitől ledermedtem egy pillanatra. Egy tetoválás volt a férfi bal karján. Kardom leemeltem, majd a férfi felé szóltam.
- Maga nem, Katoto? – kérdeztem
- Elég szánalom, hogy ideküldtek megölni engem, és a nevemet se tudod. Igen, én vagyok. – válaszolta.
- Én nem megölni jöttem, hanem pont magát keresem. Cao, a segédje mesélte el, mi is történt önökkel, ezért indultam a keresésére, csak amikor rám támadt, azt hittem, ön is Misaro embere.
- Még hogy én. Misaro-é. És mit akarsz tőlem? – kérdezte, kardját eltéve. Felvettem én is földbe szúrt kardom, visszatettem a tokjába
- Jöjjön velem. Mi meg tudjuk magát védeni. – mondtam a férfinak. Ám ő egyből válaszolt is.
- Nincs szükségem védelemre. Meg tudom magam védeni. – tiltakozott.
- Ellenem se bizonyult komoly ellenfélnek, valamint a segítője, Cao is igen csak izgul maga miatt. Kérem, jöjjön velem. A férfi húzta a száját egy kicsit, majd utánam jött.
- Jössz egy új kabáttal nekem. – mondta kicsit lazább hangon. Az erdőbe értünk, ahol az ösvényen végig sétáltunk. Ekkor jött az, amire nem számítottam. 4 bandia, valószínűleg Misaro emberei támadtak ránk. Bekerítettek minket. Az előttünk levő két férfinál katana, a hátunk mögöttieknél pedig egy lánc, és egy buzogány volt.
- Katoto, te most velünk jössz. – mondta az egyik előttük álló férfi. Majd közelített a katana-val. Ekkor Katoto gyors kézpecséteket formált, majd hirtelen a smemiből egy csapat varjú jelent meg, és az ellenfeleket kezdte csipkedni, akik egyből hadonászni kezdtek fegyvereikkel a madarak felé.
- Fiú, most. – szólt nekem, majd a két hátsó férfival kezdett el harcolni. Én pedig két katanam-al a két előttünk álló ellen vettem fel a harcot. Az egyik még mindig a madarakkal volt elfoglalva, így nem volt nehéz ellenfél, a másik viszont rám koncentrált, így felvette a harcot. Termetében igen csak nagy volt, így két karddal hárítottam az ütéseit. A csengő katana-t nem tudtam használni, mert nem volt a fül közelében, és nem akartam a chakra-m pazarolni. Így más kellett kitalálnom. Eközben Katoto sem haladt úgy, ahogy tervezte. Vele elbántak ketten. A fickót, aki ellen harcoltam, sikerült a másik oldalra térítenem, majd így hárman álltak fel ellenem. Katoto is felállt, így 2en álltunk fel ellenük. Mivel elfáradtunk, nem tudtuk volna sokáig húzni a harcot. 2-3 méteres távolság lehetett köztünk. Katoto rám nézett
- használd azt, amit ellenem. Figyelj. – mondta közben kézpecsételt újra, ugyanazt. A varjak megint ellepték az ellenfelet. – Most! – szólt, mire én is kézpecsétekbe kezdtem
- Katon: Hinoshuriken no jutsu. – mondtam, mire 4 db shuriken hagyta el a számat, repülve az ellenfélnek. A két szélső fickót, a buzogányost, és a láncosat telibe találtam, a középső sértetlen maradt. A két férfi összeesett, megégett a mellkasuk, egyiknek a karja, másiknak a lába. A katana-s fickó sokkot kapott, remegni kezdett a lába, majd fegyverét is elejtette. Térdre rogyott, és kegyelemért sírt. Odasétáltam.
- Hol találjuk Misaro-t? - kérdeztem. A fickó remegő hangon elárulta, hol van éppen. A gond az volt, hogy egy hajón szállásol. Katoto-val az elfogott banditát a vezetőhöz vittük. Mikor hazamentünk, kiderült, hogy Cao elindult utánam, ám elkapták, és a hajóra vitték őt.
Katoto egyből indulni akart, de vissazfogtam, hogy nem lenne ésszerű, ha nekik rohanna. Katoto leguggolt a patak mellé, majd ujjával köröket rajzolt a földbe. Furcsa egy ember volt, azt meg kell hagyni. Magas, vékony, ám szálkás testalkata volt, fején pedig még mindig ott volt a sál. Mint egy sivatagi utazó, úgy nézett ki. Leültem mellé a földre.
- Mit csinálsz? – kérdeztem
- Tervet készítetek. – mondta, miközben egy vonalat, valamint egy háromszöget rajzolt. Talán egy hajót. Igen az egy hajó volt, a vonal pedig a part.
Lassan besötétedett közben. Talán könnyebb is, ha sötétben kémkedünk. Óvatosan közelítettük meg a partot, majd egy bokorból kémkedtünk. A hajó, amit mondott egy igen csak nagy méretű, valószínűleg áruszállító gőzhajó volt. ezt az állítást Katoto is alátámasztotta. Most már csak át kell oda jutnunk, elfogni Misaro-t, és elfogni.
Óvatosan mentünk a homokos parton a víz felé. A fáklyák világításán kívül sötét volt már a parton. Chakra-nk a talpunkba koncentrálva a vízre futottunk, majd halk, de gyors lépésekkel a hajó felé közelítettünk. Elértük a hajó oldalát, majd hallottuk, a fedélzeten beszélgetnek. Óvatosan lépkedtünk a hajó oldalán, majd mikor az őrök elmentek, felosontunk a fedélzetre. Elnézve a méreteit, van a fedélzet alatt egy, vagy akár két szint is. Ha ugyanaz a hajó, mint amik ide hordják a nyersanyagot, valamint a fegyverállító, amit volt már szerencsém megismerni belülről, akkor ismerem valamilyen szinten a belső felépítését. Folyosó, 2 oldalán 3-3 ajtóval, és a végén lépcső.
Újra hallottuk az őröket, ahogy közelítenek. A lehető legnagyobb csöndben kellett intézni mindent. a vezetői füle oldaláról jönnek, így elbújtunk a fal mögé, hogy ha elérnek hozzánk, hátba tudjuk őket támadni. a legkisebb neszben léptünk a fülke mögé. A két őr jött is. Ahogy elmentek mellettünk, egy-egy kunai-al elnémítottuk őket, örökre. Nem kockáztathattunk azzal, hogy felriasszák a többi embert. A két testet a vízbe dobtuk, majd lementünk az első szintre. Igazam volt. a hosszú folyosó végén volt a lépcső, a két oldalán pedig a fülkék. Sorra ellenőriztük a fülkéket, melyikbe zárhatták be Cao-t, és talán találunk valamit még mellette. Az egyik szobába nyitva azonban balszerencsénkre emberek voltak. Nem is kevesen. Az ajtót vissza akartuk csapni, de megakasztották, és kijöttek. A folyosón egymással szemben álltunk fel. Összesen 3 ember jött ki az ajtón.
- Állj, mögém – szóltam Katoto-nak. – Katon: Endan – mondtam, majd egy tűzgolyó hagyta el a számat, a férfiak felé indult. Az egyik fickót eltalálta, a másik kettő egy-egy ajtó mellé menekült. De nem volt vége a harcnak. Ahogy megfordultunk, újabb 3 ember állt a lépcsőn.
- Ti most itt maradtok. – mondta a középen álló fickó. Megkötöztek minket, és a 2. szint legvégén levő kamrájába vittek, és leültettek egy székre. Egy nagy azstal volt előttünk, végén egy hájas férfi ült.
- Szép estét, a nevem Misaro. – köszönt a hájas férfi.

//Folytatás következik: Varjak harca//

//Engedéllyel a folytatása//

Varjak harca

- Állj, mögém – szóltam Katoto-nak. – Katon: Endan – mondtam, majd egy tűzgolyó hagyta el a számat, a férfiak felé indult. Az egyik fickót eltalálta, a másik kettő egy-egy ajtó mellé menekült. De nem volt vége a harcnak. Ahogy megfordultunk, újabb 3 ember állt a lépcsőn.
- Ti most itt maradtok. – mondta a középen álló fickó. Megkötöztek minket, és a 2. szint legvégén levő kamrájába vittek, és leültettek egy székre. Egy nagy asztal volt előttünk, végén egy hájas férfi ült.
- Szép estét, a nevem Misaro. – köszönt a hájas férfi. A fickó szájában szivar füstölgött.
- Végre megvagy, Katoto. – mondta, majd szivarját letéve egy papírt vett elő.
- Most pedig írd alá, különben… - folytatta, majd intett, ekkor behoztak egy férfit, a fején zsákkal, kezei megkötözve. A fickó fejéről lehúzták a zsákot, ekkor láttuk, hogy Cao az. Katoto dühös lett, de a mögötte álló fickó visszanyomta.
- Írd alá. – türelmetlenkedett Misaro, majd az asztalra csapott. Ekkor azonban Katoto nevetni kezdett. Hirtelen letérdelt, majd szinte guggolva egy pörgőrúgással kikapta a mögötte álló lábát, aki hanyatt esett. Katoto kirohant a teremből.
- Figyelj rájuk – mondta az egyik embernek, majd Misaro és két embere kirohant, követve Katoto-t. Felálltam, produkáljam az őrt. Erre ő a vállam megfogta, lenyomott, majd rajtam hagyta a kezét. Tökéletes. Használva a Pokollátó genjutsu-t próbáltam átjátszani az őrt. Mivel a vállam fogta így nem sikerült a maximális hatást elérni, de látszott a férfin, hogy hangokat hall. Farkas hangokat. Szemei kutatták a termet, döbbenve kereste a hang forrását. Megrázta a fejét, hátha csak képzeli, de a hangok újra előjöttek. Elengedett, majd kisétált a teremből, megnézni, kívülről jön e a hang. Ezt a röpke 15 mp-t kihasználva Cao kioldotta a kezem, mikor az őr visszajött, 3 lángoló shuriken-t lőttem a mellkasába.
- Siessünk – mondtam, majd az asztalon levő fegyvereimmel kiszabadítottam Cao-t, felpakoltam, és futottunk ki a hajóról. Kiérve a fedélzetre láttuk, ahogy Katoto a parton van, Misaro és emberei, akik már 5-en vannak egy csónakban eveznek kifelé. De még nem segíthettünk neki, mert nekünk is jött egy kis társaság. 3 férfi, reméltem már az utolsók között lesznek, ránk támadtak. Cao-nak egy kunai-t adtam, védje magát. Én pedig katana-mal felvettem a harcot két fickóval. Az első ember egy régi karddal jött nekem, biztos lopott volt, hisz egy ember nem hanyagolhatja el a saját fegyverét. Sorra mértem a csapásokat rá, kihasználtam a fekete pengét az éjszakában, így nehezen hárította a támadást, ám mikor a negyedik csapást védte, valami történt ellenfelemmel. Egy új csapás, majd láttam rajta, összejött az, amit terveztem. A csengő katana illúziót használva a füle mellett manipulálva a hangot csapást csapásra mértem, míg ő belül sebződik. A fickó egy pillanatban a földre esett, és kidobta a taccsot. Nem volt egy szép látvány, de igen csak hatásos. Az ember a gyomrát fogva szenvedett. A másik, mögötte álló fickóra néztem. Lila szemeim világítottak szinte a sötétben. A férfin látszott, nem akar kiállni ellenünk, így fegyverét eldobva futott be a hajó belsejébe.
- Cao, maradj itt, megyek segíteni Katoto-nak. – szóltam, majd a vízre ugrottam a hajóból. Talpamba chakra-t koncentráltam, így a víz felszínére érve futni kezdtem a part felé. A csónak kikötött már, sietnem kellett. Misaro és emberei egyből Katoto felé indultak, így ki tudtam használni a meglepetés erejét.
- Katon: Hinoshuriken – mondtam, majd a számat 4 lángoló shuriken hagyta el. A két hátsó fickót telibe találva összeesett. Ekkor megfordultak.
- Figyelj, hátul – szólt Misaro az embereinek, akik megfordultak, és fegyvereiket felém szegezve felálltak. Ekkor a sötétben valami mozgott a fejük felett. Hirtelen hangos károgást hallottam, majd látam, varjak százai repkedtek a fejük felett.
- Hogy kerülhettek ide? - gondoltam magamban. Ekkor láttam, hogy mögöttük áll Katoto, kezeit összetéve, valószínűleg valamiféle varjú technika lehet. Misaro emberei fejük fölé kapkodva, fegyvereikkel hadonászva próbálták elijeszteni a varjakat.
- Kodomo, most. – szólt. Újra kézpecsételésbe kezdtem. Majd még 3 lángoló shuriken hagyta el a szám, a három fickó, akibe belerepült összeestek, a varjak még akkor se hagyták, így megégve a földön feküdte csapkodtak, üvöltve. Misaro egyedül maradt. Katoto felengedve a technikát eltüntette a varjakat. Misaro a földre feküdt, szinte sírt, Bocsáss meg-et nyögve.
- Vigyük el a Daimyou-hoz. – javasoltam. A hajóra visszamentünk, összeszedtük a papírokat, melyek sok ember életét tették tönkre, majd Misaro-val a Daimyou irodájába sétáltunk. Kezdett világosodni. A férfit bevittük az irodába, majd kiderült, 3 ország körözést adott ki ellene. Rengeteg országban megfordult már. A valódi személyiségét senki sem ismeri. Volt már Katazi, Saobi, Chaoko, és most Misaro. De nem is az a lényeg, hogy ki ő, hanem hogy elkaptuk. A daimyou megköszönte még egyszer a segítséget, majd szólt az ANBU-nak, hogy a hajót ellenőrizzék le, foglalják le. Misaro embereit megkötöztük, és a hajóra vittük, így nem szökhettek meg.

Hazafelé sétáltunk, Namizuo megengedte, hogy nálunk szállásoljanak egy pár napig Katoto-ék.
- Katoto-úr. Az a technika, amit a tengerparton csinált… - kezdtem bele a kérdezősködésbe.
- Igen? Ja, az. A technika neve: Ezer holló szórás. Igen csak hasznos technika. – mondta mosolyogva. A beszélgetésünk hosszúra elnyúlt, a végén pedig abban egeztünk meg, tanítani fog engem, edzeni fog engem, és idő közben megismertet a varjakkal, mivel elmeséltem neki, én is tudok egy technikát. Így tehát beleegyezett, hogy megismertet a varjakkal.

Másnap reggel keltett Katoto-senpai, a mesterem lett, és kivitt az erdőbe edzeni.
- na jó, fiú, láttam, tűz technikákra vagy specializálódva, akkor azt fogjuk edzeni, meg kicsit a közelharcra megyünk rá. – mondta. Kicsit furcsa volt az ember. Állandóan kapucni volt a fején, mindig keresett valamit, és ami a legfeltűnőbb volt, mindig guggolt, amikor beszélt. Most is egy fatörzsön guggolva, szájában egy fogpiszkálóval játszott, miközben beszélt. Majd kiegyenesedett, megropogtatta hátát.
- Most pedig támadj rám. – utasított – De úgy, mintha meg akarnál ölni – tette hozzá. Egy kunai-t kaptam elő, majd felé hajítottam, majd katana-m megfogva nekiiramodtam az embernek, a kunai elől nem tért ki, egyszerűen hagyta, hogy a támadás betaláljon. Azonban Katoto, hasában a kunai-al rám nézett, bólintott, majd varjak formájában szétrepült.
- Mindig figyeld a környezeted – szólt egy hang a hátam mögül. Kardommal épp, hogy hárítani tudtam a csapását. Hátraugrottam, a táv lehetett vagy 3 méter. Kezeimet összetéve 2 klónt hoztam létre, pontosabban két karasu no bunshin-t. – Én is tudok ilyet – gondoltam magamban. A két klónnal nekiindultam. A klónok elém jöttek. Katoto két kunai-al a kezében a két klónt hasba szúrta, akkor a felrepülő varjak kicsit megzavarhatták, így kihasználva a helyzetet katana-m nyaka elé emeltem.
- Megvagy. – mondtam elégedett, ám komor arccal.
- Szóval a karasu no bunshin a te technikád, amit említettél. Jól kihasználtad a helyzetet. Szép munka. – mondta elégedetten. – azonban ez még nem elég, hogy elkapj engem. Ha Misaro nem tudott, te se fogsz. – vágta a fejemhez, majd kunai-ával kardom eltolta, és futni kezdett.
- Katon: Hinoshuriken no jutsu. – mondtam, majd két shuriken-t lőttem a lábához. Elugrot, bár a bal lábát elkaptam, megvágva ezzel a lábát. Egy fára ugrott. Valamit mondott, de nem értettem. De hamar rájöttem. Hirtelen károgást hallottam, egy csapat varjú kezdett felém repülni. Hirtelen ott voltak már a fejem körül, csipkedtek, zavartak a látásban. Jobb kezem szemem elé tettem, hogy tudják Katoto-ra koncentrálni. Láttam, hogy közelít. Így az irányt belőttem, mármint megpróbáltam, majd kézpecsétek után egy Endan-t fújtam felé. A tűzgolyó repült, keresztül a varjúseregen, elpusztítva az útjába álló madarakat. De sajnos az irány nem volt tökéletes, nem találtam el. De egy pillanatra megtaláltam a varjúseregen az utat, így kifutottam, majd kardommal előre nyomva Katoto előtt termettem. Kardom és a gyomrát alig pár centi választotta el. Meghökkent, feloldotta a technikáját, a károgás abbamaradt.
- Rendben, ma már másodszorra kaptál el, elég lesz ennyi a harcból mára. – mondta, majd újra leguggolt. Egy fűszálat letépve a szájába vett. Felegyenesedett. – 60 fekvőtámasz. Most. – üvöltött Katoto-senpai. Csak néztem, hogy komolyan gondolja e, de a szemei elárulták, igen, komolyan. Így a földre vetettem magam, majd elkezdtem nyomni. Csináltam, csináltam, miközben Katoto nézelődött. Nagyon furcsa egy ember volt. majd leguggolt, kezeibe harapott
- Kuchiyose no jutsu – mondta, majd egy kis füst keletkezett. Megálltam a fekvőtámaszban.
- Hé, van még 13. – mondta. A füst elszállt, egy nagyobb méretű holló volt ott. Mikor befejeztem a fekvőt, felkeltem, kezeim leporoltam. Azért egy harc után ez egy kicsit fárasztó volt.
- Ő itt Kasu. – mondta, majd a vállán ülő madárra nézett.
Katoto sok mindent mesélt nekem a varjakról, egy hatalmas fáról, mely a törzshelyük. Elmesélte, hogy hogyan szerződött le velük, és megígérte, ha úgy érzi, hogy itt az idő, elvisz engem a nagy fához. Erre nagyon megörültem, sokat edzettem, gyakoroltam, hogy bizonyítsak neki. mivel Namizuo megint betegeskedik mostanában sajnos, így Katoto-val edzek nap mint nap. Egyre többet hazsnáltam a Karasu Bunshin-t is, valamiért ellene ezt a technikát szeretem bevetni, hisz ezzel fogtam meg. 3 héten keresztül edzett engem, a 3. nap után súlyokkal végeztünk fizikai edzéseket. Idő közben pedig ami talán az erőnlétnél is fontosabb, megtanított gondolkodni, taktikázni egy harc közben, és sok mindent tanított nekem a varjakról.

El fogok késni. A fenébe. – dühöngtem, miközben öltöztem. A felszerelésem ki volt készítve az asztalomra, két katana-m pedig a falon lógott. Miután elkészültem, gyorsan megreggeliztem, készen álltam az indulásra. Nem akármilyen nap volt ez. Egy papírral a kezemben rohantam az utcán. A papíron a következő szöveg található: „Jangu tsukiurame”, azaz a Fiatal Hold születése. Ez egy verseny volt, ahol a Hold országbeli genin-ek összemérhetik tudásukat, bebizonyítva, ki a legerősebb. Suki-val jelentkeztünk a versenyre, oda készülök most. Suki-ék házának kapujában álltam, vártam a lányt, aki hamarosan ki is sétált. Mosolyogva elnézést kért a késésért, majd elindultunk, hogy részt vegyünk a versenyen. A tengerparton került megrendezésre az idei verseny. Az úton beszélgettünk arról, mire számítunk, miben reménykedünk.
A tengerpartra érve meglepően kevesen voltak. Alig lehettek 10-en. Ám ez a tíz mind elszánt tekintettel nézett a dobogóra, mely a pálya mellett volt. maga a pálya egy hatalmas, talán 100 méter átmérőjű körből állt.
- Kérem a versenyzőket, álljanak fel. – szólt egy ismeretlen hang. Egy asztalhoz kellett állni, ahol nevezni lehetett. Nem volt nagy sor. Suki a 8., míg én a 9. voltam.
- Neve? – kérdezte egy ismeretlen, getsugakure-i nő.
- Djuka Kodomo. – válaszoltam. Egy kis papírt adott nekem, amit a felsőmre kellett tennem. Miután mindneki megkapta a rajtszámát, egy vonalban felálltunk egymás mellett, majd a bíró végigjárt, szemügyre vett. Mindenkiről vezettek aktát, így annak figyelmében tették össze a párokat. A homokos parton várva az elosztást izgultunk. A nap is sütött, ám egy kicsit a szél is fújt, úgyhogy az idő tökéletes volt a harchoz. A szabályok értelmében egy harc odáig megy, amíg az egyik felé fel nem adja. Egy csapat medikus ninja is szemmel fogja tartani a versenyt, készen állva az akár azonnali beavatkozásba. Ekkor 4 ninja állt fel, majd kézpecsétek után valami sárfélét köptek a földre, amiből több méteres fal emelkedett ki. Ez volt a harctér fala. Egy igen csak hatalmas pálya volt. 3 személy ült egy asztalnál, mely egy a falból kiemelt teraszszerű létesítményen állt. Onnan nézték az eseményt. Az egyikük Getsugakure Daimyou-ja, ő ült középen, tőle balra ült a verseny szervezője, a Daimyou segédje, és a jobb oldalt pedig Namizuo, a Djuka klán vezére. Mivel a klánunk a legerősebb a Holdban, így őt is meghívták, nézze végig a harcokat. Örültem, hogy ő is ott van, így még jobban össze kellett magam szedni, nehogy szégyent hozzak a klánra. Namizuo személyesen íratott be engem erre a megmérettetésre.
A verseny 3 körre volt osztva. Ügyességi, logikai, és erőnlétire. Az első feladat volt a logikai, ahol 50 kérdésre kellett válaszolni. Az első 6 juthat tovább, folytathatja a verseny. A kérdések sorra jöttek, a leggyorsabb helyes megfejtés ért pontot. Gondolkodni szinte nem is volt idő. Leginkább az országgal kapcsolatban, valamint harci technikákról volt szó. Sokan leálltak gondolkodni a kérdések közben, melyet kihasználva az okosabbak azonnal lecsaptak. Végeredményben Suki lett az első, egy Kawaro nevű fiú a második, én a harmadik, és egy Tamora nevű lány lett a negyedik. Az utolsó kettő nevére nem emlékszem. A kérdések izzasztóak voltak, voltak olyanok is melyre ötletem se volt, mi lehet a helyes megfejtés, de még a kérdést se értettem párnál. Végeredményben azonban jól jöttem ki.
Következett a második szám, mely egy 3 feladatból álló ügyességi feladatot jelentett. A feladat elején az erdőből kellett indulni, ahol a fákon kellett végigmenni, eljutva a partra, ahol csapdákat kerülve el kell jutni a parthoz. A végén a vízen futva kellett eljutni a kijelölt pontig, és visszaérni ide a pályára. Ebben a számban 2-en juthatnak tovább a végső, utolsó feladathoz, mely titok volt még talán mindenki számára. Egy vizsgabiztos elvitt minket a start-hoz, mely az erdő közepén volt szinte. Igen csak messze innen, majd elmagyarázta a feladatokat még egyszer, valamint felvilágított, hogy ez nem egy sima futóverseny lesz. A pálya tele van csapdával, úgyhogy figyelnünk kell nagyon a lábunk elé, mert könnyedén kieshetünk. Felálltunk mind a 6-an a vonal mögé, majd mikor mindenki készen állt, elindítottak minket. A kijelölt fákra kellett pattanni 20 méter földönfutás után, és onnan folytatni az utat. Aki leesik egy fáról, kiesik, ennyi volt a szabály az első részben. Elindultunk hát, fáról fára ugrálva, végig figyelve a chakra-nk talpunkba való koncentrálását. És jöttek is a csapdák. Nem egy fára volt elrejtve robbanó jegyzet, mely mellett ha elment valaki, hátba kapta a robbanás, ezzel a földre küldve azt. Alig 50 méter után az egyik fiú ki is esett pont egy ilyen csapda következtében. 5-en folytattuk. Meg kellett nyernem a verseny, hisz ha itt elbukok, szégyent hozok Namizuora, és az egész klánra. Hisz engem választott. Újabb csapdák bukkantak fel. Alig látható drótok voltak felkötve ágakra, melyeken át lehetett esni, ha nem figyel az ember. Tényleg minden egyes centiméterre figyelni kell, nem szabad elbambulni. Hamarosan megláttuk az erdő végét, ahonnan a homokra ugorva kellett folytatni. Azonban még az erdőben kiesett még egy ember. Az a kettő, akik épphogy továbbjutottak a kvízen. Egy drótban esett el, bár az a Kawaro is besegített neki. Nem tetszett ez a srác nekem. Látszott rajta a rosszakarat. De legalább mi továbbjutottunk Suki-val. A homokon futva kerültek elő az újabb problémák. Feladatként azt kaptuk, hogy a lehető leggyorsabban kell eljutni a dokkig. Ez még nem is tűnt nehéznek, azonban amikor hirtelen elénk nőttek az 5 méteres falak, kissé megnehezítették a feladatunkat. Hamar be kellett látnunk, nem is a helyezésért kell küzdenünk, hanem hogy kijussunk ebből a labirintusból. Gyorsan futottam a szűk folyosókon, sokszor zsákutcába kerülve. Aztán eszembe jutott valami. Chakra-m a talpamba koncentráltam és felmásztam az előttem álló falra. Ahogy felértem, megláttam a dokkot, ami a labirintus egyetlen kijáratától 40 méterre lehetett. A fal teteén elkezdtem futni, Kawaro is ezt tette, azonban ő előrébb járt, sajnos. Rohantam a fal teteén, elfutva Suki felett. Intettem, hogy jöjjön ő is, mivel sokkal gyorsabb, azonban nem jött. Volt valami ötlete. De nem láttam, mivel siettem. Ahogy leugrottam a falról, néhány méterre Kawaro mögött, Suki jelent meg a föld alól mellettem. Valamiféle föld technikát használhatott. Következett a pálya utolsó része, a víz. Itt a kijelölt pontig kell eljutni, és vissza a másik dokk tetejére. Tamora benn maradt a labirintusban, valószínűleg nem látta, mit csinálunk, így kiesett. A víz felszínére ugrottunk, úgy folytatva a futóversenyt. Ám a víz is hozott jó néhány meglepetést. A hirtelen hullámok is már nehezítésnek számított, azonban hirtelen olyan történt, amire nem számíthattunk. Az egyik vizsgabiztos állt előttünk majd tenyerét a vízre tette, és hirtelen valami megjelent a víz tetején. Nem láttuk, mi az, de nagy volt. ahogy közeledtünk az állomásig, úgy úszott alánk az a nagy folt a víz alatt. Ahogy megkerültük, megtudtuk, mi is volt az. A bíró egy idézést hajtott végre, melynek következtében egy hatalmas polipot idézett meg, mely ha elkap, és leránt a víz alá, nagy esélyekkel csatlakozhatunk a vesztesek sorába. Ahogy megkezdtük a visszautat a dokk felé, a polip támadott is, csápjait először csak kerülésre tolta ki a víz alól, azután egyre több csáppal nyúlt felénk, el akarta lábunk kapni. Ez volt a legnehezebb része a pályának. Nem elég, hogy le kell győzni egy másikat futásban, de bármikor kieshetsz a versenyből. Kardomon mindvégig rajta volt a kezem. Jól is tettem, hisz egyszer megfogta a lábam az egyik csáp, de sikeresen levágtam, úgyhogy tudtam folytatni. Kawaro egy shurikent hajított Suki felé, akinek félre kellett ugrania, ekkor lecsapott a szörny, elkapva ezzel a lábát. Segíteni nem tudtam, mert messze voltam, de megígértem magamban, ha továbbjutok, akkor meg fogom bosszulni. A harmadik kör csak abban az esetben lesz megtartva, ha legalább két személy továbbjut. Úgyhogy mindenképp tovább kellett jutnom. Suki-ért. A klánért. Ezért minden erőmet összeszedtem, majd cikkcakkozva futva a vízen elértem a dokkig. Kawaro szintén felmászott, még előttem. Mikor felmásztam, ránéztem ellenfelemre, ki gúnyosan nevetve nézett vissza.
- Mivan? Csak nem bánod, hogy a barátnőd elbukott? Csodálkozol? Hogy is győzhetne egy lány? – kérdezte.
- Ezt még egyszer ne mondd. – szóltam majd elmentem mellette.
A harmadik feladatot is megkaptuk, miután kaptunk 3 órányi pihenést. A végső feladatot benn, az arénában mondták el. Azonban nem kellett mondani, mindketten sejtettük, mi fog következni. Egy az egy elleni harc. Mindent felhasználhattunk, hogy győzzünk. Lilán világító szemeimben égett a győzelmi akarat, ezzel megbosszulva Suki elleni „merényletét” valamint azt, hogy lenézte a klánom. Egymással szemben álltunk, egymás szemeibe nézve. Most kiderül, ki lesz az erősebb. Ki fogja megkapni a „Karai no Tsuki” címet. Ez a cím igen csak sok mindent jelentett, mindenki elismeri azt, aki ezt a címet megszerzi. A bíró felállt, de a sablonszöveget elkerülve elmondta, mivel járhat a cím megszerzése, ezzel bíztatva minket a végső győzelem megszerzése érdekében. Majd elindított minket.

Folyt Köv: Ki lesz a Hold fiatal bajnoka?

//Szeretnék engedélyt kérni a folytatás megírásához, ha a történet elnyerte a tetszését az ellenőrzőnek:)//

//Jiraiya engedélyével a verseny második fele//


...
Ellenfelemmel egymással álltunk szemben, mindkettőnk szemében égett a vágy, itt csak egy győztes lehet. Egy, aki kiérdemelheti a címet. A stadionban nem voltak szurkolók, nem voltak támogatók. Csupán a kiesett tagok, kik végignézték, ahogy a két ellenfél egymás legyőzve nyeri el az érdemet. Ők voltak, és a 3 meghívott. Mondhatni meghitt hangulat uralkodott a pályán. Ahogy már láthattam korábban, méretében igen csak nagy pálya volt, ám nem tudom, mennyire tudjuk majd kihasználni. De legalább nincs semmi, ami mögé elbújhat. Aki bántja Suki-t, annak lakolnia kell. A bíró elmondta még egyszer, mit kell tennünk, bár ezzel tisztában voltunk már a kezdetektől fogva. Majd hátrébb lépett, ellenfelem megropogtatta nyakát, majd egy kunai-t pördített meg, és előre tartotta.
- Ennyi elég nekem, hogy leszámoljak a Hold szégyeneivel. – mondta. Ekkor előrántottam katana-m, szinte egy szempillantás alatt kezemben volt, beálltam a megszokott pozícióba, majd katanam karomon hátrafele végigfuttatva vártam, hogy elkezdődjön. Szemeimben látszódott az ellenfél, a nap besütött a pályára, hisz nem volt teteje, csupán az oldalát emelték ki a földből. Fekete pengéjű katana-m csillogott a fényben. Idegtépő várakozás volt. úgy terveztem, az elején megpróbálom kiismerni, milyen szintű technikákra képes, és utána viszem be a támadásokat. Megpróbálok majd a távolban maradni, ha közelharcra kerül sor, abban az esetben a katana-mal fogok küzdeni.
- Kezdjétek – szólt a bíró, azzal még hátrébb ugrott. A fiú egyből nekem jött, kunai-ával vagdosott, nagy részben céltalanul, megpróbálta a védelmem megtörni. A katana hosszú pengéje csattanásokat hallatott, ahogy védte a tőr támadásait. Úgy tűnt fegyveres harcnak nézünk elébe. Nem is volt gond, örültem, hogy a kardomat is használhatom. Ekkor a fiú hátrébb ugrott, majd felém hajította a kunai-át. Nem tudtam, mi volt ezzel a célja, de hamar rájöttem. Az egyensúlyomból kilendítve akart megtámadni. Ekkor valami furcsa hangot hallottam. Elektromosság. A fiú kezében egy kicsi, villámló gömb volt, melyet felém hajított. Felugrottam, hogy elkerüljem a támadást. Szóval villám elemű a fiú. A fiú tovább támadott még pár villámgömbbel, majd valami újat mutatott. Tenyerei hirtelen villogni kezdtek, majd láttam a kezét is villámokkal fedte be. Ez valami technika lehet. Észrevettem, hogy a fiú megpróbl a lehető legközelebb kerülni hozzám, ami azt jelenti, hogy leginkább közelharci támadásokra épít. Ez már akkor gyanús volt, mikor azt a kunai-t eldobta, tudta, hova fogok érkezni, valószínűleg erre épített, hogy a lehető legközelebb kerüljön, és egy támadással leverjen. Ekkor körvonalazódott a terv a fejemben, miközben kerülgettem az ütéseit. Megpróbálok minél távolabb kerülni tőle, ha beválik a távolból megpróbálom legyőzni, vagy legalább kifárasztani, és ha ez megvan, akkor majd meglátjuk, hogy állunk majd chakra-val. Úgyhogy valahogy el kellett tőle távolodnom. Mikor egyet ütött villámló kezeivel, elhajoltam, vágtam felé egyet katana-mal, amit persze ki is került, nem a sebzésen volt a lényeg. Hanem a kardom a földbe szúrtam, azon megtámaszkodva pedig a levegőből rúgtam egy nagyot a mellkasára, melyet remélhetőleg megérzett. A támadás bejött, a fiú hátraesett vagy 5 métert. De ez még nem elég. Elindultam a pálya végére, megpróbáltam a lehető legnagyobb távot megtenni. De nem futhattam sokáig, tudtam, milyen gyors, talán be is hozna. Úgyhogy mikor 10 méteres táv lett közöttünk, elkezdtem a terv második felét is megvalósítani. Távoltartás. Kézpecsételésbe is kezdtem, majd kimondtam az első technikám nevét
- Katon: Endan – mire egy nagyobb méretű tűzgolyó hagyta el a számat, egyenesen az ellenfél felé repült. A lánggömböt kikerülte ugyan, ám a második tűzgolyóra nem számított, mely a bal karját eltalálta, megpörkölte kissé a bőrt, mely égető fájdalommal járt. Azonban nem okozott komolyabb sérülést. A földre esett, de felpattant karjába fogott, majd felüvöltött
- Ezért, most meghalsz. – elvesztette a fejét, nem tudott gondolkodni. Majd hirtelen egyre gyorsabb tempóban futott felém, hihetetlenül gyorsan hozta be a köztünk levő távolságot. Ez így nem lesz jó, gondoltam. Ismételten kézpecsétekbe kezdtem.
- Katon. Hinoshuriken no jutsu – kiáltottam, majd számat 4 db lángoló shuriken hagyta el. A shurikenek száguldottak a levegőben, felém futó ellenfelem felé. Meg is találták. 1 a lábát, egy másik pedig ismét a bal karját sebezte meg, mely már sokkal nagyobb sebet ejtett, mint az Endan. A fiú a földre zuhant. Üvöltött.
- Add fel – szóltam felé, úgy 4 méterre.
- Soha. Itt ma csak én nyerhetek. – üvöltött, majd ismét felállt. Ő is kézpecsétekbe kezdett, majd a karja hirtelen villámlani kezdett, ám ez valami teljesen más volt, mint az előző. Furcsa hangja volt.
- Raiken– kiáltott fel a fiú. Azzal karját megfogta, és felém indult. Sebesen.
Raiken? Hallottam már erről a technikáról. Képes átlukasztani egy embert is akár. De erről úgy tudtam, ez egy erős technika, hogy lehet mégis birtokában ilyen fiatalon? Talán mégse olyan ügyetlen, mint amennyire látszik. Megfordultam, tőlem 2 méterre lehetett a stadion fala. Chakra-m a talpamba koncentráltam, majd a falra futottam.a fiú keze már ott volt mögöttem. Ám kihazsnálva a lendületet, felfutva a falra két-három lépést elkerültem a támadást, majd hátraugrottam. A fiú egyenesen a falba futott, kezét a falba nyomta, melynek következtében az kirobbant. Egy hatalmas lyukat hozott létre. Ijesztő volt látni, belegondolni se mertem, mi van, ha engem talál el. Kihasználva a lendületet, mellyel hátraugrottam, sikerült hátba rúgnom ellenfelem, aki kiesett a lukon a pályáról. Úgy tűnt, a harcunk kinn fog folytatódni, a forró homokban. Ellenfelem már fáradt, azonban én is megéreztem a két technika hatását. Karom még mindig fájt.

Kinn álttunk egymással szemben. A szél fújt, azonban még mindig meleg volt. a homok miatt nehezebben tudtunk futni, így ez lassította a mozgásunkat, tényleg az ügyességre voltunk utalva. A fiú, nem törődve fájdalmaival hirtelen előttem termett, majd gyomron rúgott. Egy pillanat műve volt az egész. Mi volt ez? De nem gondolkodhattam sokáig, mivel jött egy ütést, miközben a levegőben repültem. Hárítani tudtam, ám egy másik gyomron talált, ami a föld felé küldött engem. Hála a homoknak sikerült puhább felszínre esnem, ám így is fájdalmas volt. ez valami taijutsu lehetett. Nagy nehezen felkeltem, leporoltam magam. Ez igen csak fájdalmas volt.
- Tetszett? – kérdezte. Ha akarod, megmutatom még egyszer. A neve: Haragos nyelv kombináció. – mosolygott, majd láttam készül, hogy ismét bevesse. Kardom magam elém tartottam, hogy blokkoljam, épp időben. A fiú előttem termett, de nem tudott belém rúgni, újra. Egy Ninjato-t kapott elő a hátáról, majd felém vágott. Lehet, hogy ügyes gyerek, de a technikákat nem tudja megfelelően használni. Összevissza támad. Nem hinném, hogy ez lenne a technikája. Amikkel rendelkezik, talán már legyőzött volna. Ez volt a szerencsém. Hogy nem tanul a hibáiból. Egyszer már kikapott, ki fog még egyszer a fegyverek harcában. Azonban nem akárhogy. Itt az idő, hogy bevessem ellene a titkos támadásom.
Gyorsan kézpecsétekbe fogtam ismét, azonban most nagyon koncentráltam. Majd kimondtam a technika nevét:
- Katon: Hibashiri – azzal két lángcsóva kúszott végig a homokon, körbevéve ellenfelemmel, majd a lángok a magasba csaptak fel, innen nem lehetett kiszabadulni.
- Ebben a körben fog eldölni, ki lesz a végső győztes. – mondtam neki, majd katanam-mal rátámadtam. A fiú hárította, majd egy újabb fegyveres harc kezdődött. Ám itt sokkal több minden volt, melyekre nem is számíthatott.
A két kard csattant, ahogy egyik védte a másik támadását. Szerencsére felülkerekedtem rajta, megpróbáltam a füle mellé vágni, melyet hárítani tudott, azonban nem számított arra, hogy ez volt a tervem. A fiú émelyegni kezdett, majd egyre gyengébben tette oda kardját a vágások ellen. Úgy tűnt, sikerült bevetnem Azt. A fiú még kettőt védett, majd a földre esett és hányni kezdett.
- Nos, milyen érzés legyőzöttnek lenni? Ez egy saját technika. Előnye, hogy minél jobban védeni akarod a támadásom, annál jobban beleesel a hatásába, melynek a végeredményét a saját bőrödön tapasztalhatod. - A fiú nem szólt, csak a forró homokban feküdt, és hányt. A körülöttünk levő lángok eltűntek. Azonban a sok technika miatt térdemre estem, katanam-ra támaszkodtam, hogy ne essek össze. A bíró odasétált hozzánk, megpróbált felsegíteni, azonban sikerült minden erőmet összeszedve a saját lábamra állni, és ellenfelem fölé sétáltam.
- Nézz magadra. Egy igazi győztes nem így néz ki. Nem vagy más, mint egy hatalmas csőd. – szóltam, kardom eltettem, majd újra térdre rogytam. A medikus ninják azonnal a pályára jöttek, hogy ápolásba vegyenek minket, meggyógyítsák sérüléseinket. Mikor befejezték a 3 szervez sétált felénk, elől a Daimyou, jobbján a segédje, bal oldalán pedig Namizuo, ki mosolygott.
- A mai nap ismét felragyogott egy új csillag. A csillag, aki megmutatta akaraterejét, győzött a tudás, az akarat és az elszántság felett. ez a csillag megmutatta nekünk, mit jelent igazi Holdbéli harcosnak lenni. Egy csillag, kinek jövője ismeretlen, ám azt már lehet tudni, nagy dolgokat vihet végbe. Ez az új csillag nem más, mint Kodomo, a Djuka klánból. – mondta a Daimyou. Szavai könnyfakasztóak voltak, hihetetlenül megindító volt. Namizuo felé fordult.
- Öreg barátom. Értem, miért pont ezt a fiút hoztad el, hogy megmérettesse magát a versenyen. Büszke lehetsz rá. Büszke lehetsz Kodomo-ra, aki kiérdemelte a Tsuki no Haru, a Hold fiatal ragyogása. Ez a cím mutatja, mit tettél a mai napon, nem sokan érdemelték eddig ki... – fejezte be mondandóját a Daimyou. Igen csak büszkének éreztem magam, ám tudtam, sokat kell fejlődjek még.
Suki futott felém, majd a nyakamba ugrott. Bár először meglepett, és a fáradtság miatt meg is rogytam, olyannyira jól esett, hogy sikerült megtartanom, majd a magasba emelnem a lányt. Mikor hazaértünk Namizuo egy nagy vacsorát kért a tiszteletemre. Egész éjjel beszélgettünk, ott volt mindenki az ott élő klántagokból, valamint Suki. Ekkor megjelent egy váratlan vendég. Ellenfelem volt az. Vajon mit akarhat?
- Csak a fiúval akarok beszélni – szólt hangosan a kapuőrnek, aki bekísérte.
- Nos, Djuka. Gratulálok. Beláttam, sokat kell még fejlődnöm, remélem egy nap, mikor ismét megküzdünk a címért, én fogok nyerni – mosolygott, majd kezét nyújtotta felém. Felálltam, majd én is átnyújtottam. Örültem, hogy ő is ott volt, ha nem is tudtam, mi lehet ebből, egy új barátot szereztem a versenyen.

Shirokage, a fehér holló

//A következő történet 25 napot ír le, melyben egy njk társat szerez magának a karakter, valamint az élőlény első pár hetét mutatja be, fejlődésileg. Az írás egyik célja egy njk szerzése. Az Njk-t Tsunade engesdélyezte

A művet szeretném, ha Chouji ellenőrizné.//

Az éjjel hatalmas vihar volt Getsugakure-ban. Talán ekkora vihart nem is tudok mondani korábbról. az eső szakadt, a szél szinte az ablakot törte, és a villámlás pedig hihetetlenül fülsüketítő volt. Így telt az egész este. A hangzavarok miatt igen nehezen tudtam elaludni. A szél befújt az ablak alatt, így igen hideg volt a szobában az éjjel.
Másnap reggel a vihar elvonult, kisütött a nap. Beszélgetésre keltem, szinte az ablakom alatt hallottam a hangokat. Felöltöztem, majd kimentem az udvarra. Épp a katonák rohangáltak fűrésszel, baltával a kezükben. Egy hatalmas fa dőlt be a kert közepére, még Hiuzo szobrát is megrongálta. Letörte a kezét az egyik vastag ág. Namizuo kinn állt és irányította a katonákat.
- Gyerünk, gyorsan. A fát fel kell darabolni, csak úgy tudjuk elvinni innen. – adta az utasítást. Az óriási fára 4-en ugrottak rá és fűrészelni kezdték a törzsét. Hiuzo szobrát meg kell javítani, Namizuo már elküldte Hiari-t a városba, hogy hozzon valakit, aki meg tudja javítani. Gondoltam, hátha tudok neki segíteni, valamint kíváncsi voltam, milyen károkat okozhatott a városban az esti vihar.
- Uram, elmehetnék én is a városba? Persze ha nincs rám szükség. – szóltam Namizuo felé.
- Persze fiam, menj csak. Szerencsére a fa nem tett nagy károkat, gyorsan meg tudjuk oldani. – mondta mosolyogva. Visszamentem a házba, ahol összeszedtem némi felszerelést, hátha kell majd valamit segítenem. Kardomat, egy-két kunai-t, valamint pénzt vittem magammal. Kisétáltam a kapun, majd elindultam le az ösvényen. A talaj vizes volt, hatalmas tócsákat kellett kerülnöm. Elérkeztem az elágazáshoz, amelytől jobbra a város, balra az erdő található. Láttam, hogy néhány fa kidőlt a helyéről. Gondoltam, szólok majd a városban, hogy el kellene mérni az ott történteket is. A városba érve szinte sokkolt a látvány. Több fa rádőlt a házakra, üzletekre, az ablakok be voltak törve. Azonban nem volt nagy felfordulás, az emberek összeszokva vitték a deszkákat, segítettek egymásnak. A Daimyou katonái is segédkeztek a város rendbe hozásában, irányították a csapatokat. Ezért szerettem ezt a várost. Összekovácsolt népének semmi se akadály. Épp le kellett hajolnom, mikor két férfi egy nagy gerendát cipelt, majdnem nekem jöttek.
- Hozzátok, gyorsan. – szólt valaki a hátam mögül. Ekkor a két férfi a gerendát egy épületre, melynek teteje megsérült, vitték fel a gerendát. Gondoltam, besegédkezem, mivel a tegnapi küldetésemen szerzett „címem” nem tett jót a hírnevemnek. nem értették meg, hogy azon a hajón gonosztevők voltak, és csak az ország érdekében csináltam.
Egy kisfiú sétált az utcán, miközben nem messze tőle egy épület tetejét szerelték. A fiú kezében egy maci volt, majd megbotlott, és a macit beleejtette egy tócsába. odasétált, és felvette, majd leporolta. Eközben a fölötte levő gerenda tartókötele elszakadt és a gerenda zuhanni kezdett. A Shusinnak köszönhetően oda tudtam futni és az utolsó pillanatban a fiúval a kezemben el tudtam ugrani a gerenda alól. A gerenda erőteljesen a földbe csapódott, majd összetört. A fiú szülei odasiettek hozzánk, majd fiúkat karukba vették.
- Köszönjük, hogy megmentetted őt. – mondta az anyuka. A széttört gerendát ki kell cserélni, kell még fát hozni, szólt egy férfi.
- Az erdőben kidőlt pár fa, talán azokkal meg lehetne oldani – szóltam oda.
- Jó ötlet, menjünk, hozzunk pár fát. – szólt, majd az embereinek intett, akik fűrésszel, baltával jöttek utána. Az erdőbe érve megláttuk a kidőlt fát, de sajnos nem csak egy volt. már az elején egy tucatnyi kidőlt fa volt.
- gyerünk fiúk, kezdjük. Segíts, fiú. – szólt nekem a férfi, majd egy fűrészt adott a kezembe.
Az egyik fára ugrottam, és elkezdtem egy férfival együtt fűrészelni a törzsét. Erős törzse volt, a kétkezű fűrésszel igen csak nehezen tudtuk szétvágni. Ekkor köteleket hoztak, amikkel körbefogták a szétvágott darabokat, majd felhúzták a szekérre. A szekér, miután megtelt, elindult a városba.
- Még párszor meg kell fordulni majd, addig várjatok itt. – szólt a kocsis, majd elindult.
- Megnézem, mi van beljebb. – szólt egy férfi, majd elindult az erdő belsejébe. Én is utána mentem. A férfit utolérve sétáltunk, körülnézve, milyen pusztító vihar volt ez a tegnapi.
- Szegény fák, rengeteget tépett ki gyökerestül a szél. – mondta a férfi. Bólintottam.
- Nézze, abba egy villám csaphatott bele. – mutattam az egyik fára, aminek lombkoronája szinte elpusztult, és a törzse is kormos volt. Odafutottam, majd egy üreget találtam a fa törzsében. Valószínű, hogy egy mókusé lehetett. Csipogást hallottam belülről. Benyúltam, majd egy fészket húztam ki. Egy madárfészek volt az. A fészekben volt kettő tojás, valamint egy fióka. A fiókát hallottuk az előbb. Szegénybe állt egy faág, aminek következtében alig fél perce maradhatott. Az egyik tojás is szét volt törve, azonban a másik szinte sértetlennek tűnt. Úgy éreztem, segítenem kell ennek a fiókának, hogy ki tudjon kelni. A fészekkel a kezemben sétáltam visszafelé. A kocsi időközben visszatért és már fel is pakolták a fákat rá.
- Jól van fiúk, mehetünk vissza. – mondta a férfi, aki a fagyűjtő akciót szervezte. Hazafelé indultam, hogy biztonságba helyezzem a fészket. A sáros talajon végigsétálva elértem az elágazódáshoz. Szerencsémre jelen esetben az erdő közelebb volt, mint a város. Mikor beléptem a kapun két férfi áll Hiari és Namizuo mellett. Ezek szerint már visszatért ő is. A két férfi a szobrot méregették, írogattak papírra. A szobámba sétáltam, ahol törölközővel körbefogtam a fészket és az asztalomra tettem. A tojás nagyobb méretű volt, mint a mellette levő. Itt jó lesz, melegen tartja a törölköző majd. Visszasétáltam az udvarra.
- Uram, segíthetek valamiben? - kérdeztem, majd utána elmeséltem, mit találtam az erdőben. Azonban látszott rajta, a szobor lekötötte szinte minden figyelmét. Bár megértem, hisz Az Alapító szobráról van szó. A szobámba visszamentem, majd láttam, a tojás megmozdult. Ki fog kelni a fióka. Furcsa érzés fogott el. A tojás egyre jobban mozogni kezdett, majd a tetején koppanás hallatszott. repedni kezdett a széle is. Majd a tojás széttört, és benne volt egy igen csak furcsa kinézetű madár. nem láttam még fiókát előtte, talán ezért is lehetett furcsa számomra. Csipogni kezdett. Magok. Magokat kell szereznem neki. AS konyhába rohantam, ahol volt némi mag, melyeket felvittem a szobába. Sorban megette őket. Hihetetlen érzés volt látni, ahol kikelt. Persze, ez a természetben szinte mindennapi dolog, de belegondoltam, mi van, ha nem veszem ki, akkor ez a fióka éhen hal, és úgy végzi, mint a többi a fészekben. A madár elaludt. kimentem szobából, gondoltam, elmegyek a városba venni néhány magot, meg érdeklődöm kicsit róla, bár kaptam némi ismeretet nem olyan rég a madarakról, főleg a hollók és varjakról, mikor befogadtuk néhány napra a varjútechnikás férfit. Elmondta, hogy magvakat kell nekik adni, és amíg kicsik, melegen kell őket tartani. Elfutottam, még a shusin-t is használtam, hogy minél gyorsabban a városba érjek. Az első kisállat kereskedésbe rohantam, amely a város szélén volt, szerencsére ezt az épületet nem rongálta meg a vihar.
- Szép napot, már ha lehet ezt a napot így nevezni – köszöntött az idős hölgy eladó. – Miben segíthetek?
- Jó napot. magvakra lenne szükségem, fióka számára. – mondtam, majd próbáltam kis információt szerezni a madárról. Elmondtam, hol találtam, milyen tojása volt, valamint a fiókát.
- Értem, ezek szerint ön egy holló fészkét vitte haza. – mondta mosolyogva a nő, majd lehajolt, hogy egy zacskót adjon nekem. – Akkor erre lesz szüksége, hogy biztos erős példány váljon belőle. – mondta, majd átadta a zsákot. – Ez elég lesz egy jó ideig. – majd adott még némi információt az adagolásról, a vízről, valamint a repüléséről és fejlődéséről. Megköszöntem a segítséget, majd visszatértem.
A szobámban éles csipogás fogadott. A zsákból kivettem annyit, amennyit a boltos ajánlott, majd ismét megetettem a madarat.
A 4. napon már megjelentek az első pihék a testén, melyek a tollait fogják alkotni később. A pihék fehéres színűek voltak. A mindennapi táplálék és víz megette hatását, Shirokage szépen fejlődött, és nőtt. Egyre több táplálékért kellett eljárni a boltba, azonban nem csak magokért, ahogy fejlődött és nőtt az étvágya egyre inkább kívánta az apróbb termetű rágcsálókat, egereket, patkányokat. Shirokage 2 hét alatt megnőtt rendes varjúméretűre, azonban tudtam, nem fog megállni még a növésben. Tolla fehér színű volt, mely igen csak ritka jelenség volt amúgy is, nem hogy ebben az országban. Szerintem az itteni emberek még nem is láttak fehér hollót. Pont úgy, ahogy én sem ezelőtt. Shirokage valamiért más volt, mint a többi madár. Tudta, hogy én mentettem meg, tudta, hogy nekem köszönheti az életét, így nem is hagyott el, mikor elmentem otthonról. Egyik nap épp edzésre indultam, ekkor volt Shirokage 24 napos. A fehér holló a vállamon üllt, és mint egy hű háziállat, védett azoktól, akik a közelembe jöttek. gyakran károgott, majd körözött egyet a levegőben, amíg átértem a városon, hogy eljussak a kiképzőterepig. Az emberek mind megbámulták őt, jól sejtettem, hogy ő volt az első fehér holló a szigeten talán. Épp a kiképzőterep felé sétáltam, ahol várt már rám egy régi ismerősöm, hogy edzünk, mikor Shirokage felrepült a vállamról és körözni kezdett a fejem fölött.
Két fickó jött velem szembe hamarosan.
- Szevasz, fiam – szólított meg az egyik. Shirokage visszaszállt a vállamra.
- Nagyon szép madarad van, mit szólnál, ha eladnád? Mennyit ér neked egy ilyen madár? – kérdezte mosolyogva, ám láttam, nem baráti mosoly volt.
- Ő nem eladó, ő az én madaram. – válaszoltam, majd továbbmentem. A két férfi suttogni kezdett, de végül elmentek.
A térre érkeztem, ahol már ott állt a barátom, befáslizott kézzel és egy törzset ütött. Táskámat letettem egy fa tövébe, majd Shiro is leszállt rólam, mikor levettem kabátom.
- Kezdhetjük. – szólt társam. Egy hete kértem meg, hogy segítsen nekem egy edzésben, ahol a varjúklónomat tudnám gyakorolni. A fiú föld elemű volt, így Katonnal is próbálkozhattam, nem esett baja. Létrehoztam két Karasu bunshin-t, majd felé irányítottam. A fiú két shuriken-t hajított felé, ám ekkor a jobb oldali kló árnyékából kitörtem, miközben a varjak elrepültek, és kardommal kezdtem meg a harcot. A fiú védte az ütéseket, majd hátrébb ugrott. Kihasználva a távot, egy Endan-t fújtam felé, mely erőteljesen száguldott a fiú felé. Épp az utolsó pillanatban, két földklónnal tudta megállítani. A klónok szétrobbantak a becsapódástól.
- látom erősödtél a Katon terén is – mosolygott. – lássuk, ezzel mit csinálsz? – szólt, majd ismét két földklónt hozott létre. A klónok felém indultak. 4-5 méter lehetett köztünk. Egyből kézpecsétekbe kezdtem, majd a Hinoshuriken-t használva semmisítettem meg a klónokat. A lángoló shurikenek belerepültek a klónokba, szinte átvágták magukat, a klónok pedig a földre hullottak.
- Most én jövök – mosolyogtam – Katon: Goenka – szóltam, majd a szám egy óriási tűzgolyó hagyta el. A tűzgolyó száguldott, a földön pedig egy hosszú csík mutatta útját. Barátom sarat köpött a földre, melyből egy nagyméretű fal jött létre, mely mögött megbújva vészelte át az óriási tűzgolyó erejét. Ahogy a golyó eltűnt, a fal megrepedt, darabokra hullott. Társam döbbent arccal állt mögötte.
- Ezt a technikádat még nem láttam tőled. – dicsért meg. Kissé korán használtam ezt, elfáradtam, úgy éreztük mindketten, jobb lesz egy kicsit leülni, pihenni. Azonban, mikor elindultam a táskámhoz, észrevettem, hogy Shiro eltűnt, és valaki hihetetlen gyorsasággal fut kifelé a pálya másik végén már.
_- Shiro! – kiáltottam.

Folytatás: Shirokage, az örök társ


Név: Shirokage
Méret: 60 cm
Súly: 1,3 kg
Képességek: -
Leírás: Shiro-t Kodomo találta meg, és mentette meg az életét, ezért a varjú örökké hűséges marad gazdájához. Általában Kodomo vállán ül, ha veszélyt észlel, a magasba száll, és károgni kezd.

//Folytatás, Jiraiya ellenőrzi//



Shiro! – kiáltottam, miközben eszeveszettül futni kezdtem a rabló felé. Láttam, mikor bedobta egy zsákba Shiro-t, majd futásnak kezdett. Nem veszthettem el. Ezalatt a pár hét alatt egy olyan társra találtam. Miközben futottam, nem figyeltem az utat, csupán azt, ahogy a férfi eltűnik a fák között. Egy kilógó ágon átestem, majd a fölre kerültem, és fekve néztem végig, ahogy a férfi teljesen eltűnik a fák között. Felugrottam, majd minden erőmet összeszedtem, hogy utánuk fussak. Nagy táv volt köztünk, és ez az esés még jobban megnehezítette a dolgom. Ahogy beértem az erdőbe, mikor következett a második meglepetés. A fákat vizsgáltam, hátha látok valakit, vagy hallok esetleg valamit, ekkor azonban hirtelen minden elsötétült. Egy igen csak erős, pontos ütést mért valaki a tarkómra.
Szemem kinyitottam, résnyire, homályos volt minden. Mozogni nem tudtam, csupán hangokat hallottam, és sötét foltokat, ahogy mozognak előttem. majd ismét elsötétült minden. A hangokat még hallottam egy ideig. „Mi legyen vele”, - ennyit hallottam, majd azok is egybe mosódtak, mint korábban a képek, és minden eltűnt.
Rázkódásra keltem fel. Sötét volt, mikor szemem kinyitottam. Egy sátorban voltam. Nem értettem az egészet, mert érzékeltem, hogy mozgásban vagyunk. Nem sátorban voltam, hanem egy kocsiban. Nem volt kicsi, első ránézésre. A ponyva bejárata felől fény szűrődött be. Beszélgetést hallottam, emellett minden más csendes volt. Két fickó hangját hallottam.
- Hamarosan álljunk meg, hosszú volt ez a nap. - mondta az egyik.
- Mi legyen a fiúval? – kérdezte a másik. Gondolom rám értette.
- Dolgozni fog nekünk. – zárta le a beszélgetést. A kocsi elkanyarodott, én pedig megkötözött kézzel feküdtem a kocsiban. mikor ismét körbenéztem, amennyire tudtam, ládákat, zsákokat láttam. Mellettem volt egy zsák, ami megmozdult. Valami hang is jött ki belőle. Halk hang volt, halk és elnyomott, de én hallottam. Shiro volt az. Itt van mellettem. ezek szerint engem is elraboltak. De hol lehetünk? A kocsi ismét elfordult balra, majd felfelé indult. Valamiféle hegyen lehetünk. De mióta mehetünk már? Talán már Getsugakure-t is elhagytuk. A kocsi megállt, és a két férfi, akik a kocsit vezették, leugrottak a földre. Lehetett hallani, ahogy leérkeztek a kemény, sziklás talajra.
- Hozd a fiút. – szólt az egyik, majd a léptei távolodni kezdtek. A másiké viszont közelített. Szemeim becsuktam, ne vegyék észre, hogy már felkeltem. Volt egy tervem. A férfi szépen lassan jött felém, a másik léptei már eltűntek. Mikor a ponyvához ért, vártam a megfelelő pillanatra. A férfi felmászott a kocsira, majd közelített felém. egyre közelebb lépkedett felém, majd megfogott és felemelt, hogy kivigyem a kocsiból. Ekkor azonban kezét hátulról megfogtam, épp a karom fogta meg, és az ezzel kialakult chakrakapcsolatot kihasználtam. A férfi megállt. Ez fájni fog. Kezei hirtelen elernyedtek, én pedig kiestem. A fickó csak állt, és bámult, majd elájult. Sikeresen alkalmaztam a pokollátó technikát, valószínűleg most is farkasok elől menekül. Egy kunai volt az övére csatolva. Mellékúsztam, majd valahogy kiszedtem, bár beletelt egy kis időbe, de sikerült elvágnom a kötelet. A férfit megkötöztem, majd betettem a zsákhoz mentem. Kinyitottam a száját, ekkor láttam, hogy Shiro volt benne, lábai megkötve. Kiszabadítottam, majd magamhoz vettem a madarat.
- Azt hittem elvesztettelek. – mondtam halkan. A madár károgott. A felszerelésem is megtaláltam a földön, pontosabban a kardomat, a tekercsem nem volt nálam. A kocsiból kimásztam, majd halkan körbenéztem. Egy barlang előtt voltunk. Szerencsére egy hegyen voltunk, sőt nem is akármelyiken. Pontosan tudtam, merre vagyunk. A déli részén voltunk Getsugakure-nak, a lagúnához közel, láttam a várost is innen, valamint a székhelyet is. Magasan voltunk, tehát beláttam majdnem az egész szigetet. Azonban a táj bámulását hamar félbe kellett hagynom, és ki kellett derítenem, miért raboltak el. A kocsiban levő férfihoz tértem vissza, hogy megvizsgáljam pontosabban az arcát, és a ruháit. Mikor megvizsgáltam az arcát, használtam a Henge no jutsu-t.
- Maradj itt – próbáltam Shiro-val megértetni, hogy lebukhatok, ezért itt kell maradnia. A kocsiból kiszálltam, majd a barlang felé indultam. Tűz fénye világított kifelé a bejáratnál, és úgy hallottam, hogy nem egy emberrel kell szembeszálljak, hanem legalább hárommal. Szépen lassan sétáltam, próbáltam felmérni a területet. Egy szakállas férfi testében mászkáltam egy ismeretlen barlang felé. Úgy éreztem, nem lenne jó ötlet bemennem és egyből nekik ugranom, inkább meglepem őket. Létrehoztam egy karasu bunshin-t, majd a bejárat felé irányítottam. A klón bement.
- Na végre, hol voltál eddig te semmirekellő, - kérdezte valaki. Nem szólaltam.
- Válaszolj, ha kérdezlek. – szólalt meg még egyszer. Ekkor megfordultam, és elindultam kifelé.
- Hé, álljál meg! – parancsolt a férfi. De csak mentem. Felpattant székéről, majd utánam indult. Már kiértem a barlangból, hisz alig 2-3 lépésnyire voltam benn, mikor a férfi utolért, és megfogta a karom. Ekkor azonban kezem és egész testem feketévé változott, tollak nőttek ki belőle, és varjak formájában repültek szét.
- Mi a franc ez? – kérdezte csodálkozva. – Fiúk – üvöltött a barlangba. Ekkor nagy hangzavar, csörömpölést hallottam, majd még két férfi jött ki a barlangból. A főnök, aki elsőre jött ki felém nézett.
- Ki vagy te? – kérdezte.
- Úgy látom, nincs már értelme az álcának – szólaltam meg, majd feloldottam a henge no jutsut és visszaváltoztam.
- Hogy szabadultál ki? Bár nem érdekes, hisz most elkapunk. – intett, mire a két férfi, kezükben egy bo-val felém közeledett. Csak álltam egy helyben. Kardom elővettem hátam mögül. fekete pengéje megcsillant, ahogy kihúztam tartójából. A két fickó megtorpant, majd az egyik erőt vett magán és nekem rohant. A bo-t hárítottam, majd a lábát megvágtam, amitől elesett. A másik is nekem rohant, két kézzel hátratartotta a bo-t feje felett. A csapás előtt lehajoltam, majd a markolattal gyomron vágtam.
- Kik vagytok, és miért raboltatok el? – kérdeztem nyugodt hangon, miután kardom eltettem.
- Vándorok vagyunk, ritka állatokat fogunk be, akiket jó pénzért adunk el más országokban.
- Szóval ezért kellett nektek Shirokage. – dühödtem fel.
- És meg is fogom szerezni. Nagyon kevés van a világon a te madaradból. Azt hittem, hogy a pénz megold mindent, de úgy látom, egy taknyosnál más módszerek kellenek. – mondta mosolyogva. Majd kezeivel pecsételni kezdett. Egy shinobi? A földből előjött egy hasonmása, valószínűleg földklón. Felém futott a klónja. Kardomat ismételtem előkaptam, majd egy pontos vágást végeztem, melytől a klón derékban megtört, és darabokra esett.
- látom, jól bánsz a karddal. Tudtam, hogy veszélyes fiú vagy. na de mit kezdesz ezzel? Kérdezte, majd ismét kézpecsétekbe kezdett. A földre ütött, keze alatt pedig megrepedt a talaj. A repedés fokozatosan tágult, majd elindult felém. félre kellett ugranom, mivel a repedés már a lábam előtt volt. Majd megnyílt a talaj. A repedés két szélén álltunk, 10 méterre egymástól.
- Hanashuriken no jutsu – mondtam, majd a számat 4 lángoló shuriken hagyta el. A shurikenek a fickó felé szálltak. Egy megvágta jobb kezét, egyik a lábát a másik kettő elrepült mellette. Kezét megfogta.
- Azt mondtad, hogy láttál engem, harcolni, még a kiképzőterepen. Akkor erre emlékezni fogsz. – mosolyogtam, majd kézpecsételni kezdtem.
- Katon: Goenka – ekkor egy hatalmas lángoló tűzgolyó jött ki a számból. Már a közelében lehetett érezni, milyen forró, és milyen pusztító.
- Igen, emlékszem. – szólt, majd a földre köpött egy adag sarat. A sárból pedig egy több méteres faltömb emelkedett ki, társam falánál nagyobb. A tűzgolyó elérte a falat, ekkor felrobbantottam. A hulláma engem is meglökött, hátrébb léptem. A lángok elaludtak, a tűzgolyó pedig eltűnt.
- Ellenem nem ér semmit ez a technika. A kis barátod fala semmi ehhez képest. – nevetett a férfi a fal mögül. Azonban a nevetést egy reccsenés szakította meg. A fal megrepedt.
- Ez lehetetlen. – kiáltott a férfi. A fal folyamatosan repedni kezdett, majd darabok hullottak le belőle.
- Ki vagy te, - kérdezte magában. A fal semmit se ért már, csupán egy nagy kupac föld volt. Előjött rejtekhelyéről. Engem kissé megviselt a technika, hisz nem kevés chakra kell bele. A férfi a szakadék mellett állt.
- Most megöllek. Túl veszélyes vagy. Ekkor egy hatalmasat ugrott, és előttem termett. hogyan ugorhatott ekkorát? De sajnos nem ez volt a legnagyobb gond. A férfi egyet vágott a gyomromba, amitől hátra estem a földre. Egy kunai-t vett elő, majd felemelte.
- Itt a vég, fiú. – mondta. Ekkor azonban mindkettők meglepetésére károgást hallottam. A férfi szeme a távolba tekintett. Még egyszer hallottam a károgást. Shiro volt az. A holló egyenesen a férfi felé repült, majd elkezdte csípni a férfi fejét, kaparni az arcát. A férfi a kezével próbálta elkergetni, de Shiro nem ijedt meg. Kihazsnáltam az alkalmat, majd felálltam és kardommal egyenesen a férfi gyomrába szúrtam. Shiro felrepült, körözött egyet a férfi fölött, majd a vállamra szállt.
- Minket nem lehet szétválasztani egymástól – mondtam, majd kihúztam a gyomrából a kardot és a szakadékba rúgtam. A férfi lezuhant. Fejem elfordítottam, hogy Shiro-ra nézzek, aki megmentette az életem.
- Köszönöm neked, barátom – szóltam felé. Károgott.
Azóta mindenhova együtt megyünk, gyakran edzem vele, segít egy elterelésben például, de arra is meg fogom tanítani, hogy a kardomat felismerje, és a kezembe elhozza.
Egy nagyszerű társra találtam, aki segít, ha baj van.

Néhány észrevétel:
Figyelj a szóismétlésekre mert néha kicsit zavaró. A másik, hogy a Pokollátó technika nem egészen így működik. Nem csupán chakrakapcsolat kell. Ez egy élményben még elmegy, de a rendes játékban figyelj erre.

A kis hibáktól eltekintve jó élmény volt. +9 ch és a szekéren találtál 500 ryo-t amit megtarthatsz.

A múlt, felbukkan egy régi ismerős

Már két hete, hogy a mesterem elment. Naponta edzem kinn a hátsó kertben, gyakorlom a technikáim, úgy éreztem, itt az idő, hogy felmérjem a képességeimet. Holnap el fogok menni a kiképzőterepre, hátha van kinn valaki, akivel össze tudnék csapni. Dél tájt lehetett, mikor bementem a házba, hogy megebédeljek. Egy nagy adag rizs és Karaage volt az asztalon. Leültem és megettem, majd a szobámba mentem, hogy összekészítsek mindent holnapra. Falamon lógott kardom, melyet levettem, majd megtisztítottam, ezt követte az alkarvédőm, a másik katana-m és a többi fontos felszerelésem. Majd kimentem még edzeni a kertbe. este lefekvés előtt asztalom fiókját kinyitottam, ahol megtaláltam néhány lap alatt az akadémián készült fényképet. Jó volt visszanézni, milyen kicsik voltunk, mennyi álmunk volt abban az időben, mindenki mosolygott. Mármint majdnem mindenki. Volt egy társunk, Hia, aki mindig másnak akart ártani. A képen is épp egy lány haját húzza. Hia kövér, kopasz fiú volt, aki mindenkinek rosszat akart. Nem voltak barátai, mindenki félt tőle. Emlékszem, mikor egyszer engem piszkált és emiatt összeverekedtünk az akadémián. Akkor verekedtem először és utoljára az iskolában. A képet visszatettem a fiókba, majd lefeküdtem aludni. A régi osztályomon gondolkodtam, vajon mi lett belőlük, hova jutottak eddig.
A nap sugarai besütöttek a szobámba, mikor felkeltem. Felszeretésem már ki volt készítve. megreggeliztem, majd el is indultam, hogy ellenfelet keressek egy harc erejéig. Az idő pont jó volt, meleg volt, sütött a nap, de fújt kicsit a szél, úgyhogy pont alkalmas volt egy harcra. Az erdő felé indultam, mivel közelebb volt arra, mint a város felé. Köpenyem alól kilógott alkarvédőm, mely megcsillant a napsütésben. Két kardom övemen lógott, a többi felszerelésem egy tekercsben volt a hátamon. Hamarosan el is érkeztem a pályára. nem volt semmi extra, kerítéssel körbe volt kerítve a terület, ami mondjuk egész nap volt, egy apró patak is keresztülvágott rajta. Néhány fa volt még benne, és igazából ennyiből állt. Egy nagy fiú volt a fák alatt, éppen befáslizott kézzel püfölte az egyik fát. Odasétáltam hozzá. A fiú közelebbről még nagyobb volt, magas fiú volt, és hát nem volt vékony. Kopasz nyakáról is lógott le a zsír.
- Mit akarsz? – kérdezte, miközben tovább püfölte a fatörzset.
- Lenne kedved egy harchoz? – kérdeztem tőle. A fiú abbahagyta, majd megfordult.
- Te akarsz velem harcolni? Fél fogamra nem vagy elég, de ha akarod… - mosolyogott. – És milyen harcot akarsz?
- Feladásig. – válaszoltam. – Aki hamarabb feladja, az veszít. – fejeztem be, majd beálltam a pálya közepére. A dagadt fiú is jött, majd elkezdtük. A fiú eléggé fél vállról vett engem, ezt akartam kihasználni. Az ütései sem voltak se pontosak, se erősek, könnyedén el tudtam hajolni előle. Lomha teste azonban nem hátráltatta eléggé ellenfelem, és termetéhez képest gyors ellenfélnek lehetett titulálni. Hátraugrottam, hogy tudjak kicsit koncentrálni,és megtervezni a támadásaim, mikor 3 klónt hozott létre, melyek egyből felém indultak. Vajon Sima Bunshinokkal harcolna ellenem?
- Katon: Hinoshuriken no jutsu – mondtam, mire a számat 6-7 darab lángoló shuriken hagyta el, telibe találva a klónokat, akik azonban nem pukkantak szét, mint ahogy vártam, hanem darabokra törtek és a földre hullottak. tehát Földklónokat használt, ezek szerint föld elemű az ellenfelem. Ez nem volt jó hír, ismertem néhány Doton technikát, Suki által. Ezek szerint mégse olyan szerencsétlen, mint amennyire látszik. A fiú csak állt, mosolygott. Lehet, hogy kiismertem a technikáját, ellenben ő is az enyém, ami talán hátrány lehet számomra, de nem izgatott, hisz én is ismerem az övét. Kezdett a harc egyre érdekesebbé válni. Most valami mást kell kitalálnom, hogy kiismerhessem még jobban a támadásait, reakcióit. Mivel nagydarab, ezért lassú, erre kel alapoznom mindent, eddig is bejött. Hát akkor lássuk. Kézpecsélésbe kezdtem, mire ő is, majd valamiféle sarat köpött a földre, melyből egy hatalamas méretű fal nőtt ki. Ismertem ezt a technikát is, szerencsére, tudtam, mi kell ez ellen. De nem most fogom bevetni. létrehoztam egy varjúklónt, én pedig egy fa tetejére ugrottam gyorsan. A klón csak állt egy helyben, mikor hirtelen megmozdult alatta a föld. majd hirtelen a klón nyakig csúszott a föld alá. A fiú kimászott, majd felém állt és nevetett.
- Ennyit tudsz, te nagyszájú. – nevetett. Mikor kimondta ezt azonban a klón varjakká alakulva eltűnt.
- Mi ez? - kérdezte felháborodva. Míg a hatásától dermedve maradt, nem hinném, hogy látta már ezt a technikát, újabb két klónt küldtem felé. Megfordult, majd kezével belecsapva a földbe felrepesztette a talajt, a két klón pedig a földre zuhant. Ám azok is varjakká bomolva repültek szét.
- Mire számítottál? – hallotta a hangom a háta mögül. Mikor megfordult, látta, ahogy ott állok mögötte.
- Ha te is csak egy klón vagy… - kezdett bele, de nem tudta befejezni. Kardom kipöccintve a tokból gyomron vágtam a fogóval, melytől megdermedt egy kicsit, majd térdre rogyott.
- Ezt megbánod, te kis…tetű – üvöltött felém. Ekkor ismét előtörtek fejemben az élmények.


- Siessünk, nehogy elkéssünk az óráról. – szólt egy társam pár perccel a tanítás előtt. A folyosón futottunk hárman, Suki, Kawa és én. A terem ajtaja még nyitva volt, ez jó hír. Besiettünk, majd a helyünkre futottunk. A tanár pár perccel később jött be utánunk, ekkor mi már elkészülve vártunk rá.
- Szép napot osztály.
- Szép napot, sensei. – köszönt mindenki egyszerre, meghajolva.
- Lássuk csak, elérkezett ez a nap is. Arra kérném a következő tanulókat, fáradjanak ide mellém. – mondta a tanár, majd egy lapot vett elő, és olvasta : Amatsu Suki. Harito Maori, Musato Hia, és Djuka Kodomo. Kisétáltunk a sensei mellé.
- Most pedig szeretném sorra látni mindenkitől a Bunshin no jutsu-t. – mondta, majd felénk fordulva figyelt. Sukira nézett. A kislány kezeit összetette, úgy ahogy gyakoroltuk, majd egy kis füst jelenlétében hirtelen két Suki lett. Már akkor is nagyon tetszett nekem.
- Kiváló, Suki. – mondta a tanár, majd folytattuk. Mao is sikeresen átment a vizsga ezen részén, őt követte Hia. A kis kopasz, hájas fiú erősen koncentrált, de nem sikerült neki. Halk nevetés hallatszott a terem végéből, nem merték vállalni, hisz tudták, ha nyíltan kinevetik Hia-t, abból verés lesz a vége.
- Nem hiszem el, ezt nem hiszem el. Kodomo, mutasd meg te is mit kellett volna csinálni. – mondta a tanár először Hianak, majd felém fordulva megkért, mutassam be én is. Nekem is tökéletesen sikerült a technika. Egyedül a kis kopasz, mindenki így hívta, persze nem nyíltan, volt az, akinek nem sikerült. Mivel engem kért meg a tanár, hogy mutassam be én is a jót, ezért mindig rám pikkelt.
- Most pedig lássuk a henge no jutsut. – folytatta a tanár a genin vizsga második részét. Pár poerc elteltével már 3 tanár állt az eredetivel együtt, Hia és én maradtunk. Ám a vége itt is az lett. mint az előzőnél. Nem tettem semmit, amivel rászolgáltam volna arra, de valamiért mégis rám pikkelt legjobban. De hát egy ilyen gyatra tudással nem is értem, hogy járhat ide. A tanár a helyünkre küldött minket, ám mikor elindultam volna, Hia felém fordult.
- Remélem, összekerülünk majd a harcban, te kis tetű. – mondta durva nézéssel, majd arrébb lökött és leült. Én is helyet foglaltam. Az óra utáni szünetben épp ettem a reggelim, mikor láttam, Hia épp Sukit piszkálja, el akarta venni a reggelijét.
- Hé, hagyd őt. – szóltam rá.
- Mert, mi lesz, te kis tetű? – kérdezte, majd hátralökött, és elvette az én reggelimet. Kisétált a teremből. Suki odajött hozzám, hogy segítsen.
- Köszönöm, Kodi, nem kellett volna. Valakinek meg kéne már leckéztetnie ezt a…Hiat. – dühöngött Suki.
- Majd én megfogom. Majd figyelj. – mondtam büszkén, bár a kezem még mindig fájt, mert beütöttem az asztalba.

- Gyerekek, eljött a genin vizsga utolsó feladata. Harcolnotok kell egymás ellen, felhasználva az eddigi képességeiteket, valamint 2 füstbombát is kaptok hozzá. A harc az udvaron lesz megtartva. – mondta a tanár, majd mindenkit kivezényelt az udvarra. Az első páros: Mao és Hia. – a két fiút egymással szemben állította fel a mester, majd átadva a füstbombákat egymásnak indította őket. Mao, kis szerencsétlenségére, gyenge testalkatát kihasználta Hia, és egyből nekirontott, a földre küldte, majd fejét a földbe nyomta. Mao kiesett. A kis kopasz rám nézett.
- te is így végzed, Djuka. – fenyegetett. Hia sorra döngölte ellenfeleit a földbe, és egyáltalán nem fáradt el.
- Végül pedig Hia és Kodomo. – szólt a tanár, majd beállított a pálya közepébe. Ám mikor elkezdődött, tanulva az előző esetekből tudtam, egyből nekem fog rontani. Így elléptem bal odlalra. Tervem bejött, hisz a nagytestű Hia egyből felém futott, de ahogy elléptem ő továbbfutott.
- Azt hiszed, ennyivel megnyered? Hogy menekülsz? – kérdezte üvöltve, majd előre szegezett fejjel ismét nekem rontott. Vártam egy pár pillanatot, majd mikor elég közel került hozzám, használtam a shusin-t és az utolsó pillanatban el tudtam lépni előle. Hia hatalmasat esett. Mikor még a földön feküdt, elé dobtam egy füstbombát, majd használva a henge no jutsut átváltoztam a tanárunkká, tudtam ő az egyetlen, akit nem támadna meg, legalábbis reménykedtem. A füst eloszlott, én pedig ott álltam, jounin mellényben előtte.
- Te szánalmas, semmit se tudsz rendesen megcsinálni. Semmihez sem értesz, csak a zabáláshoz. – vágtam a fejére a gondolataimat.
- De hát…de hát én…maga hogy került ide… - értetlenkedett. Közelebb sétáltam hozzá, majd az utolsó pillanatban visszaváltoztam. Ekkor látta meg a szememben levő erőt, amitől a földön maradt, nem is ugrott félre, így egy erős ütést mértem a fejére. Hia-t leginkább a sokk, mint az ütés, de a földre terítette.
- A győztes pedig, Kodomo. – mondta a tanár hangosan. Végre valaki szembe szállt Hiaval, és legyőzte. Az volt az a nap, mikor a nagy Hiat legyőzték, az után a nap után nem félt tőle senki. Ez a nap a genin vizsga napja volt.



- Mit mondtál? – kérdeztem ellenfelem.
- Te kis tetű. – válaszolt. – Mert itt elnyomlak, mint egy bogarat. – fejtette ki.
- Te vagy az, Hia? – kérdeztem tőle. A fiú megállt.
- Miért, honnan tudod? Várjunk csak egy kicsit. Most így elnézve, ismerős vagy nekem. Te vagy az a kis szemét, aki megvert engem a geninvizsgán. Kodomo. – üvöltötte, majd teljesen lenyugodott. – Most itt az idő, hogy elégtételt vegyek, és visszafizessem azt, amit tőled kaptam. – szólt ismét, majd ismét kezével a földbe csapott. A repedés sokkal nagyobb volt, mint az előző. A feltörő kődarab hátralökött, majd el is estem, nem is kicsit. Felpattantam.
- Akkor ez azt jelenti, itt az idő, komolyan venni ezt a harcot. Bár ahogy elnézlek, csak az erőd növekedett, a tudásod nem az igazi. – gúnyolódtam rajta. Pont olyan szánalmasnak tűnt, mint az akadémiai években. Kezeimmel pecsételni kezdtem. Gyorsan le akartam rendezni a harcot.
- És ehhez mit szólsz? – kérdezte, majd ismét sarat köpött, amiből ismét kinőtt egy hatalmas fal.
- Ez ellen a technika ellen van egy megoldásom. – válaszoltam. – Katon: Goenka – mondtam, majd a számból egy óriási tűzgolyó indult, egyenesen a fal felé. Tudtam, ez még nekem is veszélyes lehet. Főleg ha elszúrom. Bár ez ellen nem fog kitérni. A tűzgolyó végighasította a területet, majd egyenesen a falba csapódott. A lángok eltűntek. A fal pedig darabokra hullott, és összedőlt.
- Mi a franc volt ez? Hogy vagy képes ilyen szintű technikákra? – kérdezte.
- Most pedig befejezem a harcot. – válaszoltam, miközben Hia egy kunait vett elő.
- Sanzengarasu no jutsu – kiáltottam, majd Hia károgásra lett figyelmes. Ám ez nem Shiro hangja volt. Mélyebb, és hangosabb volt. Shiro az egyik fa ágán ül, nem akartam vele harcolni, nehogy túlerőt képviseljen egy társ. A hang gazdát is talált hamar és Hia-t másodpercek alatt ellepték a varjak. repkedtek, zavarták a látásban, csípték a fiút. Hia kuanial próbálta elkergetni azokat, ám nem tudta, majd előtte hirtelen egy sávban eltűntek a varjak. Abban a sávban támadtam rá. Kardommal egy vágást mértem felé. A varjak idő közben elrepültek. Kardom nagyot csattant, mivel sikeresen védte a kunai-al. Nem is volt célom, hogy megvágjam. Újabb csapást mértem ezúttal a feje mellé. A kuani pengéjén sorra csattant katanam fekete pengéje. Majd az ötödik ütés után abbahagytam. Nem volt értelme többet ütnöm. A technikám tökéletesen bevált. A csengő katana illúzió megtette a hatását. Hia kezéből kiesett a kunai, ő pedig a földre rogyott és hányni kezdett.
- Ismét a földre kerültél. Nem azért győztelek le, mert a tanár engem jobban szeretett, hanem mert a reakcióidőm gyorsabb volt, és ki tudtam elemezni a mozdulataid. – beszéltem hozzá, miközben hányt. Mikor abbahagyta, felkelt a földről, majd kezét nyújtotta felém.
- Szép harc volt, meg is érdemled, hogy győztél. Igazán jó harcos vagy te. – mondta, majd én is odanyújtottam a kezem, elfogadva ezzel. A harctérről mindenképp győztesként távoztam, ám ő is jött velem. Cserébe, amiért így elvertem, meghívtam egy ramenre, hogy végleg lezárjuk a régi ellenségeskedést, és egy új barátságot nyissunk. A ramenesnél beszélgettünk, mik történtek velünk az akadémia óta. Igazából egy teljesen más oldalát mutatta meg a fiú, míg ettünk. egy igen nyitott, kedves fiú volt, akit csupán elvakít a győzni akarás. Ellenfelekként kezdtünk bele a harcba, régi ellenfelekként, és mint két barát távoztunk a ramenestől. Úgy éreztem, igen csak jó napom volt.

Hali!

Ez egy jó élmény volt. A szóismétlésekre viszont figyelj, olvasd át a munkád akár többször is.
+ 10 chakra

- Uram, uram. Elnézést a zavarásért, de ezt meg kellene néznie. – szólt közbe egy rohanó őr, miközben Namizuo-val beszélgettem.
- Micsodát? – kérdezte.
- Eltűnt a Kateiki. Hiuzo szobráról eltűnt tegnap éjjel.
- Hogy történhetett? – ekkor Namizuo elcsendesült, és elkezdett lassan sétálni, közben gondolkodott. Én az őrrel maradtam.
- Mi az a Kateiki? – kérdeztem tőle kissé értetlenül, de az őr nem válaszolt. Namizuo után mentem, aki ár a szobornál állt. Tényleg furcsa volt. Hiuzo egyik kezében volt egy különleges fegyver. Eddig nem is izgatott annyira, miféle fegyver is lehetett. Namizuo szeme kinyílt, majd elrohant az irodája felé. Tétlenül álltam ott.
Egy kis idővel később úgy éreztem, lesétálok a városba, hátha találok valami érdekességet. Az utcák sokasságában sétálva egyszer csak egy fiú közeledett felém. Valamiért kiszúrtam, hogy nem úgy közeledik felém, mint más ember, hanem úgy, mintha konkrétan tőlem akarna valamit. A fiú elért, majd továbbsétált.
- A Takabi újra él. – mondta majd elsétált. Megfordultam. A fiú hátán egy szimbólum volt. Majdnem olyan, mint a Djuka szimbóluma, de ezen csak kettő nyíl volt. Hiányzott a felső nyíl. Hát ez aztán igen csak különös volt. Elindultam hazafelé. Az úton haladva elértem az elágazáshoz, mely az erdő, valamint a központba visz, azaz haza. Ám nem a székhely felé indultam. Láttam valamit az erdő szélén. Odasétáltam, hogy megvizsgáljam, ekkor vettem észre, ez volt a hiányzó fegyver. A fegyver alsó fogója le volt törve. Várjunk csak, így pont úgy néz ki, mint a srác kabátján levő kép. Ez nagyon furcsa. Mikor hazaértem, a fegyverrel egyből Namizuo irodájába mentem.
- Igen? Gyere be – szólt Namizuo. Benyitottam.
- Uram, megtaláltam a fegyvert, azonban megsérült. – mondtam és átadtam neki. Tisztában voltam, hogy a letört 3. nyílnak és a fiúnak köze van egymáshoz. De nem akartam mondani, csupán a fegyvert tettem le.
- köszönöm szépen Kodomo. – láttam rajta, azt vizsgálja, hogy törhetett le a 3. nyíl.
- Szeretnél még valamit? – kérdezte.
- Igazából, a városban sétálva, egy különös dolog történt velem. AZ utcán sétáltam, mikor szembejött velem egy fiú. Velem egykorú lehetett. Mikor lehaladt mellettem, mondott valamit halkan. A Takabi újra él. Ezt mondta. A fiú hátán pedig egy hasonló jelkép volt, mint nekünk, csupán két nyíllal. Mi az a Takabi? Ők lopták el és rongálták meg a fegyvert?
- Kodomo fiam, gyere velem. – majd felállt és elindult a szekrényéhez. Egy gyertyát megfogott, majd valamiféle pecsétet nyomott a falra. A könyvekkel teli szekrény elkezdett oldalra csúszni. Mi ez? A szekrény elhúzódott, mi pedig egy lépcsőn kezdtünk lesétálni. A lépcső alján egy terem volt, tele tekercsekkel. Hiuzo arcképe, valamint a klán szimbóluma a falon volt. Hiuzo képe alatt volt egy páncél, mely a mellkast takarja, annak támasztva valami. Hát ez ugyanaz a fegyver, ami a kőszobornál. Egy elnyújtott ellipszis alak, melyen 3 nyíl van, 2 a tetejénél, úgy 45 fokos állással, a 3., leghosszabb nyíl pedig lenyúlik, melyet valószínűleg fogni kell. A két kis nyíl tetején vörös szalaggal lógott 1-1 csengő.
- Uram, hol vagyunk?
- A klán titkos szentélyében. Itt található a klán teljes történelme, a kezdetektől. De ezen kívül számos tudás megtalálható itt. – egy tekercset fogott meg. – Olvasd, te képes vagy rá. – mondta. Hiuzo élete, ebben választ kapsz mindenre. – mondta, majd kisétált. Nem értettem, miért mondta, hogy én képes vagyok ezt elolvasni. A tekercset kinyitottam, de ekkor rádöbbentem, üres volt. Nem értettem. Egy üres tekercset hogy lehetne elolvasni? Ekkor eszembe jutott, ha már a klán történelmét írja le, lehet, hogy csak az arra méltó klán tagjai olvashatják el. Szemem becsuktam, majd felnyitottam. A Ransingan aktiválódott. A tekercsen sorra jelentek meg a szavak, mondtatok, majd hamar az egész tekercset beterítette a történet.

„Egy ifjú harcos története
Réges régen, 2 és fél évszázaddal ezelőtt élt egy jómódú család getsugakureban. Az anya gyereket várt. A férfi azonban nem lehetett otthon, mert besorozták a háborúba, gyalogsági katonának. A fiú megszületett, anyja egyedül nevelte. Édesapját sohasem ismerhette meg a fiú. Édesanyja vérében Terumi vér keringett, mely ráragadva a fiúra előhozta a különleges képességét. A polgárháború következtében édesanyja hajóra tette őt, rábízva egy férfira a fiút. A férfi Kusagakure-ba vitte Hiuzo-t. Ott rendes családban nevelkedett. A fiatal Hiuzo felnőtt, különleges képessége miatt igen gyorsan megerősödött. Erejének köszönhetően 17 évesen az ANBU egyik tagjaként védte az országot. Küldetése közben kellett elkapnia és likvidálnia egy férfit, aki rengeteg ártatlan család életét tette már tönkre. A férfi egy lányt is túszul ejtett. Hiuzo legyőzve a férfit megmentette ezt a lányt. Két idegen találkozott egymással, és románc alakult ki. A románcból szerelem, a szerelemből pedig menekülés. A lány apja nem engedte meg a két fiatal kapcsolatát, így menekülniük kellett. Sok országban megfordultak, de végül a fiú úgy érezte, haza akar térni, Getsugakure-ba. Hazahajóztak, majd letelepedtek Hiuzo régi, elhagyatott házában. Édesanyja is meghalt a háborúban. A lány, Sahari hamarosan megszülte első fiúkat. Hiuzo képességeire felfigyelt az országot irányító bölcsek társulata, kik szívesen elfogadták Hiuzo segítségét. A férfi sokat segített a bölcseknek. Egy balesetben Hiuzo fél szemére megvakult, emiatt aggódó lett, hogy végleg megvakulhat. Az egyik bölcs egy különleges gyógyszert adott át neki, köszönetként a segítségért. A férfi bevette aznap éjszaka a tablettákat. Sahari talált rá másnap délután, az iroda földjén fekve. Hiuzo csodálkozott, szemének világa visszatért, sőt, talán még jobban lát, mint eddig. Ekkor meglátta, szeme eltorzult, lilás színe lett. Elnevezte Ransingan-nak, az új csillag szemének. Hiuzo ismét megerősödött, ekkor kötött szövetséget a Holdban levő két másik klánnal, a Takabikkal, az északi néppel, valamint a Masutak-kal, a nyugatiakkal. Hiuzo híveivel együtt létrehozta a hármas szövetséget, ezzel megalapítva a Djuka klánt. A klán 3 részre volt tagolva, vezetői Hizuo és rokonsága, követői voltak, a tetsőri feladatokat a Masutak, a kémkedési feladatokat, valamint idegenben levő harcokat pedig a Takaik végezték. Harmónia volt a 3 csoport között, egy ideig. Innen jött a 3-as nyíl a szimbólumba. Az ész, az erő, és a tudás. A Djuka vezetői rétegében egyre többen jelentek meg Hiuzo leszármazottai közül, kik birtokolták a Yugeton elemet, azaz a gőz elemét. Félve, hogy a vezetés hatalmas erőre kap, a Takabi szervezkedni kezdett. Felhasználva külföldi kapcsolataikat merényleteket indítottak, Hiuzo eltávolítása érdekében. A takabi-k vezetője, Kataro volt, ki régen jó barátja volt Hiuzo-nak. Hiuzo leleplezte a merényletet, tagjait azonban nem büntette meg, csupán száműzte. Itt tört meg a nyíl ereje, ekkor a Takabi-k elvonultak, új klánt hoztak létre. Erősödni kezdtek, majd egy nap ismét polgárhábú tört ki. A harcok indítója nem volt más, mint a Takabi klán. Ekkor a Djuka klán ereje akkora volt, hogy elit alakulatként szolgált a getsugakurei katonaságban, így fő feladat volt megvédeni az országot. A harcok több évre elhúzódtak, sok ember halt meg. A harcot két ember küzdelme döntötte el. Hiuzo és Kataro szemtől szemben álltak. Harcuk pusztító, és hosszú volt. Egy napon át tartó harcuk végén Hizuo emelkedett ki győztesként, kezében tartva fegyverét, a Kateibi-t legyőzte ellenfelét. Az roszág megmenekült, Hizuo-t hősként emlegették. A klán meggazdagodott, ám nem volt tökéletes. A sok vérkeveredés miatta klánon belül is létrejött két csoport. A kevert vérű tagok, kiknek nem jött elő a Kekkei genkai-uk, Djuka néven, míg a tisztavérű leszármazottakat Seidjuka névvel láttak el. A klánt sokan hagyták el, sokan költöztek külföldre, ám minden 5. évben megrendeznek egy gyűlést, ahol minden Djuka és seidjuka megjelenik, megvizsgálva gyermekeik hovatartozását. Hiuzo 67 évesen halt meg egy égő házban, füstmérgezést kapott, miközben életét kockáztatva mentette ki a bennrekedteket.”

A tekercset összecsuktam.
- Most már érted, remélem, kik ezek, akik szabotálták alapítónk emlékművét. – mondta Namizuo a hátam mögött
- De miért nem fogadják el, hogy legyőzték őket? – kérdeztem vissza.
- Tudod, fiam, mikor Hiuzo legyőzte Kataro-t, a takabik gyűlölete megsokszorozódott. Eltűntek, csupán egy-két alkalommal láthattuk. Ezért is furcsa a hirtelen megjelenésük.
- De mit akarhatnak?
- Nem tudom. Na de, menjünk fel, hamarosan megérkezik Suki. – mondta mosolyogva. Tényleg, Suki mindjárt itt van. Az olvasásban teljesen kiment a fejemből.
Az udvarra mentem, ekkor láttam, ahogy az egyik katona futott befelé.
- Uram – lihegett – rajtunk ütöttek. Az egyik őrt leszúrták, a vendégünket, Suki-t pedig elvitték. – mondta. Szemem kinyílt.
- Mi történt? Kik voltak? – kérdeztem. Az őr felém fordult.
- Egy testvérpár. Nem nagyon láttam az arcukat, álarc volt rajtuk. Hátukon egy kör volt, benne két nyíl – fejezte be. A takabik voltak. Szobámba mentem, hogy összeszedjem mindenem.
- Egyedül akarsz menni? Azt se tudjuk, hányan vannak, és mire képesek. – mondta Namizuo.
- Uram, a barátnőmet elrabolták, nem várhatok, míg a Korasu osztag visszatér, ha jól tudom, most távol vannak.
- Akkor sem engedhetlek egyedül el, sajnálom.
Felöltöztem, majd titokban kisétáltam a kapun a megmenekült őrrel, valamint 3 másik katonával. Az őr elvitt arra a helyre, ahol elrabolták Suki-t. Ekkor Shiro-t, a fehér hollót a magasba küldtem, jelezze, ha lát valamit. Shiro repült, majd eltűnt. Jelezni fog, ha megtalálja őket. Én pedig a 4 katonával elindultam, nyomokat keresni. A történetben a takabik erős kémek, így nem reménykedhetem abban, hogy hatalmas nyomokat hagytak maguk után. Ám ekkor észrevettem valamit, amire a takabi sem számíthatott. Suki jeleire. A lány szirmokat szórt el. A szirmokat követve, mely nem volt olyan könnyű, mint ahogy hallatszik, sikeresen rátaláltunk egy kis, elhagyott kastélyra. A épület bejárata előtt megálltunk. Csend volt.
- Betörünk az épületbe, és kiszabadítjuk Suki-t. Harcolni a végső esetben kell, a ti feladatotok, hogy kiszabadítsátok Suki-t. A többit bízzátok rám. Majd bementünk. Az ajtót feltörve az épület belsejét kezdtük felderíteni. Kívülről 3 emeletes épületnek tűnt. Ez volt a Takabi-k egykori székhelye. Csend volt az egész házban. Gyanús volt. Az első szintet vizsgáltuk át. Szobát szobára néztünk át. Az egyik teremben találtam egy ajtót, mely nem feljebb, hanem a föld alatti szintre vitt.
- én lemegyek, ti vizsgáljátok át az épület másik két szintjét is. – mondtam a katonáknak. Én pedig elindultam lefelé a lépcsőn. Fáklyák sora világította be az egészet. Jó úton vagyok, éreztem. A lépcső alján egy terem volt. Hasonlított a kastély felépítése is a Djuka főépületére.
- Ám ez a terem sokkal nagyobb volt, és nem voltak tekercsek. Mintha valami arénában lettem volna. Rácsok, kötelek voltak a falakon. Ekkor a fáklyák felgyúltak a teremben, és ott állt velem szemben két személy. Egy lány és egy fiú. Ez volt az a fiú.
- Hol van Suki, - kérdeztem, tőlük.
- Miért érdekel az téged, Djuka? – kérdezte vissza nevetve a lány.
- Mondjátok meg, különben…
- Ó, már értem, szóval az a lány a te barátnőd. Így még nagyobb örömmel fogjuk eltávolítani, miután végeztünk veled. – mondta nevetve, majd felálltak. A fiú elindult felém.
- Most megbosszuljuk azt, amit tettetek velünk. – üvöltött és egy kunai-t hajított felém. Elhajoltam. A fiú hirtelen előttem termett. Kardom épp, hogy magam elé tudtam tenni, ezzel blokkolva a rúgását, melyet felém indított. Valamiféle taijutsu lehet. Hátracsúsztam a rúgástól egy métert. A lány eközben szökkenve közeledett, majd átugorva társát a levegőben rúgott egyet. Ez betalált, a vállam rúgta meg, melytől hátraestem. Felkeltem, láttam, nem lesz könnyű dolgom, ám ha taijutsut használnak, csupán a távolságot kell megtartanom. A mostani távolságunk lehetett 4 méter. Kézpecsételni kezdtem.
- Katon: Hinoshuriken no jutsu – a számat 8 lángoló shuriken ahgyta el. A lány ugrálva, jobbra, balra tekeredve kikerülte mind. Hát, ez nem jó hír. A fiú még egy kunai-t vett a kezébe, majd elindult felém. Kardom előkapva felkészültem az újabb támadásra. A fiú jött is, és vágott. Kivédtem, de nem volt időm az ellentámadásra, mert hátraugrott, a lány pedig megint betalált egy ütést, a gyomromba. Össze kell szednem magam. Kezdtem rájönni a taktikájukra. A fiú elterelésképp van csupán, az igazi fenyegetést a lány jelenti. Azonban ha a fiút elkapom, akkor a lány se tud ilyen támadásokba kezdeni. Újra jöttek. Hihetetlenül gyorsak voltam, követni alig tudtam. Majd hirtelen egy, utána két majd egyre több ütést mértek felém. Több be is talált. A földre estem, igen nehéz cserepeknek. Egy füstbombát dobtam magam alá.
- Nem tudtam, hogy a Djuka-k ennyire gyengék lettek, bár mit vártunk egy ilyen klántól? – nevettek. Ekkor A fiú körül varjak százai jelentek meg, csípni kezdték őt. A füstből kifutottam. A lány látta, ahogy közelítek, ugrálva elém termett, erre számítottam. A lány ütött, egyenesen a fejemet célozva. Nem tudtam megállni. Hátraestem. A lány elmosolyodott, azonban döbbenve látta, ahogy testem fekete hollókká alakul, melyek szétrepülnek. Az egyik nagyobb cserép ekkor pukkant egyet. A füstbombával ennyi célom volt, hogy létre tudjak hozni egy klónt, én pedig elbújjak a henge no jutsu segítségével. A lány már túl későn kapott, én a hollóknál voltam már. A fiú még mindig kalimpált a kezével, a hollók eltűntek, én pedig karomat előre tartva futottam. A kard megállt egy pillanatra. A fiú felköhögött. Kezeit gyomrához emelte. Hideg fémet érzett, valamint a kifolyó vért. Arca megdermedt, majd összeesett. Kardom beleragadt, nem tudtam kihúzni. A lány üvöltött egyet, majd felém közeledett.
- Megölted az öcsémet, ezért most megöllek. Hihetetlenül felgyorsult, sorra ütött belém. A terem másik végére küldött. Az egyik lábam eltört, nem tudtam mozogni, ami egy ilyen ellenfél ellen igen nagy hátrány. Egyetlen esélyem maradt. Kézpecsételni kezdtem a földön.
- Katon: Hibashiri – mondtam, azzal a földön egy láng csapott fel, majd két irányba végigfutott a földön. A lány állt és nézte, ahogyan a két láng körbeveszi. Majd felcsaptak a magasba és teljesen körbevették őt. Csapdába került, nem tudott kijönni.
Ekkor érkezett a lépcsőn lefelé Namizuo és két őr.
- Ott van, hozzátok ki. A két katona mellém sietett, majd felkarolva kisegítettek.
- Késő. Az épület 1 percen belül eltűnik, velük együtt a Djuka vezetője is. – nevetett a lány. Futottunk kifelé az épületből, mely kezdett remegni, szétesni. A falak repedtek, törmelékdarabok hullottak a plafonról. Az utolsó pillanatban sikerült kijutnunk a házból.
- Uram, mi van Suki-val? – kérdeztem tőle.
- Jól van, nem esett semmi baja. Már kihozták őt is. Te viszont önfejűségedből majdnem meghaltál.
- Ha nem mentem meg, akkor ő is. A kastély összeomlott, magba zárva a klánt. Suki felém rohant, majd letérdelve hozzám átölelt.
- Most már vége van, uram? A Takabik végleg eltűntek? – kérdeztem.
- Kicsit utánanéztem a dolgoknak, és megtudtam, hogy a klánban maradt két túlélő, akik ellen harcoltál. Mabata leszármazottai, akik a klán legjobb kémkedői közé tartoznak, leginkább taijutsura specializálódtak. Mivel ők a házban ragadtak, ezért úgy vélem, igen, végleg eltűntek, ám ki tudja mit hoz a sors.
A katonák hazavittek, majd leültünk a nagyasztalhoz, hogy az ebédet, melyet Sukival terveztünk, Namizuo társaságában megtartottunk, igaz, már vacsoraidő volt. A vacsora után Namizuo-tól kérdeztem, mikor ketten maradtunk, hogy mi is az a hely, ahova vitt engem. Elmondta, hogy ott megtalálom minden kérdésemre a választ, ehhez a szemem a kulcs. Elterveztem, hogy utána fogok mindennek olvasni, de szigorúan megparancsolta, senkinek sem árulhatom el a rejtekhelyet.

//Naka-nak, meg aki szeretné . Tudom, még van 20 perc hátra.//


Következő kaland a klánban történt változásokat mutatja be.
I. fejezet: Küldetés, együtt
II. fejezet: A Wakazo osztag
III. fejezet: Távozás

I. fejezet

Namizuo irodájában vártunk, míg a vezető elmondja küldetésünk célját.
- Nos, a feladatotok, hogy egy banditaszervezetet kutassatok fel. mivel a Korasu osztag jelenleg küldetésen van, így rátok hárult ez a feladat. – nézett körbe. Középen állta, mellettem jobbra Hiashi és Genki, balomon pedig Ame. – A banditacsoport az erdő mélyén van valahol, közel az öbölhöz. Több családot is megtámadtak, valamint az ott nyaraló turistákat sem hagyják nyugodni. A feladatotok az lesz, hogy keressétek fel a csoportot, és a tagokat vigyétek el a getsugakure-i irodába, a Daimyou pedig teszi majd a feladatát. – fejezte be, majd körbenézett. – Van kérdés? – mosolygott. Nem érkezett válasz. Mindenki összeszedte felszerelését, azzal el is indultunk. most volt először, hogy a holdban levő tagok összessége küldetésre indul. Mivel nem tudtuk, merre van pontosan a banditák szállása, így alaposan át kellett fésülni a területet. De még jobb ötletnek tűnt, ha a lagúnához megyünk, és onnan figyeljük az eseményeket. El is indultunk, át a városon befelé az erdőbe. Namizuo engem jelölt ki csoportvezetőnek, mert én számítottam a legtapasztaltabbnak. A városon gyorsan átértünk, neki is vágtunk a sűrű erdőnek. A fák ágain ugrálva próbáltunk utunk közben nyomokat keresni. Ám mivel nem is tudtuk, pontosan mit keresünk, így egyenesen a lagúnához mentünk. Idő közben próbáltunk valamiféle stratégiát felvetni.
- A lagúnánál mindenki csendben marad, ne keltsünk feltűnést, próbáljunk meg megfigyelni bármit, ami különösnek tűnik. – mondtam.
- Mi lenne ha két csoportra oszlanánk? 2-en megfigyelik a környezetet, 2-en pedig elvegyülnek a többi ember között. – vetette fel Hiashi. Jó ötletnek tűnt, rábólintottam. Hiashi és Genki fogja figyelni a környezetet, Ame és én pedig beleolvadunk a többi ember közé, mint ártalmatlan turisták. A terv jónak tűnt, hamarosan meg is érkeztünk a lagúnához. Hiashi és Genki kicsit beljebb maradt, a fákon ülve figyelték az erdőt. Ame-val lemásztunk a fákról, majd a Henge no jutsu-val két mindennapi turistának mutatva magunkat, felszereléseinket egy-egy táskába rejtve nekiindultunk a kutatásnak. A lagúna tényleg olyan gyönyörű volt, mint ahogy hallottam. Ame-t is lenyűgözte, egyből fürdeni akart. Figyelmeztettem, miért is vagyunk itt, de a vízben több személy is tartózkodott, talán könnyebb figyelni őket, ezért besétáltunk a vízbe. Szemeim minden egyes embert, aki a vízben úszott, alaposan szemügyre vett. Míg a vízben voltunk, Shiro-ra bíztam a táskák őrzését. Épp egy nagyobb csapat beszélgetésébe hallgattunk bele, mikor Shiro károgását hallottam. Azonnal kifutottunk a partra, ahol egy férfi épp a táskák felé nyúlt, ám Shiro rárepülve csipkedni kezdte. A férfi kalimpált a kezével, próbálta elkergetni a hollót, ám az nem ment, míg meg nem látott.
- Mit csinál a táskáinkkal? – üvöltöttem rá. A férfi megijedt, és amit a kezében tartott, magához ragadta, azzal futni kezdett az erdő belsejébe. A két táskát felkaptuk, és futottunk utána. Épp Hiashi-ék felé futott. reméltem, elkaphatjuk. Ám a férfi az erdőben eltűnt. mire beértünk, láttuk, ahogy Hiashi és Genki áll és porolják magukat.
- Mi történt, - kérdeztem.
- Genki átesett egy dróton, amit valaki idekészített. – válaszolt Hiashi. Közben Shiro rárepült a vállamra. Szájában egy kis ruhadarab volt, melyet a férfi felsőjéből téphetett ki.
- Szép munka volt, Shiro. – majd a darabot Genki-nek adtam. – A technikádat használva szagold ki, merre futhatott. Genki hirtelen megváltozott, állathoz hasonló körmei és fogai lettek. beleszimatolt a ruhadarabba, majd elfordult. Elindult futva a földön. Követtük. Még indulás előtt megvizsgáltam, mit vihetett el a férfi. Az egyik tekercsemet, melyben a kunai-im, és makibishi-k voltak. Nagyszerű. A felszerelést visszavettük magunkra, és elindultunk Genki után. A fiú lihegve rohant egy ösvényen, átvergődtünk néhány bokron, de úgy tűnt, jó úton haladt. 10 percen keresztül futhattunk, mikor Genki megállt.
- Érzel valamit? – kérdezte halkan Ame. A fiú visszaváltozott, újra normális külseje lett.
- Itt vannak előttünk. – válaszolt. Egy nagyobb bokor volt utunk előtt, valószínű, hogy mögötte vannak. Halkan, aprókat lépdelve mentünk előre. Útközben létrehoztam egy varjúklónt, hogy majd azt beküldve derítjük fel a terepet. A klón előttünk járt úgy 2 méterrel. Ismét két csoportra oszlottunk szét, majd Ame-val a fákról, Hiashi-ék pedig a bokorból szemléltek. A bokron túl egy kisebb tűzrakó hely volt, valamint 3 nagyobb sátor. A sátrakból ítélve lehetnek vagy 6-an. De akár többen is. Ketten a tűzrakó hely mellett beszélgettek, nevettek. Egy másik épp egy sátorba sétált be. Ott volt a tekercsem a két beszélgető férfi mögött. Az egyikük a tolvaj volt, akit Shiro megtépett. A terv az volt, hogy a klónt beküldve magára vonja a figyelmet, addig Hiahsi-ék hátulról belopózva a sátorba mennek, hogy elkapják a bennlevőket. Mikor a klón eltűnik, akkor pedig Ame-val a fáról támadjuk őket. A klón el is indult, lassan lépkedve a tűzrakó hely felé. A lombok közt lapulva figyeltük. A klón egyre közelebb ért hozzájuk, mikor az egyik férfi megfordult és meglátta.
- Hát te meg ki vagy? – pattantak fel mindketten. A klón megállt. A terv eddig jó volt, de sajnos történt egy igen nagy baki. Genki berohant a bokorból, egyenesen a sátor felé. Az egyik férfi megfordult, észrevette a futó fiút, majd üvöltött.
- Megtámadtak. – majd ő Genki után ment. A francba, elszúrta az akciót. A bandita a klóntól 1 méterre állt, mikor a klón varjak formájában szétrepült. A férfi csodálkozva állt. Ám nem volt ok ideje, a varjak takarásából kilőttem 3 Hinoshuriken-t, melyek be is találtak. A férfi hanyatt esett. Eközben Genki futott tovább a sátrak felé, ahonnan 3 férfi jött ki, másik kettő pedig a középső sátorból. Genki megint átváltozott, sokkal agresszívabban futott tovább. Leugrottunk a fáról, és Hiahsi-val 3-an megindultunk segíteni neki. Egy kis idő után szétváltunk, én kerülve a sátrak mögött mentem. Katana-m elővettem, tudtam, hogy kelleni fog, hisz a banditák összesének volt valamiféle szúrófegyver a kezében. Hiashi is elővette kardját, úgy rohant tovább.
- Ame, most. – szóltam a lánynak. Ame megállt, majd kezeit összetette.
- Kirigakure no jutsu – mondta. Hirtelen nagy köd keletkezett, mely belepte a területet. Ez egy elterelő technika volt, hogy a zavarodott banditákat el tudjuk kapni. A ködben sétálva kardommal belebotlottam egy férfiba. kés volt nála. Rövid párbajunkat a Csengő katana illúzió zárta le. A férfi a földre feküdt, gyomrát fogta. Kihasználtam az alkalmat, majd miután körbenéztem, gyorsan a hátsó táskámban levő dróttal megkötöztem. A sátrak mögül kijöttem, láttam, hogy Hiashi két bandita ellen harcol. Nem avatkoztam bele. Megtette ezt Ame. használva a Néma gyilkolás technikáját, egy férfit hátulról leütött, így Hiashi fel tudta endesen venni a harcot immár egyetlen ellenfelével szemben. 4 személyt kilőttünk, nem maradhattak sokan. Ekkor egy férfi futott felénk, nagy sebesen. genki elé ugrott, majd éles karmaival hadonászni kezdett. A férfi kezében kard volt, megpróbálta a karmokat kivédeni. Egy másik férfi, szintén karddal, közeledett felé oldalról. Nem látta az oldalról jövő személy, aki hamarosan csapásnyi távon belülre érkezett. Odasiettem, majd kardommal megállítottam az ütését. Kiszúztattam pengéjét, majd mikor lendületére figyelt, el ne essen, megfogtam a vállát. A férfi lesokkolt, megdermedt szinte.
* A férfi annyit látott, hogy a fiút nem sikerült megcsapnia, majd hirtelen a felerősödő ködben hangokat hallott. Nem is akármilyen hang volt az. Farkasok hangja. Egy falkányi. A férfi hátratekintett, meg is látta az éhező farkasokat, majd menekülni kezdett.* Legalábbis ezt hitte. Sikeresen alkalmaztam rajta a Pokollátó genjutsu-t. Így már csak Genki ellenfele maradt, ám ő megijedve a fiútól a földre térdelt, elejtve fegyverét.
- Kik vagytok, - kérdezte, szinte sírva.
- A Djuka klán tagjai. – válaszoltam. – Most pedig mond el, vannak még társaitok? – néztem mélyen a szemébe. A férfi rázta a fejét, jobbra balra.
- és hol vannak az elrabolt ékszerek? – kérdezte mögöttem Hiashi. A férfi a sátrakra mutatott. megkötöztük őt is, majd Hiashi és Genki végigjárták a sátrakat és összeszedték az elrabolt ékszereket, táskákat és minden mást. A küldetésnek szinte vége volt, most már csak vissza kell vinni a banditákat a Daimyou-hoz. A városba érve gyorsan sétáltunk az utcákon át, egészen a Daimyou irodájáig.
- Szabad – szólt bentről egy hang. Benyitottunk, majd felsorakoztatva a banditákat besétáltunk. Az asztalra tettem az ellopott értékeket.
- Szép munka volt. Gratulálok. Mondta a vezető. – mosolygott és egy kis zsákot adott át. pénz volt benne, jutalmul a küldetésért.
hazasétáltunk, majd beszámoltam Namizuo-nak. Elmondtam mindent, a megfigyeléstől Genki ostoba lépésén keresztül a jutalomig mindent, ahogy szoktam. A vezető örült, hogy azért sikerült megoldani az ügyet. Későre járt már.
Másnap úgy volt, hogy egy közös edzésbe kezdünk. mindenki jelen volt, kivéve Genki-t. A házához sétáltam, majd bekopogtam. Ajtót nyitott, majd kérdezte, miért zavarom.
- ha jól emlékszem, a mai napra edzést beszéltünk meg, nem? – néztem rá szigorúan.
- Attól, hogy a tegnapi küldetésen téged választottak vezetőnek, nem te vagy a parancsnok – oktatott ki, majd becsapta az ajtót. Ezen egy kicsit felhúztam magam, de aztán visszasétáltam, és nélküle edzettünk. Az ebéd után a főépületben egy megbeszélést tartott Namizuo. Szerencsére mindenki ott volt. Namizuo elmondta, hogy a tea országában polgárháború tört ki, és felhívta a figyelmet arra, ha esetleg háború törne ki, mit kell tennünk. Nyugtatásképp kijelentette, hogy a Hold mindig is független állam volt, azonban ha netalán a háború szele eléri a Holdat is, a klán legfőbb feladata lesz, hogy védje az országot.
- Ezért kellett idejönnünk? – szólalt fel Genki – A Tea országa igen csak messze van innen. – háborodott.
- De ha elfajulnak a dolgok, a háború eljöhet idáig is – mondtam neki, mert mellettem ült. Azzal felállt és kisétált. Mikor vége lett a megbeszélésnek, Namizuo odajött hozzám, miközben Hiuzo szobra mellett álltam. beszélgettünk. Látta rajtam, hogy mostanában ingerültebb vagyok Genki-re.
- Igen, a tettei nem mindig előnyösek, sőt néha veszélyes helyzeteket kreálnak. Megértem. – mondta.
- De mester, tegnap veszélyeztette a küldetést, majdnem az egészet elszúrta, ha nem avatkozunk jól közbe. – mondtam. Vállamra tette kezét, nyugtatásul. Tudta jól, hogy nekem a klán a legfontosabb és a társaim biztonsága. Ezek érdekében bármire képes vagyok. Tudja, mennyire nehezteltem Genkire a tegnapi, valamint a ma reggel miatt. Az irodájába vitt, ahol egy teával beszélgettünk róla. Elmondta, hogy Genki fejében sok minden játszódik le, és teljesen megért, hisz amit a tegnapi küldetésen elkövetett, azt nem lehet egyszerűen megbocsátani, sokat kell érte küzdenie, hogy visszaszerezze a becsületét a szememben. Namizuo a végén egy kis pergament adott a kezembe, hogy ezeket meg kellene vásárolnom a mai nap a városban. Javasolta, vigyem magammal Genki-t is, de nem akartam belemenni.
Elindultam egyedül, tekerccsel a kezemben, kifelé a kapun.
Kisétáltam, majd le a szerpentinen, és elindultam a városba. Szép idő volt, ám a levegő hűlt le, este vagy holnap rossz idő lesz, éreztem.
megérkeztem, majd a fegyverboltba mentem.
- Szép napot, a következőket szeretném – köszöntem. – 3 katana-t vásároltam összesen a fegyverboltban. A kardok nem akármilyen kardok voltak ám, de ekkor még nem tűnt fel. namizuo elintézett mindent előtte. Kisétálva átmentem egy címre, ami a papíron volt. Egy kétemeletes ház előtt álltam meg. Bekopogtam. Egy szakállas, idős ember nyitott ajtót nekem.
- Szép napot, namizuo küldött engem. A Djuka klánból jöttem. – köszöntem. Mikor meghallotta, ki vagyok, és honnan jöttem, azonnal ajtót nyitott
- Áh, már vártam, jöjjön be, fiatalember – mosolygott, és beengedett. – Elkészült a rendelés. – azzal egy kis, függönnyel eltakart szobába ment, majd pár perccel később vissza is tért, kezében egy nagy csomaggal. Egy doboz volt az, melyet kinyitott. Ruhák voltak benne. Kivette a legfelsőt.
- Nos, a ruha anyaga igen könnyű és rugalmas szálakból lett megvarrva, é a hátulján pedig megtalálható a megadott szimbólum. Remélem, megfelel. – kezembe adta a ruhát.
Hisz ez a klán szimbóluma. Namizuo egyenruhát varratott a genineknek is? Nagyon tetszett a ruha. Rövid ujja volt, elől nem szorult a nyakra, hanem engedett helyet, gombolható, a hátán pedig a klán szimbóluma. Szürkés-lilás színe volt. Az elején a combot takaró anyaggal volt meghosszabbítva, rajta szintén a klán jelképével.
Nagyon jól nézett ki. A dobozban nem volt olyan sok ruha, ám megtaláltam a nevemmel ellátott ruhadarabot, hisz mind méretre volt szabva. Felvettem, nagyon megtetszett. Abban maradtam, ruházatom lecseréltem erre. Kisétáltam az üzletből, miután kifizettem a férfit. Meg volt minden. Visszafelé sétáltam, mikor elérkeztem az elágazáshoz. innen balra a klán székhelye, jobbra az erdő található. Épp indulni akartam balra, mikor megszólított valaki a jobb irányból.
- Mi az, már megint te kaptál egy küldetést? – kérdezte a hang. jól ismertem. Genki volt az.
- Csupán vásárolnom kellett néhány dolgot, és bennem megbízik a vezető, nem úgy mint benned. – válaszoltam.
- Miért ne bízna bennem? – kérdezte emeltebb hangon.
- Benned nem lehet megbízni. A természeted olyan, amely nem egyszer hozott minket szorult helyzetbe.
- Tegnap is sikeresen befejeztük a küldetést, nem? – kérdezte szinte értetlenül.
- De nem rajtad múlt, sőt. ha rajtad múlott volna, most nem biztos, hogy ilyen sokan lennénk a klánban. Megtagadtad a parancsaim, pedig Nami…- kezdtem bele, majd a szavamba vágott.
- Tudom, Namizuo téged választott vezetőnek a csapatban. De akkor is. – szólt bele.
- Ami azt jelenti, hogy amit mondok, az úgy van. A többiek miért képesek azt tenni, amit a kijelölt vezetőjük mond? – kérdeztem tőle. Nem válaszolt, hanem hátat fordított és elment az erdő felé. Éreztem, ha most nem fordult meg, hanem folytattuk volna, talán neki is ugrottam volna.
Visszaértem a székhelyre. A vezetőnek leadtam a felszereléseket. Mikor épp sétáltam volna ki az irodájából, mondta, maradjak még. Odasétáltam, majd a dobozba néztem, ahogy utasította. Elővettem az egyik katana-t. Igen csak könnyű anyagból készülhetett, könnyen lehetett forgatni. A pengéje gyönyörűen ki volt dolgozva. markolatát vörös szalaggal kötötték be. A pengéje úgy 60 cm lehetett, ívelt volt. Namizuo megkért, hagyjam ott a dobozt nála, majd kiosztja őket. Kisétáltam az irodából, majd Hiuzo szobrához mentem. Leültem az előtte levő padhoz, majd leültem. Gondolkodtam. Sok minden kavargott a fejemben. Hiashi ment a vezetőhöz. Mi lehet az? Pár perccel később jött ki onnan, kezében a Kateiki. A Kateiki /előző kaland/ volt a vezetőség mindenkori jelképe. Egy zászló, melynek egy sarló volt az oldalán. Ezt vitte Hiashi. Genki épp sétált befelé, mikor meglátta őt. odarohant, majd megkérte, hadd vigye őt. Hiashi nem engedte, mivel a vezető őt kérte fel.
- Add már ide, miért nem vihetném én? Egyszer úgy is az én kezemben lesz ez, ha Namizuo feldobja a talpát – mondta, igen csak erőszakosan. Erre felkeltem én is.
- Engedd el, Genki. – szóltam neki.
- Már megint te? – szól vissza.
- ne legyél tiszteleten, mert velem gyűlik meg a bajod. – mondtam.
- Fenyegetsz? – nézett közben, miközben Hiahsi-nak sikerült kiszabadítani a zászlót.
- Veheted annak is. – zártam le a vitát. – Hiahsi, hova viszed a Kateiki-t? – kérdeztem tőle.
- Namizuo kért meg, hogy vigyem be, megfényeztetni, lecsiszolni. – válaszolt, majd bólintottam, azzal tovább indult.
- Ezt én is meg tudnám csinálni – dühöngött Genki.
- Nem hinném – jegyeztem meg. Elment.

II. fejezet

Hamarosan a nap nyugovóra tért a dombon túl, beállt a sötétség. A hold egyre magasabbra jött, fénye beragyogta az eget. Telihold volt aznap éjjel. Csörömpölésre keltem. Kkeltem ágyamból, majd láttam, amint egy alak halad kifelé a házból, át a kerten a szolgák házába. Onnan pedig egy perccel később rohant ki, kezében valami sötét dologgal. Egy táska volt a hátán.
- Genki –mondtam döbbenve. Összepakoltam, berohantam a szobájába, teljesen ki volt pakolva, elvitt mindent. Majd én is kirohantam az udvarra. Az őrökhöz mentem.
- Ki ment ki az imént? – kérdeztem sietve.
- Genki. Azt mondta, nem tud aludni, és kinn tölti az éjszakát. – válaszolt kissé zavartan. – Annyira sietett, hogy nem tudtuk visszatartani. –
Mi történhetett ezzel a gyerekkel? Utána rohantam. Leérve a szerpentinről megálltam, majd vállamon ülő hollóra néztem.
- Szállj, Shiro. Keresd meg és jelezd nekem. – mondtam, majd a madarat a magasba löktem. Felrepült, majd heves szárnycsapásokkal el is indult. Én pedig a földön futva követtem a madarat. A fehér holló szállt a levegőben, mintha már tudná, merre van a fiú. Az erdőbe vitt. Egy ösvényen futottam, mindvégig a lombok mögött kibukkanó hollót figyeltem. Egy tisztásra értem. Igen nagy volt, körbevették a fák, ám a tisztáson is voltak elszórva kisebb bokrok, valamint egy-egy fa is. Genki ott járt a végénél.
-Genkiii – üvöltöttem utána. A fiú megállt. – Azonnal add vissza, amit elloptál. – nem tudom, hogy nem vették észre az őrök, de valamit sikerült kilopnia. – Aztán visszajössz velem együtt, és megbűnhődsz tettedért. A fiú csak hallgatott. egyre közelebb sétáltam felé, ám nem futott tovább. Úgy 30 méter lehetett köztünk, mikor megfordult.
- Ezt keresed? – kérdezte, majd egy tekercset fogott a kezében. – Elhagyom a klánt, elegem van mindenkiből. A sok szabályból, abból, hogy nem bíznak bennem.
- Csak meg próbálsz szökni. – mondtam neki. – Mi van a tekercsben? – folytattam.
- A Kateiki. megmondtam, hogy egyszer az én kezemben lesz. – mondta nevetve. Majd a tekercset eltette az övébe. – Ha kell, vedd el. – mondta már nem annyira nevetve.
- Ha akarod. – válaszoltam. – Úgy is erre a harcra vártunk mind a ketten, nem? Hát akkor? – mondtam széttárt kezekkel, majd visszatéve kezem kardomra álltam, várva, mit fog lépni. Shiro a vállamra szállt. Károgott egyet, majd csendben maradt. Genki-vel szemben álltam, a hold beragyogta a tisztást.
- Hát akkor, gyere – mutattam neki. Genki egyből elővette kardját, majd felém rohant. Gyors volt. nagyon gyors. értem már a kapott becenevét. Szinte pár másodperc alatt behozta a köztünk levő távot. Mikor 10 méter lehetett köztünk, kézpecsételni kezdtem.
- Katon: Hinoshuriken. – ekkor 6 db lángoló shuriken ahgyta el a számat, egyenesen a felém futó fiúnak. A shurieknek eltalálták, több helyen feltépték a ruháját, megvágták. nem akartam súlyos csapást mérni rá. A futást a föld követte, ahogy elesett.
- Genki, most add fel, mert nem fogom hagyni, hogy legyőzz. – mondtam neki. Ekkor a fiú felkelt, eltette kardját.
- Nem is kell – mondta. majd ott ahol állt, egy pillanatra, mintha koncentrálna valamit. Kardomhoz nyúltam. Még épp időben húztam elő. Hihetetlenül gyorsan előttem termett majd rúgni készült. Fejem takartam kardommal, így a gyomrom találta el. Hátrarepültem, bele a földbe. Nagyot estem.
- Szóval ez volt a Haragos nyelv – gondoltam magamban. Még ó, hogy nem talált el teljesen, az nem esett volna jól, bár ez is eléggé nagyot ütött. A táv ismét 20 méter lehetett köztünk. Genki megint megállt. Tudtam, hogy megint a technika bevetésére készül. kardom magam elé tartottam. Jött is a fiú, ám most talpát leblokkolva pengémmel, kirúghattam a másik lábát. Ettől elesett. Felé álltam, kardommal kezemben. Láttam rajta, nem fogja feladni, de talán jobb belátásra tér, ha felé tartom kardom. Azonban elővett szinte a semmiből két kunai-t, melyek drótokra voltak kötve. felém hajította. Egyiket sikerült kiütnöm kardommal, a másik azonban kissé beleállt a bal kezembe. Mintha genjutsu hatása alatt lettem volna testem megdermedt. A kőtű technika ilyen aljas lenne? Leblokkolja a chakra-m, és ha nem teszek valamit gyorsan, akkor bajban lehetek. Chakra-m megpróbáltam felszabadítani, sikerült is. A kunai kiesett a kezemből, szerencsére nem ment mélyre. Annyit nyert ezzel, hogy fel tudott előlem pattanni. megint ott álltunk egymással szemben. Katana-m a kezemben volt még, ő újra elővette kardját.
- Ez itt Keiko – mondta. – Ezzel a karddal most véget vetek a harcnak. Megmutatom neked, mit tudok. – fejezte be, majd nekem rontott kardjával. Jobb nem is lehetne. A kard oldalasan közelített, ám megakadt fekete pengémben. Majd újra csapott, azt is hárítottam. Most én jöhetek, végre. csapásom közel a fejétől állt meg. Majd ismét hasonló helyre csaptam. Célom nem az volt, hogy lefejezzem, hanem hogy kivédje. A 4. csapás után láttam rajta, és éreztem is, már nem olyan erős a védekezése, mint az elsőnél. Még egyet ütöttem, majd leengedtem kardom. Genki kiejtette Keiko-t a kezéből, majd a földre esett. gyomrát fogta, és hányt.
- Ez az én saját technikám. A csengő katana illúzió. – mondtam – Most pedig visszaveszem, amit elloptál. – majd a hátán levő, övbe szúrt tekercset megfogtam.
- Szégyen, amit művelsz. Nevetséges vagy, és nem hagyom, hogy többször kockáztasd a társaim életét. – mondtam szemrehányásképp, majd megfordultam, és a tekerccsel a kezemben elindultam vissza a klán székhelyére, hogy a Kateiki-t biztonságba tudhassam. Ám úgy 20 méteres távolságban utánam szólt. Inkább üvöltött.
- Mindig is te voltál a vezető kedvence. Bármi volt, téged kért fel. – üvöltötte. Már megint ez a téma.
- Miért, kiben bízzon meg? Aki nem jelenik meg a megbeszélésen, vagy rosszat szól a vezetőre? Aki ellopja a klán jelképét? Hogy akarsz így a vezető bizalmába kerülni? – kérdeztem tőle. nem válaszolt, csupán megtörölte arcát, és felkelt a földről.
- Sohasem adod fel, igaz? Nem tudod, hol a vége.
- De tudom, és azt is tudom, hogy hamarosan te fogsz a földön feküdni. – válaszolt. A nap hamarosan felkelt, az első sugarak már beragyogtak a dombok mögött, percek kérdése, és világos lesz.

- Uram, hívatott minket? – kérdezte Hiashi, fáradtan. Hajnal volt, mikor a vezető irodájába hívatták őt Ame-t, és Ryuu-t.
- Igen. nagyon fontos küldetésre kell indulnotok, azonnal. Genki az éjjel elhagyta a klán területét, ellopta a Kateiki-t. Ami mé nagyobb baj, hogy Kodomo utána indult, és az elmúlt napokban kialakul felszültség nem fog jót tenni, ha ketten egymásnak esnek. meg kell keresnetek őket. – mondta gyorsan a feladatukat. A dobozt, melyet tegnap hoztam, feltette az asztalra. Ez mostantól a tietek, ettől a pillanattól a csapatotok neve, Wakazo osztag. – a 3 ifjú csodálkozott, nem gondolták volna, hogy korán ilyen nagy meglepetésben lesz részük. Felvették az új egyenruhát, kardjukat felakasztották az övre. ekkor sétált be a terembe Hiari is.
- Hiashi, te leszel a Wakazo vezetője. Ám a mostani küldetésben Hiari is segítséget fog nyújtani. Feladatotok, hogy hazahozzátok Kodomo-t és a kateiki-t.
- És mi lesz Genkivel? – kérdezte Hiashi.
- Genki önszántából hagyta el a klánt, nem lehet erőszakkal itt tartani, mert abból csak baj lenne. – fejezte be. A Wakazo osztag, az örök fiatalság, és Hiari elindultak, hogy megkeressek minket. Namizuo tisztában volt a képességeinkkel, ezért küldte belük Hiari-t is. Az újonnan szervezett osztag elindult a kapun.

III. fejezet

Genki mosolygott. bízott benne, hogy a földre fog engem küldeni. Hirtelen megváltozott a külseje. Megnőtt a haja, a körmei. Vicsorogni kezdett. Hamarosan négykézlábra ereszkedett. Én egy fa előtt álltam. Genki felém ugrott, majd a maradék távolságot négykézláb futva tette meg. Éles karaival felém kapott, próbált megvágni velük. Egy oldalról érkező ütést kaptam, melytől megszédültem, megkarmolta az arcomat is. Egy másik ütése jött bal oldalról, ezt azonban hárítani tudtam, a katar-ral. A penge az utolsó pillanatban ugrott ki. Genki körme beleakadt, megvágta a kezét a penge. Felordított. Kihasználtam a helyzetet, majd gyomron rúgtam, melytől kissé hátradőlt. Felkelt, nagyon dühös volt. Hátrébb ugrott majd szökkent párat, kezeit kitartva
- Tsuuga – kiáltott. Azzal egy hatalmas, intenzív forgásba kezdett. Szóval ez a tépőfog technika. Az utolsó pillanatban a fára tudtam ugrani, onnan pedig hátra, egyfajta szaltó-szerűséggel. A pörgő Genki a fát kitörte, majd továbbment. A lendülete elkapta a lábam, melytől nem tudtam rendesen földre érkezni, így elestem. De legalább nem talált telibe a technikája. Ekkor visszafordult a forgó örvény. Most nem tudtam kikerülni, így támadnom kellett.
- Katon: Endan – mondtam, majd egy tűzgolyót fújtam felé. A lángoló golyó egyenesen a forgó örvény felé repült. nem lehet, hogy belerepülne. Gneki az utolsó pillanatban módosította irányát, rájött, megégette volna magát, ha beleszáll. Így a földbe csapódott, egy kis krátert létrehozva. Megállt.
- Még most sem hiszed el, hogy legyőzlek? – kérdezte tőlem.
- Nem – válaszoltam. Mindketten fáradni kezdtünk. Végül is egész éjjel harcoltunk egymás ellen. Genki egy tekercset vett elő, majd egy hatalmas kardot idézett elő. Akkora volt, mint maga a fiú. Alig bírta el. Mit akarhat ezzel a karddal? Ezzel akar nekem rohanni? Igazam lett. Genki belemarkolva a kardba megfogta, felemelte, majd felém közelített. Szerencsére nem volt olyan gyors, mint eddig, így volt időm.
- Sanzengarasu no justu – mondtam halkan. Genki megállt. Hirtelen több száz varjú lepte őt el, majd csipkedni kezdték a fiút. Kardjával esélye sem volt elkergetni azokat, nem is tudta volna, annyian támadtak rá. Mikor elegem csípték már, feloldottam a technikát. A fiú térdre rogyott. Kardja arra volt elég, hogy megtámassza magát, ne essen el.
- Még most sem adod fel? – kérdeztem tőle. Bár elfáradtam én is a harc során, sok chakra-mat vesztettem, de még bírtam, egy ideig. Ám ő megint felkelt.
- Nem adom fel ennyitől. – mondta.
- Hát mennyitől adod fel? Ha levágom a lábad? Vagy még akkor sem?
- Én sohasem adom fel. utolsó véremig fogok küzdeni. – válaszolt, miközben felegyenesedett. Éreztem, nem lehet meggyőzni, teljesen zavarodott. képes meghalni, mint hogy feladja a harcot.
- Ha ennyire akarod, akkor tessék – szóltam felé. A technikához volt még chakra-m ezt nem tudta kivédeni, így utána épp annyi marad, hogy ne ájuljak el.
- Megteszem, ha ennyire akarod. – mondtam és kezeimmel pecséteket formáztam. Életemben nem gondoltam, hogy ezt egy rokonom ellen kell majd használnom.
- Katon: Goenka. – mondtam ki a technika nevét, hangosan. Majd egy mély levegőt vettem az orromon keresztül. A Számat egy hatalmas tűzgolyó hagyta el. Az Endan-nál akár 10-szer is nagyobb lehetett. Ilyen nagyot sohasem sikerült még, úgy tűnik a helyzet hozta ki belőlem. Az óriási tűzgolyó végigperzselve a földet haladt a kardjára támaszkodó Genki felé. Genki nem tudott mit tenni ez ellen a technika ellen. Ha futni is tudott volna sem menekült volna el. Ekkor becsapódott a golyó és egy hatalmasat robbant. Hatalmas füst keletkezett. Mikor eloszlott, megláttam, hogy nem Genki-be ütközött bele. Valahol mélyen megnyugodtam, hogy nem találtam el. A tűzgolyó útjába került egy, a semmiből kinövő, földből készült fal. Azonban a falat nem Genki hozta létre. Megláttam, ki is lehetett. Jobb oldalról sietett felénk Hiari, Ame, Hiashi és Ryuu. Tehát Hiari hozta létre azt a falat. A fal darabokra tört, majd összeesett. Mögötte feküdt Genki. Bár a támadás nem találta el, a robbanás hulláma ledöntötte a lábáról.
- Hozzátok ide Kodomo-t. – mondta Hiari, majd megállt. Végig figyelt minket, nehogy az egyikünk a másikra ugorjon. Bár nem úgy tűnt. A chakra-m nagy részét elhasználtam ezzel a tűzgolyóval, a lábam meg is rogyott. Hiashi kapott el, mielőtt elestem volna. Genki azonban még mindig feküdt. Ő is túlerőltette magát. Hiashi visszavitt a többiekhez.
- mi lesz vele, sensei, - kérdeztem Genki felé nézve.
- Namizuo azt parancsolta, hogy téged vigyünk haza. Őt nem érdemes elvinnünk, hisz úgyis csak megszökne. Úgy éreztem, az egész harc értelmetlen volt. Ám ekkor felkelt Genki. Döbbent arca volt. talán sokként érhette a robbanás. Felkelt, majd kardját, és felszereléseit összepakolta, és felém fordult. Szája tátva maradt még mindig, szemei nagyra nyíltak. Nem szólt semmit, csak megfordult, és amilyen tempóban tudott, elsétált. Legyőztem őt, látszott rajta.
A csapat hazavitt, majd Namizuo-nak átadtam a lepecsételt fegyvert.
- Sajnálom uram, hogy az engedélye nélk… - kezdtem bele, de Namizuo félbeszakított.
- Tudom jól, miért mentél utána. Ezért büszke vagyok rád. Most menj, pihend ki magad. – azzal intett Hiahsi-nak, aki besegített a szobámba,. Út közben elmesélte, hogy őt választotta meg Namizuo egy osztag vezetőjévé, és ez volt az első küldetésük. gratuláltam neki, majd megköszöntem a segítségét. Az ágyba fekve fájt mindenem, fáradt voltam, de nem tudtam aludni. Egy tag elhagyta a klánt.

Lehet nem kéne ide írnom, de én legalább is én bisztos, 150 %-os engedélyt adtam Kodomonak, hogy használhassa, a JK-mat és én nem számítok jutalomra más élményéből.

Uff, szóltam embere. XDDD