(Kajiwara) Yusuke

Mi történik a temetőben? kaland Nejivel
Időben elhelyezés: Sivatagi kaland után

Jelenleg  a kazekage, alias Gaara senpai irodájában állok és mesélem a történetemet, amit ő csak néhány igennel és egyéb hozzászólással nyugtáz.
- Pár napja tértem vissza a sivatagból, ahol egy társ segítségével néhány turistát kísértem el egy túlélő kalandra a homoktengerbe. Nem sokkal visszatérésem után volt az évfordulója Ocú halálának, így kiöltözve kimentem a temetőbe. Igaz, hogy voltak kisebb kalandok, például egy kisebb beszélgetésem egy Nara leszármazottal Fű országában és a folyók országában egy kis kitérőm, de mind a kettőről haza kellett térnem valamilyen indokkal. Tehát szépen elkészültem a látogatáshoz. A temetőben a szokásos rituálém elvégzése után beszélgettem a testvéremmel, amikor láttam, hogy a csősz házában történik valami. El akartam menekülni, de rám támadtak, így védekeznem klellett, aminek az lett az eredménye, hogy a házban maradt bábhasználón kívül mindenki meghalt. Mikor közelebb léptem nem sikerült fényt csinálnom, de belépve a házba valamivel megvágtak, majd egy kisebb csata alakult ki köztünk, aminek a végén mind a ketten a földön kötöttünk ki és reggel itt találtak meg a társaim.
Gaara csak végig hallgatta a történetemet, majd egy „igen”nel tudomásul vette a dolgokat, majd jelezte, hogy köszöni szépen a beszámolót mindent megértett, most már elmehetek. A temetőben sikerült összeszedni a dolgokat, amiket az éjszaka folyamán elhasználtam, még Ocú letörött kezét is, bár ezt akkor megtettem, miután felébredtem. Mivel a jelentés meg volt a vezetőség felé, ideje volt, hogy a saját dolgaimmal foglalkozzak.  Első dolgom, hogy megpróbáljam a fegyvereket csoportosítani. Egy kis gondolkodás után a dolog így nézett ki:

kunai tartó (jobb)
3 kunai, 3 shuriken, egy méreg üvegcs és 2 füstbomba

kunai tartó (bal):
fekete festék. ceruza, ecset, mangám és 6 dobókés

hátizsák:
élelem, víz, balta, ásó (lepecsételve), öngyújtó, rugús kés, fenőkő, Ocú tekercse, kis állatok tekercse

Most viszont egyedül az érdekelt, hogy Ocú végre újra egybe legyen, mert a keze hiányozna, ha harcra kerül a sor. Az öreghez mentem, aki le is szidott, hogy nem vigyázok a testvéremre, majd elvette tőlem az alkatrészeket, majd elment a műhelyébe, ahonnan vagy fél napig ki se jött, de végül egészbe adta vissza Ocút, akit én egyből le is pecsételtem, majd megköszöntem neki a segítséget, jeleztem, hogy van egy ötletem, de azt majd máskor és haza rohantam. Otthon a szobatársam már várt, szerencsére vacsorával, amit én szinte teljesen betömtem magamba, a maradékot pedig Go kapta meg. Miután minden elfogyott én egyből vízszintesbe helyeztem  magam és 5 perc múlva már aludtam is.

//Neji kérte, hogy írjam meg és ő szeretné javítani, a karakterrel nem volt komolyabb kaland, úgyhogy csak ezt az egy kalandot tudtam leírni.//

Bővítmény tartalma:
2 hónapos ugrás (utazás és letelepedés), ház építés, tanulás, küldetés, és a Suna rajtaütés kezdete


2 hónap telt el a hazatérésem óta, de már azóta is sok mindent történt, ugyanis alig hogy haza tértem már mentem is tovább egy rövid látogatás után. Nem sok mindent kellett elintéznem, eladtam a bábokat akár darabokban, akár egészben, így ebből egy kis bevételre szert tettem és a tervemből, ami abból állt, hogy amíg végleg nem térek haza, addig egy, a shinobi háborúktól kevésbé érintett területre rakom át a bázisomat, amit otthonnak nevezhetek. Térképet böngészve végül a Happou takumi no sato lett, ami a fegyverkészítők falvának legészakibbja, de távol van mindenféle háborúskodástól, ugyanis a területet védi a fegyverkészítők szövetségének érinthetetlensége. Ezt megbeszéltem az öregapámmal is, aki kérésemre szívesen tartott velem. Mivel nem volt már dolgunk, így összeszedtünk annyi élelmet és egyéb szükséges felszerelést, amennyit elbírtunk, majd az öreg is beszerezte az engedélyt a falu elhagyásához és útnak is indultunk. Az út hosszú volt, de nyugalmasan telt, ugyanis főleg szövetséges területen haladtunk át. Megérkezvén a szervezet vezetőjének irodájához az öreg beszélt, mi pedig kinn vártunk. A tárgyalás sikeresen végződött, így megkaptuk az engedélyt azzal a feltétellel, hogy segítünk a vezető nagybátyjának, amit mi el is vállaltunk. Innen már kevésbé volt barátságos a környezet, de komoly gond nélkül eljutottunk a megfelelő faluba, ahol egy rövid pihenés után a nagybácsihoz rohantam Ayanéval, ahol egy egész estés támadást kellett visszavernünk, ami a többi shinobi és a szamurájok támogatásának köszönhetően sikeres volt, így elkezdhettük az építkezést. Nem vittük túlzásba, egy egyszerű fa kunyhót építettünk, mellé kertet az öreg növénytermesztési hobbijának, amit már a faluban is csinált és egy közepes raktárt, amit félig átalakítottunk bábkészítő műhellyé, amiben az öreg, ha szükséges készíthet bábot, ugyan a ház az öreg tulajdonába került, én csak mint „vendég” vagyok itt. Bár először pénzt kell szereznem, mivel a ház amúgy is csak addig marad itt, amíg végül hazatérek Sunába a vándorlásaim idejének lejártával. A ház elkészült és el is foglaltuk, majd az öreg a falutól nem messze lévő erdőbe vitt, ahol megtanította az öt érzék zűrzavara nevű technikát, ami két újabb bábom készítésénél, vagyis inkább használatánál fog jól jönni, ugyanis az öreg készített nekem két bábot, amiknél ezt a technikát használhatom és ezzel elengedett, azzal a javaslattal, hogy kérjek Konohától jogot, hogy ha nem tudok ide menekülni, akkor ott szállhassak meg, így is tettem, útba Suna felé Konohát is az utamba ejtettem, ahogy az öreg mondta. Remélem tudok szerezni. Útban Konoha felé egy kis faluba tértem be, hogy egy kis pénzre tegyek szert. Ahogy az árusok között járkáltam, hátha valakinek kell segítség, de végül a feladat nem az árusoktól, hanem egy öregasszonytól jött, aki a macskáját kereste és egy levelet adott, hogy kézbesítsem a lányának. Természetesen beleegyeztem és meg is kezdtem a keresést a közeli kereskedőktől s az ott lévő civilekkel, már ha szóba álltak velem. Végül kiderítettük, hogy az asszonyról nincsenek jó véleménnyel, ahogy a macskát sem szeretik sokan, de egy kislánnyal látták, viszont azóta nem. Valahogy a falu kapujához keveredtem, ahol a kapuőrök is megerősítették a gondolatomat, hogy a cicát elvitték a faluból. Visszatértem az asszonyhoz és közöltem vele a híreket, amit ő örömmel fogadott és egyből küldött. Megköszöntem, majd el is indultam. Az út nem volt rövid, Konoha határában megtaláltam a macska valószínűsíthető piros kendőjét, ami így nehezíti a megtalálást. A kapunál a bejutás nem okozott gondot és még segítséget is kaptam a lakás megtalálásához. Útközben a macska után érdeklődve eltévedtem, e legalább találtam egyet, ugyan az nem az általam keresett volt. Újra segítséget kellett kérnem a helyiektől, akik útba is igazítottak a lakónegyedbe, de a házba nem volt senki, így ott hagytam egy levelet, bár így meg kellett rövidítenem a drótot, amit majd amúgy is pótolnom kell, mert a bábjaimat fel kell szerelnem még, hogy a kilincsre erősíthessem a levelem, de nem bántam. Mivel több dolgom nem volt, így el is hagytam a helyszínt, ahonnan a kórházba mentem a korábbi macskakarmolás miatt. Másnap visszatértem, most már szerencsém volt, ugyanis a keresett nő otthon volt, de ahogy látom a leírásnak megfelelő cica is itt van és a nő valószínűsíthető lányával játszik, amire rá is kérdeztem. A válasz igenlő volt, de a helyzet nem túl rózsás, mint kiderült az asszony maga adta oda a cicát, ami mindent világossá tett. Ugyan volt egy kis nézeteltérés köztünk és a címzett között, bár inkább ő fortyogott a dühtől az anyja miatt én csak szenvedő alany voltam, de aztán a nő olyan ajánlatot tett, ami erősen elgondolkodtatott, hogy mitévő legyek, ugyanis 6000 ryot igért, ha nem megyek vissza a banyához, aki úgyis elfelejtett. Nehéz kérdés volt, de döntöttem, bár volt egy tervem, mert mást is el kellett intéznem. Elfogadtam a pénzt, majd megköszönve a nőnek távoztam. Nagyjából tisztában voltam Suna helyzetével, így Ayanéra ké feladatot is bíztam, hogy vigyen hírt az öregasszonynak a macskájáról, térjen haza az öregapámhoz Takeshivel együtt. A lány ugyan tiltakozott, de rá kellett jönnie, hogy így lesz a legjobb mindkettőnknek, mert a harctéren egymásért aggódnánk, hogy mi történhetett vagy mi van a másikkal. A falu kapujáig kézen fogva sétáltunk, majd egy búcsú csók és ketten két irányba mentünk, ő a falunk keresztül a fegyverkészítők falvába, míg én Suna felé vettem az irányt, hogy segítsek a falumnak a terveiben bár még pontosat még én sem tudtam.

A bővítmény tartalma: Rajtaütés, elem feloldás, Nyukingou, felépülés, Doton: Iwa no yoroi képzés, Béke angyalai előttig
http://narutohun.niceboard.org/t2274-hegysegrendszer (Rajtaütés)
http://narutohun.niceboard.org/t2401p25-nyolcas-kikepzoterep (elem feloldás)
http://narutohun.niceboard.org/t1131p125-a-topart-menten (Nyukingou kaland)
Felépülés, ajándék báb készítés (csak a bővítményben esik róla szó)
Marionetto rimokon// Báb távirányítás
http://narutohun.niceboard.org/t2401p75-nyolcas-kikepzoterep#54190 (képzés)
Béka angyali kezdetek



Egy elég zavaros küldetésen vagyok túl, mióta utoljára írtam. Egy szenilis öregasszonynak kellett segíteni, megkeresni a macskáját és elvinni egy levelet a lányának. Kiderült, hogy az asszony önszántából adta oda a lányának a macskát, aki aztán felajánlott némi pénzt, ha nem megyek vissza az anyjához. Tudtam, hogy úgysem ellenőrzi, viszont nekem amúgy is más terveim voltak. Ayamét visszaküldtem a fegyverkészítőkhöz, én magam pedig Sunagakure helyzetét megtudva egyenesen, egy kis kutatás után, elindultam a Madarak országába, ahol a falu egy rajtaütést tervezett Iwagakure ellen. Gyors felvilágosítás és beosztás után mindenki megkapta a beosztását. Némi pihenőidőt hagyva a sereg, egyáltalán nem szokva a rettenetes hideghez megindult. Már csak a hideg számos ember életébe került. Sikerült ugyan egy kisebb felderítő csapaton rajtaütnünk és le is győztük, viszont a vezetőség némi felmérést végzett az ellenség soraiban, természetesen felderítők és a szenzorok segítségével, arra a határozatra jutott, hogy a chuunin rangnál alacsonyabb rangú tagokat elküldik. Sajnos én is közéjük tartoztam, így mennem kellett. Nem sokat gondolkodtam, hogy hova menjek, így rögtön vissza is tértem Konohába, ahol lejelentkeztem a hokagénál, hogy nem szeretnék csatlakozni a faluhoz, hanem szeretném, ha ugyanúgy tudnék vállalni feladatot, mintha valóban a faluhoz tartoznék, természetesen mind a ketten tudtuk, hogy nem ingyen, bár arra sem számítottam, hogy majd hatalmas összeggel fogják honorálni az erőfeszítéseimet. Mivel a komolyabb küldetéseket valószínűleg a hivatalos ninjáknak fogják adni, tudtam, hogy valószínűleg csak kisebb, kisegítő munkákat fognak adni, aminek a fizetése is szerényebb. Hokage meg is erősítette ezt a gondolatomat, így lettem Konoha félhivatalos ninjája, aki feladatot kap a falutól, de nem tagja a falunak. Ezután egy tanárhoz vittek, akinek az lett volna a feladata, hogy felmérje a képességeimet. Már elsőre láttam, hogy nem éppen az a vaskalapos tanárom lesz, akire Danzou kinézetéből gondoltam volna, de nem is baj. Ahogy az őreim eltűntek a tanárom flegmán bemutatkozik és a további beszédében is érezni a lazaságot, amit nem biztos, hogy meg kéne engednie magának, de hát az ő dolga. A mesterem, természetesen a tőle elvárható lazaságból adódóan nem igazán foglalkozik azzal, hogy felmérjen, hanem a chakraelméleti alapokról szerzett ismereteimre kíváncsi, mondjuk arra én, is, lévén sosem jártam az akadémiára és az öreg nem foglalkozott ezzel a résszel, sokáig azt sem tudtam, hogy lehet-e elsődleges elemem, mert a falu hagyományai szerint nem. Miután elmondott mindent, amit tudnom kellett egy papírt nyomott a kezembe és közölte, hogy vezessem bele a chakrámat, hogy megtudjam az elsődleges elemem. A férfi elmondása szerint a papír, amint chakrával érintkezik, jelzi azt. Nekem percekig tart a próbálkozás, már lassan eljutok oda, hogy a falumnak igaza van és egy bábosnak nem lehet eleme. Ekkor mesterem kikapja a kezembe és közli, hogy tévedett, mert a chakrapapír helyett a cigipapírját adta. Újabb papírt ad, ami tényleg egyből reagál és jelzi, hogy föld elemmel rendelkezem, ami a számomra a legjobb hír, mert a föld elem a lehető legjobb védekező elem. A mesterem feladatot ad, majd lefekszik egy fa árnyékában a szájából kilóg a cigi. A feladatom, hogy a mester által hozott makkokkal létrehozzam Konoha jelképét. Először csalással, majd a kért módon is létrehoztam a falum jelképét. Mesterem nevetett, mert kijelentése szerint elég csálé Konoha jelkép lett, de a feladat szempontjából lényegtelen. Ezután felajánlotta, hogy akár tanítana egy technikát. Megköszönöm, de most nincs erre erőm, így el is indulok vissza a faluba, hogy szállást találjak. Az utam egy tó mellett vezetett el, ahol egy bábba öltözött egyén és egy kislány veszekedtek. Először nem láttam a báb használóját, majd közelebb érve rájöttem, hogy a báb belsejében egy régi ismerős volt, Kaito, aki földim. Először nem esik le, de bemutatkozik és ekkor már eszembe jut. Rövid párbeszéd alakul ki a lánnyal és meg is egyezünk, hogy holnap reggel 10 órakor találkozunk a fő téren. Másnap mindenki megérkezik, több- kevesebb késéssel. Nem tudom, hogy ez mennyire jó vagy nem, amire készülünk, bár a pap, ha valóban a szülőkkel elüldöztette a gyerekeket, akkor, amire készülünk, akkor csak jó lehet. Pontosan tudom, hogy mit érez a gyerek, hiszen én is elvesztettem a falumat és én is mindent megtennék, hogy visszaszerezzem. Nekem viszont annyi előnyöm van a gyerekkel szemben, hogy nekem van erőm, hogy tegyek a dologért, míg ennek a 7 éves kislánynak annyi esélye van, ha valaki, jelen helyzetben Kaito és én, segít neki. Sajnálom és együtt érzek vele, hiszen én is hasonló helyzetben vagyok, csak míg a pap erőszak nélkül vette át a falu irányítását, addig Iwagakure hatalom átvétele több ember életébe került. Közben a kislány különböző terveinket keresztbe húzza, mint valami okoskodó törpeuszkár. Komolyan mondom, hogy nyugodt ember vagyok, de a kislány viselkedése kezd idegesíteni. Tízig sem tud számolni, mégis úgy osztogatja a taktikai parancsokat, mintha ő lenne itt az atyaúristen. Kaitoval némán és gondolkodás nélkül egyezzünk meg, hogy inkább küldjük vissza a faluba, amit én szóban is közlök vele, bár jóval finomabban, mint kigondoltam, arra hivatkozva, hogy veszélyben van. Már ekkor volt két ájult favágónk, akiket én hatástalanítottam percekkel ezelőtt. Miután a kislány némi lelkiismeret furdalást okozó mondat hátrahagyása után távozott Kaitoval a tervezés végső fázisába léphettünk. Vagyis léptünk volna, mert Kaitonak nem volt terve, ő ajtóstul akart berontani a házba és nem is hagyott lehetőséget arra, hogy ezt megvitassuk. Gondolkodás nélkül indult el a faluba, majd ugrotta át a falut és támadásba lendültünk. Átugorva a falut Kaito egyből egy házra ér, ami nem sokáig bírja elviselni a hatalmas súlyt és beomlik alatta, nekem viszont sikerül eltalálnom a papot a vállán, viszont a további lövéseim már az egyik testőrét találja el. Lassan a füst elmúlik és azok a polgárok, akik eddig nem estek a hatáskörébe fegyvert fogva támadnak meg minket. Azt hiszem nem épp ideális ötlet volt Kaito terve, így gondolkodás nélkül menekülőre fogom. Szerencsém van, mert a rám zúduló nyílzáporban csak egyetlen nyíl találja el a páncélom egyik nyílását és az sem megy túl mélyre, így könnyebb sérüléssel megúszom a dolgot. Azt hiszem, valamivel később visszatérek majd a faluba, hogy újra megpróbáljam, valószínűleg egy kicsit hatékonyabb tervvel.
Szerencsém van, mert a nyíl nem ment mélyre, így kihúzom a vállamból és a földre hajítva elindulok vissza a faluba, hogy ott egyből a kórházba menjek. Szerencsém van, ugyanis gyorsan sorra kerülök és mivel a seb nem túl mély, így gyorsan el is látnak, azonban 1 napra benn tartanak további kivizsgálások céljából. Ezen időszak alatt kapok meghívót a pár hét múlva kezdődő Béke tárgyalásra az Erdő országába. Nem is gondolkodom sokat, tudom, hogy fontos, számomra még inkább, és tudva, hogy nem mehetek üres kézzel, így egy kis bevásárlás után, némi faanyag és egyszerű bábkészítő szett megvétele után, el is készítek egy kis bábot, ami éppen akkora, mint az alkarom. Egy marionett báb, ami a méreteitől eltekintve, körülbelül úgy mozog, mint egy ember és hozzá a megfelelő mozgató keret és a bábra erősített szálak is elkészült. Ez a projekt egy pár óra volt, hiszen már van gyakorlatom benne és nem egy hatalmas báb, ami napokat venne igénybe.  Ezzel a bábbal és egyéb, nagyobb méretű bábjaimmal felszerelkezve indultam neki az Erdő országának, miután a levélben leírt kötelező dolgokat is beszereztem. Nagy lelkesedéssel várom a dolgot és remélem jó lesz, mert nem csak a békén örülnék, hanem az sem ártana, ha közben egy kicsit pihenhetnék is. Már indulás előtt megírtam az öregnek, hogy hova készülök és a levélben megkértem, hogy ne mondja el Ayanénak, csak annyit mondjon, hogy jól vagyok és amint lehetséges visszatérek hozzá. Természetesen az eseményre való felkészülés alatt a falu meghívott egy képzésre, ahol megtanultam a Doton: Iwa no yoroi // Föld elem: sziklapáncél nevű technikát. Az út során pedig egy általam korábban feljegyzett és kitalált technikát is elsajátítottam, ami pedig nem más, mint a Kugutsu rimokon // báb távirányítás nevet viselő saját jutsum, amivel képes vagyok egy, gyakorlással később akár több bábot is, irányítani. Mivel egyelőre a rendes bábjaim túl nagy falat lettek volna, így a kis marionett bábon gyakoroltam, de tervben volt, hogy amint lehetőségem lesz rá a nagyobb bábjaimmal is megtanulom a technikát.

Bővítmény tartalma: Béke angyalai és Néma lombok, egészen a chuunin vizsga előttig
https://narutohun.all-up.com/t3167-az-erdo-gyongye – Béke angyalai
https://narutohun.all-up.com/t329p50-erdosegek#63512 – Néma lombok

A háború a végéhez közeledik, legalábbis egyre többen reménykednek ebben. A világ eseményeit sajnos nem igazán tudom követni, mert sok olyan dolgom van Konohában és az elsődleges információ forrásomtól kilométerek és jó néhány határ választ el. Egyetlen örömöm, hogy itt van velem Ayane. Na nem úgy, ahhoz még fiatalok vagyunk, meg amúgy is, hivatalosan nem vagyunk egy pár. Nem volt első randi, sem egyéb olyan sem, ami után azt mondhatnánk, hogy egy pár vagyunk. Egyelőre jó barátok vagyunk, körülbelül, mintha a testvérem lenne, talán egy kicsit több. Féltem, nem tudnék tovább élni, ha bármi történne vele. Valamiért Ocú óta nem tudtam ezt érezni, Ayane mégis előhozott belőlem valamit, amit a lány halála óta nem éreztem.
Ezért is, amikor egy véletlen folytán hírt kaptam, hogy a nagy falvak úgy döntöttek, hogy megpróbálnak egy teljesen független, minden falu által küldött képviselőkön keresztül megbeszélt, minden falunak megfelelő béke tárgyalást létrehozni. Erre eddig nem volt probléma a falvak történelmében. Igaz ilyen típusú ninja világháborúra sem volt példa. Általában olyan ellenséggel álltak szembe a falvak, akik a teljes pusztulás előtt nem állt meg. Még ha a falvak egymás kárára is akartak területeket szerezni, mégsem akarták egymást teljesen földig rombolni. Végre egy újabb lehetőség, hogy a falumnak bizonyítsam, hogy még annak ellenére is elkötelezett vagyok a falu iránt, hogy pont a falu elfpglalása előtti utolsó pillanatban hagytam el a falut, mint vándor. Egyrészt sajnálom, hogy nem vehettem részt a falu megvédésében, másrészt szerencsésnek érzem magamat, hogy a jelenlegi családom biztonságban van, még ha egyikük sem vér szerinti rokonom. A hírt megkapv, megbeszélem Ayanéval, hogy térjen haza a fegyverkészítők falvába és amint végzek a béke tárgyaláson, érte megyek és együtt térünk haza Sunagakuréba Ekkor még nem is sejtettem, hogy a tárgyalást valaki vagy valakik szabotálni akarják és hogy talán én leszek az a szerencsés, akinek a saját hibájából kell elhagynia a tárgyalást, ezzel lehetőséget teremtve magamnak, hogy felszabadítsam a tárgyalótermet és a résztvevőket akadályozó genjutsu alól. Nem igazán sejtetem, hogy mit is kéne csinálnom egy ilyen tárgyaláson és azt sem tudtam, hogy a falvam küldött-e mást. Voltak sejtéseim, hogy mi fog történni. Hivatalos fogadás, hosszú előkészületek és nehézkes előkészületek. Minden falu képviselőjének elmondták, hogy mit kell elérnie és mennyit engedhet az elképzelésekből. Nagyjából tisztában voltam, hogy Sunagakure mit akar, leginkább a falu és az ország felszabadítását. Míg a vesztesek csökkenteni akarják az erőfölényben lévők hatalmát és megszerzett területeit, addig a győztesek minél nagyobb területet akarnak megtartani és minél kisebb tekintély csökkenést a megszerzett területeken. Én úgy számolok, hogy ha történik is megegyezés és kompromisszum mind a két fél részéről, legalább 3- 4 nap, ha nem 1 hét lesz, mire elérjük ezt. A hely megnevezése és leírása, valamint a hivatalos meghívó és a szabályzat, amit kaptunk sok mindenre magyarázatot adott. Még egy ilyen tanulatlan, tapasztaltlan shinobi, aki a falujában is a ranglétra legalján van, mint én, rájöhetett, hogy a falvak mind a helyszín kiválasztásában és minden szempontból sem becsülik alá a tárgyalás fontosságát. Valószínűleg minden meglesz, amit az ember el tud képzelni egy olyan eseményre, ahol a kagék tárgyalnának arról, amiről most mi, a képviselőik fogunk.
A szabályok szerint nem vihetünk fegyvereket, valamint egyéb feltételek arra is engedtek következtetni, hogy a béke tárgyalás minden részletére figyeltek, nem csak a résztvevők kényelmére, hanem minden olyan egyéb feltételt is megszabtak, aminek a hiánya komolyan hátráltathatná a tárgyalás menetét. Ugyan nem vagyok tapasztalt és kevés technikával is rendelkezem, van sejtésem, hogy nem csak hozzám hasonló tagok vesznek részt, márpedig rengeteg olyan harci stílus van, amihez nincs szükség fegyverre, mert ha az embert el is zárják a fegyvereitől, a technikáitól nem tudják, hacsak ténylegesen nem figyeltek erre is és egy speciális pecséttel vagy módszerrel el nem zárják a chakránkat. Bár nem hiszem, hogy erre sor kerülhet, mert ha belső viszálytól tartanak is, valószínűleg egy kívülről érkező támadástól még inkább. Mert hiába egyeztek meg a falvak az ideiglenes tűzszünetben, a háttérben még lehetnek olyan elemek, amik vagy akik szeretnék, hogy a háború tovább folyjon, hiszen ebből keresik a kenyerüket vagy egyéb céljaikhoz szükséges, hogy a háború ne végződjön békével vagy legalábbis ne most. A tárgyalás a várható módon kezdődött. Egy rövid ebéd után mindenkit külön szobába kisértek, valószínűleg a kastély különböző szárnyaiban, majd vacsora és egy bál. Itt lehetőség volt egy kicsit ismerkedni meg átadni az ajándékokat a falvak nevében. Én nem igazán készültem ilyennel, mégis volt olyan szerencsés, hogy pont a kaland előtt jutottam hozzá egy marionett bábhoz, amit így ajándékba adok. Már itt kezdődtek a gondok. Ez még nem volt annyira feltűnő a dolog, de érződött, hogy valami nem stimmelt. Mint később kiderült a háziasszony valamit belekevert a welcome drinkbe. Mindenki korán aludni tért egy- egy maszkos testőr kíséretében. Másnap reggelivel kezdődött a a fogadás, majd egy rövid pihenő után meg is kezdődött a tárgyalás. Ekkor érkezett az első hullám. Nem tudjuk hogyan, de a kastély, amiben voltunk megremegett. Ekkor egy barlangrendszerbe kerültünk. Egy rövid itt töltött idő után visszakerültünk a kastélyba. Itt jött a beismerő vallomás. Az úrnő elárulta, hogy részben a mi védelmünk érdekében, részben más okból kifolyólag belekevert valamit az italunkba, amitől komoly sérülésektől ugyan védve nem vagyunk, de szinte bármilyen sérülés azonnal begyógyul. Ezt az egyik résztvevő társunkon reprezentálta. Itt egy kisebb káosz lett úrrá a társaságon, mert némelyek az úrnő azonnali eltávolítását sürgették, mások pedig további magyarázatot vártak. A helyzetet a tárgyalást levezénylő független vezető oldotta meg. Egy titkos szavazást indított, hogy mi legyen a háziasszony sorsa. Végül a maradása mellett döntött a társaság, amit a férfi el is fogadott. Én ahogy eddig, innentől fogva csendben ültem és ugyan volt egy próbálkozásom a yukigakurei követtel egy falvak közti megállapodásra, de úgy döntöttek, hogy korán távoznak, mert nem akarták tovább kockáztatni az életüket. Ha az úrnő egyszer megengedte magának, hogy drogot csempésszen az italunkba, akkor ki tudja mivel próbálkozik legközelebb. És ezzel elszabadult a káosz. Azt már rég nem érdekelt, hogy a falum által küldött vezető arra sem vette a fáradtságot, hogy elmagyarázza a falum céljait és érdekeit, de még hozzám sem szólt, hogy te ki a halál vagy, így akár egy véletlenül idetévedt valaki is lehetnék, aki egykori Sunagakurei állampolgárnak adja ki magát. Azt hiszem ezt jelenteni fogom Gaarának, ha egyszer hazatérek.
Ekkor már ténylegesen elszabadult a káosz. Nem volt olyan pillanat, amire konkrétan emlékezni tudnék. Talán a getsugakurei követ dühkitörésére és az után a kastély elhagyására egy levéllel a jelentéssel a tárgyalások félbeszakadásáról. Nem jutottam túl messzire, mert szinte azonnal megtámadtak, amit elhagytam a kastély területét. Szerencsémre egy helybéli mentett meg, majd egy rövid menekülés után sikerült békésebb helyre jutnunk. Itt nem sok időt töltöttem el. Egy rövid Doton: Dochuubaku // Föld elem: Földrobbanás tanulás után ellátott fegyverekkel, majd röviden vázolta a helyzetet és az ellenség eddig felderített bázisait. Mivel nem volt alapom, hogy mi szerint válasszak egy rajtaütés véghezviteléhez, így a társamra hagytam a döntést, akinek több ismerete volt. Már kisgyerekként megtanultam, hogy ahhoz, hogy jó vezető legyél, először jó követővé kell vállnod, mert ha megtanulsz valakit követni, akkor előbb- utóbb téged is követni fognak. Ne msok időnk volt a tervezésre, így amint megkaptuk a jelet el is indultunk, hogy felmérve a helyszínt ott helyben alkossunk stratégiát. Társam rám bízta a vezetést, így az egész terv, ismeretek hiányában is, rám szakadt. Sem fegyverem, sem igazán használható technikám nem volt, így csak a rajtaütés első fázisát tudtam megtervezni, a többit a társamra és a körülményekre bíztam. Szerencsém volt, mert az első hullámot sikerült úgy végigvinni, ahogy én terveztem. A folytatás, hát egy kicsit neccesebb volt, de fortuna és társam terepismerete, valamint az erdő a segítségünkre volt. Jó néhány perces és hát veszélyes csata után a társamnak sikerült jeleznie valakiknek, akik aztán a segítségünkre is siettek. Végül is sikerült győzedelmeskednünk az ellenség felett és felszabadítottuk a környéket. Igaz az én szerepem csak erre a helyszínre terjedt ki, de épp elég volt, hogy az ország többi részét fenyegető veszélyes elemek annyira meggyengüljenek, hogy aztán az ország feltudja szabadítani magát az átok alól. Én már sajnos nem tudtam meg, hogy a vezetőjükkel mi lett. Ekkor döntöttem el, hogy ideje hazaindulni, bár még előtte kaptam egy nyakláncot a társamtól, akiről kiderült, hogy valójában nő. Éreztem a levegőben, hogy valami készülődik, valami, amire már évek óta nem volt példa. Ekkor még nem tudtam, de pont szerencsés időpontot választottam a hazatérésre, ugyanis tudtumon kívül, de kihirdetésre került egy újabb chuunin vizsga. Ekkor még nem tudtam, hogy mi vár rám, de a vizsga első körében, az írásbelin, kiestem.