Nyolcas Kiképzőterep
+22
Mitsunobu Ryounsuke
Jiraiya
Hasegawa Zauki
Akihiro Jaken
Kenshiro Erisa
Kenta Koizumo
Shunsui
Komimushi Zanami
Hirano Reina
Ishihara Aki
Hidan
Yamato
Uchiha Madara
Kaibutsu Hiroto
Hateshi
Kenshiro Karu
Mitsuya Akane
Aokaze Atsushi
Kira
Shiren
Akira
Shimura Danzou
26 posters
4 / 5 oldal
4 / 5 oldal • 1, 2, 3, 4, 5
Re: Nyolcas Kiképzőterep
A tervem egész sikeresnek mondható. Láthatóan a szavaim elég mélyen érintették, mert rögtön feldühödött. teljesen elvesztette a fejét és torkaszakadtából kiabálni kezdett a kawarimimre. Őszintén szólva ez egy elég vicces látvány volt, így kezemet a szám elé kellett szorítanom, hogy kuncogásomat visszafojtsam. Azonban tudtam, hogy ez még közel sem a legmegfelelőbb pillanat a támadásra. Miután feloldotta a hengét félig dicsérően, félig pedig fenyegetően szólt, így sejtettem, hogy támadásra készül. Továbbra is biztonságos rejtekemből figyeltem az események alakulását. Láthatóan nem képes higgadtan gondolkozni, hiszen rögtön célba is vette a rólam készült másolatot. Sejthette volna, hogy nem fogok kiállni elé és ilyen szavakat intézni hozzá bármiféle terv nélkül. Őrültség lett volna. Rögtön bele is kezd a tervébe, mely két klón létrehozásából állt első körben. Láthatóan nem a normális bunshinokról volt itt szó. Annál sokkal komolyabb jutsu volt ez. Miközben előreküldte őket ő egy újabb árnyéktechnikát kezdett használni. A földből árnyéktüskék jöttek elő, amik egyenest a kawarimim felé kezdetek haladni, ami miúta feladatát elvégezte egy pimasz mosollyal az arcán állt a sensei előtt. Mivel a klónjait elterelésként küldte ki, így sejthető volt, hogy a jutsu használata közben nem igazán képes mozogni, így ez tűnt a legmegfelelőbb alkalomra egy támadásra. Amint a bunshinok elmentek mellőle én rögtön kirontok a rejtekemből. újra shushint használok és amilyen gyorsan csak tudok megpróbálok a közelébe érni. Amint ott vagyok a lendületből, amit a jutsumból szeretem megpróbálom fejbe térdelni. Elég durva megoldás, de hatásos. Ha sikerül a találat, akkor feltehetően eszméletét is elveszítheti, azonban ha nem így van, akkor újabb támadássorozatot indítok felé egy pár ütés, rúgás formájában. Amennyiben sikerül elkerülnie, akkor is folyamatos támadások indulnak meg felé. Tudtam, hogy ez egy olyan helyzet, ahol ha nem tudom kiütni, akkor nekem annyi. Most nem szórakozik, hanem véresen komolyan vesz minket, tehát nem fogja hagyni, hogy kihátráljak a helyzetből. Időközben remélhetőleg Reina is megérkezik és ha a tervem nem teljesen válna be, akkor ő is a segítségemre siet.
Ishihara Aki- Játékos Mesélő
- Elosztott Taijutsu Pontok : 576
Elosztható Taijutsu Pontok : 5
Állóképesség : 166 (C)
Erő : 150 (C)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 160 (C)
Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 353
Nyolcas Kiképzőerep
Érdekes irányt vett a próbatételünk. Nem lehettem biztos Aki valódi kilétében, ezért vártam, hogy a lelepleződés megtörténhessen. Az eredmény láttán, illetve inkább hallatán kikerekedtek vörös szemeim. Az egyik elkezdte szidni a másikat, amire a másikban olyan fokon felment a pumpa, hogy azt se tudja, milyen szóhasználatot alkalmazzon, hogy minél mocskosabban leteremtse. Ahogy egy lélegzetvételből kiömlött belőle a szitokzuhatag, nyilvánvalóan tudni lehetett, melyikük is az igazi. Akane próbálta a szerepet megtartani felém, de nincs még egy jó kommunikációs képességgel megáldott üzletember sem, aki ebből képes lenne magát kimagyarázni.
Csalódottan oldotta fel a transzformációt, és egy kisebb fajta elismerést, mégis gyilkos tekintetet intézett Aki felé. Ekkor szinte önkívületi állapotban, indulatoktól fűtve rontott rá a lányra. Létrehozott két árnyék klónt, hallottam már erről a technikáról, de még nem adatott rá alkalmam, hogy a saját szememmel lássam, mire képes egy ilyen. Ekkor ismét valami árnyék technikát vetett be, de ezúttal ez kicsit erőszakosabb formában mutatkozik, nem csak bénításképpen... Azt hiszem, ideje lenne segítenem. Akival van elfoglalva és nem gondolkodik tisztán, ami akár a vesztemet is jelenthetni, de ha úgy alakul, teljesen figyelmen kívül is hagyhat.
Létrehozok két klónt. Egyet az épp támadott Aki irányába küldök látszólag segítségként, a másikat megtévesztésként magammal vinném. Mikor már lábam lépésre szánom, hogy a senseire támadjak, hirtelen a tisztás másik oldalán megjelenik még egy Aki.. Nem tudom, hogy klón lehet - e az összezavarás miatt, vagy Ő tényleg az eredeti. Mindenesetre nem várok, elindulok vele egyszerre, két oldalról nagyobb eséllyel bevehetjük. Kirohanok a rejtekemből és célba veszem az eredeti, éppen elfoglalt senseit bízva abban, hogy a klónjai nem állnak az utamba és a társammal két oldalról bevehetjük. Amennyiben elérem az idősebb kunoichit, az oldalába fúrnám lendületből a lábam. Remélem, Aki jól fogadja a segítségem és tudunk együtt dolgozni. Ezúttal figyelném a mozdulatait és nem tennék felelőtlen mozdulatot, ha már két oldalról támadhatjuk a tanítónkat.
Hirano Reina- Játékos Mesélő
- Elosztható Taijutsu Pontok : 35
Tartózkodási hely : Könyvekbe temetkezve
Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 390
Re: Nyolcas Kiképzőterep
A két genin mindent egy lapra feltéve, mindenféle félelmet és elővigyázatosságot sutba dobva rohamozik az árnyaival bűvészkedő nő felé. A kunoichit őrző klónokat azonban valami rejtélyes oknál fogva mindketten figyelmen kívül hagyják. Végzetes hiba is lehetne, ha nem egy újabb pimasz blöffről lett volna szó... A másolatok az első direkt érintésre kámforként tűnnek el a semmiben, jelezvén hogy csak szimpla, mezei Bunshinokról volt szó.
A Nara meredt tekintettel figyeli könnyed - ám eredetijéhez képest talán kissé lomha – ugrásokkal árnyéka elől szökkengető Testhelyettesítést. Amikor végre sikerül a fekete csápoknak átfúrni a légies testet, a Sensei távolról is jól láthatóan félrenyel ismételt dőresége tudatában. Rohanó léptek nesze... Ideges tekintettel kapja fejét előbb Aki irányába, majd az előbbi példáját követő Reina felé. De túl későn. Túl soká tartott, mire átlátott a kelepcén ahhoz, hogy felkészülhessen egy kétoldali támadás hárítására. Az idősebb nő pillantása a sarokba a sarokba szorított vadállaté egy másodpercre, mielőtt fellángolna benne az elhatározás egy utolsó "harapásra". De ez a vad tűz egy pillanat alatt ki is huny a tekintetéből. Az először elkezdett kézjelsorozatot félbehagyja, hogy némiképp nyugodtabban egy másikba kezdjen bele. A két genin már karnyújtásnyira van csupán a guggoló Akanétől, amikor megindítják támadásaikat: egyikük az arcra, míg másik a törzsre céloz. A kunoichi teste mindössze egy szempillantásnyival azelőtt olvad bele saját árnyékába, hogy amőbaszerű mozgással elevickéljen a kezükkel és lábukkal a jounin hűlt helyét kaszáló tanítványok mellől.
Az eleven sziluett fürgén a legközelebbi fa mögé iszkol. Röviddel ezútán egy fojtott, orrhangyú "basszantyú" kiáltás töri meg a jelenetet megülő feszült csendet. Majd mintha mi sem történt volna, a Sensei lép ki a fa mögül, kesztyűs tenyerei tompán klappolnak egymáson, ahogy elismerését fejezi ki védencei iránt. Hangja még mindig olyan mintha náthás lenne, korábban fitos orra enyhén ferdén áll és halvány, rózsás árnyalatú, akárcsak felső ajkai és bal kezének középső- és mutatóujja. Ha mindez nem lenne elég, furán sípoló, ziháló hangja egészen biztosan ahhoz, hogy a két lány levonja a tanulságot: a látszat ellenére mindkettő csapás nagyon is eltalálta mesterüket.
- Gratulálok Bogyókák, majdnem eltaláltok, egy hajszálon múlt, szép munka! Úgy hiszem mára elég volt... Átmentetek. Mivel bőven felülmúltátok a várakozásaim, ezért nem tudom anélkül folytatni a harcot, hogy lobotómiát végeznék a csinos kis pofikátokon, azért pedig elég kár lenne. A mai nap folyamán jelesre vizsgáztatok bátorságból és testvériességből. A teszt nem abban állt, hogy le tudtok-e győzni, hanem hogy elhiszitek-e hogy le tudtok győzni. És hogy nem hagyjátok egymást cserben. Bár engedjétek megjegyeznem, hogy Shunsuit jól otthagytátok a semmi közepén. Nem túl testvéries, de hát az sem az, ha a testvéred bukszáját flesselve nem veszed észre az arcodba csapódó kunait, legyen rajta bármilyen fabatkányi picsanadrág.
Smaragad tekintete játékosan Akira kacsint, korábbi kirohanására visszautalva.
- Neki sajnos jövőre kell újra megpróbálnia, de azért tegyétek meg neki kérlek, hogy beviszitek a legközelebbi kórházba, amíg én kitöltöm a kötelező papírmunkát, jelentést teszek a Hokagének és elkezdek intézkedni az újabb csapattárs ügyében. Ha nem is fogunk együtt dolgozni vele a jövőben, attól még honfi- és bajtársunk, felelősséggel tartozunk érte. Még valami: éles bevetéseken soha ne távolodjatok el a harcképtelenné vált szövetségesektől és merjetek néha meghátrálni, ha a helyzet úgy kívánja. Sok shinobi azt fogja mondani nektek, hogy visszavonulni szégyen, de ez csak fasz önérzet. Hullazsákban sokkal kevesebbet tehettek a hazátokért, mint kegyvesztetten. Mivel bokros teendőim után frontszolgálatot kell teljesítenem, ezért a következő pár napban egy nagyon kedves ismerősöm felügyeletére bízlak benneteket. Höhö... Ha azt hiszitek velem nehéz volt... Na mindegy, majd meglátjátok milyen. Mielőtt megyek, még hadd dícsérjem meg a csapatmunkátokat, illetve a megtévesztő manővereket. Valóban ninjaként gondolkoztok és nem mentek neki úgy minden veszélynek, mint vakond a rotációs kapának. Időnként egy jól időzített megjegyzés halálosabb lehet bármilyen pengénél. Apropó megjegyzések... Aki neked száz fekvőtámasz jár azért, amit a kuzinommal kapcsolatban mondtál. Legyetek ezen a címen holnap! Pár nap múlva találkozunk Bogyókák, sayonara!
Mondja mosolyogva, majd miután bátorítóan megveregette mindkét genin vállát, és átadott nekik egy-egy címmel ellátott papírost, az oldalát fogva a legközelebb klinika felé indul, de persze az irány egészen biztosan csak egy véletlen egybeesés...
//Egy élmény volt gyerekek, élveztem minden körváltást. Shunsui 3 chakra jutalomban részesül, Ti pedig 30-ban, a szép és rendszeres játékért, illetve a kreatív megoldásokért. Ezenkívül 5 chakra kárpótlás is jár a késedelemért.//
A Nara meredt tekintettel figyeli könnyed - ám eredetijéhez képest talán kissé lomha – ugrásokkal árnyéka elől szökkengető Testhelyettesítést. Amikor végre sikerül a fekete csápoknak átfúrni a légies testet, a Sensei távolról is jól láthatóan félrenyel ismételt dőresége tudatában. Rohanó léptek nesze... Ideges tekintettel kapja fejét előbb Aki irányába, majd az előbbi példáját követő Reina felé. De túl későn. Túl soká tartott, mire átlátott a kelepcén ahhoz, hogy felkészülhessen egy kétoldali támadás hárítására. Az idősebb nő pillantása a sarokba a sarokba szorított vadállaté egy másodpercre, mielőtt fellángolna benne az elhatározás egy utolsó "harapásra". De ez a vad tűz egy pillanat alatt ki is huny a tekintetéből. Az először elkezdett kézjelsorozatot félbehagyja, hogy némiképp nyugodtabban egy másikba kezdjen bele. A két genin már karnyújtásnyira van csupán a guggoló Akanétől, amikor megindítják támadásaikat: egyikük az arcra, míg másik a törzsre céloz. A kunoichi teste mindössze egy szempillantásnyival azelőtt olvad bele saját árnyékába, hogy amőbaszerű mozgással elevickéljen a kezükkel és lábukkal a jounin hűlt helyét kaszáló tanítványok mellől.
Az eleven sziluett fürgén a legközelebbi fa mögé iszkol. Röviddel ezútán egy fojtott, orrhangyú "basszantyú" kiáltás töri meg a jelenetet megülő feszült csendet. Majd mintha mi sem történt volna, a Sensei lép ki a fa mögül, kesztyűs tenyerei tompán klappolnak egymáson, ahogy elismerését fejezi ki védencei iránt. Hangja még mindig olyan mintha náthás lenne, korábban fitos orra enyhén ferdén áll és halvány, rózsás árnyalatú, akárcsak felső ajkai és bal kezének középső- és mutatóujja. Ha mindez nem lenne elég, furán sípoló, ziháló hangja egészen biztosan ahhoz, hogy a két lány levonja a tanulságot: a látszat ellenére mindkettő csapás nagyon is eltalálta mesterüket.
- Gratulálok Bogyókák, majdnem eltaláltok, egy hajszálon múlt, szép munka! Úgy hiszem mára elég volt... Átmentetek. Mivel bőven felülmúltátok a várakozásaim, ezért nem tudom anélkül folytatni a harcot, hogy lobotómiát végeznék a csinos kis pofikátokon, azért pedig elég kár lenne. A mai nap folyamán jelesre vizsgáztatok bátorságból és testvériességből. A teszt nem abban állt, hogy le tudtok-e győzni, hanem hogy elhiszitek-e hogy le tudtok győzni. És hogy nem hagyjátok egymást cserben. Bár engedjétek megjegyeznem, hogy Shunsuit jól otthagytátok a semmi közepén. Nem túl testvéries, de hát az sem az, ha a testvéred bukszáját flesselve nem veszed észre az arcodba csapódó kunait, legyen rajta bármilyen fabatkányi picsanadrág.
Smaragad tekintete játékosan Akira kacsint, korábbi kirohanására visszautalva.
- Neki sajnos jövőre kell újra megpróbálnia, de azért tegyétek meg neki kérlek, hogy beviszitek a legközelebbi kórházba, amíg én kitöltöm a kötelező papírmunkát, jelentést teszek a Hokagének és elkezdek intézkedni az újabb csapattárs ügyében. Ha nem is fogunk együtt dolgozni vele a jövőben, attól még honfi- és bajtársunk, felelősséggel tartozunk érte. Még valami: éles bevetéseken soha ne távolodjatok el a harcképtelenné vált szövetségesektől és merjetek néha meghátrálni, ha a helyzet úgy kívánja. Sok shinobi azt fogja mondani nektek, hogy visszavonulni szégyen, de ez csak fasz önérzet. Hullazsákban sokkal kevesebbet tehettek a hazátokért, mint kegyvesztetten. Mivel bokros teendőim után frontszolgálatot kell teljesítenem, ezért a következő pár napban egy nagyon kedves ismerősöm felügyeletére bízlak benneteket. Höhö... Ha azt hiszitek velem nehéz volt... Na mindegy, majd meglátjátok milyen. Mielőtt megyek, még hadd dícsérjem meg a csapatmunkátokat, illetve a megtévesztő manővereket. Valóban ninjaként gondolkoztok és nem mentek neki úgy minden veszélynek, mint vakond a rotációs kapának. Időnként egy jól időzített megjegyzés halálosabb lehet bármilyen pengénél. Apropó megjegyzések... Aki neked száz fekvőtámasz jár azért, amit a kuzinommal kapcsolatban mondtál. Legyetek ezen a címen holnap! Pár nap múlva találkozunk Bogyókák, sayonara!
Mondja mosolyogva, majd miután bátorítóan megveregette mindkét genin vállát, és átadott nekik egy-egy címmel ellátott papírost, az oldalát fogva a legközelebb klinika felé indul, de persze az irány egészen biztosan csak egy véletlen egybeesés...
//Egy élmény volt gyerekek, élveztem minden körváltást. Shunsui 3 chakra jutalomban részesül, Ti pedig 30-ban, a szép és rendszeres játékért, illetve a kreatív megoldásokért. Ezenkívül 5 chakra kárpótlás is jár a késedelemért.//
Hidan- Adminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint: ⎊
Re: Nyolcas Kiképzőterep
// Jiraiya - Képzés //
Épp hogy túl voltam az első próbámon, már jött is a következő. Miután csoportba osztottak kaptam egy levelet, miszerint ismét a kiképzőterepre kell mennem. Az út borzasztóan ismerős volt, ez nem is véletlen. Itt kerültünk szembe újdonsült csapattársammal karöltve Akane kiszámíthatatlan ötleteivel. Szokásosan túlaggódtam a dolgot, de ez legalább azt eredményezte hogy komolyan vettem minden egyes erőfeszítést, hogy felülkerekedjünk rajta. A gyomrom ma reggel is összeszorult, hiszen nem tudtam mi vár rám. Netán megint meg kell mérettetnem magam, mert az előző próbán nem feleltem meg? "Továbbképzés" - Mindössze ennyit lehetett kideríteni a levélből. Tehát nem vagyok elég képzett ahhoz, hogy már küldetésekre menjek? Vajon szegény Aki is itt lesz miattam? Ó, mit tettem! Elkeseredett ábrázattal, a fejem lefelé lógatva, szinte vonszolva végtagjaimat sétáltam lassan a terep felé.
Jiro megint csak úgy engedett el, hogy reggelit készített nekem. Nem volt szívem otthagyni, de enni sem tudtam, annyira feszült voltam a mai nap miatt. Végül elcsomagoltam és útközben megszabadultam tőle egy óvatlan pillanatban, amikor senki sem figyelt oda. Nem akartam megbántani, hisz szeretettel készítette. Elhoztam magammal 5 kunait, 5 shurikent és egy dróthuzalt, ha tényleg megint harcra kerülne a sor. Az is megfordult a fejemben, hogy megtréfáltak és nem is lesz itt semmiféle képzés. Akanétól kitelne, azt hiszem...
Ez a gyanúm egyre nagyobb valóságalapot nyert, ugyanis mikor elértem a helyszínre, kifejezetten elhagyatottnak tűnt. Végigkullogtam egy szimpatikusnak kinéző fáig és lekuporodtam a tövébe. Átkaroltam a térdem és körültekintve várakoztam, hogy megérkezzenek. Már ha egyáltalán érkezik valaki. Bár lehet nyugodtabb lennék, ha hazamehetnék. Megfelelek egyáltalán arra, hogy itt lehessek, ha mégis lesz valami? Remélem Aki is itt lesz. Vagy... Vagy inkább ne, mert akkor lehúznám Őt is. De csak Őt ismerem és egyedül leszek. Lehet jön ide több genin is. Sőt, biztos! Jajj nekem, mit fognak hozzám szólni? Gondolataim egy másik dimenzióba szállítottak és elragadtak az aggódás végtelen ördögi körébe. Előre meredtem és ha megközelítenének, valószínűleg észre sem venném, annyira el lennék gondolkozva és ha netán hozzámszólnának, felriadnék.
Hirano Reina- Játékos Mesélő
- Elosztható Taijutsu Pontok : 35
Tartózkodási hely : Könyvekbe temetkezve
Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 390
Re: Nyolcas Kiképzőterep
// Jiraiya - Képzés //
-Megvan! - kiáltotta diadalmasan Koizumo, miután földet ért. Háta mögött a Mugotól kapott chakraérzékeny drót feszült, aminek egyik végét jobb kezében tartotta. Szabad bal kezével lepöccintette maszkját szája elől, így láthatóvá vált fölényes mosolya. Lehajtotta a mikrofont szája elé, és beleszólt.
-Köszi, Erisa-chan!
Időközben Mugo-sensei is beérte őket. Koizumo a kezébe nyomta a drót végét, amihez kötözve a bokor túloldalán vergődött valami.
-Induljunk vissza a faluba!
Hamar visszaértek, nem is nagyon távolodtak el Konohától. A sensei leadta a csomagot, visszaadta Koizumonak a drótját, és a Hokage palotája felé vették az irányt. Kisvártatva már mindhárman Danzou-sama előtt álltak, túl a formaságokon. Átvették a sikeresen elvégzett megbízás munkadíját, és a mellé járó Hokage-féle dorgálást. Danzou szigorú vezető, mindig megtalálja a hibákat, és erre a maga módján fel is hívja a figyelmet. Ez akár rosszul is eshet az érintetteknek, de persze mindenki tudja, hogy ezek a szavak - legtöbbször - segítő célzatúak.
-Még valami! - dörmögte a Hokage - Holnap reggel a Nyolcas Kiképzőterepen kell lennetek. Szívesen venném, ha megjelennétek ezen a.. Továbbképzésen. Hasznos lesz. Végeztünk! - intett, mire Koizumo megdöntötte kissé derekát, és elhagyta a helyiséget. Zsebében a fizetséggel.
~ Ma este jól beszakézunk ~ gondolta, miközben repesett az örömtől. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem így fog cselekedni, több okból is. Először is kiskorú. Persze ez a pénzorientált shinobi világban nem akadályozza a kiszolgálókat, bár ők pénzt kapnak az áruért, akárki veszi. Koizumo mégsem gyakran nyúlt az alkoholos búfelejtőhöz. A másik oka pedig az volt, hogy a kísérletekhez anyagi források kellenek. Mióta Emiék átépítték a birtokot laboratóriummá, neki rabszolga módon szolgáltatnia kellett a különböző találmányokat a cégnek. Eddig sikerült kiszúrnia a főnök fejét pár tervvel, amit még a Moriyama-klán könyvtárában látott és jegyzett meg, de lassan eljutottak arra a szintre, amikor már kézzelfogható eredményeket vártak tőle. Azokat pedig össze kell rakni. Pénzből. Bosszantó... Az azonban meglepő, milyen magas színvonalú, összkomfortos lakosztályt kapott munkájáért. Nem tartotta valószínűnek, hogy bármely más sima laborpatkány megérdemelne egy hasonlót, akkor direkt neki készítették, a munkával meg csak hülyítik? Milyen aljas.. Milyen galád módszer ez. A fiú kérdőre is vonta este Emit a szokásos közös edzésüket félbeszakító pihenő közepette.
- Mondd csak, mivel érdemeltem ki ezt a helyes kis lakást a pincében? - de Emi csak sejtelmesen mosolygott.
Koizumo korán kelő típus volt. Kicsit talán túlságosan is. Egy órát meditált, kiélezte pengéit és elméjét, majd a Nyolcas Kiképzőterep felé vette az irányt.
~ Mit is beszéltünk meg Erisa-channal? Ott találkozunk? Valami ilyesmi volt... ~ próbált visszaemlékezni a tegnapi beszélgetésre. Valahogy csak nem sikerült neki - pedig alkoholmámor nem gátolta ebben. ~ Na mindegy, itt várok egy órát, aztán lesz valami. ~ határozott, és belekezdett a kapu melletti kerítés aktív támasztásába, miközben foga közeit tisztogatta egy senbontűvel.
// Folyt. köv/a többi Erisára van bízva ^^ //
Kenta Koizumo- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 40
Állóképesség : 180
Erő : 200
Gyorsaság : 300
Ügyesség/Reflex : 300
Pusztakezes Harc : 150
Tartózkodási hely : Szerdán
Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 611
Re: Nyolcas Kiképzőterep
//Jiraiya - Képzés//
"Kicsit furcsállom hogy mindazok után amik eddig történtek a csapattal egy kutya elkapására küldenek el minket. De hát ki érti a vezetőséget és Danzout? Annak az embernek még a szeme is rosszul áll."
Gondoltam magamban, ahogy Koizumo felé hajtottam az állatot, aki el is kapta a drótkötelével, mindenféle probléma nélkül.
- Nincs mit Koi. De már megbeszéltük hogy hívhatsz nyugodtan Erisának, vagy simán Erinek. - Azok után ahogy Yuu kimondta "chan"-nal a nevemet a Tengu szentélyben, borzongok attól a kis utótagtól - Na de ezzel meg is volnánk... - mondtam életvidáman, majd elindultunk a faluba miután Koi átpasszolta az árut a senseinek. Hamar meg is érkeztünk, szerencsére nem kóborolt messzire ez a szerencsétlen eb.
Meg is érkeztünk a Hokagéhez, s már kaptuk is az első szidásokat, hogy a gazda biztosan nem fog örülni, hogy egy drótkötélen lógatva hoztuk vissza kedvenc háziállatát. Ezeket jóformán meg sem hallottuk, csak bocsánatot kértünk és el is felejtettük. Nem várt parancsokat kaptunk végül és nem várt jutalmat.1.000.000.000 Ryo volt a borítékban. Elég szép összeg volt a borítékban, bár úgy fest, inkább a jövőbeli gyermekemre fog szállni ez a sok pénz, mivel túl sok mindenre nem tudom elkölteni.
A nap további részét úgy töltöttem el, ahogy mindig is szoktam. Egy órát meditáltam, majd kimentem az erdőbe, s 350 falevelet lyukasztottam ki chakra segítségével, és 3 darabot chakra testen kívüli irányításával. Mikorra mindezzel végeztem, már igencsak késő volt, de furcsamód, mióta meditálok, sokkal frissebbnek érzem magam, és nem is fáradok annyira, illetve reggelente is könnyebben kelek fel. Miután hazaértem elfogyasztottam a vacsorámat, majd még egy óra meditálás után, alvásra hajtottam a fejem.
Kora reggel ébredtem, hogy elkészítsem az uzsonnámat, illetve hogy beleférjen a reggeli meditáció. Rájöttem milyen fontos számomra a sok meditálás, hiszen genjutsu használó vagyok, rettent fontos hogy lelki béke uralkodjon a szívemben. Ezek alatt a meditálások alatt megtisztul a lelkem, és újra nyugodt tudok lenni, higgadt, ahogy mostanában egyre többször. Kicsit talán a hidegvérű Erisa egyre jobban hasonlít arra a két szörnyre, akik a Tengu szentélyben támadtak rám. De én legalább még ember vagyok...
Ahogy megbeszéltük Koival, vártam a lakásomnál, hogy elém jöjjön. Ahogy említette, a lakásom pont az ő lakhelye, és a kiképzőtér között esik, mindössze egy fél perces kitérőt kel tenni hozzá. Furcsamód viszont nem igazán akart megjelenni, s 15 percnyi késés után úgy döntöttem elindulok, nehogy elkéssek. Persze hamar szemet szúrt, hogy ott vár a kapuknál, ám mielőtt még megláthatott volna, elbújtam egy ház takarásában, s bosszúból, amiért nem jelent meg a saját technikámat fogom kipróbálni rajta, amit már egy ideje fejlesztgetek, hogy a chakrakontrollom elérje a megfelelő szintet. Még korántsem tökéletes, de nem igazán tudom kin kipróbálni, úgyhogy Koizumo ezen kis feledékenysége most pont jól jön.
Meimei Hitan // Láthatatlan Kín
Kiterjesztem a chakrámat a gyanútlak Koizumo felé, és egy bár nem elviselhetetlen, de igencsak érezhető fájdalmat okozok neki, az ágyéka területén, csak hogy érezze a törődést.
Ha látom hogy sikerült, mosolyogva odasétálok hozzá, mintha nem is én tettem volna.
- Jó reggelt Koi. Bocsi hogy késtem, kicsit elaludtam, ugye nem kellett sokat várnod? - Kérdeztem tőle kissé magas hangon, de végig vigyorogva. Miután megtörtént a csevej belépek a kapun.
(Meimei Hitan // Láthatatlan kín)
(A Technika lényege a fizikai kontaktus nélküli, erős és erőszakos chakrabehatás által létrejövő fájdalomkeltés. A technika gyökerei a Genjutsukból származnak. Köztudottan ahhoz, hogy Genjutsut kreáljunk kapcsolódni kell az áldozat chakrarendszeréhez a tenketsu pontokon keresztül. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha minél finomabban, minél kevesebb chakrával próbálunk meg behatolni, különben a páciens először csak erős bizsergést, majd később igen erős fájdalmat fog érezni. Ezen technika pedig pontosan ezt használja ki. Ahelyett hogy finoman hatolna be a használó az áldozat chakrahálózatába, a lehető legdurvábban, legerősebben fejt ki hatást a tenketsu pontokra, amely azonnali fájdalmat generál az adott ponton, magasabb szinten a már testbe hatolt chakra a testen belül is fájdalmat képes okozni. A fájdalom mértéke a használó akaratától és képességeitől függ. Az egészen kicsitől az elviselhetetlen méretekig képes fokozni a technika hatását, ezzel pedig szinte bárkit harcképtelenné tehet. A technikához magas szintű chakrakontroll szükséges, és magas szintű koncentráció képesség.)
"Kicsit furcsállom hogy mindazok után amik eddig történtek a csapattal egy kutya elkapására küldenek el minket. De hát ki érti a vezetőséget és Danzout? Annak az embernek még a szeme is rosszul áll."
Gondoltam magamban, ahogy Koizumo felé hajtottam az állatot, aki el is kapta a drótkötelével, mindenféle probléma nélkül.
- Nincs mit Koi. De már megbeszéltük hogy hívhatsz nyugodtan Erisának, vagy simán Erinek. - Azok után ahogy Yuu kimondta "chan"-nal a nevemet a Tengu szentélyben, borzongok attól a kis utótagtól - Na de ezzel meg is volnánk... - mondtam életvidáman, majd elindultunk a faluba miután Koi átpasszolta az árut a senseinek. Hamar meg is érkeztünk, szerencsére nem kóborolt messzire ez a szerencsétlen eb.
Meg is érkeztünk a Hokagéhez, s már kaptuk is az első szidásokat, hogy a gazda biztosan nem fog örülni, hogy egy drótkötélen lógatva hoztuk vissza kedvenc háziállatát. Ezeket jóformán meg sem hallottuk, csak bocsánatot kértünk és el is felejtettük. Nem várt parancsokat kaptunk végül és nem várt jutalmat.
A nap további részét úgy töltöttem el, ahogy mindig is szoktam. Egy órát meditáltam, majd kimentem az erdőbe, s 350 falevelet lyukasztottam ki chakra segítségével, és 3 darabot chakra testen kívüli irányításával. Mikorra mindezzel végeztem, már igencsak késő volt, de furcsamód, mióta meditálok, sokkal frissebbnek érzem magam, és nem is fáradok annyira, illetve reggelente is könnyebben kelek fel. Miután hazaértem elfogyasztottam a vacsorámat, majd még egy óra meditálás után, alvásra hajtottam a fejem.
Kora reggel ébredtem, hogy elkészítsem az uzsonnámat, illetve hogy beleférjen a reggeli meditáció. Rájöttem milyen fontos számomra a sok meditálás, hiszen genjutsu használó vagyok, rettent fontos hogy lelki béke uralkodjon a szívemben. Ezek alatt a meditálások alatt megtisztul a lelkem, és újra nyugodt tudok lenni, higgadt, ahogy mostanában egyre többször. Kicsit talán a hidegvérű Erisa egyre jobban hasonlít arra a két szörnyre, akik a Tengu szentélyben támadtak rám. De én legalább még ember vagyok...
Ahogy megbeszéltük Koival, vártam a lakásomnál, hogy elém jöjjön. Ahogy említette, a lakásom pont az ő lakhelye, és a kiképzőtér között esik, mindössze egy fél perces kitérőt kel tenni hozzá. Furcsamód viszont nem igazán akart megjelenni, s 15 percnyi késés után úgy döntöttem elindulok, nehogy elkéssek. Persze hamar szemet szúrt, hogy ott vár a kapuknál, ám mielőtt még megláthatott volna, elbújtam egy ház takarásában, s bosszúból, amiért nem jelent meg a saját technikámat fogom kipróbálni rajta, amit már egy ideje fejlesztgetek, hogy a chakrakontrollom elérje a megfelelő szintet. Még korántsem tökéletes, de nem igazán tudom kin kipróbálni, úgyhogy Koizumo ezen kis feledékenysége most pont jól jön.
Meimei Hitan // Láthatatlan Kín
Kiterjesztem a chakrámat a gyanútlak Koizumo felé, és egy bár nem elviselhetetlen, de igencsak érezhető fájdalmat okozok neki, az ágyéka területén, csak hogy érezze a törődést.
Ha látom hogy sikerült, mosolyogva odasétálok hozzá, mintha nem is én tettem volna.
- Jó reggelt Koi. Bocsi hogy késtem, kicsit elaludtam, ugye nem kellett sokat várnod? - Kérdeztem tőle kissé magas hangon, de végig vigyorogva. Miután megtörtént a csevej belépek a kapun.
(Meimei Hitan // Láthatatlan kín)
(A Technika lényege a fizikai kontaktus nélküli, erős és erőszakos chakrabehatás által létrejövő fájdalomkeltés. A technika gyökerei a Genjutsukból származnak. Köztudottan ahhoz, hogy Genjutsut kreáljunk kapcsolódni kell az áldozat chakrarendszeréhez a tenketsu pontokon keresztül. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha minél finomabban, minél kevesebb chakrával próbálunk meg behatolni, különben a páciens először csak erős bizsergést, majd később igen erős fájdalmat fog érezni. Ezen technika pedig pontosan ezt használja ki. Ahelyett hogy finoman hatolna be a használó az áldozat chakrahálózatába, a lehető legdurvábban, legerősebben fejt ki hatást a tenketsu pontokra, amely azonnali fájdalmat generál az adott ponton, magasabb szinten a már testbe hatolt chakra a testen belül is fájdalmat képes okozni. A fájdalom mértéke a használó akaratától és képességeitől függ. Az egészen kicsitől az elviselhetetlen méretekig képes fokozni a technika hatását, ezzel pedig szinte bárkit harcképtelenné tehet. A technikához magas szintű chakrakontroll szükséges, és magas szintű koncentráció képesség.)
Kenshiro Erisa- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Tartózkodási hely : Pff... Jó kérdés...
Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 431
Re: Nyolcas Kiképzőterep
//Jiraiya - Képzés//
Az este később mentem az ágyba, mint általában, mert elhúzódott az aznapi edzés. Ezért hát még inkább szükségem volt az alvásra, és amint beledőltem a pihe-puha ágyamba, már el is nyomott az álom. Ha én egyszer elalszom, akkor nagyon nehéz felkelteni, és ez bizony egy hátrány, ha az ember egy shinobi, akinek mindig ébernek kell maradnia. De hát ez, legalább mindig jól kipihent vagyok, és frissen, teljes erővel kelek fel.
Nagyjából hajnali három körül lehetett az idő, amikor egy hatalmas kukorékolás felvert az ágyamból. Először azt hittem, hogy képzelődök, ezért vissza is dőltem az ágyba, és már megint húzta le a szemhéjamat az álom, de megint felüvöltött a kakas: - KUKKURIKÚÚÚ ~ Mi a francot keres itt egy rohadt kakas?! Még a nap sem jött fel!~
Kikeltem az ágyból, kinyitottam az ablakot és elhesegettem azt a galád, rosszul beállított ébresztőórát.
De visszajött. Visszajött az átkozottja! Még így viaskodtunk két óráig, én elüldöztem, ő visszajött, míg végül elpattant bennem valami. Nincs is annál bosszantóbb, mint amikor nem hagyják az embert aludni, és ez a dög sportot űzött belőle. Már tikkelt a szemem, annyira felidegesített az a baromfi, és pluszba szörnyen fáradt is voltam. Odamentem a felszerelésemhez, elővettem egy kunait, visszasétáltam az ablakhoz, jól becéloztam a kakast, és eldobtam. Élete utolsó kukorékolásával még belenevetett a képembe, hogy neki megérte az életét adnia azért, hogy egy egész éjszakán át zaklathasson, majd a porba hullt.
Sosem hittem volna, hogy az első ellenségem, akinek kiontom a vérét egy rohadt kakas lesz, de hát így alakult. Végül is jobb is ez, mintha egy ember kukorékolt volna az ablakom alatt, és nem azt kellett végül kivégeznem. Grrrr… Az szörnyen fura lett volna, ha egy ember az estéjét erre áldozná. Minden esetre kihajoltam az ablakon, megfogtam a kakast, levittem a konyhába, és egy Itt a reggeli feliratú cetli mellett otthagytam a bácsikámnak, majd visszamentem aludni a szobámba.
És vééégre aludhattam. Jó sokáig.
Nagyjából tizenegy óra körül járhatott az idő, amikor felpattantak a szemeim, nyújtózkodtam egyet, megmosakodtam és felöltöztem. Ezután lesétáltam a földszintre, és egy isteni illat csapta meg az orromat. Be is sétáltam a konyhába, és ott várt megsütve az a szemét kakas. Vettem egy adaggal, és a meglepően finom húsból jól belaktam.
~ Huh, ez azért elég fura... Nem hiszem, hogy rendszert csinálok abból, hogy minden megölt ellenségemet megeszem, mert az egy csöppet beteges lenne. ~
Inkább el is hesegettem a gondolatot, és elraktam a tányéromat. A mosogató mellet találtam egy cetlit, amiben Kenji bácsikám megírta, hogy ma továbbképzésen kell részt vennem, a nyolcas kiképzőtéren. Fel is szaladtam a szobámba, összepakoltam minden felszerelésemet, a hátamra csatoltam Inazumát és el is indultam.
Amikor megérkeztem a helyre, többen is várakoztak. A helyszínen volt három nagyobb torony, tavak, kisebb-nagyobb földkupacok és céltáblák, valamint az egészet sűrű erdő vette körül.
Keresek magamnak egy nyugisabb helyet, oda leülök, figyelem a környezetemet, a személyeket, akik rajtam kívül itt vannak, várom a fejleményeket, és hallgatom az erődben lévő madarak csicsergését. Nem, nem a rohadt kukorékolást…
Az este később mentem az ágyba, mint általában, mert elhúzódott az aznapi edzés. Ezért hát még inkább szükségem volt az alvásra, és amint beledőltem a pihe-puha ágyamba, már el is nyomott az álom. Ha én egyszer elalszom, akkor nagyon nehéz felkelteni, és ez bizony egy hátrány, ha az ember egy shinobi, akinek mindig ébernek kell maradnia. De hát ez, legalább mindig jól kipihent vagyok, és frissen, teljes erővel kelek fel.
Nagyjából hajnali három körül lehetett az idő, amikor egy hatalmas kukorékolás felvert az ágyamból. Először azt hittem, hogy képzelődök, ezért vissza is dőltem az ágyba, és már megint húzta le a szemhéjamat az álom, de megint felüvöltött a kakas: - KUKKURIKÚÚÚ ~ Mi a francot keres itt egy rohadt kakas?! Még a nap sem jött fel!~
Kikeltem az ágyból, kinyitottam az ablakot és elhesegettem azt a galád, rosszul beállított ébresztőórát.
De visszajött. Visszajött az átkozottja! Még így viaskodtunk két óráig, én elüldöztem, ő visszajött, míg végül elpattant bennem valami. Nincs is annál bosszantóbb, mint amikor nem hagyják az embert aludni, és ez a dög sportot űzött belőle. Már tikkelt a szemem, annyira felidegesített az a baromfi, és pluszba szörnyen fáradt is voltam. Odamentem a felszerelésemhez, elővettem egy kunait, visszasétáltam az ablakhoz, jól becéloztam a kakast, és eldobtam. Élete utolsó kukorékolásával még belenevetett a képembe, hogy neki megérte az életét adnia azért, hogy egy egész éjszakán át zaklathasson, majd a porba hullt.
Sosem hittem volna, hogy az első ellenségem, akinek kiontom a vérét egy rohadt kakas lesz, de hát így alakult. Végül is jobb is ez, mintha egy ember kukorékolt volna az ablakom alatt, és nem azt kellett végül kivégeznem. Grrrr… Az szörnyen fura lett volna, ha egy ember az estéjét erre áldozná. Minden esetre kihajoltam az ablakon, megfogtam a kakast, levittem a konyhába, és egy Itt a reggeli feliratú cetli mellett otthagytam a bácsikámnak, majd visszamentem aludni a szobámba.
És vééégre aludhattam. Jó sokáig.
Nagyjából tizenegy óra körül járhatott az idő, amikor felpattantak a szemeim, nyújtózkodtam egyet, megmosakodtam és felöltöztem. Ezután lesétáltam a földszintre, és egy isteni illat csapta meg az orromat. Be is sétáltam a konyhába, és ott várt megsütve az a szemét kakas. Vettem egy adaggal, és a meglepően finom húsból jól belaktam.
~ Huh, ez azért elég fura... Nem hiszem, hogy rendszert csinálok abból, hogy minden megölt ellenségemet megeszem, mert az egy csöppet beteges lenne. ~
Inkább el is hesegettem a gondolatot, és elraktam a tányéromat. A mosogató mellet találtam egy cetlit, amiben Kenji bácsikám megírta, hogy ma továbbképzésen kell részt vennem, a nyolcas kiképzőtéren. Fel is szaladtam a szobámba, összepakoltam minden felszerelésemet, a hátamra csatoltam Inazumát és el is indultam.
Amikor megérkeztem a helyre, többen is várakoztak. A helyszínen volt három nagyobb torony, tavak, kisebb-nagyobb földkupacok és céltáblák, valamint az egészet sűrű erdő vette körül.
Keresek magamnak egy nyugisabb helyet, oda leülök, figyelem a környezetemet, a személyeket, akik rajtam kívül itt vannak, várom a fejleményeket, és hallgatom az erődben lévő madarak csicsergését. Nem, nem a rohadt kukorékolást…
A hozzászólást Akihiro Jaken összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 17 2016, 13:04-kor.
Akihiro Jaken- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)
Tartózkodási hely : Ahol lennie kell
Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612
Re: Nyolcas Kiképzőterep
"Jiraya- Képzés"
//Aki nem olvassa a tartózkodási helyeket//
Én nem sokkal azelőtt jöttem el a falumból, hogy azt Iwagakure elfoglalta. Ezután a fegyverkészítők falvába vertem tanyát, hogy ott kezdjek új életet, de továbbra is hű vagyok a falumhoz és minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy visszaszerezzük. Mikor hallottam róla, hogy a falu összevont támadásra készül Iwa ellen a madarak országában, gondolkodás nélkül utaztam át az egész világot, hogy segítsek. Sajnos a harcokból korán elküldtek minket gennineket, mert rájöttek, hogy a harcok sokkal véresebbek lesznek, annál, hogy a fiatalok túléljék. Utána Konohába vettem az irányt. Nem köteleztem el a falunak magam, csak feladatokat kértem, amiért esetleg pénzt is. A szállást magamnak oldottam meg a falutól kapott pénztől és a sajátomból. Furcsa is volt egy levelet találni az ideiglenes szobám asztalán, hogy a falu egy képzés keretében vár engem a falu egyik kiképzőterepén.
Pár órával később már a kiképzőterepen voltam a tanárra vártam. Már egy pár ott volt. Nem tudom, hogy egy párt alkotnak-e, de az biztos, hogy ismerik egymást. Rajtam van a páncélom, hátamon is ott van a báb tartóm, benne a pókrák és korall kígyó bábjaim. Nem terveztem használni, de ha fegyver nincs is nálam a bábjaim mindig velem vannak. Már hosszú ideje gondolkodom egy olyan technikán, amivel megszabadulhatnék a bábhordozás problémájával. Megálltam a páros mellett, valamivel távolabb, de azért hallottam, hogy miről beszélnek.
Yamato- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Tartózkodási hely : Még nem tudom
Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967
Re: Nyolcas Kiképzőterep
//Jira-Képzés//
Nem rég tértem haza Mimivel történt küldetésemről. Sérüléseim még nem teljesen tudtak begyógyulni, új jutsumat pedig nem igazán volt még időm tökéletesíteni. Pár napi lábadozás után értesítettek egy levél formájában. Konohába kellett elmennem, egy képzésre, ahol együtt, más falvakból származókkal is tudunk tanulni. Ugyan érdekesnek találtam, hogy engem is elküldenek, ám örültem neki, hiszen kapóra jött. Így hát útra keltem többed magammal, s elindultunk Konoha felé, ahol a Nyolcas Kiképzőterepet kellett keresnünk. Megérkeztünk, ám kissé későn érkeztünk, mivel sokan várakoztak már, mikor mi megérkeztünk.
Jelenleg is itt várok a további tájékoztatásra.
//Elnézést a 10 perces késésért, valamint a hiányos, rövid postért. Kicsit lefáradtam az utóbbi időkben. Ám amennyiben a megadott idő túllépése miatt a képzésről lecsúszok, teljes mértékben elfogadom, nem panaszkodhatok./
Nem rég tértem haza Mimivel történt küldetésemről. Sérüléseim még nem teljesen tudtak begyógyulni, új jutsumat pedig nem igazán volt még időm tökéletesíteni. Pár napi lábadozás után értesítettek egy levél formájában. Konohába kellett elmennem, egy képzésre, ahol együtt, más falvakból származókkal is tudunk tanulni. Ugyan érdekesnek találtam, hogy engem is elküldenek, ám örültem neki, hiszen kapóra jött. Így hát útra keltem többed magammal, s elindultunk Konoha felé, ahol a Nyolcas Kiképzőterepet kellett keresnünk. Megérkeztünk, ám kissé későn érkeztünk, mivel sokan várakoztak már, mikor mi megérkeztünk.
Jelenleg is itt várok a további tájékoztatásra.
//Elnézést a 10 perces késésért, valamint a hiányos, rövid postért. Kicsit lefáradtam az utóbbi időkben. Ám amennyiben a megadott idő túllépése miatt a képzésről lecsúszok, teljes mértékben elfogadom, nem panaszkodhatok./
Hasegawa Zauki- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1352
Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Állóképesség : 700 (A-alap) / 1700 (S+-senjutu)
Erő : 802 (S)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)
Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1165
Re: Nyolcas Kiképzőterep
// Nem írok sokat, ne haragudjatok, kevés az időm és a lényeg most a hatékonyság ^^ Ezen kívül K.O. vagyok szóval nézzétek el a hibákat ^^" //
Mindenki
Tehát a Nyolca Kiképzőtéren gyülekeztetek. Fák, bokrok, gyakorlóbábuk és minden egyéb, amire szüksége lehet a csapatnak az oktatásra. Természetesen rengetegen voltak, legalább 70 Genin és Chuunin, akik a továbbképzés miatt vannak itt. Rendhagyó módon, három sátor is fel van állítva a területen. Mikor már mindenki megjelent és az érkezésre adott idő is elmúlt már rég, egy tíztagú Jounin csapat sorolta hosszasan a neveket, várva a visszajelzést egy kézfeltevéssel. Miután ez megtörtént, megtudták, hogy ki van itt és ki nem, így elemek és képzettségek szerint bontották szét a jelenlévőket. Kisebb-nagyobb csoportok alakultak, majd külön személy foglalkozott velük, akik a megfelelő helyre vitték a csapatot.
|| FONTOS! Ehhez hasonlóan hosszú Tanulási Posztokat várok: http://narutohun.niceboard.org/t1269p25-itanashi#48944 Ezekbe a posztokba visszaemlékezések, álmok, gondolatok, minden szerepelhet, nem muszáj a technikáról szólnia, viszont a FELE mindenképpen szóljon róla. Az, hogy mivel töltitek ki a mennyiséget és nyújtotok be egy kellemes irományt, azt tőletek függ. Nyilván ne menjetek el benne küldetésre és hasonló, de egy-egy történetet beleírhattok, ami majd esetleg rávezet a technika nyitjára ||
Reina - Shindan // Diagnózis
// Kérek majd tőled egy Élményt az alapvető Biológiai ismeretek megszerzéséről, mivel erre nagy szükséged lesz. Igazából előzetes ismeretek nélkül nem is lennél képes Orvosi Technikát használni, az okok kiderülnek majd a tanulásban is ^^ Az Orvosi Ismereteid minden technika tanulásával fejlődnek (Neked is mint User) mivel minden technikának van egy Biológiai folyamata. Ha már egy A szintű, a testre sejtszinten ható technikát ismersz, akkor már elmondhatod a karakteredről, hogy Magas Szintű ismeretsége van az orvoslásban, nem csak megtanulta a test biokémiai folyamatait, hanem logikusan fel is tudja használni a megszerzett ismereteit. Egyenlőre annyit tudsz most, mint egy Középiskolás Bioszfaktos. Kérlek a két éves tantárgyi tudást pótold, és tanuld meg! Természetesen nem kell, csupán majd szükség lesz hasonló ismeretekre egy-egy technikához, így majd ha tanulod, akkor nézz utána vagy hozzáértő Staffot válasz a megtanítására. (Tudom javasolni magamon kívül Hidant és Tobiramát, bár Hidant nem teljes biztonsággal) //
Reina az Orvosi csapattal mozdul el, egy fehér köpenyes férfi vezénylésével. Összesen tízen voltak, Reinával együtt. A jobb oldali sátorba siettek be, ahol három, fehér lepellel letakart fémasztal volt látható, amik alatt emberszerű alakok dudorodtak ki. A bent lévő, gépek gerjesztette hideg és ezek a furcsa leplek mindenképpen megmozgatták a betérők elméjét. A fehér köpenyes férfi mindenkinek egy-egy, az övéjéhez hasonló köpenyt osztott ki, ami meglehetősen melegnek bizonyult, ami az itt lévő hideg miatt kell is. A teremben ezen kívül egy akvárium is helyet foglalt, benne nagyjából tíz hallal.
- Rendben van, akkor kezdjünk is neki, az időnk drága, ezt jobb ha megjegyzitek! Egy Szanitéc mindig legyen gyors és precíz. A csapat fele már képzettebb, ők az Oxigén Utánpótlást fogják gyakorolni a másik fele, akik a képzetlenebbek, a Test Felmérését. Az esetlenebbekkel kezdünk!
Mondta a férfi, majd felsorolta a neveket. Reináé is köztük szerepelt, így vele együtt öten indultak a férfi irányába. Talán legbelül reménykedett a lány, hogy őt ne a fehér lepellel letakart testekhez vigyék, hanem inkább a halakhoz, bár ki tudja, hogy számára mi volt a szörnyűbb? De végül természetesen az egyik holttesthez vitték, ami a lepel felfedésével valóban holttest volt.
A halott méltóságát megőrizendő, egy másik fehér lepel volt a férfi ágyékára terítve. A feje kopasz volt, az arca békés, a teste pedig szürke. Az erei lilás árnyalatban pompáztak. A szája be volt varrva, hogy a bűz ne szökjön ki belőle, valószínűleg a testüregei be is voltak tömve az ilyen műveletekhez használatos eszközökkel. De persze nem ez a lényeg. A test akár egy bábú, annyira is volt megmerevedve.
- Ezek a testek, mind küldetésen haláloztak el. A Feladat: Állapítsátok meg a halál okát és az egyéb sérüléseket. Előbbi nem biztos, hogy mindnyájatoknak menni fog, mivel van egy test, aki különös módon veszítette el az életét, vagyis, olyan dolog történt vele, ami különbözik a többi halálesettől. A bőrfelületeket Irio Ninjutsuval // Orvosi Ninjutsuval helyreállítottuk, így a bőr alatti sérülések nem látszódnak. Ezeket kell megtalálnotok a Chakrátok segítségével. A módszer, amit használni fogtok a Shindan // Diganzózis. Segítségével képesek lehetünk egy test rendellenes működését, káros elváltozásait fellelni, legyen az bárminemű. Magasabb szinten akár a mérgezést is meg lehet állapítani, valamint a méreg típusát is. A technika lényegében a vér és egyéb vizsgálatokat teszi lehetővé. Persze ahogy mondtam, ez csak a legmagasabb szinten.
Ezután a férfi kiosztotta a holttesteket. Reina egy komor képű fiúval került össze, egy hullán kellett osztozniuk. A feladat egyértelmű volt, most már csak a "hogyan?" a kérdés. Erre nemsokára jött is a válasz.
- A technika roppant egyszerű, egyedül azt kell tudnotok, hogy mi történik a testben és, hogy mit vizsgáltok. De ezt a tudást csak hosszú évek munkája során szerzitek majd meg, így az alapokkal kezdünk. Figyeljetek!
Ekkor a fickó a holtest fölé lépett és a hulla hasához emelte a kezét, tenyérrel lefelé.
- Mint tudjátok a chakra egy energia, egy olyan, a saját testetekre jellemző tulajdonságokkal rendelkező dolog, amit képesek lehettek felhasználni akár százféle módon. Ezen kívül a chakra lehet egy érzékszerv is, egy hatodik érzék, amely képes a test, mind az öt érzékszervének tulajdonságai szerint érzékelni, sőt! Fel is tudja erősíteni a hatást. Íj módon a chakrával láthatsz, hallhatsz, szagolhatsz, ízlelhetsz és tapinthatsz!
A bal kezével a Fél Kos kézpecsétet formálta meg, míg a jobb keze, amit a holttest fölé nyújtott, kékes fényben kezdett el izzani.
- Most a chakrámat a kezeimbe és aköré koncentráltam, vagyis egy adott pontba gyűjtöttem a chakrám egy bizonyos részét, ebből a pontból tudom felhasználni majd a technikáim során. HA ezt a chakratömeget, további koncentrációval kiirányítom a testemből, meghaladom a puszta kézfelszín területét és egy élő testbe vezetem, akkor képes lehetek letapogatni azt kívül és belül azáltal, hogy a test minden pontjára kiterjesztem a chakrámat, olyan sűrűséggel és precizitással, hogy magas szinten a chakra kiterjed majd egy adott területre, így akár sejtszinten is vizsgálatom majd a testet, persze ez meglehetősen időigényes folyamat. De mutatok egy példát: Tegyétek a kezem alá a ti kezeteket!
Mondta a férfi, majd amint Reina és a fiú is odatette a kezét, a férfi nagyjából fél centire megközelítette a kékes fényben izzó kezével a Geninek kezét, mire a fiú és Reina is, kellemetlen, bizsergető érzésre lett figyelmes, majd szúró fájdalomra, egészen addig, amíg nem bírták tovább és elrántották a kezüket.
- Amint érezhettétek, ez a fájdalom a testetekbe koncentrált, nagy mennyiségű, erőszakos chakrából eredt. Ahogy mondtam, minden test chakrát termel és bár a chakra funkciója ugyanaz, ahogyan a képességei is - amiket jelentősen lekorlátoz a használó tudása - minden test chakrája más és más. Olyan, mint egy ujjlenyomat, vagy egy DNS-s. Mindenki chakrájának összetétele, energiája és "viselkedése" más és más. Éppen ezért ha csak szimplán valaki testébe irányítjuk azt, akkor a test, testidegen anyagként, a chakra pedig szintén behatolóként tekint majd az átáramoltatott chakránkra. Így nem, hogy gyógyítani nem tudunk, de még ártunk is vele. Tehát a kérdés adott: Mi a teendő?
A férfi kékes árnyalatú chakrája, lassan zöldes árnyalatot vett fel.
- Átformáljuk a chakrát. Amit most láttok, az a Butteki no Chakra // Gyógyító Chakra. Ezt a fajta chakratípust használjuk a gyógyításhoz. Hogy miért? A chakra tehát mindenkinél más és más. De képesek lehetünk a saját chakránkat átformálni egy másik chakra képére, átvehetjük annak tulajdonságait és fordítva. Így képesek lehetünk behatolni egy ember testébe és chakrahálózatába nagy mennyiségű chakrával, anélkül, hogy fájdalmat okoznánk neki. Ez a módszer viszont nagyon nagy szakértelmet és rengeteg időt igényel, ami pedig egy Szanitécnek nincsen. Erre használjuk a Butteki no Chakrát. Persze a használat túlzás, ez egyfajta mesterségesen előállította chakratípus.
Ekkor a férfi elvette a kezét, nem koncentrált tovább chakrát.
- A Chakra a Szellemi és Fizikai energiákból jön létre, ami a testben termelődik. A vallás ezt Meridián hálózatnak nevezi, energiák, melyek nem láthatóak és nem érezhetőek, mégis vannak és a Ninjutsu meg is fejtette őket. Az Akadémián az első évben Tanultok a Ninjutsuról, megismerkedtek a Chakra mibenlétével és Taijutsu edzéseken vesztek részt, valamint Meditáltok és próbáljátok a belső energiáitokat mozgósítani. A Szellemi Energiák edzése a Chakrakontroll gyakorlás, tanulás, tapasztalat szerzés, meditáció, és minden egyéb, az elmére ható gyakorlat. A Fizikai Energiák edzése a futás, mászás, Taijutsu és minden egyéb, ami izommunkára épül. Így a Tanulással és Meditációval, valamint a Fizikai Edzésekkel beindul a sejtjeitek chakratermelése, képesek lesztek chakrát felszabadítani. De van egy másik dolog is, ami a Chakrára, pontosabban az Energiákra hathat, ami kihat a Szellemi energiára és közvetve a Fizikai Állapotra is. Ezek pedig az Érzelmek. Az érzelmek nagyon fontos részét képezik a Ninjutsunak. Dekoncentráltságot vagy éppen erős koncentrációt idéznek elő, ezen kívül a CHAKRA átveszi ezeket az érzelmeket. Ahogyan egy kis chakralenyomat hordozza magában egy ember életét, úgy a tulajdonságait is, az érzelmeit is. Ebben is eltér a chakra. Van akinek a kisugárzása kellemes, jó a közelében lenni. Van aki körül megfagy a levegő. Egy érzékeny szenzor nem csak a chakrát tudja felfedni, de egy egyén szándékait is megérezheti. Mindezt az érzései által, amiket a chakra átvesz és tárol, annak megfelelően reagál.
Ekkor kicsit megállt.
- Tehát a chakra energiája és alakja, tükrözi egy egyén érzelmeit. És mi a legfontosabb, amit egy Orvos Ninja el akar érni? A páciens megsegítése, meggyógyítása, megmentése, bármi áron! Van, akinek pillanatokba telik előidézni a Gyógyító Chakrát, van akinek nehezebben megy. A titok nyitja tehát az érzelmek... Amikor a kezetekbe koncentráljátok a chakrát, akkor gondoljatok valami szépre, kedvesre, kellemesre és gondoljatok arra, hogy segíteni akartok másokon. Érzelmeitek és a hozzáállásotok legyenek mindig pozitívak, ezáltal a Chakra átformálódik, ugyanis a Butteki no Chakra egy olyan pozitív szándékkal feltöltött Chakratípus, amely minden egyes testtel és chakrával kompatibilis, tehát a test és az idegen chakra megérezve a Butteki no Chakra segítő szándékát, nem lép fel ellenségesen ellene.
A férfi ellépett a testtől, majd utolsó mondatait címezte a kétfős csapatnak.
- Koncentráljátok a pozitív gondolataitokat a kezetekben összegyűjtött chakrába, majd ha ez megvan, és a chakrát kikoncentrálva a testetekből összesűrítitek a kezetek alatt zöldes árnyalatot vett fel, akkor sikerrel jártatok. Utána már csak az a dolgotok, hogy a chakramasszát a testbe koncentrálva felleljétek, megérezzétek, mint egy tapintó érzékként a sérüléseket és a sebeket, leljétek fel a halál okát!
Ekkor teljes mértékben magára hagyta a két Genint az Orvos, a fiú neki is kezdett a feladatnak.
// A mennyiség amit elvárok adott, Reina 5 Óra alatt teljesen megtanulja előhívni a Butteki no Chakrát és a technikát is megtanulja: Három helyen törött csontra bukkansz, valamint a bőr alatti részen a nyelőcső, légcső, gége teljesen roncsolódott, valószínűleg egy elvágott torok okozta a férfi halálát. Ennyit tudsz felfedni. //
Jaken - Gitou // Ceremónia; Rai Kougeki // Villám Csapás
// Megoldható ^^ A Ceremónia ch-ja lejjebb lett tólva, ezen kívül baromságnak tartom egy ilyen kis kaliberű technika meglétét, így lehet lejjebb is toljuk vagy teljesen kivesszük, mivel ez a művelet teljes egészében a Chakra Testen Kívüli Tárgyba való irányítása, ami chakraelméleti alapművelet. Szóval ez át lesz írva Augusztsuban //
Jaken egy háromfős csapatban hagyta el a tömeget, mégpedig irányukat a gyakorlóbábuk tengeréhez vették. A vezetőjük egy Konohai Chuunin egyenruhát hordó fickó volt, a fején egy fekete fejkendőt hordott, amit a Konohai Fejpánttal rögzített. A haja rövid volt, vagy éppen nem is volt, hiszen a kendő alól egyetlen egy szál sem lógott ki. A Zöld mellényen és a fejfedőn kívül a különös ismertetőjele a hátán lévő kettő Ninjato volt és a kerek lencsés szemüvege.
Harminc gyakorlóbábú volt felállítva 6 helyre csoportosítva ötösével. Öt bábú fogott közre egy kört, aminek a közepén egy X jel volt, amire egy fából készült gyakorlókard volt helyezve. Az egyik ilyen kör közepére állt be a férfi, majd odébb rúgta a fadarabot.
- A nevem Han. Hármótokat fogom megtanítani egy Kenjutsu technikára. Jól figyeljetek, mert nem bonyolult, viszont sok időt vesz igénybe a tökéletes használata, elvégre az önfejlesztés a kulcspontja. Először is fogjátok meg a kardjaitokat.
Mondta, mire mindenki előhúzta valamelyik fegyverét.
- Most pedig vezessetek bele chakrát. Áramoltassátok át a fegyverbe a chakrátok egy részét, érezzétek, ahogyan átjárja azt a chakra. Ezáltal erősebb és masszívabb, könnyebbé válik. Így pedig sokkal könnyebb lesz kezelni is!
Mondta, mire mindenki úgy tett, ahogyan Han kérte.
Nagyjából két perc alatt mindenki sikerrel járt, Jaken is érezhette, hogy fegyvere sokkalta könnyebbé vált és mintha energiától pulzálna. A többiek is hasonlóképpen éreztek, próbálgatták is azzal, hogy a talajba szúrtak, vágtak és meglepve tapasztalták, hogy a könnyűnek tűnő kard, úgy szántja a kemény, füves talajt, mint kés a vajat, vagy még jobban!
- Remek. Most, hogy kigyönyörködtétek magatokat, ideje a lényegre térni. Tegyétek el a fegyvereiteket, de persze hagyjatok fel a chakra koncentrálásával, mert különben a hüvelyeteket is szétvágjátok...
Ahogyan belekezdett ebbe a mondandójába, az egyik fiú máris szétvágta a tárolót... Néma csend állt be, majd egy sóhajtás és Han folytatta.
- A technika, amit megfogtok tanulni egy, a pengébe és a karotokba vezetett chakrára és a gyorsaságra épülő technika. A neve Rai Kougeki // Villám Csapás. A technika lényege, hogy akár kettő, vagy magasabb szinten egy másodperc alatt, Tíz kardcsapást hajtsunk végre egy, vagy több irányba. De hogy ne becsüljétek le a műveletet, tudnotok kell, hogy ez a technika nem csak a gyors kardcsapásokat teszi lehetővé, hanem az érzékeiteket, az észleléseteket is fejleszti. Elvégre a gyakorlás során a képességeitek is fejlődnek. Most pedig bemutatom a technikát.
Ekkor Han felvette a kedvére való pozíciót: Jobb láb előre, behajlítva, bal láb hátra, szintén behajlítva, majd a jobb kezét a hátán lévő egyik Ninjato markolatára helyezte. Bal kezével megformálta a fél Kos kézpecsétet, majd becsukta a szemét... A penge megcsillan a napfényben, ahogyan fémrésze kimozdul a hüvelyből, Han teste megrezzen és a következő pillanatban már a kardja újra a tokjában pihen, a férfi kezei a markolaton. Mind az öt, őt körülvevő bábú darabokban. A Geninek nem voltak képesek szemmel követni a mozgást, így Han kiegyenesedik.
- Ez a mozdulat persze már egy képzett használó tökéletesített támadása, ami megviseli a testet. A karom zsibbad és bizsereg.
Mondta, miközben megpaskolt a vállát és kissé kinyújtóztatta a karját.
- Ezt a bemutatót csak a hatás kedvéért tartottam, hogy lássátok: Elérhettek egy ilyen szintet is. A technika lényege tehát, hogy a pengébe vezetitek a chakrátokat, majd koncentráltok és a pengébe vezetett chakrát összekapcsoljátok a karotokba vezetett chakrával. Így nem csak a penge lesz könnyebb, hanem a karotokba vezetett chakra miatt könnyebb is lesz forgatni a fegyvert és gyorsabban is mozogtok majd. Vegyétek fel a számotokra kényelmes pozíciót és indítsátok meg a csapásokat a bábu felé. Először eggyel gyakoroljatok, vigyetek be neki két másodperc alatt tíz kardcsapást. Ha ezt megtudtátok tenni, akkor álljatok a kör közepére és a lehető leghatásosabb forgási mozdulatokkal minden bábura mérjetek öt másodperc alatt két csapást. Az idő itt is szorítani fog, de nem lehetetlen. Ha nem menne, akkor próbáljátok meg chakrakoncentráció nélkül a műveletet, hogy a testetek hozzászokjon a nehéz fegyverhez is és ahhoz a szituációhoz amikor nem használsz chakrát. Ha így fejlődést értek el, akkor chakrakoncentrációval egészen biztos, hogy menni fog. Ja és ne használjátok az éles fegyvereiteket, hanem a Fakardokat. A súllyal való edzéshez természetesen a saját fegyvereiteket használjátok, azok nehezebbek, mint a fa. Hajrá!
Mondta, majd eltávolodott a csapattól.
// A mennyiség adott, töltsd ki a megfelelő részeket. 2 Napba telik a technika elsajátítása a Képzés tíz napos. Pihenő van, rajtad múlik minden. Az első nap sikerül a tíz csapás elérése egy adott célpontra két másodperc alatt, de csak a második nap éjszakáján sikerül mind az öt célpont eltalálása kétszer öt másodperc alatt //
Yamato - Doton - Iwa no Yoroi // Föld Elem: Sziklapáncél
// Vannak Logikai buktatói a technikának, szóval nyílt tengeren is létre lehet hozni, meg ilyesmi. Augusztustól kerülnek elrendezésre a Ninjutsuk, lesznek változtatások az ilyen hülyeségeket ki fogjuk venni. //
Yamato egy tíz tagú csapattal haladt a Kiképzőtér messzebb eső része felé, ahol leginkább földes, kopár területek voltak. Egy zömök testalkatú Konohai vezette őket, akiből sugárzott a erő és a keménység, ahogyan azt egy Doton Használótól elvárható volt. Külön osztotta a csapatot védekező és támadó csapatra, majd a klónjával közösen tanították őket. Yamato a védekező csapatba került, egy védelmi technikát kellett megtanulnia, ahogyan itt mindenkinek.
- A nevem Gengetsu és Doton technikákat használok, ahogyan ti itt mindannyian. Egy védelmi technikát fogok nektek megtanítani, aminek a neve: Iwa no Yoroi // Sziklapáncél. A technika lényege egy vékony chakraréteg kiterjesztése a testre, ami Doton és Sima Chakra keverékéből áll. Nincs szükség sok chakrára, csak jó chakrakontrollra és egyensúlyra a két chakratípus között. A test felületére ugyanúgy kell koncentrálni a chakrát, mint a Henge no Jutsunál, majd átalakítani azt. A Chakrátok felveszi majd a Doton Elem sajátosságait: Keménység, Erő és stabilitás. Némi plusz súllyal is jár a technika, de idővel ez a dolog kiküszöbölhető. A testetek így egy meglehetősen erős védelemmel lesz ellátva, ami ellenáll majd a fegyvereknek és az egyes elemi technikáknak. De vigyázzatok, mert ha elrontjátok akkor akár bele is halhattok, ugyanis ha egyszerre sokat akartok elérni, akkor a testeteket változtathatjátok kővé. Így részletekben haladjatok, kezdjétek először kicsiben. Ha túl sok a Doton Chakra, akkor csak egy sima földbevonatot fogtok a testetek köré vonni, vagy a testeteken belülre, aminek súlyos következményei is lehetnek. Ha túl kevés a Doton Chakra, akkor nem tudjátok fenntartani a védelmet. Tehát a kulcs az egyensúly! Ezen kívül képzeljétek is el az eredményt, az nagyban megsegít titeket Lássatok hozzá!
Mondta, majd bemutatta a technikát és várta, hogy próbálkozzon a társaság.
// A mennyiség adott, 2 nap alatt tanulod meg a technikát. Az első napon a mennyiséggel szenvedsz. Először az ujjvégeiddel kezd, az kockázat mentes. El kell találnod a megfelelő arányt, de folyamatosan csak poros föld jelenik meg az ujjvégeidben, vagy pedig sima chakra kéklik fel. A nap végére sikerül megtalálni az arányt és kiterjeszteni a technikát a kezedre. A második nap azzal telik, hogy a testedre is megtanulod kiterjeszteni és kipróbálod saját magadon, hogy működik-e. Sziklákat zúzni csak úgy tudsz majd vele, ha van megfelelő erőd hozzá. //
Erisa - Fuuton: Hanachiri Mai // Szél elem: Hulló Szirmok Tánca
// Ugyanaz a helyzet, mint Yamatonál. A Bódítás rész valószínűleg majd ki lesz szedve, esetleg megkötés lesz hozzá az egyik Bódító Hana technika ^^ //
Nem volt idő a cseverészésre, azonnal csapatokra osztották őket. Erisa egy szemrevaló Kuoichit követett, akinek hosszú, fekete haja és nagy keblei voltak, mindezt egy Konohai Chuunin egyenruhába bújtatva. A hajában egy fehér virág volt tűzve, az arca kedves a pillái pedig nagyok. Ajkain levendula színű rúzs piroslott, szemei körül pedig fekete kontúr, ami kiemelte mélykék szemeit. Egy kisimított tetejű, nagyobb dombtetőre vezette a tíz fős csapatot, ahol bemutatta a technikáját. Egy hatalmas forgó virágokból álló szélörvényt hozott létre, ami egy félkört leírva az égbolton a talajba csapódva sok ezer virágszirommal terült szét.
- A technika egy Fuuton technika ami a a Fuuton technikákhoz illően, valamilyen elaprózódott anyagot használ a kellő hatás kifejtéséhez, ami vagy por, homok, esetleg virágszirom. A szirom azért megfelelőbb, mivel nagyobb és könnyebben irányítható, na meg persze ezerszer gyönyörűbb. A neve: Fuuton: Hanachiri Mai // Szél elem: Hulló Szirmok Tánca
Kacsint egyet a csapatra, majd megrebegteti hatalmas pilláit.
- De ne térjünk el a tárgytól. Aki létre tud hozni virágszirmokat, vagy homokot, az előnyben van a többiekkel szemben, aki nem annak majd segítek. De most nézzük a technika működését! A kézjelek elmutogatás után a koncentrált Fuuton chakrát a testünk körül kell forgatni, nagy gyorsasággal. Ezt megkönnyíti, ha mi magunk is forgunk, de teljesen elszédülünk tőle, így ezt csak az ostobák használják. De kezdésnek nem rossz, próbálkozzatok vele. Miután a Fuuton Chakrát sikeresen a test körül kezdjük el keringetni és fokozatosan átalakítani azt, érezhetjük ahogyan felerősödik a légáramlat, ekkor javasolt létrehozni az örvényben a virágszirmokat, amik az elemi chakrával együtt fognak haladni és amint az örvény megfelelő erősségű, valamint elég a látási viszonyokat gyengítő virágszirom vagy homokszem van a technika sodrásában, a támadás elindítható és irányítható, egy forgó, hatalmas nyomású szélörvényt irányítva az áldozat felé, akár meg is ölhetjük. Persze csak akkor, ha szilárd felületnek passzírozzuk, máskülönben nincs ami szétzúzza. Magasabb szinten az örvénybe Fuuton pengéket is lehet rejteni, akkor önmagában is halálos lehet a technika.
A nő elővesz egy tükröt, majd középső ujjával kiigazítja az alig láthatóan elkenődött rúzsát.
- A technikában nagy előnyt jelent a vizualizáció. Képzelt el a chakrád forgását és az örvényt. Ha már a szirmok létre lettek hozva, akkor szemmel látható forgást idéztél elő és követhetsz nyomon, ez a vizualizációt is megkönnyíti és a technika létrehozása is lendületesebben fog menni. Lássatok hozzá!
Mondta, majd egy pukkanás kíséretében egy szép, levendula színű füstfelhőcskét hagyva maga után, eltűnt...
// Erisa egy nap alatt képes létrehozni a technikát, mivel meg vannak hozzá az alap ismeretei. Aznap éjszaka végez. A mennyiség adott, így viszont nehezebb lesz kitölteni azt ^^ //
- A technika egy Fuuton technika ami a a Fuuton technikákhoz illően, valamilyen elaprózódott anyagot használ a kellő hatás kifejtéséhez, ami vagy por, homok, esetleg virágszirom. A szirom azért megfelelőbb, mivel nagyobb és könnyebben irányítható, na meg persze ezerszer gyönyörűbb. A neve: Fuuton: Hanachiri Mai // Szél elem: Hulló Szirmok Tánca
Kacsint egyet a csapatra, majd megrebegteti hatalmas pilláit.
- De ne térjünk el a tárgytól. Aki létre tud hozni virágszirmokat, vagy homokot, az előnyben van a többiekkel szemben, aki nem annak majd segítek. De most nézzük a technika működését! A kézjelek elmutogatás után a koncentrált Fuuton chakrát a testünk körül kell forgatni, nagy gyorsasággal. Ezt megkönnyíti, ha mi magunk is forgunk, de teljesen elszédülünk tőle, így ezt csak az ostobák használják. De kezdésnek nem rossz, próbálkozzatok vele. Miután a Fuuton Chakrát sikeresen a test körül kezdjük el keringetni és fokozatosan átalakítani azt, érezhetjük ahogyan felerősödik a légáramlat, ekkor javasolt létrehozni az örvényben a virágszirmokat, amik az elemi chakrával együtt fognak haladni és amint az örvény megfelelő erősségű, valamint elég a látási viszonyokat gyengítő virágszirom vagy homokszem van a technika sodrásában, a támadás elindítható és irányítható, egy forgó, hatalmas nyomású szélörvényt irányítva az áldozat felé, akár meg is ölhetjük. Persze csak akkor, ha szilárd felületnek passzírozzuk, máskülönben nincs ami szétzúzza. Magasabb szinten az örvénybe Fuuton pengéket is lehet rejteni, akkor önmagában is halálos lehet a technika.
A nő elővesz egy tükröt, majd középső ujjával kiigazítja az alig láthatóan elkenődött rúzsát.
- A technikában nagy előnyt jelent a vizualizáció. Képzelt el a chakrád forgását és az örvényt. Ha már a szirmok létre lettek hozva, akkor szemmel látható forgást idéztél elő és követhetsz nyomon, ez a vizualizációt is megkönnyíti és a technika létrehozása is lendületesebben fog menni. Lássatok hozzá!
Mondta, majd egy pukkanás kíséretében egy szép, levendula színű füstfelhőcskét hagyva maga után, eltűnt...
// Erisa egy nap alatt képes létrehozni a technikát, mivel meg vannak hozzá az alap ismeretei. Aznap éjszaka végez. A mennyiség adott, így viszont nehezebb lesz kitölteni azt ^^ //
Koizumo - Nan Kaizou // Lágyító Módosulás
// Később ez a technika is kicsit pontosításra fog kerülni //
Egy társával hagyta el a tömeget, valamint egy Jounin kíséretében. Az erdő mélyére sétáltak be, hogy senki nem tudja őket megzavarni. A férfi akit követtek hosszú hajú, nyúzott képű fickó volt, aki szemüveget viselt és Chuunin Egyenruhában tetszelgett. Menet közben kezdett beszédbe.
- Szólítsatok Hebi-nek. Ti ketten nagy fába fogjátok vágni a fejszéteket, ha akarjátok, ha nem. Egyikőtök sem a falu ideszületett tagja, így most felmérjük a bennetek rejlő lehetőségeteket. A technika amit meg fogtok tanulni a Nan Kaizou // Lágyító Módosulás nevet viseli. A technika lényege a végtagok megnyújtása. Nagyon bonyolult technika, ami a nyakra is kiterjeszthető a magasabb szinteken, ám az kockázatokkal járhat. De ne szaladjunk ennyire előre. Hosszas chakragyakorlatok során képesek lehettek arra, hogy a végtagjaitok izomzatát, érrendszerét és idengrendszerét megnyújtsátok anélkül, hogy az elszakadjon. Ez a technika tehát a test tulajdonságait módosítja chakrával.
A férfi megállt és szembefordult a csapattal.
- Nem fogok a teljes technikával törődni, majd idővel ráéreztek az ízére, én csak a folyamatot mondom el. Kezdjétek először az egyik ujjatokkal. Akár órákig is koncentrálhatjátok a chakrát az ujjatokba és tarthatjátok ott a chakrát, míg végül teljességben át nem járta azt a chakra, annak minden részét, a csontoktól a porcokig és az izomszövetektől a sejtekig. Amint ez megtörtént, hagyjátok abba a koncentrációt és kezdjétek újra, egészen addig, amíg a felismerés, az ujj részeinek teljes vizualizációját meg nem kapjátok a chakrátok által. Ebben az állapotban tehát érezni fogjátok az ujj minden izomszövetének nyúlását, mozgását, hogyha mozgatni fogjátok. Miután ez megvan, próbáljátok meg az izmaitok akaratszintű előrefelé nyújtásával kinyújtani az izmaitokat. [Ha a valóságban kinyújtod előre a karodat akkor fokozhatod az izmaiddal ezt a hatást és próbálhatod még és még és még jobban kinyújtani, de a csontok miatt kötött, az izmok nem választhatóak le a csontról és önmagukban nem nyúlhatnak meg nagy mértékben] Ha elég chakrát koncentráltatok és ebben az állapotban az izmok mozgását is követni tudjátok, akkor a fizikai próbálkozással és a chakra használatával képesek lehettek kinyújtani, megnyújtani az izmokat úgy, hogy azok továbbra is kapcsolódnak a csontokhoz. Ha viszont elsieted a dolgot, akár le is válhat az izom, vagy maradandó hatást érhetsz el, ami nem éppen kellemes, így a hatást visszafelé is el kell érni.
Ekkor kicsit megpihent és levegőt is vett végre.
- Ha ezt elértétek, akkor terjesszétek ki a technikát a testetek többi részére, pontosabban a csuklótökre a többi ujjatokra. Érezzétek annak mozgását, legyen teljes kontrollotok az ereitek, idegszálaitok és az izomzataitok felett. Chakra koncentrálásával, a gondolattal a fejetekben, hogy "nyúlj" vagyis az akaratotokkal a chakra a rengeteg óvatos gyakorlat után tudni fogja a dolgát és meg fog nyúlni a testrészetek, az izomszálak átjárása a chakra segítségével már-már ösztönössé válik és idővel a lábaitokra, karjaitokra, nyakatokra és akár a törzsetekre is kiterjeszthető lesz ez a hatás. A legfontosabb dolog, hogy óvatosan, apránként haladjatok, ezt nem viccből mondom. Ha lehibázzátok, örökre vége lehet a játéknak... A technikát kreatívan lehet használni a charkával felerősített rugalmas izmok olyan erős fogásra képesek, mint egy óriáspiton... Lássatok hozzá!
// TÍZ napba telik a technika kivitelezése, a tábor végére tehát, mivel a tábor tíz napos. Első és második nap teljesen sikerül vizuálisan is leképezni Koizumo egy ujjának Biológiáját és mozgását. Harmadik nap sikerül megnyújtani. Negyedik napon sikerül az érzékelést a többi ujjára és a kezére is kiterjeszteni. Az Ötödik napon sikerül az ujjakat megnyújtani ahogyan a csuklótól a kezet is. A hatodik napon az egész jobb kart, majd a Hetedik napon a bal kart. A nyolcadik napon mindkettőt egyszerre és a Kilencedik, Tizedik napon arra szolgál a gyakorlás, hogy gyorsan hozza létre a technikát és gyorsan is állítsa vissza a helyzetét. A Tizedik nap eséjére végez, az eredmény: Elsajátított technika, néhány elszakadt izomcsoport, erős izomláz, olyan érzés, mint a Sorozás Tanulása után Mugo-nál. //
Egy társával hagyta el a tömeget, valamint egy Jounin kíséretében. Az erdő mélyére sétáltak be, hogy senki nem tudja őket megzavarni. A férfi akit követtek hosszú hajú, nyúzott képű fickó volt, aki szemüveget viselt és Chuunin Egyenruhában tetszelgett. Menet közben kezdett beszédbe.
- Szólítsatok Hebi-nek. Ti ketten nagy fába fogjátok vágni a fejszéteket, ha akarjátok, ha nem. Egyikőtök sem a falu ideszületett tagja, így most felmérjük a bennetek rejlő lehetőségeteket. A technika amit meg fogtok tanulni a Nan Kaizou // Lágyító Módosulás nevet viseli. A technika lényege a végtagok megnyújtása. Nagyon bonyolult technika, ami a nyakra is kiterjeszthető a magasabb szinteken, ám az kockázatokkal járhat. De ne szaladjunk ennyire előre. Hosszas chakragyakorlatok során képesek lehettek arra, hogy a végtagjaitok izomzatát, érrendszerét és idengrendszerét megnyújtsátok anélkül, hogy az elszakadjon. Ez a technika tehát a test tulajdonságait módosítja chakrával.
A férfi megállt és szembefordult a csapattal.
- Nem fogok a teljes technikával törődni, majd idővel ráéreztek az ízére, én csak a folyamatot mondom el. Kezdjétek először az egyik ujjatokkal. Akár órákig is koncentrálhatjátok a chakrát az ujjatokba és tarthatjátok ott a chakrát, míg végül teljességben át nem járta azt a chakra, annak minden részét, a csontoktól a porcokig és az izomszövetektől a sejtekig. Amint ez megtörtént, hagyjátok abba a koncentrációt és kezdjétek újra, egészen addig, amíg a felismerés, az ujj részeinek teljes vizualizációját meg nem kapjátok a chakrátok által. Ebben az állapotban tehát érezni fogjátok az ujj minden izomszövetének nyúlását, mozgását, hogyha mozgatni fogjátok. Miután ez megvan, próbáljátok meg az izmaitok akaratszintű előrefelé nyújtásával kinyújtani az izmaitokat. [Ha a valóságban kinyújtod előre a karodat akkor fokozhatod az izmaiddal ezt a hatást és próbálhatod még és még és még jobban kinyújtani, de a csontok miatt kötött, az izmok nem választhatóak le a csontról és önmagukban nem nyúlhatnak meg nagy mértékben] Ha elég chakrát koncentráltatok és ebben az állapotban az izmok mozgását is követni tudjátok, akkor a fizikai próbálkozással és a chakra használatával képesek lehettek kinyújtani, megnyújtani az izmokat úgy, hogy azok továbbra is kapcsolódnak a csontokhoz. Ha viszont elsieted a dolgot, akár le is válhat az izom, vagy maradandó hatást érhetsz el, ami nem éppen kellemes, így a hatást visszafelé is el kell érni.
Ekkor kicsit megpihent és levegőt is vett végre.
- Ha ezt elértétek, akkor terjesszétek ki a technikát a testetek többi részére, pontosabban a csuklótökre a többi ujjatokra. Érezzétek annak mozgását, legyen teljes kontrollotok az ereitek, idegszálaitok és az izomzataitok felett. Chakra koncentrálásával, a gondolattal a fejetekben, hogy "nyúlj" vagyis az akaratotokkal a chakra a rengeteg óvatos gyakorlat után tudni fogja a dolgát és meg fog nyúlni a testrészetek, az izomszálak átjárása a chakra segítségével már-már ösztönössé válik és idővel a lábaitokra, karjaitokra, nyakatokra és akár a törzsetekre is kiterjeszthető lesz ez a hatás. A legfontosabb dolog, hogy óvatosan, apránként haladjatok, ezt nem viccből mondom. Ha lehibázzátok, örökre vége lehet a játéknak... A technikát kreatívan lehet használni a charkával felerősített rugalmas izmok olyan erős fogásra képesek, mint egy óriáspiton... Lássatok hozzá!
// TÍZ napba telik a technika kivitelezése, a tábor végére tehát, mivel a tábor tíz napos. Első és második nap teljesen sikerül vizuálisan is leképezni Koizumo egy ujjának Biológiáját és mozgását. Harmadik nap sikerül megnyújtani. Negyedik napon sikerül az érzékelést a többi ujjára és a kezére is kiterjeszteni. Az Ötödik napon sikerül az ujjakat megnyújtani ahogyan a csuklótól a kezet is. A hatodik napon az egész jobb kart, majd a Hetedik napon a bal kart. A nyolcadik napon mindkettőt egyszerre és a Kilencedik, Tizedik napon arra szolgál a gyakorlás, hogy gyorsan hozza létre a technikát és gyorsan is állítsa vissza a helyzetét. A Tizedik nap eséjére végez, az eredmény: Elsajátított technika, néhány elszakadt izomcsoport, erős izomláz, olyan érzés, mint a Sorozás Tanulása után Mugo-nál. //
Zauki - Suiton: Mizuame Nabara // Víz Elem: Szirup Elfogó Mező
// Szintén pontosítunk majd rajta, mert így a létrejötte sem teljesen világos. El lehet érni sima chakraművelttel is ezt, valamint cukros Suiton keverékkel //
Zaukit és a Suiton használók többségét egy fejkendős alak vitte magával, akinek haja a jobb szemébe lógott. Tapasztalt Shinobinak tűnik, az ilyen kinézetű fickók mindig jeleskednek valamilyen területen... Az egyik patak mellé vitte a kiszemeltjeit, majd bemutatkozott.
- A nevem Izumo. Egy praktikus Suiton technikát fogunk megtanulni, aminek a neve: Suiton: Mizuame Nabara // Víz Elem: Szirup Elfogó Mező. A technika a Suiton technikáktól nem sokban tér el és a létrehozása is egészen egyszerű. Aki képes vizet létrehozni, az erre is képes. A technika során egy ragacsos, vízszerű masszát hozunk létre, melynek állaga hasonló a mézhez.
Ekkor bemutatta a technikát egy gyakorlóbábun, amire ráragadt a szirup, majd odasétált és belenyúlt az ujjával. A szirup ráragadt.
- Érintsétek meg.
Mondta mosolyogva, mire mindenki sorban beledugta az ujját, majd kihúzta. Nehéz volt és az ujjukról is alig jött le utána, de végül leküszködték róla.
- Először is aki még nem képes vizet létrehozni az a következő képen járjon el...
Zauki végighallgatta a dolgot, ám Ő már képes a Mizurappára, szóval neki nem kell ilyesmivel foglalkozni: Tüdőbe szív a levegő, Elemi chakrát koncentrál, majd kifúj és még a szájnál átalakítjuk azt vízzé a tenketsukon keresztül koncentrálva ki a testből, majd a chakrával utat mutatva neki a megfelelő formát érjük el. Ez volt a technika alapja.
- Ez a jutsu is ugyanígy működik, a mássága a létrehozott anyagban rejlik. Sokkal sűrűbb anyagot kell létrehoznotok, aminek ragadnia is kell a megfelelő hatás eléréséért. Nem nehéz dolog, egyszerűen csak addig sűrítsétek a chakrátokat, amíg egy kisebb helyre túl sok Elemi chakra kerül, majd azt alakítsátok át és ne hagyjátok szétfolyni. Így a sűrűség elérhetővé válik. A másik fontos tényező a ragacsosság. Cukor belekeverésével, amit a szervezetből vonunk ki a technika hatékonyságát növelhetjük, de a chakrával is képesek lehetünk hasonló hatást elérni. Egyszerűen koncentrálni kell annyi chakrát amennyire szükség van és folyamatosan akarati szinten kell megadni az utasítást a chakrának, amitől így időleges ideig elér egyfajta tapadást az anyag, amihez hozzáért, megköti és nem engedi. Az anyag sűrűsége miatt nehéz elszakítani és a tapadás miatt szinte nem lehet elválni tőle. Chakrahatás vagy pedig más elemi hatásra lehet csak semlegesíteni a technikát. Próbáljátok meg!
// 2 Napba telik a technika megtanulása. Azt sem tartom kizártnak, hogy Chakratudományilag jobban vezeted le, jobb ötletet találsz ki, mint amit én írtam. Ha így állna a helyzet, ne félj belevenni és beleírni! Hajrá! ^^ //
_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!
Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok !!
Jiraiya- Főadminisztrátor
- Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt
Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol
Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|
Re: Nyolcas Kiképzőterep
// Jiraiya – Képzés //
Várakoztam és körülöttem folyamatosan gyűltek az emberek. Senki sem közösködött a másikkal, nem ismerte senki egymást. Talán jobb is, így nem érzem magam rosszul egy társaságban, mert nem kell megerőltetnem magam, hogy beilleszkedjek. Nem szeretem, ha figyelnek rám. Így is kaptam kósza pillantásokat a várakozóktól, de igyekeztem ezeket nem észrevenni. Magam elé bámulva kutattam az okait, hogy vajon miért ücsörgök itt egy fa tövében. Átgondoltam mindenféle statisztikai eshetőségét annak, hogy a képességeim miatt hoztak volna ide. Aztán mindig az lett a vége, hogy feltettem magamnak a kérdést: Milyen képességeim? Lehet, hogy ez amolyan felzárkóztatás, hogy a többiekkel egy szinten lehessek Én is. Vagy egy újabb szórás arra, hogy eldöntsék, alkalmas vagyok-e ninjának. Szerintem akár el is kezdhetnék egy új munka után keresni, mert hogy küldetésekre nem fogok járni, az is biztos. Mondjuk lehetnék virágárus. Azt csak nem tudom elrontani, ugye?
Az idő egyre telt, mígnem egy határozott férfi hangra lettem figyelmes. Egy listát tartott a kezében és a rajta szereplő neveket élesen a tömegbe vetette.
- ... Hirano Reina ... - hangzott el érthetően szájából. Felkaptam a fejem és ledöbbentem, összeszedtem magam a földről és feltettem a kezem, majd vontatottan tipegtem oda kilenc másik fiatallal együtt. Mi lehet a közös bennünk? Ők is olyan esetlenek, mint én? Nem jönnék ki jól belőle, ha közülük is én lennék a legreménytelenebb. A fehér köpenyes alak egy sátorhoz vezényelt minket. Ügyet sem vetett arra, hogy bemutatkozzon nekünk, nem a legszívélyesebb fogadtatás. Ahogy a sátorba léptem, hirtelen a szokásoson felül is jobban kezdtem dideregni. Ezúttal viszont a kiváltó ok más volt. Nem a félelem miatt reszkettem, a hirtelen jött hideg volt a felelős mindenért. Jó, féltem is, de biztosra állíthatom, hogy valóban hideg volt odabent. A fülembe érdekes búgások férkőztek be, amit először nem is tudtam hova tenni. Azonban ahogy körbe néztem, nem a hang forrásának kutatása kötötte le a figyelmemet. Három fémasztalt láttam, rajtuk három lepellel fedett dologgal. Olyan volt, mintha... Mintha emberek lennének. Biztosan nem. N-nem lehet! Elkaptam tekintetem az asztalokról, ekkor gépeket pillantottam meg. Hideg... Leplek... Asztalok... Köpenyek. Ezek nem azok, amikre gondolok, hogy azok.
Az arcomba tolt köpeny felriasztott és összerezzentem. Társaim szorgalmasan burkolták be magukat a fehér, egyformára szabott szövettel. Magamra öltöttem én is, ugyan picit nagy volt rám. Legalább jobban lehetett elviselni benne a hideget. Kezeim átkeresztezve egymáson dörzsölgettem a felkarom és vacogott a fogam. Idővel megszoktam, de borzalmasan váratlanul ért a hőmérséklet-változás. Ahogy körbenéztem láttam még egy nagy akváriumot 10 hallal. Nem tűntek valami életvidámnak. Biztos csak... lusták. Igen. A férfi nem hezitált, bele is vágott a közepébe. Nem a mellébeszélés embere, annyi szent. Tehát erről van szó! Szanitéc ninják. Vajon hogyan értesültek róla, hogy elkezdtem beleásni magam elméleti szinten az ilyesfélékbe? Talán a sok tekercs az oka, amit a könyvtárból kértem ki. Toshiro-san is hagyott rám egy jókora adagot, mint az kiderült a noteszéből. Na meg persze Akane tanításai is segítettek az előrehaladásomban. Noha eddig jókora ismeretre tettem szert ezek segítségével, a gyakorlati rész mindig is elmaradt. A gyakorlat, amitől annyira tartottam. Elméletben sokkal könnyebb elvégezni mindent. Nos, most itt a megfelelő alkalom, hogy teszteljem magamat. Hogy lássam, megérte-e annyi időt belefektetni. Gyorsaság és precízség. A kettő az nem zárja ki egymást? Ha gyorsan akarok valamit csinálni, az mindig összecsapott lesz. Például a rántotta, amit Jironak csináltam valamelyik nap. Nem volt őszinte a mosolya, amikor megköszönte a reggelit. Ez érdekes lesz, a precízség mindenesetre nem akadály. A sebesség meg majd kialakul, gondolom.
Esetlenek, ez lennék én. Gondolkodás nélkül csatlakoztam a testfelmérők csoportjába oldalamon négy emberrel. Bele sem gondoltam, mit takarhat az a bizonyos jelző egészen addig, amíg odavezetett minket a férfi egy lepelhez. Egy óvatos mozdulattal eltávolította az álcát és egy holttest tárult vörös szemeim elé. Elborzadtam, soha nem láttam még ehhez hasonlót. Ez az első alkalom, hogy közvetetten találkozom a halállal. A hulla egy kopasz férfié volt, kinek bőre már a szürke árnyalatát vette fel és érhálózata lila színnel rajzolódott ki. Arca megboldogult ábrázatot mutatott, a szája pedig öltésekkel volt átvarrva. Testét ágyéka helyén egy újabb lepel fedte, amit érthető módon már nem vettek le előttünk. A látvány megrázó volt. Előbb-utóbb viszont hozzá kéne szoknom, ha tényleg medikus kunoichi szeretnék lenni. Bár lehet ehhez egyáltalán hozzászokni? Küldetésen vesztették életüket és a faluért áldozták fel magukat. Hősök voltak egytől-egyig, most pedig kis geninek gyakorlóbábuivá alakultak át... Kicsit szentségtörésnek tartom a dolgot, de ki vagyok én itt, hogy szót emeljek? Csak annyit tehetek, hogy büszkeséggel tölt el, hogy ilyen shinobik kerülhetnek a kezeim alá. A bőrfelületükön nincsen változás, hogy értelmet adjon a feladatunknak, amit kaptunk. Mindössze annyi, hogy meg kell állapítani a belső sérüléseket a testen belül. A halál okát is ki kellene tudni logikázni, de az már nehezebben hangzik. Ez a technika alkalmas a test állapotának felmérésére. Minél magasabb szinten műveli az illető, annál részletesebb információt kaphat a használó. Elméleti rész: pipa. Na de a gyakorlat majd fejtörést fog okozni, úgy érzem.
A férfi kiosztotta a hullákat köztem és a társaim között. Összetettek egy fiúval, aki nagyjából ügyet sem vetett az ottlétemre. Talán így a legjobb mindkettőnknek. Egy kis chakraelmélet következett, amit egyáltalán nem bántam. Tudtam az elmondottakat, de odafigyeltem a pasas szavaira. Sosem árt egy kis ismeretfrissítés. Hallás, látás, szaglás, tapintás. Szinte még bele sem gondoltam, mennyi mindent lehet elérni ezzel a kékes csörgedező erőforrással a szervezetemben. A férfi megformált egy fél kos kézjelet és a chakrája körbevonta tenyerét, majd a holttest fölé helyezte. Elmagyarázta, hogy a chakráját a testbe vezetve képes azt érzékelni s megvizsgálni akár sejtekig hatolva. Mennyivel könnyebb az embereknek az orvoslás ilyen szintű fejlettségével. Nincs szükség gépekre, mindössze egy jól képzett szanitécre, aki képes egyszerre felmérni és orvosolni a problémát. Hogy jobban megértsük, demonstrálta nekünk az elméletét. Kérte hogy nyújtsuk a kezeinket a tenyere alá. Furcsa érzés hatalmasodott el rajtam. Először zsibbadás járta át a kézfejemen keresztül a testem, majd belémnyilallt a fájdalom és felszisszenve rántottam el apró kezeimet. Tanultam chakraelméletet, tudom hogy a chakráknak természetük van és azt is, hogy mindenkié más és más. Azt viszont nem sejtettem, hogy érzelmeket is lehet vele közvetíteni. Ez a chakraáradat, amit most kaptunk elég erőszakosnak tűnt. Akkor hogy gyógyítanak, ha a szervezet ezt nem képes befogadni? Átalakítjuk a chakrát?
A férfi kezét burkoló réteg hirtelen zöldben kezdett el pompázni. Butteki no Chakra, azaz Gyógyító Chakra a jelenség neve. Milyen egyszerűen ment át az árnyalat másodpercek leforgása alatt! Vajon én képes leszek erre a szintre eljutni? Mondjuk nem árthat sokat, ha megtanulom. A chakrám színe menni fog a virágokhoz, amiket majd árulok, ha feladtam a kunoichi létet. Jajj, jut eszembe! Ha átveszi a chakra a tulajdonságaimat, akkor az is ugyanolyan ügyetlen lesz, mint én? Nekem pedig ezzel kéne gyógyítanom? Emberi életeket mentenem? Szerintem több ember halna meg a kezeim alatt, mint ahányat kezelek. Még szerencse, hogy ezek már halottak. Vagyis nem az, szegények. Vagy akkor lennének szegények, ha én kezeltem volna őket és így jobban jártak? Miközben ezeken járt az eszem, a férfi épp beszédet tartott arról, hogy milyen fontosak a pozitív gondolatok... A kérdés csak az, hogy kinek pozitív. Az emberi életek számára, vagy az én számomra. Komolyra fordítva a szót, valahogy el kell érnem azt, hogy ne férkőzzön belém semmilyen negatív érzés. Talán ez életem eddigi legnehezebb próbatétele. Természetesen megpróbálok megtenni mindent, hogy elérjem ezt a célt. Ha már a harcban nem jeleskedem, legalább a kúrálás menjen valamilyen szinten. Csak pozitívan! Ez kimondva nagyon furcsán hangzana tőlem, sőt már a gondolata is elborzaszt, annyira nem Én vagyok. Ellenben mi mást tehetnék? Meg kell próbálnom. Az nem is vitás, hogy szeretnék másokon segíteni. Megvan bennem a jó szándék. Felül kell emelkednem a korlátaimon és pár pillanatig elzárni mindent egy helyre, ami rossz emlékeket idézhet fel bennem. Bármit, ami nyomaszt, vagy ami miatt hibásnak érezhetem magamat. Nem lesz egyszerű...
A férfi magunkra hagyott minket, majd a mellém beosztott shinobi neki is látott a feladatának és erős koncentrációt láttam kiülve az arcán. Én pedig egész végig a férfire figyeltem, de most hogy egyedül hagyott engem, elfogott egyfajta aggasztó érzés. Az elmúlás békés, ámde nyomasztó érzete lengte körül a halotti sátort. Tudtam, hogy mi a feladatom és tudtam, hogyan kellene elkezdenem a munkám. Mégsem nem vitt rá a lélek, hogy ily közelségben hadonásszak emberek élettelen testei fölött és pozitív gondolatokat ültessek az elmémbe. Nincs kiadva sem határidő, sem megkötés a technika elsajátításával kapcsolatban. Gondoltam jobban tenném, ha kimennék egy kicsit szusszanni, mielőtt megkezdem ezt az egészet. Ki kellett ürítenem a fejem.
Megvártam, míg mindenki el van foglalva a saját dolgával, s a megfelelő pillanatban kisurrantam az orvosi sátorból... Több-kevesebb sikerrel. Mondhatnánk inkább úgy is, hogy kizuhantam. A köpeny, lévén hogy nagy volt rám, jobban lelógott a földre a kelleténél. Tőlem elvárható módon megtapostam ezt a talajt súroló részt és orra buktam egy bő lépésre a sátortól. Aki szemtanúja volt az esetnek, nagyjából annyit látott, hogy a saját lábamban buktam fel. Nem is mertem körülnézni, mert féltem a lesajnáló tekintetektől, amit a többiektől kaphatnék. Némelyikükből még a nevetés is feltört. A legszebb öröm a káröröm, mint tudjuk. Főleg, ha az enyémről beszélünk. Viszont volt egy kivétel. Egy fiú, aki odalépett hozzám és nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Először azt hittem, Ő is csak ugratni szeretne. Félve nyújtottam kezem az övé felé, majd egy határozott mozdulattal felrántott a talajról. Picit szédelegtem, de végül sikerült egy helyben megállnom. Először is megköszöntem neki a kedvességét, majd bemutatkoztunk egymásnak és váltottunk pár szót. Hasegawa Zauki a barna hajú fiú neve. Csak a program keretében került ide, egyébként kumogakurei. Ő egy víz elemű technikát tanul éppen, csak Ő is tart egy kis szünetet. Őszintén szólva jót tett nekem egy kis társalgás. Elterelte a figyelmemet arról, amiért alapból idejöttem. Ugyan így attól féltem, hogy a srác vajon mit gondolhat rólam, de az talán nem rémített meg annyira, minthogy hullák felett kell előhívnom egy békés természetű pozitív chakrát. Zauki végül elindult, mert Ő sem kezdett bele a tanulásba és Én sem tartottam sehol. Azt hiszem volt már annyira késő ahhoz, hogy lecsengjen az előbbi botladozásom és ügyet se vessenek rám. Igazam volt, mindenki magába volt mélyedve odabent és erősen koncentrált. Kivéve persze az orvost, aki velünk volt és egy felvont szemöldökkel és egy fejcsóválással jelezte, hogy ilyet nem sűrűn kéne tennem többet.
Igaza is volt, addig innen nem megyek haza, ameddig nem teszem zölddé azt a chakrát! Nem lehet az olyan nehéz. Odamentem a fiúval közös holttestünkhöz és az oldalához térdeltem. A mellkasa fölé helyeztem a jobb kezem, majd lehunytam a szemem. Úgy véltem, könnyebb pozitív gondolatokat elővarázsolni, ha a szemeim előtt nem egy halott embert látok folyamatosan. Először görcsösen szorítottam össze a szemhéjamat és semmi pozitív nem jutott eszembe. Akkor meg pláne nem, mikor egy bőrfelületet érzékeltem a kezemmel és elég kéz-érzete volt ahhoz, hogy azt gondoljam, valaki megfogta a kezem. Felriadtam, tágra nyíltak szemeim és elrántottam a kézfejem. Tűnjön bármennyire is irreálisnak, az ember ilyenkor akarva-akaratlanul is azon kapja magát, hogy megfordul a fejében, a hulla tapintotta meg Őt. Mármint nem mintha ez olyan gyakori szituáció lenne a hétköznapi életben... Természetesen semmi ilyenről nem volt szó, mindössze a csukott szemmel való kézfölététel miatt a kezemet a fiú keze alá nyomtam. Arról már teljesen megfeledkeztem, hogy van egy ideiglenes „társam”, akivel közösködöm éppen. Nem is csoda, hiszen aligha szóltunk egymáshoz az elmúlt időben. Bocsánatot kértem tőle, de mintha meg se hallotta volna, folytatta tovább a munkáját. Nekem ez csak jó, amúgy sem vagyok a magyarázkodások embere.
Teltek a percek és a feszült szemlehunyásból egy idő után picit nyugodtabb lett. Kezdtem elvonatkoztatni a körülményektől és megfeledkezni a külvilágról. Sajnos az orrnyílásommal már nem ez volt a helyzet, azt nem csukhattam be csak úgy, mert levegőt vennem kellett. A szagokat is - ha lehet így mondani - megszokta az orrom. Képes voltam teljesen a gondolati síkra korlátozódni és mintha ott, abban a pillanatban teljesen megszűntem volna. Még sosem voltam ennyire mélyen elmerülve az elmémben. Rég eltemetett emlékképek tárultak a lelki szemeim elé, melyeket jobb lett volna ottfeledni. A szüleim elvesztése, a legjobb barátom eltűnése, a sok sértés a többi gyerektől, az egyedül átsínylett esték a szobámban begubózva. Igyekeztem minél jobban eltemetni ezidáig, de most hogy megértettem, ezek örökké a részemmé fognak válni, feltörtek bennem. Azokat viszont eddig sosem vettem figyelembe, amik magától értetődőnek vettem az életemben. Nekem is van családom. Egy ember, aki saját gyermekeként nevelt fel engem, Jiro. Mindig gondomat viselte és éjt nappallá téve helytállt az őrszolgálaton, hogy megéljünk. Bármennyire is nehéz helyzetbe kerültünk, sosem terhelte rám a gondjait, sosem panaszkodott. Felvállalt engem, óvott mindentől. Nála jobb embert azt hiszem, nem is ismerek. A mérleg bal oldalát a rossz dolgok lehúzták, s eddig rá sem döbbentem, hogy valójában az egyetlen jó dolog az életemben többet nyom, mint az összes szörnyűség, ami létezik. Amíg Ő itt van, nincs okom szomorúnak lenni. Különben is, szeretnék embereken segíteni és ezt csak úgy tudom elérni, ha előbb magamon segítek. Ha ez kell, akkor megteszem. Emberi életekről fogok dönteni, és a felelősség hatalmas lesz majd, ami a vállamat nyomja. De tudják mit? Nem bánom! Szeretném, ha egyszer majd Ők is rájönnének erre, amire én jöttem rá ezekben a percekben. Ahhoz, hogy erre legyen idejük pedig életben kell maradniuk. Megteszek mindent, hogy megóvjam őket.
A szemem felnyitottam és a kékes árnyalat szépen lassan zölddel elegyedett, majd teljes mértékben a zöld színét vette fel. Annyira nyugtató és jó érzés, ahogyan ez a pozitív tulajdonságú chakra terjeng a testemben, majd kiteljesedik egy gyönyörű burokká a kezemen. Hirtelen érezni kezdtem a testet, ami fölé a kezem helyeztem. Lassan húztam végig és próbáltam érzékelni a chakrám beleterjesztésével a sérült területeket, de nem jártam sikerrel. Bár ez nem teljesen igaz, mintha a karban elváltozás nyomát tapasztaltam volna, de nem tudtam megmondani, mi lehet az. Kezdtem kimerülni a sok chakratömeg, amit már kiáramoltattam a testemből és úgy éreztem, pihenőre van szükségem. A köpenyes férfi ekkor odajött és meglapogatta a hátamat. Elismerését nyilvánította és biztatott, hogy már nincs sok hátra, majd hozzátette, hogy sokan még elő sem tudták hívni a Gyógyító Chakrát. Miután kifújtam magam ismét nekiláttam a munkának és már nem borzasztott el a holttest látványa sem. Kezemet a test fölé helyezve juttattam el az akkor még normális chakrámat a tenyerembe, majd ismét Jiro arca jelent meg előttem. Egy aprócska, alig észrevehető mosoly ült arcomon és már sokkal könnyebben változtatott színt a kezemet körülölelő chakramennyiség. Akár egy detektor végigmértem a férfi testét. Először a karjánál kezdtem, mert az előbb egy sanda gyanú fogalmazódott meg bennem. Egészen csontig hatolva juttattam el a Butteki no Chakrát, s ahogyan azt a férfi mondta "végigtapogattam" a karcsontját. Egy helyen törést észleltem, majd eltárolva magamban az információt haladtam tovább. A mellkasa felé vettem az irányt és ha az érzékeim nem csalnak, a bordáinál is törésre bukkantam. Szépen haladtam lentebb és a sípcsont is megtört, nem is kicsit. Aligha lehetett volna elmenekülni ezzel a lábbal. Aggódó tekintetem az orvosra emeltem és jeleztem neki egy kézfeltétellel. Odajött hozzám, majd közöltem vele, hogy három helyen csonttörésre leltem. Helyeselt, de további munkára kért, mivel volt még valami, ami fölött elsiklott a figyelmem. Egy kis pihenés és a gyógyító chakra előhívása után most lentről kezdtem el a vizsgálatot. Gondosan végigmérve a területeket megleltem az utolsó elváltozás helyét. A toroknál a légcső, a nyelőcső, valamint a gége is súlyosan károsult állapotban volt. Mondhatnám, hogy szét volt roncsolódva az egész. Ismét intettem a férfinak és elmondtam az utolsó nyomot, ami a halál okát illeti, nyilván nem a törött csontok miatt távozott az élők sorából. A torokra tudtam egyedül következtetni. Bólintott egyet, majd kezét nyújtotta a köpenyért. Amint levettem magamról megköszöntem a részvételt, Ő pedig azt, hogy itt voltam és elindultam haza.
Bizarr egy nap volt ez a mai, de örülök, hogy itt voltam. Olyat tanultam meg, amire még a későbbiek folyamán szükségem lehet. Remélem előbb-utóbb egy olyan kunoichi válik majd belőlem, akire bátran lehet számítani, ha az életek mentéséről van szó. Szeretném, ha Jiro büszke lenne rám. Azt hiszem, hogy jó úton haladok és talán mégsem adom fel a ninjalétet. A virágoknak még várniuk kell rám...
// Nem tudom, hogy a követelményeknek mennyire felel meg, de ennél többet nem tudnék írni egy ilyen technikáról. ^^" //
Várakoztam és körülöttem folyamatosan gyűltek az emberek. Senki sem közösködött a másikkal, nem ismerte senki egymást. Talán jobb is, így nem érzem magam rosszul egy társaságban, mert nem kell megerőltetnem magam, hogy beilleszkedjek. Nem szeretem, ha figyelnek rám. Így is kaptam kósza pillantásokat a várakozóktól, de igyekeztem ezeket nem észrevenni. Magam elé bámulva kutattam az okait, hogy vajon miért ücsörgök itt egy fa tövében. Átgondoltam mindenféle statisztikai eshetőségét annak, hogy a képességeim miatt hoztak volna ide. Aztán mindig az lett a vége, hogy feltettem magamnak a kérdést: Milyen képességeim? Lehet, hogy ez amolyan felzárkóztatás, hogy a többiekkel egy szinten lehessek Én is. Vagy egy újabb szórás arra, hogy eldöntsék, alkalmas vagyok-e ninjának. Szerintem akár el is kezdhetnék egy új munka után keresni, mert hogy küldetésekre nem fogok járni, az is biztos. Mondjuk lehetnék virágárus. Azt csak nem tudom elrontani, ugye?
Az idő egyre telt, mígnem egy határozott férfi hangra lettem figyelmes. Egy listát tartott a kezében és a rajta szereplő neveket élesen a tömegbe vetette.
- ... Hirano Reina ... - hangzott el érthetően szájából. Felkaptam a fejem és ledöbbentem, összeszedtem magam a földről és feltettem a kezem, majd vontatottan tipegtem oda kilenc másik fiatallal együtt. Mi lehet a közös bennünk? Ők is olyan esetlenek, mint én? Nem jönnék ki jól belőle, ha közülük is én lennék a legreménytelenebb. A fehér köpenyes alak egy sátorhoz vezényelt minket. Ügyet sem vetett arra, hogy bemutatkozzon nekünk, nem a legszívélyesebb fogadtatás. Ahogy a sátorba léptem, hirtelen a szokásoson felül is jobban kezdtem dideregni. Ezúttal viszont a kiváltó ok más volt. Nem a félelem miatt reszkettem, a hirtelen jött hideg volt a felelős mindenért. Jó, féltem is, de biztosra állíthatom, hogy valóban hideg volt odabent. A fülembe érdekes búgások férkőztek be, amit először nem is tudtam hova tenni. Azonban ahogy körbe néztem, nem a hang forrásának kutatása kötötte le a figyelmemet. Három fémasztalt láttam, rajtuk három lepellel fedett dologgal. Olyan volt, mintha... Mintha emberek lennének. Biztosan nem. N-nem lehet! Elkaptam tekintetem az asztalokról, ekkor gépeket pillantottam meg. Hideg... Leplek... Asztalok... Köpenyek. Ezek nem azok, amikre gondolok, hogy azok.
Az arcomba tolt köpeny felriasztott és összerezzentem. Társaim szorgalmasan burkolták be magukat a fehér, egyformára szabott szövettel. Magamra öltöttem én is, ugyan picit nagy volt rám. Legalább jobban lehetett elviselni benne a hideget. Kezeim átkeresztezve egymáson dörzsölgettem a felkarom és vacogott a fogam. Idővel megszoktam, de borzalmasan váratlanul ért a hőmérséklet-változás. Ahogy körbenéztem láttam még egy nagy akváriumot 10 hallal. Nem tűntek valami életvidámnak. Biztos csak... lusták. Igen. A férfi nem hezitált, bele is vágott a közepébe. Nem a mellébeszélés embere, annyi szent. Tehát erről van szó! Szanitéc ninják. Vajon hogyan értesültek róla, hogy elkezdtem beleásni magam elméleti szinten az ilyesfélékbe? Talán a sok tekercs az oka, amit a könyvtárból kértem ki. Toshiro-san is hagyott rám egy jókora adagot, mint az kiderült a noteszéből. Na meg persze Akane tanításai is segítettek az előrehaladásomban. Noha eddig jókora ismeretre tettem szert ezek segítségével, a gyakorlati rész mindig is elmaradt. A gyakorlat, amitől annyira tartottam. Elméletben sokkal könnyebb elvégezni mindent. Nos, most itt a megfelelő alkalom, hogy teszteljem magamat. Hogy lássam, megérte-e annyi időt belefektetni. Gyorsaság és precízség. A kettő az nem zárja ki egymást? Ha gyorsan akarok valamit csinálni, az mindig összecsapott lesz. Például a rántotta, amit Jironak csináltam valamelyik nap. Nem volt őszinte a mosolya, amikor megköszönte a reggelit. Ez érdekes lesz, a precízség mindenesetre nem akadály. A sebesség meg majd kialakul, gondolom.
Esetlenek, ez lennék én. Gondolkodás nélkül csatlakoztam a testfelmérők csoportjába oldalamon négy emberrel. Bele sem gondoltam, mit takarhat az a bizonyos jelző egészen addig, amíg odavezetett minket a férfi egy lepelhez. Egy óvatos mozdulattal eltávolította az álcát és egy holttest tárult vörös szemeim elé. Elborzadtam, soha nem láttam még ehhez hasonlót. Ez az első alkalom, hogy közvetetten találkozom a halállal. A hulla egy kopasz férfié volt, kinek bőre már a szürke árnyalatát vette fel és érhálózata lila színnel rajzolódott ki. Arca megboldogult ábrázatot mutatott, a szája pedig öltésekkel volt átvarrva. Testét ágyéka helyén egy újabb lepel fedte, amit érthető módon már nem vettek le előttünk. A látvány megrázó volt. Előbb-utóbb viszont hozzá kéne szoknom, ha tényleg medikus kunoichi szeretnék lenni. Bár lehet ehhez egyáltalán hozzászokni? Küldetésen vesztették életüket és a faluért áldozták fel magukat. Hősök voltak egytől-egyig, most pedig kis geninek gyakorlóbábuivá alakultak át... Kicsit szentségtörésnek tartom a dolgot, de ki vagyok én itt, hogy szót emeljek? Csak annyit tehetek, hogy büszkeséggel tölt el, hogy ilyen shinobik kerülhetnek a kezeim alá. A bőrfelületükön nincsen változás, hogy értelmet adjon a feladatunknak, amit kaptunk. Mindössze annyi, hogy meg kell állapítani a belső sérüléseket a testen belül. A halál okát is ki kellene tudni logikázni, de az már nehezebben hangzik. Ez a technika alkalmas a test állapotának felmérésére. Minél magasabb szinten műveli az illető, annál részletesebb információt kaphat a használó. Elméleti rész: pipa. Na de a gyakorlat majd fejtörést fog okozni, úgy érzem.
A férfi kiosztotta a hullákat köztem és a társaim között. Összetettek egy fiúval, aki nagyjából ügyet sem vetett az ottlétemre. Talán így a legjobb mindkettőnknek. Egy kis chakraelmélet következett, amit egyáltalán nem bántam. Tudtam az elmondottakat, de odafigyeltem a pasas szavaira. Sosem árt egy kis ismeretfrissítés. Hallás, látás, szaglás, tapintás. Szinte még bele sem gondoltam, mennyi mindent lehet elérni ezzel a kékes csörgedező erőforrással a szervezetemben. A férfi megformált egy fél kos kézjelet és a chakrája körbevonta tenyerét, majd a holttest fölé helyezte. Elmagyarázta, hogy a chakráját a testbe vezetve képes azt érzékelni s megvizsgálni akár sejtekig hatolva. Mennyivel könnyebb az embereknek az orvoslás ilyen szintű fejlettségével. Nincs szükség gépekre, mindössze egy jól képzett szanitécre, aki képes egyszerre felmérni és orvosolni a problémát. Hogy jobban megértsük, demonstrálta nekünk az elméletét. Kérte hogy nyújtsuk a kezeinket a tenyere alá. Furcsa érzés hatalmasodott el rajtam. Először zsibbadás járta át a kézfejemen keresztül a testem, majd belémnyilallt a fájdalom és felszisszenve rántottam el apró kezeimet. Tanultam chakraelméletet, tudom hogy a chakráknak természetük van és azt is, hogy mindenkié más és más. Azt viszont nem sejtettem, hogy érzelmeket is lehet vele közvetíteni. Ez a chakraáradat, amit most kaptunk elég erőszakosnak tűnt. Akkor hogy gyógyítanak, ha a szervezet ezt nem képes befogadni? Átalakítjuk a chakrát?
A férfi kezét burkoló réteg hirtelen zöldben kezdett el pompázni. Butteki no Chakra, azaz Gyógyító Chakra a jelenség neve. Milyen egyszerűen ment át az árnyalat másodpercek leforgása alatt! Vajon én képes leszek erre a szintre eljutni? Mondjuk nem árthat sokat, ha megtanulom. A chakrám színe menni fog a virágokhoz, amiket majd árulok, ha feladtam a kunoichi létet. Jajj, jut eszembe! Ha átveszi a chakra a tulajdonságaimat, akkor az is ugyanolyan ügyetlen lesz, mint én? Nekem pedig ezzel kéne gyógyítanom? Emberi életeket mentenem? Szerintem több ember halna meg a kezeim alatt, mint ahányat kezelek. Még szerencse, hogy ezek már halottak. Vagyis nem az, szegények. Vagy akkor lennének szegények, ha én kezeltem volna őket és így jobban jártak? Miközben ezeken járt az eszem, a férfi épp beszédet tartott arról, hogy milyen fontosak a pozitív gondolatok... A kérdés csak az, hogy kinek pozitív. Az emberi életek számára, vagy az én számomra. Komolyra fordítva a szót, valahogy el kell érnem azt, hogy ne férkőzzön belém semmilyen negatív érzés. Talán ez életem eddigi legnehezebb próbatétele. Természetesen megpróbálok megtenni mindent, hogy elérjem ezt a célt. Ha már a harcban nem jeleskedem, legalább a kúrálás menjen valamilyen szinten. Csak pozitívan! Ez kimondva nagyon furcsán hangzana tőlem, sőt már a gondolata is elborzaszt, annyira nem Én vagyok. Ellenben mi mást tehetnék? Meg kell próbálnom. Az nem is vitás, hogy szeretnék másokon segíteni. Megvan bennem a jó szándék. Felül kell emelkednem a korlátaimon és pár pillanatig elzárni mindent egy helyre, ami rossz emlékeket idézhet fel bennem. Bármit, ami nyomaszt, vagy ami miatt hibásnak érezhetem magamat. Nem lesz egyszerű...
A férfi magunkra hagyott minket, majd a mellém beosztott shinobi neki is látott a feladatának és erős koncentrációt láttam kiülve az arcán. Én pedig egész végig a férfire figyeltem, de most hogy egyedül hagyott engem, elfogott egyfajta aggasztó érzés. Az elmúlás békés, ámde nyomasztó érzete lengte körül a halotti sátort. Tudtam, hogy mi a feladatom és tudtam, hogyan kellene elkezdenem a munkám. Mégsem nem vitt rá a lélek, hogy ily közelségben hadonásszak emberek élettelen testei fölött és pozitív gondolatokat ültessek az elmémbe. Nincs kiadva sem határidő, sem megkötés a technika elsajátításával kapcsolatban. Gondoltam jobban tenném, ha kimennék egy kicsit szusszanni, mielőtt megkezdem ezt az egészet. Ki kellett ürítenem a fejem.
Megvártam, míg mindenki el van foglalva a saját dolgával, s a megfelelő pillanatban kisurrantam az orvosi sátorból... Több-kevesebb sikerrel. Mondhatnánk inkább úgy is, hogy kizuhantam. A köpeny, lévén hogy nagy volt rám, jobban lelógott a földre a kelleténél. Tőlem elvárható módon megtapostam ezt a talajt súroló részt és orra buktam egy bő lépésre a sátortól. Aki szemtanúja volt az esetnek, nagyjából annyit látott, hogy a saját lábamban buktam fel. Nem is mertem körülnézni, mert féltem a lesajnáló tekintetektől, amit a többiektől kaphatnék. Némelyikükből még a nevetés is feltört. A legszebb öröm a káröröm, mint tudjuk. Főleg, ha az enyémről beszélünk. Viszont volt egy kivétel. Egy fiú, aki odalépett hozzám és nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Először azt hittem, Ő is csak ugratni szeretne. Félve nyújtottam kezem az övé felé, majd egy határozott mozdulattal felrántott a talajról. Picit szédelegtem, de végül sikerült egy helyben megállnom. Először is megköszöntem neki a kedvességét, majd bemutatkoztunk egymásnak és váltottunk pár szót. Hasegawa Zauki a barna hajú fiú neve. Csak a program keretében került ide, egyébként kumogakurei. Ő egy víz elemű technikát tanul éppen, csak Ő is tart egy kis szünetet. Őszintén szólva jót tett nekem egy kis társalgás. Elterelte a figyelmemet arról, amiért alapból idejöttem. Ugyan így attól féltem, hogy a srác vajon mit gondolhat rólam, de az talán nem rémített meg annyira, minthogy hullák felett kell előhívnom egy békés természetű pozitív chakrát. Zauki végül elindult, mert Ő sem kezdett bele a tanulásba és Én sem tartottam sehol. Azt hiszem volt már annyira késő ahhoz, hogy lecsengjen az előbbi botladozásom és ügyet se vessenek rám. Igazam volt, mindenki magába volt mélyedve odabent és erősen koncentrált. Kivéve persze az orvost, aki velünk volt és egy felvont szemöldökkel és egy fejcsóválással jelezte, hogy ilyet nem sűrűn kéne tennem többet.
Igaza is volt, addig innen nem megyek haza, ameddig nem teszem zölddé azt a chakrát! Nem lehet az olyan nehéz. Odamentem a fiúval közös holttestünkhöz és az oldalához térdeltem. A mellkasa fölé helyeztem a jobb kezem, majd lehunytam a szemem. Úgy véltem, könnyebb pozitív gondolatokat elővarázsolni, ha a szemeim előtt nem egy halott embert látok folyamatosan. Először görcsösen szorítottam össze a szemhéjamat és semmi pozitív nem jutott eszembe. Akkor meg pláne nem, mikor egy bőrfelületet érzékeltem a kezemmel és elég kéz-érzete volt ahhoz, hogy azt gondoljam, valaki megfogta a kezem. Felriadtam, tágra nyíltak szemeim és elrántottam a kézfejem. Tűnjön bármennyire is irreálisnak, az ember ilyenkor akarva-akaratlanul is azon kapja magát, hogy megfordul a fejében, a hulla tapintotta meg Őt. Mármint nem mintha ez olyan gyakori szituáció lenne a hétköznapi életben... Természetesen semmi ilyenről nem volt szó, mindössze a csukott szemmel való kézfölététel miatt a kezemet a fiú keze alá nyomtam. Arról már teljesen megfeledkeztem, hogy van egy ideiglenes „társam”, akivel közösködöm éppen. Nem is csoda, hiszen aligha szóltunk egymáshoz az elmúlt időben. Bocsánatot kértem tőle, de mintha meg se hallotta volna, folytatta tovább a munkáját. Nekem ez csak jó, amúgy sem vagyok a magyarázkodások embere.
Teltek a percek és a feszült szemlehunyásból egy idő után picit nyugodtabb lett. Kezdtem elvonatkoztatni a körülményektől és megfeledkezni a külvilágról. Sajnos az orrnyílásommal már nem ez volt a helyzet, azt nem csukhattam be csak úgy, mert levegőt vennem kellett. A szagokat is - ha lehet így mondani - megszokta az orrom. Képes voltam teljesen a gondolati síkra korlátozódni és mintha ott, abban a pillanatban teljesen megszűntem volna. Még sosem voltam ennyire mélyen elmerülve az elmémben. Rég eltemetett emlékképek tárultak a lelki szemeim elé, melyeket jobb lett volna ottfeledni. A szüleim elvesztése, a legjobb barátom eltűnése, a sok sértés a többi gyerektől, az egyedül átsínylett esték a szobámban begubózva. Igyekeztem minél jobban eltemetni ezidáig, de most hogy megértettem, ezek örökké a részemmé fognak válni, feltörtek bennem. Azokat viszont eddig sosem vettem figyelembe, amik magától értetődőnek vettem az életemben. Nekem is van családom. Egy ember, aki saját gyermekeként nevelt fel engem, Jiro. Mindig gondomat viselte és éjt nappallá téve helytállt az őrszolgálaton, hogy megéljünk. Bármennyire is nehéz helyzetbe kerültünk, sosem terhelte rám a gondjait, sosem panaszkodott. Felvállalt engem, óvott mindentől. Nála jobb embert azt hiszem, nem is ismerek. A mérleg bal oldalát a rossz dolgok lehúzták, s eddig rá sem döbbentem, hogy valójában az egyetlen jó dolog az életemben többet nyom, mint az összes szörnyűség, ami létezik. Amíg Ő itt van, nincs okom szomorúnak lenni. Különben is, szeretnék embereken segíteni és ezt csak úgy tudom elérni, ha előbb magamon segítek. Ha ez kell, akkor megteszem. Emberi életekről fogok dönteni, és a felelősség hatalmas lesz majd, ami a vállamat nyomja. De tudják mit? Nem bánom! Szeretném, ha egyszer majd Ők is rájönnének erre, amire én jöttem rá ezekben a percekben. Ahhoz, hogy erre legyen idejük pedig életben kell maradniuk. Megteszek mindent, hogy megóvjam őket.
A szemem felnyitottam és a kékes árnyalat szépen lassan zölddel elegyedett, majd teljes mértékben a zöld színét vette fel. Annyira nyugtató és jó érzés, ahogyan ez a pozitív tulajdonságú chakra terjeng a testemben, majd kiteljesedik egy gyönyörű burokká a kezemen. Hirtelen érezni kezdtem a testet, ami fölé a kezem helyeztem. Lassan húztam végig és próbáltam érzékelni a chakrám beleterjesztésével a sérült területeket, de nem jártam sikerrel. Bár ez nem teljesen igaz, mintha a karban elváltozás nyomát tapasztaltam volna, de nem tudtam megmondani, mi lehet az. Kezdtem kimerülni a sok chakratömeg, amit már kiáramoltattam a testemből és úgy éreztem, pihenőre van szükségem. A köpenyes férfi ekkor odajött és meglapogatta a hátamat. Elismerését nyilvánította és biztatott, hogy már nincs sok hátra, majd hozzátette, hogy sokan még elő sem tudták hívni a Gyógyító Chakrát. Miután kifújtam magam ismét nekiláttam a munkának és már nem borzasztott el a holttest látványa sem. Kezemet a test fölé helyezve juttattam el az akkor még normális chakrámat a tenyerembe, majd ismét Jiro arca jelent meg előttem. Egy aprócska, alig észrevehető mosoly ült arcomon és már sokkal könnyebben változtatott színt a kezemet körülölelő chakramennyiség. Akár egy detektor végigmértem a férfi testét. Először a karjánál kezdtem, mert az előbb egy sanda gyanú fogalmazódott meg bennem. Egészen csontig hatolva juttattam el a Butteki no Chakrát, s ahogyan azt a férfi mondta "végigtapogattam" a karcsontját. Egy helyen törést észleltem, majd eltárolva magamban az információt haladtam tovább. A mellkasa felé vettem az irányt és ha az érzékeim nem csalnak, a bordáinál is törésre bukkantam. Szépen haladtam lentebb és a sípcsont is megtört, nem is kicsit. Aligha lehetett volna elmenekülni ezzel a lábbal. Aggódó tekintetem az orvosra emeltem és jeleztem neki egy kézfeltétellel. Odajött hozzám, majd közöltem vele, hogy három helyen csonttörésre leltem. Helyeselt, de további munkára kért, mivel volt még valami, ami fölött elsiklott a figyelmem. Egy kis pihenés és a gyógyító chakra előhívása után most lentről kezdtem el a vizsgálatot. Gondosan végigmérve a területeket megleltem az utolsó elváltozás helyét. A toroknál a légcső, a nyelőcső, valamint a gége is súlyosan károsult állapotban volt. Mondhatnám, hogy szét volt roncsolódva az egész. Ismét intettem a férfinak és elmondtam az utolsó nyomot, ami a halál okát illeti, nyilván nem a törött csontok miatt távozott az élők sorából. A torokra tudtam egyedül következtetni. Bólintott egyet, majd kezét nyújtotta a köpenyért. Amint levettem magamról megköszöntem a részvételt, Ő pedig azt, hogy itt voltam és elindultam haza.
Bizarr egy nap volt ez a mai, de örülök, hogy itt voltam. Olyat tanultam meg, amire még a későbbiek folyamán szükségem lehet. Remélem előbb-utóbb egy olyan kunoichi válik majd belőlem, akire bátran lehet számítani, ha az életek mentéséről van szó. Szeretném, ha Jiro büszke lenne rám. Azt hiszem, hogy jó úton haladok és talán mégsem adom fel a ninjalétet. A virágoknak még várniuk kell rám...
// Nem tudom, hogy a követelményeknek mennyire felel meg, de ennél többet nem tudnék írni egy ilyen technikáról. ^^" //
Hirano Reina- Játékos Mesélő
- Elosztható Taijutsu Pontok : 35
Tartózkodási hely : Könyvekbe temetkezve
Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 390
Re: Nyolcas Kiképzőterep
//Jiraiya - Képzés//
A tűző napsütésben, ennyi ember között igazi áldás volt minden folt árnyék, amire rajtam kívül mások is bőven vadásztak. És az emberek egyre csak gyűltek és gyűltek. Már lassan egy egész hadsereget szervezhettek volna belőlünk, voltak ott geninek, chuuninok, jouninok, és nem csak Konohából, amikor végre elkezdődött a képzés első szakasza, a csoportokra bontás. Hát igen, nyílván nem mindenkinek ugyanazt a technikát tanítják meg megafonon keresztül.
Én magam egy jópofa, Konohai Chuunin alá lettem beosztva, aki egy fura szemüveget viselt. Nem tudom miért, de először egy őrült tudós jutott róla eszembe. Rajtam kívül még ketten voltak a Han alá beosztva. Ő tájékoztatott minket, hogy egy Kenjutsu technikát fog tanítani nekünk. Először is a chakránkat kellett a fegyvereinkbe koncentrálni. Mármint ténylegesen. Sosem csináltam még ezt korábban, de pontosan tudtam, hogy milyen érzés. Csak eddig Inazuma pengéjének a fémje váltotta ki ezt a hatást, most csak egyszerűen nekem kell elvégeznem. Azonban ehhez nem Inazuma volt a legmegfelelőbb eszköz. Majd ha már ez megy, akkor őt használom, csak nem árt, ha majd más, a kezeimbe kerülő fegyvernél is tudom alkalmazni.
Először is ledobtam a hátamról a táskámat, elővettem belőle egy tekercset, majd kiszedtem belőle azt a katanát, amit Kenji bácsi adott pár nappal ezelőtt adott nekem. Ő feltehetőleg már korábban tudott a képzésből, csak éppenséggel ’’elfelejtett” engem is beavatni. Egy apró füstfelhő, és az azt kísérő pukkanás után a fegyver már a kezemben is volt.
Elképzeltem, ahogy a kezemben lévő zöld chakra (én zöldnek képzelem, mert az a kedvenc színem, na… ), egy füstszerű masszaként kiáramlik az ott lévő Tenketsu pontokból, majd teljességgel körbeöleli a fegyvert. Csak álltam és ezt képzeltem, nagyjából másfél percen át, míg végül bizsergést nem éreztem. Mintha kicsit több lennék… Mintha csak a kard a részem volna. Igazán felemelő érzés volt, de még nem voltam teljesen kész. Eddig csak egy füstszerű, gomolygó dolgot koncentráltam a kard köré, most pedig az meg kellett éleznem. Egy olyan pengét kellett létrehoznom, ami egy hajszálat megszégyenítő vékonyságú, éles pengével rendelkezik, és mindent könnyedén átvág.
A következő pillanatban felpattantak a szemhéjaim, és belevágtam a földbe a kardom. Úgy szelte azt, mintha csak a levegőben lóbálnám. Persze ez nem volt újdonság számomra… De mégis… Ezt most sokkal inkább én csináltam. És sokkal könnyebbnek is éreztem most a kardot, mint amikor először fogtam meg.
Mivel Inazuma már elfoglalta a fegyver tokot, így én csak leszúrtam magam mellé a földbe a kardomat. AZ egyik szegény gyerek pedig szétvágta a tokját. Áhh, olyan rossz, amikor valamije tönkre megy az embernek, én nagyon kötődöm mindenemhez.
- A technika, amit megfogtok tanulni egy, a pengébe és a karotokba vezetett chakrára és a gyorsaságra épülő technika. A neve Rai Kougeki // Villám Csapás. A technika lényege, hogy akár kettő, vagy magasabb szinten egy másodperc alatt, Tíz kardcsapást hajtsunk végre egy, vagy több irányba. De hogy ne becsüljétek le a műveletet, tudnotok kell, hogy ez a technika nem csak a gyors kardcsapásokat teszi lehetővé, hanem az érzékeiteket, az észleléseteket is fejleszti. Elvégre a gyakorlás során a képességeitek is fejlődnek. Most pedig bemutatom a technikát.
Ekkor Han felvette a számára leginkább kényelmesebb pozíciót, lehunyta a szemeit, és láthatólag rendkívül rákészült a technikára. Türelmetlenül vártam, hogy milyen technikát kell megtanulnom, és hogy milyen sebességre leszek képes ennek a segítségével. Mert hiszen nem könnyű a dolgom, ha a leggyorsabb élő shinobi akarok lenni. Az elődeim magasra tették a mércét…
Han Ninjatojának megcsillant a pengéje, ahogy a markolatánál fogva egy kissé kihúzta a tokjából, majd Han megrezzent egy kicsit. Megcsapott egy kis szellő, és nem tudtam mire vélni ezt a rezzenést. Olyan öreg lenne, hogy már remeg?
Azonban a következő pillanatban a bábuk szétcsúsztak, és a darabjaik pedig egy puffanással porfelhőt felverve értek földet.
Az államat a földről kellett összekaparnom. Ha nem vagyok ilyen döbbent, bizonyára elordítom magamat, hogy KELL! De hála az égnek döbbent voltam, ezért nem csináltam magamból egy totális idiótát.
- Ezt a bemutatót csak a hatás kedvéért tartottam, hogy lássátok: Elérhettek egy ilyen szintet is. A technika lényege tehát, hogy a pengébe vezetitek a chakrátokat, majd koncentráltok és a pengébe vezetett chakrát összekapcsoljátok a karotokba vezetett chakrával. Így nem csak a penge lesz könnyebb, hanem a karotokba vezetett chakra miatt könnyebb is lesz forgatni a fegyvert és gyorsabban is mozogtok majd. Vegyétek fel a számotokra kényelmes pozíciót és indítsátok meg a csapásokat a bábu felé. Először eggyel gyakoroljatok, vigyetek be neki két másodperc alatt tíz kardcsapást. Ha ezt megtudtátok tenni, akkor álljatok a kör közepére és a lehető leghatásosabb forgási mozdulatokkal minden bábura mérjetek öt másodperc alatt két csapást. Az idő itt is szorítani fog, de nem lehetetlen. Ha nem menne, akkor próbáljátok meg chakra koncentráció nélkül a műveletet, hogy a testetek hozzászokjon a nehéz fegyverhez is és ahhoz a szituációhoz, amikor nem használsz chakrát. Ha így fejlődést értek el, akkor chakrakoncentrációval egészen biztos, hogy menni fog. Ja és ne használjátok az éles fegyvereiteket, hanem a Fakardokat. A súllyal való edzéshez természetesen a saját fegyvereiteket használjátok, azok nehezebbek, mint a fa. Hajrá!
Miután ezt elmondta ő odébbállt, én pedig bevetettem magamat a gyakorlóbábuk tengerébe. Kiválasztottam magamnak a leg unszimpatikusabb gyakorlóbábut, felvettem a földről a katanámat amit hoztam, majd elkezdtem csapásokat mérni rá. Most még nem használtam chakrát, csak minél jobban meg akartam erőltetni magamat. És ezt erősen segítették a karomon lévő súlyok. Addig-addig támadtam a bábut, míg már a jobb kezem teljesen elfáradt. Ezután ezt a folyamatot megcsináltam a bal kezemmel is. Ezután leültem a földre törökülésbe, megformáltam a fél tigris kézpecsétet, lehunytam a szemem, és csak koncentráltam. Hallottam magam körül a két másik fiú próbálkozásait, lihegését, egy-egy kiáltást felindultságukból, és a fakardok koppanását a bábukon, néha még a letörő és elrepülő faforgácsok hangját is.
Így ültem a bábuk ölelésében, és csak a chakrám keringetésére, annak tudatos irányítására koncentráltam. A körülöttem lévő hangok lassan elhaltak, teljesen kizártam a külvilágot. Ahogy tudatosan a kezeimbe koncentráltam a chakrámat, éreztem, ahogy egyre csak felfrissülnek az ottani, most kifárasztott izomcsoportjaim.
Nem tudom, hogy meddig ücsöröghettem így, mert az időérzékem teljesen elhagyott, de szinte teljesen frissen álltam fel a földről. Egy kis meditáció csodákra képes az emberrel, én mondom! Majd egyszer csak felpattantak a szemhéjaim. Én magam is gyorsan felálltam, és levettem a bal kezemen lévő öt kiló súlyt, majd azt is rácsatoltam a jobbra. Így most tíz kiló súly volt a jobb kezemen. Először csak erősítettem. Megemeltem a kezemet kétszázszor, a fakardal a kezemben. A kezdeti gyors tempó hamar lelassult, de hát ez nem csoda, mert a megszokott öt kilós súly most meg volt duplázódva, ezért sem egy rendes kard volt a kezemben, mert már ez is rengeteg plusz súly volt. Viszont csak sikerült végig kínlódnom a feladatot. A végére már alig éreztem a kezemet, a vállam hihetetlenül zsibbadt, rólam pedig patakokban folyt a víz. Ezután ez a procedúra ismétlődött a bal kezemen is, ami még inkább megerőltető volt, de nem szakíthattam félbe. Főleg nem a bal kezemmel, ami sokkal inkább megkívánta az edzést, tekintve, hogy jobb kezes vagyok.
Nagyjából egy órás pihenőt tartottam, amikor ismét munkához láttam. Már körülbelül három-négy óra telhetett el azóta, hogy nekikezdtem a tanulásnak, de magát a technikát konkrétan még el sem kezdtem. Fölálltam, megfogtam a fakardot, majd arra kiterjesztettem a chakrámat. Éreztem, ahogy egy szinte megmagyarázhatatlan erő összekapcsol a karddal. A karom meghosszabbítása volt, legalábbis most így éreztem. Emlékszem, még a fogságban töltött időmben, amikor kiválasztott a Goro klán a rabok közül, hogy megtanítsanak a kardforgatásra és legyek a banditájuk, ők is ezt tanították nekem.
Az volt életem legnehezebb időszaka.
Minden egyes reggel, úgy nyitottam ki a szemem, hogy otthon ébredek a pihe-puha ágyikómban, és minden egyes reggel csalódtam. A hideg és kemény kőtalajon ébredtem, a rácsokon átsütő napfényben fürödve. Persze itt még a napfény is idegennek tűnt, hideg és fakó volt, nem úgy, mint régen, otthon, ahol sárgás fénye minden porcikámat átmelegítette.
Minket, a fiatalokat a keményebb munkákra fogtak be, például favágásra és bányászásra, az asszonyokat pedig a könnyebbekre.
Már hónapok teltek el azóta, hogy a mi falunkban jártak, és onnan ide hoztak minket a rejtekhelyükre. Ez idő alatt rengetegen estek áldozatul a sanyargatásoknak, de azért még elegen voltunk ahhoz, hogy egy ideig ne kelljen a Goro klánnak újabb rabszolgák után néznie.
Az egyik napon, azonban nagy fordulatot vett az életem a fogságban.
Ahogy meneteltünk a bánya bejáratán egyre beljebb, egyre inkább sötétebb lett. Itt-ott néhány halvány lámpás világította meg a kőzetet, de ez bőven nem volt elég ahhoz, hogy tökéletesek legyenek a látásviszonyok.
Mindenki felvette a ládából a szokásos csákányát, és nekiláttunk a feladatunknak. Mindeközben figyelt minket két darab őr. Azaz inkább csak figyelniük kellett volna. Láthatólag nem voltak a toppon, bizonyára az előző éjjeli mulatozást kicsit túlzásba vitték, vagy talán még most is tartott, ezáltal nem nagyon ránk koncentráltak, ami nekem kapóra jött. Suhintottam egy nagyot a csákányommal a láncra, ami a lábamat fogta, majd odarohantam az egyik őr mögé, és kirántottam a kardját a tokból. Ezután suhintottam a karddal, majd… fémes csattanás. A másik őr gyors volt, még a rossz állapota, és a meglepettség ellenére is. Kerekre nyílt szemeim jelezték a döbbenetemet, amiért nem sikerült a támadás. Hátrahúztam a karjaim, és még kétszer megpróbáltam támadni, de mindkét csapást nevetségesen könnyen hárította az őr, majd horkantott egyet, és egyszerűen arcba csapott a kard markolatával. Éreztem, ahogy elveszítem az egyensúlyomat, majd a porba hullok, és minden elsötétült.
Egy szobában ébredtem, teljesen egyedül, egy széken ülve. Kezeim és lábaim is a székhez voltak kötve, így mozdulni sem bírtam. Velem szembe volt a vaskos faajtó, ami elválasztotta ezt a szobát a többitől, azon pedig hangok szűrődtek át.
- Fantáziát látok ebben a kölyökben. Meg tudjuk törni, és onnantól velünk lesz. Akkor majd, megtanítjuk a kardforgatásra. Egész jól bánt a karddal.
~Nem is tudom mit gondolhattam, amikor rájuk támadtam. Csak a szabadság lebegett a szemem előtt. Viszont ezt most a hasznomra fordíthatom. Eljátszom, hogy melléjük állók, de még várok egy darabig, nehogy túlságosan feltűnő legyen a szimpatizálás. Ami pedig a kardokat illeti… Sosem forgatni tanultam azokat, sokkal inkább elkészíteni. Habár Apa bármennyit is vesződött, nem tudta felkelteni az érdeklődésem.~
Pár perccel később valaki benyitott az ajtón, majd ott keménykedett nekem egy darabig. Én pedig játszottam a megtört kisfiút, aki kikészült.
~No persze az igaz, hogy megviseltek az elmúlt idők eseményei… Főleg Apa és Anya halála… És ezek a szemetek ölték meg őket! Életem legnagyobb kihívása következik! EL kell játszanom, hogy a Goro klán mellett állok. Nem szabad hagynom, hogy az indulataim magukkal ragadjanak, és akkor, amikor eljön a megfelelő idő kiszabadulhatok. És akkor majd megerősödök, visszatérek, és mindenkit kiszabadítok!~
Az elkövetkező idők nagyon nehezek voltak, talán még nehezebbek is, mint amikor a cella és a bánya között ingáztam. Minden egyes nap egy karddal a kezemben kellett jópofiznom a szüleim gyilkosai, és a falvam elpusztítói között. Azonban egy dolgoz el kellett ismernem, ez pedig az, hogy remekül megtanítottam a kardforgatásra. Mind a jobb, mind pedig a bal kezemet tréningeltük. Kezdetben csak bábuk között gyakorolhattam, de egy idő után már a klán tagjaival is. Így szép lassan megtanultam, majd pedig tökéletesítettem a kardforgató képességeimet.
Egy napon, el akartak menni fosztogatni a klánból, és nekem kellett volna vezetnem őket, egyfajta beavatás képpen. Persze nekem ez egyáltalán nem állt a szándékomban. Mondjuk elég beteg dolog egy falu kifosztásának vezetését egy 12 éves fiúra bízni… de úgy néz ki, hogy ilyen világban élek. Gondolkodtam, hogy hogyan tudnék kibújni a feladat alól, és szerencsémre a megoldás aznap éjszaka jelent meg a cellám előtt. A nagybátyám Kenji.
Tehát így tanultam meg a kardforgatást. A kard a karom meghosszabbítása, és azt jól koordinálva bárhova pontos csapásokat mérhetünk. A pontos csapások pedig nagyobb hatékonyságot és sebességet jelentenek. A kulcsszó pedig itt a sebesség.
Szembeálltam a bábuval, és egy darabig csak a kard, és a köztem lévő kapcsolatra gondoltam. A kard a részem…
Felvettem a nekem legkényelmesebb állást. A törzsemet elfordítottam egy kissé jobbra, a bal lábamat pedig előre csúsztattam, majd kissé behajlítottam a térdem. Elkezdtem egy csapással, és jött a következő. Aztán megint és megint. A tempót folyamatosan növeltem, nem hagytam magamnak egy pillanatnyi pihenést sem. Csak hajtogattam magamban, hogy gyorsabban, még többet is ki tudok hozni magamból. Végkimerülésig nyüstöltem a fabábut, majd tartottam egy pihenőt. Még közel sem voltam elégedett a sebességgel, amit elértem.
~Ez a technika szerintem Taijutsu technikákhoz hasonlít a leginkább. A chakrám segítségével addig feszengetem a fizikai korlátaimat, míg végül azok le nem omlanak, így átlépve az átlagos képességeket. Most a chakrámmal a sebességre kell koncentrálnom, és addig-addig nyüstölnöm magamat, míg végül el nem érem a kívánt hatást. A kulcs tehát a kitartás lesz ennél a technikánál. A mozdulatok folyamatos ismétlése, és a közben történő koncentráció meg fogja hozni a gyümölcsét…~
Miután végeztem a bölcselkedéssel, és már elég kipihentnek éreztem magamat felálltam, és a fakarddal a kezemben ismét nekiláttam a feladatnak. A nap már lassacskán elbújt a horizont mögé, felbukkantak az első csillagok.
Mostanra már nagyjából hat csapást tudtam mérni a bábura két másodperc alatt, de még ez sem volt elég jó, hiszen ennek csaknem a dupláját el kéne érnem.
~ Lenyűgöző, már az is, hogy erre a sebességre képes vagyok. Nincs más szó, lenyűgöző, hogy mi mindent el lehet érni a chakrával. Az ember mindent el tud érni, csak igazán akarnia kell! Még csak egy napja vagyok itt, és máris rengeteget fejlődtem. És körülöttem mindenki belead mindent az edzésbe, mindenkinek van egy célja, hogy miért legyen erősebb. Minden nappal erősebbé kell válnom nekem is, hogy bizonyítsak. De mit is pontosan? Azt tudom, hogy mindig is erősebbé akartam válni, de ugyan miért? Milyen célt kergetek minden álló nap? Hmm… Minden nap azért edzettem, hogy elérjek egy célt és most belegondolva még nem is tűztem ki célt magam elé. Ez azért elég vicces… Fölöslegesen hajtom itt magamat minden nap? Nem, háború van, és a háború életeket követel meg. Előbb utóbb engem is el fog érni, és akkor más emberek élete is múlhat rajtam, nem csak az enyém. Más életekért is felelősséggel tartozom, mert shinobi vagyok! És ahhoz, hogy mindenkit megvédjek, bárhol is legyen, hihetetlenül gyorsnak kell lennem!! Ez lesz a célom, hogy én legyek a világ leggyorsabb ninjája!!!~
Ezzel az új önbizalommal és elhivatottsággal, amit most sikerült szereznem az új célommal, már nem volt megállás. Addig nem állhattam meg, míg nem sikerül megcsinálnom a feladatot. Másfél órán át megállás nélkül folytattam harcot magammal, és az elhivatottságom győzedelmeskedett a korlátaim felett. A másfél óra alatt nemhogy csökkent volna a karom sebessége a fáradtságtól, hanem egyenesen gyorsult. Lenyűgöző, hogy az az ember, aki elég elhivatott és hisz magában, mikre nem képes. Egy idő után a kezeim elmosódtak a gyorsaságtól, de az érzékeim is kiélesültek a hosszas gyakorlás alatt, ezért, minden csapást észleltem, és pontosan tudtam irányítani. A csapások között néha a gyakorló társaimra is vetettem egy pillantást, és azt láttam, ahogyan szunyálnak. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne ledőlni aludni, meg megmosakodni, mert az egész testem fénylett a rengeteg izzadságtól, és az egész felsőtestem, főleg a vállaim és a karjaim iszonyatosan sajogtak a fáradtságtól. Ekkorra már annyira ki voltam melegedve, hogy a kabátomat és a pólómat már rég ledobtam magam mellé. Kellemes volt az esti levegő hűvöse, ahogy simogatta a bőrömet… De elhessegettem a pihenés gondolatát. Megfogadtam, hogy addig nem pihenek, amíg nem sikerült a technika legalább egy célponton végrehajtanom, és nem állt szándékomban megszegni a szavamat. Hiszen, ha még a saját magamnak tett ígéreteket sem tudom betartani, akkor mások majd hogyan számítsanak rám?
Így hát csináltam tovább és tovább, a fájdalomtól összeszorított fogakkal. Már egészen az éjszakában jártunk.
Egy másodperc. Egy, két, há és négy csapás. A következő másodpercben be kell hoznom azt az egy lemaradást. Még inkább összeszorított fogakkal, és egy erőlködő grimasszal minden megmaradt erőmet kisajtoltam magamból.
Két másodperc. Hat, nyolc, és tíz. Sikerült… Sikerült. SIKERÜLT!!!
Ledobtam magam mellé a kardot, és hátradőltem. Az egész testemre ráragadt a por az izzadtságtól, de én ezt már észre sem vettem, mert a fáradtságtól egy pillanat alatt elaludtam.
Másnap reggel úgy keltem, hogy az egész arcom el volt zsibbadva, a nyakam beállt és az egész felsőtestemet átjárta a fájdalom az izomláz miatt. Nagy nehezen feltápászkodtam a földről, és megpróbáltam elbotorkálni a kiképzőtéren megtalálható mesterséges tóhoz. Körülbelül úgy mozogtam, mint akinek az egész teste be van gipszezve. Amikor odaértem lehajoltam, és kicsit megmosakodtam. Lemostam az arcomról, és az egész testemről az odaszáradt port. Nagyon üdítő volt ez a hűs víz, egészen felfrissített. Felegyenesedtem a térdeplésből, nyújtózkodtam kicsit, majd megmozgattam szinte mindenemet. Le kellett nyújtanom minden izmomat, mert ma egyszerűen nem tudnék rendesen dolgozni az izomláztól. A nyújtás után pedig bemelegítettem egy kis futással, fekvőtámasszal és felüléssel.
Miután ezekkel megvoltam, ismét beálltam a gyakorlóbábuk körének a közepébe.
~A kör közepén állok, körbevesznek jó edzőbábuk, körbevesznek jó edzőbábuk, s rosszak… Hmm, hol hallhattam ezt a dalt? Na, mindegy is, inkább nekikezdek a gyakorlásnak, mert különben sosem érek a végére…~
Szembeálltam a tegnap leginkább szétgyepált edzőbábuval, és elkezdtem koncentrálni. Az előző nap kizárólag folyamatos gyorsítással sikerült elérnem a kívánt sebességet, most csak fel kellett elevenítenem, hogy milyen érzés volt, és azzal kell indítanom. Lehunyt szemmel a kezembe koncentráltam a chakrámat, átjárattam minden egyes porcikámban, és összekötöttem a földbe leszúrt fakarddal akár csak tegnap. A következő pillanatban kinyitottam a szememet, a kardot kirántottam a földből, és egy hangos, és még inkább lelkes kiáltással elkezdtem a támadást. A szememben felcsillant valami, és izgatottság fogott el, majd akaratlanul is mosolyra húztam a számat, ahogy a kezem azzal a hihetetlen sebességgel mozgott, és aprította az előttem lévő bábut. Két másodperc alatt tíz csapás, győzelem! Lihegve, zsibbadó karral nevettem egyet az örömmámor közepette, felhőtlenül örülve a sikeremnek. Aztán körbetekintettem magam körül, a még ott álló négy másik bábura. Tanácstalanul megvakartam a fejemet, hogy most mi tévő legyek. Hát, a bábuk nem lesznek eltalálva többször is nagyon rövid idő leforgása alatt, úgyhogy nincs más hátra, mint a tovább próbálkozás.
A célpontok nem álltak túl messze egymástól, de most már a lábamat is be kellett vonnom a munkába, ezért az egész testemben a lehető legintenzívebben megpróbáltam hasznosítani a chakrámat. Egy darabig még így koncentráltam, majd a kör közepéből kitörve, hihetetlenül gyorsan megindultam az első célpont felé. Egy szúrással indítottam, majd a tőle jobbra lévőre vágtam, aztán arra szúrtam is egyet, majd egy vágással visszatértem az elsőhöz. Majd egy hátrapördülésből a lendületet egyből egy vágás kivitelezésére hasznosítottam, majd akire a vágást mértem otthagytam, és a maradék kettőn elvégeztem az első kettőn végzett mozdulatsort. Ezután egy kegyelemdöfésre visszatértem ahhoz, aki csak egyet kapott.
Ez nagyjából nyolc másodpercet vehetett igénybe, aminél jobban akartam teljesíteni. A karmozgásom a korábbi gyakorlásnak köszönhetően már kellően gyors volt, ezúttal leginkább a lábmozgáson, illetve a törzsmozgáson kellett javítani, felgyorsítani azt. Egyébként maga a mozdulatsor megfelelő volt.
~A szúrások jóval gyorsabbak, mint a vágások, kivéve, ha a vágásból a lendületet átviszem a mozgásba, mert akkor az hatásosabb. Több mozdulatsort is be kell gyakorolnom, hogy különböző szituációkban is jól tudjam hasznosítani a technikát, és ha kell, improvizáljak a lépésekkel. A lényeg, hogy nem szabad fixnek lennie, dinamikusnak kell maradnia, hogy bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között felhasználhassam a technikát. Mindemellett azt is kontrollálnom kell, hogy pontosan hova, és hogyan mennek a támadások, ugyanis nem mindegy, hogy az ellenfél, vagy ellenfelek semlegesítése, vagy megölése a cél.~
Így tehát folyamatosan változtattam a mozgásom dinamikáján, a szúrások és vágások útján, beérkezési szögén és a vágás mélységén, hogy minél több mozdulathoz hozzászokjak. Gyorsan és könnyeden kellett mozognom, megállás nélkül erőltetve magamat. Akár egy macska táncoltam a kör közepén, egyre inkább próbálva a sebesség növelését. A lábamat már szinte alig emeltem el a földtől, hogy ne veszítsek időt, ezáltal a legkevesebb időt veszítve. A talpam már szinte súrolta a földet, körülöttem pedig folyamatosan porfelhő volt, ahogy a gyors mozgással felvertem azt.
Távolról hosszú órákon át csak az látszott, hogy egy porfelhő közepén egy árny forog hihetetlen sebességgel. Olyan volt akár egy tánc.
A hosszas gyakorlás után kisétáltam a bábuk gyűrűjéből, és leültem az egyik közeli fa tövébe. Pár perc múlva a szemem elnehezedett, majd elnyomott az álom, ami nem is csoda, hiszen eléggé kimerültem.
Álmomban egy hosszas folyosón szaladtam végig, míg végül el nem értem egy hatalmas ajtót. Azon benyitottam, így szembe kerültem egy asztallal. De nem akármilyen asztallal! Telis-tele volt finomságokkal, különféle sültekkel, azokhoz körettel és édességekkel. Elkezdtem lépdelni az asztal felé, majd pedig szaladni, de sehogyan sem tudtam elérni! Minél gyorsabban haladtam, annál távolabb került. A rohanásban egy egyre hangosodó morajlás zavart meg. Végül ez a morajlás olyan hangossá vált, hogy már kibírhatatlanná vált, a kezeimet a füleimre tapasztottam, és úgy próbáltam elviselni.
A következő pillanatban kinyíltak a szemeim, és újra Nyolcas kiképzőtéren találtam magamat. Azonban a morajlás mostanra sem szűnt meg. Pislogtam néhányat, hogy mentálisan is visszatérjek a valóságba, és azt kellett észrevennem, hogy a hasam korog az éhségtől. Ez lett volna a morajlás az álmomban? Bizonyára. A táskámból kivettem az összes kaját amit magammal hoztam – szinte még semmit sem ettem, amióta itt vagyok, pedig most köszöntött köszöntött ránk a második nap estéje – és olyan lakomát csaptam, hogy csak na! Mindig is nagyétkű voltam, de most többet ettem egyszerre, mint valaha. Elvégre pótolni kell az energiát, és mindent nem lehet meditálással megoldani.
Nagyjából egy óra pihenő után – miután a hasam térfogata visszatért a normális állapotba – ismét nekiugrottam a bábuknak. Mindig mindenhez lelkesen álltam az életben, amikor arról volt szó, hogy jó shinobivá váljak. Ezúttal sem volt másképpen. A képzés maga tíz napos volt, de már olyan jól álltam, hogy be akartam ma fejezni a technikát. A célom pedig az volt, hogy sikerüljön öt másodperc alatt tíz csapást kiosztani. Már egészen közel álltam ehhez a célhoz, de még volt mit csiszolni a technikámon. Mostanra már a magammal hozott katanával gyakoroltam, hogy megszokjam a rendes fegyver súlyát, és azzal tudjam elérni a kívánt sebességet.
Egy szúrás ide, egy vágás oda, a vágás lendületével hátrafordulás és újabb vágás. Így forogtam, és vagdostam, mint az eszeveszett őrült, mégis minden támadásnak a tudatában voltam. Mindegyikről tudtam, hogy mikor, hova, milyen szögben és milyen erővel érkezik. Ez pedig felemelő érzés volt. Han jól mondta, ez a technika nem csak a gyors kardcsapásokat teszi lehetővé, hanem az érzékeinket és az észlelésünket is fejleszti.
Folyamatos gyorsítással már sikerült elérnem a célt többször is, így már csak az azonnali, hirtelen támadás sebességén kellett javítanom. Az első három támadás után mindig abbahagytam a technikát, hogy ezek menjenek a legjobban és többet tudjam gyakorolni őket. Ezeket mind külön ellenfélre próbáltam csinálni, mert egy célpontra már sikerült ez a feladat korábban. És csak csináltam és csináltam, megállás nélkül. Az elszántságom töretlen volt, semmi sem gátolhatott meg abban, hogy sikerüljön aznap megcsinálni a technikát. Még két órán át gyakoroltam, míg végül sikerült elérni a célt. Elégedetten huppantam le a földre, és zihálva törölgettem magamról az izzadtságot. Nagyjából éjfél lehetett, és szép, holdfényes éjszakánk volt. Elpillantottam oldalra, és megláttam Inazumát, édesapám mesterművét leszúrva a földbe, ahogy a pengén megcsillant a holdfény. Felálltam, megfogtam a markolatot, és kihúztam a földből. Mosolyra húztam a számat, ahogy az elemi chakrám átjárta a pengét, és az felizzott. Elemi chakrával a kardot én magam reagáltatni nem tudtam, de ezt a chakra érzékeny fém, amiből a penge készül, megtette helyettem. Ismét beálltam az öt bábu közé, ezúttal a saját kardommal, és összeszedtem minden erőmet. Az utolsó cseppet is kisajtoltam magamból, és szinte éreztem magam körül a chakrát vibrálni. Egy hihetetlenül gyors szúrással kitörtem az álló helyzetből, egyenesen átdöfve a bábu mellkasát. Onnan jobbra suhintottam a karddal, ezzel kettétörve az előbb átszúrt bábut, és levágva a másik fejét. Ezután hátrafordulva négy csapást intéztem a mögöttem állókra. Mindkettőnek egy-egy lábát, és egy-egy kezét semlegesítettem, mert itt nem a gyilkosság volt a cél. Az utolsó is kapott két csapást, az első a kézfejét csapta le, a második pedig derékban kettévágta. Ezután visszafordultam az első kettőhöz egy-egy kegyelemdöfésre, nem mintha szükség lett volna rá.
Öt másodperc. Mindössze ennyi időt vett igénybe ez a mozdulatsor. Aki kívülről nézte a történteket, csak annyit láthatott, hogy egy árny, egy fénylő pengével másik öt árnyat ripityára zúz, akárcsak egy démon. Ettől a gondolattól mosolyra húztam a számat. Démon, igen… És mindössze öt másodperc kellett hozzá.
Körülöttem a bábuk romokban heverve, míg én a siker és a büszkeség mámorától nevetve üldögélek középen. Inazumát leszúrtam magam mellé, majd hátradőltem.
~Hát, kimerítő két nap volt, annyi biztos~ gondoltam, majd elnyomott az álom a csillagos ég alatt.
//Őszintén remélem, hogy elég lesz, mert már így is felülmúltam magamat ^^//
A tűző napsütésben, ennyi ember között igazi áldás volt minden folt árnyék, amire rajtam kívül mások is bőven vadásztak. És az emberek egyre csak gyűltek és gyűltek. Már lassan egy egész hadsereget szervezhettek volna belőlünk, voltak ott geninek, chuuninok, jouninok, és nem csak Konohából, amikor végre elkezdődött a képzés első szakasza, a csoportokra bontás. Hát igen, nyílván nem mindenkinek ugyanazt a technikát tanítják meg megafonon keresztül.
Én magam egy jópofa, Konohai Chuunin alá lettem beosztva, aki egy fura szemüveget viselt. Nem tudom miért, de először egy őrült tudós jutott róla eszembe. Rajtam kívül még ketten voltak a Han alá beosztva. Ő tájékoztatott minket, hogy egy Kenjutsu technikát fog tanítani nekünk. Először is a chakránkat kellett a fegyvereinkbe koncentrálni. Mármint ténylegesen. Sosem csináltam még ezt korábban, de pontosan tudtam, hogy milyen érzés. Csak eddig Inazuma pengéjének a fémje váltotta ki ezt a hatást, most csak egyszerűen nekem kell elvégeznem. Azonban ehhez nem Inazuma volt a legmegfelelőbb eszköz. Majd ha már ez megy, akkor őt használom, csak nem árt, ha majd más, a kezeimbe kerülő fegyvernél is tudom alkalmazni.
Először is ledobtam a hátamról a táskámat, elővettem belőle egy tekercset, majd kiszedtem belőle azt a katanát, amit Kenji bácsi adott pár nappal ezelőtt adott nekem. Ő feltehetőleg már korábban tudott a képzésből, csak éppenséggel ’’elfelejtett” engem is beavatni. Egy apró füstfelhő, és az azt kísérő pukkanás után a fegyver már a kezemben is volt.
Elképzeltem, ahogy a kezemben lévő zöld chakra (én zöldnek képzelem, mert az a kedvenc színem, na… ), egy füstszerű masszaként kiáramlik az ott lévő Tenketsu pontokból, majd teljességgel körbeöleli a fegyvert. Csak álltam és ezt képzeltem, nagyjából másfél percen át, míg végül bizsergést nem éreztem. Mintha kicsit több lennék… Mintha csak a kard a részem volna. Igazán felemelő érzés volt, de még nem voltam teljesen kész. Eddig csak egy füstszerű, gomolygó dolgot koncentráltam a kard köré, most pedig az meg kellett éleznem. Egy olyan pengét kellett létrehoznom, ami egy hajszálat megszégyenítő vékonyságú, éles pengével rendelkezik, és mindent könnyedén átvág.
A következő pillanatban felpattantak a szemhéjaim, és belevágtam a földbe a kardom. Úgy szelte azt, mintha csak a levegőben lóbálnám. Persze ez nem volt újdonság számomra… De mégis… Ezt most sokkal inkább én csináltam. És sokkal könnyebbnek is éreztem most a kardot, mint amikor először fogtam meg.
Mivel Inazuma már elfoglalta a fegyver tokot, így én csak leszúrtam magam mellé a földbe a kardomat. AZ egyik szegény gyerek pedig szétvágta a tokját. Áhh, olyan rossz, amikor valamije tönkre megy az embernek, én nagyon kötődöm mindenemhez.
- A technika, amit megfogtok tanulni egy, a pengébe és a karotokba vezetett chakrára és a gyorsaságra épülő technika. A neve Rai Kougeki // Villám Csapás. A technika lényege, hogy akár kettő, vagy magasabb szinten egy másodperc alatt, Tíz kardcsapást hajtsunk végre egy, vagy több irányba. De hogy ne becsüljétek le a műveletet, tudnotok kell, hogy ez a technika nem csak a gyors kardcsapásokat teszi lehetővé, hanem az érzékeiteket, az észleléseteket is fejleszti. Elvégre a gyakorlás során a képességeitek is fejlődnek. Most pedig bemutatom a technikát.
Ekkor Han felvette a számára leginkább kényelmesebb pozíciót, lehunyta a szemeit, és láthatólag rendkívül rákészült a technikára. Türelmetlenül vártam, hogy milyen technikát kell megtanulnom, és hogy milyen sebességre leszek képes ennek a segítségével. Mert hiszen nem könnyű a dolgom, ha a leggyorsabb élő shinobi akarok lenni. Az elődeim magasra tették a mércét…
Han Ninjatojának megcsillant a pengéje, ahogy a markolatánál fogva egy kissé kihúzta a tokjából, majd Han megrezzent egy kicsit. Megcsapott egy kis szellő, és nem tudtam mire vélni ezt a rezzenést. Olyan öreg lenne, hogy már remeg?
Azonban a következő pillanatban a bábuk szétcsúsztak, és a darabjaik pedig egy puffanással porfelhőt felverve értek földet.
Az államat a földről kellett összekaparnom. Ha nem vagyok ilyen döbbent, bizonyára elordítom magamat, hogy KELL! De hála az égnek döbbent voltam, ezért nem csináltam magamból egy totális idiótát.
- Ezt a bemutatót csak a hatás kedvéért tartottam, hogy lássátok: Elérhettek egy ilyen szintet is. A technika lényege tehát, hogy a pengébe vezetitek a chakrátokat, majd koncentráltok és a pengébe vezetett chakrát összekapcsoljátok a karotokba vezetett chakrával. Így nem csak a penge lesz könnyebb, hanem a karotokba vezetett chakra miatt könnyebb is lesz forgatni a fegyvert és gyorsabban is mozogtok majd. Vegyétek fel a számotokra kényelmes pozíciót és indítsátok meg a csapásokat a bábu felé. Először eggyel gyakoroljatok, vigyetek be neki két másodperc alatt tíz kardcsapást. Ha ezt megtudtátok tenni, akkor álljatok a kör közepére és a lehető leghatásosabb forgási mozdulatokkal minden bábura mérjetek öt másodperc alatt két csapást. Az idő itt is szorítani fog, de nem lehetetlen. Ha nem menne, akkor próbáljátok meg chakra koncentráció nélkül a műveletet, hogy a testetek hozzászokjon a nehéz fegyverhez is és ahhoz a szituációhoz, amikor nem használsz chakrát. Ha így fejlődést értek el, akkor chakrakoncentrációval egészen biztos, hogy menni fog. Ja és ne használjátok az éles fegyvereiteket, hanem a Fakardokat. A súllyal való edzéshez természetesen a saját fegyvereiteket használjátok, azok nehezebbek, mint a fa. Hajrá!
Miután ezt elmondta ő odébbállt, én pedig bevetettem magamat a gyakorlóbábuk tengerébe. Kiválasztottam magamnak a leg unszimpatikusabb gyakorlóbábut, felvettem a földről a katanámat amit hoztam, majd elkezdtem csapásokat mérni rá. Most még nem használtam chakrát, csak minél jobban meg akartam erőltetni magamat. És ezt erősen segítették a karomon lévő súlyok. Addig-addig támadtam a bábut, míg már a jobb kezem teljesen elfáradt. Ezután ezt a folyamatot megcsináltam a bal kezemmel is. Ezután leültem a földre törökülésbe, megformáltam a fél tigris kézpecsétet, lehunytam a szemem, és csak koncentráltam. Hallottam magam körül a két másik fiú próbálkozásait, lihegését, egy-egy kiáltást felindultságukból, és a fakardok koppanását a bábukon, néha még a letörő és elrepülő faforgácsok hangját is.
Így ültem a bábuk ölelésében, és csak a chakrám keringetésére, annak tudatos irányítására koncentráltam. A körülöttem lévő hangok lassan elhaltak, teljesen kizártam a külvilágot. Ahogy tudatosan a kezeimbe koncentráltam a chakrámat, éreztem, ahogy egyre csak felfrissülnek az ottani, most kifárasztott izomcsoportjaim.
Nem tudom, hogy meddig ücsöröghettem így, mert az időérzékem teljesen elhagyott, de szinte teljesen frissen álltam fel a földről. Egy kis meditáció csodákra képes az emberrel, én mondom! Majd egyszer csak felpattantak a szemhéjaim. Én magam is gyorsan felálltam, és levettem a bal kezemen lévő öt kiló súlyt, majd azt is rácsatoltam a jobbra. Így most tíz kiló súly volt a jobb kezemen. Először csak erősítettem. Megemeltem a kezemet kétszázszor, a fakardal a kezemben. A kezdeti gyors tempó hamar lelassult, de hát ez nem csoda, mert a megszokott öt kilós súly most meg volt duplázódva, ezért sem egy rendes kard volt a kezemben, mert már ez is rengeteg plusz súly volt. Viszont csak sikerült végig kínlódnom a feladatot. A végére már alig éreztem a kezemet, a vállam hihetetlenül zsibbadt, rólam pedig patakokban folyt a víz. Ezután ez a procedúra ismétlődött a bal kezemen is, ami még inkább megerőltető volt, de nem szakíthattam félbe. Főleg nem a bal kezemmel, ami sokkal inkább megkívánta az edzést, tekintve, hogy jobb kezes vagyok.
Nagyjából egy órás pihenőt tartottam, amikor ismét munkához láttam. Már körülbelül három-négy óra telhetett el azóta, hogy nekikezdtem a tanulásnak, de magát a technikát konkrétan még el sem kezdtem. Fölálltam, megfogtam a fakardot, majd arra kiterjesztettem a chakrámat. Éreztem, ahogy egy szinte megmagyarázhatatlan erő összekapcsol a karddal. A karom meghosszabbítása volt, legalábbis most így éreztem. Emlékszem, még a fogságban töltött időmben, amikor kiválasztott a Goro klán a rabok közül, hogy megtanítsanak a kardforgatásra és legyek a banditájuk, ők is ezt tanították nekem.
Az volt életem legnehezebb időszaka.
Minden egyes reggel, úgy nyitottam ki a szemem, hogy otthon ébredek a pihe-puha ágyikómban, és minden egyes reggel csalódtam. A hideg és kemény kőtalajon ébredtem, a rácsokon átsütő napfényben fürödve. Persze itt még a napfény is idegennek tűnt, hideg és fakó volt, nem úgy, mint régen, otthon, ahol sárgás fénye minden porcikámat átmelegítette.
Minket, a fiatalokat a keményebb munkákra fogtak be, például favágásra és bányászásra, az asszonyokat pedig a könnyebbekre.
Már hónapok teltek el azóta, hogy a mi falunkban jártak, és onnan ide hoztak minket a rejtekhelyükre. Ez idő alatt rengetegen estek áldozatul a sanyargatásoknak, de azért még elegen voltunk ahhoz, hogy egy ideig ne kelljen a Goro klánnak újabb rabszolgák után néznie.
Az egyik napon, azonban nagy fordulatot vett az életem a fogságban.
Ahogy meneteltünk a bánya bejáratán egyre beljebb, egyre inkább sötétebb lett. Itt-ott néhány halvány lámpás világította meg a kőzetet, de ez bőven nem volt elég ahhoz, hogy tökéletesek legyenek a látásviszonyok.
Mindenki felvette a ládából a szokásos csákányát, és nekiláttunk a feladatunknak. Mindeközben figyelt minket két darab őr. Azaz inkább csak figyelniük kellett volna. Láthatólag nem voltak a toppon, bizonyára az előző éjjeli mulatozást kicsit túlzásba vitték, vagy talán még most is tartott, ezáltal nem nagyon ránk koncentráltak, ami nekem kapóra jött. Suhintottam egy nagyot a csákányommal a láncra, ami a lábamat fogta, majd odarohantam az egyik őr mögé, és kirántottam a kardját a tokból. Ezután suhintottam a karddal, majd… fémes csattanás. A másik őr gyors volt, még a rossz állapota, és a meglepettség ellenére is. Kerekre nyílt szemeim jelezték a döbbenetemet, amiért nem sikerült a támadás. Hátrahúztam a karjaim, és még kétszer megpróbáltam támadni, de mindkét csapást nevetségesen könnyen hárította az őr, majd horkantott egyet, és egyszerűen arcba csapott a kard markolatával. Éreztem, ahogy elveszítem az egyensúlyomat, majd a porba hullok, és minden elsötétült.
Egy szobában ébredtem, teljesen egyedül, egy széken ülve. Kezeim és lábaim is a székhez voltak kötve, így mozdulni sem bírtam. Velem szembe volt a vaskos faajtó, ami elválasztotta ezt a szobát a többitől, azon pedig hangok szűrődtek át.
- Fantáziát látok ebben a kölyökben. Meg tudjuk törni, és onnantól velünk lesz. Akkor majd, megtanítjuk a kardforgatásra. Egész jól bánt a karddal.
~Nem is tudom mit gondolhattam, amikor rájuk támadtam. Csak a szabadság lebegett a szemem előtt. Viszont ezt most a hasznomra fordíthatom. Eljátszom, hogy melléjük állók, de még várok egy darabig, nehogy túlságosan feltűnő legyen a szimpatizálás. Ami pedig a kardokat illeti… Sosem forgatni tanultam azokat, sokkal inkább elkészíteni. Habár Apa bármennyit is vesződött, nem tudta felkelteni az érdeklődésem.~
Pár perccel később valaki benyitott az ajtón, majd ott keménykedett nekem egy darabig. Én pedig játszottam a megtört kisfiút, aki kikészült.
~No persze az igaz, hogy megviseltek az elmúlt idők eseményei… Főleg Apa és Anya halála… És ezek a szemetek ölték meg őket! Életem legnagyobb kihívása következik! EL kell játszanom, hogy a Goro klán mellett állok. Nem szabad hagynom, hogy az indulataim magukkal ragadjanak, és akkor, amikor eljön a megfelelő idő kiszabadulhatok. És akkor majd megerősödök, visszatérek, és mindenkit kiszabadítok!~
Az elkövetkező idők nagyon nehezek voltak, talán még nehezebbek is, mint amikor a cella és a bánya között ingáztam. Minden egyes nap egy karddal a kezemben kellett jópofiznom a szüleim gyilkosai, és a falvam elpusztítói között. Azonban egy dolgoz el kellett ismernem, ez pedig az, hogy remekül megtanítottam a kardforgatásra. Mind a jobb, mind pedig a bal kezemet tréningeltük. Kezdetben csak bábuk között gyakorolhattam, de egy idő után már a klán tagjaival is. Így szép lassan megtanultam, majd pedig tökéletesítettem a kardforgató képességeimet.
Egy napon, el akartak menni fosztogatni a klánból, és nekem kellett volna vezetnem őket, egyfajta beavatás képpen. Persze nekem ez egyáltalán nem állt a szándékomban. Mondjuk elég beteg dolog egy falu kifosztásának vezetését egy 12 éves fiúra bízni… de úgy néz ki, hogy ilyen világban élek. Gondolkodtam, hogy hogyan tudnék kibújni a feladat alól, és szerencsémre a megoldás aznap éjszaka jelent meg a cellám előtt. A nagybátyám Kenji.
Tehát így tanultam meg a kardforgatást. A kard a karom meghosszabbítása, és azt jól koordinálva bárhova pontos csapásokat mérhetünk. A pontos csapások pedig nagyobb hatékonyságot és sebességet jelentenek. A kulcsszó pedig itt a sebesség.
Szembeálltam a bábuval, és egy darabig csak a kard, és a köztem lévő kapcsolatra gondoltam. A kard a részem…
Felvettem a nekem legkényelmesebb állást. A törzsemet elfordítottam egy kissé jobbra, a bal lábamat pedig előre csúsztattam, majd kissé behajlítottam a térdem. Elkezdtem egy csapással, és jött a következő. Aztán megint és megint. A tempót folyamatosan növeltem, nem hagytam magamnak egy pillanatnyi pihenést sem. Csak hajtogattam magamban, hogy gyorsabban, még többet is ki tudok hozni magamból. Végkimerülésig nyüstöltem a fabábut, majd tartottam egy pihenőt. Még közel sem voltam elégedett a sebességgel, amit elértem.
~Ez a technika szerintem Taijutsu technikákhoz hasonlít a leginkább. A chakrám segítségével addig feszengetem a fizikai korlátaimat, míg végül azok le nem omlanak, így átlépve az átlagos képességeket. Most a chakrámmal a sebességre kell koncentrálnom, és addig-addig nyüstölnöm magamat, míg végül el nem érem a kívánt hatást. A kulcs tehát a kitartás lesz ennél a technikánál. A mozdulatok folyamatos ismétlése, és a közben történő koncentráció meg fogja hozni a gyümölcsét…~
Miután végeztem a bölcselkedéssel, és már elég kipihentnek éreztem magamat felálltam, és a fakarddal a kezemben ismét nekiláttam a feladatnak. A nap már lassacskán elbújt a horizont mögé, felbukkantak az első csillagok.
Mostanra már nagyjából hat csapást tudtam mérni a bábura két másodperc alatt, de még ez sem volt elég jó, hiszen ennek csaknem a dupláját el kéne érnem.
~ Lenyűgöző, már az is, hogy erre a sebességre képes vagyok. Nincs más szó, lenyűgöző, hogy mi mindent el lehet érni a chakrával. Az ember mindent el tud érni, csak igazán akarnia kell! Még csak egy napja vagyok itt, és máris rengeteget fejlődtem. És körülöttem mindenki belead mindent az edzésbe, mindenkinek van egy célja, hogy miért legyen erősebb. Minden nappal erősebbé kell válnom nekem is, hogy bizonyítsak. De mit is pontosan? Azt tudom, hogy mindig is erősebbé akartam válni, de ugyan miért? Milyen célt kergetek minden álló nap? Hmm… Minden nap azért edzettem, hogy elérjek egy célt és most belegondolva még nem is tűztem ki célt magam elé. Ez azért elég vicces… Fölöslegesen hajtom itt magamat minden nap? Nem, háború van, és a háború életeket követel meg. Előbb utóbb engem is el fog érni, és akkor más emberek élete is múlhat rajtam, nem csak az enyém. Más életekért is felelősséggel tartozom, mert shinobi vagyok! És ahhoz, hogy mindenkit megvédjek, bárhol is legyen, hihetetlenül gyorsnak kell lennem!! Ez lesz a célom, hogy én legyek a világ leggyorsabb ninjája!!!~
Ezzel az új önbizalommal és elhivatottsággal, amit most sikerült szereznem az új célommal, már nem volt megállás. Addig nem állhattam meg, míg nem sikerül megcsinálnom a feladatot. Másfél órán át megállás nélkül folytattam harcot magammal, és az elhivatottságom győzedelmeskedett a korlátaim felett. A másfél óra alatt nemhogy csökkent volna a karom sebessége a fáradtságtól, hanem egyenesen gyorsult. Lenyűgöző, hogy az az ember, aki elég elhivatott és hisz magában, mikre nem képes. Egy idő után a kezeim elmosódtak a gyorsaságtól, de az érzékeim is kiélesültek a hosszas gyakorlás alatt, ezért, minden csapást észleltem, és pontosan tudtam irányítani. A csapások között néha a gyakorló társaimra is vetettem egy pillantást, és azt láttam, ahogyan szunyálnak. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne ledőlni aludni, meg megmosakodni, mert az egész testem fénylett a rengeteg izzadságtól, és az egész felsőtestem, főleg a vállaim és a karjaim iszonyatosan sajogtak a fáradtságtól. Ekkorra már annyira ki voltam melegedve, hogy a kabátomat és a pólómat már rég ledobtam magam mellé. Kellemes volt az esti levegő hűvöse, ahogy simogatta a bőrömet… De elhessegettem a pihenés gondolatát. Megfogadtam, hogy addig nem pihenek, amíg nem sikerült a technika legalább egy célponton végrehajtanom, és nem állt szándékomban megszegni a szavamat. Hiszen, ha még a saját magamnak tett ígéreteket sem tudom betartani, akkor mások majd hogyan számítsanak rám?
Így hát csináltam tovább és tovább, a fájdalomtól összeszorított fogakkal. Már egészen az éjszakában jártunk.
Egy másodperc. Egy, két, há és négy csapás. A következő másodpercben be kell hoznom azt az egy lemaradást. Még inkább összeszorított fogakkal, és egy erőlködő grimasszal minden megmaradt erőmet kisajtoltam magamból.
Két másodperc. Hat, nyolc, és tíz. Sikerült… Sikerült. SIKERÜLT!!!
Ledobtam magam mellé a kardot, és hátradőltem. Az egész testemre ráragadt a por az izzadtságtól, de én ezt már észre sem vettem, mert a fáradtságtól egy pillanat alatt elaludtam.
Másnap reggel úgy keltem, hogy az egész arcom el volt zsibbadva, a nyakam beállt és az egész felsőtestemet átjárta a fájdalom az izomláz miatt. Nagy nehezen feltápászkodtam a földről, és megpróbáltam elbotorkálni a kiképzőtéren megtalálható mesterséges tóhoz. Körülbelül úgy mozogtam, mint akinek az egész teste be van gipszezve. Amikor odaértem lehajoltam, és kicsit megmosakodtam. Lemostam az arcomról, és az egész testemről az odaszáradt port. Nagyon üdítő volt ez a hűs víz, egészen felfrissített. Felegyenesedtem a térdeplésből, nyújtózkodtam kicsit, majd megmozgattam szinte mindenemet. Le kellett nyújtanom minden izmomat, mert ma egyszerűen nem tudnék rendesen dolgozni az izomláztól. A nyújtás után pedig bemelegítettem egy kis futással, fekvőtámasszal és felüléssel.
Miután ezekkel megvoltam, ismét beálltam a gyakorlóbábuk körének a közepébe.
~A kör közepén állok, körbevesznek jó edzőbábuk, körbevesznek jó edzőbábuk, s rosszak… Hmm, hol hallhattam ezt a dalt? Na, mindegy is, inkább nekikezdek a gyakorlásnak, mert különben sosem érek a végére…~
Szembeálltam a tegnap leginkább szétgyepált edzőbábuval, és elkezdtem koncentrálni. Az előző nap kizárólag folyamatos gyorsítással sikerült elérnem a kívánt sebességet, most csak fel kellett elevenítenem, hogy milyen érzés volt, és azzal kell indítanom. Lehunyt szemmel a kezembe koncentráltam a chakrámat, átjárattam minden egyes porcikámban, és összekötöttem a földbe leszúrt fakarddal akár csak tegnap. A következő pillanatban kinyitottam a szememet, a kardot kirántottam a földből, és egy hangos, és még inkább lelkes kiáltással elkezdtem a támadást. A szememben felcsillant valami, és izgatottság fogott el, majd akaratlanul is mosolyra húztam a számat, ahogy a kezem azzal a hihetetlen sebességgel mozgott, és aprította az előttem lévő bábut. Két másodperc alatt tíz csapás, győzelem! Lihegve, zsibbadó karral nevettem egyet az örömmámor közepette, felhőtlenül örülve a sikeremnek. Aztán körbetekintettem magam körül, a még ott álló négy másik bábura. Tanácstalanul megvakartam a fejemet, hogy most mi tévő legyek. Hát, a bábuk nem lesznek eltalálva többször is nagyon rövid idő leforgása alatt, úgyhogy nincs más hátra, mint a tovább próbálkozás.
A célpontok nem álltak túl messze egymástól, de most már a lábamat is be kellett vonnom a munkába, ezért az egész testemben a lehető legintenzívebben megpróbáltam hasznosítani a chakrámat. Egy darabig még így koncentráltam, majd a kör közepéből kitörve, hihetetlenül gyorsan megindultam az első célpont felé. Egy szúrással indítottam, majd a tőle jobbra lévőre vágtam, aztán arra szúrtam is egyet, majd egy vágással visszatértem az elsőhöz. Majd egy hátrapördülésből a lendületet egyből egy vágás kivitelezésére hasznosítottam, majd akire a vágást mértem otthagytam, és a maradék kettőn elvégeztem az első kettőn végzett mozdulatsort. Ezután egy kegyelemdöfésre visszatértem ahhoz, aki csak egyet kapott.
Ez nagyjából nyolc másodpercet vehetett igénybe, aminél jobban akartam teljesíteni. A karmozgásom a korábbi gyakorlásnak köszönhetően már kellően gyors volt, ezúttal leginkább a lábmozgáson, illetve a törzsmozgáson kellett javítani, felgyorsítani azt. Egyébként maga a mozdulatsor megfelelő volt.
~A szúrások jóval gyorsabbak, mint a vágások, kivéve, ha a vágásból a lendületet átviszem a mozgásba, mert akkor az hatásosabb. Több mozdulatsort is be kell gyakorolnom, hogy különböző szituációkban is jól tudjam hasznosítani a technikát, és ha kell, improvizáljak a lépésekkel. A lényeg, hogy nem szabad fixnek lennie, dinamikusnak kell maradnia, hogy bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között felhasználhassam a technikát. Mindemellett azt is kontrollálnom kell, hogy pontosan hova, és hogyan mennek a támadások, ugyanis nem mindegy, hogy az ellenfél, vagy ellenfelek semlegesítése, vagy megölése a cél.~
Így tehát folyamatosan változtattam a mozgásom dinamikáján, a szúrások és vágások útján, beérkezési szögén és a vágás mélységén, hogy minél több mozdulathoz hozzászokjak. Gyorsan és könnyeden kellett mozognom, megállás nélkül erőltetve magamat. Akár egy macska táncoltam a kör közepén, egyre inkább próbálva a sebesség növelését. A lábamat már szinte alig emeltem el a földtől, hogy ne veszítsek időt, ezáltal a legkevesebb időt veszítve. A talpam már szinte súrolta a földet, körülöttem pedig folyamatosan porfelhő volt, ahogy a gyors mozgással felvertem azt.
Távolról hosszú órákon át csak az látszott, hogy egy porfelhő közepén egy árny forog hihetetlen sebességgel. Olyan volt akár egy tánc.
A hosszas gyakorlás után kisétáltam a bábuk gyűrűjéből, és leültem az egyik közeli fa tövébe. Pár perc múlva a szemem elnehezedett, majd elnyomott az álom, ami nem is csoda, hiszen eléggé kimerültem.
Álmomban egy hosszas folyosón szaladtam végig, míg végül el nem értem egy hatalmas ajtót. Azon benyitottam, így szembe kerültem egy asztallal. De nem akármilyen asztallal! Telis-tele volt finomságokkal, különféle sültekkel, azokhoz körettel és édességekkel. Elkezdtem lépdelni az asztal felé, majd pedig szaladni, de sehogyan sem tudtam elérni! Minél gyorsabban haladtam, annál távolabb került. A rohanásban egy egyre hangosodó morajlás zavart meg. Végül ez a morajlás olyan hangossá vált, hogy már kibírhatatlanná vált, a kezeimet a füleimre tapasztottam, és úgy próbáltam elviselni.
A következő pillanatban kinyíltak a szemeim, és újra Nyolcas kiképzőtéren találtam magamat. Azonban a morajlás mostanra sem szűnt meg. Pislogtam néhányat, hogy mentálisan is visszatérjek a valóságba, és azt kellett észrevennem, hogy a hasam korog az éhségtől. Ez lett volna a morajlás az álmomban? Bizonyára. A táskámból kivettem az összes kaját amit magammal hoztam – szinte még semmit sem ettem, amióta itt vagyok, pedig most köszöntött köszöntött ránk a második nap estéje – és olyan lakomát csaptam, hogy csak na! Mindig is nagyétkű voltam, de most többet ettem egyszerre, mint valaha. Elvégre pótolni kell az energiát, és mindent nem lehet meditálással megoldani.
Nagyjából egy óra pihenő után – miután a hasam térfogata visszatért a normális állapotba – ismét nekiugrottam a bábuknak. Mindig mindenhez lelkesen álltam az életben, amikor arról volt szó, hogy jó shinobivá váljak. Ezúttal sem volt másképpen. A képzés maga tíz napos volt, de már olyan jól álltam, hogy be akartam ma fejezni a technikát. A célom pedig az volt, hogy sikerüljön öt másodperc alatt tíz csapást kiosztani. Már egészen közel álltam ehhez a célhoz, de még volt mit csiszolni a technikámon. Mostanra már a magammal hozott katanával gyakoroltam, hogy megszokjam a rendes fegyver súlyát, és azzal tudjam elérni a kívánt sebességet.
Egy szúrás ide, egy vágás oda, a vágás lendületével hátrafordulás és újabb vágás. Így forogtam, és vagdostam, mint az eszeveszett őrült, mégis minden támadásnak a tudatában voltam. Mindegyikről tudtam, hogy mikor, hova, milyen szögben és milyen erővel érkezik. Ez pedig felemelő érzés volt. Han jól mondta, ez a technika nem csak a gyors kardcsapásokat teszi lehetővé, hanem az érzékeinket és az észlelésünket is fejleszti.
Folyamatos gyorsítással már sikerült elérnem a célt többször is, így már csak az azonnali, hirtelen támadás sebességén kellett javítanom. Az első három támadás után mindig abbahagytam a technikát, hogy ezek menjenek a legjobban és többet tudjam gyakorolni őket. Ezeket mind külön ellenfélre próbáltam csinálni, mert egy célpontra már sikerült ez a feladat korábban. És csak csináltam és csináltam, megállás nélkül. Az elszántságom töretlen volt, semmi sem gátolhatott meg abban, hogy sikerüljön aznap megcsinálni a technikát. Még két órán át gyakoroltam, míg végül sikerült elérni a célt. Elégedetten huppantam le a földre, és zihálva törölgettem magamról az izzadtságot. Nagyjából éjfél lehetett, és szép, holdfényes éjszakánk volt. Elpillantottam oldalra, és megláttam Inazumát, édesapám mesterművét leszúrva a földbe, ahogy a pengén megcsillant a holdfény. Felálltam, megfogtam a markolatot, és kihúztam a földből. Mosolyra húztam a számat, ahogy az elemi chakrám átjárta a pengét, és az felizzott. Elemi chakrával a kardot én magam reagáltatni nem tudtam, de ezt a chakra érzékeny fém, amiből a penge készül, megtette helyettem. Ismét beálltam az öt bábu közé, ezúttal a saját kardommal, és összeszedtem minden erőmet. Az utolsó cseppet is kisajtoltam magamból, és szinte éreztem magam körül a chakrát vibrálni. Egy hihetetlenül gyors szúrással kitörtem az álló helyzetből, egyenesen átdöfve a bábu mellkasát. Onnan jobbra suhintottam a karddal, ezzel kettétörve az előbb átszúrt bábut, és levágva a másik fejét. Ezután hátrafordulva négy csapást intéztem a mögöttem állókra. Mindkettőnek egy-egy lábát, és egy-egy kezét semlegesítettem, mert itt nem a gyilkosság volt a cél. Az utolsó is kapott két csapást, az első a kézfejét csapta le, a második pedig derékban kettévágta. Ezután visszafordultam az első kettőhöz egy-egy kegyelemdöfésre, nem mintha szükség lett volna rá.
Öt másodperc. Mindössze ennyi időt vett igénybe ez a mozdulatsor. Aki kívülről nézte a történteket, csak annyit láthatott, hogy egy árny, egy fénylő pengével másik öt árnyat ripityára zúz, akárcsak egy démon. Ettől a gondolattól mosolyra húztam a számat. Démon, igen… És mindössze öt másodperc kellett hozzá.
Körülöttem a bábuk romokban heverve, míg én a siker és a büszkeség mámorától nevetve üldögélek középen. Inazumát leszúrtam magam mellé, majd hátradőltem.
~Hát, kimerítő két nap volt, annyi biztos~ gondoltam, majd elnyomott az álom a csillagos ég alatt.
//Őszintén remélem, hogy elég lesz, mert már így is felülmúltam magamat ^^//
Akihiro Jaken- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)
Tartózkodási hely : Ahol lennie kell
Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612
Re: Nyolcas Kiképzőterep
//Jiraiya- Képzés: Iwa no yoroi//
Lassan gyűlik a csapat és a korábbi társaságot, akikről azt hittem, hogy egy pár, kiderült, hogy csapattársak, elvesztem a szemem elől, ahogy egyre nagyobb lesz körülöttem az ember tömeg. Aztán megjelent egy nagyobb társaság, szinte egyszerre és neveket kezdtek el sorolni. A saját nevemnél felemeltem a kezemet, majd le is eresztettem, hiszen fölösleges végig ott tartani, senki más nem tartotta, meg hát nem bérlem a kezem, hogy a teljes lista végéig fenn tartsam, mert az elég fárasztó lenne, még ha az én nevem nagyjából a lista végén lehet. Aztán elkezdték csoportfelosztást is elmondani. Nekem, mint föld eleműnek az elememnek megfelelő védekező csapatban volt a helyem, ugyanis nem csak elem szerint osztottak fel minket, hanem aszerint is, hogy kinek milyen típusú technikát tanítanak, vagyis voltak védekező és támadó csapatok az adott elemek szerint.
Nem meglepő módon kopár, földes területre visz minket a mesterünk. A tanáron erősen látszott, hogy föld elemmel bír, ehhez megfelelő kisugárzása és testalkata volt, zömök és erőteljes. Nem nagyon gondolkodtunk, hogy vajon ő a megfelelő a tanár az oktatásunkra. Én legalábbis nem. Életemben, főleg mielőtt ninja lettem, utcagyerekként már ismertem az elemeket és a hozzájuk tartozó tulajdonságokat. Muszáj volt, mert az utca nevelte ki belőlem. Jó emberismerővé kellett válnom, ha megfelelő üzletet akartam kötni bizonyos esetekben, ha enni akartam.
A tanárunk bemutatkozott, Gangetsunak hívják és ahogy várható volt, doton volt az eleme. Nem igazán ismertem még elemi technikát, sőt az első elememet is csak nem rég oldottam fel, így bármit taníthatott volna nekem úgy iszom a szavait, hogy azt leírni nem lehet. Már amikor feloldottam, akkor tudtam, hogy a megfelelő elemet kaptam, mivel a föld elég erőteljesen védekező, bár támadásra sem utolsó. A technika, amit végül el fogok sajátítani, mert nem kérdés, hogy sikerül, az a iwa no yoroi // sziklapáncél nevet viseli. Az első technikám egyben az első védelmi technikám, ha sikerül elsajátítanom, akkor amint hazakerülök az öreghez a fegyverkészítők falujába a bábpáncélomat ott is hagyom. Figyelem a magyarázatot és megjegyzek minden egyes szót. Röviden összefoglalom magamban, hogy miről is van szó. ~Vékony chakraréteg a teljes testre való kiterjesztése, mint egy hengénél; doton és sima chakra keverék; jó chakrakontroll és egyensúly; a chakra felveszi a doton sajátosságait: keménység, erő és stabilitás; némi plusz súly, ami később kiküszöbölhető; a testünk ellenáll a fegyvereknek és némely elemi technikának; rontás esetén meg is ölhetjük magunkat: kővé változtathatjuk a testünket vagy kevés chakra esetén nem jön létre a technika; EGYENSÚLY!~
Átgondolom a technikai repertoárom és a korábban kitalált technikát, amit sajnos még nem sikerült elsajátítanom és arra jöttem rá, hogy alábecsültem azt, hogy mi mindenre képes lehetek a föld elemmel és azzal, hogy bábmester vagyok, nem is beszélve arról, ha a kettőt együtt használnám. Máris elkezdett kialakulni a fejembe egy újabb technika, amivel kihasználhatom az elemi beállítottságomat és a bábok adta előnyöket, amit még a saját falumba is kevesen ismernek, de most erre kell koncentrálnom, hiszen ezt a technikát kell elsajátítanom és nem újakat kitalálnom.
Ekkor Gangetsu bemutatta a technikát és át is adta a terepet. Jó a chakrakontrollom, legalábbis én azt hiszem, így gondolkodás nélkül kezdek neki a feladatnak, de azért nem eszetlenül. Fejembe van a veszély lehetősége, így csak az ujjbegyeimmel próbálkozok. Első körben nem történik semmi, hiszen nem is csinálok semmit, de azért várom a csodát. Ugyan a chakra valóban csodákat tud tenni, hiszen rengeteg mindent el lehet érni vele, még olyat is, amit semmi mással nem, de ha nem aktivizálja az ember, akkor bármilyen csodára is képes, nem fog történni semmi. Velem is ez történik, hogy nem történik semmi. Jó 10- 15 percbe telik mire rájövök, hogy használni is kéne a chakrámat nem csak gondolni rá, hogy létrejön a technika. Ekkor elröhögöm magam, hogy miért vagyok ennyire buta, hiszen úgy várom, hogy történjen valami, hogy nem csinálok semmit.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ugyan akadémiára sosem jártam, de az utcán és a nagypapitól rám ragadt némi tudás, ülönben levizsgázni sem tudtam volna genninnek. Gyorsan átgondolom, hogy mit is tudok a chakráról és el is raktározom a fejembe, hogy biztos legyek benne, hogy alkalmazom is a tudást a technika létrehozásakor.
A chakra energia, ami minden élőlény testében tárolódik. A test minden sejtjében rejlik és kivonható, testi és lelki gyakorlat szükséges az aktiválásához, amit folyamatos testedzéssel és tapasztalatszerzéssel szerezhet meg. A chakra használatának szintjei:
taijutsu; chakra felszabadítása, később elemi chakra felszabadítás és ezután jönnek a szintek, amit az akadémiai technikákkal sajátítunk el, ezek a technikák: shunsin, henge, kakuremino, bunshin, kugutsu, tobidogu és végül a genjutsu, amit már nem tanítanak a suliban. A shunshin technikával tanuljuk meg a chakra testen belüli irányítását; henge technikával testfelületi irányítást; kakuremino technikával a esten kívüli tárgyban való irányítást; a kugutsu technikával a testen kívüli önálló irányítást, tobidogu technikával a testen kívüli irányítással való átalakítást. Az érzelmek nagyban befolyásolják a jutsuk hatékonyságát.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Most hogy átgondoltam röviden a chakráról való ismereteimet, ami jó fél órát "vett el" az életemből a hasam jelzett, hogy enni kéne, ugyanis nem reggeliztem, annyira meglepett a levél és az utána lévő izgatottság teljesen elfelejtette velem a dolgot. A tanár nem mondta, hogy tilos kimozdulni a kiképzőterepről, meg aztán azt sem várhatják el, hogy itt legyünk éhen- szomjan addig, amíg el nem sajátítjuk a technikát, így hát elindultam a faluba enni valamit. Nem igazán néztem a környezetemet, mert annyira éhes voltam, hogy csak arra tudtam gondolni, hogy azonnal enni akarok. Ugyan az éhség nagy úr, rá kellett jönnöm, hogy nem lesz szükségem a bábokra a következő napokban, amíg el nem sajátítom a technikát, így hát tettem egy kitérőt a szállásom felé, ahol letettem őket, majd tovább sétáltam reggelit keresve a faluban. Ahogy az épületek között kerestem, egy kisgyerekre lettem figyelmes, akinek a ruháján egy nagy réteg sár volt és az anyja veszekedett vele, hogy már megint mit csinált. Nem nagyon gondoltam rá, hogy a dolog akár a technikám kulcsává is válhat, hiszen nem igazán mozgok otthonosan az elemi chakra területén, hiszen sokáig úgy volt, hogy bábosként nem oldhatom fel az elememet, így ilyen irányba nem is kaptam képzést az öregtől, de a többi shinobitól sem, akitől tanultam. Mivel még mindig éhes voltam és nem nagyon volt már dolgom, így tovább mentem. Végre találtam egy helyet, ahol elfogyaszthattam a reggelimet, ezért úgy is tettem. Mivel jól laktam vissza is tértem a kiképzőterepre, hogy folytassam a gyakorlást. Ugyan a chakra kontrollom megfelelő, nem mondanám kiemelkedőnek, de azért elmegy.
Most, hogy jó egy órát tököltem a semmivel végre neki is kéne állni a gyakorlásnak. Leírás alapján nem bonyolult technika, de sosem kaptam elemi képzést, így elsőre talán nem kéne kockáztatni a testi épségemet azzal, hogy kővé változtatom magam. Logikus, hogy az ujjaimmal kezdjem, mert az tartogatja a legkisebb rizikót, mindamellett a chakra fonalak miatt talán oda tudom a legjobban összpontosítani a chakrámat. Lassan elkezdem gyűjteni az ujjbegyeimbe az energiáimat, mire felfénylik a kék chakra, de most nem erre van szükségem. Elő kell hívnom az elememet. Újra és újra próbálkozok, de csak a kék fény jelenik meg. Körülbelül egy óra gyakorlás után jön az áttörés, amikor is vére sikerül port teremtenem az ujjaim végén, de körülbelül annyit ér, mintha valaki homokkal öntené le az ujjaimat, a védelmem fejlesztésében körülbelül ugyanaz az eredmény. Még két óra kell mire végre sikerül egy milliméternyi homokot létrehoznom, ami talán meg is véd. Egy kunait veszek elő, hogy a próbálkozásom sikerét felmérjem. A késsel megpróbálom megvágni magam, ai csak néhány próbálkozás után sikerül. Tehát haladok, de ha így, akkor körülbelül nyugdíjas leszek, mire elérem a technika szintjét. Azt meg nem akarom. ~Mit is mondott Gangetsu? Képzeljük el az eredményt!~ Lassan megpróbálom elképzelni, ahogy a föld beborítja az ujjaimat, majd csukott szemmel elkezdem a gyakorlatot. Folyamatosan elképzelem az eredményt és a lépéseket, ahogy lassan, mint valami kesztyű az ujjaimat beborítja a föld elemű chakra. Kinyitom a szemem és azt veszem észre, hogy a 10 ujjamból haton valóban ott fénylik a föld páncél. Újra a kunaihoz fordulok és megpróbálom megvágni magam. Hat esetből négy ujjamat meg is vágom, de kettő szilárdan megvéd. Ugyan nem komoly a sérülés, vagyis a vágás az ujjamon, de úgy érzem, hogy el kéne látni, így visszatérek a szobámba és az elsősegély készletemből előveszem a ragtapaszt és miután fertőtlenítettem a sebet beragasztom őket. Közben a két sikeres ujjamról is lebomlik a védelem. Végre van valami irány, amibe elindulhatok. Ekkor a hasam jelzett, hogy enni kéne, mert túl sok chakrát használtam fel. Újra enni megyek. Most ugyan nem látom a sáros kisfiút, de valami olyanra leszek figyelmes, ami elkerülte eddig a figyelmem, egy vájogház az egyik utca sarkon. Erre még nem jártam, de most megnézem. Újra előveszem a késem és a falat kezdem el kapargatni, hogy megértsem a vályog összetételét. Nem akarom lebontani a házat, így nem sokat kaparok le és rájövök, hogy a ház védelmét a rétegek adják és az, hogy tömör. Én eddig csak azt képzeltem, hogy a föld eleve kemény, de rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Minél nagyobb réteg földet pakolok egymásra, annál keményebb, viszont ez nem elég, kell valami ami össze is tartja, mert különben lehet akárhány réteg, ha attól összeomlik, hogy ránéznek. Különös gondolat, de elgondolkodtató. Ugyan a hasam jelez, a ház árnyékába húzódom és újra elképzelem, ahogy a föld beteríti az ujjaimat, de ezúttal magamban megkeményítettem és ellenállóvá tettem a külső hatásoktól. Ezúttal 8 ujjamon jelent meg a föld borítás és ebből ötön meg is maradt az "első támadás" után a késemmel. Még egyszer megpróbáltam megvágni az első próbálkozás után még mindig beborított ujjaimat, de ekkor már csak egy ujjamról tudtam leszedni a burkot. Lassan haladtam, de a próbálkozások pár órán belül sikerrel zárultak. az ujjaimat jól összevagdostam, de végre sikerült elérnem, hogy minden ujjamon megmaradjon a páncél, sőt lassú gyakorlással sötétedésre a tenyeremre is kitudtam terjeszteni. Mivel késő van és már fölösleges lenne folytatni a tanulást, mert már kevés a chakrám és nem jutnék messzire.
Visszatértem a szállásomra, ahol egy óra fekvés után lementem enni, de semmi kedvem nem volt gondolkodni, így a napi ajánlatot kértem. Nem tudom, hogy mennyit vártam, mert nagyon elgondolkodtam a kézpecsétekről és a technika chakra hátteréről.
Madár (Tori)- villám elemhez köthető, nagy mennyiségű sűrítéséhez és chakra stabilitást adó kézjel
Ökör (Ushi)- Víz és tűz elemhez köthető, nagy erőt és nagy tömeget képviselő technikáknál használják
Ló (Uma)- Yang feloldásához, madárhoz és öröhöz hasonló, de a chakra sebességét is fokozza
Vadkan (I)- nem köthető elemhez, inkább a Yin chakramüvelethez
Tigris (Tora)- Tűz elemhez köthető, legnagyobb halmozó és aktivizáló erejű kézpecsét
Majom (Saru)- víz elemű kézpecsét, nagy halmozó ereje van, könnyíti a chakrakontrollt
Kutya (Inu)- Szél elemhez köthető, viszont ritkán használják. Nagy gyorsaságot igénylő technikáknál használják, nagy aktivizáló erővel bír
Kyígyó (Mi)- Föld elemhez köthető, leginkább a mennyiségért felelős, lassabb irányítás, viszont ez a pontosságot segíti
Nyúl (U)- mértékletességet és kiegyensúlyozottságot segíti, sok technikában megtalálható
Sárkány (Tatsu)- Tűz elemhez tartozik, fokozott halmozó és aktivizáló hatású kézpecsét
Patkány (Ne)- elemtelen, Yin- Yang chakra együttes használatához használják
Kos (Hitsuji)- A test és a chakra kiaknázására alkalmas, így meditációban és érzékelésben használják
Elgondolkodva a kézpecséteken kezembe veszem a kanalat és belemélyesztem a levesbe, majd a számhoz emelem az eszlközt és bekapom az első falatot. Annyira nincs erőm gondolkodni a napi cselekvéseken és annyira a technika körül jár az eszem, hogy azt sem veszem észre, hogy nem evőpálcikát kaptam és azt sem, hogy forró az étel. A számhoz emelem a kanalat és azzal a lendülettel dobtam el.
- Pincér mit eszek?
- Uram, ez a mai ajánlat, amit kért. Az evőeszköz, amit használ, kanálnak hívják, néhány hete jött egy vándor szakács, aki mutatta a receptet.
- Mi az étel neve? Hogyan készítik az ételt?
- Az ételt paprikás burgonyának hívják és a következő módon készítjük: A hagymát kockára vágjuk, majd kevés olajon felkarikázott kolbásszal együtt olajon megpirítjuk. Ha ez meg van, akkor lehúzva a tűzről egy új fűszerrel, őrölt piros paprikával megszórjuk, majd összekeverjük. Ezután jön a kockázott burgonya, amit szintén elkeverünk és felöntjük annyi vízzel, hogy épp csak ellepje. Ízlás szerint fűszerezzük és a krumpli megpuhulásáig főzzük. Ekkor adjuk hozzá a virslit, ekkro már csak 2- 3percig főzzük és ezután tálalhatjuk.
- Köszönöm, most pedig eszek, ha nem zavarja.
Ugyan sok volt az új információ az ételről, de én kérdeztem. Ismét kézbe vettem a kanálnak nevezett tárgyat és enni kezdtem, de ezúttal lassabban, mert rájöttem, hogy forró. Aztán ahogy jó ételnek szokása lassan kihűlt és végre meg tudtam enni. Ahogy a paprikás krumplit ettem elmerengtem a gondolataimban és rá kellett jönnöm, hogy miben tud segíteni ez a tapasztalat a technikában. Fontos a türelem a technikában, de rájöttem, hogy éles harcban ennél gyorsabbnak kell lennem, mint most, mert ha nem vagyok elég gyors és precíz a technika létrehozásában könnyen megégethetem magam, mint az előbb a kajával. Lassan, de a fizika törvényeinek megfelelően az étel elfogyott, ahogy kanalaztam a hasamba, majd kifizettem és aludni tértem.
Másnap picit tovább aludtam, mint szoktam, lezuhanyoztam, majd a szobámba lévő reggelit elfogyazstva, néhány fegyverrel felszerelve, ami elfért az övtáskámba a kiképzőterepre megye, majd némi mozgás után neki is állok az edzésnek. A csapat nagy része már ott van, de nem érdekel, hiszen mindenki a saját tempójába halad és az edző sem mondja meg, hogy mikor lehet menni és mikor távozhatunk, mindenki felnőtt ember el tudja dönteni, hogy mennyi idő kell neki. Tegnap már eljutottam valameddig, így azt próbáltam elismételni. Kezdetben ismét csak a kék chakra világlott fel, majd por jelent meg az ujjam végén, de 10- 15 perc próbálkozás után csuklóig sikerült és megvágni sem tudtam magam a késsel, így sikeresnek vettem az első kört, de rá is kellett jönnöm, hogy a technika neve sziklapáncél, nem szikla kesztyű, így még nagyon messze vagyok a megvalósításától. Lassan kezdem el kiterjeszteni a föld cahkrámat a kezem további részérefel az alkaromon egészen a könyökömig, egyelőre csak egy kezemen. Körülbelül 5 centimétert haladok, amikor fájdalmat érzek, mert a chakra mélyebbre hatolt, mint kellett volna, elvesztettem az egyensúlyt az elemi és a sima chakra típus között. Gyorsan abba is hagytam a technikát, mire az eddig elkészült páncél, mint a homok esett le a kezemről.Újra elkezdtem az ujjaimtól majd a tenyerem és a csuklómon át a könyökömig Jó néhány próbálkozásba került mire könyökömig elért a chakrapáncél és jó néhány vágás volt a kezemen, egy ízben még a kórházba is el kellett mennem, mert egy kisebb kavicsot hoztam létre a bőröm alatt, ami ki kellett vágni és ha már ott voltam, akkor a többi sebemet is ellátták. A kavics kivágása és a kórház egy órát vett el a gyakorlástól, plusz még 2 órát benn tartottak, hogy jobban megfigyeljenek, hogy nem okoztam-e magamba több kárt a tanulás közben. Ebédre némi kínai csípős- savanyű levest ettem, meg valami rizst és hozzá valami felismerhetetlen szószt. Mivel nem volt komolyanbb bajom, így kiengedtek. Ezúttal viszont nem tértem vissza a kiképzőtérre, hanem úgy döntöttem, hogy a falu egyik terén folytatom a gyakorlást. Egy kicsit eldugottabb részre mentem, ahonnan láttam a gyerekeket játszani, fociztak, labdáztak vagy fogócskáztak, de még számomra ismeretlen játékokat is játszottak, de a zaj már kevésbé jutott el hozzám. Újra elkezdtem az egyik kezemmel a tanulást és végre sikerült létrehozni egészen a könyökömig a föld réteget anélkül, hogy kárt okoztam volna magamnak. Ekkor kezdtem el a másik kezemmel is. Ez már gyorsabban ment, hiszen már a másik kezemmel kitapasztaltam a dolgot. Ugyan a másik kezemen is szereztem néhány vágást, ahogy a páncélt teszteltem, de jóval kevesebbet, mint a másikon. Most jött az a kör, hogy megpróbáltam egyszerre mindkét kezemen létrehozni a páncélt. Ugyan megtanultam korábban a két báb irányítását, ami azért segített, de jó sok chakrát kellett feláldoznom a művelet sikeréért mire mind a két kezemen egyszerre sikerült létrehoznom a technikát.
A következő lépés egy kicsit bonyolultabb lesz, mert úgy döntöttem, hogy a karom után a lábamon próbálkozom. A vízen járás technikáját már ismerem, így a talpamnál kezdem. A korábbi technika során a sima chakrát kellett a talpamba vezetnem, most az elemi chakrával kell ugyanezt tenni. A talpamat sikerült bevonni, majd lassan elkezdtem a burkot felhúzni a lábfejemre. Ahogy a chakra az ujjaim között létrehozta a burkot az csiklandozni kezdett és elvesztettem a koncentrációt. Még háromszor játszottam el, mire sikerült végre a lábfejemet bokáig befedni a páncéllal. Ezt megismételtem a másik lábfejemmel, majd az egészet elengedve egyszerre próbálom meg az eddig tanult részt kivitelezni. A két tenyerem és a talpam bevonása sikeres, majd ahogy növelem a föld burok által befedett bőrfelület nagyságát újabb gondba ütközök. Két lábujjamra is túl sok chakra került és a körmömet földdé változtatva azok leestek. Szerencsém volt, hogy csak a körmöm, de akkor is fájdalmas mozzanat volt, ami miatt újra kórházba kellett mennem, ahol ismét elvontak másfél órára a tanulásra, mire visszanövesztették a körmeim. Most úgy döntök, hogy inkább visszatérek a nyolcas kiképzőterepre és estig ott folytatom az edzést. A nap további részében már nem történt gond. De csak a lábamat és a karomat tudtam bevédeni, viszont már késő volt és túl sok chakrát is használtam el, hogy folytatni tudjam, így visszatértem a szállásomra. Ott megvacsoráztam, majd zuhanyzás és alvás.
Reggel megint korán keltem, de most sem a kiképzőtérre, sem a városba nem mentem be, hanem a szállásom mögötti réten kezdtem meg a gyakorlást. Újra megcsináltam ameddig tegnap eljutottam, majd elkezdtem a lényegi részt, a testet. Több sikertelen és szerencsétlen próbálkozás után eljutok addig, hogy végre teljes testemen megjelenjen a páncél, de ez így elég lassú folyamat, körülbelül délre végzek vele. Gondolkodnom kell, hogy mit tehetnék, hogy gyorsabb legyen a technika és eszembe jut, hogy az edzés legelején a mester a henge no jutsut említette és ennek a mintájára talán gyorsíthatom a technikát, hiszen az is egy hirtelen technika, ahogy ennek is annak kell lennie. Az alakváltó technikához hasonlóan kiterjesztem a chakrámat az egész testemre, de ezúttal nem a sima chakrámat, hanem a föld elemit és megpróbálom megszilárdítani. Az eddigi gyakorlásnak köszönhetően már jóval könnyebben megy, így másfél- két óra alatt elsajátítom, hogy már gyorsabban menjen, nem azonnal, de 10- 15 másodperc alatt létre tudom hozni a technikát.
Lassan gyűlik a csapat és a korábbi társaságot, akikről azt hittem, hogy egy pár, kiderült, hogy csapattársak, elvesztem a szemem elől, ahogy egyre nagyobb lesz körülöttem az ember tömeg. Aztán megjelent egy nagyobb társaság, szinte egyszerre és neveket kezdtek el sorolni. A saját nevemnél felemeltem a kezemet, majd le is eresztettem, hiszen fölösleges végig ott tartani, senki más nem tartotta, meg hát nem bérlem a kezem, hogy a teljes lista végéig fenn tartsam, mert az elég fárasztó lenne, még ha az én nevem nagyjából a lista végén lehet. Aztán elkezdték csoportfelosztást is elmondani. Nekem, mint föld eleműnek az elememnek megfelelő védekező csapatban volt a helyem, ugyanis nem csak elem szerint osztottak fel minket, hanem aszerint is, hogy kinek milyen típusú technikát tanítanak, vagyis voltak védekező és támadó csapatok az adott elemek szerint.
Nem meglepő módon kopár, földes területre visz minket a mesterünk. A tanáron erősen látszott, hogy föld elemmel bír, ehhez megfelelő kisugárzása és testalkata volt, zömök és erőteljes. Nem nagyon gondolkodtunk, hogy vajon ő a megfelelő a tanár az oktatásunkra. Én legalábbis nem. Életemben, főleg mielőtt ninja lettem, utcagyerekként már ismertem az elemeket és a hozzájuk tartozó tulajdonságokat. Muszáj volt, mert az utca nevelte ki belőlem. Jó emberismerővé kellett válnom, ha megfelelő üzletet akartam kötni bizonyos esetekben, ha enni akartam.
A tanárunk bemutatkozott, Gangetsunak hívják és ahogy várható volt, doton volt az eleme. Nem igazán ismertem még elemi technikát, sőt az első elememet is csak nem rég oldottam fel, így bármit taníthatott volna nekem úgy iszom a szavait, hogy azt leírni nem lehet. Már amikor feloldottam, akkor tudtam, hogy a megfelelő elemet kaptam, mivel a föld elég erőteljesen védekező, bár támadásra sem utolsó. A technika, amit végül el fogok sajátítani, mert nem kérdés, hogy sikerül, az a iwa no yoroi // sziklapáncél nevet viseli. Az első technikám egyben az első védelmi technikám, ha sikerül elsajátítanom, akkor amint hazakerülök az öreghez a fegyverkészítők falujába a bábpáncélomat ott is hagyom. Figyelem a magyarázatot és megjegyzek minden egyes szót. Röviden összefoglalom magamban, hogy miről is van szó. ~Vékony chakraréteg a teljes testre való kiterjesztése, mint egy hengénél; doton és sima chakra keverék; jó chakrakontroll és egyensúly; a chakra felveszi a doton sajátosságait: keménység, erő és stabilitás; némi plusz súly, ami később kiküszöbölhető; a testünk ellenáll a fegyvereknek és némely elemi technikának; rontás esetén meg is ölhetjük magunkat: kővé változtathatjuk a testünket vagy kevés chakra esetén nem jön létre a technika; EGYENSÚLY!~
Átgondolom a technikai repertoárom és a korábban kitalált technikát, amit sajnos még nem sikerült elsajátítanom és arra jöttem rá, hogy alábecsültem azt, hogy mi mindenre képes lehetek a föld elemmel és azzal, hogy bábmester vagyok, nem is beszélve arról, ha a kettőt együtt használnám. Máris elkezdett kialakulni a fejembe egy újabb technika, amivel kihasználhatom az elemi beállítottságomat és a bábok adta előnyöket, amit még a saját falumba is kevesen ismernek, de most erre kell koncentrálnom, hiszen ezt a technikát kell elsajátítanom és nem újakat kitalálnom.
Ekkor Gangetsu bemutatta a technikát és át is adta a terepet. Jó a chakrakontrollom, legalábbis én azt hiszem, így gondolkodás nélkül kezdek neki a feladatnak, de azért nem eszetlenül. Fejembe van a veszély lehetősége, így csak az ujjbegyeimmel próbálkozok. Első körben nem történik semmi, hiszen nem is csinálok semmit, de azért várom a csodát. Ugyan a chakra valóban csodákat tud tenni, hiszen rengeteg mindent el lehet érni vele, még olyat is, amit semmi mással nem, de ha nem aktivizálja az ember, akkor bármilyen csodára is képes, nem fog történni semmi. Velem is ez történik, hogy nem történik semmi. Jó 10- 15 percbe telik mire rájövök, hogy használni is kéne a chakrámat nem csak gondolni rá, hogy létrejön a technika. Ekkor elröhögöm magam, hogy miért vagyok ennyire buta, hiszen úgy várom, hogy történjen valami, hogy nem csinálok semmit.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ugyan akadémiára sosem jártam, de az utcán és a nagypapitól rám ragadt némi tudás, ülönben levizsgázni sem tudtam volna genninnek. Gyorsan átgondolom, hogy mit is tudok a chakráról és el is raktározom a fejembe, hogy biztos legyek benne, hogy alkalmazom is a tudást a technika létrehozásakor.
A chakra energia, ami minden élőlény testében tárolódik. A test minden sejtjében rejlik és kivonható, testi és lelki gyakorlat szükséges az aktiválásához, amit folyamatos testedzéssel és tapasztalatszerzéssel szerezhet meg. A chakra használatának szintjei:
taijutsu; chakra felszabadítása, később elemi chakra felszabadítás és ezután jönnek a szintek, amit az akadémiai technikákkal sajátítunk el, ezek a technikák: shunsin, henge, kakuremino, bunshin, kugutsu, tobidogu és végül a genjutsu, amit már nem tanítanak a suliban. A shunshin technikával tanuljuk meg a chakra testen belüli irányítását; henge technikával testfelületi irányítást; kakuremino technikával a esten kívüli tárgyban való irányítást; a kugutsu technikával a testen kívüli önálló irányítást, tobidogu technikával a testen kívüli irányítással való átalakítást. Az érzelmek nagyban befolyásolják a jutsuk hatékonyságát.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Most hogy átgondoltam röviden a chakráról való ismereteimet, ami jó fél órát "vett el" az életemből a hasam jelzett, hogy enni kéne, ugyanis nem reggeliztem, annyira meglepett a levél és az utána lévő izgatottság teljesen elfelejtette velem a dolgot. A tanár nem mondta, hogy tilos kimozdulni a kiképzőterepről, meg aztán azt sem várhatják el, hogy itt legyünk éhen- szomjan addig, amíg el nem sajátítjuk a technikát, így hát elindultam a faluba enni valamit. Nem igazán néztem a környezetemet, mert annyira éhes voltam, hogy csak arra tudtam gondolni, hogy azonnal enni akarok. Ugyan az éhség nagy úr, rá kellett jönnöm, hogy nem lesz szükségem a bábokra a következő napokban, amíg el nem sajátítom a technikát, így hát tettem egy kitérőt a szállásom felé, ahol letettem őket, majd tovább sétáltam reggelit keresve a faluban. Ahogy az épületek között kerestem, egy kisgyerekre lettem figyelmes, akinek a ruháján egy nagy réteg sár volt és az anyja veszekedett vele, hogy már megint mit csinált. Nem nagyon gondoltam rá, hogy a dolog akár a technikám kulcsává is válhat, hiszen nem igazán mozgok otthonosan az elemi chakra területén, hiszen sokáig úgy volt, hogy bábosként nem oldhatom fel az elememet, így ilyen irányba nem is kaptam képzést az öregtől, de a többi shinobitól sem, akitől tanultam. Mivel még mindig éhes voltam és nem nagyon volt már dolgom, így tovább mentem. Végre találtam egy helyet, ahol elfogyaszthattam a reggelimet, ezért úgy is tettem. Mivel jól laktam vissza is tértem a kiképzőterepre, hogy folytassam a gyakorlást. Ugyan a chakra kontrollom megfelelő, nem mondanám kiemelkedőnek, de azért elmegy.
Most, hogy jó egy órát tököltem a semmivel végre neki is kéne állni a gyakorlásnak. Leírás alapján nem bonyolult technika, de sosem kaptam elemi képzést, így elsőre talán nem kéne kockáztatni a testi épségemet azzal, hogy kővé változtatom magam. Logikus, hogy az ujjaimmal kezdjem, mert az tartogatja a legkisebb rizikót, mindamellett a chakra fonalak miatt talán oda tudom a legjobban összpontosítani a chakrámat. Lassan elkezdem gyűjteni az ujjbegyeimbe az energiáimat, mire felfénylik a kék chakra, de most nem erre van szükségem. Elő kell hívnom az elememet. Újra és újra próbálkozok, de csak a kék fény jelenik meg. Körülbelül egy óra gyakorlás után jön az áttörés, amikor is vére sikerül port teremtenem az ujjaim végén, de körülbelül annyit ér, mintha valaki homokkal öntené le az ujjaimat, a védelmem fejlesztésében körülbelül ugyanaz az eredmény. Még két óra kell mire végre sikerül egy milliméternyi homokot létrehoznom, ami talán meg is véd. Egy kunait veszek elő, hogy a próbálkozásom sikerét felmérjem. A késsel megpróbálom megvágni magam, ai csak néhány próbálkozás után sikerül. Tehát haladok, de ha így, akkor körülbelül nyugdíjas leszek, mire elérem a technika szintjét. Azt meg nem akarom. ~Mit is mondott Gangetsu? Képzeljük el az eredményt!~ Lassan megpróbálom elképzelni, ahogy a föld beborítja az ujjaimat, majd csukott szemmel elkezdem a gyakorlatot. Folyamatosan elképzelem az eredményt és a lépéseket, ahogy lassan, mint valami kesztyű az ujjaimat beborítja a föld elemű chakra. Kinyitom a szemem és azt veszem észre, hogy a 10 ujjamból haton valóban ott fénylik a föld páncél. Újra a kunaihoz fordulok és megpróbálom megvágni magam. Hat esetből négy ujjamat meg is vágom, de kettő szilárdan megvéd. Ugyan nem komoly a sérülés, vagyis a vágás az ujjamon, de úgy érzem, hogy el kéne látni, így visszatérek a szobámba és az elsősegély készletemből előveszem a ragtapaszt és miután fertőtlenítettem a sebet beragasztom őket. Közben a két sikeres ujjamról is lebomlik a védelem. Végre van valami irány, amibe elindulhatok. Ekkor a hasam jelzett, hogy enni kéne, mert túl sok chakrát használtam fel. Újra enni megyek. Most ugyan nem látom a sáros kisfiút, de valami olyanra leszek figyelmes, ami elkerülte eddig a figyelmem, egy vájogház az egyik utca sarkon. Erre még nem jártam, de most megnézem. Újra előveszem a késem és a falat kezdem el kapargatni, hogy megértsem a vályog összetételét. Nem akarom lebontani a házat, így nem sokat kaparok le és rájövök, hogy a ház védelmét a rétegek adják és az, hogy tömör. Én eddig csak azt képzeltem, hogy a föld eleve kemény, de rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Minél nagyobb réteg földet pakolok egymásra, annál keményebb, viszont ez nem elég, kell valami ami össze is tartja, mert különben lehet akárhány réteg, ha attól összeomlik, hogy ránéznek. Különös gondolat, de elgondolkodtató. Ugyan a hasam jelez, a ház árnyékába húzódom és újra elképzelem, ahogy a föld beteríti az ujjaimat, de ezúttal magamban megkeményítettem és ellenállóvá tettem a külső hatásoktól. Ezúttal 8 ujjamon jelent meg a föld borítás és ebből ötön meg is maradt az "első támadás" után a késemmel. Még egyszer megpróbáltam megvágni az első próbálkozás után még mindig beborított ujjaimat, de ekkor már csak egy ujjamról tudtam leszedni a burkot. Lassan haladtam, de a próbálkozások pár órán belül sikerrel zárultak. az ujjaimat jól összevagdostam, de végre sikerült elérnem, hogy minden ujjamon megmaradjon a páncél, sőt lassú gyakorlással sötétedésre a tenyeremre is kitudtam terjeszteni. Mivel késő van és már fölösleges lenne folytatni a tanulást, mert már kevés a chakrám és nem jutnék messzire.
Visszatértem a szállásomra, ahol egy óra fekvés után lementem enni, de semmi kedvem nem volt gondolkodni, így a napi ajánlatot kértem. Nem tudom, hogy mennyit vártam, mert nagyon elgondolkodtam a kézpecsétekről és a technika chakra hátteréről.
Madár (Tori)- villám elemhez köthető, nagy mennyiségű sűrítéséhez és chakra stabilitást adó kézjel
Ökör (Ushi)- Víz és tűz elemhez köthető, nagy erőt és nagy tömeget képviselő technikáknál használják
Ló (Uma)- Yang feloldásához, madárhoz és öröhöz hasonló, de a chakra sebességét is fokozza
Vadkan (I)- nem köthető elemhez, inkább a Yin chakramüvelethez
Tigris (Tora)- Tűz elemhez köthető, legnagyobb halmozó és aktivizáló erejű kézpecsét
Majom (Saru)- víz elemű kézpecsét, nagy halmozó ereje van, könnyíti a chakrakontrollt
Kutya (Inu)- Szél elemhez köthető, viszont ritkán használják. Nagy gyorsaságot igénylő technikáknál használják, nagy aktivizáló erővel bír
Kyígyó (Mi)- Föld elemhez köthető, leginkább a mennyiségért felelős, lassabb irányítás, viszont ez a pontosságot segíti
Nyúl (U)- mértékletességet és kiegyensúlyozottságot segíti, sok technikában megtalálható
Sárkány (Tatsu)- Tűz elemhez tartozik, fokozott halmozó és aktivizáló hatású kézpecsét
Patkány (Ne)- elemtelen, Yin- Yang chakra együttes használatához használják
Kos (Hitsuji)- A test és a chakra kiaknázására alkalmas, így meditációban és érzékelésben használják
Elgondolkodva a kézpecséteken kezembe veszem a kanalat és belemélyesztem a levesbe, majd a számhoz emelem az eszlközt és bekapom az első falatot. Annyira nincs erőm gondolkodni a napi cselekvéseken és annyira a technika körül jár az eszem, hogy azt sem veszem észre, hogy nem evőpálcikát kaptam és azt sem, hogy forró az étel. A számhoz emelem a kanalat és azzal a lendülettel dobtam el.
- Pincér mit eszek?
- Uram, ez a mai ajánlat, amit kért. Az evőeszköz, amit használ, kanálnak hívják, néhány hete jött egy vándor szakács, aki mutatta a receptet.
- Mi az étel neve? Hogyan készítik az ételt?
- Az ételt paprikás burgonyának hívják és a következő módon készítjük: A hagymát kockára vágjuk, majd kevés olajon felkarikázott kolbásszal együtt olajon megpirítjuk. Ha ez meg van, akkor lehúzva a tűzről egy új fűszerrel, őrölt piros paprikával megszórjuk, majd összekeverjük. Ezután jön a kockázott burgonya, amit szintén elkeverünk és felöntjük annyi vízzel, hogy épp csak ellepje. Ízlás szerint fűszerezzük és a krumpli megpuhulásáig főzzük. Ekkor adjuk hozzá a virslit, ekkro már csak 2- 3percig főzzük és ezután tálalhatjuk.
- Köszönöm, most pedig eszek, ha nem zavarja.
Ugyan sok volt az új információ az ételről, de én kérdeztem. Ismét kézbe vettem a kanálnak nevezett tárgyat és enni kezdtem, de ezúttal lassabban, mert rájöttem, hogy forró. Aztán ahogy jó ételnek szokása lassan kihűlt és végre meg tudtam enni. Ahogy a paprikás krumplit ettem elmerengtem a gondolataimban és rá kellett jönnöm, hogy miben tud segíteni ez a tapasztalat a technikában. Fontos a türelem a technikában, de rájöttem, hogy éles harcban ennél gyorsabbnak kell lennem, mint most, mert ha nem vagyok elég gyors és precíz a technika létrehozásában könnyen megégethetem magam, mint az előbb a kajával. Lassan, de a fizika törvényeinek megfelelően az étel elfogyott, ahogy kanalaztam a hasamba, majd kifizettem és aludni tértem.
Másnap picit tovább aludtam, mint szoktam, lezuhanyoztam, majd a szobámba lévő reggelit elfogyazstva, néhány fegyverrel felszerelve, ami elfért az övtáskámba a kiképzőterepre megye, majd némi mozgás után neki is állok az edzésnek. A csapat nagy része már ott van, de nem érdekel, hiszen mindenki a saját tempójába halad és az edző sem mondja meg, hogy mikor lehet menni és mikor távozhatunk, mindenki felnőtt ember el tudja dönteni, hogy mennyi idő kell neki. Tegnap már eljutottam valameddig, így azt próbáltam elismételni. Kezdetben ismét csak a kék chakra világlott fel, majd por jelent meg az ujjam végén, de 10- 15 perc próbálkozás után csuklóig sikerült és megvágni sem tudtam magam a késsel, így sikeresnek vettem az első kört, de rá is kellett jönnöm, hogy a technika neve sziklapáncél, nem szikla kesztyű, így még nagyon messze vagyok a megvalósításától. Lassan kezdem el kiterjeszteni a föld cahkrámat a kezem további részérefel az alkaromon egészen a könyökömig, egyelőre csak egy kezemen. Körülbelül 5 centimétert haladok, amikor fájdalmat érzek, mert a chakra mélyebbre hatolt, mint kellett volna, elvesztettem az egyensúlyt az elemi és a sima chakra típus között. Gyorsan abba is hagytam a technikát, mire az eddig elkészült páncél, mint a homok esett le a kezemről.Újra elkezdtem az ujjaimtól majd a tenyerem és a csuklómon át a könyökömig Jó néhány próbálkozásba került mire könyökömig elért a chakrapáncél és jó néhány vágás volt a kezemen, egy ízben még a kórházba is el kellett mennem, mert egy kisebb kavicsot hoztam létre a bőröm alatt, ami ki kellett vágni és ha már ott voltam, akkor a többi sebemet is ellátták. A kavics kivágása és a kórház egy órát vett el a gyakorlástól, plusz még 2 órát benn tartottak, hogy jobban megfigyeljenek, hogy nem okoztam-e magamba több kárt a tanulás közben. Ebédre némi kínai csípős- savanyű levest ettem, meg valami rizst és hozzá valami felismerhetetlen szószt. Mivel nem volt komolyanbb bajom, így kiengedtek. Ezúttal viszont nem tértem vissza a kiképzőtérre, hanem úgy döntöttem, hogy a falu egyik terén folytatom a gyakorlást. Egy kicsit eldugottabb részre mentem, ahonnan láttam a gyerekeket játszani, fociztak, labdáztak vagy fogócskáztak, de még számomra ismeretlen játékokat is játszottak, de a zaj már kevésbé jutott el hozzám. Újra elkezdtem az egyik kezemmel a tanulást és végre sikerült létrehozni egészen a könyökömig a föld réteget anélkül, hogy kárt okoztam volna magamnak. Ekkor kezdtem el a másik kezemmel is. Ez már gyorsabban ment, hiszen már a másik kezemmel kitapasztaltam a dolgot. Ugyan a másik kezemen is szereztem néhány vágást, ahogy a páncélt teszteltem, de jóval kevesebbet, mint a másikon. Most jött az a kör, hogy megpróbáltam egyszerre mindkét kezemen létrehozni a páncélt. Ugyan megtanultam korábban a két báb irányítását, ami azért segített, de jó sok chakrát kellett feláldoznom a művelet sikeréért mire mind a két kezemen egyszerre sikerült létrehoznom a technikát.
A következő lépés egy kicsit bonyolultabb lesz, mert úgy döntöttem, hogy a karom után a lábamon próbálkozom. A vízen járás technikáját már ismerem, így a talpamnál kezdem. A korábbi technika során a sima chakrát kellett a talpamba vezetnem, most az elemi chakrával kell ugyanezt tenni. A talpamat sikerült bevonni, majd lassan elkezdtem a burkot felhúzni a lábfejemre. Ahogy a chakra az ujjaim között létrehozta a burkot az csiklandozni kezdett és elvesztettem a koncentrációt. Még háromszor játszottam el, mire sikerült végre a lábfejemet bokáig befedni a páncéllal. Ezt megismételtem a másik lábfejemmel, majd az egészet elengedve egyszerre próbálom meg az eddig tanult részt kivitelezni. A két tenyerem és a talpam bevonása sikeres, majd ahogy növelem a föld burok által befedett bőrfelület nagyságát újabb gondba ütközök. Két lábujjamra is túl sok chakra került és a körmömet földdé változtatva azok leestek. Szerencsém volt, hogy csak a körmöm, de akkor is fájdalmas mozzanat volt, ami miatt újra kórházba kellett mennem, ahol ismét elvontak másfél órára a tanulásra, mire visszanövesztették a körmeim. Most úgy döntök, hogy inkább visszatérek a nyolcas kiképzőterepre és estig ott folytatom az edzést. A nap további részében már nem történt gond. De csak a lábamat és a karomat tudtam bevédeni, viszont már késő volt és túl sok chakrát is használtam el, hogy folytatni tudjam, így visszatértem a szállásomra. Ott megvacsoráztam, majd zuhanyzás és alvás.
Reggel megint korán keltem, de most sem a kiképzőtérre, sem a városba nem mentem be, hanem a szállásom mögötti réten kezdtem meg a gyakorlást. Újra megcsináltam ameddig tegnap eljutottam, majd elkezdtem a lényegi részt, a testet. Több sikertelen és szerencsétlen próbálkozás után eljutok addig, hogy végre teljes testemen megjelenjen a páncél, de ez így elég lassú folyamat, körülbelül délre végzek vele. Gondolkodnom kell, hogy mit tehetnék, hogy gyorsabb legyen a technika és eszembe jut, hogy az edzés legelején a mester a henge no jutsut említette és ennek a mintájára talán gyorsíthatom a technikát, hiszen az is egy hirtelen technika, ahogy ennek is annak kell lennie. Az alakváltó technikához hasonlóan kiterjesztem a chakrámat az egész testemre, de ezúttal nem a sima chakrámat, hanem a föld elemit és megpróbálom megszilárdítani. Az eddigi gyakorlásnak köszönhetően már jóval könnyebben megy, így másfél- két óra alatt elsajátítom, hogy már gyorsabban menjen, nem azonnal, de 10- 15 másodperc alatt létre tudom hozni a technikát.
Yamato- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Tartózkodási hely : Még nem tudom
Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967
Re: Nyolcas Kiképzőterep
#1
Koizumo és Erisa bementek a kiképzőterepre. Koizumo már a bosszúját forralgatta a lány iménti üdvözlése miatt, de aztán eszébe jutott önnön hűtlensége, és korrekt módon letett a visszavágásról. Egyelőre. Azt azonban senki egy szóval sem mondta, hogy Erisa nem bűnhődik később tettéért valamilyen formában. Kár, hogy Koizumo nem víz elemű, könnyebben nyakon tudná önteni csapattársát, esetleg odapörkölhet egy kis tűz elemmel. Odabent már rengetegen voltak.
~ Wow, létezik ennyi ninja? Vajon ki itt a legerősebb? ~ nézett végig a tömegen. Tekintete megállapodott egy barna hajú kumogakurei shinobin, aki valahol a tömeg hátuljánál állt. A Shunshinnal pont mögé került, megbökdöste bal vállát, majd egy újabb Shunshinnal Erisa mellé pattogott, és fütyörészve sétált tovább, mintha mi sem történt volna. Szegény vendégnek fogalma sem lehetett "támadója" kilétéről. Koizumot pedig felettébb feldobta a tanácstalanul nyakát tekergető fiú látványa. Azonban ez nem volt a megfelelő idő a mókázásra. Koizumo már egész jól feloldódott a falusi közösségben, és igazi konohainak mondhatta magát. Ismerte a jó helyeket a faluban, jóban volt a zöldségessel, akihez mindig járt, és már Ichiraku is tudta a nevét, ami ugyan nem meglepő. Az öregnek ijesztően jó lehetett a memóriája, hogy minden hozzá betévedő vendégről automatikusan eltárolt mindent. Már sok akadémiai tanulót a nevén szólított, akikkel olykor sétái során összefutott. Tudta, mit hol keressen a faluban, akár fegyverekről, akár ételről, akár egy jó barátról legyen szó. Feledhetetlen érzés volt valahová tartozni. És annak ellenére, hogy a Hokage-sama sok döntésével nem értett egyet, és gyakran zavarta a rengeteg ember közti gyenge kis kapcsolat személytelensége, ami az ilyen sűrűn lakott területeket jellemezni szokta, már hozzászokott ezekhez, és boldog volt. Volt egy kis műhelye, néhány barátja - furcsa módon csak hölgyek -, és épp elég pénze. Pillanatnyilag nem foglalkoztatta semmilyen cél. Teljesen átlagos shinobi volt, aki szabadidejét edzéssel töltötte ki. Azért jó ninjának lenni, mert a shinobi számára a munkája a hobbija is lehet. Egy ninja többet képes elérni az átlagembernél. A ninják kezében ott a jövő. A sorson ők sem tudnak változtatni, de az emberek életét jobbá tehetik. Ez a gondolat mindig is foglalkoztatta a fiút. Chakrával jobbá tenni az egész emberiség életét.
Hetven genin névsorolvasása hosszú, monoton, kimondottan unalmas játék. Koizumo még csak a logikát sem látta az egészben. Sem ABC sorrend, sem falu szerinti vagy kor szerinti sorrend, csak úgy mondták a neveket.
- KENTA KOIZUMO - kiabálta túl a tömeget a felelős chuunin, a fiú karja pedig a magasba lendült.
- JELEN! - ordította vissza az egyenruhásnak. A kommunikáció igen nehéz ennyi emberen keresztül. Innentől kezdve őt már nem is érdekelte a felolvasás. Nevek töredékeit még hallotta, néhány még ismerősen is csengett.
- HA... - mondta a nevet a chuunin, de a Koizumo mellett álló pont tüsszentett egy hatalmasat. Azt azonban látta a fiú, hogy pont az a srác jelentkezik, akinek megbökdöste a vállát.
~ A neve mondjuk érdekelt volna... Ma~ttaku... ~ sóhajtott lemondóan.
Érdekes volt, hogy amikor az egész nagy kompániát kisebb csapatokra bontották, Koizumo került a legkisebb, legnéptelenebb csapatba. Vele mindössze a tanára és egy társa ment, míg ahogy Erisa felé pillantott, őt a mestere és legalább tíz másik követte.
~ Vajon milyen technikát tanulunk? Biztos nagyon nehéz lesz. És különleges, ha csak kettőnket választottak erre. ~ teljesen be volt sózva. Szemüveges, hosszú hajú tanárukat követve az erdő legmélyére merészkedtek. A férfi bemutatkozott. Már menet közben a technikát kezdte ecsetelni. Annál a résznél, hogy egyikük sem ideszületett tag, Koizumo a másikra nézett.
~ Felmérik a bennünk született lehetőségeket? Kiváló! Én is valami hasonlót reméltem. Mindent meg fogok tenni, hogy megfeleljek. És előbb fogom sikeresen megcsinálni a technikát, mint a másik srác. Ganbatte, Koizumo! ~ buzdította magát, majd átadta teljes figyelmét Hebi magyarázatának. Találó név. Kígyó. Ezzel a technikával pont úgy mozog ő is, mint névrokona. A saját testrészeit kellett chakrával megnyújtania, ami később kiváló fegyver lesz széles skálájú repertoárjában. Már előre elképzelte, ahogy a Sorozással együtt használja ezt a jutsut, pusztító hatást elérve. Meg kell tanulnia minél magasabb szinten művelni, és a közelharcban félelmetes erőre tehet szert.
- Köszönöm a magyarázatot! - hajolt meg Koizumo Hebi felé, amint az végzett nagyon nagyon nagyon hosszú beszédével, majd összekapta magát és felköltözött minden holmijával egy fa tetejére. Egy vastag ágat szemelt ki magának, amin bőven van hely, hogy leüljön. Maga fölé lombos ágakat rögzített, amik megvédik az időjárás kedvezőtlen hatásaitól, és amikor már teljesen kényelembe helyezte magát táskáját párnának használva, meditációba kezdett. Teljesen kizárta a külvilágok. A pusztító Doton ninjutsukat tanuló geninek gyakorlásának moraját, a tűz perzselését, és csak ő létezett most, semmi és senki más. Egyenletesen keringette chakráját testében a madár kézjelet formázva, majd mindent a jobb középső ujjába koncentrált. Igyekezett ott tartani minél több chakrát, és keringetni. Az volt a feladata, hogy a chakrájával feltérképezze az ujjának minden porcikáját, hogy a megszerzett ismeretek tudatában biztonságosan kezdhessen neki a technika gyakorlati megvalósításának. Egy órán keresztül türelmesen kutatta az izmokat, csontokat, meg az ilyeneket, de nem jutott túl sokra.
~ Shimatta... Azt hittem, könnyebb dolgom lesz. Ilyen tempóban nem leszek kész még ma. Legutoljára egészen kiskoromban tartott a Shunshin három napig, azóta mindent egy nap alatt megtanultam... Viszont ezzel egészen biztosan nem leszek kész időben. Ha jól tudom, tíz napot vannak itt a külföldiek, aztán vége a tábornak. Tíz nap. Ennyi időm van tehát erre az egészre. Lefogadom, hogy három napon belül mindenki végez, csak mi seggelünk még itt valami eredményre várva. Hát jó. ~ törődött bele Koizumo, majd ismét lecsendesítette elméjét, és meditálni kezdett. Ezúttal kétszer annyi időt töltött odaát, mit sem hallva a külvilágból. Tőle aztán az egész falut rárobbanthatták volna, ő azt sem vette volna észre. Két óra. Ennyit töltött meditációval, és továbbra sem jutott semmire.
~ Valamit azt hiszem, rosszul csinálok... ~ hangolódott le a fiú. Összekapta felszerelését, és visszaindult a birtokra.
Emi már ott edzett, mindkét karján és lábán súlyokkal. Koizumo megebédelt, majd magához vett ugyanannyi súlyt, és beállt Emi mellé edzeni.
- Hol voltál ma délelőtt? - vonta őt kérdőre a lány.
- Képzésen?
- Valóban? És hogy állsz? - csicseregte. - Én is voltam a képzésen, de pár perc alatt végeztem a nekem kiszabott technikával. A többiek még mindig ott bajlódtak az elejével, amikor eljöttem.
- Csoda, ha kész leszek a határidőre, nagyon bonyolult a technikám. A végtagjaimat kéne megnyújtanom, de még sehol sem tartok.
- Talán menj el a könyvtárba, nézz utána az anatómiának, vagy kérd egy szanitéc segítségét. Egyszerűbb lehet, ha tudod, mit kell megnyújtanod.
- Igazad lehet. Engedelmeddel... - fejtette le magáról a fiú a gyakorlóeszközöket, és a kórház felé vette az irányt. Hamar elküldték, mondván hogy nem tudnak segíteni. Koizumo úgy érezte, fog még arra járni a tíz nap alatt. A következő úti cél a könyvár volt. Szerencsére itt pár óra kutatás után talált t magának megfelelő könyvet, amiben az ujj részletes anatómiája is benne volt.
~ Wow, létezik ennyi ninja? Vajon ki itt a legerősebb? ~ nézett végig a tömegen. Tekintete megállapodott egy barna hajú kumogakurei shinobin, aki valahol a tömeg hátuljánál állt. A Shunshinnal pont mögé került, megbökdöste bal vállát, majd egy újabb Shunshinnal Erisa mellé pattogott, és fütyörészve sétált tovább, mintha mi sem történt volna. Szegény vendégnek fogalma sem lehetett "támadója" kilétéről. Koizumot pedig felettébb feldobta a tanácstalanul nyakát tekergető fiú látványa. Azonban ez nem volt a megfelelő idő a mókázásra. Koizumo már egész jól feloldódott a falusi közösségben, és igazi konohainak mondhatta magát. Ismerte a jó helyeket a faluban, jóban volt a zöldségessel, akihez mindig járt, és már Ichiraku is tudta a nevét, ami ugyan nem meglepő. Az öregnek ijesztően jó lehetett a memóriája, hogy minden hozzá betévedő vendégről automatikusan eltárolt mindent. Már sok akadémiai tanulót a nevén szólított, akikkel olykor sétái során összefutott. Tudta, mit hol keressen a faluban, akár fegyverekről, akár ételről, akár egy jó barátról legyen szó. Feledhetetlen érzés volt valahová tartozni. És annak ellenére, hogy a Hokage-sama sok döntésével nem értett egyet, és gyakran zavarta a rengeteg ember közti gyenge kis kapcsolat személytelensége, ami az ilyen sűrűn lakott területeket jellemezni szokta, már hozzászokott ezekhez, és boldog volt. Volt egy kis műhelye, néhány barátja - furcsa módon csak hölgyek -, és épp elég pénze. Pillanatnyilag nem foglalkoztatta semmilyen cél. Teljesen átlagos shinobi volt, aki szabadidejét edzéssel töltötte ki. Azért jó ninjának lenni, mert a shinobi számára a munkája a hobbija is lehet. Egy ninja többet képes elérni az átlagembernél. A ninják kezében ott a jövő. A sorson ők sem tudnak változtatni, de az emberek életét jobbá tehetik. Ez a gondolat mindig is foglalkoztatta a fiút. Chakrával jobbá tenni az egész emberiség életét.
Hetven genin névsorolvasása hosszú, monoton, kimondottan unalmas játék. Koizumo még csak a logikát sem látta az egészben. Sem ABC sorrend, sem falu szerinti vagy kor szerinti sorrend, csak úgy mondták a neveket.
- KENTA KOIZUMO - kiabálta túl a tömeget a felelős chuunin, a fiú karja pedig a magasba lendült.
- JELEN! - ordította vissza az egyenruhásnak. A kommunikáció igen nehéz ennyi emberen keresztül. Innentől kezdve őt már nem is érdekelte a felolvasás. Nevek töredékeit még hallotta, néhány még ismerősen is csengett.
- HA... - mondta a nevet a chuunin, de a Koizumo mellett álló pont tüsszentett egy hatalmasat. Azt azonban látta a fiú, hogy pont az a srác jelentkezik, akinek megbökdöste a vállát.
~ A neve mondjuk érdekelt volna... Ma~ttaku... ~ sóhajtott lemondóan.
Érdekes volt, hogy amikor az egész nagy kompániát kisebb csapatokra bontották, Koizumo került a legkisebb, legnéptelenebb csapatba. Vele mindössze a tanára és egy társa ment, míg ahogy Erisa felé pillantott, őt a mestere és legalább tíz másik követte.
~ Vajon milyen technikát tanulunk? Biztos nagyon nehéz lesz. És különleges, ha csak kettőnket választottak erre. ~ teljesen be volt sózva. Szemüveges, hosszú hajú tanárukat követve az erdő legmélyére merészkedtek. A férfi bemutatkozott. Már menet közben a technikát kezdte ecsetelni. Annál a résznél, hogy egyikük sem ideszületett tag, Koizumo a másikra nézett.
~ Felmérik a bennünk született lehetőségeket? Kiváló! Én is valami hasonlót reméltem. Mindent meg fogok tenni, hogy megfeleljek. És előbb fogom sikeresen megcsinálni a technikát, mint a másik srác. Ganbatte, Koizumo! ~ buzdította magát, majd átadta teljes figyelmét Hebi magyarázatának. Találó név. Kígyó. Ezzel a technikával pont úgy mozog ő is, mint névrokona. A saját testrészeit kellett chakrával megnyújtania, ami később kiváló fegyver lesz széles skálájú repertoárjában. Már előre elképzelte, ahogy a Sorozással együtt használja ezt a jutsut, pusztító hatást elérve. Meg kell tanulnia minél magasabb szinten művelni, és a közelharcban félelmetes erőre tehet szert.
- Köszönöm a magyarázatot! - hajolt meg Koizumo Hebi felé, amint az végzett nagyon nagyon nagyon hosszú beszédével, majd összekapta magát és felköltözött minden holmijával egy fa tetejére. Egy vastag ágat szemelt ki magának, amin bőven van hely, hogy leüljön. Maga fölé lombos ágakat rögzített, amik megvédik az időjárás kedvezőtlen hatásaitól, és amikor már teljesen kényelembe helyezte magát táskáját párnának használva, meditációba kezdett. Teljesen kizárta a külvilágok. A pusztító Doton ninjutsukat tanuló geninek gyakorlásának moraját, a tűz perzselését, és csak ő létezett most, semmi és senki más. Egyenletesen keringette chakráját testében a madár kézjelet formázva, majd mindent a jobb középső ujjába koncentrált. Igyekezett ott tartani minél több chakrát, és keringetni. Az volt a feladata, hogy a chakrájával feltérképezze az ujjának minden porcikáját, hogy a megszerzett ismeretek tudatában biztonságosan kezdhessen neki a technika gyakorlati megvalósításának. Egy órán keresztül türelmesen kutatta az izmokat, csontokat, meg az ilyeneket, de nem jutott túl sokra.
~ Shimatta... Azt hittem, könnyebb dolgom lesz. Ilyen tempóban nem leszek kész még ma. Legutoljára egészen kiskoromban tartott a Shunshin három napig, azóta mindent egy nap alatt megtanultam... Viszont ezzel egészen biztosan nem leszek kész időben. Ha jól tudom, tíz napot vannak itt a külföldiek, aztán vége a tábornak. Tíz nap. Ennyi időm van tehát erre az egészre. Lefogadom, hogy három napon belül mindenki végez, csak mi seggelünk még itt valami eredményre várva. Hát jó. ~ törődött bele Koizumo, majd ismét lecsendesítette elméjét, és meditálni kezdett. Ezúttal kétszer annyi időt töltött odaát, mit sem hallva a külvilágból. Tőle aztán az egész falut rárobbanthatták volna, ő azt sem vette volna észre. Két óra. Ennyit töltött meditációval, és továbbra sem jutott semmire.
~ Valamit azt hiszem, rosszul csinálok... ~ hangolódott le a fiú. Összekapta felszerelését, és visszaindult a birtokra.
Emi már ott edzett, mindkét karján és lábán súlyokkal. Koizumo megebédelt, majd magához vett ugyanannyi súlyt, és beállt Emi mellé edzeni.
- Hol voltál ma délelőtt? - vonta őt kérdőre a lány.
- Képzésen?
- Valóban? És hogy állsz? - csicseregte. - Én is voltam a képzésen, de pár perc alatt végeztem a nekem kiszabott technikával. A többiek még mindig ott bajlódtak az elejével, amikor eljöttem.
- Csoda, ha kész leszek a határidőre, nagyon bonyolult a technikám. A végtagjaimat kéne megnyújtanom, de még sehol sem tartok.
- Talán menj el a könyvtárba, nézz utána az anatómiának, vagy kérd egy szanitéc segítségét. Egyszerűbb lehet, ha tudod, mit kell megnyújtanod.
- Igazad lehet. Engedelmeddel... - fejtette le magáról a fiú a gyakorlóeszközöket, és a kórház felé vette az irányt. Hamar elküldték, mondván hogy nem tudnak segíteni. Koizumo úgy érezte, fog még arra járni a tíz nap alatt. A következő úti cél a könyvár volt. Szerencsére itt pár óra kutatás után talált t magának megfelelő könyvet, amiben az ujj részletes anatómiája is benne volt.
~ Á, már értem.. ~ hajolt Koizumo az asztal fölé, a könyvet olvasgatva, miközben chakrájával kitartóan próbálta megkeresni a könyvben lévő képen található részeket. A csontokat és porcokat egyszerű volt megtalálni, azok adták az ujjak gerincét, nagy térfogatúak voltak és kemények, viszont mire tökéletesen be tudott határolni az ujjában egy csontot, az is órákba telt a fura alakzatok miatt. Estére megtalálta és megjegyezte a csontok, porcok, és a bőr szerkezetét, de a sok chakrairányítástól egészen kifáradt. Kikölcsönözte a könyvet, és visszaindult a birtokra.
#2
#2
Korán felkelt, és a kiképzőterepre sietett a könyvvel a hóna alatt. Úgy látta, többen is kint éjszakáztak, hogy minél több időt tölthessenek a tanulással. Nem csoda, háború ideje alatt mindenki a lehető legerősebbé akarja képezni magát, hogy legalább egy minimális esélye legyen a túlélésre. Ezzel Koizumo alapjáraton is így volt, szeretett volna minél nagyobb erő birtokában lenni, hogy készen álljon, bármi is történjék. Megkereste a helyét az erdőben, leült, és bemelegítésképp két órát meditált. A folytatásban a tegnap már feltérképezett részeket kereste meg újra, majd felütötte a könyvet, és a kép alapján elkezdett az új részekkel foglalkozni.
~ Kezdjük mondjuk a... Neurovaszkuláris köteggel. Olyan jól hangzik a neve... ~ nézegette a képet, majd elolvasta a névhez tartozó leírást, hogy legalább értse, mit tud az a testrész, majd elkezdte fókuszálni a chakráját. Korántsem volt egyszerű művelet a testében keresgélni azokat az ici-pici szöveteket, egy orvos ninjának is meggyűlhet vele a baja, Koizumonak pedig hiányzott az orvosi alapozás. Ezt itt volt az ideje bepótolni. A fiú rendre megkeresgélte a neurovaszkuláris, majd a spirális, az oldalsó, és a középső köteget. Ezzel ebédidőig jól elvolt, akkor pedig szünetet tartott. Szerencsére ezúttal hozott magával ebédet, nem kellett hazabattyognia érte, így elfogyasztotta a takaros kis bentot, és elkezdte az elejéről olvasni a vastag, nehéz könyvet. 'Az ember átfogó anatómiája részletesen - Legújabb kiadás'. Más könyveknek a lényege olyan hosszú, mint ennek a címe. Ugyan étel most volt nála, eszébe jutott, hogy talán neki is kint kéne aludnia. Egy kényelmes kis kuckója már volt, már csak az igazi lakások igazi komfortja hiányzott belőle. Felszerelését otthagyta, ezzel is gyorsítva útján, és a birtokra ugrott némi holmiért. Egy vastag takarót hozott, egy fogantyús lámpát, és némi ételt, ami elég vacsorára és másnap reggelre. Ezt követően - mivel a cipekedés sem kimondottan pihentető tevékenység - újra a vaskos könyvbe vetette magát.
Miután kellőképp tájékozottnak érezte magát a gerincesek általános testfelépítésével, és az emberi koponya részeivel kapcsolatban, újra az ujjas képhez lapozott, és folytatta a tanulást. Időközben az is megfordult a fejében, hogy írhatják rá egy könyvre, hogy legújabb kiadás? És akkor mi van, ha véletlenül kiadnak egy új kiadást? Minden előzőre ráírják, hogy második legújabb? Na az lenne a nagy kiadás a kiadó számára. Jóformán minden porcikáját megismerte saját ujjainak, de ekkorra már sötét volt. A rengeteg próbálkozás jócskán leszívta a fiú energiáit, cserébe jobban ismerte ujjait, mint egykori szüleit.
~ Aaa... Yare-yare. Muszáj aludnom egyet... ~ gondolta, majd a magával hozottakat felhasználva kényelmesen elterült a vastag ágon.
#3
Megint meditációval kezdte a napot, fontosnak tartotta a szellemi frissességet. Aki nem ismeri önmagát, nem képes igazán felelős döntéseket hozni. Ennek tudatában Koizumo úgy érezte, gyors gondolkodással és a neki megadatott kreativitással képes lehet az összes szorult helyzetből kiverekednie magát. Vándorlása során mindig eredményes volt, már ami a kutyaszorítókból való kivergődést illeti. Erre remek bizonyíték, hogy éppen és egészségesen megérkezett Konohába, és azóta is itt van. A meditációt fizikai edzés követte. A kötelező bemelegítés, azaz egy kiadós torna és nyújtás után fekvőtámaszozásba kezdett, és ötszázig meg sem állt. Sokat várt ettől a naptól, így buzgón vetette bele magát mindenbe, amit csak kitalált. A fekvők után egyik kedvenc gyakorlatához folyamodott, a fordított guggoláshoz. Megcélozta a fekhelyéül szolgáló vastag ág alját, és chakráját a talpába irányítva fennmaradt, fejjel lefelé lógva. Így csinált meg szintén ötszáz guggolást, majd fordított helyzetén, és ötszáz felhúzásnak állt neki. Testedzésből ennyi elég is volt, ez is majdnem két órát elvett a napjából. Ideje volt nekilátni a technika gyakorlásának. Gyakorlásképp ismét feltérképezte ujja minden szegletét, majd megpróbálta megnyújtani azt. Gondolatban felidézte, mit is mondott Hebi:
~ "próbáljátok meg az izmaitok akaratszintű előrefelé nyújtásával kinyújtani az izmaitokat." ~ valami ilyesmit mondott. Koizumo az utasításoknak megfelelően minél több chakrát halmozott a jobb mutatóujjába. Hebi azt is mondta, a chakrát akár hosszú órákon keresztül is fókuszálhatja az adott testrészbe és a biztonság kedvéért ő is így tett. Nem akart semmilyen maradandó károsodást szerezni, sem egy izomszakadást. Ugyan egy ilyet a kórházban egy képzett szanitéc elvileg percek alatt helyrehoz, még az is nagy kiesés lenne számára. Így inkább szinte meditatív állapotba esve koncentrálta chakráját, miközben néha megmozgatta ujját, hogy érezze annak mozgását. Ez egy remek alkalom volt élete átgondolására. Miért jött Konohába? Szülei exiwagakurei és exsunagakurei ninják révén nem mutattak túl jó példát a lojalitás terén, és Koizumo nem akart örökké az őt üldöző ninják elől bujkálni. Innen fakadt az a szándék, hogy amíg csak harcképes, konohai ninja legyen. Azonban amikor túlságosan is beavatták őt a falu elitjének képzésébe, némileg kiábrándult a Hokagéból. Ez ugyan nem tudta megtörni lelkesedését, és továbbra is büszkeséggel és örömmel töltötte el konohai fejpántjának minden érintése, ezentúl elkerülhetetlen volt, hogy mindig egy kis negatív érzés csengjen a fülében a 'falu' szó hallatán. Ugyanakkor ő úgy döntött, hogy ezt az utat választja, és végig is akarta járni. Ennek érdekében igyekezett akkora erőt felhalmozni, hogy a Hokagénál is erősebb legyen. Persze nem tört babérokra, nem akart erejével a faluvezetői posztra törni, azt szerette volna, ha a falu támaszát látják benne.
Ujjának csaknem az összes sejtjét átitatta már a chakra, és megpróbálta kinyújtani. Elképzelte, ahogy mutatóujja egészen a távoli jövőjéig nyílik, megmutatva saját sorsát. Annyira átszellemülten vizualizált, hogy észre sem vette amint felállt, és jobb karját vízszintesen maga elé emelte. Amikor kinyitotta a szemét, hogy ellenőrizze próbálkozásainak eredményét, pusztán akkor esett le neki, hogy egy külső szemlélő most igencsak kinevetné. Ráadásul - hiszen elsőre semmi sem sikerülhet - az ujja majd' tíz centit nyúlt.
~ Kezdetnek nem is rossz. ~ örült a fiú, de örömét főleg az váltotta ki, hogy már ébredésekor tudta, hogy ma sikerrel jár. Az idő azonban gyorsan eltelt, és már delelt a nap. Koizumo hazasétált ebédért, és hogy hozzon magának még ételt másnapra is. Emit ismét ott találta, épp egy függőágyban heverészett, és egy gumigyűrűt szorongatott.
- Mi van, még mindig nem végeztél? - kérdezte fennhéjázóan. A fiú szóra se méltatta, gyorsan bement, és összepakolt. Amikor kijött, akkor vette észre a lány kezében lévő tárgyat.
- Azt elkérhetem? - kérdezte, mire Emi átnyújtotta a karikát. ~ Később még jól jöhet. ~ gondolta, majd elköszönt, és kilőtt a kiképzőterep felé. Rengeteg élelemmel a birtokában dőlt neki egy fatörzsnek kicsit kijjebb az erdő szélén. Innen megfigyelhette az itt edző genineket. Pont rálátott az orvosi sátrakra, ahol egyesek még mindig a technikájukkal bénáztak. Igaz, Koizumonak egy rossz szava sem lehetett erre, örült, ha egyáltalán sikerrel jár tíz napon belül. Nekikezdett a chakra koncentrálásának, és jó pár órát megint egy helyben ülve töltött. Amikor késznek érezte magát, megint megpróbálta akaratával megnyújtania mutatóujját, és ezúttal jóval effektívebb volt a hatás. A kunoichi, aki eddig megvető pillantásokat küldött a látszólag csak lustálkodó Koizumo felé, most elpirulva tekintgetett szoknyája felé, fejében mocskos álmokat dédelgetve. Már-már meg is szólította volna a fiút, de ő már eltűnt az erdőben. A látottak után saját ujjai már bizonyára kevésnek találtatnak. Talán egy bottal...
Messze volt még az este, Koizumo folytathatta az edzést. Megpróbálta az egész jobb kézfejét chakrával átitatni, miközben a gumikarikával játszott. Igyekezett minél több ujját feltérképezni még naplemente előtt, de csak a hüvelyk- és középső ujját sikerült.
~ Kezdjük mondjuk a... Neurovaszkuláris köteggel. Olyan jól hangzik a neve... ~ nézegette a képet, majd elolvasta a névhez tartozó leírást, hogy legalább értse, mit tud az a testrész, majd elkezdte fókuszálni a chakráját. Korántsem volt egyszerű művelet a testében keresgélni azokat az ici-pici szöveteket, egy orvos ninjának is meggyűlhet vele a baja, Koizumonak pedig hiányzott az orvosi alapozás. Ezt itt volt az ideje bepótolni. A fiú rendre megkeresgélte a neurovaszkuláris, majd a spirális, az oldalsó, és a középső köteget. Ezzel ebédidőig jól elvolt, akkor pedig szünetet tartott. Szerencsére ezúttal hozott magával ebédet, nem kellett hazabattyognia érte, így elfogyasztotta a takaros kis bentot, és elkezdte az elejéről olvasni a vastag, nehéz könyvet. 'Az ember átfogó anatómiája részletesen - Legújabb kiadás'. Más könyveknek a lényege olyan hosszú, mint ennek a címe. Ugyan étel most volt nála, eszébe jutott, hogy talán neki is kint kéne aludnia. Egy kényelmes kis kuckója már volt, már csak az igazi lakások igazi komfortja hiányzott belőle. Felszerelését otthagyta, ezzel is gyorsítva útján, és a birtokra ugrott némi holmiért. Egy vastag takarót hozott, egy fogantyús lámpát, és némi ételt, ami elég vacsorára és másnap reggelre. Ezt követően - mivel a cipekedés sem kimondottan pihentető tevékenység - újra a vaskos könyvbe vetette magát.
Miután kellőképp tájékozottnak érezte magát a gerincesek általános testfelépítésével, és az emberi koponya részeivel kapcsolatban, újra az ujjas képhez lapozott, és folytatta a tanulást. Időközben az is megfordult a fejében, hogy írhatják rá egy könyvre, hogy legújabb kiadás? És akkor mi van, ha véletlenül kiadnak egy új kiadást? Minden előzőre ráírják, hogy második legújabb? Na az lenne a nagy kiadás a kiadó számára. Jóformán minden porcikáját megismerte saját ujjainak, de ekkorra már sötét volt. A rengeteg próbálkozás jócskán leszívta a fiú energiáit, cserébe jobban ismerte ujjait, mint egykori szüleit.
~ Aaa... Yare-yare. Muszáj aludnom egyet... ~ gondolta, majd a magával hozottakat felhasználva kényelmesen elterült a vastag ágon.
#3
Megint meditációval kezdte a napot, fontosnak tartotta a szellemi frissességet. Aki nem ismeri önmagát, nem képes igazán felelős döntéseket hozni. Ennek tudatában Koizumo úgy érezte, gyors gondolkodással és a neki megadatott kreativitással képes lehet az összes szorult helyzetből kiverekednie magát. Vándorlása során mindig eredményes volt, már ami a kutyaszorítókból való kivergődést illeti. Erre remek bizonyíték, hogy éppen és egészségesen megérkezett Konohába, és azóta is itt van. A meditációt fizikai edzés követte. A kötelező bemelegítés, azaz egy kiadós torna és nyújtás után fekvőtámaszozásba kezdett, és ötszázig meg sem állt. Sokat várt ettől a naptól, így buzgón vetette bele magát mindenbe, amit csak kitalált. A fekvők után egyik kedvenc gyakorlatához folyamodott, a fordított guggoláshoz. Megcélozta a fekhelyéül szolgáló vastag ág alját, és chakráját a talpába irányítva fennmaradt, fejjel lefelé lógva. Így csinált meg szintén ötszáz guggolást, majd fordított helyzetén, és ötszáz felhúzásnak állt neki. Testedzésből ennyi elég is volt, ez is majdnem két órát elvett a napjából. Ideje volt nekilátni a technika gyakorlásának. Gyakorlásképp ismét feltérképezte ujja minden szegletét, majd megpróbálta megnyújtani azt. Gondolatban felidézte, mit is mondott Hebi:
~ "próbáljátok meg az izmaitok akaratszintű előrefelé nyújtásával kinyújtani az izmaitokat." ~ valami ilyesmit mondott. Koizumo az utasításoknak megfelelően minél több chakrát halmozott a jobb mutatóujjába. Hebi azt is mondta, a chakrát akár hosszú órákon keresztül is fókuszálhatja az adott testrészbe és a biztonság kedvéért ő is így tett. Nem akart semmilyen maradandó károsodást szerezni, sem egy izomszakadást. Ugyan egy ilyet a kórházban egy képzett szanitéc elvileg percek alatt helyrehoz, még az is nagy kiesés lenne számára. Így inkább szinte meditatív állapotba esve koncentrálta chakráját, miközben néha megmozgatta ujját, hogy érezze annak mozgását. Ez egy remek alkalom volt élete átgondolására. Miért jött Konohába? Szülei exiwagakurei és exsunagakurei ninják révén nem mutattak túl jó példát a lojalitás terén, és Koizumo nem akart örökké az őt üldöző ninják elől bujkálni. Innen fakadt az a szándék, hogy amíg csak harcképes, konohai ninja legyen. Azonban amikor túlságosan is beavatták őt a falu elitjének képzésébe, némileg kiábrándult a Hokagéból. Ez ugyan nem tudta megtörni lelkesedését, és továbbra is büszkeséggel és örömmel töltötte el konohai fejpántjának minden érintése, ezentúl elkerülhetetlen volt, hogy mindig egy kis negatív érzés csengjen a fülében a 'falu' szó hallatán. Ugyanakkor ő úgy döntött, hogy ezt az utat választja, és végig is akarta járni. Ennek érdekében igyekezett akkora erőt felhalmozni, hogy a Hokagénál is erősebb legyen. Persze nem tört babérokra, nem akart erejével a faluvezetői posztra törni, azt szerette volna, ha a falu támaszát látják benne.
Ujjának csaknem az összes sejtjét átitatta már a chakra, és megpróbálta kinyújtani. Elképzelte, ahogy mutatóujja egészen a távoli jövőjéig nyílik, megmutatva saját sorsát. Annyira átszellemülten vizualizált, hogy észre sem vette amint felállt, és jobb karját vízszintesen maga elé emelte. Amikor kinyitotta a szemét, hogy ellenőrizze próbálkozásainak eredményét, pusztán akkor esett le neki, hogy egy külső szemlélő most igencsak kinevetné. Ráadásul - hiszen elsőre semmi sem sikerülhet - az ujja majd' tíz centit nyúlt.
~ Kezdetnek nem is rossz. ~ örült a fiú, de örömét főleg az váltotta ki, hogy már ébredésekor tudta, hogy ma sikerrel jár. Az idő azonban gyorsan eltelt, és már delelt a nap. Koizumo hazasétált ebédért, és hogy hozzon magának még ételt másnapra is. Emit ismét ott találta, épp egy függőágyban heverészett, és egy gumigyűrűt szorongatott.
- Mi van, még mindig nem végeztél? - kérdezte fennhéjázóan. A fiú szóra se méltatta, gyorsan bement, és összepakolt. Amikor kijött, akkor vette észre a lány kezében lévő tárgyat.
- Azt elkérhetem? - kérdezte, mire Emi átnyújtotta a karikát. ~ Később még jól jöhet. ~ gondolta, majd elköszönt, és kilőtt a kiképzőterep felé. Rengeteg élelemmel a birtokában dőlt neki egy fatörzsnek kicsit kijjebb az erdő szélén. Innen megfigyelhette az itt edző genineket. Pont rálátott az orvosi sátrakra, ahol egyesek még mindig a technikájukkal bénáztak. Igaz, Koizumonak egy rossz szava sem lehetett erre, örült, ha egyáltalán sikerrel jár tíz napon belül. Nekikezdett a chakra koncentrálásának, és jó pár órát megint egy helyben ülve töltött. Amikor késznek érezte magát, megint megpróbálta akaratával megnyújtania mutatóujját, és ezúttal jóval effektívebb volt a hatás. A kunoichi, aki eddig megvető pillantásokat küldött a látszólag csak lustálkodó Koizumo felé, most elpirulva tekintgetett szoknyája felé, fejében mocskos álmokat dédelgetve. Már-már meg is szólította volna a fiút, de ő már eltűnt az erdőben. A látottak után saját ujjai már bizonyára kevésnek találtatnak. Talán egy bottal...
Messze volt még az este, Koizumo folytathatta az edzést. Megpróbálta az egész jobb kézfejét chakrával átitatni, miközben a gumikarikával játszott. Igyekezett minél több ujját feltérképezni még naplemente előtt, de csak a hüvelyk- és középső ujját sikerült.
#4
A tegnapi edzéssel kezdte, pont ugyanazt ismételte meg. Ezután egész délelőtt csak a falut járta minden chakrájával jobb kezében, folyamatosan a gumikarikát nyűve.
~ Ilyen köteg, olyan köteg… ~ keresgélt, miközben betért egy fegyverkovácshoz. Hozzáértő szemmel vizslatta a kiállított mesterműveket, majd beletörődve pénzhiányába, inkább visszasétált a birtokra. Emi kivételesen nem ott rontotta a levegőt, a fiú ismét egymaga volt, a csöndes kis pagodában. Átitatta az egész jobb kézfejét, de még nem próbálkozott a megnyújtással. A délutánt is csak fekvőzéssel, és a kardvívás gyakorlásával töltötte. Semmi érdekeset nem csinált, ez volt a szabadnapja. Még nem is tudott másnapi sikerélményéről, és hogy ez milyen hatással lesz rá a későbbiekben. Egy kis ideig Kiképzőterepet rótta, beállt a taijutsusokhoz egy kis edzésre, elnézett egy helyi fegyverkovácshoz, és besegített neki egy katana hüvelyénél, meg ilyenek. Mindezt végig minden chakrájával a jobb kezében. Nem végzett semmi megerőltetőt. Az inakat keresgélte, feltérképezte a csuklóízületét, minden csontot a kézfejében, az izmokat, a kis porcokat, a bőr rétegeit. A nap folyamán könnyedén, mintegy szórakozva ismerte meg saját anatómiáját, és elég sokat tudott meg. Többek között azt is, hol helyezkednek el az emberi kézfejben azok az idegek, amiknek megsértésével hatalmas fájdalmat lehet okozni. Sajnos tapasztalta az érzést. Nagyon jót pihent voltaképpen, és eljutott a falu minden pontjára, megtanult jóval hatékonyabban tájékozódni, mint amennyire korábban tudott. Amikor sétált, a gumikarika mindvégig ott volt a kezében, az kínozta és préselte, hogy még hatékonyabb legyen. Na meg persze hogy erősebb legyen az alkarja, az sose árthat. Ezúttal otthon aludt – a birtokon, amit az otthonának nevezhetett. Elalvás előtt még megélezte és letisztította minden fegyverét, és egy órát meditált.
#5
Verővényes nyári reggelre virradt Konoha tágas faluja. Mindenki sürgött-forgott, settenkedett, egyesek méretes zsákokkal a frontra készülődtek, mások portékájukat kínálgatták, de akadtak olyanok is, akik a gondtalan délelőttjüket a nyilvános semmittevésnek áldozták. Koizumo ezúttal a Kiképzőterepre loholt, belevetve magát az erdő mélységeibe és a jutsu rejtelmeibe. Még aznap végezni akart, és bár tudta, hogy erre szinte semmi esély, azért nekirugaszkodott. Gyakorlásképp végig zongorázta jobb kézfejének minden porcikáját, és a jobb csuklóját. Egy egész órát szánt a nála lévő anatómia könyv által leírt összes szövet újbóli behatárolására, majd nekivágott a megnyújtásnak. Az előzőekben már megtöltötte chakrával a kézfejét, de biztos, ami biztos alapon még várt egy kicsit. Hagyta, hogy minden sejtjét elöntse a chakra, míg végül késznek nem érzi magát.
~ Yosh, ikuyo! ~ szánta el magát, és elkezdte ugyanazt, mint két nappal azelőtt. Lassacskán megnyújtotta előbb a mutatóujját, ami könnyen ment, majd sorban a többi ujját. Ezzel sem volt túl sok gondja, az arányokat kellett eltalálnia csupán. Lassú folyamat volt, és gondos. Végig nyitva volt a szeme, hogy ellenőrizze a változásokat, miközben csontjait szuggerálta. Minden erejét beleadta ebbe a műveletbe, de kevesebbel nem is érte volna be. Nagyjából tíz centit nyújtott minden ujján, majd figyelmét átterelte a kézfejére. Nem akarta, hogy kezének groteszk, visszataszító külsőt kölcsönözzön, így csak kicsit nyújtotta meg a kézfejet, amolyan gyakorlásképp, a csuklón viszont bőven alakított. Ez volt az a része a kezének, amit pillanatnyilag a leglátványosabban tudott manipulálni, így semmi sem tarthatta vissza. Szép lassan nyújtóztatni kezdte karját, a csuklójára koncentrálva, és komótosan nyújtani kezdte. Húsz centit akart rajta nyújtani, annyi elég is lett volna, de elsőre talán sok lett volna. Nem akart maradandó károsodást szenvedni, amit Hebi is említett, úgyhogy egyelőre csak pár centi.. Ennyi volt a cél. Miután elérte a kívánt hatást, óvatosan visszahúzta minden tagját normál állapotba, és pihenőt tartott. Igencsak megterhelte a szervezetét ez a próbálkozás, minden a hatás alá vont tagja sajgott, és gyanította, hogy elszakadt az egyik kisebb izma. Chakrájával a kritikus területet kezdte megkörnyékezni, mígnem az egyik tagjánál valóban valami rendellenességet talált. Megkereste a könyvben a sérült részt, vagy legalábbis próbálta. Ahogy ő feltételezte, a nervus medianusa sérülhetett, és mivel nem volt erre kiképezve, nem akart tovább kísérletezni, a kórházba indult. Bár talán a képzésben résztvevő szanitéc tanoncok valamelyike is szívesen vállalná, lehetőleg egy csinos, őzszemű kunoichi, ringó csípővel… Koizumo megdörzsölte tenyereit, de belegondolva inkább nem bízta holmi tanoncokra kezeinek épségét. Hamarosan a kórházban volt. Közölte a vélt problémát, a medikus leellenőrizte, és meggyógyította. Rutineljárás volt, pár másodperc alatt a zöld fényű Butteki no Chakra ismét harc- és edzésképessé tette Koizumot, aki még véletlenül sem tétlenkedett, takarodott vissza a Kiképzőtérre. Estig elmozdíthatatlan volt, akkor is csak egy újabb gyógyításra ment vissza a kórházba, majd haza.
[…]
#10
Késő délután. Koizumo a sokadik sikeres gyakorlat után lezárni kívánta ezt a napot. Fáradt volt, és pár izma már elszakadt, emellett a chakrája kezdett elhasználódni, elhagyta időérzéke, zúgott a feje, és semmit nem akart jobban a puha ágyikójánál. Kivéve talán azt, hogy még egyszer megcsinálja a technikát.
- Nan Kaizou! – kiáltotta, és előre lökte mindkét karját, méterekre kinyújtva azokat. Eltalált egy fát, ami tőle jóval messzebb volt, pedig odáig nem akart elérni. Túl sok chakrát fektetett bele a jutsuba, voltaképp az összeset. Lehorzsolta mindkét öklét, és nagyon erős fájdalom nyilallt mindkét karjának több pontjába. Agytörzse szinte lángolt az idegek által leadott információk mennyiségének következtében, és térdre esett. Hosszú karjai mint két óriás kígyó, tekergőztek előtte, és öntudatának utolsó morzsájával sikerült csak visszazsugorítania őket. Most volt a legközelebb ahhoz, hogy maradandó károsodást szenvedjen, de szerencsére megúszta. Egy órával később nagyjából feleszmélt, és ülő helyzetbe tornászta magát. El kellett jutnia a kórházba, és nem igazán tudta használni a kezét. Hátradőlt, lendületet vett, és fellendült guggolóhelyzetbe, majd lassan felállt. Nagyon durván szédült, kimerült, az alvás még rosszat is tett neki. Azonban meg kellett emberelnie magát, úgyhogy remegő, lassú léptekkel megindult a kórház irányába. Most az épület végtelenül távolinak tűnt. A bejáratig bírta, ott ismét eszméletét vesztette. Kórházi ágyon ébredt, körülötte hangokkal. Visszaemlékezett a történtekre, amennyire tudott, és arra jutott, nem ő lehet az egyetlen, aki hasonló sorsra jutott. A kiképzés utolsó napján feltehetőleg megannyi keményen próbálkozó shinobi került egy az övére hajazó kórterembe. Felült az ágyon, és felidézte az elmúlt egy hetet.
#6
A tanulása hatodik napján még az eddigieknél is sokkalta nagyobb sikerélményben volt része. A délelőtt folyamán a könyv és az előzőekben megszerzett gyakorlata alapján kiterjesztette a chakráját a teljes jobb karjára, és felfedezte minden itt metalálható szövetét.
~ Wow, de nagy a bicepszem! ~ csodálkozott, amikor hosszú idő után is alig tudta bejárni chakrájával a nagy mennyiségű izomrostot. A rengeteg edzés kifizetődött. A teste megerősödött, és igen látványosan dagadt az izomzata, azonban mivel rengeteget mozgott, aktívan töltötte a szabadidejét, szálkás és könnyű maradt. Délben pihenőt tartott, ebédelt, egy órát meditált, majd egy kezes fekvőket csinált, miközben átitatta chakrával a teljes jobb kezét. Ahogy egyre feljebb haladt, kezdte szinte teljesen megismerni a saját testét. Tudatosította magában önnön korlátait, aztán magasról leszarta őket. Délután háromkor szépen lassan elkezdte egyenletesen megnyújtani az egész jobb karját, és maradéktalan sikert ért el. A nap hátralevő részében pedig ezt gyakorolta, igyekezett felgyorsítani a folyamatot. Hamar végzett, belekezdhetett még a bal kézfejbe vacsora előtt. Még aznap sikerült mind az öt ujját manipulálnia a bal kezén is, és a nap együttes eredményei olyan eufóriával ajándékozták meg, hogy tíz centivel a föld felett lebegve ment haza.
#7
Ez a nap szinte teljesen egybeforrt az előzővel. Koizumo nem tudott aludni, bedobott helyette egy energiatablettát Emi készletéből, és hajnalig meditált. Egyszerűen nem tudott aludni, annyira izgatták sikerei. A hét folyamán először úgy érezte, könnyedén végez a technikával. Ahogy Hebi is mondta, ő, és az a másik fiú nem ide születtek. Ez a hűségük próbája volt, és Koizumo továbbra is szerette ezt a falut, és teljes mértékben lojális volt hozzá, amit ezzel kívánt bizonyítani. Hajnalban kezdte el az igazi edzést, ugyanazt kívánta elérni, amit tegnap, csak feleannyi idő alatt. A meditálás alatt már megalapozta a mai edzést, a chakrája teljes mértékben átitatta sejtjeit a bal karjában. Egész délelőtt megállás nélkül fekvőzött, százas szettekben csak bal, majd mindkét kezével felváltva. Embert próbáló feladat volt, és Koizumo pont az ilyeneket kedvelte. Szinte ömlött róla a víz. Amikor elégnek látta az edzést, úgy érezte, ki tudna inni egy egész folyót. Ha rajta múlt volna, a Víz országa teljes mértékben összefüggő szárazfölddé alakult volna. Kicsit megpihent, koktélozott, meg amit ilyenkor a főhősök csinálni szoktak, és amint kipihente fáradalmait, elkezdte megnyújtani a bal karját. Mondanom sem kell, szintúgy sikerült, mint előző nap, csakhogy ezúttal néhány jelentéktelenebb izma megsérült. Elbaktatott a kórházig, rendbehozatta magát, és hazament. Ez volt élete egyik legkeményebb délelőttje, bőven ráfért a pihenés.
#8
Teljesen frissen ébredt, tettre készen. Az új nap folyamán egyszerre akarta mindkét karját megnyújtani. Óvatosan járt el, ha lehet, kerülte volna a kórházat, az alapoktól kezdett. Először a két mutatóujját. Majd ehhez a középső ujjait, és így tovább, lépcsőzetesen végig az elmúlt napok folyamatain. Mivel az eddigieknél jóval megfontoltabb volt, az egész napja erre ment el, és sérülés nélkül megúszta. Azonban rossz tulajdonsága volt, hogy a célhoz közeledve egyre türelmetlenebbé vált, és őrültségeket követett el. Ez most sem volt másképp. Sajnos, vagy szerencsére?
#9
Bizony ám. A kilencedik, és egyben utolsó…előtti nap. A fiú már alkalmazni tudta a technikát mindkét kezére, de csak lassan, nyögvenyelősen. A napját pedig azonnal egy szarvas hibával kezdte. Úgy, ahogy volt, minden bemelegítés nélkül nekifutott a jutsunak. Eldöntötte, hogy nem kell neki kilenc nap sem, megcsinálja ott helyben. Előre lökte a karjait, de azért, ami ezután következett, csak hálát adhatott, hogy ennyivel megúszta. Elég sok izma, ina, idege elszakadt, és elképesztően megfájdultak karjai. Mondhatni, rohant a kórházba egy kis kuruzslásra, hogy újra munkába állhasson, útközben átkozva önmagát balgaságáért, meggondolatlanságáért, önteltségért, vakságáért, és még oldalakon keresztül így tovább. Bizakodva tekintett az őt kezelő hölgyre, és nem csak mihamarabbi gyógyulása érdekében vetett rá szép szemeket – szemrevaló hölgy volt. Mármint a doktornő.
- Akkor mehetek is? – mosolygott a nőre, de az csúnyán lehordta az iménti listából kimaradt szinte összes jelzőnek, összegezve:
- Egész nap itt kell maradnod megfigyelésre. Ha nem így teszel, utánad küldöm az ANBU-t, és az egyik kórházi ágyra szíjaztatlak vele. – ugyan ehhez nem biztos, hogy megvolt a hatalma, azért érdemes volt komolyan venni. És a kórteremben is remekül lehet edzeni, csak ki kell hagyni azt a részt, amikor több méter hosszúra nyújtja a karját, mert arra felfigyelnének. Koizumo hátradőlt a közepesen puha matracon, belesüppedt a párnába, és elkezdte áramoltatni a chakráját karjai felé. Megpróbálta - sikeresen – eltalálni a megfelelő egyensúlyt, hogy ne legyen belőle valami mutánsféleség. A nap végére pedig megoldotta, hogy egyenletesen el tudja osztani a chakrát a karjaiban. Éljen a ninjutsu!
#Utószó
Innen pedig már tudjuk, mi történt. Koizumo kiment a Kiképzőterepre, és a maradék továbbra is dolgozó shinobival együtt nekikezdett az utolsó simításoknak. Továbbra is türelmetlenül igyekezett, izmai rovására, de ezúttal nem törődött a veszteségekkel, csak amikor már elviselhetetlen volt. De úgy érezte, méltán megőrizte a falu belé vetett bizalmát.
Időben végzett.
És ez mindennél többet ért.
Számára még az életénél is.
Kenta Koizumo- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 40
Állóképesség : 180
Erő : 200
Gyorsaság : 300
Ügyesség/Reflex : 300
Pusztakezes Harc : 150
Tartózkodási hely : Szerdán
Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 611
Re: Nyolcas Kiképzőterep
Koizumo mit sem sejtve csínytevésemről ballagott be velem a kiképzőterepekre. Nem igazán beszéltünk, nem igazán volt miről, de nem is a beszélgetés volt az, ami eddig jellemezte a kapcsolatunkat. Talán majd egyszer. De annyi biztos volt, hogy a közösen eltöltött idők után már szinte éreztük egymás jelenlétét, és mindig számítottunk a másikra. Bár a tanulás az esetek többségében egy önálló feladat, biztosra veszem, hogy sokkal könnyebb, ha tudjuk hogy van egy barát a közelben, még ha néhány kedves szón kívül nem is tud más segítséget nyújtani. [Érted... "Nyújtani".. Merthogy Koinak ilyen nyújtásos technikát kellett tanulnia... haha...]
Igazából már az első pillanatban meglepett mennyi shinobi gyűlt össze ezen a helyen. Nemcsak helybéliek, hanem egy-két külföldit is iderendeltek. Nyilván ezzel a kis "közös programmal" akarják valahogy erősíteni a kapcsolatukat a nemzetek.
Nemsokkal az érkezésünk után elkezdték sorolni a neveket. Hát mit ne mondjak, Koi miatt valóban késtünk egy kicsit. Szerencse hogy egyáltalán megvártak minket. Alig tűnt fel, hogy Koi még a névsorolvasás előtt eltűnt mellőlem egy pillanatra, majd vissza. Persze a szemem sarkából láttam mit csinált, de igazából nincs mit tenni.
Először Koizumo szólították, három percre rá engem. Valamiért a sor végefele voltam, annak ellenére hogy biztos voltam benne hogy a "Fenereshy"-ben az "F" nem az ábécé utolsó betűi közül való. Mindenesetre egy kisebb csoporttal arrébb vonultunk, ahogy a többi csapat is. Egy nő vezetett minket, aki félelmetes módon hasonlított rám, szinte már idegesítően... Hajszín, szemszín, még a kebelméret is... A hajában tündöklő virágsziromról nem is beszélve, ami az én hajamban is megtalálható volt, igaz, kék kiadásban. Hamar ismertette a tudnivalókat, igazából teljesen korrekt magyarázatot adott, de azt meg kell hogy jegyezzem, hogy azt ígérte, hogy annak akinek nem megy a chakrából virágszirom képzés annak segít, ennek ellenére szinte egyből eltűnt. Csak tudnám miért ilyen elterjedt a magasabb rangon lévő ninjáknál ez a "magyarázok, majd eltűnök egy felhőben" taktika. Bár ki tudja? Lehet már csak ezért, én is így fogok majd eljárni később.
Ekkor a gondolattól egy kis halványka mosoly kúszott elő arcomon. Észre sem vettem hogy a többiek már szinte el is kezdték az edzést. Pár percet még én is csak álltam, szemügyre vettem őket, kíváncsi voltam ki hogyan jár el. Igazából már ekkor tudatában voltam annak, hogy ez a technika egyszerűen túl könnyű számomra. Minden formában magasabb szinten járok, mint amit a technika megkövetelne. Virágszirmok létrehozása chakrából? Pipa. Szél elem irányítása? Pipa. Az átlagnál fejlettebb chakrakontroll? Pipa. Akárhogy is nézem, ehhez a technikához nem kell nekem több mint két, esetleg három nap.
Pont emiatt engedtem meg magamnak, hogy még mielőtt belekezdenék, megnézzem hogy a többiek közül ki milyen szinten áll.
Meglepő, hogy a legtöbben eléggé alacsony szinten járnak. Igazából mindenki. Összesen tízen vagyunk, tízből hárman jelenleg a domb közepén próbálnak forogva ráérezni a dolgokra, Ketten még mindig csak bambulnak és néha forogni próbálnak, néha pedig megérzik ahogy amit csinálnak az hülyeség, de mivel nem tudnak máshogy hozzákezdeni folytatják a forgást, majd megint megállnak egy kicsit. A maradék pedig vagy homokot képes irányítani vagy virágszirmokat és épp azt gyakorolja. Meg vagyok én, aki értetlenül nézi, hogy egyesek mennyivel képzetlenebbek nála. Pedig mindig is azt gondoltam, hogy rettenetesen lassan fejlődök, erre úgy fest így is gyorsabban mint az átlag. Vagy ki tudja, lehet csak ők az átlagon aluliak.
Kicsit arrébb vonultam a bagázstól, kerestem egy csöndes helyet a közeli erdősségben, ahol egy kis kényelmes meditálással hozzá is tudok kezdeni a dolgokhoz. Nem tudtam mennyi az idő, de biztos voltam benne hogy még jó pár óra van hátra sötétedésig.
Igyekeztem minél mélyebb állapotot elérni. Természetesen a célom az volt, hogy újra olyan mélyre süllyedjek, mint mikor érintkezés nélkül vágtam szét a leveleket. Persze ez nem teljesen sikerült, annyi időt nem töltöttem meditálással, de végül is elértem azt az állapotot, amikor tiszta fejjel tudok nekiesni valaminek, ami jelen esetben a technika. Rájöttem hogy kétféleképpen lehet technikát tanulni: Ésszel és ész nélkül. Őszintén szólva most épp arra készülök hogy ész nélkül, puszta erőlködéssel fogom megtanulni, egész egyszerűen mert minden adott számomra hogy megcsináljam a technikát. Ami hiányzik, csak, hogy az egyes elemeket összerakjam. Eddig minden technikát amit tanultam úgy tanultam meg, hogy rájöttem a technika nyitjára, itt azonban úgy indítok hogy ismerem a technika nyitját, csak a gyakorlatba kell kitapasztalnom.
Első körben leültem a földre, és próbáltam megmozgatni a szelet körülöttem, ami többé-kevésbé sikerült is. Először csak mozgatom, próbálok újra egyé válni a természetével. Megpróbálom átérezni a sebességét, a vadságát, irányát. Ha ez megvan, márpedig hamar meglett, nekikezdem lassan forgatni magam körül. Nem eszméletlen sebességgel, csak úgy kényelmesen, lassan, mintha csak egy ártatlan szellő lenne. Ez, a meditálással együtt körülbelül másfél óra volt. Egészen addig gyakoroltam, amíg gond nélkül tudtam állandó sebességgel forgatni két teljes percig. És bár nem fáradtam el túlságosan, úgy döntöttem hogy pihenésképp megnézem hogy állnak a többiek.
Visszasiettem a dombra, ahol már csak páran gyakoroltak, szám szerint hárman. A többiek hozzám hasonlóan elmehettek valahova máshova gyakorolni. Az a három viszont még mindig ott járt ahol előbb. Forogtak mint az állatok, kicsit sem gondolkodva, és bár látszott körülöttük egy kis légmozgás, igazából elég szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, valószínűbbnek tartom, hogy már olyan sebességgel forogtak, hogy a szél is kénytelen volt kicsit megforogni körülöttük. Igazából ezen a ponton elkezdtem magamban kétségbe vonni azt is, hogy egyáltalán szél elemű-e a chakrájuk.
Mindenesetre csak távolból figyeltem őket, ők nem igazán vettek észre. Nem sokat stíröltem őket, igazából mentem a magam dolgára. Újra visszatértem az előbbi kis helyecskémre. Sóhajtottam egyet, majd engedtem hogy a lustaság úrrá legyen rajtam, és lefeküdtem egy fa vastag ágára. Pihentem, néztem az eget, tudtam hogy még mindig rengeteg idő áll a rendelkezésemre, a technika pedig elég hamar kész lesz. Nem sok minden járt a fejemben. Próbáltam visszaemlékezni a régi dolgokra, amik történtek velem, Isamira, az eddigi közös "élményeinkre" Koival, de nem éreztem magam annak az embernek, aki csak úgy álmodozik. Egyszerűen nem éreztem olyan jól magam mint ezelőtt mikor álmodoztam egyedül, emberektől távol. Úgy érzem, valami elindult bennem. Valamilyen folyamat, ami éppen az életemet készül megváltoztatni. Mondhatnám hogy nem akarom, de hazudnék. Nem állok ellen a változásnak. Innen tudom hogy fejlődök. Ráadásul így, hogy saját magamon is észreveszem a változás apró jeleit, bátran kijelenthetem hogy igencsak gyorsan változok, azaz igencsak gyorsan fejlődök. Elvégre a változás nem szemmel követhető, nem igazán érezhető. Meg hát egyébként is sokkal kényelmesebb most így, hogy végre emberek között vagyok, akik törődnek velem, és akikkel törődhetek. Végre talán most először érzem azt hogy igazi családom van...
Ennél a gondolatnál fejeztem abba a lustálkodást és ugrottam vissza az edzésnek. Ezúttal nem meditáltam, egyből nekikezdtem a levegő megmozgatásának. Rájöttem, hogy kétféleképpen tudok harcolni, tanulni, vagy edzeni. Néha teljesen elfog ez a magas fokú koncentráció, amikor szinte mindent látok, mindenre könnyebben ráérzek, és nem érzékelem a terelő gondolatokat. Amikor elérek egy hihetetlenül magas szintű fókuszt. Persze ezek az esetek igencsak helyzettől függőek. Legutóbb mikor ez megtörtént a leveleket tudtam elvágdosni a chakrámmal érintkezés nélkül. Igencsak felemelő érzés volt, mégis, fogalmam sincs hogy értem el azt a szintű koncentrációt. Egyszerűen csak jött. Már arra sem emlékszem mi járhatott akkor a fejemben...
Szinte észre sem vettem, hogy már rég mozog körülöttem a levegő. Nem gyorsan, de szemmel láthatóan. Tudtam, hogy ami esetleg problémát okozhat, az a szélörvény felgyorsítása. Egészen eddig csak olyan technikákat tanultam, amik a levegőt összepréselték, nagy nyomás alá helyezték, és hirtelen elengedték. Mondhatni ezek amolyan robbantásos Fuuton jutsuk voltak. Azokkal ellentétben viszont ez szimplán egy gyors légörény. Nem gondolom hogy majd pont a szél felgyorsításába törne bele a bicskám mindazok után amiken keresztülmentem, viszont arra rájöttem, hogy akkor fogom tudni minél magasabb hatásfokon használni a technikát, ha minél gyorsabban tudom felgyorsítani a levegőt nulláról a maximum sebességére. De ez még arrébb van, nem kell egyelőre ezzel törődnöm. Ami most előttem áll, az az, hogy kellő sebességre gyorsítsam az örvényt.
Természetesen percek alatt megvolt a dolog. Egyszerűen elképzeltem egy hintát. Hogy miért pont hintát? Ha a hintát jókor lököd meg, sokkal nagyobb tehetetlenségre tesz szert, mintha egy kevésbé kedvező pillanatban fejtenél rá ki erőt. Bár látszólag ennek semmi köze sincs a szélörvényhez, be kell látni, hogy valóban nincs is sok. Igazából magam is meglepődtem, hogy pont ezt elképzelve sikerült a nagyjából kellő sebességre felgyorsítani. Egyszerűen semmilyen kapcsolat nincs a két dolog között, vagy csak igencsak elenyésző. Ami valószínűleg segíthetett, az az érzés, amit az elképzelt kép kiválthatott belőlem. Egyszerűen olyan kellemes volt fejben megrajzolva átélni, ahogy egy gyorsan mozgó hintán suhanok, amit egy erős férfi kéz lök meg minden körben hátulról. A szabadság, a szél süvítése, egyszerűen felemelő.
Ezek után csak egy kis plusz koncentráció kellett hozzá, hogy az örvény ténylegesen a kívánt sebességgel pörögjön. Az eredmény: Az örvény teljes formájának eléréséhez körülbelül másfél perc kellett ami rettenetesen sok. És még hozzá kell tennem, hogy a virágokat meg sem alkottam még. Ezek még csak ezután lesznek. Ha most türelmetlen lennék, megpróbálnék valami új módszert kitalálni, hogy felgyorsítsam a dolgokat, talán még a forgást is megpróbálnám, annak ellenére hogy minden bizonnyal rosszul lennék tőle a negyedik fordulatnál. De szerencsére most kifejezetten türelmes, nyugodt állapotomban talált meg az úristen, szóval ami előttem áll, az jó pár óra szüntelen gyakorlás, hogy felgyorsítsam a légörvény mozgását.
Persze a munka elriasztja az embert, főleg ha éppen a lusta időszakát éli, és ez velem is így lett. Gondoltam még egyszer rápillantok társaimra, hogy haladtak ez idő alatt. Körülbelül 10 percre voltam tőlük úgy, hogy nem futottam teljes sebességgel, szóval nem voltam sem túl távol, sem túl közel. Mikor visszaértem örömmel konstatáltam, hogy látványos fejlődésen mentek keresztül a többiek. Többen már megalkották forogva az örvényt igencsak nagy sebességgel, bár nem elég nagy sebességgel ahhoz, hogy támadásnak minősüljön. Egyesek már a homokot, kavicsokat, és szirmokat is belerakták, annak ellenére, hogy azt minden bizonnyal a végén kell hozzáadni. A kis kavicsok ráadásul még csak nem is nagyon emelkedtek el a földtől a lassú szél miatt. Ugyanakkor az is szemet szúrt, hogy valaki behányt a sok pörgéstől-forgástól. Hát igen, van ilyen mikor valaki fejjel megy a falnak. Mindenesetre nem sok mindent tudtam velük kezdeni még most sem, igazából kicsit talán reménykedtem benne, hogy valamelyikük meg tudna velem osztani valamilyen tippet, de sajnálatos módon, aki itt tippeket tudna megosztani az én vagyok, ami valójában nem igaz, mert nekem is csak azért megy a technika mert más technikák által már kigyakoroltam ezen jutsu alapjait. Szóval az egyedüli tippem az lehetne hogy meditáljanak kicsit, de épeszű ember azzal kezd egy edzést nem igaz? Vagy mégsem? Mindenesetre ez nem most fog kiderülni. Újból visszatértem az edzőhelyemre, és szomorúan konstatáltam, hogy még egy két óra lehet sötétedésig. Kicsit rossz belegondolni, hogy telik az idő, és minden egyes másodperccel közelebb kerülünk a sötétséghez, az estéhez, és nem tudunk mit tenni ellene, nem tudunk küzdeni a fényért, az egyetlen dolog amit csinálhatunk az az, hogy amíg tehetjük, gyönyörködjünk a fényben, az égen, a felhőkön, a narancssárgás égbolton, a napnyugtában, a csillagos égben, a holdban. Majd fogadjuk el, hogy véget ért a nap, és hogy a következő teljes erőbedobással induljon, ettől búcsút kell venni, és aludni térni. Eddigi életem egyik legszomorúbb felfedezése volt a napok múlása...
Mindenesetre még világos volt, így minden adott volt a technika csiszolásához. Mivel már gyakorlatilag elsajátítottam a technikát már csak annyi a dolgom hogy használhatóvá tegyem. Az eredeti másfél-két percet kell pár másodpercre csökkenteni, ami elsőre igencsak nagy feladatnak hangozhat, valójában mi sem áll távolabb az igazságtól. Egy feladat akkor nehéz, ha rá kell benne jönni valamire. Sokan tévesztik össze a nehéz feladatot, a hosszú feladattal, pedig ezen kettő szinte köszönő viszonyban sincs egymással. Így nekem sincs más dolgom, mint belefektetni az elegendő időt ahhoz, hogy kitapasztaljam a levegő felgyorsításának módszereit és praktikáit. Egészen napnyugtáig gyakoroltam. A próbálkozásokat nem sok minden különböztette meg egymástól azon kívül hogy egyre gyorsabbak lettek. Van mikor nem kell mást csinálni, egyszerűen... csak... csinálni... És fejlődni. Van mikor nincs rövidebb út, és valaminek az árát időben kell kifizetned. Így volt ez most is. Nem lehetett mást csinálni mint elfogadni a hosszú gyakorlás árát.
A szélörvény félelmetes sebességgel forgott, kissé visító hangot adva ki magából. Szinte a semmiből tört elő, mindenféle előjel nélkül. Pontosan ez az, amibe az időmet fektettem.
Az örvény felszökött az égbe, majd kissé távolabb belecsapódott a földbe. A látvány hihetetlen volt, egyben pedig rettentő. Bár nem volt különösebben bonyolult, mégis hihetetlenül veszélyes és rémisztő volt a technika. El sem merem hinni, hogy még az első nap sikerrel jártam. Hogy őszinte legyek magamban azt terveztem hogy kelleni fog legalább két nap a kivitelezéséhez. Kissé megleptem magam..
Felmentem a dombra, ahonnan jól látható volt a napnyugta. Gyönyörű látvány volt, mint egy korona, mely a mai napunkat ékesítette, a mai dolgokat amiket elértünk. Ekkor formáltam meg a Ló kézjelét, amit a legkényelmesebbnek találtam az összes többi kézjel közül. Abban a pillanatban hirtelen a semmiből egy hatalmas szélörvény keletkezett körülöttem, amire mindenki felfigyelt aki a dombon tartózkodott. Mind megálltak és elképedve figyelték a produkciót. Ekkor a chakrámból gyönyörű élénk, szinte világítóan fényes narancssárga szirmokat formáltam a légörvénybe, amely ekkor hirtelen elindult az ég felé,ám nem fordult vissza a földnek, hanem egy újabb kézjel formálásával a szirmok felrobbantak, s a robbanás ereje feloszlatta az örvényt, magasan a föld felett. Gyönyörű látvány volt, a narancssárga égbolton, ahogy az ugyancsak narancssárga szirmok vadul cikáztak a levegőben...
De a lényeg a lényeg.. Kész lettem vele. Egy ideig még figyeltek a többiek, nézték hogy mi a fene, majd egy velem egyidős, vagy nálam kicsivel fiatalabb zárkózott lány odajött hozzám és a segítségemet kérte. Meglepett, ehhez kétség sem fér, először nem is tudtam mit mondani. Eddig akiket lenéztem, mert gyengék voltak, most a segítségemet kérik, hogy erősebbé tehessem őket. Bár nem olyan nagy dolog, nekem mégis sokat jelent... Hogy számítanak a segítségemre...
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Hjaj, a lényeg hogy szerintem úgy kellene hozzákezdeni, hogy leültök, meditáltok egy kicsit, és szépen LASSAN kezdetek hozzá a technikának. - Mondta a sötét hajú kék szemű lány aki Erisa néven mutatkozott be a többieknek, erősen kiemelve a "Lassan" szót. - Azzal hogy körbe-körbe forogtok, nem lesztek hamarabb kész a technikával. Készüljetek fel, hogy ahhoz hogy elérjetek valamit, arra rá kell szánni az időt... - Mondta, majd még folytatta kis magyarázattal, hogy neki hogyan sikerült, milyen lépéseken keresztül jutott el oda ahova, de erre már a távolban figyelő chuunin ruhás nő nem figyelt. Csak elmosolyodott a tükörben megigazította a hajában a virágot majd elfordította a tekintetét a csoportjáról, és a naplementében kezdett el gyönyörködni, széles mosollyal az arcán.
"Lehet mégsem kell megmutatnom nekik hogyan kell virágszirmot csinálni chakrából" Gondolta, majd kiélvezve a nap utolsó sugarait, elindult a kijárat felé...
//Yosh, hivatalosan is az enyém lett a legrövidebb, szóval nyugodtan lehet leszedni a fejem... //
Igazából már az első pillanatban meglepett mennyi shinobi gyűlt össze ezen a helyen. Nemcsak helybéliek, hanem egy-két külföldit is iderendeltek. Nyilván ezzel a kis "közös programmal" akarják valahogy erősíteni a kapcsolatukat a nemzetek.
Nemsokkal az érkezésünk után elkezdték sorolni a neveket. Hát mit ne mondjak, Koi miatt valóban késtünk egy kicsit. Szerencse hogy egyáltalán megvártak minket. Alig tűnt fel, hogy Koi még a névsorolvasás előtt eltűnt mellőlem egy pillanatra, majd vissza. Persze a szemem sarkából láttam mit csinált, de igazából nincs mit tenni.
Először Koizumo szólították, három percre rá engem. Valamiért a sor végefele voltam, annak ellenére hogy biztos voltam benne hogy a "Fenereshy"-ben az "F" nem az ábécé utolsó betűi közül való. Mindenesetre egy kisebb csoporttal arrébb vonultunk, ahogy a többi csapat is. Egy nő vezetett minket, aki félelmetes módon hasonlított rám, szinte már idegesítően... Hajszín, szemszín, még a kebelméret is... A hajában tündöklő virágsziromról nem is beszélve, ami az én hajamban is megtalálható volt, igaz, kék kiadásban. Hamar ismertette a tudnivalókat, igazából teljesen korrekt magyarázatot adott, de azt meg kell hogy jegyezzem, hogy azt ígérte, hogy annak akinek nem megy a chakrából virágszirom képzés annak segít, ennek ellenére szinte egyből eltűnt. Csak tudnám miért ilyen elterjedt a magasabb rangon lévő ninjáknál ez a "magyarázok, majd eltűnök egy felhőben" taktika. Bár ki tudja? Lehet már csak ezért, én is így fogok majd eljárni később.
Ekkor a gondolattól egy kis halványka mosoly kúszott elő arcomon. Észre sem vettem hogy a többiek már szinte el is kezdték az edzést. Pár percet még én is csak álltam, szemügyre vettem őket, kíváncsi voltam ki hogyan jár el. Igazából már ekkor tudatában voltam annak, hogy ez a technika egyszerűen túl könnyű számomra. Minden formában magasabb szinten járok, mint amit a technika megkövetelne. Virágszirmok létrehozása chakrából? Pipa. Szél elem irányítása? Pipa. Az átlagnál fejlettebb chakrakontroll? Pipa. Akárhogy is nézem, ehhez a technikához nem kell nekem több mint két, esetleg három nap.
Pont emiatt engedtem meg magamnak, hogy még mielőtt belekezdenék, megnézzem hogy a többiek közül ki milyen szinten áll.
Meglepő, hogy a legtöbben eléggé alacsony szinten járnak. Igazából mindenki. Összesen tízen vagyunk, tízből hárman jelenleg a domb közepén próbálnak forogva ráérezni a dolgokra, Ketten még mindig csak bambulnak és néha forogni próbálnak, néha pedig megérzik ahogy amit csinálnak az hülyeség, de mivel nem tudnak máshogy hozzákezdeni folytatják a forgást, majd megint megállnak egy kicsit. A maradék pedig vagy homokot képes irányítani vagy virágszirmokat és épp azt gyakorolja. Meg vagyok én, aki értetlenül nézi, hogy egyesek mennyivel képzetlenebbek nála. Pedig mindig is azt gondoltam, hogy rettenetesen lassan fejlődök, erre úgy fest így is gyorsabban mint az átlag. Vagy ki tudja, lehet csak ők az átlagon aluliak.
Kicsit arrébb vonultam a bagázstól, kerestem egy csöndes helyet a közeli erdősségben, ahol egy kis kényelmes meditálással hozzá is tudok kezdeni a dolgokhoz. Nem tudtam mennyi az idő, de biztos voltam benne hogy még jó pár óra van hátra sötétedésig.
Igyekeztem minél mélyebb állapotot elérni. Természetesen a célom az volt, hogy újra olyan mélyre süllyedjek, mint mikor érintkezés nélkül vágtam szét a leveleket. Persze ez nem teljesen sikerült, annyi időt nem töltöttem meditálással, de végül is elértem azt az állapotot, amikor tiszta fejjel tudok nekiesni valaminek, ami jelen esetben a technika. Rájöttem hogy kétféleképpen lehet technikát tanulni: Ésszel és ész nélkül. Őszintén szólva most épp arra készülök hogy ész nélkül, puszta erőlködéssel fogom megtanulni, egész egyszerűen mert minden adott számomra hogy megcsináljam a technikát. Ami hiányzik, csak, hogy az egyes elemeket összerakjam. Eddig minden technikát amit tanultam úgy tanultam meg, hogy rájöttem a technika nyitjára, itt azonban úgy indítok hogy ismerem a technika nyitját, csak a gyakorlatba kell kitapasztalnom.
Első körben leültem a földre, és próbáltam megmozgatni a szelet körülöttem, ami többé-kevésbé sikerült is. Először csak mozgatom, próbálok újra egyé válni a természetével. Megpróbálom átérezni a sebességét, a vadságát, irányát. Ha ez megvan, márpedig hamar meglett, nekikezdem lassan forgatni magam körül. Nem eszméletlen sebességgel, csak úgy kényelmesen, lassan, mintha csak egy ártatlan szellő lenne. Ez, a meditálással együtt körülbelül másfél óra volt. Egészen addig gyakoroltam, amíg gond nélkül tudtam állandó sebességgel forgatni két teljes percig. És bár nem fáradtam el túlságosan, úgy döntöttem hogy pihenésképp megnézem hogy állnak a többiek.
Visszasiettem a dombra, ahol már csak páran gyakoroltak, szám szerint hárman. A többiek hozzám hasonlóan elmehettek valahova máshova gyakorolni. Az a három viszont még mindig ott járt ahol előbb. Forogtak mint az állatok, kicsit sem gondolkodva, és bár látszott körülöttük egy kis légmozgás, igazából elég szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, valószínűbbnek tartom, hogy már olyan sebességgel forogtak, hogy a szél is kénytelen volt kicsit megforogni körülöttük. Igazából ezen a ponton elkezdtem magamban kétségbe vonni azt is, hogy egyáltalán szél elemű-e a chakrájuk.
Mindenesetre csak távolból figyeltem őket, ők nem igazán vettek észre. Nem sokat stíröltem őket, igazából mentem a magam dolgára. Újra visszatértem az előbbi kis helyecskémre. Sóhajtottam egyet, majd engedtem hogy a lustaság úrrá legyen rajtam, és lefeküdtem egy fa vastag ágára. Pihentem, néztem az eget, tudtam hogy még mindig rengeteg idő áll a rendelkezésemre, a technika pedig elég hamar kész lesz. Nem sok minden járt a fejemben. Próbáltam visszaemlékezni a régi dolgokra, amik történtek velem, Isamira, az eddigi közös "élményeinkre" Koival, de nem éreztem magam annak az embernek, aki csak úgy álmodozik. Egyszerűen nem éreztem olyan jól magam mint ezelőtt mikor álmodoztam egyedül, emberektől távol. Úgy érzem, valami elindult bennem. Valamilyen folyamat, ami éppen az életemet készül megváltoztatni. Mondhatnám hogy nem akarom, de hazudnék. Nem állok ellen a változásnak. Innen tudom hogy fejlődök. Ráadásul így, hogy saját magamon is észreveszem a változás apró jeleit, bátran kijelenthetem hogy igencsak gyorsan változok, azaz igencsak gyorsan fejlődök. Elvégre a változás nem szemmel követhető, nem igazán érezhető. Meg hát egyébként is sokkal kényelmesebb most így, hogy végre emberek között vagyok, akik törődnek velem, és akikkel törődhetek. Végre talán most először érzem azt hogy igazi családom van...
Ennél a gondolatnál fejeztem abba a lustálkodást és ugrottam vissza az edzésnek. Ezúttal nem meditáltam, egyből nekikezdtem a levegő megmozgatásának. Rájöttem, hogy kétféleképpen tudok harcolni, tanulni, vagy edzeni. Néha teljesen elfog ez a magas fokú koncentráció, amikor szinte mindent látok, mindenre könnyebben ráérzek, és nem érzékelem a terelő gondolatokat. Amikor elérek egy hihetetlenül magas szintű fókuszt. Persze ezek az esetek igencsak helyzettől függőek. Legutóbb mikor ez megtörtént a leveleket tudtam elvágdosni a chakrámmal érintkezés nélkül. Igencsak felemelő érzés volt, mégis, fogalmam sincs hogy értem el azt a szintű koncentrációt. Egyszerűen csak jött. Már arra sem emlékszem mi járhatott akkor a fejemben...
Szinte észre sem vettem, hogy már rég mozog körülöttem a levegő. Nem gyorsan, de szemmel láthatóan. Tudtam, hogy ami esetleg problémát okozhat, az a szélörvény felgyorsítása. Egészen eddig csak olyan technikákat tanultam, amik a levegőt összepréselték, nagy nyomás alá helyezték, és hirtelen elengedték. Mondhatni ezek amolyan robbantásos Fuuton jutsuk voltak. Azokkal ellentétben viszont ez szimplán egy gyors légörény. Nem gondolom hogy majd pont a szél felgyorsításába törne bele a bicskám mindazok után amiken keresztülmentem, viszont arra rájöttem, hogy akkor fogom tudni minél magasabb hatásfokon használni a technikát, ha minél gyorsabban tudom felgyorsítani a levegőt nulláról a maximum sebességére. De ez még arrébb van, nem kell egyelőre ezzel törődnöm. Ami most előttem áll, az az, hogy kellő sebességre gyorsítsam az örvényt.
Természetesen percek alatt megvolt a dolog. Egyszerűen elképzeltem egy hintát. Hogy miért pont hintát? Ha a hintát jókor lököd meg, sokkal nagyobb tehetetlenségre tesz szert, mintha egy kevésbé kedvező pillanatban fejtenél rá ki erőt. Bár látszólag ennek semmi köze sincs a szélörvényhez, be kell látni, hogy valóban nincs is sok. Igazából magam is meglepődtem, hogy pont ezt elképzelve sikerült a nagyjából kellő sebességre felgyorsítani. Egyszerűen semmilyen kapcsolat nincs a két dolog között, vagy csak igencsak elenyésző. Ami valószínűleg segíthetett, az az érzés, amit az elképzelt kép kiválthatott belőlem. Egyszerűen olyan kellemes volt fejben megrajzolva átélni, ahogy egy gyorsan mozgó hintán suhanok, amit egy erős férfi kéz lök meg minden körben hátulról. A szabadság, a szél süvítése, egyszerűen felemelő.
Ezek után csak egy kis plusz koncentráció kellett hozzá, hogy az örvény ténylegesen a kívánt sebességgel pörögjön. Az eredmény: Az örvény teljes formájának eléréséhez körülbelül másfél perc kellett ami rettenetesen sok. És még hozzá kell tennem, hogy a virágokat meg sem alkottam még. Ezek még csak ezután lesznek. Ha most türelmetlen lennék, megpróbálnék valami új módszert kitalálni, hogy felgyorsítsam a dolgokat, talán még a forgást is megpróbálnám, annak ellenére hogy minden bizonnyal rosszul lennék tőle a negyedik fordulatnál. De szerencsére most kifejezetten türelmes, nyugodt állapotomban talált meg az úristen, szóval ami előttem áll, az jó pár óra szüntelen gyakorlás, hogy felgyorsítsam a légörvény mozgását.
Persze a munka elriasztja az embert, főleg ha éppen a lusta időszakát éli, és ez velem is így lett. Gondoltam még egyszer rápillantok társaimra, hogy haladtak ez idő alatt. Körülbelül 10 percre voltam tőlük úgy, hogy nem futottam teljes sebességgel, szóval nem voltam sem túl távol, sem túl közel. Mikor visszaértem örömmel konstatáltam, hogy látványos fejlődésen mentek keresztül a többiek. Többen már megalkották forogva az örvényt igencsak nagy sebességgel, bár nem elég nagy sebességgel ahhoz, hogy támadásnak minősüljön. Egyesek már a homokot, kavicsokat, és szirmokat is belerakták, annak ellenére, hogy azt minden bizonnyal a végén kell hozzáadni. A kis kavicsok ráadásul még csak nem is nagyon emelkedtek el a földtől a lassú szél miatt. Ugyanakkor az is szemet szúrt, hogy valaki behányt a sok pörgéstől-forgástól. Hát igen, van ilyen mikor valaki fejjel megy a falnak. Mindenesetre nem sok mindent tudtam velük kezdeni még most sem, igazából kicsit talán reménykedtem benne, hogy valamelyikük meg tudna velem osztani valamilyen tippet, de sajnálatos módon, aki itt tippeket tudna megosztani az én vagyok, ami valójában nem igaz, mert nekem is csak azért megy a technika mert más technikák által már kigyakoroltam ezen jutsu alapjait. Szóval az egyedüli tippem az lehetne hogy meditáljanak kicsit, de épeszű ember azzal kezd egy edzést nem igaz? Vagy mégsem? Mindenesetre ez nem most fog kiderülni. Újból visszatértem az edzőhelyemre, és szomorúan konstatáltam, hogy még egy két óra lehet sötétedésig. Kicsit rossz belegondolni, hogy telik az idő, és minden egyes másodperccel közelebb kerülünk a sötétséghez, az estéhez, és nem tudunk mit tenni ellene, nem tudunk küzdeni a fényért, az egyetlen dolog amit csinálhatunk az az, hogy amíg tehetjük, gyönyörködjünk a fényben, az égen, a felhőkön, a narancssárgás égbolton, a napnyugtában, a csillagos égben, a holdban. Majd fogadjuk el, hogy véget ért a nap, és hogy a következő teljes erőbedobással induljon, ettől búcsút kell venni, és aludni térni. Eddigi életem egyik legszomorúbb felfedezése volt a napok múlása...
Mindenesetre még világos volt, így minden adott volt a technika csiszolásához. Mivel már gyakorlatilag elsajátítottam a technikát már csak annyi a dolgom hogy használhatóvá tegyem. Az eredeti másfél-két percet kell pár másodpercre csökkenteni, ami elsőre igencsak nagy feladatnak hangozhat, valójában mi sem áll távolabb az igazságtól. Egy feladat akkor nehéz, ha rá kell benne jönni valamire. Sokan tévesztik össze a nehéz feladatot, a hosszú feladattal, pedig ezen kettő szinte köszönő viszonyban sincs egymással. Így nekem sincs más dolgom, mint belefektetni az elegendő időt ahhoz, hogy kitapasztaljam a levegő felgyorsításának módszereit és praktikáit. Egészen napnyugtáig gyakoroltam. A próbálkozásokat nem sok minden különböztette meg egymástól azon kívül hogy egyre gyorsabbak lettek. Van mikor nem kell mást csinálni, egyszerűen... csak... csinálni... És fejlődni. Van mikor nincs rövidebb út, és valaminek az árát időben kell kifizetned. Így volt ez most is. Nem lehetett mást csinálni mint elfogadni a hosszú gyakorlás árát.
A szélörvény félelmetes sebességgel forgott, kissé visító hangot adva ki magából. Szinte a semmiből tört elő, mindenféle előjel nélkül. Pontosan ez az, amibe az időmet fektettem.
Az örvény felszökött az égbe, majd kissé távolabb belecsapódott a földbe. A látvány hihetetlen volt, egyben pedig rettentő. Bár nem volt különösebben bonyolult, mégis hihetetlenül veszélyes és rémisztő volt a technika. El sem merem hinni, hogy még az első nap sikerrel jártam. Hogy őszinte legyek magamban azt terveztem hogy kelleni fog legalább két nap a kivitelezéséhez. Kissé megleptem magam..
Felmentem a dombra, ahonnan jól látható volt a napnyugta. Gyönyörű látvány volt, mint egy korona, mely a mai napunkat ékesítette, a mai dolgokat amiket elértünk. Ekkor formáltam meg a Ló kézjelét, amit a legkényelmesebbnek találtam az összes többi kézjel közül. Abban a pillanatban hirtelen a semmiből egy hatalmas szélörvény keletkezett körülöttem, amire mindenki felfigyelt aki a dombon tartózkodott. Mind megálltak és elképedve figyelték a produkciót. Ekkor a chakrámból gyönyörű élénk, szinte világítóan fényes narancssárga szirmokat formáltam a légörvénybe, amely ekkor hirtelen elindult az ég felé,ám nem fordult vissza a földnek, hanem egy újabb kézjel formálásával a szirmok felrobbantak, s a robbanás ereje feloszlatta az örvényt, magasan a föld felett. Gyönyörű látvány volt, a narancssárga égbolton, ahogy az ugyancsak narancssárga szirmok vadul cikáztak a levegőben...
De a lényeg a lényeg.. Kész lettem vele. Egy ideig még figyeltek a többiek, nézték hogy mi a fene, majd egy velem egyidős, vagy nálam kicsivel fiatalabb zárkózott lány odajött hozzám és a segítségemet kérte. Meglepett, ehhez kétség sem fér, először nem is tudtam mit mondani. Eddig akiket lenéztem, mert gyengék voltak, most a segítségemet kérik, hogy erősebbé tehessem őket. Bár nem olyan nagy dolog, nekem mégis sokat jelent... Hogy számítanak a segítségemre...
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Hjaj, a lényeg hogy szerintem úgy kellene hozzákezdeni, hogy leültök, meditáltok egy kicsit, és szépen LASSAN kezdetek hozzá a technikának. - Mondta a sötét hajú kék szemű lány aki Erisa néven mutatkozott be a többieknek, erősen kiemelve a "Lassan" szót. - Azzal hogy körbe-körbe forogtok, nem lesztek hamarabb kész a technikával. Készüljetek fel, hogy ahhoz hogy elérjetek valamit, arra rá kell szánni az időt... - Mondta, majd még folytatta kis magyarázattal, hogy neki hogyan sikerült, milyen lépéseken keresztül jutott el oda ahova, de erre már a távolban figyelő chuunin ruhás nő nem figyelt. Csak elmosolyodott a tükörben megigazította a hajában a virágot majd elfordította a tekintetét a csoportjáról, és a naplementében kezdett el gyönyörködni, széles mosollyal az arcán.
"Lehet mégsem kell megmutatnom nekik hogyan kell virágszirmot csinálni chakrából" Gondolta, majd kiélvezve a nap utolsó sugarait, elindult a kijárat felé...
//Yosh, hivatalosan is az enyém lett a legrövidebb, szóval nyugodtan lehet leszedni a fejem... //
Kenshiro Erisa- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Tartózkodási hely : Pff... Jó kérdés...
Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 431
Re: Nyolcas Kiképzőterep
//Jiraiya-Képzés//
Mivel alapból is késve érkeztem helyszínünkre, nem kellett túlzottan várakoznom. Hamar jelentkezett képzésünk vezetője. Egy kendős férfi volt, barna haja szemébe lógott. Ahogy észrevettem, a csoportomba suitonhasználokkal együtt lettem beosztva. Ebből gondoltam először, hogy esetlegesen valamiféle elemi jutsut fogunk tanulni. Ahogy körbe néztem társaimon, úgy tűnt nem éppen a legkezdőbb társasággal van dolgom. A férfi is magasanképzettnek, területe specialistájának tűnt. Látszott rajta tehát, hogy érti a dolgát, így nyugodt szívvel indultam meg vele, mikor elvezetett minket egy közeli patakhoz. Füves talaj borította a területet, a vízfolyás mentén tiszta, párméterre tőle fás környezettel. Elég meghitt és nyugodt volt a hely. Legalábbis addig, míg egy nagycsapat fiatal, tanulni kész shinobi oda nem érkezett. Senseiünk nem húzva az időt bemutatkozott Izumo néven, s ismertette a képzés tárgyát.
- A nevem Izumo. Egy praktikus Suiton technikát fogunk megtanulni, aminek a neve: Suiton: Mizuame Nabara // Víz Elem: Szirup Elfogó Mező. A technika a Suiton technikáktól nem sokban tér el és a létrehozása is egészen egyszerű. Aki képes vizet létrehozni, az erre is képes. A technika során egy ragacsos, vízszerű masszát hozunk létre, melynek állaga hasonló a mézhez.
~Víz Elem: Szirup Elfogó Mező… érdekes egy név…~ Gondoltam magamban, miközben néztem kérdően alkalmitanárunkra.
Talán érthetőmódon, de kicsit kételkedtem a technika komolyságában, s ezzel egy gondolat kezdett bennem erősödni, miszerint csupán eljátszadoznak velünk, míg a másik, fontosabb suitonos csapatot normálisan képzik. Reményem azonban még mindig volt, hogy itt, konohában másképpen mennek a dolgok. Rövidesen bemutatásra is került, a már említett jutsu. Hatása egyből szerte foszlatta előbb említett gondolataimat. Egy víz alapó csapda… zseniálisan kombinálható bármivel vagy akár önmagában is megállhatja a helyét… Sorban érintettük meg a kreált anyagot, mely testközelből is bizonyította makacs, ragadós mivoltát. A férfi magyarázatba kezdett, miként is képes valaki a saját chakrájából vizet létrehozni, melynek folyamatát már ismertem ugyan, de végig hallgattam türelmesen. Meghát az előző tanárom nem szolgált túl sok magyarázattal a technika mutogatásán kívül, így szerettem volna tudni, mit is csinálok, mikor létrehozok egy elemi technikát. Persze az akadémián volt róla szó és emlékszem is nagyjából az ott elhangzottakra, ám mégsem adtak az akkor még akadémiai tanulóknak egészen pontos magyarázatot. Érthető is az oka… Ennek végeztével, magára a technikára tértünk rá, s végrehajtásának legkézenfekvőbb módjára.
- Ez a jutsu is ugyanígy működik, a mássága a létrehozott anyagban rejlik. Sokkal sűrűbb anyagot kell létrehoznotok, aminek ragadnia is kell a megfelelő hatás eléréséért. Nem nehéz dolog, egyszerűen csak addig sűrítsétek a chakrátokat, amíg egy kisebb helyre túl sok Elemi chakra kerül, majd azt alakítsátok át és ne hagyjátok szétfolyni. Így a sűrűség elérhetővé válik. A másik fontos tényező a ragacsosság. Cukor belekeverésével, amit a szervezetből vonunk ki a technika hatékonyságát növelhetjük, de a chakrával is képesek lehetünk hasonló hatást elérni. Egyszerűen koncentrálni kell annyi chakrát amennyire szükség van és folyamatosan akarati szinten kell megadni az utasítást a chakrának, amitől így időleges ideig elér egyfajta tapadást az anyag, amihez hozzáért, megköti és nem engedi. Az anyag sűrűsége miatt nehéz elszakítani és a tapadás miatt szinte nem lehet elválni tőle. Chakrahatás vagy pedig más elemi hatásra lehet csak semlegesíteni a technikát. Próbáljátok meg!
Az elhangzottakat ismételgetve próbáltam testem rávenni a kívánt hatás elérésére, ám nem teljesen volt olyan egyszerű, mint ahogy azt hallhattam. Persze ez természetes. Az, aki már ismer valamit, már jó benne, sokkal könnyedebben beszél róla és hajlamos megfeledkezni arról, hogy milyen nehézségű is az adott dolog, vagy mennyi gyakorlást igényel oda jutni, ahol épp Ő áll. Nem mondhatom ismeretlennek ezt az érzést. Megpróbáltam hát, az ismertetett módszerrel, az ismertetett kézjelekkel magát a jutsut. Ám ami sikerült, mindössze egy adag víz volt. Nem voltam elkeseredett s nem tört le az eredmény. Nem számítottam arra, hogy elsőre menni fog. Még két alkalommal próbálkoztam, ám azoknak is ugyanaz lett az eredménye, s ugyanúgy csináltam végig mindent. Azaz hát próbáltam. Összegyűjtöttem a chakrámat, majd sűrítettem. Ezt követően a kifeleúton anyaggá alakítva préseltem ki. Eredménye azonban nem lett. Lévén, hogy mindig is gondolkodó személyiségnek tartottam magam, engedélyt kértem egy séta keretében átgondolni az egészet, majd elindultam egy kis falunézésre. Természetesen csak helybéli kisérettel engedtek el. Egy-két gyorsan kötött ismeretséggel is gazdagabb lettem utamon, ilyen volt például a lány is, akivel az orvosiképzés sátránál ismerkedtem meg. Haja éjsötét volt, szeme pedig élénk, vérvörös. Elsőnek elég sötét, talán kissé rémisztő hatást is kölcsönző aurája azonban hamar szertefoszlott, mikor egy ügyetlen mozdulat keretében, kibicskázott elém a sátorból. Felé nyújtottam kezem segítség gyanánt, amit ő kissé megszeppenve, óvatosan fogott meg. Gyorsan felrántottam a földről, majd illően bemutatkoztunk egymásnak. Hirano Reina volt a neve, fejpántjából ítélve konohai kunoichi. Pár szót váltottunk, ám nem szerettem volna feltartani dolgában, így hamar távozóra fogtam. További sétámon szembe tűnt, hogy a kage házát, itt is mindenhol jól látni. Úgy látszik ez minden faluban így van. Mindenki a saját kagéját tiszteli a legjobban, érte harcol, érte hal meg. Ebből is adódik az, hogy mi csupán gyalogok vagyunk a hatalmasok játszmájában. Utam közben volt szerencsém még pár képzésen résztvevőhöz is, illetve helybéli shinobikhoz is. Érdekesnek tartottam ezt az egész más környezetet. Teljesen más volt, mint Kirigakure vagy Kumogakure. Ez a kettő úgy-ahogy még hasonlít is egymásra némileg. Ám Konoha teljesen más… itt egy gyilkosságért talán még kivégzés sem jár, csak börtön… Ez az „enyheség” meglátszott a shinobikon is. Jobb kedélyűek voltak, szabadabb érzet sugárzott felőlük. Ettől függetlenül mégis erősek tudtak maradni. Persze a statisztikák szerint Kirigakure képezi ki a legjobb genineket, mégis… úgy éreztem szívesen szolgáltam volna itt, ha éppen ide születek. Utam hamar végére ért, miután szereztem valami ennivalót még magamnak a napra. Ezt követően visszaindultam képzésem helyszínére, kirendelt felügyelőm kíséretében. Másoknak talán érdekes lehet a helyzet, azonban én már megszoktam ezt. Kumogakure területén is mindig figyel valaki. Azon kívül pedig pláne. Ahogy szoktam, próbáltam most is szóba elegyedni a megbízottal, ám amihez nem voltam szokva, hogy sikerült is. Sokat tudtam meg a falu helyeinek történelméről. Persze csak olyanokat, hogy ki alapította, kik voltak a Hokagék és kik a helyi „hírességek”. Azt is megtudtam, hogy a csapata is hivatalos a közelgő nagy harcra, ahol Kirigakure és Kumogakure, illetve azok szövetségesei mérkőznek meg. Elég szimpatikus lett maga a hely, ezért kicsit rosszul éreztem magam, amiért otthonomat várom győztesként. Ha lesarkítjuk… az ellenség területén voltam. Bár ekkor már egyre jobban kezdett kiveszni belőlem a hazafiasság a történtek miatt.
Mivel alapból is késve érkeztem helyszínünkre, nem kellett túlzottan várakoznom. Hamar jelentkezett képzésünk vezetője. Egy kendős férfi volt, barna haja szemébe lógott. Ahogy észrevettem, a csoportomba suitonhasználokkal együtt lettem beosztva. Ebből gondoltam először, hogy esetlegesen valamiféle elemi jutsut fogunk tanulni. Ahogy körbe néztem társaimon, úgy tűnt nem éppen a legkezdőbb társasággal van dolgom. A férfi is magasanképzettnek, területe specialistájának tűnt. Látszott rajta tehát, hogy érti a dolgát, így nyugodt szívvel indultam meg vele, mikor elvezetett minket egy közeli patakhoz. Füves talaj borította a területet, a vízfolyás mentén tiszta, párméterre tőle fás környezettel. Elég meghitt és nyugodt volt a hely. Legalábbis addig, míg egy nagycsapat fiatal, tanulni kész shinobi oda nem érkezett. Senseiünk nem húzva az időt bemutatkozott Izumo néven, s ismertette a képzés tárgyát.
- A nevem Izumo. Egy praktikus Suiton technikát fogunk megtanulni, aminek a neve: Suiton: Mizuame Nabara // Víz Elem: Szirup Elfogó Mező. A technika a Suiton technikáktól nem sokban tér el és a létrehozása is egészen egyszerű. Aki képes vizet létrehozni, az erre is képes. A technika során egy ragacsos, vízszerű masszát hozunk létre, melynek állaga hasonló a mézhez.
~Víz Elem: Szirup Elfogó Mező… érdekes egy név…~ Gondoltam magamban, miközben néztem kérdően alkalmitanárunkra.
Talán érthetőmódon, de kicsit kételkedtem a technika komolyságában, s ezzel egy gondolat kezdett bennem erősödni, miszerint csupán eljátszadoznak velünk, míg a másik, fontosabb suitonos csapatot normálisan képzik. Reményem azonban még mindig volt, hogy itt, konohában másképpen mennek a dolgok. Rövidesen bemutatásra is került, a már említett jutsu. Hatása egyből szerte foszlatta előbb említett gondolataimat. Egy víz alapó csapda… zseniálisan kombinálható bármivel vagy akár önmagában is megállhatja a helyét… Sorban érintettük meg a kreált anyagot, mely testközelből is bizonyította makacs, ragadós mivoltát. A férfi magyarázatba kezdett, miként is képes valaki a saját chakrájából vizet létrehozni, melynek folyamatát már ismertem ugyan, de végig hallgattam türelmesen. Meghát az előző tanárom nem szolgált túl sok magyarázattal a technika mutogatásán kívül, így szerettem volna tudni, mit is csinálok, mikor létrehozok egy elemi technikát. Persze az akadémián volt róla szó és emlékszem is nagyjából az ott elhangzottakra, ám mégsem adtak az akkor még akadémiai tanulóknak egészen pontos magyarázatot. Érthető is az oka… Ennek végeztével, magára a technikára tértünk rá, s végrehajtásának legkézenfekvőbb módjára.
- Ez a jutsu is ugyanígy működik, a mássága a létrehozott anyagban rejlik. Sokkal sűrűbb anyagot kell létrehoznotok, aminek ragadnia is kell a megfelelő hatás eléréséért. Nem nehéz dolog, egyszerűen csak addig sűrítsétek a chakrátokat, amíg egy kisebb helyre túl sok Elemi chakra kerül, majd azt alakítsátok át és ne hagyjátok szétfolyni. Így a sűrűség elérhetővé válik. A másik fontos tényező a ragacsosság. Cukor belekeverésével, amit a szervezetből vonunk ki a technika hatékonyságát növelhetjük, de a chakrával is képesek lehetünk hasonló hatást elérni. Egyszerűen koncentrálni kell annyi chakrát amennyire szükség van és folyamatosan akarati szinten kell megadni az utasítást a chakrának, amitől így időleges ideig elér egyfajta tapadást az anyag, amihez hozzáért, megköti és nem engedi. Az anyag sűrűsége miatt nehéz elszakítani és a tapadás miatt szinte nem lehet elválni tőle. Chakrahatás vagy pedig más elemi hatásra lehet csak semlegesíteni a technikát. Próbáljátok meg!
Az elhangzottakat ismételgetve próbáltam testem rávenni a kívánt hatás elérésére, ám nem teljesen volt olyan egyszerű, mint ahogy azt hallhattam. Persze ez természetes. Az, aki már ismer valamit, már jó benne, sokkal könnyedebben beszél róla és hajlamos megfeledkezni arról, hogy milyen nehézségű is az adott dolog, vagy mennyi gyakorlást igényel oda jutni, ahol épp Ő áll. Nem mondhatom ismeretlennek ezt az érzést. Megpróbáltam hát, az ismertetett módszerrel, az ismertetett kézjelekkel magát a jutsut. Ám ami sikerült, mindössze egy adag víz volt. Nem voltam elkeseredett s nem tört le az eredmény. Nem számítottam arra, hogy elsőre menni fog. Még két alkalommal próbálkoztam, ám azoknak is ugyanaz lett az eredménye, s ugyanúgy csináltam végig mindent. Azaz hát próbáltam. Összegyűjtöttem a chakrámat, majd sűrítettem. Ezt követően a kifeleúton anyaggá alakítva préseltem ki. Eredménye azonban nem lett. Lévén, hogy mindig is gondolkodó személyiségnek tartottam magam, engedélyt kértem egy séta keretében átgondolni az egészet, majd elindultam egy kis falunézésre. Természetesen csak helybéli kisérettel engedtek el. Egy-két gyorsan kötött ismeretséggel is gazdagabb lettem utamon, ilyen volt például a lány is, akivel az orvosiképzés sátránál ismerkedtem meg. Haja éjsötét volt, szeme pedig élénk, vérvörös. Elsőnek elég sötét, talán kissé rémisztő hatást is kölcsönző aurája azonban hamar szertefoszlott, mikor egy ügyetlen mozdulat keretében, kibicskázott elém a sátorból. Felé nyújtottam kezem segítség gyanánt, amit ő kissé megszeppenve, óvatosan fogott meg. Gyorsan felrántottam a földről, majd illően bemutatkoztunk egymásnak. Hirano Reina volt a neve, fejpántjából ítélve konohai kunoichi. Pár szót váltottunk, ám nem szerettem volna feltartani dolgában, így hamar távozóra fogtam. További sétámon szembe tűnt, hogy a kage házát, itt is mindenhol jól látni. Úgy látszik ez minden faluban így van. Mindenki a saját kagéját tiszteli a legjobban, érte harcol, érte hal meg. Ebből is adódik az, hogy mi csupán gyalogok vagyunk a hatalmasok játszmájában. Utam közben volt szerencsém még pár képzésen résztvevőhöz is, illetve helybéli shinobikhoz is. Érdekesnek tartottam ezt az egész más környezetet. Teljesen más volt, mint Kirigakure vagy Kumogakure. Ez a kettő úgy-ahogy még hasonlít is egymásra némileg. Ám Konoha teljesen más… itt egy gyilkosságért talán még kivégzés sem jár, csak börtön… Ez az „enyheség” meglátszott a shinobikon is. Jobb kedélyűek voltak, szabadabb érzet sugárzott felőlük. Ettől függetlenül mégis erősek tudtak maradni. Persze a statisztikák szerint Kirigakure képezi ki a legjobb genineket, mégis… úgy éreztem szívesen szolgáltam volna itt, ha éppen ide születek. Utam hamar végére ért, miután szereztem valami ennivalót még magamnak a napra. Ezt követően visszaindultam képzésem helyszínére, kirendelt felügyelőm kíséretében. Másoknak talán érdekes lehet a helyzet, azonban én már megszoktam ezt. Kumogakure területén is mindig figyel valaki. Azon kívül pedig pláne. Ahogy szoktam, próbáltam most is szóba elegyedni a megbízottal, ám amihez nem voltam szokva, hogy sikerült is. Sokat tudtam meg a falu helyeinek történelméről. Persze csak olyanokat, hogy ki alapította, kik voltak a Hokagék és kik a helyi „hírességek”. Azt is megtudtam, hogy a csapata is hivatalos a közelgő nagy harcra, ahol Kirigakure és Kumogakure, illetve azok szövetségesei mérkőznek meg. Elég szimpatikus lett maga a hely, ezért kicsit rosszul éreztem magam, amiért otthonomat várom győztesként. Ha lesarkítjuk… az ellenség területén voltam. Bár ekkor már egyre jobban kezdett kiveszni belőlem a hazafiasság a történtek miatt.
Visszaérve képzésem helyszínére, körbetekintettem, s meglepetten fedeztem fel a többi diák ezidáig tartó sikertelenségét. Úgy gondoltam, ekkorra már biztos lesz, akinek sikerült. Visszatértem hát kijelölt feladatomhoz. Teltek a percek, miket órák követtek rövidesen, majd eljött az este, mikor felfüggesztettük a dolgot és elfoglaltuk szállásainkat. Egy fogadószerű létesítményben kaptunk helyet, hol megterített asztalok vártak. Kissé az akadémiás éveimet idézték, a menzán való étkezéseinkre. Csak itt most sokkal jobb volt a koszt. Itt ismét akarva-akaratlanul sikerült pár emberrel megismerkednem, akiknek a társasága felettébb szórakoztatónak bizonyult. Már-már sikerült elfelejtenem, hogy honnan jöttem és milyen célból. Vacsoránál három hosszú asztalhoz ültettek le minket, ahol ismerkedhettünk a másfalvakból érkezettekkel, illetve képzéseink vezetőivel és néhány helybélivel, akik úgy döntöttek, velünk tartanak. Utóbbiba tartozott az a személy is, aki felügyelt bóklászásom alatt, azonban most csupán baráti jelleggel tartott velünk. Az éjszakai mulatást aztán egy jólpihentető alvás koronázta, másnap reggel pedig reggeli után ismét gyakorolni indultunk ki-ki a saját területére. Előtte azonban megosztottuk egymással tapasztalatainkat, azokközt, akik ugyanazon képzésen vettek részt. Mint kiderült, sokan ugyanolyan eredményt értek el csupán, mint én is. Illetve volt, aki még ennyit sem. Szűkös volt a határidő, így felosztottuk egymás között a feladatokat. Volt, aki az anyag ragacsosságán, aki a mennyiségén, és aki az állagán dolgozott. Pár embernek, köztük nekem is, alternatív megoldások keresése volt a feladatunk. Igazi shinobicsapatként dolgoztunk a gyakorlási idő alatt. Amint valaki rájött valamire közölte azt a másikkal, és így körbement az információ. Én viszont a feladatommal nem igazán haladtam előbbre. Sokat töprengtem, kevés sikerrel.
~Hogyan lehetne végrehajtani ezt könnyebben…?~ Ismétlődött a gondolat fejemben. ~Mi a cél? Lényegében a szirup maga, illetve annak csapdaszerű felhasználása. Ám hogyan lehetne ezt elérni…?~
Hamarosan már delet ütött az óra, így megindultunk az ebédért. Kimerültek voltunk, jól jött egy kis energiabevitel. Az asztalnál azonban, egy fiú éppen felhígította az innivalóját.
-Hát te meg?- Kérdezte társa.
-Felvizeztem kicsit… szinte összeragadt tőle a szám...-
Felelete hatására egyfajta heuréka pillanatot éltem át, ami annyit tesz: Hirtelen beugrott a nagy ötlet.
~Hogyan lehetne végrehajtani ezt könnyebben…?~ Ismétlődött a gondolat fejemben. ~Mi a cél? Lényegében a szirup maga, illetve annak csapdaszerű felhasználása. Ám hogyan lehetne ezt elérni…?~
Hamarosan már delet ütött az óra, így megindultunk az ebédért. Kimerültek voltunk, jól jött egy kis energiabevitel. Az asztalnál azonban, egy fiú éppen felhígította az innivalóját.
-Hát te meg?- Kérdezte társa.
-Felvizeztem kicsit… szinte összeragadt tőle a szám...-
Felelete hatására egyfajta heuréka pillanatot éltem át, ami annyit tesz: Hirtelen beugrott a nagy ötlet.
Ahogy befejeztem étkezésem, egyből rohantam a gyakorlótérre, a már megszokott bábumhoz. Egy új ötletet akartam kipróbálni, melyet utolsónak még gyorsan átgondoltam.
~Tehát a terv: A chakrámból nem egy, ragadós masszát fogok kreálni, aminek keletkezésekor szabom meg a tulajdonságait, hanem két lépcsőben haladok. Először össze kell hozni egy adagot a szirupból, amilyen töménységűre csak tudom azt csinálni, majd a vizet, amivel szabályozom annak tényezőit. Így talán komplikáltabb, de ha több chakrát halmozunk fel, akkor többféleképpen és többszöri alkalommal is tudjuk talán használni magát a technikát! Egy próbát mindenképpen megér.~ Gondolatmenetemet kézpecsétekkel zártam, majd megpróbáltam gyakorlatba átültetni elméletem. Egy adott pontra gyűjtöttem a chakrámat, melyet két külön részre bontottam, egyiket a szirupnak a másikat víznek. Majd a nagylevegővel, amit kifújtam, megpróbáltam vegyíteni. A víz megadta a technikától elvárt méretet, a szirup pedig a ragadósságát annak. Persze korántsem volt tökéletes, ezért kellett még pár óra, hogy kigyakoroljam. Miután sikerült a többieket is beavattam a dologba, hogy ők is próbálják meg így. Majd Izumohoz indultam a technika bemutatására.
~Tehát a terv: A chakrámból nem egy, ragadós masszát fogok kreálni, aminek keletkezésekor szabom meg a tulajdonságait, hanem két lépcsőben haladok. Először össze kell hozni egy adagot a szirupból, amilyen töménységűre csak tudom azt csinálni, majd a vizet, amivel szabályozom annak tényezőit. Így talán komplikáltabb, de ha több chakrát halmozunk fel, akkor többféleképpen és többszöri alkalommal is tudjuk talán használni magát a technikát! Egy próbát mindenképpen megér.~ Gondolatmenetemet kézpecsétekkel zártam, majd megpróbáltam gyakorlatba átültetni elméletem. Egy adott pontra gyűjtöttem a chakrámat, melyet két külön részre bontottam, egyiket a szirupnak a másikat víznek. Majd a nagylevegővel, amit kifújtam, megpróbáltam vegyíteni. A víz megadta a technikától elvárt méretet, a szirup pedig a ragadósságát annak. Persze korántsem volt tökéletes, ezért kellett még pár óra, hogy kigyakoroljam. Miután sikerült a többieket is beavattam a dologba, hogy ők is próbálják meg így. Majd Izumohoz indultam a technika bemutatására.
Ui: Elnézést kérek a hosszúságért, mely talán a minimumot sem üti meg, de szerintem a lényegi rész benne van. Illetve van oka amiért most csak ennyit tudtam írni, egyik pl a sietség, másik a fáradtság, harmadik a mesélésekből adódó alkalmi kimerülés. (Nem vagyok hozzászokva hogy egy héten két helyre is írok egy karival... főleg nem egy élmény megírása után. )
//Nem tiéd a legrövidebb //
Hasegawa Zauki- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1352
Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Állóképesség : 700 (A-alap) / 1700 (S+-senjutu)
Erő : 802 (S)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)
Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1165
Re: Nyolcas Kiképzőterep
// A Technikákat elfogadom, köszönöm, hogy - majdnem - mindenki kitett magáért!
A késésért és az irományért +15 Chakrát írok jóvá, valamint amiért ennyire elhúzódott, nem kell megemlíteni Élményben a tanulást, használhatjátok anélkül is! //
A késésért és az irományért +15 Chakrát írok jóvá, valamint amiért ennyire elhúzódott, nem kell megemlíteni Élményben a tanulást, használhatjátok anélkül is! //
_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!
Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok !!
Jiraiya- Főadminisztrátor
- Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt
Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol
Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|
Re: Nyolcas Kiképzőterep
//Hattori Arata//
-Legközelebb igazán beavathatnál minket a teljes tervedbe ha már annyira csapattá szeretnél minket kovácsolni..- morog a siker után Masato, aki korábban még a siker és a tervem láttán meglepődött, sőt még hangot is adott neki. Yuki csak helyeslően bólogatott miközben Masato engem traktált.
- úgy lesz, de addigra jó lenne megismerni egymást és megtudni ki mit tud. – mondom barátságos hangnemben miközben ellöktem magamat a fa törzsétől ugyanis kezdte nyomni a hátamat.
Ezután nem sokkal miközben mindhárman a gondolatainkba merültünk kis füst kíséretében megjelent Saburo-sensei vállán a macskával akit nagy nehezen sikerült átvernünk és megszerezni a tekercset. A sensei dicsérő szavai hallatán széles mosoly foglalt helyet az arcomon és talán még el is pirultam egy kicsit hiszen édesanyám kivételével eddig még senki nem dicsért meg.
- Csapjatok bele, éljen Konoha 18-as csapata! – pattanok fel és tartom a kezeimet a társaim felé akik meglepődve, de belecsaptak. Boldog voltam ugyanis az első komolyabb lépést megtettem ahhoz, hogy apám nyomdokaiba léphessek és még sikerrel is jártam.
- Azért remélem nem szállsz el magadtól.. – szól le Yuki majd eleresztett egy kisebb mosolyt, hogy ne vegyem annyira a szívemre mert mint csapattárs mondta mindenféle bántó szándék nélkül. Ekkor jelentette be Saburo sensei, hogy meghív minket ramenezni.
- Hohóó.. ez az ötlet nagyon tetszik, de előre kell szólnom a ruháztatásom olcsóbb mint az étkeztetésem. Ugyanis farkas éhes vagyok – vakarom meg a tarkómat miközben azt hallgattam ahogyan két társam hangosan felnevetett. Örültem neki, hogy sikerült megnevettetnem Őket annak ellenére, hogy most a teljes igazságot mondtam el nekik illetve Saburo-senseinek.
Mint utólag kiderült nem az Ichirakuba mentünk hanem egy számomra teljesen ismeretlen helyre amiről az is kiderült, hogy a senseiünk személyes kedvenc helye. Amint betértünk a friss ramen illata csapta meg az orromat és a hasam hangosan korgott ennek következtében én pedig egy halk kuncogás közepette foglaltam helyet.
- Ti milyen rament esztek? – teszem fel a kérdést Masatonak és Yukinak akik egyaránt rávágtákszinte egyből, hogy hagyományos ráment kérnek. Ezen jót mosolyogtam Ők pedig összenéztek és az eddig komor Masato mintha egy kicsit elpirult volna. Ezen meglepődtem majd jeleztem, hogy nekem is egy sima ramen lesz minden spéci hozzávaló nélkül most nem volt hozzá kedvem.
Az evés közben viccelődtünk, társalogtunk, próbáltuk egymást jobban megismerni, de tisztában voltam abban, hogy egy ramenezés nem lesz elég ahhoz, hogy legjobb barátok legyünk és csettintésre mi váljunk Konoha legjobb csapatává főleg úgy, hogy most lettünk csapat és geninek is. Ezt a kedves hangvételű társalgást Saburo sensei szakította félbe azzal, hogy normál esetben nem haladnánk gyorsan, de háború van és ki kell képeznie minket. A háború szóra nyeltem egy nagyot ugyanis eddig bele se gondoltam abba, hogy akár még minket is kiküldhetnek a frontra ha úgy vélik már alkalmasak vagyunk rá illetve kell majd oda az ember. Hallottam híreket, hogy nagyon sok shinobi vesztette az életét minden háborúban és én még egyáltalán nem terveztem meghalni.
- Igenis!- reagáltam le azt, hogy holnap reggel a nyolcas kiképző terepre kell mennem mert elkezdjük az egyéni képzéseket is. Ezt követően pedig elköszönt és elindult haza. Masato és Yuki szomorkás arccal álltak fel és csak egy intéssel köszöntek el, ami kissé meglepett. Valószínűleg vesztettek már el rokont vagy barátot a háború miatt és ez azért sokkolta Őket annyira. Engem csak maga a tudat sokkolt, hogy valószínűleg mi is a háború közepébe csöppenhetünk egyik percről a másikra. Pár percig még csak ott ültem és néztem magam elé gondolkodás nélkül majd hirtelen álltam fel és indultam meg hazafele nehogy leszidjon édesanyám, hogy későn érek haza ráadásul holnap edzés lesz, ki kell piheni magamat mert ott is a legjobb formámat kell majd hoznom kerüljön bármibe.
Másnap reggel mintha leöntöttek volna egy vödör hidegvízzel úgy pattantak fel a szemeim. Vettem egy nagy levegőt majd felültem és neki is kezdtem a készülődésnek ugyanis lassan jelenésem volt a kiképzőterepen, hogy újabb lépést tehessek meg azon az úton amit elhatároztam, hogy végigjárok.
Miután felöltöztem és elindultam az ajtó felé édesanyám megfogta a vállamat majd megfordított. Nem igazán értettem ezt a mozdulatot ugyanis semmi rosszat nem tettem és még annyira későn nem is értem haza. Azonban ekkor megigazította a homlokpántomat majd nyomott egy csókot az orcámra és átadott egy kis batyut, ami tömve volt étellel. Meglepett ez a dolog ugyanis mostanában megpróbált az önállósodásra nevelni és elvárta, hogy magamnak csináljam meg az ételemet amit magammal viszek. Néha ez az oka annak, hogy éhezek nap közben..
- Az apádra emlékeztetsz – jegyezte meg egy széles mosoly kíséretében majd megölelt és útnak indított nehogy elkéssek. Soha nem hallottam még azt anyámtól, hogy az apámra emlékeztetem Őt ezért meglepődtem és ez látszódott is az arcomon.
- Majd jövök! – köszöntem el anyámtól és futva indultam el mert a végén még túl későn érkezem és nem lesz időnk rendesen edzeni.
Amikor megérkeztem Saburo sensei már ott várt rám és mindenféle köntörfalazás nélkül rá is tért a lényegre. Még köszönni sem volt időm csak meghajoltam majd át is vettem Tőle a felém nyújtott cetlit. Eleinte nem nagyon értettem, hogy mire jó az a cetli, de mintha olvasott volna a gondolataimban el is kezdte magyarázni, hogy pontosan mire is jó az a cetli. Biccentéssel jeleztem, hogy értem és kezdem is az elsődleges elemem kiderítését.
Chakrát vezettem a cetlibe, ami szinte egyből össze is gyűrődött. ~Tehát a villám az elsődleges elemem ~ jegyeztem meg magamban. Meg sem lepett, inkább reménykedtem benne ugyanis elég sok lehetőséget tud adni a villám. Saburo sensei is hangot adott neki, hogy nagyszerű elem ugyanis egyszerre lehet közelre és távolra is hatni vele illetve nem olyan nehéz mint a Suiton elem. Azonban tényleg egész gyorsan haladtunk mert ezután egyből át is nyújtott egy villanykörtét és elmondta a feladatot.
- Szóval csak annyi a dolgom, hogy világítson? – kérdezek vissza tudva, hogy nem kapok választ. Túl egyszerűnek tűnt, de azért nem bíztam el magam annyira hiszen ez nem egy drótcsapda feloldása és nem is egy terv kidolgozása hanem az elememet kell feloldanom, ami akárhogy is nézzük megvalósításban biztosan sokkal nehezebb mint elméletben.
Az égőt a kezemben tartva álltam és azon gondolkoztam vajon mennyi időt is fog igénybe venni. Biztos voltam benne, hogy hiába hangzott egyszerűnek a feladat elsőre nem fog menni azonban sok időt sem akartam elszórakozni vele ugyanis minél többet és többet szeretnék tanulni akár még ma.
Vettem egy nagy levegőt majd elkezdtem a gyakorlatot. Elkezdtem a chakrát vezetni az égőbe, de sajnálatos módon az ég világon semmi sem történt. ~Várható volt..~ mérgelődök magamban majd ismételten megpróbáltam hátha a második próbálkozásom nagyobb sikerrel jár, de sajnos ekkor sem történt semmi. Úgy tűnt nagyon fél vállról vettem a dolgot ezért minden gondolatot elkergettem a fejemből és csak a feladatra kezdtem el koncentrálni, hogy haladjak mert ha így folytatom akkor egész nap itt fogok rostokolni az égővel a kezemben. Nekiugrottam harmadjára is azonban most sem történt semmi. Az égőt tartó kezemet leeresztettem a combom mellé majd sóhajtottam egy nagyot. Eszembe jutott a Bunshin no jutsu elsajátítása. Az sem volt egyszerű feladat számomra, de sikerült ahogyan az is, hogy geninnél váljak. Ráadásul még az előző feladatot is az erdőben gond nélkül végigvittem és sikerült nagyjából csapatmunkára bírnom Yukit és Masatot is aminek következtében sikerült átmennünk a vizsgán és ennek köszönhetően mi lettünk a 18-as csapat.
Ezen gondolatsorok után ismételten magam elé tartottam az égőt és ismételten chakrát vezettem bele annak reményében, hogy most már legalább egy apró szikrát sikerül kicsikarnom belőle, de még most sem történt semmi.
- Ez hihetetlen.. ennél többre vagyok képes.. – morgok az orrom alatt. Az sem érdekelt, hogy Saburo sensei hallotta e vagy sem. Úgy éreztem mintha valami csiklandozta volna valami a homlokomat a fejpánt alatt közvetlenül ezért szabad kezemmel odanyúltam és megtöröltem. Meglepődtem ugyanis izzadtam. ~Ennyire nem erőltettem meg még magamat! ~ szólom le magam majd nekiugrottam a feladatnak sokadik próbálkozásra is. Összeszorítottam a fogaimat majd ismételten chakrát vezettem az égőbe és ezúttal egy icipici villanást láttam a körtében, ami pont elég volt ahhoz, hogy magabiztosabban álljak a feladathoz ugyanis így láttam, hogy képes vagyok rá és nem fogok csődöt mondani.
Nyújtóztam egyet és úgy döntöttem, hogy a másodperc töredékéig tartó sikeremet követően szusszanok egyet és majd újult erővel próbálkozom meg ismételten hátha akkor már nem csak villanást fogok kiváltani az égőből.
Miután úgy éreztem, hogy sikerült megnyugodnom és nem izgulok illetve késznek éreztem magam a következő próbálkozásra ismételten magam elé tartottam az égőt és ismételten jött a lassan monotonná váló folyamat aminek következtében már egy picivel tovább tartott a villanás, de ennyivel nem értem be. Újra és újra nekiugrottam a feladatnak. Nem tudtam, hogy mennyi ideje csinálom, de nem érdekelt. Addig nem megyek haza míg el nem végeztem a feladatot és a villanykörte nem világít folyamatosan.
- Na akkor most mindent beleadok!- bíztattam magamat majd ismét magam elé tartottam a körtét és mint eddig most is belevezettem a chakrámat. Azonban most teljesen más történt. Fény gyulladt a körtében. Nem kezdtem el egyből örömujjongásba ugyanis nem tudtam, hogy mennyi ideig fog világítani. Vártam fél percet majd miután meggyőződtem róla, hogy a feladatot teljesen sikerült végrehajtanom a magasba tartottam a világító körtét.
- Ez aaaaaz! – kiáltok fel örömömben ugyanis megküzdöttem ezért a pillanatért. Ezt követően pedig a sensei felé fordultam és felé nyújtottam a világító égőt. – Nehezebb volt mint gondoltam, de egy kis kitartást igényelt és sikerült is! – mondom magabiztosan majd leeresztettem a kezemet és vártam a következő feladatot.
- úgy lesz, de addigra jó lenne megismerni egymást és megtudni ki mit tud. – mondom barátságos hangnemben miközben ellöktem magamat a fa törzsétől ugyanis kezdte nyomni a hátamat.
Ezután nem sokkal miközben mindhárman a gondolatainkba merültünk kis füst kíséretében megjelent Saburo-sensei vállán a macskával akit nagy nehezen sikerült átvernünk és megszerezni a tekercset. A sensei dicsérő szavai hallatán széles mosoly foglalt helyet az arcomon és talán még el is pirultam egy kicsit hiszen édesanyám kivételével eddig még senki nem dicsért meg.
- Csapjatok bele, éljen Konoha 18-as csapata! – pattanok fel és tartom a kezeimet a társaim felé akik meglepődve, de belecsaptak. Boldog voltam ugyanis az első komolyabb lépést megtettem ahhoz, hogy apám nyomdokaiba léphessek és még sikerrel is jártam.
- Azért remélem nem szállsz el magadtól.. – szól le Yuki majd eleresztett egy kisebb mosolyt, hogy ne vegyem annyira a szívemre mert mint csapattárs mondta mindenféle bántó szándék nélkül. Ekkor jelentette be Saburo sensei, hogy meghív minket ramenezni.
- Hohóó.. ez az ötlet nagyon tetszik, de előre kell szólnom a ruháztatásom olcsóbb mint az étkeztetésem. Ugyanis farkas éhes vagyok – vakarom meg a tarkómat miközben azt hallgattam ahogyan két társam hangosan felnevetett. Örültem neki, hogy sikerült megnevettetnem Őket annak ellenére, hogy most a teljes igazságot mondtam el nekik illetve Saburo-senseinek.
Mint utólag kiderült nem az Ichirakuba mentünk hanem egy számomra teljesen ismeretlen helyre amiről az is kiderült, hogy a senseiünk személyes kedvenc helye. Amint betértünk a friss ramen illata csapta meg az orromat és a hasam hangosan korgott ennek következtében én pedig egy halk kuncogás közepette foglaltam helyet.
- Ti milyen rament esztek? – teszem fel a kérdést Masatonak és Yukinak akik egyaránt rávágtákszinte egyből, hogy hagyományos ráment kérnek. Ezen jót mosolyogtam Ők pedig összenéztek és az eddig komor Masato mintha egy kicsit elpirult volna. Ezen meglepődtem majd jeleztem, hogy nekem is egy sima ramen lesz minden spéci hozzávaló nélkül most nem volt hozzá kedvem.
Az evés közben viccelődtünk, társalogtunk, próbáltuk egymást jobban megismerni, de tisztában voltam abban, hogy egy ramenezés nem lesz elég ahhoz, hogy legjobb barátok legyünk és csettintésre mi váljunk Konoha legjobb csapatává főleg úgy, hogy most lettünk csapat és geninek is. Ezt a kedves hangvételű társalgást Saburo sensei szakította félbe azzal, hogy normál esetben nem haladnánk gyorsan, de háború van és ki kell képeznie minket. A háború szóra nyeltem egy nagyot ugyanis eddig bele se gondoltam abba, hogy akár még minket is kiküldhetnek a frontra ha úgy vélik már alkalmasak vagyunk rá illetve kell majd oda az ember. Hallottam híreket, hogy nagyon sok shinobi vesztette az életét minden háborúban és én még egyáltalán nem terveztem meghalni.
- Igenis!- reagáltam le azt, hogy holnap reggel a nyolcas kiképző terepre kell mennem mert elkezdjük az egyéni képzéseket is. Ezt követően pedig elköszönt és elindult haza. Masato és Yuki szomorkás arccal álltak fel és csak egy intéssel köszöntek el, ami kissé meglepett. Valószínűleg vesztettek már el rokont vagy barátot a háború miatt és ez azért sokkolta Őket annyira. Engem csak maga a tudat sokkolt, hogy valószínűleg mi is a háború közepébe csöppenhetünk egyik percről a másikra. Pár percig még csak ott ültem és néztem magam elé gondolkodás nélkül majd hirtelen álltam fel és indultam meg hazafele nehogy leszidjon édesanyám, hogy későn érek haza ráadásul holnap edzés lesz, ki kell piheni magamat mert ott is a legjobb formámat kell majd hoznom kerüljön bármibe.
***
Másnap reggel mintha leöntöttek volna egy vödör hidegvízzel úgy pattantak fel a szemeim. Vettem egy nagy levegőt majd felültem és neki is kezdtem a készülődésnek ugyanis lassan jelenésem volt a kiképzőterepen, hogy újabb lépést tehessek meg azon az úton amit elhatároztam, hogy végigjárok.
Miután felöltöztem és elindultam az ajtó felé édesanyám megfogta a vállamat majd megfordított. Nem igazán értettem ezt a mozdulatot ugyanis semmi rosszat nem tettem és még annyira későn nem is értem haza. Azonban ekkor megigazította a homlokpántomat majd nyomott egy csókot az orcámra és átadott egy kis batyut, ami tömve volt étellel. Meglepett ez a dolog ugyanis mostanában megpróbált az önállósodásra nevelni és elvárta, hogy magamnak csináljam meg az ételemet amit magammal viszek. Néha ez az oka annak, hogy éhezek nap közben..
- Az apádra emlékeztetsz – jegyezte meg egy széles mosoly kíséretében majd megölelt és útnak indított nehogy elkéssek. Soha nem hallottam még azt anyámtól, hogy az apámra emlékeztetem Őt ezért meglepődtem és ez látszódott is az arcomon.
- Majd jövök! – köszöntem el anyámtól és futva indultam el mert a végén még túl későn érkezem és nem lesz időnk rendesen edzeni.
Amikor megérkeztem Saburo sensei már ott várt rám és mindenféle köntörfalazás nélkül rá is tért a lényegre. Még köszönni sem volt időm csak meghajoltam majd át is vettem Tőle a felém nyújtott cetlit. Eleinte nem nagyon értettem, hogy mire jó az a cetli, de mintha olvasott volna a gondolataimban el is kezdte magyarázni, hogy pontosan mire is jó az a cetli. Biccentéssel jeleztem, hogy értem és kezdem is az elsődleges elemem kiderítését.
Chakrát vezettem a cetlibe, ami szinte egyből össze is gyűrődött. ~Tehát a villám az elsődleges elemem ~ jegyeztem meg magamban. Meg sem lepett, inkább reménykedtem benne ugyanis elég sok lehetőséget tud adni a villám. Saburo sensei is hangot adott neki, hogy nagyszerű elem ugyanis egyszerre lehet közelre és távolra is hatni vele illetve nem olyan nehéz mint a Suiton elem. Azonban tényleg egész gyorsan haladtunk mert ezután egyből át is nyújtott egy villanykörtét és elmondta a feladatot.
- Szóval csak annyi a dolgom, hogy világítson? – kérdezek vissza tudva, hogy nem kapok választ. Túl egyszerűnek tűnt, de azért nem bíztam el magam annyira hiszen ez nem egy drótcsapda feloldása és nem is egy terv kidolgozása hanem az elememet kell feloldanom, ami akárhogy is nézzük megvalósításban biztosan sokkal nehezebb mint elméletben.
Az égőt a kezemben tartva álltam és azon gondolkoztam vajon mennyi időt is fog igénybe venni. Biztos voltam benne, hogy hiába hangzott egyszerűnek a feladat elsőre nem fog menni azonban sok időt sem akartam elszórakozni vele ugyanis minél többet és többet szeretnék tanulni akár még ma.
Vettem egy nagy levegőt majd elkezdtem a gyakorlatot. Elkezdtem a chakrát vezetni az égőbe, de sajnálatos módon az ég világon semmi sem történt. ~Várható volt..~ mérgelődök magamban majd ismételten megpróbáltam hátha a második próbálkozásom nagyobb sikerrel jár, de sajnos ekkor sem történt semmi. Úgy tűnt nagyon fél vállról vettem a dolgot ezért minden gondolatot elkergettem a fejemből és csak a feladatra kezdtem el koncentrálni, hogy haladjak mert ha így folytatom akkor egész nap itt fogok rostokolni az égővel a kezemben. Nekiugrottam harmadjára is azonban most sem történt semmi. Az égőt tartó kezemet leeresztettem a combom mellé majd sóhajtottam egy nagyot. Eszembe jutott a Bunshin no jutsu elsajátítása. Az sem volt egyszerű feladat számomra, de sikerült ahogyan az is, hogy geninnél váljak. Ráadásul még az előző feladatot is az erdőben gond nélkül végigvittem és sikerült nagyjából csapatmunkára bírnom Yukit és Masatot is aminek következtében sikerült átmennünk a vizsgán és ennek köszönhetően mi lettünk a 18-as csapat.
Ezen gondolatsorok után ismételten magam elé tartottam az égőt és ismételten chakrát vezettem bele annak reményében, hogy most már legalább egy apró szikrát sikerül kicsikarnom belőle, de még most sem történt semmi.
- Ez hihetetlen.. ennél többre vagyok képes.. – morgok az orrom alatt. Az sem érdekelt, hogy Saburo sensei hallotta e vagy sem. Úgy éreztem mintha valami csiklandozta volna valami a homlokomat a fejpánt alatt közvetlenül ezért szabad kezemmel odanyúltam és megtöröltem. Meglepődtem ugyanis izzadtam. ~Ennyire nem erőltettem meg még magamat! ~ szólom le magam majd nekiugrottam a feladatnak sokadik próbálkozásra is. Összeszorítottam a fogaimat majd ismételten chakrát vezettem az égőbe és ezúttal egy icipici villanást láttam a körtében, ami pont elég volt ahhoz, hogy magabiztosabban álljak a feladathoz ugyanis így láttam, hogy képes vagyok rá és nem fogok csődöt mondani.
Nyújtóztam egyet és úgy döntöttem, hogy a másodperc töredékéig tartó sikeremet követően szusszanok egyet és majd újult erővel próbálkozom meg ismételten hátha akkor már nem csak villanást fogok kiváltani az égőből.
Miután úgy éreztem, hogy sikerült megnyugodnom és nem izgulok illetve késznek éreztem magam a következő próbálkozásra ismételten magam elé tartottam az égőt és ismételten jött a lassan monotonná váló folyamat aminek következtében már egy picivel tovább tartott a villanás, de ennyivel nem értem be. Újra és újra nekiugrottam a feladatnak. Nem tudtam, hogy mennyi ideje csinálom, de nem érdekelt. Addig nem megyek haza míg el nem végeztem a feladatot és a villanykörte nem világít folyamatosan.
- Na akkor most mindent beleadok!- bíztattam magamat majd ismét magam elé tartottam a körtét és mint eddig most is belevezettem a chakrámat. Azonban most teljesen más történt. Fény gyulladt a körtében. Nem kezdtem el egyből örömujjongásba ugyanis nem tudtam, hogy mennyi ideig fog világítani. Vártam fél percet majd miután meggyőződtem róla, hogy a feladatot teljesen sikerült végrehajtanom a magasba tartottam a világító körtét.
- Ez aaaaaz! – kiáltok fel örömömben ugyanis megküzdöttem ezért a pillanatért. Ezt követően pedig a sensei felé fordultam és felé nyújtottam a világító égőt. – Nehezebb volt mint gondoltam, de egy kis kitartást igényelt és sikerült is! – mondom magabiztosan majd leeresztettem a kezemet és vártam a következő feladatot.
Mitsunobu Ryounsuke- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 30
Specializálódás : "Kicsi a bors, főleg az őrölt"
Tartózkodási hely : Konoha
Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 150
Re: Nyolcas Kiképzőterep
/Mitsunobu/
Ahogy azt a sensei meghagyta neked, ott voltál a Nyolcas Kiképzőtéren kora reggelre. Elmagyarázta neked a dolgokat, azonban azt is hozzátette, hogy bár a jelenlegi helyzet miatt kell ilyen rohamléptekben haladnotok, nagy valószínűséggel ti hárman nem lesztek a frontra kivezényelve, tekintve korotokat és felkészületlenségeteket. Mikor meghagyta neked a feladatot, akkor nekiveselkedtél hát; az elsődleges elemedet már tudtad, ideje volt hát feloldani, hogy aztán Saburo-sensei az ígéretéhez híven meg is tanítson neked egy technikát abból. - Nos, igen. Mondhatni, csak annyi a dolgod. De ez még csak az első kör - közölte veled mosolyogva a sensei és várta, hogy mit fogsz alkotni. Ahogy az várható volt, az első néhány próbálkozásod nem igazán járt sikerrel, ráadásul még eléggé ki is fárasztottad magad. Mikor elérted az első részsikert - azt, amikor enyhe fény gyulladt a villanykörtében - a sensei mosolygott egyet, ezzel jelezve, hogy folytasd. Valószínűsíthetően ez növelte az önbizalmadat és újult erővel folytattad a dolgot; egy darabig az eredmény hasonló volt az előzőhöz, de nemsokára már sikerült elérned azt, hogy az villanykörtében némiképpen tovább égjen a fény. Már érezted, hogy kezdesz kifáradni, amikor végre sikerült elérned, hogy folyamatos fény égjen benne; izzadtság gyöngyözött a homlokodon, szerencsére a fejpánt szövete felfogta azt. Mikor Saburo-sensei felé tartottad az égő villanykörtét, az szokásához híven rád mosolygott és kétszer összecsapta a kezeit. - Nagyszerű, Mitsunobu, nagyszerű! Viszonylag hamar teljesítetted, még csak dél van. Egyél valamit, hogy visszanyerd az erődet, aztán majd folytatjuk, ugyanis ez még csak az első lépés volt a háromból.
Miután ezt közölte veled, Saburo-sensei leült az egyik padra és miközben kicsomagolta a bentóját, intett neked, hogy ülj le mellé, ha gondolod. Ha mind a ketten nekiálltatok étkezni, akkor a sensei teljesen szótlan volt, amíg elfogyasztottátok az ebédeteket; a végén rágyújtott és közben csillogó szemekkel nézte a kiképzőterepet. - Én is itt oldottam fel az első elememet még régen, de még a másodlagost is. Akkor még jobb idők jártak a falura... - közölte veled, mintegy mellékesként, de láthattad rajta, hogy szavait igazából nem teljesen neked címezte, hanem csak úgy mondta a nagyvilágba. Ahogy elszívta a cigarettáját, rögtön fel is állt és tenyerét összecsapva jelezte neked, hogy itt az ideje folytatni a dolgot. - Nos, az első lépést sikerült megtenned, ez jó; ennek során elsajátítottad az elemi chakrádnak a legalapvetőbb irányítási formáját. De a második már jóval nehezebb lesz, s majd, amikor a harmadik is megtörtént, akkor mondhatod csak el magadról, hogy sikeresen feloldottad az első elemedet. Ígéretemhez híven ezek után meg fogok neked tanítani egy alapvető technikát is. A második lépés... - itt Saburo-sensei odasétált az egyik gyakorlóbábuhoz és egy egyszerű Suiton technikával átáztatta, hogy vizes legyen. - A második lépés nem lesz más, mint az, hogy a villám elemű chakrádat végig kell vezetned a bábun. A víz meg fogja könnyíteni a vezetését, de így sem lesz könnyű dolgod. Ha sikerült, akkor annyit fogsz látni, hogy a bábun végigfut az elektromosság. Sok sikert!
Megkaptad hát a második feladatodat, Saburo-sensei pedig várakozással teli tekintettel figyelt téged; mintha elvárta volna, hogy sikeres legyél. A feladat nem tűnt könnyűnek számodra se első, se második hallásra, mindazonáltal remélhetőleg úgy döntöttél, hogy nekiveselkedsz; igaz, sejthetted, hogy valószínűsíthetően az egész napodat a kiképzőtéren fogod tölteni, főleg azért, mert Saburo-sensei még egy technika megtanítását is beígérte neked, ha sikeresen feloldottad az első elemedet.
//Nos, a következő posztodban lényegében azt kell kivesézned, ahogy a karaktered megpróbál megbirkózni a feladattal, úgy, ahogy az előbb is. Az elemfeloldás második lépése abból áll, hogy a karakternek végig kell vezetnie az elemi chakráját az átáztatott bábun. Ezeket az alábbiak mentén építsd majd fel a posztodban:
A harmadik próbálkozásig nem történik semmi -> Ez után három próbálkozásig enyhe szikra kipattan Mitsunobu kezéből - > 4 próbálkozásig a szikra kifut a kezéből - > végül az utolsó lépésben, az ötödik próbálkozásra sikerül végigvezetnie teljesen a bábun a villám elemű chakráját. A posztod végét, ha szabad kérnem, hagyd függőben majd, tehát ott végezz vele, hogy Mitsunobu az utolsó nekiveselkedést hajtja végre és annak várja majd az eredményét. A próbálkozások nagyjából 3 órát fognak felölelni időben. Jó munkát! ^^//
Hattori Arata- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1336
Elosztható Taijutsu Pontok : 105
Állóképesség : 320 (B)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 316 (B)
Ügyesség/Reflex : 600 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Specializálódás : Awaton
Tartózkodási hely : Amegakure no Sato
Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Chutaicho
Chakraszint: 1272
Re: Nyolcas Kiképzőterep
[Hattori Arata]
A leeresztett kezemben még hagytam egy kicsit világítani az égőt majd miután felfogtam saját sikerem visszaadtam a senseinek nehogy nálam maradjon egy kellékje, aminek más edzéseken még hasznát veheti. Fülig érő mosollyal az arcomon álltam és néztem a senseire, aki közölte, hogy viszonylag hamar teljesítettem a feladatot majd azt is hozzátette, hogy dél van, ami meglepett ugyanis nekem nem tűnt fel, hogy ilyen gyorsan telt volna az idő.
Ezt követően Saburo-sensei leült az egyik padra és belekezdett az Ő ebédjébe majd intett jelezve, hogy akár oda is ülhetek. Barátságos volt és ez tetszett, kezdtem megkedvelni. Magamhoz vettem az anyám által csomagolt ételt és leültem mellé. Az ebédet a lehető leghamarabb tömtem magamba, hogy minél előbb folytathassam az edzést ugyanis szomjaztam a tudásra. Kíváncsi voltam, hogy mire vagyok még képes és, hogy mit tudok elérni egy nap leforgása alatt. Ezt a gondolatmenetet szakította félbe tanítóm amikor megszólalt, hogy Ő is itt oldotta fel az első majd a második elemét is. Nagyokat pislogtam ugyanis egészen eddig nem szóltunk egymáshoz, de csak ekkor vettem észre, hogy igazából nem is rám néz hanem a vakvilágba mondta. ~ Gondolhattam volna, hogy nem csapunk át traccspartiba.. ~ gondoltam majd felpattantam és nyújtóztam egyet. Még éreztem, hogy kicsit fáradt vagyok, de nem késlekedhetek, minél előbb olyan szeretnék lenni, mint az apám. Nem sokkal utánam ahogyan elszívta a cigarettáját Ő is felállt majd tenyereit összecsapva jelezte, hogy itt az ideje nekikezdeni a következő résznek.
Beszámolt arról, hogy az alapvető elemi chakra irányítást az imént sikerült elsajátítanom, de a következő lépés még az előbbinél is nehezebb lesz s majd ha azt is sikerül megtanulnom akkor tanít nekem majd egy technikát is. Izgalom tükröződött tekintetemben ugyanis kíváncsi voltam a következő lépésre és a technikára is amit majd tanítani fog nekem. Végigkövettem minden mozdulatát ahogyan az egyik bábuhoz lépett majd egy egyszerű mozdulattal és technikával bevizezte azt. Itt már kezdtem kapizsgálni, hogy mi lesz a feladatom második lépés címszóval, de megvártam a magyarázatot is mellé mielőtt még hülyeséget csinálnék.
Ahogyan gondoltam. A bábun kellett az elektromosságot végigvezetnem. Kedves gesztus volt bevizezni a bábut mert így egy fokkal könnyebb dolgom lesz, de már a villanykörte is elég nagy kihívás volt. Most már nem voltam olyan magabiztos, kezdtem tisztában lenni a saját gyengeségeimmel, de ez nem jelentette azt, hogy bármikor is fel fogom adni az álmaimat.
- Köszönöm! – mondtam a senseinek amikor sok sikert kívánt ugyanis arra most lesz szükségem, hogy aránylag gyorsan sajátítsam el ezt a tudást is. Ahogyan a bábuhoz léptem még rápillantottam egyszer a tanítómra, aki már a tekintetével is az sugározta, hogy elvárja tőlem a teljes sikert a mai nap folyamán.
A bábuhoz lépve még egyszer tudatosult bennem, hogy ez jóval nagyobb kihívás lesz mint az előző feladat, de nem hagytam, hogy ez a kedvemet szegje. Vettem egy nagy levegőt majd a bábuhoz helyeztem a kezemet és az előző feladathoz hasonlóan oda kezdtem irányítani az elemi chakrát amivel már az égőt világításra bírtam. Ahogyan az várható volt és ahogyan gondoltam az ég világon semmi sem történt. Picit megráztam a fejemet és ismételten nekifutottam a dolognak. Reménykedtem benne, hogy azért a második próbálkozásom már valamilyen sikerszerűséggel jár majd, ami egy kis lelkesedést ad, de semmi nem történt ismételten. Nem boldogított a dolog, de tudtam mire vállalkozom amikor a bábuhoz léptem és kemény munka nélkül szinte semmit nem elérni és a könnyű dolgokat nem is szeretem. Az igazi erő kemény munkával születik. Ezt még apám mondta nekem és én e szerint éltem és fogom továbbra is élni az életemet. Ennek tudatában ismételten megpróbálkoztam a feladattal mert elhatároztam, hogy ha törik ha szakad ezt is megcsinálom.
A harmadik próbálkozásom se járt sikerrel én pedig kicsit fáradtnak éreztem magam a folyamatos chakra használattól ugyanis sokkal összetettebb dolog mint az égő és az is lefárasztott. Igaz, hogy pihentem ebéd közben, de az nem volt teljes mértékben elég. Éreztem, hogy még nem vagyok teljesen a toppon ezért egy nagy sóhaj kíséretében leültem egy kicsit.
- Mindjárt folytatom! – pillantottam a tanítómra és nyugtattam meg, hogy nem adtam fel csak szusszanok egyet mert a végén túlhajszolom magam és akkor annak nem lesz jó vége. Két karomat a hátam mögött helyeztem el és kicsit hátradőlve az eget kezdtem el kémlelni. Láttam ahogyan a felhők száguldoztak, madarak repkedtek aztán eszembe jutott az első edzés amit még apám tartott nekem amikor még élt. Akkoriban még nem igazán voltam ilyen kitartó, sőt szent meggyőződésem volt, hogy soha nem lesz belőlem genin, de végül apám akaratereje átragadt rám és kitartó fiúvá nevelt aztán pedig itt hagyott minket, anyát és engem. Azóta pedig próbálunk úgy tenni mint egy boldog család, de nagyon hiányzik.
Egy könnycsepp gördült végig az arcomon és ez zökkentett ki a nagy emlékezésből. Letöröltem majd felpattantam. Nem akartam, hogy Saburo-sensei ilyen állapotban lásson mert a végén még közli, hogy túl érzékeny vagyok shinobinak és még férfi növendéknek is. Felálltam és a bábuhoz helyeztem a kezemet és megpróbálkoztam ismételten a gyakorlattal. Amit ekkor láttam kicsit meglepett. Nem gondoltam volna, hogy a negyedik próbálkozásomnál már lesz szemmel látható eredménye a dolognak ugyanis egy kis szikra pattant ki a kezemből, de sajnos nem érte el a vizes bábut. Azonban én annál lelkesebb lettem. Újra nekifutottam, de ismételten csak egy kisebb szikra pattant ki a kezemből.
- Na gyerünk mááár..- morogtam majd bal kezemmel megfogtam a jobbot és jobban kezdtem koncentrálni. Ismételten egy szikra pattant ki, de éreztem, hogy ez valamivel erőteljesebb, d emég látszódott is mert mintha nagyobb lett volna mint a korábbiak. De az is lehet, hogy csak én képzelődtem, de ez sem szegte kedvemet. Sóhajtottam egy nagyot, behunytam a szemeimet, megszorítottam jobbomat és felidéztem apám arcát miközben mosolyog hátha ez majd elég erőt ad ahhoz, hogy sikerüljön a feladat. Vettem egy nagy levegőt, szép fokozatosan kifújtam majd szabadjára engedtem az elemi chakrámat és ezt követően egyből ki is nyitottam a szemem, hogy lássam sikerült e vagy sem a feladat…
Ezt követően Saburo-sensei leült az egyik padra és belekezdett az Ő ebédjébe majd intett jelezve, hogy akár oda is ülhetek. Barátságos volt és ez tetszett, kezdtem megkedvelni. Magamhoz vettem az anyám által csomagolt ételt és leültem mellé. Az ebédet a lehető leghamarabb tömtem magamba, hogy minél előbb folytathassam az edzést ugyanis szomjaztam a tudásra. Kíváncsi voltam, hogy mire vagyok még képes és, hogy mit tudok elérni egy nap leforgása alatt. Ezt a gondolatmenetet szakította félbe tanítóm amikor megszólalt, hogy Ő is itt oldotta fel az első majd a második elemét is. Nagyokat pislogtam ugyanis egészen eddig nem szóltunk egymáshoz, de csak ekkor vettem észre, hogy igazából nem is rám néz hanem a vakvilágba mondta. ~ Gondolhattam volna, hogy nem csapunk át traccspartiba.. ~ gondoltam majd felpattantam és nyújtóztam egyet. Még éreztem, hogy kicsit fáradt vagyok, de nem késlekedhetek, minél előbb olyan szeretnék lenni, mint az apám. Nem sokkal utánam ahogyan elszívta a cigarettáját Ő is felállt majd tenyereit összecsapva jelezte, hogy itt az ideje nekikezdeni a következő résznek.
Beszámolt arról, hogy az alapvető elemi chakra irányítást az imént sikerült elsajátítanom, de a következő lépés még az előbbinél is nehezebb lesz s majd ha azt is sikerül megtanulnom akkor tanít nekem majd egy technikát is. Izgalom tükröződött tekintetemben ugyanis kíváncsi voltam a következő lépésre és a technikára is amit majd tanítani fog nekem. Végigkövettem minden mozdulatát ahogyan az egyik bábuhoz lépett majd egy egyszerű mozdulattal és technikával bevizezte azt. Itt már kezdtem kapizsgálni, hogy mi lesz a feladatom második lépés címszóval, de megvártam a magyarázatot is mellé mielőtt még hülyeséget csinálnék.
Ahogyan gondoltam. A bábun kellett az elektromosságot végigvezetnem. Kedves gesztus volt bevizezni a bábut mert így egy fokkal könnyebb dolgom lesz, de már a villanykörte is elég nagy kihívás volt. Most már nem voltam olyan magabiztos, kezdtem tisztában lenni a saját gyengeségeimmel, de ez nem jelentette azt, hogy bármikor is fel fogom adni az álmaimat.
- Köszönöm! – mondtam a senseinek amikor sok sikert kívánt ugyanis arra most lesz szükségem, hogy aránylag gyorsan sajátítsam el ezt a tudást is. Ahogyan a bábuhoz léptem még rápillantottam egyszer a tanítómra, aki már a tekintetével is az sugározta, hogy elvárja tőlem a teljes sikert a mai nap folyamán.
A bábuhoz lépve még egyszer tudatosult bennem, hogy ez jóval nagyobb kihívás lesz mint az előző feladat, de nem hagytam, hogy ez a kedvemet szegje. Vettem egy nagy levegőt majd a bábuhoz helyeztem a kezemet és az előző feladathoz hasonlóan oda kezdtem irányítani az elemi chakrát amivel már az égőt világításra bírtam. Ahogyan az várható volt és ahogyan gondoltam az ég világon semmi sem történt. Picit megráztam a fejemet és ismételten nekifutottam a dolognak. Reménykedtem benne, hogy azért a második próbálkozásom már valamilyen sikerszerűséggel jár majd, ami egy kis lelkesedést ad, de semmi nem történt ismételten. Nem boldogított a dolog, de tudtam mire vállalkozom amikor a bábuhoz léptem és kemény munka nélkül szinte semmit nem elérni és a könnyű dolgokat nem is szeretem. Az igazi erő kemény munkával születik. Ezt még apám mondta nekem és én e szerint éltem és fogom továbbra is élni az életemet. Ennek tudatában ismételten megpróbálkoztam a feladattal mert elhatároztam, hogy ha törik ha szakad ezt is megcsinálom.
A harmadik próbálkozásom se járt sikerrel én pedig kicsit fáradtnak éreztem magam a folyamatos chakra használattól ugyanis sokkal összetettebb dolog mint az égő és az is lefárasztott. Igaz, hogy pihentem ebéd közben, de az nem volt teljes mértékben elég. Éreztem, hogy még nem vagyok teljesen a toppon ezért egy nagy sóhaj kíséretében leültem egy kicsit.
- Mindjárt folytatom! – pillantottam a tanítómra és nyugtattam meg, hogy nem adtam fel csak szusszanok egyet mert a végén túlhajszolom magam és akkor annak nem lesz jó vége. Két karomat a hátam mögött helyeztem el és kicsit hátradőlve az eget kezdtem el kémlelni. Láttam ahogyan a felhők száguldoztak, madarak repkedtek aztán eszembe jutott az első edzés amit még apám tartott nekem amikor még élt. Akkoriban még nem igazán voltam ilyen kitartó, sőt szent meggyőződésem volt, hogy soha nem lesz belőlem genin, de végül apám akaratereje átragadt rám és kitartó fiúvá nevelt aztán pedig itt hagyott minket, anyát és engem. Azóta pedig próbálunk úgy tenni mint egy boldog család, de nagyon hiányzik.
Egy könnycsepp gördült végig az arcomon és ez zökkentett ki a nagy emlékezésből. Letöröltem majd felpattantam. Nem akartam, hogy Saburo-sensei ilyen állapotban lásson mert a végén még közli, hogy túl érzékeny vagyok shinobinak és még férfi növendéknek is. Felálltam és a bábuhoz helyeztem a kezemet és megpróbálkoztam ismételten a gyakorlattal. Amit ekkor láttam kicsit meglepett. Nem gondoltam volna, hogy a negyedik próbálkozásomnál már lesz szemmel látható eredménye a dolognak ugyanis egy kis szikra pattant ki a kezemből, de sajnos nem érte el a vizes bábut. Azonban én annál lelkesebb lettem. Újra nekifutottam, de ismételten csak egy kisebb szikra pattant ki a kezemből.
- Na gyerünk mááár..- morogtam majd bal kezemmel megfogtam a jobbot és jobban kezdtem koncentrálni. Ismételten egy szikra pattant ki, de éreztem, hogy ez valamivel erőteljesebb, d emég látszódott is mert mintha nagyobb lett volna mint a korábbiak. De az is lehet, hogy csak én képzelődtem, de ez sem szegte kedvemet. Sóhajtottam egy nagyot, behunytam a szemeimet, megszorítottam jobbomat és felidéztem apám arcát miközben mosolyog hátha ez majd elég erőt ad ahhoz, hogy sikerüljön a feladat. Vettem egy nagy levegőt, szép fokozatosan kifújtam majd szabadjára engedtem az elemi chakrámat és ezt követően egyből ki is nyitottam a szemem, hogy lássam sikerült e vagy sem a feladat…
Mitsunobu Ryounsuke- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 30
Specializálódás : "Kicsi a bors, főleg az őrölt"
Tartózkodási hely : Konoha
Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 150
Re: Nyolcas Kiképzőterep
/Mitsunobu/
//Először is elnézésedet kérem, amiért az ígértnél később írtam, de ki sem láttam a vizsgatételeimből, még két UV-m van hátra. Bár hat nap még nem sok, nekem mégis kicsit annak tűnt. Mindazonáltal, ha végre vége a vizsgaidőszaknak a napi posztolás is megoldható lesz ^^ //
A próbálkozásaid egyre-másra sikerrel jártak; először csak kisebb sikereket értél el, majd nagyobbakat is. Saburo-sensei bólintott, amikor azt mondtad neki, hogy mindjárt folytatni fogod és biztosított róla, hogy esze ágában sem volt azt gondolni, hogy fel akartad adni. Fiatal voltál még, tehát ez a megerőltetés lehetséges, hogy sok volt számodra, de te kitartottál és végezetül az utolsó próbádat is siker koronázta; tán apád emléke segített benne? Lehetséges volt, de a lényeg, hogy próbálkozásod sikeresen végbement. Ahogy a - már harmadszorra újravizezett - bábuba belevezetted a chakrádat, nemsokára egy kisebb, elektromos kisülést láttál végigszánkázni rajta. Sebet nem igazán ejtett, egy embert valószínűleg nem ütöttél volna ki ennyivel, de a fontos az volt, hogy sikerült teljesítened a második lépését az első elemed feloldásának. Saburo-sensei kétszer összeütötte a tenyerét ennek láttán és széles mosolyra húzta a száját. - Gratulálok, Mitsunobu! Megvan hát a második lépés is! Most már csak egy választ el téged attól, hogy azt mondhasd, feloldottad az első elemedet. Ezt még a mai napon megejtjük, a technikát azonban csak holnap fogom megtanítani neked, ugyanis a chakrahálózatod túlzottan terhelt lesz a nap végére. Azonban azt kell mondjam, nagyon ügyes vagy. Kevesen jutnak el idáig ilyen gyorsan.
A harmadik feladatod nehezebb lesz, mint az első kettő. Mutatom - ezzel Saburo-sensei odament a bábuhoz és rátette a tenyerét Érezted az elektromos kisülést, a bábun pedig egy kisebb, égési sérülés szerű lenyomat maradt ott; azonban egyértelmű volt, hogy nem tűz okozta azt. - A lényeg, hogy össze kell gyűjtened az elemi chakrádat egy adott pontba - legyen ez akár a tenyered közepe - és kiengedni azt egyszerre és a lehető leggyorsabban. Valószínűleg pont ugyanezt a hatást nem fogod tudni elérni, de majd úgyis szólok, hogyha sikeres volt. Ha ezzel végeztél, akkor joggal mondhatod majd, hogy feloldottad az első elemedet, ami a villám ugyebár. Nos, akkor... hajrá! - ezzel a sensei vissza is ült a padra és onnan figyelt téged.
//Nos, akkor a következőt ezek szerint építsd fel: két próbálkozásig nem történik semmi -> három próbáig egy enyhe kisülést tud majd produkálni - > három másik próbáig már össze tudja kellően gyűjteni a chakráját, de nem tudja kellően gyorsan kiáramoltatni azt - > ezek után majd a negyedik próbára sikerül elérni a dolgot. Viszont, arra kérlek, a végét az előzőhöz hasonlóan majd hagyd függőben. A próbálkozások kb. estig fognak tartani. Jó munkát! ^^//
Hattori Arata- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1336
Elosztható Taijutsu Pontok : 105
Állóképesség : 320 (B)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 316 (B)
Ügyesség/Reflex : 600 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Specializálódás : Awaton
Tartózkodási hely : Amegakure no Sato
Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Chutaicho
Chakraszint: 1272
Re: Nyolcas Kiképzőterep
[Tobirama - Tanulás sorozat]
Kicsit több, mint egy hét telt el azóta, hogy visszatértem a frontról. Ez az idő pedig arról szólt, hogy emésztgettem az ott történteket. Márpedig volt mit megemészteni. Eléggé eseménydús időszak állt mögöttem, ami nem kevés életveszélyes helyzettel kecsegtetett, azonban én most mégis itthon voltam. Vajon megérdemlem, hogy most itthon legyek? Hogy ne oly sok életét vesztett mellett feküdjek most? Őszintén hiszem, hogy igen. Megtettem amit tudtam. Az viszont, hogy ezt teljesen magamnak köszönhetem, az már nem igaz. Többször is ott hagyhattam volna a fogamat, de először Osumi, majd Kakashi Senpai mentett meg. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben, pozitívak és negatívak egyaránt. Sajnos az utóbbi volt többségben, pedig mindig igyekszem mindennek a jó oldalát nézni. Lassan már nem bírtam tovább otthon magamban a gondolataimmal, így jeleztem Kenji nagybátyámnak, hogy keríthetne valakit, aki kis edzéssel elfoglalhatna.
Amúgy sem érek rá lazítani, az kéne még csak, hogy elpuhuljak. Bármikor küldhetnek küldetésre, ezúttal már magasabb szintűekre, elvégre Chuuninná váltam. Többször is elgondolkodtam azon, hogy vajon megérdemlem-e ezt a rangot. Amikor a fronton a csapat élére kerültem a feladatom az lett volna, hogy vezessem őket, s ha kell meg is tudjam védeni mindannyijukat, ebben azonban kudarcot vallottam, többen is oda vesztek. De azt hiszem, hogy a Chuunin lét azzal jár, hogy bajtársaink elvesztésének gondolatával is meg kell békélnünk.
Másnap reggel Kenji szólt, hogy délután ötre legyek a Nyolcas kiképzőtéren. ~ Ejj, de messze van az a tizenhét óra! ~ rágódtam magamban, majd kis gondolkodás után összepakoltam, és azonnal a Kiképzőtérre siettem. Út közben megakadt a szemem a Hokage fejszobrokon. Eszembe jutott elhatározásom: még az eddigieknél is keményebben fogok edzeni, hogy egy napon velük egy szinten emlegessenek, és mindenkit megvédhessek, akit csak kell!
Megerősödött elhatározással indultam tovább a Kiképzőtérhez, pár percen belül pedig már ott is voltam. Ledobtam táskámat az egyik fa tövébe, majd lótuszülésbe helyezkedtem, s meditációba fogtam. Ismét megrohamoztak az emlékek, a különböző érzések, de lassacskán sikerült megbékélnem a rossz dolgokkal, elkezdtem a jóra koncentrálni. A tapasztalat és az erő, amit ott szereztem, az ismeretségek amiket kötöttem és nem utolsó sorban az ezrek élete, akiket sikerült megóvni a Rokubi tombolásától. Sikerült megbékélnem az ott történtekkel, elfogadtam, hogy nem változtathatok a múlton, így elmerülhettem elmém mélyebb részeibe. Nagyjából egy órányi meditációt követően felálltam, majd elgondolkodtam, hogy mit csinálhatnék addig, amíg megérkezik jelenlegi tanítóm, elvégre még így is négy óra hátra volt az érkezéséig. Eszembe jutott Daisuke – egy Kumogakurei Chuunin, akivel ismeretséget kötöttem, és aki segített a Doton feloldásában és technikák megtanulásában – egyik technikája, amit mutatott, és azt mondta rá, hogy könnyű elsajátítani. Így hát neki is álltam az Iwagakure no Jutsu elsajátításának.
Először is a Doryuu Hekivel létrehoztam magamnak egy falat, hogy legyen mibe egyszerűen beolvadni, majd elkezdtem a chakrát koncentrálni és keringetni a testemben. Pár percnyi koncentrációt követően jobb kezembe vezettem némi chakrát, majd a falat megérintettem, s megpróbáltam a kezemet bele olvasztani a kőbe. Nos… Nem sikerült túl jól, mivel semmi sem történt, de nem is vártam mást első próbálkozásra. Sajnos nem vagyok ninja zseni, hogy minden pikk-pakk elsőre működjön, viszont kitartásból nem szenvedek hiányt. Ismét koncentrációba fogtam, majd megint próbálkoztam, de semmi eredmény. Újból és újból próbálkoztam, de továbbra sem volt semmi eredmény. Ekkor már elkezdtem gondolkodni, hogy mégis mi lehet a probléma. Pár pillanattal később jobb kezemet arcom elé helyeztem, s lehorgasztott fejemet kezdtem ingatni, mondogatva magamnak, hogy ennyire még én sem lehetek hülye. Bizony-bizony, nem alakítottam át a chakrámat Doton chakrává, így bármeddig tapizhattam a falat, nem született eredmény.
Most, hogy egy ilyen egészen aprócska, mégis mindent megváltoztató akadályt sikerült legyőznöm, ismét koncentrációba kezdtem. Először a gyakorlás miatt csak a jobb kezemben, annak a felszínén, illetve a falban árasztottam szét a föld chakrát, majd magam előtt elképzelve a hatást – elvégre a vizualizáció igen fontos eleme a jutsu tanulásnak -, közelebb léptem a falhoz, majd lassan ráhelyeztem tenyeremet a függőleges felületre. Lassan elkezdtem nyomást kifejteni, de nem volt hatás. Ez a sikertelen próbálkozás még nem ronthatta el a kedvemet, és a következő se. Harmadszorra viszont már kezdtem egészen ráérezni, hogy pontosan mit is kellene csinálnom, ennek az eredménye pedig nem volt más, mint hogy a föld lassacskán elkezdte körülölelni ujjaimat. Folytattam a nyomás gyakorlását, így a kezem egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt, már elnyelte a kézfejemet és a csuklómat, azonban pát centivel a könyököm alatt megakadt a folyamat. Óvatosan kihúztam a kezemet, így ismét ott álltam a fal előtt.
Megint belekezdtem a koncentrációba, azonban már nem csak a jobb kezemre, hanem testem minden pontjára igyekeztem eljuttatni a Doton chakrát. Ekkor újra ráhelyeztem tenyeremet a falra és ismét elkezdtem nyomást kifejteni. Ezúttal azonban még sokkal lassabban kezdtem bele olvadni a falba, így inkább félbe is hagytam a próbálkozást, és több chakra befektetésével vágtam neki újból.
Most egyszerre két kézzel kezdtem neki a technikának, mindkettővel lassan, de biztosan haladva, majd jobb lábammal is beléptem. Elkezdtem előre dönteni a testsúlyomat, míg végül teljesen le nem vettem a terhelést a bal lábamról, így már lényegében a falból lógtam ki. Bal lábamat is elkezdtem beolvasztani, amikor pedig az megvolt, már csak a felsőtestem maradéka volt hátra. Óvatosan elkezdtem nyomi előrefelé a mellkasomat, míg végül az is elérte a sziklafalat, és elkezdett eltűnni benne. Végül pedig már csak a fejem lógott ki. Fogalmam sem volt, hogy milyen érzés lesz, így vegyes érzelmekkel vetettem bele magamat, de a legfontosabb dolog az volt, hogy sikerüljön a technika. És sikerült is.
Mikor már testem minden porcikája be volt olvadva a földbe elkezdtem szépen lassan kimászni, hogy majd újabb próbálkozásokkal tovább gyakorolhassak. Egy siker még nem siker!
Még két órán keresztül gyakoroltam, hogy egyre gyorsabban tudjam kivitelezni a technikát, majd egy másik verzióhoz láttam hozzá, melyben a talpam alatti fölben tűnök el. A chakra összpontosítás után most a lábamba vezettem a legtöbb Doton chakrát, majd szép lassan elkezdtem lefele süllyedni. Ez már nem volt túl nehéz az előző falnál való próbálkozások után, így egész szépen haladtam, de szörnyen lassú volt a kivitelezés. Az első két alkalommal nem is sikerült teljesen elsüllyednem a földben, harmadszorra viszont teljes egészében elnyelt már a talaj. Egy ideig a földben maradtam, hogy szokjam az egészet, majd óvatosan kimásztam, és még egy darabig a technika gyors végrehajtását tanulgattam.
Daisukének igaza volt, valóban nem volt egy nehéz technika, de természetesen ahhoz még rengeteget gyakorlás szükségeltetett, hogy éles helyzetben bevethessem, mert nagyon lassú volt még a folyamat.
Mikorra végeztem a gyakorlással, már nem lehetett sok idő délután ötig, így egy árnyékosabb helyre húzódtam és elkezdtem majszolgatni a hozott ennivalómat, így várva az érkező tanítómat. ~ Vajon mit fogok tanulni? ~ merült fel bennem a kérdés, fantáziám pedig merészebbnél merészebb jutsukat láttatott velem, így egyre izgatottabban vártam tovább.
//Remélem ez így az elején megfelel az Iwagakure no jutsunak! Azt azért már most leszögezném, hogy nem vagyok a legjobb tanulások írásában, úgyhogy türelmedet kérném ^^"//
Kicsit több, mint egy hét telt el azóta, hogy visszatértem a frontról. Ez az idő pedig arról szólt, hogy emésztgettem az ott történteket. Márpedig volt mit megemészteni. Eléggé eseménydús időszak állt mögöttem, ami nem kevés életveszélyes helyzettel kecsegtetett, azonban én most mégis itthon voltam. Vajon megérdemlem, hogy most itthon legyek? Hogy ne oly sok életét vesztett mellett feküdjek most? Őszintén hiszem, hogy igen. Megtettem amit tudtam. Az viszont, hogy ezt teljesen magamnak köszönhetem, az már nem igaz. Többször is ott hagyhattam volna a fogamat, de először Osumi, majd Kakashi Senpai mentett meg. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben, pozitívak és negatívak egyaránt. Sajnos az utóbbi volt többségben, pedig mindig igyekszem mindennek a jó oldalát nézni. Lassan már nem bírtam tovább otthon magamban a gondolataimmal, így jeleztem Kenji nagybátyámnak, hogy keríthetne valakit, aki kis edzéssel elfoglalhatna.
Amúgy sem érek rá lazítani, az kéne még csak, hogy elpuhuljak. Bármikor küldhetnek küldetésre, ezúttal már magasabb szintűekre, elvégre Chuuninná váltam. Többször is elgondolkodtam azon, hogy vajon megérdemlem-e ezt a rangot. Amikor a fronton a csapat élére kerültem a feladatom az lett volna, hogy vezessem őket, s ha kell meg is tudjam védeni mindannyijukat, ebben azonban kudarcot vallottam, többen is oda vesztek. De azt hiszem, hogy a Chuunin lét azzal jár, hogy bajtársaink elvesztésének gondolatával is meg kell békélnünk.
Másnap reggel Kenji szólt, hogy délután ötre legyek a Nyolcas kiképzőtéren. ~ Ejj, de messze van az a tizenhét óra! ~ rágódtam magamban, majd kis gondolkodás után összepakoltam, és azonnal a Kiképzőtérre siettem. Út közben megakadt a szemem a Hokage fejszobrokon. Eszembe jutott elhatározásom: még az eddigieknél is keményebben fogok edzeni, hogy egy napon velük egy szinten emlegessenek, és mindenkit megvédhessek, akit csak kell!
Megerősödött elhatározással indultam tovább a Kiképzőtérhez, pár percen belül pedig már ott is voltam. Ledobtam táskámat az egyik fa tövébe, majd lótuszülésbe helyezkedtem, s meditációba fogtam. Ismét megrohamoztak az emlékek, a különböző érzések, de lassacskán sikerült megbékélnem a rossz dolgokkal, elkezdtem a jóra koncentrálni. A tapasztalat és az erő, amit ott szereztem, az ismeretségek amiket kötöttem és nem utolsó sorban az ezrek élete, akiket sikerült megóvni a Rokubi tombolásától. Sikerült megbékélnem az ott történtekkel, elfogadtam, hogy nem változtathatok a múlton, így elmerülhettem elmém mélyebb részeibe. Nagyjából egy órányi meditációt követően felálltam, majd elgondolkodtam, hogy mit csinálhatnék addig, amíg megérkezik jelenlegi tanítóm, elvégre még így is négy óra hátra volt az érkezéséig. Eszembe jutott Daisuke – egy Kumogakurei Chuunin, akivel ismeretséget kötöttem, és aki segített a Doton feloldásában és technikák megtanulásában – egyik technikája, amit mutatott, és azt mondta rá, hogy könnyű elsajátítani. Így hát neki is álltam az Iwagakure no Jutsu elsajátításának.
Először is a Doryuu Hekivel létrehoztam magamnak egy falat, hogy legyen mibe egyszerűen beolvadni, majd elkezdtem a chakrát koncentrálni és keringetni a testemben. Pár percnyi koncentrációt követően jobb kezembe vezettem némi chakrát, majd a falat megérintettem, s megpróbáltam a kezemet bele olvasztani a kőbe. Nos… Nem sikerült túl jól, mivel semmi sem történt, de nem is vártam mást első próbálkozásra. Sajnos nem vagyok ninja zseni, hogy minden pikk-pakk elsőre működjön, viszont kitartásból nem szenvedek hiányt. Ismét koncentrációba fogtam, majd megint próbálkoztam, de semmi eredmény. Újból és újból próbálkoztam, de továbbra sem volt semmi eredmény. Ekkor már elkezdtem gondolkodni, hogy mégis mi lehet a probléma. Pár pillanattal később jobb kezemet arcom elé helyeztem, s lehorgasztott fejemet kezdtem ingatni, mondogatva magamnak, hogy ennyire még én sem lehetek hülye. Bizony-bizony, nem alakítottam át a chakrámat Doton chakrává, így bármeddig tapizhattam a falat, nem született eredmény.
Most, hogy egy ilyen egészen aprócska, mégis mindent megváltoztató akadályt sikerült legyőznöm, ismét koncentrációba kezdtem. Először a gyakorlás miatt csak a jobb kezemben, annak a felszínén, illetve a falban árasztottam szét a föld chakrát, majd magam előtt elképzelve a hatást – elvégre a vizualizáció igen fontos eleme a jutsu tanulásnak -, közelebb léptem a falhoz, majd lassan ráhelyeztem tenyeremet a függőleges felületre. Lassan elkezdtem nyomást kifejteni, de nem volt hatás. Ez a sikertelen próbálkozás még nem ronthatta el a kedvemet, és a következő se. Harmadszorra viszont már kezdtem egészen ráérezni, hogy pontosan mit is kellene csinálnom, ennek az eredménye pedig nem volt más, mint hogy a föld lassacskán elkezdte körülölelni ujjaimat. Folytattam a nyomás gyakorlását, így a kezem egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt, már elnyelte a kézfejemet és a csuklómat, azonban pát centivel a könyököm alatt megakadt a folyamat. Óvatosan kihúztam a kezemet, így ismét ott álltam a fal előtt.
Megint belekezdtem a koncentrációba, azonban már nem csak a jobb kezemre, hanem testem minden pontjára igyekeztem eljuttatni a Doton chakrát. Ekkor újra ráhelyeztem tenyeremet a falra és ismét elkezdtem nyomást kifejteni. Ezúttal azonban még sokkal lassabban kezdtem bele olvadni a falba, így inkább félbe is hagytam a próbálkozást, és több chakra befektetésével vágtam neki újból.
Most egyszerre két kézzel kezdtem neki a technikának, mindkettővel lassan, de biztosan haladva, majd jobb lábammal is beléptem. Elkezdtem előre dönteni a testsúlyomat, míg végül teljesen le nem vettem a terhelést a bal lábamról, így már lényegében a falból lógtam ki. Bal lábamat is elkezdtem beolvasztani, amikor pedig az megvolt, már csak a felsőtestem maradéka volt hátra. Óvatosan elkezdtem nyomi előrefelé a mellkasomat, míg végül az is elérte a sziklafalat, és elkezdett eltűnni benne. Végül pedig már csak a fejem lógott ki. Fogalmam sem volt, hogy milyen érzés lesz, így vegyes érzelmekkel vetettem bele magamat, de a legfontosabb dolog az volt, hogy sikerüljön a technika. És sikerült is.
Mikor már testem minden porcikája be volt olvadva a földbe elkezdtem szépen lassan kimászni, hogy majd újabb próbálkozásokkal tovább gyakorolhassak. Egy siker még nem siker!
Még két órán keresztül gyakoroltam, hogy egyre gyorsabban tudjam kivitelezni a technikát, majd egy másik verzióhoz láttam hozzá, melyben a talpam alatti fölben tűnök el. A chakra összpontosítás után most a lábamba vezettem a legtöbb Doton chakrát, majd szép lassan elkezdtem lefele süllyedni. Ez már nem volt túl nehéz az előző falnál való próbálkozások után, így egész szépen haladtam, de szörnyen lassú volt a kivitelezés. Az első két alkalommal nem is sikerült teljesen elsüllyednem a földben, harmadszorra viszont teljes egészében elnyelt már a talaj. Egy ideig a földben maradtam, hogy szokjam az egészet, majd óvatosan kimásztam, és még egy darabig a technika gyors végrehajtását tanulgattam.
Daisukének igaza volt, valóban nem volt egy nehéz technika, de természetesen ahhoz még rengeteget gyakorlás szükségeltetett, hogy éles helyzetben bevethessem, mert nagyon lassú volt még a folyamat.
Mikorra végeztem a gyakorlással, már nem lehetett sok idő délután ötig, így egy árnyékosabb helyre húzódtam és elkezdtem majszolgatni a hozott ennivalómat, így várva az érkező tanítómat. ~ Vajon mit fogok tanulni? ~ merült fel bennem a kérdés, fantáziám pedig merészebbnél merészebb jutsukat láttatott velem, így egyre izgatottabban vártam tovább.
//Remélem ez így az elején megfelel az Iwagakure no jutsunak! Azt azért már most leszögezném, hogy nem vagyok a legjobb tanulások írásában, úgyhogy türelmedet kérném ^^"//
Akihiro Jaken- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)
Tartózkodási hely : Ahol lennie kell
Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612
Re: Nyolcas Kiképzőterep
/Jaken/
// A tanulást elfogadom, bár volt benne hiányosság, pl hogy az adott földfelületre is ki kell terjesztened a chakrád, amelybe beleolvadsz, ellenkező esetben, mi szabályozta volna, hogy a földbe nem süppedsz el, csak a falon mész át? //
Délután, öt óra... oly távolinak tűnt elsőre, ám végül is gyorsan telt az idő, melyet a "várakozásra" szántál. Nem vitás, gyakorlásod, tanulásod lehet ennek oka. Elvégre nem unatkozik az ember ha közben... tanul? Bárhogy is, minden új technika elsajátítása egy-egy fordulópontként hathat egy shinobi életében, hisz kihúzhatja őt a szorult helyzetekből, vagy pont hasonlóba juttathat egy ellenfelet. Akárhogy is, mint chunnin, erre már gondolnod kellett, saját csapatod, de mi még fontosabb, a küldetés sikere érdekében. Nem játszadozhattál többé a küldetéseken, a chunnin már csapatvezetői pozíció betöltésére alkalmas személy, így akárhogy nézzük, az egyik, ha nem a legfontosabb személy ilyen esetekben. Nem kellett sokat várnod, mondhatni szinte azonnal társaságot kaptál. Egy hosszú, világos-barna hajú, sötét szemű, vékony, ám shinobihoz méltóan edzett testalkattal rendelkező, nálad idősebb, nagyjából 20 év körüli lány jelent meg.
-Akihiro Jaken, ugye? A front tehetsége, kit eredményei alapján vizsga nélkül léptettek chunnin rangra? Az, ki megmenekítette a csatát a rokubitól, ezzel keresztbe húzva az ellenség terveit? Mondanám, hogy le vagyok kötelezve, viszont nem illene egy tanárhoz, ha a diákjának bókolna nem igaz? Minden esetre itt voltam már egy ideje, figyeltem a gyakorlataid. Ja igen... milyen modortalan vagyok.. Amiko vagyok, Yushutsi Amiko. Veled egyrangú chunnin, bár technikailag rangidős, mert már egy éve vagyok az, de ne foglalkozzunk ezzel. A lényeg, ami lényeg, úgy hallottam kis korrepetálásra szorulsz a második elemeddel. Nem kertelek... Jounin szinteken az elvárható, hogy két elemet is uraljon egy ember, nem kis tehetség vagy. Nekem a doton az egyetlen jelenleg, így talán kicsit -remélem- előrébb járok benne, tehát tudok mutatni egy-két dolgot. Tehát visszatérve, láttam az iwagakure no jutsu fogta meg a figyelmed, de ezt figyeld!- Kezdte hadarni a lány, majd egy kos kézpecsétet tartott maga elé.
Néhány másodpercig mély koncentrációba merült, majd kezét teste mellé visszaengedve, szemedbe nézett. Félmosoly derült arcára, ám nem sokáig csodálhattad, villámgyorsan süppedt be a talajba, majd kb 10 méterrel hátrébb előbukkant, ám ezzel nem volt vége, ismét lebukott, s visszatért az eredeti, a kiinduló pontba.
-Nem egy könnyű jutsu, mondhatni az iwagakure no jutsu legkifinomultabb fejlesztése, mely a sebesség fokozását veszi górcső alá. Túl sokat nem tudok mondani a jutsuról. Lényegében ugyanazt a műveletet kell végrehajtanod, csupán gyorsabban, gyorsabban, gyorsabban és ha ez már megy, még gyorsabban. A tested, a földbe olvadva, szinte megszűnik létezni. A föld részévé válik. Ahogy haladsz egy adott irányba, a talajba koncentrált chakrád mentén fogsz haladni. Egyszerűbben... Képzeld el a szituációt: A kezedben egy locsoló, amiből öntöd ki a vizet, azonban csak azon a vonalon haladhatsz, amelyre öntötted a vizet. Ahogy gyorsulsz, a víz vonalát úgy éred utol, ezért úgy tudod kompenzálni, hogy a locsolót távolabbra tartod, ezzel már jó előre kijelölve a saját utadat, így nem lesz gondod a felgyorsult tempóval. Érthető? Ha igen, hajrá!- Kezdett bele rögtön a közepébe, s kezdte figyelni minden egyes mozdulatod.
// 2 napot fog igénybe venni a jutsu tökéletesre való fejlesztése. Ezen idő során megkapod az NJK párbeszédre (!) való használatának jogát, hogy kérdezhess tőle, ha a karakter megigényli. Amennyiben, mint User van kérdésed, bátran keress. Minden nap este 8kor indul haza a lány, a "határidőbe" pedig a mai, mostani nap is bele számít. (tehát ezzel együtt 2 nap, de lehet ezen kívül is, ahogy szeretnéd) Jó munkát! //
// A tanulást elfogadom, bár volt benne hiányosság, pl hogy az adott földfelületre is ki kell terjesztened a chakrád, amelybe beleolvadsz, ellenkező esetben, mi szabályozta volna, hogy a földbe nem süppedsz el, csak a falon mész át? //
Délután, öt óra... oly távolinak tűnt elsőre, ám végül is gyorsan telt az idő, melyet a "várakozásra" szántál. Nem vitás, gyakorlásod, tanulásod lehet ennek oka. Elvégre nem unatkozik az ember ha közben... tanul? Bárhogy is, minden új technika elsajátítása egy-egy fordulópontként hathat egy shinobi életében, hisz kihúzhatja őt a szorult helyzetekből, vagy pont hasonlóba juttathat egy ellenfelet. Akárhogy is, mint chunnin, erre már gondolnod kellett, saját csapatod, de mi még fontosabb, a küldetés sikere érdekében. Nem játszadozhattál többé a küldetéseken, a chunnin már csapatvezetői pozíció betöltésére alkalmas személy, így akárhogy nézzük, az egyik, ha nem a legfontosabb személy ilyen esetekben. Nem kellett sokat várnod, mondhatni szinte azonnal társaságot kaptál. Egy hosszú, világos-barna hajú, sötét szemű, vékony, ám shinobihoz méltóan edzett testalkattal rendelkező, nálad idősebb, nagyjából 20 év körüli lány jelent meg.
-Akihiro Jaken, ugye? A front tehetsége, kit eredményei alapján vizsga nélkül léptettek chunnin rangra? Az, ki megmenekítette a csatát a rokubitól, ezzel keresztbe húzva az ellenség terveit? Mondanám, hogy le vagyok kötelezve, viszont nem illene egy tanárhoz, ha a diákjának bókolna nem igaz? Minden esetre itt voltam már egy ideje, figyeltem a gyakorlataid. Ja igen... milyen modortalan vagyok.. Amiko vagyok, Yushutsi Amiko. Veled egyrangú chunnin, bár technikailag rangidős, mert már egy éve vagyok az, de ne foglalkozzunk ezzel. A lényeg, ami lényeg, úgy hallottam kis korrepetálásra szorulsz a második elemeddel. Nem kertelek... Jounin szinteken az elvárható, hogy két elemet is uraljon egy ember, nem kis tehetség vagy. Nekem a doton az egyetlen jelenleg, így talán kicsit -remélem- előrébb járok benne, tehát tudok mutatni egy-két dolgot. Tehát visszatérve, láttam az iwagakure no jutsu fogta meg a figyelmed, de ezt figyeld!- Kezdte hadarni a lány, majd egy kos kézpecsétet tartott maga elé.
Néhány másodpercig mély koncentrációba merült, majd kezét teste mellé visszaengedve, szemedbe nézett. Félmosoly derült arcára, ám nem sokáig csodálhattad, villámgyorsan süppedt be a talajba, majd kb 10 méterrel hátrébb előbukkant, ám ezzel nem volt vége, ismét lebukott, s visszatért az eredeti, a kiinduló pontba.
-Nem egy könnyű jutsu, mondhatni az iwagakure no jutsu legkifinomultabb fejlesztése, mely a sebesség fokozását veszi górcső alá. Túl sokat nem tudok mondani a jutsuról. Lényegében ugyanazt a műveletet kell végrehajtanod, csupán gyorsabban, gyorsabban, gyorsabban és ha ez már megy, még gyorsabban. A tested, a földbe olvadva, szinte megszűnik létezni. A föld részévé válik. Ahogy haladsz egy adott irányba, a talajba koncentrált chakrád mentén fogsz haladni. Egyszerűbben... Képzeld el a szituációt: A kezedben egy locsoló, amiből öntöd ki a vizet, azonban csak azon a vonalon haladhatsz, amelyre öntötted a vizet. Ahogy gyorsulsz, a víz vonalát úgy éred utol, ezért úgy tudod kompenzálni, hogy a locsolót távolabbra tartod, ezzel már jó előre kijelölve a saját utadat, így nem lesz gondod a felgyorsult tempóval. Érthető? Ha igen, hajrá!- Kezdett bele rögtön a közepébe, s kezdte figyelni minden egyes mozdulatod.
// 2 napot fog igénybe venni a jutsu tökéletesre való fejlesztése. Ezen idő során megkapod az NJK párbeszédre (!) való használatának jogát, hogy kérdezhess tőle, ha a karakter megigényli. Amennyiben, mint User van kérdésed, bátran keress. Minden nap este 8kor indul haza a lány, a "határidőbe" pedig a mai, mostani nap is bele számít. (tehát ezzel együtt 2 nap, de lehet ezen kívül is, ahogy szeretnéd) Jó munkát! //
_________________
Senju Tobirama- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés
Re: Nyolcas Kiképzőterep
[Tobirama]
Az Iwagakure no Jutsut tehát sikerrel elsajátítottam, így vonultam is volna félre a fa tövébe pihizni, de amikor elindultam egyszerre csak megjelent egy nálam idősebb Kunoichi, aki hozzám lépett. ~ Nagyjából öt óra körül lehet. Lehetséges volna, hogy ő lesz a tanítóm? Nos… Zsír! Kenji többször is intézhetne edzéseket, ha ilyen jó nőket küld! Legalább olyan szép, mint Nora, úgyhogy tényleg küldhet többször ilyen embereket az öreg Kenji. Ha másért nem, csak hogy jó társaságom legyen. Hehe.,, ~
Mint kiderült, valóban ő volt a tanítóm, és egyből olyan dicséretekkel árasztott el, hogy zavarba jöttem. De tényleg, még az arcom is belepirult kissé.
Elmondta, hogy ő maga a Doton használatában jeleskedik, így mutathat nekem néhány dolgot, amit elleshetek. Erre azonnal felkaptam a fejemet, s elfogott az izgatottság. S egyből olyat is mutatott a lány, hogy azonnal munkához akartam látni. Pár másodpercnyi koncentráció után eltűnt a földben, majd jóval messzebb jelent meg ismét, igen csak rövid idő leforgása alatt, majd jött is vissza a föld alatt.
Pár mondatnyi magyarázatot követően minden világossá vált – az is, hogy mit rontottam el az Iwagakure no Jutsu elsajátítása közben, s miért nem ment még egyszerűbben, mint vártam -, így megköszöntem a remek tanácsokat, és a kiváló példát, s hozzá is láttam a munkához.
Lehunytam a szememet és koncentrálni kezdtem. Összpontosítottam, felhalmoztam és mozgósítottam a Doton chakrámat, majd testemben szétterjesztettem azt, s ezúttal magába a földbe is beleeresztettem, hogy a példával élve megteremtsem a locsolóval a vizet, amin mozoghatok. El is kezdtem lesüllyedni, teljesen el is tűntem a fejem búbjáig, majd elindultam előrefelé. Nagyon-nagyon lassan haladtam, de haladtam, és egyelőre ez volt a fő. Nagyjából egy métert mehettem előre, mire megakadtam, eddig terjesztettem ki első ízben a chakrámat. Mozgósíthattam volna többet belőle, hogy még nagyobb távolságot mehessek, de inkább visszamásztam a felszínre, hogy újból próbálkozhassak, egyúttal már a sebesség növelésével is. Ismét megalkottam a Kos kézpecsétet, amely az intenzív chakra aktivizálásért felelt, majd ezúttal még koncentráltabb mennyiségű chakrát eresztettem a földbe, szintén nagyjából egy méteres távolságba. A több chakra felhasználással ezúttal még könnyebben beleolvadtam a földbe, majd elkezdtem haladni előrefelé. Mikor szépen lassan megtettem azt az egy métert, újabb egy méterre terjesztettem ki a chakrámat, s abban haladtam egyre gyorsabban előre felé – mondjuk még így is talán egy csiga sebességével vetekedtem. Miután ezt a kétméteres szakaszt megtettem, ismét a felszínre „úsztam”, s Amikohoz fordultam egy kérdéssel:
- Amikor elkezdem kivitelezni a jutsut, akkor érdemes a teljes megtenni kívánt távra kiterjeszteni a chakrámat, vagy úgymond építsem fel magamnak folyamatosan, menet közben az utat?
- Mindenképpen menet közben érdemes egyre előrébb és előrébb tolni a chakrádat, mivel sokkal nehezebb nagyobb távolságokra kiterjesztened a chakrádat, s úgy messzebb már nem is lesz elég koncentrált mennyiségben ahhoz, hogy elérd a kívánt sebességet – válaszolt egy kedves mosollyal az arcán.
~ Ahh, ez a mosoly... Na jó, a lehető legjobban és leggyorsabban kell megtanulnom a jutsut, hogy kissé felvághassak neki. Gyerünk Jaken, nincs tökölés! ~ bíztattam magamat kicsit, mielőtt újból nekiálltam a gyakorlásnak.
A Kos kézpecsétet követően minden eddiginél több chakra felhasználásával az eddigi leggyorsabb „merülésemet” viteleztem ki. Ezúttal nem is haladtam előre, hanem csak a le- és felmozgást gyakoroltam. Ezt nagyjából egy órán keresztül csináltam, s mire már úgy éreztem, hogy egy rossznak nem nevezhető tempót értem el, Amiko már búcsúzkodott, mert mint kiderül, ő este nyolcig felügyeli a munkámat. Így hát eljött az este, amikor anélkül bénázhatok, hogy a Kunoichi előtti leégéstől kellene tartanom.
Mielőtt azonban újból nekifogtam volna a teendőknek, hasam egy hatalmas korgással jelezte, hogy ennél fontosabb dolgom is van most. Azonnal be is kaptam néhány falatot, pihentem tíz percet, majd ezúttal már valóban munkához láttam. Elkezdtem a már jól megszokott procedúrát a chakra koncentrációval és kibocsátással, s le is merültem a föld alá, ezt követően pedig azonnal megtettem az első métert, majd a másodikat és harmadikat is, és meg sem álltam nyolcig. A tempóm egyre csak lassult, ahogy haladtam előre felé, így ezen kellett még csiszolnom bőven. Három órán keresztül csak ezzel foglalkoztam, az eredményeim egyre csak javultak, de kezdtem egyre inkább megérezni a kimerültséget. Végül amikor már nyolc métert meg tudtam tenni viszonylag gyorsan – igaz, minél előrébb haladva, annál lassabban, de már nem csiga tempóban -, szusszantottam egy nagyot, majd az egyik fa tövébe kényelmesen elhelyezkedtem, s hamar elnyomott az álom. Hmm… Már lassan többet alszom az edzések után fák tövében, mint otthon az ágyamban. Pedig milyen jó, pihe-puha ágy is az…
Másnap a reggeli, átlagnál hidegebb hőmérséklet ébresztett fel. Nagyon korán lehetett, a Nap még csak éppen felkelőben volt. Sosem szerettem a hideget, úgy pedig még jobban érzem, ha nem csinálok semmit, így gyorsan felálltam, és futottam néhány bemelegítő kört, mielőtt még nekiláttam volna az edzésnek. Úgy sem volt jobb dolgom, lényegében nem volt még igazi barátom Konohában, és igazából ez volt az az indok, amiért minden időmet az edzésnek szenteltem. Nem volt jobb elfoglaltságom azóta, hogy Konohába érkeztem és shinobivá váltam. Kezdetben azért edzettem, hogy behozzam a lemaradásomat másokkal szemben, így nem volt időm barátokat szerezni, most pedig azért edzettem, mert korábban nem tudtam barátokat szerezni. Na mindegy is.
A bemelegítést követően lótuszülésbe helyezkedtem, majd meditációba fogtam. Nagyjából két órát szenteltem ennek, s mikor ez az idő letelt, ismét belevágtam a gyakorlásba. Először kétszer-háromszor csak a föld alá jutást gyakoroltam, majd amikor már megfelelően felelevenítettem a tegnapi gyakorlás tapasztalatait, belefogtam a technika lényeges részébe: amikor haladok is valamicskét.
Ezúttal már tíz métert jelöltem ki magamnak célnak a megfelelő gyorsaság mellett. Első próbálkozásra még a tegnapinál is lassabb tempót diktáltam, de ezt betudtam annak, hogy biztosra mentem. A következő próbálkozás már kicsivel gyorsabb volt, de volt még bőven mit gyakorolnom. A chakrairányítást már viszonylag jól tudtam, ráéreztem az ízére, de úgy éreztem, hogy még mindig nem fektettem be elég energiát a technikába, így egyre több és több chakrát mozgósítottam. Néhány órányi intenzív gyakorlást követően – közben Amiko is megérkezett -, már nagyon jól ment annak a kiszámítása elméletben, hogy mennyi chakrát kell mozgósítanom a távolsághoz mérten egy adott sebesség mellett. A feladatom tehát már csak az volt, hogy ezt a sebességet feltornásszam, és stabilizáljam, így minden távolságba egyenletes tempóval haladhatok.
Ezt pedig máshogy nem lehetett kitanulni, kizárólag hosszas gyakorlással. Számos próbálkozást követően egyre magabiztosabban haladtam a földben, kezdtem úgy érezni, hogy valóban összeolvadtam a földdel, s az a részemmé vált – vagy hát sokkal inkább én váltam a föld részévé.
Már igencsak a délutáni órákban jártunk, amikor egy nagyobb lélegzetvételű pihenőt tartottam. Volt még hova fejlődnöm, de érezte, hogy közel az a szint, amit kitűztem magamnak.
A pihenőt követően újra belevetettem magamat az edzésbe, nem kímélve magamat. Több próbálkozás után megint javuló tendenciát mutattam, ez pedig lelkesedéssel és büszkeséggel öntött el, ami még több erőt adott. És aztán mennyi erőt adott az a kedvességet sugárzó, igéző szempár!
Újabb hosszú órák után már nagyon közel voltam a célhoz, de elkezdett visszaesni a sebességem, megint túlhajszoltam magamat és fáradt voltam. Amiko pedig ismét indult haza. Huhh, jó gyorsan eltelt ez a nap!
Egy ideig figyeltem a fák között eltűnő gyönyörű Kunoichit, majd egy újabb, fél órás pihenő után minden eddiginél intenzívebben vetettem bele magamat az edzésbe. Azt akartam, hogy amikor Amiko másnap megérkezik, már tökéletes legyen a technikám. És ez sikerült is. Magamat nem kímélve, nagyjából hajnali háromig gyakoroltam. A sebességet és a távolságot is folyamatosan növeltem, a cél végig a szemem előtt lebegett, s folyamatosan azt képzeltem, hogy a chakrám, mint egy hatalmas kukac kúszik előre a földben, megteremtve nekem azt a bizonyos locsolóból származó vizet. A rengeteg próbálkozás pedig meghozta a gyümölcsét, sikerült elérnem egy remek sebességet, amivel olyan távolságba mehettem, amilyenre csak akartam, ezt már a föld alatt tudtam variálni. Mindig csak kicsivel magam elé juttattam el a chakrámat, ahogy Amiko javasolta, ez pedig kiválóan működött.
A munka végeztével a hűvös, holdfényes éjszakában állva lihegtem, büszkén arra felé tekintve, ahonnan a technika végső próbájának elején indultam, majd ledöntött a lábamról a fáradtság, s ott helyben, a kiképzőtér közepén elaludtam.
Az Iwagakure no Jutsut tehát sikerrel elsajátítottam, így vonultam is volna félre a fa tövébe pihizni, de amikor elindultam egyszerre csak megjelent egy nálam idősebb Kunoichi, aki hozzám lépett. ~ Nagyjából öt óra körül lehet. Lehetséges volna, hogy ő lesz a tanítóm? Nos… Zsír! Kenji többször is intézhetne edzéseket, ha ilyen jó nőket küld! Legalább olyan szép, mint Nora, úgyhogy tényleg küldhet többször ilyen embereket az öreg Kenji. Ha másért nem, csak hogy jó társaságom legyen. Hehe.,, ~
Mint kiderült, valóban ő volt a tanítóm, és egyből olyan dicséretekkel árasztott el, hogy zavarba jöttem. De tényleg, még az arcom is belepirult kissé.
Elmondta, hogy ő maga a Doton használatában jeleskedik, így mutathat nekem néhány dolgot, amit elleshetek. Erre azonnal felkaptam a fejemet, s elfogott az izgatottság. S egyből olyat is mutatott a lány, hogy azonnal munkához akartam látni. Pár másodpercnyi koncentráció után eltűnt a földben, majd jóval messzebb jelent meg ismét, igen csak rövid idő leforgása alatt, majd jött is vissza a föld alatt.
Pár mondatnyi magyarázatot követően minden világossá vált – az is, hogy mit rontottam el az Iwagakure no Jutsu elsajátítása közben, s miért nem ment még egyszerűbben, mint vártam -, így megköszöntem a remek tanácsokat, és a kiváló példát, s hozzá is láttam a munkához.
Lehunytam a szememet és koncentrálni kezdtem. Összpontosítottam, felhalmoztam és mozgósítottam a Doton chakrámat, majd testemben szétterjesztettem azt, s ezúttal magába a földbe is beleeresztettem, hogy a példával élve megteremtsem a locsolóval a vizet, amin mozoghatok. El is kezdtem lesüllyedni, teljesen el is tűntem a fejem búbjáig, majd elindultam előrefelé. Nagyon-nagyon lassan haladtam, de haladtam, és egyelőre ez volt a fő. Nagyjából egy métert mehettem előre, mire megakadtam, eddig terjesztettem ki első ízben a chakrámat. Mozgósíthattam volna többet belőle, hogy még nagyobb távolságot mehessek, de inkább visszamásztam a felszínre, hogy újból próbálkozhassak, egyúttal már a sebesség növelésével is. Ismét megalkottam a Kos kézpecsétet, amely az intenzív chakra aktivizálásért felelt, majd ezúttal még koncentráltabb mennyiségű chakrát eresztettem a földbe, szintén nagyjából egy méteres távolságba. A több chakra felhasználással ezúttal még könnyebben beleolvadtam a földbe, majd elkezdtem haladni előrefelé. Mikor szépen lassan megtettem azt az egy métert, újabb egy méterre terjesztettem ki a chakrámat, s abban haladtam egyre gyorsabban előre felé – mondjuk még így is talán egy csiga sebességével vetekedtem. Miután ezt a kétméteres szakaszt megtettem, ismét a felszínre „úsztam”, s Amikohoz fordultam egy kérdéssel:
- Amikor elkezdem kivitelezni a jutsut, akkor érdemes a teljes megtenni kívánt távra kiterjeszteni a chakrámat, vagy úgymond építsem fel magamnak folyamatosan, menet közben az utat?
- Mindenképpen menet közben érdemes egyre előrébb és előrébb tolni a chakrádat, mivel sokkal nehezebb nagyobb távolságokra kiterjesztened a chakrádat, s úgy messzebb már nem is lesz elég koncentrált mennyiségben ahhoz, hogy elérd a kívánt sebességet – válaszolt egy kedves mosollyal az arcán.
~ Ahh, ez a mosoly... Na jó, a lehető legjobban és leggyorsabban kell megtanulnom a jutsut, hogy kissé felvághassak neki. Gyerünk Jaken, nincs tökölés! ~ bíztattam magamat kicsit, mielőtt újból nekiálltam a gyakorlásnak.
A Kos kézpecsétet követően minden eddiginél több chakra felhasználásával az eddigi leggyorsabb „merülésemet” viteleztem ki. Ezúttal nem is haladtam előre, hanem csak a le- és felmozgást gyakoroltam. Ezt nagyjából egy órán keresztül csináltam, s mire már úgy éreztem, hogy egy rossznak nem nevezhető tempót értem el, Amiko már búcsúzkodott, mert mint kiderül, ő este nyolcig felügyeli a munkámat. Így hát eljött az este, amikor anélkül bénázhatok, hogy a Kunoichi előtti leégéstől kellene tartanom.
Mielőtt azonban újból nekifogtam volna a teendőknek, hasam egy hatalmas korgással jelezte, hogy ennél fontosabb dolgom is van most. Azonnal be is kaptam néhány falatot, pihentem tíz percet, majd ezúttal már valóban munkához láttam. Elkezdtem a már jól megszokott procedúrát a chakra koncentrációval és kibocsátással, s le is merültem a föld alá, ezt követően pedig azonnal megtettem az első métert, majd a másodikat és harmadikat is, és meg sem álltam nyolcig. A tempóm egyre csak lassult, ahogy haladtam előre felé, így ezen kellett még csiszolnom bőven. Három órán keresztül csak ezzel foglalkoztam, az eredményeim egyre csak javultak, de kezdtem egyre inkább megérezni a kimerültséget. Végül amikor már nyolc métert meg tudtam tenni viszonylag gyorsan – igaz, minél előrébb haladva, annál lassabban, de már nem csiga tempóban -, szusszantottam egy nagyot, majd az egyik fa tövébe kényelmesen elhelyezkedtem, s hamar elnyomott az álom. Hmm… Már lassan többet alszom az edzések után fák tövében, mint otthon az ágyamban. Pedig milyen jó, pihe-puha ágy is az…
Másnap a reggeli, átlagnál hidegebb hőmérséklet ébresztett fel. Nagyon korán lehetett, a Nap még csak éppen felkelőben volt. Sosem szerettem a hideget, úgy pedig még jobban érzem, ha nem csinálok semmit, így gyorsan felálltam, és futottam néhány bemelegítő kört, mielőtt még nekiláttam volna az edzésnek. Úgy sem volt jobb dolgom, lényegében nem volt még igazi barátom Konohában, és igazából ez volt az az indok, amiért minden időmet az edzésnek szenteltem. Nem volt jobb elfoglaltságom azóta, hogy Konohába érkeztem és shinobivá váltam. Kezdetben azért edzettem, hogy behozzam a lemaradásomat másokkal szemben, így nem volt időm barátokat szerezni, most pedig azért edzettem, mert korábban nem tudtam barátokat szerezni. Na mindegy is.
A bemelegítést követően lótuszülésbe helyezkedtem, majd meditációba fogtam. Nagyjából két órát szenteltem ennek, s mikor ez az idő letelt, ismét belevágtam a gyakorlásba. Először kétszer-háromszor csak a föld alá jutást gyakoroltam, majd amikor már megfelelően felelevenítettem a tegnapi gyakorlás tapasztalatait, belefogtam a technika lényeges részébe: amikor haladok is valamicskét.
Ezúttal már tíz métert jelöltem ki magamnak célnak a megfelelő gyorsaság mellett. Első próbálkozásra még a tegnapinál is lassabb tempót diktáltam, de ezt betudtam annak, hogy biztosra mentem. A következő próbálkozás már kicsivel gyorsabb volt, de volt még bőven mit gyakorolnom. A chakrairányítást már viszonylag jól tudtam, ráéreztem az ízére, de úgy éreztem, hogy még mindig nem fektettem be elég energiát a technikába, így egyre több és több chakrát mozgósítottam. Néhány órányi intenzív gyakorlást követően – közben Amiko is megérkezett -, már nagyon jól ment annak a kiszámítása elméletben, hogy mennyi chakrát kell mozgósítanom a távolsághoz mérten egy adott sebesség mellett. A feladatom tehát már csak az volt, hogy ezt a sebességet feltornásszam, és stabilizáljam, így minden távolságba egyenletes tempóval haladhatok.
Ezt pedig máshogy nem lehetett kitanulni, kizárólag hosszas gyakorlással. Számos próbálkozást követően egyre magabiztosabban haladtam a földben, kezdtem úgy érezni, hogy valóban összeolvadtam a földdel, s az a részemmé vált – vagy hát sokkal inkább én váltam a föld részévé.
Már igencsak a délutáni órákban jártunk, amikor egy nagyobb lélegzetvételű pihenőt tartottam. Volt még hova fejlődnöm, de érezte, hogy közel az a szint, amit kitűztem magamnak.
A pihenőt követően újra belevetettem magamat az edzésbe, nem kímélve magamat. Több próbálkozás után megint javuló tendenciát mutattam, ez pedig lelkesedéssel és büszkeséggel öntött el, ami még több erőt adott. És aztán mennyi erőt adott az a kedvességet sugárzó, igéző szempár!
Újabb hosszú órák után már nagyon közel voltam a célhoz, de elkezdett visszaesni a sebességem, megint túlhajszoltam magamat és fáradt voltam. Amiko pedig ismét indult haza. Huhh, jó gyorsan eltelt ez a nap!
Egy ideig figyeltem a fák között eltűnő gyönyörű Kunoichit, majd egy újabb, fél órás pihenő után minden eddiginél intenzívebben vetettem bele magamat az edzésbe. Azt akartam, hogy amikor Amiko másnap megérkezik, már tökéletes legyen a technikám. És ez sikerült is. Magamat nem kímélve, nagyjából hajnali háromig gyakoroltam. A sebességet és a távolságot is folyamatosan növeltem, a cél végig a szemem előtt lebegett, s folyamatosan azt képzeltem, hogy a chakrám, mint egy hatalmas kukac kúszik előre a földben, megteremtve nekem azt a bizonyos locsolóból származó vizet. A rengeteg próbálkozás pedig meghozta a gyümölcsét, sikerült elérnem egy remek sebességet, amivel olyan távolságba mehettem, amilyenre csak akartam, ezt már a föld alatt tudtam variálni. Mindig csak kicsivel magam elé juttattam el a chakrámat, ahogy Amiko javasolta, ez pedig kiválóan működött.
A munka végeztével a hűvös, holdfényes éjszakában állva lihegtem, büszkén arra felé tekintve, ahonnan a technika végső próbájának elején indultam, majd ledöntött a lábamról a fáradtság, s ott helyben, a kiképzőtér közepén elaludtam.
Akihiro Jaken- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)
Tartózkodási hely : Ahol lennie kell
Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612
Re: Nyolcas Kiképzőterep
/Jaken/
Az éjjeled sikerrel telt, hisz a technika melyet Amiko akart tanítani, már bőven elfogadhatóan ment, ám az ezzel járó fáradtság korántsem bizonyult elhanyagolhatónak, lévén, hogy helyben dőltél neki az "ágynak". Másnap, korán reggel tértél magadhoz, ahogy a korai pára rátelepedett arcodra. Amint szemed kinyitottad, s kicsit körülnéztél, az egyik közelebbi padon mentorod vélted felfedezni, ki látszólag már egy ideje ott ült, s várta ébredésed.
-Jó reggelt! Hogy haladtál?- Tette fel a kérdést, s várta, hogy bemutasd, mire jutottál.
Amint tudtára adtad, hogy végeztél a jutsu tanulási fázisával, enyhén meglepődött.
-Huh... nahát.. Ez.. általában egy hetet is igénybe vesz egy tapasztaltabb iwagakure használónak, nem hogy annak aki.., hát most tanulta meg. Minden esetre, időnk még van, így ha már ide jutottunk, talán megtaníthatnám a kedvenc technikámat. -Állt fel a padról, miközben shurikentartójában kezdett matatni.- Ám jól figyelj! Ez már nem a viccelődős, poén technikák szintje. Figyeld csak.. -Azzal előkapott egy kunait, melyet az általa produkálható legnagyobb erővel lendített meg. Ám nem feléd... Saját magát célozta, egyenesen a torkának indítva a döfést.
Ahogy azonban nyakához ért a kés, megállt. Nem hagyta abba a mozdulatot, teljesen jól látszott. Egyszerűen mintha lepattant volna a fém. Majd Egy bő félmásodperces hatásszünet után, apró repedések kezdtek el végigfutni egészen az arcáig, melyek kiinduló pontja az a bizonyos pont volt, melyet megcélzott. A repedések mentén majd morzsolódni kezdett a felület, mely egyértelműen doton végtermék volt. Valahol a föld és a szikla között, kettő keveréke...
-Ez a technika többször húzott már ki a bajból, mint bármi más. Bizonyos fokig tökéletes fizikai védelmet biztosít, melynek közelharcban életmentő szerepe lehet. Képes lehet gyakorlott használó esetén akár a fémet is megállítani, elterelni a fegyvert, mely alapesetben felszántaná a bőrt. Ez.. a Kootetsu Karada!-
Ezek után hagyott kis időt, hogy megfejtsd mit is láttál. Ám 2-3mp-es szünet után ismét belekezdett szövegébe, mely közben lassan elmutatta a technika kézpecséteit.
-A chakrádból fel kell építened magad köré, akár a környezetedben lévő potenciálisan föld elemű anyagokat felhasználva, mint kő, föld, egy külső burkot, egy páncélt. A technika nehézsége azonban ott kezdődik, hogy megtaláld a megfelelő nyomást, melyen az anyagot kell tartanod,hogy megkapd a kívánt szilárdságot, illetve egyben maradjon, mint páncél, illetve hogy egyáltalán hogy megformálj egy külső burkot. Kezdetben nem megyünk rá a keménységre, a burok megformálása lesz a cél. Egy olyan "palást", mely jelen van, mégsem gátol a mozgásban, a lélegzésben. Utóbbival akkor tud gond lenni, ha túl merevre kreálják és a testhez passzolva, a kőkemény réteg nem engedi a tüdőt és a bordákat terjeszkedni. Ezt mondanom sem kell.. nem engedhetjük meg. Illetve nem árt még tudni, hogy ez a technika zabálja a chakrát. Amíg fenttartod, folyamatosan fogyasztja a chakrád, hisz az előbbi példából is megfejthetted, ha állandó burkot csinálsz, gondban vagy. A mozdulataiddal együtt kell folyamatosan formálni, melyet akár a vizenjárást, készségszintűre kell fejlesztened. Tehát hogy mikor alkalmazod a technikát, csak az erősségére kelljen figyelned, arra már ne is kelljen, hogy épp lehajolsz, ezért úgy alakítod a páncélt, hogy le is tudj hajolni. Minden érthető? Kezdhetjük?-
Hangzott el a végszó... kezdheted a tanulást!
Az éjjeled sikerrel telt, hisz a technika melyet Amiko akart tanítani, már bőven elfogadhatóan ment, ám az ezzel járó fáradtság korántsem bizonyult elhanyagolhatónak, lévén, hogy helyben dőltél neki az "ágynak". Másnap, korán reggel tértél magadhoz, ahogy a korai pára rátelepedett arcodra. Amint szemed kinyitottad, s kicsit körülnéztél, az egyik közelebbi padon mentorod vélted felfedezni, ki látszólag már egy ideje ott ült, s várta ébredésed.
-Jó reggelt! Hogy haladtál?- Tette fel a kérdést, s várta, hogy bemutasd, mire jutottál.
Amint tudtára adtad, hogy végeztél a jutsu tanulási fázisával, enyhén meglepődött.
-Huh... nahát.. Ez.. általában egy hetet is igénybe vesz egy tapasztaltabb iwagakure használónak, nem hogy annak aki.., hát most tanulta meg. Minden esetre, időnk még van, így ha már ide jutottunk, talán megtaníthatnám a kedvenc technikámat. -Állt fel a padról, miközben shurikentartójában kezdett matatni.- Ám jól figyelj! Ez már nem a viccelődős, poén technikák szintje. Figyeld csak.. -Azzal előkapott egy kunait, melyet az általa produkálható legnagyobb erővel lendített meg. Ám nem feléd... Saját magát célozta, egyenesen a torkának indítva a döfést.
Ahogy azonban nyakához ért a kés, megállt. Nem hagyta abba a mozdulatot, teljesen jól látszott. Egyszerűen mintha lepattant volna a fém. Majd Egy bő félmásodperces hatásszünet után, apró repedések kezdtek el végigfutni egészen az arcáig, melyek kiinduló pontja az a bizonyos pont volt, melyet megcélzott. A repedések mentén majd morzsolódni kezdett a felület, mely egyértelműen doton végtermék volt. Valahol a föld és a szikla között, kettő keveréke...
-Ez a technika többször húzott már ki a bajból, mint bármi más. Bizonyos fokig tökéletes fizikai védelmet biztosít, melynek közelharcban életmentő szerepe lehet. Képes lehet gyakorlott használó esetén akár a fémet is megállítani, elterelni a fegyvert, mely alapesetben felszántaná a bőrt. Ez.. a Kootetsu Karada!-
Ezek után hagyott kis időt, hogy megfejtsd mit is láttál. Ám 2-3mp-es szünet után ismét belekezdett szövegébe, mely közben lassan elmutatta a technika kézpecséteit.
-A chakrádból fel kell építened magad köré, akár a környezetedben lévő potenciálisan föld elemű anyagokat felhasználva, mint kő, föld, egy külső burkot, egy páncélt. A technika nehézsége azonban ott kezdődik, hogy megtaláld a megfelelő nyomást, melyen az anyagot kell tartanod,hogy megkapd a kívánt szilárdságot, illetve egyben maradjon, mint páncél, illetve hogy egyáltalán hogy megformálj egy külső burkot. Kezdetben nem megyünk rá a keménységre, a burok megformálása lesz a cél. Egy olyan "palást", mely jelen van, mégsem gátol a mozgásban, a lélegzésben. Utóbbival akkor tud gond lenni, ha túl merevre kreálják és a testhez passzolva, a kőkemény réteg nem engedi a tüdőt és a bordákat terjeszkedni. Ezt mondanom sem kell.. nem engedhetjük meg. Illetve nem árt még tudni, hogy ez a technika zabálja a chakrát. Amíg fenttartod, folyamatosan fogyasztja a chakrád, hisz az előbbi példából is megfejthetted, ha állandó burkot csinálsz, gondban vagy. A mozdulataiddal együtt kell folyamatosan formálni, melyet akár a vizenjárást, készségszintűre kell fejlesztened. Tehát hogy mikor alkalmazod a technikát, csak az erősségére kelljen figyelned, arra már ne is kelljen, hogy épp lehajolsz, ezért úgy alakítod a páncélt, hogy le is tudj hajolni. Minden érthető? Kezdhetjük?-
Hangzott el a végszó... kezdheted a tanulást!
_________________
Senju Tobirama- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés
4 / 5 oldal • 1, 2, 3, 4, 5
Similar topics
» 2. Kiképzőterep
» 17. - kiképzőterep
» Második kiképzőterep
» Kiképzőterep
» Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
» 17. - kiképzőterep
» Második kiképzőterep
» Kiképzőterep
» Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
4 / 5 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.