Ninja-akadémia

Az akadémián a busásan fizetett, más országokból elvándorolt ninják képzik a gyermeket a ninjalétre. Az akadémiai felszerelések és a tanulási lehetőségek vetekszenek a legnagyobb nemzetekével.

Éppen a tengerparton árultam Limonádét a barátjaimmal, amikor egy fiatal gennin futott oda hozzám és egy levelet tartott a kezében. Hagytam, hogy egy kicsit kifújja magát. Miután átadta a levelet gyorsan átolvastam. A levélben annyi állt, hogy másnap reggel menjek az akadémiára, mert küldetésük van a számomra. Megadtam a választ, hogy ott leszek. A nap további része szokásosan telt. Este hazamentem a 50 ryo-val, ami nekem járt az egész heti limonádé eladásból. Otthon megvacsoráztam majd elintéztem a napi rutinjaim (zuhi, fogmosás, esti elmélkedés a napomról stb). Mikor kb fél 10 körül kész lettem kikészítettem a másnapi ruhát és elkezdtem összepakolni a cuccaimat. Sporttáskámat, arra az esetre, ha hosszabb küldiről lenne szó, ha nem akkor benn hagyom az akadémián, és hátizsákom az ajtó mellé raktam, benne az összes tekercsem, kivéve Keiko a kardom. Fegyvereimet az íróasztalra raktam, kunaiokat, shurikeneket és senbonokat beleraktam shurikentartómba, katanámat megnéztem az asztal feletti tartójában, Tantot is az aszalon kötött ki, majd reggel berakom a cipőmben. Másnap reggel könnyen keltem fel. Felvettem az egyik rövidujjú polómat, arra felkaptam bőrmellényem, felkaptam egy alsógatyát és egy egyszerű nadrágot, végül az elmaradhatatlan bőrkabátomat. Mivel ma is erősen sütött a nap, lévén, hogy május volt felvettem a kedvenc napszemüvegemet. Gyorsan elvégeztem a reggeli rituáléim, majd összeraktam a fegyvereimet, Katanámat, shurikentartómat és az ővtáskát felkötöttem a derekamra, Fuuma shuriken a hátamon kötött ki az erre kialakított tartóban a hátizsákom alatt. Keiko tekercse a szívem mellett kialakított rejtett rekeszben találta meg a hely. Felkeltettem Moon-t és elindultam az akadémia felé. A farkasom mindent megszagolt, de viszonylag gyorsan megérkeztünk a helyszínre. Egyenlőre nem találtam ott senkit, így letettem a táskáimat és leültem egy padra. Mivel nem volt itt senki és közel távol nem mozgott erre, így gyorsan elrohantam egy tál ramenért, majd vissza (a sebeségemmel kb 5 perc volt) és megettem. Amíg itt vártam felkötöttem a falujelével ellátott pántot a homlokomra, elővettem a kedvenc mangám legújabb részét a hátizsákomból, amiben mellesleg jó pár könyv sorakozott a pihenéssel töltendő időkre, olvasni kezdtem, miközben azon elmélkedtem, hogy milyen küldiről lehet is szó. A levélben az állt, hogy elvileg valaki felszed. (Remélem tanulok is valamit a küldetés során)

//amennyiben rövid küldiről van szó a sporttáskát az akadémián hagyom és ami fontosabb, azt kiveszem (tű + cérna, hálózsák, kabala párna, rajz füzet+ ceruza, lepecsételt horgászbot, sátor) vagy a hátizsákomat belerakom a feltűnő eszközökkel együtt//

Épp befejeztem az adott oldalt, amikor megérkezett a mesterem. Többször láttam az akadémián, de csak látásból ismertem, nem igazán tudtam a nevét. Beraktam az anyukámtól kapott könyvjelzőt az adott oldalra. Miután bemutatkozott ~Elég érdekes név a Shimata Kaito.~ Letettem a könyvet a padra, bemutatkoztam.
- Igen én vagyok Genki Matari. Djuka klánból.
Miután válaszoltam a kérdésére mosolya szélesebb lett, de valahogy az arc berendezése mégis furcsa visszfénnyel volt az amúgy barátságos kifejezésére. Gyorsan elraktam a könyvet a shurikentarómba. Elkezdett arról faggatni, hogy mit tartok erősségemnek, gyengeségemnek, milyen kiképzésben részesültem eddig.
- Nos nem igazán volt semmiféle kiképzésem. 12 évesen egy öregember tanított mindenfélére. Vele fejlesztettem ki rendkívüli sebességem. Shunsin no jutsu sebességét meg tudom közelíteni, amihez a természet alacsony termettel és könnyű csontszerkezettel áldott meg. Volt pár mesterem, de igazából a legtöbben fél - 1 év után kiborultak és feladták, volt olyan is, aki nyugdíjba vonult, miután megkapott. Erősségemnek az erőmet és a sebességemet tartom, barátaimtól Tsuki no Siro Senko, Hold fehér villanása nevet. Gyengeség? Nos talán, hogy nem mindig gondolom át a tervet, legtöbbször ösztönből cselekszem. A küldi alatt szeretném megtanulni a fára mászást kéz nélkül és a vízen járást. Több társamtól láttam láttam, amikor a kiképzőterepen gyakoroltam, de még senki nem magyarázta meg a lényegét. Jelenlegi célom a chuunin szint, legalább "B" rang és egy saját jutsu kifejlesztése. Ne vegye tolakodásnak, de én is megtudhatnék részletek?

//Nos nekem általában a hétvége a legjobb, néha hétköznap is, de ez vagy családilag illegális vagy sikerült rávennem anyámat, h 19 éves létem ellenére ideengedjen//

A mester miután elmondta a tudnivalókat magáról ~Legalább közelharcban járatos, ez jó, nekem is az a célom.- csillant fel a szemem.~ egy fához hívott és elmondta, hogy a fára mászás egyszerű chakra gyakorlat. ~Na lássuk!~Letettem a felszereléseim és elkezdtem a lábamba koncentrálni a chakrám. Amikor úgy éreztem, hogy kész vagyok nekifutottam a fára és felléptem. Kb 2 lépést tudtam tenni, azt is csak a lendületem miatt, amikor a fa alattam megreccsent. Ösztöneimnek köszönhetően sikerült elugranom a fáról és talpra érkeztem. Kicsit szerencsétlenül érkeztem de nem történt baj. Pár perc múlva újra készültem a fára másszással. A következő körbe már inkább lefele billent a mérleg nyelve, így nagyot nyekkenve estem fenékre. Ezt is pár perc mozgással ki tudtam maszírozni. ~ Nos akkor ne fussunk fejjel a falnak, vagyis ebben az esetben a fának.~ Kezdtem gondolkodni. ~ Az első próbálkozásnál túl sokat használtam, a másodiknál meg túl keveset. A kettő közé kéne belőni valahogy, de mégis hogyan? Meg van.~ Elkezdtem futni a fához és elkezdtem felfelé futni.

// Csak vasárnap hajnalban leszel vagy azért lesz, h sűrűbben is írsz? Nem zavar csak tudni kék, hogy készüljek.//

Úgy déután egy óra körül lehetett. Hogy mi volt ekkor? A napja hogy megkapjam az első küldetésem. Ahogy felkeltem végiggondoltam, hogy mit kell majd aznap csinálni. Lassan felkeltem, elmentem a szekrényhez, elővettem a ruhámat és felöltöztem. Utána odamentem az asztalomhoz és ránéztem, hogy mik mára a teendők. Abban a pillatban, ahogy ránéztem és végiggondoltam megállt bennem az ütő. Az volt rá írva: "Ma lesz az első küldetés. El ne késs!" Amilyen gyorsan tudtam kifutottam a házból. Még ennivalót és italt sem vittem magammal. Ahogy bírtam, úgy futottam az akadémia felé. Útközben azon gondolkodtam, hogy mit fogok majd mondani. Semmi sem jutott eszembe. Futás közben többször is megbotlottam. Lassan észrevettem az akadémiát. Ahogy odaértem körülnéztem.
- Senki, sehol. - sorongtam. - Szent Rikodu sennin! Ezért én mit fogok kapni! -
Körbenéztem, még mindig nem volt senki ezen a környéken. Gyorsan kieszeltem valamit és gyorsan befutottam az erdőbe. Tíz percet rohangáltam körbe, körbe, de nem találtam senkit. Majd amikor már majdnem feladtam, észrevettem valamit. Lépteket, szavakat hallottam. De ez se hatott meg, mert gondoltam, hogy más jár erre.
- De egy próbát csak meg ér. - suttogtam magamban és elindultam abba az irányba ahonnan a hongog jöttek. Nem láttam sajnos senkit. De nem adtam fel. Tovább kerestem és egyszer csak megpillantottam egy kardos embert és egy Genkit. Közelebb futottam, de amikor szóhoz akartam jutni elkezdtem lihegni. Két-három lihegés után összeszettem magam.
- Jó reggelt kívánok! Szia Genki. Ha nem tévedek ön a sensei. Remélem nem késtem? -

//Bocsánat a késésért. Sok dolog közbejátszott a késésben. Mégegyszer elnézést.//

Épp a fára próbálok felmászni és esek le, mikor megérkezik Hiashi, klántársam. ~ Rendesen elkésett. ~ Kaito sensei felkapta ilyedt társamat és rendesen leszidta. Addig én tovább gyakoroltam. Körülbelül 4 méter magasra juthattam és még egy lépést akartam tenni, mikor a sensei magához hívott. Arcáról nem lehetett leolvasni, hogy az elöző pillanatban még Hiashival ordibált. Elmondja a küldetésünk részleteit. Egy személyt kell a kikötő városból a Daymio nyári lakába az Akai Tsuki palotájába. Beszéd közben elővett egy térképet és azon mutogatta meg a helyeket. Az utolsó mondatok - Ezek szerint jó két napos út vár rátok a kikötőből a palotáig, tekintve, hogy jó eséllyel civilt kell kísérnetek, aki nem lesz képes az átlagnál gyorsabb haladásra. - Valami kérdés indulás előtt? - meg ragadták a figyelmem.
- Sensei Jól vettem le, hogy sensei nélkül kell elkísérnünk azt a valakit a kikötőből a daymio palotájáig? Vagy csak ránk akart ijeszteni?

Mesterem elmagyarázta, hogy ő is velünk jön és a kérdésem igazából egy félre értésen alapul. Miután összehajtotta a térképet megkérdezte, hogy mindenkinek meg van-e mindene. Gyorsan átgondoltam a felszerelésem. ~Keiko megvan, katanám meg van, shurikenek, kunaiok, senbonok megvannak. wakizashi? ~
- Mester otthon hagytam a wakizashim. Haza rohannék érte.
Elővettem Moon pórázát, majd szomorú szívvel kikötöttem egy fához, hogy ne jöjjön utánam, és elindultam haza. Körülbelül 5 perc alatt hazaértem, de sehogy sem akart eszembe jutni, hogy hova is raktam. Leültem a fotelre, amikor valami fenéken szúrt. ~ Én hülye. ~ Megtaláltam a wakizashit és elindultam vissza.
- Sensei én kész vagyok tőlem mehetünk.

//Bocsánat a késésért, nem volt internetem//

Megkaptam ami nekem járt. jól megszidott a sensei. De amikor már azt hittem, hogy indulni fogunk akkor még Genki hazament a wakazasiért. Én is leellenőriztem, hogy mindenem meg van-e. Minden nálam volt. Amíg Genki hazament, én megpróbáltam összeismerkedni Moonnal, Genki farkasával. Odamentem hozzá, megszagoltattam a kezemet vele. Körölbelül egy percig szagolgatta. Nagyon aranyos volt. Megsimogattam a fejét a hasát. Azok után előkapartam az övtáskámból egy kis rágcsálnivalót és odaadtam Moon-nak. Ezalatt az idő alatt visszaért Genki, én pedig elgondolkodtam valamin. Nem tudtam milyen veszélyes ez a küldetés. Ez nagyon zavart. Semmi kedvem sem volt harcba keveredni, főleg nem úgy hogy még semmilyen komoly jutsut sem tudok. Ezért inkább mást eszeltem ki. Ha megtámadnak akkor robbanójegyzetekkel fogok harcolni mert azokkal minimum elkábítom az ellenséget ha nem ölöm meg. A másik amin elgodnolkodtam hogy mit fogok tenni egy jounin szintű ellenség ellen. Mert az igaz hogy ott a sensei de ha többen támadnak ránk akkor bajban leszünk. De inkább ezeket a dolgokat kitöröltem a fejemből és odafordultam a senseihez.
- Sensei azt szeretném kérdezni, hogy milyen szintű a küldetés és hogy milyen veszélyek merülhetnek fel? - kérdeztem a senseitől.

Halvány mosollyal nézem Kodot, majd pillantok le én is alább. Kodo szereti a népet, amit védelmezünk… és én is szeretem. A Djukák a családom… ám a Holdbéliek a barátaim. Legyen kicsi, nagy, fiatal, vagy öreg, ismert, vagy ismeretlen ők a Hold tagjai, és én teljes szívemből meg akarom őket védeni. Ahogy szállunk, végül megérkezünk a célterületre, és kezdődhet is a leszállás. Azonban mikor leértem csodálkozva hallgatom, hogy nem történik újabb puffanás, azaz Kodo nem követett. Visszanézek, mire rögtön megmagyarázza. Bólintok, majd integetve utána kiáltok.
- Jó utat és sok szerencsét fivérem.
Végül megfordulok és elindulok vezető palotája felé. Ám még csak a kaput léptem át, máris elállták az utamat. Namizou egyik embere volt, és közölte, hogy már vártak rám. Húha… valami rosszat tettem? Á nem tuti nem. Végül aztán megérkeztem a terem elé, és eljött az igazság pillanata. Nagyot nyelek, miközben a vezetőnk elé járulok, és jobb öklömet a bal tenyeremhez érintem, és meghajolok.
- Hazatértem uram.
Végül kiegyenesedek, és a Namizou úrra nézek. Üdvözölt, ám nem sokat várt utána, már közölte is miért hívatott. Elmagyarázta a feladatom, és én lelkesen bólintok egyet, és határozottan szólok.
- Értettem Uram! – majd egy meghajlást követően elindultam kifelé.
Miután összetalálkoztam a medikussal bemutatkozok, és kezet rázok vele, majd ha minden formalitással kész vagyunk, elfilkózok hová induljak. Végül úgy vélem az éjszakai küldetés miatt elő kéne készülnöm. Az ujjamra harapva, máris kiserken a vér, és a nemrégiben megtanult jutsut ismét használom. Benkei ott állt előttem a földön, és rám néz.
- Bocsáss meg Benkei, hogy ilyenkor idehívtalak, de fontos feladatot kaptunk, és jó lenne a segítséged... Remélem nem gond. – bár nem kaptam kielégítő választ, de úgy tűnik, hogy nem fog elmenni, így társamhoz fordulok – Hogosuro kérlek, kezd el az őrködést, Benkei te meg tarts vele az égen, és figyeld meg a környéket. Emberrablók után kutatunk, így kérlek, tartsd nyitva a szemed. Ha összetűzésbe kerül Hogosuro kérlek, Benkei keress meg. 20 perc múlva, ha nincs semmi vész keressetek a falu főterén, elmegyek beszerezni egy-két dolgot.
Végül, ha rábólintanak, akkor végül elválunk, és egy felszerelés üzlet felé vettem az irányt. Gyorsan átnéztem mire lenne szükségem, majd végül csak egy Lámpás mellett döntöttem. A többit vagy nem tudtam használni, vagy teljes mértékben felesleges volt jelen pillanatban, míg a lámpás a sötét miatt valóban hasznos lesz. Végül kilépek az üzletből a kezemben a lámpással, megindulok a főtér fele. Egyelőre talán még nincs olyan sötét, így még nem gyújtom be. Menet közben jobbra-balra nézegetek, hátha megpillantok valakit, de egyelőre remélem, nem lesznek ezzel gondunk. Ha minden jól megy azonban sikerül elérkeznem a főtérre, ahol megvárhatom a többieket. Az egyik ház falának dőlve figyelem a környéket, majd ha a többiek megérkeztek közlöm velük, amin eddig gondolkoztam.
- Üdv újra. Szereztem világító eszközt, így ha el is kell hagynunk a várost nem, kell vakoskodnunk. Úgy vélem a rablók a Látogatónegyed, vagy a Ninja-Akadémia állhat a legkönnyebb prédájának. Az előbbibe kevés a shinobi, a másiknál meg még túl képzetlenek az ellenálláshoz. Egyelőre próbáljuk meg az Akadémia környékén, még ha nincs is elvben már tanítás, hátha találunk valami gyanúsat.– már indulnék is, azonban végül meggondolom magam.
Megállok, és lecsatolom a fejpántomat, és elrakom. A ruházatomat próbálom úgy igazgatni, hogy ne látszódjon, hogy shinobi vagyok, majd ha kész vagyok a társamtól is ezt kérem.
- Nagyobb eséllyel támadnak ránk, ha azt hiszik ártalmatlan utazók vagyunk, mint a falu ninjái. Bár nem jó, ha ránk támadnak, de nagyobb eséllyel megússzuk mi, mint a látogatók többsége nem de bár?
Végül, ha mindenki egyetért, akkor megindulok az Akadémia felé. Miután odaértünk próbálok úgy viselkedni, mint egy turista, és a lehető legkevesebb feltűnéssel vizsgálom a még kint levőket gyanús emberek után kutatva. Főleg olyanok után, akik próbálnak ugyanígy tenni. Gondolom a rablók próbálnak beleolvadni a tömegbe, és ők is keresik az áldozatukat.

Olybá tűnik nem lesz gond egyelőre a bajokozókkal, és így nyugodtan várhattam meg shinobi társamat, és Ninjuu barátunkat. Nem említettek semmi fontosat, így úgy vélem nem láttak semmit sem. Ez jó. Szerencsére. Bár a küldetés szempontjából pech, de legalább a bajok előtt meg tudtuk tárgyalni a dolgokat. A tervemmel nem szálltak vitába, ami igazán jól esett. Nem gyakran tervezgetek, és ha mégis általában nem mindig úgy sülnek el a dolgok, ahogy én elgondoltam. Szóval kicsit izgulok, hogy ne legyen semmi kalamajka. Végül elértük az Akadémiát, azonban a gyerekek java már elment, és a maradék itt levőkért is eljöttek a szülei. Megnyugodok, majd csak egy bólintással jelzek Hogonak, hogy egyetértek a döntésével. Azonban ahogy megyünk, arrébb valaki megállít minket, és megkérdezi szükségünk van-e fuvarra. Már épp készültem visszautasítani, de társam megelőzött. Végül folytattuk az utunkat, mire Hogoru felvázolta a tervét. Erre is csak bólintok, hisz sok lehetőségünk nem maradt.
- Sok szerencsét srácok.
Majd elindulok valamerre, amerre a „hasam vezet”. Nem sok árus, bolt volt már csak nyitva, melyen nem is nagyon csodálkozok. Egyelőre csak járőröztem és furcsa dolgok után kutakodtam. Egy ideig keresgéltem, majd végül úgy döntök ideje lesz kérdezősködni (már ha nem találkoztam valamivel útközben). Mielőtt azonban bárhova is bementem volna egy sikátorba érve Henge no Jutsu-t használva megváltoztattam a külsőmet. Egy korombeli srác, hosszú fekete hajjal lófarokként összekötve, barátságos zafírkék tekintettel, vékony testalkattal, és kedves mimikával. Vegül leültem az egyik étteremben a pulthoz, és rendeltem magamnak egy kis Rament. Miközben falatoztam a gondolataimba merülök látszatra, majd egy idő után csak az ételt piszkálom. Természetesen próbálok minél jobban összpontosítani, hogy ne múljon el a technika, de csak úgy teszek, mintha aggasztana valami. Végül a pultos felé fordulok és megszólalok.
- Elég durva mit hallani az utcákon mostanság. Állítólag el-eltündösnek emberek az utcáról… elég hátborzongató… - úgy teszek, mintha kirázna a hideg, de végül elmosolyodok – De ez biztos valami mendemonda nem igaz?
Végül, ha a pultos ennyiben hagyja, fizetek, majd távozni készülök, azonban az ajtóban megállok, majd visszafordulok.
- Mondja Uram/hölgyem… mindig ilyen sokhintós szállító volt a környéken? Alig 1 óra alatt, már 3-an kínálták fel a szolgáltatásukat. Úgy látszik túl régen voltam már ebben a faluban… - próbálok úgy tenni, mintha valóban meglepne.
Viszont tényleg gyanús volt a dolog, viszont lehet csak túlreagálom.

Az álcámat mindenképpen meg akartam változtatni, hisz a falubeliek nagy része ismeri az értük harcoló shinobik többségét, ha mást nem a Djukákat talán. Így jobb az óvatosság, hisz sosem jó, ha a panaszokat egy shinobi szájából halják. A rendelést leadtam, és nem volt más dolgom, míg megvárni az ételt. Végül megszólalok, és elmondom azt, amit elgondoltam előre, majd miután befejeztem vártam, hátha hallok valami érdekeset. Ahogy vártam tényleg sikerült némi hasznos információt kinyernem. Valóban szokatlan volt a sok fuvaros, és az állítása szerint egy ideig pont, hogy kifogyóban voltak. Próbáltam valami gratulációt mondani a férfinak, aki a fiával büszkélkedett, de lassan már el kéne hagynom a helyiséget, mert a végén még bajban leszek koncentráció terén. Sajnos azonban nem tudtam meg túlontúl sokat, még ha annyi kiderült, hogy a falusiak is tájékozódtak azért nagyjából a történtekről. Megköszöntem a Rament, majd miután fizettem (egy kis borravalót is hagytam az asztalon), rögtön távoztam is. Ahogy kiértem nyújtóztam egyet, majd amint eltűntem szem elől rögtön feloldottam a technikát. Csak azután lépek ki a sikátorból, miután nyújtóztam egy kicsit. Ideje volt tovább állni. Kövi utam az egyik bolt felé vezetett. Elképesztő, hogy itt is ugyanúgy láttam kocsisokat. Próbáltam felidézni egy olyan helyet, ahol idősebb asszony a pultos, de ha nem jut, eszembe megpróbálkozok az egyik zöldségesnél. Szépen kivártam a sorom, majd ha van rendeltem magamnak egy kis szőlőt. Miközben a pultos dolgozott rákérdeztem úgy fél várról.
- Mondja Uram/hölgyem.. van valami érdekes pletyka errefele? – kérdezem tőle, mintha csak valami kedvelést keresnék.
Miután végig hallgatom, megköszönöm a szőlőt, fizetek, majd távozok. Visszafele a találkozó pont felé azonban felötlött valami. A környéket kezdem el vizslatni, és ha találok egy szabad kocsist rögtön célba veszem, és oda érve meghajolok, majd rákérdezek a legártatlanabb tekintettel, legőszintébb kíváncsisággal.
- Elnézést a zavarásért Uram tudna segíteni? Holnap lesz segítségem a Harmat Utcában, és fogalmam sincs, merre fele van… el tudná mondani nagyjából merre, találom? Itt lakok a környéken, és jó lenne, ha holnap reggel nem vaktában kéne keresgélnem…
Próbáltam az innen legtávolabb eső utcát választani. Volt egy olyan sejtésem, hogy a Kocsisok között kell lennie egy-két emberrablónak, hisz nekik nagyon egyszerű tévútra csalni az embereket. Elég egy kis altatószer, és a kocsiban lévőknek már fel sem tűnik hová húzzák őket, és kívülről is úgy tűnhet, mintha csak fáradt lenne az utas. Tökéletes álca. Ha az illető nem tudja, vagy rosszul mondja el az útbaigazítást tudni fogom, hogy vagy csak egy pocsék kocsis, vagy egyszerűen csak az én elméletem alapján dolgozik. Ahogy ezzel végzek meghajolok, és köszönetet mondok, végül megindulok a megbeszélt helyre, és ha találkozok a többiekkel rögtön elmondom nekik miket tudtam meg, és mire gyanakszok.

Az éttermet elhagytad, majd tovább álltál, hogy még több információt szerezhess. Egy kocsist szúrtál ki, egy olyan alakot, aki a szemedben potenciális emberrabló lehetett.
- Bizony, hogy tudom. Tán elvigyem odáig uram? Vagy netalán a reggel óhajt egy fuvart? Cégünk házhoz is megy, ha szükséges - hajtott fejet a kalapos férfi. Ekkor egy másik férfi lépett a lámpák fényébe.
- Uram, van még helye? - sietett a kocsishoz, a hátad mögül. 
- Hát persze, hová lesz az út?
- Háát - ekkor a férfi mögéd ér, majd kezét előre nyújtva füstöt fúj az arcodba. Hirtelen minden elhalkul, csupán az előtted és mögötted állók nevetését hallod, valamint azt, hogy: ennyi elég lesz a főnöknek. Az utolsó dolog, amit láttál, egy kar, mely átkarolta hátulról a mellkasod, mielőtt eldőlnél, a karon pedig egy C betű volt felvarrva. Talán másodperceid vannak, mire minden sötétségbe borulsz és elájulsz.

Tested remeg, vagy remegteti valami. Mikor kinyitod a szemed, alakok összemosott foltjait látod, melyek lassan tisztulva embereket formáznak meg. Sötét van, te pedig nagy bajba keveredtél. valamiféle kocsin lehettél, egy nagy ketrecben. hallottad a víz csobogását, valamint az egész kép egy kisebb tengerpartra emlékeztetett. A talaj homokos volt, deszkalapokon át haladtatok át. Majd hirtelen a rács megremegett, és a magasba emelt titeket valami nagy gépezet, és egy hajóra emelt lassan. Talán 2 perc volt, mire a gépezet felemelt és a hajóra rakott. Ezután nemsokkal a hajó elindult, egy fél órás útra, egy kis szigetre, valahol a lagúnában.


- Kifelé - szólt egy hang, a kocsis hangja, miután kinyílt a ketrecajtó, és a benn lévő tucatnyi emberrel együtt elindultatok a vad dzsungel belsejébe. Az elraboltak mind civilek voltak, két férfi állt elől, valamint négy másik, katanás irányította a tömeget. valamiféle zsoldosok lehetnek. A két férfi talán 5 méterre lehet a csoport előtt, a katanával felszereltek pedig szintén kettesével mennek előttetek és mögöttetek. De vajon hova indulhattok?

Az étteremből kilépve végül elsőre mégiscsak egy kocsissal intézem el a gyorstalpalót. Azonban kérdésemre sajnos nem kitérő választ kaptam, ezek szerint tudja merre fele található a hely. Na, mindegy egy próbának megfelelt.  Már készültem volna kitalálni valamit, amivel itt hagyhatom, ám egy újabb hang csatlakozik a társalgáshoz. Úgy tűnik, egy másik utas közeledik felé. Már azon voltam, hogy ez megfelelő lesz az eltűnésre, amikor is csak annyit veszek észre, hogy valamit az arcomba fújnak. Hirtelen mintha lelassulna az idő. A végtagjaim elzsibbadtak, és már nem érzem őket. A lábam egyre gyengébbek, és a fejem is egyre nehezebb. Tompán pislogok. Csapdába estem… Karomat megpróbálom az ég felé emelni, hogy jelezzek a lámpással az g felé. De túl gyenge voltam. Még hallottam az alakok utolsó szavait, majd elnyel a sötétség.
 
Tompán érzem, ahogy testem akaratlanul mozgolódik. Elsőre nem tudtam semmit sem tenni, majd idővel szemhéjamat már nem éreztem túl nehéznek. Résnyire nyitva a szemeimet, próbálok körülnézni, ám a szer, amit rám fújtak még mindig kiütött. Pocsék érzés volt. Végül, ahogy a szervezetemből tűnik el a szer, úgy válik a látásom egyre tisztábbá. Bár eléggé nehézkesen ment, de próbáltam ülő helyzetbe tornászni magam. Furcsa volt a helyzet, és kissé tanácstalan voltam. Egyértelmű mi folyik itt. Az emberrablók elkaptak. Ami jó, mert így megtudhatok egy-két dolgot, illetve rossz, mivel nem tudtam Benkeiéket értesíteni. Egy halk cöhh hagyja el a számat. Hosszú, és érdekes út állt előttünk. Elsőre úgy tűnt, mintha kocsival vinnének minket, majd az egész ketrec szerűség furcsán remeg, majd kis idő elteltével már a vízen lévő egyenetlen hullámzás mozgat minket. Hát mit ne mondjak, eléggé rosszul leszek ettől a sok változástól lassan.
 
Nem tudom mennyi idő telt el, de itt a sötétben szinte örökkévalóságnak tűnt, mire az ajtót kinyitották, és fény szűrődik felénk. Egy ismeretlen parancsol ránk, amire jó páran reagáltak. Én is talpra kecmeregtem. Próbáltam nagyjából középre kerülni, hogy kevésbé legyek feltűnő. Ha van a rablók között áruló getsus lehet meg fog ismerni, és az nem lenne jó. Egyelőre némán engedelmeskedek, és csak meredek az előttem haladó hátára, de a periférikus látásomat megpróbálom használni, hogy felmérjem a környéket. Végül egy gyors körbe nézést is megengedek magamnak gyorsba, aminek köszönhetően tisztába vagyok a felügyelők számával. Egyelőre viszont nem tehetek semmit. Így előbb kdierítem mégis hova a fenébe tartunk.

Lassan haladtunk, és olybá tűnt egy ideig kutyagolni fogunk. Nem maradt hát, más hogy felmérjem a terepet. Az elöl haladókat néha-néha végigmérem, ha éppen nem velünk foglalkozni, így hamarosan fel is fedezhetem a rájuk tetovált jeleket. C és D. Ha ők is ugyanazt az elvet képviselik, mint az a B-s alak, akkor elviekben egy D és egy C szintű shinboival van dolgom. Ez jó, velük talán képes lennék elbánni, ha szerencsém van. Viszont nem merném megkockáztatni, mivel a hátul haladók miatt, most így is, úgy is túlerőben vannak. A hátsókat nem akartam megvizsgálni, hátha túl feltűnő leszek. Egy ideig így haladtunk, majd végül egyszer csak egy chakra fal állja utunkat. Mivel máshogy nem tudtam nevezni, így "C" két előreláthatóan szövetséges társával rendezett valamit, majd jött az átadás. 

Rengeteg sátor. Ez volt az első, ami feltűnt. Azaz rengeteg ellenség. Ez nem jelent jót. Az, hogy egyedül is el tudom intézni a gondot, és elmeneküljek, már teljesen összedőlt. Így hát némán, és kissé csalódottan hagyom sodorni magamat az árral. A fősátorba érve, azonban sajnos átkutattak minket. Elkoboztak tőlem így mindent, ami nálam volt. Végül egy ajtón keresztül levezettek minket a fogdába. Az ajtón lévő pecsétből ítélve olyasmi lehet, ami meggátolja az illetéktelen behatolást talán. Ahogy haladtunk mindannyiunkat be-bevezettek egy-egy cellába. Az első mozdulatom az volt, hogy kiutat keressek, míg a másik az, hogy megnézzem kik, és hányan őrizték az itt lenti folyosót. Amennyire tudtam próbáltam megállapítani vajon hány őr lehet itt lent a zajokból, ha nem látok senkit. Illetve, ha van a cellatársamat is megvizsgálom.

//Burakkuma visszatérése//

Miután végighallgatta Kodo szavait a már tudott, korábbi Tábor tapasztalatainak összefoglalásáról, csak biccentett a további parancsokra. Ha szétválnak, nagyobb eséllyel fülelnek le valakit az emberrablók közül. Csak a kapcsolatot kell megtartani a csapatok között. A csalódottságot, amit amiatt érzett, hogy még Kodomo testvére sem tudott igazán használható dolgokat az új Burakkumá-ról, elnyomta magában. Felesleges lett volna ezzel az érzéssel foglalkozni, hiszen nem először kellett a szinte semmiből elindítani egy küldetést. A cél fontosabb volt, mint az a csekély idő, amit a felderítésre kell áldozniuk, amiről jól tudta, sokszorosan megtérülhet.
Aztán megjelent Tomoko, s Ame szíve megdobbant. Maga sem tudta volna megmondani, hogy mi volt, ami Soro Mesterrel való utazásai előtt alakulni kezdett köztük, talán csak kölcsönös szimpátia, talán valami bolondos hóbort, vagy a tiniszerelem egy soha be nem teljesülő csillanása, de a fiú tagadhatatlanul fontossá vált számára, akár a testvérei.
- Üdv köztünk Tomoko- mosolygott rá, bár saját köszöntő szavait sutának és túlontúl szenvtelennek találta. A múló évekkel bizonyára keményebb, hűvösebb lett, s ennek jeleit talán észre sem vette volna, ha nem egy régi jó ismerős mutat neki tükröt a felbukkanásával. Yoru talán megérezte hangulatváltozását, s könnyedén a lábának simult mozgás közben. A puha bunda, s az alatta feszülő izmos test érintése segítette, hogy az új gondolatokat lényegtelennek minősítve a feladatot s csak azt tartsa fejben, s ne feledje egyik testvérül megmentése, s nemzetük oltalma a feladatuk.
- Kodomo, Nara, vigyázzatok magatokra.-biccentett feléjük, majd megiramodott maga mögött hagyva a kételyeket. Biztosra vette, hogy a többiek követni fogják, s Yoru is ott ügetett mellette. Mielőtt azonban elérte volna a célterületet, megállt egy kisebb sikátorban, s ha a többiek is megállnak, indítványoz egy rögtönzött kupaktanácsot.
- Az akadémia környékét kívül-belül ismeritek, mióta pedig itt vagyok, -furcsa volt belegondolni, hogy ez már években mérhető,
- én is jól kiismertem. Az ellenség nem hiszem hogy rendelkezik olyan helyismerettel mint mi, de nem fogja magát azzal felfedni, hogy ismeretlen helyekre téved és esetleg hibázik. Ebből kiindulva rendelkezniük kell jól bejáratott útvonalakkal. Először is meg kell határoznunk azokat a pontokat, melyeken az idegen kereskedők is nagy eséllyel felbukkannak. Olyan helyeket, ahol nem tűnnek fel a jelenlétükkel. A főbb utcák a közlekedés legegyszerűbb pontjai, ha az áldozatok önként indulnak el velük, le sem kell térniük ezekről az utakról, elkábítani pedig már később, biztos távolban is lehetett őket. - morfondírozott.
- Egyszerűen embereket rabolni és velük kereskedni, nem túl gazdaságos. Ha csak ennyiről van szó, a szekereik félúton üresen jönnek, nem hoznak hasznot, főleg ha csekély értékű khöm.. hogy is mondjam.. áldozatokkal térnek vissza.. - Az utazások a Mesterrel, a kereskedő és egyéb álcák használata sem múlt el nyomtalanul, s ezt általában szerette is felidézni, ám most úgy érezte, szavai túlságosan is nélkülözik az emberséget.
- Egy üresnek tűnő szekér viszont, ha tiltott áruval érkezik, a csempészet miatt gazdaságossá válik, ez esetben pedig kell egy épület, ahol láthatatlanul pakolhatnak le, és kell egy belső ember, aki tud róluk. Ha pedig ez a szekér legális áruval megrakva jön, az erősíti a bizalmat a leendő áldozatokban. Ekkor kell valaki, aki az árut átveszi, lehet beépített és lehet ártatlan ember. Na most... az, ha valaki sokszor jön be a faluba, és minden alkalommal utasokat is elvisz, de azok közül senki nem tér vissza, előbb-utóbb szemet szúr. - gondolatai vissza- visszatértek a csekély értékű emberekhez. E pillanatban úgy érezte, nagyon rosszul gondolkozik róluk. Nem értette, miféle shinobi gőg miatt kezeli az egyszerű polgárokat kevésbé értékesként... csak annyit tudott, hogy ez rossz gondolat ráadásul semmi eredményre nem vezet, így próbálta tovább forgatni, újra és újra összeilleszteni a hézagos kirakós darabjait.
Valami közösnek lenni kellett bennük, az áldozatokban. Valami különlegesnek. Mesterségbeli tudásnak, vagy valaminek.. Egy nagy és erős szervezet megengedhetné magának, hogy tiltott vagy titkos technikák miatt raboljon el embereket, vagy gyerekeket raboljon, hogy agymosva hadsereget neveljen, eddigi tudása szerint azonban mégsem ez volt a profil.
-Van valakinek ötlete, hogy miféle közös vonása lehet az elraboltaknak? -mondta ki aztán a legégetőbb kérdését, remélve hogy a fiúknak van valami gondolata, ami tovább viszi..
-Tomoko, ha jól emlékszem, jó kezed van a tintaművészethez. Ha eldöntjük mit keresünk, örülnék ha segítenéd vele a felderítést. És nyakon kellene csípnünk pár akadémiai gézengúzt is. Emlékeim szerint mindenbe beleütik az orrukat, így ha bármi szokatlan dolog történik, ők látják, még ha nincsenek is tisztában a jelentőségével. Csak azt kell elérnünk, hogy ne fecsegjenek. -gondolkozott el újfent.
-Talán kisebb felderítési feladatokat rájuk is bízhatnánk, természetesen biztonságosakat, így nem szúr szemet ha kutakodunk. -abban már biztos volt, hogy magát, és a jól ismert macskát előbb-utóbb mindenképp álcáznia kell, s erre a parasztlány és a kecskéje szerep nem tűnt rossznak.
-Ha odafentől, a tetőkről indítjuk a keresést, az útvonalakat láthatjuk, de az átvevő és esetleges pihenőhelyeket, fogadókat is lokalizálnunk kell. Minél nagyobb a tömeg, annál több a potenciális áldozat. Mit gondoltok?

A tanár nem akart elengedni, de végül sikerült elszabadulnom és az utolsó pillanatban még elsajátítanom a technikát. Egy kicsit késve, de szerencsére nem elkésve érkeztem meg a Djuka birtokra. Semmit nem tudtam a küldetésről, de szerencsére Namizou és Kodomo felvilágosítottak a dolgokról, így már tisztábban láttam, bár ez sem nyugtatott meg. Namizou még bátorító szavakkal távozott, amiben végre volt valami nyugalmat engedő, mégpedig a megint. Mivel már a korábbi mondatokból is leszűrtem, így ez csak megerősített, hogy a Djukák már egyszer megsemmisítették a Tábort. Annak, hogy Améval és Hiashival kerültem egy csoportba külön örültem, főleg a lány jelenléte jelentett sokat, hiszen Hiashival ellentétben ő valamivel megfontoltabb és hát lány, méghozzá szép. Nem mondom, hogy tetszik, de azt sem, hogy nem.  Améval már valami kialakult köztünk, talán csak barátság, lehet, hogy több, de erre most nincs idő, ha túléljük a küldetést, akkor lehet, hogy komolyabban foglalkozom majd vele is, de most nem lehet. Köszöntését viszonozom.
- Örülök, hogy újra láthatlak. Szép vagy, mint mindig.
Mindenkinek bólintottam, hogy örülök, hogy látom őket és annak, hogy ismét segíthetek a falut érő veszély megszüntetésében, ahogy a Nazo szigeten is tettem, igaz azóta sokat fejlődtem. Elválltunk, Ame kijelentésére csak egy hamiskás mosoly jelent meg az arcomon, némi perverzióval karöltve, mert eszembe jutottak olyan dolgok, amik nem publikusak és az akadémia környékén történtek, bár akkor nagy szó volt, ma inkább csak egyszerű gyerekcsínyek. A perverz mindenedet.
- A legvalószínűbb, hogy az emberkereskedők ott mennek be, ahol a többi kereskedő, így azt javaslom, hogy a kapuhoz vezető utat vizsgáljuk az akadémia környékén. A legjobb az lenne, ha nem néznénk ki ninjáknak, hanem átlag polgároknak, akik a dolgukat végzik. Mért ne lenne gazdaságos? Nem fizetsz azért amit elrabolsz és utána még pénzt is kapsz. Rabolni, lopni mindig gazdaságos volt.
Mondom, majd hallgatom Ame további gondolatait.
- Leginkább az, hogy el vannak rabolva.- Mondom egy barátságos mosoly keretében, hogy azért rájöjjön, hogy nem gondoltam komolyan.- Gondolkodjunk az emberrabók fejével. Én a helyükbe csak egészséges felnőtteket, nőket és férfiakat rabolnék, esetleg olyanokat, akiknek szakmájuk van. Leginkább ez lehet közös azokban akik áldozatu estek emberrablásnak, ha valóban emberkereskedőkről van szó.
Gondolkodom, ahogy a lány tovább morfondírozik. ~Meg van.~
- Ahogy minden ember, úgy egy kis gyerek is megvesztegethető. Szerintem néhány rosszcsont, ha felajánljuk, hogy szólunk az érdekükben a gennin vizsga sikeréért, szerintem segítene. Én is a rejtőzködést javaslom de minél előbb kezdjük meg a kutatást.
Mondom és várom a válaszokat.