Szabad Játék (6)

**Sharo Lu** Kedd Aug. 23 2016, 12:20

//Miu *nincsölelés*//

Helyszín: Füst és Tűz Országának határától pár kilométerre fekvő kis falucska

Magassarkú csizmám egyenletesen kopog az utcaköveken. Kipp-kopp, kipp-kopp. Borzalmasan unalmas utazni; főleg ha eddig csak retardált emberekkel voltam képes találkozni. Feltekintek az égre, mintegy válaszra várva. Nah, történjen már valami! Nem látok semmi mást, hatalmas, gomolygó viharfelhőkön kívül. Ezaz! Imádom az esőt. Elmos mindent amit el tud, de táplálja a száraz, szomjas földet az ilyen undorító, kétszínű, semmilyen évszakokban is. Csak most veszem észre, hogy megálltam miközben az eget tanulmányozom. Istenem. Egyértelmű, hogy nem létezel mert... mert nem és kész, de azért eshetne már. Ha vihar lenne nyugodtan folytathatnám az utamat a Füstbe anélkül, hogy minden sarkon leszólítana valami részeg vagy belőtt kutya. Elfintorodom amikor az első csepp megérinti a bőrömet, majd mintha könnycsepp lenne lecsordogál az arcomon. Elégedetten elmosolyodom sikeremen, majd tekintetemet az útra függesztem és újra elindulok, most már gyorsabban. Minél hamarabb kijutok ebből a mocskos faluból annál jobb lesz. Miközben az eső rákezd én pedig magamra kanyarítom a köpenyemet, nehogy kis fehér fekete ruhám elázzon, megfigyelem a házakat melyek az utca két oldalán sorakoznak. Kicsi, kertes házak, a legtöbb elhanyagolt, de itt is találni olyat amin még egy kósza pókhálót se képes felfedezni az ember. A csuklyát az arcomba húzom, hogy elrejtse a vonásaimat, de sajnos termetem és hosszú ezüst hajam mindig elárul, hogy nem a másik nemhez tartozom. Felgyorsítom lépéseimet, már szinte futok, elegem van ebből a faluból, elegem van abból, hogy minden ember vádlón néz rám, mások meg prédának tekintenek. Jajj egy fiatal lány aki még szinte kislánynak mondható a kinézete alapján miért ilyen érdekes? Tudják mit? Ha valamelyik hozzám ér annak levágom minden ujját. Részeg barmok! Minden jól megy, az utcák kiürülnek, hiszen senki épeszűnek nincs kedve a szakadó esőben mászkálni. Egyszer csak egy kéz nehezedik a vállamra majd egy fiatalos, ismeretlen férfi/fiúhang szólal meg.
- Khm... bocsánat hölgyem de nem tanácsos ilyen időben egyedül mászkálni. Megengedi, hogy elkísérjem amíg nem talál egy önnek megfelelő szállást?
Haragom ezekre a szavakra rögtön elpárolog és most egy kaján vigyor jelenik meg az arcomon. Jajj cuki fiú. Végre nem egy részeg disznó. Nos... pár kilométer séta és elérem a határt, de most, hogy ilyen kíséretem van várhatunk egy kicsit. Végül megszólalok a legtöbb színészi tehetségemet szavaimba vetve.
- Óh, micsoda lovagias gesztus. Elkísérhetsz, ha akarsz drágám, de csak pár kilométerre van az úti célom. Onnan is tovább utazok. HAza kellene mennie. Biztos, hogy velem tart?
Erre kín ül ki arcára, látom, hogy vívódik magában. Mit válasszon? Az elbűvölő, de ismeretlen lányt vagy a meleg, takaróját és az otthonát. Végül magabiztosan belém karol és vezetni kezd.
- Nyugodjon csak meg, rám nem vár senki, csak egy egyszerű kereskedő fia vagyok aki épp ebbe a városba érkezett és mikor megláttam, hogy egy nálam egy-két évvel fiatalabb hölgy egyedül sétál az nem hagyott nyugodni. Meg is támadhatják.
- Jaj tudok én magamra vigyázni. De nagyon örülök, hogy segítesz egy ilyen... védtelen lányon. - elmosolyodik, mire közelebb lépek hozzá, majd magam felé fordítom az arcát. Gyönyörű, szinte világító kék szemek figyelnek engem, ujjaim épp szőke tincseket érnek. Olyan közel hajolok hozzá, hogy ajkunk majdnem összeér, majd egy apró mondatot súgok neki. - Csókolj meg úgy mintha ez lenne az utolsó alkalom.
Erre ő átkarol és fülig elpirul, de hősiesen teljesíti a parancsomat. Ajkait az enyémre tapasztja és mély, lágy csókkal jutalmazza meg az idegen lányt akibe egy pillanat alatt beleesett. Szegénykém. Senki se kérte rá, hogy jöjjön velem. Miközben ápolt, fényes szőke hajába túrok kinyitom a szemem és körbetekintek. Már elhagytuk a falut és most a földút közepén csókolóztunk az esőben. Oh! Minő romantikus helyzet. Ám a fiú csókja túl lágy nekem, mentes minden szenvedélytől és hiányzik belőle az elfojtott vágyakozás a szerelem után. Kár érte.
- Sajnálom, de... nem elég jó. - mondom neki mikor elszakadok tőle. Mielőtt még elhúzódhatna rámosolygok, majd előhúzom a combomra erősített kést és lassan a gyomrába szúrom. Arca hirtelen összerándul, majd lassan fájdalmas grimasz uralkodik el vonásain. Lassan hátralép és kezeit a sebre szorítja miközben én épp lenyalom a vérét a pengéről. Hmm... Csillagokat látok. Ez... ez tele van élettel. Több kell belőle! Miközben a fiú eldől és lassan elvérzik én egy vékony pengéjű kést veszek elő és két lyukat furkálok vele a fiú nyakán. A haldokló már nincs magánál, gyorsan kell dolgoznom. Mikor elérem az ütőerét azonnal elvérzik. Rátapasztom a számat a sebre és jó adag friss, még épp most meghalt áldozat vérét szívom ki belőle. Annyira finom! Érzem ahogy lecsordogál a torkomon. Végül elszakadok tőle és megtörlöm a szám környékét, majd a véres tetemre nézek és elmosolyodom. Felállok, összeszedem a cuccaimat, egy kis üvegcsébe csöpögtetem a fiú vérét, majd gyorsan odapingálom mellé, hogy LU. Remélem senki sem látott a faluból. Az útra nézek, de még nem mozdulok csak nézem a nagy, pusztaságot ami elém terül.

//Picit sok lett ^^//

**Nashimaru Miuru** Szer. Aug. 24 2016, 10:50

- Ne kérem, hagyjon békén! Feleségem van és két gyerekem… kérem… - rimánkodik egy férfi az oldalára tapasztva a kezét.
Keze, bár eltakarja, látni lehet az elszakadt ruhát és egyre terjedő vörösödő foltot, mely átrágja magát sötét felsőjén. Wakizashimat magamelőtt tartva kéjes vigyorral a számon figyeltem, ahogy a vércseppek sorra hullanak alá a pengéről, majd mámorva úszva lenyaltam a pengéről eme csodás nedűt. Rögtön éreztem, hogy elszakad valami bennem.
- Oh igen ilyen fenséges ízt... még.. MÉG!
Eszelős nevetéssel végül rávetettem magam a férfira. Pengém villanva szelte a levegőt, vörös csíkokat metszve az előttem fekvő idiótába. Bár brutálisan, mégis óvatosan tevékenykedtem ügyelve, hogy minél tovább elhúzzam a prédám szenvedését. A vihar, mely lassan ideért, elfújta a kiáltásait, melyet amúgy nem mintha, bárki meg is hallhatott volna, direkt emiatt választottam ezt a helyet. Beteg örömöm lassan teljesen elvette az eszemet és észre sem vettem, hogy az egyik vágás kicsit mélyebbre sikerült a kelleténél és végzett a már alig nyöszörgő félnótással. De jelenleg nem foglalkoztam vele, csak kíméletlenül folytattam az aprítást, míg lihegve térdre nem rogytam, szinte beletenyerelve a hús halomra. Szívem vadul dobogott egyrészt a munkától, másrészt a testemet körbejáró extázistól. Nyelvemmel benedvesítettem a számat, majd alig bírva magammal végignyaltam a merő húsmasszán, mely egykor a férfi mellkasa volt. Oh egek… ez zamatos íz… én nem… nem bírom tovább...

Fürgén és némán tettem lábamat a másik lábam elé, óvatosan végigszaladva a háztetők gerincén ügyelve, hogy ne csapjak túlontúl nagy zajt. Mondjuk nem mintha, olyan nagyon baj lett volna, ha meghallanak, nagy valószínűséggel úgyis ráfogják a szakadó esőre. Ez az emberi lustaság, ha valami furcsát hallasz, fogjad valami könnyen magyarázható dologra és tojj rá. Cöh. Emberi böszmeség. Egyszer csak egy enyelgő pár féleséget pillantottam meg, mire elhúzom az orrom, és fordultam volna el, amikor is önkénytelenül is megtorpantam. A srác hirtelen megremegett, mint akibe valamit beledöfnek (sokszor láttam már, így felismerem ezt a „reakciót”), majd hamarosan földre zuhan. A mellette álló csajszi ekkor szinte ráakaszkodik a nyakára. Nem láttam pontosan mit csinál, de valamiért egész testemet átjárta valami különös érzés. Furcsamód egyre intenzívebbnek érzem a szívem dobogását, és érzem, hogy izgalomba jövök. A lány felállt, ám nem indult még el. Érzem, ahogy elönt a vágy. Testem ösztönösen mozdul. Sötét alakomat szinte eltakarta a komor idő, az elrugaszkodásom zaját pedig a vihar nyomta el. Kardom és kezem egyszerre mozdult, ahogy mögötte földet értem. Nagy eséllyel erre már biztos felfigyel, de a hátrafordulását egy penge hideg éle a torkán valószínűleg megakasztja. Szabad bal kezemmel végigsimítom hasát, mielőtt magamhoz szorítanám, hogy testünk összeérjen. Meleg leheletemet a nyakán érezve, már sejthette, hogy a következő pillanatba ajkaim csókot nyomtak a puha, sápadt bőrére. Végül csak egy mondat hagyja el a számat.

- Kellesz nekem…

**Sharo Lu** Szer. Aug. 24 2016, 12:19

Az eső az arcomat verdesi, ahogy messzi horizontot bámulom. Mi ez ha nem komolytalanság? Itt állok egy vérbe fagyott kutya holtteste mellett és nincs kedvem elmenni. Felidézem magamban a fiú mosolyát. Aranyos… VOLT. Léteznek ilyen emberek vagy ezt csak megjátsszák? Talán ő sem volt igazi. Talán jobb is így, hogy meghalt. És én? Nehogy már sajnáljam ezt a porszemet. Az nem lenne egyenrangú azzal, hogy az imént még értékes fioláim egyikét töltöttem meg testének éltető, nélkülözhetetlen vörös folyadékával. Felsóhajtok. Ideje lesz indulnom. Ám az eső most nem tudja elterelni a gondolatimat az általam megöltekről. És bevillannak a szüleim emlékei. Anya, ahogy egy új szalagot tűz a hajamba, apa, aki mindig felvett a vállára a tűzijátékkor. Mindez olyan szép és jó. Itt keserűen elmosolyodom. Külső szemmel legalábbis annak tűnhet. Aztán anya amint az erdő határán, a véres tetemmel érkező kis énemet veri meg, szörnyetegnek nevezi, megtépi. Fájt. Akkor még fájt. Végül apa, aki azon a végzetes napon általam még sosem látott mennyiségű gyűlölettel nézett rám. A saját rohadt lányára! Megérdemelték! Mindegyikük romlott volt. Teszek egy kis lépést előre, talán, hogy megnyugtassam magam vele, vagy csak mert zavart a hulla egyre intenzívebb vérszaga. Inkább az utóbbi. Lehunyom a szemem és nagy levegőt veszek. Uralkodj magadon! Neki már bevégeztetett, nem kell kísértésbe esned. Ekkor mintha hallanék valamit a hátam mögül. Talán van itt még valaki? Lehet, hogy veszélyes… oldalra fordítom a fejemet és mikor egy, a félhomályból kibontakozó alakot látok, meghűl az ereimben a vér. Nincs időm reagálni mert egy penge rideg élét érzem a nyakamon, így nem tudok hátrafordulni, hogy alaposabban szemügyre vegyem ezt a valakit. Szemeim egy pillanatra tágra nyílnak a meglepetéstől, majd gyorsan a megszokott kifejezést öltöm vonásaimra. Az égre nézek. Még mindig felhők takarják el a napot. Most mi lesz? Teszem fel magamban a kérdést, majd valami puha érintését érzem a vállamon. Nagyon közvetlen vagy aranyom. A késemért nyúlok, és közben hallgatom ahogy megszólal. Hangjából ítélve egy lány lehet aki megtámadott, bár ezen is elmerengek egy fél pillanatnyi időben. Egy pillanat múlva egy hosszú, ám elég vékony kis kés nyomódik támadómnak, de csak tippelek hol lehet a támadóm oldala és a tüdeje közepe. Még várok, nem szúrok elvégre abba én is belebuknék. Jajj miért is nem indultam azonnal! Most csak egy vak szúrásom van ami lehet, hogy nem is találja el a tüdejét. Végül csak elmosolyodom. Istenek! Mi lenne, ha nem lennék tébolyodott? Végül csak ennyit mondok.
- Hmm... nah ez meglepett aranyom. Így megijeszteni egy fiatal lányt a sötét, szakadó esőben nem túl tisztességes. De sajnos amit mondtál az teljesíthetetlen. Sajná...nem, nem sajnálom. Most ha megengeded távoznék... nem úgy mint egyeseknek, nekem fontos, hogy folytassam az utamat drága.

**Nashimaru Miuru** Csüt. Aug. 25 2016, 14:07

Valamiért az sem érdekelt, mikor a lány felém fordult és észrevett… egyszerűen… túlontúl felcsigázott. Egyszerűen mögé landolva torkának szegeztem a pengét. Nem tudom mi üthetett belém, de egyszerűen az érzés magával kerített. Talán azért éreztem így, mert látszólag a lány nagyon hasonlít rám… és ez… vonzalmat ébresztett irányába. Mivel ilyen közel voltam, már azelőtt érezhettem mire készül a lány, mielőtt megtette volna. Alig mozdult a lány én máris szökkentem hátrébb apró mosollyal az arcomon. Bár a pengém csak egy minimális vágást ejtett torkán, ez volt olyan „mély” hogy egy minimális vért a pengére folyasson. Egyszerű lenyaltam róla egyre izgatottabb arccal a lány szavaira pedig felnevettem.
- Ugyan drágám. Azt hiszed, hogy kértelek? Ha a véleményed számítana, akkor a nem én lennék. Szóval most szépen megjáratod formás popód és velem jössz. – kuncogok fel.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ezt nem fogja elfogadni, hisz több hasonlóságot fedeztem fel benne magamból, mint eddig bárkiben, akivel találkoztam. Ez esetben természetesen előbb reagálnék, mint hogy megvárjam, míg elszökne. Drótcsévélő technikát használva a kezembe vett drót egy részét a nyaka köré terveztem kötni, majd meg is szorítom, hogy ne fojtsam meg, de mégis szoros legyen. Ha esetleg kitérne, ez esetben kunaikkal próbálnám megtörni a mozdulatait, és a helyén tartani. Végig eszelősen mosolyogtam, és látszott, hogy forrt a vérem.

**Sharo Lu** Szomb. Aug. 27 2016, 23:36

Ez a lány... furcsa. Nagyon, nagyon furcsa. Mégis mi lelhette, hogy ilyen borzalmas időben egy szó nélkül testi kapcsolatot létesít egy idegennel akit, mint már említettem, semmilyen alkalom adtán nem ismerhet. Mi ez ha nem tébolyodottság? Bizarr elme lakozhat abban a picike kis fejecskéjében. Elfintorodom. Mikor kezemet a combomra csúsztatom és kihúzom a késemet, a mozdulattal emelkedik a pulzusom is. Érzem, hogy kezdem elveszteni a fejem, mire gyorsan az ajkamba harapok. Az eső még mindig gyászénekét dobolja a fejemen, miközben egy hang szólongat a fejemben: Ölj! Ölj! Ölj! Adj nekem vért. Mit árt az? Ezzel a lánnyal nem szeretnék szórakozni. Ha így meg tudott lepni, erősebb lehet mint én, vagy akár te. Legszívesebben a fejemhez kapnám a kezemet, mert hirtelen fejfájás tör rám. A rosszabbik fajtából. Mintha Vérengző most más módszerrel próbálná átvenni az irányítást. Nem! Nem hagyhatom ezt! Belső énem szemei fennakadnak, levegőért, kap de más csak ármányt szív be. Te ostoba! Meggyengíted a tudatomat épp most! Ez nem játék. Belül ordítok, sikítok és tiltakozom, de végül sikerül átsiklanom a pillanaton és újra teljesen nyugodt valómban látom a világot. Kívülről ez néhány másodperc alatt játszódott le, talán csak enyhe remegés lehetett észrevenni. Mikor előrántom a késemet, hirtelen a torkomon nyugvó fém életre kelt és egy kis vörös vágást ejtett sápadt bőrömön. Kellemetlen. De most, hogy elrántja a kardját kissé hátra fordítom a fejem és látom izgalomban úszó, betegesen vidám arcát miközben szavait hozzám intézi. Furcsa.
Nah, anyukám ez neked most nem nagyon fog összejönni. Engem nem utasítgat senki!
Ha most, hogy semmi sem fenyeget közvetlenül sikerülne a Fürge Testtel távolabb kerülnöm tőle, máris meg lennék mentve. Talán nem venne üldözőbe. Beszívom, majd kifújom. Mintha... Szemem sarkából mozgást érzékelek, mire rögtön elugrom jobbra, hogy minél messzebb kerülhessek tőle. Sikerül a Fürgével arrébb ugranom, legalább 5 méterre tőle, ám nem hagy nyugodni a tény, hogy még mindig nem vagyok biztonságban. Átkozott... ha kihozod belőlem Azt akkor nem tudom mit csinálok. Végül színészi vénámat veszem elő és a bennem égő feszültséget semmibe véve megint megszólalok, szalonképes, tisztán csengő hangon. Mintha nem is állna fent egy ilyen szituáció.
- Jajjjajjajj drága életem mégis mit gondolsz miért mennék veled? Csak mert te azt akarod? Jajajjajj ne légy ilyen... ez... nem illik egy olyan fiatal lányhoz mint te. De kissé komolyra ordítva a szót. - itt hangom megkeményedik, de uralkodok magamon és közelgő őrületemen - Hagyj elmenni!

**Nashimaru Miuru** Hétf. Aug. 29 2016, 14:32

A lány még épp időbe reagált, hogy kikerülje a támadásom, és elhúzódjon, de bármit is csináljon arcomról nem tudta eltüntetni az eszelős vigyorom. Néhány kunai repült ki a kezemből a lány esetleges menekülési útvonalait keresztezve, hogy megtorpanásra próbáljam téríteni, ám úgy tűnt egyelőre még nem menekül, bár próbálhat. Cuki hangon szólított meg, de továbbra is alig-alig figyeltem rá, csak lassú, kimért léptekkel közeledtem fel. Már-már parancsként hangzott az utolsó megszólalása, melytől akaratlanul is kacagni támadt kedvem. Végül tömény vérszomj leng körbe, ahogy tekintetemet újra a lány felé fordítom. Bár mosolygok vonásaim előbb hasonlított egy démoni nőszemélyre, mint egy fiatal lányra. Hangomon hallani lehetett izgalmam, de mégis olyan volt akár egy penge. Hideg és nyers.
- Jaj, drága cukorfalat. Innen vagy velem, vagy hullazsákban mész el. De nem lenne rossz dolgod nálam bimbócskám. Kapnál ellátást, saját szobát, hozzáférhetőséget a kínzókamránkhoz, mint kínzó, illetve büntetlenül gyilkolhatnál. Még a vérimádatodat is ellátnánk. Láttam, hogy szívtad ki a srác vérét… olyan… izgató volt… ah… igen…- nyalom végig számat, miközben kezem egy röpke simítás erejéig vándorútra téved – De… persze… néha napján meg kéne osztanod az ágyad vele, és el kell viselned néhány küldetést… de ne aggódj… én amolyan belezős küldiket intézek, biztos élveznéd. Nos, babám? Hogy döntesz?

Persze nemleges válasz esetén sem hagynám elmenni, ez esetben rögtön elé szökkennék, hogy puszta fizikai erővel döntsem le egy Sorozással, mely mindegyik ütése a gyomorszájába irányulna. Pechére felkeltette az érdeklődésem. Ha meg is kell, öljem, még úgy is élvezetemet lelném benne és ez látszódott rajtam. Se a nekrofilia, se a kannibalizmus nem állt messze tőlem, így… nem esek kétségbe ettől az eshetőségtől sem.

**Sharo Lu** Hétf. Szept. 05 2016, 19:25

Lefelé irányítom a pillantásom, nincs kedvem az őrült lány szemébe nézni. A fejem hasogat, az eső zuhog és épp meg akarják akadályozni, hogy eljussak oda ahova akarok. Ó nem kisanyám! Ez nem fog neked menni! Miközben a lábam alatt csikorgó kavicsokat szemlélem, elmerengek. Megint ugyanaz a téma... az átkozott élet. Hova jutott ez az átkozott világ?! Százak halnak meg a csatatéren, az ember mégsem érzi meg az anyaföld gyászoló sikolyait. Pedig ezeket zengik a gigászi hegyek amelyeket mindig hó borít, ezt suttogja minden fűszál, még az esőcseppek örökké unalmas egyhangú kopogása is fèlelmetes dallamokat őriz. Halál. Ez az ami most a legfontosabb sokak èletében. Ha én nem ölök akkor ő öl. Ha viszont valaki megöli a harcokban egy fiatal asszony szeretőjèt vajon az addig erényes hölgy nem valik e fúriává? Ó dehogynem. Ez a gyűlölet ördögi köre amit sajnos lehetetlen félbeszakítani, még őrültebb ötlet megállítani. De miért is tenném? A világ megérdemli, hogy ilyen èrzèsekkel hajtsa álomra a fejét minden este. A fertőt viszont nem tudom megállítani. Se most, se később. Itt elmerengek egy pillanatra majd a karomba csípek ès folytatom a gondolatmenetet. Jajj folytassa a hóhér! Elegem lett. Hogy miből? Abból hogy a világunk mocskán tűnődöm. Nem az én dolgom ez! Főleg nem most. Istenem segíts! Eddig a füvet pásztázó telintetemet most a lányra emelem. Borzalom. Hogy lehet hogy egy ilyen fiatal lány ennyire eszeleős legyen? Betegesen vigyorogva, kissé irritálóan vihogva közeledik felém. Erre én lassan hátrálok. Nem érdekel megállít e vagy sem de hogy eltérít az utamról... nah! Irgum-burgum! Rideg hangja hallatán én csak úgy teszek mintha üres fenyegetései egyáltalán elérték volna a fülemet. Igyekszem figyelni, de ha egyszerűen nem akarok valamit akkor az agyam kizárja. Így csak azt hallom amikor a szümet után folytatja. Mi? Hogyan? Jah hogy aaaaz! Elmosolyodom, a tőlem megszokottan, de nem nevetek fel. Kár lenne a hangomért. Egy ijen beképzelt csajszi nem érdemli meg. Szemeim résnyire szűkülnek, majd egy pillanat múlva tágra nyitom őket. Pupilláim láthatóan kitágulnak ahogy a férfi vére kezd eljutni a testem többi részébe is a gyomron kívül. Egy eszelősen őszintés mosoly kíséretében hárálok néhány lépést. Végül suttogásként és kínosan lassan mondom ezeket.
- Mégis mit gondolsz egy veszett rókát megért egy másik? Csak mert mindketten betegek nem kell együtt lenniük mert ez csak feltűnőbb és... hát elég szokatlan is. Egyszóval: NEM!
Szinte már várom hogy a lány megtámadjon. Gyere csak csillagom. Engem nem érdekel. Úgysem fogsz megölni. Nem. Vagy. Rá. Elhivatott. Végig mosolygok miközben a lány ökle a gyomromba súlyt. A vér hirtelen felszökik a torkomig, mire Vérengző hangjával kezdek nevetni.
- Gyerünk üss meg! Szabdalj szét! Mit érdekel engem az? Miért érdekelne? Azt hiszed ez fáj nekem? Azt hiszed most bántottál? Ez a test csak egy porhüvely számomra.
Megtántorodom majd a föld felé kezdek zuhanni. Súlytalanság... csodálatos. Mikor a hátam eléri a földet egy kevés vér szökik ki a számból és hull szét a világban. Az ütés a hátam fájdalma, a hanyingerem és a gyomrom sajgása észhez térít. Vérengzőnek annyi. Csak fekszem ott és az arcom előtt tartom a kezemet aminek apró ujjai egy egy fehér hajtincset forgatnak. Már nem nevetek. Az őrületnek vége, most arcom semleges, csak a szemem áulja el hogy belül boldog ès gondtalan vagyok.

**Nashimaru Miuru** Szomb. Okt. 22 2016, 22:58

Rosszallóan csóválom meg a fejem, ahogy a csajszi visszautasít. Úgy látszik nem fogta fel a helyzet komolyságát és valóban azt hiszi, hogy innen megmenekülhet. Oh… kis naiv butuskám. Innen nem fog szabad akaratából elmenni. Megmondtam. Vagy társam lesz, vagy meghal. Kár lenne ezért a selymes puha bőrért, de ha nem hát nem. Már azelőtt léptem, hogy reagálhatott volna. Hamar ott termettem mellette és öklöm szüntelen ütéssorozatai közepette szinte szétzúzom gyomrát, majd hátrébb ugorva továbbra is eszelősen vigyorogva fordulok felé. Látszólag meg sem érezte a fájdalmat, miközben visszakiabál szinte már őrülten. De végül a hatás nem maradt végül megtántorodik és földre borul. Vicces volt, ahogy megpróbált védekezni, kezével. Oh kis naiv… Kezem szélsebesen mozdult, ahogy wakizashim némán előrántom, majd ugyanazzal a mozdulattal a lány bal lábába, a combján keresztül a földbe szúrom. Nagy eséllyel ez bőven elég volt, hogy „védelmét” félredobja, de ha nem is lábammal belerúgok jobb kezébe, majd ha sikerül odébb rúgnom, rögtön rátaposok úrván a csuklójára, miközben letérdelve jobb kezemmel leszorítom a bal csuklóját, míg bal kezemmel megragadom durván a torkát. Bár szorításom elég, hogy fuldokoljon, elég volt csak kicsit engednem, hogy levegőhöz jusson. Egészen közel hajolok arcához, majd nyelvemmel egészen felingerelve, végighúzom arcának bal felén, majd ajkaimat a szája csücskéhez érintve egy röpke „csókkal” felnyaltam a szája szélén maradt vélt, majd továbbra is lefogva kiegyenesedek ültömbe eszelős nevetésbe törve ki.

- Tényleg azt hitted, hogy finomkodni fogok? Én megmondtam drágám. Megöllek, ha elutasítasz. – szorítom meg egy rövid időre durván a torkát, majd rövidesen elengedem, majd a finoman kezdem el cirógatni nyakát, majd az ajkait ujjbegyemmel (ha harapni próbálna, lendületből ököllel fejbe próbálom vágni) – Mit szólnál, ha megismételném a kérésem. Tarts velem… és olyan életed lesz, amire vágytál, ha kicsit is hasonlítasz rám. Mindent megkapsz, amit akarsz, sosem fogsz éhezni, fedél nélkül aludni, ha csak a munka körülményei mást nem mondanak. Választhatod ezt… vagy kinyírlak. Lassan… és fájdalmasan. – fogom meg ismét durvábban a nyakát.
Kardom miatt nem igen fog tudni mocorogni, ráadásul, mivel mindkét kezét, és torkát is fognám, ha próbálkozna is nem járna sikerrel. A rövid idő alatt, ami alatt megfigyeltem, nem hiszem hogy fejlettebb lenne a D vagy C szintnél, és nem jeleskedik a taijutsuban... így... nem menekülhet... Hehehehe...

**Nara Akane** Szomb. Május 20 2017, 03:11

//Satoshi//

- Hogy az a szűkösszabású bácsikád bassza fültövön azt az előnyöshímzésű kurva anyádat! Miért ilyen szoros ez a hacuka?!

Töri meg sokadjára is Akane nyelvreformer siránkozása a orain-öltöző fegyelmezett csendjét... Megpróbál pontot tenni sziszüphoszi megpróbáltatásai végére, s igyekszik erőnek erejével beleszuszakolni magát az ő derekához - khm - mérten túlontól szűkös kimonóba.

- Mondjátok lányok... Ti sose esztek?

Veti oda foghegyről - mindeközben fél lábon egyensúlyozva küszködik a ruhával - a kérdést a serényen vetkőző és öltözködő kurvanépségnek. Festett arcuk mintha csak viaszból öntetett volna, oly kifejezéstelen és rezzenéstelen, s oda sem fordítják a számukra közömbös idegen ügynök felé. A krétafehér babaorcák sokasága megboldogult kamaszéveinek Kiss koncertjei emlékét idézik a Nara lányban. Gondolatainak nem ad hangot, bár az "Áj vaz méd for láving jú" orrhangú dúdolászása elég árulkodó lehet a részéről. Végül azonban minden valószínűség - valamint két duplahúsos hamburger - ellenére sikerül magára ölteni a Kancás Kunoichi Gésaház kéjhölgyeitől elvárt megjelenést. A tükörbe nézve először azt hiszi, rátámadt egy panda az ablakon keresztül, de pár pillanattal később tudatosul benne, hogy csak három máktea után kezdte el a szemének kontúrozását.

Az utóbbi egy hetet felsőbb utasításra kenőpénzt - persze nem a sajátját - és fáradtságot nem kímélve kutatott egy bizonyos Tyouteki Yasaki után. Legalábbis ez volt az egyik neve, a számos használt álszemélyiségek végeláthatatlan sorában. A konohai hírszerzés legutóbbi értesülései szerint az alvilági körökben jártas elveszett shinobi kedvenc székhelye ez a bordély volt az utóbbi időkben. Ismertetőjele: összeégett bal arc. Fene egy ízlése lehet, ha kész egy vagyont kifizetni olyan nőkért, akik arccal beleborultak a Trilaxba, de hát elbaszottabb dologgal is találkozott már az életben az árnyékmester. Egy füles szerint ma fog érkezni, s Akane célja az volt, hogy az egyik hálószobában végez vele. A tulajokkal kötött megállapodás szerint minden a legnagyobb titoktartással történt, ugyanis nem tenne jót a gésaház hírnevének, ha kuncsaftok tűnnének el náluk. Az egyetlen ok, amiért együttműködtek, az volt, hogy nem egy lányukat csonkította már meg az a vadállat, amikor bestiális indulatai elragadták a kéj csúcsán.

Az éjsötét hajú lány még mindig a tükörbe bámulva lenyeli azt a keserű undort, amit azért érzett, hogy egy ilyen szenny alakkal kell jópofáskodnia célja érdekében. Persze nem tervezett semmilyen intimitást megengedni, de ostobaság lenne azt hinnie, hogy nem fordulhat elő olyan eset, ahol talán élnie kell majd ezzel az eszközzel, hogy előkészítse az orvtámadás legideálisabb időpontját. Mosoly erőltet fakó arcára, s feltűzött haját megigazítva egy lendületeset lép előre, hogy szembesülve a gésatunika mozgáskorlátozó mivoltával egy hatalmasat zakózzon a földön. Amikor válogatott káromkodások közepette feláll és kiköpködi a foga közé szorult parkettaszilánkokat, megpróbál a lehető legóvatosabban tipegve elindulni. Azonban így baromi lassú, és a madam szerint a "becses vendégük" már a harmadik kanna teáját issza, elvégre nem aprózta el az öltözködést sem. Hogy tempóján gyorsítson, kenguruszökdelésben teszi meg a klienseknek fenntartott szalon mögötti sarokig fentmaradó távolságot. Itt gyorsan dámásba vágja magát, majd aprókat lépdelve, karjait kimonója ujjaiba dugva indul meg a delikvens felé.

~ A jobb... Vagy a bal arca volt összeégve a személyleírás szerint..? ~

Üt szöget fejében a gondolat, ahogy megpillantja a rá várakozó férfiút. Ugyanis meg merne esküdni, hogy a célpont arcának bal oldala égett meg, de itt ennek határozottan a jobb.

~ De ha nekem jobb, akkor neki az a bal, vagy hogy működik ez a látásfaszság. Mindegy, ő az én emberem! Elvégre mennyi az esélye annak, hogy ugyanaznap két sebhelyesarcú jön a Kancás Kunoichibe? ~

A saját papucsában botorkálva közelebb lép az ismeretlenhez és mélyen - de azért nem annyira, azért még itt is adnia kell az elérhetetlent... - meghajolva üdvözli az ifjút:

- Köszöntöm a Kancás Kunoichi Gézaházban, kedves... Szabad a nevét uram?

Feszesen kihúzva magát, megvárná míg a célpont is viszonozza üdvözlését, majd helyet foglal az alacsonylábú asztal mellett, a fiúval szemben elhelyezett ülőpárnán, s maga is hozzálát jócskán kihűlt jázminteájához. Nem igazán tudja, hogy lehet bevágódni ilyen rosszarcú fazonoknál, mit esznek egy nőben, de hát... Valahol el kell kezdeni nem?

- Én is vettem már fel majdnem a vasalót a telefon helyett, a legjobbakkal is előfordul!

Vágja ki kislányos zavarában, de ettől még inkább feszült lesz, s arcának pírja már-már a prostismink embertelenül vastag vakolatán is átüt.

~ Igaza volt apámnak, hogy nem engedett a színi tanodába... Basszameg! Remélem szereti a magamfajta... Skizofrén. NEM! Csak egyedien gondolkodó! nőket, különben az akciónak lőttek! ~

**Kawajiri Satoshi** Szomb. Május 20 2017, 04:02

//~~Itt~~akane~~holakane~~//

Fogalmam sincs, mit keresek itt... vagy is, nem. Tudom, miért jöttem ide, de, hogy őszinte legyek, már megbántam. Goto nehezen kezdte meg a tanításomat, szóval ki tudja, hogyan reagál majd arra, hogy egy éjszaka kilógtam. De végül is, nem a kertbe mentem, és csak azt tiltotta meg. Különben is, ki ő nekem? A mesterem, nem az apám. Bár nem olyan embernek ismerem, mint aki jó néven venné, hogy a tanítványai akkor járnak-kelnek, amikor akarnak. Egyáltalán vissza fogok találni a szentélyébe? Remélem igen. De igazából, nem törődtem ezzel, mikor elindultam. Csak az érdekelt, hogy végre elmehessek, és lazíthassak. Az egyetlen hely, ahol igazán tudtam lazítani, és jól éreztem magam, ismét csak Akirához köt: a bordélyház, ahol Keiko-t ismertem meg. A prostituáltat, nem a gyerekkori barátomat. De minek magyarázkodom magamnak?
Azonban, ahogy beléptem, észre kellett vennem, hogy ez egy rendkívül... puccos hely, a neve ellenére. Kancás Kunoichi, mi a fene... de egy könyvet sosem szabad megítélni a borítójáról, hiszen ehhez képest, a hely ahova Akira vitt egy lebuj volt. Ahogy végignézek a nőkön, nyugtázom magamban, hogy rájuk inkább az "oiran" kifejezés lenne a megfelelőbb, nem pedig az örömlány. Ők pedig ugye intelligens, művelt nők, akiknek elsődleges feladatuk a szórakoztatás, bárhogyan is kérje a kuncsaft. Ennek természetesen borsos ára van... de még sosem volt dolgom "oirannal", bár ha Akira történeteinek a felét is el lehet hinni, neki már sokszor. És mindig megjegyezte mennyire busás áruk van, azonban azt is, hogy megérik a pénzüket, még hozzá bőven. Egy rendkívül udvarias fogadtatás után, oda is kísérnek az asztalomhoz, miután közlöm velük, hogy a legfélreesőbbet kérem. Felveszik a rendelésemet, majd meg is kapom a teámat, elvégre nem szeretem az alkoholt. Ami viszont meglep, hogy a madam azt mondja nekem, hogy a lány akit kértem, hamarosan itt lesz.
- De hát én... - bökném oda neki, de mielőtt meg tudnék szólalni, elmegy.
Nem értem, még nem is fizettem, még nem is kértem senkit... összekevernek valakivel? Vagy már vártak? Várjunk csak, mi van ha Goto szervezte ezt az egészet? Remélem nem ő jön ki egy vékony kimonóban, különben nem sokáig marad meg a gyomromban a tea... mi a fenén gondolkozom egyáltalán? Bár kezdem észrevenni, hogy már lazább vagyok, mióta a drága mesterem bezárt három napra egy rohadt pincébe. De tény, hogy jót tett nekem az, hogy kimondtam a dolgokat, amik már régóta a fejemben jártak.
Ha már a fejemben kavargó gondolatokról beszélünk, miközben szürcsölgetem a teámat, eszembe jut, hogy Akira mesélt nekem erről a helyről, a Madarak Országában van. Tudtommal nem sétáltam át egy másik országba, sőt, azt sem tudom, hogy hol van a Madár, tehát a Tűz Országában kell még lennem. Lehet, hogy ez egy szórakozóhely-lánc része? Mint az éttermeknél? Mindegy, inkább azon kéne gondolkodnom, mi a fenét keresek itt. Miért jöttem ide egyáltalán? Lazítani szerettem volna, és az első gondolatom, hogy egy bordélyházba megyek. Egyáltalán mi a baj ezzel? Miért érzek bűntudatot azért, mert itt vagyok? Kit érdekel, ha Goto kiakad. Újult erővel tudnám folytatni a tanulmányaimat, ha végre, egy éjszakára el tudnám engedni magam, és nem a múlt, vagy a jövő járna a fejemben állandóan. Igen, erről van szó... a mának kell élnem.
- Sosem próbáltam még ennyire meggyőzni magam arról, hogy lefeküdjek valakivel. - jegyzem meg gúnyosan magamban, miközben folytatom a teázást.
Szerintem most jöttek rá, hogy igazából nem is kértem senkit, és hamarosan visszajönnek, és megkérdeznek, másképp nem késnének ennyit. Ameddig várok, addig nézelődök, és tovább iszom a teámat, már szinte bögrénként. Szerintem ideges vagyok... de miért? Hiszen volt már dolgom nővel. Egyszer... és annak is fizettem. Muszáj nekem mindent elrontanom, még magamnak is? Ez egy jó dolog. Ez egy bordélyház... na jó, majdnem, kicsit drágább, de van pénzem. Összekevertek valakivel, az sem baj. Akkora balszerencsém nem lehet, hogy egy bányarémet kapjak ki, ráadásul aki egy oiran, az nem lehet bányarém. Legalábbis, ha ha hihetek Akirának.

Úgy három teáskannányi várakozási idő után, feltűnik egy nő a látószögemben, aki éppen felém tipeg. Ez lenne a hölgy, akit "kértem"? Szépen, lassan végignézek rajta. Fekete haj, zöld szemek, formás test, egy nőhöz képest átlagos magasságú. A fizikuma mondjuk inkább egy kunoichira emlékeztet, mint egy oiranra, de ez egyáltalán nem probléma. De ha már a kinézetéről beszélünk, átlagosnak mondanám, azonban a véleményem hamar változik, amint megszólal. Az átlagos női hanghoz képest mély, meg kell valljam hihetetlenül szexi hangja elvonja a figyelmemet arról, hogy "Gézaházat" mondott, továbbá hangjának hallatára szó szerint végigfutkos a hátamon a hideg, jó értelemben. Hogy nevezik ezt, bizsergésnek? Ez már túl megy a kellemes, andalító hang kategórián, ez egyszerűen... én nem is tudtam, hogy ennyire változhat a véleményem valakiről, csak a hangja alapján. Most már tízpontosnak mondanám, legalább Keiko szintjén áll.
Kicsit csalódottan nyugtázom, hogy abbahagyta a beszédet, aztán végre leesik, hogy kérdezett tőlem valamit.
- Ó, a nevem... - szólalok meg, mikor is eszembe jut két dolog.
Egyrészt, a mély, érdes hangommal kontrázni egy olyanra, mint az övé már szinte bűncselekmény, más részt, nem mondhatom el az igazi nevem. Nem szeretném, hogy bárki, aki esetleg ismerhet, vagy felismerhetne, tudjon arról, hogy itt jártam. Gondolkozzunk, kell egy hamis név...
- ...Tyou...teki... Yasaki, igen. Ez a nevem. - fejezem be végül, majd egy erőltetett félmosolyt küldök a lány felé. - Az öné? A tiéd? A miénk? Szóval a te neved micsoda? Kérlek mondd el minél hosszabban, remélem van második neved is. Sőt, ha harmadik is, az még jobb.
Oké, ismét csak két dolog. Először is, ami a nevet illeti, ennél hamisabb hangzásút ki sem találhattam volna, szerintem ilyen neve senkinek nincs. Kivéve annak, akinek rendkívül szadisták voltak a szülei. Másodszor is, mi a fene történt velem? Nem vall rám az ilyen gondolkodás. Úgy néztem erre a nőre, mint egy tárgyra, ráadásul a hangja hallatára furcsa érzések törtek rám. A gondolkodásom is másabb, mint általában... a gondolataim is furcsák, mintha nem is az enyémek lennének. Valami volt abban a teában? Egyáltalán mi a fenét keresek itt? Lehet, hogy az istenek arra rá akartak vezetni, hogy megtudhassam, hogy a hang a zsánerem? És ha már hangok, miért van az, hogy minden egyes alkalommal, mikor ez a lány megszólal, egyre jobban tetszik nekem? Ez általában fordítva szokott lenni. Megint, mi volt ez?! Mintha nem is az én gondolataim lennének! Lehet, hogy zavarban vagyok, vagy... igazából rengeteg dologgal nem vagyok tisztában mióta sikerült kijönnöm a pincéből, és elmúlt az az átmeneti, szinte zen-szerű nyugalom, amit éreztem utána. Olyan, mintha itt sem lennék, hanem csak... lebegnék. Ez az egész hely is olyan... másviláginak tűnik nekem. Mintha csak álmodnám, pedig tudom, hogy valóság.
Gondolataimból sikerül kizökkentenie az oirannak egy furcsa megszólalással. A vasalót... és mi az a telefon?
- Ahahahaha... - próbálok nevetést színlelni egy erőltetett mosoly kíséretében, miközben a fejemet vakarom. - Szóval... ne haragudj, de, mindenek előtt feltennék egy roppantul fontos kérdést... mennyibe is kerülsz?
Igen, ezt jó lenne megtudni. Van pénzem, de nem biztos, hogy van elég. Ráadásul ahogy leült velem szembe, és a szemébe kellett néznem, egyre inkább zavarba jöttem. Tényleg rossz ötlet volt idejönni, de ezek után pedig már nem akarok elmenni, majd csak lesz valahogy, nem? Ismét végignézek a lányon. Igen, valóban egyre jobban néz ki. El tudnám képzelni magam mellett. Ruha nélkül. De ahhoz kellek én is. És ahhoz meg kell szólalnom. Végül, ismét csak megtöröm a csendet.
- Mesélj egy kicsit magadról! Tényleg, mesélj. Meg szeretnélek ismerni, mielőtt... jobban megismerkednénk. Igen. - mondom egy újabb kínos mosoly kíséretében, miközben egy hatalmasat szürcsölök a teámból.
Megismerni, minek akarod megismerni? Be kellett volna vinned a hálószobába, legalább akkor ellazulnál! De nem tudok szabadszájúan beszélni, ha ennyien figyelnek, de ha azt mondanám, hogy menjünk egy félreesőbb helyre, azt már közeledésnek venné... és, az istenek áldjanak meg Satoshi, egy prostituáltról beszélünk, akár oiran, akár nem! De ha már megkérdezted, most már várd meg a válaszát, aztán rátérsz a lényegre. Csak magabiztosan... már amennyire lehet. De közben még mindig csak egy gondolat motoszkál újra, és újra a fejemben: mi a frászt keresek én itt?

**Nara Akane** Szomb. Május 27 2017, 00:03

~ Hmm... Még csak nem is veszi a fáradtságot, hogy az álnevei egyikén mutatkozzon be. Vakmerő fickó lehet... Bár nem ilyen félszeg, halkszavú alaknak képzeltem... De nem szabad hogy megtévesszen a látszat. Ez a gennyláda leharapta egy lány orrát! És állítólag szintben jócskán felettem áll, tehát résen kell lennem és nem szabad bedőlnöm a színjátékának. Gyorsan és hatékonyan kell majd vele végeznem, különben lehet hogy már nem lesz második esélyem rá... ~

Akane türelmet színlelve várja, amíg "ügyfele" befejezi a dadogást. Közben diszkrét, szégyellős kacajt hallat, ahogy az affektálós szűzkurváktól látta az akadémián, amikor rombuszalakú szívük csücske – általában az Uchiha gruftigyerek, akinek a pletykák szerint a bátyja elevenen felzabálta az egész klánját... - valami flegmát foghegyről odavetett nekik. Miközben apró kezével, tettetett kacérsággal eltakarja kivillanó gyöngyfogsorát, próbál egy némát ásítani a tenyere takarásában. Lehetőleg úgy teszi ezt, hogy asztaltársaságának ne szúrjon szemet az illetlen közjáték.

- Úgy szólít Tyouteki-dono, ahogy csak kedve óhajtja. De ha tényleg tudni szeretné, Keiko Bananaburanko-hime no Mitsu no Kuni néven láttam meg a napvilágot egy távoli királyságban. De a barátaim és társalkodónőim csak Keikónak szólítanak.

~ Ez elég hosszú neked Békönarcú..? ~

A muja fiatalember körülbelül olyan réveteg extázisban hallgatja szavait, mintha mákonyosmandulás csokitorta-beöntést kapott volna. De az is lehet hogy a Nara csak a konyhapulton felejtette a kis felturbózott teafiltereit – antidepresszáns tabletta porítva és ópium, szakéban áztatva egy kis zsákban, majd huszonnégy óráig szárítva -, és a konyhaszemélyzet tévedésből az egész klientúrát ezzel a varázsitallal itatja a szokásos helyett. Végül is mi baj lehet belőle..? Bár jobban belegondolva, egyszer amikor a tűz országi erdőkben egy medve rátámadt, sikerült pusztán a leheletével kiütnie egy ilyen tea után. Vagy azt csak álmodta volna..? Akárhogy is, a Kancás Kunoichi Gésaház határozottan pusztulásra van ítélve, ha Akane kábszikombó kotyvalékát szolgálta fel a vendégeknek a szokásos menü helyett.

Indifferens mimikája – pengeélesen összepréselt ajkak, enyhe műmosoly és rezzenéstelen szoborarc – egy pillanat alatt lehervad arcáról, amikor az idegen nekiszegezi az negyvenmilliós kérdést, és az áráról érdeklődik. Az asztal síkja alá érő, combjain pihentett kacsói reflexszerűen ökölbe szorulnak a forró kását egy percig sem kerülgető férfi iránt érzett dühe miatt. Képletes értelemben vett maszkján a másodperc törtrészéig repedés keletkezik: szája sarka finoman megremeg, s csak – bizonyos körökben erősen vitatott - önuralmának köszönheti, hogy somolygása nem fordul vérszomjas vicsorba. Erőltetett kimértséggel iszik bele csészéjébe, hogy a drága kerámia elrejtse ajkait, amíg sikerül úrrá lennie a hiú asszonyok pokoltüzet idéző, sértett haragján.

~ Minek néz ez engem... Valami kikent bérnősténynek? Mit gondol hol vagyunk?! Ja tényleg, egy bordélyban... Most így jobban belegondolva az nagyobb baj lenne, ha nem annak nézne. Ha lotyót akar, hát megkapja. Nem is akármilyet! ~

Szégyenlősen leszegi tekintetét. Van egy olyan érzése, hogy ha könnyű prédának tetteti magának, talán sikerül lelankasztania Yasaki figyelmét... De lehetőleg csak azt. Smaragd pillantása szórakozottan időzik az arborétumok legpompásabb virágoskertjeit is maga mögé utasító kimonómintán, ahogy az ölébe bámul. Hagyja, hadd ülepedjen az iménti kérdés a csend iszapjában. A várakoztatás növeli a feszültséget, ezáltal az iránta érzett kíváncsiságot is. És mindemellett legalább ideje is marad valami hatásvadász történetet fabrikálni az alteregója elevenné varázsolására.

- Cha no Kuni daimyoja egy háromszáz karátos gyémántot ajánlott az ártatlanságomért... De egy szerencsétlen vadászbalesetben életét veszítette, mielőtt eljöhetett volna értem. Így a virágomat azóta senki nem szakította le, mivel az Asszonyság borsos árat követelt a szüzességemért. Azonban mióta nagykorú lettem, azt mondja én már csak egy...

Hüppögés és krokodilkönnyek. A reklám után folytatjuk.

- ... Hogy én már csak egy hervadó nárcisz vagyok és levitte az áramat harmincezer ryoura. Gomenasai, Yasa... Tyouteki-dono. Nem szabadna ezzel untatnom, hisz csak az áram felől érdeklődött. Az Asszonyság mindig azt mondja, túlságosan cserfes vagyok egy igazi oiranhoz képest.

~ IDE AZ OSZKÁRT SZARFASZÚAK! Még hogy daimyo meg gyémánt. Néha magamat is elkápráztatom! ~

Kamukálváriája során először felszegi állát. Fekete sminkje kissé szétfolyt zöldes szemei körül, ugyanis egyszer sem pislogott, amíg kerülte az albínó fickót tekintetét. Ezt a trükköt még manipulatív tinédzserként tette magáévá, amikor édesanyja nem akarta elengedni az idősebb srácokkal bulizni. Akkor még nem hitte volna, hogy valaha még küldetésen is hasznát veheti a színlelt könnypotyogtatásnak.

- H-hogy magamról? Hát nem igazán szabadna beszélnem a múltamról... De valamiért olyan bizalomgerjesztő a kisugárzása. Csak könyörgöm ígérje meg, hogy nem mondja el a Madamnak, hogy megint eljárt a szám! Én... Nem voltam mindig oiran. A Méz Országának hercegnőjeként születtem. A kezemet már születésem előtt odaígérték egy szomszédos tartomány főurának, ami ellen foggal-körömmel tiltakoztam, mióta csak az eszemet tudtam. De ettől függetlenül boldog gyerekkorom volt. A kötelező tanóráink után bátyámmal naphosszat csak játszottunk a birtokon, fogócskáztunk, bújócskáztunk és borsot törtünk a háznép orra alá. Azonban ez az idill nem tartott soká... Még csak tizenegy voltam, mikor Atyámat is magával ragadta egy népünket tizedelő ragály. Így Onii-san vállaira már kamaszként rászakadt az uralkodás felelősségének súlya. Egy alkalommal, mikor fivérem a lovaglást gyakorolta a szérűn, egy radikális hímzőegylet emberei elrabolták őt, hogy váltságdíjat követeljenek érte. A férfiági öröklés szabályaira hivatkozva a nagybátyám magához ragadta a hatalmat, de megtagadta a testvéremért kért pénz kifizetését koholt indokokra hivatkozva. Valójában így akarta megtartani a hatalmat. Ezért megszöktem az országból, hogy magam keressem meg a váltságdíj összegét, hogy Onii-san ismét elfoglalhassa az őt megillető trónt... S mivel nincstelenként menekültem el, úgy döntöttem eladom az egyetlent, ami az enyém maradt: a testem. Itt otthonra és talán támogatásra is leltem... Azonban csak a bevételemből származó busás illeték ígéretének fejében tanítottak ki a gésák művészetére, az etikettre és hogy hogyan kell viselkedni, de attól tartok soha nem érhetek fel a többi oiranhoz, hisz őket egy egész életen át képzik... Én pedig mindössze pár év gésaneveltetést tudhatok magaménak. Mondja csak Ya... Tyouteki-dono... Nem untatom nagyon? A lányok szerint be sem áll a szám, de próbálok tenni ellene!

~ A markomban vagy Sonkapofa! Hacsak nem láttad azt a késő esti szappanoperát, amiből a sztorit loptam... Mert akkor kaki van a palacsintában. Nem is kicsi! ~

**Ayanokoji Ikari** Szer. Május 31 2017, 22:05

//'Kane.//

A nő elmondja a nevét, melynek hallatára tikkelni kezd a bal szemem. Először csak alig észrevehetően, majd olyan hatást keltve kezd neki, mintha a szemhéjamat guilliotine-nek használva próbálnék megfojtani egy bogarat. Először is, a neve... Méz Országbeli Banánhinta Hercegnő... de Keiko. Keiko. K-E-I-K-O. Biztos vagyok benne, hogy mond mást is, miközben próbálom feldolgozni a halltotakat, de igazából már nem hallom. Már rég messze földön járok... már rég elpattant bennem valami. Szerintem strokeot kapok, ahogy eszeveszett módon nevetni kezdek, majd végül egy őrültéhez hasonló arckifejezéssel közelebb hajolok a velem szemben ülőhöz, és a képébe üvöltök.
- Hát már minden nőt így hívnak?! Mi a faszom ez, valami ragály?! Keiko-zombi kór?! - ekkor a fejemhez kapok, majd kifújom magam.
Amint arcomat fölemelem tenyereimből, egy ádáz, ragadozóéhoz hasonló tekintet ölt magára ábrázatom, majd hörgő hangon folytatom.
- Na... Keiko. - mondom ki, miközben lehúzom a teát, amit eddig szürcsöltem, majd visszahelyezem az asztalra, egy hangos koppanás kíséretében. - Nem tudom, hogy a fenében kerültem ide, és miért történik ez velem mindig, de tudod, szerintem ez a találkozás sorsszerű volt. Szóval nem érdekel mennyi, nem érdekel, hogy hogyan, nem érdekel, hogy ki van felül, de én, ma este, téged...

- Hohó, ez már rohadtul tizennyolcplusz kdeves Zstozsi! - szól egy mennyei hang, mely bizonyára csak a világ legjóképűbb, legelragadóbb, leggazdagabb, és legnagyobb alkoholfüggőjévé lehet. De a hang... alulról jön. Nem hiába, hisz Nara Akanét meglepő látvány várja: az, hogy Satoshi nemes egyszerűséggel eltűnik, pedig igazából egy csapóajtó volt az ülése alatt, és a pincébe zuhant. Én azonban ott vártam az akna előtt, a létra tetején, de mivel Zstozsi rámesett, sikerült nekem is lezuhannom vele. Azonban, én túléltem, hála a plot armoromnak, ő pedig annak köszönhetően, hogy rám esett. De mivel az alsó fertája olyan szinten a pofámba landolt, hogy már azt hittem a gyereke vagyok, ahogy fel tudtam állni úgy kettéfejeltem, hogy már érzem, hogy kezdek emósodni. Aztán, megéreztem a pi(n)aszagot, így elindultam fölfelé, mert tudtam én, hogy jól hallom... és cukipofának itten egy olyan nővel volt dolga, akit jobb a profikra hagyni.
Azonnal föl is mászok a létrán, majd nemes egyszerűséggel megfejelem a csapóajtót és visszaesek. Ezúttal én esek Satoshi-ra, és veszítem el a szüzességem, szóval ma is ihatok. Ismét fölmászom, de ezúttal elkap az a rohadék, és visszaránt. Kisebb dulakodásba kezdünk, miközben mennyei hangok szűrődnek ki a pincéből.

Ennyit lehet hallani:
- Mi a fasz?! Visszamennyé', te visszamaradt! A billogos kurvaanyád!
Robaj. Dörrenés. Lányos sikoltás. Bagolyhuhogás. Majomüvöltés.
- Nem, húzzál innen, allergiás vagyok a mogyoróra!
Dulakodás hangja.
- Satoshi hagyjál már, harminc oldalt írtam veled! Nem illesz bele ebbe a szabadjátékba! Húzzál aludni vagy még egy szerettedet megölöm!
Csattanás. Lufipukkanás hangja. Vízcsobbanás.
- Azt hiszed, csak neked szar?! Engem anyám lékelt meg és azóta piás vagyok, még sem emózom tele a fél fórumot, ezzel akarsz csajozni?

Öt perccel később előkerültem. Csak sikerült nyerni. Nézd meg, még piája sincs, azt emberkedik. Na, fölmászok megint... de ezúttal már sikerül úgy kipréselnem magam, hogy ne essek vissza, majd leülök a párnára, Akanéval szembe.
- Hé, helló, cső, te vagy Nara'kane a drogdíler, nem? Hú baszki, te aztán baszhatóan nézel ki, pedig még nem is ittam... eleget. Sosem iszom eleget. Bár, egy kicsit sok rajtad a vakolat, de nem baj, igyál egy keveset, majd meggyógyulsz! - mondom egy joviális mosollyal, majd Akane képébe próbálom önteni Satoshi megmaradt teáját, hogy ne legyen már rajta annyi fehér por... fehér por?
Bár, most hogy így belegondolok, lehet, hogy kokain volt... akkor nem szabadott volna leönteni.
- Mit tettem?! - kapok a fejemhez színpadiasan. - Erre innom kell.
Ezután öntök egy keveset a teáskannából, majd bele is szürcsölök, csak azért, hogy megint Akane arcába köpjem, amennyiben nem kerüli el.
- Hú bazmeg, ebben nincs alkohol! De, most hogy így... belegondolok... - szólalok meg, ahogy ízlelgetem magamban a teát. - Ja. Ez bizony kőkemény partidrog... de kevés az alkoholtartalma, öntsük fel valamivel.
Ekkor, amennyiben még nem haltam meg, az asztalon kezdek könyökölni, majd megtámasztom az államat.
- Szóval, 'Kane. Hadd válaszoljak minden kérdésedre: Satoshi-t megloptam, és enyém a pénze, ez a fickó nem Tyouteki Yasaki volt, mert őt is megloptam. Le akarta harapni az orromat... de mivel azt hittem le akar smárolni, és mostanában allergiás vagyok a homoszexuális közeledésekre, fejbe vertem egy üveggel... ám rá kellett jönnöm, hogy az üveg tele volt. Na már most, sok mindenre képes vagyok a piáért, de egy középkorú férfi képéről nem fogom lenyalni. Még. Na szóval, ekkor került a képbe Satoshi, aki járkált, és magában beszélt, emiatt pedig roppant gyanúsnak tartottam, mert mégis ki beszél magában, nem? Aztán rájöttem, hogy várjunk: biztosan alkoholista. Tehát, a háta mögé lopóztam, és mindig amikor nem figyelt, kivettem egy keveset a hátizsákjából, így pedig szépen-lassan kiraboltam. Aztán követtem ide, ahol elbújtam a pincében, majd találtam egy létrát. Azt hittem van olyan szerencsém, hogy a borospince alatt vagyok, szóval elindultam fölfelé, ekkor hallottalak meg titeket beszélgetni, és tudod, ezer közül is megismerném a hangodat... na meg, miután megláttalak, biztos vagyok benne: te vagy az a Nara lány, akinek egyszer elloptuk a bongját. Te atyaúristen, hogy én mennyire beszívtam akkor, három napig azt sem tudtam, hogy tényleg leszúrt-e az anyám, vagy csak ismerkedni akart. Esetleg lehetett egy vaddisznó is. Na de mindegy, engem mindenki szúrni akar, vagy így, vagy úgy. Lépjünk tovább... ja igen. A legfontosabbat elfelejtettem.
- A nevem egyébként Ayanokoji Ikari, a vezetéknevemet próbáld kimondani három csavart kifli után, garantált, hogy egész este próbálkozni fogsz, de legalább több pia marad nekem. Lényeg, ami lényeg: az igazi Tyoutekit kiiktattam, a küldetésleveled nálam van, mert bent hagytad a csajoknál akiknek a körömlakklemosójukat húztam meg, téged pedig most húználak meg, csak előtte le kell ittassalak, szóval, benne vagy? Mármint a piálásban, a dugás nálam másodlagos, eleget basz engem az élet. Ja, Zstozsi miatt pedig ne aggódj, amúgyis túl sokat töpreng, vagy mi, szóval jó lesz neki ott a pincében. Az az érzésem van, hogy szereti a pincéket... vajon miért? Na, szóval, szolgálnak itten fel piát? Behívlak, ha adsz a kemény cuccból. Mit szólsz? - kérdezem egy fülig érő mosollyal.
Egy kis magyarázat gyanánt: banditaéveim során annyira leittam magam, hogy Konohában keltem fel. Miután összeszedtem a többieket, és rájöttünk, hogy Danzou németországában vagyunk, fejvesztve rohantunk kifelé, egyenesen a Nara birtokra, de akkor még nem tudtuk, hogy kié is az. Ekkor azonban, megcsapta az orromat a reggeli friss kábítószer szaga, így mint minden normális ember, telebasztam sziklákkal a ház falát és bemásztam az ablakon, aztán egy igazi szépséget láttam meg az ágyon... egy olyan gyönyörű, homokóra alakú, stílusos, és elragadó... bongot láttam, amiben olyan kemény anyag lehetett, hogy egész Konoha be lehetett szívva. Valószínűleg ez lehetett a helyzet, és ezért engedtek ki minket. Szóval, fogtam, elcsórtam, ugrottam egy fejest az ablakon, majd beszívtunk, aztán kirohantunk, megint beszívtunk, és három nap múlva felkeltem egy fillerben. Na de, túl sokat töprengsz, Ikari, inkább igyál. Ja igen, és hogy honnan tudom, hogy Nara Akane az igazi neve? Hallottam az anyjával beszélgetni a szomszéd szobából, amíg megloptam. Ijesztő volt... látni egy normális családot. Igen, normális, engem leszúrt a saját anyám, jó? Ráadásul a bordájával, vagy mi. Ha veled is ez történt volna, te is alkoholista lennél, és jobban érdekelne a pia, mint a nők. Főleg ha anyakomplexusod van. Anyakomplexusom van? Mindegy, még egy ok a piálásra.
A fejemet támasztva várom beszélgetőpartnerem válaszát annak reményében, hogy ma úgy szétcsapjuk magunkat, mint a Kyuubi Konohát.

**Nashimaru Shizu** Csüt. Aug. 22 2019, 13:59

//Nashimaru Hina//

Már hónapok óta úton vagyok. Nem egy kalandban volt már részem melyek mély nyomot hagytak bennem és valószínűleg olyan módon formálták át a személyiségemet melyet el sem tudnék képzelni. Célomat viszont elértem; A Füst Országa, klánom otthona, szülőhelyem. Édesanyám ugyan sokszor emlegette már a helyet de a részletekre sosem tért ki, mindössze apám nevét mondta el nekem. Nashimaru Shiro. Ez a neve az embernek akit keresek. Persze anya mit sem tudott a céljaimról mikor elengedett otthonról. Igazából ha őszinte akarok lenni magammal még én is csak sejtettem hogy mit miért csinálok, és hogy mi vett rá arra hogy elhagyjam az otthonomat. Ugyan tudtam rá okot mondani, de valóban az lenne a lényege az utazásomnak? Felkeressek egy embert aki valószínűleg nem is ismer engem? A vér összeköt ugyan bennünket, de jelent ez egyáltalán akármit is, mikor a nevelőapám a saját lányaként nevelt fel engem? Számtalan kérdés, melyekre a hosszú idő alatt amit az úton töltöttem képtelen voltam választ adni, vagy legalábbis kielégítő választ adni. Ez a fajta tehetetlenség persze még mindig frusztrál, de mindettől függetlenül biztos vagyok benne hogy jól döntöttem. Akármennyire is téphetem magam az akcióim abszurditásán, az, hogy nem élveztem volna az életem holmi hivatalnokként az otthonomban kétség sem fér.

Eltelt már egy pár nap amióta elhagytam a Konohai határt. Igyekeztem településről településre haladni, de hogy őszinte legyek magammal, nemegyszer kellett a csillagok alatt aludnom, ráadásul lassan pénzügyileg sem állok úgy hogy szobát tudjak bérelni esténként valamelyik fogadóban. Persze ezzel számoltam, és részben emiatt döntöttem úgy, hogy Kemurigakure lesz az első úti célom. Van ugyanis egy kissé modortalan reményem, hogy a vér szerinti családom majd szállást ad számomra…

Már kora reggel óta úton vagyok. A sűrű erdő lomkoronája menedéket ad a tűző napsütéstől, még így dél tájékán is. Úgy mondták hogy a patak folyamát követve egyenesen A Rejtett Füst falvába fogok érni, az ide-oda úszkáló halak pedig egyébként is kellemes társaságot nyújtanak a magányos útra. A körülöttem lévő tölgyes persze már reggel óta zengi muzsikáját - énekesmadarak, több fajta mit ember meg tudna nevezni - repkednek mindenfele, feltöltve a hűvös szellőt hangjukkal mely mestertáncosként kerülgetve a fák törzseit viszi szerte azt az erdő minden pontjára, hozzáadva persze a falevelek nyugtató susogását is.

A rengeteg zenekarának előadását csupán egy idegen, emberi hang billenti ki harmonikus egyensúlyából. Kivenni a mondandóját ugyan képtelen vagyok, de azért azt meg tudom állapítani hogy ha követem az ösvényt, egyenesen az illetőbe fogok ütközni. Veszélyes lehet ugyan vakon belesétálni emberekbe, de őszintén szólva nem sok kedvem van bokrok között áttengődni ezen az erdőn, úgyhogy normál tempóban folytatom utamat amíg meg nem látom a sötét ruhás lányt amint éppen a keskeny ösvény közepén dühöng. Reménykedve hogy haragját nem rajtam készül kiengedni, elindulok felé, kissé balra tartva hogy kikerülhessem. Ahogy közelebb érek látom hogy fegyver is van nála, aminek láttán persze már a bokros útvonal hirtelen sokkal békésebbnek és kényelmesebbnek kategorizálódott a fejemben, de már túl közel voltam hogy visszaforduljak ezért csak a földet nézve megpróbáltam elmenni mellette, mindeközben magamban csak a következő mondatot ismételgettem: „Ne szólj hozzá, ne szólj hozzá, és talán elkerül a szarvihar.”

**Nashimaru Hina** Csüt. Aug. 22 2019, 16:09

//Nashimaru Shizu és Kenshiro Hanae//
Utálom a tehetetlenségemet, utálom, hogy gyenge vagyok, utálom, hogy el kell folytatnom a dühöm, mindazt, amit érzek. Még várnom kell...el kell nyomnom a kényszert, míg el nem érkezik a megfelelő alkalom. Ezért állnék itt, az erdőben, hol senki nem lát engem, hol csak olyanok a tanúk kik hallgatnak örökké. Az apró madarak énekükkel tettek még frusztráltabbá engem, mintha teljesen nyugodtak lennének, mintha minden rendben lenne, de semmi sincs. Higgadtan dalolásznak….vagy azt adják tovább, amit rajtam látnak? Mit látnak rajtam? Talán mindent, talán semmit. A tantom a kezemben volt, emlékeztetett mindenre...hogy a bátyámat meg kell ölnöm, a fájdalomra, amit gyengeségem miatt kellett átélnem. Ma is ez történt...szimplán találkoztam a testvéremmel, de ahogy szemébe néztem, láttam a csalódottságot, hogy szeret...de a szeretet gyengeség. Még nem eshettem neki, még gyenge vagyok, inkább elfutottam, a gyengék amúgy is ezt teszik, nem?
- Utállak- mondtam magam elé. Nem tudtam eldönteni magamnak, vagy a világnak mondom e ezt a szót. Utálom a világot, mert gyengévé akarnak tenni, vagy mert felettem akarnak hatalmat gyakorolni, és utálom magam azért, aki vagyok. Dühöngtem, mint egy őrült, ki teljesen kifordult magából...de valójában ez vagyok én. Egyetlen szikra tartja az álcát...az ártatlan gyermeki, remélő szikra...melyet nem tudtam kiirtani. Ezért kell az utolsó embert megölnöm, aki szeret. Gondolataimat léptek zavarták meg, ki mer szemtanúja lenni valómnak? Ki mer velem szembe kerülni most? A vágy ott volt bennem, látni akartam csillogó vérét, látni akartam a szenvedést az arcán, a rémültséget, mellyel elismeri...igen, erős vagy. A földet nézte, talán fél szemembe nézni? Valaki, aki nálam is gyávább? Vajon egy röpke pillanat alatt látta tekintetemben azt, hogy ki is vagyok én?
- Állj meg.- szólítom fel, majd kiült szokásos mosolyom az arcomra, mely jól tükrözte, hogy mit is akarok tenni. Lassan, közelebb lépdeltem hozzá, majd tantommal hirtelen egy vágást ejtettem karján. Majd fegyveremre néztem amin a nap fénye szépen megvilágított a vért, mely szépen csurgott le rajta. Ez a látvány mindig is lenyűgözött...olyan varázslatos, és megnyugtató. Utána ránéztem, és arcát kezdtem el fürkészni, vajon mit gondolhat most?
- Ki vagy, s mit keresel itt….ha nyugalmat keresel rossz helyre jöttél...rossz emberrel találkoztál.- teljes higgadtsággal mondtam ki ezeket a szavakat. Pár perce még dühöngtem, de most az érzet, hogy lehet fél tőlem...nyugalommal töltött el. Nem éreztem kényszert, hogy újra bántsam, a sötét lelkem mintha teret adott volna a szikrának, mely bennem maradt, és én most ez ellen nem tudtam mit tenni egyelőre, mint aki nem engedi, hogy testem újra bántson mást.
//amennyiben a karaktered bárhol közbelépett abba, amit tesz, akkor onnan írd tovább, mert természetesen megteheti//

**Nashimaru Shizu** Csüt. Aug. 22 2019, 17:23

//Nashimaru Hina, Kenshiro Hanae //

- Utállak - Hangzott a lány szájából ahogy a közelébe értem. Igazából ennél a pontnál újra megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy talán mégis érdemesebb lenne visszafordulni, de természetesen a lustaságom illetve a büszkeségem nem engedte hogy a könnyebb utat válasszam. Igyekeztem minél összébb húzni magam hogy nehogy hozzám szóljon. Már elegem volt ezekből az esetekből, az utam során rendszeresen estem bele olyan stresszes szituációkba amikből normális ép ésszel nem kerül ki.

- Állj meg. - Szólt a lány. Reménykedtem benne hogy nem én vagyok az, de az üres erdőben nem sok más lehetett sajnos kinek az utasítást célozhatta.
- khm… - Köszörültem meg a torkom – Ugyan miben segíthe… - Kezdtem volna bele de persze nem várta meg amit mondani akartam, mint ahogy egyik normális idióta sem akikkel eddig összefutottam. Hiába próbálok meg ezekkel kedves lenni, olyan mintha ezeket jutalomból verték volna el az övvel gyerekkorukban. Persze arcomon csak az unottság látszódott, illetve kicsit a csalódottság hogy utam ismételten valami agyráksághoz vezetett.

Azonban mielőtt folytatni tudtam volna ezt a gondolatmenetet, a lány hirtelen mellém lépett és tantojával megvágta a bal karomat.
- Áú! - Kiáltottam el magam majd reflexből kicsit távolabb szökkentem a lánytól. - A rohadt életbe már, hát az eszem megáll milyen épeszű ember vagdos össze járókelőket. - Kiáltottam, nem dühből, hanem inkább a egy olyan ember hangján akinek már a mindene is kivan a hülyeségekből amikkel találkozik. A fájdalom persze éles volt, és az hogy a másik kezemet rátettem a sebre nem igazán állította el a vérzést.
- Ki vagy, s mit keresel itt….ha nyugalmat keresel rossz helyre jöttél...rossz emberrel találkoztál.
- Hát ezt meg nem mondtam volna magamtól. Nashimaru Shizu vagyok, és állnék is tovább. - Mondtam. Kezemet levettem a sebemről és ráhelyeztem a Wakizashim markolatára, biztos ami biztos. Ha megpróbálna megállítani a lány akkor én is kezembe veszem a fegyvert, bár nem támadok még vele, csak védekező állást veszek fel.

**Nashimaru Hina** Csüt. Aug. 22 2019, 22:52

//Nashimaru Shizu//
Próbált szólni az ismeretlen alak, én mégsem hagytam, nem volt itt az ideje annak, hogy ő beszéljen. Nem akartam, hogy fölöslegesen húzza az időm, hamar le akartam rendezni, hogy tudja ki az erősebb.
-Nas..hi...maru?- teszem fel a kérdést, melyre nem igazán vártam választ valójában, inkább meglepett, hogy ő is klánomhoz tartozik. Klánomhoz...milyen érdekes, hogy így mondom, hozzá tartozom, pedig nem is akarok része lenni valójában...gyűlölöm, mert az emberi kapcsolatok gyengévé tesznek...mégis, ez a lány, hogy ő is Nashimaru, hogy nem bántott….a szikrát mintha táplálná. Nem tudom elnyomni ezt, gyűlölni akarom, most mégsem megy, csak magamra tudok megvetéssel nézni gyengeségem miatt. A tantomon csillogó vér már nem megnyugvást adott, hanem inkább azzal a gondolattal öntött el, hogy igen, ez a klánom vére. Szívem egyszerre örült, hisz ezt akarta látni, de lelkem szikrája zokogott, mert ő szerette a klánom.
- Ha a klánt keresed, már megtaláltad.- mondom felé teljes nyugodtsággal, miközben belül egy harcot vívtam. Nem éreztem azt, amit máskor, amit szoktam érezni. Tényleg ez volnék én? Ennyire nem tudnék magamnak és az érzéseimnek parancsolni? Miért van bennem ez az érzet...a gyűlölet, a harag hiánya. Utálom azt, amit érzek...és utálnám érte Shizut is, hisz ő váltotta ezt ki belőlem...mégsem tudom. Mi történt velem? Fegyverem már nem felé tartottam, hanem inkább magam felé. Ott volt bennem az érzés, hogy magamat kell bántanom, mert én a fájdalmat érdemlem gyengeségemért, de nem tettem semmit, csak tartottam. Arcomra újra kiült az a mosoly, és a gondolat újra elkezdett motoszkálni a fejemben...bántanom kell azt, aki ezt tette velem.
- Fuss.- mondom felé. Mintha a szikra szólt volna belőlem, mintha nem is én mondtam volna. Bennem csak a harag volt, melyet el kellett volna fojtanom, és melynek próbáltam is ellentmondani...hisz az ép ész azt diktálja, még ne...várd ki a te idődet, de az érzelmeimnek még mindig nem tudtam parancsolni.

**Nashimaru Shizu** Pént. Aug. 23 2019, 10:08

//Nashimaru Hina//

-Nas..hi...maru? - Kérdezte a lány. Talán kissé kíváncsi voltam rá, hogy mi az oka a meglepettségre de éreztem, hogy talán nem kellene leállnom beszélgetni valakivel, aki kérdés nélkül támad rá a jött ment emberekre. A seb amit ejtett rajtam nem volt mély, éppen csak annyira volt súlyos hogy a vér ne tudjon egykönnyen megkötni, de nem láttam potenciálját annak hogy ettől el fogok vérezni a közeljövőben, persze ettől függetlenül rohadtul fájt.
- Mattaku… - mormogtam magamban miközben felmértem hogy mekkora szakadást ejtett a ruhámon is a lány tantoja.
- Ha a klánt keresed, már megtaláltad. - Szólt a lány, minek hallatán leengedtem a fegyverem. Csak most ért el engem a realizáció, hogy a lánynak vörös a szeme – a szemszín, mely édesanyám szerint elterjedt volt a Nashimaruk körében. Egy ideig csak szótlanul álltam. Valamiért a fejemben már elkönyveltem a lányt egy családtagnak pedig igazából semmi okom nem volt rá, hisz még csak nem is úgy fogalmazott hogy „ő is Nashimaru”. Ettől függetlenül védekező állásomból engedtem, és távolságtartó attitűdömet leváltotta a kíváncsiság. Egy ideig csak néztem a lány arcát, keresve az érzelem legkisebb nyomait is.
- Fuss.- Szólalt meg váratlanul, amire én csak ösztönösen megforgattam a szemem. Tudtam én hogy ha Nashimaru is a lány, nem éppen a legstabilabb, ehhez kétségem sem fért, de hosszú utam során ő az első vér szerinti rokonom akivel találkoztam, illetve akiket kutatok, úgyhogy nem léphetek csak úgy tovább.
- Majd eldöntöm magamnak ha futni akarok. - válaszoltam neki nyugodt, kicsit talán játékos hanggal – Egyelőre viszont beérem a sétával is. Velem tartasz esetleg? - Talán egy rövid közös séta javítaná a meglehetősen rosszul indult kapcsolatunkat. Attól függetlenül hogy elfogadja-e a sétára való invitálásomat vagy sem, megpróbálok beszélgetést kezdeményezni.
- Lehet folytathatnánk a bemutatkozást… - Célzok itt arra, hogy ő még nem említette meg a nevét. A Wakizashimat vissza csúsztatom a hüvelyébe (ami egyébként az oldalomon van), de azért a markolatán tartom a kezem.

**Nashimaru Hina** Szomb. Aug. 24 2019, 16:23

/Nashimaru Shizu/
Olyan higgadtan kezelte a helyzetet, ahhoz képest, hogy megvágtam, mielőtt bármit is tett volna, amivel ezt kiérdemelné egy normális ember szerint. Fut, ha akar? Hát nem látja rajtam, hogy így is visszafogom magam? Hogy elfojtom a haragom? Kérdése meglepett, meg akar ismerni? Hát minek néz ez engem? Hogy majd minden ellenem felhasználható információt el fogok neki mondani? Azt várja el, hogy bízzak meg benne? Miért tenném? A végén ez a gyengeségem, hogy megbízok benne lesz káromra.
- Igazából utálok emberekkel bármiféle kommunikációt létesíteni….de veled tartok. - mondtam felé. Magam sem tudom miért egyeztem pontosan bele, talán érdekelt ő mit gondol a világról, talán érdekelt egy másik Nashimaru képes lenne e ugyanazt megtenni, mint amire én készülök. Tantom pengéjét ujjammal végigsimítottam, így Shizu vére már bőrömön volt. Néztem ujjamat, és ennek a vágynak most nem tudtam ellentmondani, éreztem, hogy meg kell kóstolnom azt. Íze olyan volt, mint amilyenre számítottam, de mégis jól esett. Mindeközben mással is vívódtam magamban, bántsam őt? Ezeket a gondolatok elnyomtam, nem lett volna most túl sok hozadéka, csak a baj lett volna vele, ha kiderül...és a tervemnek annyi. Muszáj voltam normálisnak tettetnem magam, muszáj voltam titkolni mindazt, amit érzek.
- A nevem Nashimaru Hina. - mondom miközben sóhajtok egyet.
- De te mégis ki vagy? Nem láttalak még erre, mégis Nashimaru vagy…- Szemében látszott, hogy pontosan sejti mennyire instabil az állapotom...mégis itt maradt, bízott bennem, hogy nem esek neki, hisz fegyverét is visszacsúsztatta tokjába. Tantomat nem raktam el, ugyanúgy kezembe tartottam, így nagyobb biztonságban éreztem magam.
- Miért nem futottál el? Tudod egy épeszű ember biztos azt tette volna, amire felszólítom. - Már lehiggadtam teljesen, most még tudtam önuralmat gyakorolni, még...

**Nashimaru Shizu** Szomb. Aug. 24 2019, 21:56

//Nashimaru Hina//

- Szóval nem szeretsz kommunikálni... Értem... - Tettem hozzá a felém intézett első mondandójához. - Talán ez az oka annak hogy miért vágtál... - Kezdtem volna bele, azonban ebben a pillanatban a lány a lenyalta a tanto pengéjén vöröslő vérem. Szemeim tágra nyíltak, agyam próbálta processzálni a látottakat, de mindhiába. Most már biztos voltam hogy rossz beszélgetőpartnert választottam. - ... Szóval hogy miért vágtál meg... - Fapofával bámultam a lányt egy másodpercig. Nem igazán szereztem eddig tapasztalatot ehhez hasonló szituációkból, de hasonló agyfárasztó viselkedésű emberekből már igen, úgyhogy csak egy hosszú sóhajtással tudtam reagálni a látottakra. - Remélem nem túl édes, reggelire csokit ettem. - Mondtam a lehető legcinikusabb hangnemmel amit a hangszálaim megengedtek számomra.

- A nevem Nashimaru Hina - Szólt végül. Tehát a sejtésem beigazolódott. Ezek után már csak azt kell eldöntenem hogy akarom-e folytatni ezt a csevelyt egy ilyen defektes emberrel.

- De te mégis ki vagy? Nem láttalak még erre, mégis Nashimaru vagy... - Úgy fest hogy a csevely folytatva lesz. Igazából nem látok okot a titkolózásra, úgyhogy amennyire őszintén csak tudok válaszolok. Ki tudja, lehet mégis csak gyümölcsöző beszélgetés lesz ez még, ilyen döcögős indulással is, hisz akarom vagy sem, a rokonom ez a lány.

- Itt születtem 14 éve. Amennyire tudom édesanyámmal el kellett szöknünk az Országból, így a Tea Országában nőttem fel. Már egy jó ideje úton vagyok hogy felkutassam a családomat... - Ekkor egy kicsit elgondolkodok. Talán a "családomat" nem a legmegfelelőbb szó - ...vagyis a klánomat. És meg kell mondanom, eddig le vagyok nyűgözve. - Mondtam szarkasztikusan. Látom hogy fegyverét még mindig a kezében tartja, amire én csak szolidan megforgatom a szemem.

- Ha mégis úgy döntenél hogy megtámadsz, és nem lennék elég éber hogy védekezzek, légy oly kedves és a halántékomat vedd célba. Nem szívesen éreznék fájdalmat az utolsó pillanataimban. - mondtam csipkelődő hanggal.

- Miért nem futottál el? Tudod egy épeszű ember biztos azt tette volna, amire felszólítom.

- Hát akkor nagyon úgy fest hogy itt két esztelen ember futott most össze. - Valamiért úgy érzem hogy, ha megnyílna nekem a lány, olyan információkat fog nekem mesélni magáról amik egyáltalán nem érdekelnek. De hát ez van. Feltűnt már hogy szeretik az emberek elmesélni a történetüket, akármennyire is unalmasak azok, ez segít lenyugtatni őket.

- Esetleg tudnál mesélni nekem a klánról? Nashimaru Shiro a vér szerinti apám neve, esetleg ismered? Meg ha már itt tartunk tudnál valamit adni a sebre? - Kérdezem tőle.

**Nashimaru Hina** Szomb. Aug. 24 2019, 23:25

/Nashimaru Shizu/
Annak hatására, amit cselekedtem alig bírt szóhoz jutni. Látszott a meglepettség az arcán, valószínűleg nem számított rá...de a kényszernek már nem tudtam ellentmondani, nehéz egy adott határ után önuralmat gyakorolni. Amikor a társalgást folytattam, egyáltalán nem állt szándékomban bármilyen információt megosztani vele, amit később ellenem felhasználhat, nem akartam bízni senkiben sem. A bizalom valami, amit a másik ember így is úgy is csak kijátszik, ahogy lehetősége adódik rá, hátba szúr...vagy ha tényleg szeret csak azt a mázat húzza fel köréd, ami csak még nagyobb fájdalmat okoz. Én nem leszek gyenge, én nem leszek naiv.
- A klán olyan, amilyen... ha családot keresel benne, hát hajrá, nem ígérem, hogy egyszer sem foglak hátráltatni...sőt…- fejeztem be ezzel mondandómat. Abba akartam hagyni a beszédet, mielőtt túl sokat osztok meg vele, még nem szabadott véget vetnem életének...de ha túl sokat tud, nem lett volna más választásom. Még várnom kellett, hiába volt nehéz elfojtanom ezt az érzést, meg kellett tennem.
- Nem ölök ok nélkül. - álltam meg egy pillanatra, hisz valójában még nem is ontottam ki életet, csak eljátszottam gondolatával. - a szenvedésben van az élvezet.- fejeztem be végül. A szenvedés, amikor látod tekintetükben, hogy igen, te vagy az erősebb, az a mámorító érzés, hogy igen, nem vagy gyenge...talán sokan nem érzik ennek valódi okát, miért jó a másikat bántani, pedig mindenkinek kell a megerősítés, amit ez ad...a tekintet őszinte, a szavak hazugak.
- Milyen két eszetlenről beszélsz? Én pontosan tudom mi a lényeges.- Azt már nem akartam megosztani vele, hogy mi, és szerintem miért, mert a végén jön a szokásos dumával, jajj ez nem így van, jajj a szeretet jó. Fölösleges lenne nekik magyarázni, igazából leszarom mit gondolnak, csak az időm pazarolnám rá.
- Igazából leszarom az egész klánt, szóval tőlem nem fogsz túl sok infót megtudni.- állok meg egy pillanatra, majd tantom élét a nap felé fordítom, hogy a fény megcsillanhasson rajta.- a sebedre van valamim...de nem az, amire gondolsz. - közben végig fegyverem néztem.
- De nincs kedved kicsit játszani? - s mosolyom újra előtört, a vágy újra elkezdett éledni bennem, melyet nem akartam teljesen megfékezni...azt akartam, hogy szabad lehessen.

**Nashimaru Shizu** Vas. Aug. 25 2019, 11:21

//Nashimaru Hina//

- A klán olyan, amilyen... Ha családot keresel benne, hát hajrá, nem ígérem, hogy egyszer sem foglak hátráltatni...sőt... - Nem mondanám hogy ezzel a kijelentéssel megnyugtatott volna Hina. Talán tettem érte hogy hátráltasson? Nem is értem, nem én voltam az aki a semmiből megvágtam őt egy pengével, ha valakinek itt lenne oka hogy hátráltassa a másikat az én vagyok.

- Nem ölök ok nélkül. - Mondta váratlanul - A szenvedésben van az élvezet. - Ekkor hozzá hasonlóan én is megálltam, mélyen a szemébe néztem. Agyamnak nem kellett sok energiát égetnie hogy rájöjjön, nem éppen kedvező irányba tart az eszmecsere. Most már mondjuk legalább tudom hogy ha valaki engem valaha is megöl, nem akarom hogy Hina legyen az. Szadista állat. Az, hogy egyébként sem mesélne semmit a klánról, kicsit elvette az okaimat, hogy folytassam ezt a beszélgetést.

- Hát akkor ha nem veszed zokon, szerintem tovább is állné...

- A sebedre van valamim... de nem az, amire gondolsz. - Nem is folytattam amibe belekezdtem, csak két-három lépéssel eltávolodtam a lánytól. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem izgultam, az emberben mindig is meg volt és mindig is meg lesz az adrenalinlöket, ha életveszélybe kerülnek.

- Hát ez faszán hangzik. - Kommentelem halkan. "Nem az, amire gondolsz". Zseniális, megint ott tartunk ahonnan elkezdtük.

- De nincs kedved kicsit játszani?

- Nincs. - Meg sem vártam hogy a végére érjen a mondatának. Tudtam hogy valami agyrákot készül mondani. - Esetleg tudatnád velem hogy mit tettem ellened hogy ilyen ellenséges hangnemet érdemeljek? - Kérdeztem tőle, kezem egyre szorosabban fogta a Wakizashim markolatát. Arcomon látszott hogy ha eddig félválról is vettem a szituációt, most már figyelek rá, nehogy nekem essen valamivel.

**Nashimaru Hina** Vas. Aug. 25 2019, 13:09

/Nashimaru Shizu/
Tovább akar állni? Azt hiszi már is elengedem? Hogy ennyivel lerendezett, hát minek néz ez engem? De most komolyan, mintha engem csak így puff, itt lehetne hagyni. Lépéseket hátrált tőlem, tehát fél talán? Pedig még nem is látta mire vagyok képes, még nem is tudja ki vagyok.
- Szóval nem akarsz játszani? Érdekes...jó móka lenne pedig. - Eközben végig tantomat figyeltem, rá se néztem Shizura. - Hogy mivel ártottál nekem? Itt ennél sokkal többről van szó, talán szadistának gondolsz...pedig van okom arra, miért élvezem mások fájdalmát. Tudod nem csak egy fegyverrel tudok fájdalmat okozni, az agy érdekes játékot tud űzni veled...a félelem, hogy bármikor bajod eshet, a rettegés, ami ott van veled mindig...még ha alaptalan is. És tudod miért félsz? Mert gyenge vagy. - Mosolyom továbbra is levakarhatatlan volt. A tanto pengéjében látszott torzított képem. Vajon mások is így látnak engem? A világ számára valami elferdült kép, mely nem a normális dolgok szerint működik, ami csak egy fekete massza, és nincsenek érzései. Oh milyen naiv is ez a világ, hisz szerintem ők az eltorzult kép, hiába próbálják a tökéletességet közvetíteni.
-Hidd el szívesen játszanék veled, de nem tehetem...még nem. - Mondtam felé, és közben végig elfojtottam azt a dühöt, vágyat, amit éreztem. Szabad akartam lenni...de melyik részem? A szikra, vagy a valódi lelkem? Mindkettő...de a sötétség erősebb a fénynél, hisz ha a fény elmúlik...a sötétség is megjelenik….és van, hogy azt a fényt nem lehet újra feléleszteni. A lelkem a szikrát el akarja taposni, hogy ne égjen többé, ezért akarom megölni bátyám, és ezért nem szabad most játszadoznom vele.

**Nashimaru Shizu** Vas. Aug. 25 2019, 18:21

//Nashimaru Hina//

Aggódó szemekkel nézek a lányra. Próbálom felvenni az álláspontját, hogy mi az oka a dühének, s látszólag miért tekint az egész világra úgy mintha az ellensége lenne. Persze távol állt tőlem ez a világlátás, viszont ha nem is teljesen, de át tudom érezni a dühöt, az elégedetlenséget, melyet a saját magam tétlensége tud okozni. Ilyen, és hasonló esetekben édesanyám és édesapám mindig mellettem voltak, átöleltek, meghallgattak, éreztették velem, hogy szeretnek. A legkevesebb amit feltételezhetek Hina múltjával kapcsolatban hogy neki nem adatott meg ez a fajta luxus. Valamiért viszont képtelen voltam sajnálni. Egyszerűen nem tudtam. Túlságosan intenzíven égett bennem az ellenszenv az előbbi vágástól.

- A félelem emberi dolog. Ha egy penge van a torkuknál a legerősebbek is érezni fogják. - Válaszoltam a lány monológjára. Szenvedés, szadizmus, élvezet a fájdalom okozásában... Undorító dolgok, mégis, ami a legjobban megijjeszt engem, az a gondolat, hogy nem megvetéssel tekintek ezekre a dolgokra, hanem semlegesen.

- Mit szólnál hozzá, ha eltennéd azt a tantot? Tapasztalatból mondom hogy néha a szavak mélyebb vágást tudnak ejteni a lelken, mint a legélesebb penge a húsban. És próbáljunk meg... beszélgetni. - Ajánlom fel a lánynak, látszólag nyugodt hanggal. Izmaim feszülnek, látszik rajtam hogy nem igazán bízok Hinában. Miért is tenném? Nem igazán stabil az elméje, és ekkor még finoman fogalmaztam. Ettől függetlenül úgy érzem hogy tartozok neki valamivel. Akár akarom akár nem, a vérem, és nem arra tanítottak otthon hogy magára hagyjam a családom tagjait.

**Nashimaru Hina** Hétf. Aug. 26 2019, 20:01

/Nashimaru Shizu/
Aggódó tekintettel nézett rám, mely valahol meglepett. Aggódni az iránt szoktak az emberek, akik a másiknak a jobbat szeretnék, mert azt hiszik, társuknak az most nem jó...és ez talán akkor a szeretetre utalna? Nem értek az emberek nyelvén, valójában soha, vagy legalábbis nagyon rég tápláltam hasonló érzelmeket. Vagy talán mégsem? Bár aggódni nem aggódtam senkiért...de szeretni szeretek most is, és gyűlölöm, hogy szeretek. Ez a szikra szeret...és mivel részem, gyűlölöm magamat is gyengeségemért. Tudtam jól, hogy szavai igazak...a szavak bántóbbak, fájóbbak tudnak lenni, mint a tettek...de a magunkhoz intézettek is, mikor szembesítjük magunkat a valósággal. Tantom elraktam végül, nehogy a vágy, a kísértés fogjon el, és nehogy emiatt ne sikerüljön tervem.
- A szavak olykor a tettek miatt jönnek létre...és lehet az egy vágás is.- néztem az égre, majd rá. - Fogadok olyasmi jár a fejedben, hogy csak a szeretet hiányzik neki...és azért leli élvezetét más fájdalmában, mert ez csak valami pótlék neki, amivel a lelkében lévő ürességet akarja kitölteni...ebben az esetben el kell szomorítsalak, messze jársz az igazságtól. De inkább a kérdés az, te miért gondolod ezt? Belegondoltál már abba, hogy téged, ha szeret valaki, csak azért szeret, mert te jutottál neki, mert nincs jobb? Vagy mert muszáj neki szeretnie téged, mert ezt várja el tőle a társadalom? Nem gondolod azt, hogy az egész világ, amiben élsz, hazudik neked már az elejétől fogva? Mert mindenki elvárja tőlük...és valójában egyedül vagy, nincs senkid...és erről még csak nem is tudsz? Nem kínzó érzés ez a tudatlanság? Hogy senki nem szeret téged azért, aki vagy valójában, hogy soha nem leszel elég, és mindig csak el fognak taposni téged...?- monológom végét egy halk kuncogással fejeztem be, majd vártam Shizu reakcióját.

**Nashimaru Shizu** Kedd Aug. 27 2019, 08:45

//Nashimaru Hina//

Megszeppenve hallgatom a lány mondandóját. Talán az első két mondatáig tudtam követni amit mondott, szavakba öntött gondolata számomra kuszának és összeszedetlennek tűnt, arról nem is beszélve hogy felületesnek. Az meg, hogy látszólag a semmiből tört ki belőle a szófosás, annyira váratlanul ért, hogy csak tágra nyílt, meglepődött szemekkel tudtam végighallgatni a "világképét". Tett vad kijelentéseket, vad kérdéseket, amikre látszólag most választ vár tőlem, de persze van egy olyan érzésem, hogy szélmalomharcot vívok vele, és úgysem fogom tudni megváltoztatni az elborult agyát.
- Nem. - válaszolom a feltett kérdéseire. - Nem gondoltam bele, és nem is gondolom hogy úgy lenne ahogy mondod. - Már megbántam hogy ellent mondtam a gondolatmenetének, mert ezzel csak a már említett szélmalomharcot folytatom, de most már mindegy.
- Egyébként te hallod magad beszélni? Végighallgatva a mondandódat nekem inkább úgy tűnik hogy meg akarod téveszteni... Vagyis inkább el akarod hitetni magaddal hogy ilyen a világ és ilyen vagy te is. És tudod mit, igen! Valóban úgy gondolom hogy szeretet hiányzik neked, és szerintem te is ezt gondolod, csak FÉLSZ bevallani magadnak. - Török ki hirtelen. Őszintén szólva úgy leszarom ezt az egészet ahogy van, de basszus, elhatároztam hogy beszélek vele, hát akkor beszélek vele. Meg igazából minden szópárbaj egyfajta csata, a csatákat meg szeretem megnyerni.

Ekkor eszembe jutottak a régi idők, amikor még otthon voltam. Édesanyám szerető ölelése, édesapám örök támogatása, a kishúgom, és képtelen voltam elképzelni hogy nem szerettek, vagy csak azért szerettek, mert "én jutottam nekik". Igazából sok minden van amivel nem értek Hinával egyet, de legalább a tantoját elrakta, szóval kicsit szabadabban merek beszélni.

- De tudod mit? Szeretnél próbát tenni, hogy tényleg csak a szeretet hiányzik neked? Vagy félsz hogy kiderül az igazság?

Ajánlott tartalom

Szabad Játék (6)

Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)

Re: Szabad Játék (6)