Nanja
2 posters
1 / 1 oldal
Nanja
Nanja Hétf. Május 16 2016, 19:38
Név: Nanja
Kor: 16
Nem: Nő
Vércsoport: AB
Magasság: 175
Testsúly: 65
Rang:
Chakra szint:
Szint:
Ország: Sunagakure
Felszerelés: Hátizsák, Füstbomba(5db) , Elsősegély készlet(1db) , 1 db 120cm hosszú, 5cm átmérőjű fa bot, amit a közepénél egy fém csavar segítségével ketté lehet szedni.(A kép ellenére, a végén nincs tompító műanyag, csak már nem tudok jól photoshoppolni ;p)
Kinézet:
Hosszú, derékig érő haj, lila szemek. Karcsú testalkatú, elég magas. Arcáról leginkább kedvességet lehet leolvasni, komoly helyzetekben viszont magabiztos az ábrázolása. Nem mondaná meg senki, hogy fizikailag erősebb lenne az átlagnál, de majd megtapasztalják :v Ruháját tekintve, jelen pillanatban egy olyan ruhát visel, amiben könnyen tud mozogni. A helyzetet is tekintve, fejpántját táskájában tarja, normál esetben bal karján viseli. Ugyan akkor keblei szó szerint kiemelkedőek, méret kb 75F
Jellem:
Nos, csajszink jelleme mindig változott, függően a hollététől. Míg pici gyermekként Sunagakure-ben az alázatos, jókedvű volt, addig az elrablását követő években, ez a pozitív magaviselet átváltozott bosszúvágyó, mindenkit lekezelő, érzelmektől mentes, mondjuk úgy „robottá”.
Aztán annál a fura, nem is tudom minek lehetne mondani fickónál, mert se nem igazi samurai nem volt, sem pedig vérbeli shinobi, szóval nem tudom hogyan csinálta, de a saját aurája visszahozta Nanja-t az élők közé. Természetesen még benne volt a bosszú vágya, de már nem a Yondaime Kazekage iránt, hanem csak az el rablóival szemben. Plusz, fegyelmezettebbé is vált, valamint jobban becsülni kezdte az életet.
Mikor visszatért Sunagakure-be, nehéz dolga volt, hiszen senki sem bízott meg benne, arról suttogtak, hogy Ő is biztos a falu vesztét akarja, hiszen melyik ember akarna visszatérni abba a faluba, ahonnan oly könnyedén el tudták rabolni, és senki sem kereste. Ez lelkileg kicsit megviselte, a kora béliek sem nagyon akartak szóba állni vele, de legalább nem látott a szemükben félelmet, csupán bizalmatlanságot. Úgy gondolta, majd bebizonyítja, hogy tőle nem kell sem félni, és főleg nem rosszakat gondolni. Gaara-t, mondjuk úgy, hogy akkor mentette meg Naruto, és ennek köszönhetően már nem akart megölni senkit, hanem pont fordítva, igyekezett az emberek javát szolgálni, megvédeni őket, mint tudjuk. Nanja megpróbált mások helyzetébe beleképzelni magát, hogy megértse tetteiket. A faluban történő változásokat követően, genin-né válhatott, ahol be is tudta váltani magának tett ígéretét, és szoros barátságot tudott kötni két genin társával, de a többiekkel is jó lett a viszonya. Érzéseiből merített mindig erőt, amikor küldetésre ment. Folyton vigyorog, piszkálódik, értetlenkedik, ha épp olyanja van. Fel lehet bosszantani, de általában keresztbe tett kezekkel távozik. Főleg azért, hogy ne essen bántódása a másiknak ;p
A megpróbáltatások ugyan akkor csak most kezdődtek. A Negyedik Nagy Ninja Világháború a küszöbön, illetve már tart. Ment, ahová küldték. Félelem, aggodalom, az életét küzdés és a remény a hazatérésre volt a fő szempont, amíg távol volt. Illetve, hogy újra lássa Őt is.
Negatívumai: A háború miatt sokkal feszültebb, a parancsokat is dacolva hajtja végre, bosszankodik, amiért rangban alacsonyabb, még ha nem is az ő hibája miatt van ez. Érzékenyebb is lett, hiába próbálja kontrollálni magát, ha egy őrültebb fajta ki akarja hozni a sodrából, el tudná érni a célját.
Női sikoly hallatszik. Sötét van odakint. A két szomszédos ház lakói félig-meddig dühösen, de azért beletörődve viselik el a kocsmából kihallatszó hangos üvöltéseket. Hajnali 1 óta tart már, most hajnali négy óra van. Hamarosan világosodni kezd.
- Még forró vizet és ruhákat, gyorsan! – érkezett az utasítás, egy már-már teljesen kopasz, középkorú férfitől, ki nem lehet találni, Ő egy orvos. Két nő szorgoskodott körülötte, tették amit mondott, ők a kocsma kedvelt dolgozói. Az ágyban, pedig egy harmadik nő feküdt, alig lehet húsz éves. Csak úgy folyt róla a verejték, alig győzték törölni a homlokát és az arcát.
- Jól haladunk, már látom a fejét! – mintha egy nagy kő esett volna le a szívükről, úgy hatott rájuk ez a mondat, már azt hitték sosem érnek el erre a pontra. 3 órája próbálja meglátni a napvilágot. Ha már itt tartunk...felkelőben a Nap.
- Még egy utolsó nyomás!
- Áááááá
A Doki egy lepedőbe csavarva emelte fel a pici testet, és ugyan abban a pillanatban a Nap első sugarai bevilágítottak az ablakon, ami úgy törte meg a fényét, hogy az a szivárvány színeit festette a babára. Az újdonsült anyuka egy fél percre hátradőlt, hogy némi erőt merítsen, majd felnézett. Az a pillanat egy olyan pillanat volt, amit élete végéig meg fog őrizni. Ám sajnos, ez hamar be fog következni... Hallották, ahogy a kocsmában férfiak dulakodnak, majd egy robbanás következett. Az orvos gyorsan odaadta a kisbabát anyja kezeibe.
- Kislány. –mondta. Az anya arcáról pár másodperc alatt le lehetett olvasni az örömöt, meghatódottságot, majd az aggodalmat, elkeseredettséget és bánatot. Majd így szólt a férfihez.
- Nanja. –és visszaadta neki gyermekét.- Vigye Sunagakure-be. Keresse Hoshi-t. A védősáncokon szolgál, Ő az apja.
- De én...-nem bírta befejezni amit akart volna, betörték az ajtót. 3, arcát maszkba rejtett shinobi lépett be a szobába. Nem voltak ismerősek azok a maszkok, így nem lehetett tudni, kik törtek rájuk. A nő nem tétlenkedett, ráharapott az ujjára, majd...
- Kuchiyose no Jutsu! – hatalmas füst keletkezett, amint letette tenyerét maga elé. Az orvos és a másik két nő hátrébb lépett, míg a maszkos shinobi-k éppen cselekedni készültek, de lassúak voltak. öt, szemmel nem látható valami repült ki olyan nagy sebességgel a füstből, hogy még tippelni sem lehetett, miket idézett meg az újdonsült anyuka. Két maszkost eltaláltak, a harmadik viszont ügyesebbnek tűnt, kitért a csapás elől, és célba vette az ablak mellett állókat, akit a nő megpróbált kijuttatni. Kunai-val támadott az idegen, a nő pedig a függönyt használta védekezésként úgy, hogy miután kitért előle, rácsavarta a csuklójára a férfinak a függönyt, majd egyik kezével elengedve azt, gyomron vágta. Ahogy felegyenesedett, szárnyak heves csapkodását hallotta maga mellett. denevérek. Kisebbek, mint az átlag. Mind az 5 egymás mellett sorban. Kinyitották a szájukat, majd olyan hangot adtak ki magukból, amitől a férfi nekicsapódott a falnak, és egyből eszméletét vesztette. Mivel a denevérek által kiadott magas frekvenciájú hang csak a férfire összpontosult, a többieknek nem esett baja. Egy denevér kirepült az ablakon, a másik négy kis füstfelhő és pukkanást követően eltűntek. Kimásztak az ablakon, le a létrán(minden egyes ablak mellett volt egy ilyen „menekülésre szánt” létra), először az orvos Nanja-val, majd az anyuka, és végül a kettő kocsmai alkalmazott...jött volna, ha közben a másik két shinobi nem szúrta volna át a szívüket. Egyikük még épp-hogy elérte Nanja anyjának a haját. Jól megragadta, és felfelé kezdte emelni. A nő elengedte a létrát, de akkor a shinobi oldal irányba húzta a kezét, majd elengedte őt. Majd’ 3 métert zuhant. A hátára esett, fejét is beverte, szinte elvesztette az eszméletét. A doki csak úgy reszketett a félelemtől a létra aljában, de annyira magánál volt, hogy elkezdjen futni a lovaskocsija felé. Nanja torka szakadtából sírt a karjaiban. Az ellenséges shinobi-k most már rá is tudtak koncentrálni, egyszerre ugrottak le a földre, és futottak az orvos után. Már majdnem el is érte célját, de aztán az egyik Shunshin-al elébe került. Úgy megijedt, majdnem el is vesztette az egyensúlyát, de a másik utol is érte, az meg a vállát fogta meg, így végül is megakadályozta az esését. Szinte megállt az idő. A doki szeme előtt lepergett életének egy része, csak azon járt az esze, hogy meg fog halni. De furcsa hang törte meg a vérfagyasztó csendet. Aki mögötte állt, és a vállát fogta, hirtelen elengedte, majd a földre rogyott jobb oldalra dőlve. Pukkanás hallatszott, ami arra következtette a másik, még életben lévő maszkos shinobi-t, hogy az támadta meg, ami először is eltalálta őket, még a kocsma szobájában. Átnézett az orvos válla fölött, és meglátta az asszonyt is térdelve a földön, véres kézzel. Levegő után kapkodott, alig volt benne erő, hiszen a szülés, és az, hogy megvédje kislányát, szinte teljesen kimerítette. Csoda, hogy még erre is képes volt, de egy anya bármire képes gyermekéért. Az orvossal szemben álló férfit elöntötte a düh, nem hitte volna, hogy két társát így el tudják intézni. Kilépett az orvos mellől, kunai-t ragadott és szíven szúrta a nőt. Nanja abban a pillanatban elhallgatott, mintha megérezte volna anyja halálát, de aztán újra sírni kezdett. A doki nem mert megfordulni, de furcsa módon megindult a lába, és rohant tovább a lovaskocsi felé.
~ Tsk, szánalmas... - kihúzta a halott nő testéből a kunai-t, majd négy shuriken-t vett ujjai közé, megfordult és a menekülő orvos felé dobta a fegyvereket.
- Doton: Ganban Kyuu! - megmozdult a föld a doki körül, megemelkedik körülötte, és egy burkot alkotva, bezárja őt Nanja-val együtt, így megvédve őket a támadástól. A maszkos shinobi megdöbbenve figyelte a történteket, nem számított vendégekre. Szemével fürkészi a környéket, de nem látja a jutsu használóját. Már éppen azon van, hogy eltűnjön, és biztonságosabb helyről próbálja megtalálni az illetőt, amikor egy pillanat alatt két kéz ragadja meg a bokáját a földből kiemelkedve, elkezdi lefelé húzni, míg az elkövető egy időben kiemelkedik a föld alól, így helyet cserélve. Nem is várja meg, hogy a földbe húzott shinobi cselekedjen, fejbe rúgja, és az meg elveszti az eszméletét. Ezzel végezve, a burok felé veszi az irányt, közben feloldja jutsu-ját. A doki a földön ülve reszket, szorosan fogva Nanja-t, aki sírását abbahagyva elaludt, túl sok volt ez neki is.
-Hé ember, most már nyugodjon meg, elmúlt a veszély. - némi időbe telt, kb fél órába, de az orvos megnyugodott, majd elmondta mi történt. Az Iwagakure-i ninja hosszas gondolkodás és elemzés után vállalta, hogy elviszi Nanja-t az apjához. Az anyját bebugyolálták egy pokrócba, majd elegendő élelmet és vizet magához véve, neki indult a hosszú útnak. 1 hetes út után, közeledve Sunagakure-hoz, megírt egy levelet, amit Nanja pólyájába tett, biztonság kedvéért, ha ne adj isten, megtámadnák mielőtt bármit is tudna mondani. Nos, ez így is történt, mármint még szóhoz sem jutott, sőt, még jó száz méterre volt a falutól, amikor észrevette annak jelét, hogy támadás készül ellene. Így jött a B terv. Eltűnt a Sunagakure-i ninja-k szeme elől, majd az egyik, a falon lévő őr mellett jelent meg, letette a nő holttestét, és a csecsemőt is, és még mielőtt árki bármit tett volna, ismét eltűnt. Tétovázva nézte meg közelebbről a két "csomagot", aminek hangja is volt. Másik oldalról is szemügyre vette, akkor látta meg a kisbabát. A nagyobbik csomagot is megnézte, de ahogy "kibontotta", úgy megijedt a látványtól, hogy hátramenetben seggre ült.
-Azonnal értesíteni kell a Kazekage-t!
-Ha...hai!
A halott nőt a boncterembe, míg Nanja-t átadták egy női shinobi-nak, aki addig felügyelt rá, míg nem születik döntés.
-Ki ez a nő? Lehet tudni már? - kérdezte a Kazekage.
-Nem, uram. Egyetlen levelet találtunk a csecsemőnél, azt is Önnek címezték. - felelte a boncmester.
-Értem. Had lássam hát. - átnyújtották a levetet, a következők álltak benne:
A Kazekage amolyan 'bakker, mégis miért kell nekem ilyen marhaságokkal foglalkoznom' félét sóhajtott.
-Keressetek egy Hoshi nevű férfit. Ne csak a shinobi-k közt, az egész faluban!
-Hai!
Nem is kellett sokáig várnia a válaszra, a nap végére kiderült, hogy valóban él ott egy Hoshi nevű shinobi, méghozzá chuunin, de küldetésen van, és legalább egy hét, mire visszaér. Családja nincs, így Nanja-nak kerestek egy dajkát, aki szintén nem olyan régen adott életet saját kisfiának.
Tellt, múlt az idő, 11 hónapja már, hogy Nanja Sunagakure-be érkezett. Nem jött semmi hír az apja felől, nem mintha ezt a Kazekage-t annyira zavarná, valószínűleg pár napra rá már el is felejtett az egészet. Saját családja ügyei jobban foglalkoztatták. Gaara most 2 éves, és Yashamaru a nagybátyja vigyáz rá, és neveli.
Jött a hír. Nem is olyan jó. Kiderült, hogy Hoshi kém volt, csak egy áruló, aki infókat kellett eljuttasson az ellenségnek. Nanja sorsa ezzel szinte eldőlt. A Kazekage először úgy határozott, hogy vigyék a kislányt a sivatag közepére, és hagyják magára. Nem engedhette, hogy egy áruló leánya a falujában nevelkedjen, egye az ő ételüket, fogyassza értékes vizüket. Személyesen ment el ahhoz a dajkához, aki eddig gondját viselte, hogy adja át neki Nanja-t. Hosszas vitatkozás, érvelések után sikerült megváltoztatni a Kazekage döntését. A dajkától így is úgy is el kellett, hogy kerüljön, ez által az árvaházba került. Már tudott járni, úgy-ahogy, meg tudta mutatni, illetve makogva el tudta mondani, ha éhes, szomjas, szóval e miatt nem kellett aggódniuk. Ám az árvaház vezetője egy aljas perszóna . Egy nagy darab állat, szó szerint. Ki nem állhatja a gyerekeket, amit persze mások előtt nem mutat ki, de amikor csak az árván maradtakkal van, akkor úgy bánik velük, mintha rabszolgák lennének. Ők mosnak, takarítanak, az idősebbek főznek is. Amikor elérik a hét-nyolc éves kort, akkor adottságaiknak megfelelően mehetnének az akadémiára, de sokukkal annyira lekezelően bánt az az aljas dög, hogy semmi motivációt nem éreznek a ninja lét iránt.
Eltelt két év. Most azon a napon járunk, aminek az estéjén, Yashamaru megpróbálta megölni Gaara-t, ezzel megpecsételve Nanja sorsát is. De ne rohanjunk ennyire előre. Még a délelőtt kezdeti óráiban járunk. Négy-öt éves forma gyerekek kacagását lehet hallani az árvaház felől, ami elég ritka. A kis törpék elég ravaszak, kihasználnak minden egyes alkalmat, amikor az a perszóna elmegy ügyeket intézni, ekkor kimennek a házból, és az utcán labdáznak, játszanak. Egy alkalommal, az egyik kis srác túl nagyon rúgott az egyik labdába, ami átrepült egy ház felett.
-Majd én visszahozom! – vékonyka, de annál fürgébb leányzó vállalta, hogy előkeríti az elveszett labdát. Beletelt némi időbe, de végre megtalálta egy másik utca kellős közepén. De volt ott még valaki. Egy kisfiú volt az, aki megszeppenve állt a labda előtt.
~Kis vöröske – gondolta magában a kis csaj, míg a fiú felvette a labdát, és egymás tekintetét fürkészték. Pár pillanatig néma csendben csak nézték egymást, majd a lány törte meg a csendet.
-Ano...az a labda... – mutatott is rá- egyik barátom túl nagyot rúgott bele és...
-Barát...- szólalt meg váratlanul a fiú, arcán meglepettség, mintha most hallotta volna ezt a szót először.
-Umm..igen, nos, csak...mindegy is- rázta meg a fejét-, lenne kedved játszani velünk? – tette fel a kérdést, kedves kis mosollyal az arcán.
A kis srác arcán lépésről lépésre a következőket lehetett leolvasni: meglepettség, majd egy olyan teli szájas vigyor, mintha még sosem lett volna ilyen boldog, hogy másokkal játszhat. Aztán a félelem jelei mutatkoztak rajta. Nanja háta mögött megjelent egy hatalmas árny, aminek még az árnyéka is vérfagyasztó volt. Nem nehéz kitalálni, a rusnyaság tért vissza. Megragadta Nanja-t a karjánál fogva, és szó nélkül elrángatta. Próbált szabadulni, de ez csak amolyan természetes reakció volt, tudta jól, hogy semmi esélye. Visszanézett a fiúra, aki sírva nézte, kezében a labdával, ahogyan távolodnak tőle. Visszaérve az árvaházba, látta a többieken, hogy ők is lebuktak, és a büntetésükre várnak. Igazság szerint, nem is volt olyan megdöbbentő, sőt, megkönnyebbülve fogadták. Egész napos takarítás, a nagyon főznek, de csak a perszónának, a többi gyerek csak vizet és kenyeret kapnak vacsorára, addig semmi mást. Hasonló büntetést már kaptak, mondjuk úgy, már edzettek voltak ehhez.
Napjuk egész hamar eltelt, már a lefekvéshez készülődtek. Mindenki egy szobában, még ennyi büntit kaptak, hogy osztozkodni kellett az ágyaikon a nagyoknak a kicsikkel. Még nem is sejtették, hogy ennek meg is volt a maga egyéb oka. Elhelyezkedve az ágyon, lassan mindenki elaludt. És ekkor...üvöltés..de olyan, amit még senki sem hallott. Gaara-ból kitört a Shukaku... Nagy a káosz. A gyerekek ki akarnak menni a szobából, de az ajtó zárva. Elkapja őket a félelem, a kicsik sírnak, az idősebbek reszketve várják, hát ha valaki kinyitja az ajtót. Hallják a kinti zajokat, a zárt ablak ellenére is. Ki nem mernek nézni, inkább úgy döntenek, hogy a sarokba húzódva várják ki a végét. A nagyobb gyerekek magukhoz ölelve igyekeznek nyugtatni a piciket, több-kevesebb sikerrel. A nagy zűrzavarban, senkinek sem jutottak eszükbe, és ezt valaki ki is használta. Páran hallották, hogy legalább ketten jönnek fel hozzájuk a lépcsőn. Elcsitították a nagyok a kicsiket, és csak hallgatóztak. Majd a kilincs megmozdult. be kellett fogniuk a szájukat, nehogy lebukjanak. De ez mit sem számított. Tudták, hogy ők ott vannak. A kilincs még párszor elfordult jobbra, majd balra. Végül berúgták azt. A törpék riadtak sikoltanak fel, jobban hozzábújva a nagyokhoz. Két nagydarab fickó lép be a szobába, arcukon kaján vigyor, de nem szólnak semmit. Szétnéznek, majd egyikük a jobb zsebéből elővesz egy kis labdának látszó tárgyat.
-Szép álmokat! – mondja még mindig vigyorral az arcán, majd a gyerekek elé dobja. Füst szabadul ki, ami egyfajta altatógáz. Szép lassan, egyesével dőlnek oldalra, és alszanak el.
-Nah, akkor válogassunk...- talán ez még hallhatta valaki, bár csekély az esélye. Nanja, még mielőtt elaludt volna, remélte, senkinek sem esik bántódása...illetve az a mosoly volt az, amire még utoljára emlékezett.
Szekér kerekének a hangja volt, amit előszö hallott. Majd lovak nyerítése. Végül gyerek, és felnőtt hangog, de nem voltak tiszták. Ugyan nem volt teljesen magánál, de azt leszűrte, hogy már nincs az árvaházban. Visszaaludt. Mikor újra felébredt, már egy pohár víz landolt az arcán. Ijedten ült fel, arcát tisztogatva, szemeit dörzsölve. Kinyitva azokat, eleinte csak homályos foltokat látott, majd szép lassan kitisztult minden. Egy barlangban voltak. Hideg volt. Legalábbis, a forró sivatagos időhöz képest. Körbenézett, és nem akart hinni a szemének. Rajtuk kívül, még vagy húsz másik, kb öttől tizennégy éves korát betöltő gyerek volt ott. Keresni kezdte barátait. Talán ha hét társát találta meg, így összesen nyolcukat hozták magukkal. Nanja volt a legfiatalabb, az alig három évével. Nem tudni mit láttak benne, igaz mindenki közül ő volt a legkisebb, de fürge is, lehet e miatt. Ismerős hang csapta meg a fülét. Az a perszóna...
-Tehát ő tehet mindenről...- szólalt meg melette Vin, aki a legidősebb fiú volt közülük. Ugyan nem hallották, miről is volt szó pontosan, de még Nanja-nak is világossá vált, miért vannak itt, amint meglátta, hogy egy nagy erszényt nyújtanak át a szipirtyónak. Szegényke rémülve húzódott jobban Vin-hez, aki ugyan átölelte volna, de a kezét megkötötték.
A következő napokban, csak vándoroltak, főleg éjszaka, nehogy bárki is felismerje, merre mennek. Általában barlangokban húzódtak meg. Egy hete nem láttak napfényt, maximum csak a jelét annak, hogy hamarosan felkel a Nap. Senki nem mert szólni, ennek több oka is volt. Még az elején, miután már mindenki felébredt, tudatosították velük, hogy aki akár csak a jelét adja szökésnek, beszédnek, vagy bárminek, ami nekik nem tetszik, az nagyon megbánja. Be is mutatták, mire gondolnak. Egy tizenéves lényt hozott egy fazon, de nem akárhogy. A lány kezei összekötve, és a kötél végénél fogva, a levegőben tartva vonult vele. Először csak oldalról látták, de az látszódott, hogy nincs eszméleténél. Mikor megfordították...egyesek elhányták magukat, mások elájultak, volt aki becsukta a szemeit, és elsírta magát. Nanja meredt szemekkel bámulta, a szerencsétlenül járt lányt. Csupán a mellei és ott közép tájt volt ami eltakarja, de az a rongy is már cafatokban volt. A combjai szétvagdosva, a hasán mély, szúrt sebek, a karjain is több vágás...nem szép látvány. Szóval ez megtette a hatását, így gyorsan is tudtak haladni, céljuk felé. Végül, három hét hosszas menetelés után, megérkeztek. Pont úgy, hogy a Nap is kisütött. Egy nagy, kráter kinézetű mélyedés tárult fel előttük, sok kisebb-nagyobb fa házzal. Feltételezhették, hogy ez egy falu, de tévedtek, ezzel kapcsolatban. Ez egy kiképzőtábor. Olyan ninja-k, samurai-ok, vagy ne adj isten szerzetesek gyülekező helye, akik túl nagyra vágyakoztak, és céljuk eléréséhez ölniük kellett, vagy elárulták falujukat. Egy biztos, most azon mesterkednek, hogy gyerekeket elrabolva, és kiképezve őket, bosszút állnak szülőfalujukon. 3 csoportra osztották a gyerekeket. Az első, és legfontosabb csoport, a Tolvajok csoportja. Főleg, az olyanokat képezték ki, akik kicsik, fürgék, és vág az eszük. Ide osztották be Nanja-t is. A második csoport, az Anyagbeszerzők csoportja volt. Majdnem hasonló volt a feladatuk, mint a Tolvajoké, de őket csak bizonyos fajta anyagok, legyen az búza, tej, vas, tehát ami élelemhez, illetve fegyverkészítéshez kell, na azokra spécizik ki őket. Ennek lényege, hogy ne kelljen sokukat megölni. Egyrészt olyan sokszor nincs rá lehetőségük, hogy utánpótlást hozzanak, másrészt az ott lévő gyerekeknek sem tesz jót lelkileg, ha azt látják, társaikat sorra ölik le, mert hasztalanok. Természetesen a gyerekek lelke nem azért izgatja őket, mert meglágyult volna a szívük, csupán, ha túl sebzettek lelkileg, kevésbé válik a hasznukra. Végül a harmadik csoport, a...umm... Örömszerzők. Ezt nem részletezném ;d Térjünk vissza Nanja-hoz. Mivel nagyon fiatal, terepre még nem vihetik, de elméletben már kioktathatják, illetve minden nap ott kell legyen az edzéseken, és figyelnie kell a társait. Vin is Tolvaj lett, kiemelkedően bántak vele, sok reményt fűztek hozzá.
Át is ugorhatunk két évet, semmi érdemleges nem történt. Nanja most 6 éves, és normális körülmények között még nem tanulhatna semmilyen jutsu-t, de ugye most nem ez a helyzet. Megtanulta a kézjeleket, az alapállásokat. Tudta, nincs más választása, így elhatározta, hogy amint képes lesz rá, megszökik. De addig is, kénytelen volt végrehajtani az utasításokat. Ez kihatott rá érzelmileg is. Amióta elvitték, egyszer sem mosolygott. Társai is hasonlóképpen változtak meg, bár ők néha nagyobb hangot adtak, ha valami nem tetszett nekik. Tehát, a Henge no Jutsu-t, Kakuremino no Jutsu-t, Bunshin no Jutsu-t, Kawarimi no Jutsu-t, Shoushagan no Jutsu-t, Nawanuke no Jutsu-t akarják megtaníttatni vele. Lényegében van rá ideje, amennyire kivette eddig a szavaikból, még 2 évig nem akarják terepre vinni. Ugyan akkor, a vizenjárást, és a falon, fán való járást is kitanulja menet közben. Kiderült, hogy fiatal korához képest, sok chakra-val rendelkezik, így nem volt nehéz dolga elsajátítani a jutsu-kat. Főleg, hogy rá is volt kényszerítve minden nap, de Nanja is meg akarta tanulni mindet.(Remélem, el is fogadjátok ;p ) Az, hogy csak figyelnie, és gyakorolnia kellett, megkönnyítette dolgát. Másoknak sokkal hamarabb kellett bizonyítaniuk, és tízből négynek sajnos, nem sikerült visszatérni. Azt suttogták egymás közt, hogy maguk az elrablóik ölték meg őket, elkerülve az elfogásukat, ha ne adj isten beszélni kezdenének. Ez még több indokott adott neki, hogy minden beleadjon. Egyszerre csak 1 jutsu-val foglalkozott, mellette pedig a vizenjárással. A fán való felfutást öt nap alatt teljesítette, azt heti kétszer gyakorolta, úgy két hónapig, utána nem volt már szüksége rá. A vizenjárás kicsit komplikáltabb volt, de ezt az akadályt is legyőzte. nyolc és fél éves korára sikerült megtanulnia az összes jutsu-t. Vin, aki mind-e közben „feljebb tudott lépni a ranglétrán”. aggódva figyelte Nanja fejlődését. Egyre inkább vált, parancsot teljesítő robottá. Persze nem tudhatta mi jár a fejében.
Végül elérkezett az idő. Igaz, nem volt komoly az akció, de meg kellett tudniuk, megérte-e a fáradozásuk. Szokás szerint, amint lement a Nap, akkor indultak. Csak a képzettek vittek magukkal fegyvert, a többiek, akiket le akartak tesztelni, fegyver nélkül voltak. Célpontjuk, egy kis falu volt, ahol az aratás végén jártak, és terményeiket eladták, így volt náluk pénz. Ami ezeknek az elvetemülteknek nagyon kellett. Egyszerű volt a feladat. El kellett lopniuk a pénzt, ami a faluvezető házában volt. Annyit tudtak róluk, hogy a légynek sem ártanak, és ezt ki is használták. Nanja-nak azaz ötlete támadt, hogy egyiküket vérző sebbel vinnék a faluba, segítségért kiáltva. A Henge és Shoushagan no Jutsu használatával rejtik el kilétüket. Nanja vállalta a sebesült szerepét. A Shoushagan-t használva, arca egy kicsit idősebb lányét vette fel. Megvágták a vállát, nem kell mondani, hogy mennyire fájt neki, ha azt nézzük, még sosem sérült így meg, csupán zúzódásai voltak, mikor a fákról leesett. Egy ronggyal nyomták be a sebet, míg a másik, egy fiú akit Goro-nak hívtak, a Henge-vel egy lánynak álcázta magát. Nem késlekedhettek, azonnal menniük kellett a faluhoz.
-Segítség, segítség! – kiabált Goro, elég rekedt kislányos hangon. Jó színésznek bizonyult, a falusiak biztos nem mondták volna meg, hogy átverés.
-Kérem segítsenek! A húgomat megtámadta valaki és idáig kergetett minket! – sokan kijöttek a házakból, köztük a faluvezető is.
-Had lássam. – át is vette Nanja-t, aki közben tudatosan még jobban hergelte magát a fájdalomra, ezzel is biztosítva, hogy rá figyeljenek leginkább. Arcáról csak úgy folyt a víz, remegett is.
-Biztosan a sokktól lehet ilyen rémes állapotban.- állapította meg a vezető. – Vigyétek a házamba, hamar! –nem is alakulhatott jobban. Míg Goro szintén a rémült kislányt játszotta, Nanja-t kezelésbe vették. Mivel elég késő volt, a legtöbben visszamentek aludni. Csak a vezető és még két-három férfi, valamit kettő három nő maradt, akik körbenéztek a falu körül, illetve gondoskodtak Nanja-ról valamint Goro-ról.
-Hogy hívnak gyermekem? – kérdezte az egyik nő, aki a sebét tisztítgatta éppen. Volt némi ideje gondolkodni, mégis milyen nevet mondjuk, ha azt nézzük, beszélni sem tudna ilyen állapotban.
-A....Aimi..- felelte végül.
-Nagyon szép név. Pihenj nyugodtan, itt biztonságban vagy. – nyugtatta a nő. Egy pillanatra elkapta a szégyenérzet, amiért ezt kell tennie, de nem tartott sokáig. Úgy 1 órá múltán, már csak két nő és a vezető maradt. Goro is „megnyugodott”, és látni akarta „húgát”. Kérte, hogy had legyenek kettesben. Így is lett.
-Megtaláltam a ládát. – suttogta Nanja füléhez hajolva. – mi lenne, ha rátennél még egy kicsit?
-Persze...nem lesz gond... de akkor Te is tégy úgy, mint aki nem bírja nézni húga szenvedését. – ezt már némi gúnnyal mondta, - és rohanj ki, és tűnj el a szemük elől.
-Tudom mi a dolgom...- mindketten bólintottak, Nanja mély levegőt vett, és sikított egyet. A kint lévők azonnal berohantak.
-Húgom, kérlek nyugodj meg!
-Nem, nem, hagyj....!
-Azt hiszi a támadója vagyok! Biztos felszökött a láza! – szerepjátszásból csillagos ötös. A nő aki eddig ott volt, megnézte a homlokát.
-Nincs olyan magas láza.
-Lehet, hogy méreg?- kérdezte a faluvezető. Kicsit tétlenül álltak Nanja körül, aki szépen adta a szenvedőt.
-Én ezt nem bírom...nem, nem nem nem!- Goro sirva kirohant a házból, az egyik férfi utána szaladt, de kiérve nem látta sehol. Jól elbújt, senki nem találja meg. Már csak várnia kellett. A ház mögé lopódzott, az ablak alatt várta a lehetőséget.
-Levegő...nem kapok...- mint aki fulldoklik, úgy kapkodott levegő után.
-Gyorsan, az ablakot! – riadtan nézett a nő a faluvezetőre, aki habozás nélkül ki is nyitotta az ablakot. Nanja kezdett megnyugodni, légzése egyenletes volt már.
-Nem tudom mit tehetünk. Várnunk kell reggelig, aztán elviszem a legközelebbi orvoshoz. Most menjetek haza, úgy tűnik, a javán már túl van, hagyjuk pihenni.- társai így is tettek. Ugyan ő mg ott maradt egy rövid ideig, de végül ő maga is nyugovóra tért. Mikor Nanja már biztos volt benne, lassan felült, majd felállt, és az ablakhoz ment. Krákogott egyet, majd Goro egy pillanat alatt ott is termett.
-Most Te jössz. – mondta Nanja Goro-nak, ő pedig visszafeküdt. Mégis is csak megvágták... Goro csendben végignézte a szobákat újra, míg meg nem találta a dobozt. Óvatosan leemelte a szekrényről, és iszkolt vissza Nanja-hoz.
-Sima ügy. Most pedig tünés.
-Várj! Biztos, hogy ez az? Nyisd ki!
-Jól van, jól van. – azzal kinyitotta a dobozt, megnyugtatva saját magukat. tele volt pénzzel.
-Okés, most pedig tünés! – kimásztak az ablakon, és visszafutottak arra a helyre, ahol már tűkön ülve várták.
-Sokáig tartott.
-Muszáj volt biztosra mennünk. – átnyújtották a ládikót, a tele pénzzel.
-Jó, nagyszerű! Te pedig mutasd a vállad.- Nanja közelebb lépett, az egyik fickó pedig a vállára tette a kezét. Zöld fény áradt a kezéből. Valaha medikus ninja lehetett.
-Most pedig, indulás.- lényegében ennyiből is állt Nanja részéről a vizsga. A másik két srácnak holnapra maradt a bizonyítás. A következő hetekben, 1-1 újabb alkalma lehetett mindenkinek, hogy alakítson valamit. Sokan meghaltak. Akik életben maradtak, más más okból akartak életben maradni. Voltak, akik kezdték jól érezni magukat itt. Voltak, akik hasonlóan Nanja-hoz, meg akartak szökni. Volt, aki viszont türelmetlen volt, azt hitte már eleget tanult, és szembenézett a fogvatartóikkal. Ő lett a következő elrettentő példa, mivel az a lány, akit még anno bemutattak, rejtélyes körülmények között eltűnt. Persze mentek a pletykák, hogy belehalt a sérülésekbe, vagy simán csak megölték. Oly mindegy is volt ez már. Csak teltek a hetek, a hónapok. Nanja remélte, hogy előbb-vagy utóbb tanítanak új jutsu-kat, de nem így lett. Sokáig csak kis falukból kellett pénzt lopniuk, aztán következő évben már az utakon portyáztak, vártak egy nemesi családra, akiknek az őrei mit sem tudtak a jutsu-król. Így telt múlt az idő, Nanja és Vin, valamint három megmaradt társuk a hétből sikeresen vettek minden akadályt. Ugyan Nanja kezdett türelmetlen lenni, de ezt az érzést is elnyomta akár csak a többit. Vin-el szemben is hűvös volt, aki viszont megtartotta emberségét, legalábbis amennyire itt csak lehetett. Viszont...kezdtek fura dolgok történni Nanja körül. Egyre több férfi férkőzött a közelébe, mindenféle indokkal, vagy indok nélkül. Most tizenegy éves. Lássuk be, elkezdett nőiesedni(75E lesz a végeredmény, szóval simán xd). Ha a ruházata is olyan lett volna, lehet áttették volna Abba, a csoportba. Szerencséjére ez még egy darabig nem történhet meg. Ugyan is, aki a fejlődéséért felel, még nem látta meg benne a nőt. A többi is csak azért, mert kezdtek ráunni azokra, akik velük voltak. Vin-nek ez nagyon nem tetszett. Amikor éppen nem voltak távol, igyekezett Nanja körül lenni, ha ne adj isten valaki próbálkozna. Kis csajnak ez fel sem tűnt, mással volt elfoglalva. Mivel ez a tábor nagy volt, nem kapkodhatta el a szökést. Mivel az estéket szánták a portyázásra, így nap közben tud csak megszökni. Általában, olyan délig a legtöbb férfi vagy részegen van a szobájában, vagy nőkkel vannak. Azok, akik az őrséget vállalják, nem valami gyors reakciójuk. Párszor kipróbálta, hogy elhalad előttük, és az alagút felé veszi az irányt, ami kivezeti őket a völgyből. Sokszor megtehette volna, hogy csak úgy átbújik a vasrácsokon, ami kapuként szolgál. De mindig tétovázott, és ezt vették észre. Persze mindig volt jó indoka, így csak legyintettek egyet, és azzal vissza is fordult. Senki sem mehetett el egyedül. Ugyan gondolt egy olyat is, hogy egy rablás alatt szökik meg, de a fogva tartóik hetekkel előtte kifigyelték a lakosságot, így más alakját felvéve sem lett volna esélye megszökni. Időnként arra gondolt, mivel érdemelte ki ezt? Próbatétel lenne? Lehet... de az is előfordulhat, hogy egész életében ide fog tartozni. Ekkor viszont megrázta a fejét, mondván, hogy szó sem lehet róla. Vissza akart menni Sunagakure-be. Vissza akart menni, hozzá...
Eltelt újabb két év, most tizenhárom és fél éves. A nagyvilágról nem hallanak sokat, azzal csak kíváncsiságot ébresztenének bennük, de ekkor történt, hogy Naruto megmentette Gaara-t azzal, hogy bebizonyította neki, hogy érdemes azokért harcolni, akiket szeretünk, és immár Gaara már nem az ölésért, és saját magáért él. Egyik alkalommal, ennek a szervezetnek a vezetője, gyűlést szervezett. Mindenki kíváncsian várta, mégis miről lesz szó. Nem szoktak még hasonlót sem rendezni, mindig meg volt határozva, ki mikor és hol kell, hogy megjelenjen. Ez a rendszer biztosította, hogy senki se próbáljon megszökni, főleg, hogy naponta három alkalommal, és különböző részen a tábornak volt a találkozó. Este tíz óra, ilyenkor készülődnek az esti akciókra, de úgy tűnik, némi változás fog történni.
-Figyelem! Kinőttük ezt a helyet. – vágott bele a főnök. – Két választásunk van. Keresünk másik, tágasabb helyet..- itt levitte a hangsúlyt, és gúnyosan elvigyorodott- vagy szelektálunk. – ez a szó semmi jót nem jelentett. Kisebb nyugtalanság vette át a szerepet, féltették az életüket. Ám megtörtént a fordulópont. Leleplezték a tábort. A völgy még jobban kivilágosodott, így sem égett sok fáklya, de most majdnem olyan volt, mintha nappal lett volna. Tüzes nyílzápor tette az eget fényessé, egy pillanatra mindenki elámult a látványtól. Aztán rá kellett döbbenniük, hogy ez így nem lesz jó. A valódi ok, amiért össze kellett gyűlniük, most vált érthetővé a vezető számára. Volt köztük egy áruló. Még pár nappal ezelőtt, az egyik jobb keze közölte vele, hogy hamarosan lázadás törhet ki, ha nem cselekszenek. Elsősorban ezért lettek összehívva, hogy kiválogassanak embereket, akik nem bizonyultak hasznosnak, és így a létszámleépítéssel akarták megelőzni azt az ál zendülést. Nanja-nak így érkezett el a megfelelő alkalom. Mivel nem volt semmilyen értékes tárgya, csak némi élelmet, 3 kunai-t szedett össze egy rongyos táskába, és iszkolt a kijárathoz. A nagy zűrzavarban, nem tudták engedelmességre inteni a fogvatartottakat, ráadásul a támadások minden irányból érkeztek a völgy tetejéről. Nyílzáporok, kunai eső, tűz jutsu-k.. ennyit látott maga körül, de nem is érdekelte, hogy ki az, akinek köszönheti a lehetőséget. Ugyan akkor nem Nanja volt az egyetlen, aki a rács felé futott. Mivel az alagút hosszú, volt esélyük arra, hogy az onnan érkezőket berobbantsák, de ez miatt ők is bent ragadhatnak. Pechére ez meg is történt. A főnök parancsa adta az alagút berobbantását. Így Nanja-nak nem volt más választása, a falon kellett felmásznia. Magára erősítette a hátizsákot, kinézett magának egy biztonságos részt. Pontosabban fogalmazva, azon az oldalon mászott fel, ahonnan a legtöbb támadás érkezett feléjük. Persze ez nem volt garancia arra, hogy ugyan abból az irányból ne érkezzen rá támadás. Ahogy mászott felfelé, nyilvánvalóvá vált, hogy a tábor elpusztítása volt a feladatuk. Senki sem próbált bejutni a táborba. Látott másokat is, akik megpróbáltak a falon felmászni, de sokukat eltalálták. Nanja is veszélyben volt, nem egyszer nem kétszer. A feje felől nem támadták, de oldalról és a háta mögül jócskán próbára tették mozgékonyságát, és reflexeit. Úgy döntött, eleget mászott. Chakra-ját talpaiba összpontosította, hozzátapadt a falhoz, és futott felfelé. Az a távolság, ami még hátra volt, elég időt adott neki, hogy egy Bunshin-t csináljon, valamint egy Kawarimi jutsu kézjeleit is elmutogatta. Nem tudta mi vár rá, de nem mehetett vissza. Az utolsó lépésnél egy nagyot ugrottak a Bunshin-jával. Rögtön, vagy tíz kunai és shuriken csapódott beléjük. A Bunshin egy pukkanással eltűnt, Nanja helyén egy nagyobb farönk maradt.
-Erre, itt van! – hangzott a jelentés. Nanja a kis seregtől jobbra tűnt fel, és fürgeségét kihasználva, egyik fáról a másikra ugrált, kevés esélyt adva az elkapására.
-Elég!- hangzott a parancs.- Az a lány azok elől a banditák elől menekül, különben nem egyedül lenne. – ugyan elsőre nem sokan értették, de hagyták elmenekülni. Nem is nézett hátra. Szívében újra reményt érzett, sőt. Boldogságot. Könnyeivel küszködve, halovány mosollyal az arcán haladt előre a sötét éjszakában.
Kor: 16
Nem: Nő
Vércsoport: AB
Magasság: 175
Testsúly: 65
Rang:
Chakra szint:
Szint:
Ország: Sunagakure
Felszerelés: Hátizsák, Füstbomba(5db) , Elsősegély készlet(1db) , 1 db 120cm hosszú, 5cm átmérőjű fa bot, amit a közepénél egy fém csavar segítségével ketté lehet szedni.(A kép ellenére, a végén nincs tompító műanyag, csak már nem tudok jól photoshoppolni ;p)
Kinézet:
Hosszú, derékig érő haj, lila szemek. Karcsú testalkatú, elég magas. Arcáról leginkább kedvességet lehet leolvasni, komoly helyzetekben viszont magabiztos az ábrázolása. Nem mondaná meg senki, hogy fizikailag erősebb lenne az átlagnál, de majd megtapasztalják :v Ruháját tekintve, jelen pillanatban egy olyan ruhát visel, amiben könnyen tud mozogni. A helyzetet is tekintve, fejpántját táskájában tarja, normál esetben bal karján viseli. Ugyan akkor keblei szó szerint kiemelkedőek, méret kb 75F
Jellem:
Nos, csajszink jelleme mindig változott, függően a hollététől. Míg pici gyermekként Sunagakure-ben az alázatos, jókedvű volt, addig az elrablását követő években, ez a pozitív magaviselet átváltozott bosszúvágyó, mindenkit lekezelő, érzelmektől mentes, mondjuk úgy „robottá”.
Aztán annál a fura, nem is tudom minek lehetne mondani fickónál, mert se nem igazi samurai nem volt, sem pedig vérbeli shinobi, szóval nem tudom hogyan csinálta, de a saját aurája visszahozta Nanja-t az élők közé. Természetesen még benne volt a bosszú vágya, de már nem a Yondaime Kazekage iránt, hanem csak az el rablóival szemben. Plusz, fegyelmezettebbé is vált, valamint jobban becsülni kezdte az életet.
Mikor visszatért Sunagakure-be, nehéz dolga volt, hiszen senki sem bízott meg benne, arról suttogtak, hogy Ő is biztos a falu vesztét akarja, hiszen melyik ember akarna visszatérni abba a faluba, ahonnan oly könnyedén el tudták rabolni, és senki sem kereste. Ez lelkileg kicsit megviselte, a kora béliek sem nagyon akartak szóba állni vele, de legalább nem látott a szemükben félelmet, csupán bizalmatlanságot. Úgy gondolta, majd bebizonyítja, hogy tőle nem kell sem félni, és főleg nem rosszakat gondolni. Gaara-t, mondjuk úgy, hogy akkor mentette meg Naruto, és ennek köszönhetően már nem akart megölni senkit, hanem pont fordítva, igyekezett az emberek javát szolgálni, megvédeni őket, mint tudjuk. Nanja megpróbált mások helyzetébe beleképzelni magát, hogy megértse tetteiket. A faluban történő változásokat követően, genin-né válhatott, ahol be is tudta váltani magának tett ígéretét, és szoros barátságot tudott kötni két genin társával, de a többiekkel is jó lett a viszonya. Érzéseiből merített mindig erőt, amikor küldetésre ment. Folyton vigyorog, piszkálódik, értetlenkedik, ha épp olyanja van. Fel lehet bosszantani, de általában keresztbe tett kezekkel távozik. Főleg azért, hogy ne essen bántódása a másiknak ;p
A megpróbáltatások ugyan akkor csak most kezdődtek. A Negyedik Nagy Ninja Világháború a küszöbön, illetve már tart. Ment, ahová küldték. Félelem, aggodalom, az életét küzdés és a remény a hazatérésre volt a fő szempont, amíg távol volt. Illetve, hogy újra lássa Őt is.
Negatívumai: A háború miatt sokkal feszültebb, a parancsokat is dacolva hajtja végre, bosszankodik, amiért rangban alacsonyabb, még ha nem is az ő hibája miatt van ez. Érzékenyebb is lett, hiába próbálja kontrollálni magát, ha egy őrültebb fajta ki akarja hozni a sodrából, el tudná érni a célját.
A Szivárványban született
Női sikoly hallatszik. Sötét van odakint. A két szomszédos ház lakói félig-meddig dühösen, de azért beletörődve viselik el a kocsmából kihallatszó hangos üvöltéseket. Hajnali 1 óta tart már, most hajnali négy óra van. Hamarosan világosodni kezd.
- Még forró vizet és ruhákat, gyorsan! – érkezett az utasítás, egy már-már teljesen kopasz, középkorú férfitől, ki nem lehet találni, Ő egy orvos. Két nő szorgoskodott körülötte, tették amit mondott, ők a kocsma kedvelt dolgozói. Az ágyban, pedig egy harmadik nő feküdt, alig lehet húsz éves. Csak úgy folyt róla a verejték, alig győzték törölni a homlokát és az arcát.
- Jól haladunk, már látom a fejét! – mintha egy nagy kő esett volna le a szívükről, úgy hatott rájuk ez a mondat, már azt hitték sosem érnek el erre a pontra. 3 órája próbálja meglátni a napvilágot. Ha már itt tartunk...felkelőben a Nap.
- Még egy utolsó nyomás!
- Áááááá
A Doki egy lepedőbe csavarva emelte fel a pici testet, és ugyan abban a pillanatban a Nap első sugarai bevilágítottak az ablakon, ami úgy törte meg a fényét, hogy az a szivárvány színeit festette a babára. Az újdonsült anyuka egy fél percre hátradőlt, hogy némi erőt merítsen, majd felnézett. Az a pillanat egy olyan pillanat volt, amit élete végéig meg fog őrizni. Ám sajnos, ez hamar be fog következni... Hallották, ahogy a kocsmában férfiak dulakodnak, majd egy robbanás következett. Az orvos gyorsan odaadta a kisbabát anyja kezeibe.
- Kislány. –mondta. Az anya arcáról pár másodperc alatt le lehetett olvasni az örömöt, meghatódottságot, majd az aggodalmat, elkeseredettséget és bánatot. Majd így szólt a férfihez.
- Nanja. –és visszaadta neki gyermekét.- Vigye Sunagakure-be. Keresse Hoshi-t. A védősáncokon szolgál, Ő az apja.
- De én...-nem bírta befejezni amit akart volna, betörték az ajtót. 3, arcát maszkba rejtett shinobi lépett be a szobába. Nem voltak ismerősek azok a maszkok, így nem lehetett tudni, kik törtek rájuk. A nő nem tétlenkedett, ráharapott az ujjára, majd...
- Kuchiyose no Jutsu! – hatalmas füst keletkezett, amint letette tenyerét maga elé. Az orvos és a másik két nő hátrébb lépett, míg a maszkos shinobi-k éppen cselekedni készültek, de lassúak voltak. öt, szemmel nem látható valami repült ki olyan nagy sebességgel a füstből, hogy még tippelni sem lehetett, miket idézett meg az újdonsült anyuka. Két maszkost eltaláltak, a harmadik viszont ügyesebbnek tűnt, kitért a csapás elől, és célba vette az ablak mellett állókat, akit a nő megpróbált kijuttatni. Kunai-val támadott az idegen, a nő pedig a függönyt használta védekezésként úgy, hogy miután kitért előle, rácsavarta a csuklójára a férfinak a függönyt, majd egyik kezével elengedve azt, gyomron vágta. Ahogy felegyenesedett, szárnyak heves csapkodását hallotta maga mellett. denevérek. Kisebbek, mint az átlag. Mind az 5 egymás mellett sorban. Kinyitották a szájukat, majd olyan hangot adtak ki magukból, amitől a férfi nekicsapódott a falnak, és egyből eszméletét vesztette. Mivel a denevérek által kiadott magas frekvenciájú hang csak a férfire összpontosult, a többieknek nem esett baja. Egy denevér kirepült az ablakon, a másik négy kis füstfelhő és pukkanást követően eltűntek. Kimásztak az ablakon, le a létrán(minden egyes ablak mellett volt egy ilyen „menekülésre szánt” létra), először az orvos Nanja-val, majd az anyuka, és végül a kettő kocsmai alkalmazott...jött volna, ha közben a másik két shinobi nem szúrta volna át a szívüket. Egyikük még épp-hogy elérte Nanja anyjának a haját. Jól megragadta, és felfelé kezdte emelni. A nő elengedte a létrát, de akkor a shinobi oldal irányba húzta a kezét, majd elengedte őt. Majd’ 3 métert zuhant. A hátára esett, fejét is beverte, szinte elvesztette az eszméletét. A doki csak úgy reszketett a félelemtől a létra aljában, de annyira magánál volt, hogy elkezdjen futni a lovaskocsija felé. Nanja torka szakadtából sírt a karjaiban. Az ellenséges shinobi-k most már rá is tudtak koncentrálni, egyszerre ugrottak le a földre, és futottak az orvos után. Már majdnem el is érte célját, de aztán az egyik Shunshin-al elébe került. Úgy megijedt, majdnem el is vesztette az egyensúlyát, de a másik utol is érte, az meg a vállát fogta meg, így végül is megakadályozta az esését. Szinte megállt az idő. A doki szeme előtt lepergett életének egy része, csak azon járt az esze, hogy meg fog halni. De furcsa hang törte meg a vérfagyasztó csendet. Aki mögötte állt, és a vállát fogta, hirtelen elengedte, majd a földre rogyott jobb oldalra dőlve. Pukkanás hallatszott, ami arra következtette a másik, még életben lévő maszkos shinobi-t, hogy az támadta meg, ami először is eltalálta őket, még a kocsma szobájában. Átnézett az orvos válla fölött, és meglátta az asszonyt is térdelve a földön, véres kézzel. Levegő után kapkodott, alig volt benne erő, hiszen a szülés, és az, hogy megvédje kislányát, szinte teljesen kimerítette. Csoda, hogy még erre is képes volt, de egy anya bármire képes gyermekéért. Az orvossal szemben álló férfit elöntötte a düh, nem hitte volna, hogy két társát így el tudják intézni. Kilépett az orvos mellől, kunai-t ragadott és szíven szúrta a nőt. Nanja abban a pillanatban elhallgatott, mintha megérezte volna anyja halálát, de aztán újra sírni kezdett. A doki nem mert megfordulni, de furcsa módon megindult a lába, és rohant tovább a lovaskocsi felé.
~ Tsk, szánalmas... - kihúzta a halott nő testéből a kunai-t, majd négy shuriken-t vett ujjai közé, megfordult és a menekülő orvos felé dobta a fegyvereket.
- Doton: Ganban Kyuu! - megmozdult a föld a doki körül, megemelkedik körülötte, és egy burkot alkotva, bezárja őt Nanja-val együtt, így megvédve őket a támadástól. A maszkos shinobi megdöbbenve figyelte a történteket, nem számított vendégekre. Szemével fürkészi a környéket, de nem látja a jutsu használóját. Már éppen azon van, hogy eltűnjön, és biztonságosabb helyről próbálja megtalálni az illetőt, amikor egy pillanat alatt két kéz ragadja meg a bokáját a földből kiemelkedve, elkezdi lefelé húzni, míg az elkövető egy időben kiemelkedik a föld alól, így helyet cserélve. Nem is várja meg, hogy a földbe húzott shinobi cselekedjen, fejbe rúgja, és az meg elveszti az eszméletét. Ezzel végezve, a burok felé veszi az irányt, közben feloldja jutsu-ját. A doki a földön ülve reszket, szorosan fogva Nanja-t, aki sírását abbahagyva elaludt, túl sok volt ez neki is.
-Hé ember, most már nyugodjon meg, elmúlt a veszély. - némi időbe telt, kb fél órába, de az orvos megnyugodott, majd elmondta mi történt. Az Iwagakure-i ninja hosszas gondolkodás és elemzés után vállalta, hogy elviszi Nanja-t az apjához. Az anyját bebugyolálták egy pokrócba, majd elegendő élelmet és vizet magához véve, neki indult a hosszú útnak. 1 hetes út után, közeledve Sunagakure-hoz, megírt egy levelet, amit Nanja pólyájába tett, biztonság kedvéért, ha ne adj isten, megtámadnák mielőtt bármit is tudna mondani. Nos, ez így is történt, mármint még szóhoz sem jutott, sőt, még jó száz méterre volt a falutól, amikor észrevette annak jelét, hogy támadás készül ellene. Így jött a B terv. Eltűnt a Sunagakure-i ninja-k szeme elől, majd az egyik, a falon lévő őr mellett jelent meg, letette a nő holttestét, és a csecsemőt is, és még mielőtt árki bármit tett volna, ismét eltűnt. Tétovázva nézte meg közelebbről a két "csomagot", aminek hangja is volt. Másik oldalról is szemügyre vette, akkor látta meg a kisbabát. A nagyobbik csomagot is megnézte, de ahogy "kibontotta", úgy megijedt a látványtól, hogy hátramenetben seggre ült.
-Azonnal értesíteni kell a Kazekage-t!
-Ha...hai!
A halott nőt a boncterembe, míg Nanja-t átadták egy női shinobi-nak, aki addig felügyelt rá, míg nem születik döntés.
-Ki ez a nő? Lehet tudni már? - kérdezte a Kazekage.
-Nem, uram. Egyetlen levelet találtunk a csecsemőnél, azt is Önnek címezték. - felelte a boncmester.
-Értem. Had lássam hát. - átnyújtották a levetet, a következők álltak benne:
"Tisztelt Kazekage!
Ez a nő egy kocsmában kellett megszülje kislányát, akit Nanja-nak nevezett el. Öröme nem tartott sokáig, ismeretlen shinobi-k támadták meg, akik maszk mögé rejtették arcukat. Számomra ismeretlenek, de nem lehettek túl képzettek, rögtön a szülés után támadtak, de ez a nő kettejüket is megölte, de a harmadikkal már nem tudott elbánni. Az ottani orvos azt állatja, a nő szerint az apa Sunagakure-ből való, Hoshi a neve és a védőfalakon szolgál.
Kérem, ha az az ember valóban ott él, és életben van, adják át kislányát, viszont ha nincs ott, vagy tagadja, hogy bármi köze is lenne a kislányhoz, legyen könyörületes a kisdeddel, Ő nem tehet semmiről."
A Kazekage amolyan 'bakker, mégis miért kell nekem ilyen marhaságokkal foglalkoznom' félét sóhajtott.
-Keressetek egy Hoshi nevű férfit. Ne csak a shinobi-k közt, az egész faluban!
-Hai!
Nem is kellett sokáig várnia a válaszra, a nap végére kiderült, hogy valóban él ott egy Hoshi nevű shinobi, méghozzá chuunin, de küldetésen van, és legalább egy hét, mire visszaér. Családja nincs, így Nanja-nak kerestek egy dajkát, aki szintén nem olyan régen adott életet saját kisfiának.
Tellt, múlt az idő, 11 hónapja már, hogy Nanja Sunagakure-be érkezett. Nem jött semmi hír az apja felől, nem mintha ezt a Kazekage-t annyira zavarná, valószínűleg pár napra rá már el is felejtett az egészet. Saját családja ügyei jobban foglalkoztatták. Gaara most 2 éves, és Yashamaru a nagybátyja vigyáz rá, és neveli.
Jött a hír. Nem is olyan jó. Kiderült, hogy Hoshi kém volt, csak egy áruló, aki infókat kellett eljuttasson az ellenségnek. Nanja sorsa ezzel szinte eldőlt. A Kazekage először úgy határozott, hogy vigyék a kislányt a sivatag közepére, és hagyják magára. Nem engedhette, hogy egy áruló leánya a falujában nevelkedjen, egye az ő ételüket, fogyassza értékes vizüket. Személyesen ment el ahhoz a dajkához, aki eddig gondját viselte, hogy adja át neki Nanja-t. Hosszas vitatkozás, érvelések után sikerült megváltoztatni a Kazekage döntését. A dajkától így is úgy is el kellett, hogy kerüljön, ez által az árvaházba került. Már tudott járni, úgy-ahogy, meg tudta mutatni, illetve makogva el tudta mondani, ha éhes, szomjas, szóval e miatt nem kellett aggódniuk. Ám az árvaház vezetője egy aljas perszóna . Egy nagy darab állat, szó szerint. Ki nem állhatja a gyerekeket, amit persze mások előtt nem mutat ki, de amikor csak az árván maradtakkal van, akkor úgy bánik velük, mintha rabszolgák lennének. Ők mosnak, takarítanak, az idősebbek főznek is. Amikor elérik a hét-nyolc éves kort, akkor adottságaiknak megfelelően mehetnének az akadémiára, de sokukkal annyira lekezelően bánt az az aljas dög, hogy semmi motivációt nem éreznek a ninja lét iránt.
Eltelt két év. Most azon a napon járunk, aminek az estéjén, Yashamaru megpróbálta megölni Gaara-t, ezzel megpecsételve Nanja sorsát is. De ne rohanjunk ennyire előre. Még a délelőtt kezdeti óráiban járunk. Négy-öt éves forma gyerekek kacagását lehet hallani az árvaház felől, ami elég ritka. A kis törpék elég ravaszak, kihasználnak minden egyes alkalmat, amikor az a perszóna elmegy ügyeket intézni, ekkor kimennek a házból, és az utcán labdáznak, játszanak. Egy alkalommal, az egyik kis srác túl nagyon rúgott az egyik labdába, ami átrepült egy ház felett.
-Majd én visszahozom! – vékonyka, de annál fürgébb leányzó vállalta, hogy előkeríti az elveszett labdát. Beletelt némi időbe, de végre megtalálta egy másik utca kellős közepén. De volt ott még valaki. Egy kisfiú volt az, aki megszeppenve állt a labda előtt.
~Kis vöröske – gondolta magában a kis csaj, míg a fiú felvette a labdát, és egymás tekintetét fürkészték. Pár pillanatig néma csendben csak nézték egymást, majd a lány törte meg a csendet.
-Ano...az a labda... – mutatott is rá- egyik barátom túl nagyot rúgott bele és...
-Barát...- szólalt meg váratlanul a fiú, arcán meglepettség, mintha most hallotta volna ezt a szót először.
-Umm..igen, nos, csak...mindegy is- rázta meg a fejét-, lenne kedved játszani velünk? – tette fel a kérdést, kedves kis mosollyal az arcán.
A kis srác arcán lépésről lépésre a következőket lehetett leolvasni: meglepettség, majd egy olyan teli szájas vigyor, mintha még sosem lett volna ilyen boldog, hogy másokkal játszhat. Aztán a félelem jelei mutatkoztak rajta. Nanja háta mögött megjelent egy hatalmas árny, aminek még az árnyéka is vérfagyasztó volt. Nem nehéz kitalálni, a rusnyaság tért vissza. Megragadta Nanja-t a karjánál fogva, és szó nélkül elrángatta. Próbált szabadulni, de ez csak amolyan természetes reakció volt, tudta jól, hogy semmi esélye. Visszanézett a fiúra, aki sírva nézte, kezében a labdával, ahogyan távolodnak tőle. Visszaérve az árvaházba, látta a többieken, hogy ők is lebuktak, és a büntetésükre várnak. Igazság szerint, nem is volt olyan megdöbbentő, sőt, megkönnyebbülve fogadták. Egész napos takarítás, a nagyon főznek, de csak a perszónának, a többi gyerek csak vizet és kenyeret kapnak vacsorára, addig semmi mást. Hasonló büntetést már kaptak, mondjuk úgy, már edzettek voltak ehhez.
Napjuk egész hamar eltelt, már a lefekvéshez készülődtek. Mindenki egy szobában, még ennyi büntit kaptak, hogy osztozkodni kellett az ágyaikon a nagyoknak a kicsikkel. Még nem is sejtették, hogy ennek meg is volt a maga egyéb oka. Elhelyezkedve az ágyon, lassan mindenki elaludt. És ekkor...üvöltés..de olyan, amit még senki sem hallott. Gaara-ból kitört a Shukaku... Nagy a káosz. A gyerekek ki akarnak menni a szobából, de az ajtó zárva. Elkapja őket a félelem, a kicsik sírnak, az idősebbek reszketve várják, hát ha valaki kinyitja az ajtót. Hallják a kinti zajokat, a zárt ablak ellenére is. Ki nem mernek nézni, inkább úgy döntenek, hogy a sarokba húzódva várják ki a végét. A nagyobb gyerekek magukhoz ölelve igyekeznek nyugtatni a piciket, több-kevesebb sikerrel. A nagy zűrzavarban, senkinek sem jutottak eszükbe, és ezt valaki ki is használta. Páran hallották, hogy legalább ketten jönnek fel hozzájuk a lépcsőn. Elcsitították a nagyok a kicsiket, és csak hallgatóztak. Majd a kilincs megmozdult. be kellett fogniuk a szájukat, nehogy lebukjanak. De ez mit sem számított. Tudták, hogy ők ott vannak. A kilincs még párszor elfordult jobbra, majd balra. Végül berúgták azt. A törpék riadtak sikoltanak fel, jobban hozzábújva a nagyokhoz. Két nagydarab fickó lép be a szobába, arcukon kaján vigyor, de nem szólnak semmit. Szétnéznek, majd egyikük a jobb zsebéből elővesz egy kis labdának látszó tárgyat.
-Szép álmokat! – mondja még mindig vigyorral az arcán, majd a gyerekek elé dobja. Füst szabadul ki, ami egyfajta altatógáz. Szép lassan, egyesével dőlnek oldalra, és alszanak el.
-Nah, akkor válogassunk...- talán ez még hallhatta valaki, bár csekély az esélye. Nanja, még mielőtt elaludt volna, remélte, senkinek sem esik bántódása...illetve az a mosoly volt az, amire még utoljára emlékezett.
Fogság, lopás, áldozatok, remény
Szekér kerekének a hangja volt, amit előszö hallott. Majd lovak nyerítése. Végül gyerek, és felnőtt hangog, de nem voltak tiszták. Ugyan nem volt teljesen magánál, de azt leszűrte, hogy már nincs az árvaházban. Visszaaludt. Mikor újra felébredt, már egy pohár víz landolt az arcán. Ijedten ült fel, arcát tisztogatva, szemeit dörzsölve. Kinyitva azokat, eleinte csak homályos foltokat látott, majd szép lassan kitisztult minden. Egy barlangban voltak. Hideg volt. Legalábbis, a forró sivatagos időhöz képest. Körbenézett, és nem akart hinni a szemének. Rajtuk kívül, még vagy húsz másik, kb öttől tizennégy éves korát betöltő gyerek volt ott. Keresni kezdte barátait. Talán ha hét társát találta meg, így összesen nyolcukat hozták magukkal. Nanja volt a legfiatalabb, az alig három évével. Nem tudni mit láttak benne, igaz mindenki közül ő volt a legkisebb, de fürge is, lehet e miatt. Ismerős hang csapta meg a fülét. Az a perszóna...
-Tehát ő tehet mindenről...- szólalt meg melette Vin, aki a legidősebb fiú volt közülük. Ugyan nem hallották, miről is volt szó pontosan, de még Nanja-nak is világossá vált, miért vannak itt, amint meglátta, hogy egy nagy erszényt nyújtanak át a szipirtyónak. Szegényke rémülve húzódott jobban Vin-hez, aki ugyan átölelte volna, de a kezét megkötötték.
A következő napokban, csak vándoroltak, főleg éjszaka, nehogy bárki is felismerje, merre mennek. Általában barlangokban húzódtak meg. Egy hete nem láttak napfényt, maximum csak a jelét annak, hogy hamarosan felkel a Nap. Senki nem mert szólni, ennek több oka is volt. Még az elején, miután már mindenki felébredt, tudatosították velük, hogy aki akár csak a jelét adja szökésnek, beszédnek, vagy bárminek, ami nekik nem tetszik, az nagyon megbánja. Be is mutatták, mire gondolnak. Egy tizenéves lényt hozott egy fazon, de nem akárhogy. A lány kezei összekötve, és a kötél végénél fogva, a levegőben tartva vonult vele. Először csak oldalról látták, de az látszódott, hogy nincs eszméleténél. Mikor megfordították...egyesek elhányták magukat, mások elájultak, volt aki becsukta a szemeit, és elsírta magát. Nanja meredt szemekkel bámulta, a szerencsétlenül járt lányt. Csupán a mellei és ott közép tájt volt ami eltakarja, de az a rongy is már cafatokban volt. A combjai szétvagdosva, a hasán mély, szúrt sebek, a karjain is több vágás...nem szép látvány. Szóval ez megtette a hatását, így gyorsan is tudtak haladni, céljuk felé. Végül, három hét hosszas menetelés után, megérkeztek. Pont úgy, hogy a Nap is kisütött. Egy nagy, kráter kinézetű mélyedés tárult fel előttük, sok kisebb-nagyobb fa házzal. Feltételezhették, hogy ez egy falu, de tévedtek, ezzel kapcsolatban. Ez egy kiképzőtábor. Olyan ninja-k, samurai-ok, vagy ne adj isten szerzetesek gyülekező helye, akik túl nagyra vágyakoztak, és céljuk eléréséhez ölniük kellett, vagy elárulták falujukat. Egy biztos, most azon mesterkednek, hogy gyerekeket elrabolva, és kiképezve őket, bosszút állnak szülőfalujukon. 3 csoportra osztották a gyerekeket. Az első, és legfontosabb csoport, a Tolvajok csoportja. Főleg, az olyanokat képezték ki, akik kicsik, fürgék, és vág az eszük. Ide osztották be Nanja-t is. A második csoport, az Anyagbeszerzők csoportja volt. Majdnem hasonló volt a feladatuk, mint a Tolvajoké, de őket csak bizonyos fajta anyagok, legyen az búza, tej, vas, tehát ami élelemhez, illetve fegyverkészítéshez kell, na azokra spécizik ki őket. Ennek lényege, hogy ne kelljen sokukat megölni. Egyrészt olyan sokszor nincs rá lehetőségük, hogy utánpótlást hozzanak, másrészt az ott lévő gyerekeknek sem tesz jót lelkileg, ha azt látják, társaikat sorra ölik le, mert hasztalanok. Természetesen a gyerekek lelke nem azért izgatja őket, mert meglágyult volna a szívük, csupán, ha túl sebzettek lelkileg, kevésbé válik a hasznukra. Végül a harmadik csoport, a...umm... Örömszerzők. Ezt nem részletezném ;d Térjünk vissza Nanja-hoz. Mivel nagyon fiatal, terepre még nem vihetik, de elméletben már kioktathatják, illetve minden nap ott kell legyen az edzéseken, és figyelnie kell a társait. Vin is Tolvaj lett, kiemelkedően bántak vele, sok reményt fűztek hozzá.
Át is ugorhatunk két évet, semmi érdemleges nem történt. Nanja most 6 éves, és normális körülmények között még nem tanulhatna semmilyen jutsu-t, de ugye most nem ez a helyzet. Megtanulta a kézjeleket, az alapállásokat. Tudta, nincs más választása, így elhatározta, hogy amint képes lesz rá, megszökik. De addig is, kénytelen volt végrehajtani az utasításokat. Ez kihatott rá érzelmileg is. Amióta elvitték, egyszer sem mosolygott. Társai is hasonlóképpen változtak meg, bár ők néha nagyobb hangot adtak, ha valami nem tetszett nekik. Tehát, a Henge no Jutsu-t, Kakuremino no Jutsu-t, Bunshin no Jutsu-t, Kawarimi no Jutsu-t, Shoushagan no Jutsu-t, Nawanuke no Jutsu-t akarják megtaníttatni vele. Lényegében van rá ideje, amennyire kivette eddig a szavaikból, még 2 évig nem akarják terepre vinni. Ugyan akkor, a vizenjárást, és a falon, fán való járást is kitanulja menet közben. Kiderült, hogy fiatal korához képest, sok chakra-val rendelkezik, így nem volt nehéz dolga elsajátítani a jutsu-kat. Főleg, hogy rá is volt kényszerítve minden nap, de Nanja is meg akarta tanulni mindet.(Remélem, el is fogadjátok ;p ) Az, hogy csak figyelnie, és gyakorolnia kellett, megkönnyítette dolgát. Másoknak sokkal hamarabb kellett bizonyítaniuk, és tízből négynek sajnos, nem sikerült visszatérni. Azt suttogták egymás közt, hogy maguk az elrablóik ölték meg őket, elkerülve az elfogásukat, ha ne adj isten beszélni kezdenének. Ez még több indokott adott neki, hogy minden beleadjon. Egyszerre csak 1 jutsu-val foglalkozott, mellette pedig a vizenjárással. A fán való felfutást öt nap alatt teljesítette, azt heti kétszer gyakorolta, úgy két hónapig, utána nem volt már szüksége rá. A vizenjárás kicsit komplikáltabb volt, de ezt az akadályt is legyőzte. nyolc és fél éves korára sikerült megtanulnia az összes jutsu-t. Vin, aki mind-e közben „feljebb tudott lépni a ranglétrán”. aggódva figyelte Nanja fejlődését. Egyre inkább vált, parancsot teljesítő robottá. Persze nem tudhatta mi jár a fejében.
Végül elérkezett az idő. Igaz, nem volt komoly az akció, de meg kellett tudniuk, megérte-e a fáradozásuk. Szokás szerint, amint lement a Nap, akkor indultak. Csak a képzettek vittek magukkal fegyvert, a többiek, akiket le akartak tesztelni, fegyver nélkül voltak. Célpontjuk, egy kis falu volt, ahol az aratás végén jártak, és terményeiket eladták, így volt náluk pénz. Ami ezeknek az elvetemülteknek nagyon kellett. Egyszerű volt a feladat. El kellett lopniuk a pénzt, ami a faluvezető házában volt. Annyit tudtak róluk, hogy a légynek sem ártanak, és ezt ki is használták. Nanja-nak azaz ötlete támadt, hogy egyiküket vérző sebbel vinnék a faluba, segítségért kiáltva. A Henge és Shoushagan no Jutsu használatával rejtik el kilétüket. Nanja vállalta a sebesült szerepét. A Shoushagan-t használva, arca egy kicsit idősebb lányét vette fel. Megvágták a vállát, nem kell mondani, hogy mennyire fájt neki, ha azt nézzük, még sosem sérült így meg, csupán zúzódásai voltak, mikor a fákról leesett. Egy ronggyal nyomták be a sebet, míg a másik, egy fiú akit Goro-nak hívtak, a Henge-vel egy lánynak álcázta magát. Nem késlekedhettek, azonnal menniük kellett a faluhoz.
-Segítség, segítség! – kiabált Goro, elég rekedt kislányos hangon. Jó színésznek bizonyult, a falusiak biztos nem mondták volna meg, hogy átverés.
-Kérem segítsenek! A húgomat megtámadta valaki és idáig kergetett minket! – sokan kijöttek a házakból, köztük a faluvezető is.
-Had lássam. – át is vette Nanja-t, aki közben tudatosan még jobban hergelte magát a fájdalomra, ezzel is biztosítva, hogy rá figyeljenek leginkább. Arcáról csak úgy folyt a víz, remegett is.
-Biztosan a sokktól lehet ilyen rémes állapotban.- állapította meg a vezető. – Vigyétek a házamba, hamar! –nem is alakulhatott jobban. Míg Goro szintén a rémült kislányt játszotta, Nanja-t kezelésbe vették. Mivel elég késő volt, a legtöbben visszamentek aludni. Csak a vezető és még két-három férfi, valamit kettő három nő maradt, akik körbenéztek a falu körül, illetve gondoskodtak Nanja-ról valamint Goro-ról.
-Hogy hívnak gyermekem? – kérdezte az egyik nő, aki a sebét tisztítgatta éppen. Volt némi ideje gondolkodni, mégis milyen nevet mondjuk, ha azt nézzük, beszélni sem tudna ilyen állapotban.
-A....Aimi..- felelte végül.
-Nagyon szép név. Pihenj nyugodtan, itt biztonságban vagy. – nyugtatta a nő. Egy pillanatra elkapta a szégyenérzet, amiért ezt kell tennie, de nem tartott sokáig. Úgy 1 órá múltán, már csak két nő és a vezető maradt. Goro is „megnyugodott”, és látni akarta „húgát”. Kérte, hogy had legyenek kettesben. Így is lett.
-Megtaláltam a ládát. – suttogta Nanja füléhez hajolva. – mi lenne, ha rátennél még egy kicsit?
-Persze...nem lesz gond... de akkor Te is tégy úgy, mint aki nem bírja nézni húga szenvedését. – ezt már némi gúnnyal mondta, - és rohanj ki, és tűnj el a szemük elől.
-Tudom mi a dolgom...- mindketten bólintottak, Nanja mély levegőt vett, és sikított egyet. A kint lévők azonnal berohantak.
-Húgom, kérlek nyugodj meg!
-Nem, nem, hagyj....!
-Azt hiszi a támadója vagyok! Biztos felszökött a láza! – szerepjátszásból csillagos ötös. A nő aki eddig ott volt, megnézte a homlokát.
-Nincs olyan magas láza.
-Lehet, hogy méreg?- kérdezte a faluvezető. Kicsit tétlenül álltak Nanja körül, aki szépen adta a szenvedőt.
-Én ezt nem bírom...nem, nem nem nem!- Goro sirva kirohant a házból, az egyik férfi utána szaladt, de kiérve nem látta sehol. Jól elbújt, senki nem találja meg. Már csak várnia kellett. A ház mögé lopódzott, az ablak alatt várta a lehetőséget.
-Levegő...nem kapok...- mint aki fulldoklik, úgy kapkodott levegő után.
-Gyorsan, az ablakot! – riadtan nézett a nő a faluvezetőre, aki habozás nélkül ki is nyitotta az ablakot. Nanja kezdett megnyugodni, légzése egyenletes volt már.
-Nem tudom mit tehetünk. Várnunk kell reggelig, aztán elviszem a legközelebbi orvoshoz. Most menjetek haza, úgy tűnik, a javán már túl van, hagyjuk pihenni.- társai így is tettek. Ugyan ő mg ott maradt egy rövid ideig, de végül ő maga is nyugovóra tért. Mikor Nanja már biztos volt benne, lassan felült, majd felállt, és az ablakhoz ment. Krákogott egyet, majd Goro egy pillanat alatt ott is termett.
-Most Te jössz. – mondta Nanja Goro-nak, ő pedig visszafeküdt. Mégis is csak megvágták... Goro csendben végignézte a szobákat újra, míg meg nem találta a dobozt. Óvatosan leemelte a szekrényről, és iszkolt vissza Nanja-hoz.
-Sima ügy. Most pedig tünés.
-Várj! Biztos, hogy ez az? Nyisd ki!
-Jól van, jól van. – azzal kinyitotta a dobozt, megnyugtatva saját magukat. tele volt pénzzel.
-Okés, most pedig tünés! – kimásztak az ablakon, és visszafutottak arra a helyre, ahol már tűkön ülve várták.
-Sokáig tartott.
-Muszáj volt biztosra mennünk. – átnyújtották a ládikót, a tele pénzzel.
-Jó, nagyszerű! Te pedig mutasd a vállad.- Nanja közelebb lépett, az egyik fickó pedig a vállára tette a kezét. Zöld fény áradt a kezéből. Valaha medikus ninja lehetett.
-Most pedig, indulás.- lényegében ennyiből is állt Nanja részéről a vizsga. A másik két srácnak holnapra maradt a bizonyítás. A következő hetekben, 1-1 újabb alkalma lehetett mindenkinek, hogy alakítson valamit. Sokan meghaltak. Akik életben maradtak, más más okból akartak életben maradni. Voltak, akik kezdték jól érezni magukat itt. Voltak, akik hasonlóan Nanja-hoz, meg akartak szökni. Volt, aki viszont türelmetlen volt, azt hitte már eleget tanult, és szembenézett a fogvatartóikkal. Ő lett a következő elrettentő példa, mivel az a lány, akit még anno bemutattak, rejtélyes körülmények között eltűnt. Persze mentek a pletykák, hogy belehalt a sérülésekbe, vagy simán csak megölték. Oly mindegy is volt ez már. Csak teltek a hetek, a hónapok. Nanja remélte, hogy előbb-vagy utóbb tanítanak új jutsu-kat, de nem így lett. Sokáig csak kis falukból kellett pénzt lopniuk, aztán következő évben már az utakon portyáztak, vártak egy nemesi családra, akiknek az őrei mit sem tudtak a jutsu-król. Így telt múlt az idő, Nanja és Vin, valamint három megmaradt társuk a hétből sikeresen vettek minden akadályt. Ugyan Nanja kezdett türelmetlen lenni, de ezt az érzést is elnyomta akár csak a többit. Vin-el szemben is hűvös volt, aki viszont megtartotta emberségét, legalábbis amennyire itt csak lehetett. Viszont...kezdtek fura dolgok történni Nanja körül. Egyre több férfi férkőzött a közelébe, mindenféle indokkal, vagy indok nélkül. Most tizenegy éves. Lássuk be, elkezdett nőiesedni(75E lesz a végeredmény, szóval simán xd). Ha a ruházata is olyan lett volna, lehet áttették volna Abba, a csoportba. Szerencséjére ez még egy darabig nem történhet meg. Ugyan is, aki a fejlődéséért felel, még nem látta meg benne a nőt. A többi is csak azért, mert kezdtek ráunni azokra, akik velük voltak. Vin-nek ez nagyon nem tetszett. Amikor éppen nem voltak távol, igyekezett Nanja körül lenni, ha ne adj isten valaki próbálkozna. Kis csajnak ez fel sem tűnt, mással volt elfoglalva. Mivel ez a tábor nagy volt, nem kapkodhatta el a szökést. Mivel az estéket szánták a portyázásra, így nap közben tud csak megszökni. Általában, olyan délig a legtöbb férfi vagy részegen van a szobájában, vagy nőkkel vannak. Azok, akik az őrséget vállalják, nem valami gyors reakciójuk. Párszor kipróbálta, hogy elhalad előttük, és az alagút felé veszi az irányt, ami kivezeti őket a völgyből. Sokszor megtehette volna, hogy csak úgy átbújik a vasrácsokon, ami kapuként szolgál. De mindig tétovázott, és ezt vették észre. Persze mindig volt jó indoka, így csak legyintettek egyet, és azzal vissza is fordult. Senki sem mehetett el egyedül. Ugyan gondolt egy olyat is, hogy egy rablás alatt szökik meg, de a fogva tartóik hetekkel előtte kifigyelték a lakosságot, így más alakját felvéve sem lett volna esélye megszökni. Időnként arra gondolt, mivel érdemelte ki ezt? Próbatétel lenne? Lehet... de az is előfordulhat, hogy egész életében ide fog tartozni. Ekkor viszont megrázta a fejét, mondván, hogy szó sem lehet róla. Vissza akart menni Sunagakure-be. Vissza akart menni, hozzá...
Eltelt újabb két év, most tizenhárom és fél éves. A nagyvilágról nem hallanak sokat, azzal csak kíváncsiságot ébresztenének bennük, de ekkor történt, hogy Naruto megmentette Gaara-t azzal, hogy bebizonyította neki, hogy érdemes azokért harcolni, akiket szeretünk, és immár Gaara már nem az ölésért, és saját magáért él. Egyik alkalommal, ennek a szervezetnek a vezetője, gyűlést szervezett. Mindenki kíváncsian várta, mégis miről lesz szó. Nem szoktak még hasonlót sem rendezni, mindig meg volt határozva, ki mikor és hol kell, hogy megjelenjen. Ez a rendszer biztosította, hogy senki se próbáljon megszökni, főleg, hogy naponta három alkalommal, és különböző részen a tábornak volt a találkozó. Este tíz óra, ilyenkor készülődnek az esti akciókra, de úgy tűnik, némi változás fog történni.
-Figyelem! Kinőttük ezt a helyet. – vágott bele a főnök. – Két választásunk van. Keresünk másik, tágasabb helyet..- itt levitte a hangsúlyt, és gúnyosan elvigyorodott- vagy szelektálunk. – ez a szó semmi jót nem jelentett. Kisebb nyugtalanság vette át a szerepet, féltették az életüket. Ám megtörtént a fordulópont. Leleplezték a tábort. A völgy még jobban kivilágosodott, így sem égett sok fáklya, de most majdnem olyan volt, mintha nappal lett volna. Tüzes nyílzápor tette az eget fényessé, egy pillanatra mindenki elámult a látványtól. Aztán rá kellett döbbenniük, hogy ez így nem lesz jó. A valódi ok, amiért össze kellett gyűlniük, most vált érthetővé a vezető számára. Volt köztük egy áruló. Még pár nappal ezelőtt, az egyik jobb keze közölte vele, hogy hamarosan lázadás törhet ki, ha nem cselekszenek. Elsősorban ezért lettek összehívva, hogy kiválogassanak embereket, akik nem bizonyultak hasznosnak, és így a létszámleépítéssel akarták megelőzni azt az ál zendülést. Nanja-nak így érkezett el a megfelelő alkalom. Mivel nem volt semmilyen értékes tárgya, csak némi élelmet, 3 kunai-t szedett össze egy rongyos táskába, és iszkolt a kijárathoz. A nagy zűrzavarban, nem tudták engedelmességre inteni a fogvatartottakat, ráadásul a támadások minden irányból érkeztek a völgy tetejéről. Nyílzáporok, kunai eső, tűz jutsu-k.. ennyit látott maga körül, de nem is érdekelte, hogy ki az, akinek köszönheti a lehetőséget. Ugyan akkor nem Nanja volt az egyetlen, aki a rács felé futott. Mivel az alagút hosszú, volt esélyük arra, hogy az onnan érkezőket berobbantsák, de ez miatt ők is bent ragadhatnak. Pechére ez meg is történt. A főnök parancsa adta az alagút berobbantását. Így Nanja-nak nem volt más választása, a falon kellett felmásznia. Magára erősítette a hátizsákot, kinézett magának egy biztonságos részt. Pontosabban fogalmazva, azon az oldalon mászott fel, ahonnan a legtöbb támadás érkezett feléjük. Persze ez nem volt garancia arra, hogy ugyan abból az irányból ne érkezzen rá támadás. Ahogy mászott felfelé, nyilvánvalóvá vált, hogy a tábor elpusztítása volt a feladatuk. Senki sem próbált bejutni a táborba. Látott másokat is, akik megpróbáltak a falon felmászni, de sokukat eltalálták. Nanja is veszélyben volt, nem egyszer nem kétszer. A feje felől nem támadták, de oldalról és a háta mögül jócskán próbára tették mozgékonyságát, és reflexeit. Úgy döntött, eleget mászott. Chakra-ját talpaiba összpontosította, hozzátapadt a falhoz, és futott felfelé. Az a távolság, ami még hátra volt, elég időt adott neki, hogy egy Bunshin-t csináljon, valamint egy Kawarimi jutsu kézjeleit is elmutogatta. Nem tudta mi vár rá, de nem mehetett vissza. Az utolsó lépésnél egy nagyot ugrottak a Bunshin-jával. Rögtön, vagy tíz kunai és shuriken csapódott beléjük. A Bunshin egy pukkanással eltűnt, Nanja helyén egy nagyobb farönk maradt.
-Erre, itt van! – hangzott a jelentés. Nanja a kis seregtől jobbra tűnt fel, és fürgeségét kihasználva, egyik fáról a másikra ugrált, kevés esélyt adva az elkapására.
-Elég!- hangzott a parancs.- Az a lány azok elől a banditák elől menekül, különben nem egyedül lenne. – ugyan elsőre nem sokan értették, de hagyták elmenekülni. Nem is nézett hátra. Szívében újra reményt érzett, sőt. Boldogságot. Könnyeivel küszködve, halovány mosollyal az arcán haladt előre a sötét éjszakában.
A hozzászólást Nanja összesen 10 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 28 2017, 10:30-kor.
Nanja- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 109
Tartózkodási hely : Sunagakure
Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 450
Re: Nanja
Nanja Hétf. Május 16 2016, 19:52
A Bot
Egy folyóhoz érvén, első dolga volt, hogy levegye mocskos ruháit és nagyot csobbanjon a vízbe. Jó ideje nem volt alkalma, hogy tetőtől talpig megmosakodjon, és ez olyan jól esett neki, hogy nem is akart kijönni a vízből. Tudta, nem lenne bölcs dolog, hiszen nem lehet tudni, követték-e. Öt napja, hogy szabad. legalábbis, gyakorlatban. Amikor olyan helyet talált, ahol tudott kicsit aludni, rémálmok gyötörték. Az első átvert falusiaktól kezdve, az első áldozatáig... aki az utolsó is volt egyben. Minden este ugyan azt látja. Kezei, arca vérben, és az a szerencsétlen nő... a sikoly, az átkozódás, a háta mögül érkező elégedett kacajok. Verejtéktől átázva kel fel minden alkalommal. De itt most, ennél a folyónál, kicsit lelke is megtisztulhatott. Ruháit is kimosta, ugyan nem lett szebb, de megteszi. Élvezte a Nap sugarainak minden bennük töltött percét, de tényleg csak egy perc volt mindössze. Fogott egy-két halat, azt is kínkeservesen, még soha nem volt hal a kezében. Síkosak voltak, folyton ficánkoltak. Végül eltört így vékonyka ágat úgy, hogy az egyik vége hegyes legyen. Így már át tudta döfni a halakat. Estére talált egy nagy fát, amely gyökerei alatt el tudott bújni. Most jött a nehezebb feladat. Tüzet kellett varázsolnia, hogy megsüsse a halakat. Nyersen csak nem ehette meg.. Először is, elkotorta a leveleket, majd a közelben kavicsokat gyűjtött, amikből egy kört alkotott. Ezt látta a táborban, csupán nagyobb kiadásban. Majd apró gallyakat keresett, és tört még kisebb darabokra. Nem volt mostanában eső, így elég szárazak voltak ahhoz, hogy meg lehessen gyújtani. Na de, sosem próbálkozott tűzgyújtással. Látni látta, olykor-olykor, de bizonytalan volt, hogy neki sikerülhet-e. Fogta tehát a két követ, és egymásnak pattintotta. Nem történt semmi. majd újra is újra. De még mindig semmi. Szenvedett vele egy darabig, végül kipattant egy szikra.
~Na végre! – addig addig ütötte egymáshoz a két követ, míg még több szikra nem pattant ki, és végül az apró, vékony gallyak lángra lobbantak. Lehajolt a földre, és óvatosan fújni kezdte a kis lánggal égő gallyakat. Maga mellé odakészített még párat, azokat szinte egyesével tette a kupac tetejére. Néha megpiszkálta, újra megfújta alulról. Végül sikerült egy biztosan égő kis tűzrakást csinálnia. Ugyan még nem tudta elkezdeni sütni a halakat, de úgy fél óra elteltével már alkalmasnak tűnt a parázs erre a feladatra. Először az egyik halat emelte a tűz fölé, természetesen átszúrva a boton. Forgatta forgatta, szép lassan meg is sült. Nem volt túl nagy az a hal. Kicsit félve, de megkóstolta. Rágja, és csak rágja..hát igen. A táborban jobb volt az ízük. De ennie kellett. A szálkákkal is meggyűlt a baja. Már jócskán éjfélre járt az idő, mire megette a második halat is. Nem tudta eldönteni, hogy most a tűzrakástól, és a halak sütésétől, vagy az egész napos meneteléstől fáradt el ennyire. Minden esetre elásta a halak maradványait, a tűzhelyet és valamennyire szétrombolta, majd jobban befészkelte magát a fa gyökérzete alá, és pár percen belül már el is aludt.
Másnap, egy különös zaj ébresztette fel. Először azt hitte, valami állat szenvedését hallja, de mikor kimászott a gyökerek alól, látta, hogy éppen egy férfit püfölnek ketten.
~Na bakker... – úgy volt vele, ha visszamászik, azzal nagyobb zajt csap, mivel nem vették észre eddig. De most akkor mit tegyen...Az a két alak nem volt valami félelmetes, a másik viszont, azon kívül hogy részeg volt, inkább nézett ki egy edzett ninja-nak, mint az a másik kettő.
-Hol a pénzünk, he?!
~Sejthettem volna...-gondolta, biztos egy kocsmai fogadást követően lettek átverve. Így aztán nem érdekelte különösebben a dolog, kimászott, és talpra állt. Meglepetésére, még mindig nem vették észre, hiszen egy köpetre volt tőlük. Ellenben az éppen püfölés alatt álló férfi...
-Nézzétek, egy kislány....!- mondta teljesen elámulva.
~Na bakker -.-..- a két „áldozat”, meglepődve fordította fejét Nanja irányába, aki összekulcsolt karokkal nézett rájuk. Egy darabig nem szólt senki semmit, majd Nanja kezeit a feje tetejére téve elindult, remélve, hogy nem kavarják bele.
-Hé kislány, mégis mit gondolsz hová mész?
-Amerre a lábam visz, nem mindegy az magának? u.u
-Tsk, de pimasz itt valaki...mintha....waa mii? – erre Nanja is visszanézett. Az a fickó, akit elvileg el akartak gyepálni, már nem volt a földön. Sőt, nem látták sehol. A két fickó tehetetlenül, értetlenül néztek hol egymásra, hol a férfi hűlt helyére. Ezt kihasználva, Nanja az egyik fa mögé futott, majd felszaladt rajta, és már folytatta is útját.
A következő egy-két hétben nem találkozott senkivel. El volt keseredve, de nem ez miatt. Nappal folyton rossz irányban haladt. Csak éjszaka tudta követni a csillagokat. Fogalma sem volt, hogy merre lehet. Amikor elfogták, a fél utat átaludta, és ráadásul egy szekérben volt, így nem is tudta megfigyelni a csillagok állását. Egyik éjszaka, ismerős hangra lett figyelmes. Vagyis, valaki énekelt, és az a hang volt ismerős. Furdalta a kíváncsiság, és az éneklő egyén irányába sietett. Nem mondanám, hogy meglepődött, de nem számított rá. Az a férfi volt, aki pár nappal ezelőtt még részegen, két másik fickó kezei közt jajveszékelt. Most jobban szemügyre tudta venni. magas, úgy a harmincas éveiben járhatott, ruházata elég vegyesnek bizonyult. Nem volt se nem az a ninja típus, vagy samurai, vagy szerzetes. De az aurája sugallta róla, hogy képzett harcos. Haja is hosszú, árnyékban sötét, a Nap fényében világosabb fekete. Fején bambusz kalap. Nanja úgy döntött, hogy követi. Leugrott a fáról, és mint akinek semmi rejtegetni valója sincs, csak úgy sétált a férfi mögött, aki viszont meg sem rezzent. Pedig elég nyilvánvaló volt, hogy van valaki a háta mögött.
Nanja már forrongott a dühtől. 4 napja van a nyomában, de a férfi semmi érdeklődést sem mutat iránta.
~Na jó, most már elég...- gyorsított lépésein, majd egy fa törzsén felfutva, úgy közepéig, elrugaszkodott, és a férfi előtt 1m-el ért földet, guggolásban. Szép lassan felegyenesedett, és kérdően, szigorú tekintettel nézett a fickóra. De az, mintha mi sem történt volna, elsétált mellette. Fejét lehajtva, fogait csikorogtatva, kezeit ökölbe szorítva állt, majd elkiabálta magát.
-MAGÁNAK MÉGIS MIBAJAAAAAAA?????????? – a madarak kirepültek a fák ágai alól, a többi állat is elfutott, akik a közelükben volt. A férfi megállt, körbe nézett.
-Hm..azt hittem hallottam valamit...hm, mindegy...-vállat vonva folytatta útját. Nanja arckifejezése mindent elárul. Majd térdre esik, értetlenkedve, hogy a férfi miért is csinálja ezt. Nincs más választása. Feláll, megfordul, utána fut, és megragadja a kezét.
-Ha én nem lettem volna ott, és vontam volna el a figyelmüket...he? 0.0- nem volt jó ötlet megragadni a férfi karját. Nagyon lassan fordította fejé Nanja felé, arca pedig mintha sötétbe borult volna. Egyből elengedte, hátrált is pár lépést.
-Most..most..most meg mi lelte hirtelen???! – förmedt a fickóra, aki még mindig olyan ijesztően nézett a lányra. Úgy egy percig csak néztek egymásra, majd egy csapásra a férfi arca „elmacskásodott”
-Csak kíváncsi voltam :3- Nanja a földre esett döbbenetében. Kapcsolatuk a következő hetekben, hónapokban megerősödött, legalábbis Nanja ezt hitte. Nem sokat tudott meg a férfiről, akit Norio-nak hívtak. Annyit megtudott, hogy egykoron shinobi-nak tanult, aztán a faluját megtámadták, a családjával pedig elmenekültek, és egy kis szerzetesek által fenntartott templomban találtak menedéket. Ott sem maradtak sokáig, de szüleit korán elvesztette, és újra menekülnie kellett, ezúttal az egyik szerzetessel. Megfordultak a Tűz Templomában is, de Norio túl virgonc volt ahhoz, hogy ott maradjon, így végül a maga útját kellett járnia, vándorként. Sok minden megtanult, amit szívesen megosztott Nanja-val is. Köztük, azt a harcművészetet is, amit maga talált ki. Persze részben a Tűz templomban tanultak alapján bővítette tudását, de mint látjuk, életben maradt, és vígan bandukol.
-Az utolsó dolog, amire emlékszem még kiskoromból, amikor akadémiába jártam, hogy beszéltek valamiféle chakra manipulálásról. Nem emlékszem pontosan, de elvileg mindenkinek más más a chakra-ja. Lehet az tűz, víz, szél, föld és villám. Nekem például Szél. Ezt persze nem az akadémián tudtam meg, hanem úgy hét éve, de nem is menjünk bele a részletekbe. – négy papírost vett ki táskájából, és bemutatta, mit is jelent, ha valakinek szél elemű a chakra-ja. Két tenyere közé tette az egyik papírt, koncentrált, és mikor felemelte a kezét, a levél már 2 részre volt szakítva.
-Tehát, ha olyan a chakra-d mint nekem, akkor a papír széthasad. Ha tűz, akkor elég, ha víz akkor vizes lesz, ha föld, akkor elmorzsolódik, és ha villám, akkor összefonnyad. na hajrá. – Nanja kezébe adta a maradék három papírt. – Összpontosítsd a chakra-dat a papírra.- mondta, és Nanja így is tett. Napokon, heteken keresztül próbálta, de nem volt semmi eredmény. Norio mondjuk megnyugtatta, hogy ha szél elemű lenne, vagy villám, akkor annak már mutatkoztak volna jelei. Tehát maradt a tűz, víz és a föld. Míg megpróbálták kideríteni, milyen elemmel rendelkezik Nanja chakra-ja, Norio tanítgatta a harci bottal való védekezési technikákat, meg persze a támadásokat is.
Simán eltelt fél év ezzel, sőt tizenegy hónap is akár. Nanja észrevette, hogy ahogy haladtak, a nappalok is egyre melegebbek lettek.
-Mond csak, most merre járunk?
-Hm? Hát nem egyértelmű? Hazaviszlek!
-Tessééék? Oo – nem hitt a fülének.
-Szóval jó lenne, ha végre kiderülne, milyen a chakra-d. Kezdek félni, hiába szántam rád a drága időmet.
-Mintha olyan nehezedre esett volna...áucs!- jól fejbe vágta, jelezve, nem tetszett ez a kis beszólása. Ugyan a sivatagtól még jó öt napi járásra vannak, a Nanja nem volt tétlen. És láss csodát, másnap meg is lett az eredménye. A levél szétmorzsolódott.
-Tehát Föld. Hm, jó lesz az!- mondta vigyorogva, azzal elkezdett kutakodni a táskájában. – Lássuk csak, azt mondja hogy...itt is van.- Két, teljesen egyforma botot vett elő, majd két végüknél összetekerte, így egy 120cm hosszú bot lett belőle.
-Tessék, ez a Tiéd. Mivel olyan jó alvó vagy, volt alkalmam ezt beszerezni. – azzal átnyújtotta Nanja ajándékát.- tekintsd ezt születésnapi ajándéknak, bármikor is legyen az.
-Kö...köszönöm... mondjuk már én sem tudom, mikor van az.- teljesen meg volt hatódva, szóhoz sem jutott jó pár percig. De kis is próbálta. Szinte pehely könnyű volt, de mikor nagyot suhintott, hangja képes lett volna akár egy nádat is kettévágni.
-Ugyan nem tudom mit eredményez majd, ha valaki segít megtanítani, hogyan használd a föld elemű chakra-dat, de biztos meglepést tudsz majd okozni.
-Az biztos...hé, várjunk csak! Mit jelent az, hogy valaki segít majd nekem? Készülsz valahová?
-Nekem nem itt a helyem. Illetve, nem áll szándékomban sehová sem letelepedni. És most jól figyelj. Még három napi járásra van a sivatag és egy s Szél országának is a határa. Út közben lesz egy patak, ott tudsz majd vizet venni magadnak. – kedvesen rámosolygott Nanja-ra, a következő pillanatban pedig tarkón vágta. A lány elvesztette eszméletét, mielőtt még bármit is mondott volna. Norio egy fa tövébe ültette, az ő saját táskájából kivett egy kisebbet, abba tett egy elsősegély csomagot, egy kulacsot, öt füstbombát, na és persze az ajándékot, amit közben szétcsavart, hogy beleférjen a táskában, valamint egy olyan védő ruhát, amit a Sunagakure-i ninja-k viselnek, ha hosszú útra készülnek a sivatagban. Ezt is valószínűleg akkor szerezte be, amikor Nanja olyan jó mélyen aludt. Némi élelmet is hagyott, útjuk során megtanította neki, mely gombák és bogyók ehetőek. Csókot nyomott a homlokára, még egy rövid ideig mellette maradt, majd elszaladt.
Újra otthon
Kezdett lemenni a Nap, amikor Nanja magához tért. Fájt a tarkója, még egy kicsit bizsergett.
-Norio? Norio??!- felpattant, de megbánta, kicsit elszédült, meg kellett támasztania magát a mellette lévő fával. Eszébe jutottak utolsó szavai. Bántotta, hogy így kellett elbúcsúznia, egyszerre volt szomorú és dühös. Megnézte a táska tartalmát, majd útra kelt. A csillagok vezették útján. Ahogy Norio mondta, talált egy kis patakot, ott jól teleitta magát, kulacsát is csurig öntötte. Végül, elérte a sivatag peremét. Mély levegőt vett, majd belelépett a homokba. Furcsa érzés volt ez számára, tíz éve is már, hogy talpa alatt a homokot..vagyis az otthona talaját érezhette. Nekivágott hát. Kezdetben futott, hogy minél előrébb legyen, hogy aztán éjszaka, a csillagok segítségével tudjon eligazodni, illetve elég fáradt legyen, hogy nap közben aludni tudjon. Ment és csak ment, ez a hőség, és az éjszakai hideg szinte idegen volt számára, az a tíz év sokat számított ám.
Visszaérvén a faluba, ami kb öt napjába került még pluszba, kellemetlen meglepetés érte. Mivel semmi infója nem volt a világról, még Norio sem avatta be a részletekbe, csak valami zűrről, meg rengeteg harcról beszélt, nem tudhatta, hogy kitörni látszik a Negyedik Nagy Ninja Világháború. Gaara a Kazekage, még Sunagakure-ben van. Érkezése sok pletykát indított, de nem csodálta, hiszen ilyen helyzetben sok megválaszolatlan kérdés merül fel. Mikor a Kazekage elé vitték, szemei felcsillantak. Felismerte azt a fiút, akivel oly régen találkozott, és akinek mosolya olyan nagy hatást gyakorolt rá. Viszont nem volt alkalma mind ezt elmondani, és Gaara sem ismerte fel. Nanja kilétét tisztázták, ugyan szüleiről semmilyen infó nem volt a könyvtárban, de azt tudták, hogy abban az időben sok gyereket elraboltak, és képek is voltak róluk, így Nanja is biztonságban maradhatott. Természetesen Gaara-nak erre ideje nem volt, a háború előkészületei minden idejét felemésztették.
Rengeteg dolog történt. Nanja-ból genin lehetett, lévén, hogy az alap technikákat már elsajátította, már csak történelmet kellett tanulnia, saját falujáról, na meg a többi országról, a nagyvilágról. Aztán jött a támadás...Gaara-t elrabolták, a falu káoszban.
A Staffra bíznám a döntést:
1. Nanja fogságban marad Sunagakure-ban.
2. El tud menekülni a Szél Templomába, vagy Konoha-ba.
3. Gaara-val együtt viszik el, még pár ninja-val egyetemben, csupán külön cellában lesznek, vagy bármi is az ahol fogva tartják :v lécci lécci :3
A hozzászólást Nanja összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 28 2017, 10:36-kor.
Nanja- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 109
Tartózkodási hely : Sunagakure
Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 450
Re: Nanja
Namikaze Minato Csüt. Május 19 2016, 16:37
Akkor a megbeszéltek szerint elfogadom az Előtörténetet ^^
Kezdő értékek:
Chakraszint: 140
Rang: Genin
Szind: D
Pénzösszeg:0 mivel fogságban vagy. Ha sikerül kiszökni vagy hasznát tudnád venni ezeknek akkor 3000 ryuval fogsz gazdagodni ^^
Ezen kívül a felszerelésed is egy raktárban van mivel elkobozták. Ezt is vissza tudod majd szerezni természetesen ^^
És akkor legyen egy kezdő Jutsu is amit magad választhatsz ki a chakraszintednek megfelelően, ami lehet akár elemi is de nem lehet engedélyköteles ágazatból ^^
Ha ez megvan írj adatlapot és jó játékot!
Kezdő értékek:
Chakraszint: 140
Rang: Genin
Szind: D
Pénzösszeg:0 mivel fogságban vagy. Ha sikerül kiszökni vagy hasznát tudnád venni ezeknek akkor 3000 ryuval fogsz gazdagodni ^^
Ezen kívül a felszerelésed is egy raktárban van mivel elkobozták. Ezt is vissza tudod majd szerezni természetesen ^^
És akkor legyen egy kezdő Jutsu is amit magad választhatsz ki a chakraszintednek megfelelően, ami lehet akár elemi is de nem lehet engedélyköteles ágazatból ^^
Ha ez megvan írj adatlapot és jó játékot!
Namikaze Minato- Moderátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.