Degarashi kikötőváros

Degarashi kikötővárosa azzal emelkedik ki a többi Tea Országbéli falu közül, hogy itt található a közigazgatási központ, amiért a Wasabi és Wagarashi családok évről-évre versengenek.
Az utcákon sok a járókelő, és gyakoriak a kirakodások, sűrűn fordulnak meg itt a kereskedők a déli tengerekről, így a szemfülesek itt próbálják megszedni magukat a Tűz Országa felé induló kereskedelemben.

// Ero-sennin //

Meglepő különbség fogadta, amikor kilépett a kis szobából. Az utca már nyüzsgött. Mindenki csinálta a számára megszabott feladatot, vagy az is lehet csak a plusz pontokért dolgoztak, mint a nyáladzó ebek, vagy, mint a doromboló macskák...
- Szánalmas! Ennyi rabszolgát egy helyen... - Sei-sama gondolatai az arcán is meglátszódtak. Szinte már köpni tudott volna, de nem tette, mert ezek még annyit sem érnek, hogy ezt a testnedvet pazarolja rájuk...
Egy fehér kimonós férfi jelent meg hősünk mellett. A férfi kopasz feje szinte már virított a napsütésben. Persze ez a szöke istenséget egyáltalán nem érdekelte!
- Üdvözöllek! Wagarashi-sama parancsát továbbítom. - Kinyitott egy levelet, majd olvasni kezdte - *Öhhöm*: Innen Északra található a Degarashi Kikötőváros. Oda kell eljutnod. Ott található egy kis edzőtér. A nagyobb shinobinemzetek kiképzőterepeivel vetekedhet. Ott képzik magukat a versenyzők. Az Én embereim is ott szoktak tanyázni, de nem tudnak az ékezésedről. Onnantól fogva csak magadra számíthatsz majd. Az üzenet mellé mellékeltünk egy térképet is. - Ekkor a küldönc a másik kezével odanyújtotta a térképet - Ezen az egész Ország rajta van. Ha megérkeztél a városba, akkor az edzőtér közelében kell majd maradnod egészen addig, amíg fel nem fedi magát a célpontod. A dolgodat onnantól fogva pedig tudod. Öld meg!
Hatalmas levegővétel és a kopasz fickó folytatta:
- Ennyi lenne a levél. És most viszlát...
Sei lenézően és szinte már félelmetesen nézett a kopaszra.
- Ez az utolsó mondatod... - egy sóhaj - ... nagyon tiszteletlen volt! Én a helyedben összekapnám magam és kicsit több tisztelettel lennék, ha egy jounin áll velem szemben!
Ez a jouninozás természetesen semmilyen szempontból nem volt helyes, mert hősünk egyrészt egyáltalán nem jounin - habár mostanság annak adja ki magát -, másrészt egyáltalán nem kapná össze magát, ha egy jouninnal beszélne. Nagyból kakkantana az egész tisztelet hablatyra, mert ugye elvei szerint egyedül Őt magát lehet tisztelni, csak sajnos erről sokan nem is tudnak... - ami azért felháborító, ha jobban átgondoljuk a dolgokat!
A követ megfordult és lelépett. Az út szinte porzott mögötte, de hát ez várható volt. Sei-sama megint "jó" hatással volt erre az embernek nevezett lényre.
Kezébe vette a térképet és elkezdte nézegetni. Megközelítőleg fél nap az út, ha folyamatosan mozog. Hát biztos nem fog sietni... Számításai szerint van még ideje. Jelenleg kb.: négy napja! Ennyinek elegendőnek kell lennie...

- Az út, amit lehet majd tényleg megírok egy kaland formájában -

Megérkezett. A Tea Országának a talán fővárosába. Minden esetre az biztos, hogy innen igazgatják ezt a "birodalmat". A fél napnyi utat Ő tizennyolc (18) óra alatt tette meg. Közben volt ideje pihenni, ezért még van egy kis ideje kötülnézni.
Henge no jutsu! Az árnyékban -ahol remélhetőleg senki sem látja - átváltozott. Ez azért szükséges, MERT. Bővebben kifejtve így nem látszódnak a fegyverei és még lehetne sorolni az okokat...
Egy fiatal lenge ruházatú lány alakját vette fel. Ezzel a lánnyal járt még annó az akadémiára, ezért nem valószínű, hogy itt felismerik. Kirigakure elég messze van...
A lány alakjában elkezdett sétálgatni a városban. Elsősorban azt a bizonyos kiképzőterepet kereste, de - a kiképzőterep bő körzetében lévő - nagyobb fogadók, kocsmák, kaszinók, éttermek, laktanyák, családi régiók és egyéb lényeges területeket is megpróbálta felfedni. Az emberek öltözködését is megfigyelte, majd a város katonai, közbiztonsági, valamint a nagyobb családok - elsősorban a Wasabik - testőrségének létszámát, minőségét is megpróbálta kideríteni! A nagy kiképzőterepen körbejárkált, néha leült mintha piknikezne és közben az embereket figyelte. Aki odajött hozzá, az egy öklöst kapott az orrába, majd egy "Perverz!" felkiáltással meg lett szégyenítve, nem törődve azzal, hogy nem is akart semmi komolyat, sőt még akkor is, ha csak megszólította - és kicsit közelebb jött a megengedetnél - az átváltoztatott Seihez. Ilyen esetekben általában maga Sei is gyorsan megfigyelőállást változtatott. Persze, ha a Wasabi család embereinek szeme vetül rá akkor megpróbál trécselni. A komolyabb balhékat ugyan megpróbálta kerülni - és lássuk be, azért néhányan a segítségéra is szoktak sietni egy "letámadott kislányak", ezért nem valószínű, hogy valami komolyabb számításba jöhet -, de mint ismerjük: nem parázik be egy csapat talpnyalótól sem - kivéve, ha az érdekei úgy akarják...
Nyolc órát szánt erre, ezért annyira nem volt sietős a dolga. Az idő leteltével - amikor tudta a kémkedés közben is feloldotta a jutsut és az árnyékban rejtőzve pihent és megfigyelt ( ez kb az időtartam fele, amikor olyan helyeket figyelt, amit távolról és rejtőzve is ki lehet kémlelni) - feloldotta a jutsut és fáradtan hellyel szolgált maga számára egy lapos tetejű hát tetején. Úgy ment fel, hogy a lakók ne vegyék észre, valamint egy egyszerű és jelentéktelen emberek által lakott házikót keresett. Olyat, aminek nincsen ajtaja a tetejére. Betakarózott a kimonójával és a gondolatait rendezgetve elaludt...

// A lány:

//

// Igen, de legalább jó csaj lett xD A késésért pedig no para, a gépemet csak félig vertem szét a türelmetlenségtől, szóval még tudok postolni... xD Na jó nem, amúgy most nekem is megkönnyebülés volt egy kis pihi, bár amúgy sem volt időm postolni... //

Gyorsan és nyugodtan aludt el, a küldetés miatt egyáltalán nem parázott. Ami infórmációt össze tudott gyűjteni, azt sikeresen megszerezte. Kicsit aggasztotta viszont, hogy nem hallotta pontosan melyik családba is tartozik az az Oikoshi gyerek. De végülis kapott az áldozatról egy képet, szóval nem kell parázni semmi miatt.
Amikor felébredt tíz óra körül lehetett. Gyorsan összepakolta minden cuccát és a hajóutról megmaradt kaját legyűrte. Kicsit rendbeszedte magát és rendezte a gondolatait.
Annyi biztos volt, hogy a futó ma is errefelé fog járkálni, már csak az a kérdés mikor, és mennyien őrzik. Itt nem kaphatja el. A testőrök is veszélyesek lehetnek, de egyenlőre Ők a kisebb probléma. Igazából úgy is rögtönözni fog, szóval nem túl okos dolog most tervek szövésével lefoglalnia az agyát, de az unalom miatt nincs más.
Rejtőzve kifeküdt a tető szélére és figyelte az utcát. Lehetséges, hogy a testőrök előre jönnek felmérni, hogy biztonságos-e a terep, ezért Sei most csak vár és figyel. Lehetőleg mindenre. A biztosnág kedvéért a tetőn hat robbanójegyzetet helyezett el egymástól nem nagy távolságra, de úgy, hogy ha felrobbanak, akkor azzal ne aktiválják a többit és Seit se sebesítsék meg. Mivel ezeket nagyon álcázni nem tudja, ezért nem is fektet erre túl nagy hangsúlyt viszont, azért megpróbálkozik vele. Katanáját kihúzta a hüvelyből, hogy egy esetleges észre nem vett járőr, ha meglepi, akkor ne kelljen a fegyver kihúzásával bajlódni...

Nem kellett sokszor lehúznod a fejed az érkező emberek miatt. Egy három emeletes házra senki sem figyel fel lentről. Ami viszont a melletted lévő házat illeti, arra nagyon is. Emeletes ház volt az. A szálloda sok vendégnek ad otthont. A délelőtt lassan, de nyugalmasan telt. Nem volt semmi gyanús és semmi érdekes. Mindenki végezte a maga kis dolgát. Volt aki a kerteket csinosítgatta a háza előtt és volt aki csak ücsörgött. Szinte minden erkélyen ruhák lógtak. Mindenki ilyenkor most amikor még lehet. Viszonylag sűrűn esik errefelé az eső.
Hamarosan, hangoskodásra és egyre hangosabb léptekre lettél figyelmes. A tér másik felén, nagy porfelhő keveredett. Kígyózott az utcákon, beterítve a frissen mosott ruhákat. Az emberek mindenfelé nyüzsögtek. Az asszonyok virágos kosarakat vittek a karjukon és a bennük lévő virágszirmokkal szórták be az utcákat. Az már biztos, hogy az aki errefelé edz, elég nagy tiszteletnek örvendhet. Viszonylag gyorsan készen voltak vele. Mindenki csak készülődött. A Rendfenntartók látszólag nem igazán örültek ennek a nagy lelkesedésnek. Néhány őr rohant kifelé a laktanyaszerű épületükből és szétszóródtak a környéken. Elfoglalták az őrtornyot is, ami egyenesen veled szemben volt. Igaz, jó messze de magasabban volt mint Te, és ha valaki errefelé néz, könnyen megláthat. Nem is telt el szinte öt perc sem, a fickó már fürkészte a tekintetével a házat amin tartózkodsz. Hosszú, világoskék kimonót viselt. Egy kard és egy távcső volt nála. Valószínűleg azzal vett észre. Fütyült egyet, majd néhány ugyan csak világoskék kimonós fickó kezdett feléd száguldani. Persze katanával az oldalukon. Nem láttak téged és messze is voltak. Csupán a parancsot követték ami valószínűleg úgy szólt, hogy "Ott a tetőn van valaki, kapjátok el!" Vagy valami ilyesmi. Már hallottad kopogni és asztalokat borítani a négy goromba és gonoooooosz fickót. Itt volt az ideje cselekedni. Nem hiányzik senkinek a feltűnés, mert akkor mindenki téged fog keresni. ÉS ezen a kis helyen valószínűleg meg is találnak. Barra tőled körülbelül négy méter magason van egy erkély, ahol ruhák vannak kirakva. Ott talán eltudnál bújni, csak az a baj, hogy a szoba tulajdonosa is az erkélyen van. Aztán ott vannak a robbanójegyzeteid is, amik nagy feltűnést keltenek. És végül a Szálloda vízvezetékeiből szivárog ki a víz igen csak szép tócsát hagyva a háztetődön.

A terved beválni látszott. A három fickó, a fegyverüket előrántva szaladt fel a tetőre. De itt már az általad létrehozott köd várta őket. Meg is lepődtek rajta. De szerencséjükre és a Te balszerencsédre, a köd nagy része lefelé ereszkedett, így épphogy a tetőt befedte a szinte, már kézzel fogható sűrű köd.
- Gyere elő!
Hangzott a kétségbeesett kiáltás. Ez azért nagy stresszel járhat az ilyen rendfenntartóknak is, hogy már ilyen korán harcolniuk kell. Mondjuk, ha nincs ilyen gyanús és gonosz alak mint Sei, akkor is belekötnek valakibe. Hallottad, hogy a három fickó valamit suttog. De nem hallottad rendesen. Mivel amíg mozdulatlan vagy, addig nem vesznek észre, és az érzékeik is elvannak tompítva, így kétségbeesetten kaszálták maguk előtt a ködöt. Ha látták volna, hogy milyen közel lengetik egymástól a kardokat, valószínűleg szívrohamot kaptak volna. De az egyik, vészesen közeledett Sei felé.

Az egyik férfi lezuhant a tetőről. Ez számára bizonyosan fájdalommal, vagy talán - ha rosszul esett, akkor - halálal járt, de Sei arcára csak egy gúnyoros mosolyt csalt. Az eldobott kés biztos, hogy nem talált, mert nem hallott nyögéseket, ami okot adott a feltételezés helyességének elfogadására. A maradék két városőr egymásnak vetett háttal ( Hadrend -> Shadoni páros ) álltak a ház tetején és megpróbálták túlélni annak a hibának a következményét, amit elkövettek.
Mondanom sem kell Seit nem izzasztotta meg a megölésük. Az egyiket sikeresen ledöfte és így a kardjából kapott a másik is. Amikor összeestek az egyik még hörgött is, amiből Sei-sama arra következtet, hogy a tüdejébe vér került...
A köd lassan, de biztosan eltünt. Sei egy gyors taposással - a még életben lévő nyakára - megoldotta, hogy kevesebbet szenvedjen, ám ezt nem jószívűségből tette, de hogy pontosan miért cselekedett így, az elég hosszú történet.
Ekkor léptek zajai ütötték meg a fülét. Ezek könnyedebbek és kevésbé lomhák, magyarán megmondva nem hasonlíthatók össze a most megöltek lépteivel. Sei nem látta pontosan hogyan jutott fel a személy, de mire felért már szemben állt vele. Érdekes egy látvány. Kék kimono, rózsaszín virágmintákkal. Hosszú fekete haj és a katanát markoló remegő kezek. Törékeny testalkat, fehéres bőr és női arc.
A lány - mert inkább lány, mint nő - megközelítőleg egykorú lehet Seiiel. Kirántja kardját és társai gyilkosa felé szegezi.
- Miért ölted meg a társaim? Ezért most le kell, hogy tartóztassalak. És ha nem adod meg magad, akkor erőszakhoz kell, hogy folyamodjak.
A hangja rendkivül vékony és a szeméből könnyek patakoznak. Sei már ebből meg tudta állapítani, hogy a csajnak semmi esélye, elvégre a könnyek miatt nem lát rendesen, valamint a sírás bizony gyengeséggel jár. Elindul bátortalan rohammal Sei felé.
Ez igazán megható látvány... lenne, ha nem azzal állna szemben, akivel. Pedig Őt egyáltalán nem hatja meg a dolog, sőt... Ő rendkivül vágyott rá, hogy megsértse, megbántsa és a lelkébe tiporjon ennek a lánynak, de mindennek megvan a maga ideje!
- Rám támadtak, Én csupán védekeztem, DE mondd Te lány, hogy hívnak?!
Tervei szerint gyorsan lefegyverzi a lányt egy erős és elegáns csapással, majd annak torkához szorítva a katanát sajnálkozó arcot tettetve figyel és vár a válaszra.

// Kisbetűvel megjegyezném, hogy az előző postokban leírtam, hogy olyan házat keresek, aminek nincs ajtaja a tetejére... De nekem igazából így is jó, csak gondoltam szólok //

Sikítás és még egy sikítás. A lány, amikor ráléptél a lábára sikított. És újból, amikor a kardot a hátához nyomtad és kiszakítottad a ruháját. Ez már elég motiváció volt neki ahhoz, hogy beszédbe elegyedjen veled.
- A nevem Atsumi! Atsumi és semmi több! Nem kaptam másik nevet! Az anyám meghalt és apámmal végeztem! Eressz eeellll!
Sírta a lány, az önbizalom szintjét újra a béka feneke alá mosva. Összehúzta magát a földön. Próbálta eltakarni szakadozott ruháját. Nem folyamodott semmilyen cselhez, viszont az a portömeg, már a Kikötőváros határán volt. Lassan cselekedned kell. Persze nem lehetsz biztos benne, hogy az, vagy azok közelítenek akit keresel. Ezt talán csak a lány tudhatja.

A lány elszörnyedt a fiú szavain.
~ "szerencsémre?" Mi viheti arra az embert, hogy meg akarja ölni az apját és aztán még boldogan emlékszik vissza erre a cselekedetre?! ~
A lány szeméből ismét megeredtek a könnyek. Még akkor sem fogta vissza magát, amikor erősebben nyomtad neki a kardot. Sőt, még hátrébb is dőlt, hogy jobban fájjon. Egyre jobban és jobban, míg végül gyengítettél a szúráson. A lány ruhája véres volt. Nem Te okoztad ezt neki, csupán Ő akarta, hogy fájjon neki. Valószínűleg a rossz emlékeket akarta ezzel a fájdalommal elűzni. Atsumi megkönnyebbült amikor elengedted és a többiek holttestével kezdtél foglalkozni. De még így is piros szemekkel nézte, ahogy pakolod ide-oda a társai holtestét. Vajon, hogy kerülhetett egy ilyen törékeny lány a rendfenntartók közé? Amikor a kezedet nyújtottad a lánynak, Ő bizonytalan volt. Lassan emelte fel a vékony, törékeny karját. A kimonójának a karját fedő része hátracsúszott. Atsumi karja tele volt mély, beforrt sebekkel. Csúnyán néztek ki azt meg kell hagyni. Már éppen fogta volna meg a kezed, amikor feltetted a kérdést.
- Ki az az Oikoshi?
A lány, hirtelen elkapta a kezét, majd mint egy cukrot majszoló jó kislány, felfújt arccal megszólalt.
- Oikoshi-san? Ő a Wasabi család reménysége. A rendfenntartók nem szeretik. Azt mondják, hogy ellenség számukra, ugyan úgy mint az összes Wasabi. De szerintem teljesen rendben van. Nem akar semmi rosszat. Látod azt a nagy porfelhőt? - Mutatott a park felé. Látszott, hogy a por kezd eltűnni. Valószínűleg megálltak. - Ott az Ő. A testőreivel szokott minden héten itt edzeni. Ma is eljött amint látom. De mért érdekel ez téged?
Most már tudod, hogy hol van a szélszemélyes és azt is, hogy ki az. A kislányon már nem látszott a félelem. Sokkal inkább az érdeklődés. Valami nincs rendben vele. Ezek az érzelem ingadozások nem normálisak.

A porfelhő teljesen megszűnt. Az emberek az utcákra csődültek, de senki sem állt meg az út közepén. Mindenki távolságot tartott az úttól. Mért is akadályozták volna a leendő megmentőjük útját? Minden épeszű ember arra várt, hogy ez a fiú megnyerje a versenyt. Ha most valami miatt meghalna, vagy elszökne, esetleg eltűnne. Akkor biztos, hogy még egy évnyi szenvedés várna itt mindenkire. De hát Kami no Seinek ez nem okozhat gondot ugyebár? A lány most már a furcsábbnál is furcsábban viselkedett. A nyoma sem látszott annak, hogy az általa olyannyira szeretett társai gyilkosával beszél és neki próbál segíteni.
- Hát Én is Wagarashi vagyok, csak úgy mint ők. De ugye engem nem akarsz megölni? Oikoshi-sant pedig segítek megvédeni. Gyere velem elvezetlek hozzá, még mielőtt neki kezd a köröknek.
Azzal a törékeny kis teremtés felállt és a kardjáért igyekezett.
- Ezt viszont elviszem. - Mondta egy mosollyal az arcán, majd lefelé indult a lépcsőn. - Tanaka-san, Youro-san, sziasztok!
Köszönt a hulláknak, majd szökdécselve leugrált az emelet lépcsőjéről. Nem törődött azzal, hogy esetleg Sei simán megölheti vagy bármi más. Ő csak ment előre.

A hulláktól szerzett fegyvereket tökéletesen és precízen elraktároztad magadnak. Nekik már úgy sem kell nem igaz? Ha úgy vesszük, akkor Kami no Sei most jót cselekedett azzal, hogy megszabadította a világot három zsarnoktól. Pontosabban kettőtől, mivel az egyik csak szimplán leesett. A két megölt fickó személyében, felfedezted a tegnapi két járőr, pénzbehajtó tagot, akik szépen szétszedték annak a nőnek a boltját. Ezek megérdemelték a halál minden tekintetben. Habár, nincs olyan ember aki nem érdemelne halált. Mindenki bűnös. Ahogy mentetek a lánnyal egyre közelebb a fiúhoz, aki pontosan a Kiképzőtér másik felén tartózkodott a kis Atsumi csak bólogatott neked. Mint ha nem is értené amit mondasz, csak mint egy jól nevelt kislány bólogatni. Most már biztos, hogy valami nincs rendben a lánnyal. Egy perccel később azonban még is csak megszólalt.
- A testőre két Samurai. De szerintem Oikoshi-san megtudja magát védeni. Ninja volt valamikor, de kapott egy ajánlatot Wasabi-santól. - Wasabi-san... - Nagyon gyors, szóval megtudja magát védeni. Általában hat kört szokott megtenni. A harmadik kör után, pihen egy kicsit és közben edz. Mindig mást csinál. Egy kört körülbelül két perc alatt fut le. Nagyon gyors.
Időközben, egyre közelebb értek a becserkészendő áldozathoz. Feltételezhető, hogy a testőrei nem igazán futnak vele. És a kapott mérgek ott vannak még nálad. Megvan minden képességed, hogy ha megfelelő időben lecsapsz, akkor már mehetsz is haza. De itt van ez a lány is. Ki tudja, hogy mire képes...

// A kardokat írd fel az adatlapodra //

// Ji-chan //

A lány ugrándozva elindult, aminek Sei nagyon-nagyooooon örült, de ekkor a kiscsaj hirtelen megfordult. Hatalmas akaraterőről téve tanúbizonyságot, shinobink nem rántott kardot, hogy a markolattal verje halálra a lányt. Fejében, csak a "Mit akar már megint" és a "tünjön már el", na meg az " így kicsúszok az időből" mondatok visszhangoztak, de visszafogta magát. Még, ezegyszer... Pedig már felébredt benne a vadászösztön. Csak éppenséggel a csaj, csupán másodlagos célpont és egyelőre a halála bezavarna.
- Hogyan jövök rá arra, hogy melyik az áruló. - kérdezte a lány.
- Egyelőre csak figyeld meg őket. Most pedig siess, Oikoshi már elkezdte a köröket!!
Sei nyugtázva a dolgot intett a lány felé, majd körbepillantott, hogy senki se lássa. Létrehozott magáról egy sima bunshint, önmagára, ami lassan elindul és a folyó felé megy és mindeközben Ő a Dainamikku Akushonnal az egyik hídhoz sietett, ameliyket a fiú később éri el, és ahol lehetőleg nem a testőrei vannak.
Tervei szerint a híd alá érkezik meg, feltünés nélkül, ez nem egyszerű művelet, de meg kell próbálnia...

A lány végre nem pattogott, a nehéznek tűnő feladat összejött és Sei-sama a híd alatt. Oikoshi éppen azon halad át, és így talán az a bizonyos bunshin felkeltette a figyelmét. Lényegtelen dolog egyenlőre, mert ő kamisága más tervvel állt elő. Körülbelül két perce van, amíg a srác megteszi a kört. Elég gyors, ha két perc alatt teljesíti, de ez az életét nem fogja megmenteni...
Ő nyugodtan, de halkan elhelyezett a híd közepén nyolc robbanójegyzetet, lehetőleg minél gyorsabban, hogy senki ne vegye észre, majd elmerült a víz alá, Fukiyájával lélegzett ( és látott). Már csak a számolás része maradt a dolognak. Tervei szerint vár és csak akkor jön elő, amikor a fiú már alig tíz másodpercre van a hídtól, ekkor a fizika törvényei miatt, már nem fogja látni Őt. Vár még három másodpercet, létrehozza a ködöt, ami kb öt, vagy hat másodperc. Ekkor a fiú remélhetőleg még a lendülettel fut tovább, vagyis egy másodperc alatt eléri a hídat és még egy, amíg a közepét. Ezalatt a fentmaradó két szegmens alatt Sei a Dainamikku Akushonnal, biztos távolságba ér és aztán BUMM!
Mint látható a tervében nagyon lényeges az idő, de kockázat nélkül nincs győzelem. Valamint felmerül a kérdés, hogy miért kell a köd, ha úgyis lesz bumm? Nos erre a válasz egyszerű! Az emberi természet olyan, hogy a váratlan dolog meglepi, és így kicsit kiesik a koncentrációból, ami valószínüleg enyhe lassítást eredményez a srácnál, de ez az utolsó másodpercekben, már a robbanójegyzetek javára billenti a mérleget.
Felmerülhet a probléma, hogy jobban figyel a kelleténél, s némiképp túléli, ahogy a kis híd a levegőbe repül - Sei ezért is alkalmazott nyolc robbanójegyzetet, mert ez elég nagy robbanóerő.
Persze, semmi sem biztos alapon, a megfelelő távolságban a híd robbanása után Sei karddal a kezében és aktivált shunshinnal beleveti magát a káoszba és elégtételt vesz az ott esetlegesen még élő lényeken az unalmas perceiért. Most nem engedheti meg magának a kínzást, szóval megpróbál halálos sebeket osztani a híd körül még valamilyen módon életbenmaradó, ledöbbent tömegen, elsősorban Oikoshi darabjait, vagy éppen felfegyverzett, harcra elszánt akaratát keresve. Persze, ezután is minden az időzítésen múlik...

// Remélem érthető //