Akirama Mamorou

Tanulandó technika: Ninpo: Hari Jizou // Ninja Művészet: Tüskés Védelmező
A kézjeleket követően a ninja haja megnő, és beborítja az egész testét, majd megkeményedik és tüskés burokként fogja körbe azt, megvédve a fizikai támadásoktól.
Chakraszint: 250
Besorolás: B


'Mamou-kun, ha ilyen erősen csinálod, szét fogok törni!' Hallottam barátnőm édes hangját, ami megszakította az éjszaka csöndjét. Szívem olyan hangosan vert a mellem közepén, mint egy jobb fajta akadémiai csengő. Az elmúlt néhány óra után már alig bírtam levegőt venni, és olyan fáradt voltam, mint még előtte soha. Hajának édes illata eluralkodott az összes érzésem felett, és ezért nem is éreztem kimerültségemet. Elemeltem a fejem, és amikor szemébe néztem volna, a háttérből ajtó csapódást hallottam.
Az álom szertefoszlott, és apám rontott be a szobámba. A nap még sehol, sötét volt, de az egyetlen feladatomat tudtam, mindent be kellett vetnem ahhoz, hogy ne vegye észre a sátrat az ágyam közepén. Elég probléma volt, hogy tegnap este elrohantam sátrazni, nem hogy az a része, hogy az ő sátrát loptam el... Már már sírni akartam, hogy a legjobb résznél keltem fel megint. Óh, ha valakinek nem lenne tiszta, szingli vagyok, és csak éjszakai edzésről álmodtam. A szoba szürkületén keresztül is tökéletesen láttam hogy az Öreg full ninja felszerelésben áll előttem, óriási vigyorral az arcán.
"Pattanj, Mamou! Dolgunk van. Öltözz, hozz minden felszerelést." Ennyit kaptam. Nem mintha vitatkozhatnék. Elvégre egy Jounin ugrasztott ki álmomból. Ha az itthoni öltözékébe jött volna, elküldöm, de így, hogy Jouninként jött, nem utasíthatom el, elvégre még mindig magasabb rangú, mint én, a "kis" genin...
Magamra dobtam ninja overálomat, táskáimat karjaimra, és lábaimra kötöttem, majd elkezdtem feltölteni őket. Shurikenek, senbonok, kunaiok és robbanó cédulák sorakoztak minden kis táskában. Hátamra erősítettem a kardomat, és a két személyre szóló fuumámat, majd az utolsó eszközeimet is, a két kedves dróttekercsemet is felkötöztem az oldalaimra. Reggel - sőt, ahogy nézem még hajnal, - teljes felszerelésben állni a ház előtt reggeli nélkül elég, hát, hogy is mondjam, alsó kategóriás élmény?* Na de, már csak percek választottak el az indulástól. Hol van ez az ember, amúgy is?
Aztán megjelent. Kezét a szája előtt tartva, benne kávésbögrével lépett ki. Ez még oké, de az, hogy a másik kezében egy félig megrágott szendvicset hoz? HOL AZ ÉN REGGELIM, FATER?
Hangulatomat nem segítette a reggeli hiány, miközben sétáltunk a falu határa felé, de mindemellett az a mennyiségű könnypatak sem, ami egy edzettebb vízelemű jounint is irigységbe kergetett volna. Így haladtunk, csendben, amíg ki nem értünk a legközelebbi erdős részre. Hogy miért erdő, azt nem tudom. Én csak követtem apámat. Az a baj, hogy ez alapból nem probléma, de amikor már egy órája bolyongtunk, kezdtem feladni a reményt, hogy valaha ételhez fogok jutni.
Nem sokkal az első óra lejárta után végre megállapodtunk egy tisztáson, amin szerintem négyszer átmentünk. Mi a franc az oka, hogy ez az öregember jounin egyáltalán? Eltéved még az erdőben is...
"Ez talán jó is lesz. Készen állsz?" Mintha tudnám, hogy miért vagyunk itt...
"Ha esetleg elmondanád, hogy mi a búbánatot keresünk itt, akkor tudnék jobb választ is adni a kérdésedre."
"Csak nem rossz a hangulatod? Nem ettél reggelit?" Nagyon vicces. Nem mintha nevetett volna, sőt, mintha komolyan is gondolná?
"Ha mondtad volna, hogy van rá időm, lehet, hogy nem vártam volna a kapu előtt, a sürgetésed miatt!" Attól tartok, hogy kicsit jobban megemeltem a hangom, mint kellett volna, de csak egy kacajt kaptam válaszul. Sőt, ha így jobban belegondolok, inkább hahotának nevezném, a kacaj aranyosabb, és halkabb. Ez hajazott egy kisebb termetű medve ordítására.
"Warii, warii~!** A feladat nagyon egyszerű lesz! Ma átadom a tudásom egy kis részét a drága apró fiacskámank!" Ohh? Ez már jobban hangzik.
"Megtanítasz eltévedni egy egy hektáros erdőben? Yatta!***" Kegyetlen stílusom néha még engem is meglep. Mondjuk rajta kívül senkivel nem szoktam így beszélni. Lehet, hogy neki kéne ezen elgondolkodnia. Értékelem, meg minden, csak olyan idióta tud lenni, hogy olyat még a világ nem látott. De azért nem vagyok elég tahó, úgyhogy leültem a földre, és vártam, hogy magyarázzon. Biztos voltam benne, hogy megint a két véglet közül az egyikbe fog esni. Vagy nem mond szinte semmit, vagy húsz évig fogok várni arra, hogy elérje a bevezetés végét. Ez az ember esküszöm, hogy nem százas.
"A technika, amit át akarok adni, egy elég speciális technika, elég speciális embereknek. Azt gondolom, hogy lesz elég kreativitásod ezt a későbbiekben a saját hasznodra fordítani, és kedved szerint formálni. Ezzel csak bele akarlak vezetni egy új jutsu családba. Személy szerint én ritkán használtam, de volt amikor az életemet mentette meg. Nem is húzom tovább." Megköszörülte a torkát, bemutatta a kézjeleket, majd hangosan bejelentette a jutsu nevét. "Ninpou: Hari Jizou!" Van az a pillanat, amikor megjelenik előtted egy jutsuból készült hullám, tűzgolyó, földfal. Ehhez a ninja hozzászokik pillanatok alatt, de ez-- ez egészen furcsa volt még nekem is. Drága apám haja egyszerre meghosszabbodott, egészen a földig ért már, majd egy pillanat alatt körbevette az egész testét, és megszilárdult. Egyetlen egy mondatot tudtam hozzáfűzni:
"De jó, mától akár sün is lehetek!" Szinte láttam az arckifejezését, csak egy adag haj akadályozott meg ebben. A lényeg a lényeg, a jutsu totálisan őrülten néz ki, de még én is látom benne a potenciált. "És, hogyan kezdek neki?"
"Egyszerű! Első körben a chakrádat kell megfelelően irányítanod a testeden belül, de nem hiszem, hogy ez neked akadály lenne! Azért az alapokat fussuk át, jó?" Kis szünet. "Kicsit olyanra kellene gondolnod, mint amikor vizen jársz. Ott ugye a talpadba sűrítesz egy adag chakrát, amit kivetítesz a vízre, és ezért megmaradsz a felszínén. Ennél a hajadba sűrítsd az energiádat. Először ezt szeretném látni. Valószínűleg minden irányba fog állni tőle a hajad, de az nem baj. Sőt, lehet, hogy jobbat tesz a stílusodnak." Idegesítően felnevetett közben.**** Ülve maradtam, de átültem törökülésbe, így általában jobban tudtam koncentrálni.
Minden chakrámat igyekeztem a lehető legjobban kontrollálni, de még így is elég sokáig tartott, mire ráéreztem. A vizen járás az amolyan reflex már nekünk, Kiri ninjáknak, de hajjal ugyanilyet? Ez kicsit furcsa. És ekkor bevillant. felpattantam, lecsatoltam az oldalamról a két drótszálat, és elkezdtem az ayatsuito no jutsu tudásomat felhasználni rajtuk. A drót minimális chakra használattól megmerevedik, ellazul, vagy elindul az egyik irányba. Lehet, hogy ez megoldás? Ha ezt a technikát át tudnám vinni testen belülre... Megint leültem, most mégjobban igyekeztem koncentrálni, de a legjobb amit produkáltam, az egy enyhe elaludt haj stílusáig ment, amit az Öreg jól ki is röhögött. Tudja, hogy hogyan kell motiválni az ifjúságot, nem?
Újabb tíz-húsz perc után végre sikerült elérnem, hogy a tincseim nagyja felálljon.
"Remek, remek! Akkor mehetünk is haza!" He?
"Bocs, mivan?" Mondottam volt enyhén agitált állapotban.
"Hát tudod, este nyolc fele már nem szívesen álldogálnék itt kint. Annyit ültél egy helyben, hogy remélem, hogy nem rohadt le a lábad..."
"De... de ez nem volt több fél óránál! Miről beszélsz?" Ez eléggé meglepett. Aztán jött a legrosszabb rész. Belesütött a Nap a szemembe. A Nap."Tahó." Azzal visszaültem, és félszememből láttam, hogy apám már az egyik fának dől a nagy röhögésében. Én meg visszatértem a jó öreg bio-hajzselémhez.
Néhány óra is eltelt, mire eljutottam odáig, hogy felkelve is el tudjam érni a kívánt hatást, de olyan dél magasságára már meg is voltam vele. Ezután jött a következő fázis.
"Na már most. Eddig ez még nem volt nehéz, hiszen csak a hosszán, és a dőlésszögén állítgattál. Most jön ennek a tökéletesítése. Arra kérlek, hogy első lépésként növeszd meg a hajad, de ne kemeényítsd meg, mint ahogy azt eddig tetted. Amivel egyébként csak annyia  baj, hogy egy szóval sem mondtam... Nem baj, legalább azzal már nem kell foglalkoznod." Megint, egy levegő szünet. "Amint meghosszabbítottad, próbáld meg a testedet körülvenni vele. Nem kell az egészet, csak legalább előről per hátulról takard el magad."
Úgy is tettem. Vagyis akartam, mert nem volt oylan egyszerű. Annak ellenére, hogy ehhez hasonlót csináltam dróttal, ez kifejezetten nehéznek bizonyult a számomra. Elsőnek semmi változást sem sikerült elérnem, sőt az első öt próbálkozásomnak az eredménye annyi lett, hogy az egyik hajszálam megmozdult. Lehet ellenben, hogy csak egy szellő volt. Úgy másfél óra után sikerült arra a szintre érnem, hogy három tincset egyszerre tudjak mozgatni. A megszilárdításról ne is beszéljünk még. Azt hiszem reggelig itt leszek. Sőt, a következő heteket is itt fogom tölteni.
Cirka este öt lehetett, mire az egész loboncomat egyszerre tudtam mozgatni. Ekkor megint felszólalt az öregem:
"Jól van, látom az alapok már mennek. Akkor hajrá az utó szilárdítással."
Az a bajom, hogy fogalmam sincs, hogy mivel üti el az emmber a szabadidejét, amíg itt vagyunk. Azonban amint ezen elgondolkodhattam volna, valami csomag landolt a lábamon. Kinyitottam a csukott szememet, az ölembe néztem, és egy szépen elcsomagolt háromszög volt. Egy apró felirattal: 'Apád kérésére ennyit csináltam, de ha hazaértek, lesz bőven vacsora. A.' Azonnal nekiestem. Esélytelen volt, hogy visszafogjam magam, úgyhogy a végére majdnem belefulladtam. Ez az első kaja, amit ma eszek, és már este van. Remélem hamarosan megyünk haza, bár azt gondolom, hogy ez rajtam áll. Ül, jelenleg.
A chakra különböző testrészekbe való vezetése egy sokkal bonyolultabb feladat, mint azt gondoltam volna. Mármint egyszer már megtanultam, de az egészen máshova vezetett. Még nem igazán kellett változtatnom valamin, ami fix része volt a testemnek. Lehet, hogy meg kéne növeszteni a hajamat, és akkor egyszerűbb lenne... vajon ez a technika más szőrökkel is működhet...?
Végre megint egy jó adag idő elteltével sikerült meg is szilárdítanom a hajam nagyját. ezt kábé úgy kérem elképzelni, mint amikor egy asztronomikus mennyiségű hajlakkal locsolnak meg. Nincs az az isten, hogy ezen valami áthatol. Ezért is olyan jó védekezés felteszem... Van ennek támadó verziója? Azt is meg kellene tanulnom egyszer.
"Rendben vagyunk, most legyen egy kis aktív használat is! Ahogy nézem nagyjából fél perc kell, mire körbeér, nem? Koncentráld magad elé, és akkor elvileg öt másodperc is elég. Lassan elkezdek rád dobálni shurikeneket, és védd ki őket. Ha eltalál, nem én voltam, ha anyád kérdezi." Kegyetlen...!
Azzal el is kezdtük eleinte még megkarcolt egy kettő, de amikor már a századikat védtem, nem is igazán kellett több, mint három másodperc, hogy levédjem. Ami fárasztó volt, az a konstans kézjelek, és név kiabálás. Minek? Ninják vagyunk, csendben kéne, nem? Szóval ez így ment úgy nagyjából éjfélig, amikor is végre abbahagyta az öreg. Megállt, odajött, és megpaskolta a vállam, majd mutatott, hogy indulhatunk.
Az út, mint ahogy reggel is, eltartott egy darabig, de kijutottunk. Hazaérve azt láttuk, hogy égnek a fények. Beléptünk, beköszöntünk, de semmi válasz. Ahogy közeledtünk balra a konyha fele, persze miután megszabadultunk a sáros koszsos cipőktől, azt láttuk, hogy ott ég a lámpa, és anyám - enyhén kifáradhatott - az egyik széken ülve, az asztalra dőlve aludt. Apám, mint aki lovagnak tetteti magát, lovagiasan elvitte a hálójukba. Addig én újramelegítettem mindent, ami az elmúlt pár órában kihült. Sajnos nem volt elemi jutsum, úgyhogy a tüzet nem használhattam, így az apám által nagyon jól működő 'Akirama féle Katon Csirkét' nem tudtam prezentálni. Befáradt végül az étkezőbe ő is, megvacsoráztunk, és a hosszú nap után ágyba dőltünk.
Reggel arra keltem, hogy anyám éppen ordibál, hogy hol voltunk annyit, és hogy miért nem keltettük fel. Majd egy mondatot hallottam apámtól a végén, mielőtt elnyelt az álom:
"Ez a fiú elképesztő. Mint a bátyád, észre sem vette, hogy a végére teljesen befedte a haja."

//*Önkritika?; **Bocsi, bocsi!; ***Hurrá!; ****Kb mint ahogy Guy szokott//