Az Iwahara ház

Egy egyszerűen berendezett, 2 szobás ház a falu szélén, ahol Takuma és nevelő-anyja, Akami laknak. Semmi különleges díszítettség, egyemeletes ház, kis kert. Ezek alkotják az otthont. A háznak a teteje lapos, és felé van egy kis tető szerűség eszkábálva, hogy az eső ne gyűljön össze a tetőn és ne ázzon be a ház.

Szép idő volt, a nap a délután folyamán felmelegítette a levegőt, de a föld is kapott a melegéből, amit ahogy éjjelre váltott a nappal, szépen, apránként vissza is szolgáltatott. Ennek volt köszönhető, hogy éjszaka is egészen kellemes volt a levegő és ebből pedig az következett, hogy Takuma úgy döntött: a szabadban tölti az estét. Holnap újabb küldetésért tervezett menni a falu vezetőjéhez, ezért ki akarta most pihenni magát, nem tudhatta mi vár rá. Már megvolt a tetőn a helye, nem először aludt ott. Két kis oszlop közé volt kifeszítve egy kényelmes függőágy, abban helyezkedett el a chunnin. Lehunyta a szemét, és ahogy elalvás előtt mindig is szokta, kicsit "körülnézett". A falu mostanra már csendesedni látszott, egyre kevesebb ember járta az utcákat. Esetleg egy-egy otthonról már régen elkéső gyerek suhant át még az utcákon, vagy megfáradt túlórázó sietett haza. Ahogy azonban érzékei túlszárnyalták a falakat, ki az erdőbe, megcsapta az élet. A legtöbb állat éjszaka aktivizálódik errefelé, így a kontraszt eléggé nagy volt. Takuma egy kicsit jólesően elmerült ebben a zsongásban, azonban kezdett álmosodni, "szemeit" lassan kicsit visszahúzta és mély, pihentető álomba merült. Azonban még ebben az állapotban is, ha bárki a ház közvetlen közelébe érne, azt valószínűleg megérezné.

Takuma megrezzent álmában. A burok, ami elalvás előtt maga köré font, mintha szikrázott volna - valaki közeledett. A chunnin ezt még nem érzékelte tudatosan, nagyon mélyen volt, ösztönei azonban már figyelni kezdték a közeledőt. Tapogatták, simogatták, mintha ismerős lenne valahonnan. Az érzés lassan lejjebb szivárgott, a fiúnak furcsa álmai támadtak. Kanmiru szerepelt benne, ahogy ült előtte, miközben ő beszélt hozzá. Hang nem társult a képzethez, az álombeli Takuma ajkai hangtalanul mozogtak. Eközben az idegen - ismerős megállt és mintha halványan fényleni kezdett volna. Ezzel párhuzamosan érthetetlen módon az álombeli alak, régi barátja és klántársa is fényleni kezdett. A fény intenzitása lassan, óvatosan nőtt és hirtelen egy pillanatra megtorpant, majd robbanásszerűen megnőtt, vakító lángok törtek elő az álombeli férfiból. Takuma hátrahőkölt és eltakarta a szemeit, a következő pillanatban pedig felébredt. Hirtelen rohanták meg az érzések és furcsa volt, ahogy nem tartott sokáig feldolgoznia azokat, hiszen tudatalatt már megvoltak az információi, a tudatos énjének mégis tartott egy ideig, míg rájött, hogy az álom valósággá vállt, valaki tényleg itt van a közelben és csak úgy sugárzik belőle a chakra. Ismét csak meg kellett lepődnie, ugyanis az álombeli ismerős érzés most sem tűnt el, ugyanazt az ismerős chakrát érezte.
*Lehetséges lenne...?* Takuma kinyitotta a szemeit és felkönyökölt a függőágyban.
*Igen, ez ő lesz.* Felidézte Kanmiru múltkori látogatását, chakrája illatát és most már be tudta őt azonosítani. Azonban amíg ezt vizsgálgatta, hirtelen változás állt be a lent álló chakrájában. Mintha az energiáit valamilyen hosszabb tárgyba sűrítené... De nem volt ideje ezen gondolkozni, ugyanis ez a valami máris nagy sebességgel elindult felé. Takuma nem érzett ártó szándékot a jövevényben, mintha csak egy kicsit izgatott lett volna, mégis úgy gondolta nem lesz jó, ha itt bevárja azt a valamit. Kiugrott a függőágyból és félreszökkent a lecsapó fegyver elől. Kicsit összeráncolta a szemöldökét, mikor a kígyólánc átlyukasztotta szeretett függőágyát, de nem foglalkozott tovább a fegyver vizsgálgatásával, a tető széléhez szökkent és lenézett a támadóra.
- Azt hiszem jössz nekem egy új függőággyal. - Jegyezte meg félig bosszúsan, félig vidáman.

A férfi válaszára Takuma is elmosolyodott. Régen volt már az mikor a férfi náluk dolgozott. Akkor még nem tudta, hogy kiknek a leszármazottja, Kanmiru mondott el neki mindent. Ő volt a mentora egy ideig és úgy gondolta, hogy a barátja is. És most megint eljött.
Viszonozta az ölelést, majd leült mellé a tető szélére és kíváncsian nézett rá. Oly sok mindent mondhatott volna neki, hogy mi minden történt vele, míg nem találkoztak, de várt. Tudta, hogy Kanmiru nem véletlenül kereste fel, így hát hallgatott, csak szemeinek csillogása árulta el izgatottságát. Hiába, már nem az a kölyök volt, akit Kanmiru megismert anno, tudta fékezni magát.
A férfi első szavai után az izgatottság helyét átvették az érdeklődés fényei barna szemeiben, de a szerzetes mondandójának végén kicsit elkomorodott.
- Hogy nem nőtt a szívemhez a Fukurou név? - A chunnin elfordult a férfitól és a távolba meredt, majd kisvártatva szenvedélyes hangon folytatta.
- Csak a Fészek-ben tett látogatásom is elegendő lett volna ehhez, de az az igazság, hogy az elmúlt időkben sokszor ez a név segített át a nehézségeken. Nekem ez adja az élet értelmét, hogy nem csak befogadtak, hanem valahová tényleg tartozom!
Kanmiru talán kicsit furcsának találhatja, a fiú ragaszkodását, de azt csak Takuma érezheti át igazán, hogy milyen az, mikor egyik pillanatban kiderül, hogy valójában nincs családja, talált gyermek, a másik pillanatban pedig váratlanul kiderül, hogy mégiscsak van neki, ráadásul nem is akármilyen.
Lassan lecsendesítette magában a háborgó érzelmeket, majd újra a férfi felé fordult.
- Miben lehetek segítségedre? - A kérdés halk, szelíd, de ott van benne a tenni akarás és az elhatározottság.

Takuma némán hallgatta a szerzetes történetét, csak szemeiben csillogott az izgatottság tüze. Azt eddig is tudta, hogy a klán, amihez tartozik nagy múltra tekint vissza, hogy a ninja falvakkal egy idős legyen... azt nem gondolta volna. Ráadásul micsoda fontos szerepet játszottak, haroltak értük! Viszont sajnos ennek köszönhették eltűnésüket is, a túlzott figyelemnek. Tovább hallgatta a fészek megalakulásáról a történetet és elgondolkozott, hogy nem is sejtette, hogy annak a helynek ilyen történelme van, mikor ott járt. Az utolsó mondat megragadt a fülében, de egyelőre nem kérdezett, gondolataiba merült.
A szerzetes közben felállt és magához hívott egy baglyot. A férfi megjegyzésére a chunnin felnézett és szemügyre vette az állatot.
- Szép madár - jelentette ki egyszerűen. - Kippou-nak is itt kell lennie valahol, de ilyenkor vadászik, nem szeretném megzavarni.
- Pedig biztosan jó barátok lennének. - mosolyodott el, majd ismét a férfira tekintett,
- Említetted, hogy nem a mi érdemünk, hogy nem találtak rá a Fukurou-kra? Akkor kié? Kik segítettek?
Láthatóan csak ez nem volt érthető a fiatal chunnin számára, a klán történetének többi részét megértette, befogadta.

Kanmiru nem válaszolt, hanem hirtelen furcsán elcsöndesedett. Mintha zavar ült volna ki az arcára. Ahogy elnézte Takuma hirtelen beugrott neki, hogy mi zavarhatta meg a férfit, így ő is koncentrálni kezdett, kicsit kiterjesztette érzékei hatósugarát. Hirtelen összerezzent, hiszen nem is olyan messze nagy chakratömeget vett észre, és láthatóan közeledett. A chunnin elképzelni sem tudta ki lehet, nem volt ismerős. Elmélkedését Kanmiru szavai vágták félbe. Kérdésére nem tudott válaszolni csak megvonta a vállát.
- Nem tudok róla, hogy az illető az őrséghez tartozna. Egyébként is, kívülről jött, az is lehet, hogy nem falubeli, mindenesetre nem ismerős a chakra-ja.
Kicsit idegesen abba az irányba tekintett, amerről a chakra-t érezte.
- Lehet, hogy jobb lenne felkészülnünk, ki tudja mit akar erre...

Takuma ahogy az ismeretlen chakráját vizsgálta, hirtelen szelíd érintést érzett felőle. Mintha valaki őt is vizsgálta volna. Meglepetten összeráncolta a szemöldökét és társa felé pillantott, hogy ő észre vett-e valamit, de Kanmiru arca rezzenéstelen maradt.
*Ő is szenzor lenne?*
Takuma kicsit erősebben kezdett el koncentrálni, hogy megfejtse a rejtélyt, így már el tudott különíteni a hatalmas chakra mellett egy kisebbet is. Ő volt, az akit az előbb is érzett.
*Értem... szóval van egy érzékelő állata. De úgy látszik már nincs szüksége rá.* Jegyezte meg magában, mikor a madár eltűnt.
Takuma kicsit tovább vizsgálta a közeledő férfi chakra-ját, de nem érzett benne ártó szándékot és Kanmiru, kinek érzékei jóval fejlettebbek voltak, mint az övéi, sem jelzett veszélyt, így hát ő is nyugodtan várta, míg az idegen a házhoz ért. Ahogy közelebb ért feltűnt szokatlan kinézete, ebből is hófehér haja és sárga szeme volt a legszokatlanabb. Valami halványak motoszkálni kezdett Takuma-ban a férfiva kapcsolatban, de nem tudta megfogalmazni, hogy mi. Mindenesetre a jövevény zavartatta magát, lazán felsétált a falon, majd megállt előttük és üdvözölte őket. Kanmiru csak ránézett Takuma-ra, láthatóan tőle várta, hogy üdvözölje az ismeretlent. Eközben a férfi folytatta a beszédet. Mikor a farkasos részhez ért Takuma egy gyors oldalpillantást vetett Kanmirura. Erről bizony nem beszélt a férfi... Mikor a jövevényt mindent elmondodd és minden kérdését feltette, a chunnin nagy levegőt vett, majd megszólalt.
- Először is én is jó estét kívánok és üdvözlöm a házamban. - erősen megnyomta az utolsó szót, ezzel is jelezve, hogy ki itt az idegen.
- Arra szerencsére pedig nincs szükség, hogy belopózzunk a faluba, tekintve, hogy a falu lakója vagyok. Iwahara Takuma, chunnin. Örvendek! - mutatkozott be végül.
- És Önben kit tisztelhetünk, vagy ha már a kérdéseknél tartunk: Ön mit keres Kusagakure környékén?
Takumanak nem volt se fejpántja, se chunnin öltözete, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy ninja. Ezért az érkezőn áll, hogy elhiszi-e, amit mond, vagy nem.

Takuma meglepődve hallotta a férfi bemutatkozását.
*Soroshima, tényleg! A kinézete volt ismerős, mintha láttam volna már valahol leírva ezt a fehér bőrt, sárgás szemeket. Szóval nem ellenség... de mit keres pont itt?*
Kérdésére nem kapott választ, az ex jounin kitért azzal, hogy finom a ramen. Na persze...
A következő szavait Takuma nem igazán tudta hova tenni, a férfi maga elé mormogott valamit megérzésről, meg új ninja-król, de végül mégiscsak feltett egy épkézláb kérdést.
- Azt hiszem az okról inkább a társamat kéne megkérdezned... - felelte kissé tartózkodóan. - De úgy gondolom, hogy ez nem tilos, éjszaka is lehet közlekedni, arról nem is szólva, hogy te is ezen a késői órán vetődtél erre. - hívta fel erre a nem elhanyagolható dologra a figyelmet.
A férfi jövetelének magyarázatára azonban kicsit megenyhült.
- Teljesen érthető, én is utánajártam volna, ha gyanús alakokat látok a falu felé tartani. - mondta mosolyogva.
- De láthatod, hogy semmi okod nincs aggódni, régi barátok vagyunk és ez mindössze egy baráti csevej.
Kicsit habozott, majd miután egy futó pillantást vetett a falu után, megint megszólalt.
- Ha a faluba tartasz, akkor ha gondolod elkísérhetlek a vezetőhöz. Éjszaka van, és megtörténhet, hogy az újabb shinobik közül valaki nem ismerne fel és rád támadna. Jobb megelőzni a bajt.

Takuma meglepetésére Kanmiru is felajánlotta, hogy elkíséri a jövevényt, de nem tett ellenvetést, elvégre korábban sokat tartózkodott a faluban. Újabb meglepetés volt, mikor az ex-jounin-t váratlanul egy madár közelítette meg, lábán egy üzenettel.
*Túlságosan elengedtem magam, meg sem éreztem, hogy közeledik a hírvivő.* korholta magát a chunnin, bár kissé alaptalanul, hiszen ha koncentrál se biztos, hogy ki tudta volna szúrni ezt az apró életjelet. Mindenesetre úgy tűnt, hogy a madár látta üzenet nagy hatást tett a jövevényre, mivel mintha ott sem lettek volna a Fukurou-k elfordult tőlük és ahogyan jött, úgy távozott is. A fiú kicsit megütközött ezen a viselkedésen és kérdően Kanmirura nézett, hátha ő jobban megértette az imént történteket. Kicsit gyanúsnak is vélte ezt a gyors távozást, így miután Soroshima felpattant az idézett sas-ra és távozott, megszólította társát.
- Ezt az incidenst feltétlenül jelentenem kell a vezetőnek. Sorohima már egy jó ideje nem járt a falban, most pedig gyanús körülmények között bukkant fel, majd távozott... ez érdekelheti őket. Ha gondolod megvárhatsz itt, de akár el is kísérhetsz. Amint jelentettem folytathatjuk a beszélgetést.
Akárhogy is dönt a szerzetes Takuma elindul a vezető irodája felé, hogy tájékoztassa a történtekről.