Fürdő- és kereskedelmi falu

Zavaromban alig hallottam, Hiroto mit mondott, egyszerűen nem tudtam odafigyelni rá.
Kellett egy-két másodperc, mire magamhoz tértem, és azt vettem észre, hogy Shui már nem is foglalkozik velünk. Eszem megáll, mekkora egy gennyláda!!... eljátssza, hogy milyen szegény, meg minden, és mikor rávesz, hogy sajnáljuk, szépen itt hagy, és biztosan röhög a márkába, hogy ilyen nyálas dumát még életében nem hallott. Én hülye meg rögtön bízni kezdtem benne!!
A szófoszlányokból kivettem annyit, hogy Ai meghívott minket ebédelni ( vagy vacsorázni? Hány óra lehet?), meg még valami srácot. Mogorván követtem őket, és közben próbáltam eldönteni, hogy vajon kire legyek mérgesebb:Shui-ra, vagy magamra? Kisvártatva azonban a lány megfordult, én meg majdnem beleütköztem.
- Azért ne várjatok tőlem hirtelen túl sokat! - jelentette ki. Elvörösödtem - ennyire bizalmatlan lennék? Hirtelen borzalmasan szégyellni kezdtem magam, de hát tényleg félreérthető volt... Shui kijelentésére azonban arcomon feltűnt egy halvány mosoly: gondolom, Shui-nál ez jelentheti azt, hogy oké, esetleg barátkozhatunk...
Ezen felvidulva indultam el a többiekkel ki tudja hova, valami étterem felé. Farkas éhes voltam, és már elterveztem, mit fogok enni. Shabu-shabu-t, vagy Sukiyaki-t...mindkettőt nagyon szeretem, de vajon melyiket válasszam? Mindegy ezt még van időm eldönteni...- gondoltam, és mikor észre vettem, hogy lemaradtam, futásnak eredtem, hogy beérjem a többieket. Elfoglaltam a Hiroto és Shui között tátongó lyukat, majd így szóltam:
- Tényleg, és mi lett a Sensei-jel? Úgy értem, mért nem jött el velünk Shimon-sensei is?

Ahogy ott feküdtem az ágyon és próbáltam pihenni, eszembe jutott valami. Lehet, hogy szólnom kéne a többieknek, hogy hol találják meg a szállásaikat. Ennek hatására felültem az ágyon. Hanaról tudtam, hogy valószínűleg még mindig a fürdőben van, oda meg nem igen volt szándékomban utána menni. Szóval ez az opció kiesett. Nincs mese, először Hikarit kell előkerítenem valahonnan.
,,Csak tudnám, hogy merre ment" - futott át az agyamon, ahogy kiléptem a szobámból.
A kulcsot leadtam a portán, majd ezt követően kisétáltam az épületből. Felnéztem a hotel cégérére, ezzel memorizálva a nevét, illetve hamarosan a címet is megtaláltam az egyik falon. Oké, most már megvolt a megfelelő információ. Lehetett útra kelni.

A megszokott gyalogtempóban sétálgattam az utcán, ahogy próbáltam előkeríteni a kedves csapattársamat. Próbáltam kitalálni, hogy hol is lehet. Sajnos még ennyi idő után se tudtam róla eleget, hogy ki tudjam találni, hova ment a fürdőtől. Bár a tény, hogy egy üdülőfaluban vagyunk, jelentősen lekorlátozta a lehetőségeket.
,,Fürdő vagy étterem, esetleg valami bazár, mást nem tudok elképzelni."
Tekintettel arra, hogy a fürdőket nem volt kedvem átnézni - elvégre nem mindegyik koedukált -, maradtak az éttermek és a bazárok. De hamar rájöttem, hogy a fél életemet leélhetném a faluban, mire mindegyiket átnézem. Sóhajtottam egyet, ahogy azért folytattam az utamat. Sebaj, legfeljebb majd kunai-dobással fogom eldönteni, melyikbe nézzek be, melyikbe ne.

Befordultam az egyik utcára. Ahogy haladtam, észrevettem valamit. Egy nagyobb csoport jött velem szembe. Kicsit jobban szemügyre vettem őket, és azonnal leesett, hogy őket láttam a fürdő lépcsőjénél üldögélni. De akkor még csak ketten voltak, most meg azon a kettőn kívül volt ott vagy kettő (vagy három?) másik illető.
,,Jesszusom, Konoha mekkora csapatot küldött már?" - gondoltam magamban.
Mindenesetre egyre csak közeledtem feléjük. Nem volt elágazás az utcán, így el kellett mennem mellettük mindenféle képpen. Mondjuk ez engem nem zavart, elvégre elvileg ebben a faluban nem kerülhet sor konfrontálásra. Igaz, az egészséges elővigyázatosságnak köszönhetően a szemem sarkából figyeltem őket mindaddig, míg el nem megyek mellettük.

Nagyon örülök, hogy Shui nem úgy döntött, nem ordítja le a fejem, de legalább valamit válaszolhatott volna. Helyette inkább a jounin-unk felkérésére mond igent.
Lassan elindulok a többiek után, úgy hogy lemaradjak tőlük kicsit. Ekkor mégis válaszol Shui.
- Nem várunk el sokat. - válaszolok. - Mindent a maga idejében. Majd csak rájössz, hogy barátok vagyunk, nem ellenségek.
Ezután folytatom az utamat. Abban a hitben haladok a többiek mögött, hogy én vagyok az utolsó. De ez nem így van. Ahogy felnézek a társaimra, látom, hogy Noriko nincs sehol. Körbenézek és látom, hogy mögöttem kullog. Megvárom és vele együtt futok a többiek után.
Az étteremben kihúzom a székeket és segítek leülni a lányoknak(a jounin-nak is). Amint helyet foglaltak én is leülök. Jobban szerettem volna én a két ársam között ülni, de sajnos Nori-kun megelőzött. Sebaj, legalább most béke van. Vajon meddig tart ez a béke?
- Szerintem ezt neki kell tudni. - nézek a jouninra. - Hmmm... ha jobban belegondolok, inkább Tsunade tudhatja csak. Lehet hogy más elfoglaltsága van. - ezután meghallgatom a többi véleményt, majd témát váltok.
- Ti tudjátok már, mit fogtok rendelni? - kérdezem. - Szerintem nekem egy Mizutaki jó lesz.

// Yume! Külön kérésre! A kalandot egyénileg folytatódik, de mivel már a te is csapat tagja vagy, ezért meglátod, hogyan fognak alakulni a dolgaid!//

Elértél a fürdőváros határához. Még ilyen messziről is látni lehetett a fekete füstöt, mely a fegyverkészítők falúja fölött lebegett, hála a hatalmas kohóiknak! Bár az ellőtted lévő terület miatt semmi mást nem láttál abból a helyből, ahova készültél. Ott által és lassan, elhatározásod után el is indultál volna a céljaid felé, mikor két tagbaszakadt őr állt eléd, kezükben két két Yari, melyet egy „X” formázva állták el az utadat. Mögöttük pedig egy ugyanolyan öltözetű nő jelent meg, akivel a falúba érkezésetekkor találkoztatok.
- Hova-hova gyermekem?- kérdezte tőle a harmincas éveiben járó nő- Tilos a falú elhagyása a követeket kísérő személyét részére! Főleg Takumi no Sato-ba!- vált szét a két dárda, ahogyan a nő elsétálva a két őr között, közelebb lépett hozzád- Nem hinném, hogy engedélyt adtunk volna arra, hogy Kirigakure akármelyik tagja elhagyva a falút! Vagy éppen megkockáztatná a kapcsolatok megszakítását egy ilyen ostobasságal, ezért szemet hunyok most ezért, de jobban teszed ha visszamész a helyedre! -parancsolt rád, ahogyan az utad elvan állva, de hogy te most mit is csinálsz, az már más téma.

Meglepően hamar érkeztünk meg az étterembe. Miután helyet foglaltunk, megkaptam a választ is a kérdésemre, bár egyáltalán nem volt kielégítő. Mégis, milyen sensei az, aki papol nekünk a ninja létről, aztán még egy küldetésre sem kísér el minket, a feladat nehézsége pedig csak hab a tortán. Néma bosszankodásomat Hiroto kérdése fojtotta belém. Arra nem igazán tudtam figyelni, hogy Shui mit felelt, mert észre vettem, hogy közeledik a pincér.
- Egy Sukiyaki-t kérek! Ja, és egy vizet is... - most jutott eszembe, hogy először csak italt szokás rendelni. Most már mindegy... Meghallgattam a többiek válaszát, és közben azon gondolkoztam, vajon mi is az a téma, ami el tudna indítani egy jó beszélgetést. Ez azért volt nehéz feladat, mert nagyon úgy tűnt, mindenkit más érdekel. Ai-t például a vásárlás, gondolom, Hiroto-t pedig...uh, nehéz kérdés... nem tudom mi, de biztosan nem kötik le a figyelmét az olyan dolgok, amik Shui-ét is.
Kinéztem az ablakon: A nap épp a közeli dombok mögött készült lebukni, hogy aztán átvegyék a helyét a csillagok. Erről egy régi emlék jutott az eszembe. Úgy két éve lehetett, hogy a szüleim csaptak egy nagy bulit. Emlékszem, meghívták az egész rokonságot, és sok ismerőst, köztük ninjákat, és az ő családjukat is. Ott volt Kakashi-san, Kurenai-san, azt hiszem, még Gai-san is, de ebben nem voltam biztos. A lényeg az, hogy mi, a kis tízéves ninjatanoncok letámadtuk őket, és órákig bombáztuk olyan kérdésekkel mint: meg tudod csinálni a kage bunshin no jutsu-t? Neked milyen a rangod? Iruka sensei azt mondta, hogy a jouninok a legjobbak...-és hasonlók. Én pár barátommal együtt először Kakashi-sannál próbálkoztam, de nem volt túl bőbeszédű, úgyhogy megkerestük Kurenai-sant. Szinte mindenki őt kérdezgette, úgyhogy egy óra múlva mégis visszamentünk Kakashi-sanhoz. Érdekes, hogy hirtelen sokkal bőbeszédűbb lett... és mondott mindenfélét, a végén pedig még a kage bunshint is megmutatta! És mi, kis tízévesek el voltunk ájulva a gyönyörűségtől, Kage Bunshin!! Ez a mi szemünkben nagyjából felért a csodával. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért változott úgy meg Kakashi-san, de csak azzal tudom magyarázni, hogy lecsúszott neki egy-két sake...de nagyon szép emlék, ahogy órákig ültünk ott, és hallgattuk. Akkor is ugyanilyen szép volt a naplemente...
Azon kaptam magam, hogy ábrándos szemmel bámulok ki az ablakon. Gyorsan megráztam magam, és próbáltam kideríteni, mennyi ideig csinálhattam ezt. De még nem voltak tányérok az asztalon, úgyhogy nem maradtam le semmiről...
Túl nagy volt a csend, és szívesen elmeséltem volna, ami az eszembe jutott, de ez csak így spontán elég hülyén hangzott volna.
- Kíváncsi vagyok, mi a helyzet otthon... - mondtam tűnődve. - Anya biztos halálra aggódja magát miattam...Szerintetek milyen szintű lehet ez a küldetés? Tuti, hogy nem D, de szerintem a C-ből is kilóg, végül is majdnem meghaltunk...furcsa, hogy egy ilyen küldetést kaptunk rögtön elsőre...mondjuk, az is igaz, hogy nekem egy másik csapatom is volt, akikkel csinálgattunk feladatokat, de hát akkor is...- miközben beszéltem, egy fogpiszkálóval kezdtem babrálni, a szemem sarkából pedig hol Hiroto-t, hol Shui-t pásztáztam, válaszra várva.

A nő végignézett a papíron, mely a kezében volt. No nem azért, mert hirtelenjében olvasni támadt kedve, hanem azért, mert a szavaid és a tény vallomásod indokot adott neki ara, hogy ellenőrizze a szavaid igazságát. Kis időbe, körülbelül fél percbe tellett, hogy végigérjen a listán, fél, totális csendben tellett percbe, ahogyan rád nézve elmosolyodott.
- Sajnálom, de ilyen név nincs a listán. Takumi no sato egyetlen egy kereskedője sem vár tégedet!- közölte a nő, ahogyan te értetlenül altáll a helyzet ellőt.
Minden jel arra mutatott, hogy az a kard, amiért az apád küldött nem is létezik. De az hogy lehet. Nem értettél már semmit, ahogyan hirtelenjében egy erős férfi markát érezted a válladon, ahogyan értetlenül hátra nézve egy vértezettet viselő, maga és jó kiállású férfira lettél figyelmes, ahogyan mosollyal az arcán közölte a nővel.
- Biztosan ez egy félreértés nem fiam? - nézett le rád, ahogyan érezted, hogy a keze megszorul a válladon és magával ránt. - Elnézést a zavarásért! -fordult meg veled együtt, ahogyan eltávolodtatok az öröktől. - Nem jó ötlet nyoltan elmodnani mindent kölyök! -szólt hozzád, ahogyan a városban voltatok már- Ezek senkit nem fognak beengedni Takumo no Sato-ba, míg a tárgyalások tartanak! - nézett le rád mosolyogva- Természetesen nekem én betudlak juttatni ha ennyire fontos! -közölte veled a hírt!

Hana hozzábújt a férfihoz, kezeivel átölelte őt, erősen és magabiztosan, ahogyan fejét a férfi mellkasára tapasztva lihegett. Szemeit becsukva, halványan mosolygott csupán, ami az adott helyzetben nem is lett volna különleges, ha valójában nem máson mosolygott volna. ~Ennyire örülsz, hogy újra vele lehetsz?~ szólalt meg újra a belső hang, addig csendben volt, de úgy látszik megint nem bírt nyugodni. ~Nyugalom! Minden a tervem szerint alakult! Nyugodj meg és figyelj Megami! Azt amit előre elrendeltek, hamarosan beteljesedik!~ gondolta a beszélgetésük közben Hana.
Yoshi eközben úgy érezte magát, mind Hana mellett általában. Fáradt volt és mind mindig érzékeny, főleg olyan, mind amilyen Hana közelében szokott lenni. Még az az apró csók sem volt igazán zavaró, sőt meglepetés erejével bíró, minden olyan volt, mind két szerelmes mindennapja. De ahogyan teltek a percek, úgy nem változott semmi. Hana továbbra is ölelte a hőn szeretett férfit, ahogyan az utolsó ötletével, ami ugyebár azzal járt volna, hogy immáron nyilvánosság ellőt is felvállalják a kapcsolatukat, Hana-ból semmit sem hozott elő. Pedig kellett volna. Ez azt jelentette volna, hogy mind a ketten veszélybe kerülnek volna és ez volt az eddig si, amelyet Hana és Yoshi mindig is megakart őrizni. Ezt a titkot egyenlőre elfedni!
Egyszerűen elengedte a Yoshi-t, ahogyan felnézett rá. Egy halvány mosoly ült ki az arcára, ahogyan felhajolt és egy puszit nyomott a férfi homlokára, majd becsukta a szemeit és vett egy mély levegőt, miközben a férfi feje a lány homlokához ért és megállva rajta egymás szemébe tudtak volna nézni.
- Köszönök mindent! -suttogta halkan a Kumogakure-i jounin-nak.- Köszönöm, hogy megértetetted velem, mi a szeretett, a törődés, hogy életem egy gyönyörű és békés korszakát neked köszönhetem...- nyitotta ki a szemeit, ahogyan a férfi szemébe nézett- ...Köszönöm mindent amit nekem adtál! -mosolyodott el, ahogyan a kezét a fiú szíve fölé helyezte, érezte ahogyan a fiú szíve még mindig hevesen ver- De céljaink már más utakon járnak Yoshitaro-kun! Én már felhagytam a béke kutatásával! És abban a világban melyre vágyok, neked már nincs hely! - az aranyos és barátságos mosolya egy pillanat alatt változott gúnyos vigyorrá, ahogyan Hana kisugárzása megváltozott és Yoshi is érezhette, hogy az a szándék, mely a lányból árad, gyilkos. - A szívem kulcsát a szíveddel együtt fogom kitépni a testedből és a kezemben tartani!- érezhette a férfi a nyomást a mellkasán. ~Végre! Ilyen gyorsan az enyém leszel?~

Miután leadom a rendelésem némán bámulok magam elé. Nem tudom hogy mit is mondhatnék. Az viszont elég érdekes, hogy szinte ugyan azt rendeltük Noriko-val. Lényegében a mizutaki a sukiyaki vízzel főtt változata.
Végül Noriko töri meg a csendet. A küldetésünkről kérdez minket. Ezt a jouninunk valószínűleg tudja, remélhetőleg el is árulja.
- Nem hiszem, hogy B vagy A besorolást kapna. Inkább C szintű ez a küldetés. Nekünk csak a követet kellett elkísérnünk, amit meg is tettünk. Remélhetőleg a visszaút is simán fog zajlani.
Ekkor szünetet tartok és kinézek az ablakon. Sehol semmi. Inkább visszafordulok a többiekhez és megpróbálok megtudni valamit róluk.
- Mit szerettek csinálni a szabadidőtökben? Úgy gondoltam, hogy valamikor elmehetnénk szórakozni egyet. Megnézhetnénk egy filmet, vagy amit szeretnétek. Én bármiben benne vagyok, a lényeg hogy jobban összemelegedjünk és igazi csapatként működjünk a továbbiakban. Na, mit szóltok?

//Szerintem most már illene megvárni Shui válaszát is. Amíg nincs Shizune addig elvileg az elveszettek sem fognak támadni(remélhetőleg)//

Hiroto ötlete, miszerint menjünk el együtt szórakozni, egészen felvillanyozott. Igaza van, nem fogok addig unatkozni, ameddig meg nem születik az "ítélet", sokkal jobb lenne elmenni valahova, és kihasználni, hogy nincs, aki rám szóljon...
- A mozi nem rossz ötlet. - jelentettem ki, mikor Shui felénk fordult. Közölte velünk, hogy milyen fantasztikus beceneveket talált ki a számunkra. Nagyszerű! Nocchan, persze...legszívesebben visszavágtam volna neki, de legalább megkértem volna, hogy ezt felejtse el, de inkább behunytam a szemem, és ezúttal lenyeltem. Majd később, ha jobb lesz a hangulat, megkérem...áááh, Nocchan!!
- Öhh...szóval, a mozi jó lenne, de szerintem ilyen későn már nem adnak semmit. Legalábbis nem olyat, ami nekünk való.- talán ezt nem kellett volna mondanom, most tuti, hülyének néz, hogy milyen gyerekes vagyok, nincs bátorságom megnézni egy felnőtt filmet...pedig ez nem igaz. Vagy legalábbis nem teljesen. - félre ne értsd, de nem szeretem a horror-filmeket...lehet, hogy inkább holnap, viszont jó lenne megtalálni a szállásunkat, nem? - a hasam (ezúttal halkan, és tapintatosan) figyelmeztetett, hogy ameddig nem töltöm meg, addig tapodtat sem mozdulhatok, így ezt az ötletet inkább elvetettem.
- Na és hogy tetszik az új neved, Hiro-kun? - erre elnevettem magam, és reméltem, hogy újdonsült csapattársam is velem nevet. Komolyan, kezd egész szimpatikus lenni... Kicsit féltem, hogy majd kapok két idiótát, de hála az égnek, megúsztam.
Kezdtem egyre laposabbakat pislogni, és a fáradtság elhessegetése képpen megráztam magam egy kicsit. Mint mikor fázom...tényleg, jó lenne fölvenni egy pulóvert...Jó ég, tulajdonképpen eljöttem otthonról úgy ahogy vagyok, háló- és melegruha, fogkefe, meg minden nélkül!
Amikor az ember gondol valamire, például, hogy éhes, még ha nincs is szüksége ennivalóra a szervezetének, rögtön enni akar. Velem is így történt. Hirtelen rettenetesen fázni kezdtem. Összefontam a karom, és próbáltam minél kisebbre összehúzni magam, már amennyire egy menő étteremben illik.
- Azért jó, hogy a küldetés előtt hazaengedtem minket ruhákért, nem gondolod?! - fordultam Hiroto-hoz olyan hangsúllyal, hogy rögtön megállapíthatta a megjegyzés
élét. Szerencsére nem kellett sokáig "fagyoskodnom", mert elterelte a gondolataimat a felszolgáló, aki meghozta az ételeket. Rávetettem magam az adagomra, de közben fel-fel pillantottam, hátha válaszol valamit Hiroto. Shui, úgy látszik, nem akart vegyülni. Ami azt illeti, én sem vágytam most a csípős megjegyzéseire, meg hát, úgy sem kell annyira sietni ezzel a barátkozás dologgal, mindent a maga idejében...

Amikor Shui leadja a rendelését kénytelen vagyok előredőlni és rámeredni. Ez a csaj rengeteget eszik! A korábbi életvitelemnek köszönhetően hozzászoktam hogy nem eszek túl sokat, ezért nagyon meglep hogy Shui rendelése.
Azonban nem időzök sokáig azzal hogy őt bámuljam. Hátra dőlök és elmélkedek magamban. Az viszont kicsit elszomorít, hogy Shui nem akar mozizni. Na mindegy. Noriko válaszán elmosolyodok.
- Noriko, nem úgy értettem, hogy most menjünk mozizni. Majd ha Konohában leszünk, megnézhettünk volna valamit, de hát Shui nem akar jönni. Ugye nem baj, ha csak kettesben megyünk? - teszem fel kicsit félve a kérdést, nehogy félre értse a dolgot.
- Illetve, ha már Shui így felkínálta, akkor tévézhetnénk egyet náluk! A szülei biztos örülnének nekünk. Ahogy korábban mondta, nagyon magányos lehetett eddig.
Ezután újfent elhallgatok és szétnézek, hátha hozzák a kajánkat. Még sehol senki. Ekkor Noriko megkérdezi, hogy mit szólok az új nevemnek.
- Hát, az az igazság hogy nem zavar. Ha így akartok hívni, akkor csak nyugodtan. - ezután jön a megjegyzés a ruháról. - Csak nem fázol? - kérdezem meg elmosolyodva. - Adjam oda a felsőmet?
Ekkor úgy teszek, mintha nekivetkőznék. Erre minden vendég ránk néz. Kicsit látom, amint az egyik pincér összehúzza a szemöldökét.
- Nyugi, csak vicceltem! - húzom vissza a felsőt. - Mi az, élvezted azt a kis pihenőt a tetőn? - ekkor odahúzódok hozzá és suttogva fojtatom. - Ha gondolod folytathatjuk később!
Természetesen csak viccelek, viszont kíváncsi vagyok mit fog válaszolni. Remélem sikerül valamennyire zavarba hozni. Miután reagált valamit, nekilátok a Mizutaki-nak. Amíg eszünk nem mondok semmit, utána viszont szívesen beszélgetek bármiről.

//bocs, hogy megint játszom a bugómócsingot, de hát ezt a beszélgetést úgyis ketten folytatjuk...//

Hiroto megjegyezte, hogy nem most rögtön akar mozizni, és hogy nem zavar-e, ha kettesben megyünk. Az igazság az, hogy nem tudom. Ki tudja, mik a szándékai, és én nem félek, de hát...ez még korai...- kicsit elpirultam, és megráztam a fejem, hogy nincs ellenvetésem. Úgyis csak rajtam múlik...ha nem kezdek vele, nem lesz semmi, de az is lehet, hogy tényleg csak barátkozni akar. A tévézés Shui-nál viszont tetszik, már ha ő is beleegyezik...-kitartóan csipegettem a Sukiyaki falatait, közben a fiú válaszolt a másik, becenévre vonatkozó kérdésemre. Úgy tűnik, ebben nem értünk egyet, de sebaj...mondjuk a kunnak én is jobban örülnék, mint a chan-nak, pláne, ha egy lány illet ezzel. De hát a Shui-chan meg hülyén hangzik...na nem baj.
- Csak nem fázol? - kérdezte, mire ösztönösen megráztam a fejem, holott az volt az igazság, hogy most már nem csak én beszéltem be magamnak, tényleg kezdett lehűlni a levegő. Figyelmes, hogy megkérdezi, de hát nem igazán tud most rajtam segíteni, ha csak nincs egy tartalék pulóvere, vagy ilyesmi. Azt pedig nem biztos, hogy fölvenném... annyira azért nem vagyunk jóban. Ekkor felajánlotta a felsőjét. Nem, nem várom ezt el tőle, nem akarom, hogy levegye, hiszen nem fogom felvenni a ruháját, ráadásul akkor félmeztelen lesz, és a tetejébe miattam fog megfázni!
Először csak rámeredtem, aztán udvariasan rázni kezdtem a fejem (viszont egyre vörösebb lettem), és szóban is vissza akartam utasítani, de elkezdte levenni a pólóját, amire talán még vörösebb lettem, és először csak kínos mosollyal, aztán már egyre kétségbeesettebb arccal próbáltam visszatartani. Ez az egész fél perc alatt ment végbe, és kiderült, hogy csak vicc volt. Remek. Most teljesen beégetett... és mindenki minket néz...
Duzzogva magam elé tettem a kezem, de a fejem egyre inkább kezdett hasonlítani a Sukiyaki egyik részéhez, ami történetesen egy paradicsom volt. Legszívesebben ott helyben beolvastam volna Hiroto-nak az iménti tréfáért, viszont nem akartam még nagyobb feltűnést kelteni. Ráadásul zavarban voltam, meg se tudtam szólalni. Ami mégis a legjobban visszatartott, az az volt, hogy a lelkem egy része nevetett az egészen. Magam sem tudom, miért...Nem is tudom, ez az egész kínos volt, meg minden, de egész jókedvem lett tőle.
Szégyenlős mosoly ült ki az arcomra, amit hiába próbáltam leplezni, nem sikerült.
Ami ekkor történt, az végképp kiverte a biztosítékot. Hiroto egészen közel hajolt hozzám, és súgott valamit. Rögtön eszembe jutott, ahogy reggel (mint ha fényévekkel ezelőtt lett volna...) egymásba gabalyodva feküdtünk a tetőn, és utána Hiroto abban a nyunyában hagyta a felsőjét...
"ha akarod, folytathatjuk"- erre a mondatra forróság öntötte el az arcomat, még a fülem is vörös lett. Hatalmas szemekkel néztem magam elé. Iszonyú zavarban voltam. Kellett pár másodperc, mire magamhoz tértem, és ekkor a szemem sarkából Hiroto-ra pillantottam. Még mindig rettenetesen közel volt az arca, de a szája sarkában valami mosolyfélét fedeztem fel. Azt a mosolyt, ami csak akkor jelenik meg, ha gúnyolódunk valakivel.
Ekkor nekem is gonosz ötletem támadt. Hirtelen felé fordítottam a fejem, és a szemébe néztem. Sosem voltam ilyen helyzetben, de a hatás érdekében nem volt szabad zavarba jönnöm, noha az orrunk nagyjából egy centi távolságra volt egymástól.
- Nem is rossz ötlet, hol szeretnéd, egy fürdőben, vagy egy szállodában? - kérdeztem halkan, duruzsoló hangon, és közben ügyeltem, hogy a többiek ne vegyék észre a kis színjátékot. Zavarba akartál hozni, hát tessék! Erre vajon mit lépsz?
Tuti, hogy megijed, mert ha komolyan flörtölni is akart, erre nem számíthatott. A saját fegyverével vágok vissza neki. Kíváncsi vagyok, most mit lép, de nincs sok ideje, mert a távolság az arcunk között egyre fogy... (azért remélem, idejében lép, nem akarom ennyire beleélni magam a játékba...)

~ Ez az sikerült zavarba hoznom!
Ez volt az első dolog ami az eszembe jutott. Ezután azonban elvesztettem az irányítást. Épp bele akartam kezdeni a Mizutaki-nak, amikor oda fordult hozzám. Ami azt illeti nem csak szimplán odafordult, hanem lényegében hozzám nyomta az arcát.
A szavaitól egyre vörösebb lettem. Meglehet, az előbb sikerült zavarba hoznom, most viszont én vagyok zavarban. Amint befejezi, idegesen elvigyorodok és válaszolok:
- Hát, izé... ha neked is megfelel akkor ebben a sorrendben jó lesz. Öö, először a fürdő, utána az izé, a szálloda.
Megpróbálom folytatni a játékot, de nem sikerül túlzottan. Az arcom valószínűleg rákvörös. Ezután nagyon gyorsan nekilátok a Mizutaki-nak. Pár szempillantás alatt magamba gyűröm, majd felállok.
- Elnézést, van egy kis dolgom! Majd kint leszek ha befejeztétek.
Ekkor kisétálok az ajtón és a vendéglő közelében leülök az egyik padra. A sensei erről nem szólt! Bárcsak találkozhatnék vele, akkor biztos megtanítana hogy mit csináljak ilyen helyzetekben.
Amikor sikerül lehiggadom felállok és odasietek ahhoz az ablakhoz, ami a mi asztalunknál van. Nagyon óvatosan megyek oda, nehogy észrevegyenek. Majd itt megvárom őket.
- Amíg várok legalább kitalálhatom, hogy mivel is folytatódhatna ez a csevej. Jó lenne visszavágni Noriko-nak. Vajon mivel lehetne jobban zavarba hozni, de úgy hogy ne sértődjön meg?

A tervem tökéletesen bevált, ugyanis Hiroto meg se tudott mukkanni. Hebegett valamit (egy hajszál választott el attól, hogy ne nevessem el magam), aztán felpattant, és heves mentegetőzések közepette eltűnt. Most viszont ismét rajtam volt a sor, hogy zavarba jöjjek. Két másik társam ugyanis nagyon úgy tűnt, észre vették a jelenetet. most kezdhetem kimagyarázni...
- Komolyan, ez a Hiroto még nálam is rosszabb emberismerő...- motyogtam, mitha magamnak beszélnék, de épp elég hangosan, hogy a többiek is hallhassák.
A légkör elég fagyos lett, majd pár perc múlva Shui is távozott, s közben rám terítette a kabátját. Remek, most még kellemetlenebbül érezhetem magam, mint aki játssza magát!...Még azt sem mondhattam, hogy köszönöm, már ott se volt. Nem akartam Ai-val csevegni, hiszen nem volt miről, ezért inkább magamba tömtem a Sukiyaki-t, és én is kimentem. Az étterem előtt Hiroto-ba botlottam, és valamilyen csodálatos módon, pont ott állt, ahol az ablakunk volt! Ezek szerint próbált kémkedni, de nem hiszem, hogy sikerült, meg amúgy se mondtam semmit. Lehet, hogy azt akarta kideríteni, mennyire gondoltam komolyan...
- Lám, lám, a kedvenc fürdőtársam!- szólítottam meg, majd felkuncogtam ezután komolyabb hangnemben folytattam:
- Bocs az előbbiért, nem gondoltam komolyan, csak úgy adta magát...- közben ügyesen eltüntettem Shui kabátját, nehogy a fiú feszélyezve érezze magát. Eszembe jutott Hiroto összezavarodott képe, ahogy minden zöldséget összehord, és újra kuncogtam egyet. - Szerintem keresni kéne egy szállodát...- jegyeztem meg, és gyorsan hozzátettem:- úgy értem, külön-külön szobákkal!
Léptem előre párat, jelezve, hogy indulni szeretnék. Megvártam, amíg utolért, és megkérdeztem, merre ment Shui. Jó lenne, ha egy helyen szállnánk meg, nem akarom, hogy elvesszen. Miután válaszolt, azon kezdek gondolkodni, milyen témát kéne felhozni, amiről beszélni tudunk. Elmélkedésemben viszont megzavart valami: egy hatalmas árnyék suhant el az egyik falon. Halálra rémültem, de rögtön kunai-t rántottam, és harci állásba ugrottam. Pár pillanat feszült csend következett, majd két kuka közül előbukkant egy macska. Döbbenten néztem rá. Ezek szerint csak a lámpák játéka volt a hatalmas árnyék, ez csak egy cica... egy macskával akartam megküzdeni...
Nem tudtam, nevessek-e, vagy inkább szégyelljem magam. Tiszta hülye vagyok, és ijedős is. De a szituáció azért vicces volt. Gyorsan elraktam a kunai-t, és felemeltem az állatot.Fényes, fekete bundája volt jóltáplált alkattal. Biztos nem kóbor macska, akkor pedig fertőzései sem lehetnek. Simogattam egy kicsit, majd letettem. Kíváncsi voltam, Hiroto mit szól majd ehhez az egészhez...

//Shui, túl jól játszod a karaktered ezért nem nagyon tudunk/merünk hozzád szólni //

A távozásom után hamarosan Shui is kijön a vendéglőből, de nem foglalkozik velem, elindul az egyik irányba. Hosszasan nézek után, majd visszafordulok az ablakhoz. Noriko még mindig eszik. Szerencsére hamarosan ő is végez és szintén kijön. Kicsit gúnyolódik rajtam, majd szól hogy keressünk egy szállodát. Válaszképpen bólintok egyet és csatlakozok hozzá.
- Shui erre ment! - indulok el abba az irányba ahova a lány tartott. - Remélem nem bántottalak meg odabent. Csak viccelődni szerettem volna egy kicsit.
Ahogy haladunk az utcán, egy árnyékra lehetünk figyelmesek. Noriko szinte azonnal elővesz egy kunai-t és harcra készül. Egyenlőre csak sodródok az árral és figyelem hogy mi történik. Hamarosan megérkezik az árny gazdája, egy macsek. Kicsit elmosolyodok. Én sem ezt vártam, de szerintem Noriko túl reagálta a dolgot. Kicsit játszik a macskával, majd lerakja és mehetünk tovább.
- Nem hiszem hogy valaki itt ránk merne támadni. Legalábbis nem ellenséges országból. Gondolj csak bele, ha az egyik fél megszegi az itteni meg nem támadási feltételt, nem hiszem hogy az megkapja a fegyvert, amiről tárgyalnak. Tehát nincs ok a félelemre. Az viszont más tészta, hogy összefuthatunk olyan gyenge elméjűekkel akik erre nem gondolnak. Akkor viszont nagy bajban vagyunk.
Ekkor a távolban meglátom Shui-t. Nagyon megörülök neki, mivel szeretnék már kicsit a közelébe kerülni.
- Shui, várj meg minket! - kiáltok neki. - Mi is jövünk! - ekkor néhány ablaknál fény villan.
Azt hiszem nem volt a legjobb ötlet este hangoskodni. Hamarosan káromkodásokat, szitkozódásokat hallok, amelyek mind nekem szólnak. Most viszont nem foglalkozok ezekkel, mivel valóban én vagyok a hibás. Futni kezdek, hogy hamarabb utol érjem Shui-t.
- Várj, csatlakozunk hozzád. Jobb lenne, ha nem szóródnánk szét a faluban. Egymáshoz közel keressünk szállást, ha esetleg valamilyen baj lenne, akkor tudjunk egymáson segíteni.
Ezután elhallgatok és várom a véleményét. Remélem nem fog összeszidni, vagy veszekedni. Ha ez megtörténik, akkor kicsit lemaradok a csapattól és magányosan követni fogom őket. A továbbiakban nem leszek hajlandó megszólalni. Talán Noriko-val beszélek majd, de nem hiszem hogy a viccem miatt szívesen szóba állna velem.

//Azért ez ilyen gyorsan nem érhet végett Yoshi-kun! //

Hana teste a Kumogakure-i shinobiéhoz nyomódott, pont ugyanúgy mind nemrég, bár a helyzet teljesen más volt. A keze fájt, hiszen eléggé kifacsart helyzetbe került, de az arcára nem ült ki semmilyen jel, hogy érezné, csak ugyanaz a mosoly ült az arcán, ahogyan a férfi kezeit ráfonódtak a lányra és feltette neki azt a költői kérdést, ahogyan a Kirigakure-i lány csak halkan kuncogott egyet ezeken a szavakon, ahogyan az arcára egy ugyanolyan mosoly ült ki, mind aki csak viccnek szánta mindezt és jót mosolyog azon, hogy elérve a kívánt célt az alany bevette azt, amit akart. És Yoshi talán el is hitte volna ezt, ha nem ismerte volna Hana-t.
- Valóban?- kérdezte a fiútól- Szerinted ez az igazi fájdalom?- kérdezte újfent a fiútól, ahogyan mélyen a szemébe nézett- Én is átéltem ezt tudod! - hunyta le azokat az apró kis szemeit- Amikor elhagytalak legelőször, mikor megöltem utána a bátyámat, mikor elpusztítottam mindent ami fontos volt nekem, eldobva az emberségemet is közben...- tekintette újra rád vetült- … és az önvádból, mely enyhülést hozott volna, te mindig kiráncigáltál és új reményt adtál! -mintha egy apró könnycseppet láttál volna megjelenni a kunoichi szemében, jelezvén, hogy valahol legbelül, a szavai mögött, talán valamilyen érzelem is jelen van- Ösztönöztél, hogy legyőzzem, hogy túl nöjjem azt ami bennem lakozik! Elhitetted velem, hogy más is lehetek, hogy békében élhettek, de ezzel, akaratodon kívül is, de ártottál nekem!- hangjából düh hallatszott legelőször- Elutasítottam azt ami vagyok és az akartam lenni, amilyennek te látni szerettél volna. Egy álomvilágban éltem, de mára felébredtem! - keze, mely eddig nyomta a mellkasodat, egyenesen a medence szélének, a rajtad lévő nyomás egyszerre csak megszűnt. - Fontos vagy nekem még mindig...- jegyezte meg halkan- … ezért most nem őlek meg! -Nézett fel rád- De mindent megtettem érted, ezért kérlek te is tégy meg valamit nekem! - helyezte a homlokát a mellkasodra- Maradj életben! ... Erősödj meg! … Gyűlölj, vagy szeress … és csak arra kérlek, hogy amikor legközelebb találkozunk, ölj meg, vagy engedd, hogy én öljelek meg téged! Mert mindent elfogok pusztítani, hogy istennővé váljak! -nézett fel rád örült mosollyal, ahogyan az ölelésed még mindig nem gyengült, hiába mocorgott. - A geninjeid észre fognak venni és akkor mit csinálsz?- mondta nevetve neked, ahogyan minden egyes másodperccel közelebb kerültél ahhoz, hogy a többiek rád lelkjenek.

//Remélem nem gond, de így a kardos részű párbeszéded nem, jött még létre! //

Lptem egyet Shui felé, és elvettem az egyiket a felénk nyújtott nyalókák közül.
- Köszönöm - feleltem derűsen, és tanulmányozni kezdtem a szobák árait.
- Uhh...hogy van bőr a képekün ennyiért adni? - meredtem borzadva a plakátra. - Komolyan, ha lenne egy hálózsákom, keresnék egy szimpatikus padot, vagy valamit, de így megfagyok éjszaka...tényleg, Shui, itt a kabátod, kösz, hogy kölcsön adtad! - nyomtam a kezébe a ruhadarabot, és a társaimra néztem.
- Ha még ma aludni akarunk, sürgősen keresni kéne valami szállást. - ez egy roppant fontos megjegyzés volt, mintha eddig nem tudtuk volna... körbe néztem, és a tekintetem megakadt egy kis házon. A homlokzatra nagy betűkkel ki volt írva: Takumi no hoteru.
- Milyen ötletes név...- sóhajtottam kissé lesajnáló hangon, de ha ágyat adnak, akkor nekem teljesen mindegy, hogy hívják. Kezdtem fáradt lenni, ez pedig azzal járt, hogy egyre többet morogtam. Aztán jött a következő fázis, mikor az ember hirtelen mindent nagyon viccesnek talál, de ahhoz már nagyon-nagyon fáradtnak kellene lenni. Őszintén szólva nem akartam addig eljutni a társaim jelenlétében, úgy hogy sietős léptekkel odasiettem, és szemügyre vettem a táblát, amelyen az árak voltak feltüntetve.
- Hé, nézzétek, ez egész olcsó! - szóltam fennhangon, amivel elértem ugyanazt a hatást, amit fél perccel ezelőtt Hiroto.
Beléptem a helységbe, és rögtön a recepcióhoz siettem. Már épp kérni akartam egy szpbát, amikor eszembe jutott, hogy nem lenne-e egyszerűbb, ha hárman egyet vennénk ki, három külön szobával. Ehhez viszont a többiek is kellettek, ezért úgy tettem, mintha nagyon érdekesnek találnám az egyik cserepes növényt, titokban viszont azt lestem, utánam jönnek-e, és ha igen, mikor.

//bocs, ez elég gyenge lett, de ebből a helyzetből semmit nem lehet kihozni.//

/Az idegbeteg karikat szeretem. Nekem egy más jellegű oldalon egy eléggé elme roggyant karim volt, akit más játékosok kénytelenek voltak kivégezni egy árulás miatt. A kínzást is végig élvezte./

Vidáman szaladok Shui után, majd amikor megfordul megtorpanok. Láttam hogy elővett valami a zsebéből. Szinte egyből arra gondolok, hogy valamilyen fegyver lesz az vagy valami, amivel bolondot csinálhat belőlünk. Helyette csak nyalókával kínál meg minket. Ez nagyon meglep. Kicsit habozok és megvárom Noriko reagálását. A lány elvesz egyet és megköszöni. Azt hiszem, bíznom kell annyira a társamban, hogy nem akar most rosszat.
- Köszönöm, én is kérek. - ekkor elveszem azt.
Ezután én is megnézem azokat az árakat, amiről beszélnek. Hűha, ez aztán valóban magas. Azt hiszem itt már csak egy valamit lehet tenni.
- Nekem lenne egy javaslatom, de szerintem az nem nagyon fog nektek tetszeni. - ekkor elhallgatok és a cipőm orrát kezdem bámulni. - Kivehetnénk közösen egy szobát. Természetesen a tiétek lenne az ágy, én pedig ellennék a földön is. Ha van jobb ötletetek, akkor kövessük azt. Mondjuk én elég sokáig aludtam sikátorban, mielőtt még Genzo sensei rám talált volna, szóval nekem az is jó, ha kint alszunk.
Ekkor kicsit elpirulva felnézek a lányokra. Először Noriko-ra nézek, mivel ő nem rég úgy állt, hogy menjünk szobára. Ezután Shui-ra tekintek. Valószínűleg elég rendesen leordítja majd a fejem.
- Na, mit szóltok? - miközben beszélek végig Shui-t bámulom.
Elvégre Noriko nem nagyon bánná, ha együtt aludnánk, legalábbis az eddigiek alapján erre jutottam. Azonban Shui teljesen más. Ő valószínűleg teljesen mást fog mondani. Ekkor kénytelen vagyok újra megszólalni, hátha elősegítem a döntést.
- Akkor alszunk a patkányokkal, csótányokkal és más bogarakkal, vagy közösen kibérelünk egy szobát?
Ekkor az fut át az agyamon, hogy az ötletemen kicsit dolgozhatnak is. Mi van akkor, ha ők ketten kivesznek egy szobát, én pedig aludhatok kint? Nem akarok újra patkányokkal társalogni lefekvés előtt, mint ahogy azt régen tettem.

//Nekem egy kicsit besegített a multam //