Sunagakure utcái

- Ugyan semmi gond.- mosolyodott el Kasai édesanyja.- Engem Sufou Rirī hívnak. Örülök, hogy megismerhettelek. Kérlek foglaljatok, helyet és már hozom és az ételt.
- Anya! Apa merre van.- kiabált Kasai anyukája után.
- Ő most éppen egy megbízatáson van. Lehet ma már nem is fog hazatérni csak holnap reggel.- válaszolt Rirī. - Már viszem is az ételt.
- Értem. Akkor hát nincs más dolgunk mit egy jót falatozni.- mondta Kasai miközben helyet foglaltak Natsu-val.
- Itt is van az étel Jó étvágyat! -felelt Rirí miközben letett két tányért a fiuk elé és adott nekik evőpálcikákat.- Ez egy új fajta étel egy vándor árustól vettem a receptet remélem ízelni fog nektek. Nekem még van egy kis dolgom a boltba, ha kellek ott megtaláltok.
- Rendben anya köszönjük az ételt.- felelt Kasai, aztán nekiláttak az evésnek.- Hát úgy látszik az én apukám sincs most itthon.- mondta mosolyogva miközben kóstolgatta az újfajta ételt.

//Másnap//

- Nah egy újabb nap.- mondta Kasai egyhangúan.- Sebaj a tegnapi nap is szörnyűen indult és jött Natsu. Hátha a mai napba is lesz valami érdekes.
Kasai felcsatolta a felújított Haru tekercsét a hátára, majd kilépett Sunagakure utcáira. A nap mint mindig erősen sütött, felhő nem nagyon volt az égen. Az utcán mindenféle árus kezdett kirakodni és egyre több ember jelent meg.
~ Lassan már csapatot is kéne találnom.~ gondolkozott el Kasai. ~Jó lenne már küldetésekben részt venni és újfajta technikákat tanulni.~ elmélkedett tovább, majd nekilendült egy újabb sétának a városban.
- Lehet el kéne mennem majd a Kazegakehoz igényelni egy csapatot vagy valami ilyesmit. Vagy csak itt állni és várni ,hogy ismét belém fusson egy idegen, akivel egy újabb remek napot tölthetnék el.- motyogott magában Kasai miközben egy nagy mosoly jött az arcára, majd folytatta a már megszokott céltalan lófrálását.

Kasai éppen nagyban elmélkedett mikor azt vette észre, hogy neki ment valakinek, de ő talpon marad csak az a bizonyos illető esett hátra, aki mellesleg lány volt.
- Hoppá. Elnézését. Ez az én hibám volt.- szólt az idegenhez, aki feltápászkodott leporolta magát, majd kezet nyújtott felé és bemutatkozott.
- Ő szerbusz engem Wakai Kasai-nak hívnak és nagyon röstellem ,hogy fellöktelek, csak éppen azon elmélkedtem ,hogy mit is kéne ma csinálnom és nem figyeltem az előttem lévőkre.- felelt Kasai, majd hirtelen dezsavu érzés fogta el.
~ Hát ügylatszik én csak így tudok ismerkedni, hogy belemegyek valaki, vagy valaki jön belém~
- Amúgy nem esett semmi bajod és még egyszer elnézést.- kérdezte aggódóan Kasai és kicsit zavarban, mert már rég beszélgette vele egyidősnek tűnő lánnyal, aki számára még ismeretlen volt.

// Bocsi Kahoko, de azért módosítottam, mert mész táborba és gondolom akkor nem fogsz válaszolni és kicsit halasszuk el ezt a közös programot későbbre.//


Kasai hallgatta amit Kahoko mond neki, majd észrevette, hogy kezei ökölbe szorulnak és kissé megijedt.
- Őőőő... Akkor bocsi, nem akartalak megsérteni. Csak nem nagyon szoktam fellökdösni embereket, főleg nem lányokat.- felelt Kasai kicsit zavarban, majd hallotta, hogy a lány azt szeretné, ha elmenne vele valahova.
- Hát ő az a baj, hogy éppen egy barátomhoz megyek, mert megígértem neki, hogy találkozunk.- felelt Kasaim de kicsit rosszul érezte magát, amiért le kellet mondania a közös programot.- De tudod mit.- kezdett bele Kasai, majd elővett egy cetlit, amin a családi bolt címe rajta van.- Tessék ez anyukám boltjának a címe, egyből a bolt melletti házban lakunk. Ha gondolod, majd látogass meg valamikor. De ha megbocsájtasz nekem most mennem kell. Nagyon örültem a találkozásnak Kahoko és további szép napot.- köszönt el Kasai, majd átadta a kis papírt és elindult Natus házához.
~ Remélem nem sértettem meg. Nem baj majd kárpótolom máskor.~ gondolta magában, mikor odaért Natsu háza elé.
- Remélem jó helyen járok.- motyogta magában.
Éppen elkezdett kopogni, mikor észrevett egy cetlit az ajtón.
,,Elmentem edzeni este jövök"
-Hmm... Értem akkor hát irány az edzőtér.- mondta Kasai, majd a kiképző terep felé vette az irányt.

Egy újabb átlagos napom van. Sajnos most sem tudtam senkivel küldetésre menni, így a délelőttömet azzal töltöttem, hogy az otthoni munkákban segédkeztem. Takarítottam, boltba mentem, apukámnak segítettem iratokat rendezni stb.
Ebéd után viszont szabadon eltölthetem az időmet. Így hát Utenával a hátamon sétálgattam a faluban. Kimentem az edzőtérre és gyakorolgattam kicsit. Miután meguntam, újra sétálni kezdtem, végül leültem ide, egy padra. Árnyékos helyen van, így annyira nem kínzó a napsütés.
Egy ideig nézem a járókelőket, majd amikor megunom, nekiállok hogy kitisztítsam a bábumat. Állandóan tele megy porral... nem lenne jó ha egyszer azért nem tudnám használni, mert tiszta kosz a belseje. Teljesen belemerülök a tisztogatásba, így nem is figyelek már a környezetemre, egyedül Utenára koncentrálok.

Nem telt el sok idő a sikeres shinobi-vá válásom óta, de szinte éveknek tűnt, mivel semmi dolgom nem akadt azóta. Úgy hittem, hogy majd egyből egy csapat tagjaként elindulok mindenféle ninja feladatok ellátására, de ennek az ideje egyelőre úgy látszik nem jött el, így kénytelen voltam elfoglalni magam valamivel addig míg a falunak szüksége nem lesz rám. Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy ez ennyi időt fog jelenteni, még akkor sem ha ez az idő még csak alig egy hét. Ezalatt az idő alatt végeztem el Kaze-n az átalakításokat. Sajnos többször neki kellett veselkednem, mivel igaz birtokában voltam a bábkészítés és bábokkal való bánás elméleti tudásának, saját modifikációkat még sohasem végeztem, így sajnos az első két-három próbálkozásra, legnagyobb bánatomra a bábom nemhogy működő képes állapotba nem került, de még használhatatlan is lett. Lenyűgözött azonban, hogy Kaze alap felépítésének hála nem tudtam benne olyan kárt tenni amit ne tudtam volna szinte azonnal helyretenni az által, hogy mindent az elejétől kezdtem. Napok kemény és folyamatos munkája után végre sikerült beleépítenem minden harcrendszert amit elterveztem neki (no meg persze amihez volt elég alapanyagom). Ezután viszont, apám utasítására el kellett hagynom a házat. A bábommal való munka közben semmi mással nem törődtem, egész nap benn ültem és enni is alig ettem, így hát atyám megparancsolta, hogy menjek, járjak egyet a friss levegőn, mert a végén még bajom lehet a folyamatos elzártságtól. Be kellett látnom, hogy igaza van, így hát fogtam Kaze-t (két karját összekulcsolva és ezen a lyukon átdugva a fejem hordom, mint egy valami hátizsákok) és nekiindultam Sunagakure utcáinak.
Vidáman sétálgattam az utcákon, céltalanul, csak úgy, amerre a lábam vitt. Egyszer csak ahogy nézelődtem a járókelők sűrűjében, megpillantottam egyetlen pillanatra egy fiút aki a padon ült és egy bábot tisztogatott. Megtorpantam egy pillanatra, hisz a bábok a mindenem, nem csoda ha azonnal kíváncsian fordulok a többi bábmester felé is, de sajnos a hirtelen megállásom miatt valaki véletlen nekem jött, megbukott és előre lökött engem. Én arccal előre kezdtem el bukdácsolni, a tömeg láncreakció szerűen "dobált" jobbra balra, míg keresetem az egyensúlyomat, de a vége az lett, hogy kiestem az emberek közül pont az elé a pad elé ahol a fiú ült. Sikerült igaz megfordulnom az esés közben de ennek az lett az eredménye, hogy jól bevertem a fenekemet.
- Aú! Ez fájt. De ügyetlen vagyok - nyöszörögtem, a popsimat dörzsölgetve, kicsit morcosan.

Teljesen átszellemülten tisztogatom a bábumat. Már szinte minden egyes darabkáját áttörölgettem, illetve kifújtam a port belőle. Nem rövid munka, az biztos, de mivel nagyon szeretek a bábuimmal foglalkozni, nem érdekel hány órát töltök a bábuim társaságában.
Miután elkészülök Utena alkatrészeinek kitisztításával, nekilátok hogy összeszereljem az egyes részeit. Ez újabb időigényes munkát jelent. A közelemben kisebb zavargást veszek észre, de különösebben nem érdekel, nem is nézek oda. Ha baj van, akkor majd bevetem magam.
Éppen Utena fejét helyezném rá a testre, amikor egy lány esik a lábaim elé. Ez természeten nem is tűnik fel azonnal, csak akkor amikor meghallom a hangját. Úgy tűnik elesett, ezért felpattanok a helyemről és kezet nyújtok neki.
- Szia! Segíthetek? - kérdezem tőle.
Ha elfogadja a felajánlásomat, akkor segítek neki felállni, majd leültetem a helyemre, Utena mellé. Ha mégsem fogadná el a segítségem, akkor is ott állok mellette, hátha megszédülne. Akkor pedig nem hagyom hogy elessen.
Közben észre veszem a fura kis szerkezetet amit visel. Egy bábu van a nyakában. Érdeklődve kezdem nézni, majd elpirulok. Nem szabad ennyire megbámulni az embereket, még valami rosszra gondolnak. Viszont az a bábu annyira érdekel...
- Jól vagy? Nem esett bajod? - kezdek érdeklődni a lány után.
Ebben a hőségben az sem lenne meghökkentő, ha elszédült volna. Nagyon fülledt időnk van ma...

- Szia! Segíthetek? - kérdezte valaki, mikor felemeltem a tekintetemet az eddig bábját tisztogató fiút láttam magam előtt aki kezét nyújtotta felém. Egy-két másodpercig egy cseppet megszeppenve bámultam rá, aztán összeszedtem magam és kicsit zavartan vigyorogva elfogadtam a segítő kezet. Segített felállni, majd hellyel kínált a padon ahol ült. Elfogadtam és bár még mindig fájt egy kicsit a popsim, azért így mégiscsak kényelmesebb volt. Zavarban voltam a furcsa belépő után, nem is tudtam mit mondani neki csak egy halk "köszönöm"-öt tudtam kimotyogni, közben azon járt az eszem, hogyan lehetek ennyire szerencsétlen pancser.
- Jól vagy? Nem esett bajod? - kérdezte aztán végül érdeklődve én pedig csak ismét kissé zavarban, de mosolyogva habogtam.
- S...semmi bajom, csak elestem, tényleg jól vagyok, köszönöm, hogy segítettél és... - akkor hirtelen eszembe jutott, hogy hátra fele estem, megijedésem, lekaptam a hátamról Kaze-t és azonnal elkezdtem körbetapogatni ijedten, hogy nem-e esett bármi baja is. Amikor megbizonyosodtam róla, hogy nincs gond hatalmasat sóhajtottam megkönnyebbülésemben. Ekkor viszont ismét eszembe jutott, hogy hol is vagyok és elpirultam a zavaromtól.
- Izééé...bocsánat csak megijedtem, hogy megsérülhetett az én kis Kaze-m... - ekkor eszembe jutott, hogy az ő bábja épp mellettem ül - váóóó! - fordultam csillogó szemekkel a bábja felé - ez a te bábod? - kérdeztem de mire kimondtam meg is bántam, hisz eléggé tolakodó dolog csak így kérdezősködni.

Úgy tűnik, a lány nincs túlságosan magánál. Elfogadja ugyan a segítségem, de mellette túlságosan is össze vissza beszél. Leültetem a helyemre, majd elmosolyodok amikor megköszöni a segítségem.
- Nincs mit! - válaszolok, majd ő hirtelen leveszi a nyakában lévő bábut és azt kezdi vizsgálni.
Mint kiderült a fegyverének a Kaze nevet adta. Miközben vizsgálgatja, én is jobban megnézem magamnak azt a bábut. Miután megbizonyosodik Kaze sértetlenségéről, bocsánatot kér a kis jelenet miatt. Már éppen válaszolnék neki, amikor meglátja Utenát.
- Igen, az enyém. - válaszolok a kérdésére. - Éppen befejeztem a tisztogatását, amikor itt kötöttél ki. A feje már csak arra vár, hogy vissza helyezzem a helyére. Utána már teljes mértékben használható. Utenának neveztem el! Ha jól hallottam, a tiéd pedig Kaze. Aranyos bábu! - mosolyodok el. - Egyébként a nevem Obake Kaito! - mutatkozok be. - Téged hogy hívnak? - kérdezem.
Miközben válaszol, magamhoz veszem Utena fejét, majd ráillesztem a megfelelő csatlakozásokra a testén. Egy kisebb kattanás jelzi, hogy a helyén van. Ezután leülök mellé.
- Biztos hogy jól vagy? Hozzak neked egy kis vizet? - kérdezem kissé aggódva, miután ő is bemutatkozott.

Mint megtudtam a báb neve Utena és ezután ott előttem helyezte fel végül a fejét is amit leplezetlen érdeklődéssel figyeltem. Nemrégiben megtalált életcélom és érdeklődési körömhöz tartozó dolgokkal, azaz a bábokkal egyszerűen nem tudtam betelni. Megdicsérte Kaze-t és bemutatkozott.
- Köszönöm, igen ő az én legnagyobb kincsem - mondtam és magamhoz öleltem mint valami kisgyermeket. Elég buta látványt nyújthattam, de nem igazán érdekelt az emberek véleménye már, számomra ez a báb jelentette a világot is.
- Az én nevem Miya. Mangetsu Miya. Köszönöm, de nem szükséges, jól érzem magam - nem tudtam miből gondolta, hogy rosszul érzem magamat, lehet, hogy a viselkedésemből, de olyan vagyok amilyen. Már éppen mondtam volna valamit mikor valaki odalépett hozzánk és mint ismerős köszöntötte Kaito-t. Arca elől elhúzta a homok elleni kendőt, majd rám mosolygott és bemutatkozott.
- Szia, én Miya vagyok - mutatkoztam be neki is bár kicsit furán éreztem magam így a "sok" ember hirtelen megjelenésénél így államat Kaze fejére tettem akit közben az ölembe ültetve öleltem át és kicsit elbújtam a bozontos hajában míg ők ketten, régi ismerősök újra egymásra találtak.

Figyelem ahogy magához öleli a bábuját. Olyan szép látvány. Én is rajongok a bábjaimért, de ez a lány... nagyon örülök hogy találkozhatok vele. Teljesen lenyűgöz azzal, ahogy magához öleli a Kaze-t.
A lényeg pedig, hogy jól van, nem kér semmit. Azért rajta tartom a szemem. Majd hamarosan megérkezik egy régi ismerős, Susano.
- Üdv! - köszöntöm. - Semmi különös nincs velem, csak lézengek a faluban, illetve otthon segítek. Sajnos nincs csapatom, egyedül meg nem nagyon akarnak küldetésre küldeni... Így hát csak lézengek és karbantartom a bábjaimat. - ekkor ösztönösen megpaskolom Hitogoroshi tekercsét.
- Illetve most összefutottam Miyával, aki szintén bábhasználó! Azt viszont még nem tudom mit fogok ma csinálni. És veled mi a helyzet? - kérdezem meg. Amint Susano válaszol a kérdésemre, Miyához fordulok.
- Neked van valami terved mára? Arra gondoltam, hogy a gyakorlótéren kipróbálhatnánk egymás bábjait. Nekem kettő is van!

Csendben hallgatom ahogy beszélgetnek közben továbbra is magamhoz ölelem a bábomat. Figyelem mindkettejüket és próbálom kielemezni a testbeszédüket, habár nem tudom miért szeretnék így megtudni többet róluk. Kaito szemeiben különös csillogást látok amikor éppen bábokra néz, úgy hiszem őt is legalább annyira vagy talán még jobban is érdeklik ezek a csodás szerkezetek mint engem, míg Susano tekintetétől valamiért kényelmetlenül érzem magam, pedig nem tűnik rossz embernek. De volt valami a tekintetében, valami túlzott magabiztosság, valami olyan mintha...
Nem tudom tovább vinni a gondolatot mert Kaito felém fordul és felajánlja, hogy próbáljuk ki a bábjainkat a gyakorlótéren. Susano ebből igaz kimaradna, mondván, hogy nem bábos, de én elgondolkodok és pár pillanatnyi hümmögés után felállok.
- Rendben, nincs dolgom szóval meg is próbálhatnánk. Habár még nem volt alkalmam még rendesen használni Kaze-t, de mi más lenne a legalkalmasabb módja annak, hogy leteszteljem? És kíváncsi vagyok a te bábjaidra is, már ha nem veszed túl tolakodónak. Csak tudod, imádom a bábokat - mosolyogtam rá.

Csendben hallgatom Susano válaszát, közben egyetértően bólogatok. A harc ötlete viszont annyira nem tetszik. Amikor feláll Miya, elmosolyodok a reakcióján.
- Ugyan, egy cseppet sem zavar. Természetesen kipróbálhatod mindkettőt, ha szeretnéd. szívesen oda adom őket. Esetleg még segíthetek is kicsit. Van már egy kevés tapasztalatom a bábhasználatban! - mondom, majd ha ők is benne vannak, akkor elindulok velük a kiképzőterepre.
- Susano, ha nagyon szeretnél harcolni, akkor Miyának tarthatnánk egy kis bemutatót. Így láthatja mire képesek a bábjaim. - ekkor elvigyorodok, majd Kaze-ra nézek. - Illetve, ha ő is beleegyezik, akkor az ő bábuját is leteszteljük. Természetesen semmilyen kárt nem okozunk benne!
Nem tudnám megbántani szegény lányt azzal, hogy összetöröm a bábját, éppen ezért nagyon óvatos leszek, ha a kezem közé kerül Kaze.

Natsu leadta a rendelését, mint kiderült az is ramen volt.
Natsu mondott valamit, amit Genkou nem igazán értett, mert barátja szája teli volt tésztával, bár ezt szavakkal nem fejezte ki az arca, de társa szavait viccesnek találta.
Genkou nem tudott erre válaszolni, mert nem értette, ezért csak bólintott egyet és ezzel megoldottnak tekintette a dolgot.
Megérkezett a második adag ramen is. Genkou ennek is nekilátott. Ám ezt már sokkalta nyugodtabb tempóban fogyasztotta el.
Habár Genkou étvágya nagy, de a gyomrában a hely kevés, ezért ez a két tál ramen bőven elegendőnek bizonyult számára.
Evőpálcájával a tányért kocogtatta és Natsura nézve feltett egy kérdést:
- Vannak barátaid? Esetleg csapattársaid?
Miután feltette a kérdést a tekintete visszavándorolt a tányérjára és várta a választ.



( Na, most ha minden igaz akkor ezentúl majd tudom vállalni a heti egy postot. Szóval, ha ez neked is jó, akkor kereshetünk egy mesélőt )

Genkou az elhangzottak alapján elképzelte a történetet és átgondolta milyen lehetett végigcsinálni ezt. Genkou arra gondolt, hogy ő is - valamilyen szinten - hasonló dolgokat élt át, amikor a sivatagban étlen-szomjan bolyongott. Most, hogy a faluból való elszökését eszébe jutatta ez az eset, apja emléke is feléledt benne és egy kicsit elszomorodott.
- A kötelező edzések miatt gondolom nem voltál túl jóban a szüleiddel? - kérdezte Genkou komor hangon.
Genkou észrevette a mellette ülő fiú "táncoló" ujjait és ebből arra következtetett, hogy ez talán a zavar jele társánál, vagy az unalomé, esetleg a gondolkodásé, pont úgy, mint ahogy nála a ramenes tál megkocogtatása. Bár azt ő igazából csak szórakozásképpen csinálta, de ez most nem olyan fontos.
Genkou most, hogy elült az éhség, kicsit jobban szétnézett az étteremben. Tiszta és makulátlan padok és asztalok, barátságos személyzet és egy-két magunkfajta shinobi félének tűnő alak. Ez a hely már egészen megtetszett Genkounak.
Genkou egy hirtelen ötlettől vezérelve feltett egy kérdést:
- Van-e kedved esetleg más helyre menni, még a mai nap folyamán?
Néhány másodperc habozás után Genkou folytatta:
- De ha nincs kedved, akkor esetleg holnap is találkozhatunk.

( Akkor rendben. Ha lehet akkor keress Te mesélőt... persze, csak ha nem probléma! )

/Shino/

Egy újabb átlagos nap kezdődött. Tessei, most is, mint mindig, korán felkelt, hogy egy kis reggeli edzéssel frissítse fel magát. Előtte természetesen felöltözött, tehát ruhában ment kocogni. Miután ezzel megvolt, megtisztálkodott, átvette a ruháját, majd megreggelizett. A reggeli után pedig magához vette felszerelését és elindult a Kazekage palotájához, hátha van számára egy küldetés.
Mivel reggel volt még, alig járkáltak az utcákon, kivéve a piacot, ahol most volt a legnagyobb a csődület. Ugyanis ilyenkor nincs az a túlzottan meleg idő, hanem igazán kellemes. Így mindenki ilyenkor vesz meg mindent, amit csak tud. A fiú is megállt egy árusnál és elkezdte a kirakatott bámulni, azzal már nem is foglalkozott, hogy hova készült...

/Tessei/
A hosszú utcán végig nagy volt a zaj, az emberek sokaságának zsongása mindent elnyomott. Még a kiabálást is ami folyamatosan közeledett Tessei felé, és így természetesen egyre hangosabb is volt. Miután a gyermeket szólongató férfi felismerte a szörnyű tényt, hogy semmi esély nincs arra, hogy távolról jelezze jelenlétét, és tudassa a gyermekkel az érkezésének mibenlétét. Így a különös férfi erősen rámarkolt a kezében ide-oda hajló papírköteget, és lábai hirtelen az eddigi tempójának a többszörösét diktálták. Így sikerült is a fiatal fiú mögé kerülnie, majd mikor kifújta magát, hátulról annak vállára tette a jobb kezét és kicsit mérgesen és regulázóan szólt a fiúhoz. -Tessei már mindenhol kerestelek, órák óta futok utánad! Kazekage-sama várt rád az irodájában és te nem méltóztattál megjelenni, pedig egy halom küldetése van a számodra. Mind rangodnak megfelelő és egyedül és könnyen elvégezhető. Tessék itt vannak, fogd őket!- Ezzel átnyújtotta a bal kezében lévő papírköteget, és miután a fiú átvette tőle azokat a férfi hátat fordított neki és egy legyintést hátrahagyva elbúcsúzott a genintől. A fiatal fiú így kezében tarthatta az aznapi feladatát amivel a lapok számát nézve eléggé elvan maradva. A ifjú shinobi a forgalmas utcán állva kezében 5 lappal, laponként 1-1 egyszerű feladattal állt szemben. Végigfutva rajtuk rengeteg általános és könnyű feladatot talált köztük.
1. Segíts a főutcán álló vendéglőben, a szakészállítmány lepakolásában.
2. Keresd meg és fogd el az egyik nemes fiának a kutyáját majd vidd vissza neki. (A kutyát a kiképzőterepeknél látták utoljára. A nemes lakása pedig a város legnagyobb háza, bizonyára megismered.)
3. Segíts a kórház felújításán téglát hordani.
4. Segédkezz a temetőben a sírásónak a munkájában.
5. Az üvegházban segíts átültetni a növényeket.