Kiképzőterep

Az állatka, vagy inkább nevezzük menyétnek mostantól, szinte egy pillanat alatt kapta fel ismét a vizet, ahogyan a szavaid egyben sértették őt, másodjára, hogy szinte átnéztél rajta, még jobban felmérgesítették. A homlokán egy hatalmas csík jelent meg, ahogyan Temari még szólni sem mert és a menyét szinte rátapadt az arcodra. Szemei vérben úsztak, ahogyan rátapadt az arcodra, két mellső végtagjaival a füledet markolta, ahogyan a hátsója az szádba lépett kissé, hogy ott tartsa meg magát. Érzeted, ahogyan az apró kis körmei belevájnak a húsodba, de nem mélyen, olyanok voltak, mind az apró kis tűk, nem sokkal többek. Belebámult a szemedbe, majdnem farkasszemet néztetek egymással.
- Én is itt vagyok ám...- morogta- A nevem Hiyayaka, a legendás Katamari-sama első számú fia vagyok! Ne néz semminek, mert leharapom az orrodat! - és abban a pillanatban bele is harapott. Na ez verte ki nálad a biztosítékot annyi szent. Szinte leráztad magadról a kis pufókot, ahogyan az egy ügyes mozdulattal kapta le az egyik fülcimpádat és harapott abba is, azonban itt a terve nem jött össze. - Hoppá! - nyögte ki, ahogyan abban a pillanatban rájöttél mire mondta ezt. Megcsúszott a keze, és majdnem leeset, hogy ebben mi gátolta meg? Nos, a füled, melybe beleharapott, mivel arra még erősebben ráharapva csüngeni kezdett, a te legnagyobb örömödre.
- Elég legyen! - szerencséd volt, hogy Temari közbelépett, megfogta a kis vadócot és leemelte a füledről, ahogyan az sunyin nézett rád és a kedvedért még csattoktata is a kis fogait, ahogyan kajánul elvigyorodott.
- Legközelebb a heréid jönnek! -mutatott rád, két ujjal, hogy figyelni fog, szinte megfenyeget ezzel. De úgy látszik nyugton maradt, Temari elkezdte simogatnia a hátát, ahogyan szinte úgy dorombolt mind egy kiscica neki.
- Tisztelt őket! -szólalt meg végre Temari is- Az idéző technikával, azon állatfaj egyedeit vagy képes segítségül hívni, akivel vérszerződést kötöttél. Bár csak egyszerű állatoknak tűnnek, annyi kivétellel hogy beszélnek, de valójában kifinomult kultúrával és ninjutsu ismeretekkel is bírnak. Hiyayaka apja, Katamari az én volt mesterem! Ő tanított meg a Fuuton elem teljeskőrü manipulálására és a technikáim nagy részére is! - tudatta veled a hírt, ahogyan ez igen érdekesnek tűnt

Ahogyan pedig lehajoltál a kis kemény maghoz, aki jelen pillanatban mind egy kiscica pihent Temari ölében, szó szerint felkapta a fejét, nem is a szavaid, hanem a közelséged miatt, ahogyan morogni kezdett és villogtatni a fogait. De csupán egy pillanatra, hiszen amint felfogta, szinte felpattant két-lábra, ahogyan büszkén kihúzta magát.
- Hogy én.. höhöhö...- nevetett fel üszkén- Én követtem apám útját és a lehető legjobb vagyok abban amit csinálok...- közölte nagyképűen, ahogyan Temari is elmosolyodott ezen, sőt meg is szólalt.
- Ez igaz, főleg ha nem esnél el állandóan a saját lábadban! -mosolygott rád a kunoichi, ahogyan a sértett fél, szinte azonnal pattan egyet, ahogyan rákiabált az idézőjére.
- Mégis kinek az oldalán állsz?- kérte számon, de kunoichi válassza, inkább mind kettőtöknek szolt, és nem csak neki.
- Senkién! Csupán az igazságot mondom! Mind kettőtöknek szüksége van még fejlődésre! Főleg neked! -nézett a kezében ágaskodó görényre, bocs menyétre- A nagy szádon kívül nem sokat tudtál felmutatni eddig! - jelentette ki, ahogyan Hiyayaka megsértődve ugrott le a nő öléből és sétált lassú és szomorú léptekkel a kaszájához.
Ekkor közölted az utolsó kijelentésedett, ahogyan az felpattant a kaszájára és mintha ha kalózkapitány lenne az árbocrúdon úgy nézett rád, ahogyan kezét előre kinyújtva rád kiabált. Igen, pontosan rád.
- Jól hald szavaimat! Ha eljössz velem a falunkba és a nagy öreg méltónak talál, akkor szerződést köthetsz velünk és ígérem neked, hogy a legjobb társad leszek... na meg a heréidet is békén hagyom...- az utolsó szavakat csak morogta magában, alig halhatóan, de ez valószínűleg annyit jelentett, hogy legyetek barátok vagy éppen riválisok!

A kis koma láthatólag újfent visszafogta magát, hiszen a újra kidülledt a csípős megjegyzésed miatt az ér a homlokán, nagyon is jól láthatóan, de a remegő kezét, hogy újfent neked ugorjon, visszatartotta, ahogyan a kassza tetejére ugrott és azon egyensúlyozva kiáltott rád Temarira, bár nem úgy, ahogyan veled beszélt.
- Temari-dono, megtennéd, hogy megidézed apámat, csak ő képes segíteni nekünk ebben a technikában!- kérte nyájasan a nőt, aki engedelmeskedve neki, a még mdinig kicsit vérző újából kinyerve a szükséges vérmennyiséget, ugyanazon kézjelek segítségével jelenítette meg a legendás menyétet. Egy pillanatra azt hitted, hogy még egy csirke fogott hívott ide, hiszen majdnemhogy ugyan úgy nézett ki, Hiyayaka, azonban a bundája fehér volt. - Apa!- kiáltott rá a kis roszcsont, ahogyan ugrott is az apja felé, de abban nem volt semmi különös dolog. Kivéve, hogy abban a nyomban vágta hokon az apja a kezében lévő sarlóval.
- Nőj fel, hülye kölyke! - rikkantott rá az apja, ahogyan a kis menyét a földön feküdt, a sarló alatt.
- Akkor most saját magadat hülyézted le?- kérdezte alig halhatóan, ahogyan a hatalmas kasza megemelkedett és még egyszer lesújtott, persze a tompa felével.
- Befogod! -kiáltott rá még mérgesen Katamari, ahogyan értetted, honnan is ez a viselkedés.
- De akkor anyát és ha ezt megtudja...- szinte érezted, ahogyan elmosolyodik a kis komisz. És abban a pillanatban a kasza nem sújtót le, hanem Katamari, mind egy rendes apa, felkapta a fiát és magához ölelte, ahogyan sírt, de a szavai mellett, egyből megértetted miért.
- Okos fiú.. szép fiú... nagyon szeretlek, maradj ilyen mindig.. csak az anyádnak ne szólj! -simogatta fia fejét- Nem akarok meghalni! - értetted meg, ahogyan észrevette téged is, és a szemei összeráncosodtak.
Gyorsan kiderült, hogy miért kellett idejönnie, ahogyan végigmért. Alaposan, ahogyan elmosolyodott.
- Felőlem nincs akadálya, ha túléli, akkor már megérte elvinnem őt! -nézett rád sunyin és gonoszul apa és fia, ahogyan rossz előérzeted támadt, főleg azután, hogy Temari is benyögte.
- Én nem megyek ám! -mosolyogva, mintha ez természetes lenne.

Elgondolkodtál, hogy vajon mit is fog ez jelenteni. De ezen idő lassan kezdett kínosan hosszú lenni, de ezen csöndet a téged nagyon figyeli kisebb és fiatalabb menyét törte meg. Hiyayaka vígan ugrott a válladra, ahogyan rácsapott a fejedre, majd azon megtámaszkodva kiabált az apjára.
- Ideje menni fater! -kiabált hangosan, pont a füledbe. Nos ezúttal nem alakult ki veszekedés, hiszen az öreg is a válladra ugrott, szerencsédre a másikra, ahogyan a két menyét, és a kezükben lévő kaszák elégé húzták a vállaidat. De ez legyen a legkevesebb. - Indulás apa! – kiáltott újra a füledbe, ahogyan kezdette gyere idegesítőbb lenni.
- Rendben, rendben! - csapta a fejedre a kaszát Katamari, ami hatalamsatt koppant, de még mielőtt akármit is mondhattál volna,, csak Temari vigyorgó arca és integetése maradt meg benned, ahogyan minden elsötétült és ahogyan az elvakító füstfelhő eltűnt, egy teljesen más világ tárult a szemed elé. -Itt is vagyunk! - emelte le a fejedről a kaszát az öreg, ahogyan Hiyayaka újra a füledbe kiáltott.
- Íme, a menyétek várósa! -kiáltotta el magát.

//Hozd létre a rejteket abban az országban ahol rejtve van és írd oda az első postodat! //

Naoki figyelmesen hallgatta a férfi-t, ahogy magyarázta, hogy mit kéne csinálnia, illetve mit csinált rosszul. Komolyan bólintott a végén majd a víz felé fordult és a lágyan fodrozódó hullámokba bámult.
- Valóban... talán túl sokat foglalkozok magával a problémával. - kissé elmosolyodott, mielőtt folytatta volna - Csak oda kell menni és megcsinálni, nem kell gondolkodni rajta.
Ez így kissé egyszerűnek hangzik, de valóban ez lehetett a megoldás. Eddig tudatában volt a hullámzás problémájának, és megpróbált módszert találni arra, hogy megmaradjon ott. Márpedig ez olyan volt, mintha gondolkodna azon, hogy hogyan dobja a shurikent ahhoz, hogy eltalálja a célt. Ez teljesen ösztönös dolog volt. Nem számítgatta a szögeket, a szelet nem vette figyelembe, egyszerűen eldobta a fegyvert. Ezt kellett itt is csinálnia. Nem problémázni azon, hogy fennmaradjon a hullámok ellenére is, egyszerűen oda kellett állnia és nem a hullámot nem figyelembe véve kellett megmaradnia. Ha ezzel sokat próbálkozik, akkor szépen lassan ösztönössé válik a gyakorlat. Akárcsak a shurikendobás.
Naoki, ennek többé-kevésbé a tudatában, visszasétált a vízhez, miután megköszönte Me-nek a tanácsokat és egy sóhaj kíséretében, ráállt a vízre. Az eddig tanultak kicsit leülepedtek, míg pihent, most egészen jól sikerült belőni a szükséges chakra mennyiségét és elsőre fennmaradt a vizen. Megpróbált nem gondolni a következő problémára, ami ismételten a hullámzás volt. Ez elég nehéz feladat volt, amint eszébe jutott, hogy egyáltalán van ilyen probléma, szinte egyből elvesztette a kontrollt és süllyedni kezdett. A következő próbálkozásainál megpróbálta elterelni a gondolatait a feladat végrehajtásáról. Megpróbált sétálni a vizen, és azzal foglalkozni, vagy beszélni Me-hez, hogy ezzel is kontrollálja az elméjét, de nem voltak túl sikeresek a próbálkozásai. Csak nagyon lassan haladt előre. Bár hamar megtanulta, hogy hogyan maradjon meg a vízen, egy egyszerű probléma megmaradt, ami önmagában nem is lett volna olyan megoldhatatlan, de Naoki azzá tette magának. Tulajdonképpen saját maga ellen küzdött, saját magát kellett legyőznie ahhoz, hogy megtanulja a vízen járás ezen mementóját is.
Így hát a nap további részét gyakorlással töltötte. Nem adta fel. Mikor már nagyon elege volt az egészből, akkor is összeszorította a fogát és csinálta tovább. Hiszen tudta: ha önmagán sem tud felülkerekedni, hogyan akar olyan ninja lenni, aki másokat győz le?
Amennyiben aznap nem sikerül eredményt elérnie, úgy másnap is kijön, sőt akár harmadnap is, és fáradhatatlanul gyakorol. Megpróbálja elérni, hogy ne akarja tudatosan ellenőrizni az egész folyamatot, egyszerűen eressze ki a megfelelő chakra-t és álljon meg a vízen. Ennyit akart, nem többet.

A másnap már a kiképzőterepen találta Naoki-t, a fiú már korán kiment, hogy Me megérkezte előtt kicsit bemelegítsen, gyakoroljon. Mire a férfi megérkezett, már átvette azokat a részeket, ameddig tegnap eljutott és ismételten a hullámzás problémájánál állt meg. Me pont akkor érkezett meg, mikor egy sikertelen próbálkozást követően csapzottan, ázottan kászálódott ki a víztározóból. Egy bosszús pillantást vetett maga mögé a vízre, majd köszöntötte a férfit. Azonnal feltűnt neki a zsák a kezében és nem tudta mire vélni a dolgot, hiszen nem volt jellemző az edzéseikre, hogy bármit is használjanak eszközként, így igencsak kíváncsian nézte, ahogy az oktatója kivesz belőle egy "valamit", amit aztán pár gyors mozdulattal egy nagyobb labdává varázsolt. Naoki-nak egyből kivert a fejéből egyből minden olyan gondolatot, ami azzal foglalkozott, hogy tulajdonképpen mit is csinált az előbb Me, amitől az a valami labda lett. Inkább az kezdte foglalkoztatni, hogy vajon mit tartogathat neki a férfi? Hamarosan megtudta... A feladat az volt, hogy a labdán kellett egyensúlyoznia. Naoki nem igazán értette ez miben fogja segíteni a vízen való megállásban, de elfogadta a sensei utasítását. Sőt, titkon örült is, hogy már nem csak tanácsot ad a férfi, hanem aktívan részt vesz a tanításában. Ha nem is értette a fiú a jelenlegi feladatot, indulásnak jó volt.
Óvatosan közelítette meg a labdát, mintha valamilyen állat lenne, ami bármikor rátámadhat, majd közel érve végigsimította, hogy megpróbálja meghatározni az anyagát. (Majd érdekelne mit sikerült megtudnia, illetve sikerült-e bármit is? ) Aztán óvatosan megpróbált rá felállni, de ez nem ment, mindig odébb gurult a labda. Ezért megpróbálkozott azzal, hogy hirtelen ráugrott és úgy próbált megmaradni rajta, de a lendület így is mindig továbbgörgette a labdát, nem tudott megmaradni rajta. Megpróbálkozott azzal is, hogy mikor felugrott rá, egyből chakra-t eresztett ki a lábából és megpróbált rátapadni, de ezzel csak azt érte el, hogy épphogy le tudott ugrani róla, mikor a labda megindult. Nem tapadhat rá, hiszen a labda forog...
Miután végigpróbálgatott sok mindent, kissé tanácstalanul Me-re nézett, miközben kifújta magát.
- Ez... Nehezebb, mint amilyennek első ránézésre látszott. - Vallotta be kényszeredetten, majd megvakarta a feje búbját. Kissé kényelmetlenül érezte magát, hogy nem tudott egy ilyen egyszerű feladatot végrehajtani... - Nem tudna adni valamilyen tanácsot, hogy miként fogjak hozzá?

Naoki összehúzott szemöldökkel figyelte Me bemutatóját, ahogy szinte játszva egyensúlyozott a labda tetején. Megpróbálta magát elképzelni, ahogy ő van ott és próbál megmaradni, de volt egy olyan érzése, hogy ugyanúgy nem sikerülne, mint eddig. Ezt csak fokozatosan lehet megtanulni, ahogy a chakrairányítást is. Me-nek sikerült motiválnia a genin-t, mikor megemlítette a kapcsolatot ezen gyakorlat és a hullámzás között, most már jóval nagyobb lelkesedéssel vágott neki a feladatnak.
Szeme kissé megvillant, csak ennyi jelezte, hogy hallotta a férfi utolsó mondatát, amiben talán egy kis gúny is lapult, de nem szólt vissza. Nem volt az a beszédes típus, de ezt a férfi mostanra már észrevehette...
A motiváció megjelenése magával hozott egy ötletet is Naoki fejében, amit azonnal megpróbált kivitelezni. A labdát szépen egy fa mellé gördítette, majd felugrott a fára, és a labda tetejével egy magasságban feltapadt rá. Elengedte egyik lábával a fa törzsét, és rátette a labdára. Megpróbált csak lefele irányuló erőt kifejteni rá, hogy ne mozduljon el, majd egy nagyot sóhajtott és másik lábával is a labdára lépett.
Ez abban volt más, mint az eddigi próbálkozásai, hogy eddig mindig lendületből ugrott fel a labda tetejére, és már csak ez is elég volt, hogy továbbsodródjon, esélye sem volt egyensúlyozni. Most viszont, nagyon kicsi az oldalirányú lendület, így nagyobb esélye volt kivitelezni azokat a mozdulatokat, amiket Me-től látott. Próbálkozott keményen, de első kísérlete - ahogy az várható volt - kudarcba fulladt. Azonban nem adta fel, már érezte, hogy azért nem ugyanott van, ahol Me segítsége előtt, egy kis ideig fenn tudott maradni a labda tetején. Így hát töretlen lelkesedéssel ugrott fel ismét a fára, hogy újra és újra megpróbálja.

Eléggé keserves volt Naoki számára a gyakorlás. Kevés sikerélménnye volt, viszont legalább sokat esett... Annyi haszna volt, hogy megtanult esni. Nem is tudta, hogy mi viszi még mindig arra, hogy újra és újra nekiálljon... de csinálta.
Végül Me megelégelte a szenvedéseit és magához hívta. Naoki kicsit reménykedve sétált - mit sétált!? Sántikált! - oda a férfihez, hátha kap valamilyen tanácsot, amivel sikereket tud elérni, de csalódnia kellett, Me egy szó nélkül elővett egy kendőt, és bekötötte vele a genin szemét. Szóval ez lenne a nagy ötlet? Naoki már kész volt rá, hogy ezt hangosan is kimondja, mikor Me közölte vele, hogy mit kell csinálnia.
Eléggé nyilvánvaló volt eddig is, hogy mit kell csinálnia, mégis valami szöget ütött a fejében... mégpedig az, hogy hagyatkozzon a többi érzékszervére. Természetesen ez is nyilvánvaló volt eddig is, mégis erre volt hangúly téve, és ez Naoki-t elgondolkodtatta. Talán túlságosan a szemére hagyatkozott eddig? A magasság rémítette meg? Tériszonyos? A fiú nem tudta.
Mégis adott egy esélyt a dolognak. Igazából nem tudta megmagyarázni, de nem akart úgy hazamenni, hogy volt még valami, amit nem próbált meg. És nekiállt.
- Ha segítene megtalálni a labdát, az sokat segítene. - jegyezte meg kissé epésen, hiszen azért az, hogy adott egy esélyt ennek a próbálkozásnak nem azt jelentette, hogy eltűnt a rossz hangulata.
Amennyiben Me teljesíti a kérését, megpróbál rá felülni. Ekkor már nem a fát használta, úgy gondolta, hogy csak legyen túl rajta, már elege volt a kudarcokból. Mivel a szemét nem használhatta, kénytelen volt az egyensúlyával játszadozni, ahogy gördült át a labda, eléggé viccesen nézhetett ki, ahogyan ott bekötött szemmel kalimpált egy gumilabdán, de Naoki nem foglalkozott ezzel, ugyanis azt a fura érzést tapasztalta, hogy mintha könnyebb lenne megmaradni a labdán. Egyből a szeme mellőzéséhez kötötte a dolgot, ami valóban segítette "érezni", de az igazi könnyebbséget az jelentette, hogy jóval lejjebb került a súlypontja, mint amikor állt. Ráadásul a lábait tudta használni egyensúlykorrigátornak is, ami külön jó volt, hiszen most teljes erejével erre tudott koncentrálni a szembekötés következményeként. Ráadásul le sem esett mikor mégis elvesztette az egyensúlyát, mivel lelógó lábai nem sokkal voltak a föld felett, így mindig könnyedén le tudott szökkenni.
Ezt az új módszert kitapasztalva újabb lelkesedési roham kapta el, nyoma sem volt az előző letargiának. Újra és újra felpattant a labdára és megpróbálkozott a fennmaradással. Mikor már egészen jól ment neki ez a része, és egy ideig meg tudott maradni a labda tetején úgy, hogy mozdulatlanul ült rajta, azután próbált csak meg bátortalanul felállni. Eddig ezen próbálkozásai mind eséssel végződtek, így nem csoda, hogy félve próbálta meg újra.

És végre sikerült! Fenn tudott maradni a labda tetején, habár még igencsak bizonytalan volt, és le-le esett, de már jóval nagyobb léptékben tudott előrehaladni a tanulásban, mint előtte. Kicsi sem kellett és rendesen meg tudott állni a labdán, bár tény, hogy nagy energiákat vont el az, ahogy ide-oda dőlt és mindig ki kellett egyensúlyozni magát. Korántsem volt meg az a tökéletesség, amivel Me, szinte mozdulatlanul állt a labdán. De ez volt a feladat első része, és teljesítette! Hamar visszatért a lelkesedése. Most már nem a feladat iránt, hanem érezte, hogy már közel lehet a vége, és végre megszabadulhat ettől a gyakorlattól. Első komolyabb kudarcait ugyanis itt élte át, és nagyon közel volt ahhoz, hogy feladja. Így utólag visszagondolva, kicsit szégyellte is az akkori hozzáállását, hiszen megfogadta, hogy egyszer erősebb lesz, az pedig nem megy úgy, ha már az első komolyabb akadálynál meghátrál.
Megrázta a fejét, és eltökélt tekintettel mászott fel ismét a labdára, miután sikerült behatárolni a hollétét.
Naoki igazán érdekesnek találta ezt a "szemnélküliséget". Egy teljesen más világ nyílt meg előtte, eddig teljesen ismeretlen érzések, benyomások érték, mintha minden érzékszerve felerősödött volna, és jelek sorozatával bombázta volna. Főleg az egyensúlyérzékén érezte ezt, hiszen szem híján erre kellett támaszkodnia, ha időben akarta érezni, hogy dől a labda. Muszáj volt megéreznie már a legapróbb mozgást is, hogy idejében tudjon korrigálni a másik oldalon.
Egy ideig még gyakorolt, aztán úgy gondolta, hogy megpróbálhatja, amit Me tanácsolt: próbálja meg irányítani a labdát, hogy arra guruljon, amerre ő szeretné. Ez elméletben nem volt nehéz, hiszen sokszor kellett már irányt változtatni a labdával, hogy megtartsa az egyensúlyát, most "csupán" annyit kell tennie, hogy engedi, hadd gördüljön egy kicsit a labda, neki pedig az ellenkező irányba kell helyeznie a testsúlyát, esetleg lépnie is, ha kicsit többet gurult. Érezte, hogy azért ez nem lesz olyan egyszerű, így hát felkészülve a rá váró nehézségekre, egy sóhajjal kezdte meg a feladat teljesítését.

//Nem sok mentségem lehet... Bár mostanra végre vége a félévnek, és tudok lenni aktívabban, de ez akkor is túl hosszú szünet volt. Nem így terveztem, elnézést!//

Naoki kemény próbálkozásának köszönhetően, végül sikerült "megszelídítenie" a labdát. Me meg is dícsérte, ami nagyon jólesett neki, visszamosolygott a férfira. Bár nem igazán volt alkalma megismern ia férfit, mégis úgy érezte, hogy egyre inkább megkedveli.
Ráadásul ő maga jóval felszabadultabbá is vállt, ahogy ott egyensúlyozott labdán, hiszen végre elkönyvelhetett egy sikert. Ez, ha nem is látszódott rajta, igencsak boldoggá tette. A lelkesedése megvolt, Me is elismerte, így habozás nélkül vette le a kendőt a szeméről, és próbált úgy fennmaradni a labdán.
Kétségkívül más volt a helyzet, mint amikor eddig próbálkozott kendő nélkül, mivel már tudta, hogy mit kell csinálnia, mégis, a szeme, amit látott, kicsit elvonták a figyelmét arról, hogy befelé nézzen és megtalálja magában az egyensúlyt, ezért nem sikerült fennmaradnia a gyakorlóeszközön. Szerencsére ez nem keserítette el, hiszen érzékelhető volt a változás az eddigiekhez képest, és látta a célt, hogy hova kell eljutnia, egyáltalán nem volt kilátástalan helyzetben. Ráadásul az is motiválta, hogy szerette volna minél előbb befejezni ezt a részét a tanulásnak, és rátérni az érdekesebb dolgokra. Így hát ismételten felpattant a labdára, és újból megpróbálkozott a fennmaradással.
Most egy új dolgok próbált ki: Csukott szemmel állt meg rajta. Ez nagyon hasonló volt a kendős dologhoz, ezért már egészen jól ment. Hagyta, hogy az érzés, mikor teljesen magára figyelj, mikor tökéletesen egyensúlyban, átjárja a testét, és beleivódjon a szöveteibe - azt akarta, hogy a teste megjegyezze ezt az állapotot. Amint úgy ítélte, hogy képes lesz elérni ezt csukott szemmel is, szépen lassan kinyitotta a szemét. Közben folyamatosan figyelt arra, hogy ne veszítse el a koncentrációt. Ez nehéz volt, nagyon nehéz... De segítettek az eddigi gyakorlatok. Mikor csukva van a szem, az ember szinte rá van kényszerítve, hogy befele figyeljen, koncentráljon. Naoki ismerte az érzést, és tudta, hogy mit kell tennie, így sikerült magára figyelni már akkor is, mikor nyitva volt a szeme. Azonban nem tartott sokáig ez a siker, hiszen a világban annyi minden van, ami megzavarhatja az ember koncentrációját. Jelen esetben egy madár volt a tettes, amint heves szárnycsattogtatások közepette leszállt a közeli fa ágára. Nem volt tudatos, ahogy Naoki figyelme egy részét odairányította... de elég volt, hogy kizökkentse. Amint elvesztette az egyensúlyát, leszökkent a labdáról, majd ugyanazzal a lendülettel felugrott a fára, amin a madár volt, hogy elzavarja. Nem tehetett róla szegény, de azért mégiscsak ő volt az oka a bukásnak. Bár érezte a genin, hogy ez természetes dolog egy nemrég megszerzett készségnél, de most nem akarta ezt végiggondolni, sikert szeretett volna! Tudta, hogy gyakorolnia kell azt, amit eddig megtanult. Mert lehet azt mondani a dologra, hogy megtanulta, hiszen képes volt végrehajtani a feladatot, az már más kérdés, hogy nem tudott figyelni a külső hatásokra, és saját magára egyszerre. Ezt kellett gyakorolni, hiszen egy harc közben nem teheti, hogy teljesen magába merül... Így hát ismételten nekiveselkedett a labdának, próbálta úgy is fenntartani az egyensúlyt, hogy egyre több mindent észrevett a külső világból is. Nehéz volt a feladat, de szorgalmasan gyakorolt.

Naokinak egyre jobban ment a dolog, a labda kezdett úgy mozogni, ahogyan azt elvárta tőle, és egyre kisebb volt a lelki sokk is, amit az időnként feltűnő élőlények okoztak. A genin megtanult koncentrálni. Természetesen még hosszú út állt előtte, de kétségkívül ki lehetett jelenteni, hogy már látszódott a fény az alagút végén. Ez szította benne a tüzet, ami továbbhajtotta, és a fáradtságot alig észrevéve, csak gyakorolt, gyakorolt... Úgy kellett Me-nek leállítania, mikor már esteledett, hiszen ha Naokin áll, ő végkimerülésig kintmaradt volna. A férfi határozott kérését azonban már ő sem tudta figyelmen kívül hagyni, kicsit el is szégyellte magát, mikor végiggondolta a szituációt. Hiszen Me már nem az első napot tölti vele, nézve ahogy gyakorol. Nagyon unalmas lehetett ez a pár nap, Naoki nem tudta, hogy ő hogyan bírta volna ki ezt a tanára helyébe. valószínűleg tömérdek dolog lett volna, amit a férfi szívesebben csinált volna az ő istápolása helyett, így az a minimum, ha abbahagyja a gyakorlást, amikor a tanára kéri. Elmormolt egy gyors bocsánatkérést, majd követte az időközben elinduló chunnin-t (?). Némán sétáltak egymás mellett, Naoki az időközben rátörő fáradtság miatt, Me pedig valószínűleg azért, mert tudta, hogy most nem nagyon tudna a társalogni. Bár lehet, hogy valamilyen konkrét dolog foglalkoztatta. Esetleg egy konkrét személy...
Naoki nem tudta, örült a csendnek, alig várta már a pihenést. Megérkeztek oda, ahol szétváltak útjaik, Me a város teljesen másik részén lakott, mint Naoki. Megbeszélték a holnapi edzés részleteit, majd elköszöntek egymástól. A genin fél óra múlva már ágyban is volt.

Másnap erős napsütésre ébredt. Egy ideig még forgolódott az ágyban, de nem sokáig állta a harcot a napsugarakkal - pont az arcára sütöttek. Így hát felült az ágyban és megpróbált szellemileg is felébredni. Rá lehet fogni, hogy gyorsan kapcsolt: erős napsütés - nap magasan - idő eltelt - nagyon késésben van.
Extra sebességgel szedte össze magát és a cókmókjait, a reggelit már csak útközben sikerült megennie. Futva indult találkozási pont felé, ami igencsak megnehezítette a táplálkozást, de nem ez érdekelte elsősorban. Hanem, hogy odaérjen... Nem járt még olyan későre, mint elsőre gondolta volna, de abban biztos volt, hogy a férfi már várja egy ideje. Így hát nem volt vesztegetnie való ideje.
Már messziről látta, hogy nem tévedett, a férfi már várta a megbeszélt helyen, így amint odaért köszönés után azonnal elnézést kért tőle a késésért.
- A tegnapi nap nagyon kimerített - vallotta be kicsit szégyenkezve. - De biztos vagyok benne, hogy nem volt hiábavaló az edzés. Ma sikerülni fog!
A genin szemei elhatározottságot türköztek, ahogy beszélt. Érezhette Me, hogy a fiú komolyan veszi ezt az ígéretet. Valószínűleg érezte is, ugyanis egyből a közepébe csapott: újra felkeresték a víztározókat, és kiadta Naokinak a régi feladatot: maradjon fenn a vízen. Az egészet megtoldotta egy kis biztatással, ami jelezte a fiúnak, hogy tanítója bízik benne, és komolyan veszi a szándékát. Ezért nagy lelkesedéssel állt neki, hogy az eddig tanultakat kipróbálja immáron a vizen.
A "sima" vizen megállás már ment neki. Nem is volt vele problémája. Viszont a hullámokat most is le kellett küzdenie. Ezért először úgy próbálkozott, hogy behunyta a szemét, próbálta elképzelni, ahogy a labdán áll, és a különféle irányváltoztatásokat kell valahogy kiegyenlíteni. Ezzel a módszerrel próbált egyre inkább ráérezni, majd ha ez már ment, akkor nyitott szemmel ugyanezt.

Most jobbra, aztán balra, megint jobbra, jobbra, balra és... elvesztettem a fonalat... Miért nem lehet a Kagenak egy egyszerűbb házban laknia? Miközben sétálunk a nő ontja magából az információkat, vagyis az információ utáni vágyát. Vajon mit érthetett azon, hogy nem bírta sokáig az előző genin csapata? Mikor megérkezünk a kiképzőterepre, leülünk egy árnyékosabb részre. Gondolom jobb lesz, ha én ragadom magamhoz a kezdeményezést.

- A nevem Tsihidoro Kazuki. Apámat és anyámat rablók ölték meg. A nagyapám, aki szamuráj volt, megmentett engem, majd miután elhozott a faluba harakirit követett el. Miatta kezdtem el gyakorolni katanával. Szeretném megtanulni a Hien stílust és később a Kenjutsut.

Raiden eléggé egy beképzelt alak lehet, már ahogy az irodában sikerült bemutatkoznia. Általában az ilyen beképzel alakok hullanak ki a legkorábban, lásd volt osztálytársaimat. A lány meg csak álldogál és nem csinál semmit, most vagy ő is hülyének néz engem, vagy csak nagyon visszahúzódó.