Konoha kapuja

// Jiraya, Shori: A 20. csapat //
 
Miközben bemutattam a taijutsut, Tenzou nagyobb érdeklődést mutat a lopótökkulacsra.  Majd mielőtt még Shori is megtenné ugyan ezt, egy kéréssel fordulok hozzá, amit aztán meg is tagad. De végül is így lett a legjobb, mert miután edzőtársam is végigcsinálta a taijutsut a férfi nem túl bő mondatokban elmondja a következő találkozónk, helyét és időpontját. De mivel magáról a küldetésünkről nem mondott semmit sem, így először azon kezdek gondolkozni.
* Ez aztán egy pontos küldetésleírás! „nem szokványos csapatról van szó, így nem is szokványos küldetést” na, ez mindent elmond. Nem lesz gond azzal, hogy hány napra készüljek vagy milyen a jellege: testőrködés, kutatás, vadászás…
Feljebbvalónk félbeszakítja gondolatmenetem, kicsit olyan mintha nem szeretne több időt tölteni velünk, mint amennyit szükséges.
* Azt hiszem felesleges kérdezni bármit is kérdezni a küldetésről! De azt nagyon remélem, hogy addigra valahogy összeszedi magát. Mert nem csak minket járatna le küllemével, és viselkedésével, hanem az egész falu jó hírét is porba tiporhatja azzal, hogy részegen megy küldetésre!
Sarkon fordulok, majd a falu felé veszem az irányt, majd menet közben köszönök el:
- Viszlát este! Remélem józanul!
Az erdőből egyenesen hazamegyek, ahogy belépek a házba Asami, odasiet hozzám a konyhából, majd vidáman nyakamba ugrik. Szorosan átöleljük egymást, miközben köszöntőcsókot adunk.
- Mindjárt csinálom a reggelit, gondolom már éhes vagy.
- Igen, azt megköszönném. Addig, ha nem gond én lezuhanyozok!
- Nem, sőt jó is lenne legalább nem terjed el a szag az egész házban!
Amíg én lezuhanyoztam, feleségem a konyhában sertepertélt. Éppen hogy csak áttöröltem magam, orrom már érzékelte, is a konyhából áradó illatokat. Gyomrom nagy korgással jelezte, hogy ő már készen áll, így derekamra csavartam a kezemben tartott törülközőt, majd siettem a konyhába. Megreggeliztünk, amint teleettem magam, felöltöztem mindennapi viseletembe. Majd leültem a kanapéra és azon kezdtem tanakodni ismét, hogy milyen jellegű is lesz. Rövid gondolkozás után ráeszmélek, hogy valamiről semmit sem mondott:
* Akkor most kapunk egy negyedik embert is a csapatba vagy sem? Mert bemutatkozáskor erről is mondott valamit lehet, hogy kapunk egy negyedik tagot is a csapatba. Bár, ha nem mondta, akkor azt biztos, azért mert nem csatlakozik senki. De ha mégis, és csak elfelejtette a szakéra koncentrálás miatt akkor remélem, az új tag nem olyan lesz, mint Tenzou!
Elmélkedés közben Asami is leül, mellém majd vállamra hajtja fejét. Én pedig fél kézzel átkarolom és magamhoz ölelem.
- És milyen ember a mostani tanítód?
- Tenzou? Eddig nem sok mindent tudtam meg róla, azon kívül, hogy szereti az alkoholt. Tanítani viszont jó tud! Bár a gyakorlati résznél otthagyott minket, bár ez azért is lehetett, mert látott bennünk potenciált, hogy magunk is képesek vagyunk folytatni innentől kezdve! Csak az bosszant igazán, hogy nem hajlandó megtanulni a nevemet!
A nap hátralévő részét indulásig feleségem társaságában töltöttem, mert nem tudtam most mennyi időre kell távol lennem tőle. Indulás előtt, összepakoltam a felszerelésem, a hátizsákomba pedig 2-3 napra elég nem romlandó élelmet csomagoltam. Majd az otthoni indulás előtt egy búcsúcsókot csempésztem Asami ajkaira. Ahogy megbeszéltük naplementére, már a főkapunál voltam.

// Akkor ahogy megbeszéltük, majd később szockodunk  //

// Jiraya, Shori: A 20. csapat //
 
A Nap ma furcsán korán kezd lemenni, hogy lassan az égboltra engedje kúszni az éj sötétjét. De előtte még a narancssárga árnyalataival festi ki az eget és felhőket. A főkapuhoz érkezésemkor, Shori már ott várakozott egy magában. Tenzou viszont még sehol sem volt. Ez egy kicsit megnyugtató volt számomra, hogy legalább nem érkeztem néha félkegyelműnek tűnő felettesünk előtt. De hamar megfordult fejemben, hogy talán már ismét ott vár ránk az egyik faágon csücsülve. Mikor barátomhoz érek üdvözlésképpen kézfogásra nyújtom jobb kezemet, szóbeli köszöntésem mellett:
- Helló! Régóta várakozol?
* Huh, hát tényleg sikerült előtte ideérnem! Legalábbis ez pont egy olyan pillanat, ahol hirtelen betoppanna mellénk.
Vezetőnk érkezéséig szinte csak ketten tettük ki az utcán lévőket. Mindössze egy-két kisgyermek rohant keresztül az egyébként forgalmas utcán, valamint pár visszatérő shinobi sietős léptekkel lépi át a kaput a Hokage Irodájának véve az irányt. De nem is csoda hisz a sötétség közeledtének egy újabb hírnöke jelenik meg, a hideg esti légáramlat. Melynek némely erősebb szellője, képes tetőtől talpig megborzongatni az embert. Végül aztán látunk egy kifelé vonuló anbu csapatot, nem nehéz felismerni őket, hisz arcukat mindig az egyedi maszkjuk takarja, ha nem civilben vannak. Látszik, hogy dolguk sietős, a kapu őrei pedig ne mis tartják fel őket. Minden procedúra nélkül hagyják őket továbbhaladni. Végül pedig pár percnyi várakozás után befut a taichounk is, két szőke nővel az oldalán. Látszólag jól mulattak, tán még jól fel is öntöttek a garatra. De az biztos, hogy Tenzou most is megkóstolta jó-e még a szaké. Közben pedig az egyik oldalán lévő hölgy valamelyikünk korát firtatja.
* Ezt most kinek szánta, nekem vagy Shorinak?
Közben feljebbvalónk, ha lehet így mondani kivédi a kérdéses személyt. De még így sem, lehet pontosan megmondani kiről van szó. Elvégre bár én vagyok az, akinek erősebb a lába. De a tegnapi nap folytatott edzés és tanulás következtében Shori is jelentősen megerősödött.
- Abban igaza van, hogy nem vagyunk aggastyánok, mint a jó öreg Tenzou! Vagyis Tenma, ahogy ön hívja. De azért mi sem vagyunk már kölykök!
A másik lány, kicsit mintha zavarban lett volna előttünk, csak néha pillantott felénk és végig szótlan volt. Közben vezetőnk már a kapu felé is viharzott s, az igazoltatni kívánó őr mellkasához nyomta a hokage által aláírt kilépőlevelünket. Majd a férfi elköszönt a lányoktól, végül csak az egyik válaszolt a férfinak, vele együtt pedig mintha nekünk is tenne valamilyen ajánlatot.
* Még, ha komoly is lenne ez az ajánlata, akkor sem élnék vele. Miért is kéne, hisz itt van nekem Asami, aki mindenkinél fontosabb számomra!
A hallgatagabb viszont most sem szólt semmit, csak Shori barátomra pillantgatott. Majd elhaladtak közben pedig piás taichounk átlépte a falu határát, így kicsit nagyobbra vett léptekkel kellet utánamennünk. Közben halkan barátomhoz szóltam, nehogy más is meghallja.
- Úgy láttam a hosszú hajúnak nem vagy túl közömbös! Mit gondolsz, ha Hotaruval nem jönne össze megpróbálod vele?
Majd amint a beérjük Tenzout felé is intézek egy kérdést, bár nem ilyen személyeset.
- Most már elárulnád mi is pontosan a küldetésünk?

// Jiraiya, Arata: A 20. csapat //


A falu kezdett elcsendesedni, a nyüzsgés lassacskán tovaszállt és az éj hírnökei voltak a hidegebb fuvallatok. Még ezelőtt érkezett meg Arata, viszonoztam üdvözlését.
- Yo! Nem igazán, körülbelül 15 perce érhettem ide. -
Még esteledés előtt, három furcsa alak jelent meg előttünk. A kapuőrök ügyet sem vetettek rájuk. Csodálkoztam is eleinte, aztán észrevettem a maszkjukat. Régi emlékek törtek elő ekkor bennem, akaratomon kívül is ökölbe szorult a kezem. A fejemben pedig csak az a gondolat járt, hogy mennyire jó lenne legalább bemosni egyet a maszkos alakoknak. Pillanatokon belül rá is eszméltem a gondolataim helytelenségére. A konohai ANBU-nak valószínűleg semmi köze sem lehetett a múltamban történtekhez.
A sötétség korán leszállt a falura, és részeges mesterünk vele együtt érkezett. Több fővel, mint azt gondoltuk volna. Két szőke hölgy kíséretében. Épp rólunk kezdett el mesélni nekik, mikor észrevett minket. A haját kontyokban hordó nő megjegyzést is tett ránk, mondván „ mi csak még kölykök vagyunk”. Akinek nem inge az nem veszi magára, az ércelődő mondatot figyelemre sem méltattam. * Nem pont egy ilyen nőcske fog felhúzni küldetés előtt. Főleg, hogy még azt sem tudjuk mi a misszió célja. Nem hagyhatom, hogy bárki vagy bármi elterelje a figyelmem.*
A kis közjáték tovább folytatódott, melybe úgy látom társam is  belefolyt akaratlanul. Úgy véltem bölcsebb lett volna ha az önérzetét sértő szavakat ugyanúgy hagyja elrepülni a füle mellett, mint én.
A kapuőr megszólította a jounint, melyből úgy látszott, hogy az általunk feltételezett név helyesnek bizonyult. A falu elhagyása természetesen a két vendégünk számára tiltott volt és amennyiben mesterünknek sem lett volna dolga a kapun kívül ő sem távozhatott volna. De  egy stílusos mozdulattal az őr mellkasába nyomott egy papírt és a lányokat visszaküldte.
A kieresztett hajú hölgyeményre figyeltem fel, egész idő alatt engem bámult. Viszont amikor felvettük a szemkontaktust, eltekintett. * Kutya legyek, ha értem. Egy részeges pacákhoz csatlakozik, aztán amikor a szemébe nézek zavarba jön? Mit keres ez egyáltalán Tenzou mellett? Jobban illene hozzá valami roskadt prostituált, mint egy ilyen csinos lány. De mi van, ha valamelyikük az? Vagy…Nem értem, hogy mit miért! Remélem hogy a hosszú hajú nem kétes nőszemély…* itt hirtelen fordult egy nagyot a gondolatmenet * Bár ha az , akkor sem lenne rossz* végül a nő kiléte és milyensége körül kezdtek el bolyongani a gondolataim. Reménykedtem, hogy a legjobb feltételezéseim legyenek helyesek.
Lassacskán a hölgyek is eltávoztak, a gondolataimat a társam szavai szelték ketté:
- Úgy láttam a hosszú hajúnak nem vagy túl közömbös! Mit gondolsz, ha Hotaruval nem jönne össze megpróbálod vele?- egy szimpla „hülye vagy?” helyett próbáltam a megszorító kérdést kivédeni.
-Kedves barátom. Beszélni ezüst, de hallgatni arany. -
Senseiünk erőltetett menetben haladt előre, a küldetés céljának közlése nélkül. Társam meg is kérdezte, hogy miért is vagyunk is tulajdonképp. Eldöntöttem, hogy ha nem érkezik megfelelő válasz, akkor a mester kap egy kis hidegvizet az arcába. Az időjárás miatt amúgy is hamar kijózanodna.

// Jiraya, Shori: Új kihívás //
 
Sietős lépteinkkel hamar beérjük a vezetőnket, aki közben részegen énekelget egy dalt, amit ha nem tévedek egy bordélyban szedett össze. Majd a dal egy szakaszának a végét a szervezetében kitudja mekkora mennyiségben megtalálható alkohol, visszatérése megszakítja. Az hogy a hányás a dal egy versszakát, vagy végét szakította félbe, az nem érdekel. De szerencsére Tenzou sem kívánja folytatni. Így amíg lehetőségem van rá, előállok a kérdésemmel, hogy mégis hova a búbánatba megyünk és mi célból. Vagyis csak szerettem volna, ha a válaszban szerepelne az úti cél is. Miközben hallgat egyik kezével  letörli szájáról a hányást, majd odalép hozzám.  A válaszban pedig nevemet ismét eltéveszti, sőt egy női nevet aggat rám, ami ráadásul a feleségem keresztneve. A küldetést igaz elmondja mi lesz, de azt nem, hogy mégis hol. Még szerencse, hogy fél fülel hallgatom a híreket. Így tudom, hogy melyik országba tartunk.
* Tehát skorpiók, biztos a sunagakuréből kiözönlőkre gondol. Úgy tűnik tényleg igazak a hírek! Miszerint a folyó országának vezetője más faluktól is segítséget kért.
Miután megválaszolja kérdésem szerencsére a nem hányásos kezét ráhelyezi a vállamra. Majd rám tekint, de olyan érzés fog el miközben szemeibe tekintek, hogy nem is engem figyel. Végül kiadja a parancsszót, sarkon fordul, közben pedig könnyeden elemeli vállamról a kezét. És futásnak ered, mint amikor a préda megérzi a vadász közeledtét és csapot-papot otthagyva menekülőre fogja. Szerencsére egyikünk sem akkora ökör, hogy még ott várjon és azon morfondírozzon mégis hova siet így hirtelen. Inkább mi is rástartolunk, hogy beérjük. Elég sokáig futottunk, és elég nagy iramot diktálva, de egy óra alatt nehezen sikerült a kezdetben párszáz méteres távolságot 40-50 méterre csökkenteni. Utána már egy olyan sebességet futottam, amivel sikerült tartanom azt a távot.
*Tényleg részeg lenne? Indulás előtt még hányt, most meg még csak meg sem botlik.
Még egy jó órát futottunk, mikor Tenzou megállt és bevárt minket, azt egyik faágon, egy valószínűleg rövidre tervezett pihenő miatt. Ahogy mi is megérkezünk, és megállunk izzadt szagunk kicsit orrba csap, hiszen eddig a szembe szél miatt nem érezhettük. Hármunk közül nem kétséges, hogy vezetőnké a legerősebb buké, de minden rosszban van valami jó is a futás alatt végre kijózanodott.
- Erre még nem jártam! Mond Tenzou közel vagyunk?

// Jiraiya, Arata: Új kihívás//


Az előjárónktól egy „könnyfakasztó” dalt hallhattunk. A még epikusabb befejezéstől is könny fakadhatott volna. Az egész küldetés komolyságában egyre jobban kezdtem kételkedni. Annyi öröm volt a helyzetben, hogy legalább kijött az alkohol a sensei-ből és remény nyílt látni józanon.
* Úgy látom nincs szükség szerencsére a vizes tervemre. Kíváncsi vagyok milyen lehet Tenzou, ha nincs olyan állapotban mint az albán szamár. Remélem az ittlétünk célja is minél hamarabb kiderül. *
Gondolatom után, felelt is Arata kérdésére, mely a küldetés célját is megválaszolta pár szóban. Viszont a megszólítás és bensőséges jelenettől majdnem kitört belőlem a röhögés. Nem minden nap szólítják meg az embert a felesége nevén.  A társamnak mintha némi aggodalom látszott volna az arcán a skorpiók hallatán. Számomra viszont az egész új volt, nem tudtam hova rakni az egészet, csak sejtésem volt, az állatok hallatán hogy Sunagakure környékén lesz a küldetésünk helye.
Még mielőtt elgondolkodhattam volna a továbbiakon, Tenzou már sarkon is fordult és nagy sebességgel nekiiramodott az előttünk lévő távnak. Szinte csak reflexből elkezdtünk futni utána.
* Ez így olyan lesz, mintha egy kisgyereket kellene kergetnünk. Nem is baj, hiszen legalább hamarabb kijózanodik.*
A jounin tempója elég gyors volt, már-már pár száz méter előnyre tett szert velünk szemben. Igencsak meg kellett erőltetnünk magunkat, hogy képesek legyünk vele lépést tartani. Egy óra kergetés után sikerült felzárkóznunk hozzá. Ekkor gyúlt ki az agyamban, az a bizonyos isteni szikra. Mind a hármunk csak eszeveszetten fut előre nem figyelve a környezetet,  az éberség teljes hiányában. Tehát Aratához képes egy kicsit lemaradt és futás közben , szememmel fürkésztem a körülöttünk lévő terepet.
*Nem lenne igazán kellemes, ha bárki megtámadna minket út közben. A csatára kellene spórolni az energiánkat.*
Hiába gondoltam a spórolásra, a sensei irama nem engedte ezt meg. Még egy óra erőltetett előremenetel volt hátra. Mire „ végeztünk” vele, ami nem jelentett mást, minthogy Tenzou egy faágon megállt; már társamnak és nekem egyaránt gyöngyözött a homlokunk némi izzadtságcsepptől. Nagy valószínűséggel előjárónk már józan volt, így hát kifújtam magam és vártam a további utasításait. 


// Szeretnék elnézést kérni az inaktivitásom, illetve a posztjaim minősége miatt. A közelgő érettségi eléggé leterhel mentálisan és nem sikerülnek olyan tempóban a dolgok, ahogy szeretném. //

// Jiraya, Shori: Ébredő természet //
 
Falunk gigantikus bejáratától megkezdődött az utazásunk az akkor, még csak sejthető célunk felé, ami a Folyó országa. Meghúzott léptű pár órás futásunk befejeztével, vagy éppen csak egy rövid pihenő keretében Tenzou felé idézek egy kérdést hollétünk felől. Melyre már a józanésszel bíró vezetőnk válaszolt. Ennek köszönhetően, talán most először fordult elő velem életemben az, hogy örülök annak, ha messzire és gyorsan kell utazni egy küldetés miatt. Gyors és tömör válaszát követően helyet foglal az ágon, lábait a levegőben csüngetve. Majd úgy folytatta miközben továbbra is ránk tekintett, a két lábbal a földön álló shinobikra.  Most a küldetésünkről esett szó és végre nem csak elharapott mondatokban közölte velünk, amit amúgy is nekünk bár jobban mondva inkább én húzok ki belőle harapófogóval.
* Akkor jól tudtam, hogy a Folyó országa a végső úti célunk.
A küldetés körülírása, akkor kezdett komoly fordulatot venni, amikor a bökkenő szóhoz eljutott. Kissé bolondos vezetőnk szemeibe tekintve látszik a komolyság. Így mi sem vehetjük félvállról amit, amiket most hallani fogunk. A következőkben, már nem csupán arról van szó, hogy mennyire lényeges is Konohána az, hogy jól teljesítsünk. Hanem az is, hogy mások számára, nem csak a faluba betörő állatok lehetnek a célpontjaik, hanem akár mi is.
* Vagyis a küldetés másodlagos célja a szövetség erősítése az országaink között. Végül is érthető, a háborúkban kellenek a támogató hátországok. Amik, ha emberekkel nem is nagyon, de anyagilag támogatást nyújthatnak.
A férfi a mondandója után felpattan és kezd visszatérni az alap hangneméhez, mikor még egy-két mondatot ejt felénk az óvatossággal kapcsolatban. Majd egy utolsó csintalan mosolyra húzza a száját, mielőtt még kiadná az indulási parancsot, ami elhangzása után már el is rugaszkodik az ágról. A parancs hallatán, már jó magam is egyből futni kezdtem.
* Remélem, még pirkadat előtt elérjük a célunkat. Illetve az sem lenne rossz, ha a küldetés előtt még lenne időnk valamennyire kipihenni magunkat. Elvégre fáradtan az ember teljesítőképessége, is alább hagy.
 Az újabb futásunk alatt a közelemben haladó Shorihoz intézek pár mondatot:
- Tehát még óvatosabbnak kell lenünk, de ez nem mehet a küldetés kárára! Még szerencse, hogy mi ketten már egy jól összeszokott csapat vagyunk. Nem hinném, hogy mások is nagyszámú csapatokban érkeznének. Te mit gondolsz?
Teszem fel végül a kérdést, hogy megtudjam, mi járhat bajtársam fejében. A válaszra várakozás közben pedig tovább, haladok Tenzou után egy dinamikus, jól futható egyenletes tempóban.

// Jiraiya, Arata : Éledő Természet //




A nagy "fékezés" után újdonsült mesterünk egy hosszabb előadást tartott a küldetésről és annak veszélyeiről. A stílusán a józanság nagyot változtatott, szinte lehetett érezni a merészséget a mondatain. Az utolsó pár szó amiket hozzánk intézett pedig számomra ösztönzően hatott és egy széles, vérszomjas mosolyt csalt az arcomra. 
* Beszarni? Ettől? Ugyan már, amíg az óriás dögökkel kell csak foglalkoznunk, nagyobb gondunk nem lehet. Mondjuk Tenzou többet is lehetne józan. Valahogy motiváló ez a fajta hozzáállás.*
A többi shinobival való konfliktus viszont csak tovább mozgatta az agytekervényeimet. Alaphelyzetben a missziónk nem lenne B szintűtől nagyobb, viszont a "bökkenő" miatt könnyen átcsaphat az egész helyzet A-ba. Magam részéről, mint genin elég merész döntés belevágni az egészbe. Mérlegelve a gondolataimat, arra jutottam, hogy egy jóval erősebb kísérőnknek is kéne lennie. Ezt gyorsan el is vetettem, hiszen nem csak csatlakozott hozzánk senki, amióta csak elindultunk. Másrészt nem szerettem volna másra bízni az életem.
Amint a jounin útnak indult, mint ahogy eddig is tettük, a nyomába eredtünk. Szerencsére nem húzott el előlünk most. Ekkor hallottam társam, Arata hozzám intézett kérdéseit. 
- Tehát még óvatosabbnak kell lenünk, de ez nem mehet a küldetés kárára! Még szerencse, hogy mi ketten már egy jól összeszokott csapat vagyunk. Nem hinném, hogy mások is nagyszámú csapatokban érkeznének. Te mit gondolsz?-
-Hogy őszintén válaszoljak, kételkedem ebben. Nem tudhatjuk, hogy milyen számfölénnyel rendelkezik az ellenfél, emlékezz csak a karaván kíséretére. Azon kívül az állatok erőfölényét sem mérlegelhettük még. Ha belegondolsz, ezt a feladatot B-szintűnek tituálhatnánk, de a sikerességét akadályozó tényezők már A-szintűvé is tehetik. Volt egy olyan gondolatom is, hogy valaki erősebb segít majd minket a faluból, de ez eléggé kétséges jelen körülmények között. Egy ideje már figyelem a környezetet, nem vettem észre semmi gyanúsat és szerintem neked is ilyesmit kellene tenned. - mondataimat befejezve tovább kémleltem fél szemmel a környezetet, a másikkal pedig az előljárónk hollétét figyeltem. 

// Jiraya, Shori: Ébredő természet //

Pár órás futás után, tartottunk egy rövid pihenőt, ami csak pár percig tartott. És ennek a jó részét is az tette ki, hogy Tenzou bővebben nyilatkozik a küldetésről. Ami már igencsak ráfért a csapatunk kevésbé informált tagjaira. De amint ezzel végzett újra elindult a végállomás felé, társam és én pedig utána. Futás közben próbáltam Shorival beszélgetni, amit még valószínűleg vezetőnk is hall, hisz nincs köztünk túl nagy távolság. Miután barátom végig hallgatott, felcseréltük a szerepeket és én lettem a hallgatóság.
- Igen igazad, van! Könnyen lehet belőle A szintű küldetés is. Jelenleg csak egy hajszál választja el a kettőt.  És nem arra gondoltam az előbb, hogy nem lehet a mi csapatunknál nagyobb csoport, hanem hogy nem lesz köztük, mondjuk egy 10-15 főt számláló társaság. Az állatok számával és erejével úgyszintén nem lehet számolni, mivel arról sincs információnk. De pont ezért mondtam úgy, hogy MÉG óvatosabbnak kell lennünk. Mert nem csak az állatokkal való küzdelemre kell koncentrálnunk, mert ott van még az is amit Tenzou mondott. Mi is a többiek célkeresztjébe kerülünk. Ráadásul ezen a küldetésen magát Konohát képviseljük! Ami pedig a környezet megfigyelését illeti, természetesen én sem vettem félvállról mindössze csak nem hoztam föl, mert én sem vettem észre semmi különöset. De azért köszi a tanácsot.
Társam válaszát végighallgatom, már ha válaszol egyáltalán. Bár nem mintha lenne más választásom, hisz egy irányba futunk. Már rég ránk esteledett, főleg így, hogy a mai napon még korábban is sötétedett. De mi ezzel nem foglalkozunk. Töretlen léptekkel vágunk át az éjszakai erdőn. Éjfél körül járhat mikor vezetőnk újra pihenőre adja a fejét, egy nagyobb tisztásnál az erdő közepén. A területet, jól összenőtt cserje veszi körül, tökéletes lesz táborhelynek.
* Reméltem, hogy pirkadatra odaérünk. De így sem rossz, hisz úgyis csak azért szerettem volna, hogy pihenhessünk még előtte egy kicsit.
Lepakoltuk cuccainkat a földre, majd tűzifakeresésre indultunk, ahogy Tenzou kérte. Nem mentem túl messze a táborhelytől, mert hamar összeszedtem egy nyalábnyi száraz fát. Visszamentem vele a táborhelyünkhöz, majd lepakoltam őket nem túl messze a cuccainktól. Majd előkészítettem a tábortüzet. Amint végeztem az előkészületekkel már csak a tűzgyújtás maradt hátra, ami nekem nem volt nehéz. Megfogtam egy kisebb ágdarabot, és belevezettem a katon chakrámat, azzal gyújtottam be a tábortüzet. Hamar körül is ültük a kellemes melegséget adó, ropogó tüzet. Tenzou pedig nem hazudtolta meg magát, ahogy alkalma nyílt rá, már elő is kapta kedvenc nedűjét tartalmazó flaskáját, és meg is húzta. Nem kétséges mi volt, benne mert, ahogy levette a kupakot az alkohol szag már, kezdett is szétterjedni.
*Nem is tudom, hogy mi a rosszabb, hogy megint részegre issza magát vagy, hogy meg sem kínál minket.
De egy tábortűz nem az igazi, anélkül, hogy ne lenne körülötte történetmesélés, így Tenzou hamar kérdez is.
- A tervem a jövőre nézve, mint ninja. Az hogy olyan gyors legyek, mint a negyedik hokage volt. Ez az álmom már gyerekkorom óta, pontosabban a kilencfarkú támadása óta. Akkor láttam először és sajnos utoljára harcolni Minato-samát. Ő lett a példaképem, így majd szeretném a későbbiekben a pecséteket tanulmányozni, illetve megtanulni a Hiraishin-t. Viszont Hokagévá válni, nem nagyon szeretnék. Inkább meghagyom Shori barátomnak ezt a pozíciót. Közemberként pedig, nincsenek túl nagy vágyaim mindössze egy boldog, szerető család. Amit már félig elértem már csak a gyerekek hiányoznak.
Mondandóm után Shorit is meghallgatom, bár már úgyis tudom hisz mit fog mondani. Ugyan úgy ahogy valószínűleg ő is tudta mi lesz az én válaszom. De ahogy ő is befejezi, újra megragadom a szót.
- Most mesélj magadról te is egy kicsit Tenzou. Hagy ismerjünk meg mi is téged egy kicsit jobban.
Remélhetőleg csapatunk vezetője is hajlandó mesélni magáról, ha már mi is hajlandóak voltunk mesélni magunkról. Majd, ha a válaszát végigmondja, még akkor is, ha csak visszautasítja a kérésem újra magamhoz veszem a szót.
- Viszont, ha még pihenni is akarunk, akkor aludjunk. Mit gondoltok, legyen váltott őrség? Mert akkor én vállalom az első szakaszt. Döntsétek el, hogy kit ébresszek, fel 1,5-2 óra múlva.
Amíg társaim, döntésre jutnak, addig én rakok még fát a tűzre.

// Jiraiya, Arata - Ébredő természet //

Az irdatlan sprinteléstől már erősen kezdett terjengeni körülöttünk az izzadtság szag, valamint mesterünkből dőlt a kiizadott alkohol. Mondhatni nem voltunk túlságosan partyképes társaság. Igazság szerint nem is volt rá szükség, ahova tartottunk ez nem volt számottevő. Újdonsült mesterünk mondatára lettem figyelmes, hogy le fogunk táborozni. A tempót ismét lecsökkentettük nullára, első ízben körbenéztem és szemléltem a terepet.
* Bokor, bokor, fa, fa... Egy veszélytelen táborozáshoz alkalmas lehet ez a hely. Ezekszerint Tenzou fejében már az is járhatott, hogy egyenlőre nem konfrontálódunk senkivel és semmivel. Remélem biztos átgondolta. *
Utasítás szerint elindultunk fát gyűjteni. Az erdőben leginkább száraz, letört ágakat kerestem, hogy minél könnyebben égjenek. Ettől független egy második beszerző körrel egy nagyobb ágat is becipeltem a táborhelyre, biztos ami biztos alapon. Azután megtörtént a tűzgyujtás is amiről társam gondoskodott. Majd Tenzou feltette a nagy kérdést: mik a terveink a jövőre nézve?. Ez a kérdés kicsit megválaszolhatatlannak tűnt abban a másodpercben. Szerencsére barátom szokás szerint beszédes kedvében volt és ő válaszolt elsőként. Majd én következtem.
-Nos, nem túl sok tervem. Annyi biztos, hogy szeretném a falvamat és a lakóit biztonságban tudni. Valójában nem igazán gondolkodom azon, hogy Hokage legyek. Ha ez Konoha  és a lakosság védelmét jelenti, akkor elvállalnám, ha csak a földesurak szimpátiáját, akkor viszont inkább hagynám. Az én példaképemhez felzárkóznom pedig szinte lehetetlen, hisz nem sok shinobi képes a Shodaime szintjére lépni. -
Mondandóm befejeztével egy ideig csak hallgattam, egészen addig amíg elő nem állt Arata az őrködés felosztásával. Tenzou és az alkoholra való tekintettel, kiléptem a "némaságból", társamhoz közelebb hajoltam és a fülébe súgtam.
- Megértem én, hogy még ebben is hősiesnek akarsz mutatkozni. De inkább gondolkozz ésszerűen, egy részeg embert nehéz felverni álmából, szóval szerintem kezdje ő. Azután ha gondolod jöhetsz te, és én vállalom az utolsó "műszakot". -

// Jiraiya & Jiraiya BT. //

Tulajdonképpen nem nagyon érdekel sem Jiraiya, sem pedig a másik tag megbotránkozó tekintete. Teljesen elégedett vagyok az érvelésemmel, ráadásul nem értem, hogy mi értelme ennek az egész időhúzásnak. Ha időben elindultunk volna, miképpen azt Danzou-sama utasításba adta, akkor már fél nappal előrébb lennénk. Erre itt vagyunk, ráadásul egy vénasszony mezítelen rémképe is beleégett a tudatomba. Egyre kellemetlenebb ez a nap. Szeretném ha minél hamarabb kevésbé ciki események közepébe kerülnék.
Apró incidensnek köszönhető, hogy Jiraiya-san, a főkapunál végre hajlandó tudomást venni arról, hogy engem nem fog lerázni, mert átkozottul parancsom van rá, hogy menjek vele. Jiraiya-san modora közel sem olyan, amilyennek képzeltem, bár ez még elnézhető, elvégre most tapostam a büszkeségébe, még ha jogosan is. Rendben, elfogadom a letargikus hangulatot. A kapun túl érdekes változás következik be, amikor is a Sannin egyik folyamatosan csökkenő presztizsű tagja közvetlenebb, ám de továbbra sem barátságos hangon kommunikálni próbál velem.
- Kuzomi. Kagemare Kuzomi.
Akatsuki? Ki nem hallott már az akatsukiról? Jóformán mindenki hallott már erről a... igazából mi is ez? Szervezet? Banda? Tulajdonképpen csak rémmeséket hallottam valamiféle szörnyekről, akik elképzelhetetlen erőt képviselnek és az Akatsuki nevű akármi égisze alatt csoportosulnak. Összegezve: nem tudok róla semmit.
- Nem kifejezetten...öhm...aktuálisak az értesüléseim.
Ezzel gyakorlatilag nem hazudtam, nem állítottam, hogy semmit sem tudok róluk, de azért egyben jeleztem is, hogy a fellvilágosítás és információfrissítés esedékes lenne. A kérdés, hogy ebből Jiraiya azt hámozza ki, amit Én akarok, vagy azt is, amit nem akarok. Hiába furcsa, mégis csak a Sannin egyike.

/Zauki/

A megjegyzésén csak jót mosolyogtam, majd kíváncsian figyeltem, ahogy a zsebében kotorászott, majd hirtelen egy tekercset nyújtott át nekem. Kinyitottam és olvasni kezdtem, a feladat leírását. Érdekes, nem egy megszokott csapatlétszám. De nem tűnik nehéznek. Gondolkodtam majd rá pillantottam. 
- Nem, nincs több kérdésem. – mondtam, ahogy összehajtottam a tekercset és visszaadtam neki. – Akkor én mennék is összepakolni. – mondtam és mikor engedélyt adott rá én elindultam. Örültem a hirtelen jött küldetésnek, bár kicsit aggódtam. Túl könnyűnek látszik, és aggódom, hogy a nagynéném jól lesz - e még oda vagyok. És kíváncsi vagyok, hogy ki lesz a másik genin. Bár édes mindegy, hogy ki az elvégre nem számít más, mint a csapatmunka és a küldetés sikere.  Gondolkodtam futás közben majd végre elértem a házunkat. Nem volt túl nagy, de pont elég volt nekünk. Gyorsan belöktem a, kaput és ahogy beléptem ledobáltam a csizmáimat, majd rohantam is fel a szobámba. Gyorsan összepakoltam a felszerelésemet, és a fegyvereimet, majd lementem a nappaliba ahol Izumi kanapén aludt. Csak elmosolyodtam, mert az utóbbi időben tényleg kezdett úgy viselkedni, mint egy nagynéni. Hagytam neki egy levelet hogy küldetésre mentem, majd a fotelban hagyott pokrócot felvéve betakartam vele Izumit. Pont mikor ráterítettem a takarót hirtelen felébredt, és megragadva a karomat és át hajított a kanapé fölött. Nagyot nyekkenve értem földet ő meg hirtelen felpattan.
- Te jó ég jól vagy? – kérdezte én meg csak felmutattam a hüvelykujjam. – Ne haragudj nem akartam. De mi ez a menetfelszerelés? – kérdezte hirtelen, ahogy felkelt. Én is feltápászkodtam és kiropogtattam a gerincemet és megforgattam a vállamat.  
- Igen jól vagyok és épp küldetésre indultam. Egy levelet is írtam, mert azt hittem simán megy majd. Az terveztem be takarlak és lépek is, de ez nem jött össze. – mondtam a tarkómat vakarva. 
- Rendes tőled, de ideje lenne indulnod. A végén még elkésel. – mondta és elkísért az ajtóig. – Nagyon vigyázz magadra. Ne feledd, a csapatmunkát. Úgy minden könnyebb. – mondta, ahogy megölelt. 
- Biztos minden rendben lesz veled? Ha gondolod, visszamondom, vagy szólok valakinek, hogy vigyázzon rád, még nem vagyok itt, vagy… - folytatni akartam, de hirtelen megragadta a grabancomat és úgy kihajított, hogy a lábam sem érte a földet. 
- Amég nem teljesítetted a küldetést vissza se gyere! – mondta határozottan én meg elvigyorodtam. Tényleg feleslegesen aggódtam, miatt. Pont olyan, mint régen. Ahogy felkeltem leporoltam ruhámat majd a kapu felé vettem az irányt. Mikor kiértem még visszanéztem, és integettem nagynénémnek ő meg visszaintett nekem, majd futásnak eredtem, hogy a kapuhoz menjek. Mikor oda értem még nem láttam Modoma – sant. Ezért türelmesen vártam rá és a csapattársamra.