Utsushi Rodion

Név: Utsushi Rodion
Ország: Villám országa
Rang: Genin
Kor: 13
Nem: Férfi
Felszerelés: 1 széles övtáska, 3 kunai, 5 shuriken, 10 senbon, 2 füstbomba, 1 doboz energiatabletta, 5 robbanó jegyzet, 1 szerszám szett.
Kinézet: 152 cm magas, 40~45 kg súlyú, viszonylag átlagos testalkatú fiú. Világosbarna haj- és kék szemszínű, Bőre enyhén napbarnított. Ruházkodására szolid, egyszerű öltözék jellemző, amely nem akadályozza mozgásában.
Jellem: Általában higgadt vérmérsékletű, csendes, a háttérben megbúvó személyiségű, aki csak ritkán érzi magát olyan helyzetben, ahol a hangját kell hallatnia. Többet gondolkodik, mint cselekszik. Jelleméből fakadóan megpróbálja a lehető legjobb döntéseket meghozni.

Előtörténet: Utsushi Rodion egy teljesen szokványos családba született Rejtett Felhő falujában. Szülei nagy családot kívántak alapítani, több gyermekkel képzelték el jövőjüket. Négy évvel később megszületett második gyermekünk, az ez után következő két évben megfogant a harmadik. Mikor elsőszülött fiuk chakramanipulálásra utaló jeleket mutatott, tudták, hogy nindzsaként a halál vár rá, de felkészültek erre az áldozatra a falu érdekében.

Elvárásaiknak megfelelően fiuk megkezdte tanulmányait a Ninja Akadémián, amely idő alatt a tanulmányaira összpontosítva töltötte idejének nagy részét. Megpróbált megismerkedni a többi nebulóval, kapcsolatokat kialakítani, de nem járt számottevő sikerrel, igaz barátokat nem tudott szerezni. Így teltek el az akadémiai évei, ahol megkezdődtek tanulmányai, hogy egyszer egy olyan nindzsa lehessen belőle, akire faluja és szülei büszkék lehetnek.

Megjegyzett mindent, amit tudott az évek alatt, mégis érezte, hogy hiányzik valami, ahogyan közeledett az akadémiai vizsga. A hátralévő napokat gyakorlással töltötte. Ninjutsu, taijutsu és fegyverhasználat töltötték ki szabadidejét, de nem került közelebb ahhoz, amit keresett. A vizsgát megelőző napon már nem edzett, spórolt az erejével, de még mindig csak a mozdulatsorok jártak a fejében. A nappal együtt tért nyugovóra és vele is kelt másnap. Még mindig ugyanúgy feküdt az ágyán, mint fél nappal előtte a gondolataiba mélyedve. Többször ellenőrizte le felszerelését, mire úgy ítélte meg, hogy készen áll az indulásra. Időben érkezett a vizsgára, de az utolsók között. Nem volt nehéz megtalálni a többi vizsgázót. Mind egy ajtó előtt várakoztak egyenes sort alkotva. A korán érkezők miatt módosult a kezdés időpontja, így Rodion érkezésekor már több korabelit is látott fejpánttal távozni. A sor viszonylag gyorsan haladt, ülőhelyekre nem is volt szükségük a várakozóknak, bár nem is zavartatták magukat ilyen dolgokkal. Rodion a közvetlenül előtte álló feje búbját nézegetve azon gondolkozott vajon milyen lehet a vizsga, miféle kérdéseket vagy feladatokat kap majd. Az előtte álló alacsonyabb tanuló beszélgetést kezdeményezett egy másik várakozóval, míg tovább haladt a monoton sor. Voltak persze olyanok is, akik aggódtak a vizsga miatt. Ilyen volt a közvetlenül az ajtó előtt álló fiú, aki folyamatosan forgolódott idegeskedve, miközben mormolta magában, amit próbált megjegyezni. A sor monoton haladt előre, az idő múlása egyre nyomasztóbbá vált Rodion számára. Az ajtóhoz érve már semmi se jutott eszébe. Csak olyan lényegtelen dolgokon gondolkodott, hogy hova tűnhetett mindenki, észre se vette, ahogy elmentek. Kinyílt előtte az ajtó, ő következett, így belépett rajta. Balra, a terem végében két chuunin ült egy asztalnál. Csak egy pillanatra néztek fel, mikor a nevet kérdezték a belépőtől, majd egyikük a papírjai között kezdett keresgélni, míg másikuk feljegyzett valamit.
- A sikeres vizsga letétele érdekében produkálnia kell egy klónt és be kell mutatnia egy Henge no Jutsu-t. A transzformációs technika során bármelyik vizsgáztatója alakját felveheti. - olvasta fel a nyurgább chuunin, aki éppen megtalálta a megfelelő iratot.
Rodion kezeivel pecsétet formált, majd kimondta a technika nevét.
- Bunshin no Jutsu!
Halk pukkanás és egy kis füst kíséretében egy újabb vizsgázó jelent meg a teremben, Rodion másolata. A vizsgáztatók pár másodpercig vizslatták szemeiket a másolaton és az eredetin, majd egyenként bólintottak, jelezve, hogy a technika feloldható.
Ismét elhangzott egy pukkanás, miközben füst kíséretében távozott a másolat. Rodion kiválasztotta a nindzsát, aki az imént olvasott, megnézte, amennyire csak tudta, majd ismét pecsétet alkotott.
- Henge no Jutsu! - hangzott el a teremben, amely technikát szintén egy halk pukkanás és egy kisebb füst kísért.
Rodion helyén a nyurga vizsgáztató fél fejjel alacsonyabb mása jelent meg. A vizsgáztató lassan feltápászkodott az asztal mögül, amely momentum felfedte az említett személy egy korábban szerzett sérülését, deformálódott jobb lábát. Lassan közelebb bicegett, majd megkerülte a vizsgázót. Megnézte minden egyes porcikáját egy olyan énjének, amilyen a sérülése nélkül lehetett volna, majd visszabicegett az asztalhoz és intett, hogy feloldhatja a technikát. Megállt az asztalnál, közelebb húzta papírjait és leírt pár szót, majd átnyújtott egy fejpántot.
- Gratulálok. - tette hozzá komoran.

Rodion römmel tért haza aznap, hiszen a fejpántját megszerezte, így elismerték a falu nindzsájának. Már a hazaúton eldöntötte, hogy apjának haladéktalanul megmutatja elért eredményét, de őt nem találta otthon, így a műhely felé vette az irányt. Habár ki kellett lépnie az óvó falak közül, nem félt, hiszen gyerek még, de már nindzsa. Hamar elérte a fákkal szegélyezett utat, ahonnan már igen jól látta úti célját. A szürkületben emberek léptek ki a műhelyből és haladtak egyre távolabb a falutól. Rodion csak ezután érkezett meg az épülethez. Az iménti kisebb tömeg nyitva hagyta maga után az ajtót, de kintről még így se lehetett jól belátni. Rodion belépve apja után fürkészett, de sehol se látta. Otthon, a műhelyben és az ezeket összekötő úton se találkozott vele. ~Biztosan az imént idelátogatókkal ment el~ gondolta magában, bár szokatlannak látta, hogy apja nem vitte magával a felszerelését. ~Így legalább biztos lehetek benne, hogy nem valamit megjavítani ment, hamar készen lesz, utána is eredek~. Alighogy kipattant fejéből az ötlet, már szaladt is arra, amerre a távolban látta a még mindig haladó csoportot. Éppen csak elkezdte követni őket, mikor is letértek az útról és egy az attól távol eső öreg épület felé vették útjukat. Megérkeztek, majd beléptek az épületbe, nem tudván arról, hogy valaki követi őket. Rodion néhány méterre állt az épülettől, kissé görnyedve, miközben tapogatott maga körül, nehogy nekimenjen valaminek. Lassan haladt előre, botorkált minden lépésénél. Látására nem igazán hagyatkozhatott, a kiszűrődő fény jelezte a célját, de az utat nem látta maga előtt. Már csak néhány lépés kellett, míg eléri az ajtót, közben egyre kivehetőbben hallotta a bent folyó társalgást. Nem tudta kivenni, hogy miről társalognak, csak foszlányokat értett meg a beszélgetésből, de jól kivehetően hallotta az apja nevének említését. Ekkora abbahagyta a motoszkálást, visszatartotta lélegzetét, a legkevesebb zajt akarta csapni, hogy mindent jól hallhasson.
- ... így alakult. Neki nagyobb probléma. Rá fog jönni, hogy nem kellett volna visszautasítani minket. Egy éjszaka lent majd megtanítja... - hangzott bentről.
~ Fogva tartják apámat. ~ gondolta Rodion, miközben a szíve egyre hevesebben vert. Megpróbált nyugodt maradni, néhány percig mozdulatlanul állt, próbálta lassítani a légzését és szívverését, miközben azon gondolkodott, hogy mitévő legyen. ~ Nincs időm visszamenni a faluba, túl sokáig tartana ilyen sötétben. Utat kell keresnem apámhoz ~ . Alighogy végiggondolta a tervét, elkezdett az épület körül keresgélni, végigtapogatta az alapzatot, a falakat. Rozoga épület volt, minden négyzetméterén látszott, hogy többször próbálták javítani a hozzá nem értő kezek. Már túloldalán járt, amikor talált egy kisebb hasadékot a falon, valószínűleg egy állat vájta ki. Valami neki volt támasztva a résnek, talán egy asztallap vagy néhány összeszögelt deszka, nem tudta megállapítani, de nem is számított. Fény és hang ebből a helyiségből nem szűrődött ki, valószínűleg nem voltak bent emberek. a deszka mellett benyúlt kezével, érezte, hogy igen sok por rakódott le ide az évek alatt, a helyiség minden bizonnyal üres. Lassan tolta el az útjában lévő tárgyat, hogy minél kevesebb zajt csapjon, nem kívánta felkelteni a bent lévők figyelmét. Az előtte tátongó lyuk alig volt szélesebb nála, ezért levette ruháinak egy részét, nehogy beleakadjon néhány lécbe. Nem engedhette meg magának, hogy a legkisebb hibát vétse, hiszen már nindzsa. Lassan átevickélt az igénybe vett bejáraton, miközben jelenlétét próbálta elrejteni. Felmérte a körülölelő sötétséget, de semmit se látott. Még lassabban és még óvatosabban botorkált, miközben az utat kereste, hogy még mélyebben behatolhasson az épületbe. Megtalálta a szoba ajtaját, alatta kilesve semmit se látott vagy hallott. Lassan kinyitotta, majd várt, hátha történik valami. Kilépett az ajtón. Szemei hozzászoktak a sötéthez, szinte szokatlan volt, hogy ismét ennyi fényt lát. A felhők tovaúsztak az égen utat engedve a holdfénynek, hogy megvilágítsa a házat és beszűrődjön a rosszul rögzített bejárati ajtón. Az ajtó melletti helyiségből hangokat hallott, valószínűleg azokét, akiknek egyike az apjáról beszélt. Lassan elbotorkált a bejárati ajtóig, majd visszafelé haladva tapogatta végig a falakat egy-egy kezével bal és jobb oldalon. Az első ajtó azokra nyílt, akiket próbált elkerülni, haladt tovább lassan, minden lépésére ügyelve. Lassan emeli meg a lábát, majd először sarkát helyezi le, lassan áthelyezi rá a súlyát, majd leengedi lábfejének többi részét is. Monoton lassú mozgással jutott előre, minden lépéssel közelebb céljához. Újabb ajtóhoz érkezett, a nem kívánt helyiséggel szemben. Halknak kellett lennie, közel voltak hozzá, könnyen meghalhatták. Lassan nyitotta ki az ajtót, bármilyen recsegés vagy nyikorgás felkeltheti a közelben tanyázó társaság figyelmét. Már meg se lepődött, hogy ismét a sötétség fogadja. Közelebb lépett, amennyire csak tudott, majd súlypontját a bal lábára helyezve jobb lábát előretartotta, lassan elkezdett ereszkedni, előre tartott lábát mind mélyebben tartva, miközben két kezével az ajtófélfát tartotta. Már elég alacsonyan volt, hogy lábával megérintse a padlót, de nem találta. ~ Talán éppen itt tudok lemenni ~ gondolta, miközben lába hozzáért valamihez, ami hideg volt és kemény, de felszíne sima és szinte vízszintes. Lépcső volt földből döngölve, ami nem képes recsegni és ropogni, mikor rajta áthaladnak. Megnyugtató volt a tudat Rodion számára, hogy már nem kell annyira lassan haladnia, minden lélegzetvétellel egy arasznyit lépnie. A járat az épület melletti terület alatti üregbe vezetett. Egy általános kis nedves barlang, amire ilyenkor számítani lehet. A levegő fagyos volt, a talaj nedves, ismét lassan kellett haladnia, hiába számított az ellenkezőjére. Néhány méter megtétele után már pislákoló fény tükröződését látta a falakon ott, ahol a járat éles ívben elkanyarodott. Nyöszörgő hangra lett figyelmes, valamint nyugodt, monoton léptek zaját hallotta. Hátranézett, de semmit se látott, a hangok tulajdonosai a kanyar után helyezkedtek el. Rodion lassú, nyugodt mozdulattal ellenőrizte le, hogy megvannak még a fegyverei. Elővett egy kunai-t és fal széléhez araszolt. A kunai tele volt már karcolásokkal, látszott rajta, hogy régi, de a felületén még tükröződött a fény. Nem lehetett tisztán kivenni a penge tükröződéséből, hogy mi történik, de látni lehetett, hogy az imént sétáló férfi megállt és visszafordult a nyöszörgő emberhez. Kérdéseket tett fel neki, amiket Rodion nem értett, de felismerte az apja szenvedő hangját. Habár nem értette, hogy hogyan és miért van itt az apja, tudta, hogy csak ő tud most segíteni neki. Lassan felegyenesedett és elindult a férfi felé, aki annyira közel hajolt Rodion székhez kötözött apjához, annak fenyegetése közben, hogy mindkettejük latóterét leszűkítve egyikük se látta előre a közelgő eseményeket. A pislákoló fényforrás mellett elhaladva Rodion árnyéka beterítette a üreget, mindkét előtte álló fél rájött, hogy valaki megjelent.
- Mondtam, hogy ne gyertek, amíg ... ! - hangzott a felszólítás, de abban a pillanatban elcsuklott a hang, amint rájött tulajdonosa, hogy nem az egyik társa jött a barlangba. De ekkorra már nem mert beszélni a nyakához szegezett kunai miatt. Nem kérdezett semmit, tudta, hogy ha már idáig jutott valaki, akkor a társai nem voltak elég erősek, hogy feltartsák. Csak arra tudott gondolni, hogy a társai már halottak és neki csak akkor van esélye ezt túlélni, ha együttműködik.
Rodion szabad kezével a férfi nyakához kapott, gyors lépésekkel a háta mögé került. A férfi nem ellenkezett, így egy egyszerű mozdulattal előrelökte, majd egy közelben található - valószínűleg az apja kínzására használt - tárgyat kapott fel és az imént előrebukdácsoló férfit fejbe vágta vele. Habár nindzsa, még mindig gyerek, nem öl, ha nem muszáj. Az apjához fordult, akinek a szeme be volt kötve egy elnyűtt, részben nedves kendővel. ~ Valószínűleg a száját kötötték be vele, amikor idehurcolták, de már nem számít. ~ gondolta. az apja nem sokat érzékelt a történésekből. Mikor fia megszólította, sírni kezdett. Félt, hogy őt is idehozták kínozni. De a fia levette a kendőt róla és csendre intette. Felsegítette a székről a zúzott sebekkel borított apját, majd az imént elterült férfit együttes erővel a székbe helyezték. A szék újra betöltötte funkcióját, a kötelekkel most már mást tartott fogva. Az apa ezután a kendőjével bekötötte az eszméletlen férfi száját. Gyorsnak és csendesnek kellett lenniük. Rodion megkérte apját, hogy kövesse, majd lassan visszaértek a lépcsőig. Fentről nem hallatszódott mozgás nesze. Lassan felhaladtak a lépcsőn. Elől Rodion, mögötte az apja, aki csak a fájdalomtól nem volt képes a halk járásra, ezért még az eddiginél is lassabban kellett haladniuk. Elérték a bejárati ajtót. Már csak ez választotta el őket a külvilágtól. Lassan nyitotta ki a rozoga ajtót Rodion, majd áthaladt rajta, mögötte az apja. A ferdén rögzített ajtó lassan nyikorogva csukódott be maga után a gravitáció hatására. Egy pillanatnyi csend következett, majd bentről lépések zaja hallatszódott ki. Rodion megragadta apja kezét és magával rángatta az épület mögé, amilyen gyorsan csak tudta. Alig értek az épület oldalsó falának közepéig, a bentiek már elérték a bejárati ajtót. Ebben a pillanatban tért magához a barlangban megkötözött férfi, aki a folyosón lévő társai hangját hallva rájött, hogy nem ölték meg őket és a behatolót még el tudják kapni. Szólni próbált, de a kendő elfedte a hangját. Mozdulni próbált, de a szék fogva tartotta. Ordított, Kiáltott, szabadulni próbált.
- Itt kint senkit se látni. Biztos, hogy innen jött a hang? - kérdezte az ajtóban álló férfi.
- Lentről hallani a foglyunkat, nem szökhetett meg. Csak kinyílt a levezető ajtó. Azt hallhattuk.
- Csukd be! Világosan megmondta, hogy ne zavarjuk, amíg lent van vele!
Visszamentek a szobába beszélgetni tovább, közben őrködve. Csak annyi neszt hallottak ezután, mint mikor egy enyhe szellő megsuhogtat néhány fűszálat, miközben Rodion és apja távolodtak a háztól.

Az írás lelkes: sok hibával de jó céllal és tartalommal. Amit várunk az nyersen bár de benne van, ezért elfogadom. (Ha még írsz bele nyugodtan szerkeszd meg, csak a szerkesztés után válaszolj, hogy megtetted.

Chakraszint: 100
Szint: D
Pénz: 1100 ryo
Technika akkor, ha elfogadod a villám elemet.

Túl fiatalnak érzem a karakteremet, hogy elemet használjon.
Kicsit bővítettem az akadémiai éveket, remélem javítottam néhány hiányosságot és kerekebb lett.