Karagi Rhouken

Név: Karagi Rhouken
Ország: Villám Országa
Falu: Kumogakure
Kor: 15
Rang: Elveszett Ninja

Felszerelés: 1 Katana, 20 Shuriken, 2 Démon Wind Shuriken, 5 Kunai

Kinézet: Vékony és erős testalkatom van. 180 cm. magas vagyok. A hajam rövid és fekete, a szemem pedig zöld. Az arcom jobb oldalán hosszú függőleges vágás éktelenkedik. A ruhám egy egyszerű fekete öltözetből áll, és egy hosszú köpenyből.

Jellem: Harcias és ambiciózus természet vagyok, aki minél nagyobb hírnévre akar szert tenni. Nem sok dolog van amit szeretek, kivéve a harcot. Amióta az eszemet tudom én akarok lenni a legerősebb ninja a világon.
Előtörténet:
Egy éves voltam amikor anyámat, Takano Ino-t megölte a konohai ANBU. Nem sok anyai ösztön szorult belé, ugyanis miután megszülettem elhagyott engem és apámat. A Tűz Országába ment, és aljas eszközökkel foglyul ejtett egy konohai ninját, név szerint Hyuuga Kitano-t. Anyám végzett vele és ellopta annak byakugan szemét. Ezzel magára haragította az egész klánt, és a Hokage személyes utasítására végeztek vele.
Apám Karagi Zaren. Kumogakure véreskezű ex-jounin-ja. Hihetetlenül erőszakos, és kegyetlen ninja volt. Amióta csak az eszemet tudom, nem nézett a szemembe. Úgy bánt velem, mint egy kolonccal, amit neki kell cipelnie. Anyám távozása után ő egyedül nevelt engem.
Ugyan nem tudom milyen volt mielőtt az anyám elhagyott minket, de úgy tűnt, hogy az idő múlásával egyre inkább beleőrült. Egy végzetes küldetés során elveszítette az eszét, és a társai ellen fordított egy nagy erejű jutsu-t. Tudta, hogy nem térhet vissza többet, mert felelősségre vonnák és elítélnék. Ezért eljött értem az éjszaka leple alatt és elvitt magával a faluból. 7 éves voltam akkor, és alig tudtam felfogni, hogy mi történik. Nem akartam elhagyni az otthonomat. Talán gyűlöltem a vele való életet, de a faluban sok barátom volt, akiktől elszakított. Fogalmam sem volt róla, hogy mit tervez, de gyakran hallottam motyogni éjszaka. "Egyedül nem fog menni. Meg fogom ölni" És ehhez hasonlók. 3 napja voltunk már távol mindentől, amikor felkeltett és azt mondta védekezzek. Ekkor nekem esett, és jól elvert. Nem értettem a dolgot, és csak tovább fokozta bennem a mély szánalom érzetet. Tudtam, hogy apám keserű és magányos, hogy nem gondol rám fiaként. Annál jobban meglepődtem, hogy miután zsinórban 4. napon vert péppé engem, közölte, hogy a mai naptól fogva keményen fog edzeni engem.
Eleinte számomra ismeretlen erdőkben éltünk és kihalt házakban, vagy éppen barlangokban laktunk. Gyakran tűnt el hosszú órákra, és ilyenkor egy fához kötözött. Utáltam őt, de mégis vele maradtam. Utólag visszagondolva azt hiszem ennek egy oka volt. Hogy megtanuljak harcolni. Kíméletlen tanár volt, és alig hagyott pihenni. 3 teljes évig hajszolt engem. Különféle Taijutsu technikákat tanított és egyéb alapszintű jutsukat is. Eleinte a chakra koncentrációm csapnivaló volt. Egy reggel arra ébredtem, hogy az apám behajít a közeli tó közepére és azt mondja: "amíg nem tudsz megállni a víz felszínén, addig nem jöhetsz ki. Néhányszor megpróbáltam kimászni, de olyankor rögtön ott termett és vissza rúgott a vízbe. Könyörögtem neki, hogy engedjen ki, de ő csak nevetett. Rájöttem, hogy nem adhatom fel. Egyedül vagyok a bajban, és senkire nem számíthatok. Könyörtelenül bánt velem, de én nem adtam fel. Közel 2 napig erőlködtem a vízben, míg végül biztosan álltam annak a tetején. Egy idő után élvezni kezdtem az edzéseket. Rájöttem, hogy semmi sem tesz olyan boldoggá mint a küzdelem. Sok mindent megtanultam a gyakorlások alatt. A shuriken dobás sebészi pontossággal ment, és néha már egyenlő szinten küzdöttem apámmal. 10 éves koromban a kezembe nyomott egy papír darabot, és megkért, hogy áramoltassam át rajta a chakrámat. A papír kigyulladt és egy szempillantás alatt elégett a kezemben. Eleinte nem értettem a dolgot, de úgy tűnt apámnak nagyonis sokat jelentett ez az apróság. Ekkor azt mondta: -Az anyádra ütöttél. Mire én: -Mit jelet ez? És mikor megyünk vissza Kumogakuréba, hogy végre Genin lehessek?
-Nem azért edzettelek ilyen keményen, hogy felkészítselek a genin vizsgákra.
-Akkor miért?
-Azért mert mi ketten meg foglyuk bosszulni az anyád halálát.
Ezzel minden világossá vált. Apám végezni akar a Hokagéval. Tudtam jól, hogy apám erős shinobi és nagy dolgokat vitt véghez, de még 10 éves fejjel is tisztában voltam vele, hogy apámnak elment az esze. Nem volt mit tenni. El kellett határoznom magam. És én elhatároztam, hogy még aznap megszököm. Aznap éjszaka nem aludtam el. Két gondolat motoszkált a fejemben, és tudtam, hogy döntenem kell. Megvártam míg az apám mélyen alszik, és aztán útra keltem. Fogalmam sem volt, hogy merre menjek, de már egy órája úton voltam. Egyszerre furcsa hangokat hallottan magam körül. Mintha emberek rejtőztek volna körülöttem. Leblokkoltam, és nem tudtam merre induljak. Mikor megfordultam apám állt előttem. Megragadta a torkomat és egy közeli fának szorított. Szó nélkül előhúzta rövid katanáját, és mélyen belevágta az arcomba a hideg pengét. Hosszú függőleges csíkot húzott a jobb szemem alá egészen az államig. Nem jajgattam, és nem sírtam. Tűrtem a fájdalmat, hiszen ez a sebhely a büntetésem azért amit most fogok tenni. A kezem hideg markolatot szorított. Megkövülten vártam, hogy kiürüljön a tüdőm, és megtehessem azt, amit már évek óta tervezek. Az apám arcára ráfagyott az őrült vigyor. Egyenesen a szívébe hatolt a kunai, amit az övéből húztam elő. A hátára borult és nem mozdult többé. Fölé léptem, és elvettem a kardját. A fegyvereit és a köpenyét magamhoz vettem. Tudtam, hogy mit cselekedtem és mégsem volt bűntudatom. Olyan érzés volt, mintha sosem lettek volna szüleim. Tudtam, hogy a magam útját kell járnom. A következő években tovább fejlesztettem a ninja tudományom. Hosszú évek alatt sikerült létrehoznom egy alakmanipulációs technikát. A katana, amit elvettem apámtól csakravezető képességgel bírt, így hozzá tudtam igazítani a technikát a kard használatához. Tudtam, hogy a ninjutsu befejezetlen, de még nem volt hozzá elég tapasztalatom, hogy képes legyek az elemmanipulációval felerősíteni azt.
Senkitől nem kértem segítséget, és nem is vártam, hogy felajánlják azt. Tudtam, hogy erőssé váltam. De amit lehetett, azt elértem magamtól. Most már tapasztalatra volt szükségem. Eleinte kisebb falvakba vándoroltam, és kevés pénz ellenében fogtam el tolvajokat, vagy pár szívességért elintéztem néhány ember haragosát. Egy nap kaptam egy feladatot. Rutin munka volt, el kellett kapni egy őrültet, aki elszökött az igazságszolgáltatás elől. Igazság szerint nem az igazságérzet fűtött, amikor ilyen feladatokat teljesítettem, hanem az emberekért járó vérdíj, és a harc lehetősége. Kiderült azomban, hogy könnyelműen támadtam rá a férfira egy elhagyott erdő szélén. A neve Roguto Jin volt. Amegakure szökött chounin-ja. Soha nem harcoltam még ilyen erős ellenféllel. Tudtam, hogy gyorsan kell végeznem vele, különben ő teszi meg. Számtalanszor megsebeztem, de a föld elemű technikái túl erősek voltak, így könnyű szerrel legyőzött engem. Azt mondta: -Érdekes kölyök vagy te. Kevesen lennének képesek hidegvérrel megtámadni valakit, és az életére törni. Azzal elmenekült. Ez volt az első elbukott küldetésem. De amit ez a férfi mondott nyomot hagyott bennem. Rájöttem, hogy számomra nem okoz különösebb erkölcsi problémát a gyilkolás. Eddig ezt jelentéktelen dolognak tartottam, ugyanis csak végszükség esetén öltem meg a célpontot. Ha lehetett elkaptam, miután tiszta küzdelemben legyőztem. De tudtam, hogy hiába rossz dolog ölni, hiba lenne kiaknázatlanul hagyni ezt a képességemet. Így az évek múlásával egyre inkább kezdtem specializálódni a bérgyilkos munkákra. Egy idő után kezdték megismerni a nevemet. Tudtam, hogy ez egyszerre jó és rossz, mert ha bekerülök a bingo könyvekbe, akkor a legképzettebb ninják fognak vadászni rám. Bár ez az eshetőség nem volt a legjobb, mégsem hagytam fel a munkámmal. Tudtam, hogy előbb-utóbb szembe kerülök olyan erős ellenfelekkel, akivel öröm lesz a küzdelem. De gondolnom kellett a jövőre is, ezért minden szabad időmet az edzésre fordítottam. Sokszor gondoltam az apámra, hogy vajon hiba volt-e amit tettem vele!? Talán támogatnom kellett volna őt az őrült terveiben. Tudtam jól, hogy Konoha tehet anyám haláláról, de nem érdekelt. Nem tápláltam érzelmeket iránta. Tudtam, hogy már a születéseb előtt is kegyetlen volt, akárcsak az apám. Megtalálta a zsák a foltját. És én lettem az eredmény. Akárhogy is, ha másért nem, az életemért hálás vagyok nekik.
Sötét volt a hegy lábánál, ahol a célszemély éberen figyelte a tájat. Nem lesz könnyű észrevétlenül cselekedni. A célpont ismét Roguto Jin. 2 éve körözik, és két éve láttam őt utoljára. Lassan leereszkedem az ágról és előre lopódzom. Itt van előttem karnyújtásnyira. Itt az idő! A fa mögül elő ugorva felé dobom a kezemben lévő shurikeneket. A szél halkabban süvít, és meghallja a veszélyt. Lebukik, és azzal a lendülettel fölém ugrik. Az övéből előhúz négy kunai-t és a fejem felé dobja. Csak egy helycserével tudtam elkerülni a támadást. Előhúztam a kardomat, és lecsaptam rá. Egyből kitért és gyomron vágott. Belém hatolt a fájdalom, de nem lankadhatott a figyelmem. Tudtam mit kell tennem. Futni kezdtem dél felé, de nem jutottam messzire. Éreztem, hogy a földre zuhanok, és a fájdalom bele hasított a karomba. A célpont 4 méterrel előttem állt. Pont ahogy terveztem. Két lépést tett felém, és a csapdám aktiválódott. A levelekkel elfedett háló a magasba emelte Jin-t. Primitív de hatásos tatika volt. A meglepetés erejét kihasználva felé hajítottam a kardom, és az átdöfte a mellkasát. A hálóra erősített robbanó jegyzetek működésbe léptek, és a célszemély megsemmisült.

A nevem Karagi Rhouken. 15 éves vagyok és 2 éve szabadúszó bérgyilkosként tevékenykedem. Célom, hogy én legyek a legerősebb Ninja a villám országában, és mindenki ismerje meg a nevemet.

Szia.
Átírtam a szöveget. Remélem jó lett.

Készen van. Kicsit a végén meg volt kötve a kezem, szóval talán nem a legjobb, de remélem így már elfogadható.