Grakon Teizan

Név: Grakon Teizan
Ország: Iwagakure
Rang: Genin
Kor: 16
Nem: Férfi
Felszerelések: Egy kulacs amelyben mindig van egy kevés Saké.
Képességek (Engedéllyel!): Drunken Style Taijutsu

Kinézet: A karakter barna szemmel és szürkés hajjal rendelkezik. Az arcán egy heg látható, ami három csík formájában maradt ott. A ruházatához a barna kabátszerű fölsője tartozik, egy piros fejkendő és egy sapka, amit hivatalos helyeken vagy híres személyek jelenléténél leemel fejéről. A ruházatának tartja még a jobb csuklóján lévő csuklószorítót és a két nyakláncot, amik egyike a csuklószorítóra van tekerve, másikat pedig a nyakában hordja.

Jellem: A karakter komoly megjelenést is tud produkálni, ezért elsőre sosem tűnik kedves vagy barátságos embernek, ami valójában igaz is. Ennek ellenére a közeli barátaival / ismerőseivel elég kedvesen törődik. Ha valahol probléma merül fel és annak feloldása nem tartozik a küldetéshez, vagy a faluja segítéséhez, akkor próbál elsiklani mellette, arra hagyatkozván, hogy volt már elég problémája, nem kell még egy. Alapjában véve nem egy elszigetelődő jellem, de nem is tartozik azok közé, akik az elsők között szólalnak meg. Harci stílusa kifejezetten... lusta. Eleinte megvárja míg a "vérpisták" és "én majd elintézem" típusú személyek kiélik magukat és csak akkor támad már, ha az ő sora jön. Ez alól persze kivétel az, amikor valami nagyon fontos számára. Először egyenesen rohan ellenfelére, hogy felmérje tudását és harc közben tér az egyre és egyre kézenfekvőbb küzdési módokra és taktikákra. Küzdelem vagy sem, abban a pillanatban amikor nem állnak fényesen a dolgok, előveszi a kulacsát és kortyint egyet... vagy többet és a gondok majd megoldják magukat.

Előtörténet:


Iwagakure falujában születtem, egyedüli gyermekként. Az apám bár egy szimpla kovácsnak tűnhetett, de valójában ő is ninja volt és ugyanolyan kiképzést kapott mint a többiek a faluban. Anyámat még genin éveiben ismerte meg és azóta dúlt a szerelem, de csak egyirányúan, az apámból. Az anyám végig a kiképzésekkel és a chakra elméletekkel volt elfoglalva, ezért ideje sem volt a fiúkkal foglalkozni. Mindaddig folyt ez, míg a chuunin vizsgákon össze nem ismerkedtek és azóta nem tartották a kapcsolatot, mindaddig amíg egy fárasztó küldetés befejeztének gyümölcseként meg nem születtem. Panaszra semmi okom nem volt, lehetett volna mondani, hogy csecsemőként még a pelenkám is aranyból volt. Szüleim gazdagságukat azonban holmi szerencsének köszönhették. Egy küldetésük alatt egy máig ismeretlen küldönc véletlen apámnak adott egy végrendeleti papírt, mégpedig olyat, ami nem éppen neki szólna. Egyszóval abból a pénzből éltek meg a szüleink, mindaddig amíg nem jött a papír valódi tulajdonosa és gyilkolás következtében meg nem szerezte magának a papírt. Mivel a szüleim holtan fetrengtek nevelőszülőket kaptam még alig két éves koromra. Fogalmam sem volt, hogy ők nem az igazi szüleim, így boldogan éltem le a korai éveim.


Szimpla lazsálásból állt az életem, mindaddig amíg az akadémiára nem kerültem. Főként azért szerettem volna ninja lenni, mert elkápráztattak azok a ninják, úgymond hősök akiket mindenki kedvelt a falun belül és jómagam is olyan híres és erős ninja szerettem volna lenni. Elég gyerekes hozzáállás volt, de hát na... gyerek voltam. A nevelő szüleim egyre csak kezdtek elszegényedni, mert a korral nőtt a gyengeségük és a fáradtságuk is, így arra sem volt pénzük, hogy felkészítsenek. Első években eléggé beilleszkedtem a többi gyerekhez és együtt pásztáztuk Iwagakure utcáit és játszottunk különféle játékokat. Az akadémia azonban hamarosan nem csak a szünetekből állt. Kellett tanulnunk a chakra elméletet és ezen felül még hűséget is belénk kényszerítettek. A tanítónk egy Konoha ellenszenves egyén volt, ezért köztünk egyesekben kialakult a falu iránt érzett utálat. Én sajnos nem voltam köztük, szerintem mindegy volt, hogy ki melyik faluból származik, de éppen ezért egyesek kezdtek elhidegülni, külön válni és hamarosan már csak néhányan maradtunk a baráti társaságban. Ekkor jött a valóságos pokol, a doton tanulása. Sokaknak jól ment, egyeseknek kiválóan, voltak akiknek kevésbé, de csak egy volt akinek teljesen nem ment, én. Azt a néhány röpke tanulási órát gyötrelmes éveknek éltem meg, ahogyan mindenki csak kitagadott tudásomnak hiányában és a végére már teljesen kizártak az akkori közösségből. A dotont mire már mindenki elsajátította rajtam kívül és a tanító már fontolgatta távozásom, jöttek a védekezési és a közelharci gyakorlatok. Szerencsémre engedékeny volt a tanító és megengedte, hogy bizonyíthassak eme téren, ami különös módon elég jól sikeredett. Nem tudtam, hogy honnan sikerült felvenni a közelharci képességeim, talán a kisgyermekkori játékok idejéből vagy még előtte, de ebben kiváló voltam. Szó szerint mindenkit messze a hátam mögött hagyván sikerült a közelharcban működnöm. Kezdtem újra belejönni mindebbe, de ekkor ütött meg a hír. Nevelőapám elhunyt. Kezdtem magamba borulni, de erre még ráadott, hogy a gyászoló mostohaanyám egy veszekedés alatt kifecsegte, hogy ő nem az igazi anyám és a már halott mostohaapám sem volt az. A pillanatban amikor kimondta, mintha megállt volna az idő, úgy álltam meg tágra nyílt szemekkel. Hirtelen lenyugodtam és halkan vonultam ki a házból és azóta se tértem vissza. Az akadémiába még mindig bejártam, de utána nem haza mentem, barátom se volt, hogy játszhassak így italozó helyeken húztam meg magam. Eleinte még mint csak egy ott tartózkodó potya lakos lettem volna, majd lassan, először csak sunyiban, de kezdtem fogyasztani az italokat, amikről azt mondták, hogy minden probléma ellenszere... én pedig naív fejemmel el is hittem mindezt. Eleinte csak különös érzelmeket ébresztett bennem a csodaital, majd egyre jobban kezdtem megszokni és volt még, hogy az akadémiai óra előtt is ittam egyet. Valójában tényleg segítette az ital a még akkori sérülékeny gyermeki szívemet. Másfél évig zajlott az efféle életmódom, mindaddig amíg el nem jött a genin vizsga. A vizsga előtt a bár tulajdonosa már sejtette, hogy nem véletlenül tűnik mindig el a Saké, és sikerült is rajtakapnia, amint reggel egy kulacsba töltögettem halkan. A fülemnél fogva húzott ki a helyről, a holmijaimat és a paplanomat pedig a fejemhez vágta, ami eléggé fájdalmas volt. Mérges voltam, ezért gondolkodás nélkül kivágtam őket a szemetesbe. Az egyetlen dolog ami nálam volt az az a fránya kulacs volt, aminek a tartalmáért ennyit kellett szenvednem. Szerencsére sikerült időben belépnem. Fegyelemből és elméletből csodásan provokáltam, de mindvégig letört voltam. Daton képességet azonban egyet sem tudtam megidézni, még csak a nyomát sem, így abból a legalacsonyabbat kaptam. Ezzel a továbbjutási lista aljához voltam közel. Utána jött a védelem, amivel sikerült a közepéhez jutnom. Az utolsó próbatétel előtt azonban közölték, hogy csak a fele kerül tovább, a többinek pedig ismételnie kell majd. A próbatétel azonban sajnos közelharc volt, mégpedig egy az egy ellen, semmi jutsu, semmi trükk. Félre vonultam és kortyolgatni kezdtem a kulacsomból. ~ Nekem annyi, ha megbukom, nekem annyi. Gondoltam, miközben jobbra-balra ingattam a fejemet és lassacskán iszogattam. Egyszer csak a vizsgázó engem szólított. Ellenfelem az akadémia második legjobb bunyósa volt, és erre rá a világ is dőlöngélt előttem. Az ellenfelem nekem rohant, de nagyon lassúnak tűnt, könnyedén kikerültem. Ezután kissé előre dőltem, majd a földön egy előre bukfencet tolva rúgtam hasba a sarkammal. Lassan, ide-oda lépegetve álltam fel, mikor a hasát fogó ellenfelem egyikét próbáltam eltalálni. Először a levegőbe ütöttem, de majd oldalra vittem a kezemet és így nyakba tudtam ütni, ezzel leteríteni. A vizsgáztató eleinte csak gondolkodott, majd ráírta a maximálisnál egyel kisebb pontszámot. Még éppen bekerültem az elfogadhatóak közé, szóval sikerült levizsgáznom. Végre genin lettem, végre saját magam tehettem rendbe az életem és kereshettem meg a kenyeremre való pénzt. Életem legboldogabb pillanatát éltem meg amikor elhagyhattam az akadémiát. Az utána következő három évben pedig mindvégig a testem edzésével és a harcmodorom tökéletesítésével foglalkoztam, de hamarosan már idejét láttam, hogy komolyan a dolgok közepébe vágjak...

/ Bocsánat, ha helyenként elcsépelt, de 0:45-re lett készen és eléggé álmos voltam már a végére x) Ha valamit jobban ki kell fejteni vagy ilyenek, kérem PM-ben jelezzék és módosítom. Nem szeretném újra írni. /

Igen igen kis időre vissza tértem, hogy rontsam a levegőt

NYAHÚ

Elolvasás gondolkodás vagy mi után

Chakra: 100

Ryu: 2351