Satonaka Chie

Név: Satonaka Chie
Kor: 16
Rang: Genin
Falu: Konohagakure
Magasság: 158cm
Súly: 49kg
Szemszín: Barna
Hajszin: Fekete
Vércsoport: 0
Megjelenés: Átlagos testalkatú lány általában egy barna shortot és fekete topot hord, a bal kezén egy ujjatlan, szintén fekete kesztyűt visel, a homlok pántot pedig a bal combján hordja. Egyik szembe tűnő jellemzője, hogy a jobb kézfején egy égési sérülés van ami Konoha jelképét mintázza. Ezt még a chuunin vizsgán szerezte.
Jellem: Egy kedves, életvidám lány. Kevés olyan dolog létezik, ami képes a kedvét szegni, ami leginkább azért van, mert képtelen bármit is komolyan venni de ha valami mégis bántaná vagy szomorú lenne valami vagy valaki miatt azt csak nagyon ritkán mutatja meg mások előtt. Gyakran cselekszik meggondolatlanul ami bajba is sodorja.
Felszerelések:
-1 katana (hátul a derekán hordja)
-5 Kunai
-5 shuriken
- 5 Kibaku Fuda (Robbanó jegyzet)
- 10m drót
- Egy hátizsák, amiben aktuális küldetéshez szükséges dolgokat cipeli (térkép, élelem, hálózsák stb.)

Előtörténet:

A Gennin élet:
Egy minden tekintetben átlagos családban születtem, nem voltunk se híresek se gazdagok. Anya egy elenyésző forgalmú boltban dolgozott apa pedig Shinobi volt. Azt ugyan nem lehetett rá mondani, hogy ügyetlen volt, de sosem volt képes kitörni az abszolút középszintű ninják sorából, nem vitt véghez semmi rendkívülit és nem is övezte őt akkora tisztelet, mint sok más ninját. Ellenben megbízható volt és a küldetéseit általában sikerrel zárta. Nem is vágyott hírnévre vagy elismerésre Tipikusan olyan másodhegedűsnek számitok aki elbújt a nagyok mögé a reflektorfény elől viszont ő volt az, akinek a legritkábban szólt hamisan a hangszere. Ám ez mindig is jellemző volt a családunkra. Nincsenek különleges technikáink, kekkei genkaiunk vagy hasonló az egyetlen olyan dolog, amivel kitűnhettünk volna a szürke tömegből az a farkasokkal kötött szerződésünk, ami mindig generációról generációra szállt, de ez is csak akkor jelentett volna valamit, ha nem Konohában élünk itt ugyanis ezt a kevés „egyediséget” az Inuzuka klán árnyékolta be a harci kutyák használatával. Végül aztán megszülettem és már akkor sikerült megszakítanom a hagyományokat azzal, hogy több generáció óta először lány gyermek született. Az már rég eldőlt, hogy majd apa nyomdokaiba fogok lépni és én is ninja leszek, de mikor ezt idősebb koromban anya elmesélte szentül meg voltam győződve, hogy arra születtem, hogy beírjam a család nevét konoha történelmébe. Az akadémia évek gyorsan elszálltak és eljött a Genin vizsga ideje. Első körben csak kérdésekre kellet válaszolni, ami nem volt túl nehéz a második feladat viszont számomra már annál nehezebb volt. egy egyszerű célba dobás lett volna, ami enyhén szólva nem az erősségem. Mindig is a közelharcot szerettem, de, valószínűleg azért mert nagyon pocsékul dobtam célba. Öt próbálkozás volt ebből kettő betalált (és az se épp középre) három pedig úgy elszállt, hogy még ma is keresik a shurikeneket amiket eldobtam. A vizsgáztatok rosszallóan csóválták a fejüket, de mivel az előző feladat jól sikerült ez még nem jelentette a vizsga végét. A harmadik feladat volt az, ami majd eldönti a sorsom és itt már nem hibázhattam. Annyira izgultam, hogy időnként még levegőt is alig tudtam venni, és amikor bejelentették, hogy utoljára minimum egy klónt kell megidézni hatalmas kő esett le a szívemről. Magabiztosan álltam a vizsgabiztos elé és a gyors kézpecsétek megalkotása után megidéztem egy klónt majd a biztonság kedvéért még egyet nehogy ezen bukjak el. A vizsgáztató mosolygott majd végül benyögte, hogy átmentem. Hatalmas öröm tört rám és amint megkaptam a homlok védőt rohantam is haza, hogy elújságoljam a jó hírt. Másnap megkezdődött a csapatok elosztása. Én egy Kai és egy Ryu nevű fiúval kerültem egy csapatba, ami csak azért volt érdekes, mert folyton azt hangoztatták, hogy fontos az egyensúly a csapatok között azonban nálunk mindenki a közelharcra specializálódott. Én magam általában kenjutsut még Ryu a taijutsut használta Kai pedig mint kiderült a Hyuga mellékház tagja volt és a Jyuuken stílust alkalmazta. A kis csapatunk hamar összebarátkozott és hamarosan meg is kaptuk az első küldetésünket, ami annyiból állt, hogy egy elkóborolt macskát kellet visszavinnünk a gazdájához, ami sikerült is bár majdnem sikerült végeznünk szerencsétlen jószággal. Még jó néhány hasonló típusú és kimenetelű feladat után a sensei rájött, hogy komolyabb küldetéseket is el tudnánk végezni így meg is kaptuk az első igazi küldetés. Ez abból állt, hogy egy csapat banditát kellet elintéznünk, akik egy apró falut terrorizáltak. A csapatunk elsöprő sikert aratott és a nélkül elláttuk a bajukat, hogy a senseinek a kisujját sem kellet mozdítania. Innentől kezdve mind a Hokage mind a sensei belénk vetett bizalma megnőtt és sorra kaptuk a hasonló megbízásokat, aminek köszönhetően rengetek tapasztalatra tehettünk szert és így gyorsabban is fejlődtünk másokhoz képest. Nem telt bele sok idő és a sensei bejelentette, hogy beajánlott minket a következő chuunin vizsgára és, hogy részt fogunk venni rajta.

A Chuunin vizsga:

-Micsoda? – Kérdeztem vissza elkerekedett szemekkel nézve a senseire.
- Mit vagy úgy meglepve? – Vetette oda dölyfösen Ryu. – Ez csak természetes, hogy a sensei benevez minket, hiszen már rég más szinten mozgunk, mint a többi csapat!
- Azért ne szállj el túlságosan! Azokkal, akikkel ott összefutunk, messze erősebbek lehetnek, mint a banditák. – Szólt közbe a szokásos higgadtsággal Kai.
- Igaza van! De hiszek benne, hogy sikerrel veszitek majd a vizsgát. – Nyugtatta le a kedélyeket a sensei.
- Én még mindig nem tartom jó ötletnek. – Jelent meg egy középkorú jounin, fehér égnek meredő hajjal és az arcát eltakaró maszkal. Kétségtelenül csakis Kakashi sensei lehetett az.
- Ezt a gyűlésen már megbeszéltük Kakashi. Hiszem, hogy a geninjeim eléggé felkészültek már a vizsgára.
- Megértem, hogy ennyire bízol a tanítványaidban, de nem te lennél az első, aki elköveti ezt a hibát. A vizsga akár az életükbe is kerülhet, kezdő Jouninként ezt jobb, ha tudod.
- Tisztában vagyok ezzel, és ha jól tudom te is ugyan így tettél anno nem igaz? – Kérdezett vissza szúrós pillantásokat intézve a jounin felé. Kakashi végignézett rajtunk majd egy halk sóhaj után elköszönt és egy pukkanás kíséretében eltűnt.
- Nos, azt hiszem nektek pedig jobb lesz, ha felkészültök vizsgára! – Mondta majd ő is eltűnt. Az első forduló napja hamar eljött és kicsit meglepett, hogy ez egy sima teszt.
-Na ne már! Ennél azért többre számítottam. – Mondtam a társaimnak aztán rémülten kiáltott fel. – Ugye nem célba dobás lesz a második forduló, mint a genin vizsgán, mert ha igen akkor én megfejelem a falat!
- Nyugi! Biztos lehetsz, hogy nem ennyire egyszerű lesz a dolgunk. – Mondta Ryu egy huncut mosollyal az arcán.
- ÁÁÁÁ neked lehet egyszerű, de én azon tuti megbuknék. – Markoltam bele a hajamba.
- Egyelőre koncentrálj, erre a körre utána rá érsz azon aggódni. – Nyugtatott Kai.
- Igaz! – Bólintottam majd leültem a kijelölt helyemre. Kai valahol az első sorban ült még Ryu pont előttem.
~ Puskázni nem nagyon lehet. ~ Állapítottam meg miközben végig néztem a felügyelőkön. ~ Nagy szükségem nincs is rá. A kérdések nehezek, de a legtöbbre tudom a választ.~ A teszt lassan a végéhez közeledett ezért ránéztem Kaira és Ryura hogy áll. Kai nyugodtan töltögette ki az előtte lévő papírt, ami nem lepett meg, hiszen a byakugannal könnyedén le tudta nézni bárkiről, az viszont meglepett, hogy Ryu is bőszen írogatott valamit. A harcban nagyon ügyes, de az elmélet már kevésbé megy neki. Kicsit előrébb hajoltam, hogy lássam mit is ír.
-Ez hülye! – Mondtam félhangosan, amit ő is meghalhatott, mert hátra fordult és egy kaján vigyorral az arcán integetett majd visszafordult. A tesztpapírja tele volt minden féle rajzzal és firkával emiatt tűnt úgy, hogy ír.
~ Én kinyírom, ha ennek vége!~ Hamarosan a vizsgabiztos letetette a tollat és felkészült arra, hogy elmondja az utolsó kérdést, de előtte még felhívta a figyelmet, ha valaki a csapatból nem tudja a választ, akkor mindenki elbukja a tesztet és annak esélyét, hogy valaha is chuunin lehessen és, hogy még most visszaléphetnek. Ennek hallatára többen is elhagyták a termet majd miután nem akadt több jelentkező bejelentették, hogy azok, akik itt maradtak átmentek. Némi magyarázás után egy másik vizsgáztató jelent, meg aki bejelentette, hogy ő tartja majd a második fordulót, ami hamarosan kezdődik.
-Ugye tudod, hogy nagy mákod volt? – Léptem oda Ryuhoz, közben pedig Kai is csatlakozott.
-Hehe… szerencse… hát nem igazán.- Dörzsölte meg a tarkóját.
-Hmm? – Vonta meg a szemöldökét Kai.
- Halottam mikor két friss chunin erről beszélt, úgyhogy tudtam miféle lesz az utolsó kérdés.
- Akkor is szerencséd volt.
- Egyszer azt halottam, hogy a szerencse is egyfajta képesség, amire egy shinobinak szüksége van. – Kezdett el vigyorogni.
- Persze… persze.. – Feleltük Kaial szinte egyszerre és otthagytuk. Elvezettek minket egy elkerített erdőhöz ahol a következő vizsga várt ránk.
- Ez itt a halál erdeje! – Kezdett neki a vizsgáért felelős shinobi. – Minden csapat kap egy föld tekercset vagy egy ég tekercset és különböző bejáratokon beléptek az erdőbe. A feladatotok, hogy eljussatok az erdő közepén lévő toronyig mindkét tekercs birtokában. - Fejezte be végül.
- Ez könnyű lessz. – Mondta Ryu.
- Pedig nem az. Ahhoz, hogy mindkettő tekercs nálunk legyen, le kell győznünk egy másik csapatot. – Javította ki Kai.
- Mint mondtam, ez könnyű lesz. – Ismételte meg sértődött hangon.
- Halál erdeje? Bizalom gerjesztően hangzik. – Jegyeztem meg mit sem törődve a két fiú beszélgetésével.
- Te meg ezen vagy fenn akadva? – Kérdezett rá Ryu gúnyosan.
- Én vagyok az egyetlen?
- Ja! – Legyint egyszerre a két srác. Miután megkaptuk a tekercsünket (föld) és elvezettek a kijelölt helyre már tűkön ülve vártuk, hogy végre elindulhassunk majd mikor végre kinyílt a kapu úgy iramodtunk meg, mint ha puskából lőttek volna ki minket.
- Na és mi a nagy terv? – Kérdezte Kai útközben.
- Megkeresünk valakit, leverjük, tovább megyünk. Egyszerű és nagyszerű.
- Egyetértek.
- Kicsit túl egyszerű. – Sóhajtott egyet kai. - Byakugan! – Aktiválta a technikát és azzal pásztázta a környéket. Nagyjából fél napig haladtunk előre anélkül, hogy bármilyen ellenfélbe botlottunk volna.
- Nem fáradtál még el? – Kérdeztem Kait aki még mindig aktívan használta a byakugant.
- Nem, megvagyok, nem kell aggód…- Elharapta a mondatot és hirtelen megtorpant.
- Ellenfél? – Kérdezte Ryu. Hangja cseppet sem volt rémült vagy aggódó sokkal inkább örült annak, hogy végre belefutottunk valakibe.
- Egy ember… egy tó közelében… háttal áll.. épp a készleteit tölti föl… nem látom nyomát a társainak. – Szórta el az információ morzsákat Kai.
- A tekercs? Mi van, a tekercsel? – Kérdezte türelmetlenül Ryu.
- Nála van! Az övére tűzve a bal oldalán.
- Remek! – Kiáltottam fel és megiramodtam.
- Várj. – Kiáltottak utánam és halottam, ahogy ők is megindulnak
~Már látom is, hihetetlen milyen pontosan le tudta írni a helyzetét. Mindig rácsodálkozom a byakugan erejére.~ Egyre közeledtem felé. ~ Nem vett észre, itt az esélyem.~ Előhúztam a katanám és egyetlen pontos vágással akartam ez gyorsan lerendezni az ellenfél azonban hirtelen megfordul és három shurikent hajit felém, ami mind a mellkasomat találja el, sérülést azonban nem okoz mert még időben kapcsoltam és egy helycsere jutsuval előztem meg a bajt. A hátrahagyott füstből Ryu ugrott elé és egy méretes ütéssel próbálta elintézni a fickót. Ez látszólag igen csak meglepte, de elég gyorsak voltak a reflexei ahhoz, hogy elugorjon így az ütés a földet érte el, amiből kisseb darabok szakadtak ki annak hatására. Az ellenséges ninja a tó közepe felé ugrott Kai pedig rögtön üldözőbe vette és a Jyuukennel folyamatosan támadás alatt tartotta viszont ő folyamatosan kitért a csapások elől. Kihasználva még nem figyel, a levegőből támadok rá a kardal ami újabb kudarcba fulladt. Egy gyors rúgással ellökte magától Kait majd rögtön ezután megragadta a kezem, amiben a kardot tartottam és átdobott a vállán közben ugyan azzal a lendülettel egy erős csapást mért a gyomromra. Egy mély levegőt vettem, már amennyire tudtam felkészülve arra, hogy elmerülök a vízben, de furcsa mód nem így lett. Ahelyett, hogy elmerültem volna zuhantam. A víz mintha eltűnt volna alólam és végül nagyot csattantam a tó puha ám meglehetősen kavicsos talaján. A nem túl finom földet érés miatt a látásom kissé elhomályosult, de ahogy ott feküdtem láttam, hogy a vízben egy kisseb alagút keletkezett majd pedig felülről rám zúdul a hatalmas víztömeg.
-Chie! – Kiáltott Kai és tovább rohamozta a férfit, aki ezúttal nem mozdult csak nézte, ahogy Kai ökle közelit felé. Azonban mielőtt az ütés elérhette volna a tó vize mintha életre kelt volna és egy része ráfonódott a karjára és megalította, majd felemelte a levegő és bele csapta a tóba amitől elvesztette a koncentrációját és a byakugan eltünt.
- Ez meg mi a jó isten? – Kérdezte Ryu elképedve. Egyikük se értette miféle jutsuval lehetett képes erre. - Rohadék! Szétverem azt a hülye fejed! – Kiáltott Ryu és meggondolatlanul neki rontott a shinobinak aki továbbra is csak higgadtan állt. Ryu is hasonlóan járt, mint Kai csak neki nem a kezére, hanem a lábára tekeredett a víz majd felkúszott rajta egészen a fejéig és ott egy gömbé alakult beterítve az arcát meggátolva, hogy levegőt vehessen.
- Ez nagyon nem jó! – Kai megpróbált oda rohanni a vízből azonban egy ököl nőtt ki és két ütéssel tántorította hátra őt, az egyik a fejét a másik a gyomrát találta el.
- Azt hiszed, ennyitől kifekszem?! – Ugrottam ki a vízből és mivel a kardom valahol a víz alatt pihent egy rúgással támadtam meg a nyakát célozva, ami egyszerűen áment rajta.
- Egy víz klón? – Kérdeztem meglepetten.
- Nem ez valami más! Egy szem chakra sincs abban ott. – Válaszolt Kai aki közben újra aktiválta a byakugant.
~ Akkor mégis mi? Ráadásul, ha nem jövünk rá gyorsan Ryu megfullad.~ Néztem rá a kapálódzó fiúra, aki próbálta levakarni a vízbuborékot magáról. Közben újabb öklök „nőttek” ki a vízből és engem támadtak aminek láttára előkaptam egy kunait és azzal vágtam meg az egyik felém tartó kezet. A tó ekkor pár pillanatra elkezdett hullámozni.
-Szóval ezt már annyira nem szereted? Akkor tessék, itt van még! – Felugrottam a levegőbe és robbanó cetliket dobáltam a tóba amik rendre fel is robbantak. A karok és Ryut fogva tartó víz belefolyt a tóba a robbanások hatására és valami mintha üvöltött volna.
- Chie most támadd! – Kiáltott felém Ryu.
- Értettem. – Szóltam vissza és amint „vizre” értem egy gyors rúgással támadtam meg a gerincét amit már nem tudott kivédeni és nem is hatolt át rajta a lábam.
~Végre!~ A rúgás elrepítette egyenes a még mindig köhögő fiú irányában.
-Ryu! – Kiabáltam oda, hogy felhívjam a figyelmét.
- Tudom! – Felet kissé rekedtes hangon és gyomorszájon ütötte a felé repülő fickót majd megfogta a karjánál és néhányszor megpördülve kidobta őt a szárazföldre ahol elterült.
- Itt a vége! – Kai ugrott felé és a jyuukennel szíven ütötte a fekvő ellenfelet. A test vonaglott párat majd nem mozdult. Fáradtan odasétáltam hozzá Ryuval az oldalamon és mindhárman a testet vizsgáltuk.
- Legalább megvan a tekercs. – Mondtam és nyúltam volna érte, amikor a holtest egyszer csak vízzé vált és elfolyt a földön.
- Mi a…? – Kaptam fel a fejem. A víztömeg egy kicsivel odébb újra össze ált és a gyomrát fogta. Kai támadását ki tudta védeni, de a miénket már nem. Egy pár pillanatig minket nézett majd futásnak eredt.
- Nem szöksz meg!- Indultam utána a többiek pedig követtek. Hamar utolértem a fickót és az öklömmel a tarkóját céloztam a test pedig újfent vízzé alakult a tekercs viszont a földre pottyant.
- Már megint? – Mérgelődtem és a tekintetem a tekercsre fókuszáltam mellette viszont valami elkezdett ragyogni és nem csak itt, hanem a földön több ponton is.
- Vigyázz! – Halottam Kai hangját és éreztem, ahogy a tenyere a mellkasomhoz ér és ellök onnan a következő pillanatban pedig több robbanás rázta meg a földet. Elvesztettem az eszméletem egy kis időre csak egy forró égető érzés a jobb kézfejemen térített magamhoz. A fájdalom egyre erősödött és reflexszerűen elhúztam a fejem. Egy halk puffanást hallottam, majd nagy nehezen oda fordítottam a fejem. Kai teste feküdt mellettem feje eddig a kezemen pihent és a robbanástól átforrósodott a homlokpántja okozta a fájdalmat. Még volt annyi erőm, hogy szétnézzek. A táj nagy részét a lángok felperzselték majd megpillantottam Ryut aki egy fa tövében feküdt aztán pedig egy ég tekercset ami pont elöltem hevert
- Ezt ejtette el az a klón. – Motyogtam magamban és erőt véve magamon nyúltam a tekercsért, amit amint megérintettem vízzé vált és szétfolyt a kezemben. Csak ekkor fogtam fel mi is történt.
~ Az egész csak egy csapda volt, amibe szépen bele is sétáltunk. Szánalmas!~ Néhány könycsepp gördült le az arcomon, tudtam, hogy a vizsgának itt vége sőt, talán még másnak is.
-Nem klón volt hanem Sakama. – Hallottam egy férfihangot, aki oda sétált hozzám mellette pedig egy cápaszerű lény volt. A férfi mutatott egy kézjelet majd a lény egy pukkanás kíséretében köddé vált.
- Ő az én házi kedvencem. – Mondta vidáman. Majd lehajolt és elvette tőlem a tekercsünket.
- Siess, nem bírom ezt a füst szagot. – Szólalt meg egy lány, aki feltételezhetően a társa volt.
- Mondtam, hogy a csapdám intézi el őket. – Jelent meg egy harmadik alak is. – Neki szerencséje van, hogy túlélte.
- Jó, jó! Mindegy most már. A lényeg, hogy megvan a tekercs.
- Végzel vele? – Kérdezte a lány.
- Miért tenném? Nem személyes, csak szerencsétlenségére belénk botlott. Ennyi az egész. – Az arcukat nem tudtam rendesen megnézni és a fiú mondata után végül el is ájultam. Amikor magamhoz tértem már egy kórházban feküdtem, a sensei pedig mellettem állt. Nem tudom mióta lehetett ott valószínűleg csak pont jó időben jött látogatóba.
- A többiek jól vannak? –Bukott ki belőlem a kérdés. a sensei arca komor volt kissé habozott majd válaszolt.
- Kai nem élte túl a harcot, Ryu pedig még nálad is súlyosabb állapotban van. – Csak hallgattam. Nem tudtam mit is mondhatnék.
- De rendbe jön? – Kérdeztem végül.
- Nincs életveszélyben. – Mondta, amitől egy kicsit megnyugodtam, de aztán tovább folytatta. – Azonban a gerince súlyosan megsérült, nem valószínű, hogy valaha talpra tud majd állni. – Újabb csönd honolt a teremben. A fejem a plafon felé fordítottam és a mennyezetet bámultam. A sensei nem szólt semmit csak kilépett szobából. Hallottam, ahogy a halk léptei visszhangoznak a folyosón. Nem tudtam mit tegyek, vagy egyáltalán, hogyan leszek képes elfogadni ezt. Elnyomott az álom. Viszonylag hamar felépültem és első dolgom volt, hogy meglátogassam Kai sírját. Időközben a Sensei feloszlatta a csapatot és lemondott arról, hogy új tanítványokat vegyen magához. Egyedül maradtam. Még jó ideig nem tudtam küldetésre menni, de úgy döntöttem ennek ideje most már véget vetnem és visszatérnem a normális kerékvágásba.