Sasagami Neil

Név: Sasagami Neil
Ország: Víz Országa
Rang: Genin - Elveszett Ninja
Kor: 17
Nem: Fiú
Felszerelések: 5 db Kunai, 5 db Shuriken, 1 db Katana, 2 db Fuuma Shuriken, 10 db Senbon, 1 db Elsősegély készlet, 10m Dróthuzal, 5 db füstbomba.
Kinézet: Hosszú világosbarna, kócos hajú, magas, fehér bőrű, ében fekete szemű fiú. Sokat edz, annyira nem látszik meg rajta, de természetesen ennek ellenére erős. Egy fehér rövid ujjú pólóba jár, és fekete nadrágot hord. Mindkét karján az alkarjáig fáslival van bekötve, de az ujjai nincsenek betekerve. A bicepszeire, és a lábaira súlyok vannak kötve, hogy ha nincsen rá ideje, akkor is képes legyen edzeni, és a harc közben, ha leveszi őket, nagyban megnövelik sebességét és erejét. A katanáját a csípője hátoldalán hordja. Egy lapos talpú szürke edzőcipőt visel, melynek a talpa fehér. A nyakában egy medál található, a jobb kezén lévő mutató ujján pedig egy gyűrű.
Jellem: Nem szeret nagy tömegekben lenni, de amikor 5-6 ember egy csoportba verődik, azt még elviseli. Annak ellenére, hogy elveszett ninja, jó humorú, és barátságos. Nem hirtelen haragú, megfontolt és elővigyázatos, de ha egy barátját vagy hozzá tartozóját bántják, nem bír tétlenül ülni. Jó logikája van, hasznos terveket tud kitalálni, és ügyes a csatákban. Nem szereti annyira az erejét fitogtatni. Türelmes, tudja, hogy ha valamit el akar érni, ahoz idő kell. Jól ért a fegyverekhez, jól tudja kombinálni a dolgokat.



Előtörténet: 17 évvel ezelőtt születtem, nem messze Kirigakure no Sato-tól, egy két emeletes faházban, ahol a szüleim is éltek. A háztól keletre található volt a falu, északra egy kisebb tó, melynek jobb oldalán néhány bambusz nőtt, nyugatra pedig egy sűrű fenyőerdő, ami se éjszaka, se nappal nem engedett be egy parányi kis fényt sem. A házból szép rálátás volt a falura. Már kis koromban elvarázsolt a falu éjszakai látványa, ahogyan a holdfény gyönyörű csillogása átszeli a ködöt, és rávilágít a falura, ami a gyengéden fénylő csillagok alatt terül el, és ahogyan a falon éjszakai őrjáratozó shinobik fáklyáinak lángja lágyan szűrődik ki a ködfátyolból.
Édesapám, és édesanyám is a falu shinobijai voltak. Apám egy villám és tűz elemet használő, erős shinobi volt, anyám pedig egy medikus-ninja volt. Apám egy magas, izmos férfi volt, rövid, sötétbarna hajjal, fejpántját pedig a vállán hordta. Egy kedves férfi volt, aki gyakran szokott viccelődni, de ha harc, vagy egyéb ahoz hasonló körülmény lépett fel, nagyon komoly volt. A szüleimmel jó viszonyban voltam, szerettem őket és ők is szerettek engem. Anyám egy magas nő volt, kinek a fekete haja a tarkójáig ért, elől pedig éppen, hogy lefedte homlokát, ő a fejpántját hajpántként hordta. Egy csendes, vékony hangú, karcsú nő volt aki nem szokott sokat beszélni.
Kis koromban már beírattak az akadémiára, így hamar el kezdtem tanulni, hogy ninja lehessek. Kitaláltam egy edzésrendszert, ami végül is véletlenül jutott az eszembe. Egyik délután, amikor az udvarunkon a kunai dobást gyakoroltam, ahogyan eldobtam a kunait, az egyik letört bambusz tetejére beakadt a karikája, ezért a bambusz jobban lehajlott, de tartotta a súlyt. Ekkor eszembe jutott, hogy ha én is viselnék súlyokat, akkor folyamatosan, megállás nélkül tudnék edzeni. Ezt az edzésmódot pedig csináltam nap mint nap. Az akadémián több barátot is szereztem, akikkel a szünetekben voltam, iskola után pedig nem találkoztam velük, mert lefoglalt az edzés. Az akadémián nagyon megtetszett nekem egy lány. Hisakinak hívták, egy kicsit ügyetlen volt, de rengeteg elhatározási- és akaratereje volt, ami miatt hamar be tudta hozni a lemaradását.
Amikor a Genin vizsgára került már a sor, aznap elég izgatott voltam, de bíztam magamban, és a tudásomban. Mikor megérkeztem az akadémiára, már csak rám és még néhány emberre vártak. Amikor ők is megérkeztek, belekezdtünk a vizsgába. Én a várakozási idő alatt a falnak támaszkodtam és vártam, hogy engem hívjanak. A feladat mindenkinek ugyanaz volt, egy klónt kellett létrehozni. A várakozási idő alatt elmerültem a gondolataimban, de egy névre felfigyeltem.
- Hisaki, te jössz! – mondta a vizsgáztató. Megláttam, ahogy Hisaki odamegy a vizsgabiztoshoz.
- Ööö... Mindent bele! – mondtam kis habozással és egy kicsit el is pirultam. Felém nézett és rám mosolygott, egy kissé elpirulva. Készített egy klónt, ami összerogyott, majd eltűnt. Mivel nem sikerült neki, a vizsgabiztos nem engedte át és ezért a lány sírva kirohant a teremből. Utána akartam menni, de ahogyan sarkon fordultam , azt mondták:
- Sasagami Neil, te vagy a következő! – Egy nagyot nyeltem, majd odamentem a vizsgáztatóhoz. Összetettem a kezeimet, koncentráltam a chakrámra, majd létrehoztam egy klónt. A klón sikeres lett, majd egy elégedett mosollyal ránéztem a mellettem lévő klónra. A vizsgáztató egy gratulációval átadta a fejpántomat, amit fel is csatoltam a homlokomra. Később kiosztotta a mesteremet. Egy magas, szőke hajú férfi volt. A csapattársaim egy fiú ikerpár voltak, akiket Akio-nak és Dakionak neveztek.
Két év telt el a Genin vizsga után, számos küldetést megcsináltunk a csapattal. Egyik reggel azonban megtudtuk, hogy Dakio öngyilkos lett. Akio lelkileg roncs lett, a mester vigasztalta egész nap. Másnap napnyugtakor, a sensei bemutatta az új csapattársunkat, Hisakit. Nagyon örültem, hogy ő lett a csapattársam. Egy gyönyörű nő lett belőle. Hosszú, fekete haja válláig ért és egy vörös tincs lógott bele gyönyörű kék szemeibe. Egy ujjatlan piros pólót viselt és egy combközépig érő fekete nadrágot, és egy hosszúszárú csizmát. A lába be volt fáslizva, ami kilógott a csizmájából.
Egy évig voltunk csapattársak, amikor egy váratlan esemény történt. Egyik napnyugtakor, valami fontosról akart beszélni velem. Egy kisebb eldugott helyet választott, ahol a nap ránk süt, és árnyékaink hosszan elnyúlnak a földön. A haját a füle mögé igazította, elpirult, majd jobb kezével megérintett. Már levegőt vett, amikor láttam, hogy egy pici árnyék hihetetlen sebességgel közelít felénk. Egy kunai volt, amire egy robbanó jegyzet volt felcsatolva. Elugrottam onnan, Hisakit is magammal rántva, hogy ne érje sérülés. Egy ANBU tag volt a mi falunkból a merénylő. Hirtelen mögénk termett, leszúrta Hisakit egy tőrrel, majd elvágta a torkát. A szemem előtt esett össze Hisaki, és nyúlt el a földön, és vére kifojt az utca kövére. Ahogyan a nap is, Hisaki is nyugovóra tért.
- Miért...miért?!- ordítottam el magamat.
- Neil-kun... Hisakit meg kellett ölni, a kage parancsára, és ha most megbocsájt... – mondta majd eltűnt. Letérdeltem a földre, és csak sírtam. Másnap amikor odamentem, ahol nap mint nap szokásosan találkoztunk a csapattal, csak Akio volt ott.
- Hé Neil, hallottad, hogy Hisaki meghalt? – egy nagyot nyeltem, és kezdtem ökölbe szorítani a kezem, de folytatta – Én is meg akartam verni azt a mocskos kis... – mondta, de nem tudta befejezni mert egy jól irányzott ütéssel pofán vágtam.
- Hogy mered...- hörögtem magam elé, majd kivontam kardomat és nekirontottam Akionak. Előkapott egy kunai-t, és hárította a támadásom, emiatt hátraszökkentem.
- Tehát így állunk – mondta Akio, majd elindult felém.
- Így... – mondtam, majd elordítottam magam:
- Bunshin no Jutsu! – majd ahogyan körülnéztem nyolc klón állt mellettem. A taktikám egyszerü volt. Kihasználtam a sima bunshinok hátrányát, hogy nincsen fizikai valójuk, így egyik klónból a másikból futkostam, úgy, hogy teljes takarásban legyünk, így olyan legyen, mintha összefolynánk, majd szétválnak, és a klónok is futkároztak, így összetévesztve, hogy melyik lehetek én. Ezt látva felugrott, és mindegyikbe egy senbont dobott. Az összes klónon átment, de engem viszont eltalált, ami kizökkentett, és így felfedezte, hogy melyik vagyok én. Majd ezt kihasználva pofán vágott amitől elrepültem, és közvetlen egy fának csapódtam. Felálltam, és támadni akartam a katanámmal, de a mester elém állt és nem engedte.
- Ti mégis mi a francot csináltok?! – ordította kikelve magából.
- Nem fogok egy másik olyan falubeli tagnak magyarázkodni, akinek a kage parancsol - jelentettem ki, majd sarkon fordultam és elmentem. Benyitottam a házunk ajtaján, de ennyi szörnyűség után újabb dolog történt. Elmondta egy shinobi, hogy az apám és az anyám egy küldetés alatt meghaltak. Erre már nem tudtam mit mondani. Bementem a szobámba, lefeküdtem az ágyra és sírtam. Körülbelül egy óra múlva felültem, elővettem a katanámat, amit az apám adott még nekem régebben. Végignéztem, ahogyan a fekete tokba be van csúsztatva és a tokra pedig egy arany színű szál van felvarrva. Felálltam, odamentem az asztalomhoz és megláttam az amulettem, amit Hisaki adott az egyik születésnapomra. Elegem volt a kagéból, a faluból.
Felhúztam az amulettet, bedugtam a pólóm alá, egy kunaial áthúztam a fejpántomat, majd feltettem a homlokomra. Magamhoz vettem néhány felszerelést, felvettem egy utazó kalapot, és egy régi köpenyt terítettem magamra, ami az apámé volt. Kimentem a házból, becsuktam az ajtaját, majd a tóhoz sétáltam. Ha valami lelki problémám volt, amikor belenéztem és gondolkodtam, mindig megtaláltam önmagamat. Most ahogyan belenéztem, nem találtam meg a régi énemet. Utáltam a falumat, gyűlöltem, amiért olyan feladatot adtak ki, amibe a szüleim meghaltak, hogy egy ANBUval megölették Hisakit. Akio is az erdő mellett lakott, de ő egy tisztáson szokott gyakorolni, bent az erdőben. Első utam oda tartott. Megérkeztem a tisztásra, ahol Akio ott állt, és éppen pihenőt tartott. A hold pont a tisztásra világított és egy lágy szellő végigfújt a tisztáson, végigsimítva a fűszálakat. Ugyanazt a taktikát használtam, kisebb változtatással. Csak a klónok futkostak egymásból át, én az erdőn keresztül Akio mögé lopóztam. Ahogyan meglátta, hogy a klónok futnak felé, azt mondta:
- Tudtam, hogy jönni fogsz... de hogy egy ilyen régi trükkel – mondta, majd mindegyik klónba egy senbont dobott, amire én előbukkantam a fák közül, és végigvágtam a kardommal a hátán.
- Nem csinálom kétszer ugyanazt egy ellenfél ellen, harcolj keményen... vagy meghalsz – mondtam és levettem az utazó kalapom és köpenyem, majd ledobtam a földre, a klónokat pedig feloldottam. Előhúztam a katanámat, ő pedig egy kunait vette elő, és feltápászkodott a földről. Egymásnak rontottunk, és tíz percig közelharcoltunk. A fegyvereink ahogyan összesúrlódtak, szikráztak az éjszakában. Hátrébb szökkentem, mert harc közben sikerült kitalálnom egy taktikát. Erősen megszorítottam a jobb kezemmel a katana markolatát, a pengéjét az alkaromra hajtottam, a bal kezemmel pedig a markolata végét fogtam meg. Nekirontottam úgy, hogy a jobb vállam magasabb legyen egy kicsit mint a bal, így nagyobb kört kelljen megtenni vele, ha azzal vágok. A jobb kezemmel előrevágtam, amit kikerült és megpördültem úgy, hogy ki lehessen számítani, hogy a jobb kezes vágás hova érkezzen. A tervem bevált, a kunaiát odatette ahol a jobb kezes vágás véget érne és erre koncentrált, de ekkor a markolata alján lévő bal kezembe raktam át a fegyvert, így kisebb kört kellett leírnom, és sikeresen belevágtam az oldalába a kardomat, amitől vért köhögött fel, és a vére végigfojt a kardomon majd kihúztam a katanát a testéből, és azt mondtam:
- Mint mondtam, nem csinálom kétszer ugyanazt egy ellenfél ellen... én megmondtam, keményen kellett volna harcolnod, és ahogyan ígértem, meg is halsz emiatt. - majd egy suhintással levágtam a fejét.
Felvettem a köpenyemet, és a kalapomat is, majd elindultam a főúton a falutól minél messzebbre. Az éjszakáimat fogadókban töltöttem, kisebb településeken, ha volt valami küldetés, amit a fogadós adott, vagy a civilek, ha fizettek megcsináltam, vagy pedig edzettem. Rájöttem, hogy ha egyedül edzek, azzal semmit sem érek el, ezért nekiálltam keresni egy mestert, aki hajlandó tanítani, de nem volt ötletem, hogy hol kezdjem el.

Üdv!

Előtörténet elfogadva!
Chakra: 110
Pénz: 6000 Ryo
Jutsu: Alap jutsuk + a származás miatt járók

Írj adatlapot és hajrá!