Umi Michishio

Születés:
Nem szeretnék hazudni, ezért is kezdem az elején szóval … Az Umi klán fejének második gyermekeként születem. Igazat megvallva már most hazudtam, inkább csak túloztam én nem igazán mondanám családunkat klánnak, inkább csak egy szép nagy kiterjedt shinobi családnak, de ez a gondolat csak bosszantaná apámat, így erről nem is filozofálok. Az Umi „klán” története nagyapámnál kezdődött, aki fogta a családfánkat felkutatta a széles rokonságot, akiket meggyőzte, hogy összetartozásunk fontosabb, mint valaha, és nem csak számunkra hanem Kirikagure számára is, a kísérlet sikeres volt, és nagyapáink össze dobták amijük volt, és szó szerint klánt alapítottak, így hát azóta is Kirikaguréban lakunk szorosan egymás mellet, természetesen mondanom se kell, hogy a klán vezetésével nagyapámat bízták meg. Szóval megszületettem mint apám várva várt fia, apámnál ennek csak nővérem örült jobban. Utóbi fura dolog, mert apám vágya mindig is az volt, hogy az első szültje fiú legyen, erre „megkapta” nővéremet, akit születésétől fogva fiúnak kezelt, így egyértelmű lenne, hogy féltéken lesz tíz évvel fiatalabb öccsére, de hogy mi is történt, inkább idézem őt: „Megkönnyebbültem, végre megnöveszthettem a hajamat”. Apám nevemet nem hiába adta szerinte, én leszek végre klánunk „dagálya”. Szóval ott voltam én mit sem sejtve semmiről.

Gyermekkor:
Umi klán egyetlen szokása az edzésterve, amit születéskor kezdünk, félre értés ne essék, az első szakasz a megfigyelés, a legelső mozdulattól kezdve figyelik az újszülöttek természetes gesztusait, mozdulatait és képességeit, és később a kezébe nyomnak pár shurikent, hogy gyakoroljanak. Velem sem volt máshogy apám hét éves koromba kezembe adott pár shurikent rá mutatott egy fára, és csak annyit mondott „Dobd neki az összeset ” , anélkül, hogy tudtam volna, hogy miről van szó tettem amit parancsoltak, mivel mindig is tartottam kicsit az apámtól, habár szigorú volt, sosem bántott, de ennek ellenére tartottam tőle. Szóval ott álltam tíz shurikennel és neki álltam őket dobálni, az utolsóval majd nem eltaláltam, bár lehet, hogy csak én emlékszem rosszul. Apám csendben volt végig mikkor az összeset eldobtam csak akkor szólalt meg, de akkor is csak azt magyarázta el, hogy hogy kell csinálni, és hogy mi a helyes alapállás, gondolom még mindig arra volt kíváncsi, hogy mire vagyok képes magamtól. Amúgy a gyermekkoromat, átlagosnak mondanám, volt egy szigorú apám, aki mindig szúrós szemekkel figyelt engem, mivel a legjobbnak akart nevelni, anyám egy kedves szelíd asszony volt aki sokszor szidta a háttérben apámat, hogy legyen velem kedvesebb, persze azt is csak később tudtam meg. A nővéremre vissza térve, aki születésem után csak növesztette a haját és amikkor genin lett már majd nem a derekáig ért, ő folyamatosan heccelt, hogy „Na milyen kis kedvencnek lenni”. Az elején idegesített ám lassan hozzá szoktam, ő sokszor mosolygott rám gondolom így fejezte ki szeretettét. A legkedvesebb emlék még is az, hogy a nagycsalád kis helyen jó volt, mindig volt kivel játszanom, vagy éppen beszélgetnem, az öregek meséltek, és shógi-ra tanítottak. A legjobb az egészben a családi ünnepélyek voltak, amikkor mindenki egy nagy asztalnál ült közösen evett ivott, ilyenkor minden fajta történeteket lehetett hallani, politika, dicsősség hősiesség és hazaszeretett.

Akadémia

A shuriken dobálós esett után másnap egyből be lettem íratva az akadémiára, meg sem kérdeztek engem, bár más opció nem igazán lengett a szemem előtt, így nem is zavart a dolog. Az akadémia érdekes hely volt számomra, ketten is jöttek velem az Umi klánból, de ők másik osztályban voltak. Ott álltam egyes egyedül, nem ismertem senkit, az olyan gyerekek, aki nagycsaládból jönnek, könnyen vernek nagy hangot, hát nálam sem volt másképp első nap hangoskodtam, játszottam, és viccelődtem, nem vettem semmi komolyat. Természetesen a napvégére apám megtudta az egészet és jól leszidott, „Ez nem játék, nagyon komoly dolog, a te generációd már szerencsés, szóval vedd komolyan az egészet”. A szavai először nem érdekeltek, és meg makacsoltam magam, ám az nap este csak ez a mondat jár az eszembe, és nagyon elgondolkodtatott, nem is tudtam azon az éjszakán sokat aludni, így másnap reggel nagyon fáradt voltam, így volt ez egésznap, a tanár meg is dicsért, hogy az nap milyen jó voltam. A szidás után úgy gondoltam, hogy tényleg komoly leszek, így az idősebbeket kérdeztem, hogy milyen volt az akadémiai éveik, de mind kivétel nélkül azt mondta, hogy: „Ami volt az volt, szerencsére már elmúlt”, vagy valami hasonló. Két éve járhattam az akadémiára, amikkor a nővéremet chuuniná tüntették ki, az egész család nagyon büszke volt rá, de leginkább édesanyám, én csak irigy, de ez az irigység is adott egy löketett, a nővérem ettől a naptól még jobban heccelt, ami ismét idegesítővé vált. A z akadémiai évek alatt kiderül, hogy a chakra kontrol jobban megy, mint a shuriken dobálás, vagy a közel harc, ennek szellemében edzet külön otthon engem apám is. Teltek multak a hónapok, és vele együtt az évek is, amikkor is eljutottam a Genin vizsgáig.

Genin vizsga
Az írás belli tesztet közepes eredménnyel fejeztem be. A terep gyakorlat pedig csapatos vetélkedő volt, az összeállítás pedig, teljesen véletlen volt. Húzás alapján, helyszínen háromfős csapatok alakultak, én két másik fiút kaptam, az egyik meg bukott a tavalyi vizsgán ezért örültem neki mivel úgy gondoltam, hogy tapasztaltabb. Kihirdették a szabályokat mi szerinte csapatba kell dolgoznunk, és ha egy csapat teljesít mindent minden tagjával, az nem jelenti azt, hogy mindenki genin lesz, a feltétel természetesen az, hogy végig mennyünk a pályán, de fontos az egyéni teljesítmény. Az első forduló egy akadály pálya volt csuszással, masszással ugrálással, egyszóval mindennel , a vizsga ezen részén kiderült, hogy mennyire is bénák vagyunk, az osztály táram egyből megsérül, de az aki tavaly megbukott a hátára kapta és úgy vitte tovább, én még így is csak loholtam a háta mögött, sokszor meg csúsztam, vagy nehezemre esett, az előre jutás, de végeztünk. A következő állomás célba dobás shurikennel, amitől én természetesen elzárkóztam, a gyerek aki lesérült viszont azt mondta menni fog, csak segítsek neki felállni, így is történt, de nem is vártam más az osztály második legjobb shuriken dobójától, aki most a legjobb eredményt érte el. A következő állomáson jutsu használat volt, és bizony itt eljött az én időm, a lényeg az volt, hogy háromfeleletesünket kellet minél gyorsabban lemásolnunk a Henge no Jutsu segítségével, itt én csak harmadik lettem három lány megelőzött, engem, amiért persze a nővérem megint halálra szivatott. Összesítettben pedig a negyedikek lettünk a húsz csapatból. Hazafelé menet messziről integettem a fejpántommal. Sokan gratuláltak és igazi nagy ünnepséget csaptunk mivel mind a három Umi át ment abban az évben. Másnap reggel apám a kezembe nyomta a felszerelésemet, és megkérdezte, hogy hova kérem a klán tetoválásomat. Miután a jobb karomra tetoválta a klán kanji-át csak annyit mondott, hogy: „Büszke vagyok fiam mostantól férfi vagy”. Később sokat gondolkodtam azon, amit mondott, és nem értettem, hogy mitől váltam volna férfivá, de az életem élmény dúsabb szakasza még csak most kezdődött …

Umi klán leírása:
A történelme három generációra tekint vissza, amikkor is idősebb Umi Rabito össze fogtam a családot, és megalapította a klánt. A klán igazából nem nagy nincsen benne csak pár jounin, kicsivel több chuunin, és annál több genin. A családi kassza nem nagy, a genineket probléma nélkül képesek felszerelni, és a többieket is tudják támogatni, a pénz nagy része családi ünnepélyekre megy el. Semmilyen rejtett képességgel Kekkei Genkai-val nem rendelkezik a klán, meg csak titkos klán technikával sem. Nincs rejtélyes múltja sincs a klánnak. A klán tagjai rendkívül patrióták, és a fiatalabb generációba is ezt nevelik bele, szépen lassan, így a klán célja egyezik Kirigakure céljával, és feltétel nélkül szolgálják a Mizukagét. Klánnak három tradíciója van, a nevelési/edzési stílus, a családi ünnepségek, és a klán tetoválás. A klán jelképe egy körközepében hullámok, a hullámok a tengert szimbolizálják.