Akihiko
2 posters
1 / 1 oldal
Akihiko
Akihiko Szomb. Szept. 21 2013, 22:04
Név: Akihiko
Ország: A Víz Országa
Rang: Vándor
Kor: nagyjából huszonöt éves körül, nem tudni pontosabban.
Nem: férfi
Felszerelések: Katana
Kinézet:
Magas, nagyjából 185 centiméter magas, erős testalkatú férfi. Haja szőke, arca komoly, tekintete határozott.
Jellem:
Kiválasztottnak tartja magát, egy fajta hősnek. Célja erősebbé válni, hogy végül a gonoszságot kiirtva teremtsen békét a földön. Szokása cigarettázni unalmában, illetve a nehézkes helyzetekben.
Előtörténet:
Egy lehetőség..
Átlagosan ennyi adatik mindössze meg egy ember életében.
Én kiválasztott vagyok..
A sors nekem két lehetőséget adott.
Mivel érdemeltem ki? Nem tudom. Milyen voltam? Fogalmam sincs. Ki voltam? Nem is érdekel. Újra kezdhetek mindent, tiszta lappal. Ez itt most a lényeg. A sors egy nemes célt ajándékozott nekem, és kijelölte utamat. Kiválasztott engem.
Fogalmam sincs, eredetileg hol születtem, hol nőttem fel, ki is voltam. De nem is igazán érdekel. Ha a múltamnak törlődnie kellett, az csak azért lehetett, mert az nem volt hozzám méltó. Egyáltalán nem bánom, hogy így alakult.
Hideg volt, és teljesen sötét. Nem tudtam, hol vagyok, vagy, hogy kerültem oda. Fájt minden porcikám, a lélegzés nehézkes volt.
Hangokat hallottam, majd éles fény késztette szememet csukódásra. Nem emlékszem pontosan, hogy is történt. Minden emlékkép zavaros, és ködös. A hangok, és a fény közeledett, majd egy arc mosolygott rám. A legcsodálatosabb arc, melyet valaha láttam.
Emlékszem a nyugtató, lágyan csengő hangra, és a melegségre, mely akkor eltöltött.
Ezek voltak újjászületésem első pillanatai.
Egy meleg, barátságos szobában ébredtem. A kis kandallóban lobogó tűz hangulatos megvilágítást nyújtott, a szobát világos színek uralták. Minden nyugodt, és csendes volt, csak a tűz pattogása, és a szívem ritmusos dobogása hallatszódott. Lepillantottam fájdalomtól sajgó kezemre. Kötések borították. Valaki ellátott engem. Nyugodt voltam. Nem akartam megtudni, hol vagyok, vagy mi történt, csak a pihenésnek adtam át gyönge testemet.
- Hogy érzed magad? – egy csilingelő hang szólt, és erre gyönyörű volt az ébredés. Felemeltem nehézkes szemhéjam, és a ragyogó arc vonásait pillanthattam meg. Megszólalni nem tudtam, nem mertem. Féltem, hogy a szavak elűzik a csodát.
- Ki vagy? És mi történt? – érdeklődött, miközben közelebb lépett, és a sebeimet vizsgálta.
– Érted, amit mondok? – arcán enyhe aggodalom futott végig. Most már muszáj voltam felelni neki. Értelmemet egy biccentéssel jeleztem felé. Ám közben gondolataim az előző kérdésre keresték a választ. Ki is vagyok én? Nem találtam semmit elmém mélyén, semmi emlék foszlányt, mely a bájos arc előttről szólna. Ez a lány az első emlékem. Ő az én teremtőm, az anyám.
Napok teltek el, és Nari ellátott minden egyes nap. Megtudhattam tőle, hogy az Isora templomban talált rám pár barátja kíséretében, teljesen összeverve. Még nem sok mindent értetem meg abból, amiket mondott nekem, ám azt felfogtam, a sebeim valaki más szánt szándékkal okozta. Megvertek.. És talán volt is okuk rá. Meg akartak ölni.. Talán kiérdemeltem. Még mindig nem emlékeztem arra, ki is voltam én, ám már nem is akartam mindezt. Arra hamar rájöttem, Nari nem szerette a harcot. Békét akart, és boldogságot, nem csak magának, mindenkinek. Rajtam kívül másokon is segített, önkéntesen, és teljesen ingyen. Ő volt az én csodálatos Istennőm. És az ő tanításait követve ráleltem új életem új céljára. Segíteni az embereken.
Már nem akartam megtudni, ki is voltam mindez előtt, nem akartam, mert akkor talán egy gonosz, rossz ember voltam. Most lehetek jó végre. Nari Akihikonak nevezett el, és én büszkén viseltem e nevet az új életemben.
Hosszú idő telt el, és én Narinál maradtam mindvégig. Boldogsággal töltöttek el olyan apró dolgok is, mint hogy tanulmányozhatom finom arca vonásait, vagy oldalamon vele sétálhatok. Ám mindezen idő alatt szembesülnöm kellett a világ szörnyűségeivel.
Éhezés, betegségek, gyilkolás..
A világ nem éppen az a hely, amilyennek lennie kéne. És mindezen szörnyűségeket végül saját bőrömön tapasztalhattam.
Éppen hogy csak egy kis időre váltunk el egymástól. Sikolyt hallottam. Nem törődve semmivel futottam a hang irányába. A sötét alak véres tőrt húzott ki az én csodálatos istennőm mellkasából. Megálltam, üres tekintettem nézve a férfit, a rám törő gondolatoktól megbénulva. Ő lassan megfordult. Tettem egy lépést hátrafelé. Félelem, és fájdalom kegyetlen érzése ragadta meg szívem. Az általam vélt biztos hely felé tartottam, egy forgalmas útszakaszra, ám közben fejemben már új gondolatok cikáztak. Erősebbé kell válnom. A sötét alak nem követett, ám én csak futottam tovább, egyenesen előre, egészen addig, míg össze nem estem a fáradtságtól.
- És mondd, mily okból választanálak pont téged? – kérdezte, hangja erőteljes, provokáló volt.
- Kiválasztott vagyok, ehhez kétség sem férhet. - Magabiztosan kihúztam magam, és álltam a tekintetét.
- Kiválasztott? Mégis miért lennél te kiválasztott? – szája gúnyos mosolyra húzódott, ám nem vettem magamra. Nem igazán érdekeltek az ehhez hasonló megjegyzések, mert tudtam, hogy nekem van igazam. Most csak a cél lebegett a szemem előtt. El kell fogadnia engem! Az igazság erő nélkül tehetetlenség, az erő igazság nélkül kegyetlenség. Nekem erőre van szükségem ahhoz, hogy békét teremtsek. Mert csak úgy érhetem el a békét, ha kiirtom mindazt, ki ennek útjába áll. Természetesen ez azt jelenti, hogy ha végzek minden egyes emberrel, aki a békét megzavarja, akkor végül magammal is végeznem kell, így minden egyes vérrel szennyes ember eltűnik ezen földről. Ezért is kell most ennek a mesternek a szolgálatba állnom, és tanulnom. Tudom, hogy már idős vagyok mindehhez, de ninjává kell válnom ahhoz, hogy sikerüljön a célom végrehajtani.
- Mert kaptam egy új lehetőséget, hogy bűneimet eltöröljem, és új életet kezdjek. Egyetlen célom békét teremteni a világban, és ehhez erőre van szükségem. Kérlek mester, taníts. – hajoltam meg. Eltökélt voltam, és a nemleges válasz nem volt lehetőség. Tudtam, hogy ez az ember ki fog engem tanítani. Biztos vagyok benne..
- Látom, nem tágítasz. – adta meg magát egy nagy sóhajjal. – Rendben van, tanítani foglak.
Ezzel indult el kemény, ám rövid kiképzésem. Tehetségesnek bizonyultam, és szorgalmas is voltam, így hamar végeztem a mester tanításaival. Már csak egyetlen egy próba volt hátra
Egy terembe kellett bemennem. Állítólag a próbám ott lesz. Beléptem, és mit lát a szemem, mit nem? Tükröket.. Jó sok tükröt! A legtöbben nem volt semmilyen különlegesség, csak magamat láttam, ám volt egy, a középső, fekete keretes, mely teljesen kitűnt a többi közül. Közel léptem, és kerestem magamat benne, ám az egy teljesen más képet mutatott, mint amilyen én vagyok. Egy lány volt az, szemében kegyetlenség csillogott. Magam elé meredtem, és próbáltam kitalálni, hogy itt vajon mi is lehet a feladat. Nem kellett sok, és megtudhattam. Csak annyit láttam, hogy a lány felém közelít, gyorsan arrébb lendültem előle
- Cöhhh.. - húzta el a száját, amiért nem sikerült a támadása. Én csak akkor vettem észre, hogy már nem is a tükör túloldalán van, hanem velem szemben. Sőt, én egy teljesen üres, sötét helyen vagyok. Összezárva vele. Remek.. Megindult felém, késsel a kezében. Gyors volt, és elszánt. Szinte biztos voltam benne, hogy nem sikerül kivédenem. Hasamban szúrást éreztem, majd minden elsötétült.
Mintha csak emlékképek elevenedtek volna meg szemeim előtt, úgy jött ez az álom. Vagy nem is álom? Egy kis, szűk padlásszobában voltam. Az asztalnál gondterhelt férfi ül, egy tollal kezében, mellettem egy nő egy csecsemőt ringat. Én takaró nélkül fekszem egy kicsi, kényelmetlen ágyon. Próbálok elaludni, mert álmában az ember minden szenvedése alább hagy. Minden kínja eltűnik. Ám nem hagy engem a képzeletek mesés világába szökni a fájdalmas világ elől korgó gyomrom görcsös szorítása. Hatalmába kerített az érzés, belűről mart, cibált. Éhes voltam.
Ezzel a képek eltűntek, és előttem újra a lány elevenedett meg. Arcán önelégült mosoly ült, kését kegyetlenül forgatta gyomromban. Felköhögtem, nyelvem fémes ízt érzett, és hamarosan rájöhettem, vérrel telt meg szám.
- Remélem felkészültél... - intézem szavaimat felé komoran. Arcom nem tükrözött lelkesedésre utaló jeleket, a néma közöny ült ki rá, mely szinte soha sem mutatkozik rajtam. Ez a lány valami olyat tett velem, amire sosem számítottam... Mérgessé tett. Le akarom győzni, eltiporni, elsöpörni, hogy megmutassam egy hőssel tiszteletteljesen kell bánni!
Előhúztam oldalamon lógó fegyverem, és bal lábamat előrébb csúsztattam.
Egyelőre nem taktikáztam túl magam, ő a pajzsát emelte, amíg én a Katanám, s bár rögtön eszembe jutott a mit tanultam, most mégsem azt alkalmaztam. Nem vágtam rá a pajzsra és támadtam meg őt utána, hanem igyekeztem melléje kerülni, és a keze felé lendítettem a fegyverem. Legnagyobb meglepetésemre sikerült a támadás, nem volt ideje védekezni, felhasítottam egész felkarját.
Nem hagytam időt arra, hogy ő támadhasson, újra elrugaszkodtam, és lendületből vágtam rá a pajzsára, majd pördültem is tovább, és mint a kosárlabdában a lepörgésnél, kerültem a pajzsa mellé, ezúttal a lányt célozva meg. Az ütés oly erőteljes, hogy térdei pár pillanatra megrogynak. Kipördülök oldalra. Ellenfelem teste nem reagál elég gyorsan ahhoz, hogy bármit is tudjon tenni az újabb csapás ellen. Ezúttal már oldalán is éktelenkedik a vörös nyílás, mit rajta ejtettem. Mérges voltam, és dühöm nem hagyott időt neki arra, hogy támadjon, El kellett tipornom! Ám most úgy tűnik, felelevenedett, és támadni készül. Kardját emeli, és elrugaszkodik. Kardjaink összeérnek, és egymáson elcsúsznak. Erősen tartom fegyverem, nem engedhetem, hogy egy pillanatra is lankadjon figyelmem, mert az végzetes lehet. Könyökével arcom felé közelít, bár sebessége nem olyan vészes, erejére nem vagyok kíváncsi. Szabad bal kezemet vetem fejem elé, hogy a könyökét tenyeremmel állítsam meg.
- Egy hőst nem lehet ilyen egyszerűen megsebesíteni! - vetem oda neki, majd lökök egyet rajta, hogy testrészét eltávolítsam magamtól minél előbb. A lükésemtől eltávolodott, és előttem végre megnyílt az alaklom, hogy egy erőteljes csapással végezzek vele. Katanám emeltem, és felé lendítettem. Becsuktam a szemem, nem akartam látni, mi történik.
A következő pillanatban csilingelést hallottam, és a tükör összetört. Vége.. Nyertem.
Így álltam ki az utolsó nagy próbát, így váltam ninjává. És most, egy kemény kiképzést követően elég jónak érzem magam ahhoz, hogy felkerekedjek, és bejárjam az országokat, hogy komolyabb tapasztalatokra tegyek szert. Tarisznyámban csak kevéske útravalóval, pöfékelve indulok meg Nariért, a békéért, a világért.. Nem tudom, mi vár rám, hogyan tovább, ám mégis bizakodóan tekintek a jövőre.. Ha meg valami rossz történik? Egyszerűen csak rágyújtok, és minden megoldódik.
Ország: A Víz Országa
Rang: Vándor
Kor: nagyjából huszonöt éves körül, nem tudni pontosabban.
Nem: férfi
Felszerelések: Katana
Kinézet:
Magas, nagyjából 185 centiméter magas, erős testalkatú férfi. Haja szőke, arca komoly, tekintete határozott.
Jellem:
Kiválasztottnak tartja magát, egy fajta hősnek. Célja erősebbé válni, hogy végül a gonoszságot kiirtva teremtsen békét a földön. Szokása cigarettázni unalmában, illetve a nehézkes helyzetekben.
Előtörténet:
Egy lehetőség..
Átlagosan ennyi adatik mindössze meg egy ember életében.
Én kiválasztott vagyok..
A sors nekem két lehetőséget adott.
Mivel érdemeltem ki? Nem tudom. Milyen voltam? Fogalmam sincs. Ki voltam? Nem is érdekel. Újra kezdhetek mindent, tiszta lappal. Ez itt most a lényeg. A sors egy nemes célt ajándékozott nekem, és kijelölte utamat. Kiválasztott engem.
Fogalmam sincs, eredetileg hol születtem, hol nőttem fel, ki is voltam. De nem is igazán érdekel. Ha a múltamnak törlődnie kellett, az csak azért lehetett, mert az nem volt hozzám méltó. Egyáltalán nem bánom, hogy így alakult.
Hideg volt, és teljesen sötét. Nem tudtam, hol vagyok, vagy, hogy kerültem oda. Fájt minden porcikám, a lélegzés nehézkes volt.
Hangokat hallottam, majd éles fény késztette szememet csukódásra. Nem emlékszem pontosan, hogy is történt. Minden emlékkép zavaros, és ködös. A hangok, és a fény közeledett, majd egy arc mosolygott rám. A legcsodálatosabb arc, melyet valaha láttam.
Emlékszem a nyugtató, lágyan csengő hangra, és a melegségre, mely akkor eltöltött.
Ezek voltak újjászületésem első pillanatai.
Egy meleg, barátságos szobában ébredtem. A kis kandallóban lobogó tűz hangulatos megvilágítást nyújtott, a szobát világos színek uralták. Minden nyugodt, és csendes volt, csak a tűz pattogása, és a szívem ritmusos dobogása hallatszódott. Lepillantottam fájdalomtól sajgó kezemre. Kötések borították. Valaki ellátott engem. Nyugodt voltam. Nem akartam megtudni, hol vagyok, vagy mi történt, csak a pihenésnek adtam át gyönge testemet.
- Hogy érzed magad? – egy csilingelő hang szólt, és erre gyönyörű volt az ébredés. Felemeltem nehézkes szemhéjam, és a ragyogó arc vonásait pillanthattam meg. Megszólalni nem tudtam, nem mertem. Féltem, hogy a szavak elűzik a csodát.
- Ki vagy? És mi történt? – érdeklődött, miközben közelebb lépett, és a sebeimet vizsgálta.
– Érted, amit mondok? – arcán enyhe aggodalom futott végig. Most már muszáj voltam felelni neki. Értelmemet egy biccentéssel jeleztem felé. Ám közben gondolataim az előző kérdésre keresték a választ. Ki is vagyok én? Nem találtam semmit elmém mélyén, semmi emlék foszlányt, mely a bájos arc előttről szólna. Ez a lány az első emlékem. Ő az én teremtőm, az anyám.
Napok teltek el, és Nari ellátott minden egyes nap. Megtudhattam tőle, hogy az Isora templomban talált rám pár barátja kíséretében, teljesen összeverve. Még nem sok mindent értetem meg abból, amiket mondott nekem, ám azt felfogtam, a sebeim valaki más szánt szándékkal okozta. Megvertek.. És talán volt is okuk rá. Meg akartak ölni.. Talán kiérdemeltem. Még mindig nem emlékeztem arra, ki is voltam én, ám már nem is akartam mindezt. Arra hamar rájöttem, Nari nem szerette a harcot. Békét akart, és boldogságot, nem csak magának, mindenkinek. Rajtam kívül másokon is segített, önkéntesen, és teljesen ingyen. Ő volt az én csodálatos Istennőm. És az ő tanításait követve ráleltem új életem új céljára. Segíteni az embereken.
Már nem akartam megtudni, ki is voltam mindez előtt, nem akartam, mert akkor talán egy gonosz, rossz ember voltam. Most lehetek jó végre. Nari Akihikonak nevezett el, és én büszkén viseltem e nevet az új életemben.
Hosszú idő telt el, és én Narinál maradtam mindvégig. Boldogsággal töltöttek el olyan apró dolgok is, mint hogy tanulmányozhatom finom arca vonásait, vagy oldalamon vele sétálhatok. Ám mindezen idő alatt szembesülnöm kellett a világ szörnyűségeivel.
Éhezés, betegségek, gyilkolás..
A világ nem éppen az a hely, amilyennek lennie kéne. És mindezen szörnyűségeket végül saját bőrömön tapasztalhattam.
Éppen hogy csak egy kis időre váltunk el egymástól. Sikolyt hallottam. Nem törődve semmivel futottam a hang irányába. A sötét alak véres tőrt húzott ki az én csodálatos istennőm mellkasából. Megálltam, üres tekintettem nézve a férfit, a rám törő gondolatoktól megbénulva. Ő lassan megfordult. Tettem egy lépést hátrafelé. Félelem, és fájdalom kegyetlen érzése ragadta meg szívem. Az általam vélt biztos hely felé tartottam, egy forgalmas útszakaszra, ám közben fejemben már új gondolatok cikáztak. Erősebbé kell válnom. A sötét alak nem követett, ám én csak futottam tovább, egyenesen előre, egészen addig, míg össze nem estem a fáradtságtól.
- És mondd, mily okból választanálak pont téged? – kérdezte, hangja erőteljes, provokáló volt.
- Kiválasztott vagyok, ehhez kétség sem férhet. - Magabiztosan kihúztam magam, és álltam a tekintetét.
- Kiválasztott? Mégis miért lennél te kiválasztott? – szája gúnyos mosolyra húzódott, ám nem vettem magamra. Nem igazán érdekeltek az ehhez hasonló megjegyzések, mert tudtam, hogy nekem van igazam. Most csak a cél lebegett a szemem előtt. El kell fogadnia engem! Az igazság erő nélkül tehetetlenség, az erő igazság nélkül kegyetlenség. Nekem erőre van szükségem ahhoz, hogy békét teremtsek. Mert csak úgy érhetem el a békét, ha kiirtom mindazt, ki ennek útjába áll. Természetesen ez azt jelenti, hogy ha végzek minden egyes emberrel, aki a békét megzavarja, akkor végül magammal is végeznem kell, így minden egyes vérrel szennyes ember eltűnik ezen földről. Ezért is kell most ennek a mesternek a szolgálatba állnom, és tanulnom. Tudom, hogy már idős vagyok mindehhez, de ninjává kell válnom ahhoz, hogy sikerüljön a célom végrehajtani.
- Mert kaptam egy új lehetőséget, hogy bűneimet eltöröljem, és új életet kezdjek. Egyetlen célom békét teremteni a világban, és ehhez erőre van szükségem. Kérlek mester, taníts. – hajoltam meg. Eltökélt voltam, és a nemleges válasz nem volt lehetőség. Tudtam, hogy ez az ember ki fog engem tanítani. Biztos vagyok benne..
- Látom, nem tágítasz. – adta meg magát egy nagy sóhajjal. – Rendben van, tanítani foglak.
Ezzel indult el kemény, ám rövid kiképzésem. Tehetségesnek bizonyultam, és szorgalmas is voltam, így hamar végeztem a mester tanításaival. Már csak egyetlen egy próba volt hátra
Egy terembe kellett bemennem. Állítólag a próbám ott lesz. Beléptem, és mit lát a szemem, mit nem? Tükröket.. Jó sok tükröt! A legtöbben nem volt semmilyen különlegesség, csak magamat láttam, ám volt egy, a középső, fekete keretes, mely teljesen kitűnt a többi közül. Közel léptem, és kerestem magamat benne, ám az egy teljesen más képet mutatott, mint amilyen én vagyok. Egy lány volt az, szemében kegyetlenség csillogott. Magam elé meredtem, és próbáltam kitalálni, hogy itt vajon mi is lehet a feladat. Nem kellett sok, és megtudhattam. Csak annyit láttam, hogy a lány felém közelít, gyorsan arrébb lendültem előle
- Cöhhh.. - húzta el a száját, amiért nem sikerült a támadása. Én csak akkor vettem észre, hogy már nem is a tükör túloldalán van, hanem velem szemben. Sőt, én egy teljesen üres, sötét helyen vagyok. Összezárva vele. Remek.. Megindult felém, késsel a kezében. Gyors volt, és elszánt. Szinte biztos voltam benne, hogy nem sikerül kivédenem. Hasamban szúrást éreztem, majd minden elsötétült.
Mintha csak emlékképek elevenedtek volna meg szemeim előtt, úgy jött ez az álom. Vagy nem is álom? Egy kis, szűk padlásszobában voltam. Az asztalnál gondterhelt férfi ül, egy tollal kezében, mellettem egy nő egy csecsemőt ringat. Én takaró nélkül fekszem egy kicsi, kényelmetlen ágyon. Próbálok elaludni, mert álmában az ember minden szenvedése alább hagy. Minden kínja eltűnik. Ám nem hagy engem a képzeletek mesés világába szökni a fájdalmas világ elől korgó gyomrom görcsös szorítása. Hatalmába kerített az érzés, belűről mart, cibált. Éhes voltam.
Ezzel a képek eltűntek, és előttem újra a lány elevenedett meg. Arcán önelégült mosoly ült, kését kegyetlenül forgatta gyomromban. Felköhögtem, nyelvem fémes ízt érzett, és hamarosan rájöhettem, vérrel telt meg szám.
- Remélem felkészültél... - intézem szavaimat felé komoran. Arcom nem tükrözött lelkesedésre utaló jeleket, a néma közöny ült ki rá, mely szinte soha sem mutatkozik rajtam. Ez a lány valami olyat tett velem, amire sosem számítottam... Mérgessé tett. Le akarom győzni, eltiporni, elsöpörni, hogy megmutassam egy hőssel tiszteletteljesen kell bánni!
Előhúztam oldalamon lógó fegyverem, és bal lábamat előrébb csúsztattam.
Egyelőre nem taktikáztam túl magam, ő a pajzsát emelte, amíg én a Katanám, s bár rögtön eszembe jutott a mit tanultam, most mégsem azt alkalmaztam. Nem vágtam rá a pajzsra és támadtam meg őt utána, hanem igyekeztem melléje kerülni, és a keze felé lendítettem a fegyverem. Legnagyobb meglepetésemre sikerült a támadás, nem volt ideje védekezni, felhasítottam egész felkarját.
Nem hagytam időt arra, hogy ő támadhasson, újra elrugaszkodtam, és lendületből vágtam rá a pajzsára, majd pördültem is tovább, és mint a kosárlabdában a lepörgésnél, kerültem a pajzsa mellé, ezúttal a lányt célozva meg. Az ütés oly erőteljes, hogy térdei pár pillanatra megrogynak. Kipördülök oldalra. Ellenfelem teste nem reagál elég gyorsan ahhoz, hogy bármit is tudjon tenni az újabb csapás ellen. Ezúttal már oldalán is éktelenkedik a vörös nyílás, mit rajta ejtettem. Mérges voltam, és dühöm nem hagyott időt neki arra, hogy támadjon, El kellett tipornom! Ám most úgy tűnik, felelevenedett, és támadni készül. Kardját emeli, és elrugaszkodik. Kardjaink összeérnek, és egymáson elcsúsznak. Erősen tartom fegyverem, nem engedhetem, hogy egy pillanatra is lankadjon figyelmem, mert az végzetes lehet. Könyökével arcom felé közelít, bár sebessége nem olyan vészes, erejére nem vagyok kíváncsi. Szabad bal kezemet vetem fejem elé, hogy a könyökét tenyeremmel állítsam meg.
- Egy hőst nem lehet ilyen egyszerűen megsebesíteni! - vetem oda neki, majd lökök egyet rajta, hogy testrészét eltávolítsam magamtól minél előbb. A lükésemtől eltávolodott, és előttem végre megnyílt az alaklom, hogy egy erőteljes csapással végezzek vele. Katanám emeltem, és felé lendítettem. Becsuktam a szemem, nem akartam látni, mi történik.
A következő pillanatban csilingelést hallottam, és a tükör összetört. Vége.. Nyertem.
Így álltam ki az utolsó nagy próbát, így váltam ninjává. És most, egy kemény kiképzést követően elég jónak érzem magam ahhoz, hogy felkerekedjek, és bejárjam az országokat, hogy komolyabb tapasztalatokra tegyek szert. Tarisznyámban csak kevéske útravalóval, pöfékelve indulok meg Nariért, a békéért, a világért.. Nem tudom, mi vár rám, hogyan tovább, ám mégis bizakodóan tekintek a jövőre.. Ha meg valami rossz történik? Egyszerűen csak rágyújtok, és minden megoldódik.
Akihiko- Játékos
- Tartózkodási hely : Itt is, ott is, amott is..
Adatlap
Szint: D
Rang: Vándor ninja
Chakraszint: 135
Re: Akihiko
Orochimaru (Inaktív) Vas. Szept. 22 2013, 11:48
Nekem ez nagyon tetszik, rengeteg lehetőség nyílik előtted a játékban, ezzel a második élet gondolatával. Emlékezés, régi ellenségek, amikről nem tudsz, hatalmas, te irányítasz, és biztos vagyok benne, hogy óriási lesz. Elfogadom!
Ch: 120
Pénz: 4200 ryo
Jutsu: Egy általad választott D-szintű jutsu, plusz tőlem a "Szabaduló technika" (Megtalálod a sima jutsu-k között)
Sok sikert, írj adatlapot.
Ch: 120
Pénz: 4200 ryo
Jutsu: Egy általad választott D-szintű jutsu, plusz tőlem a "Szabaduló technika" (Megtalálod a sima jutsu-k között)
Sok sikert, írj adatlapot.
Orochimaru (Inaktív)- Inaktív
Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.