Elemo Arico

Név: Elemo Arico
Faluja: Takigakure
Nem: Nő
Kor: 18
Vércsoport: 0-
Felszerelések:
Amik a karakteren láthatóak, nem a Shinobiktól elvárt ruhákat hordja, de otthonában megtalálhatóak azért ezek a cuccok.
Hátizsák: Elsősegély készlet, Szanitéc készlet, 5 db Füstbomba az oldal zsebbe.
Övtáska: 5 db Kunai, 5 db Shuriken, 10 db Senbon
1 Tanto, amit a csizmájába szokott elrejteni.
Kinézet:
A kép szerintem mindent elárul rólam:
160cm lehetek.



Jellem: Kicsit szőkének mondhatom magam, nem csak külsőleg, azért annyira idióta nem vagyok, ha már szanitéc ninja ként tartanak számon. Félénknek, a harcokat mellőzöm inkább másokra bízom, hátul maradok és visítok, hogy csináljatok valamit.  Idegen környezetben csöndes, de akiket jól ismerek azok előtt előtör belőlem a duma és nem tudnak leállítani. Kicsit fiús én is meg van bennem a perverz, undorító dolgokra vevő vagyok. (ne tessék félre érteni!)


Egy szokásos nap az akadémián, már az életem is meguntam a pad mögött igaz még csak az óra eleje volt, a levelezés is unalmas volt Ariko-val, aki igaz az első sorban ült én pedig az utolsóban, de a tanár nem vette észre annyira belemélyedt Takigakure történelmébe, igaz még csak másodjára vesszük, de elég volt egyszer.
Egy kis részlet az Ariko-val folytatott levelezésünkből:
Egész órán azt a lányt néztem és gondolkoztam, hogy miért ilyen rejtélyes, démon, haha, nem hiszem el. Mikor a tanár mondta, hogy vége az órának én pattantam fel egyből és oda mentem a lányhoz aki a könyvét lapozgatta.
- Tényleg ennyire érdekelne a falunk történelme? – kérdeztem tőlem érdeklődve
A lány meglepődött mára már letisztult bennem, hogy azért, mert valaki hozzászólt.
- Őő… Igen sze-rintem iz-galmas. – hadovált össze-vissza. Kuncogtam egy kicsit, majd becsuktam a könyvét, kicsit meglepődött tőle.
- Megesszük együtt a szendvicsünket? – csak pislogott rám lepődötten majd megragadtam a kezét és a folyosóra húztam, nem ellenkezett, útközben felkaptam a tízóraimat is. Egy más mellett ültünk a folyosó padján, de nem szólt hozzám csak nézett maga elé.
- Hát te nem eszel?
Tovább csak maga elé nézve a földet nézte, majd nagy nehezen megszólalt.
- Nem hoztam magammal. – mondta halk, szomorú hangon a föld bámulását folytatta
A kajás zsákocskámból elő kaptam egy rizsgolyót és a kezébe nyomtam.
- Jó étvágyat!
- Ezt nem fogadhatom el! – ez megint nagyot hasított a lányon és nyújtotta vissza felém az ételt.
- Van, még belőle szólj, ha kérsz. – nem is figyelve arra, hogy vissza szeretné adni.
A kajánkat fogyasztva nem szóltunk egymáshoz, nem tudtam mit kibökni magamból, szerintem ezzel ő is így volt, csak habzsolta a rizsgolyómat, kínáltam volna még neki, de nem fogadta el, pedig látszott a szemében, hogy kívánja. Majd a többiek szóltak, hogy már elkezdődött a következő óra, észre sem vettük. Mikor beléptünk a terembe már látszott, hogy a tanár feje tiszta vörös, mire belekezdett volna a mondókájába:
- Elnézést az én hibám. – majd rám nézett és elindult a helye felé.
A tanár meglepődött mivel a lány nem túl beszédes és nem is kezdte el az ordibálást ezek után, én pedig szépen a helyemre kúsztam és folytatódott az óra.
Óra után sietnem kellett haza, így nem tudtam beszélni rejtéllyel.
- Fuu!! – loholtam a rejtélyes lány mögé.
- Honnan tudod a nevem?! – kérdezte fel háborodva
- Tudtommal az osztálytársam vagy. – bólintottam oldalra a fejem, szőke hajam egy mosollyal kísérve, majd a kezébe nyomtam egy levelet. Mindenki csak démonnak hívta.
 
Mire Fuu utánam szólt volna, én már majdnem otthon voltam, valami fura emberek jöttek hozzánk, vendégségbe, apámnak volt fontos, azóta se tudom kik voltak azok, de nem is lényeges.
 

- Anya ma 3-kor lemegyek a folyóhoz! – kiáltottam a folyosóról a konyhába, anya ott szorgoskodott.
- Tőlem elmehetsz, csak világosodás előtt legyél itthon! – nem volt szigorú az anyám csak is akkor, ha rossz jegyeket hoztam haza.
Már majdnem kint voltam az ajtón mikor:
- Egyébként kivel lesz találkozód, hogy ennyire izgatottnak látszol?
- Fuu-chanal! Na szia anya és lenyomtam egy puszit az arcára.
~Fuu…? – majd megragadta a felkarom. – Nem beszélhetsz azzal a lánnyal! – anya annyira komoly lett hirtelenjében, soha nem láttam még ilyennek és az a mozdulat, ahogy megfogott, megijedtem.
- Csak, mert azt hiszitek, hogy démon van benne! – nyújtottam a nyelvem
Majd egy nyugodt hang szólalt meg a folyosó másik végéről hallatszódva. Apám volt az.
- Hagy, menjen! Aya ereszd el. A Jinchuuriki egy légynek nem ártana, legalábbis a lányunknak nem hiszem.
Azt sem tudtam miről van szó, de örültem apám felbukkanásának, egy puszit nyomtam neki is amiért kiállt mellettem majd elindultam a megbeszélt hely felé. Egy pár percet késtem az incidens miatt.
Futva, sietve megpillantottam Fuu-t aki egy sziklán ücsörgött. Mikor oda értem még köszöni sem volt erőm, csak lihegtem.
- Késtél. – vágta hozzám Fuu komoran, mintha nem lettem volna vele tisztába.
- Jó, bocsi, de anyám kicsit felkapta a vizet a neved hallatán. - lihegtem
- Nem csodálom, ezzel mindenki így van. – majd levette a szemeit az égről.
- De miért utál téged ennyire mindenki, semmit nem tettél!
- Úgy látom te nem vagy tisztában a dolgokkal. – majd újra az égre szegte a szemeit.
- Milyen dolgok, nem hiszem el, hogy egy démon vagy! – kiabáltam és ráztam a fejem
- Nem vagyok démon, csak a börtöne, bármikor kitörhet belőlem és letarolja a falut, mint ahogy már egyszer megpróbálta. – Fuu megint maga elé szögezte a szemeit és komoran nézett, könnycseppek jelentek meg a gyönyörű narancssárga szemeiben, amiket már nem tudott visszafojtani.
- Kit érdekel? – kérdeztem csípőre tett kézzel, és a megszokott flegmás fejrázással, mint ahogy az ilyen helyzetekben bárki teszi.
Fuu szemeiből kicsordultak a könnyek, de ezek már örömkönnyeké alakultak át. Fuu elém lépett majd átölelt. Azt hiszem ilyet még senki se mondott neki.
 
Az osztály fele sikeresen letette a Genin vizsgát, én is köztük voltam! Szerencsére Fuu is és Ariko és sikeresen letette a vizsgát. A vizsga nem volt mondható nehéznek, az elméleti részen könnyen átsiklottam, majd nem a legjobb tanulók között voltam, egy feladatott nem tudtam elkezdeni. A második rész az akadémián tanult Jutsukból állt, a Bunshin, valamint a Henge jutsu volt, a Henge jutsuval megszenvedtem, de sikerült!
Innentől fogva jöttek a kemény évek… Csapatokba osztottak minket, kaptunk egy senseit, Fuu nem egy csapatban volt velem, csak Ariko. Két fős csapat volt, mivel így jött ki. Attól függetlenül, hogy nem egy csapatban voltam Fuu-val mikor itthon voltam minden percet együtt töltöttünk, legjobb barátnők lettünk, otthon szinte alig jártam. Ariko is remekül kijött Fuu-val amin nagyon meglepődtem. Én az igazi szőke, félénk, pasi őrült, Fuu a kissé fiús stílusú, Ariko az arrogáns, kicsit fura baráti társoság, de jól kijöttünk.
A senseiünk, aki tőlem csak 6 évvel volt idősebb nagyon helyes volt, Ariko-val nem bírtunk egy percet sem a bámulása nélkül… Na de térjünk vissza. ^^
June, a sensei, kiváló szanitéc ninja volt, így könnyen elérte a Jounin rangot ebben a kis faluban, ahol minden emberre szükség volt. June minden idejét arra fektette, hogy minket is kiképezzen, a mai napig járunk hozzá edzésekre, a sima edzések során rájött, hogy kiváló a chakra kontrollunk, így akadálya sem volt, hogy orvosi ninját formáljon belőlünk. Az idegeinkre ment, semmit nem tanított, csak a könyveket kellet bújnunk, biológia, fú.
A küldetésekből alig kilátszódva most kíséret volt a küldetésünk, egyenesen Konohába. Már a falu kapujában voltunk elköszöntünk Fuu-tól aki ma szabadnapon volt, így kijött integetni.
A falutól távol jártunk már, Takigakure és a Tűzországa határainál lehettünk, mikor két furcsa fazont pillatottunk meg. Fekete köpeny, rajta piros felhők, kalap a fejükön, ami eltakarta az arcukat, rajta csengők amik csilingeltek. Nem támadunk senkire, míg ránk nem támadnak, ezt már a senesi az út elején is elmondta, így is tettünk, bár kicsit furcsa volt a megjelenésük, így jó lett volna megtudni kik azok, de nekünk erre most nem volt időnk. Tovább nem is foglalkoztunk ezzel. Pár nap alatt oda értünk Konohába, éjszakára megszálltunk, és indultunk is vissza, unalmas volt a küldetést, de túlélhető.
A faluba visszatérve haza indultam egy félórára, csak beköszöntem és bekaptam valamit. Az után már is Fuu házához vezetetett, egy kis takaros lakás volt, nem volt túl nagy de Fuu-nak egyedül pont elég volt…
Nem volt otthon, így a vezetőnkhöz illedelmesen betérve tudakoltam volna meg, hogy nem-e küldetésen van.
*Kopogok*
- Tessék! – betértem. – Ohh Arico, mi járatban? – a mondata végére kicsit a vidám hangja szomorkás lett. Tudta, hogy Fuu barátnője vagyok.
- Csak a felől érdeklődnék, hogy Fuu küldetést kapott? – kérdeztem illedelmes hangnembe.
A vezető csöndbe volt, majd nyelt egyet és elmondta:
- Talán már halott… - vágtam közbe:
- Mi az, hogy halott?! – csaptam az asztalára, az illedelmes kisasszonyból átváltoztam boszorkánnyá. – Ez viccnek is rossz, kérem!
Az őrség már ugrott nekem, de megállította őket a vezető, értette a szituációt.
A kezeit összekulcsolta, majd a szemembe nézve elmagyarázta a történéseket.
- Az Akatsuki elrabolta, a benne lakozó démon miatt, a Chomei miatt, hogy a démont visszafogó pecsétet feloldják az maga a halál Fuu-ra nézve.
- Mi? *elgondolkoztam, piros felhők, az-az Akatsuki jele!!!* Basszus, ha felismerem őket, mindent megelőzhettem volna!!! – csapkodtam az öklöm az asztalra, a könnyeim füllel halhatóan kopogtak rajta. – Miért nem segítettek neki?!
- Az utána küldött embereket kivégezték és nem engedhetjük meg magunknak, hogy felkutassuk őket, még több embert feláldozva.
- Nem érdekel!! – folytattam az asztal püfölését
 
Próbáltam az Akatsuki után menni, de esélyem sem volt a vezető nem engedte, esélyem sem lett volna.
Az esett sokkolt, ahogy Arico-t is, nem is kaptunk feladatokat jó pár hétig. De tovább kellett lépni, ami sikerült is June-sensei segítségével, az edzései elterelték a figyelmünket a sok biológiai magolás mellett, ami még legalább fél év volt, már elkezdte a fizikai edzést, először az E szintű ninjutsukkal kezdtünk, amit az akadémián nem tanítottak meg, ezekkel szenvedtünk, de összehoztuk.
Shindan // Diagnózis
A helyszín a korház volt, ahol June-sensei tartotta az Arico és az én kiképzésemet.
-A kezetekbe koncentráljátok a chakrát! – a két kéz pecsét után egy zöld aura jelent meg June-sensei keze körül, amit a beteg által megjelölt fájdalmas pont felé helyezett.
- Most jöttök ti… remélem végre sikerül eltalálnotok. – Sóhajtott.
Az első Arico volt, gyorsan végzett az egésszel majd hátrább lépett, az információt magában tartotta, azt csak is a végén volt szabad elárulni.
Majd jöttem én…
~Tigris, egér. – közben formáztam ezt a kombinációt, innen már könnyű volt, rengetek gyakoroltuk ennek a mozdulatnak a kivitelezését. A chakra kontrollunk pedig kimagasló volt, legalábbis a mester szerint.
A technikát bejeztem, majd kaptam én is egy kis gondolkodási időt, ezután June-sensei feltette a kérdést:
- Na, milyen döntésre jutottatok?
- A külső észlelések alapján a bőrön színes, lila, zöld egyéb foltok jelentek meg, a belső vizsgálat pedig ezt már csak alátámasztja, hogy ez egy csonttörés! (kiabáltuk a végét mindketten)
- Gratulálok, végre sikerült. – mondta meg nyugodt, de a szokásos le se szarom stílusával.
Még legalább napokig ezt a technikát gyakorultuk, majd a küldetésekeink között sikerült időt szakítani a következő technikára.
Shiatsu // Masszázs
Masszás technika következett, ami nagyon könnyűnek volt mondható. Ebből csak a senseinek származott előnye aki, mint alany élvezte a masszásunkat.
Kiyomaru // Tisztítás
A következő a lecke a sebek tisztítása volt, így a fertőtlenítések elkerülését megelőzhetjük.
Mivel June-sensei nem bízott bennünk, így az első jópár alany ő volt. A Kunai segítségével saját magát sebesítette meg két helyen, ami mondhatni kicsit megviselt, koszos volt.
- Na hajrá, a kellő kézjeleket megmutattam!
- Mi? Most rajtunk múlik a senesei élete, úristen!! – estem kétségbe majd a földre borultam ijedtembe, ez valami szőke kirohanás lehetett.
- Idióta, ez csak egy vágás, amúgy is, mint, ha ő nem lenne orvos. – fogta a fejét… majd a szemüvegét megigazítva, amin a fény megcsillant, mint valami szuper tudósnak, neki állt a seb fertőtlenítésére, ami már nem vérzett, mert azt leállította June.
Észbe kaptam én is, megragadtam a másik kezét, ahol a seb volt már is neki kezdtem a baktériumok eltávolításának.
Kisebb nagyobb sikereket értünk el, nem teljes munkát végeztünk.
- Na ez már valami, úgy látom, ezzel nem kell annyit szerencsétlenkednünk. – könnyebbült meg, ismét.
Ezzel még szenvedtünk, eleget mire kiteljesedtünk benne, utána már igazi betegeken is használhattuk.
 
Most azon vagyok, hogy kiemelkedő szanitéc legyek. June-sensei már megtanította nekünk az ehhez kellő alap technikákat. Remélem egyszer valaki, elpusztítja a szánalmas Akatsuki szervezetet.

Üdv!

Ugyan nincs kifogásom a Fuu-val való viszonyoddal de egy két hibát felfedeztem. Kezdetnek van jó pár elgépelés és helyesírási hiba, ezeket kérem javítsd, akár a Wordben. A másik hogy az előtörténet nagy része párbeszédekből áll, ami ugyan nem baj de elég keveset írsz az orvosi képzéseidről. Ezeket kérem részletezni, ha már kezdésnek ilyen karaktert szeretnél indítani! Valamint a Genin vizsgádról is ejthetnél egy pár sorral többet, hiszen ez is egy fontos mérföldköve a karakterednek.

Várom a javítást!

Kérésedre kibővítettem,a helyes írási hibákból javítottam rengeteget, így remélem már elfogadható lesz. :)

Így már el tudom fogadni az előtörténetedet!


Kérlek írj adatlapot is.
Kezdő chakraszint: 105
Pénzösszeg: 2200 Ryo

Kellemes időtöltést kívánok!