Kazuyuki Mitsuhiro

Név:Kazuyuki Mitsuhiro

Kinézet: Vörös haj, hagyományos konohai ninja egyenruha, egy shuriken tartó a jobb térde fölött, egy övtáska a derekán.

Kor:14

5db Robbanó cetli
Rang: Genin

Jellem: Nyugodt,  életerővel teli, a barátai legfontosabbak számára családja elvesztése után.

Felszerelés:
10db Kunai
10db Shuriken
10db Senbon
10m Dróthuzal
5db Füstbomba




Egy gyönyörű nyári kora reggelen, amikor a nap előbújik a dombok mögül, amikor a kakas kukorékol és a felnőtteknek munkába, a fiataloknak pedig iskolába kell menni. Nos, nem volt ez másképp Mitsuhiro esetében sem, aki általában sosem késik, mindig pontos, de ma egy gyönyörű szép álma volt. Egy vörös hajú lánnyal volt, beszélgettek, de mégis mintha némák lettek volna. Hallgatták egymást, de mégsem értették egymás szavait. Nézték egymást, de mégsem láttak igazán egymásba. A szavak lassan kezdtek hallatszani, a fiú nagyon boldog volt, végre hallhatja, hogy mit akar neki mondani a vörös hajú lány...
- Mitsuhiro! Kelj fel! Hasadra süt a nap, el ne késs az akadémiáról!
A fiú szomorúan kelt ki az ágyból, ma sem hallhatta a leány szavait, melyek mindig követik álmaiban.
- Igen anya.
Elhúzta a függönyt, a hirtelen fény miatt szemeit hunyorította és nézte a reggeli világot. Szokás szerint öregasszonyok légiói árasztották el az utcákat szatyraikkal, némelyik mellett unokája szedte a lábát.
Mitsuhiro összeszedte magát, ruháit magára öltötte, majd elhúzta tolóajtaját. Kilépett szobájából, végigment a folyosón, az étkezőbe érésével párhuzamban kívánt jó reggelt családjának. Megállt az ajtóban, a lakás üres volt, senki nem volt ott. A fiú elgondolkozott és rájött, hogy már nem azok az idők járnak, mint régen...


- Mitsuhiro! Kelj fel! Hasadra süt a nap, el ne késs az akadémiáról!
A fiú szomorúan kelt ki az ágyból, ma sem hallhatta a leány szavait, melyek mindig követik álmaiban.
- Igen anya.
A vörös hajú kisfiú ajtaját majdnem kiszakítva rohant az étkezőbe, annyira izgult az első akadémiai napja miatt. Az étkezőben édesanyja várt rá, ugyanis apja mindig korán reggel indult munkába.
- Anya, mi a reggeli?- kérdezte fellelkesedve a gyermek.
- Rizs kisfiam, rizs. - felelte anyja, kicsit unottan, ugyanis ez mindennapi kérdés volt.
A fiú óriási sebességgel fogyasztotta el a két rizsgombócot, ásított egy nagyot, majd felvette szandálját és kirohant az ajtón.
- Mitsuhiro! - kiáltotta az anyja mérgesen.
A fiú remegve visszanézett, látta, hogy anyja iskolatáskáját tartja a kezében. Lehajtott fejjel visszasétált a táskájáért.
- Köszönöm anya. - mondta sajnálkozva.
Lendületéből nem veszítve indult neki újra az útnak, amelyet már annyira vár. Az utcájukból kiérve és még párszáz métert futva már látta is az akadémiát. Hallotta a csengőt és bekövetkezett amitől annyira tartott. Elkésett. Berontott az iskolába és megkereste a termét. A teremajtó mögött egy Chuunin tanító már elkezdte a bemutatkozást. Halkan kinyitotta az ajtót, de tervét meghiúsította az ajtó nyikorgása.
- Hát te? - kérdezte a tanító.
- Mélységesen sajnálom. A nevem Mitsuhiro. Ebbe az osztályba járok. - mondta kicsit szégyenkezve a késő fiú.
- Ez esetben foglalj helyet.
Már jött is a másik dolog, amitől félt. Hogy nem lesz helye sehol. Szétnézett, egyetlen egy szabad hely volt, egy lány mellett.
- Elnézést, szabad ez a hely?
- Látsz más helyet...?
Ezt a fiú igennek vette és leült a titokzatos lány mellé. A tanító és az osztály bemutatkoztak egymásnak, majd kezdődhettek a tanórák. Az első hónapban csak elméletben elemezték a chakrát és annak irányítását. A második hónapban chakrát szabadítottak fel, mely mindenkinek elég könnyen ment. A fegyverekkel való bánás nem igazán ment Mitsuhironak, legalábbis a shuriken dobás része. A kunai késsel és a senbon tűvel elég ügyesen bánt, de a shurikenek örök ellenségei voltak. Hosszasan gyakoroltak a diákok, néhányan rivalizáltak is egymással, Mitsuhirot is beleértve. Sokszor ököllel estek egymásnak a fiatalok, de volt már rá példa, hogy kunaiokkal vívtak harcot egymás között. Ezért alapos fejmosást kaptak. Az akadémia első éve elég könnyen ment, ugyanis nem kellett semmi megerőltetőt csinálni. A második évben mindenki csiszolt tudásán, Mitsuhiro shurikenjei is kezdtek rátérni a pályára, beleálltak a fába, noha nem is oda ahova ő akarta, de legalább valamit eltalált velük. Kunai késsel való dobásban kitűnően jeleskedett, abban a többiek alulmaradtak mellette. Következtek a chakrairányítás gyakorlatai. Ez az időszak mindenkit próbára tett, mind lelkileg, mind testileg. Nem volt könnyű dolog ilyen fiatalon bánni a chakrával, tökéletesen senkinek nem ment elsőre, de a hónapok gyakorlásai során, mindenki ráérzett a chakra irányítására.  chakra testen belüli irányítása, chakra testfelületi irányítása, chakra testen kívüli tárgyban való irányítása, chakra testen kívüli önálló irányítása. Ez jelentette a vizsgatételeket: Bunshin no Jutsu, Henge no Jutsu, Kawarimi no Jutsu. Erre egy év gyakorlati idő volt szükséges, minimum. Mitsuhiro otthonában is ezeket a jutsukat gyakorolta, sokszor megviccelte édesanyját is, például amikor a Henge no Jutsuval az akadémiai tanára alakját vette fel és közölte, hogy fia megbukott és nem alkalmas ninjának. De amikor lebukott akkor hatalmas dorgálás következett. Ezentúl csak egyedül gyakorolta a jutsukat. Azt gondolta, hogy a Bunshin no Jutsu segítségével klónjai elvégzik a házimunkát, de hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem alkalmasak rá, ugyanis csak klónok, szinte nem is rendelkeznek kézzel fogható testtel. Egy év elteltével az akadémián bekövetkezett a vizsgaidőszak. Mitsuhiro nagyon sokat gyakorolt, hogy Genin lehessen. A vizsgát saját osztálytermükben kellett letenniük, a vizsgatétel egy Bunshin no Jutsu és egy Henge no Jutsu volt. Amikor Mitsuhiro következett, nagyon izgult, elöntötte a víz, majd véletlenül egy Bunshin helyett, kettőt alkotott. A Henge no Jutsut pedig simán elvégezte, hiszen gyakorolta és pórul is járt miatta. Geninné avatták, megkapta az áhított fejpántot, egy Shuriken tartót, melyet jobb térde felé kötött és egy övtáskát, melyet derekára kötött. Két csapattársat kapott és egy Mestert, akikkel küldetéseket kell majd végrehajtania. Ők lettek a Négyes csapat. Az egyik társa, a titokzatos lány, akinek a neve Fumiko. Egy hosszú szőke hajú, bájos arcú lány, akinek hatalmas az egója. Másik társa egy okostojás, Sho, akinek van önbecsülése, nem egy hagyományos stréber srác. A senseije pedig egy szőke hajú férfi, akit nem rég avattak jouninná és anbus is volt a Hokage keze alatt. A sensei összehívott egy találkozót egy edzőpályán.
- Yo! A nevem Kaigo, szólítsatok Kaigo-senseinek. Nem szükséges bemutatkoznotok, ugyanis ismerlek benneteket. Kezdjük pár alap kérdéssel. Miért akartatok ninják lenni?
- A családom erőltette, én inkább modell akartam lenni...
- Mert én egy zseni akarok lenni, aki mindent tud, így a ninják világáról is tudnom kell mindent. - mondta Sho.
- Mert a klánom minden tagja hatalmas és erős ninja, én sem maradhatok ki! - felelte Mitsuhiro.
- Akkor ezt meg is beszéltük, na lássuk mit tudtok!
Feléjük hajintott három kavicsot, melyeket Mitsuhiro társai elől is elkapott. Meglepődtek, hogy ilyen ügyesen kapta el a kavicsokat. A sensei hirtelen eltűnt, nyoma veszett. A fiatal ninják háromfelé széledtek szét, várva a megfelelő pillanatra a támadáshoz. Bokrok voltak sáncaik és fák erődjeik, bámultak a kis tisztásra. Mitsuhiro egy Bunshint alkotott, előtte eldöntötte, hogy klónját kiküldi a nyílt terepre, hogy az legyen a csali. A klón felé shurikenek repültek, a fiú megnézte melyik irányból érkezett a támadás és arra felé irányult egy kunaial való támadása. Eldobta a kunait és fegyvercsörrenést hallott, ugyanis a sensei kivédte a támadást. Sok idő telt el ezzel a játszadozással, amibe Mitsuhiro beleunt és nyílt terepre merészkedett.
- Én edzeni akarok, nem csak állni és nézni magam elé!
Három shuriken érkezett felé, a fiú bepánikolt és nem tudott mozdulni. A mesterének gyorsan kellett cselekednie, nem számított erre, Shunshin no Jutsut alkalmazott, hogy hamarabb odaérjen, mint a shurikenek.
- Fogunk edzeni. - felelte nyugodt hanggal Kaigo-sensei. - Most mindenki menjen haza és pihenje ki magát, holnap megnézzük, hogy ki milyen természeti elemmel rendelkezik, Oszolj!
A parancsszó hallatán mindenki otthona felé vette az irányt, majd egy kellemes fürdés után lefeküdtek aludni. Mitsuhiro egész éjjel azon gondolkozott, hogy vajon milyen természeti eleme lehet, mindenképpen tüzet akart, mert apja is tűz elemű. Ő taníthatná a különféle katon technikákra. Bizsergett a hasa, annyira izgult, mert belegondolt, hogy apjával eregeti a hatalmas tűzgömböket az ég felé, mely kellemes nyári esőt varázsol. Másnap reggel szüleit nem találta otthon, azt gondolta, hogy biztos küldetésen vannak. Hiro a megadott időpontra ért az edzőpályára, ahogy megbeszélték a mesterével. Egyedül a mesterét találta ott.
- A többiek..? - kérdezte a fiú.
- Szóltam nekik, hogy a mai edzés elmarad.
- Akkor fölöslegesen jöttem?
- Nem, te más vagy, mint ők.
A fiú csak nézett értetlenül, majd egy papírt nyújtott felé mestere. Fogd a két tenyered közé és koncentráld bele a chakrádat. A fiú így tett, de nem történt semmi. Kaiga-sensei felfigyelt rá, hogy csak egy sima papír cetlit adott oda neki, nem egy chakra-érzékeny papírt. Kicserélte a cetliket a fiú kezében, majd arra utasította, hogy próbálja meg újra. A fiút furdalta a kíváncsiság, hogy mi ez a lap, ezért rákérdezett mesterénél.
- Nos, egy aprócska papírlap, ami ha valaki belevezeti saját chakráját, elemi természete alapján változik el; tűz esetén megég, víz esetén nedvessé válik, szél esetén kettészelődik, villám esetén összevissza vonalban szakad, föld esetén elporlad.
Minden világos volt, a fiú belevezette a chakráját és imáit meghallgatva, a papír szélei megégtek. A fiú kinyitotta markait, rápillantott a papírra, elhajította azt, majd örömében ugrálni kezdett.
- Tűz, ezaz, tűz, tűz, tűz...!
- Haha, de tűz elemű technikákat még képtelen vagy létrehozni, ugyanis ahhoz a te chakrád még igen kevésnek bizonyul és nem is lennél képes egy tűz elemű jutsu elszabadítására.
A fiú lelombozódott, de mégis boldog volt, hogy egyszer apjával eregetnek tűzgolyókat a fellegekbe. Elindult hazafelé az örömhírrel, de amikor belépett az ajtón, egy levél várta a földön. A hokagétól jött, ott volt rajta a pecsét és a levél díszes szélein is látszott. Egy halálhírt közlő levél volt, melyben bejelentették, hogy szülei életüket vesztették egy küldetésben, melyben egy Konohai hajót ostromoltak le a Kirigakurei ninják. Mitsuhiro teljesen összetört, két hétig nyomát sem látta senki, szüleit gyászolta magányában.
- Anya, sajnálom, hogy sokszor voltam rossz, hogy sosem segítettem a házimunkában és, hogy sosem lehettél rám büszke.
Apa, sajnálom, hogy alig lehettem veled, de megígérem, hogy kettőnk helyett is tűzgolyókat, sőt tűzsárkányokat fogok eregetni a fellegekbe!


- Mitsuhiro! Kelj fel! Hasadra süt a nap, el ne késs az akadémiáról!
A fiú szomorúan kelt ki az ágyból, ma sem hallhatta a leány szavait, melyek mindig követik álmaiban.
- Igen anya.
Elhúzta a függönyt, a hirtelen fény miatt szemeit hunyorította és nézte a reggeli világot. Szokás szerint öregasszonyok légiói árasztották el az utcákat szatyraikkal, némelyik mellett unokája szedte a lábát.
Mitsuhiro összeszedte magát, ruháit magára öltötte, majd elhúzta tolóajtaját. Kilépett szobájából, végigment a folyosón, az étkezőbe érésével párhuzamban kívánt jó reggelt családjának. Megállt az ajtóban, a lakás üres volt, senki nem volt ott. A fiú elgondolkozott és rájött, hogy már nem azok az idők járnak, mint régen...