Kire Inugami

**Kire Inugami** Kedd Márc. 25 2014, 22:04

Név: Kire Inugami
Ország: Kirigakure
Rang: Genin
Kor: 15
Nem: férfi
Felszerelés: 10m dróthuzal, 1 doboz(25db) energiatabletta, 10db robbanójegyzet, 3 kisebb és 1 nagyobb tekercs. A bal lábon egy shurikentartó található 5db shurikennel. A deréken egy övtáska van, aminek egyik rekeszében a drót, a jegyzetek, a tabletták, valamint a tekercsek foglalnak helyet, a másikban 12 kunai van. A háton egy katana található.
Kinézet: Rövid fekete haja és kék szemei vannak, a fejpántot alapesetben a nyaka körül hordja, a harcok előtt felköti a homlokára. Felsőtestén egy egyrészes ujjas mellény található, valamint bokáig érő szürke nadrágot hord ninja szandálokkal, illetve kesztyűkkel. Könyökeinél szorítót hord, hátán egy kék kabátot hord, aminek elülső része nyitott. Fekete szalagot hord homlokára kötve, állkapcsától a nyakáig, illetve sípcsontjától a bokájáig bandázst csavar. Nagyjából 175 magas, 62 kg. Testalkata szálkás, jól fejlett, erős.
Jellem: Nyugodt, lojális, megfontolt személyiség. Társaival körültekintően bánik, néha nem tolerálja az ügyetlenséget. Mondhatni nem fél semmitől, egészen vakmerő dolgokat is bevállal. A harcban nem retten meg, higgadt, szeret offenzív lenni, de ez soha nem megy a védelme kárára. Más nemzetből valókkal körültekintő, nem sok bizalmat oszt nekik. Néha elég humorosnak is mondható, ha a helyzet megengedi. Nagyobb, véres ütközetek viszont instabillá tehetik, a harc heve képes megváltoztatni másodpercek alatt, ilyenkor vér és a harc iránti szomja dominál. Kitör a csatasorból és izgatott vad kiáltásokkal ront rá a megfélemlített ellenre.

Születés

Egy hideg Decemberi éjszaka volt a születésem napja, a levegő a hideg tengeri szelek párájával volt tele, én pedig felsírtam, mikor először ízleltem meg. Akkor először tört utat a hangom a havas háztetők között.

Mondhatni nem éppen a leggazdagabb családba születtem bele. Édesanyám fegyverzetkészítő volt, aki igen jól értett a bőr megmunkálásához. A legjobb kesztyűket, cipőket ő szolgáltatta egész Nyugat-Kirigakurében, de ez is csak arra volt elég hogy hónapról-hónapra megéljünk. Apám medikus tanoncként kezdte pályafutását, de hamar kiderült, hogy alkoholizmusa határt fog szabni pályafutásának. Anyámra hárult az egész háztartás terhe, és láthatóan napról-napra egy kicsit meghalt a lelke egy része, amíg az a szemét egész nap vedelt. Mondhatni a családi idill legapróbb töredéke nélkül nőttem fel a falu egyik legaljább környékén. Ez volt az a hely, ahol túláradt a nyomor, ahonnan a legtöbb zűrös arc került ki, és legfőképp, ahonnan a legtöbb elveszett ninja származott. Ne értsetek félre, a legtöbb visszakerült, csak már nem voltak annyira elevenek, mint előtte.

Múlt és jelen

4-5 éves lehettem, mikor az első fontos leckét megkaptam az élettől. Éppen a nagyapámhoz tartottam, aki ez egyedüli fényforrás volt a múlt kicsit sem kegyes homályában. Rá igen büszke voltam. Valaha hírneves ANBU volt, a Hien nevű technika mestere, de feladta karrierjét, mikor megtagadta a parancsot, hogy lemészároljon egy Hyoton használó klánt. Szerettem nála lenni, mindig volt valami érdekes története a múltból. Sokat mesélt a Kaguya klánról és az általuk végrehajtott mészárlásokról, az időkről, mikor még bevett szokás volt a genin vizsgák alkalmával a halálig tartó küzdelmek, és mikor masszívan üldözték azokat, akik Kekkei Genkaial rendelkeztek.

Éppen félúton voltam, mikor egy árnyas sikátor közepén összefutottam 3 korombeli sráccal. Barátságosan mosolyogtam, majd üdvözöltem őket. Ezekre néhány jólirányzott gyomros és fejre mért rúgás volt a válasz. Röhögve álltak tovább. A porban feküdtem, véresen, összeszűkült pupillákkal, azon gondolkodva, mit rontottam el.

Valami nagy kezdete

Nagynehezen végül elvánszorogtam nagyapámhoz, ő ellátta a sebeim, és megkönnyebbült, mikor látta, hogy nincsen törött csontom. Elmeséltem neki a történteket. Kaptam egy tockost, és felvilágosított, hogy ne magamban keressem a hibát, mikor mindenféle üres, értéktelen ember elbánik velem. Inkább váljak erősebbé. A napfény megcsillant igényes katana-gyűjteményén, és én elfogadtam az ajánlatát. Attól a naptól fogva kezdte meg edzésem, és minden kemény munkával eltöltött idő jól esett számomra. Visszagondolva úgy érzem, hogy ezeknek a perceknek volt csak értelme.

Legfőképp taijutsut tanított, de, hogy egyéb tereken se legyenek hiányosságaim, az akadémiára is beíratott. Elég színes társaság volt az osztályunk, sok osztálytársunk jobb környékekről származott, megáldva tehetségesebbnél tehetségesebb shinobi szülőkkel, de itt is, mint mindenhol volt pár szegényebb, elvetemültebb tag. Mivelhogy a nemesebbekre nem hasonlítottam, beálltam a durvák közé. Ne értsetek félre, soha nem emlegettem volna őket egy lapon velem, messze tehetségesebb voltam, mint ők, hittem, mi több tudtam nagyapám vére kering bennem, de azt gondoltam inkább szórakozom egy kicsit a többiekkel, mintsem bárány módjára engedelmeskedjek a tanáraimnak.

Emlékezetes idők voltak ezek. Ha otthon nem is, de nagyapámnál és az akadémián nagyszerűen éreztem magam. Napról napra erősebb lettem, és idővel a kardforgatás iránti tudásszomjam is csillapításra került pár kisebb-nagyobb leckével és pár fakard segítségével. Nagyon sok mindent megtanított nagyapa, de sajna a legfontosabbról mindig megfeledkezett...

Az első téboly

Sötét őszi este volt, mikor a haverokkal hazafelé indultunk. Egyszer csak egyikünk előjött egy kósza ötlettel, hogy mi lenne ha szert tennénk egy kis pénzre. A terv egy kereskedő üzletébe való betörés volt. Az őszi szél újságpapírokkal játszott a besötétedett utcákon, a megtépett lombok pedig baljós hangon susogtak, mikor lopakodva elindultunk egy keleti üzlet felé. Tudtuk, hogy a tulaj nem lesz otthon, így nyugodtan kutattuk fel a pénzt és az értékeket. Csillogott a szemünk a sok vagyontárgy láttán, és álmodni sem mertünk ekkora fogásról. Minden jól haladt, de egyszer zaj szűrődött be a hátsó ajtó felől, így kénytelenek voltunk elbújni. A kereskedő volt az. Soha nem felejtem el a mosolyt az arcán, mikor meglátta a teletömött zsákokat. Egy vastag láncot tekert jobb öklére és kutatni kezdett a behatolók után. Nem kellett sok idő, hogy kiszúrjon egyikünket. Egy laza mozdulattal kirántotta egy társamat az ódon szekrényből és sorozni kezdte a fejét. Nem állt le, pedig a gyermek rég elájult. Tudtuk, hogy itt baj lesz, meg fogja ölni. Meg is tehette, akkoriban ki törődött egy tolvaj halálával ? Egy percig bután reméltem, hogy valaki majd segít neki, de jól tudtam, hogy nincs meg senkiben az erő, hogy legyűrje, a harmincas, ereje teljében lévő férfit. Pánikba estem, de bíztam a véremben, így kirontottam egy láda mögül és felkaptam a közelben lévő viseltes katanát. Semmi nem úgy ment, ahogy elképzeltem. Csupán egy jobbos felütés kellet, hogy kiejtsem kezemből a kardot és padlót fogjak. Hátra fordítottak, és egy felfoghatatlan erejű ütést érte a gyomrom. Majd a katana tompa fele következett. Viszonylag egy-két suhintás kellett csak, hogy felrepedjen a fejem, és saját vérem folyjon végig az arcomon. Éreztem, hogy egyre hidegebb lesz, és egyre nagyobbra nő a vértócsa, amiben feküdtem. Tudtam, hogy ha ez így megy tovább elvérzek, vagy belehalok a sokkba, attól függ mi lesz előbb. De eszembe jutott nagyapám, és az akadémia. Ha most feladom, meghalok. Minden csepp vér közelebb jutott, ahhoz, hogy feledésbe merüljek. Pedig mindig csak magány és fájdalom volt eddig az élet, egy-két kivételt leszámítva. Olyan sok mindent átélhettem volna, még előttem az élet, lehetőségek száza várja, hogy megragadjam őket és tovább vihettem volna nagyapa, mi több a család tudását, a vért ami most távozik el belőlem, aminek most erőt kellene adnia. Nem... ez így nem érthet véget !! Most NEM !! Utolsó erőm kihasználva elhajoltam az ütés elől és kirúgtam a támadó kezéből a pengét, majd felálltam vele szemben és vértől áztatva. Ökölbe szorítottam a kezem, forrt a vérem, és csak arra tudtam gondolni, hogy nincs mit veszítenem, de viszont ha ezt túlélem egy új élet vár. A chakrám nagyon gyenge volt, minél előbb el kellett döntenem a küzdelmet. Majd lánccsörgést hallottam és megláttam a felém közeledő öklöt. Ezt elkerülve egy utolsó ütésbe beleadtam minden chakrám. Egy nagy roppanás és egy tompa puffanás. Az ütésem talált, 2 lengőbordája bánta a tulajnak. Akadozott a légvétele, valószínűleg egy szilánk szúrta a tüdejét, így nem vehetett nagy levegőt. Nem volt halálos sérülés. Ekkor már mindenki előmászott, de kérdőn néztünk egymásra a legyőzöttet illetően. Visszagondolva csak haboztunk, jól tudtuk, hogy nem maradhat életben. Én sétáltam oda a pengéért. Mellé álltam, ő szorította a bokámat és könyörgött. De nem felejtettem el, hogy ő se volt kegyes velem, mikor a földön hevertem. Egy tiszta vágás, és mindennek vége volt. Illetve majdnem... A hullát ott hagytuk, a nyomokat eltűntettük, majd a régi kikötőnél húzódtunk meg, hogy kitisztítsuk a fejünket. Beléptünk a raktárba, én ráfordítottam az ajtóban a kulcsot, majd mind a négyüknek dobtam egy kunait. Kérdőn néztek rám, de én tudtam, hogy innen ma csak egy fog hazamenni közülünk. Végül úgy döntöttek összefognak ellenem. Hasztalan, mind porba hullt. Egy lánc, egy nehezék, és már a tenger alján voltak. Az elsősegély csomagot megtaláltam majd elláttam magam.

Fehér bűn

Végül egy sarokban kuporodtam össze. A vér sűrű rétegben volt rám száradva valamint a katanára, amit azóta el sem engedtem. Sokunk vére keveredet a pengén, egy pszihopata idegené, a hamis, értéktelen, gyáva "barátaimé", valamint a sajátom is. Mennyit ér egy élet ? Mi az élet ? Megér az enyém 5 emberéletet ? Ehhez hasonló kérdések keveregtek bennem. Végül megértettem. Hasonló ez is, mint anno régen a verekedéseim a sikátorban. Küzd, vagy maradj alul. Minden erről szól. Az élet nem más, mint ölj vagy megölnek. Más embereken kell átgázolnod, hogy magasabbra juss. Ez ránk shinobikra végérvényesen igaz. Kegyetlen világ a miénk, tele farkastörvényekkel, szinte már nem is embernek való, de ezek mellett mégis a legideálisabb és a legtisztább. Mi valódibb dolog van annál, mint mikor két shinobi, vagy éppen két nemzet áll egymással szemben és az erősebb elsöpri a gyengét. Minden csatatér, minden véres tetthely ezt az igazságot élteti, én a mai nappal felvállaltam ezt a sorsot. Habár féltem magamtól. Túlságosan is könnyen vettem el azokat az életeket. Sőt élveztem, minden elhullajtott vércsepp, legyen az bárkié, beleértve az enyémet is, izgalommal töltött el. Nem számított a fájdalom, vagy éppen a bűntudat, csak tovább küzdöttem, mert amíg táncolt a kezemben a penge addig éreztem, hogy élek. Kockára tettem az életem és nyertem. Nincs ennél valódibb. Az utam vérrel lesz szegélyezve, habár sosem gondoltam volna, hogy ez lesz belőlem aki.

Egy nindo formát nyer

De eszembe jutottak a társaim. Nem születik mindenki gyilkosnak, szembe kellett néznem vele. Valójában én se emeltem soha kezet nálam gyengébbre, ha az nem jelentett fenyegetést. Minden ilyen embert szántam, habár őket is ugyanúgy megilletetett az élet, ezt én tudtam. Életem során sikerült mindenkiben meglátnom a jót és tudtam, hogy mindenkiben ott lappang a tehetség, csak éppen más formában. A probléma akkor fakadt, mikor ezek az emberek életveszélybe kerültek, és nem tudtak mit reagálni, a harchoz való tehetség híján. Minden háború során száz és száz ember veszett oda tehetetlenül, emberek akik sosem tudták megízlelni a sikert. Kisgyerekként én is csak egy nyugodt légkört akartam, de ez sosem adatott meg, így szippantott be a harc világa és lettem azzá aki. Megfogadtam, hogy soha nem fogom hagyni, hogy bármi baj érje a nemzetünket, ezt a vérködben úszó országot, ahol így is eleget szenvedett mindenki.

Az első technika

Nehéz volt visszaszoknom a mindennapokba, az után az éjszaka után. Ami a büntetést illeti, senki nem jött rá, hogy mi lett a kereskedővel és a többiekkel. Nagyapa tovább folytatta az edzésem, az utolsó tanév vége felé jobban ráálltunk a kenjutsura is. Úgy gondolta, hogy jó chakrakontrollal rendelkezem, és valószínűleg egyszer a jövőben képes lehetek majd elsajátítani a Hien-t. Mi több átadott egy alap technikát, amelyre véleménye szerint feltétlen szükségem lesz. Egy közeli erdőség mellett kísérleteztem technikával, azzal, amely a nemzetünk nevét viselte. A Kirigakure No Jutsu hatalmas köddel vonta be a tájat, mikor mesterem létrehozta. Ideális közeg egy néma gyilkosnak. Megterhelő volt, az első néhány alkalommal nem sikerült kellőképp, nem is volt olyan könnyű megtölteni a levegőt vízmolekulákkal, de mielőtt végleg kifogytam volna chakrából sikerült. Voltaképp ez volt az utolsó edzésünk a közeledő genin vizsga előtt.

Reményteli jövő

Előző nap bejártam a környéket és érdekes pletykákat hallottam a mostani Mizukagéról. Meglepett, hogy a szóbeszéd szerint 2 kekkei genkaial is rendelkezik. Örültem, a falu kezdett megváltozni. Hazaérve korán le szerettem volna feküdni, de nagy meglepetés fogadott. A szüleim álltak a szobám közepén egy dobozzal a kezükben. Ajándék volt benne, a leghasznosabb amit valaha is kaptam. Egy katana volt az, acélkék hüvellyel és ugyanolyan övkötővel. A penge is elég gondosan volt kidolgozva. De a legnagyobb meglepetés a bejelentésük volt. Apám visszament medikusnak. Felébredt benne a kötelességtudat, és nem hagyhatta, hogy régi barátai megfelelő szanitéc nélkül vágjanak neki a közeledő háborúknak. Mindenki igyekezett, tehát nekem is a legjobb formámat kellett hoznom.

Az első lépés

A másnap időben megérkeztem új szerzeményemmel a hátamon a vizsgára, mely 2 fordulóból állt. Az első fordulóban mozgó célpontokat kellett eltalálnom 5 kunaial. Mondhatom nem jelentett valami nagy kihívást, viszont a második forduló annál jobban megtetszett. A feladat az volt, hogy ártalmatlanná tegyünk egy chunint legjobb tudásunk szerint. A vak is láthatta, hogy nem várnak el tőlünk egy ehhez hasonló dolgot, de megpróbáltam legjobb tudásom szerint. Tudtam, hogy nem vehetem fel vele a versenyt taijutsuban így cselhez folyamodtam. Kijátszottam az újonnan elsajátított jutsum. Sűrű köd lepte el a helyszínt, de meg kellet akadályoznom, hogy ő is aktiválja a jutsut és átlásson a rejtekemen. Egy robbanó cédulával ellátott kunait dobtam a lábához, ő félre ugrott az ellenkező irányba, megbotolva az előzőlegesen felállított drót akadályon. A bal lábára mértem ütést a pengémmel, ő azt hárította, de én egy pontos mozdulattal kirúgtam a jobb lábát, mire ő a földre zuhant. Elsöprő nyereség volt ez nekem. Büszkén viseltem a homlokomon a négy vonalas jelképet, mi több hazaérve a tükör előtt is megnéztem magam.

Karmazsin álom

Már csomagolni kezdtem, hiszen másnap volt a találkozóm a jövőbeli osztagommal. Reméltem, hogy erős Suiton specialista lesz a joninom. Aznap furcsa álmot láttam. Én álltam ott egy csatatér közepén, a hévtől megrészegedve, a kardom vérben úszott és az ég felé néztem. Körülöttem mindenfelé elesett bajtársak és ellenségek, az én szemeim pedig vörös színben fénylettek. Felébredve féltem, az elmém zavart volt, csak a vérem volt egyedül nyugodt...

**Kire Inugami** Kedd Márc. 25 2014, 22:09

Üdv !

Hagytam pár utalást az előtöriben, a kekkei genkairól és a kenjutsukról, de azokat nem birtoklom, illetve a kekkei genkai megvan, de nem ébredt fel, nem tudok róla, és még használhatatlan. Majd ha ott tartok rátok bízom.

Deidara Vas. Márc. 30 2014, 14:30

Üdv nálunk! Két dolgon változtatnod kell ahhoz, hogy elfogadásra kerülhessen az előtörténeted. Vérvonal képességed nem lehet kezdésként, később kell megpályáznod ha szeretnél ilyet. Itt nem a használatáról, hanem már a meglétéről van szó. Továbbá nem lehetsz rokona Narutos szereplőknek, kivéve persze ha már van valamilyen vérvonal képességed, de akkor is csak távoli rokon. Szóval ezeket javítsd és akkor visszatérek.

Deidara Hétf. Márc. 31 2014, 21:37

Így már oks, az álom meg egyebek még utalnak a kekkei genkaira, de azokat nem vesszük oly komolyan most. Az előtörténeted elfogadom. D szint, 100 chakra, 2300 ryo. Írhatsz adatlapot és megkezdheted a játékot.

Ajánlott tartalom

Kire Inugami

Kire Inugami

Re: Kire Inugami

Re: Kire Inugami

Re: Kire Inugami

Re: Kire Inugami