Klánok és Szervezetek Szabályai

Go down

Klánok és Szervezetek Szabályai  Empty Klánok és Szervezetek Szabályai

Témanyitás  Jiraiya Csüt. Jún. 19 2014, 21:52

Klán alapítása:

Ha már van öt játékos, aki ugyanazon nevet viseli, akkor azok rokonságban vannak egymással és így tartozhatnak egy klánba. A feladat hogy a klán tagjai közösen megbeszélik a múltjukat, a történetüket és a Jutsukat amiket tudnak. Ha van Kekkei Genkai-uk, küldjék el nekem. Ezen kívül kell egy klán szimbólum is.

Klán Adatlap:

NÉV: A Klán neve
ALAPÍTÓ: A klán alapítójának a neve
FALU: Melyik faluhoz tartozik.
TAGOK: A Klánok ismert tagjai (ha elhunytak, akkor azt is oda kell írni)
KÜLÖNLEGES KÉPESSÉG: Ide jöhetnek a Jutsuk, vagy a Kekkei Genkai.
NJK-K: A klán NJK-i, lásd lejjebb!


Szervezet alapítása:

Ha már valakinek felmerül az ötlet a fejében, hogy szeretne szervezetet nyitni, akkor meg kell beszélnie további négy emberrel, akikkel együtt már megalapíthatják. A szervezet megalakulását ki kell játszani a játékon belül, ami akár hónapokig is eltarthat, de előtte már mindent meg kell beszélniük egymással, hogy késobb ne lehessenek gondok belőle. Ezután ha egy Admin már bólint rá, akkor a klán tagjai megkezdhetik a tevékenységüket, ha már találkoztak játékon belül, és kellően összeismerkedtek. Ezen kívül kell nekik egy szimbólum is, ami a szervezetüket jelképezi.

Szervezet adatlap:

NÉV: A szervezet neve
ALAPÍTÓ: A szervezet alapítója
CÉL: A szervezet célja és kitűzései
FALU: Ha falun belüli szervezet, akkor a falu jön ide, ha nem, akkor ezt a részt ORSZÁG néven kell feltuntetni.
TAGOK: A szervezet tagjai (öt a minimum!)
NJK-K: A szervezet NJK-i, lásd lejjebb!


A klán vagy szervezet adatlapját a tagoknak minden hónapban frissítenie kell, csakúgy, ahogyan azt a karakteri adatlappal szokás.


Bázis:

A klánnak/szervezetnek egyaránt szüksége van egy helyre, ahol élhet és tevékenykedhet. A bázis megszerzése több úton lehetséges, építtethető, elfoglalható, megvehető, ezekhez pedig mindig két dologra van szükség: pénzre és cselekvésre. A klán/szervezet maga kell, hogy kijátssza, elérje hogy megszerzik a saját építményüket, aminek az ára, és az érte ledolgozandó összegek akár a csillagos eget is verhetik - természetesen ezt mindig a mesélő határozza meg.
Lehetséges (csakis klánok számára) olyan elérhető létesítmények, helyek használata, amik a klán vagy egy barátságos NJK (csoport) tulajdonában vannak, azonban a játékosok nem rendelkeznek vele csupán használhatják, mint titkos helyet. Ezt a létesítményt az előtörténetekben közösen kell említeni, illetve meg lehet pályázni egy minden tagra kiterjedő írássorozattal. A további részletek a staffal tárgyalhatóak le.
A bázisok lehetséges típusai (a teljesség igénye nélkül):

- Lakóépületek: kunyhó, tanya, városi ház, fogadó, villa, lakótömb, hotel, palota.
- Kereskedelmi és ipari épületek: városi üzlet, műhely, kereskedőház, raktárépület, gyárépület, kikötő-dokk.
- Katonai épületek: erődített állás, laktanya, bástyaerőd, erőd, vár, kastély.
- Speciális építmények: földalatti termek, katakombák-járatok, szentély, meteora, föld alatti csarnok, szirtfalu, épített sziget.
- Járművek: lakóhajó, jacht, kereskedőhajó, hadihajó, úszó erőd, léghajó, lakókocsi, karaván.


Fegyverek:

Egy shinobikból álló szervezeteknek szükségük van fegyverekre, hogy erejüket fenntartsák. A fegyverek lehetnek közelharci és távolsági besorolásúak, kisebbtől a nagyobb méretűig bármilyenek. Természetesen a fegyverek is pénzbe kerülnek, viszont mivel szervezetek számára nagyobb tétel, illetve speciálisabb fegyverek is beszerezhetők, mindig kijátszott, illetve mesélők által elbírált összegbe kerülnek. Példák a fegyvercsoportokról (a teljesség igénye nélkül):

- Közelharci fegyverek: shuriken, kunai, katana, yari.
- Távolsági fegyverek: íj, nyílpuska, szigonyvető.
- Ostromfegyverek: ballista, katapult, ágyú.
- Speciális fegyverek: ninja-fegyverek, csapdaművek, bombák.


NJK-k:

Nem Játékos Karakterek. Ez azt jelenti, hogy ezek nem regisztrált játékosok, hanem a játékosok által irányított kisebb jelentőséggel bíró karakterek, mint például testőrök, szolgák. Négy fajta besorolásuk létezik:

- Semleges NJK: Nincs segítő szerepe, de nem is hátráltatja a karaktert.
- Segítő NJK: Segíti a karaktert akár az életével, akár a szolgálataival. Testőrök, szolgák, barátok és más ilyen típusú karakterek.
- Ellenséges NJK: Akik arra tették fel életüket, hogy keresztbe tegyenek az adott karakterünknek, vagy egy másik, rivális szervezet tagjai.
- Speciális NJK: Különleges NJK, aki például oktató szerepet tölt be, vagy Kekkei Genkai-os, vagy egyszeruen egy másik Ninja, rangtól függetlenül. Ilyenek lehetnek semlegesek, segítők vagy ellenségesek is.

Az NJK-kat a játékosoknak kell felbérelni, vagy megszerezni klánjuk, szervezetük ügyének. Lehetőségeik tárháza szinte végtelen: fanatizálás, eszme kialakítása, vallás elterjesztése, leigázás, megfélemlítés, szimpla bérmunka, esetleg jutsu-kötés, esetleg ezek az NPC-k maguk szegődnek a karakter mellé, vagy nyomába, a karakterek tetti nyomán. A tagoknak az NJK-k kerítését is le kell játszani egy mesélővel.


Pénzkeresés:

- Fosztogatás: Rosszfiúként rabolhatjuk ki a népet, akik mindent megtesznek, azért hogy életben maradhassanak. Azonban a fosztogatás miatt ne lepődjünk meg, ha a milíciák és Ninják a nyomunkban lesznek.
- Túszejtés: Szintén bűnözéssel kapcsolatos tevékenység, némileg jövedelmezobb, mint a fosztogatás, de veszélyesebb is, mert a Ninják nagyobb veszélyt jelenthetnek.
- Fenyegetés: Ha már elég erős Ninja fogott össze, akkor egy falu vagy város vezetojét illetve feudális urát megfenyegethetik valamivel, amivel pénzt tudnak kicsalni az illetőből.
- Bérgyilkosság: A legtöbb Elveszett Ninja ezt a ”mesterséget” műveli. Híres személyeket ölnek meg gazdag emberek részére. Ezért busásan jutalmazzák szolgálataikat, de ha lebuknak, annál nagyobb veszélybe fog kerülni az életük. Ezt lehet egyedül, vagy csoportosan csinálni.
- Testőrködés: El lehet szegodni híres emberekhez testőrként, akiknél jó szolgálataikért nagy pénzt is kaphatnak.
- Fejvadászat: Ezt ajánlott csoportosan csinálni, de egyedül is lehet. A lényeg, hogy olyan, mint a bérgyilkosság, csak itt bunözoket kell elfogni élve vagy halva. A pénz nem akkora, mint a bérgyilkosok esetében, de ez valamivel tisztességesebb ”szakma”. A pénz a vérdíjtól függ.
- Vállalkozás: Ez a legbarátságosabbnak és legkevésbé véresnek tuno pénzkeresési módszer. Ezt a szervezet, terjeszkedés képen is használhatja. A lényeg hogy bérelnek egy havonta kifizetendo összegért egy kis házat, vagy helységet, ahol aztán fegyvereket, élelmiszereket vagy egyéb termékeket árulhatnak. Ha jól megy az üzlet, akkor vehetnek nagyobb helyeket, ahol már vehetnek föl dolgozókat is. A dolgozókat havonta fizetni kell a befolyó összegből, még ha NJK-k is, különben teszünk róla, hogy lázadozzanak. Ezzel igen sokára kerülhetünk magas pozícióba, de a legális dolgoknak megvan az ára. Persze nem csak ebből lehet vállalkozást nyitni. Lehet még klinikát, uszodát, turistaközpontot is nyitni, vagy bármi mást, ha van rá elég pénz. Idővel lehet a szervezetnek több vállalkozása is, amikbol még több pénz folyhat be, így saját maguknak növelhetik meg a színvonalat. Vállalkozásnak minősül még a kereskedelem is.
- Fizikai munkavégzés: ez a Ninjákra nem jellemző munka, és ez fizet a legkevésbé is, de ez a legbecsületesebb. Többnyire rakodómunka, házépítés, szobrászkodás és hasonló fárasztó munkák.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.