Iroda

Uchiha Madara Hétf. Okt. 27 2014, 17:10

A Börtön legmagasabb épülete. Vastag, sötét falai az égig nyúlnak, óriási ablak tekint le az udvarra, valamint a kapura. A börtönnel kapcsolatos megbeszélések, tárgyalások helyszíne.

**Itanashi** Pént. Jan. 09 2015, 02:00

Gato

Vége lett hát az üldözésnek. A pap és társai diadalmaskodtak a démon felett. A Kétfarkú macskadémon haldokló teste ott feküdt előtte. Szíve dobogott, szája széle vérzett. Fáradt volt. Lihegett. A tabletták még ébren tartották, de érezte, kezd a hatása enyhülni.
- Indulj! – parancsolta a hang.
- Igenis, uram
- Indulj, oda, ahol minden kezdődött. – parancsolta a hang, majd megszűnt…

A hang újra hívta a fiút, így nem volt más lehetősége, indulnia kellett. Előbb társától köszönt el, kinek a testébe hamarosan elkezdi Kazuya a pecsételést, majd végül Mirubihoz sétált.

- Mirubi... - szólította meg. - Csalódás volt látni, ahogy az Ekibiogami vezetője meghúzta magát. Nem vezetőhöz méltó ez a fajta viselkedés. Csak a gyengék rejtőznek el. Ki kell állnod a harcban, még ha az életedbe is kerül. Hisz csak azokra lehet felnézni, akik bátran néznek szembe a halállal. Csak azt fogják követni, aki képes egybetartani és megfelelően vezetni másokat...- a pap ekkor véres tenyerét a fiú vállára helyezi
- Nekem most el kell mennem. A Nagyúr ismét hívat magához. Nem tudom, mennyi ideig leszek távol, ahogy azt sem, hogy ki leszek, mikor visszatérek. Azonban... - ekkor hátrálni kezdett a fiútól, kezeivel pecséteket kezd formálni. - Hátrahagyok neked valamit. Valamit, aminek később nagyobb szükségét veheted, mint gondolod. Számomra egyetlen igaz vezető létezik, ez pedig a Nagyúr. Azonban láttam, mire vagy képes. A sötét erő, mely körbevett azt jelenti, még mindig megveted az emberiséget, így céljaidtól nem tértél el. Ez a valami egy kötelék lesz, amely segít, hogy ne térj le utadról. Egy kötelék, mely minket újra eggyé kovácsol, kettőnk ereje pedig bármire képes lehet. Mi ketten páratlan dolgokat vihetünk véghez. Azonban ez az idő még nem jött el. Most menj, tanulj még, Mirubi. Tanuld meg használni az erődet, ne csupán birtokold. A sötét erő páratlan dolgokra képes. Ne futamodj el a harcoktól, mert csak a gyávák bújnak meg. Szembe kell nézz a halállal. - ekkor fejezi be a pecséteket, 18, ha netalán a fiú számolta volna. A pap egyre távolodott, mikor a pecsétek befejeztével a fiúvállára rátapadt vér, ha Mirubi engedte a vállának megfogását, szétáradna a fiú vállán, a Vér kanji-ját ábrázolva, majd vörösen felizzana egy pillanatra, végül a fiú testébe pecsételődne. Itanashi nem mondd semmit, hisz már megtette korábban.
~Indulj~ szólította a belső hangja a fiút, mikor az már a barlang falánál tartott.
Itanashi eltűnt a falban, mielőtt másik két társa beérhetett volna, ezzel eltűnt a helyszínről.
A lehető legtávolabb akar a föld alatt kerülni a fiú, hogy egyenesen a Hozukijo létesítményét elérhesse, és megkezdhesse feladatát. Eljött az idő, hogy Prófétává váljon.

A pap hamar kijutott a barlangrendszerből, majd a föld alatt indul meg sebesen egyenesen a Fű országának határára. Útja, a Madarak országán át azonban nem volt épp zökkenőmentes. Mivel nem képes napokon át a föld alatt utazni, így az ország határát átlépve minden léptével egyre csak emelkedett a föld felszínéről, majd lassan megformált maga alatt egy nagyobb méretű gólemet, melynek hátán megpihenve utazhat haza. A gólemnek egyetlen utasítást adott, minden áron vigye haza. A pap a szörnyeteg hátán pihent meg, majd elindult a határon, gyorsan.

A gólem elindult, négy lábán robogott át a végtelen pusztaságon, Itanashi pedig egyre csak gyengült. Szemei lassan lecsukódtak, míg nem végül lecsukódtak. Utolsó erejével még képes volt megállítani a gólemet, és magát körbevéve egy kisebb sziklába temetni magát.

Sötét volt, mikor kinyitotta szemeit. Túl sötét. Mennyi lehet az idő? Vagy egyáltalán milyen nap lehet? Mennyit ideig lehetett eszméletlen a pap? Lassan kiemelkedett a sziklából, majd körbetekintett. Sötét volt még most is. Ugyan nem olyan sötét, mint a sziklába, de mindenképp sötét. A hold ragyogott az égen. Itanashi kinyújtóztatta elfeküdt és megviselt végtagjait, majd megalkotta ismét a gólemet, és a hátára mászva útjának indította.

A gólem napkelte után nem sokkal érte el a Hozukijo magas falait. A kőóriás egy szempillantás alatt szétesett, mikor Itanashi leugrott a hátáról. Gyalog folytatta útját az energiafalon és a bejáraton át. A kapuban hamarosan társasága is akadt. Ishidoru, a görnyedt hátú, a kutatóközpont legfőbb embere, és Itanashi jobb keze, már ami a börtönt illeti, azonnal a pap mellett termett, és várta az utasításokat.

- Mikor hagytam el a létesítményt? – tette fel a pap első kérdését, miközben irodája felé sétált.
- 3 napja indult el uram.
- Értem. – hajtott fejet a kutatónak. ~Tehát két napig feküdtem eszméletlenül. Még jó, hogy nem talált rám senki.
Egész nap fel s alá járkált.

Itanashi a székében ült, szemei előre tekintettek, a nagy ablakon át az udvarra, ahol a rabok voltak. Délután volt, 4 óra tájékán, mikor a nap fényei eltűntek a magas betonfalak mögött. Az embereket nézte, miközben kezei a kartámlán voltak megtámasztva, mellkasa magasságában kulcsolódtak össze, majd unottan hajtotta rá állát. Merengett. Az új világról gondolkodott. Vajon akkor is ilyenek lesznek az emberek? Ugyanilyen arcuk lesz, vagy talán új szokásaik lehetnek?

A pap egy teljesen alsóbbrendű fajként kezdett tekinteni az emberekre. Magában tagadni kezdte, hogy ő is ember, olyan ember, mint a többi. Őt kiválasztották az Istenek. Azok, akik a világot alkották. Akik a mai napig formálják mindezt, életeket adnak és vehetnek puszta akarattal. Az Istenek, melyek mindenhol ott lehetnek és ott is vannak. Ezek közül az istenek közül választotta őt, szolgálójának. Itanashi pedig elfogadta ezt a kegyet. Ő kiválasztottként jött ide, feladattal küldték erre a világra. Irányításra született. Pár napja a nagyúr ismét kereste őt. Szólt, hogy lassan eljön az idő…mikor beteljesítheti feladatát. Lassan eljön az idő, hogy prófétává válhasson. Az idő, amire oly rég várt, lassan beteljesülni látszott.

Majd felkelt székéből. Az asztal felé nyúlt, egy kulcscsomó hevert ott. Felvette, majd egy nagy szekrény felé sétált, mely a székével szemközti fal előtt állt. Behelyezte a megfelelő kulcsot a zárba, majd kinyitotta. Felöltötte magára páncélját, elhelyezte felszerelését a megfelelő helyre, majd eltakarta a ruházatot a szürke Ekibiogami szimbólummal ellátott köpenyével. Egy kis dobozt vett elő, melybe egy kisebb kulcs illet. Miután a zárja halkan kattant, felnyílt a fekete doboz teteje, a pap pedig kivette az álarcot, mely nevet a világra, melynek a vér kanji-ja van festve homlokára.

- Itt az idő. – mosolyodott el, majd maga elé emelte a maszkot. Köpenyének belsejébe rejtette azt, majd elfordult. Épp visszazárta volna az ajtót, mikor megállt egy pillanatra. Az alján lévő fiókhoz nyúlt, majd egy kis tekercset vett elő. bezárta a szekrényt, majd a tekercset az asztalra helyezte.
- Ishidoru! – kiáltott a pap.
A görnyedt hátú alig egy perc alatt ott is volt, az ajtón kopogtatva lépett be, majd fejet hajtott.
- Uram?
- Hívasd ide a kutatórészlegen dolgozókat, te pedig szedj össze mindent, ami fontos. Itt az idő.
- Igenis, uram – hajtott fejet az orvos, majd behajtva az ajtót maga után, elindult, hogy az összes kutatót az Igazgató termébe küldjön.

A kutatók hamarosan megérkeztek a terembe, ahova már két hasonmás nyitva az ajtót, kísérték őket be a terembe, majd becsukták a terem ajtaját.

Mind a 16 ott volt. Ishidoru volt a 17. személy, aki a titkos kutatásokat végezték a sötét chakraval kapcsolatosan.
- Uraim, köszönöm, hogy ilyen hamar idefáradtak. A munkájuk befejezettnek nyilvánítom, kutatásiak sokat segített. Befejezték, amiért itt voltak…sajnos egy ilyen erő részleteiről nem tudhat senki, így az én erőmről se tudhat senki. – ekkor a klónok egyike bezárta az ajtót, majd a másikkal együtt előre lépett. – Uraim, a munkájuknak ezennel vége – ahogy kimondta utolsó mondatát, az egyik orvos azonnal menekülni akart az ajtó felé. A két klón őt érte el elsőként, majd egy-egy hosszú, fekete rúddal átdöfte a testét. A kutatók szétszéledtek a teremben, a három Itanashi pedig lassan, akár a pók a legyeket, befogdosta. Az egyik kutató egy széket emelt fel, s azzal rontott neki a papnak.
Itranashi suhintott kezével, ekkor egy sötét chakraból álló hullám lökte hátra a férfit, neki a falnak. A férfi arca megégett, a csapódástól pedig elájult. Senki sem tudja, hogy felkel e még. Egy másik kutató mappákat kezdett dobálni a pap felé. Itanashi lépésről lépésre került közelebb hozzá, kezével elütve a felé repülő papírokat, majd jobb kezét egy pengévé formázva szúrta le a férfit. Újabb lökéshullámmal taszított három kutatót a falnak.

Egyetlen egy kutató maradt a vértől áztatott, mészárszékhez hasonló teremben. Ájultan feküdt a földön, de nem halt meg. Ébredezni kezdett. Halott testek hevertek körülötte. Egy székben ült. Kezét nem tudta mozgatni. Rájött, hogy megkötözték, nem is akárhogy. A két tenyerén lyuk tátongott, a lyukon keresztül kötözték össze a két kezét. A földön halott kutatók tetemei hevertek. A nagy asztal közepén egy fej nézett az ajtó felé. A kutató nem ismerte fel az arcot. Hisz honnan ismerné?

A fej egy olyan személyhez tartozott, aki részt vett a Fáért folytatott védelmi harcban. Ez a fej Enraku, a Fű vezetőjének segédjéhez tartozott, amíg Itanashi meg nem ölte őt. A Jashin jellel újabb üzenetet hagyhatott a világnak a pap. Ám ennyivel nem érte be.

- Hamarosan eljön az idő, mikor a világ elpusztul, s helyén egy új birodalom születik – olvashatta a még kábult kutató a vérrel festett írást a hatalmas, fehér falon. Egy jel volt alatta, egy háromszögben lévő szem, hasonlatos a homlokon lévő vallási szimbólumhoz. Ez maradt hát hátra mindabból, amely üzent a világnak, a pap elmegy, de visszatér…és akkor, nincs menekvés.

Itanashi hátrahagyott még valami mást is, mégpedig egyik követőjének, Rikunonak a szobájában. Majd Ishidoru, és a kutatások jegyzeteinek társaságában elindult, hogy bevégezhesse feladatát.

Iroda

Iroda

Re: Iroda