Re: Rin

**Rin** Csüt. Ápr. 16 2015, 20:56

Yuu Multi

+18/felkavaró/

Név: Rin (vezetékneve nincs)
Ország: Eső Országa
Rang: Genin
Szint: C
Kor: 15
Nem: Nő
Elem: szél

Felszerelés:Felszerelés: Elsősegély készlet, 2 db Shurikentartó amiben 5 db Shurikent illetve 2 db Kunait tart, Hátizsák, amelyben némi élelem, hálózsák váltásruha, és egyéb mindennapi szükséglethez kellő felszerelések lapulnak, illetve további 3 darab kunai, 10 db Robbanó jegyzet, 10m Dróthuzal illetve 5 db Füstbomba tartalékban.

Kinézet: 158cm magas karcsú lány. Hófehér bőre van, haja fehér szemei pedig kékek, az arcán egy hatalmas vágás van, mely jobb szemén megy keresztül. Haját bilincsek illetve lánc tartja össze. A lány kulcscsontja fölé, egy szám van égetve, mely a korábbi nevét jelzi. Hasán egy heg vonul végig, míg hátát ostor csapásból megmaradt nyomok csúfítják.

Jellem: Tökéletesen tudja, hogy milyen érzelemhez milyen kifejezés társul, de valójában, nagy részüket nem tudja átélni, így csak kifelé mutatja, hogy érezne bármit is. Próbál minél jobban azonosulni társaival, hogy ez se jelentsen neki problémát a későbbiekben, és papája boldog legyen. Tökéletesen képes beilleni bárhová, felismeri mások valódi érzelmeit érzéseit.

Technikák: alap technikák, vízen járás, függőleges terepen való járás

Hogy ki is lennék én? Azt neked kell eldöntened, de kérlek, történetemet olvasván ne ítélkezz fölöttem. Mind áldozatok vagyunk, az élet áldozatai.
Hogy létezik e jó vagy rossz, azt nem tudnám megmondani. Mind e világ részei vagyunk, de az egyik feltétele a másiknak, ha nincs jó nincs rossz és fordítva, ha csak az egyik lenne, akkor az lenne a természetes. De valójában nem mérhetünk két érzelmekkel rendelkező embert egymáshoz és sorolhatjuk be őket, nem kategorizálhatunk, nem általánosíthatunk ilyen téren. Minden vélemény szubjektív, abszolút eltérőek. Ha létezne két ugyanolyan típusú ember a világon, bizonyára utálnák egymást. A saját tökéletlenségeiket és bűneiket vélnék felfedezni a másikban, a saját maguk legnagyobb ellenségei lennének. Van egy mérce, minden emberben, minden területre, minden érzelemre. Ha ezt kvantifikálni, vagyis számszerűsíteni szeretnénk, akkor akár létrehozhatunk egy skálát nullától tízig, vagy a részletesség kedvéjért, ezúttal legyen nullától százig. Mert kétségtelen, hogy bűn, fájdalom, létezik, és talán a szeretet is, nekem sajnálatos módon nincs emlékem a szeretet valós jelentéséről, fogalmáról, bár a szeretkezés szó jelentését tökéletesen ismerem, de ezt sem tapasztaltam, az erőszak a szó szoros értelmében közelebb áll a múltamhoz. Akkor most tételezzük fel, hogy van ez a skála, és középen állunk, vagyis egészen pontosan ebben az esetben az ötvenes számon. Hatalmas fekete csíkok fehér alapon és mi ennek az útnak a közepén állunk, két irány van, van, vajon merre indulunk. NEM A MI DOLGUNK ELINDULNI! Az élet van olyan „kegyes” hogy „segít” minket ezen az úton. Minden külső hatással egy-egy lépést teszünk az utakon, melyek az érzelmeinket jelzik, mintha csak egy finomhangolást végeznénk el, a lélek egy hangszer, melyet folyamatosan hangolunk. Most megtudhatjátok, hogy hogyan is szakadtak darabokra életem húrjai.
Honnan is kéne kezdenem, hiszen rögtön belevágtam a közepébe, de legyen, akkor az elejétől.

Apám egy jól menő vállalkozó volt, az általa kifejlesztett energiatablettáknak nagy keresete volt, egy jó ideig. Vagyis nem csak jó ideig, hanem még azon is túl, minden pénzét beleölte, mert tudta, hogy hatalmas összegre tehet szert a háború miatt. Sajnos néha azok ütik meg legjobban a bokájukat, kik a háborúból akarnak meggazdagodni. Talán ennyit ha tudok a családomról, nincs sok emlékem, ez az ami megmaradt.
Hogy mért pont apám égett be az emlékezetembe és nem anyám? A raktárat kirabolták, ahol az energiatabletták voltak tárolva, és az előre kifizetett árút nem tudta apám szolgáltatni. Nem tehetett mást, vagy talán nem is akart mást tenni, pontosan ezért nem értem a szeretet fogalmát, azt mondják, hogy az mindenen áthidal, de nem, a szeretet talán az egyik leggyengébb érzelem, és legkönnyebben megimbolygó tényező ebben a világban. A szeretet nem jobb mint a gyűlölet, nem erősebb és nem győzhet a gyűlölettel szemben, hiszen az egy sokkal mélyebb sokkal erősebb, szilárdabb érzés. Nem tesz rosszá, gonosszá, az ha gyűlölsz valakit, de erőt ad neked, és ez épp elég épp elég az életben maradásra. Nem mintha nekem szükségem lett volna ily kicsinyes dolgokra.
Tehát, hogy mit is tett apám, vagy hogy mit is kívánt tőle a fickó aki ellátogatott hozzánk, hogy behajtsa a pénzét. Az öregember engem akart, és apám oda dobott neki. Nem értettem mi történik, nem fogtam föl, csak kilenc éves voltam, de tudtam, hogy nem szabad elengednem apu kezét.
De mégis hogy tehetné meg ezt egy gyenge kislány, az öregember lerángatott, apám kezéről, mígnem én bőgtem és befulladtam az enyhe hisztérikus rohamtól.
Kinyitottam a szemem, mert erős fény világított bele, melybe egy orvos hajolt bele, kinek egy szike volt a kezében, egy maszk volt rajtam, és hírtelem ismét elment a kép. Sírva keltem föl, óriási fájdalmaim voltak, egy lepedőn feküdtem lekötözve, minden csupa vér volt, a lepedőn állt a vér. Nagyon féltem, bepisiltem a félelemtől, majd egy jó ideig a saját vizeletemben és véremben feküdtem, addig sírtam, amíg minden erőm el nem hagyott. Ajtó nyikorgást hallottam, ismét egy maszkos alak jött be. „Hol van apa!? Az apukámat akarom!” Sírtam tovább és rángattam magam szabadulni akartam, nem tudom mi rosszat tettem és, azt sem hogy ők mit tettek velem, de fájt, nagyon fájt. A férfi felnyitotta a belém szúrt infúziós tű kupakját és valamiféle folyadékot fecskendezett bele. - Ettől majd jobb lesz meglásd – Mondta a férfi, miközben megsimogatta a fejem. Éreztem ahogy a szer behatol az érrendszeremre és csíp égetően csípett, és ismét elaludtam.
Mikor felébredtem egy másik ágyon találtam magam, de továbbra is le voltam kötve, de a fejemet már fel tudtam emelni így láttam és éreztem is hogy a hasam le van kötve és enyhén át volt vérezve a kötés. Már jobban éreztem magam, kevésbé fájt, és végre felfogtam a dolgokat, bizonyára csak beteg voltam, és ezért ők most meggyógyítanak, apa nemsokára jön értem. Elfordítottam a fejem az infúzió felé és néztem ahogy egyre csak csöpög és csöpög és csöpög. Nem tudom hány nap telhetett el mióta itt vagyok, de egyre jobban voltam, ez talán mutatta az idő múlását. Nővérek jártak be hozzám etetni, én egyre csak azt kérdeztem, hogy hol van apukám és anyukám, de ők nem válaszoltak, csak mosolyogtak, mikor megemlítettem őket.
Úgy tűnik meggyógyultam, levették rólam a kötelet és a kötést is. Tükör elé állítottak meztelenül, egyre jobban vizslattam a hasamon lévő vágást bár még mindig nem értettem, hogy mit is vehettek ki onnan.- Örülök, hogy meggyógyultál 00175-ös – Összerezzentem és szégyenlősen bújtam az egyik nővérke mögé, hiszen semmi ruha nem volt rajtam. Nem egészen értettem mire célzott ezzel a számsorral, biztos valami beteg szám lehetett.- Már meggyógyultam doktor úr szóval hadd menjek haza.- Elmosolyodott az öregember, miközben a kandalló fénye csillant meg a kerek szemüveg lencséjén. A nővér egy tűt vágott a karomba, és a folyadék ami benne volt, teljesen mozgásképtelenné tett, de nem ájultam el ébren voltam, de képtelen voltam megfeszíteni izmaimat.- De hiszen te már otthon vagy- Mondta az öregember, miközben egy forrón izzó vasrudat húzott ki a tűzből, amelynek végén a következő szám állt /00175/ Rögtön tudtam, hogy mi fog történni visítottam de nem mozdult a testem. - Szokj hozzá, ehhez az érzéshez- Nevetett a furcsa öregember. A pálca egyre csak közeledett a kulcscsontom fölé, éreztem az égető érzést, ahogy hozzá ér a húsomhoz a fájdalom ismét túlnőtt azon amit eltud viselni egy kilenc éves kislány, ezúttal akkor sem tudtam volna magamban tartani, ha a záróizmaim megfelelően működnek, de ez esetben még ernyedtek is voltak, a fájdalom hullámot szégyenérzet követte, majd a nővér össze kapart a földről és az ágyba tett, ismét átaludtam egy napot. Felkeltem, feküdtem az ágyban, egy újabb fájdalmas emlék, egy emlék mely örök nyomot hagyott a testemen. Persze nem ez volt az utolsó, addig ütöttek míg el nem felejtettem korábbi nevem, korbáccsal verték belém az új nevem 00175-ös és azt, hogy hogyan is kell viselkedni a vendégekkel. Hogy miféle vendégekkel, mindenféle neves úr jött, egy bordélyház, exkluzív, vip „száma” voltam, melyet kevesen kaphattak meg. Tíz és féléves koromban úgy érezték felkészült vagyok arra hogy fogadjam az első kuncsaftomat. Illemileg sikerült felkészíteni, testileg nem, nem lehetett felkészíteni arra ami odabent várt, újra és újra. Az első héten tizenhét alkalommal voltam férfival, egész pontosan öregemberekkel.
Én nem csináltam semmit, csak hevertem mint egy darab fa és vártam, hogy véget érjen egy újabb nap, szörnyen piszkosnak éreztem magam és undorodtam saját magamtól, a tükörképemtől is. Végezni akartam magammal, először a tükröt törtem össze, majd az egyik darabot felvettem térdelve, remegő kézzel. Könnyeim egyre hullottak rá, miközben a tükör darab egyre közeledett nyakamhoz. Az öregember meghallotta, hogy össze törtem a tükröt, mintha csak tudta volna mire készülök sietett be, persze nem egy roncs volt az öreg, a futással nem volt problémája, oda sietett és ellökte a kezemet és a szilánkot a torkomtól és ezzel a mozdulattal, végigvágtam az arcom, bár a szemem fölött áthatolt a bőrömet pengeként hasító szilánk, de a szemem nem sérült meg. Azonnal összevarrták, de hatalmas vágás csúfította az arcom. Mikor láttam, hogy kezd beforrni kitéptem belőle a kötést, nem akartam, hogy begyógyuljon, bár ezek után már nem hagytak egyedül, nem akartam, hogy beforrjon az a seb, talán így kevesebb ember jön majd el hozzám gondoltam. Ellenkezésem eredménye az lett, hogy a kéjszobába kikötözve raktak be, hogy semmiféle ellenkezést ne tudjak többé mutatni, és mikor leszedtek a láncokról ugyan ezekben a bilincsekben vezettek el. Ahogy telt múlt az idő, az öregember egyre többet járt be hozzám, a mániájává váltam, bár ezzel együtt egyre jobban nőtt az életszínvonalam. Végül tizenkét éves koromra, már teljesen az ő tulajdona voltam, többé nem árulta a testem a vip vendégeknek. Nyakörvvel kötött ki a székéhez, nem engedte, hogy elmozduljak tőle. A szobalányok előtte mosták végig a testem és a dolgomat is előtte kellett végeznem. Hogy volt e még szégyenérzet bennem? Nem nem mondanám, a skálára visszatérve a szégyenérzet folyamatosan százon volt rengeteg ideig így a száz lett az egyetlen szám, vagyis egész pontosan ebben az esetben ötvennek felelt meg. Nem gondolom, hogy ennél jobban meg lehetett volna alázni de már nem is tudtam, hogy mi az hogy szégyenérzet, ez a fogalom eltűnt, a mérő elromlott, a húr elszakadt, többé nem volt funkcionalitása a szégyen szónak számomra. Éppen úgy ahogy a fájdalomküszöböm is hihetetlenül kitolódott, egy-egy ostorcsapást, szinte meg sem éreztem. Talán a nem éreztem rossz szó, inkább azt mondanám, hogy még kicsit jó érzéssel is töltött el éreztem, hogy élek. Teltek az évek, minden norma elmosódott, vagy teljesen el is tűnt az életemből, csak egy állat voltam, akinek a gazdája mellett volt a helye. Jól viselkedtem, így az ostorcsapások megszűntek, elmúltak, bár a nyomai erőteljesen beivódtak hátamba. Egy éjszaka, egy halom fekete ruhás rohamozta meg az épületet amiben voltunk. Gazdámat védve vetettem rá magam meztelenül az egyikükre de nem tudtam mit tenni, az egyikük tarkón vágott, és eszméletlenül rogytam rá az alattam lévő ninjára.
Egy kórházban ébredtem és tizennégy éves lányként, gond nélkül, minden gátlástól mentesen sétáltam ki a folyosóra, miután a szobámban a rám aggatott hálóinget ledobtam magamról. Megállta az ajtóban, és bámultam ki a termemből. Aki kintről látott, csak egy egyszerű lányt láttak aki annak ellenére hogy meztelen és hogy testét ostornyomok sebek és egy szám tarkítja mosolyog, mert azt tanulta, hogy mindig mosolyogjon. Ez a mosoly az évek során beleéget az arcába. A lány egyetlen díszítőeleme amitől nem volt hajlandó megválni semmilyen körülmények között, a kezén lábán és a hajában lévő bilincsek voltak, ezek adták neki a biztonságot, ez jelentette neki az otthont. Amegakure no Sato kegyetlen helynek bizonyulhat ezek után egy külső szemlélő számára ezeknek az információknak a birtokában.
De tulajdonképpen ez bárhol máshol is megtörténhetett volna vele a világban. Közölték vele, hogy a méhét korábban műtéti úton eltávolították, de ez számára semmit sem jelentett. Semmi nem volt fontos neki, ami a gazdájának nem volt az. A lány zárt osztályra került, láncait elvették tőle, kényszerzubbonyba dugták. Rettegve ült a sarokban, miután elvették az egyetlen dolgot tőle amihez ragaszkodott. Igen csak fura, hogy ilyesmi kiválthat egy-egy mindent átélt lányon rettegést, de neki ez volt a norma, végigkísérték a bilincsek azt az utat azt az időt ami ott töltött. Mivel a lány bármit megtett a gazdájának kérdés nélkül ezért tökéletes fegyvert lehetett belőle kovácsolni.

Ezt meg is látta valaki, valaki aki a 00175-ös nevű lányért jött, és új nevet adott neki. A lányt boldogsággal töltötte el hogy visszakapta a láncait, bár Rin-chanra, az új nevére sokáig még nem igen hallgatott. Nagy feladat volt számára megtanulni írni olvasni, de röpke fél év alatt túltette magát ezeken az akadályokon hiszen ezt a parancsot kapta és teljesítenie kellett. Az iskolában minden feladatot tökéletesen végrehajtott, és ha valami nem sikerült volna neki akkor addig próbálta míg nem végül sikeredett. Ezalatt az idő alatt gazdája gátlásokat húzott a lányra, megtanította neki hogy nem oda wczünk ahol kell és hogy ruhát viselni kell, mert ez a normális. Nehezen szokott hozzá a lány de csak sikerült túltennie magát ezeken az akadályokon.
A lány szép lassan elkezdett elszokni a fájdalomtól, a hangszer melynek korábban húrjai elszakadtak, új húrokat kapott. De a lány arcán lévő mosoly továbbra sem rendelkezett nagyobb jelentőséggel mint korábban, Nem volt épp az érzelmek embere, nem tudta, hogy hálásnak kell lennie azért, amiért ezekre a dolgokra megtanították. Nem kereste az értelmet a cselekedetek mögött. Nem ismerte a szeretet fogalmát, a kedvesség fogalmát, a vidámságot. Csak az a halovány öröm volt neki, hogy a gazdája kedvére tehetett, mint egy kutya aki csaholva hozza vissza a labdát a gazdájának.
Viszont a lány gazdája aki papának szólíttatta magát, próbált némi értelmet verni a lányba, persze nem erőszak révén, csak szimplán különböző könyvek segítségével és történetekkel próbálta megismertetni vele az érzelmeket.
Papa úgy érezte, hogy az érzelmek megismerése nem rontja a teljesítő képességem, a probléma az volt, hogy ezeknek az érzéseknek az elsajátítására nem voltam képes, de nem akartam elbukni a feladatot így megtanultam, hogy mire hogyan kell reagálni, a fájdalomra felszisszentem, bár valójában semmit sem jelentett nekem, ha kaptam valamit akkor kifelé végtelenül boldognak tűntem, pedig valójában semmit sem jelentett számomra, ha leszidtak akkor szomorú voltam, egy újabb jelentőség nélküli dolog számomra. Sikerült tökéletes kislánnyá válni, minden érzést ismertem minden a repertoáromban volt és pontosan tudtam, hogy mikor ki mit érez. Beilleszkedtem az osztályba sokat nevetgéltem a lányokkal, nem éreztem felőlük féltékenységet, felém hiszen egy hatalmas vágás tarkította arcom, és egy szám volt égetve a nyakam alá, nem tekintettek ilyen téren ellenfélnek. Viszont pontosan tudtam, hogy semmit nem tudhat senki a múltamról, nem szennyezhetem be a Rin nevet. Az érzelmek, melyeket eddig játszottam kezdenek egyre valóságossá természetesebbé válni, elkezdtem saját akaratomból cselekedni, de papa és a senseiek parancsa még mindig fölülmúlják ezeket, papa azt mondta hallgatnom kell rájuk. Bár nehéz volt és nagy küzdelemmel járt, a vízen járást és a függőleges terepen való járást is sikerült megtanultam.
Az egyik könyvből megtudtam, hogy mért is volt fontos a méh, amit eltávolítottak belőlem, és rögtön megértettem az eltávolítás okát is. Ekkora használatbavétel esetén elkerülhetetlen egy gyermeknemzése. Viszont cserében mentesültem minden vérzési problémától. Apu sosem kért, vagy utasított rá, hogy tegyem szét neki a lábam, egyébként valamiféle pszicho izé volt, emberekkel foglalkozott. Nagyon kedvesen viselkedett mindig mindenkivel és ez valamiért azt váltotta ki belőlem, hogy nem akartam, hogy én legyek a probléma számára, talán ezért is igyekeztem barátkozni a többiekkel. Persze a tanulmány mindig előrébb való volt, úgy tűnik az ember sokkal jobban felfog tudni dolgot ha többet megért a világból, sokkal könnyebbé tesz ez mindent. A lányok előtt sosem próbáltam okosnak tűnni, sosem hangoztattam ha valamit jobban tudok náluk és sosem javítottam ki őket, ez tűnt az optimális útnak, legjobb döntésnek.
Rengeteget bújtam apám könyvtárait az emberi elme és test rejtelmeit kutatva tulajdonképp a könyvek lettek az igazi barátaim, nekik nem kellett mosolyognom köztük tényleg önmagam lehettem. A komor valódi énem jött elő közöttük, hiszen minek kéne örülnöm, jobb kérdés, hogy hogyan, mit kéne éreznem akkor amikor nevetek. Jelenleg nem hiszem, hogy valaha is meg fogom érteni ezt a dolgot. Minél több időt töltöttem a könyvtárba annál kevesebb időt a lányokkal, egyre kevésbé érdekeltek, bár valójában korábban sem érdekeltek, az egyetlen érdek a kapcsolatunkban az volt hogy papa lássa hogy, minden rendben. Nem akartam bosszút állni azon aki ezt tette velem, hiszen tulajdonképpen nekem ez már semmit sem jelentett, csak néhány seb a múltból, nem akartam megelőzni, hogy ez újra előfordulhasson, mert elő is fog, ez egy kiváló lecke arra, hogy a szeretet mulandó és nem erősebb semminél. Persze papa nem engedte, hogy viseljem a láncokat az iskolában, egyedül a hajamba lévőt hordhattam, semmi többet így magyarázkodni sem kellett, hogy tulajdonképp mért is vannak rajtam láncok. Elkezdtem otthon is egyre kevesebbet hordani hiszen lassan kialakult egy új biztonságot adó érzés bennem, az igazi otthon.

Papa hazahozott egy háziállatot, egy fiút, azt mondta, hogy odakint találta. Nem értettem mért szed össze mindent amit talál, bár talán én is így kerültem hozzá. A fiú egy hétig kómában volt. Papa gondozta az első pár napban, és bennem egy új érzés született meg, mely nem más volt mint a féltékenység. Átvettem tőle a gondoskodást, mely nem volt túl szeretetteljes, gyűlöltem a fiút bár magam sem értettem mért. Nem akartam, hogy papa mással foglalkozzon, azt akartam, hogy csak én legyek neki, dühömben belevéstem a fiú mellkasába, hogy kóbor macska, és bár a fiú nem ébredt fel a fájdalomra, papa látta, hogy mit csináltam és nagyon dühös lett rám. Először azt mondta, hogy véssem bele magamba is ezeket a jeleket de nagyon jól tudta, hogy nem igen fájna a dolog így sokkal rosszabbat talált ki, kitiltott a könyvtárából. Végig vele kellett maradnom miközben a fiúról gondoskodott, és velem szinte egyáltalán nem is törődött. Olyan fájdalmat éreztem a szívemben mint még soha és nem értettem a miértjét Még csak nem rég estem túl a geinin vizsgán, de már mással törődik. Még a szél elemet is kitanultam a kedvéért, ennek ellenére mintha nem is léteznék, mit kéne még tennem.
Egyik éjjel, ruha nélkül másztam be hozzá, hogy bocsánatát elnyerjem, ő ijedten lökött ki az ágyából. Meglátta a meztelen valóságot, meglátta, hogy tulajdonképpen semmit sem változtam szinte mióta ő össze kaparta azt a szerencsétlen kislányt Csalódottan nézett rám, a csalódottsága félelemmel töltött el, tudtam, hogy többé nincs itt helyem, hogy el kell hagynom ezt a házat. Miközben a szobám felé rohantam meztelen, elmentem a fiú szobája mellett. Megtorpantam, megálltam egy pillanatra, majd beléptem az ajtón. Elvettem a kést a kis asztalról, majd a fiú fölé ültem és indítottam késem, hogy végezzek vele – Nem engedem, hogy papa tiéd legyen – Mondtam könnyeimmel küszködve. Rengeteg érzés járt ár mely korábban nem, oly sokáig elkerültek ezek az érzések, most mégis itt vannak mélyen bennem, és nem tudok mit csinálni velük. Papa benyitott és ráüvöltött, mire a fiú felébredt és megragadta kezeimet melyek a kést tartották. Ott ültem felette meztelenül és bár semmi szégyent nem éreztem ruhátlanságom miatt, tetteim miatt mégis átjárt ez az érzés. A fiú lelökött magáról eléggé erősen ütődtem a földhöz, de nagyon fájdalmat nem éreztem ettől. Elkezdtem kirohannia szobából, könnyeimmel küszködtem, és csak arra gondoltam, hogy el kell tűnnöm innen. Papa azonban megragadta a kezem, fejem visszafordítottam felé miközben küszködtem szabadulni, egy könnycsepp gördült le az arcomon. Papa egy tűt nyomott a kezembe, minden elsötétült, elvesztettem az eszméletem.

Deidara Kedd Ápr. 21 2015, 11:49

Kellő hossza és tartalma van, viszont szerintem nem tudod, hogy Sunagakure-t itt az oldalon lerohanták, jelenleg menekült lehetsz a Medvék vagy a Madarak országban, valamelyik táborban, vagy hadifogoly, illetve szökött shinobi esetleg. Ezek alapján kellene bővítened az előtörit, és utána rám írni. Egyébként idővel vissza fog állni a Sunagakurei rend, ha véget ér a háború aktuális szakasza.

**Rin** Csüt. Ápr. 23 2015, 18:55

hmm átírtam két szót így már jó lesz xD

Deidara Vas. Ápr. 26 2015, 21:36

Elfogadom az előtörténeted. A besorolásod kicsit kérdéses, nem tudom, mit tervezel a jövőben, sőt igazából a történetben is sok a homályos folt, de elveszett vagy amegakurei ninjának lehet besorolni. Az előbbibe raktalak, ha a másik verziót szeretted volna, akkor írj rám. 105 chakrával és maximum 1000 ryoval tudsz indulni. Utóbbi azért maximum, mert ha úgy véled, hogy a karaktered nem rendelkezik pénzzel, azt is lehet, de nekem kötelező adnom valamennyit az előtöriért, ami egyébként igen jó lett. Bánom, hogy nem maradtál a Suna-vonalon, jól esne már néhány homok karakter, de hát a háborús állapot elijeszt mindenkit onnan. No nem szaporítanám tovább a szót, írj adatlapot, aztán irány a játéktér.

edit: most látom, hogy C szintet írtál be, ezek szerint chuunin-nak készült volna a karakter? Mert ha igen, akkor szükséges egy jutsu-lista, amire rábólinthatok, meg a chuunin vizsga részletezése. A kötelező genin vizsgától már így is eltekintettünk.

**Rin** Vas. Ápr. 26 2015, 22:57

Még csak nem rég estem túl a geinin vizsgán, de már mással törődik. Még a szél elemet is kitanultam a kedvéért, ennek ellenére mintha nem is léteznék, mit kéne még tennem.

öhh genin de Yuu is c szintű geninként szóval öhhh ez így nekem annyira nem vili Very Happy

De am igen amegakurei vagyok

Deidara Hétf. Ápr. 27 2015, 08:28

A szintek a chakraszint alapján vannak. 150 chakráig tart a D szint, onnantól a C. A rang pedig akárcsak a katonaságnál, kitüntetések, nagy tettek után jár. S szintűként is lehetsz genin, viszont itt az oldalon D szintű geninként vagy C szintű chuuninként lehet kezdeni a játékot. Yuu chakraszintje 150-nél nagyobb, ezért C szintű, és nem tett chuunin vizsgát, ezért még genin. Ez a karakter pedig D szintű genin jelenleg, 45 chakra múlva pedig C szintű lesz. Átírlak akkor amegakureinek, megkezdheted a játékot.

Ajánlott tartalom