Mamoru

Eugene kinézete(spoiler)
Multi: Suzuhito Sayuri


Mamoru: Vastagbetű
Eugene: Vastag + dőlt

Mi történik azokkal, akik erre nem képesek? ...




Talán sokan úgy gondolják, hogy nincs annál félelmetesebb érzés, mint felébredni, és a látótérbe eső tárgyak közül semmi sem ismerős, semmihez sem tud semmit kötni, még azt sem tudja, hogy hol is van pontosan. De valójában talán az egyik legnyugodtabb pillanat. Persze ez csupán addig a néhány másodpercig tart amíg rá nem eszmél az illető, mi is történt. A vörösesbarna szikla, meleg sárgás árnyalatú homok amerre csak a szem ellát, egy zöld hátizsák, és néma csend. Ezek voltak az első benyomások a világról ami a szemem elé tárult. Egyfajta nyugodtság járta át a testem, azonban mégis volt valami zavaró az egészben. Ki vagyok? Hogy kerültem ide? Miért csupa vér a ruhám? Persze a kérdésekre nem találtam a választ. Zavart éreztem, fájt, a tudatlanság, valami hiányzott. De ahogyan a korábbi kérdésemre, erre sem sikerült választ találnom. Első utam a gyanús hátizsák felé vezetett. Ismerős volt, és mivel senki más nem adott életjelet ezért az első következtetésem az volt, hogy a sajátom. Papirok, jegyzetek, dokumentumok reményében izgatottan téptem fel a cipzárt, és túrtam át a tartalmát, hátha akad valami amiből legalább egy névre, tudok következtetni. Azonban az átlagos hétköznapi élethez elengedhetetlen eszközökön, kívül nem igen volt más. Egy rongybaba, bögre, lepedő, váltásruha, némi szárított hús és palackozott ivóvíz. Teljesen belefelejtkeztem a turkálásba, minden egyes tárgyat két kézzel vettem szemügyre, a legapróbb részletekre is figyelve, majd amint ez megtörtént szépen gondosan felsorakoztattam magam mellett őket. 
- Íróeszköz, üres füzet, kések, valamiféle huzal... - egy idő után a csend már zavaróvá, idegölővé kezdett válni, talán furcsa lehet, egy fiú aki a sivatag közepén elkezd magában beszélni, de ez most létfontosságú, és kevésbé érezhető a magány. A tárgyak továbbra is furcsa mód rendezetten kerülnek elő, egymástól majdnem egyenlő távolságra. 
- Unom ezt a meleget! Kérek inni! - érkezik egy gyermeki hang, közvetlenül a hátam mögül, teljesen váratlanul ért, az első kezeim közé kerülő tárgyat megragadva - ami történetesen egy kanál - , fordítok hátat, az ismeretlennek aki meglepetten forgatja a szemeit, majd mintha mi sem történt volna lép közelebb, félelemnek nyoma sincs az arcán, majd a táskához lép, és méregetni kezdi azt.
- Kiszolgálom magam. Jó lenne ha befejeznéd a játszadozást és elindulnánk haza. A bőröm nem bírja ezt a napsütést, és szeretnék végre puha ágyban aludni!







.
.
Mennyi idő telt el? Percek? Órák? Talán napok? Az időérzékem teljesen elhagyott, azonban az ébredés az előzővel ellentétben nem olyan nyugodtan telt. Legutóbb mintha minden gondom eltűnt volna, most viszont fájdalommal, és félelemmel telt. Fehér falak, egy kényelmes ágy, néhány bútor esik még a látómezőmbe, már éppen azon próbálkoztam, hogy felküzdjem magam, és alaposan körülnézzek amikor az ajtó kinyílt, és egy középkorú férfi lépett be. Arca nyugodtságot sugárzott, azonban nem igazán tudtam rájönni mi járhat a fejében, ahogyan lépésről lépésre halad felém. Mozdulatlanul figyeltem, és hagytam, hogy felültessen, megérintse a homlokom, megtapogassa a kezeim, a nyakam. 


Mielőtt teljesen elsötétült volna a kép emlékszem, hogy utolsó erőmmel a fal felé hajítottam a kancsót, valamit mondva, azonban, hogy mit is, már nem tudom biztosra. Dühös voltam a kislányra. Hagyott meghalni. Az éjszaka álmatlanul telt, a gyógyszer hatása alatt ki ne tudna jót aludni? 
- Nem engedem, hogy a papa a tiéd legyen! - gyermeki, majdnem, hogy fájdalmasan megható hang. Sír? Valaki van itt. Eugene? Nem.. neki más hangja van... Álmodom... 
- NE! - a férfi hang már ismerős, ám a korábbi nyugodtság sehol, helyette dühödt kiáltás hagyja el a torkát, azonnal felriadok, a hangjára. Egy meztelen kislány képe rajzolódik ki előttem, késsel a kezei között. Reflexszerűen két kézzel lelököm magamról, rémülten felugrok az ágyról, és a test felé pillantok. 
- TE FÉREG! - dühödten ugrok utána, azonban a férfi megállít még mielőtt bármit is tehetnék. - Meg akart ölni! - dühöngök, legszívesebben felkapnám azt a tőrt megmártanám benne. Viszont ahogy jobban végignézek a kislány fejletlen, sebes testén, ismét kérdések töltik meg az elmém. Elsősorban a férfira sandítok. Ö tette volna? Semmit sem tudok róla, és szemrebbenés nélkül benyugtatózott. A hányinger fog el a látványtól, lerázom magamról a férfit, és az ablakhoz lépek, az egész testembe fájdalom nyílalt. 
- Hát nem imádni való? - Eugene, csilingelő hangjára pedig őrült módjára kapom az egyik sarokhoz a tekintetem. A kislány háta mögé rejti kezeit, és idétlenül rázza magát, mintha játszani akarna. 
- Mikor jöttél be? 
- Megmondtam, hogy amíg együtt lehetünk semmi sem állít meg. Máris elfelejtetted? Ez elszomorít.. - persze látszik rajta, hogy nem gondolja komolyan, a mosolyt le sem lehetne törölni az arcáról. Ez dühít. Kezem ökölbe szorítom, és szinte ordítva folytatom a mondókám miközben lassú léptekkel haladok a csöppség felé. 
- Tűnj el az életemből, vagy megöllek! TAKARODJ! - az öklöm a falat érinti, a külvilág számomra ez idő alatt megszűnt létezni, és csak Eugene létezett, senki más. A kislány egy pillanatra elhalványodott, majd néhány centivel odébb szökell, pontosabban a többiek felé, akik bizonyára nem értik mi is történik pontosan. A kislány a férfihez lép, majd megpróbálja megfogni a kezét, aki mintha észre sem venné. 
- Ne szórakozz velem! Te is összejátszol ezzel a sarlatánnal ugye?! Meg akartok ölni, az őrületbe akarsz kergetni ugye?! Nézd meg mit tettél velem! - remegő kézzel bökök a férfira, továbbra is tartva a szemkontaktust a lánnyal. Néma csend, amit végül a férfi tör meg. 
- Nyugodj meg. Minden rendben lesz.








//A karakter amnéziás a korábbi életére való visszaemlékezést a játéktéren darabokban kívánom kijátszani, ahogyan azt is, hogy mi az oka ennek. //
//azok az esztétikaromboló pontocskák random helyeken azért vannak ott mert már vérszemet kaptam, hogy minden edit után szétesik az előtöri //

A történetet kiegészítettem egy kicsit, tettem bele utalást, hogy egykor a Szél országában élt, majd fogoly lett. Azt, hogy hogyan szökött meg, meg minden egyebet szeretném majd a játéktéren kijátszani, majd idővel. Jelenleg az valahol az Eső országában van, azt, hogy milyen kiképzést kapott, nem tudom, hogyan belevésni, ennél részletesebben a történetbe. Ha így sem felel meg akkor újraírom inkább az egészet, és kitalálok egy másik karakterkoncepciót.