Mai - a háború szülte kislány -

**Sugihara Fuumai** Csüt. Május 28 2015, 21:00

Név: Sugihara Fuumai ; Mai

Ország: Szél országa

Falu: Sunagakure no sato

Rang: Genin

Szint: D

Chakraszint: //admini rész //

Kor: 13

Nem: nő

Vércsoport: 0-

Magasság: 154 cm

Testsúly: 50 kg

Különleges chakra képesség: -

Elsődleges chakra típus: Fuuton [ szél elem ]

Jutsuk:

Alap vízen járás technika, Függőleges terepen való megmaradás technika.

Ninjutsu :

Alap E szintű jutsuk.

Fūton Kaitou // Szél Elem Feloldás

Taijutsu: -

Genjutsu: -

Kenjutsu: -

Felszerelések: ( alap felszerelés a faluja jóvoltából általánosságban )

Ninja overál és ruházat, szandál, fejpánt

5 db Kunai

5 db Shuriken

10 db Makishibi

2 db Fuuma shuriken

10 db Senbon

5 db Füstbomba

1 db Elsősegély készlet

Kinézet:

Egy átlagos testalkatú kislány, egyáltalán nem átlagos haj- és szemszínnel. Ugyanis hosszú fehér haja van, mely göndör fürtökbe omlik le a derekára. A szeme színe sárga, mint az epe. Ezekkel a szemekkel állítólag belelát az emberek veséjébe.

Hétköznapi ruháit nem mindennapi módon válogatja össze. Minél fodrosabb, csinosabb, lányosabb legyen, annál jobban rajong érte. Szeret „aranyosan” kinézni. Kis kelékei a legyezők, vagy a napernyő. Minden rezgése azt hívatott kifejezni, hogy ő egy arisztokrata.

Jellem:

Egy halk teremtés, aki akkor szólal meg, amikor figyelnek is rá. Viszont emellett tudja, hogyan kell akár mesterségesen is megteremteni a megfelelő helyzetet. Vannak moráljai, amiket helyre közel be is tart, de lényegében teljesen idomult a shinobi világ farkas törvényeihez. A barátait nem feltétlen gondolja annak és ki tudja, feláldozná e őket egy „nagyobb jó” célért.

A hétköznapjaiban mosolygós, kedveskedő lány, azonban szeret szurkálódni és elhúzni a végletekig azt a bizonyos húrt.

Mai - a háború szülte kislány - Sunagakure_Stamp_by_waltersh

// Ezzel az előtörténettel szeretném megpályázni a későbbi genjutsu képességemet. //

Előtörténet:

„Mondj el mindent az elejétől a végéig!”

Érezted már úgy, hogy ölnöd kell? Én igen. Már megbocsáss, de nem a vér szaga vonz. Nincs semmiféle perverzióm hullákról. Már hogy lenne? Egyszerűen csak kell. Mindenféle plusz nélkül. Mert ez háború. Az egész élet. Nem csak most. Bármikor, amikor körbe nézel, az emberek, még ha mosolyognak is rád, akkor is az ellenségeid. Jó tudni, ugye? De kezdem elölről, hogy megértsd milyen is vagyok én. Az elejétől a végéig.

Apámat és anyámat nem ismerem. Ne sajnálj, nem szorulok rá. Nem érdeklődtem utánuk soha, és nincs is miért vágyódnom értük. A legtöbb ember azt hiszi, hogy mekkora veszteség ért, pedig ez semmi nem volt ahhoz képest, amit utána éltem át. Teszem hozzá, az sem karcolt meg. Nem hiszed? Mosolyogni való, ahogy mások életét próbáljuk behatárolni. Minduntalan lejjebb vagy feljebb tesszük a valósnál, mindezt az objektivitás, de még inkább a humanizmus jegyében. Pedig csak arról van szó, hogy a saját szánalmas kis életünkkel vagyunk fasírtban. Hehe, de nem erre vagy kíváncsi. Látom a tekintetedben. Elmondom az első emlékemet. Ne ijedj meg. Már mondtam, hogy számomra nem olyan tragikus.

Mint mondtam nem ismertem a szüleimet. Mert meghaltak. Gondoltad ugye? Elvileg a szemtanúja voltam, és nem is kételkedem, bár az emlékeim ködösek. Azt tudom, hogy vér tapadt az arcomra. Valakinek rám fröccsent az ütőeres sebéből. Ne kérdezd meg, nem tudom kié, egyszerűen csak egy emberé. Halál volt. Véres és talán azt mondhatnánk rá, hogy értelmetlen halál. Ennyit tudok, semmi többet. Alig voltam négy vagy öt éves. Tulajdonképpen több is beugorhatna, de hát ha nem megy, nem kell erőltetni.

Egyszóval valahogy sikerült meglógnom. Ezt sem tudom milyen csodával határos módon, de mindenesetre most örüljünk neki. Aztán később majd még megváltoztathatod a véleményed. Ezek után az utcán éltem évekig. És hidd el, hogy ezek voltak azok az évek, amik a boldog gyermekkort jelentették számomra. Nem, nem. Még csak meg se forduljon a fejedben, hogy sajnáltatni akarnám magam. Mint mondtam, talán nem egy átlagos szülői otthonban nőttem fel, de semmivel sem jobb vagy rosszabb az én történetem, mint másé. Talán húzod a szád, pedig volt családom nekem is, mint mindenki másnak. A többi utcagyerek. Sunagakure eldugott utcái voltak a játszótereink, a boltjai a svédasztalunk, és az elhagyatott épületei a lakóházunk. Nem volt sok felnőtt köztünk ez tény, de mi nem is hiányoltuk őket. Csak beleszóltak volna a mi dolgainkba. Úgy éltünk, mint a vadak. Tudtuk, hogy nem kellettünk senkinek, ezért részint bosszúból, részint jogosan kiszolgáltuk magunkat mindennel, amit az annyira-nagyra tartott „átlagos” lakosság megkapott. Gyerekek voltunk. Nem kellett volna munkán gondolkoznunk, játszanunk kellett volna. És tudod mit? Azt is tettük.

Aztán rám lelt egy vásáron a nagybácsim. Épp almát akartam csenni az előttem álló nénike kosarából. A semmiből ragadta meg a csuklóm olyan erősen, hogy felvisítottam. Azt hiszem inkább az ijedtségtől, mint fájdalmamban, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem meg. Persze erre meg felfigyelt az öreg banya. Olyan undokul húzta maga elé a kosarát, hogy legszívesebben felborítottam volna neki. Akkor aztán grimaszolhatott volna, de a jóságos nagybácsi megnyugtatta, hogy nincs semmi gond, ő felel a gyerekért, csak elég hisztis mostanában. Gondolhatod, hogy mennyire meg voltam lepődve, elvégre akkor még sejtelmem sem volt, hogy az a "medve", akinek a mancsai közt ragadtam, miféle szerzet. Várj egy kicsit, mindjárt megmagyarázom. Fel kell hívnom a figyelmed a kinézetemre. Ha rám nézel, láthatod. Fehér hajam van és sárga szemeim. Ezért már csúfoltak macskának is, meg Sunagakure démonának. Nem tudták, hogy ezek számomra megtiszteltetések voltak. Hehe…

Kapizsgálod már, az a kis gödröcske a szádnál ezt árulja el rólad. Jól gondolod. Ez egy, a családunkban lévő genetikai jegy. Mondhatni a Sugihara klán sajátossága. Nem is kellett több, megvolt az elveszett gyerek, akit halottnak hittek a szüleivel együtt.

Ki kell térnem arra, amit csak később tudtam meg. A szüleim, név szerint Sugihara Ieyoshi és Amage Sawako, három éves koromban, hazafele a bemutatásom után, orvtámadás áldozatai lettek. Sem a tettesek kiléte, sem a szüleim holt teste nem került elő, ahogyan én sem. A vér, ami valószínűleg engem is beterített azon az estén, apámé volt. Sokáig eltűntként kerestek minket, de mivel egy neves családról volt szó, lezárták az ügyet. Abszurd ugye?

Nem ezt várnád ilyenkor, de várj csak míg folytatom. Mindjárt a helyére kerül ez is. A Sugihara család ugyanis Sunagakerue egyik legerősebb genjutsu használó klánja. Nah már most, a klán feje eltűnik, egy tócsa vért hagyva hátra, és… genjutsu használó. Add csak össze. Ebből, ha nem sül ki semmi konkrét, még vád is lehet a falu elhagyása és feltétezetten információk kiszivárogtatásának veszélye miatt. Mert miért is hagyná el a falut egy erős klán erős feje, akinek meg van a képessége, hogy eltüntesse a nyomait? Shinobik voltak, megtehették. Elejét véve ennek, a Sugihara klán beszüntette a nyomozást. Gyorsan előkerült két fejpánt, és anyám hajtincse. Halottnak lett kikiáltva a két ninja és kész! Engem is eltemettek, és aztán előkerülök.

Én mondom neked, biztosan megfordult a fejükben, hogy eltegyenek láb alól. A klán jó hírneve forgott kockán. Aztán meggondolhatták magukat. Jobban jöttek ki azzal, hogy előadták a tragikus lány esetét, és a nagybácsim meg a megmentő szerepében tetszeleghetett. Az árva kislány, akinek a szüleit orvul meggyilkolták. Érdekes módon felkapott az a szóbeszéd is, hogy biztosan Iwagakureiek voltak. Akkor még nem értettem, hogy milyen megfontolásból, de most már egyértelmű. Akkor nyolc évesen a faluink közti ellentét szép lassan kezdett kibontakozni. Alig négy évre voltunk a háborútól, amit egy sornyi egyéb történés katalizált nem de? Ott van az Akatsuki, haha, egy bűnszövetkezet és? Mintha az egyik tagjuk állna Amegakure mögött. Mily ironikus. Ne nézz így, te kérdted, hogy mindent mondjak el amit tudok.

De ha nem érdekel, ugorhatok is. Azt tudod, most hány éves vagyok. Nem rég múltam tizenhárom. Nyolc évesen kezdtem el az Akadémiai tanulmányaimat. Sunagakureiként ez meglehetősen késői kezdet. Hét sőt, egyesek már hat évesen beadják a gyerekeiket, hogy minél előbb legyen belőlük egy erős ninja. Én ugyebár akkor az utcán tengődtem a hozzám hasonlók közt. Majd jött a nagybácsim és kiragadt onnan. Hirtelen mindent megkaptam, amit ti szükségesnek tartotok az életbe. Szép új ruhák, saját szoba, lehetőségek. Már nem napról napra kellett élelem után kajtatnom. Sőt! Saját ízlésemnek megfelelően, magam választhattam ki a ruháimat. Gyorsan beleszokik az ember a kényelembe. Elengedni pedig, hajj. Ugyan! Egy gazdag család kislánya lettem, ráadásul én voltam a sajnált árva. Azt csináltam, amit akartam. Persze voltak megkötések, és a kezdeti vidámság után gyorsan rá kellett jönnöm, hogy az a kihagyott pár év a klánomnak sokat jelent. Ezt pedig úgy akarták behozni, hogy iskola után privát edzéseket kaptam a nagybácsimtól. Mennyire utáltam azokat az edzéseket! Nem azért, mert ne akartam volna fejlődni magam is, hanem mert mindig megvert! Mindig! Hehehe, de bosszantó, hogy most nem lehet itt. Most nem fognám vissza magam, hogy elmondjam, mennyire gyűlölöm. De vissza a történésekhez.

Egész jól tudtam irányítani a chakrámat. Azt hiszem én voltam a legelső, aki megtanulta a vízen járás technikát. Valahogy úgy volt, hogy lementünk a faluhoz közeli sivatagi barlangok egyikébe. Nekünk nincs olyan nagy erdős-legelős területeink, mint mondjuk Konohának. Így ezt a jutsut is csak azért tanuljuk meg, mert maximalisták vagyunk. És nem utolsó sorban a többi jutsuhoz kiváló alap. Szóval ott voltunk a barlangi tónál. Egy sorba állítottak minket, és kezdődhetett a próbálkozások hada. A szörnyű az volt, hogy a kinti hőség ellenére ott lent fázott az ember, olyan hűvös volt. Egy shinobinak ez meg se kottyanhat. Az ikszedikre pedig, éreztem ahogy átáramlik a testemen a chakra. Megragadtam, és a lábaimba próbáltam irányítani. Ment! Ráléptem a vízre és nem süllyedtem el! Nagyszerű érzés volt. A függőleges terepen való mozgást a városban gyakoroltuk, és én eltelve az előző győzelmem után valahogy képes voltam ráérezni a lényegére. Mámorító érzés volt zseninek lenni elhiheted. Még ha nem is tapasztalhatod soha.

Aztán második évben az osztály senseije elmondta, hogy nincs elég érzékem ahhoz, hogy senzor ninja legyek. Talán a klánomnak nem nagy koppanás volt, de én az akartam lenni! Semmi kedvem az élen harcolni. Menjenek az ostoba férfiak megöletni magukat nulla százalék esélyjel a frontra. Ám a kiugrási lehetőségem megfogyatkozott. Muszáj volt a harci stílusoknál maradnom. Ne grimaszolj! Azt hiszed, hogy elfelejtettem ki vagyok? A genjutsu azonban ugyanúgy harcra alkotott technika. Ne mond nekem hogy nem! És még nem is tanítottak egyre sem. Előbb meg kellett feleljek a klánomnak, mint rátermett genin. Legalább. Azért mégis csak egy eltűnt ninja lánya vagyok és senki nem vette be a megtalált fejpántok meséjét. A klán se, és a falu vezetői se. De annyiban hagyták. Befolyásos népség vagyunk. Nem volt mit tenni.

Most arra vagy kíváncsi, hogy mikor és hogyan lettem genin, mert hát az vagyok. A háborúban is harcoltam. Jó párat megöltem ám az Iwaiakból hehe. Bár elismerem, nem egyedül, de attól még az nem kisebbíti a rátermettségemet.

Elmondom én azt is. Nem volt maga a vizsga olyan nagy durranás, mint ahogy azt behirdették. Volt teszt, gyakorlati, alap technikák, E szintű jutsuk bemutatása. Meg kellett mutatnunk, hogy mit tanultunk az alatt a négy év alatt, amit az Akadémián töltöttünk. Igazán elvárható is volt. Én természetesen jelesre végeztem, de ez nem is csoda amilyen kimért szadizmussal oktatott a nagybátyám iskola után. Mindig azzal jött, hogy ha meg akarom tartani a szép ruháimat, akkor legyek erősebb. Azt mondta, erre tisztán emlékszem, hogy „ Nem hiszem, hogy utcagyerekként akarsz felnőni” A sok szép dolgok után, amit kaptam, megfenyegetett, hogy nem csak az iskolában, de az őáltala feltett magas elvárásokban is teljesítenem kell. Különben kidob! Minden szavát elhittem. Neki te is mindent elhinnél, amit mond. Ne ingasd a fejed, nem találkoztál még vele. Ezek szerint. Féltem tőle, még jó, hogy! Egyszer mikor dühből rohantam neki, úgy dobott a falhoz, hogy csak utána fogtam fel egyáltalán, hogy megmozdult. „ Ez egy igazi shinobi ereje”

Akkor volt először olyan érzésem, hogy meg akarom ölni. Persze nem tenném meg, mégis. Vágyom rá! De felálltam. Remegtem a sokktól és a dühtől, de képes voltam legyűrni arra az időre, amíg visszafeleseltem neki.

- Erősebb leszek. Én leszek a klán, nem is, Sunagakurei legerősebb shinobija! És akkor legyőzlek téged is! – Elképzelheted milyen hisztérikusan ordítottam a képébe ezeket. Ahh, régi szép idők. De annak a tuskó arcúnak még csak az arca se rándult meg. Megfordult és úgy válaszolt. Bunkó. – Várni fogom.

Geninként unalmas volt az élet. Leginkább a falu apró-cseprő dolgait intéztük. Egy fiatal jouninhoz lettem beosztva egy ostoba izomaggyal és egy védekezésre szakosodott törékeny lánykával. Azt hiszem, ha megéri azt a kort, jó orvosi ninja lett volna belőle. A senseit Kai Michirunak hívták és az hír járt róla, hogy halálosan szerelmes az ifjú Kazekagébe. Kicsit öreg hozzá, de nem hibáztattam érte. Az agyalágyult fiú Takekawa Yosuke. Ami tetszett belőle egyedül, az a neve. A take ugye bambuszt jelent, a kawa meg folyót. Egy fiú aki olyan, mint egy folyónyi bambusz. Eléggé hajlékony, hogy ne törjön el, ha rácsapnak, de eléggé erős ahhoz is, hogy visszacsaphasson. Illik is rá a név. Az az, hogy a családjára. Mind olyan féktelenek és életerősek, mintha sose halnának meg. A lányt Nobune Chisenek hívták. Nem volt vele sose gond, talán egy kicsit ügyetlen volt, de pont jól egészítették ki egymást Yosukeval.

Olyan körülbelül fél évig voltam genin, mielőtt kitört volna a háború. Tudod mi a poén? Hogy a sensei érezte. Mindenki érezte, hogy készülünk. Más volt a levegő, mint békeidőben, de a sensei ezt nem vette félvállról. Elsőre, szinte rögtön a csapattá alakulásunk után, tovább edzett minket, amikor csak lehetett. Értem ezalatt azt, hogy a hagyományos kereteken kívül. Örültem, hogy őt kaptuk. Minden jounin aki genin csapatot kap, igyekszik mindent kihozni a tanítványaiból, de Kai sensei speciálisan nézte, hogy melyikünk mit tud és mire hajlamos. Azt is megtette, hogy a chakra természetünket fejlessze. Nem volt kötelező feloldani, a hagyományos módszert is alkalmazhatta volna, viszont most milyen jól jött az Iwaiak ellen!

A háborúról is akarsz kérdezni? Tudod, mondtam már, hogy ott voltam. Harcoltam a csapatommal. Amikor elbuktuk a falut, és egy olyan helyet kellett keresnünk, amit csapdaként használhatunk, az jutott az eszembe, hogy magát a falut is egy erődítménynek használtuk. Egy élő, lélegző csapdaerdő volt és a túlerő le tudta győzni. Ahogy a többiek sem, én sem adtam fel. Egy ninja a végsőkig harcol! Persze arra élből nem vártam, hogy időben megérkezzen Hosikagure hadereje. Előbb esne hó a sivatagban, mint hogy azok, akik eddig senkit sem akartak a közelükbe engedni, majd segítséget nyújtanak. Végül is nem tévedtem nagyot. Két részre oszlottunk, a geninek és a sebesültek Kankuro vezetésével a Juhung hágó déli része felé vették magukat. A mi feladatunk a csapdák telepítése volt, amíg a Jounin csapat feltartja és kis szerencsével felénk tereli az Iwai sereget. Ez mind megbukott volna, ha nem jön, mondanom se kell, hogy késve, a Hoshikagurei felmentő sereg.

De istenem, addig még mennyi idő telt el, mire azt mondhattuk, hogy győztünk!? Milyen győzelem volt ez? Keserű. Hontalanokká váltunk. Konoha meg valahol a Víz vagy ki tudja melyik országban lopta a rezet. Ott álltunk a hullák felett és csak néztünk ki a fejünkből. Ismerős arcok voltak. Egyszer csak megjelent Yosuke és Chiset kereste őrjöngve. Nem állította le senki, pedig láthatóan túl volt a józan ész határán. Megragadt és rajtam kezdte követelni.

- Állj le. - De nem nézett rá a lány. Miért is tenné, hiszen mindenki tudta, hol van a keresett személy, csak a fiú nem. Nem bírta felfogni, nem hogy keresni. A lány azonban nem volt vele kíméletes. A csatatérre bökött. – Keresd meg ha akarod. Itt van a közelben.

- Mit mondtál? – Elképedve meredt a lányra. – Ő nemm…

- De igen Yosuke. Nézd meg magadnak. Halott. Chise meghalt.

- Hogy mondhatod ezt? Ő? Pont ő, aki a védelemre összpontosított? Azt mondta, hogy nem lesz semmi baj! Azt mondta! Megígérte nekem!

- És akkor mi van? Hazudott!

Yosuke elengedte a lányt és térdre rogyva sírt tovább. Már látta a holttestet. Chise halott volt. Mai azonban csak mély undort érzett. Legszívesebben belemártotta volna a kunaiját a fiúba, hogy együtt lehessenek, de már nem volt nála több. Hiába nem akarta hallgatni a bőgést. Idegesítette.

De tudod. Győztünk, mindezt a Madarak országa mellett. Az ellenség közelebb volt mint a barát. Mint látod, én is most veled beszélgetek ahelyett, hogy a visszatámadást segíteném egy menekült táborban. Hmm, most hogy már mindent elmondtam neked, amit tudtam, tégy meg valamit és válaszolj pár kérdésemre. Miért egy genint? Értem, hogy rangos család sarja vagyok, de ennyire? Ilyen kétségbeesetten akar Iwagakure információt szerezni, hogy névtelen genineknek is igazságszérumot ad? Nevetnem kell!

Valóban az is történt. Hangosan felkacagott, bár erős bilincs volt rajta, ami mindenhogyan kényelmetlen volt. A férfi, aki addig türelmesen hallgatta és jegyzetelt magának egy kis füzetecskébe, most felállt és ignorálva ki akart lépni az ajtón. A kérdés azonban megakasztotta.

- Hogy vagy képes kérdezni a szérum hatása ellenére?

A lány megvonta a vállát.

- Ennyire ne nézz gyengének. – ijesztő szögben húzta el a száját. Nem mosoly volt.

- Hahh, azt hiszed, hogy bármit is elmondok neked, onna? Vigyázz a nyelvedre, különben felvágom a csinos kis pofikádat.

Fülsértő kuncogás volt rá a válasz, ami csak provokálta az Iwagakureit.

- És? Mit akarsz tenni? Megerőszakolsz?

- Az igazság szérum előnyei. Tudod mi? – Mai elkomorodott. – Nem? Még ha tudsz is saját akaratból felhozni valamit, az csakis olyasmi lehet, amit kívánsz.

A lány arca értetlenné vált. Kiült rá az undor.

- Azt akarod, hogy letépjem rólad a ruhát. Egy kínzás volt az életed, és most a háború kerékbe törte a genjutsu tanulmányaidat, pedig úúúgy szeretted volna. Legalább nő lehetnél, mielőtt meghalsz mi? Piszkos kis nő vagy te!

Zavaróan közel hajolt Mai nyakához. A fülébe suttogta a szavakat, a lány pedig megbabonázva vonaglott meg a kezei közt. Eddig a kövön ült, ám a férfi közelségétől feltérdelt és megbilincselt kezét a másik nyakába akasztotta. Elcsattant a csók. Azonban a folytatás helyett az Iwagakurei felkiáltott. Mai ráharapott a szájára.

- Igen akarok, de nem egy ilyen ocsmány kődarabtól! – felkacagott látva a férfi bosszús fintorát. Amaz megtörölte a száját. Ez meg fog látszani. – Szajha!

- Ahahahaháá! Nehogy azt higgyétek, hogy sokáig tanyázhattok itt, mocskok! Kazekage sama lemészárolja a fajtátokat, csak a megfelelő pillanatra vár!

Ez a fenyegetés minden más esetben nevetség tárgya lett volna, a tébolyult kislány szájából viszont ijesztően hangzott.

Hidan Pént. Május 29 2015, 01:55

Nem szokásom ajnározni, de egyszerűen imádtam az előtörténeted az első szótól az utolsóig. Bár több ilyen előtörténet lenne. Az egyetlen rész, ami nem világos, hogy miért váltottál harmadik személyre annál a résznél, amikor a csapattársad a halott lányt kereste, de lehet csak nekem nem fog ilyen későn az agyam Very Happy

Chakraszint: 140 - Szívem szerint többet adnék, de addig nem merek, amíg nem konzultáltam egy másik Mesélővel, ugyanakkor szeretném, ha minél előbb belekezdhetnél a játékba.
Kezdő pénzösszeg: 4000 ryou - Elvégre egy úri kisasszony nem mászkálhat zsebpénz nélkül. Viszont ha még mindig a fogolytáborban vagy, akkor a felszereléseddel együtt elkobozták, és csak akkor áll majd rendelkezésedre, ha kijátszottad a felszerelésed visszaszerzését.
Kezdő technika: Genjutsu Kai - Aki genjutsut akar tanulni, az jobb ha fel is tudja oldani Smile

De ha mást szeretnél, írj üzenetet.
A többit már felírtad. Készíts adatlapot és sipirc játszani!

Nagyon jó játékot kívánok neked! Ha nem találsz mesélőt és szeretnéd, szívesen elvállalom a karaktered.

Ui.: A bankszámlaszámom megy üzenetben. Wink

Mai - a háború szülte kislány -

Mai - a háború szülte kislány -

Re: Mai - a háború szülte kislány -