Zavaros vizeken

+5
Akira
Jiraiya
Tottori Shinko
Katsumi Kawachi
Uchiha Madara
9 posters

Go down

Zavaros vizeken Empty Zavaros vizeken

Témanyitás  Uchiha Madara Hétf. Jún. 01 2015, 14:32

Figyelem!
A korábbi kiírás, melyben ismeretlen küldetésre invitálták a víz szövetségeseinek JK-it, most főbb információkkal látták el az országok shinobiait, így ez a küldetés lesz a valódi háborús küldetés. Arra kérnék mindenkit, aki oda jelentkezett már, tegye meg itt is újra, hogy lássuk mennyi emberrel számolhatunk.


- Elérkezett az idő. Gyűjtsék össze a csapatokat. Hamarosan indulunk.
- Igenis - válaszol egy térdelő, köpenyes alak. 
- A Deiyaruku kezetét veszi. Ellenőrizték Azt is? - hangja a háttal állónak, kinek tekintete vaz ablakon át a nyílt tengert figyelte, rejtélyes volt, mégis határozott. - Nem csúszhat hiba a számításainkba. 
- Ahogy kívánja. Az osztag nagy része már a helyszínen van.
- Nem. Személyesen fogok részt venni. Indulás - adta ki a parancsot a férfi, majd elfordult az ablaktól. A füléből lógó pecsétek lógtak, s egyik szemét fekete anyaggal takarta el. Elhagyta a termet, utána pedig a benn lévő oinin osztag is megindult.

Kirigakure sem tétlenkedik tovább, a Kontinensen elért győzelmek, Sunagakure eleste nagyban segítette a Víz szövetségét a győzelem megszerzéséhez. A Víz szövetségének tanácsa úgy érzi, elérkezett az idő, hogy elindítsa a Deiyaruku hadműveletet. A kikötőkben ekkor már megannyi hajó állomásozott. Kisebb nagyobb háromárbócosok, vastagfalú gőzhajók. A kikötő talán még sohasem volt ennyire telítve. A dokkokon munkások hordták a megannyi ládát és egyéb, hatalmas dobozokat. Oinin osztagok állomásoznak az egész kikötőben, szemmel kísérve a dolgozók minden mozdulatát. A Víz készült valamire. Vagyis...felkészült valamire, de hogy mire, azt talán senki sem sejtheti még.


Ezennel megnyitom a III. front első szakaszának jelentkezési topicját. 
Küldetés címe: Zavaros vizeken
Küldetés típusa: nemzeti küldetés
Résztvevők: Víz szövetségében lévő Jk-k.
Jelentkezési határidő: 06.13 (szombat)
Kezdés: 06.15
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Katsumi Kawachi Hétf. Jún. 01 2015, 15:18

Szerintem én voltam az első, aki írt, amikor ismeretlen küldetésként lett kihirdetve, ha nem akkor azért, ha igen, akkor azért, de itt is én akarok lenni az első.
Katsumi Kawachi jelentkezik a küldetésre.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Tottori Shinko Hétf. Jún. 01 2015, 22:01

Álohá!

Hitoshi-val jelentkeztem a másikra, de a megbeszélt szerint, Shinko fog részt venni a küldetésen. Tehát a Shinobi világ leghatalmasabb shinobija jelentkezik!
Tottori Shinko
Tottori Shinko
Halott Karakter

Elosztható Taijutsu Pontok : 23


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 398

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Uchiha Madara Hétf. Jún. 15 2015, 13:51

A jelentkezést lezárom, ugyan nem lesztek sokan az elején, de ez a játék fejleményeivel együtt fog növekedni. kezdjünk is hát akkor bele. Postolási határidőket nem adok, törekedjünk a pörgős játékra, elvégre, nem kell sok emberre várni.

Kirigakure vezetősége készen állt, hogy becsatlakozzon a háborúba, s teljes erejét, mely a lakosság 65 %-át tette ki, levelet kapott, melyben az azonnali készültséget rendelték el. 

"Kirigakure polgárai. A mai napon a Vízben rejtőző ország is csatlakozik a Kontinensen dúló háborúba, s teljes erővel a mai napon útnak indul, hogy a Tűz szövetségének egy újabb nemzetét megtörve, diadalmaskodjon. Minden harcképes férfi és 14 életévét betöltött shinobi pontban délben jelenjen meg a Kikötőben, ahol további instrukciókat kap. Kirigakure a mai napon megmutatja erejét, s diadalmaskodik a kontinensen."

Miután a levelet elolvastátok, a városban vásárolhattok szükséges felszerelést, vagy elintézhettek egyéb tevékenységeket is, azonban pontban délben meg kell jelennetek a Kikötőben. 
Ott csoportokra osztanak titeket rangotok szerint, így egy sorba kerültök. Mindegyik sor egy egy hatalmas hajóra várakozik. 
Az ország összes shinobija jelen van, speciális egységek, jouninok, chunninok és geninek. Fiúk és férfiak. Lányok és nők. 
Hatalmas sorokat kell kivárni, hogy a hajóra jussatok. A körülbelül 4000 fős tábor, amely összegyűlt, összesen 40 hajóra szállt fel. A hajók között voltak hatalmas szállítóhajók, melyen az utánpótlás érkezett. A kikötő ezen részén állt a leghosszabb kocsisor. Temérdek fegyver, élelem, építőanyag és egyéb eszköz és tárgy érkezett. A dokk közepén foglalnak helyet a csapatszállító hajók, melyek egyikének a fedélzetére küldenek titeket is. A hajók hatalmas gőzösök, oldaluk vastag lemezekkel vannak erősítve, kész pusztítógépezetek. Jobb oldalt pedig a kisebb felderítő hajók, melyek biztosítják a sikeres utat egészen Kumogakure partjaiig. A fedélzetre való feljutásig lehet írni a kezdő postot, valamint az előtte lévő időszakot. A hatalmas fedélzeten egy 80 fős tömbben találjátok magatokat, kik kört alkotva telítik ki a fedélzetet, közepén pedig 4 jounin áll, Oinin álarcban és felszerelésben. Hamarosan kezdődik az értekezlet. 
Vásárlás esetén kérném tételes listáját az eszközöknek, valamint az árakat is tüntessétek fel.

Ha valaki később csalatkozna, az a partraszállás idejéig megteheti, jelezve lesz ez az időpont.
Sok sikert és jó játékot kívánok.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Jiraiya Pént. Aug. 14 2015, 15:11

Én vettem át a Kaland mesélését. Ez az utolsó lehetőség, hogy Kirigakure Vs. Kumogakure támadó szakaszába Kirigakurei vagy Kumogakurei ninja becsatlakozzon! (Ha valaki a Víz Szövetségéből szeretne még jönni ebbe a fordulóba, akkor van rá lehetőség, csak itt szóljon!)
Igen, Kumogakurei ninják jelentkezését is várom!

Azoknak, akik még nem reagáltak Madara posztjára, azoknak 2015.08.16.-ig lehet írni. Ha nem írtok, akkor kihagyunk titeket ebből a fordulóból. Megkezdjük a hadműveletet, ezért ha Kumogakurénak fontos a hazája, kérem a jelentkezéseket ide!

(Azok a játékosok, akik szintén csatlakoznának és a Tűz vagy a Víz Szövetsége oldalán az itt kialakuló fronthoz, azok számára nemsokára kiírásra kerül majd a Kaland, legyetek türelemmel!)

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Akira Szomb. Aug. 15 2015, 13:45

Szeretnék jelentkezni, bár most még kalandon vagyok, így 16-ig nem tudok írni Akirával.
Akira
Akira
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2192
Elosztható Taijutsu Pontok : 60

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 646 (A)
Gyorsaság : 800 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 646 (A)

Tartózkodási hely : Elveszve a nagyvilágban


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 0 (1055)

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Jiraiya Szomb. Aug. 15 2015, 20:29

Amint lezárul a kalandod, ide kérem a posztod: http://narutohun.niceboard.org/t2736-keleti-blokad#45606
Két napja rendeltek ki a Keleti partszakasz egy félreeső részére, amely több kilométerre van a Kikötővárostól, ahol pezseg az élet. Ott ahol te tartózkodsz, csak egy kisebb, nagyjából 5 sátras tábor, egy betonbunker, egy torony és nagyjából 10 Shinobi van. Mind Chuunin Rangúak, te vagy egyedül Genin. Egy sátorban 2 shinobi fér el, ebből következik, hogy veled együtt vagy 10 Shinobi. Az éjszakai őrséget 5-en végzitek el, a feladatotok a tenger megfigyelése távcsövekkel. A posztodat ott kezd meg, hogy felkelsz az éjszaka őrséghez, a maradék öt személy pedig éppen aludni megy. A társaiddal már nagyjából összebarátkoztál majd a kinézetüket, neveiket és megismert képességeiket részletezem a posztomban.
Két hét a szolgálati idő a parton ebből két napod ment le.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Hazukage Inu Kedd Aug. 25 2015, 21:14

Ha még beleférek, akkor jönnék Very Happy
Hazukage Inu
Hazukage Inu
Játékos

Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato, vagy amerre tetszik


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 451

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Jiraiya Szer. Aug. 26 2015, 14:04

Elfogadom!
Inu: Te Akira társa leszel, ugyanazok az instrukciók vonatkoznak rád is. Annyi, hogy akkor leszel ott Te, Akira és rajtatok kívül 8 társatok. Mind az öten két fős sátrakban alszotok, Te és Akira közös sátrat kapott.

Akirától és Inutól kérem, hogy írja bele a posztjába azt, hogy a napok alatt mennyit mondott el magáról, a technikáiról és a harcmodoráról, életéről, stb a társaiknak. Ugyanis unalmukban nem sok minden szórakozás marad, csak a beszélgetés ^^

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Matuke Hariko Pént. Aug. 28 2015, 15:23

Ha nem lenne túl nagy gond, jelentkeznék a háborúsdira, méghozzá Kirigakure no Sato oldalán! Remélem nem késtem le ez az eseményt, hisz nagy befolyással bíz saját kis nemzetem, az Eső országára is.


Üdv: Hariko ^^
Matuke Hariko
Matuke Hariko
Játékos Mesélő


Adatlap
Szint: B
Rang: Jounin
Chakraszint: 490

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Akirama Mamorou Pént. Aug. 28 2015, 16:57

Yo!
Szeretnék én is jelentkezni!

Mamorou
Akirama Mamorou
Akirama Mamorou
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 417
Állóképesség : 150 (D)
Erő : 127 (D)
Gyorsaság : 260 (C)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 150 (D)

Tartózkodási hely : Kirigakure


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 372

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Jiraiya Szomb. Aug. 29 2015, 14:42

Jelentkezések Elfogadva!
Olvassátok el Madara instrukcióit (Amiket ide írt) és az alapján írjatok ide: http://narutohun.niceboard.org/t74p345-kikotovaros
Ti nem egy hatalmas csapatszállítóra lettetek felvezényelve, hanem egy nagy, páncélozott, lomhán mozgó Utánpótlást szállító hajóra. Ám ezen hajók kilométerekre le vannak maradva a flottától. Odáig írjátok, ahogy felszálltok és összegyűlik mindenki a fedélzeten. Ám akik összegyűlnek, azok csak a ninják és nem a legénység tagjai. Nagyjából 50-en lehettek.   Annyit tudtok, hogy ti ninják az eligazítás miatt kell, hogy egyből a felszerelésetekkel együtt a fedélzeten (A Hajó orrában egy nagy nyílt területen) gyűljetek össze.


Ui.: Jó lenne minél előbb írni, mert jó lenne, hogyha haladna a támadás első szakasza ^^

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Jiraiya Vas. Aug. 30 2015, 19:20

Adok egy innentől számított öt napos határidőt! Aki addig nem ír, az kimarad, de a következő körben pótolhatja!

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Ayokama Makoto Szer. Szept. 09 2015, 16:29

Csupán jelezni szeretném, hogy a papnő csatlakozni fog a védőkhöz. Nem tudom, hogy az a kaland mikor kerül kiírásra de találtam róla néhány információ morzsát a lényeg csak annyi, hogy jelezni szerettem volna, a későbbiekben ne feledkezzetek meg rólam! Smile
Ayokama Makoto
Ayokama Makoto
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 49

Tartózkodási hely : Takigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1040

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Jiraiya Szer. Szept. 09 2015, 16:47

Amint kiírásra kerül majd a következő Front és szeretnél csatlakozni, akkor írj majd oda és mehetsz védeni! Smile

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Ayokama Makoto Szer. Szept. 09 2015, 16:50

Miért ez még a 2. fronthoz tartozik? :O
Ayokama Makoto
Ayokama Makoto
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 49

Tartózkodási hely : Takigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1040

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Szept. 21 2015, 15:36

Makoto: Újrafogalmazom inkább, Bocsánat Very Happy Tehát: Amint kiírásra kerül a következő Fórumkaland, mehetsz védeni. Egyenlőre ez egy tervezett, meglepetés támadás.

TÖBBIEK:

Aki még nem tette meg, az a Hónap végéig írjon! Főleg azok, akik még nem írtak! (Inu, Akira/Kawachi) Ebben a hónapban még megvárom azokat, akik nem tudtak írni, de utána már elkezdődnek a nagyobb események és akkor határidőre kell majd írnotok, amit tudom, hogy senki nem szeret, de nagyon sokan fognak majd részt venni a következő Fórumkalandon, amihez nektek kell előkészíteni a terepet + valószínűleg ti sem annyiból szeretnétek lezárni a kalandot, hogy betörtök az országba és vagy meghaltok vagy nem. Smile Tehát kérnék mindenkit, hogy minél előbb írjon!

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Okt. 05 2015, 18:01

Holnap, vagyis Kedden írok a Fórumkalandhoz. Nem várunk már senkire, aki addig nem írt és nem indokolta az inaktivitás, számíthat a levágott karokra, fogságba esésre és a többire.
Ha valami miatt nem tudtok írni nekem, vagy inaktívvá fogtok válni, akkor nem győzöm magamat ismételni: Szóljatok, akárcsak annyit is, hogy "nem leszek ettől, eddig" és le van rendezve. De ha szó nélkül eltűntök, nem tudjuk, hogy mennyire éri meg rátok várni, vagy hasonló akkor azzal a többiek játékát és a mi munkánkat nehezítitek és teszitek élvezhetetlenné. Főleg egy ilyen nagyobb kalandon nem megengedhető ez, ezért is lesz fájdalmas a búcsú. (Látszik, hogy élvezem a könnyített multi szabályzatot mi? Very Happy)

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Okt. 26 2015, 13:05

Csak jelzem, hogy a határidő nemsokára lejár.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Jiraiya Pént. Nov. 20 2015, 11:11

Elfelejtettem a posztomba, úgyhogy ide írom a határidőt.



2015.12.05

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Jiraiya Pént. Ápr. 15 2016, 15:02

A héten kérem, hogy mindenki írjon. Ellenkező esetben kimarad egy körből. Ha legközelebb sem ír, akkor kiírásra kerül a kalandból, az adott helyzetéhez mért súlyossággal.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Zavaros vizeken Empty Re: Zavaros vizeken

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.