Ago

Név: Ago
Ország: Kemurigakure-i születésű, de elhagyta az országot.
Rang: 
Szint: 
Chakraszint:
Kor: 20
Nem: férfi
Elsődleges Chakra típus: Fuuton

200Ch-t elért karakterem: Isha Dansei
A karakter Chuunin rangúnak indulna, a 200Ch miatt, illetve a Zöld rang is ezt jelzi.

Felszerelés: Egyedi építésű tőr(lásd: ET); 5 Shuriken/Kunai/Robbanócetli; 1 Füstbomba; 10 Senbon;és elsősegély készlet

Kinézet: Kifejezetten magas, súrolja a két métert, de kissé görnyedten jár. Súlya körülbelül 80-85kg, alkata szikár, kiegyensúlyozott, erős. Haját ami eredetileg szürke akár a füst eltakarja egy kapucni, ami egy drapp színű szövetkabát része. A kabát hátán egy zöld sáv fut végig, függőlegesen a gerinc mentén. Arcának bal oldalát egy erős égésnyom tarkítja, amit egy gyolccsal próbál meg elfedni. Bal szemét is ugyanezzel takarja, noha ott egy, kellemes meglepetés lappang, méghozzá egy Byakugan. Száját is takarja ez a kötözőanyag mivel alatta egy báb alsó állkapcsa figyel. Ago egy robbanás következtében veszítette el mind az állkapcsát, mind a hangját.

Jellem: Erős jelleme van, határozott és céltudatos. Mivel nem képes beszélni, ezért megtanult jelelni, és úgy kommunikál, noha sokan nem értik meg a mutogatást. Olyankor erőt szokott demonstrálni, és lehet, hogy az illető már semmilyen beszédet nem fog soha többé megérteni, mert elhagyta a buksiját. Hirtelen haragú, és kegyetlen, nem igazán szereti ha valaki félbeszakítja. Nem ismeri a szépség fogalmát, mivel azt kinevelték belőle, emiatt is keresi azt a dolgot az életben ami szép, és ami miatt érdemes élni. Jelenleg mint bérgyilkos próbálja élni az életét, de nem szeret emberekkel beszélni, emiatt próbál minél kevesebbet érintkezni velük. Kedvenc elfoglaltsága, a holttestek szimbolikus elrendezése, melyet csak akkor csinál, ha ideje engedi. 

---

-Nos… nos, hol is kezdjek neki?
-Mi lenne, ha az elejétől?
Igaz is. Nos, akkor az eleje. Ago Kemurigakuréből származik. Vagyis ott született. Volt egy bátyja is, akinek én nem tudom a nevét, de Ago nagyra tartja őt.
~ Bulat… Bulat volt te szerencsétlen!~
A szülei, ők eredetileg egy jól kereső pár voltak. Az apa Ninja volt, az anya pedig nővér a helyi kórházban. Mind a ketten sokat dolgoztak, hogy olyan környezetet teremtsenek a gyerekeiknek amilyet ők maguk nem kaphattak meg. Emiatt is hárult Ago nevelése a bátyjára, aki lelkiismeretesen foglalkozott öcsével. Ő vigasztalta, ha sírt, és játszott vele, ha unatkozott. És a legmeglepőbb az egészben hogy csak négy év korkülönbség volt köztük. De sajnos ez az idillikusnak nem nevezhető családi kép, gyorsan szertefoszlott, amikor az apa – sajnos az ő nevét is homály fedi – egyszer egy sikertelen küldetésből tért haza. Letört volt, de nem monda senkinek, hogy min bukott el az egyébként C szintnek megfelelő kérelem. Emiatt nagyon mérgesek lettek rá, és a csapatára a fejesek, megvonták a fizetésüket, és egy hónapra közmunkára ítélték őket. De hogy a családja ne éhezzen, az apa nehéz döntésre adta a fejét. Felkeresett néhány az alvilágban elhíresült uzsorást, hogy pénzt kérjen tőlük. Az egyikük persze készségesen adott neki egy keveset, a saját kuporgatott Ryou-hegyéből, de eléggé borsos árat követelt vissza. Nem igazán volt más választása az öregnek, mintsem, hogy belemenjen. És innentől kezdve egy ördögi kört indított el. Ha visszatért egy küldetésről, akkor törlesztgetett, amennyit csak tudott, de még így sem érte utol magát. Adósságspirálba keveredett, hisz emellett a saját kiadásokat, és a gyerekeket is fizetni kellett. Persze az anya erről semmit nem tudott. Ő csak annyit vett észre, hogy a férje egyre depressziósabb, és zárkózottabb, keveset eszik, és keveset költ. Próbálta őt vigasztalni, de nem igazán sikerült, úgyhogy szépen elidegenedtek egymástól. Ekkor már Ago körülbelül másfél éves lehetett, míg a testvére öt és fél. Az anya megelégelte, hogy egy szinte vegetatív állapotban lévő férjet kell pátyolgatnia, aki mintha hulla lenne, úgy jár köztük, minden dolgon gyorsan felkapja a vizet, és eléggé ingerült, emberré vált. Teljesen kifordult magából, így nem volt más hátra, mint a válás. Az apa ennek hallatán teljesen összetört, és elviharzott. Csak később olyan éjféltájt tért haza, alkoholbűzösen, gyilkos tekintettel. Az anya a hálóban volt és éppen csomagolt, míg a gyerekek a konyhában játszottak mit sem sejtve. Az apa felvánszorgott a lépcsőn meg-megcsúszva, és mikor felért fojtott szóváltásba kezdett a feleségével. Hamarosan a csendes beszélgetés üvöltözésbe csapott át, és a gyerekek rémülten futottak szüleikhez. A szobában a következő jelenet bontakozott ki a kicsik szeme előtt:
Apa a feleségét leszorítva, hozzáköti az ágyhoz, levágja egy késsel róla esetlenül, de durván a szövetet, majd megpróbálja szabadon engedni a férfiúi ösztöneit. Az anyuka sikoltozik, kiabál, és az egyik kezét sikerül is kiszabadítania a csomóból, majd lendületből arcon üti a férfit. Az hátratántorodik, és sírni kezd. Elsírja asszonynak, hogy mit meg nem tett a családért, milyen kínokon ment keresztül. Az anya szemébe is könnyek szöktek, és már kezdte megsajnálni borgőzös szagú férjét. De az csak beszélt tovább belelovallva magát az érzelmekbe, a sérelmekbe, és… felnyitotta hőn szeretett asszonya torkát. A vér kicsordult, az anya feje oldalra bicsaklott, úgy hogy életének utolsó perceiben még láthatta a két fia félelemtől eltorzult arcát. Ago felsírt, és a testvére megpróbálta befogni a száját, de mindhiába, a baj megtörtént. Az apa felkapta a fejét, és agonizálatlan üvöltéssel a két gyerek felé iramodott, a véres kést lóbálva maga előtt. A gyerekek menekültek, szemüket könnyek áztatták. A kisebbik még nem is nagyon értette, mi történt az imént, de a bátyja arcát nézve megrémült, és emiatt potyogtak a könnyei. Kirohantak az utcára, üvöltve a félelemtől, mögöttük apjuk, őrült vigyorral az arcán, kedvesen hívogatva őket.
 
Igen erre emlékszem… ez volt az első emlékem, ami még mindig kísér. A rettegés, amit akkor éreztem, a bátyám félelme volt, ami átragadt rám. De kezdtem ráeszmélni, hogy nem alaptalanul retteg apánktól. A negédes szavak mögött ártó szándék lappangott, és ez még ijesztőbbé tette az egyébként kedves szülőt. De a testvérem megmentett…

Nos, igen. Miután a végeláthatatlan üldözés kezdett, reményvesztetté válni, az idősebb testvér… Bulat tényleg most már eszembe jutott…

Gratulálok…


… egy sikátorba vezette az öccsét. Ott érte utol őket az apjuk, őrült fél mosollyal az arcán. A gyerekek rettegtek, egymás karjában sírtak, és várták az elkerülhetetlent. Hangjukra odasietett egy harmadik ember. Magas volt, és kalapot viselt, szájából egy szivarvég kandikált ki, szemét kerek lencsés szemüveg takarta. Bulat odakiáltott neki, hogy segítsen, s az nem volt rest. Egy könnyed mozdulattal két Kunai-t állított az apa hátába, akinek befordultak a szemei, vért köhögött, és elterült. A két testvér nem igazán bírta már, és elájultak.
Másnap egy kicsit kényelmetlen ágyban ébredtek, valahol, egy ismeretlen házban. Reggel volt, és nagyon meg voltak rémülve. A szoba nem volt nagy, összesen két egymás mellé tolt ágy, egy éjjeliszekrény, és egy árnyékszék volt minden berendezése. Hamarosan hangos dörrenéssel kivágódott egy ajtó, amely annyira fehér volt, hogy beleolvadt, a fal fehér színébe, és a testvérek ezért sem szúrták ki egyből. Az ismeretlen kalapos férfi volt az. Kaján vigyorral az arcán lépett be hozzájuk, és leült az ágyra.

Ha lett volna egy csöppnyi eszünk, akkor azonnal lelépünk, amint lehetőségünk adódik rá. De nem. Bulat amolyan jószívű egyén volt. Emiatt is történt ami…


A kalapos, igazán kedves embernek bizonyult. Érdeklődött az egészségükről, hogy hogyan érzik magukat, türelmesen végighallgatta, amíg a két testvér kisírja neki minden bánatát, és a hazamenetelért könyörög. Bulat felajánlotta, hogy valamivel, ha tud, akkor visszafizeti, azt hogy megmentette őket a kalapos. Az ismét elvigyorodott, és azt mondta:
- Tulajdonképpen van valami, amiben tudnátok nekem segíteni. Tudjátok nehéz ezt a házat fenntartani egyedül… mi lenne, ha hoznátok nekem egy kis pénzt, a szüleitek lakásáról? És akkor máris kvittek vagyunk.
Bulat megörült, hogy tud segíteni, viszont szerényen elmondta, hogy nekik már nincs pénzük, hiszen az apjuk, mindet elköltötte a kocsmában. Nos, eddig volt lehetőségük a menekülésre. A kalapos felállt, és lekevert egy pofont Bulatnak. Majd őrjöngve közölte, hogy akkor kimegy az utcára és nekiáll koldulni, vagy lopni, és viszi magával a kisebbet is. És addig nem szabadulnak, amíg megfelelő mennyiségű Ryou- össze nem kaparnak. De még nem mentek sehová, mivel túl jól tápláltak voltak, ahhoz, hogy kolduljanak. Először le kellett őket fogyasztani. Szóval az elkövetkezendő négy napban nem kaptak semmit enni vagy inni. A szoba ajtaját bezárták, az egyetlen ablakot bedeszkázták, és rácsok is fedték. Szóval nem volt mit tenni, hova menekülni. A gyerekek, nem tehettek mást, mint hogy a saját, vizeletüket itták az ágytálból, és mikor az éhség már elviselhetetlen volt akkor azt ették, ami maradt abban a fránya árnyékszékben. Négy gyötrelmes nap alatt, a szájuk kiszáradt, az arcuk beesett, és csontos lett, a bordáik kilátszottak, hasuk felpuffadt, és jártányi erejük sem volt. Ekkor lépett be a kalapos megint. Kaján vigyorra húzta a száját, és odadobott nekik két száraz, penészes kenyérvéget, és egy kis kancsó vizet. Azok ketten mohón vetették rá magukat az ételre és a vízre, mind a ketten két harapással eltüntették a kenyeret, és a vizet is egy nagy nyeléssel a helyére tették. A kalapos új ruhákat is hozott. Egy-egy gyerekméretű zsákruhát, amin nem volt se zseb, se gomb, olyan volt mintha egy krumplis zsákból szabták volna. Így kergette ki az utcára a gyerekeket, hogy takarodjanak koldulni, és ha el mernek szökni, akkor, megkeresi és megöli őket. Elég egyszerű volt hatni a két gyerekre, akik a halál ajtaját kopogtatták. Kint a szabad levegő, és a szél, illata mámorítóan hatott a két éhezőre. De nem tudtak hova menni… szüleik halottak, és már csak egymásra támaszkodhattak. Szóval kimentek az utcára, és próbáltak pénzt keresni. Letelepedtek, egy forgalmas utcán és várták, hogy valaki megsajnálja őket, megmentse, vagy csak szóljon hozzájuk. Néhány óránként fel-fel villant a kalapos ember alakja, mint egy figyelmeztetésképp „figyellek!” Siralmas napok váltották egymást, ha jól teljesítettek és sokat kerestek, akkor kaptak vacsorát, de ha nem, akkor megverte őket a kalapos, és vacsora nélkül feldobta őket a szobába.
Egy hónap után elvitte a két testvért, egy nagyobb épületbe, messze az előzőtől. Mint kiderült a kalapos nem csak egy gyereket futtat. Voltak itt vagy ötvenen fiatalok idősek, fiú, lányok. Mind reményvesztetten, lefogyva, éheztetve. Az épület sokkal tágasabb volt, mint az előző, habár nagyjából ugyanúgy volt berendezve. Ágyak nem voltak csak takarók, és párnák, egy darab – noha jóval nagyobb, mint az előző – árnyékszék, amit nem takart semmi, és egy csap, amiből csordogált folyamatosan a víz. Az ablakok bedeszkázva, egy ajtó volt csak, amit valaki mindig őrzött. Ettől a naptól kezdve ez volt az otthon. Ezekkel a gyerekekkel együtt kellett koldulniuk, vagy lopniuk. Mind a ketten megtanultak zsebet metszeni, és tárcát elemelni. Az egyik nagyfiú tanította be őket könyörtelenül. Ahányszor a gyakorlatok alatt vétettek, keményen megverte mind a kettőt, pedig a kicsi még csak ekkor töltötte be a három éves kort. Emiatt ő nem volt olyan ügyes, hogy tolvajkodjon, szóval őt általában mindig csak koldulni küldték ki. Bulatnak már lopnia is kellett, hiszen ő már hét éves volt. Sokszor elkapták, és megverték, mire képes volt egy-egy figyelmetlenebb embertől elcsenni ezt-azt. A napi átlag leadása mit sem változott. Volt egy kitűzött cél, az öt év alattiaknak 500 Ryou, míg a tíz év alattiaknak 1000 Ryou. Ha ezt nem teljesítették nem kaptak enni. Mondjuk a kaja sem volt valami nagydolog. Kenyérmaradék, és ami a Kalaposék vacsorájából megmaradt. Mert, hogy nem csak a kalapos volt itt. Voltak még vagy tízen, akik a gyerekeket dolgoztatták, vagy felügyelték őket. Voltak napok, amikor egy „beavatás” nevezetű próbán részt vettek a gyerekek. Ez általában tíz-tizenegy éves koruk környékén jön el, én nem mind térnek vissza. Van, hogy otthagyják valamelyik testrészüket, vagy úgy térnek vissza, hogy előléptették őket, és már csak csomagolnak. Ez volt az egyetlen dolog, ami miatt mindenki készült erre a Beavatásra. A remény, hogy előléptetik őket, és elmehetnek innen. Senki sem tudta, hogy az előléptetés maga mit is jelent, de látván a boldog arcokat, mindenki jó dolognak hitte. Mikor Bulat betöltötte a tizenegyet, őt is elvitték beavatni. Ekkor Ago már hét éves volt, és elsajátította a lopás művészetét. Volt, hogy csapatostul mentek lopni, volt, hogy egyedül ment, de szinte minden nap teljesítette a normált. Ha ez nem sikerült, akkor az általában a csapatársai miatt volt, akik képzetlenek és ügyetlenek voltak, és ezért elkapták a kezüket. Olyankor Ago nagyon dühös volt, és miután takarodó volt, nem egyszer verte meg őket álmukban, hiszen ekkor már ő volt a harmadik legidősebb. A többiek vagy meghaltak, vagy kiöregedtek, vagy beavatták őket. Így sokan féltek Ago-tól, akit a bátyja tudott egyedül féken tartani. Ha ő ott volt, akkor nem volt helye verekedésnek, akkor rend volt. Tizenegy éves létére eléggé magasra nőtt, és ezzel a tiszteletre méltó magasságával, ő lett a gyerekek hangja, és védőszentje. Mindig kedves volt mindenkivel, a saját fejadagját megosztotta azzal, akinek nem jutott, és vigyázott rájuk. Ago ezzel szemben agresszív volt, és kötekedő, nem szeretett éhezni, vagy szomjazni, és nem is igazán kedvelte az itt lévő puhányokat. Emiatt, itt ő volt a fekete bárány, és az a személy, aki bármit meg tudott szerezni. Kellett egy könyv? Szóltál Agonak és a következő napi fejadagodért megszerezte neked. Bár persze ez attól függött milyen értékes az a tárgy, mert lehet több napi adagodba fájt. De visszatérve elérkezett Bulat beavatása. Ago egész nap ideges volt, és fel alá mászkált, ha valaki megszólította, azt először csak elküldte a francba, de ha nem tágított, akkor meg is verte. Fiatal kora ellenére, eléggé szikár testalkatú olt, és örökölte a méreteit is a testvérének. Este tért vissza a bátyja, egy szemkötővel a fején. Megvakították, úgy hogy ólmot öntöttek a szemgolyóira, majd kikanalazták a masszát, hogy ne fertőződjön el. Bulat többet keresett koldulással, mint lopással, és így hogy megvakították, még jobb koldussá tették. Legalább is a Kalaposék szerint. Ago őrjöngött, megpróbálta megölni a kapuőrt, hogy aztán a kalapossal is végezzen, de az egy sallerrel hátraparancsolta.
 
Nos, igen. Szar dolog, ha az ember egyetlen bátyját megvakítják, de a sok kis söpredéket meg előléptetik, vagy csak szimplán megölik. De Bulat… a hülye úgy fogta fel, mint egy újabb kaland. És vigyorgott… legszívesebben leütöttem volna… vagyis igazából leütöttem.


Hát igen Ago nem nézte jó szemel, ahogy a testvére viselkedik így vakon, szóval egy kiadós verésben részesítette bátyját. Az nem ellenkezett, hanem szerényen annyit mondott, hogy megérti Ago-t és inkább elvonult aludni. Szóval ez a beavatás. Innentől Bulat még inkább a közösségnek szentelte a szabadidejét, és próbált emberi körülményeket teremteni. Elérte, hogy mindenki kapjon egy plusz takarót, havonta egyszer meleg ételt, és ha túlteljesíti a normált, akkor valami jutalmat. Ez általában plusz étel volt, vagy valami törött játék. Ago ezalatt egyre inkább elhidegült bátyjától. Nem tudta, hogy lehet az, hogy testvére még ezek után is segíteni próbál a többieknek, és értelmes tárgyalásokat folytat a fogvatartóikkal. Ago többször is megpróbált már elszökni előlük, de ezeknek mindenütt voltak szemei. Ahogy négy-öt utcányira elmenekült máris lekapcsolták, és megvonták tőle a kaját… no meg szétrúgták a seggét. De nem adta fel, hogy megszökik. Mikor betöltötte a tízet, őt is elvitték beavatni. A beavatásra egy tisztáson került sor, vele és még egy gyerekkel, aki egy évvel idősebb volt nála. Éjszaka volt, és a tisztás közepén ropogott a tábortűz. Előtte egy hosszú asztal kapott helyett, mögötte ült a kalapos. Kaján vigyora mely már beleégett mindenki tudatába, most is hátborzongatólak hatott.
- Üdvözöllek a beavatáson! Ezen az estén dől el, hogy mégis kiből lesz kiválasztott, és ki az, aki visszatér a házba! Kezdjük!
Harsant a hangja az éjszakában. A másik beavatásra váró egyén egy lány volt, akinek legjellegzetesebb adottsága aranyszőke haja és pisze orra volt. Alakra vékonyka és apró termetű, és nagyon szégyenlős. Vele kezdtek. A kalapos felállt, és odaintette magához. Az árnyékban Ago látta amint alakok mozgolódnak, és figyelnek. Ők voltak az őrök, akik vigyáztak, hogy senki ne zavarjon be a beavatásba. A lányka előre lépett, és a Kalapos szemügyre vette.
- Vetkőzz!
Harsant az egyszerű parancsszó. A lány megszeppent és kibuggyantak a könnyei, de a Kalapos megragadta az állát és megszorította, majd a fülébe súgott valamit, amitől az megrémült és gyorsan nekiállt teljesíteni a parancsot. Miután végzett ott állt ruha nélkül a tűz fényében. Próbálta takargatni magát, de a kalapos elrántotta a kezeit, és végigsimította a bőrét, minden domborulat kezdeményét. Ago nem érzett semmit. Nem érdekelte, mi lesz vele. A lány hüppögött, miközben a Kalapos terpeszbe kényszerítette, és benézett oda is. Miután végzett a nézelődéssel, odaintette egyik emberét.
- Gratulálok! Átmentél! – a lányon látszott, hogy megkönnyebbült, próbálta visszaszorítani könnyeit, de nem értette miért is ment át – Mostantól ez az úr fog felelni érted! Van neki egy csinos kis bordélyháza, valahol nem messze. Ott fogsz mostantól élni. És ne aggódj, hogy nem tudsz még semmit sem. Az úr lesz olyan kedves és betanít. Oh, ne félj… nem becstelenít meg… a szüzességed sokba kerül majd egy kuncsaftnak!
A lány eddig bírta, sikongatva üvöltött sírt, és kapálódzott, de az említett ember nem engedte, és könyörtelenül magával ráncigálta. Miután eltűntek a szem elől, még egyszer lehetett hallani panaszos sikolyát, majd egy csattanást, és utána csend.
 
Megérdemelte. Minek sikongat, és rugdos, amikor jártányi ereje sincs? Azóta megtudtam, hogy egy jól fizető öreg fószer vitte először ágyba. Úgy sírt, mint valami disznó. Gusztustalan…


Nos… rendben. Ezután Ago odafordult a kalaposhoz, aki az állát vakargatta. Majd kaján vigyorát ismét megvillantotta.
- Te is átmentél, és ígérem neked jobb sorsod lesz. Itt ez a másik úriember, Tomo. Tomo a helyi bérgyilkosok vezére. Csak néhány évente adok neki embert, de te… te pont neki való vagy. Nem kell összepakolnod. Úgy sincs semmid, és nem is kell. Majd szólok a testvérednek, hogy eladtalak. Na, vigyorogj! Csak kevesen jutnak el ide.
Ago nem szólt semmit, csak felnézett a Tomo nevezetű idegenre. Az kötést viselt az arcán úgy, hogy minden része a jobb szeme kivételével, hófehér fásliba volt tekerve. Ruházata, egy barna szövetkabát volt, mely a bokáját súrolta. Három öv volt a derekán, mindről kések, bombák, és egyéb szerszámok lógtak le, és minden mozdulásnál aranyosan csilingeltek. Nem volt magas, kicsit talán még alacsonyabb is volt, mint Ago, de ez cseppet sem csökkentett a tekintélyén.
- Neved?
Hallatszott a maszk alól.
- …
Sajnos én nem tudom Ago valódi nevét. Mivel Ago sohasem fedte fel. Egyébként ez a név Állkapcsot jelent. De erről majd később.

Nem is baj, hogy nem tudod. Nem kell mindenkinek tisztában lennie a nevemmel.
~ Hideki „Ago” Kan~


Igaz elnézést. A lényeg, hogy a bemutatkozás után Tomo magával vitte Agot, a főhadiszállásra, ami a csatornák labirintusában helyezkedett el.  Odalent meglepően kevés bűzös szag volt, és ez tetszett Agonak. Nem volt húgy és ürülékszag a szobájában, ami egy elválasztott, kis pihenő volt, amihez volt külön kulcsa. A szoba berendezése, egy priccsből, egy éjjeli szekrényből, gyertyákból, és íróasztalból állt. Sokkalta barátságosabb volt, mint az eddigi lakhelye. Igaz, maga a szoba egy vékony válaszfal volt, ami nem volt hangszigetelve, de mégis csak volt mindenkinek egy kis zuga ahova elvonulhatott. Ezek a lakrészek, az egyik mellékvízvezetékben voltak kialakítva, a falak mentén. A folyosó, tényleg maga volt a szennyvízvezeték, de azt ügyesen bedeszkázták, emiatt is tompultak el a kellemetlen szagok.
Másnap reggel hatkor katonás rend szerint keltették őt, és a többi embert. Tomo, végigsétált a csatornapallón, és az emberei egytől egyig a nyitott szobáik ajtajában várakoztak vigyázban, míg a főnök elhaladt előttük. Ago nem marad ki a sorból. Ő maga is beállt, úgy ahogy a többiek. Mikor Tomo odaért hozzá, megállt és bement a lakrészébe körbetekinteni. Az ágya nem volt megvetve Agonak, és a ruhája is mocskos volt, és gyűrött. Ekkor kapta az első Sallert.

Oh, igen a sallerek! Mindegyik egy figyelmeztetés volt. És ha összegyűlt a tíz… akkor, viszlát, kisujj… újabb tíz, és viszlát balkéz…

Tomo azt mondta, hogy egy bérgyilkosnak rendet kell tartania maga után, hiszen az ellenség minden apró részletet észrevehet, és a nyomok, elvezetnek a gyilkoshoz. Tehát, minden nap meg kell ágyaznia, ki kell takarítania, mosnia és vasalnia, a saját körletét úgy kell minden nap megmutatnia, mint ha éppen akkor kapta volna meg. Az orvgyilkos…

… soha ott sem volt!


… pontosan. Ez volt az egyik legfontosabb szabály a rendben. Miután ezt belevésték az újonc fejébe, megkezdődött a kiképzése. Elég vegyes emberek voltak a szövetkezetben. Voltak itt olyanok, akik képesek voltak Chakrát manipulálni, de voltak olyanok, akik nem. Ők általában kisebb küldetésekben vettek részt, de némelyikük, még a Ninjákat is felülmúlta. Voltak orvosok, és mesteremberek, szóval, mint mondtam eléggé vegyes társaság. És mindannyian csöndesek, és kimértek voltak. Nem alakítottak ki baráti köteléket, és nagyon sokat titkolóztak. Erre, mint kiderült a második sallernél, azért volt szükség, mert ha egyiküket elkapják, akkor ne tudjon semmit mondani a társairól. Egyébiránt, mindenkinek, aki meglépte a Friss rangot, az egyik őrlőfogát megfúrták, és tettek bele egy méregkapszulát. Így ha azt a fogát eltörte, akkor a méreggel öngyilkos tudott lenni, így nem szivárogtatva ki információkat. Agonak az egyik alsó őrlőjébe rakták, de már nincs meg, de erről is később. Ebben a közegben kezdődött meg Ago képzése. Hamar rájöttek, hogy ő is képes a Chakrát manipulálni, és emiatt olyan képesítést kapott, mint a Ninják. Megtanulta a fegyverek helyes használati módját, megtanulta, hogyan kell kikérdeni valakit, és hogyan öljön anélkül, hogy odahányna. Megtanult puszta kézzel harcolni, és azt, hogy hogyan maradjon csendben, amikor valakit el kell tenni láb alól. Megtanulta kihallgatni a célpontot, és ügyesen zsarolni. Továbbfejlesztette a lopás tudását, és megtanulta, hogyan maradjon életben akár napokig, miközben nem veszíti szem elől a célpontot. Megmutatták neki, hogyan legyen türelmes, és hogyan takarítson el maga után. Sok dolgot tanítottak neki kevés idő alatt, és mindig, amikor hibázott keményen megbüntették érte. Volt, hogy egy napig fejjel lefelé lógatták a lábánál fogva egy kötéllel. Megszenvedett az életben maradásért itt. De az évek alatt, amíg a kiképzése tartott megerősödött mind testileg mind lelkileg. Erősebb és kitartóbb lett, a fizikuma sokat változott. Válla nagyobb lett, és tudott ütni, úgy hogy a gyakorlóbábu beleremegett. Megtanult futni úgy, mint még soha, és köröket vert néhány társára. Nem barátkozott senkivel, de mindenki erősségéről tudott. Nem beszélt, csak amikor kérdezték, és a saját titkait megtartotta magának. Mindenét rendben és tisztán tartotta, panasz nem volt rá. Hidegvérrel ölte meg azt, akit célpontnak tűztek ki neki, akkor is, ha az egy társa volt.

Igen erre volt már példa. Hogy egy láncolatban az első megöli ezt a célpontot, míg a második a másik célpontot és az első gyilkost. Így több szajré marad, és kiiktatjuk azt, aki köpött. Mert voltak, akik nem akartak maradni, és inkább lepaktáltak a fentiekkel.  

A megbízatásokat mindig Tomo bírálta el, hogy kell-e a szervezetnek, vagy sem, és ő osztotta be a katonákat. Ago az elején csak enyhébb feladatokat kapott, ilyen családi perpatvarok elsimítását. Tegye el láb alól a férjet, szerezzen információt az asszony szeretőjéről stb. A legtöbbet persze gond nélkül megcsinálta. Voltak néhol nehézségek, mint mikor az egyik fiú látta amint az apját hátba döfik, de minden megoldható egy kis lobotómiával, amit az orvosaink készséggel végrehajtottak. Utána nem volt gond soha a szemtanúval, de mindig egy saller járt érte.

Mikor tizenhat lettem akkor volt már nyolc sallerem. A velem egykorú srácnak akkor már kilenc volt. De ott volt Pedáns, akinek még csak kettő volt pedig már a húszas évei végét rúgta.

Amikor Ago tizenhat lett, akkor már komolyabb megbízatásokat is kapott, sőt már a szervezet ruhájában járta az utcákat. Erős drapp színű hosszú szövetkabát, akár csak Tomo-é noha ezeknek, a hátán van egy fekete függőleges csík, ez jelzi a rangjukat. A feketék a Frissek, a zöldek a Jártasak, a vörösek, a Képzettek, és a fehérek a Mesterek. Afeketék, olyanok voltak mint a Geninek, a Zöldek mint a Chuuninok és a Vörösek és a Fehérek akár a Jouninok. Tomo ruháján mind a négy szín keveredéséből állt össze a szövetség szimbóluma, egy mélységi Muréna.
Ha valaki küldetést akart rájuk bízni, akkor egy olyan személyhez kellett fordulniuk, aki valahol, egy az utcán ténfergett, és egy Muréna szemmel szórakozott. Ez egy üveggyöngy volt, ami úgy nézett ki mintha tényleg az előbbi hal szeme lenne. Viselhették nyakban, vagy karkötőként, dobálhatták, vagy golyózhattak vele. Ők voltak a Fülek. Az ő feladatuk volt, a kuncsaftok igényeinek leírása, és a kért összeg átvétele. Ők nem tudták, hogy hol van a bázis. Nekik volt egy kirendelt ládájuk a búvóhelytől nem messze, ahova a rendelést, egy postaládába dobták, a pénzt pedig, egy szemetesbe. A bevétel 10 százalékát kapták jussul, és azt levehették a kapott összegből mielőtt a zsákod kidobják. Egyszerű és hatásos rendszer volt.
A tagok attól függően, hogy hányan dolgoztak kaptak az összegből. Ha egyedül akkor 30%, ha ketten akkor 15-15% ha hárman akkor pedig 10-10-10%. Többen soha nem dolgoztak egy ügyön, csak ha nagyon muszáj volt. De ekkor persze másképp van a jutalomrendszer.
Nos, röviden ez volt a hierarchiája a rendszernek. Minél magasabbra törtél a ranglétrán a küldetések annál bonyolultabbak, és veszélyesebbek lettek, de a kapott pénzösszeg is növekedett. Minden héten volt egy szünnapja az embernek, amikor bemehetett a városba elkölteni a pénzét, vagy ha elég összegyűlt, akkor leadhatott egy különleges rendelést egy Fülnek. Mert persze, a Fülek, még a fegyverek és a különleges áruk beszállításáról is kezeskedtek. Agonak egy ilyen rendelése volt, amire több mint egy hónapot várt. Egy alkarvédő, melynek rejtett tulajdonsága volt. Egy rövid tőrszerű vékony pengét tartalmazott, melyet elő lehetett egy egyszerű csuklódöntéssel hozni, és így könnyebben és halkabban el lehetett tenni az áldozatot láb alól. A fegyvert messziről hozták, noha határon belülről. A fegyverkészítők szövetségének itt állomásozó mesterei készítették el. (Edit: A fegyvert azért nem kérvényeztem, mert a Gundan világában megvalósítható, ez a fajta mechanika, és a penge, nem igényel semmilyen egyéb alkotóelemet, egy alkarvédőnél, egy pengénél, egy sínnél, és néhány fogaskeréknél ) Mikor megjött Ago nagyon kíváncsian szemlélte új szerzeményét. Igaz már régóta nem örült semminek. Ez is egy volt a nyolc saller közül, hogy nem szabad érzelmeket kimutatni. Emiatt is felejtett el Ago örülni. Mindenben csak a küldetést, vagy a rideg valóságot látta. Minden rossz volt, és ronda. Emiatt is lett az életcélja az, hogy megtalálja ebben az elfuserált világban azt, ami szép, és aminek lehet örülni.
De vissza a tárgyhoz. A fegyverével nagyon sokat kellett gyakorolnia, hogy azt is olyan effektíven tudja használni, mint az összes többit. Tomo azt mondta, hogy őt nem érdekli, ki milyen fegyverrel hadakozik, csak ne legyen hangos, és fel lehessen utána takarítani.
Innentől már komolyabb küldetésekre ment Ago. Volt, hogy egy gazdag befektetőt kellett elnémítani, egy vállalt fontos tagját, egy hajóskapitányt. Így cseperedett tovább, míg nem elérkeztünk a huszadik életévéhez. Itt történt meg a törés, ami miatt most itt vagyunk és nem a Muréna szervezetben. Tomoék kaptak egy nagy bevételű megbízást egy Kirigakurei kémtől, miszerint egy ötfős Konohai csapat, egy értékes tekercset fog átszállítani, A Tea országának határához. A feladat adott, lerohanni őket és elvenni az iratot. Nos, ez egyszerűnek ígérkezett, hiszen volt már rá példa, hogy át kellett szökni a Tűz országába, de most egy kisebb csetepaté van kibontakozóban. És ha ezt elszúrják nagy pácban lesz az egész bagázs. De az összeg eléggé kecsegtető volt, emiatt is ment bele Tomo, aki most először úgy döntött, hogy Ő maga vezeti a rajtaütést. Ez nagy szó volt, hiszen Tomo-t még senki sem látta harcolni, de pletykák szerint egy zseni volt a harctéren. A csapat, amelyet összeszedett szintén öt főből állt. Tomo a vezér, egy Vörös orvos, egy Fehér csapdász, egy Vörös fegyvermester, és a most már Zöld Ago, aki a csendes gyilkolások mestere lett.
A csapat másnap reggel már a kijelölt helyen várakozott. A csapdák felállítva lesték a gyanútlan Konohaiakat. Ago egy fa legtetején várt arra, hogy a csapdába beragadtak közül az egyiket leölhesse. Az akadály egy egyszerű hálófal volt, ami, amikor belépnek, a négyzetbe a magasba szökik, mind a négy oldalról falat emelve. Majd a lábuk alatt az avarban aktiválódik néhány robbanójegyzet, és közben fölülről nyíl, és készápor szakad rájuk. A tekercset nem féltették, hiszen nem egyszerű futárok a célpontjaik, hanem képzett Ninják, így annak nem eshet nagy baja. De a tervbe nem várt fordulat következett be. Miszerint a Konohaiak egyik tagja egy Hyuuga klánbeli egyén volt, és a szemével természetesen észrevette a rájuk várakozókat. Így ők ellentámadásba kezdtek, megsorozták a csapatot, és a csapdász a földön kötött ki négy Kunai-al a hátában. Tomo elbődült, és a harcba vetette magát a ravasz ellenféllel. Az orvos hátul marad, és onnan szórta őket Shurikennel, és egyéb dobófegyverekkel, míg a fegyvermester is a csetepaté közepén szórakozott. Ekkor látták először, hogy Tomo, miért is olyan erős. Egyből elkaszált egy ellenséget, és a másikat sikeresen egy Genjutsu csapdába ejtette. A fegyveres, levágott egy harmadikat, de aztán a Hyuuga könnyedén leterítette őt. Ezek után Ago is leugrott, majd hátba támadta a negyedik Konohait, aki szintén medikus lehetett, mert hátramaradt. A penge melyet a tenyere alatt engedett ki, könnyedén elnémította a Konohait. Majd belevetette magát a csatába. De egy Hyuugával harcolni igazán kihívásos feladat. Tomo is érezte, mert kezdett hátrányba kerülni vele szemben. Mindenütt ütésnyomok borították, és már nem volt képes Genjutsut használni. A Hyuuga érezte, hogy fölényben van, és minduntalan szorította ellenfelét bele a csapdába. Tomo, hogy ezt elkerülje megpróbálta megragadni ellenfelét, és átfordítani, vagy valahogy a földre vinni, de nem sikerült, és a Hyuuga bevitte az utolsó csapást, ami Tomo torkának eltörésével járt. Ago halkan a konohai mögé osont, hogy leszúrja azt, de nem számolt vele, hogy az a szemét hátrafele is lát.
Hallott már történeteket az értékes Byakuganról, de még nem látta élőben azt.  Ha akár csak egyet is meg tudnának szerezni, az igazán jó lenne. De persze ahhoz először le kell őt gyűrniük, és kikaparni az értékes golyóbist. A Hyuugák köztudottan, nem adják magukat olyan könnyen szóval biztosan meg kell érte harcolni, de Ago nem félt. Nem gondolta, hogy őt egy ilyen csenevész fehérszemű el tudná intézni. Tévedett, de nagyon.
A Konohai, megfordult, és telibe ütötte Ago gyomrát, amitől az epét hányt, és begörnyedve térdre rogyott. A Hyuuga megvetően fölé lépett, és megpróbálta eltörni Ago torkát, egy újabb jól irányzott ütéssel. Ago előpattintotta a jobb csuklója alól a pengét, és egy kaszáló vágással elmetszette a támadója jobb lábszárát, és elgurult balra, kikerülve az esetlenné vált lesújtást. A Hyuuga emiatt csak a földet csapdosta, míg Ago feltápászkodott. Az események összefolytak számára, emiatt is nehéz leírni, hogy mi is történt. A harc hosszú volt, és mind a ketten megszenvedték. Az ellenfél már amúgy is fáradt volt, így körülbelül egyenlő szinten álltak Agoval. A Hyuuga mindent megtett, hogy elkerülje a lesújtó pengéket, és könnyedén viszonozhassa azokat. Így szerezett egy vágást a bal kezére, és egy szúrt sebet a gyomrába. Agonak elzárta a jobbja majdnem összes Tenketsu pontját, és eltörte három ujját a balon. Úgy voltak vele, hogy itt hagyják mind a ketten a fogukat, amikor Ago eliramodott, a csapda irányába, közben a maradék Shurikkenjével ingerelve ellenfelét. Az már sajnos elvesztette józan ítélőképességét, és utána iramodott. A csapda szélén Ago megállt, és felkészült az ellenfele érkezésére. De az nem volt ostoba, és alulról kilökte Ago lábát, aki ettől a bal oldalára esett. Bele a csapdába. A háló felcsúszott beszorítva mindkettejüket a robbanó pokolba. A Hyuuga magasba vetette magát, és a jegyzetek felrobbantak.

Tudod, amikor látod, hogy a saját csapdád próbál, meg kinyírni nem kezdesz imádkozni. Az egyetlen dolog, amire gondoltam, hogy „a picsába!” És utána hangos, BUMM és ég az arcom, és nem tudom hol a fent és a lent. Fáj a fejem, ég mindenem, alig kapok levegőt, de mindez vagy három másodpercig sem tartott, én mégis heteknek éreztem. A fájdalom nem akart szűnni, és én üvöltöttem, majd mikor a hangszálaim beadták a kulcsot, és elszakadtak, az erőltetés és a forróság hatására, már csak hörögni tudtam. És sokak szerint még olcsón megúsztam. Jah pesze… a bal szememnek is búcsút inthettem, de legrosszabb, hogy valami nem volt meg. Ez - lerántja a maszkot, amely az állkapcsát takarja, és a félhomályban látszódik, hogy az állkapcsa helyén egy báb szája figyel. Szóval ezért nem beszélt ez idáig, csak mutogatott. És innen a név is, hogy Ago - Lerepült az egész állkapcsom, és csak a csonk maradt meg. De darabkát belőlem soha nem találták meg. Mégis kinek kell egy ember lerobbant állkapcsa? És tudod te hogy ez mennyire fájt? A nyelvem kilógott a számból, és perceken belül kiszáradtam, minden szar beleszállt a torkomba, és levegőt sem tudtam normálisan venni. Borzalmas volt. Mindenem égett, és fájt, legszívesebben üvöltöttem volna. De nem tudtam.

Igen ez így volt. De szerencsére, a Hyuuga is kapott belőle, hiszen a lökéshullám nekiverte a háló drótjának, amibe bele akadt a bal lába, és a lendület leszakította azt. Így zuhant alá, közvetlen az orvos lába elé, aki nem volt rest és egy fához kötözte, kipeckelte a száját, és kifeszítette a végtagjait. A Hyuuga nem tudott mozdulni sem. Mikor Ago elővánszorgott, az orvos először őt látta el, állította el a vérzést, és tisztította ki a sebeket. Majd bekötötte a fejét, és odalépett a Hyuugához. Kivette annak a bal szemét egy gyakorlott mozdulattal, majd mikor a másikért nyúlt volna, a Hyuuga felsikoltott, mert a másik szeme hirtelen füstölögni kezdett, és a szem elkezdett kifolyni a helyéről. Majd a sikoly abbamaradt, és a Hyuuga élettelenül rogyott meg.
Az orvos nem tudott mit tenni, mint hogy Ago kiégett szeme helyére betette a Byakugant, hogy szállítani tudják, és majd a bázison kiszedjék. Ago egy fának dőlve tűrte a procedúrát, hiszen már átélte élete legfájdalmasabb öt percét, így egy szembeültetés nem volt probléma.

Azért azt tegyük hozzá, hogy az is fájt, nem láttam vele jobban, mint ahogy mondták, és ha aktiválni próbáltam majdnem felrobbant a szemem, és a fejem. És ezután még ismét el akarták távolítani. Hát ezt nem hagytam.

Nos, ez is igaz. Az a Konohai, aki még mindig a Genjutsuban fetrengett, egy bábhasználó volt, aki emberszerű bábokkal harcolt. Az orvos letépte ennek a bábnak az állkapcsát, és megölte a Konohait, majd ezt a szájat ügyesen beépítette Ago hiányzó állkapcsának a helyére.

Persze ezzel a szájjal enni lehetetlen. Csak arra jó, hogy ne nyáladdzak itt össze mindent, mint valami vén csöves, és ne menjen bele minden szar a számba. Ha ételt akarok, akkor azt csak pépesítve tudom lenyelni, vagy leves. Utálom a levest! És ennek a bábnak a száját még rendesen mosni sem lehet, és úgy bűzölgök, mint valami ágytál!

Szopogass mentolos cukrot… de a lényeg, hogy Ago a műtét után nem szándékozott visszatérni a Tomo mentes búvóhelyre, mivel az nem jelölte ki az utódját, így elkerülhetetlenek a belharcok, és nem akar ott lenni egy fél kincset érő Byakugannal. Szóval, amikor az orvos…


… amikor az a pancser végzett az ellátással, elvágtam a torkát. Nem kellettek szemtanúk, és nem akartam, hogy ha visszamegy, leadja a drótot az új szememről. Szóval nem volt más választásom. Vicces volt, ahogyan mint egy szökőkút bugyogott elő a torkából a vére, és ahogy fuldoklott, úgy erősödött vagy gyengült a vér kispiriccenésének intenzitása. Aztán persze otthagytam őt is a porban. Elvettem a hulláktól, ami kell. Kulacs, kések, pénz. A tekercset zsebre vágtam, hátha jó pénzt kapok majd érte. Majd nekiindultam, de hogy hova azt nem tudom. A lényeg hogy nem mentem vissza Kemuriba, hanem valahol a Tűz országában kalandoztam és most itt vagyok. Életem virágán, egy orvgyilkos. Finoman hangzik… Nem Kip?

De igen Ago. Tényleg jól hangzik. Amúgy ugye tudod, hogy a Muréna kerestet téged? Hisz nem voltál a holttestek közt, és azt beszélik, hogy megtalálták az állkapcsodat is.

Honnan hallottál te ilyet?!

Fül vagyok… ez a dolgom.