Nakiyama Takatsuki

**Nakiyama Takatsuki** Hétf. Aug. 03 2015, 17:45

Név: Nakiyama Takatsuki
Becenév: Taku
Ország: Eső Országa
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint:
Nem: Akármilyen meglepő, a női nem kis garmadáját képviseli, de ez titok!
Kor: 17
Elem: Víz

Felszerelés:
Kis tekercs - 5 db
Fütbomba – 10 db
Robbanó jegyzet – 10 db
Dróthuzal – 10 m
Elsősegély készlet – 1 db
Eneria tabletta – 25 db
Kunai – 5 db
Shuriken – 5 db
Makabishi tüske- 10 db
Fumma shuriken – 2 db
Senbon – 10 db
(Chakra) tinta – 5 üvegcse
Miruba - Két végű kasza

Kinézet: Lány (khm, FIÚ) létére elég magasra sikeredet, a 177 kemény centiméterével, de ugye még növésben van, ki tudja, még is mekkorára tervezi kifejlett állapotában az isten, de ő nem ellenkezik, az már biztos. Az, amit még szeret magán, a nyúlánkságán kívül sportos testalkata. Se nem az a nőiesen telt, se nem az az izomagy fajta, amolyan tipikus ninja felépítés, enyhén szálkásan, hosszú végtagokkal.
Néhányunkban felmerülhet a kérdés, hogyan is lesz azokból a nagy, telt keblekből egy a csodaszép deszka, ott valahol a mellkas sivatagában. Most ünnepélyesen elárulja: A fásli hatalmas csodákra képes. Persze, ezek mellé meg nem holmi tapadós felsőt kell húzni, mert így is még látható lenne az az idegesítő két dudor ott, hanem valami kicsit lengébb, sportosabb darab a megfelelő. Néha ezért jönnek olyannal is, hogy ő valójában transznemű lenne, amit ő közel sem gondol így, meg van elégedve a születési nemével, holott ez öltözködésén, viselkedésén és stílusán közel sem látszik meg. Legalábbis, egy átlagos, külső szemlélőnek.
Valójában, imádja a kiegészítőket. Gyakran hord karkötőt, a nyakláncoktól se távolodik el különösebben, a fülbevalókba pedig szinte bele van szerelmesedve, ennek értelmében több, mint tíz lyuk van a két fülében összesen. Eddig. És igen, aki nem vette volna még észre, az ajkában is egy gonosz kis fémkarika díszeleg, ezzel is jelezve a lány mániáját.
Öltözködésileg viszont, nem igazán tér el a hagyományos itteni geninöltözettől.

Jellem: Ha azt kérdezik, ki az, aki tökéletesen nem illik bele Amegakure világába, teljesen biztos -azaz inkább nagy a valószínűsége-, hogy ő lesz az, akit mindenki választani fog. Bár, ha kicsit komolyabban is meglessük a személyiségét, azt is lehet mondani, hogy a legtöbb városból és országból kitűnne csupán azért, mert önmaga. Ami, mit is takar? Kapjuk elő a kis srácot. Na, már itt probléma van, mert közel sem az van a lába között, mint azt a legtöbb ember hinné, és nem csak a külseje miatt. Szétterpesztett lábak, kaján vigyor, néha beképzelt hangnem és híre-hamva a női finomságnak belőle. Igaz, a csúnya beszéd többé-kevésbé kimarad a repertoárjából, de helyette csatlakozik az a pszichopata hajlam, ami már, mióta az eszét tudja, a jelleme része. Meghatározatlan okokból még mindig a szerelmese a boncolásnak, az emberi test feltérképezésének, és néha azon kapja magát, hogy magának a gyilkolásnak is az elmélete átfut az agyán. De mi lehet, valami félelmetes bekattanás az agyában? Mindenesetre, eddig még megfékezhető ez a hajlama, különösebb testi kárt nem okozott még senkiben, de meglehetősen érdekes, kicsit skizofréniára utalnak a tünetek. Mintha két ember élne benne: egy, aki a világ végéig is röhögve átkaszabolná mindenkin magát és egy, akinek csak a szája nagy, néha tehetetlen és elveszett, segítésre áhítozik.
Bizonyos értelemben korán felnőtt, bár még is, mintha csak önmaga nyers valója lenne. Bordélyház tulajdonos lévén, megismerte a felnőttek ezen világát, s már közel sem mondható olyan ártatlannak, mint legtöbb kortársa. A szerencsejátékon át a nőkig sok mindenben próbára tette már magát, s nem egy nem neki való dolgot igen is élvez. De van egy énje, amit csak kevesen láthatnak: Alkalomadtán jelét mutatja némi kedvességnek, emberségnek is, ennél is ritkábban, ha a helyzet, küldetés megkívánja, egy parókával és néhány ízlésesebb ruhával teljes jellemi átalakuláson megy át, és úgy viselkedik, mint egy lány.
Összefoglalásként: Tőled függ elsősorban, melyik arcát láthatod, de még a legeslegközelibb barátja se biztos, hogy menekülhet az őrülete elől.

Előtörténet:

„Egy szörny??!”

A város nem éppen a nagy szórakozottságáról híres, de történetesen még itt is megtalálhatóak a bordélyokhoz, kaszinókhoz hasonló jelenségek, és történetesen az ő családja is egy ilyen létesítményt vezet. Még, ha meglepő is, de nem is rossz keresettel, hisz az ittenieknek is meg vannak azon szükségleteik, amiket nálunk örömmel kiszolgálnak. Legalábbis, amíg elég fém csörög az illetők zsebében. Mondhatjuk úgy is, eléggé a pénznek élnek a felnőttek, de még így is, mint a legtöbb párnál, felmerült a gyermekvállalás lehetősége, korban is lassan kezdtek kifutni az időből. Végül is, egy gyerek ingyen munkaerőt jelenthet a jövőre nézve. De vannak dolgok, amikre sose számít az ember, ahogyan az akkor már korán sem ifjú pár is nem, még is megtörtént. Az még a kisebbik dolog, hogy ikreket várt az anya, de már itt is megmutatkozott Taku jelleme, a legkevésbé sem kegyes formájában. Ugyan is, ekkor szó szerint, megölt egy embert, hogy tisztában volt már-e már akkor vele, vagy akaratlan szövődmény volt, sose tudni, de megtörtént.

Akkortájt épp feltűntek a horizonton a nap legelső sugarai, némi reményt csepegtetve a szülőszobába, ahol már javában folyt a vajúdás. Fél percenként jöttek a fájások, amiket legfeljebb némi alkohol enyhíthetett, lévén az orvos nem volt elérhető, csak egy bába, aki levezethette a szülést. Igaz, elég homályosak erről az időszakról mindenkinek az emlékei, hatalmas volt a sürgés-forgás, maga a bába pedig már bőven túl volt a hetvenedik életévén. De nem ám az a sietség, mint általában ilyenkor, csupán a rémület volt úrrá mindenkin. Ki ne lenne így, ha egy ilyen látvány fogadja? Talán ez meg is pecsételhette az egész kis család életét, és könnyen lehet, hogy ez volt az oka annak, hogy több gyermeket nem is vállaltak. De, mi is történhetett a Nakiyama házban?
- Ez mi? Egy szörny?! - sipított fel az asszony, ahogy meglátta az első gyermeket, aki kibújt belőle. Szemében a rémület keserű fénye csillogott, tekintetét képtelen volt levenni a vöröslő lényről, az idős nő kezében.
- Halott. - Csak ennyi a válasz. Hogy ez most megnyugtatás akart lenni, vagy csak fokozni akarta a feszültséget a bába, nem tudjuk, mindenesetre közölte a tényt. A kis emberke mellkasa egy pillanatig se mozgott, csak úgy, ahogy végtagjai se, szemernyi életjelet nem mutatott. Súlya is alig volt észlelhető, szemei vérben áztak, maga az egész test tűzvörös volt, alig volt rajta hús, mintha kiszipolyozták volna. Szemei befordultak, arcára fagyott már a vigyor, valószínűleg a hullamerevség is már nagyon régen beállt. Rémisztő látványnak hatott annak idején és a gondolat is gyomorforgató volt, hogy egy élettelen csecsemőt hordozott magában.
- Mi? Mi ez????? - Sose jó, ha az anyuka így felidegesíti magát, most pedig szabályosan egy pánikroham szélén volt ezért minden ott vigyázó inkább gondosan az ágyra szorította őt. Nem szerettek volna felesleges baleseteket.
- Látok még egy fejet! - Hayu - így hívták a bábaasszonyt - azzal vissza is tért a munkájához, mert ez történetesen egy teljesen épp és egészséges testrésznek látszott, még van remény, hogy megmenekül. Ezúttal is gondosan levezette szülést és mindenki imádkozott, hogy ezúttal ne történjen meg az a szerencsétlenség, aminek az előbb a tanúi lehettek.
- Kislány. - Ekkor csendül fel Taku első pár hisztis nyöszörgése egybekötve legelső lélegzetvételével is. De, akkor se kapta meg a szükséges fogadtatást, hanem amint elvágták a köldökzsinórt, azonnal vitték is el teljesen átvizsgálni, nincs-e hasonló baja, mint a bátyjának. De nyoma se volt semminek, többszörösen is túlhaladta fejlettségben testvérét. Ezért jött az a teória, hogy elszívta a tápanyagokat előle, végül teljesen elnyomta. Ezzel már az anyaméhben eldőlt a sorsa, mert nem csak az ételt tulajdonította el, hanem maga a testvére lelke is „magába szívta”, vagy csak, ahogy az orvosok mondanák, amiatt alakulhatott ki az elég erős skizofréniája. Nézzük meg, lány létére is úgy fest, mint ahogy testvére nézhetett volna ki, jellemileg is van valamennyi benne, de nem, eredetileg nem volt ennyire elmebeteg. De ki ne őrülne bele abba, hogy egyszerre két személy lakozik benne? Talán emiatt jött a pszichopata hajlama is. Szétfeszítik a fejét a hangok, és csupán ezek a gondolatok űzik el a démonait, mintha a testvére bosszúért kiáltana az éterbe, vagy így keserítené meg az életét.
És, milyen élete is lehet egy ilyen lánynak? Nem neki való, ez teljesen biztos. Egyke és nála halmozottan igaz, hogy nem tudja senki megérteni a helyzetét, de nem igazán sajnáltatja magát, fel se tudja fogni, mi is van vele. Csak élte a kis életét magában, az őrült világában. Mindezeket környezete csak nyomokban vette észre és betudták fiatal korának.

„Érdekes...”

Mindaddig, amíg valami furcsaság nem történt. Egy bordélyházban mindig különfélébb emberek akadnak meg, vándorok, szamurájok, egyszerű polgárok és ninják is, gyakran csak átutazók, így volt akkor is. Egy, talán a húszas évei közepén járó fickó tért be inni némi alkoholt és kicsit telepakolni a hosszú úttól megéhezett gyomrát. Fején szalmakalap, így arcából alig láthattak valamit, legfeljebb éles ajkainak vonásait. Ruházata tiszta volt, de a fekete színnél különbet nem aggatott magára, mint valami kém vagy betörő, én az övén egy ismeretlen jel éktelenkedett, egy fém lapocskába ütve. Mivel Taku nem igazán beszélgetett az ide betérő emberekkel, fogalma se volt arról, mennyire különbözőek lehetnek, nem csak jellemileg, hanem foglalkozásilag is, így noha ninjafaluban élt, nem tudta, mik is igazából a ninják.
- Te, kislány. Gyere ide! - Szokatlan volt, hogy hozzá szóltak volna, így pár pillanatig vonakodott eleget tenni a kérésnek a gyermek, de aztán jól nevelt fejjel odasétált hozzá. Hátha ki kell szolgálni, de nem tudja az úr, hogy mik is itt a szokások.
- Tudnátok itt pár napra szobát adni? Busásan megfizetem.
- Bácsi, ezt nem velem kellene megbeszélni. - Azzal csak picike ujjait anyukája felé fordította, aki a pult mögött rendezgette szorgosan a papírokat sorjában. Rezes szőke haja szokás szerint lófarokba volt kötve, a szemüvegének üvege az évek hatására egyre vastagabb lett, a kis köténykéje is a napi rohanástól ugyan csak bepiszkolódott, de ezért pénzt kap, és ez volt neki a legnagyobb lényeg.
- Nem, ezt jobb, ha te intézed, kicsi lány. - Az idegen férfi szája kis mosolyra húzódott, majd megcirógatta a gyermek arcát. - Ez a bácsi nem szeretne felnőttekkel beszélni, egy bizonyos ok miatt. Meg tudod ezért nekem ezt csinálni? - Szinte zsigerből tudta, hogyan kell a kisgyermekekkel bánni, olyan hihetetlenül nyájas volt akkor vele, nem csoda, ha egyből elintézte neki Takatsuki. Megkapta négy napig az egyik felső szobát, teljes ellátással, de az is ki volt kötve, hogy csak a kölyök viheti fel a szükséges dolgokat neki Étel, ital, esetlegesen örömlány, vagy ha fogadott vendégeket, azt is csak ő kísérhette fel hozzá. Ez idő tájt a férfi furcsa kinézetű vendégeket fogadott, és valamilyen érdekes okból kifolyólag egyik se jött ki onnan többet. A gyerek nem firtatta, nem gondolt bele semmi rosszat, a szülei meg nem tudtak róla, így folyhatott ez napokig zavartalanul, meg nem egyszer az ajtóba kuporodott kilesni, mi folyik odabent.
A padlóra egy kör, annak a közepébe egy háromszög volt felfirkantva, az egyik új idegen meg ott raboskodott a szoba tulajdonosa alatt, a jel közepén. Hirtelen lefogta a rémület, holott tudatában se volt, mik is zajlanak a helyiségben, de azt tudta, hogy semmi jó. Azaz egyik fele tudta, hogy nem, a másik pedig vigyorogva nézte végig a történéseket. Azt, ahogy kiszáll az élet szerencsétlenből, azt ahogyan beterít mindent a kéjes kacaj. Ebben a pillanatban, mintha megmozdult volna benne valami, nagyon mélyen, mint aki törné ki magát a szorgosan felépített falzárkájából. Tégláról téglára oszlatja el az ellenszenvet, az elnyomást, a kételyeket és a felszínre igyekszik. De még nem azonnal, nem annyira meggondolatlan.
- Hé, te mit csinálsz?! - Mint utólag kiderült, Koyoha-san feltépte nagy dühödten az ajtót és berángatta az akkor még lánynak kinéző fiatalt és visszacsapta a takaró tárgyat.
- Még is mit láttál te?!
- Én? Én... én semmit se láttam! - kezd el mentegetőzni, bár korából adódóan semennyi esélye nem volt, hogy ezt elhiggye neki a jóval idősebb férfi. De, ez volt az első, amit ki tudott nyögni.
- Nekem csak ne hazudozz! - Az erős ujjak még jobban szorították a ruháját, az eddig kedves szemek most mintha lyukat vájtak volna a lelkébe, úgy bámulták őt. Most volt először olyan érzése, hogy itt fog meghalni, de közben, mint eddig oly sokszor, ismét megtapasztalta a kettősség érzetét. Mindamellett, hogy halálra rémült, a másik, ami még ott lapult benne az, hogy megtudhassa, hogy is csinálta ezt, hogy mégis milyen hasonló titkai lehetnek még, hogy is került ilyen hatalom közelébe és hasonló finomságok. Szeme szokatlanul csillogott, holott teste remegett a szorítás közepette.
- De én.. én tényleg nem!
- Tudod, még is mit csinálhatnék veled?!!! - Egy pár másodperc néma csend, amit végül egy halk puffanás szakít meg, mikor Taku a földre rogy, azután, hogy elengedték. Egy hét éves gyermekre ez mennyi rémületet zúdíthat?
- Azt mondják rólad, őrült vagy. - Mi ez a kijelentés? Ő nem is őrült! Persze, sok gyerek megjegyezte, hogy nincs ki mind a négy kereke, de ő normálisnak érezte magát. - De nem tűnsz annak. - Őszintén szólva, most először mérhette fel az idegen arcát. Korához képest tökéletesen sima arccal rendelkezett, bőre hófehéren ragyogott, ami a férfiakra nem igazán volt jellemző, legalábbis a vándorokra, hisz erre fele szinte mindig esett az eső, alig volt napsütés, ami lebarníthatta volna az itt lakókat. Arcvonásai is a szokottnál nőiesebbek voltak, gyenge éllel, lapos ajkakkal, még is kerek, kíváncsi szemekkel. Egy pillanatig elgondolkozott, vajon innen való-e, de sehogy se tudott dűlőre jutni. - Ahogy azt is hallottam, hogy a testvéred egy szörny volt. - Az alá alá nyúl, s fejét billentve jól szemügyre veszi. - De szintén annak se tűnsz. -Szemmel láthatóan csalódott, holott ennek a legtöbben mégis örülni szoktak. - Mit gondolsz arról, amit láttál? A kérdés felettébb elgondolkoztató volt, hisz maga se tudta megválaszolni. Hiába, a legtöbben zaklatottan rávágták volna, hogy undorító sátánfajzat és ráhívták volna a rendőrséget, de valahogy ő egyáltalán nem ezen a véleményen volt.
- Érdekes.... - Most már a lány csak suttogva mert felszólalni, összekucorodva. Ki ne tartaná ezt a választ meglepőnek?
- Érdekes, hm? - Kyoha csak behajlította a lábát, leguggolva hozzá, hogy valamelyest egy szintbe kerüljenek. Talán, még is érdekes személyiség számára. De többet meg se szólalt, csak gondolataiba mélyedve bámult felé.
- Érdekel, mi történt az előbb? - Kifejezésmódja hirtelen nyájassá, hihetetlen kedvessé változott, s megsimogatta a gyermek arcát.
- I... igen.

Ez az én lényem

Itt kezdődött az ő szabad élete, bár a leglényegesebb dolgokba nem avatták be. Mindig azt hajtogatta a sensei, hogy ninjává kell válnia, hogy meg kell erősödnie ahhoz, hogy mindent megtaníthasson neki. De, hogy mi is pontosan az, amire okítani akarj, arról sose szólt egy szót se.
Ahogy arról sem, miért kényszerült napokig bujdosásra. Sőt, ki tudja, utána mit csinált.... de csupán annyival búcsúzott el végül tőle: „Ha elég erős leszel, vissza térek és elviszlek magammal.”

Eleinte a családja se tudta, hogy az akadémiára jár, a barátai és annak szülei falaztak legfőképpen nekik, mikor távol maradt tanulni. Sokszor meg is szidták, hogy miért marad ki ilyen sokat, hisz a vállalkozásba kell a segítő kéz, még ha gyermeteg is, de ő tovább járt. Hajtotta a kíváncsiság és valamilyen szinten az őrülete is, valamint érdekelte, meddig bírja. Meddig képes elmenni az úton, mik a határai, ha egyáltalán léteznek olyanok.

Lassan telt az idő és oda jutott, hogy már csak napokra volt tőle a vizsga, ami eldöntötte, tovább mehet-e, vagy sem. Bár, őszintén szólva sosem volt az az izgulós típus, talán csak az elméletet nézte át még utolsó este. Feleslegesnek tartotta újra átvenni azokat, amiket tanult, hisz csupán csak a chakráját veszítené benne. Ha eddig sikerült, akkor is fog. Vagy talán túl lazán vette volna? De még is így történt, az utolsó éjszakája is nyugodalmasan telt. A vizsga napján jutott családja fülébe a hír, hogy ő még is mire készül és az elején nem is akarták elengedni, hisz ha ninja lesz, kénytelenek lennének munkaerőt felvenni. Még szerencse, hogy a szülei nem igazán értettek az ilyen „Ninja szarságokhoz”, ahogyan ők nevezték, így könnyen beadhatta, hogy ezzel többet is tudna keresni, csak gy kapta meg az engedélyt a vizsgára. Persze, nem örültek, hogy mindent a hátuk mögött csinált, végighazudozva az éveket, de ha több pénzt hoz, ám akkor legyen.
Nagyon nem is emlékezett rá, hogy ott mi zajlott, nem sok mindenre figyelt. Mikor a többieket mérettették meg, ő elmélyült a saját kis világában, sőt még maga a teszt közben is. Mikor ő jött, fogta, megcsinálta – bár elég maximalista, így vagy háromszor nekifutott, hogy a lehető legtökéletesebben végezze el a klón jutsut - , majd a kiszabadulást. Ezt akkoriban nagyon szerették feladni, hisz az egy olyan technika, amit a lehető legfontosabb elsajátítani, sok esetben életmentő is lehet. Lefogták, egy székhez kötözték és el is némították egy vastag anyagdarabbal. Persze, nem a világ legjobb, legerősebb csomóját kapta, csupán annyit, amiből kis megerőltetéssel kibújjon, de megküzdött vele. Természetesen akkoriban itt is felröppent pletyka, hogy kattant egy kicsit, ám a társasági életét ez nagyban nem befolyásolta, viszont maga a vizsgát elbíráló tanács kételkedett emiatt. Végül is, alkalmasnak szorult az ország védelmére, a képességei is megfelelőek, néhol igen csak kíváncsiságot ébresztőek, így végül ő is megkaphatta a genin címet, a vele járó fejpánttal is, amit inkább jobb szeretett a jobb combján hordani, mintsem a homlokán. Elrontotta volna csak a gyönyörű haját. Ez volt tizenhárom évesen. Onnantól rohamos változások következtek. Elhagyta a gyönyörű, kislányos kinézetét, a csaknem derékig érő, gyönyörű barna haját megcsonkította szinte teljesen, ruhái nagy százaléka is mehettek a szemétbe és akkor érezte először, hogy igazán önmaga lehet. Mintegy fiú, bár tisztában volt vele, hogy egy lány. Ismét, a lassan már oly megszokott kettősség. Hiába, elhaladnak felette is az évek, a társai, barátai is lassan a párját keresi, ellenben vele. Hogy miért is? A norma úgy határozza, hogy egy férfit, esetleg fiút keressen maga mellé, de sose hajtotta arra a vizet, túlontúl hízelgő volt a bordélyház, a lányok közelsége, illata, hangja, érintése. Minden, amit csak ők tudtak volna adni. Így repült fel ismét egy pletyka, amiből újonnan túl sok is szól róla.

Nem sokkal a geninvizsgája után azonban jött egy csomag, ami emlékeztette őt arra, miért is lépett erre az útra. A nagyjából másfél méter magas tárgy gondosan be volt borítva bőrrel, különösen két végén jó vastagon, hogy ne szakítsa át a papírt, amibe még szintén bebugyolálták, így beletartott egy kis időbe, amíg azt kibontotta.
„Hosszú még az út, de csak így tovább! És ne feledd, egyszer eljövök érted, addig is vigyázz Mirubára.” Ennyi állt egy kis tekercsben, mint kísérőlevél a fegyver mellett. Ijesztő, még sose látott ilyet. Vagy százötven centi magas, kétpengéjű fegyver, mindkét oldalán gondosan cirádázott éllel. Meg se tudta fogalmazni, hogy mit tart a kezében csak azt, hogy ne lehet egyszerű forgatni, és nem csak ön, de közveszélyes is lehet rossz kezekben. Tény, legelső dolga volt elvinni egy kovácshoz, hogy tompítsa le az éleit, mert gyakorlásnál nem lenne jó, ha bárki is megsérülne, s szegény vagy egy évig ilyen állapotban volt. Először egy sima, üres boton kezdett el tanulni, ami Mirubának az alapját adta. Pörgette jobbra-balra, csapkodott vele, mint a karddal szokás, sőt a senseijétől direkt ezért tanult némi kardforgatást is, hisz az ehhez elengedhetetlen volt. Eképpen tanult valamennyire bele abba, hogy használhassa ezt a szépséget, így hát, mikor késznek érezte magát, ismét csak a kovácshoz igyekezett, hogy harcképessé tegye őt, s hogy ez válhasson a legfőbb harcmodorává.

Még is, így a végére felmerülhet valami bennünk, hogy pontosan, mi is lehet a baja. Bár, a diagnosztizálás nem a legpontosabb még, így tippelgetni tudnak legfeljebb. Egyik azt mondja, benne él a testvére, másik meg azt, hogy szimplán őrült, még is, a legelképzelhetőbb, hogy magának alakított ki tudat alatt egy másik személyiséget, pótolva halva született bátyját, ezzel személyiségzavara, skizofréniája keletkezett.

//Az esetleges félregépelésekért elnézést kérek, nem igazán remekel az új billentyűzetem. :/ //

Pein Kedd Aug. 04 2015, 13:28

Igen tetszetős előtörténet volt, érdekes a karakter jelleme. Szerintem ha valamelyik shinobi faluba, akkor épp Amegakurébe illik legjobban a karaktered különcsége. A "sensei" tettének bővebb kifejtését, magyarázatát kicsit hiányoltam, de erre még a későbbiekben lesz alkalmad.

Az előtörténetet ELFOGADOM.

Kezdő chakraszint: 110
Pénzmennyiség: 5000 ryu

Jutalomként természetesen megkapod a kétvégű kaszát, valamint az alap jutsuk mellé felírhatod az említett Szabaduló technikát is.

Nakiyama Takatsuki

Nakiyama Takatsuki

Re: Nakiyama Takatsuki