Bordélyház

Minden a világon megteremtődött valamilyen célt szolgálni. Az ember azért, hogy megértsék. Hiro pedig szerette volna megérteni a belső.. belső.. belső.. Kedvezőbb alkalmat kívánva sem kaphatott volna, mint egy cigifüstös, lejárt lebujt, ahol az élvezetekre vágyó elveszett lelkektől a kiégettségüktől kielégíthetetlen, fennhéjázó nemesekig mindenféle lélek fellelhető. Ugyanazért a célért jönnek, mégis mind más indokokkal próbálja megnyugtatani önmagát; mindenki szeret különleges lenni és senki nem hagyná, hogy saját szórakozásának módjáért megvessék a nevét, ezért hazugságokkal fedik le önnön vágyhajszoló gyengeségük, pénzbiztosította alternatíváit.
Hiro persze nem ilyen volt. Nem mintha nem tudta volna, milyen célt szolgál a vörös színekben pompázó sikátor, de igyekezett gyermeki naivitással nekivágni a feladatnak; már amennyire lehet ezt egy ilyen helyen. Miután sikerült megtalálnia a kíváncsi szemek elől bújkáló kerületet, már könnyű volt bejutnia a kívánt helyre; hosszú sor és kint ácsorgó, felajzott tekintetű söpredék mutatta az utat.
A külső világ és a benti rendezettség kontrasztja meglepte Hirot, aki mindig is hányingert kapott a csicsás berendezésektől, most azonban valami mégis megragadta benne. Valószínűleg az, hogy az ember hogy képes ennyi részletet elrejteni valamiben, ha az saját elégedettségére szolgál, ami nem csak a csicsás bútorokban mutatkozott meg, a megrendelőik dölyfösségét mutatva, hanem az elrendezés is, amellyel meg kívánták győzni a betévedőket. Lenyűgöző, hogyan kívánnak hatni a lélekre, nehogy kényelmetlenül érezze magát az amúgy mocskos fantáziával és tervekkel idetévedő utazó.
A talpig bepólyált fiúnak ugyan egész eddig fogalma sem volt erről a világról, de nem tudta elképzelni, hogy ilyen részletességgel, mindenre odafigyelve várják ügyfeleiket. A félszegen a gyöngyfüzéres függönyökön idegen furcsa látványt nyújthatott a többi, kiéhezett, mindenféle szagokat szétárasztó férfi között, de itt nem azért adják a pénzt, hogy kérdezzenek. Macskalépésekkel osont oda a pultoshoz, igyekezve leplezni megvető tekintetét a nő irányába. Lehet, hogy megbolondult, de az álszentséget felismeri.
- Shibo. Madártej. Hejhó - ezzel át is adta a kapott pénzösszeget, amit külön erre az alkalomra már egy kis erszénybe készített elő. Úgy tűnik, a fiút segítők már mindent elterveztek számára, de remélte, hogy a 70.000 ryos pénzösszegből elég sokat magának tarthat meg, mert meglehetősen feldobná a maga számára fenntartott halálos kis labor kinézetét. Legalább két gyöngyfüggönyt szeretett volna beszerelni. A lány csak mellékes gyönyörkeltésnek volna jó. Meg segíthetne is. Talán.
Előrevont ágyékkal, magabiztosan lépegetve szemlélte a hölgyeket, ahogy elképzelése szerint így kellett volna a lehető legfeltünésmentesebben viselkednie, mint egy átlagos vásárlónak, már amennyire a kinézete ezt megengedi.
Az őt fogadó látvány először meghátrálásra készteti lábait, de a remegő vágtagok arra is figyelmeztetik mi történhet, ha esetleg visszadobná a felkínált lehetőséget. Az eddig magabiztos fiú levont árbóccal volt kénytelen bevonulni a csatatérre, szerényen lépkedve a hatalmas szobában, ahonnan a kisebb kitérőkből kilépő hölgyektől igyekezett minél távolabb kerülni - a használt árú mindig kevésbé csábító.
Megköszörülve torkát ismét összeszedte bátorságát és úgy döntött felveszi álarcát, mely egy, csak igényeit kielégíteni vágyó kuncsaft lenne, akit nem rendíthetnek meg csak úgy az amúgy is sokat látott képek. Odalépett egy ágyhoz, ahol lehetőség szerint a legdekoratívabb hölgyet szemelte ki magának és leülve már rá is teszi fátyolos kezét a puha combra.
- Mondd csak kedvesem, egy sok csatát megjárt harcos hol helyezhetné fegyverét a megfelelő hüvelybe? Hihi.


// Saya jelentése - kardhüvely //
// Köszönöm hogy saját topicot kaptam :3 //

// Elnézést kérek itt is a késésért >.< //

A nő szemei egy kardélre hasonlítva villannak, azzal a gyilkos tekintettel, amit a ninjáknak maguknak is megtanítanak még fiatalkorukban, vagyis inkább amit elsajátítanak, beleivódik a sejtjeikbe, vagy pedig a kiégés okozta szkeptikus rezignáltságával méregeti a fiút, teljes érdektelenséggel, a pénz után kutatva. "Elbűvölő" - gondolja Hiro, akármelyik verzió is lehet igaz a nőre. Megbabonázott tekintettel követi a nő minden egyes mozzanatát, bár ez inkább színjáték, lenyűgözöttségét eljátszva, behízelegve magát a nő jóhiszeműségébe -remélhetőleg-, hogy a bárgyú fiatal képében könnyebb legyen kihámozni a megfelelő információt. Nem könnyű a dolga; a kurtizánok maguk is a színjáték nagymesterei és valószínűleg ez sem cselekszik másképp, mint ahogy azt a hosszú évek tapasztalata megtanította neki. Úgy, ahogy néhány év múlva talán az a fiatalabb teremtés is fog, aki az imént idetémfergett. Mégpedig nagyon is jól csinálja; a tapasztalatlan fiú arca egyik pillanatról a másikba vált kéjes mosolyról undorodott vicsorgásba, majd vissza, amiből a pólyán át csak kicsücsörödő, majd visszahúzódó ajka látszik és maga sem értette, a nő hogy képes csupán érintéseivel ennyi érzelmet kiváltani belőle és, hogy ezek közül éppen, az adott pillanatban melyik az igazi. Talán mindkettő egyszerre? Egyszerre érez undort eltévelyedettségével és izgalmat bájai miatt? Hironak tetszett a mozdulat, zavarba is jött tőle, ha kicsit jobban odafigyel, még talán egy vak is látná hogy remeg a keze, amíg bátorságát összeszedve erőt nem vesz rajta, de az érintés effajta új módja meg is ijesztette kissé. Nem egészen erre számított, amikor elvállatla a küldetést és enyhe belső önostorozással fogadta hogy annyi idő után ismét érezte szívét dobogni a mellkasában; ez arra utal, hogy még él és hogy van még szíve, ami másnak talán inkább megnyugtató lenne. A fiú nem hagyjta, hogy keze túl mélyre furakodjon, mert akkor esetleg még mást is találhatna a selymes kötegeken kívül.
- Nos - kezdte, bátorságát összeszedve, hogy a nő ne hallja ki a remegést a hangjában, hogy minden érzelmét visszafogja, ami esetleg tévutakra vihetné -, félre ne értsd udvariatlanságom, de egy Saya nevű nőt keresek. Talán ismered? Ezen szorongó pillanatomban, e nyugalmat estén csak ő lehet képes felkorbácsolni szerelmemet. Ő tudja, mit kíván a szívem. Trónján csücsül, mint egy igazi Szívkirálynő. Ettől függetlenül természetesen már társaságod is megfelelő kéjt biztosít számomra. - A pólya alól 6000 ryunak megfelelő pénz bukkan elő, melyet tenyerében tartva simogatni kezdi a perdita hölgy combjának belsejét.

A hölgy tovább folytatja Shibo számára bosszantó játékát és tovább csábítja a fiatal férfit; ki tudja, talán ha elég idő állna rendelkezésére, az a küldetéséről megfeledkezve még engedne is neki; most azonban elégedetten sóhajtva állt fel, követve a nő érintését, megjegyzésén még talán el is pirult volna, ha a vér az arca helyett nem máshova áramlott volna az adott pillanatban... Vagy, ha képes lenne érzelmeket kimutatni... Ez utóbbi lehetőséggel inkább magának hízelgett, mert épp most árulta el magát, hogy képes rá.
A nő tekintetére csak kétféle gondolat jut eszébe; vagy egy önelégült nő nárcisztikus mosolyát látja, ez esetben pedig ő a keresett személy és csak tovább szórakozik vele; vagy ismeri a célpontot és Shibo rögtön bele is trafált, sőt, szavai egyengették is az útját a nőszemély felé. Nem mintha bármi tartalom is rejlett volna mögöttük. Shibo már rég nem törődött azzal, mit szeretne mondani, de könnyen elvegyült a társadalom furcsa eszményei közt, megtanulta, mikor milyen normáknak kell megfelelni és ezek alapján képes volt gyakorlatilag bárhol a megfelelő modort elővenni. Ezeknek a megkeseredett asszonyoknak pedig éppúgy szükségük volt a lelki törődésre, mint kuncsaftjaiknak a testire; csak, míg utóbbiak mindig megkapják ami után vágyakoznak, ezek a hölgyek ritkán részesülnek az imént hallott fogadtatásban.
Shibo rábízza magát a nő útmutatására, az emeleten többször magaután nézve sem engei el a bársonyos kezet, bár ez inkább ismét megjátszás; az előbb érzett izgalom a semmivé foszlott, a csupasz testek látvány semmiféle hatást nem vált ki belőle - talán túl távoliak, nem tűnnek igazinak, elérhetőnek, így az undor ismét előtörhet. De, az elvártaknak megfelelően, természetesen elismerően biccent egy-egy csinosabb test láttán, még ha csak tényként kezeli is, hogy az imént látott hölgyet szépnek kell látnia, nem pedig belső megérzésére hallgat.
Bizton állíthatta hogy az emeleten érzett mindenféle aromát még így vegyítve is felismerte és többször volt már része mindegyikben valamilyen formában. Vagy egy áldozatán érezte. Vagy saját magán. Szinte hízelgőnek hatott, hogy rögtön a folyosó végén, egyedüllállónak mondható ajtó mögött rejtőzik utazásának végcélja, mintha ezzel is különlegesnek akarnák feltüntetni; bár, mivel maga választotta, ezt az utat, talán az is volt.
Egy átlagos japán kufircszoba, ha létezik ilyen, vagy, ha Shibonak volt elképzelése, hogy néz ki az ilyen, de valahogy mindig ilyennek képzelte. Egyszerű. Csak a legszükségesebbeknek van hely. Idilli. Egy nem sokat takaró fátyol-kendő lóg a földre a keresendő hölgyről, ami azért elárulja, hogy ő sem másért van itt, mint a többiek. Izgalom. Csalódás. 
Meghajol a nő előtt, ami nem tudja, hogy a rangjának, vagy bájainak szól-e és a másik irányába fordulva nekiis kezd ismételten hosszú beszédének.
- Az este valóban elbűvölő lehet magával, Saya-sama. Szívesen be is avatnám ittlétem miértjébe, amennyiben négyszemközt maradhatnánk.
Éles szemvillanást intéz a lány felé, jelezve, hogy rá gondol, mint a szükségtelen hatodik szem, majd, akár távozik a lány, akár maradásra bírják, ha helyet nyújtanak számára, leülve, ha nem, a falra felsétálva folytatja mondandóját. A kellemetlenkedőtől még később is meg lehet majd szabadulni. Shibo persze nem volt híve az oktalan gyilkolásnak, így, ha Saya megbízik benne, neki sincs ellenvetése a maradásával, amíg nem lát benne veszélyforrást.
- Úgy hírlik, hogy személyedben egy potenciális segítőt nyerhetnék meg ügyemnek... ügyünknek... amennyiben hajlandó lennél erre vállalkozni, Saya-sama. Egy ilyen lehetőséget pedig nem hagyhattam figyelmen kívül, ezért jöttem tárgyalni a... részletekről. Hogy mi az, amit nyújthatnál számomra az egyértelműn és -minden bájod ellenére- üresen túl.

Már-már mosolyogva, a dolgok kedvező előrehaladására nézve ülne le Shibo, hogy nekikezdejenek a tárgyalásnak, mikor egészen másfajta hellyel kínálják meg, mint amire szemámított. A hirtelen öröm, hogy hamarosan sabadulhat erről az átokverte helyről, amit meglehetősen élvezett eddig a pillanatig, el is szállt és az asztalon egy nő által a torkát szorongatva találta magát. Félrepillantva újra meglátta a vörös érmét, amit korábban még a másik hölgy küldhetett fel, tehát számítottak már rá. Kitűnő színjáték, ahogy azt el is lehet várni az alvilág egy cédájától, csak ezek a szavak jutottak Shibo eszébe. "Vörös. Vörös. VÉR." A vörös a vért, illetve, egyes esetekben a háborút jelképező szín, tehát már terveik lehettek vele. Igaz, a nemiséget illetve bujaságot is szimbolizálhatja, de erre a fiú most kevés esélyt látott. Pedig most jobban örült volna a dolognak. Komolyan.
A kiömlő saké és a füstölő illatának keveredésének bódító illatára feljebb emeli fejét és színtelen szemekkel néz a nőre. Elméjét lassa újra elönti valami homály, valami szürkeség, amire eddig nem tudott magyarázatot találni. Mióta mestere meghalt, ő is lenyugodott és kitisztította fejéből a zavaró gondolatokat, azt hitte, ez az érzés, lényének ez a része vele távozott. Most mégis kezdett újra előtörni belőle és így, ebben az állapotában, szinte kezdte is élvezni a szoruló helyzetet. Nyakát nyújtogatva forgatja fejét a három belépő nő irányába, akik egy szál semmiben, fegyverrel, illetve pipával a kezükben léptek be a szobába. "Ennyire lebecsülnének?" Na mondjuk igen,ő feküdt az asztalon kiterítve, mintha csak vacsorára készülnének.
- Igazán kár, egészen élvezhető show-t nyújtottatok eddig a pillanatig - sajnálkozik. A fiú minden félelme elszállt a helyzetet illetően, a szürke hályog az agyában nem volt képes reális gondolatok szövésére. Az eddig látottak több izgalommal töltötték el, mint az odalent tapasztaltak. Mégis, inkább tartotta jelenleg is a szavakat előrevivőbbnek.
- Ha szerinted egy ilyen -egyébként nagyon szép- virágszálat küldtek a levadászásodra, akkor nem lehet túl sok önbizalmad. - Erőltetetten lebiggyeszti ajkait, majd mosolyra húzza őket.
"Oké, próbáljunk gondolkodni. Gonn-doll-kod-ni. Milyen finom illata van, mintha most húzták volna ki egy sakés hordóból. Nem, nem Shibo, gondolkodnunk kell. Shibo? Ki az a Shibo?"
- Nos, megbízóim olyan szépségvadászok lehetnek, akik ismerik munkásságodat, de szeretnének téged az én oldalomon tudni; miképp én is. - Undorodva a csupasz puritánságon ismét végigjártatja szemét a további három leányzón. - Ha esetleg megszabadulnál tőlem, sosem tudhatnád meg ki küldött és az elkövetkezendő életedet félő keserűségedben kellene leélned.
"Támadt egy jó ötletem. Kár hogy nem tudom használni a kezeimet. Hihi."

A félelmetes aura, ami körüllengi a nőt és Shibo fölé emeli őt mintha csak lekúszna róla és lassan simogatni kezdené Shibo testét. Élvezi, ahogy ki van feszítve és nem neki kedvez a lapjárás, hogy most nem az ő szabályai szerint mennek a dolgok, hanem valami új, izgalmasabb formát öltött a játék. Kélyes élvezetbe jutva megnyalja ajkait és a nő szorításának erejét teszteli, de nem azzal a szándékkal, hogy ki is törjön belőle; azt máshogy csinálná, a nő számára fájdalmas, neki pedig remélhetőleg kedvező módon. Inkább csak szeretné minél közelebbről megismerni azt az érzést, ami most átjárja. Az mindenesetre eljut az agyáig, hogy ha nem tesz eleget a nő kívánságainak az könnyedén kihasználhatja helyzeti előnyét.
Egyre szélesebb mosoly játszik ajkain, ahogy hallgatja a nő szavait, nem zavarja, ha a nő emiatt csak még jobban dühbe jön, nem bírja visszafogni teste reakcióit, legszívesebben összehúzná magát és hagyná, hogy a hatalmába kerítse, míg végül annyit szomjazik a nem látott érzésbe, hogy beleőrül. Mindezt sötétségbe merülve, egyedül, hogy egyedül élvezkedjen önnön kábulatában, a nő által rávetett halálfélelemben, akinek minden szava efelé vezetett. Juhúú. Még új ötleteket is adott, mivel lehetne legközelebb ártatlan prédákat fenyegetni, teljesen ingyen. Persze az nem lenne túl eredeti, Shibo amúgy is elfelejti a halott emberek szavait. Aki jelen állás szerint vagy a nő lesz, vagy ő -ha utóbbi, akkor mindenképp felejt-, vagy ha sikerül megegyezésre jutniuk, ezesetben pedig egy útszélén járó szerencsétlen.
Szinte magától emelkedik teste, lebegő hatást érezve a nő irányításával és csodálattal szemléli a hatalmas erőt kifejtő nő mozdulatai, ahogy előbb felemeli, majd ismét az asztalhoz vágja. Ez az a nyers és félre nem érthető erő, ami megmelengeti piciny szívét, ami kielégíti, ha már eleve egy ilyen helyre kényszeredett. Beteges vigyorral forgatja nyakát, amennyire a nő szorítása engedi és óhatatlanul is elereszt egy kacajt.
"Szakzsargon? Ő nevez itt mindenféle neveken."
Az ideális helyzet ellenére felismeri a dolgok komolyságát és ajkait összehúzza, hogy végre valóban mindenféle kerülgetés nélkül tárgyalni kezdhessenek. Nem lenne jó elsőkézből megtapasztalni milyen, mikor egy falka sakál képét idéző nő veti szét, valahogy nem ilyen történeteket szeretett volna mesélni a kandalló mellett fél karral unákainak, már ha lesz esélye nemzeni őket.
- Tévedtél, hölgyem. Nem vagyunk ismeretlenek az alvilágban, fogalmazzunk úgy... hogy félredobtuk a dolgot, mert nem származik hasznunk belőle. Jelenleg egy kémhálózat működtetését szeretném megalapozni, amihez szükségem van a te kapcsolataidra és... szakértelmedre. És hogy mi ebből a hasznod? - Fittyegő 10000 ryo a fiú kezében, ami valahonnan előkúszott neki. Nehezen küzdi le eredeti szándékát, hogy megmondja a nőnek, micsoda egy szakadt cafka, aki eldobta önnön megbecsülését és lesüllyedt erre a szintre, egy számára is méltatlan helyre, holott máshol is bőven tudná kamatoztatni képességeit, egy Shibo számára sokkal érdekeltebb helyen. Lenyeli, hogy azt mondja, saját lelkét és érdektelen álmait zúzta porrá, mikor ide került. Szemeit forgatva próbál egy frappáns válasszal előhuzakodni, míg végül a nőre mereszti barna szempárját. - A pénz.
Frappáns, frappáns.
- Ugyanaz, amiért jelenleg is itt vagy és ami könnyen az öledbe hullhat az árnyak mögül irányítva a szálakat anélkül, hogy bármiféle vadásztól kellene tartanod. Ez a te stílusod, nem?
Az órára pillant. Ha nem elég meggyőzőek az érvei, még mindig van kb. 4 perce, hogy nyélve üssenek valamit, vagy, ha a nőnek elege lenne a szócséplésből, akkor ideje lenne kidolgozni valami taktikát.

// Jobbulást.. Jó bulást.. Jó bulát.. Uuh.. Megfertőz ez a játék.. >.> Szóval légy jobban! ^^ Ez egy teszt? Emlékeim szerint... A Google Avery Brundage-t dobta ki És természetesen Freddie Mercury hangján, az ismert dallamra olvastam fel. //

A fiú megereszt egy engesztelő szándékú mosolyt a nő irányába, mikor végre úgy tűnik, hajlik az észérvek elfogadására, de hamar lefagy ajkairól, mikor az újra felveszi arrogáns vigyorát. Tisztában volt vele, hogy az alvilági dolgokba érdemes lenne befektetni, de az a helyzet, hogy ez egyáltalán nem szolgálta az érdekeiket, ő pedig örömmel megszabadult ettől a tehertől, ráadásul nem is volt túl nehéz; az ő nevét senki nem ismerte, könnyű volt szép lassan kivonnia magát a felelősség alól. Szép történetet ad elő a hölgy, milyen nehéz is volt ideáig eljutnia, mennyit szenvedett, hogyan kellett magát átrágnia minden nehézségen, blablabla; az a baj, hogy üres. Mit számít ez mikor megvan a végeredmény? Hullámzó érzések irányítják Shibo ajkait, hol mosolyra húzva a hallottakon, hol visszarántva a lenéző és talán az ellenük irányuló ellenséges stílus miatt, de hangulata derűs marad. A kegyetlenség az ő köreikben a bátor emberek kiváltsága. Ha őszinte akart lenni magával, már rég kifogyott az érvekből, amiket eddig is agya sötétlő mélyéről kellett valahogy összekaparnia a korábban tiszta gondolatok hálójából, mostanra már teljesen megszabadult tőlük. Talán nem kellett volna minden ötletét egyszerre ellőnie, de olyan biztosnak tűnt minden. Most pedig kénytelen lesz ő átvenni a vezető szerepet, az irányítót, mégha ebben a kényelmetlen helyzetben is kell megpróbálnia erőt sugároznia a fölé tornyosuló hatalommal szemben, aminek egoista szemkendős csúcsát nehéz lesz ledöntenie. Megköszörülte torkát és ezúttal teljesen saját hangján szólalt fel. Rág hallotta már eltorzítatlanul, ennyire tisztán és az első szóra meg is ijedt a mondandójával ellenérzéseket kiváltó hangtól. Azt a gyermeki hanghordozást ütötte meg, mikor lelke még tisztának volt nevezhető és még ép gondolatait is teljesen önmagáénak nevezhette. Nem, nem megijedt, hanem inkább gyűlöletet érzett.
- Vallásom, hitem, vagy ha úgy tetszik badar célok amiket kergetek, a Misujin nevet viseli. - Figyeli a nő reakciót, hátha az valami jelzést ad a név hallatán. - Rengetegen vagyunk, akik nem örülnének, ha üres kézzel, vagy azok nélkül távoznék innen. - Újra fürkésző tekintet, jelen helyzetben nem az oktalan fenyegetőzés a legcélravezetőbb, de ha a nő ennyire félti magát a külső erőktől, amik lerombolhatják, amit felépített, talán ez is hathat rá.
- Nem kívánjuk az alvilágot meghódítani; azt meghagyjuk számodra. Mi csak segítünk azokért az információkért cserébe, amiket szolgáltatni tudsz. Híresztelések szerint esetleg szimpatizálnál a céljainkkal, tehát vagy egyetértesz alapjainkkal, vagy legalább vágysz valamire belőle, úgyhogy azt javaslom, inkább te ne pazarold az én időmet - pengeként villantja meg tekintetét és a nő láthatja hogy feszengő helyzete ellenére komoly szándék rejtőzik szavai mögött. - Célunk az, hogy békét hozzunk erre a világra, hogy az olyan emberek, mint te, nyugalomban élhessen korábbi hibáik árnyékának fényében, hogy tiszta lelkiismerettel élhess és kibújj minden alól, ami számodra nem megfelelő és félresikerült.
Újra felveszi a korábban használt pimasz grimaszt, ajkait kissé lebiggyezti, szemei hamis érdeklődést tükröznek, amikből a nőnek egyértelműen látszik, hogy következő szavai az eddigiekkel ellentétben állva már kevésbé adnak jelet őszinte szándékról és újra játszani kezd.
- Naaaaa?
Két és fél perc.

// T.T //

Érezted magad valaha;
elveszettnek?
Érezted magad valaha;
egyedül?
Érezted magad valaha;
visszautasítottnak?
Zavartnak?
Érezted magad valaha;
Összetörve?
Én sem hihi.

Shibo rögtön kihasználja a hirtelen jött szabadságot, hogy valamivel könnyítsen megmerevedett tagjain, már amennyire a nő engedi, de nem engedi el magát a szorításból, ő legalább annyira szeretné ott tudni magát, mint a nő. Olyan hatásokat ért el ez a fojtogatás, amikről Shibo nem gondolta volna, hogy benne lakozik és bár halványult a fény, mely eddig boldogsággal töltötte el, mégis szerette volna magához szorítani, akármilyen messze is volt. Mennyi fér bele a torokszorítós előjátékba? Mennyibe fog ez Shibonak kerülni? Hogy a rengeteg új érzés okozta tapasztalat zsibbasztó melankóliája vagy valami méreg jutott el egy sejtjeiig, azt nem tudta, de érzékei bizonyosan kihagytak, nem volt képes olyan élesen érzékelni a női karmait, mint korábban. Ez figyelmeztetést adott le számára, egy vészcsengő szólalhatott fel benne, talán félelemnek is nevezné, ha nem lenne olyan önelégült, hogy a hasonló gondolatokat a keletkezésükkor megsemmisítse magában, de mindenesetre elkezdett benne dolgozni valami, ami gondolkodásra késztette, vagyis inkább kényszerítette. Az agyában felvillanó emlékképek most sokkal tisztább hatást keltettek, mint eddig bármikor, a szokásosan betüremkedő fraktálok, most egy egészen kerek képet adtak számára valamiről, ami a múltban történt. Rövid volt, de megértette az üzenetét. Utána pedig undorral próbálta eltüntetni azt, amit most belé plántáltak.

Hiro sajnálkozva nézte a földeket dolgozó kézműveseket, akik sebes kézzel, testtel és talán szívvel keresték meg a napi betevőjüket, mindenféle biztosíték nélkül arra, hogy megélik a másnapot. Mégsem tűntek boldogtalannak.
- Követők nélkül nincs vallás Hiro - magyarázta mestere, kérdés nélkül. Jelekkel, félmondatokkal szoktak kommunikálni, így a fiúnak nem kellett kérdést feltennie, ahogy a bevezetőt és a magyarázatot is kihagyhatták.
- Mi éppúgy szolg- ezeket az em- -k minket. - A kép megszakadt.

Mindannyiuk élete fontos. Shibo tudta ezt és ehhez az alapelvhez máig hű is maradt. Ezután sem szerette volna áthágni a hallottakat, amik megegyeztek saját nézeteivel, de kellett valami, amire a nő ráharaphat. Az emlékképek eltűntek és elnehezülő fejjel ismét egy elgyötört, érzelmektől mentes, mégis őszintének mondható mosoly jelent meg az üres tekintetű, testét elhagyott lelkű arc helyett. Szégyenkezve a megalázottságtól, hogy agya ilyen undorító játékokat űz vele, kissé megalázkodottan húzza össze nyakát a nő szorításában, amíg végleg el nem tűnnek a kételyt ébresztő képzetek. Meg nem értetten néz farkasszemet a nővel és végül ismét visszatérve kimondja, amit az elmúlt másodpercek a tudomására hoztak, közben pedig magában számolja a másodperceket, mennyi ideje lehet még hátra. Egy málna, két málna, három málna, négy. Négy kurva, három kurva, kettő kurva, egy. Ezaz. Csak egy kurvának kell maradnia a szobában, a többi felesleges.
- Azt tudom ajánlani, ami eddig nem adatott meg számodra - mondta végül önelégült mosollyal. - A kapcsolataidra van szükségem, hogy egy olyan hálzatot hozzak létre, akik csendben és a külvilág számára láthatatlanul végzik a munkájukat. Ezért cserébe pedig én is láthatatlanságot kínálok neked. Abból ítélve, hogy rögtön vadásznak néztél, csak a szagom alapján -ami nem tudtam hogy ennyire kellemetlen-, nyilván kétes ügyletek gyötörnek és ki vagy szolgáltatva - legalábbis részben. Neked feláldozható emberekre van szükséged, nekem pedig vannak embereim. Elterelhetjük a nyomokat, hogy helyetted magunk felé vezessük a szálakat, így nem kell a maradék embereidet féltened, amíg mi védjük a hátsódat. Nem ez a tökéletes védelem? Hátulról irányítani a szálakat, szinte láthatatlanul?
Shibo továbbra sem szerette volna egy emberét sem feláldozni, saját bőrének mentése érdekében, ezért úgy gondolta, hogy a vallás egy kis csoportja, a kiindulásához hű MitsujiXxX nevet viselve -ezt azért még át kell gondolnia- vállalja magára a nő piti kis húzásait, akik elég képzettek ahhoz, hogy megvédjék magukat, ha valóban rájuk terelődne a gyanú. Ez tartalmazta őt, Dojot, Kanashimit, illetve néhány tehetségesebb egyént, akikkel nem ápolt túl szoros kapcsolatot, legalábbis nem szerelmi hálóját osztotta meg velük éjszakánként. A körötte köröző, vagy álló, de viselkedésükből ítélve mindenképpen egy prédjával szorakozó nagymacskához, vagy keselyűhöz hasonlító nőnemű egyedek élete persze semmit nem jelentett számára, de valóban nem várhatott el ilyen sokat üres ígéretekkel és fellengzős vágyakkal, a nő pedig nyeregben érezte magát. Részben... Abban is volt, már ami a kettőjük testhelyzetét illeti, de ő inkább eszményi szinten szerette volna magát biztonságban érezni, amit ez a látszólagos erőfitogtatás biztosított számára. Nőstények. Nem vágynak a hatalomra, de kegyetlenül kihasználják, amint hatalmi pozícióba kerülnek.
A nő válaszával együtt valószínűleg fél perce marad Shibonak hogy valami ütőssel előálljon, vagy, hogy ösztöneinek megfelelően cselekedjen, ha nem szeretné cicakajaként vagy, legnemesebb részének elvesztével míves díszítőelemként végezni a fényűző szoba falán.

Amit a nő felsorolt valóban meghaladta Shibo képzeletét. Ugyan egyikre sem vágyott a felkínált lehetőségek közül, ahogy ahhoz sem volt nagy kedve, hogy ő játssza az elterelőt, de a másik fél kezében valami olyan volt, amire mindenképpen vágyott volna és amit később a saját szája íze szerint irányíthatott, bővíthetett volna, akár további megállapodások is születhetnének a helyzetből, amik már több lehetőséget kínálnak neki. A nő végre hajlik a megállapodásra, ami elveti annak a lehetőségét, hogy Shibo a jelenlévők sikolyának dallamának hangjától kísérve térjen nyugovóra az elkövetkezendő napokban, ahogy azt is megakadályozta, hogy egy kis szórakozást nyújtson saját magának, ha már a lehetséges szórakoztatási formák egyike sem lenne kielégítő számára. A bárcás nő sikolya az erélyes férfi dicsérete. Már elképzelte, ahogy a saját beleikkel mossa fel szeretett rejtekhelyük padlóját. Sajnálatos, az bizonyos.
- Ez a hely tele van meglepetésekkel - utal a lent tapasztaltakra és az idefent történekre. Elég más megvilágításba helyezték a történtek az elképzeléseit erről a helyről, ahogy részben saját magáról is, de élvezte a kihívást. Teste önkéntelenül is követi a nő mozgását, mielőtt tudatához térve visszahúzza ágyakét az asztalra. Egyszerű, azonnali reakció volt, de hát mit várhatunk egy ösztönlénytől?
- Bármerre el tudjuk vezetni a szálakat, ha azt szeretnéd, és bizonyos emberek kiiktatásában is örömmel részt veszünk, ha ezzel csökkentjük a válladra nehezedő nyomást. Hát nem látod hogy szinte mindent a te kedvedre teszek, drága?
A nő ajánlatára úgy tesz mintha elgondolna, de mivel az azonnali döntések híve és amúgy sem erőssége, hogy kibogozza kusza gondolatai hangjait, amik ürességet vernek amúgy is nehézkes fejébe, ez inkább csak a nő meggyőzésére szolgált, hogy azt higgye, vannak tervei. Túl mélyre furakodtak azok a hatások, amik megmételyezték számára a valóságot és torz képzeteket szültek elméjében, így csak annyi időt töltött ott, amennyit feltétlenül szükséges volt és ekkor is általában csak komor sötétség fogadta és néma visszhang belső kiáltásaira. Már a nő első kérdésére tudta, mit is szeretne tőle, arra pedig nem volt esély, hogy valami okosabbal huzakodjon elő.
- Sajnos az nem számít hogy én mit akarok - a nő testén végignézve lassan megnyalja ajkait. Undorodott magától. - A célunk előbbrevaló mint önző vágyaim. Nekem információk kellenek. Különleges képességű emberek, kivételes shinobik után kutatok, akikben megvan valami, ami a többiben nincs. Akármi lehet az, ami rendkívülivé teszi a többitől, nektek pedig csak annyit kell tennetek, hogy hírt adtok, ha találkoztok ilyennel. Elég egyszerű, nem? Cserébe elvarrjuk a hozzátok vezető szálakat, akármiről legyen is szó. Csak egy üzenet és már a szolgálataidba is szegődünk.

// "A tanítvány sikere a jó mester dicsérete." ^^ Oké, ezt most találtam ki. //

Az illúzió megszűntével Shibo az eltűnedező kép felé kap, de már nem éri el az egyre távolodó, eddig barátságos közegben lengedező és őt körbejáró félelmet, ami most elhagyta és kénytelen volt visszatérni az érzelmektől mentes, vagy legalábbis szürkés árnyalatú valóságba, ahol egy hirtelen idegennek tűnő nő alakja vonaglott rajta. Minden más világításba került és egy pillanatra nem is volt biztos, hogy az eddig látottak valóban megtörténtek, vagy álmai kivetéülései voltak-e. Az egész olyan szépen haladt saját medrében, hogy maga is megijedt a lehetőségektől, amik eddig nem adattak meg számára.
- Élve vagy holtan... Nekem mindkettő megteszi, drága - feleli és a megnyíló ajtóra tekintve mintha új élettel telne meg. Szüksége volt azokra a testekre, akármilyen állapotban is voltak, így akár élőt, akár már a lelke által elhagyott testek tudtak volna szolgáltatni Saya emberei, az Shibonak megfelelő lett volna.
- Búú! - kiált fel hangosan, meglökve a nő vállait, majd vonatpózban rajtuk nyugtatva kezeit, mielőtt belépnének a meglehetősen dohos és szűkös helyiségbe. Ott orrát szorosan a falhoz tartja és hamarosan keze is követi ahogy végigsimít vele a falon. Leérkezve a hideg befurakodik pólyája alá, libabőrössé téve a férfi testét, a talpuk alatt szétfröcskölő tócsák, a sötétség és a bájos hangok mind ismerősek voltak számára és bár sokáig tartott, míg hozzászokott ezekhez, végre úgy érezte mintha.. otthon lenne. Lehunyta szemét, hogy belemélyüljön az érzéseibe, amik egy régmúltból hozott emlékérzést hoztak a felszínre, különös békességbe hozva Shibot.
A hangok felerősödve és szinte sértve hatolnak a fülébe, ahogy megpróbálják eloszlatni az érzéseket és minden érzékére élesebben reagál. Kitörve a merevedésre kényszerítő kábulatból csodálattal telve szakad a megnyúzott férfihoz és felcsillanó tekintettel kezdi méregetni minden jellemzőjét. Testét karjaiba fonva kezdi simogatni a megviselt testet, miközben Saya szavait hallgatja, szinte már a magáénak is érzi áldozata lelkét és érzelmeit, amiken hamarosan elrágcsálhat.
- A nevem Shibo és én foglak megölni. - Nem szándékozott végezni a férfival, ez csupán feladatának az "elterelés" része volt, amit Sayának teljesíteni kell; nem a saját, hanem az ő nevében gyilkolhatják meg az áldozatot, amihez ez volt a felvezetés. Mivel nem pártolta az oktalan vérontást, ő csak a rábízott feladatot látta volna el, de örült, hogy új játékszert kapott.
Gyermeki izgalommal vezette végig tenyerét a férfi felsőtestén. Nem félelmet akart benne kelteni, hanem azt akarta, hogy az undorral tekintsen környezetére. A félelemmel könnyű szembeállni, míg nehéz elviselni az undort akivel és amivel vagy, ami könnyebben megtörheti az embert. A félelem pedig ezzel párhuzamosan főg a másik fölé nőni, míg lelkében motoszkál a viszolygás és a menekülni akarás, hogy ne akarjon már együtt élni magával. Minél kellemetlenebbül érzi magát, annál könnyebb lesz elhatalmasítani fölötte ezt az érzést. Egy pillanatra elhagyja a testet, amíg keres egy -a nyüszögő hangokból ítélve- patkányt, azzal visszatérve vendügökhöz pedig előhúz talpa alól egy kunait. Felhasítja a férfi lábán a szövetet, finoman belevágva a húsába és a patkányt a farkánál fogva lóbálni kezdi fölötte.
- Nos, barátom - veszi ki a rongyot a játékszer szájából. Ha a férfi üvölteni kezdene, Shibo a patkányt pólyája alá rejti, az áldozat alsó és felső állkapcsát pedig széfeszíti és belehyelezi kunait úgy, hogy annak hegye a szájpadlásán játszadozzon. - Előttem nincs titkolni valód, én csak azt szeretném megtudni, miért is vagy ebben a szorult helyzetben. Talán ha elég elfogadható magyarázattal állsz elő még el is engednek. De ha mégsem, elintézhetem hogy a halálod gyors ás fájdalommentes legyen és ne a mi kis.. barátunk eméssze fel a testedet.