Daiki Hideaki
2 posters
1 / 1 oldal
Daiki Hideaki
Daiki Hideaki Csüt. Aug. 04 2016, 00:51
Név: Daiki Hideaki (Jelentés: Nagyon értékes és Kiváló)
Felszerelések:
Tekercsek tartalma:
Nagy:
A kicsikben:
Kinézet: 160 cm, göndör, hosszú vörös haj (természetes szín), vörös szem (nem természetes mert amúgy kék, kontaklencsét hord), jámbor, kedves arc, mély hang, nagyon rövid fülcimpák, esetenként jellegzetes bamba arc, kicsit kancsal, vörös szemöldök (festett, eredetileg fekete)
Jellem: Nagyon jó rövid távú memória (órák, de maximum 1 napig kiemelkedően pontos), borzasztó hosszú távú memória (4 vagy annál több nap után sok, és egyre több a hozzáadott képzelet és pontatlanság. Kivételek a családi receptek, azok mindig pontosak), rettenetesen spúr, filléreskedő, magabiztos, haragtartó, beképzelt, erős felsőbbrendűségi komplexusban szenved, makacs, nagyon érzékeny a kinézetével kapcsolatos megjegyzésekre, kapkodásra hajlamos, világi tulajdonaihoz ragaszkodik, ötletes, de a bonyolult összefüggéseket csak nagyon nehezen/egyáltalán nem érti. Lusta. Érzelmeit nem mindig érti. Viszonylag gyáva (tehát az életét nem kockáztatná semmiért) de bevállalós (főleg ha pénzről van szó).
Technikák:
Előtörténet:
A nevem Hideaki (Jelentés: Kiváló), ez pedig életem eddigi története, jelenlegi emlékeim alapján. Magabiztos vagyok a memóriámmal kapcsolatban, biztos vagyok benne hogy mindenre 100%-ig jól emlékszem.
A kedves, törődő, tiszteletre méltó, közkedvelt Daiki (Jelentés: Nagyon értékes) családba születtem. Édesapám, Daiki Toshiro (Jelentése: Nagyon értékes és Intelligens) kemény munkával tartotta el hármunkat. Minden este izgalommal vártam hazaérkezésének pillanatát. Édesanyámmal (Oshiro Yuna, Jelentése: Nagy és hatalmas, Kastély, Hatalom) és meleg vacsorával vártuk a család urát, aki miután hazaért még éjszakába nyúlóan mesélt kalandjairól, amiket én ámulattal hallgattam. Édesanyámat valamiért nem kötötték le ezek a történetek, ezt máig nem értem. A családfő már 10 éve űzi a hivatását, és soha nem okozott csalódást senkinek. Legfontosabb eszközét, Nobuko-t (Jelentése: hisz, megbízható) néha hazahozta és megengedte hogy megfogjam. Napjainkban Nobuko már 4 éve mindig hűen teljesít a szükségben. Speciális fából készült, nagy teherbírású (akár 4 kg emelő erő!) gyönyörű szép, jól karbantartott péklapát. Édesapám pék.
Édesanyám kunoichi. Személy szerint a shinobik világa sosem kötött le annyira. Egyszerűen nem éreztem benne akkora mélységet mint a kenyérsütés művészetében. Édesanyám próbált mutogatni dolgokat, mára már semmire sem emlékszem ezekből. Úgy tudom, hogy édesanyám felmenői nagyon szigorúak, és bár Édesapámmal összeházasodtak, anyai ági nagyszüleim és rokonok felől mindig nagy nyomás nehezedett Édesanyámra. Állítólag sokat vártak tőle is, és egyetlen fiától is. Bár sose volt nagy klán a miénk, ezt nem mindenki akarta elfogadni. Vagy valami hasonlót mesélt Édesapám évekkel később, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.
Apai ágon a nagyszüleim már nem élnek (akik szintén büszke pékek voltak, és az ő szüleik is, és ezek szülők szülei is, és azok a szülőknek a szülei is), Édesanyám nagyszüleivel (nyugdíjas shinobik) nem tartom a kapcsolatot.
Az álmom amióta az eszemet tudom a világuralom. Már fiatalon rájöttem , hogy egyszerűen sokkal okosabb, intelligensebb és jobb vezető vagyok, mint a többi ember. Hosszas utánajárás után kifigyeltem, hogyan működik a világunk gazdasága, a pénz mozgása és hogy kinél van az ún. “hatalom”. Tudom mit kell tennem. Mindenki eszik, mindenki iszik. Az alapvető ellátás mindenkinek hihetetlenül fontos. Hogy mit esznek az emberek a legtöbbet? Kenyeret.
Az egyetlen és egyben leggyorsabb út a hatalom megszerzéséhez az, ha magamhoz ragadom ezt az erőt. A célom, hogy enyém legyen Konoha legnagyobb kenyérgyára.
Mint kiderítettem megbízható forrásból (Édesapám), a kenyérgyár drága, zsebpénzem sajnos nem volt elegendő. Elkezdtem felkutatni a lehetőségeimet, és megragadtam minden alkalmat. A cipőtisztító bácsi az utca végén nagyon készséges volt, 40 Ryo-t kaptam óránként. Nem felejtem el nagylelkűségét miután enyém lesz a hatalom. Még pár hasonló kedves embernél vállaltam munkát (csatornatisztító: 25 Ryo/óra, Rohaárus: 30 Ryo/óra) de rá kellett jönnöm hogy túl lassan haladok. Természetesen szüleim mindenben támogattak. További utánajárással kiderítettem a leggyorsabb módot arra, hogy sok pénzt tudjak összeszedni rövid idő leforgása alatt. Shinobivá kellett váljak. De ne szaladjunk ennyire előre.
A tervemet a világ jobbá-tételére a hatalom átvételével nem említettem senkinek. Ez egy magányos út. Nem várhatom el a földi halandóktól, hogy megértsék.
Fiatal koromban szüleim mindent megadtak, amire csak szükségem volt. Csodálatos, boldog napok voltak ezek. Soha nem felejtem el őket, azután sem, miután enyém lesz a hatalom. A kedvenc ételem a Rámen (alapvetően kedvelem a leveseket), szüleim amikor megkívántam soha nem sajnálták tőlem ezt az isten küldte csodát. Édesanyám egy napon, miután hazatért egy küldetésből, faragott nekem egy fatányért és egy fakanalat. Egyből megláttam a lehetőséget: Hordozható rámen-tároló. Emlékszem, az első használat után elromlott. Otthon, a tányérok mindig tiszták voltak. Édesanyám általában odaszólt Édesapámnak, és hirtelen minden tányér tiszta lett. Valamiért ez a fatányér nem rendelkezett ezzel a tulajdonsággal. Máig fellelhetőek benne az összes eddig elfogyasztott rámenek darabkái. Ez bár fatális hibának tűnhet, de a tányér rendelkezik egy nagyon fontos tulajdonsággal ami egyensúlyozza ezt a problémát. Bárhol használható, nem csak az étkezőben. Ezért hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem említem meg ezt a hibát Édesanyámnak. Egy nagy vezető kíméletes. Azóta is, ahogy eddig is, evés után mindig egyből elrakom a tányért, mindig nálam van.
Körülbelül 7 éves lehettem, amikor szüleim megtanítottak írni és olvasni. Noha nem tudtam kivenni mindent, úgy gondolom hogy a lényeget ettől függetlenül mindig sikerült megértenem. Már itt megmutatkozott kiemelkedő intelligenciám.
A Ero Ero Paradigm című mű nagy hatással volt rám az akadémiai éveim alatt. Ezt édesapám szekrényében találtam egy polc mögött, pár receptesfüzet alatt jól becsomagolva. Bizonyára őt is megihlette. Biztosan nem bánja hogy kölcsönvettem, jó szolgálatot tett az évek során, máig használom. Édesapám ezen felül sokszor tanított a pékművészetről, nagyon sok receptet jegyeztem meg. Elmondhatom, hogy Édesapám rengeteg hasznos tudást tanított. Nem felejtem el mikor enyém lesz a hatalom.
Édesanyámtól nem tanultam semmit. Ő olyan ember, akit egyesek úgy neveznek, maximalista. Én a zsarnok kifejezést szeretem. Miután megemlítettem, hogy a Shinobi pályán kell elhelyezkedjek, máig emlékszem a tűzre Édesanyám szemében. Edzéstervek, külön elmélet órák, közös edzés, stb. Ezt mindenáron el akartam kerülni. A célom az volt, hogy Shinobi legyek, hogy megfelelő mennyiségű pénzt össze tudjak szedni a kenyérgyáramhoz. Eszemben sem volt veszélyes küldetéseken az életemet kockáztatni bárkiért. Ez pedig azt jelenti, hogy a tudás amire szükségem van, minimális. Egészen kicsi. Nagyon nagyon behatárolt. Egyszerűen nem kell több. Mégis mi a fenéért akarnék én világpusztító jutsukat vagy bármi hasonlót, amikor az Akadémián van egy minimum pont, ami felett átengednek. Nekem pontosan az a minimum kellett.
Egészen zseniális megoldást választottam a felesleges edzések elkerülésére: Szóltam Édesapámnak. Azon az estén alig tudtam aludni, a szüleim nagyon hangosan beszélgettek, a második emeletről is hallottam a ricsajt. Mármint, ez sokszor megesett, hogy a szüleim hangosak voltak éjszaka, de ez más volt. Általában Édesapám magas hangon sikított, míg Édesanyám határozottan ordított egyet-egyet mély hangon (nem tudtam kivenni hogy micsodát), miközben csattanások hallatszódtak, sokszor felhallatszódott. De aznap este más volt, mindketten fennhangon beszéltek (nem értettem miről) sikoltozás és csattanások nélkül. Fura volt. Ilyen utoljára akkor történt, amikor elölhagytam az Ero Ero Paradigm kötetemet, de akkor csak Édesanyám hangját hallottam éjszaka, szóval az is más volt. Emlékszem, Édesapám aznap este szerzett monoklit a szeménél, mesélte hogy leesett a lépcsőn.
Tehát más volt, most még egy tányér is eltörött. Láttam ahogy Édesapám reggel felszedi. Meg is vágta magát. Szegény sosem volt valami ügyes kezű, pedig ő pék. Mégis hogy tudta a válla hátulján megvágni magát a porcelán-tányérral? Még szerencse hogy a fatányérom mindig magamnál tartom...
Másnap Édesapám azt mondta, hogy már elég idős vagyok, menjek és segítsek neki a pékségben. Tökéletes, végre értelmesen tölthetem el a délutánjaimat. Ezen idő alatt sajátítottam el a kenyér sütés nemzedékekig visszamenő fortélyait. Megtanultam mindent, olyan fontos technikákat sajátítottam el, mint az abslagolás (a kenyér formázása), abzecolás (a kenyér ráöntése a lapátra), stészolás ( a tészta szellőztetése), umpakolás (a kenyér átrakása a felső kemencéből az alsóba) és a virgolás (gömbölyítés). Természetesen minden egyebet is.
Mire végeztem az akadémián, már tudtam önállóan kenyeret sütni. Praktikus helyzet is volt, mivel a családi pékségünk ugyan abban az épületben volt. Az épület téglalap, aminek a fele lakóház, a másik fele pékség. A lakás bejárata az egyik utcán, a pékségé a másikon. A lakást és a pékséget egy közös ajtó is egybenyitotta. A lakó rész emelete hozzánk tartozott, de a pékség emelete nem. Nem mondanám hogy kicsi pékség, mert két ember még pont tudott dolgozni hátul, elől pedig kényelmesen ki lehetett szolgálni akár 3 felnőttet is egyszerre. Szóval inkább úgy fogalmaznék, hogy nem hatalmas.
Körülbelül 11 éves lehettem, Édesanyám (úgy emlékszem) ekkortájt elkezdett máshogy viselkedni. Lehet hogy túlgondolom, csak egy halovány megérzés, de mintha több lett volna a sake-s üveg a konyhában mint előtte. Nem fontos. Ezen felül minden éjszaka síri csönd volt. Ennek örültem. Viszont, Édesapámon is elkezdtem nyugtalanító változásokat felfedezni. Kedvetlenség, kevesebbet dolgozott, gyakrabban ment el hazulról és csak későn jött haza. Még mindig nem tanított meg mindenre, a félbarna szezámmagos kifli még mindig kifog rajtam. Ezt nem engedhettem, ez elfogadhatatlan volt. Ki akartam deríteni és megszüntetni az okot, bármi is az.
Nyomozni kezdtem, és feltűnt, hogy a szüleim állapota majdnem egy időben kezdett változni. Először Édesanyám, és a rá következő napokra Édesapám. Itt kell legyen az összefüggés. Édesanyám a megelőző időkben nagyon nyugtalan volt, valami edzésről beszélt és hogy mennyire nem vagyok egy szinten valakikkel. Badarság. Édesanyám kunoichihoz képest sosem volt jó megfigyelő. Ez valószínűleg nem függ össze az esettel. Valaminek történnie kellett még. Sajnos erre sosem jöttem rá, lefoglalt a kenyérsütés és az akadémia minimumának teljesítése.
Közben, 13 évesen sikeresen elvégeztem a Genin vizsgát.
A gyakorlati és az elméleti vizsgára is céltudatosan készültem. A minimummal. A gyakorlati részben az alakváltás nem volt kérdés. Miután elvégeztem a Jutsut, mindenki ámulatba esett a tökéletes formától, omlósságtól és a megfelelően átsütött héjtól, ami azon az óriás (fehér, magnélküli) cipón volt, aminek az alakját felvettem.
A klóntechnika is ment, mivel ez is egy praktikus jutsu volt: Két ember sokkal hatékonyabban tudja kezelni a kemencét, mint egy. ( Hárman már nem, szóval harmadik klónt sosem próbáltam csinálni. )
Az elméleti rész véleményem szerint nem volt nehéz, de bonyolultan tették fel a kérdéseket. Minden esetre átmentem, a tanáraim pedig egymásnak gratuláltak heves artikulálás közepette, boldogságukat nem véka alá rejtve. Nem felejtem el őket miután enyém lesz a hatalom.
További jó hír, hogy megszűnt az egyik probléma itthon: Édesanyámat pár hónapja fehérbe öltözött emberek elvitték. Édesapám először sírt, de most már véleményem szerint újra a kenyérsütésre és annak tanítására koncentrál. Elégedett vagyok, a probléma megoldotta önmagát, nem kellett közbelépjek. A sors is úgy akarja hogy ne legyen probléma az álmom megvalósítása. Ekkor mintha pár napig nekem is rossz lett volna a gyomrom. Jobban kéne figyeljek rá mit eszek.
Édesapám a Genin vizsga sikeres elvégzése után megajándékozott. Faragott nekem egy Shogi készletet. Valami olyasmit mondott hogy ő is akart nekem adni valami maradandót, mint Édesanyám fatálkája. Nem igazán értem. Tudni illik, gyűlölöm a Shogit. Értelmetlen játék. Kicsit se hasonlít a fatálkához, ami egy rendkívül praktikus eszköz, apró koszosodási hibáját leszámítva. Bizonyára el lehet adni ezt valahol, szóval eltettem.
14 évesen több, fontos változás is történt az életemben, amikre nagyon büszke vagyok.
Végre elsajátítottam a félbarna szezámmagos kifli receptjét. Édesapám egyre kevésbé volt hatékony. Ez a sake dolog nagyon rontja a teljesítményt. Valamint feltűnt, hogy néha éjszaka elmegy és csak reggel jön haza. Egy napon 2 egyenruhás shinobi csengetett be hozzánk, Édesapámat keresve. Ő megfogta Nobuko-t (a péklapát) és az egyiket hátbaverte, a másikat meg fejen. A fejre mért ütés után Nobuko teteje leszakadt. Hihetetlen volt, sosem gondoltam volna hogy Nobuko használata ilyen sok oldalú. Bár törött volt, azért eltettem, hátha okoz még meglepetést. Édesapámat elvitte a két ninja. Azt mondták egy ideig nem láthatom.
Azóta sem tudom miért vitték el. Elég idős voltam már hogy egyedül éljek és hogy egyedül vigyem a pékséget (bár megcsappant a nyitvatartási idő).
Egy pár napig, miután elvitték Édesapám a gyomrom környékén valami nyomó, rossz érzés kerülgetett. Nem hiszem el hogy megint valami rosszat ettem. Nem igazán mentem ki az utcára sem, valószínűleg a szokottnál porosabb évszak volt, mert gyakran ment valami a szemembe amitől kicsordult pár könny. Szerencsére úgy tűnik csak ideiglenes betegség volt. Lehetséges hogy tényleg figyelnem kellene rá hogy mit eszem, talán van valami érzékenységem.
Már másfél éve egyedül élek. Ez egy sorsfordító időszak volt. Előszőr is valami probléma miatt még mindig nem osztottak be csapatba. Szóval volt elég szabadidőm.
Fel kellett találnom magam, az egyedül élés meglepő következményekkel járt.
Pár hét után rájöttem, hogy tényleg figyelnem kell rá mit eszem. Egy nagy kenyérgyár tulajdonos egészséges. Nem élhetek kenyéren, péksüteményen és rámenen. Keresnem kellett még valamit, amiben sok az…. Tehát az egészséges dolgok. Ekkortájt kezdtem könyvtárba járni. Kivettem egy szakácskönyvet, illetve minden könyvet amit a kenyérsütésről találtam. Sajnos elszomorítóan kevés anyagot találtam erről a fontos témáról, itt is látszik hogy Konoha le van maradva. Nem várathatom sokáig szegény embereket, minél hamarabb fel kell építenem a kenyérmennyországomat. A szakácskönyvet végiglapozva a legolcsóbb étel a hagymaleves volt. A hagymát felvágjuk,margarinnal és cukorral nagyon kis lángon megpirítjuk, mikor üvegesedni kezd hozzátesszük a fokhagymát, (még mindig kis lángon !) végül a lisztet is rászórjuk, kavargatjuk, mikor a liszt is kezd pirulni felengedjük vízzel, hozzáadjuk a leveskockát és addig főzzük amíg megpuhul a hagyma. Ezután hozzáadjuk a fehérborsot és a tejszínt. Megkavarjuk, felforraljuk még egyszer, (nem sokat, mert különben a tejszín csomós lesz!) a tetejére sajtot reszelünk. Ezt a receptet én csak egy épphogy kicsikét leegyszerűsítve használom. (Hagyma -> főz, +víz -> főz, ??? -> főz, profit)
A lakásban megtaláltam Édesanyám két ládáját. Ezekben tartja régi kunoichi felszereléseit. Megengedtem magamnak hogy kölcsön vegyek párat, hogy ne kelljen erre költsek.
Az egyik ládában egy fekete, szűk bőr ruha volt, egy fekete ostor, kutya szájkosár, bilincs (valamiért párnázott), vörös, nem durva anyagú kötél (ilyet még nem is láttam, olyan finom anyaga volt hogy nem bántotta a bőrt de elég masszívnak tűnt), kesztyűk, pár cimke nélküli flakon és egy elsősegélydoboz. Ez bizonyára valami speciális felszerelés, nem nyúltam hozzá, de az elsősegély doboz jól karbantartottnak tűnt, azt elvettem. A másik dobozban voltak hasznosnak tűnő felszerelések amiket kivettem, mint robbanó jegyzetek, füstbombák, energiatabletták (lehet hogy tévedek, de az akadémián mintha nem pont ilyen színük volt). Volt itt haszontalan is, például szerszámkészlet és dróthuzal. Azokat tuti nem fogom magammal cipelni.
Az akadémiai éveimből visszamaradtak tekercsek. Édesanyám anno nagyon sokat vásárolt, talán lelkesedésből. Csak a töredékét használtam el, de ez nem azért volt mert nem tanultam meg őket használni, épp ellenkezőleg. A tekercsek készítését mindig is nagyon hasznosnak tartottam és ment is. A visszamaradtak egy részét eltettem, egy párat pedig elhasználtam a kicsikből. Tekercsbe tettem a fatálkámat és fakanalamat, Nobu-t (miután Nobuko-nak letört a feje, a lapát nyelet átkereszteltem Nobu-ra), az Ero Ero Paradigm kötetemet és a Shogi-t (amit még mindig nem sikerült eladjak).
A maradék tekercset és tintát még nem használtam el.
Szerencsére találtam egy háti és egy övtáskát amiben tárolhatom a felszerelésem.
Már másfél hónap eltelt, mióta egyedül élek. Krízisbe kerültem. Szakmai krízisbe. Nem volt elég kihívás a szakmámban. Valahonnan új kenyérrecepteket kellett szerezzek. Édesapám receptjeit már számtalanszor elkészítettem, a Konohai könyvtárban pedig még mindig nem találtam semmi érdekeset, pedig számtalanszor mentem már arra a haszontalan helyre. Új forrást kellett találnom. Szerencsére hamar rájöttem mit kell tennem. Hol vannak kenyérreceptek? Ahol kenyeret sütnek. Hol sütnek kenyeret? A pékségekben. Milyen kenyereket sütnek a pékségekben? A péken múlik. Hol dolgoznak a pékek? A konkurenciánál!
Megpróbáltam besétálni pár helyre, de mindig csak a kész terméket láttam. Volt pár amiben láttam fantáziát. A falu szélén találtam pár kevésbé forgalmas helyet, fákkal és bokrokkal, és ami a legfontosabb, ablakokkal. Ez volt az első nagy projektem. Először is álcáznom kellett magam. Otthon elővettem Édesanyám speciális felszerelését amihez nem nyúltam még, feltételezem álcázásra való. Sajnos női méret, nem jó rám. Ki kellett találnom valami mást. Volt ott egy harmadik, ugyan ilyen színű doboz, de sajnos le volt lakatolva elég keményen, szóval nem tudtam kinyitni. Valami gyorsabb megoldás kellett, tudtam hogy a célpont hajnalban, nyitás előtt kenyeret fog sütni és addigra ott kell legyek. Gyorsan átmentem a legközelebbi boltba és vettem pár üveg barna festéket és ragasztót. Sajnálom hogy pénzt kellett áldozzak a kenyérgyár pénzalapból, de hosszú távú befektetésként tekintek erre az üzletre. Otthon az egyik partvisnak levágtam a fekete szőr részét, és elvettem Édesapám régi napszemüvegét. A partvis szőréből egy álszakállat ragasztottam. Felkentem egy kis barna festéket az arcomra, feltettem az álszakállat és a napszemüveget és elindultam. Annyira nem volt messze, az időt is jól belőttem, hajnal volt, felmásztam egy magas fára, ami közel volt a pékség hátsó ablakához. Az ablakon nem lehetett belátni, csak a fáról. Csönd volt. Hallottam ahogy a pék bemegy a hátsó szobába és pakolni kezd. De túl messze voltam, nem láttam semmit. Közelebb kúsztam az ágon, de a belátási szög nem volt elég jó, nem láttam az előkészítő asztalt, csak pár szekrény tetejét. Ez egy új építésű pékség volt, tehát nem volt itt amikor a ház épült. Késöbb alakították ki. Az ablak melletti részen volt a kemence füstelvezetője. Volt a végén egy vékony rács. Nagyon széles elvezető volt, ami egyenesen a kemencéből nyúlik fel. Hallottam hogy a pék kimegy a szobából. Biztosan az alapanyagért ment el, kifigyeltem, hogy a pékség raktára nem ugyan ez az épület, hanem a pont szemközti ház alsó szintje. Ekkor egy merész tervre szántam el magam. Eldöntöttem, hogy belopakodok az egyik szekrény tetejére, hogy pontosan lássam a receptet. Elég vékony, rövidebb testalkatú vagyok. Elkezdtem lerángatni a rácsot a kemence füstelvezetőjéről. Már a második rántásnál lejött a vékony rács. Ledobtam a földre, csattant egy kicsit, én meg elkezdtem bemászni. Deréktól felfelé már bent voltam, de sajnos túl hamar szűkült a kemence és beszorultam.
Odabent nem láttam semmit. Minden tiszta korom volt. Szerencsére a szemembe nem ment, a napszemüveg megvédett. Cserébe nem láttam semmit. Hirtelen kinyílt az ajtó és bejött valaki, biztosan a pék, azt ordította hogy “Ki van itt?!”, én pedig minden erőmmel próbáltam szuper szuper nagyon csöndben maradni. Pár néma másodperc eltelt, aztán akkorát tüsszentettem, hogy beleremegett az egész kemence. A pék közelebb jött és megkopogtatta a kemencét, belenézett, de nem látott mert ahoz túlságosan fent voltam, majd kifutott. Tudtam hogy hátra fog jönni, kevés időm van. Elkezdtem hisztérikusan ütni a kemence elejét és minden erőmmel próbáltam kierőltetni magamat. A kemence nem bírta tovább és beszakadt, én pedig kiestem. De nem vissza a ház mögé, hanem be a szobába, mert a kemence tetejénél lévő hajlat szakadt ki a helyéről. Ott voltam. Megcsináltam. Bejutottam. Elfogott az izgalom. Hallottam, hogy a pék ekkor ért hátra, és amint látta a szituációt, elkezdett visszafutni a házba. Szerencsére hátsó kijárat híján (mivel az épület mögött már nem utca volt, csak fák) el kellett fusson ismét a pár háztömbbel arrébb található kis utcáig, azon fel vissza a fő útra és onnan vissza az üzletig. Levettem a napszemüveget hogy lássak, tudtam hogy nincs sok időm. Körbenéztem, próbáltam megjegyezni mindent. Megláttam két kis füzetet az asztalon, azokat eltettem, majd elkezdtem gondolkodni a menekülésen. Hallottam ahogy nyílik a bolt ajtaja és közeledik a pék. Felléptem a kemence elejére, onnan pedig a kiszakadt hajlat helyére, és minden erőmmel nekirugaszkodtam, és már kint is voltam az ablakon. Hatalmas csoda hogy nem szakadt tovább a kemence. A pék ekkor lépett be a szobába. Már félig kint voltam, de még látta ahogy kiesek, majd elkiáltotta magát, “Te kis ***!!!”, és újra elkezdett futni. Letöröltem a napszemüveget, felvettem és én is elkezdtem futni. Az álszakáll háromnegyede még elég jól tartotta magát, a barna festék kicsit keveredett a korommal, ami amúgy belepte térdtől felfele az egész testem, a napszemüveg csodával határos módon nem tört el és letisztítva viszonylag jól láttam benne, mert már pirkadt, én pedig futottam. Tudtam hogy nagyon hamar fel kell érjek a kis utcán, vagy a saroknál beér a pék. A kanyarnál nagyon necces volt a dolog, találkozott is a tekintetünk egy pillanatra és egy kis karnyújtásnyira voltunk egymástól, de végül nem ért el. Ahogy a fő utcán futottam, mellényemben a füzetekkel, a pék futott utánam miközben folyamatosan szitkozódott. Szerencsére hamar leráztam, szegény ördögöt elégé megfuttattam már előtte.
Közben folyamatosan a nadrágommal harcoltam, mivel a kemencéből való földetéréskor elszakadt az övem, a nadrágom pedig folyamatosan világgá akart menni. Végül a kis utcákon át hazaértem és a pékségen keresztül mentem be a lakásba. Nem sokan láttak. Egy napra rá egy egyenruhás jött kérdezősködni a lakásunkhoz, hogy szemtanúk azt mondták, egy fura alak sétált be pirkadatkor a pékségünkbe. Személyleírás nincs. Teljesen csőbe húztam a csávót, elhitettem vele, hogy én is áldozat vagyok. Az eset után viszont be kellett látnom, hogy bár a zsákmány nagy (egy receptes füzet és egy bevásárlási lista, és nem csak kenyér, de nagyon sok féle édes péksütemény recepttel !!! ) volt, a jövőben óvatosabbnak kell lennem. Mindenesetre megjavítottam a szakállat, a barna festékkel és napszemüveggel együtt betekercseztem őket. Még jól jöhetnek.
Elmentem vásárolni, szükségem volt egy új övre és még pár apróságra. Rettenetes árban adják az öveket, úgyhogy ezt máshogy kell megoldanom. Erre nem pazarolhatok ennyit. Szerencsére nem volt haszontalan az út, hazafelé egy szimpatikus embertől vettem egy tolvajkulcsot. Nagyon nagyon olcsón adta, bolond lettem volna nem befektetni ebbe. Ugyan ettől a szimpatikus embertől kértem egy strapabíró fésűt is. Elrohant egy 30 perce, majd visszajött egy fésűvel. Azt mondta, hogy ez sosem törik majd el. Nem felejtem el miután enyém lesz a hatalom. Otthon újra elővettem Édesanyám felszerelését, (nem a speciálisat, hanem a hagyományost) és a dróthuzalból levágtam kb 1 méternyit és felkötöttem övnek. (A maradék drótot visszatettem a ládába) Ezzel megoldottam a nadrág gondot. A drótvágót is elraktam, mert még jól jöhet ha igazítani kell az övön. Felfigyeltem egy régi zárlakatos és kulcskészletre, amit szintén eltettem. Elég réginek tűnt, de még minden bizonnyal működik.
Gondoltam ha már ennyit foglalkoztam ma a felszerelésemmel, akkor ezt letudom egyszer és mindenkorra. Eltettem még egy pokrócot, kerestem egy tiszta alsónadrágot és a kispárnámat, majd mindent betekercseltem. Úgy gondolom hogy így már nem érhetnek meglepetések.
Körülbelül 3-4 hónapja éltem már egyedül. Az, hogy sorsfordító élmény kicsi szó erre.
Éppen egy konkurens pékségből mentem hazafelé (terepszemle), éppen a könyvtár előtt sétáltam el. Hallottam ahogy valaki mögöttem fut, de el voltam foglalva a gondolataimmal. Már bekanyarodtam az utca sarkán. Eszembe jutott, hogy a közelben volt még egy célpont, még lenne időm megnézni. Visszafordultam. Még láttam ahogy a szomszédban pont eltűnik a futó egyén egy sarkon. Könyvekkel futott. Elindultam visszafele a könyvtár utcáján, amikor feltűnt. Kis kenyérdarabkák voltak végig az utcán. Az a futó evett. De nem akármit. Leguggoltam és felvettem egy darabot a letört pékáruból. Valami pogácsa lehetett. Közelebb emeltem az orromhoz és megszagoltam. Egy ilyen kis morzsának is milyen erős illata volt! Valami édes, meggyes péksütemény lehetett, gonddal elkészítve, jól átsütve, tökéletes lisztből! Elfogtak az emlékek, hirtelen emlékeztem mindenre amit Édesapám az édes péksüteményekről tanított.
Hasonlított ahhoz is, amit az első pék-kém-kalandom során éreztem a pék műhelyében, de mégis más volt. Elfogtak az érzelmek, izgalom, emlékek, nosztalgia, kenyerek. Vajon ki volt ez a futó? És hol vette ezt a péksütit? Ekkor hirtelen feltűnt, hogy a morzsán van valami. Egy fekete hajszál volt. Óvatosan felemeltem és megszagoltam. Ahogy beleszagoltam a hajszálba éreztem az elhivatottságot eziránt a péksütemény iránt. Lehetséges hogy, találtam valakit aki osztozik a szenvedélyemben?!. De ki ő?! Fekete hajszál. Fekete haj, nem túl hosszú, nem túl rövid, könyvek, és futott az utcán. Az arcát nem láttam tisztán. Azóta minden nap visszajövök ugyan abban az időben a könyvtárhoz, hátha újra meglátom Őt. Természetesen miután hazaértem, egyből elzártam a hajszálat egy nagy tekercsbe. Azóta is minden nap előveszem és megszagolom, hogy sose felejtsem el az illatát.
| Ország: | Tűz országa |
| Rang | Genin |
| Szint | D |
| Chakraszint | 130 |
| Kor | 15 |
| Nem | Fiú |
Felszerelések:
- 1 m dróthuzal,
- 1 db drótvágó (tehát nem teljes szerszámszett),
- elsősegély készlet,
- 20 db kis chakra tekercs (10 üres),
- 1 nagy chakra tekercs (használt),
- tinta 10 kicsi és 1 nagy üveg,
- robbanó jegyzet 9 db,
- füstbomba 4 db
- övtáska
- hátizsák
- zárlakatos és kulcskészlet (törött, használhatatlan)
- Tolvajkulcs (hamis, használhatatlan)
- Energiatabletta 13 db (amúgy elég régiek, nem tudom ezeknek van-e szabatossági idejük, de ha van akkor esélyes hogy már lejártak)
Tekercsek tartalma:
Nagy:
- 1 db hajszál, fekete színű, közepesen hosszú (talán hosszabb volt eredetileg, lehet a szakadás miatt rövid, nem tudni)
A kicsikben:
- egy péklapát nyele (a teteje le van törve, szóval csak egy farúd),
- 1 db Ero Ero Paradigm kötet (By Jiraya) ,
- 1 db fa tál illetve fakanál (rámen fogyasztására alkalmas, de mosatlan, koszos),
- 1 régi pokróc kispárnával,
- 1 öntöttfém fésű,
- 1 db fekete álszakál,
- 1 db Shogi felszerelés (pár bábú hiányzik, az egész elég régi, de alig használt),
- 1 db napszemüveg,
- 1 üveg barna festék,
- 1 db tiszta (!), hátul kicsit lukas alsónadrág
Kinézet: 160 cm, göndör, hosszú vörös haj (természetes szín), vörös szem (nem természetes mert amúgy kék, kontaklencsét hord), jámbor, kedves arc, mély hang, nagyon rövid fülcimpák, esetenként jellegzetes bamba arc, kicsit kancsal, vörös szemöldök (festett, eredetileg fekete)
Jellem: Nagyon jó rövid távú memória (órák, de maximum 1 napig kiemelkedően pontos), borzasztó hosszú távú memória (4 vagy annál több nap után sok, és egyre több a hozzáadott képzelet és pontatlanság. Kivételek a családi receptek, azok mindig pontosak), rettenetesen spúr, filléreskedő, magabiztos, haragtartó, beképzelt, erős felsőbbrendűségi komplexusban szenved, makacs, nagyon érzékeny a kinézetével kapcsolatos megjegyzésekre, kapkodásra hajlamos, világi tulajdonaihoz ragaszkodik, ötletes, de a bonyolult összefüggéseket csak nagyon nehezen/egyáltalán nem érti. Lusta. Érzelmeit nem mindig érti. Viszonylag gyáva (tehát az életét nem kockáztatná semmiért) de bevállalós (főleg ha pénzről van szó).
Technikák:
- Henge no Jutsu (Transzformációs technika)
- Bunshin no jutsu (Klón technika)
- Kawarimi no jutsu (Testhelyetesítő technika)
- Shunshin no jutsu (Fürge Test technika)
- Tobidogu no jutsu (tekercsírás, hordozható fegyverek)
- Kakuremino no Jutsu (A Láthatatlanság Köpenye)
- Jibaku Fuda: Kassei (Robbanó Jegyzet: Aktiválás)
Előtörténet:
A nevem Hideaki (Jelentés: Kiváló), ez pedig életem eddigi története, jelenlegi emlékeim alapján. Magabiztos vagyok a memóriámmal kapcsolatban, biztos vagyok benne hogy mindenre 100%-ig jól emlékszem.
A kedves, törődő, tiszteletre méltó, közkedvelt Daiki (Jelentés: Nagyon értékes) családba születtem. Édesapám, Daiki Toshiro (Jelentése: Nagyon értékes és Intelligens) kemény munkával tartotta el hármunkat. Minden este izgalommal vártam hazaérkezésének pillanatát. Édesanyámmal (Oshiro Yuna, Jelentése: Nagy és hatalmas, Kastély, Hatalom) és meleg vacsorával vártuk a család urát, aki miután hazaért még éjszakába nyúlóan mesélt kalandjairól, amiket én ámulattal hallgattam. Édesanyámat valamiért nem kötötték le ezek a történetek, ezt máig nem értem. A családfő már 10 éve űzi a hivatását, és soha nem okozott csalódást senkinek. Legfontosabb eszközét, Nobuko-t (Jelentése: hisz, megbízható) néha hazahozta és megengedte hogy megfogjam. Napjainkban Nobuko már 4 éve mindig hűen teljesít a szükségben. Speciális fából készült, nagy teherbírású (akár 4 kg emelő erő!) gyönyörű szép, jól karbantartott péklapát. Édesapám pék.
Édesanyám kunoichi. Személy szerint a shinobik világa sosem kötött le annyira. Egyszerűen nem éreztem benne akkora mélységet mint a kenyérsütés művészetében. Édesanyám próbált mutogatni dolgokat, mára már semmire sem emlékszem ezekből. Úgy tudom, hogy édesanyám felmenői nagyon szigorúak, és bár Édesapámmal összeházasodtak, anyai ági nagyszüleim és rokonok felől mindig nagy nyomás nehezedett Édesanyámra. Állítólag sokat vártak tőle is, és egyetlen fiától is. Bár sose volt nagy klán a miénk, ezt nem mindenki akarta elfogadni. Vagy valami hasonlót mesélt Édesapám évekkel később, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.
Apai ágon a nagyszüleim már nem élnek (akik szintén büszke pékek voltak, és az ő szüleik is, és ezek szülők szülei is, és azok a szülőknek a szülei is), Édesanyám nagyszüleivel (nyugdíjas shinobik) nem tartom a kapcsolatot.
Az álmom amióta az eszemet tudom a világuralom. Már fiatalon rájöttem , hogy egyszerűen sokkal okosabb, intelligensebb és jobb vezető vagyok, mint a többi ember. Hosszas utánajárás után kifigyeltem, hogyan működik a világunk gazdasága, a pénz mozgása és hogy kinél van az ún. “hatalom”. Tudom mit kell tennem. Mindenki eszik, mindenki iszik. Az alapvető ellátás mindenkinek hihetetlenül fontos. Hogy mit esznek az emberek a legtöbbet? Kenyeret.
Az egyetlen és egyben leggyorsabb út a hatalom megszerzéséhez az, ha magamhoz ragadom ezt az erőt. A célom, hogy enyém legyen Konoha legnagyobb kenyérgyára.
Mint kiderítettem megbízható forrásból (Édesapám), a kenyérgyár drága, zsebpénzem sajnos nem volt elegendő. Elkezdtem felkutatni a lehetőségeimet, és megragadtam minden alkalmat. A cipőtisztító bácsi az utca végén nagyon készséges volt, 40 Ryo-t kaptam óránként. Nem felejtem el nagylelkűségét miután enyém lesz a hatalom. Még pár hasonló kedves embernél vállaltam munkát (csatornatisztító: 25 Ryo/óra, Rohaárus: 30 Ryo/óra) de rá kellett jönnöm hogy túl lassan haladok. Természetesen szüleim mindenben támogattak. További utánajárással kiderítettem a leggyorsabb módot arra, hogy sok pénzt tudjak összeszedni rövid idő leforgása alatt. Shinobivá kellett váljak. De ne szaladjunk ennyire előre.
A tervemet a világ jobbá-tételére a hatalom átvételével nem említettem senkinek. Ez egy magányos út. Nem várhatom el a földi halandóktól, hogy megértsék.
Fiatal koromban szüleim mindent megadtak, amire csak szükségem volt. Csodálatos, boldog napok voltak ezek. Soha nem felejtem el őket, azután sem, miután enyém lesz a hatalom. A kedvenc ételem a Rámen (alapvetően kedvelem a leveseket), szüleim amikor megkívántam soha nem sajnálták tőlem ezt az isten küldte csodát. Édesanyám egy napon, miután hazatért egy küldetésből, faragott nekem egy fatányért és egy fakanalat. Egyből megláttam a lehetőséget: Hordozható rámen-tároló. Emlékszem, az első használat után elromlott. Otthon, a tányérok mindig tiszták voltak. Édesanyám általában odaszólt Édesapámnak, és hirtelen minden tányér tiszta lett. Valamiért ez a fatányér nem rendelkezett ezzel a tulajdonsággal. Máig fellelhetőek benne az összes eddig elfogyasztott rámenek darabkái. Ez bár fatális hibának tűnhet, de a tányér rendelkezik egy nagyon fontos tulajdonsággal ami egyensúlyozza ezt a problémát. Bárhol használható, nem csak az étkezőben. Ezért hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem említem meg ezt a hibát Édesanyámnak. Egy nagy vezető kíméletes. Azóta is, ahogy eddig is, evés után mindig egyből elrakom a tányért, mindig nálam van.
Körülbelül 7 éves lehettem, amikor szüleim megtanítottak írni és olvasni. Noha nem tudtam kivenni mindent, úgy gondolom hogy a lényeget ettől függetlenül mindig sikerült megértenem. Már itt megmutatkozott kiemelkedő intelligenciám.
A Ero Ero Paradigm című mű nagy hatással volt rám az akadémiai éveim alatt. Ezt édesapám szekrényében találtam egy polc mögött, pár receptesfüzet alatt jól becsomagolva. Bizonyára őt is megihlette. Biztosan nem bánja hogy kölcsönvettem, jó szolgálatot tett az évek során, máig használom. Édesapám ezen felül sokszor tanított a pékművészetről, nagyon sok receptet jegyeztem meg. Elmondhatom, hogy Édesapám rengeteg hasznos tudást tanított. Nem felejtem el mikor enyém lesz a hatalom.
Édesanyámtól nem tanultam semmit. Ő olyan ember, akit egyesek úgy neveznek, maximalista. Én a zsarnok kifejezést szeretem. Miután megemlítettem, hogy a Shinobi pályán kell elhelyezkedjek, máig emlékszem a tűzre Édesanyám szemében. Edzéstervek, külön elmélet órák, közös edzés, stb. Ezt mindenáron el akartam kerülni. A célom az volt, hogy Shinobi legyek, hogy megfelelő mennyiségű pénzt össze tudjak szedni a kenyérgyáramhoz. Eszemben sem volt veszélyes küldetéseken az életemet kockáztatni bárkiért. Ez pedig azt jelenti, hogy a tudás amire szükségem van, minimális. Egészen kicsi. Nagyon nagyon behatárolt. Egyszerűen nem kell több. Mégis mi a fenéért akarnék én világpusztító jutsukat vagy bármi hasonlót, amikor az Akadémián van egy minimum pont, ami felett átengednek. Nekem pontosan az a minimum kellett.
Egészen zseniális megoldást választottam a felesleges edzések elkerülésére: Szóltam Édesapámnak. Azon az estén alig tudtam aludni, a szüleim nagyon hangosan beszélgettek, a második emeletről is hallottam a ricsajt. Mármint, ez sokszor megesett, hogy a szüleim hangosak voltak éjszaka, de ez más volt. Általában Édesapám magas hangon sikított, míg Édesanyám határozottan ordított egyet-egyet mély hangon (nem tudtam kivenni hogy micsodát), miközben csattanások hallatszódtak, sokszor felhallatszódott. De aznap este más volt, mindketten fennhangon beszéltek (nem értettem miről) sikoltozás és csattanások nélkül. Fura volt. Ilyen utoljára akkor történt, amikor elölhagytam az Ero Ero Paradigm kötetemet, de akkor csak Édesanyám hangját hallottam éjszaka, szóval az is más volt. Emlékszem, Édesapám aznap este szerzett monoklit a szeménél, mesélte hogy leesett a lépcsőn.
Tehát más volt, most még egy tányér is eltörött. Láttam ahogy Édesapám reggel felszedi. Meg is vágta magát. Szegény sosem volt valami ügyes kezű, pedig ő pék. Mégis hogy tudta a válla hátulján megvágni magát a porcelán-tányérral? Még szerencse hogy a fatányérom mindig magamnál tartom...
Másnap Édesapám azt mondta, hogy már elég idős vagyok, menjek és segítsek neki a pékségben. Tökéletes, végre értelmesen tölthetem el a délutánjaimat. Ezen idő alatt sajátítottam el a kenyér sütés nemzedékekig visszamenő fortélyait. Megtanultam mindent, olyan fontos technikákat sajátítottam el, mint az abslagolás (a kenyér formázása), abzecolás (a kenyér ráöntése a lapátra), stészolás ( a tészta szellőztetése), umpakolás (a kenyér átrakása a felső kemencéből az alsóba) és a virgolás (gömbölyítés). Természetesen minden egyebet is.
Mire végeztem az akadémián, már tudtam önállóan kenyeret sütni. Praktikus helyzet is volt, mivel a családi pékségünk ugyan abban az épületben volt. Az épület téglalap, aminek a fele lakóház, a másik fele pékség. A lakás bejárata az egyik utcán, a pékségé a másikon. A lakást és a pékséget egy közös ajtó is egybenyitotta. A lakó rész emelete hozzánk tartozott, de a pékség emelete nem. Nem mondanám hogy kicsi pékség, mert két ember még pont tudott dolgozni hátul, elől pedig kényelmesen ki lehetett szolgálni akár 3 felnőttet is egyszerre. Szóval inkább úgy fogalmaznék, hogy nem hatalmas.
Körülbelül 11 éves lehettem, Édesanyám (úgy emlékszem) ekkortájt elkezdett máshogy viselkedni. Lehet hogy túlgondolom, csak egy halovány megérzés, de mintha több lett volna a sake-s üveg a konyhában mint előtte. Nem fontos. Ezen felül minden éjszaka síri csönd volt. Ennek örültem. Viszont, Édesapámon is elkezdtem nyugtalanító változásokat felfedezni. Kedvetlenség, kevesebbet dolgozott, gyakrabban ment el hazulról és csak későn jött haza. Még mindig nem tanított meg mindenre, a félbarna szezámmagos kifli még mindig kifog rajtam. Ezt nem engedhettem, ez elfogadhatatlan volt. Ki akartam deríteni és megszüntetni az okot, bármi is az.
Nyomozni kezdtem, és feltűnt, hogy a szüleim állapota majdnem egy időben kezdett változni. Először Édesanyám, és a rá következő napokra Édesapám. Itt kell legyen az összefüggés. Édesanyám a megelőző időkben nagyon nyugtalan volt, valami edzésről beszélt és hogy mennyire nem vagyok egy szinten valakikkel. Badarság. Édesanyám kunoichihoz képest sosem volt jó megfigyelő. Ez valószínűleg nem függ össze az esettel. Valaminek történnie kellett még. Sajnos erre sosem jöttem rá, lefoglalt a kenyérsütés és az akadémia minimumának teljesítése.
Közben, 13 évesen sikeresen elvégeztem a Genin vizsgát.
A gyakorlati és az elméleti vizsgára is céltudatosan készültem. A minimummal. A gyakorlati részben az alakváltás nem volt kérdés. Miután elvégeztem a Jutsut, mindenki ámulatba esett a tökéletes formától, omlósságtól és a megfelelően átsütött héjtól, ami azon az óriás (fehér, magnélküli) cipón volt, aminek az alakját felvettem.
A klóntechnika is ment, mivel ez is egy praktikus jutsu volt: Két ember sokkal hatékonyabban tudja kezelni a kemencét, mint egy. ( Hárman már nem, szóval harmadik klónt sosem próbáltam csinálni. )
Az elméleti rész véleményem szerint nem volt nehéz, de bonyolultan tették fel a kérdéseket. Minden esetre átmentem, a tanáraim pedig egymásnak gratuláltak heves artikulálás közepette, boldogságukat nem véka alá rejtve. Nem felejtem el őket miután enyém lesz a hatalom.
További jó hír, hogy megszűnt az egyik probléma itthon: Édesanyámat pár hónapja fehérbe öltözött emberek elvitték. Édesapám először sírt, de most már véleményem szerint újra a kenyérsütésre és annak tanítására koncentrál. Elégedett vagyok, a probléma megoldotta önmagát, nem kellett közbelépjek. A sors is úgy akarja hogy ne legyen probléma az álmom megvalósítása. Ekkor mintha pár napig nekem is rossz lett volna a gyomrom. Jobban kéne figyeljek rá mit eszek.
Édesapám a Genin vizsga sikeres elvégzése után megajándékozott. Faragott nekem egy Shogi készletet. Valami olyasmit mondott hogy ő is akart nekem adni valami maradandót, mint Édesanyám fatálkája. Nem igazán értem. Tudni illik, gyűlölöm a Shogit. Értelmetlen játék. Kicsit se hasonlít a fatálkához, ami egy rendkívül praktikus eszköz, apró koszosodási hibáját leszámítva. Bizonyára el lehet adni ezt valahol, szóval eltettem.
14 évesen több, fontos változás is történt az életemben, amikre nagyon büszke vagyok.
Végre elsajátítottam a félbarna szezámmagos kifli receptjét. Édesapám egyre kevésbé volt hatékony. Ez a sake dolog nagyon rontja a teljesítményt. Valamint feltűnt, hogy néha éjszaka elmegy és csak reggel jön haza. Egy napon 2 egyenruhás shinobi csengetett be hozzánk, Édesapámat keresve. Ő megfogta Nobuko-t (a péklapát) és az egyiket hátbaverte, a másikat meg fejen. A fejre mért ütés után Nobuko teteje leszakadt. Hihetetlen volt, sosem gondoltam volna hogy Nobuko használata ilyen sok oldalú. Bár törött volt, azért eltettem, hátha okoz még meglepetést. Édesapámat elvitte a két ninja. Azt mondták egy ideig nem láthatom.
Azóta sem tudom miért vitték el. Elég idős voltam már hogy egyedül éljek és hogy egyedül vigyem a pékséget (bár megcsappant a nyitvatartási idő).
Egy pár napig, miután elvitték Édesapám a gyomrom környékén valami nyomó, rossz érzés kerülgetett. Nem hiszem el hogy megint valami rosszat ettem. Nem igazán mentem ki az utcára sem, valószínűleg a szokottnál porosabb évszak volt, mert gyakran ment valami a szemembe amitől kicsordult pár könny. Szerencsére úgy tűnik csak ideiglenes betegség volt. Lehetséges hogy tényleg figyelnem kellene rá hogy mit eszem, talán van valami érzékenységem.
Már másfél éve egyedül élek. Ez egy sorsfordító időszak volt. Előszőr is valami probléma miatt még mindig nem osztottak be csapatba. Szóval volt elég szabadidőm.
Fel kellett találnom magam, az egyedül élés meglepő következményekkel járt.
Pár hét után rájöttem, hogy tényleg figyelnem kell rá mit eszem. Egy nagy kenyérgyár tulajdonos egészséges. Nem élhetek kenyéren, péksüteményen és rámenen. Keresnem kellett még valamit, amiben sok az…. Tehát az egészséges dolgok. Ekkortájt kezdtem könyvtárba járni. Kivettem egy szakácskönyvet, illetve minden könyvet amit a kenyérsütésről találtam. Sajnos elszomorítóan kevés anyagot találtam erről a fontos témáról, itt is látszik hogy Konoha le van maradva. Nem várathatom sokáig szegény embereket, minél hamarabb fel kell építenem a kenyérmennyországomat. A szakácskönyvet végiglapozva a legolcsóbb étel a hagymaleves volt. A hagymát felvágjuk,margarinnal és cukorral nagyon kis lángon megpirítjuk, mikor üvegesedni kezd hozzátesszük a fokhagymát, (még mindig kis lángon !) végül a lisztet is rászórjuk, kavargatjuk, mikor a liszt is kezd pirulni felengedjük vízzel, hozzáadjuk a leveskockát és addig főzzük amíg megpuhul a hagyma. Ezután hozzáadjuk a fehérborsot és a tejszínt. Megkavarjuk, felforraljuk még egyszer, (nem sokat, mert különben a tejszín csomós lesz!) a tetejére sajtot reszelünk. Ezt a receptet én csak egy épphogy kicsikét leegyszerűsítve használom. (Hagyma -> főz, +víz -> főz, ??? -> főz, profit)
A lakásban megtaláltam Édesanyám két ládáját. Ezekben tartja régi kunoichi felszereléseit. Megengedtem magamnak hogy kölcsön vegyek párat, hogy ne kelljen erre költsek.
Az egyik ládában egy fekete, szűk bőr ruha volt, egy fekete ostor, kutya szájkosár, bilincs (valamiért párnázott), vörös, nem durva anyagú kötél (ilyet még nem is láttam, olyan finom anyaga volt hogy nem bántotta a bőrt de elég masszívnak tűnt), kesztyűk, pár cimke nélküli flakon és egy elsősegélydoboz. Ez bizonyára valami speciális felszerelés, nem nyúltam hozzá, de az elsősegély doboz jól karbantartottnak tűnt, azt elvettem. A másik dobozban voltak hasznosnak tűnő felszerelések amiket kivettem, mint robbanó jegyzetek, füstbombák, energiatabletták (lehet hogy tévedek, de az akadémián mintha nem pont ilyen színük volt). Volt itt haszontalan is, például szerszámkészlet és dróthuzal. Azokat tuti nem fogom magammal cipelni.
Az akadémiai éveimből visszamaradtak tekercsek. Édesanyám anno nagyon sokat vásárolt, talán lelkesedésből. Csak a töredékét használtam el, de ez nem azért volt mert nem tanultam meg őket használni, épp ellenkezőleg. A tekercsek készítését mindig is nagyon hasznosnak tartottam és ment is. A visszamaradtak egy részét eltettem, egy párat pedig elhasználtam a kicsikből. Tekercsbe tettem a fatálkámat és fakanalamat, Nobu-t (miután Nobuko-nak letört a feje, a lapát nyelet átkereszteltem Nobu-ra), az Ero Ero Paradigm kötetemet és a Shogi-t (amit még mindig nem sikerült eladjak).
A maradék tekercset és tintát még nem használtam el.
Szerencsére találtam egy háti és egy övtáskát amiben tárolhatom a felszerelésem.
Már másfél hónap eltelt, mióta egyedül élek. Krízisbe kerültem. Szakmai krízisbe. Nem volt elég kihívás a szakmámban. Valahonnan új kenyérrecepteket kellett szerezzek. Édesapám receptjeit már számtalanszor elkészítettem, a Konohai könyvtárban pedig még mindig nem találtam semmi érdekeset, pedig számtalanszor mentem már arra a haszontalan helyre. Új forrást kellett találnom. Szerencsére hamar rájöttem mit kell tennem. Hol vannak kenyérreceptek? Ahol kenyeret sütnek. Hol sütnek kenyeret? A pékségekben. Milyen kenyereket sütnek a pékségekben? A péken múlik. Hol dolgoznak a pékek? A konkurenciánál!
Megpróbáltam besétálni pár helyre, de mindig csak a kész terméket láttam. Volt pár amiben láttam fantáziát. A falu szélén találtam pár kevésbé forgalmas helyet, fákkal és bokrokkal, és ami a legfontosabb, ablakokkal. Ez volt az első nagy projektem. Először is álcáznom kellett magam. Otthon elővettem Édesanyám speciális felszerelését amihez nem nyúltam még, feltételezem álcázásra való. Sajnos női méret, nem jó rám. Ki kellett találnom valami mást. Volt ott egy harmadik, ugyan ilyen színű doboz, de sajnos le volt lakatolva elég keményen, szóval nem tudtam kinyitni. Valami gyorsabb megoldás kellett, tudtam hogy a célpont hajnalban, nyitás előtt kenyeret fog sütni és addigra ott kell legyek. Gyorsan átmentem a legközelebbi boltba és vettem pár üveg barna festéket és ragasztót. Sajnálom hogy pénzt kellett áldozzak a kenyérgyár pénzalapból, de hosszú távú befektetésként tekintek erre az üzletre. Otthon az egyik partvisnak levágtam a fekete szőr részét, és elvettem Édesapám régi napszemüvegét. A partvis szőréből egy álszakállat ragasztottam. Felkentem egy kis barna festéket az arcomra, feltettem az álszakállat és a napszemüveget és elindultam. Annyira nem volt messze, az időt is jól belőttem, hajnal volt, felmásztam egy magas fára, ami közel volt a pékség hátsó ablakához. Az ablakon nem lehetett belátni, csak a fáról. Csönd volt. Hallottam ahogy a pék bemegy a hátsó szobába és pakolni kezd. De túl messze voltam, nem láttam semmit. Közelebb kúsztam az ágon, de a belátási szög nem volt elég jó, nem láttam az előkészítő asztalt, csak pár szekrény tetejét. Ez egy új építésű pékség volt, tehát nem volt itt amikor a ház épült. Késöbb alakították ki. Az ablak melletti részen volt a kemence füstelvezetője. Volt a végén egy vékony rács. Nagyon széles elvezető volt, ami egyenesen a kemencéből nyúlik fel. Hallottam hogy a pék kimegy a szobából. Biztosan az alapanyagért ment el, kifigyeltem, hogy a pékség raktára nem ugyan ez az épület, hanem a pont szemközti ház alsó szintje. Ekkor egy merész tervre szántam el magam. Eldöntöttem, hogy belopakodok az egyik szekrény tetejére, hogy pontosan lássam a receptet. Elég vékony, rövidebb testalkatú vagyok. Elkezdtem lerángatni a rácsot a kemence füstelvezetőjéről. Már a második rántásnál lejött a vékony rács. Ledobtam a földre, csattant egy kicsit, én meg elkezdtem bemászni. Deréktól felfelé már bent voltam, de sajnos túl hamar szűkült a kemence és beszorultam.
Odabent nem láttam semmit. Minden tiszta korom volt. Szerencsére a szemembe nem ment, a napszemüveg megvédett. Cserébe nem láttam semmit. Hirtelen kinyílt az ajtó és bejött valaki, biztosan a pék, azt ordította hogy “Ki van itt?!”, én pedig minden erőmmel próbáltam szuper szuper nagyon csöndben maradni. Pár néma másodperc eltelt, aztán akkorát tüsszentettem, hogy beleremegett az egész kemence. A pék közelebb jött és megkopogtatta a kemencét, belenézett, de nem látott mert ahoz túlságosan fent voltam, majd kifutott. Tudtam hogy hátra fog jönni, kevés időm van. Elkezdtem hisztérikusan ütni a kemence elejét és minden erőmmel próbáltam kierőltetni magamat. A kemence nem bírta tovább és beszakadt, én pedig kiestem. De nem vissza a ház mögé, hanem be a szobába, mert a kemence tetejénél lévő hajlat szakadt ki a helyéről. Ott voltam. Megcsináltam. Bejutottam. Elfogott az izgalom. Hallottam, hogy a pék ekkor ért hátra, és amint látta a szituációt, elkezdett visszafutni a házba. Szerencsére hátsó kijárat híján (mivel az épület mögött már nem utca volt, csak fák) el kellett fusson ismét a pár háztömbbel arrébb található kis utcáig, azon fel vissza a fő útra és onnan vissza az üzletig. Levettem a napszemüveget hogy lássak, tudtam hogy nincs sok időm. Körbenéztem, próbáltam megjegyezni mindent. Megláttam két kis füzetet az asztalon, azokat eltettem, majd elkezdtem gondolkodni a menekülésen. Hallottam ahogy nyílik a bolt ajtaja és közeledik a pék. Felléptem a kemence elejére, onnan pedig a kiszakadt hajlat helyére, és minden erőmmel nekirugaszkodtam, és már kint is voltam az ablakon. Hatalmas csoda hogy nem szakadt tovább a kemence. A pék ekkor lépett be a szobába. Már félig kint voltam, de még látta ahogy kiesek, majd elkiáltotta magát, “Te kis ***!!!”, és újra elkezdett futni. Letöröltem a napszemüveget, felvettem és én is elkezdtem futni. Az álszakáll háromnegyede még elég jól tartotta magát, a barna festék kicsit keveredett a korommal, ami amúgy belepte térdtől felfele az egész testem, a napszemüveg csodával határos módon nem tört el és letisztítva viszonylag jól láttam benne, mert már pirkadt, én pedig futottam. Tudtam hogy nagyon hamar fel kell érjek a kis utcán, vagy a saroknál beér a pék. A kanyarnál nagyon necces volt a dolog, találkozott is a tekintetünk egy pillanatra és egy kis karnyújtásnyira voltunk egymástól, de végül nem ért el. Ahogy a fő utcán futottam, mellényemben a füzetekkel, a pék futott utánam miközben folyamatosan szitkozódott. Szerencsére hamar leráztam, szegény ördögöt elégé megfuttattam már előtte.
Közben folyamatosan a nadrágommal harcoltam, mivel a kemencéből való földetéréskor elszakadt az övem, a nadrágom pedig folyamatosan világgá akart menni. Végül a kis utcákon át hazaértem és a pékségen keresztül mentem be a lakásba. Nem sokan láttak. Egy napra rá egy egyenruhás jött kérdezősködni a lakásunkhoz, hogy szemtanúk azt mondták, egy fura alak sétált be pirkadatkor a pékségünkbe. Személyleírás nincs. Teljesen csőbe húztam a csávót, elhitettem vele, hogy én is áldozat vagyok. Az eset után viszont be kellett látnom, hogy bár a zsákmány nagy (egy receptes füzet és egy bevásárlási lista, és nem csak kenyér, de nagyon sok féle édes péksütemény recepttel !!! ) volt, a jövőben óvatosabbnak kell lennem. Mindenesetre megjavítottam a szakállat, a barna festékkel és napszemüveggel együtt betekercseztem őket. Még jól jöhetnek.
Elmentem vásárolni, szükségem volt egy új övre és még pár apróságra. Rettenetes árban adják az öveket, úgyhogy ezt máshogy kell megoldanom. Erre nem pazarolhatok ennyit. Szerencsére nem volt haszontalan az út, hazafelé egy szimpatikus embertől vettem egy tolvajkulcsot. Nagyon nagyon olcsón adta, bolond lettem volna nem befektetni ebbe. Ugyan ettől a szimpatikus embertől kértem egy strapabíró fésűt is. Elrohant egy 30 perce, majd visszajött egy fésűvel. Azt mondta, hogy ez sosem törik majd el. Nem felejtem el miután enyém lesz a hatalom. Otthon újra elővettem Édesanyám felszerelését, (nem a speciálisat, hanem a hagyományost) és a dróthuzalból levágtam kb 1 méternyit és felkötöttem övnek. (A maradék drótot visszatettem a ládába) Ezzel megoldottam a nadrág gondot. A drótvágót is elraktam, mert még jól jöhet ha igazítani kell az övön. Felfigyeltem egy régi zárlakatos és kulcskészletre, amit szintén eltettem. Elég réginek tűnt, de még minden bizonnyal működik.
Gondoltam ha már ennyit foglalkoztam ma a felszerelésemmel, akkor ezt letudom egyszer és mindenkorra. Eltettem még egy pokrócot, kerestem egy tiszta alsónadrágot és a kispárnámat, majd mindent betekercseltem. Úgy gondolom hogy így már nem érhetnek meglepetések.
Körülbelül 3-4 hónapja éltem már egyedül. Az, hogy sorsfordító élmény kicsi szó erre.
Éppen egy konkurens pékségből mentem hazafelé (terepszemle), éppen a könyvtár előtt sétáltam el. Hallottam ahogy valaki mögöttem fut, de el voltam foglalva a gondolataimmal. Már bekanyarodtam az utca sarkán. Eszembe jutott, hogy a közelben volt még egy célpont, még lenne időm megnézni. Visszafordultam. Még láttam ahogy a szomszédban pont eltűnik a futó egyén egy sarkon. Könyvekkel futott. Elindultam visszafele a könyvtár utcáján, amikor feltűnt. Kis kenyérdarabkák voltak végig az utcán. Az a futó evett. De nem akármit. Leguggoltam és felvettem egy darabot a letört pékáruból. Valami pogácsa lehetett. Közelebb emeltem az orromhoz és megszagoltam. Egy ilyen kis morzsának is milyen erős illata volt! Valami édes, meggyes péksütemény lehetett, gonddal elkészítve, jól átsütve, tökéletes lisztből! Elfogtak az emlékek, hirtelen emlékeztem mindenre amit Édesapám az édes péksüteményekről tanított.
Hasonlított ahhoz is, amit az első pék-kém-kalandom során éreztem a pék műhelyében, de mégis más volt. Elfogtak az érzelmek, izgalom, emlékek, nosztalgia, kenyerek. Vajon ki volt ez a futó? És hol vette ezt a péksütit? Ekkor hirtelen feltűnt, hogy a morzsán van valami. Egy fekete hajszál volt. Óvatosan felemeltem és megszagoltam. Ahogy beleszagoltam a hajszálba éreztem az elhivatottságot eziránt a péksütemény iránt. Lehetséges hogy, találtam valakit aki osztozik a szenvedélyemben?!. De ki ő?! Fekete hajszál. Fekete haj, nem túl hosszú, nem túl rövid, könyvek, és futott az utcán. Az arcát nem láttam tisztán. Azóta minden nap visszajövök ugyan abban az időben a könyvtárhoz, hátha újra meglátom Őt. Természetesen miután hazaértem, egyből elzártam a hajszálat egy nagy tekercsbe. Azóta is minden nap előveszem és megszagolom, hogy sose felejtsem el az illatát.
A hozzászólást Daiki Hideaki összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 04 2016, 03:02-kor.
Daiki Hideaki- Elosztható Taijutsu Pontok : 13
Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 130
Re: Daiki Hideaki
Terumi Mei Csüt. Aug. 04 2016, 02:41
Először is Üdvözöllek az oldalon!
Kezdhetek egy hatalmas nevetéssel? Légysziii. *-* *nevet*
Hát öregem, nem vagy kispályás.
Nem voltak eget verő cselekedetek benne, de mégis úgy leírtad, hogy az olvasó - én - úgy érezte, hogy mindjárt ráömlik szerencsétlenre egy adag liszt.
Nem az a tipikus karakter, akinek minden sikerülhet elsőre, kicsit ügyetlenke, butácska - és ne érezd emiatt vérig sértve magad, mint barátod mondom ezt.
Ami a legjobban megfogott, az a hagymaleves receptje. XD Kész. Végem. Szerintem nem is kellene tovább ecsetelnem, minden követelménynek megfeleltél, bearanyoztad a napomat.
És...
Teccesz.
Jutalmaid:
Chakraszint: 130
Taijutsu Pont: 5 + 8 = 13
Ryu: 20.000 (Tekintve, hogy dolgoztál és elindultál valamennyivel, no meg... valamiből kenyérgyárnak is lenni kell )
Írj adatlapot és játszhatsz is!
(Ha gondolod, megkereshetsz meséléssel. ^^ )
Kezdhetek egy hatalmas nevetéssel? Légysziii. *-* *nevet*
Hát öregem, nem vagy kispályás.
Nem voltak eget verő cselekedetek benne, de mégis úgy leírtad, hogy az olvasó - én - úgy érezte, hogy mindjárt ráömlik szerencsétlenre egy adag liszt. Nem az a tipikus karakter, akinek minden sikerülhet elsőre, kicsit ügyetlenke, butácska - és ne érezd emiatt vérig sértve magad, mint barátod mondom ezt.
Ami a legjobban megfogott, az a hagymaleves receptje. XD Kész. Végem. Szerintem nem is kellene tovább ecsetelnem, minden követelménynek megfeleltél, bearanyoztad a napomat.
És...
Teccesz.
Jutalmaid:
Chakraszint: 130
Taijutsu Pont: 5 + 8 = 13
Ryu: 20.000 (Tekintve, hogy dolgoztál és elindultál valamennyivel, no meg... valamiből kenyérgyárnak is lenni kell
)Írj adatlapot és játszhatsz is!
(Ha gondolod, megkereshetsz meséléssel. ^^ )
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.