Főkapu

Egy égősorokkal kivilágított, arany és ezüst fémdíszekkel ellátott, kitárt fakapu, amely a falu egyetlen belépésre alkalmas helyisége. A fogadóbiztosság a Mikulás zöld ruhás, apró termetű manói, akik forrócsokoládéval és forralt borral, valamint mézeskaláccsal várják a vendégeket. Innen nyílik a főút is, amely a díszes bódék, vendégházak, és minden egyéb szórakozásra alkalmas hely otthona.

Lassan megpillantom a csodálatos díszes kaput. Sok színbe pompázó égősorok hozzák szívembe a karácsonyi hangulatot. Valahonnan ismerős ez a hely nekem, de egyszerűen nem ugrik be, hogy honnan. Lassan előre sétálok, majd a manókat megpillantva, felszólalok.
- Helló, Djuka Benji vagyok. Szeretnék kérni egy forralt bort és egy kis mézeskalácsot, majd tovább állnék
- Hova is gondolsz *nevetni kezdett a manó* neked jó lesz egyenlőre a forrócsoki kisöreg
~ Átkozott törpe, én vagyok a kicsi, nem én vagyok 100 centi~ forrtam magamba, majd átvettem a forrócsokit és a mézeskalácsot és megköszöntem.
Sétáltam kicsit előre, majd lassan belekortyoltam a forrócsokiba, és hirtelen 1000 kép ugrott be a fejembe.
~ Hát megvan honnan is volt ismerős ez a hely.... Kiskoromba anyával és apával minden évben elmentünk egy karácsonyi vásárba... Amikor még velem voltak... Emlékszem, mindig vásároltak nekem forrócsokoládét és valami apró süteményt, és együtt jártuk a vásárt kacagva és vidáman.. Mint egy boldog család.. Igazából, nem mint egy boldog család, mert valóban egy boldog kis család voltunk.... ~ gondolataim végére, abba hagytam a kortyolást és egy apró könnycsepp csordult le a szememből.
Még ezek ellenére is hihetetlen boldog voltam, hisz a finom forrócsoki és a mézeskalács kombinációja, olyan érzést keltett bennem, mint ha anyáékkal lennék itt. Mikor elfogyasztottam a maradék kis italomat és az édességemet, az égfele néztem. Minden olyan tiszta és nyugalmas volt.. A díszes bódék és a vendégházak szinte hívtak engem egyre beljebb. Nemtudtam, de nem is akartam ellen állni a csábításnak, ezért beljebb mentem. Ott megpillantottam, egy nálam idősebb férfit. Ahogy láttam, őt is átjárja a szeretett ünnepe. Kedves fickónak tűnik, ezért haladok felé, majd felszólítom
- Szervusz! Djuka Benji vagyok. Csodálatos ez a falu, mi? Hihetetlen finomak itt a dolgok, de azok az átkozott manók, lehetnének kedvesebbek - öntöttem ki végére a lelkem neki.
Ezek után figyelemmel követem válaszait.

//Mirubi és Benji//

Háborús időkben az embernek nincs kedve karácsonyozni, de Tsukiko és Keiko rávettek, hogy menjünk el a karácsonyi vásárba, ha már megrendezték. A két nőnek sosem tudtam ellenállni, így Moonnal és Izanagival az oldalunkon el is indultunk a helyszínre. Eléggé hideg van és nem vagyunk erre felkészülve. Szerencsére a kapuban egyből jönnek a zöld ruhás manók, akik valami Mikulásról hadoválnak, aki elvileg teljesíti három kívánságunkat. Nem hiszem, hogy nekem lenne olyan kívánságom, amire egy csodatevő Mikulásra van szükségem, de lehet, hogy Keikot érdekli a dolog, így Tsukival és Izanagival elküldöm őket a Mikuláshoz, hogy a gyerek kívánhasson. Lehet, hogy később én is meglátogatom a csodatevőt, de egyelőre semmi kedvem ehhez. Meglátok két beszélgető embert és mivel úgysem ismer senki és később úgysem látjuk egymást korábbi tapasztalataim alapján, így nem veszthetek semmit, így odamegy hozzájuk és bemutatkozom.
- Sziasztok, Akira vagyok!
Hajolok meg.

//Szockodás egy erre nem igazán alkalmas karival, de pont ez lenne a lényege a kis próbálkozásomnak. //

[Mirubi, Benji, Akira - és aki még csatlakozik]

A friss hó ropogása az otthon érzésével töltötte meg Saki szívét. Ahogy meglátta a sok díszt és csillogó fényt, eszébe jutottak szülőfalujában töltött első évei. Hirtelen új, érdekes illat csapta meg orrát, ilyet még sosem érzett, persze olyan sok helyen még nem járt, így volt még mit bepótolnia. A hatalmas kapuban sok ember tömörült össze, igyekeztek gyorsan bejutni, de a fogadóbizottság miatt kénytelen voltak némileg rendezett sorokba tömörülni. Apró termetű, zöld ruhás segítők járkáltak mindenfele, akik az érkezőket kínálták mindenféle finomsággal. A lány megtalálta az illatok forrását. Hallott már a különböző édességekről, Yukigakure is kapott ezekből, de a családja nem engedhette meg a luxust, amit ezek jelentettek.
Vékony ujjai a pohárért nyúltak, amit az egyik manó nyújtott át neki. A melegség azonnal átjárta, végig kúszott a karján, majd a teste többi részét is elérte. Bár szerette a hideg időjárást, nem volt idegen számára, most valahogy jól esett neki a hőmérséklet változás. Az apró termetű ember még valamit adott neki, barnás színű, puha ételt.
- Kö-köszönöm - hajolt meg Saki, majd átvette az édességet. Beleharapott, majd eltelt néhány pillanat mire fel tudta fogni, mégis milyen finomságot kapott. Az ízek ismeretlenek voltak számára, viszont nagyon is bejött neki az édes és fűszeres harmónia. Néhány gyors harapással eltüntette a mézeskalácsot, aztán nekilátott a pohár tartalmának. Kereskedők számoltak már be olyan édességről, amit italként lehetett fogyasztani, ám a genin most találkozott ezzel először. Hirtelen kortyolt bele és ettől a nyelve kicsit megégett. Félre vonult, ahol nyugodtan megihatta a forró csokoládét - mint kiderült így hívták az italt -, mert kezdett túl sok ember összegyűlni.
*Um... nem tudom miért egyeztem ebbe bele. Sok itt az ismeretlen... és ha jól tudom a Hó országából kevesen jöttek el. Mit csináljak?* Sötétkék szempárja aggódva figyelte az egyre gyűlő tömeget. Látszólag minden békés volt, néhányan szóba elegyedtek egymással, de a kunoichi csak némán állt a kapu közelében. Kiürült poharát úgy szorongatta, mintha az élete múlna rajta.
Jobb kezével még jobban arcába húzta világoskék sálját, majdnem teljesen eltakarva az orrát is. Tett néhány bátortalan lépést, ám azt még maga sem tudta, hogy miért.

//Na, én is befutottam  - Mirubi, Benji, Akira, Saki és Nanja//

Sok történetet hallottam már erről a legendás helyről – a történeteket természetesen az örökösen beszélő nagybátyám osztotta meg velem -, ahová most megérkeztem, és azt kell mondjam, a történetek egyáltalán nem túloztak. A havas táj közepén elértem a Falu határát jelző monumentális Főkaput. Gyorsan odasiettem, majd pedig beléptem a hatalmas kapun. Amikor a bent lévő látvány a szemeim elé tárult, azok kerekre nyíltak, a szám pedig tátva maradt a csodálkozástól. Tengernyi ember cikázott a különféle árusok bódéi között, máshol pedig manók sürgölődtek-forgolódtak. Ahogy beléptem a bejáraton, egy ilyen manó az én köszöntésemre is odasietett, majd meleg ruhát adott rám, és a kezembe nyomott egy forró, barna italt. Hát hogy az milyen finom volt!
Különféle sütemények és italok sorakoztak, ameddig csak a szem ellátott. És akkor még nem is beszéltem az illatokról, amik a bódék felől érkeztek, és megtöltötték a levegőt. Mennyei! 
Nem messze tőlem több ember is összegyűlt.
~Lehet, hogy valami érdekesség van ott, amit néznek? Mindjárt kiderítem! ~ gondoltam, majd elindultam az irányukba. Odaérkezve láttam, hogy nincs is ott semmi érdekesség, így elindultam odébb, azonban észrevettek.
~Na bakker, nagyon kínos lenne, ha most csak úgy odébb sétálnék, miután ilyen látványosan közéjük jöttem. Áh, úgy sem árt néha megismerni új embereket… Mit árthat, ha beszélgetek egy kicsit?~
 - Sziasztok, Jaken vagyok! – mondtam, miközben tovább szorongattam a kezemben a forró csokis bögrét.

[Mirubi, Benji, Akira, Nanja, Jaken]

Hiába vonult félre, mégsem kerülhette el, hogy több és több ember között legyen. A karácsonyi falu olyan sok mindenkit vonzott, hogy egyszerűen képtelen volt találni egy csendes helyet. A poharat erősebben fogta, bár tudta jól, hogy lassan ki kéne dobnia valahová, mert nem őrizheti a végtelenségig. Éppen ezért kicsit odébb ment a kaputól, ahol fel voltak sorakoztatva a szemetesek és ide nyugodtan kidobhatta a néhány perccel ezelőtt még forró csokoládét tartalmazó poharat. Azzal sajnos nem számolt, hogy feltűnhet valakinek a túlzott beolvadási szándéka.
A korábban észrevett kis csapat egyre jobban bővült, mintha megbeszélt találkozóra igyekeztek volna. Ám erről szó sem volt, a szófoszlányokból, amiket ki tudott venni az általános zaj ellenére is, bemutatkozásokról adtak tanúbizonyságot.
*Nem kéne így kihallgatnom őket. Vagy akkor már illene lenne odamennem... de nem merek.* Isméte gondolataival volt elfoglalva, azok némileg biztonságosabb érzetet adtak neki. *Kiszabadítottam a falusiakat... hazavittem Miyot... lehetne bennem több bátorság is.*
Visszagondolt az első nehezebb küldetésére, amit ketten fejeztek be. Sokan meglátták a benne rejlő értékeket és próbálták meggyőzni, hogy nem hasznavehetetlen. Viszont a kunoichi még mindig nehezen birkózott meg a dolgok szociális részével. A Ninja Akadémián alig akadt olyan évfolyamtársa, aki ne kötött volna bele, vagy ne nevezte volna bénának. Azóta eltelt pár év és már ez a lépés is nagynak számított, csak még kellett dolgoznia az ügyön. Szép lassan felmérte a terepet, ahogyan korábban is. A karácsonyi hangulat mindenkire rátelepedett, csillogó szemek és jókedv fogadta, amerre csak nézett. Ettől neki is nyugodtabb lett a hangulata. Kékesfekete haját kisöpörte az arcából és igyekezett a sálja alá rejteni a rakoncátlan tincseit.
A kapuban ácsorgó kis csapat egyik tagja Saki felé fordult és biccentett. A lány hirtelen elkapta a tekintetét, majd rájött, hogy illetlenség így viselkedni. Meghajolt, ezzel jelezve ki a tiszteletet a másik felé. Bár a látogatók nagy része shinobi volt, mégse érezte azt, hogy a háború szörnyűségei kihatnának a falura. Jobb kezét mellkasa elé emelte, ez amolyan rossz szokása volt, ha éppen döntésképtelen helyzetbe került. Nagy volt a kísértés, hogy gyorsan odébb álljon, de észrevették és még jeleztek is neki, vagyis a többiek hamarosan követni fogják az első fiú példáját. Egyelőre maradt a helyén és bízott benne, nem ő lesz a következő látványosság ezen a helyen.

Meglehetősen fárasztó napon voltam túl. Nem is vágytam már többre, csak hogy bebújjak pihe-puha ágyikómba és aludjak. Pár pillanatig tartott csak, míg elaludtam. Ahogy annak lennie kell a sötétség húzott le egyre mélyebbre, de aztán...
Mintha az egész félbeszakadt volna. Elsőre úgy tűnt, hogy nem sikerült elaludnom, de ahogy ágyikómba felülve kinyitottam a szemem rá kellett jönnöm, hogy már nem a tepmlomban vagyok, sőt nem is Iwagakuréban. 
Egy fenyőfákkal tarkított hófödte tájon találtam magam. Ahogy felálltam talpam alatt ropogott a friss hó, s bár annak ellenére, hogy félmeztelenül voltam, ahogy lefeküdtem, mégsem fáztam. Körbenézve a távolból, mintha hangokat halottam volna, s édes mézeskalács illatot hozott a szél. 
Rövid séta után egy hatalmas, mindenféle színű pici lámpával kivilágított díszes kapuba botlottam, bentről, mintha gyerek hangok szűrődnének ki. Belépve még a lélegzetem is elállt. 
Minden feldíszítve csodaszép díszekkel és égőkkel, andalító zene, mézeskalács, forrócsoki és forraltbor illata a levegőben. A meglepőbb azomban az volt, hogy akiket elsőre gyereknek véltem valójában törpék voltak, pontossbban zöld ruhás huncut manók. Az egyik, ahogy megpillantott, vidáman oda ugrált hozzám. 
- Légy üdvözölve kis barátom. Jó, hogy jöttél! A Mikulás már nagyon várta az érkezésed. - szólt vidáman a kis fickó. 
- Ééés hol is vagyok én most pontosan? És ki ez a Mikulás? Csak nem valami nagy földesúr? - kérdeztem, nem kis meglepetéssel, hogy valami nagy úr várta itt az érkezésem.
- Ha ha ha - kacagott vidáman a manó. - Ő akármelyik földedúrnál nagyobb. - De gyere velem, bemutatlak neki. - Azzal elindult az eggyik hatalmas épület felé és intette, hogy kövessem. 
Miközben a manöt követtem, neki be nem állt a szája egy pervre.
- ...Mikulás a ennek a falúnak a hatalmas ura. Minden hozzá betérő jó gyerek kívánhat tőle hármat...
'Hmm... jó gyerek. Nem tudom, mi pontosan mi tesz valakit "jó gyerekké", de egy próbát megér. 

//Folytatás a palotávan//

//Mirubi és sokan mások//

Társaság növekszik és bővül, de először kezdjük az elején. Mikor odamentem és bemutatkoztam az elv, hogy azt kapsz, amit adsz, újra bebizonyította, hogy igaz. Két társam nevét, akikhez odamentem, az udvariassági formulának megfelelően bemutatkoztak, vagyis a Mirubi nevű fiú bemutatkozott és bemutatta a mellette álló srácnak, akinek neve Benji. Néhányan csak megérkeztek és bámultak, míg sokan a társasághoz odajöttek. Egy lány csak csendben figyelte a társaságot, ami a Mirubi nevű társamnak fel is tűnt, amit szóvá is tett. Nem ismertem a lányt, ami azt illeti itt gyakorlatilag senkit nem ismertem, talán Benji volt ismerős, de nem tudnám honnan ismerem, biztos nem kumogakurei. Alig van időnk ismerkedni, mert még szinte két szót sem váltottunk, amikor egy Jaken nevű fiú jön ide, majd a társaság bővül egy Kiyo nevű hölggyel. Moon már kezd nyugtalan lenni, de én is érzem, hgy valami nem stimmel, de nem a társasággal, hanem a faluban. Egylőre nem szólok, viszont a társaság Moonon észreveheti az idegességet, ha valaki megfigyeli a farkas reakcióját, szőr feláll a hátán és fülét hátraszegi.

//Mikulás védő alakulat// 

Kívántam hát hármat, majd tiszteletteljes elköszönés után elhagytam a Mikulás palotáját. Kilépve a kapun láttam, a kis manók még mindíg vidáman osztogatták a forrócsokit, meg a sütit. Az egyik kis fickó látva, hogy egy szál pizsoma nadrágban álltam kint a hóban, odajött és nekem is a kezembe nyomott egyet.
Kezemben a forrócsikval a ragyogó díszek és bódék kavalkádja között sétáltam végig. Ámulatba ejtett a tengernyi édesség meg süti özöne, s levegőt hópelyhek és mézédes nyalánkságok illata töltötte meg. 
A kapu felé végig csak a Mikulás szavai jártak a fejemben. Talán tényleg igaza van. Itt az ideje, hogy tovább lépjek és ne a multon rágódjak folyton. Azt, hogy a társam lelépett, hogy egy gonosz istennek szolgáljon nem könnyű megemészteni, de ő döntött így. Csak gyáva módon próbálja elkerűlni a halált. Ezért még képes embereket is feláldozni. Nem akarom többé visszahozni. Inkább erőt gyűjtök, hogy megállíthassam, hogy több ártatlan ember ne haljon meg miatta.
Gondolataim közben a kapu felé haladtam, szürcsölgetve a forrócsokit, mikor egy kisebb társaságra lettem figyelmes. Közelebb menve láttam, hogy nem igazán ismerős egyik arc sem. Azért próba cseresznye alapon odasétáltam a kis társasághoz. 
- Halihó! - köszöntem, miközben tarkóm vakarásztam. - Mi a vita tárgya? - tettem fel a kérdést, hátha sikerűl megtörni a jeget. 
Szétnézve a társaságban láttam, hogy az egyik fickó mellett egy kutya, vagy farkasféleség volt, aki láthatóan valami miatt idegesnek tűnt. Csak reméltem, hogy nem miattam, mert nem igazán rajongok a kutyákért, vagy inkább ők értem.