A Kobakhegy

Jiraiya Szer. Dec. 21 2016, 20:50

A falu lakói félik ezt a helyet, azt mondják, hogy egy szörny lakik idefent. Nem beszélnek róla, hiszen félnek, hogy még a puszta említésére is, elvész az ünnepi hangulat. Talán tudod már utazó, hogy kiről beszélünk, hogy hova tévedtél, miféle hely ez... Hiszen "Egy kis hópihében történt az eset, épp olyanban, mint amelyik a sapkádra esett... Ahol havasok a hegyek, s lejtősek a lankák..." Ha még mindig nem dereng, akkor csak várj utazó, amíg Szenteste nem lesz...

**Ago** Kedd Dec. 27 2016, 21:06

// Rosszcsontok ^^ //

Éjjel volt sötétség, és csend mindenütt. Egy árny suhant végig a fák között, kabátjának szakadt alja súrolta az avart ezzel táncra kényszerítve a lehullott leveleket. A fekete sziluettek közt mozgó sötét alak mintha csak világított volna üldözői szemében. Mindenütt látták, és nem állt szándékukban szem elől téveszteni a zsákmányt. Az árny hátratekintett, vadállatias sárga szeme izzott a fák közt, ahogyan a páni rettegés fokozódott benne. A szembogara ide oda ugrált, magával sodorva az üldözött tekintetét, ahogyan üldözőit vette számításba. Egy... kettő… három… ott még kettő… hat… Túl sok. Bal szeme megrezzent a kötés alatt, és a chakra ahogyan végigszaladt az ereken megfeszítette a gyolcsot, erős fájdalmat okozva a szem tulajdonosának. A byakugant használni sosem volt egy leányálom, de Agonak éppen kapóra jött, hisz így gyorsan és észrevétlen elsuhanhat a kopók elől. A látvány, mint mindig, ismét megigézi a fiút. A fekete árnyakat, és sziluetteket felváltotta a tejfehér környezet, ahol minden tárgy állat, és ember egyaránt látszódott. A távolban egy harcos várakozott kezében katanájával várta, hogy a gyilkos a pengéjébe rohanjon eszeveszett menekülése közben. Ago belül vicsorgott, majd irányt váltott és ismét eltűnt a fák közt. Mögötte hárman felugrottak a fákra és úgy folytatták az üldözést, miközben társaik a földön szaladtak előre láncot alkotva, nehogy az ifjú kicsússzon a kezeik közül. Ago látta, és ő maga is felugrott a fákra, és ott menekült tovább. Kezét a kabátja egyik zsebébe mélyesztette, és egy robbanó jegyzetet halászott elő onnan, majd feltapasztotta a fára, és továbblendült egy újabb ágra. A tejfehér szem, mindent látott, legyen akár előtte, akár mögötte bármi, így amint az üldözők elérték a fát, Ago fel is oldotta a jegyzetet, ami hangos robbanással leszakította az ágat, és a mélybe taszította a kopókat, vöröses fénybe fürdetve az erdőt egy rövid időre.
Aztán csend. Az erdő elnémult, az üldözők hangja sem hallatszott. Ago megállt, és körbetekintett. Mindenki eltűnt, csak ő állt egymagában egy vaskosabb fa ágán guggolva, hallgatva az erdő némaságát.
~ Különös…~
Gondolta magában, és megszakította a chakraáramlást a szemébe. A fájdalom ezzel enyhülni is kezdett, hiszen a lopott szem, még mindig nem fogadta el új gazdáját, és foggal, körömmel ragaszkodott a megváltáshoz, az örök sötétséghez.
Ago percekig nem mozdult, majd szinte a semmiből enyhe széllökés térítette magához, amint az arcába fújt valamit. Valami fehéret és hideget.
~ Hmm…? Hó? ~
Csodálkozott el a gyilkos, majd az égre emelte a tekintetét. Észre sem vette korábban, de mintha a hó a többszörösére dagadt volna, és olyan fényesen világított, mint a nyári nap. Ago hunyorgott, és egy újabb hópehely hullott a szemhéjára.
~ Hol vagyok? ~
Kérdezte, leginkább magától. A tarkójában ideges ficergésre lett figyelmes, és tudta, hogy a Lény is előjött szimatolni. Óvatosan dugta előre az orrát, és szimatolt, az ifjú orrán keresztül véve a levegőt. Csipkebogyó, fahéj, alma, gőzölgő tea, és egyéb édes illatok rohanják meg a tudatát. A lény csak így tud kommunikálni vele, így osztja meg a tapasztalatát a gazdatesttel. De ő is teljesen elveszettnek tűnik, hiszen az erdő érzéseit valami egészen más váltotta fel. A teremtmény noszogatni kezdte Agot, hogy menjen beljebb, fedezze fel a helyet, de vigyázzon magára. Agonak nem kellett kétszer mondani, hiszen ő is kíváncsi volt. Levetette magát a földre, és először majdnem elesett, hiszen a szilárd föld helyett, hóba süppedt a lába, ezzel elveszítve enyhén az egyensúlyát. Óvatosan feltápászkodott, és megindult előre, miközben a hideg átfutott a testén. Lehet nincs eléggé melegen öltözve egy ilyen helyhez.
Lassan haladt, mint a prédaállat, aki a folyóhoz közelít, holott tudja ott csak ebéddé válhat. Minden lépését, minden mozdulatát alaposan megválogatta, és csak annyit mozgott amennyi feltétlenül szükséges volt. Lábnyomait egy letört fenyőnek az ágával simította el, majd a durva felületet, az egyre hevesebb hóesésre bízta, hogy annak áldásos takarása fedje el.
Egyszer csak a fák véget értek, és egy hatalmas hegy vette át a helyüket. Ago feltekintett, és értetlenül állt az óriás lábánál.
~ Hova kerültem?~
Lábai ösztönösen vitték tovább a gyilkost fel a hegyre, lázas kíváncsiságtól vezérelve. Mit találhat ott vajon, mi várhat rá? És talán a legfontosabb kérdés… egyedül lesz-e?

**Shihouin Aki** Kedd Dec. 27 2016, 21:45

/// Sikerült először rossz karival berakni xD Na mindegy. Leszek a 2. rosszcsont.///

Az éjszaka már egy jó ideje beállt ezért esedékessé válik az alvás. Eloltottam a tábor tüzem majd elfeküdtem a földön. Sosem aludtam olyan mélyen, hogy ne riadjak fel a legkisebb zajra is. Talán emiatt van az, hogy nem álmodok, de talán jobb is. Kitudja milyen borzalmakat álmodnék. Lehet újraélném azokat a véres éjszakákat amik történtek. Mint mindig ma is hasonlóképpen aludtam. Készen arra, hogy azonnal felpattanjak, kipattintsam a rejtett tőröm és öljek. Nem tudom menyi ideje aludhatok mikor egy hideg és erős szél fuvallat kelt fel. Az előbb leírtak miatt ez nem volt nehéz. Kinyitom a szemem és körbenézek nincs-e senki a közelben. Bár embert nem látok valami egészen mást veszek észre. Nagyjából tíz centis hó takaró fed mindent.
~Itt mégis mi történt? Átaludtam 2 évszakot?~
Értetlenül állok a dolog előtt ezért úgy döntök felszökkennek az egyik közeli fára körbenézni. A környék megváltozott, a fák másak lettek, az út ami mellet letáboroztam eltűnt valamint egy hatalmas hegy jelent meg nem olyan messze. Leugrok a fáról mert túl feltűnő az ha sokáig időzök rajta. Magamra akasztom a fegyvereimet és elindulok a hegy irányába. Folyamatosan figyelve a környezetemet haladok előre. Bár mindig ügyeltem arra, hogy ne maradjanak szem tanuk éberségem sosem lankadhat. Kitudja ki figyelt az árnyak közül, ki tudjak kit nem vettem észre és nem öltem meg. A hegy lábához érve egy kitaposott ösvény hívogat, hogy menjek fel rajta. Az ösvénytől öt de talán hat méternyire a susnyásban haladva közeledem a tetőhöz. Reménykedek benne, hogy ott fent talán megtudok valamit a tartózkodási helyemről. Még mindig éjszaka van így könnyű szerrel eltudok bújni a bokrok és fák között. Mikor felérek kiállok egy szírt szélére a nagyobb kilátás érdekében. Ameddig ellátni mindenhol fenyőerdő terül el. Fenyőerdő és hó, sok hó. Hirtelen neszegésre leszek figyelmes a mögöttem lévő bokrok közül így egyből megfordulok miközben a bal vállamon található tartóból 1 dobókést indítok útnak. Vajon csak egy állat vagy egy emberi lény? Támadásra készen állok.

**Hyuuga Shakaku** Kedd Dec. 27 2016, 22:04

[Ago]

A fiatal nő léptei határozottan kimértek, mondhatni kecsesek, amint az éjszaka leple alatt közlekedik, mint holmi kósza árnyék – az egyszerű, de kecses mozdulatok természetesen tökéletes kontrasztban állnak tudatának kaotikus bugyrainak lázadásával.
A klímaváltozás viszont váratlanul éri, ahogyan a levegő eltérő sűrűsége is; mintha lenne benne vagy vele valami, amit nem tud megfelelően besorolni és rendszerezni – ennek következtében azonnal résen van. Az illatok ugyan kellemesen eltöltött bormámoros estékre utalnak, mégis maga tudat, hogy egyáltalán nem egy ilyen vidéken jár, s egyáltalán nem békeidőben, ahol a nyílt alkoholizálás megengedhető luxus, a fejében vörös, vijjogó sziréna szólal meg.
A hófehér hó lepte fák sűrűjében folytatja útját immáron nagyobb körültekintéssel; nyelvének oldalába harapva érzi a kibuggyanó vércsepp megszokott ízét. ~ Legalább nem genjutsu. ~
Sovány vigasznak minősül a gondolat, mikor a természet törvényeit meghazudtolva lépdel az előbb még avarlepte erdőben; érzi, hogy egyre nő a terület lejtése, miközben itt sík vidéknek kellene lennie. Ujjbegyeit tehát talán okkal lengeti felcombjára erősített kunaitartója körül; a mozdulat egyszerű, könnyed, mintha csak problémamentesen sétálna a parkban, mégis több mint elég lehet ahhoz, hogy kellőképpen tudjon reagálni egy szoros helyzetben.
A léptei viszont egyre határozottabbá válnak: ~ Utána kell járni ennek, mert ha ez valami szer, akkor fel kell tankolnom belőle... ~
Hamarosan viszont a fák között egy hozzá hasonló sötét árny suhanására lesz figyelmes; nyomába ered. Léptei ugyan némák, de ő nem bajlódik azzal, hogy eltüntesse haladásának nyomától megszabaduljon.
Közelebb érve megköszörüli a torkát, felvonva magára a figyelmet, de felkészül mind mentálisan, mind fizikailag ara, hogy az idegen agresszívan reagál rá – elvégre itt követi, mint holmi hegyi szatír.

**Katsumi Kawachi** Csüt. Jan. 05 2017, 21:29

//Ago//

Az időjárás hidegebb és a csapadék, ami hullik, szokatlan lehet bizonyos területeken. Ahogy a távolból érkező alaknak is, hátán egy szokatlanul nagy fegyverrel. Az alak fel volt erre készülve. Vastag kabát és nadrág, a kabát csukjája a szemébe húzva, arca előtt maszk. Így halad a célja felé, egy falu, ami csak az évnek egy bizonyos időszakában jelenik meg egy térképen azonosíthatatlan helyen. Kawachi, mert ő van a kabát halom alatt, pont ide tart. Nincs konkrét célja, az majd ott fog eldölni. A hóvihar nem enyhül, ami nem igazán zavarja. A hó és a víz csak egy forma, ennél nagyobb vihart is élt már át. Ilyen körülmények között lépett be a falu határán. Elfogadta a manóktól a forró kakaót és a a mézeskalácsot, majd elfogyasztva azt előkapja az egyik ninjatot és gyakorlott mozdulattal a legközelebbi manót, majd némán eltünik a tömegben egyenesen a falu mögötti hegy felé.

Uzumaki Kushina Hétf. Jan. 09 2017, 13:07

Kedves Kawachi,

A Falu Szabályzatának¹ értelmében szeretnélek megkérni arra, hogy Katsumi Kawachi nevezetű karaktereddel a továbbiakban tartózkodj az Eseményen való részvételtől, ugyanis a következőket írtad: „Elfogadta a manóktól a forró kakaót és a a mézeskalácsot, majd elfogyasztva azt előkapja az egyik ninjatot és gyakorlott mozdulattal félbevágja a legközelebbi manót, majd némán eltünik a tömegben egyenesen a falu mögötti hegy felé.”(Katsumi Kawachi, 2017. 01. 05.)

Az aláhúzott cselekményed a Szabályzat első pontját sérti: „Nem szabad harcolni vagy rongálni! Aki megpróbálja, azt a Mikulás manói ártalmatlanítják! ”

További szép napot kívánok,

UK

¹http://narutohun.niceboard.org/t3277-a-falu-szabalyai

**Katsumi Kawachi** Hétf. Jan. 09 2017, 13:23

Kivettem a dolgot, így folytathatnom? Vagy írjam vissza és ki kell hagynom? Nem azért a 20 fillérért, de gyakorlatilag azért vagyunk itt, hogy romboljunk és harcoljunk...

Jiraiya Hétf. Jan. 09 2017, 19:30

// Dönthetsz Katsumi Kawachi:

- Visszarakod a posztot, amit kitöröltél, ahol a manó bánta a kedvességét és vállalod a tetteid következményét, megpróbálhatsz elmenekülni egy dühös Manó Horda elől, mégpedig a Kobakhegyre...

- Vagy pedig folytathatod innen a játékot, ám akkor a Mikulás ellen vívott harcod során őrjítő hasmenés fog kísérni, amíg ellenszert nem találsz rá. Hogy mi ez az ellenszer? Majd megtudod...

A válaszodat itt közöld! //

**Katsumi Kawachi** Szer. Jan. 11 2017, 21:12

Visszaírtam az eredeti posztra, így a menekülést választottam a manó horda elől!

Jiraiya Vas. Jan. 22 2017, 17:51

// Kawachi én tényleg nem akarlak szívatni, de konkrétan a LÉNYEGET hagytad ki a posztból. Nem írtad le, hogy félbevágod a manót... Szóval mindkét büntetés a tiéd, azonban annyiban könnyítek rajtad, hogy EGY ADOTT pillanatban jön majd rá a karakterre a hasmenés, amit nem fog tudni visszatartani, tehát rajta áll majd, hogy éppen milyen helyet talál az ürítésre már ha akar helyet találni. Szóval nem folyamatosan kell majd neki, hanem csak egyszer. Ezen kívül a manók sem lesznek annyira félelmetesek ^^ //

A Hegyen Lévő Csapat

Egy vöröske és két furcsa, néma alak egyazon hegy tetején állapodott meg, méghozzá egy ijesztő sziklapárkány kellős közepén. Bár... Így belegondolva nem is volt annyira ijesztő, mint amennyire ők együtt... Azonban szörnyű hideg volt, óriási hó fedte az egész hegyet és csípős hideg szél fújt, bárhogyan is voltak felöltözve, egyáltalán nem volt kellemes ez az időjárás. De miért is voltak itt? Miért vetemedtek volna ilyen őrült dologra, hogyha ilyen hideg van? Hát nem másért, mint a pletykákért, amik ezt a helyet övezik. Az a hatalmas erővel bíró személy, kit Mikulásnak hívnak odalent a faluban vert tanyát, hogy maga mellé állítsa a Ninja Világot. Ám a híresztelések még valakiről szólnak... Valakiről, kinek gyűlölete és ereje vetekszik a Mikuláséval, ez a valaki pedig itt lakik fent, a Kobakhegyen. A falusiak félnek tőle, ám most, hogy a Mikulás köztük van, ennek a lénynek az ereje nem okozhat kárt bennük. Vagy talán mégis? Hiszen ahogyan ez a három személy a párkányra ért, egy méregzöld ajtó tárult a szemük elé. Még talán egymást sem ismerik, így itt az idő némi beszédre, de várjunk csak! Valami nesz jut a fülükbe! Furcsa hangokat hoz a szél!

Kawachi
Ahogyan a manót elintézted, több másik jelent meg. Azok szúrós szemmel, dühtől lángoló tekintettel meredtek rád majd az egyik kezében egy bicska pattant ki,
a másikéban pedig egy boxer, a harmadikéban pedig egy kötél. A manók zöld ruhácskája lassan éjsötété változott, a három manó pedig csak a parancsra várt. Ami pedig meg is érkezett! Egy negyedik manó tűnt fel az egyik kéményből kimászva, szájából vastag szivar lógott, mit az ujjából felcsapó lánggal gyújtott meg.
Nagyot szippantott bele, majd köpött egyet.
- Kapjatok el tezsvíreim!

Ordította mély, furcsa akcentussal? Ja... Valami olyasmivel, majd a három másik manó megindult Kawachi felé, aki viszont nem akart sokáig időzni velük ,tudta, hogy egy gyülekező van a hegyen azok számára, akik a Mikulás ellen szövetkeznek. Így hát nem állt le harcolni a manókkal, hanem csak felhúzta a nyúlcipőt és a találkozó hely felé indult.

Mindenki

Ahogyan a furcsa hangok - Kawachi és a Manók - erősödtek, egy fiatal Ninja ugrott fel a hegyen lévő csapat közé, majd fordult szembe a manókkal, akik a párkány szélére ugrottak. Ez a párkány 15 méter széles és 15 méter hosszú volt. Nem túl nagy de nem is túl kicsit. A négy Ninja a méregzöld ajtónak fordított hátat, míg a négy manó velük szemben a párkány másik szélén állt fel. Tekintetük meglepett volt, de eltökéltek voltak. Most már nyoma sem volt a kedves kis lényeknek, akik odalent a forrócsokikat osztogatták, sokkal inkább tűntek vad, becstelen, gonosz manóknak, akik arra várnak, hogy minden létező lyukat betömjenek vagy így, vagy pedig úgy az emberi testen... A kérdés csak az, hogy mennyire fog menni!?

- Na? Tancolunk nyuggerkaim?

Hangzik a szivaros manó rekedtes hangja, miközben a vastag dohányrúd füstöl a szájában.

- Gyere ide had' meccem el a nyakadot!

Teszi hozzá a bicskás manó...

Felállás:
A Szivaros manó Shakakuval szemben
A Boxeres manó Kawachival szemben
A Drótos/Köteles manó Agoval szemben
A Bicskás manó Akival szemben

A Ninják az ajtó előtt míg a manók a szirt szélén.

**Ago** Vas. Jan. 22 2017, 21:34

A csípős hideg szél úgy fújt mintha parancsba adták volna neki, és ez felettébb bosszantotta a kabátjába burkolózott Ago-t. Mintha minden olyan pontjára be akarna férkőzni, ahová csak ő nyúlhat.
Lassan elért a hegynek egy érdekes pontjára, de mielőtt jobban megnézhette volna a párkányt, mely rendellenesen meredt a hegy oldalából kifelé, egy köhintést hallott maga mögül. Sárga szeme kitágult meglepetésében, hirtelen fújtatni kezdett, háta meggörbült, majd a földről elrugaszkodva felugrott a párkányra úgy nézett farkasszemet a mögötte osonó alakkal. Az orrából előtörő párafelhőtől nem látta tisztán, de azt egyből felismerte, hogy nővel van dolga. A hosszú vörös haj, és a testalkat ezt engedte következtetni. Jobbját kihúzta kabátjának zsebéből, melyen ott figyeltek a felcsatolt marcangolásra kész karmai. Baljával a földön támaszkodott, hogy ha hirtelen kell cselekednie, akkor gyorsabban reagálhasson, és messzebb lökhesse magát a párkányon.
Mielőtt támadhatott volna, vagy egyáltalán gondolkozhatott volna, egy halk surrogó hang kíséretében valami átsüvített azon a ponton, ahol egy fél másodperce állt, és belecsapódott egy fába.
~ Még egy?! Idáig követtetek, hogy maszturbálnátok kaktusszal! ~
Gondolta Ago, miközben szemét egyenesen a Vöröskén tartotta. Őt látta legalább, a másikkal majd akkor foglalkozik, ha előbújik.
Hangok; neszezés; vérszag; agresszió.
~ Társaságunk van? A büdös picsába! Idefigyelj, ha gáz van, te jössz, addig bírd ki!
Elégedettség; izgatottság; vér íz; izzadságszag.
A lény Ago tarkósjában előmászott, és a saját szemével vette szemügyre a helyszínt, miközben érzésekkel, szagokkal, és képekkel kommunikált a gazdatest irányába. Noha Ago megnyugtatta, hogy neki is lesz lehetősége részt venni a vérengzésben, azért nem lehet biztos benne, hogy a Teremtmény nem akar idő előtt előtörni.
Pillanatokon belül a neszezésből, csaholás, a csaholásból pedig vékonyka hangok rikácsolása lett. Ago odakapta a fejét, és egy ember sziluettjét látta amint apró teremtmények elől menekül. Gyomrából egy mély öblös morgás szaladt fel, melyet egy kevés gyomorsav is követett, de azt viszanyelte, és úgy figyelte a történéseket. De ennyi dolgot nem tud egyszerre megfigyelni, így nem volt más hátra mintsem, hogy egy pillanatot rászánjon a felderítésre.
Bal szemébe óvatosan chakrát koncentrált, így életre keltve az eltakart Byakugant. A havas táj, mintha negatívvá változott volna, és a fehérből hirtelen fekete, míg a feketéből fehér lett. Látott mindent, a menekülő testet, a nőt, a bokrokból előmászó embert, és az apró teremtményeket, melyek lassan elértek oda ahol ő állt.
Ago merengett, vajon melyikük jelentheti a legnagyobb fenyegetést rá nézve? Gyorsan kellett döntenie, és a választás egyértelműen a felé menekülő emberre esett. A vöröske, és a másik eddig nem tűnt túlzottan agresszívnak, noha sosem veheti le róluk a szemét, viszont a harmadik több másikat is hoz magával, akik vélhetőleg nem forró csokit osztogatnak.
Körbetekintett, és egy zöld ajtót vett észre maga mögött.
~ Kiút, vagy csapda?~
Gondolta, de nem foglalkozott vele többet különösebben. Karamait szélesre nyitva, egy pilanat alatt beleolvadt a környezetébe, ügyelve, hogy még azelőtt alkalmazza a Kakuremino jutsut, hogy a menekülő egyén befutna oda ahol ő áll.
Abban a pillanatban, amint a kis csapat odaér, ahol ő van, feloldja technikát, és a legközelebbi egyént veszi célba, legyen az akár törpe, akár ember. Karmait előre meresztve egyből arcra menne, és ha célbaér, ugrik tovább a következőre, és így tovább. Ha nagy szükség lenne rá Shunsinnal még mindig ki tudna csusszanni a nehezebb szituációkból. De most csak ezzel kell foglalkoznia. Ha netán a maradék kettő is felvánszorog ide, akkor kénytelen lesz őket is elintézni. Viszont a nőt a végére hagyná, hiszen a desszert az étkezés végére van.

**Shihouin Aki** Vas. Jan. 22 2017, 22:40

A lehető legkevesebb zajjal próbálok felmászni a hegyre, és bár nekem ez többnyire sikerül valaki másnak nem.
~Valaki követ!~
Sietve a lábamba gyűjtőm chakrám és egy Shunshin no Jutsut alkalmazva átugrok az ösvény másik oldalára. Most a kis kitaposott járattól bal oldalra törekszem felfelé a sunyásban, mit sem sejtve arról, hogy mi vár rám fent. A célom jelenleg csupán a környék felmérése, megtudni, hogy hol vagyok, mi van körülöttem és, hogy merre tovább. Továbbra is hallom a szemközti bokrok közül a zörgést, valaki még mindig fölfelé kúszik. De vajon ki? Nemsokkal később más hangokat is hallani. Több különböző, mégis kísértetiesen egyforma, magas gyerek hangot? Valamint egy mélyebb, feltehetőleg velem egykorú fiú hangját. De mik a gyerek hangok? Valami elcseszett apuka rohangászik a kölykeivel? Ilyenkor?! Biztos, hogy nem. Muszáj megnéznem, mert ha ellenséges közeledés, mihamarabb likvidálnom kell. Óvatosan közelítek a takarást nyújtó növényzet széléhez, majd még óvatosabban kukucskálok le az ösvényen. Egy fiatal srác rohan az élen, hátán egy nagyobbnak mondható karddal. Mögötte egy kisebb… Manó sereg? Ilyen létezik? A mesékben a manók, kedves, aranyos, zöld ruhás lények akik a nemlétező Mikulás körül settenkednek. Ezek még innen távolról nézve se tűnnek aranyosnak.
~Mostmár komoly veszélyt jelenthetnek, akár még bajom is lehet belőlük. Azonban, szemlátomást úgy tűnik, hogy a maszkos hülyegyerekkel van bajuk. Ha Őt kiiktatjuk, talán, de csak talán, nem akadékoskodnak tovább.~ Ezt végiggondolva sietve meg is indulok felfelé, mit sem törődve a csapot zajokkal. Mikor felérek egy árnyat pillantok meg, vadállatias pózban vár. Úgynézki Ő is az érkezőket várja, talán még hasznom lehet belőle. Előre pillantva egy zöld ajtót látok meg. Vajon hova visz? És akarok-e én egyáltalán arra menni? Most nem fontos, jobb kezemmel a számszeríjjamért nyúlok és sietve felhúzok egy nyílvesszőt. Vigyázok, hogy véletlenül se tartsam az idege felé. Az ösvény felé célzok, amint felér a tetves Kirigakurei, lövök! Várakozás közben fél szemmel tekintek a másikra, figyelve nehogy engem támadjon meg. Bal kezem a kardomon pihen, mert nem tudni, hogy mikor fog kelleni.

**Hyuuga Shakaku** Hétf. Jan. 23 2017, 17:01

A fiatal nő akülönös és különleges ajtó előtt találja magát, habár jelenleg nem annak rikító színe, zavaró titokzatossága uralkodik figyelmén; ez a kiváltság az aligha hétköznapi személyt illeti. A szokatlan manierizmusa egy érdeklődő félmosolyt csal fagyos arcára; az egyik kényesen megmunkált szemöldöke felkúszik homloka közepére, amint a személy – férfi? – testtartását meglátja. Tekintetével minden apró rezzenést úgy követ, mintha még sosem látott volna embert – a gondolat persze majdnem jó, ugyanis hozzá hasonlóhoz tényleg nem volt még szerencséje. Az alak – ugyanis talán mind a szokatlan teremtnényre nézve, mind pedig a társadalom többi, jóval civilizáltabb (?) tagjára nézve sértő lenne emberként nevesíteni – pozíciója, valamint az előhúzott karmok láttán, az általa kiadott hangok hallatán a másik szemöldök csatlakozik az elsőhöz; fejét oldalra biccentve figyeli meg az alanyt. Kevesen képesek magukra vonni figyelmét, kevesebben képesek ezt megtartani, az viszont biztos, hogy az mindig kifejezetten érdekfeszítő eredményekhez vezet.
Testtartása alapján viszont azt a jelet sugározza külső szemlélők irányába, hogy ő egyáltalán nem jelent veszélyt a jelenlegi helyzetben – de természetesen nem azt, hogy ő ártatlan, eltévedt turista lenne, hiszen a hazugságnak orrfacsaró bűze van –, afféle pártatlan félként követi az események sorozatát. Épp emiatt nem tesz semmit, mikor a dobókés hangja az éjszaka természetes csendjét megzavarja, habár tekintete a párkányra érkező harmadik személy felé siklik. Ruházatát, de főleg fegyverzetét pislogva konstatálja; valahogy a professziójukból az íjászat különböző formái vagy nem ragadtak meg – legalábbis a hagyományos fegyverhasználathoz képest –, vagy nem eléggé praktikusak; közelharcban kifejezetten tapasztaltnak és rafináltnak kell lennie az embernek ahhoz, hogy az életével és lehetőleg a végtagjaival távozzon. ~ A távolsági kezdeménezés persze más tészta, de akkor is ravasznak kell lenni ahhoz, hogy egy képzett shinobit távolról csak úgy kilőjenek... főleg egy olyan helyen és helyzetben, ahol az ember kifejezetten figyel a környezetére. ~
Kacaját kénytelen visszanyelni, bár az arcáról nem tudja elűzni a szórakozott mosolyát: úgy tűnik, nem számít a jelenlévők kétharmadának, hogy fegyvert rántanak, habár nem egymásra – egyelőre –, bár kifejezetten meglepőnek találja, hogy egyáltalán van merszük, vagy legalábbis mentális stabilitásuk ehhez. Minden más esetben feltehetően az első ilyen mozdulat kezdeményezésekor már a másik fél lecsapna, talán azonnal végezve is az agresszorral. Úgy tűnik viszont – és édes is az irónia! –, hogy háborús idők ellenére a két idegen alak meg tud lenni egymás mellett felfegyverkezésük tényének ellenére is. ~ Na ezt kapjátok ki, Nagyhatalmak! ~
Nem tartja viszont különösnek – hogy is tehetné, hiszen az egész élete erről szól –, hogy a két idegen fegyverekkel a zsebükben rohangál; tény, hogy természetesen nála is van ez-az, de jelenleg nem csapja ki a sajátját: elfojtott nevetéstől remegő ajkakkal lép hátrébb. A mozdulat eredményeként a zöld ajtóhoz kerül közelebb, továbbá az összes jelenlévőt tökéletesen a (természetes) látókörében tudhatja – a mozdulat egyszerű, ámbár tagadhatatlanul stratégiai: csak azért, mert még nem estek egymás torkának, nem zárja ki az eshetőséget, hogy ez a későbbiekben nem történhetne meg, főleg úgy, hogy shibobi társaságába csöppent.¹
A távolból érkező hangok egy idő után alakok közeledéséhez köthető: az érkezők közül az egyik biztosan humanoid, a többi viszont valami egészen más faj lehet. Érdeklődő arckifejezéssel méri fel őket, majd pedig az érkező fiút – fiatal férfit? –, s arcán az egyik izom mintha megrándulna.
A szivaros alak felé dorombolva fordul: – Úgy rágyújtanék, Fhőnök! – Alsó ajkába harapva pislant gyors egymásutánban, miközben figyelemmel kíséri a körülötte felálló egyéneket; túlságosan leszámolás szaga van az elhelyezkedésnek. ~ Főleg úgy, hogy elviekben nem is efféle szándékkal vagyok itt. Különös, felettébb különös, de ez az igazság... Bár ahogy a helyzetet elnézem, itt még bármi történhet. Mondjuk akár még egy orgia is; ha jól látom, a manók feje pont olyan magasságban van, hogy megkönnyítsen egyes dolgokat... ~
A levegőben terjengő gyilkos szándék viszont az apró hajszálakat felborzolja, legalábbis azokat, amik még nem fagytak meg, s érzi, amint a szervezetében a véráramlat is felgyorsul, ezáltal egy éles tisztaságot parancsolva érzékeire, tudatára.
– Én azt javaslom, drágalátos Uraim, hogy beszéljük meg a dolgot. – A levegőbe emelt kezei, a manók felé fordított tenyerek egyértelműen a nyugalom és a béke jelét sugározzák, a tekintetében viszont némi jókedv keveredik értetlenséggel. – Bármi is legyen az, ami ezt a helyzetet generálta; akármi is legyen ez a helyzet, biztos vagyok benne, hogy közös nevezőre tudunk jutni. – próbálna a jelenlévők észérveire hatni, habár van egy olyan érzése, hogy ez a kísérlete nem fog sikerrel járni. Épp emiatt rogyasztja térdeit, felkészülve a legrosszabbra, habár igyekszik jelenlegi helyzetét is közvetíteni: ő most még csak szemtanú szeretne lenni, aki a lehető legideálisabb megoldással próbál előrukkolni – bármi is legyen az.

¹ Ago: Láthatatlanság Köpenye technikát alkalmazza.

**Katsumi Kawachi** Szomb. Feb. 04 2017, 16:52

//komolyan egy szó kihagyásáért?//

A manó félbevágása nem volt jó ötlet, de nekem valamiért megnyugvást jelentett a tettem. Gondoltam, hogy lesz következménye csak nem tudtam, hogy mi, de kiderült, mert a kedves manók gyorsan alakultak át fenevaddá, én pedig gondolkodás nélkül menekültem fel a hegyre, ahol elvileg a találkozó lesz. Ninjatoval a kezembe futottam a manók elől. Gyorsan le tudnám hagyni őket, hiszen a villám shunsin gyakorlatilag shinobi világ egyik leggyorsabb mozgását lehetővé tevő technikája. Ahogy menekülök a manók elől fura érzés fog el, valaki figyel. Érzem, hogy én vagyok a préda, de egyelőre nem látom a támadót, még ha érzem is a jelenlétét és nagyjából tisztában vagyok a helyzetével. Már abban a pillanatban, amikor feloldja a láthatatlanságát én már kész tervvel állok elő és egyből félreugrok, így a fegyvere a levegőt éri. Miért? Képességeim és érzékeim vannak annyira kiélezve, hogy majdnem képtelenség meglepni ilyen távolságból. A mozdulat szinte önkéntes ahogy félrelépek, gyakorlatilag, ha akarnám, akkor a kezembe lévő ninjatoval egyből támadást is indíthatnék ellene, de sokkal inkább érdekel, hogy miért támadott meg. Esetleg a hovatartozásom lehetne ok, de azt gyakorlatilag semmiből nem állapíthatja meg, még a maszk sem árulkodik róla. Ekkor egy sokkal veszélyesebb ellenfelet érzékelek és egy furcsa kisugárzást, nem ismerem fel, de abban biztos vagyok, hogy ez nem hagyományos chakra, annál sokkal pusztítóbb erő. Felkészülök a következő támadásra, amit viszont ezúttal már tényleg a raiton shunsinnal tervezek elkerülni, mert érzem, hogy az előző támadásnál ez sokkal pusztítóbb lesz. Az előző támadómmal nem foglalkozom, ő majd kitalálja, hogy mit akar. Ha esetleg a támadóm elsütné a technikáját, addigra már felkészítem a villám chakrámat és shunsin is kilövésre kész, tehát mikor a támadás megindul, akkor egyből megindulok a támadótól balra, legalább 40 fokkal, hogy elkerüljem a támadást.

Edit: Helyesírás és szavak javítása
Edit2: Megbeszéltem Akival a módosítást, aki szintén fogja a sajátját

**Itanashi** Hétf. Feb. 06 2017, 22:05

A hatalmas hegye talán még a Démonok országának, felhőkig érő havas csúcsainál is hidegebb szelet hordott a hátán. A hatalmas hó, a kibírhatatlan szélviharok, a halálos és keskeny szerpentinek nem igazán tudtak indokot adni egyetlen ide érkező vándor számára sem a megmászására. Kivéve annak, akinek a hátán a szélnél is hidegebb érzések futottak végig a hátukon, látván a boldog, meghitt és békés ünnepi hangulatot. A sötétség elérte a város határait, ám mintha megtorpant volna. Tudta, hogy senki sem vetekedhetne vele, mégis, túlságosan is sok nemzet shinobija jelent meg a falakon belül ahhoz, hogy frontális támadást indíthasson. Itanashi szándékkal érkezett a helyszínre.
Mikulás volt azon harcosok egyike, akik részt vettek Yogensha, a Próféta elleni harcban, s kényszerítették térdre a Hódítót. A Vérpap feladata, hogy behatoljon a városba, és kiirtsa még a köztudatból is kiirtsa eme hitetlen és megöregedett vallási vezető létét. Azonban a pap azt is tudta, tervét nem lesz képes egymaga véghezvinni. Túlságosan is sokan gyűltek össze ahhoz, hogy feltűnésmentesen bejuthasson a faluba. Ki tudja, hogy ennek az ismeretlen vezetőnek, a hányingerközeli állapotot generáló ruháiban járó, apró emberei mikre is képesek. Itanashi testébe épített érzékelők folyamatosan remegtek, tudatva ezzel a papot a veszély meglétére. Itanashinak stratégiát kellett váltania, s szövetségeseket kellett keresnie. Remélhetőleg nem ő az egyetlen, akit a hideg ráz a jókedvű falutól.
A vérpap a hegy belsejébe mászva indult meg a hatalmas hegy teteje felé, ahol a közhiedelemben szereplő, hatalmas Mikulás ősi ellensége lakik. Talán ő lesz az, aki segíthet a vérpapnak, hogy győzelmet arathasson. Az ősi ellenfél talán épp elég információval rendelkezhet a Mikulásról, az információ pedig...mindig is hatalmat jelentett.
A hóviharos hegycsúcson talán a szélnél is hidegebb és az éjszakánál is sötétebb atmoszféra kreálódott, ahogy a pap előbújt a hegy falából. Egy nagyobb szirtre ért, azonban kénytelen volt megállni. A hegyen való feljutása alatt több, idegen, olykor erős chakrahullám rúgott szinte belé. S volt egy hullám, mely kifejezetten hatalmas erővel kezdte lüktetni a pap testébe épített rudakat.
Itanashi, lábát a földbe csúsztatva, kezdett el lassú léptekkel haladni a sziklaszirt másik oldala felé. Hamarosan felfedezheti a kis csapatot, s a feléjük tartó személyt, nyomában a megannyi, apró törpe nevezetű alakkal. Itanashi megállt az egyik szikla árnyékában, majd kitekintett. A chakrajelek a sziklán túlról érkeztek.
Egy magasabb szirt végébe jut, talpa alatt hatalmas vaskapuval. A kapu előtt néhány személy gyűlt össze, közülük egyvalaki szinte azonnal különös érzéseket keltett a papban. Mintha ismerné. Itanashi ekkor összetette fejében a bejövő chakrahullám erősségét, valamint a vörös hajú kunoichit.
- Naka?! - tette fel kérdését, majd előre lépett. Ugyan némiképp még várt, nem tudta pontosan, mit keres itt a lány, s hogy miért is üldözik őket a törpelények. Bármi is legyen a magyarázat, egy biztos, a csapaton látszólag zavartság érződik, néhányukon az aggodalom vonalai rajzolódtak ki az arcukra. Itanashi felismerte a szövetséges lehetőségeit a csapatban, így ha bajba kerülnének, a magasba ugorva támadna egy hatalmas csapással a legelöl álló manóra, öklével erősen a földbe csapva testét. Ugyan a vérpap nem szokta csak úgy megmenteni mások életét, jelenlegi helyzetében nem szalaszthat el egy olyan személy kooperálásának és segítségének esélyét, aki saját testén hordozza Itanashi, s ezzel Jashin jelképét.
A pap, miután a földre jutott, s remélhetőleg öklével átszakította az idegesítő apróember testét, s chakrat vezetve a talajba remegteti meg, s némiképp fel is szakítja azt. Teste körül ekkorra már láthatóvá válik a sötétes aura, mely a centruma ennek a hideg és félelmet keltő érzésnek. Miután kiegyenesedett, a többi félszerzet felé tekint, s a manókat vezető, kardokkal megpakolt fiú felé. Gyilkos zöld tekintete célba veszi őket, mosolygó, vérjelet ábrázoló álarca mögül, miközben öklei összeszorulnak teste körül.

**Hattori Arata** Szer. Feb. 08 2017, 01:43

/Rosszcsontok/

A Kobakhegy. Annyiszor, de annyiszor hallotta Arata, hogy ezt a helyet minden épeszű embernek el kell kerülnie, hogy úgy döntött, idejön. Miután abban a furcsa faluban, annak a furcsa öregembernek a palotájában elintézte a három kívánságát, útra kelt. ~ Most komolyan, mintha egy gyerekmesébe csöppentem volna... ~ gondolta és összehúzta magán a köpenyt, amit út közben zsákmányolt magának az egyik bódéból, természetesen pénzért cserébe. Bármit el lehetett mondani róla, de azt, hogy lopós lett volna... nos, azt sosem. Arata sosem vetemedett volna lopásra... mármint olyan fajta lopásra, amivel egyszerű, civil embereket károsított volna meg. Amikor Amegakurének azt a szolgálatot teljesítette, hogy az Eső Országában kellett segélyszállítmányokat szétosztania - főként ételeket és ruházatokat - akkor látta a nyomort, azt a nyomort, amit a háború okozott. Bár önmagában eldöntötte, hogy ezt meg fogja majd változtatni, tudta, hogy addig még sokat kellett tennie. Mit is mondott neki az a furcsa hang, miután kisétált abból a csiricsáré palotából? "Kifürkészhetetlen lelked számomra is akadályt állít, ám úgy hiszem, hogy szíved nemes, így hát erőt adok neked és valami mást. Használd jóra a majd megszerzett tudásod!" Ezt mondta... Arata érzett egy kis plusz erőt magában ezek után, bár azt nem tudta, hogy mit fog hozni a jövő. No meg... ez elvégre csak egy álom volt, nem? Igaz, álomhoz képest eléggé valóságosnak érezte, de arra nem gondolt, hogy genjutsu lett volna, mivel néhai felügyelő jouninja, Kasaya Michio párszor már büntetésből alkalmazott rajta genjutsut és az nem ilyen volt. Igaz, amit tanult, azok alapján egy erősebb genjutsu használó bármit képes volt elhitetni az áldozatával, de... ennek nem volt olyan érzete. Arata egyszerűen így gondolta, ezt érezte a zsigereiben.

Ropogott a hó a talpa alatt, ő maga pedig leginkább azzal volt elfoglalva, hogy kikémlelje a helyet. Ahogy kilépett a faluból, az volt az elsődleges, hogy minden oldalról megszemlélte azt; hiába, Arata ilyen volt. Kereste a gyenge pontokat, a védelmi rendszer hibáit, de csak azt látta, hogy itt mindenki jól érezte magát, édes, csokoládészerű italokkal vagy valami más, alkoholos forrósággal a kezében sétálgatott. Ha valamihez, hát Aratának ehhez nem volt kedve. Inkább nekiindult annak a Kobakhegynek, vagy mifenének, mivel úgy sejtette, hogy ott több izgalom fogja várni. Miután az egyik manó az első megrendülés után elmondta neki, hogy merre kell mennie - és még fenyegetni sem kellett, bár Arata érezte, hogy a tettlegesség nem lett volna éppen az ő testi épségére jó hatással - rögvest elindult a kijelölt úton. Nem kellett sokat menetelnie, ámbátor az időjárás miatt nem is tűnt kevésnek az a távolság amit megtett; nemsokára ott magasodott előtte a hegy. Arata körülnézett, s bár nem látott semmi furcsaságot, úgy döntött, hogy jobb, hogyha nem fedi fel a kilétét. Épp elég volt a Mikuláshoz fedetlen arccal beállítani, ezt itt már nem engedte meg magának. Felhelyezte a maszkját, majd járható út után kutatott, azonban nem igazán talált olyat, így hát egy dolog maradt... a mászás.

Shinobi volt, az szent igaz, de Arata az álmoknál egy valamit rühellt jobban: mászni. Nem mintha nem tudott volna, sőt, egész kitűnően mászott falra - meg úgy bármire - de attól még nem szerette. Mindenesetre megnézte a kapaszkodókat magának, majd egy kis chakrát koncentrált a kezébe és a lábába és nekiállt felfele mászni a hegyoldalon. Egy...kettő...egy...kettő... minden egyes lépését jól megfontolta. Bár rendesen fel volt öltözve, ettől függetlenül az éji vagy a csontjaiba vágott, mindazonáltal Aratát ez nem igazán akadályozta;szerette a kihívásokat, szerette, hogyha mostoha körülmények között kellett tennie valamit, mert az edzette meg igazán a testét és a lelkét egyaránt. El tudta képzelni, amint egy konohai - ennél a gondolatnál leköpött a már alatta elterülő, pár méteres mélységbe - huzamosabb ideig az Eső Országában próbálkozott volna tartózkodni és még az elképzelést is nevetségesnek találta; sosem tudnának hozzászokni a folyamatos esőzéshez, annak ellenére sem, hogy a shinobikat a szélsőséges körülmények elviselésére is kiképezték. Arata pedig mondhatni egy elég szélsőséges körülményekkel megáldott helyen élt, ahol semelyik évszak nem volt éppenséggel kellemes. Télen hideg is volt, nyáron pedig az eső miatt olyan fülledt volt a levegő, hogy aki nem ott élt, az még légzőkészülékkel sem igazán érezte volna jól magát. Bár... a tavasz és az ősz... nos, azok elég kellemesen teltek Amegakurében.

Mászott és mászott tovább, mígnem hangok ütötték meg a fülét; furcsa akcentusos hangok, amelyek valakit éppen "felhívtak egy keringőre". Mikor felbukkant volna a szirten, óvatosan kidugta a fejét és azt látta, amint négy manó és négy alak állnak egymással szemben, bár ebből kettő éppen egy harmadikat vett éppenséggel kezelésbe. Aztán nemsokára belépett a képbe valaki... valaki, akinek a megjelenése már önmagában hatalmas erőt sugárzott, akkor pedig, amikor éppenséggel akcióba lépett, Arata jól tudta, hogy óvatosnak kell lennie. ~ Nagyszerű... rühellem az álmokat... ~ gondolta, majd óvatosan tovább mászott oldalra úgy, hogy ne legyen látható és egy olyan helyet keresett a felbukkanásra, ami rejtve volt a többiek tekintetétől. Bár sejtette, hogy az a baljóslatú, maszkos alak - ha Arata jól látta, akkor a maszkjára egy "Vér" kanji volt felfestve, és éppenséggel ez sem töltötte el őt nyugalommal - képes lehet a jelenlétének megérzésére. A sötét aura pedig, ami körül vette... nos, az Aratára szintén nem hatott jól, bár minden akaraterejével igyekezett figyelmen kívül hagyni az alak felől érkező hideg és félelemkeltő érzést, bár eléggé nehezére esett. A többiekre nem is igazán tudott koncentrálni emiatt, ugyanis eléggé lekötötte a figyelmét az a maszkos figura, akiről... nos úgy érezte, hogy akár a hegyet is könnyedén képes lenne kettéroppantani, hogyha éppen úgy tartaná kedve.

Arata várakozó álláspontot hirdetett, ami az ő esetében azt jelentette, hogy itt volt az ideje megfigyelni mindent, amit csak lehetett. Látta, amint négy manó keserítette meg az alakok életét, de úgy döntött, hogy nem avatkozik bele a csata kimenetelébe, egyelőre csak... várt. A furcsa ajtót is látta már, de ez sem vette rá arra, hogy elhagyja a rejtekhelyét, ugyanis nem akart belekeveredni semmibe addig, amíg kellő számú információt meg nem tudott a jelenlévők képességeiről és egyéb viselt dolgairól. Tudni akarta, hogy milyen fegyverekkel operálnak, hogy milyen támadásokat tudnak kivitelezni; az egyik, sejtelmes és szintén baljóslatú alak rátámadt egy másik maszkosra - nem a nagyon baljóslatúra - egy furcsa kapucnis pedig rálőtt, mindezek mellett pedig egy vörös hajú kunoichi is ott volt, meg manók... akik viszont nem olyan manónak tűntek, mint a faluban, hanem kicsit... rosszabbak. Arata a maszk alatt megnyalta a szája szélét; na végre! Eleddig egy hagymázas rémálomnak tűnt az egész, de végre valami izgalom is vegyült bele! Jól döntött, hogy útra kelt és fittyet hányt a figyelmeztetésekre, amelyek óva intették attól, hogy ide jöjjön. Most már itt volt és nem volt visszaút, főleg az után, hogy megjelent ez a vér-kanjis maszkos alak.

Óvatosan a derekára erősített ninjato felé nyúlt, de még nem húzta ki a hüvelyéből. Másik kezével félkost formázott és chakráját a lábába kezdte gyűjteni, de nem túl gyorsan. Egyelőre csak felkészült a Shunshin no Jutsu alkalmazására, mivel úgy érezte, hogy valami nemsokára történni fog. A Kirigakure no Jutsut nem akarta alkalmazni, mivel valahogy érezte azt is, hogy hamar lebukna, ugyanis... nos, az a maszkos tag túl erősnek tűnt. Nem akart magának bajt. A technikai háttértudásával nem volt probléma, de sejtette, hogy nem ő az egyetlen, aki birtokol néhány jó technikát ebből a társaságból, vagy mifenéből. Egyelőre csak arra próbált figyelni, hogy nehogy észrevegyék és a rejtőzködését igyekezett fenntartani. Ez volt az ő ismérve; minden egyes információt igyekezett megszerezni, amit csak megszerezhetett és csak az után vetette bele magát a dolgok sűrűjébe. Ha pedig lehetősége nyílt rá, akkor arra is hangsúlyt fektetett, hogy az ellenséget teljes mértékben dezinformálja az ő képességeiről; például, távolsági harcosnak tettei magát, csak azért, hogy aztán egy közelharci csapással meglepetést okozzon a kellő pillanatban, vagy éppenséggel fordítva. De egyelőre most csak megfigyelt és elemzett... csak a szokásos módon.

~ Lássuk csak... A vérmaszkos figura nagyon erősnek tűnik, csak úgy árad belőle a chakra, ami láthatóvá teszi, hogy vele nem érdemes packázni. A vörös hajú nő... arról semmit sem tudok. Az arcát kéne látnom, akkor hátha leolvashatnék valamit, akár csak azt, hogy milyen érzelmeket táplál a hely iránt. A másik maszkos a karddal... az furcsa. Még nem mutatta meg, hogy mi tud. Az, aki egyenesen rá támadott, nos... ő inkább egy közelharci típusnak tűnik a mozgása alapján, ráadásként nincs meg benne az a kifinomultság, ami egy kiképzett shinobiban szokott lenni. A furcsa kapucnis inkább távolsági harcosnak tűnik, főleg a kezében lévő eszköz miatt. Viszont.. egyikük sem áraszt magából olyan erőt, amilyet az a vérmaszkos tag. Tőle óvakodni kell majd. ~ Miután átgondolta a dolgokat, Arata úgy döntött, még mindig nem veti bele magát a csatába, inkább kivárt. Majd, ha tiszta lesz a terep... akkor odamegy. De lehet, hogy még akkor sem.

Inuzuka Tsume Szer. Márc. 08 2017, 21:42

Kobakhegy. Hiú ábrándok, tört remények. Vajon ez a hely miféle csodákat, vagy rémségeket kínál a rosszcsontoknak?
Vajon találkoztok-e a vidám manócsépelés és a kevésbé vidám hascsikarás közepette a Legendával, mely e helyet övezi?
Vad, zord szél kél. Vonyítva robog végig a tájon, felverve a havat, s olyan porzó fehér függönyt emelve, hogy még az orrotokig sem láttok, s ha füleltek, a vihar üvöltésébe mintha különös hangok vegyülnének....
Mindegy hogy épp hol álltok, mindegy hogy fenn vagy lenn, kültéren vagy beltéren, a Kobakhegyen egyetlen akarat mozgatja az eseményeket, s mindőtöket körbeölel a szúrós fehérség, s lám már halljátok, hogy a hang nem más, mint nevetés. Valami különös, gúnyos kacaj, mely minden pillanattal hangosabb. Mintha közeledne, vagy tán ti közelednétek... hiszen e mindent betöltő hideg fehérségben már a talpatok alatt sem érzitek a talajt...
Aztán a kacagás véget ér, és egy morcos hang csattan.
- NA!- lábatok keményen dobban valami fás, kongó hangot hallató felületen.
- Szemeket nyitni, füleket hegyezni! - Körülöttetek egy szikár, hatalmas termetű alak járkál. Mintha mindőtöket szemügyre venne, mielőtt valamivel távolabb megáll. Már teljes rémisztő pompájában láthatjátok őt, a Grincset, aki egy kidőlt, megtépázott óriási karácsonyfa törzsén fogad titeket... s a törzs körül megannyi színes ajándék összetört és széttépett maradványa hever félredobva.. Ez lesz vajon a ti sorsotok is?
- Néztem, ahogy az ostoba Nagyszakállú még ostobább manóival szenvedtetek.. Néztem, mennyire vagytok rosszcsontok.. hogy képesek lesztek-e arra, hogy a seregemmé váljatok, és végleg eltöröljük a Karácsonyt.- A fenyő száraz lombja megrezdül, majd egy kakukkos óra sikít bele a Grincs monológjába.
-NA!- rivall rá, majd egy pillanat alatt mintha megnyugodna.. Talán.
- Tudom, tudom. Már vége a Karácsonynak. A nagy terveknek. Szóval nincs szükség seregre, se arra, hogy bizonyítsatok. -morcos képe mintha az idő kíméletlen múlását is a nyakatokba varrná.
- De.. mivel felgyalogoltatok a Hegyre.. és mert.. szórakoztatóak voltatok... Rosszcsontok, halljam a kívánságaitok, mielőtt az óra a Húsvétot kakukkolja! - s ha kívánságaitok elrebegtétek, a fehér szél visszarepít titeket a hegy lábához.

// Kedves Kobakhegyiek, ha még nem kívántatok máshol, itt az ideje, hogy megtegyétek, mondjátok el a Grincsnek mire vágytok, s lássátok, mi teljesül belőle.
Ezen felül, hála a hegymenetnek, akár alatta, akár felette tettétek +1 ch a jutalmatok
Arata, tekintve hogy már kívánt máshol, csak az extra ch-t zsebeli be Smile

//

**Shihouin Aki** Csüt. Márc. 09 2017, 18:35

Feszülten állok a hegy tetején, számszeríjjam az út irányába szegezem. Hallom amint a közeledők léptei egyre erősebbek, hallom a manók eszeveszett lihegését, hallom az ismeretlen férfi fegyvereinek csörgését, hallom a süvítő szél egyre csak erősödő hangját. Sok mindent hallok, azonban a látási viszonyok egyre inkább csökkennek. Ahogy a szél kezd jobban és jobban fújni, úgy kavarja fel a havat, - mely fehér lepelként teríti be a talajt a lábunk alatt - ahogy csak kedve tartja, hisz semmi sem akadályozza meg ebben. Ugyan ki is tehetné meg, hisz az anyatermészet útjába senki sem állhat, csak saját maga.

Az egyre csak kavargó hóban állva próbálom összpontosítani látásom, hogy időben lőhessek a célpontra, azonban felismervén, hogy lassan már az orromig se látok, inkább leengedem fegyverem és megpróbálok védekezésre át állni. Jobb kezemet oda emelem csuklyám szélére, majd lejjebb húzva azt, biztosítok egy kis fedezéket szemeimnek a hó elől. A hideg már csontig hatol, nem épp ilyen környékre készültem, ez látszik az öltözékemen. Enek ellenére mégsem remegek, hisz a helyzetnek köszönhetően rengeteg adrenalin szabadult fel testemben, minek következtében drasztikusan megnőtt a vérnyomásom, ezáltal a testhőmérsékletem is felszökött. A hideg e legkisebb gondom, ugyanis a kavargó hót már-már akkora erővel fújja a szél, hogy annak érintése szúrós, kellemetlen érzést kelt. Ennyit a puha, ropogós hóról, melyben a kölykök oly előszeretettel szeretnek hemperegni. Ez a hely mindent felrúg, mindent amit az ember a karácsonyról hitt. A kedves manó eszeveszett gyilkosként rohannak valami idióta után, aki ahelyett, hogy egyszerűen megölné őket, inkább elrohan. Odalent tombol a boldogság és a karácsonyi hangulat, de idefent a sötétség, a harag és a düh járja át a helyet. Egy olyan boldog hely, mint a Téli falu, mégis miként épülhetett egy ilyen hely mellé? Vagy talán ez a hely pont azért van itt, mert odalent ott a Téli falu? Ez egy örök rejtély marad.

A sötétséget mostanra a tiszta fehérség veszi át, köszönhetően a hónak, mely olyan érzést kelt, mintha valaki szándékosan keringetné kizárólag körülöttem. Amint teljesen elvakít az előbb említett jelenség, hirtelen eltűnik lábam alól a talaj, azonban mégsem érzem, hogy zuhannék.
~Lebegek?~ Fut át agyamon a jogos kérdés, hisz tényleg nincs alattam stabil támasz, a zuhanás érzete meg egyértelműen nem érződik. Mintha valaki megtartana ott.
~Genjutsu?! Fenébe! Ki csinálta? A lány? Lehet, hogy fiatalos külseje volt, azonban nincs kizárva a lehetősége annak, hogy csapdába ejtett minket.~
Próbálom reálisan felmérni a dolgok alakulását, hisz nem természetes dolog, hogy csak úgy állok a nagy büdös semmiben. Ha nem érezném így is magam kellőképp fenyegetve, ráadásnak egy gonosz, szinte kárörvendő kacaj válik hallhatóvá. Egyre csak közelebb és közelebb hallatszik, mintha erre felé tartana a forrása, vagy talán én tartok felé? Minden esetre a hideg kirázz tőle, hisz ez a hang nem emberi, egyértelmű, hogy valami más életforma adja ki.

Már azon kezdeném törni az agyam, hogy miként szabadulok meg innen, mikor a lábam alól koppanás hangja hallatszik. Testsúlyom újfent stabil talajhoz préseli talpaim, majd a hó is egyszer csak eltűnik. Nyomtalanul válik a semmivé, még csak azt sem lehet mondani, hogy elolvadt, hisz nedvesség sem maradt utána. Talán még azt is megkockáztatnám, hogy nem a hó tűnt el, hanem én lettem átragadva egy másik helyre.

Kőrbe pillantva meglátom a manókkal fogócskázó idiótát, a fiatal lányt, egy állatias vonásokkal rendelkező férfit, továbbá még egy utolsó… maszkot viselő, idegent. Úgytűnik együtt kerültünk ide, tehát nem ők csinálták ezt az…. ezt az akármit, hisz ugyan olyan helyzetben vannak mint én.
~Ha már lenne arra lehetőségem, hogy három vadbarmot elmozgassak valahova, akkor egyértelmű, hogy saját magamat egy előnyösebb pozícióba helyezném. Ebből kifolyólag mind a négyen áldozatok vagyunk. Vagyis a tettet valahol…~
Valóban… a tettes ott volt ahova a fejem kaptam. Magam elé tekintve egy hatalmas alakot pillantok meg, ki idegesen járkál fel alá, végigméregetve minket. Egy vaskos, kidőlt, meggyalázott karácsonyfa törzse az, mi a helység túlsó végén van, székként szolgálva ennek a valaminek. Előtte ajándékok, csomagok, díszes papirok foglalnak helyet, na de nem ám a karácsonykor megszokott, ápolt, gondosan elkészített formában. Neeeem, akárcsak a fa, ezek is rossz állapotban vannak, a papírok és csomagolások szét tépve, az ajándékok összetörve, nagyon úgy fest a dolog, hogy az ipse nem csípi a karácsonyt.

Pont végzek a terep felmérésével, mikor a mesékben elő-elő kerülő Grincs szóra emeli a száját. Hatalmas termetéhez, mély és fenyegető hang társul, szinte azonnal felismerem, hogy Ő volt a nemrégiben hallott nevetés forrása. Az alak, kit a továbbiakban is alaknak fogok hívni, hisz nem hiszek a mesékben és hasonlókban, így nem vagyok hajlandó elfogadni sem a híres “Télapó”, sem pedig a kevésbé híres riválisa, a “Grincs” létezését. Na szóval az alak azt állítja, hogy figyelt minket, hogy mennyire vagyunk… rosszcsontok? Ez mégis miféle gyerekes megnevezés? Lényegtelen… tovább… Szóval figyelt minket, hogy miképp boldogulunk a Télapó manóival. Azon mégis mit figyelt, hisz én személy szerint nem is találkoztam velük. Csak látta, hogy jönnek. Nyílván ha rám támadtak volna, akkor hidegvérrel öltem volna meg őket, de erre nem került sor. Az alak említett még valami sereget, mellyel szeretné “eltörölni a karácsonyt.” Monológját az egyik falon logó kakukkos óra akasztja meg, mely hirtelen működésbe lépett. Az alak egyszerűen csak rákiabált, amitől a kis faragott madár visszabújt a helyére.
~Mégis menyi lehet az idő?~
Egy röpke kérdés, mely az események alakulásának - pontosabban az órának - köszönhetően villan át az agyamon. Azonban nincs időm tüzetesebben megnézni az órát, hisz az alak újfent bele kezd a szövegelésbe.
~Bizonyítani? Ha fejbe lövöm a fogócskázó idiótát, akin mellesleg annyi fegyver van mint égen a csillag, akkor azzal bizonyítok? Lényegtelen, hisz mint mondotta, nincs rá szükség.~
Azonban nem csak ez ragadja meg a figyelmem, hisz a “kívánjatok” szó nem igen szerepel a szótáramban. Mint ahogy azt említettem korábban, nemigen hiszek az ilyesmiben, azonban ha már itt vagyok, és ha már tényleg valami furcsaság van a szemem előtt, akkor miért ne?
-Akkor kezdeném is! Ha te valóban teljesítesz egy kívánságot, akkor most figyelj. Adj nekem erőt, mellyel magam mellé állíthatom sors társaim. Veled ellentétben, én valóban szeretnék egy sereget, mellyel elérhetem céljaim. Azonban ehhez előre van szükségem, valamint arra, hogy kilétem titokban maradjon a kéretlen tekintetek előtt. Arcomat fedje rejtély.
Megállok egy pár pillanatra, majd még mielőtt valamelyik másik kezdene bele, vagy az alak szólalna meg, újfent szóra emelem számat.
-Most pedig ki vele, hol a kijárat?

/// Aki a Shoushagan no Jutsu-t // Arc Lehántoló Technikát kéri a Grincstől, továbbá egy kevés erőt. Na hát köszönöm a játékot, én személy szerint élveztem. Sajnálom, hogy így lett vége, pedig már egész komoly kis taktikánk volt a védők ellen.///

**Katsumi Kawachi** Szer. Márc. 15 2017, 07:41

egyik pillanatban még vészjosló erőt érzek, ami rám irányul a következő pillanatban pedig szélvihar támad, ami felveri a havat és gyakorlatilag nullára csökkenti a látótávolságt, az emberben még azt is megkérdőjelezi, hogy létezik-e egyáltalán, mert a hóvihar még a saját testrészeimet is láthatatlanná teszi a számomra, mégis valami furcsa van az egészben, mert nem csak a szél zúgását hallom, hanem valami ismeretlen furcsa hangok is vegyülnek a szélbe. Aztán lassan tisztul a kép és rá kell jönnöm, hogy a hang, ami a viharba keveredett nevetés volt. a következő pillanatban pedig a lábunk koppan és egy hang szól hozzánk. Nem éppen az a barátságos típus, mint a Mikulás, de nem bánom, ahogy a manó megölését sem. viszont szerencsére ő is a lényegre tér eég gyorsan. az eredeti terve az volt, hogy eltörölje a karácsonyt, még ha idénre vége is van, lesz jövőre is és akkor talán sikerülhet neki, de ahhoz erősebbé kell válnia, neki is és nekünk is. Több ötletem is van és szerencsére kívánságot is teljesít ez a zöld alak. Miután az egyikük elmondta a kívánságát én jövök, vagyis ha senki nem áll elő a kérésével, én teszem meg.
- Én jövök sorra, ha más nem teszi. Sok mindent szeretnék, mégis leginkább a falumat szolgálni, kérlek adj erőt, hogy le tudjam győzni ellenségeimet. Egy olyan valamire van szükkségem, ami belőlem indul ki és mindig velem van. Sokat olvastam a jutstsukról, de ez nem érdekel. sok fájdalmat és szenvedést éltem át életemben, szeretném, ha ebből faraghatnék magamnak erőt, hogy szolgálhassam a falumat. pontosan tudom, hogy a falum sosem veti meg az alattomos dolgokat, így amit kérek az talán még elfogadható lesz a számukra, mégha az új vezetés sokkal kevésbé elfogadó ezen eszmékkel szemben, mégis a múltat nem lehet kitörölni.

//szeretném, ha a karakterben elindulna a sötét chakra, elkezdene kialakulni, természetesen játéktéri kijátszással és folyamatos fejlődéssel, nem csak hopp meg van.//

**Hyuuga Shakaku** Kedd Márc. 21 2017, 12:27

A fiatal nő homloka tetejéig felvont szemöldökei alatt elkerekedő szemekkel mered a hegyet kísértése alá vonó Lidércre, viszont nincs sem idejük, sem egyéb lehetőségük a kommunikációra. A felcsapó hóvihar egészen különös jelenségként öleli őket; a hatalmas légmozgás egy pillanatra kilopja a levegőt a tüdejéből is; szemeit, értékes kincseit eltakarni kényszerül, mikor a szélhez hó és jég is párosul.
A tincsei megdermednek, az ajkai elzsibbadnak, orcáját apró tűk szurkálják – aztán hirtelen mindennek vége. Tekintetét futtatva a környezetén némileg meglepődik; ki gondolta volna, hogy létezik egy ilyen lehangolt hely is a világon? Bár már ez a kérdés is mutatja, hogy még sosem járt mások tudatában, oda még sosem volt bezárva... nem baj, ez majd változni fog.
Fejét oldalra biccentve hallgatja végig az előtte szólók kívánságait.
~ A poén az egészben az, hogy ezekben én magam is tudtam volna nekik segíteni... ~ Szemei kaján csillogásának képtelen megálljt parancsolni.
– Nos, Missszter. Magamnak chakrát kérnék, hiszen ez élteti a világunkat, ebből harcolunk, satöbbi, satöbbi, satöbbi; biztos érted a dörgést. Ó, és még valami: ha legközelebb ilyen csihipuhi bandát akarsz összerántani, akkor küldj nyugodtan partihollót, az úgyis megtalál.¹

¹ Utalás kedvenc videósunkra és Kodomora, ha tényleg összejön a szervezet ;D

//A karakteremnek szeretnék chakraszintjéhez hozzáadódó chakrát kérni (miniadatlapon feltüntetett értékként), hiszen a jelenlévők közül mindenki jól tudja, hogy a Gundan2000 program a szívügyem. Köszönjük az átvételt (bár a tervünk tényleg jó lett volna), továbbá az esetleges ajándékokat, pusszcsii!

**Ago** Csüt. Márc. 23 2017, 16:43

Ago mozdult. Az árnyak közül mint a vadra váró predátor, úgy csapott le áldozatára, a manókat idecipelő féregre. Karmait a magasba emelte, és íves ugrással szinte a nyakszirtnél landolt, és egy heves mozdulattal elkaszálta a… levegőt. Ago, akárcsak a fejében fészkelő Fenevad, teljességgel le voltak döbbenve. Korábban ahol álltak, hó fedett mindent, és hideg csípős szél süvített kérlelhetetlenül rázva a gyilkos kabátját. Ago amúgy is utálta ezt, mert így könnyű célpontot jelentett, és az álcája sem lehetett valami hatásos. De most mindez nem számított semmit. Sárga szemével vadul kutatta hova is került, miközben karmait szélesre tárva, egy vadállat ugrásra kész pozíciójába helyezkedett. Lábait megvetette, és így kémlelte a lehetséges veszedelem forrását. De semmi sem érkezet. Ago lassan kezdett megnyugodni. Karmait lassan elernyesztette, és kiegyenesedett. fejét felszegve kutatott valamiféle kijárat után. Lassan tett előre egy lépést…
Hangos nevetés hasított a levegőbe, megrémítve Agot, és a benne fészkelő Lényt. Mind a ketten azonnal visszatértek a támadópózba, és vicsorogva meredtek a hang irányába. Ago sosem érezte a benne lévő ösztönösséget ennyire megadónak. Mármint ebben az esetben a kettejük agya egyszerre zakatolt, és így szinte olvastak a másik gondolatában. Ritka egy alkalom ez meg kell hagyni.
A nevetés lassan elhalt és a gazdája most beszélni kezdett.
Majd a következő pillanatban ott találta magát a többiek közt, és velük szemben egy hatamas szőrös zöld alakot.
~ Mi a faszom vagy te?! ~
Undor; Halál; Gyilkosság; Vér; Rossz íz;
~ Gondoltam… nem lenne finom, ha felfalnánk… de még megölhetjük nem?~
Helyeslés; Agresszió; Vérszag;
Ago nem is teketóriázott tovább, el is rugaszkodott a földtől… Vagyis megpróbált. A lábát valami a padlóhoz kötötte, amíg az a valami beszélt. Nem tudott semerre sem menekülni. A páni félelem azonnal megszállta az agyát, és a Lénnyel együtt sikoltozni kezdett a fejében az összes hang ami azt hallatta: Fuss! Menekülj! Meghalsz! Ölj! Végezz vele!
Ago karmaival a fejéhez kapott, és szinte a saját húsába mart. De a karmok pár miliméterre a koponyájától megálltak, és egy láthatatlan falat kezdett kaparni. Ettől még jobban megijedt. Ez a valami nem csak a térre, de rá is olyan hatással van ami ellen nem tud mit tenni. Lassa átsodródott az őrület és az öntudatlanság határára. Fejében másodpercenként váltott irányítást a tudat, és a Bestia, de egyikük sem tudott mit tenni. A test a földre csuklott, mintha egy bábot ejtene el a játékos, és mindeközben némán sikoltott. Talán ennél kevésbé félelmetesebb látvány létezik. Amikor egy ereje teljében lévő ember a térdére zuhan, és a fejét karmolássza, miközben a szeme kidülledt, és némán üvölt a fejében lévő hangoktól.
De úgy nézett ki mindez egy percig sem zavarta a Grincset. De az utolsó szava, mintha beleégett volna a tudatába a fiatal gyilkosnak. „Kívánság”. Ez úgy zengett a tudatában, hogy asz összes többi hang elhalt mellette, és még akkor is vízhangzott, amikor a szörny abbahagyta a beszédet. Ago előrebukott és egyszerre kiáltva némán, és egyszerre mutatva szinte rimánkodott a fogvatartójának. Sárga szemébe páni rettegés látszódott, miközben saját váladékában ázó gyolcsán keresztül zilált.

Eressz el! Engedj el! Nem Halhatok meg!

// Köszönöm a rövidke de mégis élvezetes körváltásokat ^^ Ago esetében szeretném teljesen az elbíráló személyre bízni, hogyan is reagál a Grincs Ago szavaira Ez lehet akár negatív, akár pozitív kimenetel is Boldog karács...húsvétot srácok //

**Itanashi** Szomb. Ápr. 22 2017, 01:12

A díszes kis csapat közé ugorva, már tudta jól, miféle személyek között ért földet. A bizsergő érzés leginkább a fiatal nő felől érkezett, kinek vörös hajára a pap emlékezett. Némiképp felizzította a Naka névre hallgató személy mellkasára helyezett pecsétjét, hogy valóban megbizonyosodhasson efelől. Érezte, hogy vannak még rajtuk kívül mások is a környéken, azonban az időjárás, mintha megváltozott volna. Vad viharként zúdította a természet minden haragját, s kegyetlenül nyelte el a kisebb csoportot. A kavargó szélvész végül mintha foszlani kezdett volna, s amilyen gyorsan érte el a papot, olyan gyorsan tűnt el. Itanashi egy nagyobb teremben találta magát. Miféle technika lehetett ez?
Miközben a jashinista álarcának üregeiből vizsgálta az új környezetet, egy rendkívül különös hangon megszólaló idegen rikkantott. A pap reflexszerűen fordult a forrás felé, majd meglátta azt a...valamit. Nagy volt és szőrös, és rendkívül elütő zöld színe volt. Valamiféle Ninjuu lehetett. Itanashi teljes testével fordult a szintén magas, ám vékonyka lény felé.
~Nem, ez még Ninjuunak is ronda. ~ jegyzete meg magában, miközben az idegen szavait hallgatta.
A zöld szőrrel borított lény nagyszájúról, karácsonyról és egyéb olyan különös szavakkal illette beszédét, amely végül emlékeztette Itanashit Manabu szavaira.
- A Grincs az egyetlen, aki képes szembeszállni vele. A Kobakhegyek találod, a távoli vidékek legmagasabb csúcsán. Ám vigyázz, Itanashi. Az a hely számos olyan dolgot tartogat, mely úgymond, szokatlan. Nem a shinobik lakta terület, de még csak civil lakosságnak sem hívnám. Más népek lakják azt a területet. Keresd meg őt, Itanashi.

A jashinista pap immáron tudta, küldetésének ezen része sikerrel zárult. Megtalálta a Grincset. Most pedig meg kell tudnia mindent, amit a Grincs Yogensharól tud. Egykoron egy oldalon harcoltak, mikor a világot a Fény és a Sötétség szelte ketté. Amikor nem volt semleges oldal. Mikor az egész világ lángokban állt. A Grincs ismerte Yogenshat. Talán tudja, merre találhatja.
Itanashi megvárta, míg az emberek egymás után közelebb léptek, majd feltették kívánságukat. Ugyan Itanashi nem hitt a varázslatokban, mégis, az Isteni hatalom számos formájával találkozott már, s mivel ez volt az egyetlen lehetősége, kivárta, amíg az utolsó ember is befejezi mondandóját, s a süvítő szélvihar ismét eltüntette, közelebb lépett.
- Grincs. Ha jól tudom, ön több, mint száz éve egy seregben szolgált Yogenshaval. Ismerős a neve? A nevem Itanashi, Jashin papja. Hosszú utat tettem meg, hogy rábukkanhassak erre a helyre. Jashin akaratát hordozom magammal. Egykoron az Ő és az ön akarata közös volt. Ez a kötelék megmaradt, s most úgy tűnik, az égiek akarata, hogy a történelem megismételhesse önmagát.A felhők már gyülekeznek, s mire a zászlók eggyé válnak, meg kell találnom őt, hogy bevégezhessem küldetésem. A próféta, hol van most? Yogensha, Jashin legfőbb hadvezére, hol nyugszik most? Van bármilyen módja is, hogy elérhessem őt? Beszélni akarok Yogenshaval - mondta ki hát kívánságát, majd megvárta a Grincs válaszát, végül a szélviharral visszajutott a hegy tetejére. Nem kívánt tovább szocializálódni a tömeggel, a feladatát, immáron befejezte, s most visszatérhet a Vér Templomába. Vajon Naka itt van még? Nem érzi már a jelenlétét.

Inuzuka Tsume Vas. Május 14 2017, 23:36

Közületek az első, aki elég bátor vagy tán botor volt, hogy higgyen e lénynek, és az aranyhalacska- szerű kívánságteljesítő szerepének, nem volt más, mint Shihouin Aki.
- Erőt.. AZ rád fér, igen, rád fér barátocskám. Jövőre ugyanitt kell lenned. Erősebben. Elvetemültebben.. Hozd azt a sereget.. Mert azt az ostoba Szakállat le kell taszítania trónról.- szüntelen járkálását megszakítja melletted, s lehatol hozzád. Szemei rád merednek.
-Szóval erőt.. hm.. szép.. szép.. Már látom mire vágysz. - egyik kezét kinyújtja a törzsön túlra, az összetört ajándékok felé, s ahogy megmozgatja ujjait, hallod, halljátok a csörgést, ahogy az ajándékok maradványai megmozdulnak, majd a színes papírok közül éles kis szilánkok emelkednek.
- Kérted. Megkapod. -villan élesen a szeme, majd ujjainak kis mozdulatára a szilánkok, s velük a jeges szél az arcodba csap, s máris érzed a fájdalmat és a véred illatát, ahogy a darabok felsértik, végigdarálják az arcod, megfosztva a bőrtől, felszaggatva az izmokat...
-Arcod immár rejtély fedi... -hallod még az egy, ugatásszerű kacajt. Aztán a szél felemeli a tested is, és eltűnsz a színről, csak némi vért hagysz hátra, amit a száraz fatörzs mohón fogad magába.
A hegy lábánál eszmélsz.

// A technikát megkapod, írd fel szépen Smile

Ne aggódj, nem arcot cseréltél el sok lehetséges arcért, a fizimiskád meggyógyul, de kezedbe adom a döntést, hogy arcod az eredeti, vagy egy egészen új lesz ( amennyiben igen, bővítményt kérünk róla). //

Szinte el sem tűnt még az előd, Kawachi te kerülsz sorra. A Grincs ismét felemelkedett, s magasról néz le rád, szinte beburkolózva a jeges szél fehérségébe, miközben kívánságod előadod.
- ARCÁTLAN! Nem tudsz semmit arról, amit most kérni szándékozol! -csattan ingerülten.
- Hol van benned a gonoszság? HOL? Rosszcsont vagy most. Azt látom. De amit nem mondtál ki.. ami ott van fogaid ketrecében, az olyan rettenetes erő, amire nem állsz készen. -dobban melletted a lába, mintha össze akarna taposni arcátlan kérésedért... de más történik. Lehajol és megragad. Felemel az arca elé. Érzed a szagot, mely körül öleli. Romlás.. pusztulás. Vajon most felfal? Eltűntet a színről?
Nem. Ki tudja milyen okból, de nem pusztít el azon nyomban.
-Egy év múlva térj vissza.. Lássuk mi lett belőled akkor. Lássuk megéri-e foglalkozni veled... De most ne kérj olyat, amire sem a tested sem a lelked nem kész, mert az, ha ragaszkodsz hozzá, fájdalmas és azonnali halálod lesz. Persze.. szórakoztató lenne, meg kell hagyni, látni hogy miféle kínok közt vergődsz... Hehehe...
- De ne hidd, hogyha eléred, az megvédi a falud. Nem. Lépj a pusztulás útjára, ha ezt akarod. Add el a lelked érte. Légy hű katonája a szenvedésnek.. És ha tested is megtört.. akkor talán.. akkor talán eléred, de rá fogsz jönni, hogy nem lesz semmi, amit meg akarnál védeni. De most, ez nem olyan kérés amit kiérdemeltél, te manókkal játszadozó szertelen ostoba! - vicsorát egész az arcodba tolja, majd ismét hátrébb húzódik.
- De.. lásd, kivel van dolgod... Kapsz valamit. Ha ez kell, hogy jobb katona légy a seregeben.. adok neked valamit. Használd csak.. és vetkőzd le az emberséged.. Dobd el a lelked a gonoszságért.- másik kezét föléd emeli, s ha kinyújtod kezeid, egy apró, fekete gyöngyöt pottyant bele.
- Ez itt.. a meg nem érdemelt, de elnyert jutalmad. Egyszer, mikor szükséged lesz rá, de csak egyetlen egyszer.. roppantsd össze a tenyeredben.
Azzal nemes egyszerűséggel elhajít a semmibe. Mielőtt földet érnél, felkap a jeges szél, és ott, a hegy lábánál dob le a hóba.

//A fekete gyöngy könnyen összeroppantható a kezeddel, és egyetlen technika koncentrálódik benne. Egyszer használhatod, de nem teszi lehetővé hogy sötét chakrát bármilyen más módon alkalmazz, vagy elindítsd magadban, a technika a gyöngyben és nem benned koncentrálódik, a benne foglalt chakrát nem tudod másként kinyerni, vagy a sajátoddal keverni.
A sötét chakrát a játéktéren kell kiérdemelned és kérvényezned kell mint bármilyen egyéb engedélyköteles dolgot.
Ami a technikát illeti, a következőt kapod, DE korlátozásokkal:

Kagaishaken // Támadó Kard
A Ninja képes a Sötét Chakrából több hegyes támadó nyúlványt létrehozni, amivel akár több ellenfelet is átszúrhat, vagy ártalmatlaníthat.

Chakraszint: 550

Besorolás: A

Korlátozások:
- egy alkalommal használható
- egyetlen nyúlvány jön létre
- egy ellenfél ellen alkalmazható
- egyetlen támadás kivitelezhető vele
- a támadás ereje a technika minimumszintje szerint jön létre, nem erősíthető.
- A gyöngynek össze kell roppannia az aktiváláshoz
Továbbá, a felhasználást jelezned kell, és természetesen az adatlapon linkelni majd a kalandot ahol történt. //

- Na, ki maradt még? - nézett ezek után körbe a Grincs, tekintete pedig megakadt a legcukrosabb borsón a Kobakhegyiek közül. Szívetekig látó tekintetének kereszttüzébe ezúttal BOOM! Shakalaka került.
- Aprónép...hmhm.. nagy...adottságokkal. Mit kérsz? - lépett közelebb, mire kissé megdőlt alattatok a fatörzs.
- Mulatságot, azt ígérhetek. Lesz még. Hollót.. majd meglátjuk. Kellenek partifalatok is emberleány... -vigyorodott el, megvillantva fogait. Vajon mit eszik?
-Szóval erőt kérsz.. Csak erőt. Kicsi karba kell sok nafta... így lesz a Szakáll végül hulla. - lépkedett távolabb, majd a fenyőtűk közé nyúlt, és két lépéssel később ismét ott állt előtted.
- Fogd és edd.- szórt a kezedbe egy halom piros kalapos, pettyes fehér gombát, amit még soha nem láttál azelőtt. A gomba íze kegyetlen rossz, a gyomrod is megforgatja, mégis érzed, ahogy minden darab erővel tölt el, ami a tiéd marad. A Grincs mohón lesi, ahogy falatozol... majd mikor végeztél, kezébe vesz, feldob és tenyerét összecsapja körülötted. Ezt már nem érzed. A hegy lábánál találod magad.

// A jutalmad +18 ch +5 TJP//

A Grincs ezt követően Agora tekint. Látja azt a másfajta erőt, ami benne lakozik. Zöld ábrázata vad vigyorba szalad. Végre. Egy vadász. Ezzel talán kezdhetne valamit. Lassan ereszkedett le hozzá. Ugyan miért akarna megrémíteni egy ilyen vad szerzetet? Jó katona lesz belőle.. jó... A Zöldet láthatóan érdekelte és szórakoztatta az Agoban dúló harc, az arcra kiült páni félelem és fájdalom, ami annyira különbözött attól, amit az ép tudattal élő unalmas emberek produkálnak.
- Most.. Itt vagy.- mondta a Zöld, nyugodt hangon, az emberizinket vizslatva.
- Nem öllek meg. Hasznos teremtmény vagy. Hamarosan elmehetsz. De előbb... - A kívánság, amit benne látott, könnyen teljesíthető és rémesen unalmas volt. Most, mikor volt még hatalma gondoskodnia kellett a jövőről. Most kellett gondolnia arra a napra. mikor a Szakáll ellen küldheti katonáit.. És ez itt, ez jó katona lesz. Na de, mi legyen az ajándékkal? A grincs felállt, és a jeges szelet hívta magához. Kedves, jeges szelét.
- Ago, Harcosom.. Vedd az ajándékom, és térj vissza hozzám egy év múlva, hogy a harcom támogasd. - A szél szúrós volt és karcos, ahogy kezeid körül kavargott. Érezted a kegyetlen hideget, ami körülvette ujjaid.. majd a fájdalmat. A jég a bőröd alá kapott, s elmerült húsodban. Maradnak még ujjaid ezek után vajon?
A szél aztán tovább haladt. Egész tested körbeölelte, s elborította. Hallottad ropogni a csontjaid, s néhány inad pendülni, ahogy tested mozogni kezdett. Vajon mi történik? Kirántja belőled a bestiádat? Ilyen egyszerűen? Nem láttál a fehérségben semmit, de érezted a vér illatát. Majd a változás megállt.. Visszaalakult. A jég egészen visszahúzódott, s csak bal öklöd borította be már csupán a hideg...
És valami más volt... Valami új tudás vert benned gyökeret.
Mikor összeszedted magad, rájöttél, hogy már nem a Grincs előtt állsz: a hegy lábánál, a hóban feküdtél.

// Ajándékod a következő technika:
Shikyaku no Jutsu // Négy Láb Technika
Főként az állathasználó ninják ismerik ezt a technikát, ugyanis ez elengedhetetlen a speciális közös Taijutsujaikhoz. A technika lényege, hogy a használó felveszi egy bizonyos állat tulajdonságait. Például ha a kutyák tulajdonságát veszi fel, akkor az érzékei kiélesednek, reflexei megjavulnak és a sebessége is igen nagy mértékben nő.
A technika egyetlen hátránya hogy kissé meggondolatlanná teszi a használót. A technika sokszori használatával a használó érzékei alapjáraton is a technika használata nélkül is felerősödnek.
Chakraszint: 110
Besorolás: D

És még valami: Bal kezedben egy jégből készült tükör lapult. Rajta egy szívélyes üzenettel:
"Ereszd el! Engedd el! Halj meg, ha gyenge vagy!"
Tisztában vagy vele, hogy a tükör lehetővé teszi, hogy szembenézz belső szörnyetegeddel, elengedd őt, és párbajra hívd. Amennyiben legyőzöd, bezárhatod a tükörbe, ha nem, te lehetsz a foglya..

Légy szíves az aláírásodban is linkelni az adatlapod ^^ //

Ketten maradtatok. Itanashi és a Grincs. A Zöld téged figyelt. Várta a kívánságot, de mikor megszólaltál, kelletlen képet vágott.
- Eh micsoda unalmas szavak. Ugyan mit érdekelhet téged, mi volt több mint száz éve? Ugyan mit érdekelne engem? Most most van. A világ unalmas és olyan semmilyen, hála a Szakállnak. Felesleges visszanézni, sok a tennivaló. Ami volt, elmúlt. Aki volt, elmúlt. A nevek már nem számítanak. Kívánságot mondj ember, mielőtt elvesztem a türelmem! - ereszkedett le az ágak között álló roppant trónra, amit csupa összetört ajándék alkotott,miközben folytattad szavaid.
- Beszélni... beszélni valakivel, aki már nem beszél.. Hm.. - recsegve-ropogva emelkedett fel.
- Kövess.- ezzel elindult a törzs vége felé, a sötétbe vesző semmibe, de lába alatt, lábad alatt a kiszáradt fenyő új utat alkotott.
- Nem foglak tudni elvinni hozzá. Egyetlen dolgot tudok ajánlani. Hogy beszélhess vele, hacsak... hacsak nem tagadja meg, vagy a világ névtelen fenntartói nem szólnak közbe. - letértetek az útról,a táj átalakult. Poros, szürke dobozok közt haladtatok. Hatalmasak voltak. De a Grincs könnyen felérte őket, s az egyik doboznál megállt.
-Várj egy kicsit, Ember. Sok.. nagyon sok dolgot elhagynak az emberek...- ezzel felnyúlt az egyik dobozhoz és kutakodni kezdett benne. Sűrű por hullott rád, de hamarosan a Grincs átadott neked egy csiricsáré, de megfakult dobozt. Mikor kinyitottad, valamiféle gyerekjáték, egy rugós bohóc pattant elő a fedél alól, ruhájára viszont egy farkast formázó, sárga topáz szemekkel ellátott acél pecsétgyűrűt rögzítették.
-Itt az ajándékod. Vidd a gyűrűt. -azzal sűrű, szürke port fújt az arcodba, s mire kidörgölted a szemedből, a hegy lábánál álltál.

//A gyűrű Yogensha tulajdona volt valaha. Jelét a farkas fejére véste. A gyűrű lehetővé teszi, hogy meditációba merülve újraélj egy pillanatot az életéből, és feltegyél egy kérdést, amire a meditációban választ kaphatsz. Mivel nem temették el vele, a gyűrű nem tudja hol nyugszik, de egyéb útmutatást kaphatsz tőle. Erre három lehetőséged van. Utána a gyűrű már nem tud visszavinni, mert csak keveset őriz ennyi idő után Yogensha lenyomatából. A gyűrű farkasa azonban megmarad, értelmes lény. //

Ajánlott tartalom

A Kobakhegy

A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy

Re: A Kobakhegy