Himura Akashi
2 posters
1 / 1 oldal
Himura Akashi
Himura Akashi Vas. Márc. 05 2017, 09:09
// Elemek Misztériuma bővítmény //
Helyszín: Konoha
Idő: A bővített játék folytatása, ugyanazon a napon, este.
Magányomban sétáltam haza, a szél volt egyetlen útitársam. Fáradt voltam, fejem üresen kongott, kezeim a zsebemben pihentek, úgy ballagtam az utcákon keresztül. Szótlan értem haza, minden kedvem elszállt, Yume... egyszerre utáltam, amilyen, és voltam belé esve, szintén azért, amilyen. Fel sem bírtam igazán fogni, hogy ez lehetséges-e egyáltalán. Anyu vacsorával fogadott, jól sejtette, hogy farkasok éhsége sem érhet fel az enyémmel, az elém pakolt finomságokat egytől-egyik pusztítottam el, és már a következő után pislogtam, közben mesélni kezdtem.
Helyszín: Konoha
Idő: A bővített játék folytatása, ugyanazon a napon, este.
Magányomban sétáltam haza, a szél volt egyetlen útitársam. Fáradt voltam, fejem üresen kongott, kezeim a zsebemben pihentek, úgy ballagtam az utcákon keresztül. Szótlan értem haza, minden kedvem elszállt, Yume... egyszerre utáltam, amilyen, és voltam belé esve, szintén azért, amilyen. Fel sem bírtam igazán fogni, hogy ez lehetséges-e egyáltalán. Anyu vacsorával fogadott, jól sejtette, hogy farkasok éhsége sem érhet fel az enyémmel, az elém pakolt finomságokat egytől-egyik pusztítottam el, és már a következő után pislogtam, közben mesélni kezdtem.
- Ma... senseim lett Anyu.
- Na! Az nagyszerű... - de arcán látszott, hogy aggódik értem. Látta rajtam, hogy nem stimmel minden. - ... de ahogy látom, valami bánt. - tette vállamra a kezét.
- Igen... mert Yume-sensei olyan... rideg. Én hiába próbáltam beszélni, mondhattam bármit, komolyabb reakciót csupán egyszer sikerült kicsikarnom belőle, amikor kijelentettem, hogy feleségül veszem. - mondtam, átgondolatlanul az igazat, és hangvételem a lehető legnyugodtabb volt, amely még egy lapáttal dobott a keltett hatáson.
- Szívem... Yume-sensei mennyi idős is?
- Nem tudom, úgy 20 körül.
- És te mennyi vagy? - tette fel a költői kérdést. Tudtam mire céloz ezzel.
- Nem tehetek róla.... - motyogtam, és felbattyogtam a szobámba. Pár perc múlva csak lesétáltam, hogy beszéljük át ezt... mert tanácstalan voltam, és Anyu ezekben zseni volt.
Fáradtan huppantam le az ágyamra, és a végében pihenő párnák ellenálhatatlanul hívogattak, térjek végre az álmok birodalmába. Engedni is akartam a kísértésnek, ugyanis fárasztó egy napom volt, amely még koránt sem ért véget. Az ágyamon ugyanis egy naplót találtam, ezért meg is ragadtam a gerincénél, és a szememet dörzsölve, kómás fejjel battyogtam le az emeletről, hogy megkérdezzem Anyut, ugyan mit keres ez itt, és kié... esetleg nem hiányzik-e valakinek. Ahogy megpillantott, lágy mosoly ült ki az arcára, de nem szólt semmit, pedig tudtam, hogy látta a kezemben hurcibált könyvet.
- Lapozz bele. - mosolyogta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Bólintottam, és a konyha felé vettem az irányt. Miközben a teámat csináltam, és vártam, hogy a víz végre bugyogva forrjon, nem bírtam magammal, és a rejtélyes naplóhoz léptem. Kihajtottam egy tetszőleges oldalon, és a lapjain csupa megformált, gyönyörű íráskép fogadott. Megvontam a vállam, úgy gondoltam, holnap is ráér, mára Yume-sensei kihajtott rendesen, és nem vagyok róla meggyőződve, hogy a holnapom szabad lenne. Ki kellett pihennem magamat, de ahogy hajtottam vissza a fedőlapot, mintha a nevem szerepelt volna az írásban, amit csak futólag pillantottam meg. Idegesen lapoztam fel az említett oldalt... és nem tévedtem, valóban a nevem szerepelt ott. Szemeimmel azonnal falni kezdtem a betűket.
"Kedves Naplóm,
A mai nap sírt még az ég is... és én is sírtam. A papának el kellett mennie, de anyu azt mondta, hogy fentről vigyázni fog rám. Hol van az a fent? Szerinted én is fel tudok mászni oda?"- itt megálltam az olvasásban. Szemeim kerek formát öltöttek, és már magam is hangosnak gondoltam a saját szuszogásomat. A víz közben már javában forrt, kapkodva nyúltam az edényért, ki ne fusson. Felszisszentem, ahogy megsütött, azonnal lekapcsoltam a tüzet, és már futottam is a csaphoz, hogy hideg víz alá dugjam a megsérült ujjamat. Végül kisebb áldozat utján, de végre a teámat is elkészítettem. Egyik kezemben a naplóval, másikban a bögrémmel rohantam fel a szobámba, és útközben hallottam Anyu kuncogását. Ő is tudta. Talán Ő már biztosan elolvasta, talán napokkal ezelőtt, talán már hetekkel, hónapokkal.
Ledobtam magam az ágyamra, és ismét belelapoztam a kezemben tartott kincsbe, ismét oda, ahol az előbb jártam, de előbb a teámnak is kerestem helyet, és még mielőtt nagyon belelendültem volna, ablakot nyitottam, hogy a kellemes tavaszi szelő is helyet kapjon a szobámba, hátha őt is érdekli, mi érdekeset olvashatok.
"Anyu szerint idővel mindenki feljut oda, de azt is mondja az anyu, hogy ne akarjak oda sietni. Szomorú lenne, ha annyira sietnék a papához, hogy közben elfeletkeznék az anyuról. Pedig én sose feletkezek el senkiről, de nem ám. Emlékszel, hogy meséltem a papa egyik történetét? Nem azt te butus, azt, amikor elmesélte, hogy van valahol egy testvérem."
A szívem nagyot dobbant. A kicsi Amaya szavai... ez... az Ő naplója volt. Ezért mondta volna Anyu, hogy érdemes lesz elolvasnom? Elcsendesedett minden, a szellő sem libegtette a függönyt, a tücskök sem ciripeltek, a fények az utcákon pedig kialudtak már. Aludnom kellett volna már régen, de csak olvastam, és olvastam a sorokat megállás nélkül. Volt, ahhol magam is mosolyogtam, de hullott könnyem is, egyszerre voltam vidám, és szomorú. Mire a végére értem, minden álmatagságom elszállott, és buzgón keresni kezdtem egy tollat. Az előbb említett íróeszköz repült felém, reflexből elkaptam, mégha egy pillanatra kétséges is volt, hogy nem a földön landol-e. Anyu dobta, aki eddig az ajtónak támaszkodva figyelt némán... észre sem vettem, hogy itt volt. Mellém lépett, és egy csókot nyomott a homlokomra.
- Aztán ne legyél fent túl sokáig, holnap is lesz nap. - mosolyogta, és magamra hagyott, a gondolataimmal együtt. Olyan bőszen akartam írni a naplóba, hogy amikor már a kezemben volt az íróeszköz, és valóban ott voltam, hogy írjak, hirtelen megtorpantam... mert hát ugyan mit írjak? Mit írhatnék Amaya régi naplójába? Az ötlet egy újabb, kellemes szellővel érkezett, így bele is kezdtem az írogatásba.
"Kedves Amy,
Rég beszéltünk... " - itt megálltam.
~ Ez így nem lesz jó... hogy a francba kezdjek neki? - töprengtem magamban. Az ötlet végül... a legegyszerűbb, legprimitívebb volt. Hát az elején. Megvakartam a tarkómat, kerestem egy pillanatra a szavakat, de ahogy írni kezdtem, és belelendültem, már minden jött magától.
"Kedves Amy,
A mai nap reggelén furcsa levelet kaptam. Képzeld, se név, se semmi nem szerepelt rajta... egy időpont, és egy helyszín kivételével. Találkozásra hívtak, de minden információt mellőztek, ezért kissé kétkedve indultam neki. Képzeld, senseim lett. Ez a titokzatos idegen Yume-sensei volt, akit nem ismersz, talán jobb is. Fura egy alak. Nos... hogy mindent megérts, elmesélem, mi is történt ma.
Reggel sírva ébredtem... tudod, nagyon hiányzol. Én is szeretnélek látni téged, de nem így Amy... az álmok gonosz dolgok, és elferdítenek mindent. Megegyezhetünk? Remek! Szóval felébredtem, Anyu pedig megint a kedvencemet csinálta reggelire. Kár, hogy nem csinált többet, de mindegy is, a lényeg az volt, hogy ezt a bizonyos levelet láttam az asztalon. Anyu nem olvasott bele, de van egy sejtésem, hogy nagyon is tudja, miért kellett elmennem, hiszen meg sem szólt, amikor estefelé értem csak haza. Az is lehet, hogy ismeri Yume-senseit, nem tudom. Szóval Yume-sensei. Be kell valljam, az a nő... a legnagyobb kérdőjel számomra. Fiatal, és gyönyörű... ami azt illeti, ez egy boszorka. Mégis, kell nekem az a nő, úgyhogy feleségül fogom venni, legyen bármi is az ára."
Igen... naív kölyökként egy szép nőt látni... furcsa dolgokat vált ki a fiatal szívekből. Mindenesetre én elhatároztam magamban, ha kell 100 évet is várok erre a boszorkára.
"Yume-sensei arrogáns, és rideg, de valahogy mégis gondoskodó, és segítőkész. Szóval Yume-senseivel voltam egész nap. Kezdetben az agyamra ment. De valahol rájöttem, hogy szükségem van rá, és ahogy teltek az órák, ez az érzés egyre erősebb lett. Képzeld, elmeséltem mindezt Anyunak. Szerinte Yume-sensei túl öreg hozzám, és jót kuncogott rajtam. Biztos azt hiszi, vicceltem. Mindenesetre, ma Yume-senseivel tanultam. Egészen más... az Akadémiához közel sem hasonlítható volt. Nem beszélt mellé, nem papolt el mindent tízszer, mintha buta lennék. Megtanított járni a fán, és a vizen. Képzeld, nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Bár te biztos tudod, hiszen te is mind tudtad ezeket. De valahogy mindenben bénáztam. A fáról folyton leestem, és amikor már ment, egy pillanatra nem koncentráltam, és máris lezúgtam a fáról. A vízen járás még ennél is szégyenteljesebb volt, belerúgtam egy kőbe, és amiatt estem a vízbe már legalább századjára is. Mindenesetre, hellyel-közzel, de ment a dolog. Az igazán érdekes viszont az volt, hogy a tűz az elsődleges elemem. Neked is az volt. Nem is tudtam, hogy képes vagyok tüzet csinálni a kezemmel. Igaz, sok időbe került, de sikerült egy levelet elégetnem. Utólag, elég bénán hangzik... de Yume-sensei ezt szabta ki feladatul. Ja igen, azt mondtam neki, ha le tudom nyomni szkanderban, akkor hozzám kell jönnie feleségül, mire egy tömör sziklát tört össze a puszta kezével. Nem volt túl bizalomgerjesztő. Anyu mikor meghallotta, sírt a nevetéstől. Pedig teljesen fair ajánlat volt, nem? Szurkolj nekem! Mától írni fogok neked minden nap.
Aláírás: Akashi"
Még vetettem egy utolsó pillantást az irományomra, mielőtt a sötétség magával ragadt volna. Csupán éreztem, ahogy az ágyba zuhanok, megannyi puha párna közé, képtelen voltam a szememet nyitva tartani, az álom ellen harcolni. Eldőltem, akár egy krumplis zsák, és a sötétséggel együtt fény jött el. Lehunyva szememet egy erdőben találtam magam, megannyi bambusszal körül véve... felpillantottam, és Ő visszamosolygott rám. Fehér kimonot viselt, haja lazán ki volt engedve, és könnyedén lépkedett a levegőben, mintha csak az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Elém érkezvén jobb kezét az arcomra helyezte, majd magához húzta a fejem, úgy, hogy a homlokunk érjen össze.
- Lapozz bele. - mosolyogta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Bólintottam, és a konyha felé vettem az irányt. Miközben a teámat csináltam, és vártam, hogy a víz végre bugyogva forrjon, nem bírtam magammal, és a rejtélyes naplóhoz léptem. Kihajtottam egy tetszőleges oldalon, és a lapjain csupa megformált, gyönyörű íráskép fogadott. Megvontam a vállam, úgy gondoltam, holnap is ráér, mára Yume-sensei kihajtott rendesen, és nem vagyok róla meggyőződve, hogy a holnapom szabad lenne. Ki kellett pihennem magamat, de ahogy hajtottam vissza a fedőlapot, mintha a nevem szerepelt volna az írásban, amit csak futólag pillantottam meg. Idegesen lapoztam fel az említett oldalt... és nem tévedtem, valóban a nevem szerepelt ott. Szemeimmel azonnal falni kezdtem a betűket.
"Kedves Naplóm,
A mai nap sírt még az ég is... és én is sírtam. A papának el kellett mennie, de anyu azt mondta, hogy fentről vigyázni fog rám. Hol van az a fent? Szerinted én is fel tudok mászni oda?"- itt megálltam az olvasásban. Szemeim kerek formát öltöttek, és már magam is hangosnak gondoltam a saját szuszogásomat. A víz közben már javában forrt, kapkodva nyúltam az edényért, ki ne fusson. Felszisszentem, ahogy megsütött, azonnal lekapcsoltam a tüzet, és már futottam is a csaphoz, hogy hideg víz alá dugjam a megsérült ujjamat. Végül kisebb áldozat utján, de végre a teámat is elkészítettem. Egyik kezemben a naplóval, másikban a bögrémmel rohantam fel a szobámba, és útközben hallottam Anyu kuncogását. Ő is tudta. Talán Ő már biztosan elolvasta, talán napokkal ezelőtt, talán már hetekkel, hónapokkal.
Ledobtam magam az ágyamra, és ismét belelapoztam a kezemben tartott kincsbe, ismét oda, ahol az előbb jártam, de előbb a teámnak is kerestem helyet, és még mielőtt nagyon belelendültem volna, ablakot nyitottam, hogy a kellemes tavaszi szelő is helyet kapjon a szobámba, hátha őt is érdekli, mi érdekeset olvashatok.
"Anyu szerint idővel mindenki feljut oda, de azt is mondja az anyu, hogy ne akarjak oda sietni. Szomorú lenne, ha annyira sietnék a papához, hogy közben elfeletkeznék az anyuról. Pedig én sose feletkezek el senkiről, de nem ám. Emlékszel, hogy meséltem a papa egyik történetét? Nem azt te butus, azt, amikor elmesélte, hogy van valahol egy testvérem."
A szívem nagyot dobbant. A kicsi Amaya szavai... ez... az Ő naplója volt. Ezért mondta volna Anyu, hogy érdemes lesz elolvasnom? Elcsendesedett minden, a szellő sem libegtette a függönyt, a tücskök sem ciripeltek, a fények az utcákon pedig kialudtak már. Aludnom kellett volna már régen, de csak olvastam, és olvastam a sorokat megállás nélkül. Volt, ahhol magam is mosolyogtam, de hullott könnyem is, egyszerre voltam vidám, és szomorú. Mire a végére értem, minden álmatagságom elszállott, és buzgón keresni kezdtem egy tollat. Az előbb említett íróeszköz repült felém, reflexből elkaptam, mégha egy pillanatra kétséges is volt, hogy nem a földön landol-e. Anyu dobta, aki eddig az ajtónak támaszkodva figyelt némán... észre sem vettem, hogy itt volt. Mellém lépett, és egy csókot nyomott a homlokomra.
- Aztán ne legyél fent túl sokáig, holnap is lesz nap. - mosolyogta, és magamra hagyott, a gondolataimmal együtt. Olyan bőszen akartam írni a naplóba, hogy amikor már a kezemben volt az íróeszköz, és valóban ott voltam, hogy írjak, hirtelen megtorpantam... mert hát ugyan mit írjak? Mit írhatnék Amaya régi naplójába? Az ötlet egy újabb, kellemes szellővel érkezett, így bele is kezdtem az írogatásba.
"Kedves Amy,
Rég beszéltünk... " - itt megálltam.
~ Ez így nem lesz jó... hogy a francba kezdjek neki? - töprengtem magamban. Az ötlet végül... a legegyszerűbb, legprimitívebb volt. Hát az elején. Megvakartam a tarkómat, kerestem egy pillanatra a szavakat, de ahogy írni kezdtem, és belelendültem, már minden jött magától.
"Kedves Amy,
A mai nap reggelén furcsa levelet kaptam. Képzeld, se név, se semmi nem szerepelt rajta... egy időpont, és egy helyszín kivételével. Találkozásra hívtak, de minden információt mellőztek, ezért kissé kétkedve indultam neki. Képzeld, senseim lett. Ez a titokzatos idegen Yume-sensei volt, akit nem ismersz, talán jobb is. Fura egy alak. Nos... hogy mindent megérts, elmesélem, mi is történt ma.
Reggel sírva ébredtem... tudod, nagyon hiányzol. Én is szeretnélek látni téged, de nem így Amy... az álmok gonosz dolgok, és elferdítenek mindent. Megegyezhetünk? Remek! Szóval felébredtem, Anyu pedig megint a kedvencemet csinálta reggelire. Kár, hogy nem csinált többet, de mindegy is, a lényeg az volt, hogy ezt a bizonyos levelet láttam az asztalon. Anyu nem olvasott bele, de van egy sejtésem, hogy nagyon is tudja, miért kellett elmennem, hiszen meg sem szólt, amikor estefelé értem csak haza. Az is lehet, hogy ismeri Yume-senseit, nem tudom. Szóval Yume-sensei. Be kell valljam, az a nő... a legnagyobb kérdőjel számomra. Fiatal, és gyönyörű... ami azt illeti, ez egy boszorka. Mégis, kell nekem az a nő, úgyhogy feleségül fogom venni, legyen bármi is az ára."
Igen... naív kölyökként egy szép nőt látni... furcsa dolgokat vált ki a fiatal szívekből. Mindenesetre én elhatároztam magamban, ha kell 100 évet is várok erre a boszorkára.
"Yume-sensei arrogáns, és rideg, de valahogy mégis gondoskodó, és segítőkész. Szóval Yume-senseivel voltam egész nap. Kezdetben az agyamra ment. De valahol rájöttem, hogy szükségem van rá, és ahogy teltek az órák, ez az érzés egyre erősebb lett. Képzeld, elmeséltem mindezt Anyunak. Szerinte Yume-sensei túl öreg hozzám, és jót kuncogott rajtam. Biztos azt hiszi, vicceltem. Mindenesetre, ma Yume-senseivel tanultam. Egészen más... az Akadémiához közel sem hasonlítható volt. Nem beszélt mellé, nem papolt el mindent tízszer, mintha buta lennék. Megtanított járni a fán, és a vizen. Képzeld, nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Bár te biztos tudod, hiszen te is mind tudtad ezeket. De valahogy mindenben bénáztam. A fáról folyton leestem, és amikor már ment, egy pillanatra nem koncentráltam, és máris lezúgtam a fáról. A vízen járás még ennél is szégyenteljesebb volt, belerúgtam egy kőbe, és amiatt estem a vízbe már legalább századjára is. Mindenesetre, hellyel-közzel, de ment a dolog. Az igazán érdekes viszont az volt, hogy a tűz az elsődleges elemem. Neked is az volt. Nem is tudtam, hogy képes vagyok tüzet csinálni a kezemmel. Igaz, sok időbe került, de sikerült egy levelet elégetnem. Utólag, elég bénán hangzik... de Yume-sensei ezt szabta ki feladatul. Ja igen, azt mondtam neki, ha le tudom nyomni szkanderban, akkor hozzám kell jönnie feleségül, mire egy tömör sziklát tört össze a puszta kezével. Nem volt túl bizalomgerjesztő. Anyu mikor meghallotta, sírt a nevetéstől. Pedig teljesen fair ajánlat volt, nem? Szurkolj nekem! Mától írni fogok neked minden nap.
Aláírás: Akashi"
Még vetettem egy utolsó pillantást az irományomra, mielőtt a sötétség magával ragadt volna. Csupán éreztem, ahogy az ágyba zuhanok, megannyi puha párna közé, képtelen voltam a szememet nyitva tartani, az álom ellen harcolni. Eldőltem, akár egy krumplis zsák, és a sötétséggel együtt fény jött el. Lehunyva szememet egy erdőben találtam magam, megannyi bambusszal körül véve... felpillantottam, és Ő visszamosolygott rám. Fehér kimonot viselt, haja lazán ki volt engedve, és könnyedén lépkedett a levegőben, mintha csak az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Elém érkezvén jobb kezét az arcomra helyezte, majd magához húzta a fejem, úgy, hogy a homlokunk érjen össze.
~ Köszönöm a leveled, drága öcsém.
Himura Akashi- Halott Karakter
- Elosztható Taijutsu Pontok : 15
Tartózkodási hely : Konoha
Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 146
Re: Himura Akashi
Hyuuga Hinata Szer. Márc. 08 2017, 12:17
Szép napot!
Meg kell mondjam, egy nagyon szívmelengető köntösbe bújtattad az első kalandodat. Keserédes érzések kavarogtak bennem, miközben olvastam a bővítményed. Nagyon szeretem az olyan írásokat, amik erre képesek. Jó volt látni Akashi gondolatait Yume-senseiről. Örülök, hogy ennyire megkapó volt számára/számodra, ezt egy elismerésnek veszem. A hossz pont megfelelő volt, de mivel egy rövid kalandocskát foglaltál össze, jutalmad +8 chakra. Remélem még elő fog fordulni akár a posztjaidban, akár élmény szinten ez a naplós megoldás, mert nagyon tetszett! :3
Meg kell mondjam, egy nagyon szívmelengető köntösbe bújtattad az első kalandodat. Keserédes érzések kavarogtak bennem, miközben olvastam a bővítményed. Nagyon szeretem az olyan írásokat, amik erre képesek. Jó volt látni Akashi gondolatait Yume-senseiről. Örülök, hogy ennyire megkapó volt számára/számodra, ezt egy elismerésnek veszem. A hossz pont megfelelő volt, de mivel egy rövid kalandocskát foglaltál össze, jutalmad +8 chakra. Remélem még elő fog fordulni akár a posztjaidban, akár élmény szinten ez a naplós megoldás, mert nagyon tetszett! :3
Hinata
Hyuuga Hinata- Mesélő
- Tartózkodási hely : Valahol stalkerkedik
Adatlap
Szint: S
Rang: Krumpli
Chakraszint: T-Takashi-dono
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.