Ochida ház

**Kuro** Csüt. Ápr. 20 2017, 14:01

Egy nemesek lakta épület. Hatalmas, három emelet magas, hófehér ház. Teteje vörös cserepekkel van díszítve. A kert is egész nagy. Tele van szépen gondozott, különböző féle virágokkal. Végül a hátuljában egy apró halastó terült el.

Az Ochida ház leégett, az itt élő nemesek életüket vesztették. A mai helyén már csak korom és por maradt hátra.
- Jiraiya, 2019.10.01.

**Kuro** Csüt. Ápr. 20 2017, 14:05

//Satoshi Kawajiri//

Ugyanolyan reggel ez is, mint az összes többi. A fény minimális a nem sokkal a föld alatt elhelyezkedő szobában. Korán van ugyan, de a ház „alsóbbrendű népe”, már nagyban dolgozik. Ágyaznak, takarítanak, terítenek s végzik a különféle reggeli teendőket. Mindenki halkan mozgott az épületben, nehogy felkeltse a nemeseket.
A zöld hajú lány felkelt, s mint mindig, gyors ütemben felöltözött, összeszedte a holmiját, majd rohant is segíteni, megteríteni a háromszemélyes reggelihez. A konyháról hozott tányérokkal egyensúlyozott, egészen az ebédlőig, ahol lerakta azokat a hatalmas fenyőfából faragott asztalra. Szépen elrendezte a porcelánokat, majd rohant vissza a főzőhelységbe a poharakért. Míg ő csak terített, mások az étellel teli tálcákat és tálakat hozták ki. Kancsók, némelyikben te, másikban víz, vagy éppen tea. Az ezüst- tálcákon sajtok és különféle felvágottak. Fa kosarakban több, különböző lisztből készült kenyér s pékáru. A terítő közepén, mint mindig, most is egy váza helyezkedik el, benne több, különféle fajtájú s színű virággal. Nem tagadhatja senki, szép látványt nyújtott.
Még mielőtt a nemesek lejöttek volna, a tömeg visszatért a legalsó terembe, s az étkezőben csak páran maradtak.
Kuro is lecsattogott, vissza a szálláshelyükre. Majd kissé fáradtan huppant le a poros matracára.
~ Na, ez is megvan ~ gondolta.
~ Nehogy már örülni kezdj!
~ Neked mindenbe bele kell szólnod?
~ Hát... tudod, az az életcélom, hogy minden helyzetben az agyadra menjek.
~ Gratulálok! Sikerült!
~ Ohh... ez még semmi..
A lány kissé idegesen ütötte meg a fejét, amit a külső szemlélők nem igazán értettek.
~ Kushadj már! Még gondolkodni se tudok tőled!
~ Tanuld már meg te idióta! Akkor, s annyit beszélek, amennyit akarok!
~ Egyszer... egyszer el foglak tüntetni...
~ Te magadtól vagy ilyen hülye, vagy súgnak neked?
A lány megrázta a fejét, majd az ajtó felé tekintett. Megkezdődött a szokásos reggelizés. Akár az állatkertben, a népek megrohamozták az ezüst tálcákat.
Miután végeztek, elérkezett az idő, hogy felfáradjanak az előtérbe. Kuro kedvetlenül állt fel, majd indult meg az ajtó irányába. Felsétált a lépcsőn, majd, mint mindig, most is beállt a felsorakozott emberek mellé, s várta, hogy az egyik nemes lejöjjön.
Akár shinobi munkája van, akár nem, nem mehetett el addig, amíg az egyik „feljebbvaló”, erre nem utasítja.
~ Unatkozom..
~ Rossz lehet.
~ Utálom a szarkazmust!
~ Akkor ne beszélj..
~ Ha az idiótaság fájna... te már nem élnél. Miért nem tudsz néha értelmesen válaszolni?
~ Mert utállak.
~ Szenvedés az élet, összezárva egy ekkora hülyével...
~ Nekem mondod?
~ Miért? Szerinted kinek másnak tudnám mondani?

**Kawajiri Satoshi** Vas. Ápr. 23 2017, 15:27

//Kuro//

Nem kell sokáig várakoznod az előtérben, mire az egyik inas szól neked, hogy Suezo, akit te csak úgy ismersz, mint az elkényeztetett ficsúr, hívat téged. Valószínűleg egy újabb meccset akar. Mivel nincs más választásod, kimész a kert egyik hátsó részébe, ahol elméletileg senki sem lát, vagy hall titeket, de mégis rekordidő alatt kiérnek a szolgálók, hogyha a fiúnak bármi bántódása esik, és meg akar téged büntettetni.
A fiú bekötött kezekkel, és már kivont kunai-kkal vár téged, ám még mindig ugyanolyan bárgyún állnak a kezében, mint eddig, szemében az eltökéltség lángját vagy hivatott felfedezni.
- Hát végre megérkeztél. Már tudod mióta várok rád?! - kérdezi szokásos, lenéző hangnemében a fiú.
Úgy néz ki, még mindig nem tanult alázatot azóta, amióta sikerült legyőznöd. Talán nem is fog... de ha előzőleg sem büntetett meg a győzelmedért, lehet most sem fog, így legalább jobban érezheted magad, ha ismét sikerül legyőznöd. "Sikerül?" Persze, hogy legyőzöd. Bár Naoko-t ismét vissza kell fognod... de, végül is, ebben is találhatsz némi pozitívat, hiszen ha még sikerülhet párszor felülkerekedned rajta, akkor talán lehet, hogy előbb-utóbb tényleg eltűnhet. Gondolataidból Suezo szökkent ki.
- Gondolom hallottad mi történt az egyik szolgálóval. Valaki végzett vele... meg kell védenem a családomat, ha a gyilkos esetleg még egyszer visszajönne. Te pedig nem vagy más, csak egy rabszolga. - mutat rád. - Ha még téged sem tudlak legyőzni, hogyan tehetnék eleget kötelességeimnek? Egy nap én leszek a ház ura! Te pedig... mindig is csak egy szolga leszel!
Az utolsó mondat úgy hangzott tőle, mintha inkább önmegerősítésként hangoztatta volna, de talán sikerült feldühítenie. Fejvesztve rohan neked, egyáltalán nem úgy, mint ellenfeleid az akadémián. Láthatod, hogy nincs tehetsége, és valószínűleg egy percnyit sem edzett a legutóbbi alkalom óta. Könnyen le tudod teríteni.

//Mivel ellenfeled nem shinobi, és a küzdelem nem halálig megy, állapot-jelzőket értelmetlen lenne kiírnom. Nyugodtan megpróbálhatod megnyerni a harcot egy kör alatt, hiszen úgyis bőven reális lenne, azonban csak a saját karakteredet mozgathatod. Csak ügyesen. Smile

//

**Kuro** Hétf. Ápr. 24 2017, 19:55

//Satoshi Kawajiri//

A lány egy ideig csak várt, s hallgatta, amit Naoko papol. Nem igazán szerette a hangját, s a folyamatos piszkálódását.. de hát mit tehet mást? El kell viselnie. Persze, egy igazi szenvedés, ha a fejedben, szinte folyamatosan olyan gondolatok forognak, amiket nem is te irányítasz. De ez az élete, s már megbékélt vele. ~ A megbékélt elég nagy túlzás... mondjuk, hogy elviselem... Naphosszakat ugyanazt az irritáló lényt hallgatni.. eléggé le tudja szívni az ember agyát. ~ Még te beszélsz nekem? ~ Na.. megmondtam, vagy megmondtam?~
Na, de visszakanyarodva. Az egyik inas szólt, hogy a már jól ismert nyápicka, hívatja Kuro-t.
~ Biztos már megint harcolni akar. az az idióta kis ficsúr semmiből se tanul. Értelmetlenül rám ront, aztán csodálkozik, hogyha veszít... idegesítő..
~ Olyan, mint te?
~ Vicces..
~ Tudom.. azért kérdeztem!
Mivel nem volt sok választási lehetősége, a lány, igen kedvetlenül, de kivánszorgott a kert azon részére, ahol ezen „harcok” általában lenni szoktak. ~ Harcok? Még komédia-show-nak is gyenge az, amit az az idióta produkál.
Ahogy kiért, a fiú már ott állt. Kezeiben kunai-ok.
~ De röhejesen néz ez ki!
~ Most az egyszer egyetértek veled.
~ Intézhetem én?
~ Nem! Egy ilyen pancser egy pillatan alatt kicsinál még egy akadémiai tanuló is... nincs kedvem elképzelni, hogy te mit akarsz vele.
~ Ünneprontó vagy, gennygombóc. Átfogalmazom magam.. én akarom csinálni!
~ Én meg azt akarom, hogy csöndbe maradj.
~ Elveszed az ember életkedvét is.
A nemes szemében az elkötelezettség lángja égett. Majd jött a szokásos, lenéző hangnemű megszólalása. Sehol egy „jó reggelt”, vagy hasonló. legalább annyit mondhatna köszönés gyanánt, hogy „fapapucs”...
- Önnek is jó reggelt.- köszönt a lány.
~ Egy francokat jót! Forduljon csak fel!
- Nem, fogalmam sincs, hogy mióta vár rám. Mivel körülbelül másfél perce tudtam meg, hogy ide kéne vánszorognom.
A fiú megint csak megszólalt. Próbált nagyzolni, s némi önmegerősítést is ki lehetett venni a hangjából.
~ Ha a gyilkos esetleg visszajönne? El sem mentem!
- Ha még engem se tud legyőzni? Félreértés ne essék... nem vagyunk egy szinten... és most nem az agyi kapacitásra, a világfelfogásra vagy épp az erőre gondolok. Lehet, hogy szolga vagyok, de míg magát beskatulyázzák egy szerepbe, amiből sose fog tudni kilépni, és megjegyzem, sose lesz olyan erős, hogy le tudjon győzni.. mondjuk egy chunin -t . Addig én, akár láncok alatt is, de szabadabb leszek. Ezt nyugodtan vésse az agyába..
~ juj! Bekeményítesz... mindjárt keresek egy tetszőleges lapátot, és szégyenemben elásom magam valahova...
A ficsúr megindult Kuro felé, s magához képes elég gyorsan rohant.
~ Tehetségtelen... koordinálatlan mozgás.. látszik, hogy nem ért hozzá.
~ Mi van? Hirtelen ninja - istenség lettél?
A lány, habár tudta, hogy ellenfele olyan ügyes, mint egy újszülött vadmalac, mégsem akarta fél várról venni. Mivel azzal is tisztában volt, hogy testi ereje jóval a fiúé alatt áll. Tehát birkózásban alul maradna.
Kuro megvárta, mire a nyálgombóc közelebb ér, majd egy gyorsabb mozdulattal elfutott eddigi tartózkodási helyéről, s a nemes háta mögé került.
~ Harci kedv.. kis félelem érzet... kellemes..
A fiú, mivel nem shinobi, nem igazán láthatta a lány mozdulatát. Kuro hátulról megfogta a fiú vállát, s próbálta megállásra bírni. Arcán furcsa mosoly ült.
- Lassú vagy.. – suttogta, majd megnyalta a fiú nyakát. – undorító ízed van..
~ A francért kell mindent a szádba venned! Még nekem lesz hasmenésem! Naoko, húzz vissza!

**Kawajiri Satoshi** Kedd Ápr. 25 2017, 21:23

//Kuro//

Képzettségednek köszönhetően, tényleg annyira gyorsan mozogsz, hogy ellenfeled alig vehessen észre, bár az igazi, döntő mérvadó a helyzetben a testsúlyod, és fizikai felépítésedből adódó természetes könnyedséged, agilitásod, és akrobatikusságod. Suezo háta mögött sikerül elkapnod a vállát, és úgy visszahúznod, hogy pont háttal feléd essen. Nyakának megnyalása adta be a végső löketet a ficsúrnak, majd ijedten lép előre tőled, és vaktában, a levegőbe suhint a kunai-jával. Szerencsére nem sikerült megsebeznie, azonban ijedten kap a nyakához.
- Te... mi vagy te, egy kutya?! Látom annyira kiveszett belőled az emberség, hogy nem csak, hogy nem vagy tisztában azzal, hol a helyed, hanem már úgy is viselkedsz, akár egy állat! Minden embernek megvan a helye ebben a világban! Az enyém az, hogy egy nap én legyek az Ochida-ház feje, már mondtam neked! - üvölt Suezo, miközben nyálcsomók repkednek a szájából.
Egyenesen rád. Úgy néz ki, ma az átlagnál sokkal zabosabb az úrfi, és rajtad szeretné kitölteni a dühét, méghozzá személyesen... na meg, az sem segít sokat, hogy a család kínzómestere "rejtélyes okoknál fogva" elhalálozott, és időbe telik keríteni valakit a helyére. Legalábbis olyat, akinek van gusztusa az ilyesfajta munkához.
A fiú ismét, vaktában neked ront. Szinte ugyanolyan mozdulatsorokkal mint az előbb.
- Ha lenne benned egy kis emberség, akkor úgy harcolnál velem, mint férfi a férfival! Úgy harcolnál velem, mint egy igazi shinobi, mint a könyvekben, nem pedig csak ugrálsz! Látszik, hogy félsz tőlem! - kiáltja.
Valószínűleg próbál felidegesíteni, vagy próbálja jobban érezni magát. Tudod, hogy sikerült meglepned, és tudod, hogy fél a fájdalomtól. Fél attól, hogy veszíthet. Talán... fél tőled. Esetleg a félelem egy szimbóluma vagy számára, a kudarc egy aspektusa, melyet nem kíván megélni még egyszer. De egy biztos: te nem fogod hagyni, hogy ezek a szemétládák még egyszer kényükre-kedvükre szórakozzanak veled. Te nem vagy állat. Te nem vagy szolga, csak névleg. Egy szabad ember vagy. Egy ninja. Egy érző, hús-vér emberi lény, akinek van szabad akarata. És harcolni fogsz még azért a kevésért is, amid van. Lehet, hogy nem ölheted meg a fiút, azonban nem hagyhatod neki, hogy egy kis elégtételt is vehessen rajtad azokért a sérelmekért, amiket nem is te okoztál. Még egyszer nem. A szabad embernek szabad akarata van. Nyerni, veszíteni, alul maradni, beadni a derekad - mind határozott, szabad akaratból meghozott, egyéni döntések. Te pedig elhatároztad: hogy ez többé nem fog megtörténni. Lázadásod már megkezdted akkor, mikor a saját szakálladra igazságot tettél ebben az átkozott házban... mit érne a szavad, ha most mondanál neki ellent?
Meg kell mutatnod a fiúnak, hogy neki kell tudnia, hol a helye.

**Kuro** Szer. Ápr. 26 2017, 15:31

//Satoshi Kawajiri//

A fiú ijedten lépett hátra. Amit elég érthető. Ritkán nyalogatják az ember nyakát csak úgy. A ficsúr a kezében lévő kani- val kezdett el hadakozni. szerencsére a Kuro- t nem sebesítette meg, épp csak annyit ért el, hogy ettől a lány csak még jobban érezte magát. Suezo ijedten kapott a nyakához, majd hirtelen üvöltözésbe kezdett.
- Kutya? Mindjárt megsértődök... kikérem magamnak.. én egy farkas vagyok!
~ Mindjárt hang se maradsz, ha nem mész azonnal vissza!
~ Várj még... ez egész vicces...
Kuro arca kissé elázott a ficsúr köpködésének hála. Naoko- t nem igazán foglalkoztatta, hogy bőrén a nyálcseppek milyen gyorsan csurogtak le. Mosolygott. Kifejezetten élvezte a mostani helyzetet. Kuro harci kedve, s a fiú megsebzésétől való félelme, elősegítette előre jövetelét, s ezáltal a test igazi urát kicsit visszább szorította.
A ficsúr újult erővel, s egyre idegesebben rontott neki a lánynak. Mozgása koordinálatlan volt, s ugyanazon mozdulatsor próbálta hasznosítani, mint az előbb.
~ Nyálgombóc... sose tanul...
~ Had jöjjön a nyápicka... jól szórakozok...
~ Ha megsebesíted, vagy akármi mást csinálsz vele...
~ Tudom.. tudom gennygombócom... ne izgulj...
A fiú még rohanás közben is kiabált. A lány kezeit maga előtt lógatva tűnt el megint a fiú útjából, s került megint csak mögé, de ezúttal csak állt egy helyben.
- Mint férfi a férfival? Neked van identitás zavarod, vagy én vagyok ennyire férfias? – vigyorgott. – Mit a könyvekben? Na, ne röhögtess.. – nevetett – Én.. félek tőled? Mi van nyápicka, elfogyott a tejszínhab a seggedről, hogy már én vagyok a gyáva?
~ Naoko!
~ Nyugi van..
- Én fegyvertelen vagyok, míg tenálad kunai- van... és még így is veszíteni fogsz... minden kihívásban alul fogsz maradni.. – közelített a fiúhoz. – Örökkön örökké veszíteni fogsz... nem számít, hogy nemes vagy... ugyanúgy csak egy gyenge ember vagy. ~ Miért.. te talán Istenség vagy? ~ Most akkor.. ki is fél kitől? – nyalta körbe a száját.
Közelebb ért a fiúhoz, s hasonló módon, mint az előbb, próbálta a vállánál fogva megállítani.
- Vajon.. a kék vérnek is olyan az íze, mint a vörösé? – villantotta meg fogait, a ficsúr felé. – Félsz valamitől? – hajolt közelebb a fiú füléhez – netán.. tőlem? – nyalta meg a fejét, a füléhez közel.
~ Tudnám mi a szarért kóstolgatod... elsőre is azt mondtad, hogy rossz.. nem?
~ Reménykedni lehet.. nem?
A lány arcáról lassan lehervadt a mosoly. Úgy látszott, Kuro visszavette az irányítás.. legalábbis egy időre. Majd elhátrált a ficsúrtól.
- Nem fogtok többet velem szórakozni. Lehet, hogy szolgának vagyok titulálva.. de szabadabb vagyok bármelyikőtöknél. –sétált a fiú elé, majd ujját végighúzta a nyakán, egészen az álláig. – De legfőképp... nálad.. – lépett hátra.
~ És még én ne csináljak hülyeségeket? Akkor ez mi volt?

**Kawajiri Satoshi** Szer. Május 03 2017, 21:58

//Kuro//

Sikerül a fiú mögé kerülnöd, aki egyre zabosabb lesz a folyamatos sértésektől, melyeket neki címezel. Azonban, amint próbálod a vállánál fogva megállítani, megfordul, suhint egyet a kunai-val, mely beléd vág, azonban csak felszíni sebed okoz. Ezután a másik kunai-ját egyenesen a válladba döfi. Meleget, és hideget érzel egyszerre. Szúró, égő fájdalom lesz úrrá a karodon. Új még neked ez az érzés, egyáltalán nem olyan, mint amikor elvágtad a kezed hámozás közben, vagy mikor a tenyeredbe állt egy kunai, és teljesen átszúrta azt. Ezúttal érzed, hogy a penge csontig hatolt, és szinte feltépte a húsodat. Még annál is sokkal másabb fájdalom, mint mikor az az őrült kínzott téged. Ilyet még sosem éreztél. Ennyire még sosem véreztél. És ennyire... még sosem lepődtél meg. Suezo ijedten próbálja kirántani belőled a kunai-t, láthatólag sokkolta saját cselekedete, azonban ezzel csak megforgatja benned a pengét. A sokktól mozdulni sem tudsz, a fájdalomtól talán felüvöltesz... de akár hogy is, kezd minden elsötétülni számodra. Túl régóta sérültél már meg... a tested elszokott a fájdalomtól. Elszokott a folyamatos megpróbáltatásoktól, elvégre másabb az akadémián, mint a csatatéren: felügyelt, monitorált közegben ügyelnek arra, hogy ne essen bajod. Te csak szórakoztál... és ez lett az ára. Az utolsó dolog amit látsz, mielőtt teljesen elveszted eszméleted az Suezo kővé dermedt tekintete. Még soha sem ártott senkinek, ő maga nem. De úgy néz ki, most fogta fel igazán, mit is jelent ártani valakinek, sérülést okozni egy embernek. A sokktól mozdulni sem tud. Talán el is mosolyodsz, ahogy lehunyod szemeid, mert akár hogy is, győztél. A győzelmed azonban eszmei volt.

***

Egy ágyon kelsz fel, a szolgák körletében. Éjszaka van, telihold világít be az ablakon. Ám most minden szokatlanul csöndes. Egy árva lelket sem látsz magad körül. A vállad még mindig sajog, de nyugtázod, hogy már ellátták a sebedet. A helye azért még csíp... talán az alkohol miatt, amit a fertőtlenítésre használtak. Az idilli csendet, melyet normál esetben talán kiélvezhetnél, megtöri halk, ámde mégis furcsa robajló hang föntről. Ha nem részesültél volna ninja képesítésben, lehet, hogy meg se hallottad volna.
Amennyiben megnézed, és elindulsz fölfelé, az utad zavartalan. Egy árva lélek sem tartózkodik a földszint és a pinceszint között, ahol a szolgálók és rabszolgák élnek. Ahogy felérsz, láthatod, amint egy magas, maszkos férfi, éppen egy öngyújtót dob a földre, majd az előtte lévő terület lángokba borul. Ha jobban figyelsz arra, mit látsz a férfi előtt, láthatod, hogy... holttesteket éget. Számodra ismerős alakokat. Nem csak a szolgálókat... hanem az Ochidákat is. Suezo is köztük van. A holttestek ugyan egymásra vannak pakolva, mégis kiveszel pár ismerős alakot, Roku azonban nincs köztük. Amennyiben fölmentél kideríteni a furcsa hangok forrását, a maszkos férfi egy halk neszt hall irányodból, talán a parketta ropogását, melyre ügyetlenül ráléptél, és azonnal feléd fordul. A maszkja furcsa... mintha emberi bőrből készült volna. Még csak lyuk sincs rajta a szemek körül, hogy láthasson. Azonban ahogy észrevett téged, több, fekete ruhás férfi áll be mögé. Shinobik, fejpántok nélkül. Renegátok lennének?
- Nem jöttél vacsorázni... - szólal meg a maszkos férfi. - Ki vagy te? - kérdezi tőled, amennyiben nem tettél semmit egészen addig, amíg volt esélye megszólalni.
Ha jobban szemügyre veszed a férfit, látod, hogy rendkívül sovány, halkan, kimérten, de mégis recsegősen beszél (mintha sokat dohányzott volna), és tetőtől talpig fekete ruhát visel. A maszkja azonban olyan, mintha a fejbőre lenne, de se haja, se orra, se szemei, sem pedig szája. Így csak egy maszk lehet, mert még szemgödrei sincsenek. A hátán valamiféle kasza-szerű dolgot látsz, mely ismerős lehet neked a shinobi fegyverek széles tárházából.

//Elnézést kérek a késésért, csak betegeskedtem, aztán pedig alig tudtam magamat utolérni, de most már pörgünk. Viszont, szeretném, ha a jövőben figyelnél arra, hogy feltételes módban cselekedj, és próbáld ne ugyanazt csinálni kétszer, csak mert először működött. Értem, hogy a karaktered felsőbbrendűségét akarta kifejezni, és csak játszadozott az ellenféllel, de próbálok valamennyire a realitás talaján maradni, és szerintem kétszer egymás után, egy ugyanolyan mozdulatsoron, bárki átlátott volna, még egy képzetlen ficsúr is. A karaktered lesérülését azonban nem büntetésnek szántam, hanem figyelmeztetésnek, mert mint láttad, nagyobb baja nem történt. Nyugodtan lereagálhatod az eseményeket ahogy szeretnéd, főleg a poszt második felére vonatkozóakat.
Valamint, megjegyezném, hogy az Ochida-háznak vagy Kemurigakure gazdag negyedében kellene lennie, vagy a falun kívül, ezért szólni fogok egy stafftagnak, hogy helyezze át a témát. Ami pedig a játékot illeti: csak ügyesen, most pedig már gyorsabban fogok reagálni, ezt megígérhetem. Smile

//

**Kuro** Csüt. Május 04 2017, 18:04

//Bocsánat, bocsánat... tudtam, hogy valamit el fogok rontani^^//

A lány próbált az előző módszerhez hasonlóan cselekedni. Hiszen, ami egyszer bevált, az másodszorra is be fog, nem?
~ Naoko! Még a legidiótább lény is észreveszi, ha kétszer ugyanazt csinálod!
~ Nyugszik... ennek az idiótának az se tűnne fel, ha elveszne az egyik karja...
~ Nem kéne így elbíznod magad... amúgyis.. nem jó amit teszel.
~ Olyan vagy mint, valami hadvezér... lazíts...
Nem jó.. bizony nagyon nem jó. A lány elbízta magát, s megfogta a fiú vállát. Aki rögtön kapcsolt, s azonnal hadonászni kezdett a fegyverekkel. Ki az az idióta, aki egy képzetlen gyerek kezébe kést ad? Először csak belevágott a lányba, ami felszíni sérülést okozott. Naoko erre nem reagált. Élt már át ennél rosszabbat is ez a test... ennyitől nem fog a fölre rogyni, s meghunyászkodni. szinte elsiklott a vágás ténye felett, s már nem is épp ésszel gondolkodott. Bár, Naoko nem is tud, normális gondolatokat generálni. Nem képes hideg fejjel gondolkodni. Ott a célpont, meg van a feladat, csináljuk. de ez nem jó észjárás. Egyszer súlyosan meg fog sérülni. S lehet, hogy ez az apró vágást szinte észre sem veszi, de akkor sem kéne, ennyire bíznia magában. Nem halhatatlan.. nem sérthetetlen.. legalábbis az a test nem.
~Naoko! Menj már hátrébb!
Talán későn szólt? Egyáltalán volt értelme annak, hogy figyelmeztetni próbálta? Dehogy.. semmi haszna sem volt. Ha Naoko reagált is volna, ez elől nem térhetett már ki. A ficsúr a kunai-t a lány vállába állította. Egy nem megszokott fájdalom volt. Tört már el a csontja, hasították már fel a bőrt a kezén, s a lábán. Ismerte már azt a z érzést, amikor a vas-tüske áthalad a húsán. de ez valahogy rosszabb volt. Mert, az a tüske mindig rögtön ki is húzódott. De ez a kés most, nem akart eltűnni. Talán eret is ért a sérülés, mivel a vér csak ömlött a vállából. A vörös folyadék, már megszokott látvány volt.. ne de nem ilyen mértékben...
A ficsúr ijedten húzta ki végül a kést. De már késő volt. A lány szédülni kezdett. Elszokott már a fájdalom érzésétől. Ugyan, a kínzómester nem olyan rég halt meg, de ez is elég idő volt ahhoz, hogy elkényelmesedjen, s hozzászokjon a kellemes, sérelmek nélküli létezéshez. Egyre jobban szédült, amit okozhatott a fájdalom, vagy a nagy mennyiségű vérveszteség. Teste gyenge, és mivel még vérszegény is, ekkora mennyiségű veszteséget már nem bír elviselni. Mint valami rossz gépezet, összeesett. Minden egyre homályosabb lett, s már nem volt ura a végtagjainak. Kezei, s lába nem engedelmeskedtek a parancsoknak. A homályban, még pislogott párat, s a rémülettől teljesen ledermedt fiút pillantotta meg.
~ Naoko, te idióta! Én szóltam! Tudtam, hogy ez lesz a vége!
~ Nyughass már... vesztettünk... fogadd el...
Naoko hangja egyre halkabban szólt, s már Kuro sem volt képes válaszolni. A lány arcán, az eddig fülig felhúzott száját, most egy elégedett mosoly váltotta fel. Majd lehunyta a szemét, felkészülve az elkövetkezendő pillanatokra. Megesik az ilyen...
~~~
Egy pislogás... két pislogás, s a lány lassan ébredezni kezdett. Tekintetébe visszatért az értelem, s a nyugalom. A test igazi gazdája, újra előtérbe került. Sötét volt már, éjszaka. Ám, minden csöndes volt.. túl csöndes. Persze, néha van ilyen... de nem úgy, hogy senki sem alszik a helyén.
~Mi történik itt?
~ Biztos meglepetés bulit csaptak a tiszteletemre... és majd kiugranak valahonnan „ meglepi”-t kiabálva.
~ Milyen jó kedved van...
A lány a vállára tekintett. A sebet ellátták, még mindig fájt ugyan, de ez már elviselhető volt... sőt.. szinte megszokottá vált már nála, hogy fáj valamije. Az a szokatlan, ha minden rendben van, és sehol egy kisebb-nagyobb sérülés.
~ Ez is a te hibád!
~ Persze nyaggass még ezért is.. külön kérlek rá..
~ De..
~ Felesleges vádaskodni! Mind hibásak vagyunk.. sőt.. az egész világ hibás..
Kuro megpróbálta felemelni megsebesített karját, hogy legalább kicsit átmozgassa vállát.
- Csíp csíp csíp.. – sziszegte
~ Tudod, a fertőtlenítő csípni szokott..
A gondolatok zaját, egy fentről szűrődő hang törte meg. Kuro azonnal felpattant a halk morajra. Majd nyugtázta, hogy ezt nem kellett volna, mert a sebhelye még mindig sajgott. Ezután elindult fölfelé. Mert, ugye a gyermeki kíváncsiságot nem lehet kicselezni. Útja zavartalan volt... sehol senki.
~ Szokatlan..
~ Nekem tetszik.
Mi lehetett a ház népével? Tömeges kivonulás? Ahogy felért, egy maszkos férfit pillantott meg. Egymásra pakolt testekre elé dobott éppen öngyújtót.
~ Ki a retek ez?
~ Mit csinál a többiekkel?
Ismerős alakok voltak egymásra pakolva. Szolgálók és Ochidák egyaránt.... de nem... nem éghetnek el. De Roku nem volt ott.
~ Nem lehet.. nem lehet... utálom őket... de akkor sem halhatnak így meg...
~ Szerintem de.. és rögtön hamvasztva is vannak... egyszerű megoldás, nem?
A maszkos hirtelen a lány felé fordult. A maszkja furcsa volt.. mintha bőrből lett volna... vagy.. nem is volt az embernek arca?
~ De menő..
Ahogy észrevette a lányt, több fekete ruhás ember állt mögé. Shinobi? Fejpánt nélküliek? Szökött ninják? A lány lefagyott.. ehhez nem volt hozzászokva. Mi ez az egész? Miért? Mi van a lakókkal? Nem halhatnak meg!
~ Ez igazságtalan.. én akartam végezni a nemesekkel...
A maszkos tetőtől talpig feketében volt, hátán pedig egy fegyver lógott. Halkan, recsegősen szólalt meg.
-Kuro... – hátrált lassan a lány.

**Kawajiri Satoshi** Csüt. Május 11 2017, 16:59

- Kuro. - szólal meg a bőrmaszkos.
Ízlelgeti magában a neved. Tétovázik. Habozik. Gondolkozik. Elmenekülhetnél, de merre? A férfi mögött legalább egy fél tucatnyi fekete ruhás shinobi áll. Jóval képzettebbek, mint te, hiszen egy neszt sem hallottál irányukból, amíg fel nem fedték, hogy a bőrmaszkos mögött állnak,aki éppen végigmér téged... legalább is, gondolod. Miközben hátrálsz, egy valami maradásra kényszerít. Egy rendkívül furcsa dolog: mozgolódás a "hullahegy" irányából. Mintha valami ki akarna törni a testek alól. Fájdalommal teli nyögések hangja. A holttestek alatt lévő vérpocsolya egyre nagyobbra duzzad, mígnem egy szakadt ruhájú kéz tenyerel bele. Egy tenyér csapódása a ragadós vérbe alig hallható, azonban a bőrmaszkos azonnal hátrafordul annak hallatára. Ezek szerint tudta, hogy hátrálsz. Tudta, hogy jössz, még akkor is tudta volna, hogy ha nem is recsegett volna a padló. A tűz sercegésének hangja mögött is kivette egy parányi tenyér lecsapódását. Talán azért, mert a háta mögött történt? Egy test szépen-lassan ki is préseli magát a holttestek közül... arcára az egyik Ochida, vagy az egyik rabszolga keze ragad, akinél már beállt a hullamerevség. A kitörni vágyó fiú száját oldalra húzza ujjaival a mit sem tudó holttest, míg nem végül át is szakítja azt. Egyre ijesztőbb látványt nyújt, a szinte zombiszerűen, négy kéz láb kifelé mászó srác... aki nem más, mint Suezo.
Naoko talán úgy gondolhatja, tényleg olyan, mint egy csótány... mert egyéb rossz tulajdonságai mellett, azt sem tudja mikor kell meghalni.
- Hm... az úrfi még életben maradt. Ezek szerint megjátszotta a saját halálát, amíg a rokonait mind lemészároltuk. De látom, meg volt az ára. - mosolyog fejviselete alatt a bőrmaszkos, míg Suezo nyögve, sebekkel tele, szakadt ruhákban, pánikolva próbál menekülni.
Négy kéz láb teszi... a lábai azonban eltörtek. A szemei könnyektől vörös, a szája felszakadt. Több sebből vérzik. Hirtelen észrevesz téged, a szeme sarkából.
- K-kuro! Megparancsolom... hogy segíts! - szól hörgő hangon. - Te is ninja vagy, intézd el ezeket a pondrókat!
A bőrmaszkos még a maszkja alatt is láthatóan jól szórakozik. Talán ő is viccesnek gondolja azt a tényt, hogy a fiú még most is saját irhájának megmentésével foglalkozik, mikor mindenki, akit valaha szeretett, ott ég mellette? Sőt, egyikük még a halála után sem engedte őt elmenekülni egy sebhely nélkül. Költői igazságszolgáltatás? Nem, még nem. És ezt jól tudod.
- Azt hiszem összeraktam a képet. - töri meg a csendet a bőrmaszkos, majd közeledni kezd feléd.
Amennyiben hátrálni kezdesz tőle, tovább megy utánad, amíg meg nem akadsz valamiben, majd a kezedbe nyom egy kunai-t. Egy szokatlanul éles, fekete, recés pengéjú kunai-t, rajta egy félhold szimbólummal. Még sosem láttál ilyet... de puszta fogásra nehezebb, mint a kunai-ok amiket a ninja akadémián foghattál a kezedben.
- Rabszolga vagy, igaz? Ezért nincs vezetékneved. Ennek ellenére azonban: shinobi. Pont, mint mi. Köztük érvényes a... hogy is mondjam, talán... tolvajbecsület. Szóval, szabad akarsz lenni? Vívd ki magadnak a szabadságodat. Öld meg ezt a pondrót. - mondja a bőrmaszkos, majd Suezo-ra mutat.
- Kuro, ne merészeld! Egész életedben csak mások utasításait fogod követni?! Befogadtunk téged! Sajátunkként szerettünk! A főztünkből ettél, az ágyunkban aludtál! Még el is láttattam a sebeidet! Megparancsolom, hogy döfd annak a rohadéknak a képébe azt az izét! - kiált Suezo, de már szinte elhaló hangon. - Kérlek, Kuro... segíts...
- Könyörög, hallod? Könyörög a szánalmas életéért. Jól tudjuk, kik ők. Ochidák. Rabszolgakereskedők. Azt hitték, hogy a Füst Országában tehetőssé válhatnak anélkül, hogy tennének egy kis mellékest azok zsebébe, akik megtűrik a magukfajtákat. A shinobi világ tele van intrikával és megtévesztéssel... így amikor azt mondják, mindenkinek van egy mestere, és mindenkinek parancsol valaki... igazából arra gondolnak, hogy mi shinobik, csak hagyjuk a magukfajta férgeknek, hogy azt higgyék, birtokolhatnak minket. Hogy azt higgyék, rendelkezhetnek felettünk. Ám amikor már nincs szükségünk rájuk, baleset éri őket... vagy mi pecsételjük meg a sorsukat. Szükséged van még rá, Kuro? Mesterednek vallod ezt a szennyet? - kérdezi a bőrmaszkos.

Bizonyára olyan érzés lehet ez neked, mint amikor Naoko-t és magadat hallod vitázni, bár ebben az esetben fogalmad sincs, melyik-melyik, és, hogy kinek van igaza. Vagy talán, már tudod. Fogalmad sincs, a bőrmaszkos miért adja meg neked az esélyt a szabadságra, de nem muszáj megölnöd Suezo-t. Akár csak menekülhetnél is, végül is a ház minden zeg-zugát ismered már, nem de? Ami pedig a ficsúrt illeti... segítségért könyörög neked. És most életben először, megtagadhatod neki ezt, anélkül, hogy büntetés érne. Ezt akartad vajon eddig? Lehet, hogy te hoztad rá ezt az átkot az Ochida-családra? Összegezned, s mérlegelned kell magadban a dolgokat. Jól kell döntened... mert ezen elhatározásodon nem csak szabadságod múlhat, hanem a jövőd is.

//Kérném tőled, hogy amennyiben megölöd Suezo-t, írd le részletesen, Kuro/Naoko hogyan végez vele, illetve mi jár a fejében, miközben megteszi. Suezo-hoz nem kell a feltételes mód. Amennyiben a bőrmaszkos ellen fordulsz, jóval nagyobb képzettsége miatt nem mozgathatod őt, így oda kell a feltételes mód. A karakternek mérlegelnie kell magában a dolgokat, és úgy cselekednie, ahogy a szíve diktálja, talán életében először. Bármit is teszel, tedd részletesen, és jellemhűen. A színpad a tiéd, sok sikert. Smile

Ui: remélem ez a hosszabb, szabadabb kör kárpótol az ismételt késésemért. Gomen. Megint.//

**Kuro** Pént. Május 12 2017, 22:37

Mi történhetett? Eddig ez is olyan volt, mint a többi nap... átlagos. De, most, mintha az egész világ dobott volna egy hátast, minden felborult. A nyugis hétköznapokból, már pillanat alatt, egy lángoló káosz lett... és ez a káosz, nem az a féle, amikor nem találsz valamit a polcon... ez rosszabb... ez nem az idegeiddel, vagy az időddel játszik... hanem az életeddel.
A lány lefagyott... még ő se volt hozzászokva ehhez a látványhoz. A sötét rabszolgapiac, vagy épp a kormos üresség se ér fel a látványhoz. Félelemmel teli teste, néhol megremeg. Arca sápatag, de nem üvölt.. s nem sikolt... mert.. mégis ki hallaná? Szemei továbbra is, ugyanazt a nyugalmat tükrözik, mint eddig... nyugodtság az egyáltalán... vagy sokkal inkább egy lepel, mely elrejti a valóságot? Bármi is az, kissé furcsa. Ilyen helyzetben az ember általában két féle képen reagálhat, kiabálva rohangászni kezd; vagy a félelemtől megdermed, szemei kidüllednek, szája kiáltásra nyílik, de hangja torkában ragad. De ez esetben semmi ilyesmi nem történt. Kuro testét átjárta a félelem, amint az élettelen ismerősökre tekintett. Bár.. ez sokkal inkább értetlenség volt, mint rémület.
A furcsa maszkos ember kérdésére, illemtudóan válaszolt. Lábait lassan egymás mögé helyezte. Hátrált. Próbált elmenekülni a helyzetből, amibe kíváncsiságából csöppent. Gyenge léptei alatt, nyikorgó hanggal süllyedt meg néhol a parketta. Mélyen vette a levegőt.. próbált higgadt maradni...
Majd a bőrmaszkos újra megrezegtette hangját. Ízlelgette... rágcsálta a lány nevét. Különös rajta valami? A legtöbb embernek van neve... vagy talán a vezetéknév hiánya volt a baj? Honnan tudja, hogy azt csak nem mondta el? Bár... ilyenkor az ember még a személyigazolvány számát is elmondaná félelmében.
~ Ez... ez nagyon nem jó. El kéne menekülni.. de hova? Ha menekülök.. elkapnak... nem is láttam azokat a shinobikat... Meg fogok halni... biztosan megölnek.. egy rossz szó.. vagy lépés.. és nekem.. végem..
~Ha most meg tudnék tenni, olyan taslit lekevernék neked... Higgadj le! Ha folytatod a nyápicka létet, akkor tényleg ez lesz a vesztőhelyünk! Szóval higgadt pofa, béke, nyugalom! Értve vagyok?
A lány vett egy mély levegőt. Próbált lenyugodni, s visszavenni a hidegvérét. De ez nehezebb, mint az ember elsőre hinné. A gondolat, hogy minden ismerősödet megölték.. és ha.. te is ott lettél volna akkor.. most a hullahegy belsejében pihenne az élettelen tested. ... felemészti az elméd. Kuro-t is felemésztené... magával rántaná.. befeketítené... s végleg a mélybe ragadná... ha, ez már nem történt volna meg. A lány elméje már rég nincs a toppon. A sötétség benne nyugszik, s csak a megfelelő pillanatra vár. Így, nem ez lesz az az emlék, ami miatt a lelke végleg elkárhozik.. ez nem elég ahhoz... hiszen... úgyis gyűlölte az ott lévő emberek nagy részét... az Ochidákért pedig, nem lesznek álmatlan éjszakái.. az már biztos.
Kuro hirtelen megtorpant, arca a hullakupacra tapadt. Valami mozgolódott benne, mintha ki akarna törni. A hegy megremegett... félelmet keltve a gyávák szívében. A testek alatt a vértenger egyre csak duzzad, akkorára, hogy lassan egy strandot lehetne nyitni belőle. Majd egy kéz tenyerelt a vörösségbe. A maszkos erre azonnal hátrafordult.. vagyis hallotta... tehát.. azt is hallja, hogy a lány hátrál. Egy test préselte ki lassan magát a hullák közül. Arcára az egyik holt keze ragadt. Ujja a kitörni vágyó szájába akadt, aki csak erőlködött, hogy kivonszolja magát. Mit sem törődött a kézzel, ami szépen felszakította a szájának elejét, majd onnantól gyermeki könnyedséggel tépte tovább az ínyén át a bőrét is. A fiú arca átszakadt, a teste engedett, s a vér, szépen végigfolyt az arcán, majd lecsurgott a nyakán. Az egész úgy festett, mint egy horrorfilm. Rémisztő volt. A lányban egy pillanatra megállt az ütő.. most tényleg lefagyott... nem értette. A négykézláb kifelé mászó zombiszerű lény.. Suezo volt... a ficsúr...
~ Basszus.. hát ez még meghalni se tud rendesen?!
A következő megjegyzés a maszkostól érkezett. A fiú lábai eltörtek. Testét vágások borítják... négykézláb próbál menekülni... szemei könnyektől vöröslenek.. majd hirtelen, észreveszi a zöld hajú lányt. Reményt lát benne.. talán ő az utolsó szál, amibe most kapaszkodhat? Halál árnyékától, hörgő hangon szólítja meg a lányt.
~ Parancs... parancsolt... tennem kell valamit...
~ Mire gondolsz te idióta? Már nem tehet semmit! Nem kell követned!
~ De... megparancsolta...
~ Ki nem szarja le? Az sem érdekel, ha egy szivárványon táncoló csillámlepke- fingról kiabál!
Annyi utasítást követett már életében, hogy kialakult nála egy beidegződés. Megtanulta, hogyha nem követi az utasításokat, megbánja. Szívét eltöltötte a félelem. Gyomra összeszorult... ellen kellett állnia a kényszernek. A lány szemei kidülledtek, s kezeit a fejére tapasztotta. Próbálta legyőzni a Kényszer-betegségét. Tudta, ha most bármit is tesz, meghal... és semmitől nem félt jobban, mint a haláltól. Egészen idáig küzdött.. elviselte a nemeseket.. tűrte a rabszolgalétet. Nem adhatja fel a fájdalmait, s a fáradalmait... Érezte, ahogy a feje lassan széthasad...
~Azt mondta...
~ Nyughass már!
A lány fájdalmas gondolatait, a maszkos hangja törte meg, enyhítve ezzel a tépő érzést. Majd közelíteni kezdett a fejét fogóhoz. Kuro csak kapkodta a levegőt, szinte meg se hallotta, amit a férfi először mondott. Szíve gyorsan vert, teste pedig beleremegett ebbe az érzésbe. Egyszerre milliónyi dologra kellett figyelnie, így nem volt egyszerű a nyugalom megtartása. Nem tehette, meg amit a ficsúr mondott... higgadtnak kellett maradnia... s nem szabadott hagynia, hogy a félelem felülkerekedjen rajta... mert akkor, Naoko átvette volna az irányítást. Első ránézésre meg lehetett mondani, hogy valami nincs rendben vele. Hatalmasra nyitott, kidülledő szemek; enyhén mosolyra húzódó nyitott száj; remegő test; végtelenül gyors légzés... és halk, magának szóló sikoltás...
A maszkos megállt a megállt a lány előtt, s kezébe adott egy kunai-t. Egy szokatlanul nehéz, és elég éles fegyver volt, egy félhold szimbólummal ellátva. Így kizökkentette Kuro-t a furcsa érzésekből, s felhívta magára a figyelmét. Majd újra megszólalt, s a ficsúrra mutatott.
~ Hogy öljem meg? Tegyem meg? Utasított igaz? Két parancs... de az egyik erősebb mint a másik...
~ Öld meg te eszetlen! Itt a lehetőség! Mi szólhat ellene?
~ Ha megölöm.. megölnek..
~ Ki? És mi a szarért? Itt már mindenki halott! Neked már ezért nem jár büntetés! Viszont ha nem teszed meg... abba tényleg belehalsz!
Ezután a ficsúr is megszólalt.. sőt... könyörgött.. amire a maszkos azonnal reagált.
~ Parancsol.. parancsolnak... könyörög.. kérdez.. érvel.. magyaráz... parancsol...
~ Basszus, eszednél vagy? Nyugodj már le! Vagy húzódj hátrébb.. majd én megoldom!
~ Parancs.. könyörgés.. érv.. magyarázat.. parancs...
Kuro érezte, ahogy a feje lassan széthasad gondolatainak terhe alatt. Rémes mértékű stressz volt az, mi átjárta a testét. De még nem engedett.. még nem engedett Naoko- nak.. és talán ez volt a legnehezebb feladat. Fejét fogta, s a halk sikoltás, lassan hal üvöltésre fokozódott. Erősen fújta ki a levegőt. Szíve gyorsan pumpált, s egész teste beleremegett a történtekbe. Apránként vesztette el a fejét, ami fájdalomtól lüktetett. Kezeit halántékára tapasztva próbálta egyben tartani koponyáját. Lábai kezdték elengedni tartásukat. A lány lassan leguggolt, s úgy dülöngélt. Egy üvöltéshez hasonlatos hangot hallatott, majd hátraesett. Kinyújtotta lábait, s kezeit oldalra rakta. Remegése abbamaradt, szája pedig mosolyra húzódott. Légzése újra normális volt. Nevetett. Megszorította a kezében tartott fekete kunait, majd hasra fordult.
~ Még a végén tönkreteszel mindent... pihenj gennygombóc.. .Meg kell halnia a nemesnek, ha te nem teszed meg, majd én...
A lány behúzta maga alá lábait, s kezeivel lassan elkezdte feltolni magát. Felállt. Karjai maga előtt lógtak, kezében tartva a fegyvert. Fejét hátralógatta, eltűntetve így haját a szeméből. Majd kiegyenesedett, s a maszkosra pillantott, és nevetett.
Kitartotta maga mellé karjait, s lassan, tyúklépésben ugrálva közeledett a ficsúrhoz. Megállt előtte, s lehajolt. Mélyen belenézett szemeibe, hátha felismeri másságát...
- Mond kérlek el nekem újra az előbbit. Nem befogadtatok, hanem megvettek.. nem szerettetek, csak utasítottatok. Maradékot ettem és koszos matracon aludtam. Ez lenne az a kedvesség, amit értem tettetek? Ezek után, úgy könyörögsz nekem, hogy nem áll mögötted már senki?! Nem ölethetsz meg... nincs többé hatalmad... nem parancsolsz többé... szánalmas vagy... – mosolyog, majd megpöcköli a homlokát. – De én mégis... továbbra is.. egy parancsot követek... szomorú mi? Csak épp nem a te parancsodat... erre neveltetek... most... a saját hibád áldozata leszel... szánalmas.. – neveti végül el magát.
A lány felállt, majd beledöfte a fegyver a ficsúr vállába... először a balba, majd a jobba. Lábát a négykézláb álló fiúnak támasztotta s ellökte. Még az ő cseppnyi erejével is, egy a halál szélén álló, törött lábú, sebes vállú gyereket könnyedén el lehet lökni. Majd talpát a fiú halántékára helyezte, s lehajolt, hogy megyeszer a szemébe nézzen. Kezével intett, mintha köszönne neki, majd megforgatta ujján a kunai-t. Megmarkolta annak nyelét, s a fiú torkához hegyezte a pengét. Egy mozdulattal átvágta azt. A fegyver éle, könnyedén haladt át a légcsövén. Fulladást okozott, s megvonta a testétől az oxigént. Köhögni fog ettől... levegőért fog kapkodni... míg nem leáll a keringése, végül a szíve... de ez, mégis lassabb és fájdalmasabb halál lesz, mintha csak szíven szúrta volta. Naoko nagyokat pislogva nézett az egyre nyíló sebre. Ujjával megsimította azt, majd a vágáson át, bedugta ujját a fiú torkába, s végigsimította belülről a légcsövét.
~Gusztustalan lény ez... meg kellett volna már réges rég halni.. de eddig élhetett... kapaszkodott volna valamibe? Hitt benne, hogy ez a szánalmas gennygombóc meg fogja menteni? Az, akit most felemésztett a saját őrülete, s már megszólalni sincs ereje? Pont ő, akit annyiszor bántott, s veretett meg? Szánalmas nemes! Gusztustalan lény! Az egész fajtádnak el kéne tűnnie a felsőbbrendűség- komplexusotokkal együtt. Felfordul a gyomrom a létetektől...~ állt fel lassan.

**Kawajiri Satoshi** Pént. Május 19 2017, 10:35

//Remek volt! Próbáltam rákontrázni, a késésért pedig ismét elnézést, az univerzum gyűlöl engem. Mostantól nem fogom a kezed, mert bőven bebizonyítottad, hogy már nem szorulsz rá. Smile

//

Kuro szépen lassan átadja a helyét Naoko-nak. Belső harcát a bőrmaszkos is észreveheti, furcsa viselkedése miatt. Ám, ez a viselkedés Kuro számára érthető volt, hiszen csak ő tudhatta, hogy tudatának egy része (vagy igaz valója), éppen teljes dominanciára készül. Átveszi a hatalmat felette, és a nevében cselekszik. Az ő testével. Az ő lelkével... az ő gondolataival. Azonban, ha mindent, még a lelküket, és a gondolataikat is megosztják, ki a megmondója annak, hol kezdődik az egyik, és végződik a másik? Ki a megmondója annak, hogy létezik határvonal? Könnyen lehet, hogy Kuro megkínzott gyermeki elméje egyszerűen kitalált magának valakit. Valaki, aki minden, aki ő nem lehet. Vagy úgy érzi, nem lehet, mert ezt nevelték belé. Valaki, aki mindenre képes, amire ő nem. Valaki, akit nem sújtanak az ő béklyói. Valaki... aki szabad. De ha ez így van, akkor most, hogy Kuro szabaddá válhat, Naoko értelmét veszti, nem de? De, az is lehet, hogy Kuro és Naoko mindig is egyek voltak. Egy tudatból, egy forrásból származnak. Ha bárki vallana arról, amit itt és most látott, mit mondana, ki ölte meg Suezo-t? Igen... a válasz Kuro. Ő vívta ki a szabadságát... de vajon ezt ő is így gondolja?

Nem látod a maszkos tekintetét, miközben Naoko-nak végre sikerült egyenesbe hozni téged, egy kisebb roham után. De, a bőrmaszkos már nem is létezik számodra. Egyszerűen csak végezni akarsz a ficsúrral, aki szimbolizálja az összes rosszat, melyet el kellett szenvedned ezen a helyen. Oktalanul. Igazságtalanul. Ha igaz az, amit az idegen ninják mondanak, Suezo az egyetlen életben maradt Ochida-nemes, így ő kapja meg minden dühödet, minden rosszindulatodat, minden felgyülemlett sérelmedet, minden büszkeségeden esett csorbát, melyek kiköszörülésére felesküdtél, mikor végeztél a kínzómesterrel. De... nem csak, hogy végeztél vele. Átvetted a helyét. Most már te vagy a kínzómester. Te vagy az, aki Suezo élete s halála fölött dönthet, nem pedig ő. Fordult a kocka. A szolgából lett mester... a mester pedig sosem volt az. Hiszen ninja vagy, nem de? Csak azért élt, mert akartad. És most azért hal meg... mert megparancsoltad.

Végzel vele. Nem túl gyors, nem is túl lassú, de roppant élvezetes. Naoko-nak bizonyára. A bal és jobb vállaiba szúrt kunai bizonyára költői igazságszolgáltatás a részedről. Aztán jön a megaláztatás... kijárt már neki, nem de? Végül a kegyelemdöfés, szó szerint. A torokba, ahogy illik... hogy sikoltani se tudjon. Hogy ne rimánkodjon tovább, mint valami szánalmas féreg. Még Kuro-nak is több tartása van mint neki, nemde, Naoko? Suezo-ból szépen lassan kiveszik az élet. Szépen-lassan üressé váló tekintetén egy számodra furcsa érzelem nyilvánult meg... egy fajta félelem. De nem az a fajta félelem, amit a kínzómesteren láthattál. Nem az a fajta félelem, amit te éreztél. Olyan volt, mintha a fiú szembesült volna minden bűnével... és tudta volna, mi vár rá a másvilágon. Igazságot szolgáltattál? Ilyen egyszerű lett volna? Suezo nem tud válaszolni vádjaidra. Ha tudott is volna, nem tette. Vagy... lehet, hogy megtette, de téged nem érdekelt. A maszkos csöndben figyeli az eseményeket, azonban hangosan felröhög, amikor belenyúlsz Suezo torkába, és végigsimítasz a légcsövén.
Érzed torkának barázdáit, és hogy milyen meleg is a húsa belülről. Valami puha, nyúlánk dolgot is sikerült megérintened... vagy a nyelve csúszott ennyire hátra, vagy a mandulája az. Fogalmad sincs. De most, szó szerint a torkába martál, mint egy fenevad. Mint aminek mindig is hívott. De most már, büszkén viseled ezt a titulust... talán sosem gondoltad lenézőnek. Talán egyet is értettél vele. Végül is ki gondolhatna mást rólad, ezek után? A válasz: a maszkos.
- Gyönyörű! - hangzik egy lassú, kimért taps, a hátad mögül. - Nem tudom mit tanítanak nektek az akadémián, de az előző generáció labdába sem rúghat a mai fiatalokkal szemben, az már egyszer biztos.
A maszkos szépen lassan mögéd araszol. Ha megfordulsz, most láthatod csak igazán föléd magasodni. A hangjában büszkeséget, és elismerést vélsz felfedezni. Talán... jól is érzed magad tőle? Vagy épp hogy zavar, mert csinálhattad volna jobban is? Egy biztos: valaki elismert egy szörnyű cselekedetedért. Sőt, meg is dícsért. Téged. Miért...?
- Hogy tetszett a kés? Magam faragtam. Úgy megy át a húson és csonton, mint kés a vajon. Megtarthatod... de, a rabszolgáknak nem lehet saját tulajdonuk, nemde? - mondja sokat sejtetően a bőrmaszkos.
Úgy néz ki, megtetszettél neki, de nem úgy, mint nő a férfinak, hanem úgy, mint... egy lehetőség egy üzletembernek. Talán hallhattál már ilyet, az aukció során. Talán érezheted is, ahogy úgy mér fel téged, mint valami árucikket.
- Szerintem már érted mire gondolok. A rabszolgákat megjelölik... billogot tesznek rájuk. Életed végéig ott lesz a nyoma, azonban, te már nem vagy senki tulajdona. A magad ura, vagy éppen, asszonya vagy. Szóval, mire vársz? - fejezi be végül, mire feléd tartja az öngyújtóját.
Ezen már nincs fura félhold szimbólum, és még csak nem is fekete. Egy teljesen átlagos öngyújtó. Jól tudod, a férfi mit akar. Azt akarja, hogy izzítsd meg a kunai-t, és égesd át a billogodat. De lehet, hogy fájdalmat okozni magadnak már túl nagy falat lenne. Vagy inkább vágnád le a saját végtagod, hogy megszabadulj a billogtól? A bőröd egy darabját vágnád ki? Még soha nem is gondoltál arra, hogy eltüntethesd. Lehet nem is akarod? Azonban, a maszkos fegyvert adott a kezedbe. Éghető tárgyak vannak a közelben... éghető hullák is. Talán vele is elbánhatnál, és kereket oldhatnál. Mert ki tudja, hogy azzal, hogy megszabadultál az Ochidáktól, nem-e hajtod magad egy másik rabigába? Szabadság és szolgalét... tartozás és hála... élet és halál...

...ki a megmondója annak, hol a határvonal? Hol kezdődik az egyik, s végződik a másik? Egy apró gondolat, egy apró szikra, egy meggyőződés, talán... csak egy egyszerű vágy, az egész sorsodat megpecsételheti. Örökkön örökké. Talán már érted is... béklyók mindig vannak, és lesznek. Az élet maga is egy béklyó, te magad is rabigába hajtod a tudatod, az érzéseid, a gondolataid, az igaz valódat... a szabadság talán relatív. Talán te döntöd el, hol van a határvonal. Mi hol kezdődik, és mi hol végződik. Mitől vagy szabad, és mitől vagy fogoly. A kérdés már csak az: mitévő leszel?

**Kuro** Vas. Május 21 2017, 12:20

Félelem. Őrület. Keserűség. Parancsok. Betegség. Mi is ez pontosan? Egy megsebzett gyermek halk segélykiáltása? Vagy egy beteg lélek hirtelen feltámadás? Gyávák az emberek. Testük beleremeg a halál gondolatába. Nem tudják, s nem is merik elképzelni, amint a nagy fekete kasza, végleg elvágja őket otthonuktól. Rettegnek az erősebbektől, a feljebbvalóktól. Félnek, ha rosszat tesznek, nem kerülhetnek a mennybe. Már persze, ha létezik egyáltalán. Eme romlott világban, az élők, gyilkolásból élnek... a holtak pedig fizetnek. A jók... s a rosszak viszálya sose ér véget.... de... mégis ki dönt el, hogy ki a rossz, és ki a jó? A gyilkolás, miért pont rossz dolog? Az pedig, ha egy úgynevezett „jó” megöl egy „rossznak” titulált személyt... az milyen jogon jó, és nemes cselekedet? Ez is gyilkosság... s az is. Mind a kettő, egy emberi életbe került... vagy.. az emberek életének... más az értéke? Akkor pedig, ki az, aki beárazza őket? Van olyan, akiknek a halála.. és az élete... elhanyagolható?
Van olyan személy, aki már nem is érdemli ki az „ember” jelzőt. Aki már inkább tárgy, s tulajdon, mintsem egy szabad személy. Az ő élete felesleg... a létezése elhanyagolható. Nincs semmi, ami a földhöz kötné... pótolható... de, akkor egy ilyen létezésnek mi értelme? A válasz egész egyszerű... semmi. De nem tehet mást, mivel gyenge.. a gyengék pedig örökké alul fognak maradni. El fogják őket taposni, rájuk fognak lépni. Nem képesek kiharcolni maguknak semmit. Irányítani fogják őket, felhasználni.. mert nincs más választásuk. A gyenge is élni akar, épp úgy mint az erős... csak nem teheti meg... félelemmel telnek a napjai. Maradékot eszik, levetett ruhákba öltözik, kidobni való matracon alszik. Nem szabad megszólalnia, nincsenek jogai, nem védik a szabályok. Sose fog tudni felülkerekedni önmagán. Örökkön örökké alul fog maradni, s gyáván, meghunyászkodva fog a jövőbe tekinteni. ... vagy mégsem? Az erőtlen felül tud kerekedni? Le tudja győzni önmagát? Erős lehet? Ki tud törni a béklyók, s láncok alól? Fel tud venni egy új titulust? Lehet ő az, aki eltapossa a többieket? Meglehet. Hiszen, senki se mondta, hogy nem teheti meg. Vagy igen, csak nem hallotta? Naivan, s vakmerően próbál feljebb kerülni a ranglétrán. Legyőzni önmagát. Kitörni a burokból. Nem tudja, hol a határ. Senki se tanította meg neki.
Kuro küzdelme mindig is értelmetlen volt. Talán azért, mert idáig nem is küzdött? Tűrtek a megpróbáltatásokat, s várta, hogy segítsen neki valaki? Várt, hitt, remélte, hogy jobb lesz. De senki se jött. Magára maradt. Rátapostak... eltiporták. De felül fog kerekedni önmagán. Most végre, ő lesz az a valaki, aki meg fogja menteni. Kihúzza önmagát a sötét gödörből.
Megőrült. Naoko átvette az irányítást a legyengült lány teste felett. Kuro elvesztette a fejét. Pedig mindent megtett.. de úgy látszik, ez is kevés. Naoko... a kör másik fele... a lány másik énje. Vagy talán az igazi valója? Lehet, hogy Kuro a második, kreált személyiség? Ki tudja... egy biztos. Naoko, sokkal megfontolatlanabb, tudatlanabb, furcsább... de legfőképp, őrültebb... vagy talán, csak szabad? Ezt jelenti szabadnak lenni? Gondtalanul élni, s nem félni a holnaptól? A jövő képébe röhögni, megbánások nélkül? Van ilyen egyáltalán? Dehogy van... ez hülyeség. Sose létezett, s sose fog létezni teljes szabadság. valami mindig kötelezni fog.. elzárni.. fogva tartani... legalábbis.. Kuro- t biztos. Sose fog elmenekülni. Őt bezárva tartják. Bezárta... a saját elméje... magával rántotta, a saját sötétsége... felülkerekedett rajta.. a saját őrülete...
Naoko kizárt mindent. Nem létezett más, csak a cél. Végre... végre megtehette azt, amire évek óta várt. Végezhetett a világ, egyik leggusztustalanabb lényével... egy nemessel. A csapást, egyenesen a torkába mérte. Ne üvöltsön.. ne sikoltson... ne könyörögjön. Gusztustalan dolog, hogy nem tudta elfogadni a végzetét. Még élete utolsó pillanatában is csak a saját bőrét akarta menteni. ~ Gusztustalan~
A fiúból lassan elpárolgott az élet, s maga után, csak egy élettelen bábot hagyott. Szemei üvegessé váltak, szíve leállt. Az ő története, ezennel véget ért. Arcára félelem fagyott. De nem átlagos.. ez más volt.. mintha, végre valahára, szembesült volna tetteivel. Félt a másvilágtól...
A maszkos egy ideig csendben figyelte a történteket. Mert, ugyebár, semmi érdekes nincs abban, amikor egy őrült elvágja valakinek a torkát. Bár, az már inkább érdekes, amikor bele is nyúl a seben keresztül. A férfi ennek láttán hangosan felröhögött. Naoko nem figyelt rá. Épp le volt foglalva azzal, hogy megpróbálja kitalálni, mi az a nyálkás valami a ficsúr torkában. Megpróbálta kihúzni onnan, de túlzottan csúszott ahhoz, hogy rendesen megbírja fogni, úgyhogy inkább hanyagolta.
~ Gusztustalan! Undorító nemes! Most ki a fenevad? Ki az a szörny, akit mindig le akartál győzni? Én vagyok! És eddig még nem győztetek le! Se te, se ez a szánalmas gennygombóc! Komolyan csitrikém! Szedd már össze magad! Kimondták, hogy parancsolom, és már össze is esel? Szánalmas vagy!
Nem jött válasz. Kuro legyengült. A belső küzdelme, s a kényszer legyőzése kellően lefárasztotta. Nehéz őrültnek lenni. Fájdalmas. Megerőltető. arra sincs ereje, hogy visszavágjon Naoko- nak. Pihennie kell. De ez nem jó. Nincs senki, aki rászólna Naoko- ra. Nincs, aki meggátolja. Szabadon azt teheti, amit akar. A vad elszabadul. Lassan kiveszik belőle az a fikarcnyi emberség is. A tudatlan, és meggondolatlan fenevad, a saját feje után fog menni... meg fogja öletni önmagukat...
Lassú.. kimért taps hallatszik a lány háta mögül. Fejét felkapja, s lassan feláll. Kezei maga előtt lógnak. Haja eltakarja egyik szemét. Szája fülig felhúzva. Élvezi a helyzetet. Szemei kidüllednek... s valami furcsaságot tükröznek. Zavarodottságot. Ide- oda mozog írisze. Nem tudja, mit tegyen.
A maszkos beszélt, s lassan a lány mögé araszolt. A zöld hajú megfordult. Látta, a fölé magasodó férfit. Hallotta hangjába az elismerést, a büszkeséget.
~ Tehát ez most dicséret volt?
Naoko- t nem foglalkoztatja az elismerés. Lehet, hogy fel sem fogta. Hidegen hagyja.
~ Megdicsért... egy rossz tettért... ~ hallatszott. A hang egyre halkult. Mintha, kifújta volna az eddig gyűjtött erejét.
~ Hallom, nem tűntél el teljesen... még...
A lány, feltekintett a bőrmaszkosra. Ujját szájába vette, majd egy pukkanó hanggal húzta ki onnan. Majd nevetett. Ki tudja, hogy miért csinálta. Az őrülteket nehéz megérteni. Talán, ezzel akarta kifejezni, hogy magasról leszarja az elismerést. Nem azért csinálta, hogy jutifalit kapjon. Egyszerűen csak élvezte, hogy végezhetett egy nemessel.
A férfi újra megszólalt. Sokat sejtetően beszélt. Mintha utalna valamire. A lány felemelte szeme elé, a kezében tartott kést, s végignézett rajta, majd a bőrmaszkosra pillantott, s végül újra a fegyverre. A férfi úgy nézett a lányra, mint egy lehetőséget. Olyan volt, mintha megint az árverésen lennének. Kuro, megint árucikk lett. Egy lehetőség, amit mások látnak benne.
~ Gyűlölöm ezt a tekintetet.... ~ halkul el.
Erőlteti a hangját, pedig nem kéne neki. Ha nem pihen, talán ő fog felszívódni. A férfi befejezi monológját s a lány felé tart egy öngyújtót. Naoko elvette a tárgyat, s pár pillanatig csak nézte azt. Nem igazán látott még olyat, így számára új volt a tűzfakasztó eszköz. Egy kicsit játszott vele, majd a férfire pillantott.
- Te eszednél vagy? Mi a szarért sebesítsem meg magam? Kell a francnak egy cseszett nagy heg a felkarjára! Attól még, hogy ez rajtam marad, nem leszek senki tulajdona! Viszont emlékeztetni fogok... arra, hogy sosem voltam szabad! – pörgeti meg ujján a kunai-t.
Ha most Kuro lenne, elöl, biztos leégetné a billogot. Mert fél. Fél a maszkostól, és attól, hogy mi történik, ha nem teszi meg. De Naoko van elől. Naoko pedig fájdalmat okozni szeret, nem érezni azt. Nem akarja az égető fájdalmat, ami a csontjáig hatol. Nem érdekli a jelzés, hiszen sosem volt szabad. Se ő, se Kuro... hiszen egymás fogságában vannak... se lesznek örökké.
Naoko lenézett a kezében tartott öngyújtóra, s egy ideig csak játszott vele. Érdekes tárgynak bizonyult. Ezzel fel is gyújthatná az Ochidákat.. sőt az egész házat is... és... mégis mi tartja ettől vissza?
Miért futna el... s hova menekülne? Bárhova is fut, sose lel szabadságra. Örökké fogoly marad.
- Tudod... sose leszek szabad... – emelte fel tekintetét a lány.
Arcán hatalmas mosoly ült. Szemeiben tombolt az örvény. Nevetett. Ujjával megbökte saját arcát, majd lábujjhegyre állt.
- A te vérednek is olyan szar íze van, mint az enyémnek vagy egy nemesének? – nevette el magát.
~Naoko! Elég volt! Meg fogsz öletni!
~ Nyugszik! Fekszik! Alszik! Álmodik! KI mondta neked, hogy máris megszólalhatsz?!
Hangzavar. Fájdalom. Őrület. Zavarodottság. A lány hirtelen visszaáll talpára, majd azzal a lendülettel hátra is esik. Teste remegni kezd. Az öngyújtó és a kunai kiesnek kezéből. Tenyerét halántékára tapasztja. Már nem mosolyog, de szemei továbbra is azt a kavalkádot tükrözik, mint ezelőtt. Újabb belső harc vette kezdetét. Ki maradjon elöl? KI küzdjön? Ki irányítson? Ki beszéljen? Ki az erősebb? Ki tart fogva kit? Nem tudni. De ami biztos, a lány remeg, s egyre hangosabban beszél.
- Engedj el! Védj meg! Tűnj el! Ments meg! Félek... Engedj el!

**Kawajiri Satoshi** Hétf. Május 22 2017, 19:20

Miután magadhoz vetted az öngyújtót, a férfi árgus szemekkel figyel rád. Vár. Arra számít, hogy úgy teszel, ahogy kérte, de, ellent mondasz az elvárásainak. Naoko számára az önsanyargatás bármilyen formája, főleg az önszántából való öncsonkítás, elképzelhetetlen, felfoghatatlan... és értelmetlen. Hangot is ad nem tetszésének. Kár, hogy nem láthatod a maszkos fazon arckifejezését a fejfedője miatt, bár először egy szót sem szól. Lehet, hogy a csend rosszat jelent... lehet, hogy Kuro ezért kezd felszínre törni megint. Naoko közli a még mindig szótlan férfival, hogy sosem lesz szabad. Ezután a vére ízéről tesz fel egy kérdést. Itt törik meg a maszkos csendje, és egy őrült nevetést hallat. A harsány, krákogó, eszeveszett nevetés egyre hangosabb lesz, és szinte kiteljesedik, egy őrült ördögi kört leírva, miközben a férfi a tüdejét majd kiköpi, amint lát téged a földön vonaglani.
Kuro és Naoko éppen belső harcot vívnak egymással. Naoko feltehetőleg szembe akar szállni a férfival, és más elképzelései vannak a szabadság fogalmáról, mint a vele szemben állónak. Kuro azonban nem akarja feldühíteni. Féli a halált... és félti önmagát. A bőrmaszkos most már a fejéhez is kap, és teátrális mozdulatokkal próbálja lenyugtatni, majd kifújni magát.
- Értem már... már mindent értek. - szólal meg lihegve. - A vérem ízére voltál kíváncsi? Megtudhatod...
Eztán a férfi föléd hajol. Most még magasabbnak tűnik, mint eddig. A maszkjára vetülő lángok homályos fénye szinte rémálomszerű (vagy csodálatos, attól függ jelenleg ki van elől) látványt kölcsönöznek neki.
- ... de csak akkor, hogy ha én is megtudhatom, milyen ízű a tiéd. - mondja, majd felkapja a földről azt a fekete kunai-t, amit ő adott neked, és egy szempillantás alatt suhint.
Egyre hangosabban kezdtél el beszélni, azonban a maszkosnak nem kellett túlkiabálnia téged. Most már pláne nem, hiszen a vágás kizökkentett a rohamodból, és visszarántott a valóságba. Nem tudni, melyik személyiséged van elől, de az biztos, hogy mindketten tudják mit jelent a furcsa, égő érzés, melyet a hasad aljánál érzel. Egy egyre jobban kirajzolódó, vízszintes, azonban nyílegyenes sebet látsz az alhasadon, melyből elkezd kibuggyanni a vér. Fájdalmat még nem érzel. A sokkhatás még túl eleven, túlságosan újszerű... még fel sem fogtad teljesen. Egészen addig, amíg kesztyűs kezének mutatóujjával, a maszkos bele nem nyúl a sebedbe, és szép-lassan, egyre mélyebbre hatol. Úgy érzed, mintha belülről masszíroznának... és tudod is, melyik belső szervedet: a beleidet. Ezután a férfi kirántja karját, majd elégedetten nyugtázza, hogy fekete kesztyűjéről csöpög a vér. Megfordul, és amennyire ki tudod venni, hátrahajtja a maszkját, hogy megkóstolhassa a véred. De nem igazán van időd ezzel foglalkozni, és nem is láthatod milyen az igazi arca, ugyanis most kezdett el rettenetesen fájni a sebed.
Semmi másra sem tudsz koncentrálni, csak a saját halandóságodra. El sem tudod képzelni, hogyan tovább, szinte biztos lehetsz benne, hogy itt a vég. Azonban, egy újabb rémálomszerű, de mégis valóságos esemény ránt ki delíriumos képzelgésedből, melyben próbálod feldolgozni, mi is történt veled pontosan: a maszkos éppen a saját alkarjába vág bele a pengével, és a vérét az ajkaidra csöpögteti.
- Na, milyen ízű a vérem? - kérdezi mosolyogva. - A tiedben túlságosan sűrű... ezért úgy gondoltam ideje kicsit higítanunk rajta.
Ha elfordítod a fejed, a vér mellécseppenhet, azonban a maszkos nem törődik vele. Amennyiben nem, egyenesen a szádban landol. A maszkos ezután melléd dobja a tőrt (a jobb oldaladra), majd tényszerűen közli veled az információkat, miközben leguggol eléd, mit sem törődve vérző sebével... és a tieddel sem.
- Adok neked úgy tíz percet, mire elvérzel. Nem vágtam túl mélyet, de belenyúltam, hogy kicsit gyorsítsam a folyamatot. Ha a vágás tovább tágul, kihullanak a beleid, és szolgaként halsz meg. Szolga vagy, Kuro...? Ugyanolyan értelmetlen halálod lesz-e vajon, mint amilyen az életed volt? Kíváncsian várom... találkozzunk, ha túlélted. Ha pedig nem... - ekkor a maszkos összecsapja a kezeit. - Akkor is találkozunk, csak egy kicsit másképp!
Ezután újabb hahotázásban tör ki, majd feláll, és ott hagy. Ha körbenézel, láthatod, hogy mindenki eltűnt a házból, kivéve a holttesteket. Az ajtót tárva nyitva hagyták, de nem azért, hogy elmenekülhess... hanem, hogy lásd, ahogy olajjal locsolni kezdik a házat, majd végül felgyújtják azt. Tehát... egy hatalmas vágással az alhasadon, majd hogy nem kibelezve, fekszel egy üres ház közepén, tele hullákkal, az egyetlen melletted lévő két tárgy egy furcsa kinézetű kunai és egy öngyújtó, plusz a ház hamarosan le is ég. Ha eddig elképzelni sem tudtad hogyan tovább, most már ötleted sincs.
Talán... talán valahol a lelked mélyén, vagy elméd egy sötét bugyrában tudod, mit akart elérni a maszkos. Azt akarta, hogy megmutasd, méltó vagy az életre. Tény, hogy magadnak is meg kell mutatnod... de mégis ki foglalkozik ilyesmivel, miközben egy égő házban fekszik a földön, mindjárt elvérzik, és a bele is majd lábra kelnek? Sietned kell. Életben kell maradnod. Túl kell élned. Ez lesz életed eddigi legnehezebb kihívása... de mint már korábban is megfogalmazódott benned: élni akarsz. A szabadság pedig ott van, egy karnyújtásnyira... már csak meg kell küzdened érte.

//Tehát, a szituáció: Kuro háton fekve hever a földön, teljesen függőleges pozícióban. Az alhasán egy hosszú, vízszintes vágás, mely nem tágulhat tovább, vagy a bensőségei kifakadhatnak. Ezért a pozícióváltoztatás sem nagyon javasolt. Valahol mellette a földön hever egy öngyújtó, a jobbján pedig a fekete pengéjű kunai, félhold szimbólummal a markolatán. Teljesen szabad kezet adok neked, írd le részletesen hogyan menekülsz ki ebből a szorult helyzetből. A posztod vége az legyen, hogy Kuro kilép a ház ajtaján, hogy ezt hogyan éri el, az rajtad múlik. Egyikük sem írta le sehol, hogy mik találhatóak a házban, így rád bízom a dolgokat, azt is, hogyan éri el Kuro, hogy képes legyen lábra állni. Sőt mi több, kíváncsi leszek arra, hogy oldod meg. Very Happy

Tisztában vagyok vele, hogy ez egy nehéz kihívás, és egy valamennyire szürreális szituáció, így némi realitástól való elrugaszkodást megengedhetőnek tartok, és mindenek felett csak egy elvárásom van: legyél kreatív. Az ötletes, frappáns, talpraesett megvalósítás a lényeg, nem a poszt hossza, vagy stilisztikai szépsége. Sok szerencsét, és ha bármi kérdésed van, tudod hol találsz. Smile

//

**Kuro** Kedd Május 23 2017, 16:52

Felesleges küzdened. Úgyis alul fogsz maradni. Sose leszel szabad. Sose fogsz győzni. A világ kegyetlen... nem is tudod, mennyire. Még csak meg se ízlelted az igazi valóját. Csak a függönyt láttad, azt a színeset, melyre egy gyönyörű kép van festve, hogy eltakarja a valóságot. A szemed elé lógatják, hogy propán bután, édes hazugságokban élhesd, azt a nevetséges dolgot, amit az életednek nevezel. Ilyen a világ... ez az, amiben a mindennapjainkat tengetjük. Értelmetlen...
Sors... vannak emberek, akik mélyen hiszik, hogy minden elő van írva, és az a sorsunk, hogy ezt beteljesítsük... heh... francokat... De, feltételezzük, hogy ez mégis így van. Akkor, egy szerencsétlen, zöld-hajú kislány, mit árthatott, hogy ezt érdemli? A születésével vétett volna ekkora hibát? Vagy szolga létei alatt nem volt elég engedelmes? Ki tudja... lehet, hogy csak rosszkor volt, rossz helyen... megesik az ilyen... egész életében...
A maszkos csak nevetett. Röhejes lenne, ahogy valaki a földre rogy, s saját elméjébe őrül bele? Tudja, hogy mennyire fáj az, amikor gondolatok, s tettek, lassan szétszakítják a fejed? Hát... nem túl jó. A lány ordított... veszekedett, saját valójával. Tudta, hogy rosszat tett... rosszat mondott... de szavait, akármennyire is próbálja, nem vonhatja vissza. Akár a kilőtt nyíl, ez se fog már sértetlenül visszatérni... következménye lesz. Tisztában van vele...
Naoko tudja jól, mi a szabadság. Tudja, hogy ez csak egy mese, amit az emberek mondanak egymásnak. Szabadság nem létezik! Soha se létezett... bár, úgy látszott, a maszkos erről máshogy vélekedik. És Kuro? Kuro-t nem foglalkoztatja a szabadság. Ő csak élni akar. Megteszi, amit neki mondanak. Akár a koszos padlót is felnyalja... csak ne öljék meg.
A bőrmaszkos fejéhez kapott, majd a nevetéstől, lihegve szólalt meg. A lány, még mindig térdén ült. Kezeit erősen halántékára tapasztva tartotta. Látványra már lenyugodott. Szemeiben tombolt az örvény. Gyorsan vette a levegőt. Szuszogott. Próbált pihenni, s kissé lenyugodni. Azonban a maszkos szavaira felkapta a fejét. A lány arcára félelem vetült, amikor a férfi felé magasodott. A látvány... egy rémálomhoz hasonlított. Olyanhoz, ami nem enged szabadulni... próbálsz felkelni... de nem tudsz. A rabja vagy... a szolgálója.
A férfi mondata megremegtette a lányt. Kuro- nak lereagálni se volt ideje. A maszkos felvette a földre ejtett fegyvert, s egy hatalmasat vágott vele. Egyenesen a földön remegő hasába. Lefagyott. Arca lesápadt, szemi kidülledtek. Az őrületet, a rémület váltotta fel. Remegő kezei maga mellett lógtak, s a földet súrolták. Szája enyhén nyitva volt. Mintha sikítani akarna... de nem tudott. Lassú, döcögős mozdulattal hajtotta le fejét, s szemeit a sebre szegezte. A vízszintes vágás, lassan szétnyílt. A bőrcafatok vörösre festődtek. Vér folyt ki belőle, s csurgott le onnan. Nem hitte el, amit lát. Narancssárgás íriszében visszatükröződött a vörösség. Rettegett... talán jobban, mint eddig bármikor. Szemében pár könnycsepp kezdett feltorlódni, majd egyenként, lassan combjára hulltak. Le volt sokkolva... nem tudta, mi tévő legyen. El se hitte. Nem lehet valóság.
Majd a maszkos, kesztyűvel fedett kezét, lassan a sebbe helyezte, s tolta, egyre mélyebbre. A lány összerándult. A fájdalom, akár egy nyíl, úgy hatolt át rajta. Összeszorította fogait, s sziszegni kezdett. A fájdalomtól mozdulni se volt ereje. Csak nézte, amint a seb egyre jobban kitágul. Érezte, amint belülről piszkálgatják a beleit. Majd a férfi egy mozdulattal kirántotta a kezét. A vér csak úgy fröccsent mindenfelé, a gyors mozdulatnak hála. Majd megfordult, hogy megkóstolhassa a vörös folyadékot. A lány egy pillanatra fókuszált, próbálta kivenni a maszk alatt rejlő arcot. Bár nem volt sok ideje. A seb, még jobban fájni kezdett. Még soha életében, nem fájt semmi ennyire. Az érzés, az egész testét hatalmába kerítette. Remegő kezeit, megpróbálta felemelni. Döcögős mozdulattal bírta életre végtagját. Meg fog halni. Tudta. Érezte. Fejben már eltemette önmagát. Az ő története ezennel lezárult. Felesleges... értelmetlen életet élt. Pótolható.. elhanyagolható volt, világéletében. Mégis, ki siratná meg, ha eltűnne? Lenne bármi nyoma... bármi sérelme a világban.. ha örökökre felszívódna? Nem igazán... s ezt tudja is jól. Szemében a félelem... a gyávaság.. az élni akarás.. a lemondás.. mind egyként ragyogott. De ez az őrület, más volt mint az eddigiek. Úgy látszott, végleg feladta a harcot. Már csak a keserű halál mentheti meg...
Hirtelen, a lány kizökkent a fájdalmas beismeréséből. A maszkos, saját kezét megvágva, vérét kifakasztotta. Azt a lány ajkára csöpögtette, majd elmosolyodott.
Baj van. Baj lett. A lány, érezte a szájára csöppenő folyadékot. Kényszert érzett, arra, hogy megkóstolja. Lenyalta a cseppet. Őrület. Problémák. Fájdalom. Kezdődik. Érzed? Érzed, ahogy a félelem és a fájdalom átjárja a tested? Kezded elveszíteni a fejed. A karod, a lábad, a fejed... már nem te irányítod ezeket. Sötétség és gyávaság... halál vár most rád...
Szíve hatalmasat dobbant, egész teste bele rengett. Szédült... a világ forgott, s nem akart megállni. A lány a hátára vágódott. Hanyatt fekve.. arcára rettegés fagyva... így tekintett a világba. Majd egy nagy levegő. Mellkasa megemelkedett, majd lassan süppedt vissza, ahogy kifújta a lélegzetével együtt a stresszt is. Arcán a gyávaság kifejezéstelen tekintete mellé, egy szende mosoly ült. Körbenyalta ajkát, majd pislogott párat.
- Szar... olyan mint vonatsín...
A maszkos elhajította a kést, ami egyenesen Kuro mellett landolt. Majd leguggolt, s közölte a lánnyal, hogy mit kell tudnia helyzetéről.
~ Nem lesz értelmetlen a halálom... túl fogom élni. Ha meg is halok, azt szabad emberként fogom tenni! ~ Jó vicc... humoristának készülsz? Bizony, itt fogunk elpatkolni... ha hiszen, ha nem. ~ Túl kell élnünk... túl fogjuk élni! ~ Van egy ge*i nagy vágás a hasunkon! Ha ezzel felállsz, a belek úgy fognak kipotyogni, mint valami újévi konfetti!
A férfi, újfent nevetésben tör ki, majd felállt, s elsétált. A lány elfordította fejét. A házból eltűnt mindenki... az ajtót tárva nyitva hagyták... a menekülő út adott... vagyis... mégsem. A házat, elkezdték olajjal locsolni, majd azzal a lendülettel fel is gyújtották. Mindent lassan elleptek az izzó lángok. S kezdték el felfalni a nemesek lakta, csodás épületet.
Kuro egyik kétségből esett a másikba. Mit kéne tennie? Túl akar élni... na de, hogyan? Most épp ő van előtérben... vagyis, rajta áll, vagy bukik, az élete... a sorsa... a mindene. Először biztosan a sebbel kell kezdenie valamit, hogy felállhasson, és eltűnhessen a házból. Ezzel csak az a baj, hogy nincs orvosi szoba a házban. Viszont, gyorsan kell cselekednie... ő maga is el fog vérezni.. vagy ha mégsem, akkor a ház ég rá.
~ Van egy ötletem! ~Nem tetszik... ~ Nem is hallottad! ~ A nélkül is megmondom, hogy szar... de nem kell izgulni.. majd én megoldom... ~
Kuro nem engedett. Nem bízhat egy ilyen fontos dolgot Naoko- ra. Mert abból nem sülne ki semmi jó. A lánynak fájt mindene.. s még mindig rettentő fáradt volt. S a rémület... a fájdalom.. a keserűség... Ez mind, mind Naoko- t erősíti. Aki ezt pontosan tudja, s azon van, hogy átvehesse az irányítást.. hogy letaszítsa másik felét a mélybe... Mind a kettőjüknek más ötlete van, s nem hajlandóak meghallgatni, amit a másik mond. Mennek a saját fejük után, s leszarják, amit a másik akar. De hát.. egy testen osztoznak... össze kéne dolgozniuk.. nem? De... kéne.. de nem teszik meg. Gyűlölik a másikat. Mélyen hiszik, hogy a másik hülye, és borzalmas, kivitelezhetetlen tervvel állt elő. Irányítani akarnak.. élni akarnak...
A lány, egyik kezével megragadta a tőle jobbra lévő kunai-t, majd a szájába vette. Másik kezét t a sebre tapasztotta, próbálta elállítani a vérzést. Szabad karjával, s lábaival, a földön próbálta vonszolni magát. Csúszott, hátrafelé. S így próbált meg eljutni a hullakupacig... cöhh... ha ez ilyen egyszerű lenne. Ez Kuro terve, s ő kezdte el a megvalósítást. Míg Naoko a fejében ordítozik, s minden erejével azon van, hogy ezt megakadályozza... mert hiszi, hogy ez egy bukásra ítélt ötlet. A padlón kúszó, néha megállt, megingott. Lába kicsúszott alóla, vagy épp a keze adta fel. S mind ezt Naoko csinálta. Fel akart törni, de Kuro nem hagyta. Így csak néhány testrészt tudott hatalma alá vonni, s így szabotálni. Persze, tudta, hogy így biztos halál vár rájuk. De akkor se akarat behódolni a másik énjének. Inkább küzd, s haljanak meg mindketten, minthogy összedolgozzanak. Ki érti ezt a logikát? Inkább a halál, mint pár perc csapatmunka? Értelmetlen.
Naoko, csak egy dologért akart túlélni. Dühös volt a maszkosra.. sőt.. egyenesen forrongott. Megsebesítette.. rágyújtotta a házat... és még ki is röhögte... megbocsáthatatlan. Ezért akar ő irányítani, hogy visszafizesse a tartozását a férfinak. Jön neki egy bazi- nagy sebbel.
A lány lassan elérte a hullahalmot. Körülötte a vértócsa csak még nagyobbra duzzadt időközben. Kuro átcsúszott rajta, egyenesen a közepén. Fenyő zöld haját, a folyadék vörösre festette. Egész teste tocsogott a vértől... mint valami rémálom. Szeme ide-oda ugrált. Egész teste remegett. Félt, hogy nem fogja túlélni. Félt, hogy Naoko mindenben akadályozni fogja. Égő ház... hatalmas vágás... belső harcok... a legjobb kombináció...
Nehezen emelte fel kezét. Küzdeni kellett, még végtagja irányításáért is. Nehezen nyúlt a háta mögé, s egy kis keresés után, belekapaszkodott az egyik holttestbe, s úgy húzta közelebb magát a kupachoz. Mikor elég közel ért, megragadta az egyik ruháját. Azt se tudta ki az, és az se, hogy épp melyik testrészéről húzza épp le az öltözéket. de nem is érdekelte. Életben kell... életben akar maradni.. s ezért mindent megtesz. Tenyerét leemelte a sebről, majd nehézkesen és remegve fogta meg az eddig szájában tartott kunait. Felemelte azt, majd lassan, óvatosan kezdte el levágni a ruhát a halottról. A kés éles volt, így könnyen vágta át azt. A lány keze megrándult, s enyhén a saját kézfejét is megsebesítette. Köszönjük Naoko. Kuro, egy kis ideg vacakolt, de végül sikerült egy nagyjából megfelelő méretű darabot levágni a holt öltözetéből. Lassan lehúzta maga mellé, majd a hasára terítette. Megfogta két oldalt, s erősen rászorította. Lábait felhúzta, s tényleg komótosan elkezdett felülni. Eközben folyamatosan szorította a rongyot a sebre, hogy belsőségei véletlen se akarjanak útra kelni. Borzalmas fájdalmakat élt át, ahogy hasfala megfeszült. Sziszegett. Összeszorította fogait, s mindennél jobban próbálkozott. A ruhadarabot a szélénél fogta, úgy szorította rá a vágásra, ami így bent tartotta szerveit... vagyis... legalább nem hagyta kiesni őket. Mikor már ülő pozícióba került, hátán összekötötte a rongyot, s erősen meghúzta. Annyira szorosra csinálta, amennyire csak bírta. A kötés így, kicsit nehézkes és gátlásos mozgást adott neki... de legalább már tudott mozogni.
Mindenét átjárta a fájdalom... tudta, hogy így se lesz sokáig rendben. Felhúzta lábait. Egyik kezét a sebre tapasztotta, míg a másikkal próbálta felnyomni magát álló helyzetbe. Lassan, s kifejezetten döcögősen volt csak képes a talpára állni. A húzó és fájó érzés, amit a hasánál érzett, enyhén körbe járásra kényszerítette. Tenyerét továbbra sem emelte le a vágásról. Majd egyik lábát felemelte, s a másik elé tette. A padló nyikorgott, ahogy a lány lassan kilépkedett a vértócsából, s közeledett az ajtó felé. A házat, időközben egyre inkább felemésztették a lángok. Kuro még egyszer hátranézett. Látta, ahogy a helyet, ahol eddig élt, magába kerítik az aranyló lángok. Narancs íriszében, a vörös tűz tükröződött. Kidülledt szemekkel bámulta pár másodpercig, ahogy az aranyozott korlátú falépcső, hamuvá ég.
Szíve dobbant egy hatalmasat. a világ újra forogni kezdett. Már így is túl sok vért vesztett. Kuro lelki ereje kifúlt. A Naoko- val való csatározás.. a fájdalom.. a küzdelem... az élni akarás... túl sok volt neki. Nem bírja tovább. Pihenésre van szüksége... át kellett adnia a helyét.
A lány lassan csoszogott a kijárat felé. Nem volt képes ennél gyorsabb mozgásra. Nagy nehezen lépte át a ház küszöbét, s jutott ezzel ki. Teljesítette, amit tőle kértek. Megtett mindent.... de nem bírja tovább. Ment még néhány lépést... körülbelül egy métert a háztól. Majd lábai elengedték tartásukat. Ez a test már nem bírja tovább. Térdre rogyott, felkavarva ezzel a föld porát. Feje előreesett, haja arca elé borult.
Ruháját átáztatta a vörös folyadék. Bőre több helyen megkarcolva, megvágva ... sebektől ragyog. Hasán egy átvérzett rongy. Egész testéről folyik a vér. Megfáradt. Tekintetét lassan emelte fel a porfelhőn át. Vértől csöpögő fenyő-zöld tincsei szeme elé lógtak. A fürtök alól pedig kivillant sárgásan izzó szempárja.
- Kinyírom... Kinyírom a ge*ibe!

**Kawajiri Satoshi** Hétf. Május 29 2017, 18:45

A ház elé érve, térdre rogysz. Csoda, hogy sikerült eddig kibírnod talpon. Kész csoda, hogy egyáltalán fel tudtál állni... kész csoda, hogy túlélted. Bár, biztos, hogy csoda lenne, és nem csak az élni akarásod, a túlélési ösztönöd megnyilvánulása? Egy valamiben egyezik Kuro és Naoko: az pedig az, hogy mindketten életben akarják tartani a testet, ami a lelküket hordozza magában. Ez sikerült is... de vajon meddig? Kezdesz homályosan látni, és kezded szép lassan elveszteni az eszméletedet, azonban nem alhatsz el. Ha elalszol, talán mindennek vége lehet. Képes lennél járókelőkre, idegenekre bízni a sorsod? Képes lennél másokra támaszkodni azok után, hogy egész életedben csak megaláztak, bántottak, és porig aláztak? Most is csak magadra számíthattál. A füstnek látszania kell a környező falvakban... mégis, senki sem jött a segítségedre, pedig a hullákat már előzőleg is égették. Most azonban az egész ház porig égni látszik, vele együtt az egész eddigi életed. Talán nosztalgikus érzésekkel is tölthet el, ahogy magad mögé tekintesz... de vannak-e jó emlékeid? Oly kevés... vagy tán egy se. Attól függ, kit kérdezel. Mint mindig, most is kételyek közt hunyod le a szemed... talán örökre. Mielőtt végleg elterülnél a földön, a szemed sarkából embereket látsz közeledni feléd, vödrökkel a kezükben. Az egyikük elkiáltja magát, és rád mutat, ahogy meglát. Páran feléd rohannak. Nem ismered őket... nem tudod, kicsodák. De úgy néz ki, ismét csak idegenekre kell bíznod magad.

***

Magadhoz térsz. Egy ágyon fekszel, a fájdalmaid még erősek, ám nem olyan intenzívek, mint ahogy akkor érezhetted, amikor kiléptél a házból. Az ágyad roppantul kényelmes, még be is vagy takarva. Sose takartak be... csak egészen pici korodban, mikor még édesanyád is életben volt, de arra talán már alig emlékszel, ha még egyáltalán igen. Ha felemeled a takarót, láthatod, hogy átöltöztettek, és hogy egy igazi, profi nyomókötés tartja vissza a bensőségeidet attól, hogy kiessenek. A válladon levő seben is kicserélték a kötést, amit tegnap szereztél, mikor Suezo-val harcoltál. Még a kézfejedet is bekötötték, melyen egy seb keletkezett a belső harcod után. Bizonyára orvosi ellátásban részesültél... de nem egy kórházban vagy, hanem csak egy átlagos családi házban, ami egyáltalán nem olyan fényűző és pompás, mint az Ochida rezidencia volt. Ha a bal oldalra nézel, láthatod a kunai-t, amit magaddal hoztál. Összeteheted a két kezed, hogy ráharaptál amíg csúsztál a földön, különben biztos, hogy elharaptad volna a nyelved, vagy a fogsorod bánta volna. Csak annak köszönheted, hogy nem haltál meg ott helyben, amikor sikerült kijutnod az égő házból, mert eléggé szorosan elszorítottad a sebet ahhoz, hogy még bent tartsd a bensőségeidet. De még így is kész csoda, hogy túléltél egy ilyen kaliberű sérülést. De hogyan is történhetett? Talán a folyamatosan váltakozó személyiségek miatt, melyek újra és újra átvették egymás helyét, mikor a jelenlegi domináns én éppen eszméletét vesztette volna. Így talán elméd túlélő ösztöne újra és újra bekapcsolt... a betegségedet, már ha annak lehet hívni, még nem ismerik igazán. Bár, ki tudja, hogy betegségről van-e szó. Az is lehet, hogy csak szimplán rendkívül bírod a fájdalmat. Vagy te magad is olyan vagy, mint egy csótány. Vagy... hatalmas szerencséd volt. Van ilyen.
Az igazságot azonban talán sosem tudod meg, és talán nem is akarod. Lényeg, ami lényeg: életben maradtál, és nem sokan mondhatják el magukról, hogy túlélték azt, hogy kibelezték őket, miközben rájuk gyújtottak egy házat. Az ágyról talán nem nagyon kéne még feltápászkodnod... főleg, hogyha próbálsz megmozdulni, érezhetsz valami furcsát a hasfaladon. Jól ismered ezt az érzést... összevarrták a sebet. Sokszor kellett varrni a sebeidet, melyeket uraid és parancsolóid okoztak neked... tényleg. Már... már senki szolgálatában sem állsz. Szabad vagy. Azt tehetsz, amit csak akarsz... ennek örülnöd kéne, nem de? De miért van mégis rossz előérzeted...?
Hirtelen nyílik a veled szemben lévő ajtó. Erős fény szűrődik rajta keresztül, ahogy kinyitják, majd egy nő lép be rajta, bal kezében egy gyertyával, jobb kezében pedig étellel. A gyertyát az éjjeli szekrényre teszi, a kunai-od mellé, mikor is feltűnik neki, hogy ébren vagy.
- Szia! - mondja kedvesen a hölgy.
A gyertyafénynek hála, kissé jobban szemügyre tudod venni. Ébenfekete hajához remekül illenek gesztenyebarna íriszei, a korát (ránézésre középkorú lehet) pedig meghazudtolja fiatalos bája. Észre veszel rajta még valamit... a gömbölyded hasát, ami furcsán illeszkedik az egyébként homokóra alakjához. Bizonyára állapotos lehet. A hölgy egy őszinte, széles mosollyal húz ki magának egy széket, amivel szépen lassan leül melléd. Egy méreténél nagyobb kimonód hord, valószínűleg a hasa miatt, melynek színe fehér. A nő feléd tartja a tányért, amiben az ételt hozta. Valamiféle pépes gyümölcs lehet... mielőtt arra gondolnál, hogy fiatalabbnak néz, mint amilyen vagy, gyakran adnak ilyet a betegeknek, még a kórházban is. Főleg, hogy... nos, a beleidnek majdnem lába kelt, és kivándoroltak a hasadból, így lehet, jobb is, hogyha egy darabig ilyeneket eszel.
- Ne haragudj, ha felkeltettelek... ha aludni szeretnél, csak szólj, de enned kell valamit. Kérlek próbáld meg, mielőtt ismét lepihennél. - mondja a nő, miközben feléd tartja a tányért.
Amennyiben elveszed, a nő ad a kezedbe evőeszközöket is, majd miután megbizonyosodott arról, hogy tudsz magadtól enni, és nem kell etetnie, hátradől a széken. Amennyiben nem veszed el, a hölgy elmosolyodik, az ételt leteszi az éjjeli szekrényre, majd ugyanúgy hátradől a széken.
- Mi a neved? Az enyém Yoko... és nem foglak bántani. Egy égő házban találtunk a külterületeken. Mit kerestél ott? Hol vannak a szüleid? - bombáz kérdéseivel.
Talán válaszolnod kellene... na meg, neked is lenne egy pár kérdésed, nem de?

//Ha jól emlékszem, nem írtad le, hogy nálad lett volna a kunai, de azért utánad küldtem. Akkora g*ci nem vagyok, hogy fegyver nélkül hagyjam mászkálni a karakteredet a Füstben, bár az öngyújtót azért bespultam, szóval lehet félig az vagyok.//

**Kuro** Kedd Május 30 2017, 19:51

Élni akarás? Túlélési ösztön? Itt akar ragadni? Folytatni akarja azt a szánalmas létezést, amit az „Életének” nevez? Ezt diktálja az akarata? A szíve? Van neki egyáltalán olyanja? Egy elvakult szörnyeteg... de nem az, aki ész nélkül, fejét vesztve, aljas módon, minden vele szembe kerülőt megöl. Ő más... egy rossz teremtmény... egy genetikai csalódás.... egy ösztönökbe forduló, szánalmas létét mentő lény. Agyi, s testi rendellenségekkel küzdő csótány. Nem tud meghalni... nem akarja itt hagyni a földet. Egy hiba, amit a világ vétett. Ez lenne? Egy elhanyagolható, s felesleges elem? ... ki tudja... ?
Egy biztos... nem adta fel. Kilépett az égő házból... teljesítette a parancsot. De biztos jó ez így? Összeesett... földre rogyott... nincs senki, aki megmondja, mit tegyen.... megmutassa, hogy kell élni. Ha most egészségesen távozhatna... mit tenne? Nem tudja, hogyan kell élni... hova kell mennie? Merre? Mi az a szabadság? Létező dolog? Ez lenne az? Ilyen fájdalmas dolgokat kell átélni, csak azért, hogy elmondhassa magáról „szabad vagyok”?! Mert ennek így semmi értelme. A szabadság nem létezik. Csak egymást hülyítik azok, akik máshogy vélik. Mindig lesznek határok... mindig fogva tartanak a szabályok.. valaki mindig irányítani fog. Mert te, ő, s mi mind... valakinek a bábjai vagyunk. Drótköteleken rángatják kezeinket, s lábainkat, hogy az álltaluk helyesnek vélt viselkedésformát megtartsuk. Az érzelmek, a gondolatok, a cselekedetek, a tettek.... azt hisszük, mi irányítjuk ezeket. De, igazából, csak elhitetik velünk ezt a kedves kis történetet, hogy még véletlen se lássunk be az aranyozott téglafal mögé. Lebutítják az embert... mert valaki minél kevesebbet tud... minél kevesebbet lát... bizony, annál boldogabb...
Örülsz, mert a legnagyobb fájdalmad az volt, amikor belerúgtál az ajtófélfába. Nevetsz, mert a legsötétebb titkod, az ágyad alatt tartott cukorkásüveg. Mosolyogsz, mert a legrosszabb emléked, amikor anyád ordibált veled, hogy már megint nincs rajtad zokni. S sírtál azért, mert rossz lett a dolgozatod... mert összevesztetek az „örcsi- barcsiddal” ... mert nem kaptad meg a plusz feltétet a pizzádra... tényleg... mindjárt én is összekönnyezem a kispárnám, csak azért, mert elmesélted ezeket...
A lány kezdte elveszíteni eszméletét. Az eddig oly tiszta világot, lassan felemésztette a sötét homály. De még nem! Még nem adhatja fel! Hanem küzd, összeesik, nem jut sehová. Ha nem jut sehová.. elporlad... elég. Ha elég, meghal. ha meghal, nem fogja látni a világot, s sose lesz szabad. S, ha sose lesz szabad, akkor feleslegesen küzdött...
Nem bízhatja magát senkire... nem bízhat senkiben. Ha bízik, elárulják. Eddig is csak magára számíthatott... miért tenne most másképp? Ismeretlen, talán ide se jövő idegenekre bízná az élete utolsó foszlányát? S miért nem jött senki segíteni? A füstnek látszódnia kell... vagy az emberek félnek tőle? Senkiben nincs annyi emberség, hogy legalább megnézze a helyzetet?
~ Szerintem itt a vég... elcsesztük gennyecském... cöhh....
A lány, lassan behunyta szemét.. elismerte a véget. Talán többet már nem is tekinthet a világba. Talán ez volt az utolsó harca. Arcára, utoljára egy mosoly látszott kiülni. De ez nem az őrült... a mű.. vagy a félelemmel teli volt... ez más... mintha... feladta volna, és ezzel... utoljára.. még a világ képébe nevetett... tudatva azt, hogy nem ők kényszerítették térdre... saját akaratából hagyott fel az élni akarással... végzett...
szeme sarkából, utoljára, embereket pillantott meg. Vödrökkel? Szervkereskedők? Nem bízott bennük... de már nem is érdekelte. Gondtalanul.. sorsába nyugodva esett feje a porba... s tért nyugovóra... talán örökre...

Lassan magához tért. Újra képes volt irányítani gondolatait, s végtagjait. Szemét lassan nyitotta ki. Pislogott párat, s figyelte, ahogy lassan tisztul a kép. Úgy látszik, túlélte. Valami csodálatos oknál fogva...
Egy ágyon feküdt, betakarva. Fájdalmai még mindig erősek voltak, de már közel sem annyira, mint a házból kilépve.
~ T-takaró? Betakartak... hol vagyok? Túléltem? Miért? ~ Kushadj... valaki még pihenni akar...
Kuro meg volt lepődve. szinte sose érzett ilyen melegséget. Naoko... hát... Naoko- t kicsit sem érdekelte, hogy él-e vagy nem... ő az Ochida- ház küszöbén, lemondott mindenéről.... így csak pihenni akart. S ezt elég hangosan adta másik énje tudtára.
Kuro körbenézett. Vállát átkötötték, hasán pedig egy erős, s normális nyomókötés volt. Még kezeire is kapott egy adag fáslit. Igazi elkényeztetés a régebbiekhez képest. De nem kórházban volt... csak egy egyszerű családi házban. Nem volt olyan szép, mint előző élőhelye.. de elviselhető volt.
A lány maga mellé tette kezét, s lassan megpróbált felülni.. de azzal a lendülettel vissza is esett. Mikor hasfalán megfeszültek az izmok, rémes fájdalmat érzett... de mégse volt olyan mint ezelőtt... kissé kellemesebb volt. A sebet összevarrták. Jól ismerte ezt az érzést.. nem egy sebét varrták már össze... bár az csak pár öltésből, és egy fásliból állt.. nem igazán pihentethette... sőt... talán egész életében ez az első alkalom, hogy normálisan pihenhet... furcsa is. szíve szerint, azonnal felpattanna, s keresne valami elfoglaltságot... mert, bár tudja, hogy felettesei mind meghaltak.. de még mindig fél. bele nevelték... bele nevelték azt, hogyha nem tesz semmit.. megbánja... Ezért is nem értette, hogy miért pihenhet....
Hirtelen kinyílt a vele szemben lévő ajtó. Erős fény szűrődött rajta keresztül, minek hatására összehúzta szemeit. Majd egy nő lépkedett be rajta, egyik kezében egy gyertyával, másikban étellel. Majd mikor feltűnik neki, hogy a lány felkelt, kedvesen köszönt. A gyertya fényének hála, jobban meg tudta figyelni a nőt. Fiatalos külseje, s ébenfekete haja volt. Fehér kimonót viselt... de.. valami furcsa volt rajta... hasa gömbölyded volt... de mégsem tűnt kövérnek... bizonyára állapotos.. Kihúzott egy széket, s az ágy mellé ült. Majd a lány felé nyújtotta az ételt... valami pépes gyümölcs lehetett...
~ Mi a retek ez? Hány évesnek néz? Tudok rágni... mint minden okos kisgyerek megtanultam én is, és ez a kis retkedék is... sőt... harapni is tud...
A nő kedves hangon szólalt meg, miközben Kuro felé nyújtogatta a tányért. A lány, kezeit maga mellé rakva, kicsit feljebb tolta magát az ágyon. Fájdalmai rémesek voltak... rosszabbak mint eddig bármikor.. vagyis.. ez nem teljesen igaz.. amikor a maszkos a beleiben turkált.. az sokkal rosszabb volt. Eltartott egy ideig, és még így se volt képes teljesen feltolni magát... de legalább annyira sikerült, hogy enni tudjon. Amennyiben a nő, bármiféle megjegyzést tesz ez ellen, mutatóujját feltartva jelzi, hogy megoldja.
Mikor megtalálta az evéshez nagyjából elviselhető pózt, elvette a tányért, és illedelmestől messze álló módon, mormogott egy „köszönöm”-öt... de az se biztos, hogy a nő meghallotta. kapott evőeszközt is, s szépen lassan, kissé undorodva kezdte el enni a pépes masszát. ugyan, evett már rosszabbat is, így ez sem fogja megfeküdni a gyomrát... de mégis kissé olyan volt, mint a hányás...
A nő hátradőlt a széken, majd kérdésekkel kezdte bombázni a mellette lassan „falatozó” leányzót.
Kuro egy pillanatra ölébe tette a tányért, s lassan elfordította fejét. Fenyő-zöld tincsi, még mindig nem tanulták meg, hol a helyük, így szokásukhoz híven, a lány szeme elé lógtak.
- A nevem Kuro. Épp kijutottam... túléltem... majd feladva az életem, összeestem. – emelte fel a kanalat, s szürcsölte fel a pépet, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne. – A szüleim? Az egyik azt hiszem valami puccos palotában egy ficsúrral... a másik.. feltéve ha még nem halt bele az alkoholba... valahol bóklászik, vagy otthon üldögél... – mosolyodott el – Bár, nem tudom, hogy miért érdeklik önt a szüleim. – újabb szürcsölés következett – És... ha szabad kérdeznem, én, hogy kerültem ide? Ki maga? S miért látták el a sebeim? Miért nem hagytak meghalni? És nem látott egy marha magas maszkos embert? – tette le lassan a kanalat- És hol a fenébe vagyok?! – vágta hozzá az evőeszközt a tányér széléhez.

**Kawajiri Satoshi** Pént. Jún. 02 2017, 13:27

//Básszus, nem késtem, el tudod hinni?! Ez egyébként azt jelenti, hogy helyrerázódtak a dolgaim, szóval beválthatom azt a maximum 3 napos körváltási ígéretemet, kivéve, ha rám esik egy meteor, vagy ki nem beleznek és gyújtják rám a házat. Sosem tudhatod.//

A veled szemben ülő nő kétkedő, furcsa tekintettel hallgatja beszámolód. Talán kételkedik is annak igazságtartalmában... ennek ellenére, megvárja, amíg befejezed, majd felteszed kérdéseid. Aztán amint hozzávágod az evőeszközt a tányérodhoz, szemmel láthatóan összerezzen. Valószínűleg nem számított arra, hogy ennyire dühös leszel. Ekkor gyorsan erőt vesz magán, és ismét felveszi az eddig is látott, nyájas álarcát. Álarc volna... vagy tényleg a javadat akarná? Ugyan, semmi oka nincs rá. Vagy ki tudja, talán hasznot nyújthatsz neki. Ennyi idő után talán már túlságosan is szkeptikus vagy.
- Mégis milyen kérdés ez, Kuro-chan? - kérdezi mosolyogva. - Persze, hogy nem fogunk hagyni meghalni. Egy égő ház előtt találtunk rád... és nem láttunk semmi féle magas, maszkos embert. Ő az apukád lenne? Tudom, hogy dühös vagy a szüleidre amiért egyedül hagytak otthon, de nem kellene...
A nő teljesen félreérti a helyzetet, ennyi már bizonyos neked. De... feltűnhet valami. Többes számban beszél. "Nem hagytunk". Hát persze! Egy állapotos nő magától nem hozhatott el ide téged, és köthette be a sebeid. Ráadásul, a kötéseid frissek, és szorosak. Az ágyneműd tiszta, és nincs lázad sem. Sőt, már sokkal kevésbé fájnak a sérüléseid, mint azelőtt, ami furcsa. Sokszor bántottak, így emlékezhetsz arra, hogy miután a kínzómester alaposan gondoskodott arról, hogy egy pár napig ne tudj rendesen lábra állni, napokig fájdalmaid voltak. Ahhoz képest, hogy majdhogynem kibeleztek, és még a kezedet is megvágtad egy átlagnál sokkal élesebb szúróeszközön, szinte nem is érzel semmit. Lehet, hogy tovább voltál eszméletlen, mint egy nap... ha oldalra nézel, és kitekintesz az ablakon, láthatod, hogy telihold van. Amikor a maszkossal harcoltatok... még nem volt, csak majdnem. Napok óta eszméletlen lehettél, és ki tudja mióta vagy itt. Ki tudja hol vagy.
Hangos dörrenés hallatszik. Nyílik az ajtó, és belép rajta egy férfi, mögötte pedig két másik. Mindhárman hasonló ruhát viselnek, a Füst Országáról ismeretes átlagviseletet. Vagy azért, mert tényleg átlagos civilek... vagy azért, hogy ne keltsenek feltűnést.
- Szóval Kuro a neved... ez valami becenév? - kérdezi a kopasz férfi, szakállas férfi, aki elsőnek jött be, majd az ágyad elé sétál.
A mögötte levő két másik beállt az ajtó két oldalára állt, és árgus szemekkel figyelnek téged.
- Na mindegy. Ochida Kuro, igaz...? Azoknak a ficsúroknak a háza égett le pár napja. - mondja a jövevény.
Először is... Ochida? Azt hiszi, hogy az Ochidák tagja vagy? Azt hiszi nemes vagy? Ráadásul: pár napja? Szóval tényleg napok óta eszméletlen lehetsz. Talán már értheted is... miért vagy itt igazából. Megint hasznot akarnak húzni belőled. Hát persze... mégis ki segítene neked önszántából, pusztán emberi jóindulatból? Ez a Füst Országa. Ez a való világ. Ébredj fel, Kuro... vagy Naoko.
- Nem tudom, hogy élted túl, de elég rossz passzban voltál. Nem érdekel mi történt veletek, csak annyi, hogy nem fognak utánunk jönni, akik ezt tették velünk... gondolom, hiszen alaposan ellátták a bajodat. De hála neki, itt... - teszi a kezét a férfi az állapotos nő vállára, - sikerült rendbehoznunk. És most... hadd halljam.
Ezután a férfi közelebb hajol hozzád, egészen közel... túlságosan is közel.
- Él még rokonod? - hangzik a kérdés, mely után a kopasz férfi elmosolyodik.
Szóval... elraboltak. És csak azért hoztak rendbe, hogy váltságdíjat követelhessenek érted. Tipikus. Ezzel csak egy baj van: nem vagy Ochida. Azonban a kunai-d ott van melletted az éjjeli szekrényen, ha ennyire pénzéhesek lennének, miért nem vették el? Na meg... mi van, hogy ha közlöd velük, hogy nem az Ochida család tagja vagy? Ha kiderül, hogy nincs hasznod számukra... mit fognak tenni? Elbírnálnál-e egyáltalán nálad három sokkal erősebb férfival, még ha csak civilek is? Egyáltalán... biztos lehetsz abban, hogy civilek?

//EDIT: A konzisztens, összefüggő történetvezetés érdekében utólagosan belejavítottam a posztba, volt benne egy pár téves információ, amit figyelmetlenségből hagyhattam benn.//

**Kuro** Szomb. Jún. 03 2017, 21:12

Megmentették. Ellátták. Megsegítették. De... mégis miért? Kedvességből? Hátsószándékból? Odaadásból? Érdekből? Törődésből? Netalán, cselből? Vagy önzetlenségből? Dehogy.. az emberek között, nem létezik önzetlenség. Mindent, érdekből teszünk. Még az adományozást is, csak a dicsérő szavakért vállaljuk be. Ha segítünk, elismerést, pénzt.. vagy ki tudja még mit várunk. Hátsószándékok, furkálódások. Nem segítünk ezzel senkin... csak magunkon. Önmagunk miatt csinálunk mindent. Úgy cselekszünk, hogy az nekünk kedvezzen. Tehát, még a leg önzetlenebb dolog... is hatalmas önzőség.
Lehet, bugyután hangzik.. sőt, értelmetlenül. De, akárhogy is, ez az igazság. Az ember, sosem volt, és sosem lesz jó. Ő a legromlottabb, s legszégyenteljesebb lény. Kívül, cukorral borított pillemaci, míg belül, a tíz hónapos romlott tejfölnél is rosszabb. Erre mindenki azt mondja „nem.. én nem is... „. Magukat mentik, és elhitetik másokkal, hogy ők a legtisztábbak. Miközben pont ugyanúgy rohadnak belülről, mint egy bűnöző. Csak, egy bűnöző, fel is vállalja ezt. Míg az átlagember, milliókat költ, hogy tökéletes viaszburkot tekerjen igazi valója köré, ezáltal, senki se láthassa meg, hogy milyen igazándiból. Hazugságba ringat mindenkit. Elítéli a lejjebbvalókat. Pedig.. pont ugyan olyan, mint ők...
A nő, kételkedő, furcsa tekintettel hallgatta a lány beszédét. Furcsa, amit mondott? Nem hittel el, hogy kijutott a házból? Vagy a szülei hollétéről gondolt mást? Mindenesetre, a kisebb dühkitörés láttán, összerezzent. Pedig nem olyan meglepő ez. Szinte emberrablásnak is mondható, amit csinált. Majd visszavette, az eddigi nyálkás arcát. Kuro nem hitt a mosolynak. Túl kedves... túl sok naivitást tükrözött. Szemében, könnyedén fellelte, azt, ahogy a pók néz az áldozataira, mielőtt behálózza őket. Nyugodtságot, kedvességet tükröző arc. annyira mű.. annyira hamis. Nem tud neki hinni... akármennyire is próbál.
~Gusztustalanul hazug. Szinte látom rajta, hogy belül már hatszor eltervezte a halálunkat. Sőt.. szinte ki van írva a homlokára a véremből készül szörp receptje... ~ Paranoiás vagy... de az biztos, hogy rejteget valamit ~ A vesénket? ~ Dehogy.. valami titkot.. ~ A vesénk is lehet titkos, ha szivárványszínű... tuti magának akarja... ~ Miről is beszélsz? ~Szerinted finom a vérszörp? ~ he? ~He?
- Maga nem figyelt? Pár pillanattal mondtam el, hogy az apám valami suttyó alkoholista... a maszkost egész másért keresem.. – nézett a nőre értetlenül ~ Hülye~ Biztos az a baba rágja, belülről az agyát~ nem a hasában van az agya.. ~ Ha ilyeneket kérdez... én már nem lennék ebben olyan biztos...
A nő többes számban beszél. Tehát nincs egyedül. Ami nagyon nem jó. Lehet, hogy több idióta bandita is van itt. Vagy valami pszichopata, aki szervekből főz. Azért van ennyire hátul. Ez a raktár, az étterem mögött. Hamarosan bejön valaki, kitépkedi a máját, s májkrémes kenyeret készít belőle, egy vásárlónak... gusztusos...
De valami a többes számnál is jobban aggasztotta a lányt. Az idő. Telihold volt... és a sérülése sem fájtak annyira. Pontosan jól tudta, hogy milyen friss sebekkel mászkálni. De most.. ahhoz képest, milyen sérüléseket szerzett... elhanyagolható volt a fájdalom. Ilyenkor már rég pakolászott... vagy legalább takarította az Ochidák házát. Akármilyen sérülése volt, dolgozott. Így, ilyen fájdalmakkal, már teljes munkaerőt jelentett.
~ N.. napok óta itt lehetek? Vagy ki tudja mióta? Naoko! Lehet, hogy igazad volt! Tuti kiműtötték pár szervem! Azt sem tudom, hol vagyunk! Lehet, hogy valami sorozatgyilkos pincéjében, aki arra várt, hogy felkeljek, hogy aztán kettévághasson, és kocsikban elszállítson a világ két pontjára, hogy hatalmas föld- Kuro szendvicset készíthessen... ~ Na bazd... azért azt nem hittem, hogy ekkora barom vagy.. azt tudom, hogy annyi humorod van, mint egy reumás csigának.. de azért ez már az én szervezetemnek is sok fa*zság... ~ De.. ki fognak nyírni! ~ Persze.. persze... mert minden gyilkos álma, egy kislány kinyiffantása... igazi főnyeremény vagy...
Hangos dörrenés hallatszott, majd belépett rajta egy férfi, mögötte pedig két másik. Átlagos civilek lehetnek... vagy csak jó álruhát viselő kannibálok. A kopasz férfi, lassan Kuro ágya felé sétált. A lány, kikerekedett szemmel nézett rá, miután feltette a kérdést. Becenév? Jó is lenne...
Majd folytatta a beszédet. Ochida Kuro? Mi van? Ennél nagyobb sértést, talán ki sem tudott volna találni. Naoko- t eddig nem hatotta meg a beszélgetés, de erre a szóra, képletesen, felkapta a fejét. Gusztustalan név. Egy billog, ami még a rabszolgajelnél is fájdalmasabb. Megalázó. Legalábbis a lány számára az.
~ Ochida... hogy hiheti, hogy annak a belsőség-forgató családhoz tartozunk? Undorító! ~ Kezdődik... üdv a vágóhídon.. megint haszonállat lettem... kellek nekik valamire... önzetlenség nem létezik.. ~ Kicsinálom! szarrá karmolom az arcát, majd a bőr cafatait feldugom a seg*ébe, a szemgolyóját pedig lenyomom a torkán, hogy az arca a gyomránál találkozhasson! ~ Ők fognak minket kinyírni! Nem fogod fel? Végünk van! Amint megtudják, hogy nem vagyunk nemesek... megölnek! ~ Nem, ha én tépem ki előbb a légcsövét!
A férfi, egy ideig beszélt. Rémes dolgokat mond. Őrjítőeket. Mintha tényleg az lenne a célja, hogy Kuro megint megkattanjon. Egy idegbetegnek nem mondunk ilyeneket! Tessék megtanulni! Majd a kopasz, közel hajolt a lányhoz. Túlon túl is közel. Pedig nem kéne.
Paranoia. Lassan fog robbanni a bomba. Ha nem vigyáz, megsérül. Még pár rossz szó, és a lány megőrül. Fél. Idegenekkel van körülvéve. Ráadásként, a kopsz... nem valami kedves. Látja a mosolyán, hogy bántani akarja. Hallja a hangján, hogy félnie kell tőle. Hiszi, hogy erősebb. Gondolja, hogy meg fogja ölni. Annyian bántották, annyian verté át Kuro- t. Nincs oka megbízni bennük. Nem mer válaszolni. Tudja, hogy rosszat fog szólni. Meg fogja öletni önmagát. Pontosan tudja. Egy pillanatra ledermedve figyelte a férfi arcát. Nem tud.. nem mer, válaszolni. Egész lénye segítségért könyörgött. Lassan eluralkodott rajta a rettegés. Miért csinálja vele ezt a világ? Annyi év alatt... Naoko csak ritkán vette át az irányítást. de, elég egy erősebb stresszhelyzet. Egy rémes félelemmel teli pillanat... amikor Kuro- n eluralkodnak a rossz érzelmek. Naoko, ha nem is sok időre... de legalább addig, amíg lenyugodnak a kedélyek.. erőre kap. Bár, ez nem volt olyan vészes pillanat, mint amit a maszkos okozott.. de elég volt. Kuro megremegett, ahogy a kopasz szemébe nézett, látta benne a saját halálát. Mert.. ha megtudja, hogy nem nemes... végezni fog vele. Szemei pár pillanatig tikkelni kezdtek, szája furcsán remegett. Majd kissé remegve emelte fel kezeit, egészen a férfi arcáig. Hosszú körmeivel próbálta megkarmolni azt. Ezután, hirtelen elnevette magát.
- Még hogy én? Ochida? Ennél szarabb viccet se hallottam még... bármi jobb, mint ez a név. Gusztustalan! Undorító sértés! – harapta el a szó végét .
Naoko uralma, csak pár pillanatig tarthatott. Ez a rettegés, annyira még nem volt erős, hogy teljesen leverje Kuro-t a trónjáról. Furcsa arckifejezés változások vették kezdetüket. Látszott, hogy valami nincs rendben. Tökéletesen kivehető volt, hogy a lány, mélyen legbelül, éppen csatározik. Harcol az életéért... mert ha Naoko folytatja a tárgyalást.. Abba tényleg belehal. Próbált lenyugodni.. . megtett mindent, hogy élhessen. Egy normális embernek, ez nem kihívás. De Kuro-nak... szinte lehetetlen küldetés az érzelmei fölött való irányítás. A csatát, csak ő érezte, s látta. De a lényeg.. Naoko még nem nyert.. s ha megsértődve is, de visszaengedte a test eredeti gazdását.
- Na.. de kicsit lenyugodva. Nem.. nem becenév. A szőke fószertól kaptam, aki a piacra szállított. A másikat, pedig már elmagyaráztam. Él rokonom, de ha váltságdíjat akarnak követelni, előre szólók, rossz helyen kapizsgálnak. Anyám, szerintem már a létezésemet is elfelejtette. Apám, pedig lepasszolt, hogy a saját bőrét mentse. – mondta, már nyugodtabb hangon, majd lerakta kezét, hogy újra felemelje az evőeszközt, és beleszürcsöljön a pépbe. Lefelé nézett, a tálra. Egyik kezét felemelte, és a kopaszra mutatott. – Vagyis... szívás! – mosolyodott el.

**Kawajiri Satoshi** Vas. Jún. 04 2017, 17:03

A szemed tikkelni kezd az Ochida név hallatára, melynek hatására a képedbe hajoló kopasz furcsán néz rád. A kezedet felemelve megpróbálod megkarmolni az arcát, de nem sikerül, hiszen a rossz kezedet emeled fel, mely még be van kötve. Plusz, a két én folyamatos csatározása miatt, az erőkifejtés sem akkora, mint szeretted volna, így csak szimplán végighúzod a kezed a férfi arcán, aki ennek hatására már inkább tesz egy lépést hátra, majd zavarodottan végig simít arcán a saját tenyerével, aztán megnézi azt. Kérdő tekintettel az ajtó mellett állók felé fordul, majd az állapotos nőre tekint, de mindegyik csak a fejét rázza. Miután a férfi megbizonyosodott arról, hogy semmit sem kentél rá, és semmi sem ártottál neki, egy elégedett félmosollyal kulcsolja össze kezeit, majd hallgat téged tovább. Most már tényleg úgy néz rád, mint egy darab húsra... de valahogy mégis másképp.
A kikelésedre, miszerint sértés téged Ochidának tartani, az ajtó mellett álló két férfi nevetni kezd, az állapotos asszony csak mosolyog, a kopasz férfi pedig bólint egyet, majd kivillantja foga fehérjét. Mintha várna, hogy befejezd a mondandódat. Mintha izgatott lenne valamiért.
- Értem... szóval rabszolga vagy. - feleli elégedetten a férfi. - Szóval az a tetoválás, amit láttunk rajtad, egy billog volt. Gyanítom az a penge sem a tiéd... - mutat az éjjeli szekrényen levő fegyverre.
Fogalma sincs róla, hogy egy kunai. Tény, hogy nem úgy néz ki, mint egy átlagos ninja-fegyver, de ez már talán nyomatékosíthatja, hogy ezek mind civilek, főleg, hogy senki sem hívta fel rá a figyelmét a fegyver mibenlétére.
- Talán loptad. Ejnye-bejnye, Kuro-chan... és nem, nem akarunk váltságdíjat követelni érted, bár megfordult a fejemben... de miután megláttam, milyen harcias vagy, jobb elfoglaltságot találtam a számodra. Egy jobb lehetőséget. Most, hogy tudom, hogy az összes Ochida meghalt, és te csak egy rabszolga vagy, ráadásul ilyen modorral nem is a legjobb, akkor még ha életben lennének sem kellenél nekik. Mit számítana nekik, hogy meghaltál-e a tűzben, vagy nem? Ó, te szegény pára... nekünk igazán számítasz. - mondja gúnyosan.
Hosszú monológja után a férfi megnyalja az ajkait, majd leveszi a kunai-t az éjjeli szekrényről, és a kezében játszadozni kezd vele.
- Szóval, hadd mondjam el, mi fog történni. Eladunk egy bordélyháznak, és meggazdagszunk belőled. Legyen ennyi hasznunk, ha már megmentettünk, nem? Illik viszonozni az idegenek kedvességét. Nem igaz? - mondja a férfi az állapotos nő felé fordulva, majd egy harsány nevetésben tör ki, majd miután fejezte, a szemedbe néz, és folytatja. - Ez itt a Füst, senkit sem fog érdekelni, hogy mennyire vagy fiatal. De, miért hagynád ezt nekünk? Mi tartana vissza attól, hogy csak szimplán megszökj? Nos... erre is vannak ötleteim.
Ekkor a kopasz megropogtatja a nyakát, arca széles mosolyra húzódik, majd közeledni kezd feléd, közben ismét megszólal.
- Eszetekbe ne jusson, először az enyém. - biccent az ajtó mellett állók felé. - Mégsem adhatjuk be úgy, hogy nem tanítottuk ki egy kicsit...
Na, ez a gusztustalan, undorító sértés. Ráadásul... ez a férfi úgy akar veled elmondhatatlan dolgokat művelni, hogy egy állapotos nő, lehet, hogy a felesége, figyeli őt közben. És nem is tesz semmit. Még mindig ugyanaz a bárgyú mosoly van a képén, mint eddig. Sok kérdés tombolhat benned, ezek közül a legfőbb pedig, az hogy: miért mentették meg az életed ezek az emberek, hogyha később veszélyeztetni akarták ezt? Egyáltalán ők mentettek meg? Lehet, hogy egy kórházból raboltak el, miután összefásliztak? Fogalmad sincs. A lényeg, hogy túl kell élned. A kopasz férfi közeledik feléd, a kunai-val a kezében. Jobb nem tudnod, mit akar tenni, de nem hagyhatod neki. Úgy sem fogod. Nem azért lettél szabad, hogy ismét úgy fütyülj, ahogy mások táncoljanak. Na meg, egy új érzés is kezdhet életre kelni benned: a büszkeség. Nem hagyod, hogy ezt tegyék veled. Igenis érsz valamit. Nem leszel senki játékszere, és már bebizonyítottad, hogy nem vagy áldozat. Ha túlélted az égő házat, akkor túl fogod élni ezt is.
A férfi közeledik feléd kivont kunai-val, miközben két másik (feltehetőleg civilek), 180 fölötti magasságú, nagy darab, de inkább túl súlyos mint izmos, azaz vaskos testfelépítésű fazon áll a (szerinted) kivezető ajtó mindkét oldalán. Ott van közvetlenül melletted az állapotos nő is. Félhomály uralkodik a szobában, előtted pedig csak egy tányér, még egy kis péppel benne, és kezedben egy kanál. A feléd tartó fickó valószínűleg azt hiszi, nem tudod megvédeni magad. Mekkorát tévedett...

**Kuro** Vas. Jún. 04 2017, 19:35

Lehet akármennyire éles a körme, ha ereje nincsen. Rossz kezét próbálta felemelni, minek hatására, nem bírt elég erőt kifejteni, így, csak végigsimította kezét a kopasz arcán. aki, ennek hatására zavarodottan lépett hátra. Kezét arcán végigsimítja. Mit gondolt? Rákent valamit? A férfi, miután megerősítést kapott az ajtóban állóktól, és a nőtől is, kissé megnyugodva, egy elégedett fél mosollyal kulcsolta össze kezeit. Majd továbbhallgatta, a lány beszédét. Nézése véglegesen megváltozott... úgy tekintett az ágyon ülőre, mint egy darab húsra. Vár valamit? Kuro.. pontosabban Naoko kifakadására, az ajtónál állók nevetni kezdtek. Tehát ők máshogy gondolják... ők nem érzik sértőnek ezt a nevet? A nő csak mosolygott. Megint az a bárgyú, érzelem vesztett vigyor. Ez még a röhögésnél is rosszabb. Megtörték volna? Vagy rejteget valamit? Idegölő egy arckifejezés. Az a hamisság... hasonlít Kuro rabszolga- vigyorára. Lényegében, egy minden érzelem elé helyezendő, hamis, könnyen feltartható álca. Némileg ismerős volt a lánynak... hisz, ő is hasonló mosollyal élte eddigi életét... már ha ez a vigyor, is csak egy olyan álruha.
A kopasz, csak bólintott egyet. Majd... mintha várta volna, hogy Kuro befejezze mondandóját. Aztán, elégedetten, szóra nyitotta száját. Sikeresen leesett neki, hogy a lány rabszolga. Igazi lángelme lehet az illető. De, ha nem is egy zseni, az egyszer biztos, hogy nem shinobi. Mivel nem ismerte fel, az éjjeli szekrényen heverő fekete fegyvert. Pedig akármilyen formátlan is, tisztán látszik, hogy az egy kunai. Tehát, mind civilek.. akárhonnan is nézzük... ennek tudata, némileg megnyugtató érzés.
Majd a férfi, egy hosszú, és a végére már gúnyos hangvételű monológot mondott.
~ Mi baja van a modorommal? ~ Neked tényleg csak ez jött le az egészből? Elraboltak! ~ Szerintem halál normális voltam.. ~ Meg fognak ölni! ~
A kopsz, megnyalta ajkait, majd levette a fegyvert az éjjeliszekrényről. Pár pillanata, még arról hadovált, hogy nem szabad lopni, erre most pont ugyanezt tette. Kezében játszadozott a késsel, miközben tovább hangoztatta mondandóját. Harsány nevetésben tört ki, majd Kuro szemébe nézett és úgy folytatta.
~ Nekem is vannak tökéletes ötleteim! Tudod, egy ge*i nagy vágással a hasadon nehéz rohangálni! De tudod mit? Mindenem ki van már veled, meg ezzel az egész bagázzsal! A lenéző modor, és olyan tervezetek, amibe bele se szólhatok? ~ Meg fognak ölni! Lassan fognak végezni velünk! ~ Nem fognád be, csak pár pillanatra, rinyagép?! ~ De.. te nem hallottad mit mondott? ~ De tökéletesen... Csak tudod mit? ÉN magasról leszarom. ~ Ez nem így működik! Nem mi döntünk! Ebben a megkeseredett világban, nincsenek önálló döntések! Nem te mondod meg, hogy mit fogsz csinálni! Ébred már fel! Csak rohadt szolgák vagyunk! ~ Na, nehogy már nekem kelljen lelket öntenem abba a szánalmas lényedbe! Az összes Ochida már a föld alatt rohad! Ha nem is ez a szabadság, de biztos nem rabszolgalét! Tojom le, ennek a fényesre súrolt seggfejnek a terveit! Az a hely, még lehet, az én gyomromat is felforgatná! ~ De.. Naoko... az ellenkezés rossz... ~ Miért... a bordélyház jobban tetszene? ~ Nem de... ~ Még egy nyápic beszólás, és a saját karoddal foglak megverni!
A kopasz, megropogtatta nyakát, majd egy széles mosollyal kezdett közeledni a lány felé.
~ Mit akar ez? Mit akar tenni? ~ Ó.. egyem azt az ártatlan gyermeki lelked... ~ Félek... bántani fog... veszélybe kerül az életem.. újra préda lettem.. el fognak tűntetni a földről.. ~ Dehogy fognak... tudod nyálgép... már rohadtul elegem van belőlük! Betelt, még a kétliteres pohár is! Ki van velük, már a szemgolyóm is! Én itt végeztem a kedvességgel!
Kuro fél. Naoko ideges. Elég egyértelmű, ennek a csatának a kimenetele. Talán.. Naoko az, aki megvédi mindentől Kuro-t? Ő az, aki erős, s bátor? Nélküle... Kuro talán már rég nem élne... hiszen, ő a vadabb fele.
Nem fogja hagyni, annak a beteg embernek, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. A kijárat nincs messze, s a sebei se fájnak annyira... minden megoldható. Ő, már nem lesz senkinek a játékszere. Felül fog uralkodni mindenkin. Nem azért élte túl az égő házat... nem azért lett „szabad”, hogy továbbra is csak raboskodjon. Küzdenie kell. Meg kell védenie magát, és a büszkeségét is! Büszkeség? Ez még egésze új. Eddig nem volt semmije.. nemhogy... büszkesége. A lelkét is fogva tartották.. irányították... még a beszívott levegő, se volt az övé. De ennek vége. Változtatnia kell! Változtatni fog! Senki se fog neki parancsolni! Mostantól ő fog irányítani. Ő fog diktálni! Felül fog kerekedni... minden eddigi sérelmén..
Ahogy a férfi egyre közelebb ér, Kuro egyre jobban rettegni kezd. szemei kidülledtek, teste remegni kezdett. Szája furcsán rángott. Kezét lassan emelte fel, s megfogta saját tarkóját. Majd halkan, s végül egyre hangosabban kezdett sikítani. Ujjait lassan szorította össze, körmeit belevájtja bőrébe. Próbálta kitépni a félelmét. Megszabadulni az idegességtől. Elterelni gondolatait, és egy normális tervet kitalálni. Önsebzéssel próbálta visszazökkenteni magát, a normális kerékvágásba. Remélte, hogy a fájdalom, majd észhez téríti. De csak egyre jobban rettegni kezdett tőle. Félt. S a tarkójába nyilalló fájdalom, csak egyre idegesebbé tette, minek hála még jobban összeszorította ujjait. Valami nagyon nincs rendben vele. Csak üvöltött, ahogy lassan már a bőrt tépte le saját nyakáról. Ezt találta a legértelmesebb tervnek. Azt remélte.. ettől minden meg fog oldódni...
~ Kérlek.. segíts... könyörgöm... ments meg... ~ Kéréses, számomra parancs... lenne, ha érdekelne a segítségért kiáltozásod... de, tudod gennygombóc, én már az elején megmondtam, hogy szükséged lesz rám... s kérni fogod, hogy segítsek.. de ne izgulj... majd én megmentem a seg*ünket...
Kuro most nem akart ellenkezni. Nem küzdött. Pontosan tudta, hogy ő, nem lenne képes a harcra. Az ő lelke, túl gyenge. Retteg. Túlzottan fél, mások szemébe nézni, és ellenkezni. Nem elég erős, nem elég bátor hozzá. Ezért engedi át inkább az irányítást. Ez a legértelmesebb döntés. Vagyis.. ebben a helyzetbe ez tűnt annak. Már megtett minden tőle telhetőt, elméje visszarázásának érdekében.. de ilyen nyomás alatt nem képes gondolkodni. A legegyszerűbb az lenne, ha csodás biztonságból, hátulról irányíthatna. Na, de ebben mi tartja vissza? Az, hogy már ahhoz sincs ereje, hogy visszahúzódjon, és átadja a helyét. Az üvöltés abbamaradt, s ujjai is lassan elengedték bőrét.
- Segíts... – suttogta.
Nyugalom. Robban a bomba. Lejárt az idő. Lenyugodott. Felemelte, majd lenyalta a kanalat. A még ép kezét, lassan a tányér alá csúsztatta. Majd egy gyorsabb mozdulattal felcsapta azt, elrepítve így a tálat. Ezzel párhuzamosan emelte fel fejét, amire a reptetéstől... vagy ki tudja mitől.. kiült egy hatalmas, boldog mosoly. Naoko boldog. Örül, hogy újra elöl, lehet. Élvezi a feszült helyzetet. Szeret félni. Félelem, gyávaság, feszültség, s annak a gondolata, hogy egy rossz mozdulat és megöleti magát.. felpezsdíti a vérét.. s mosolyra fakasztja. Kezében egy kanalat tart. A szobában, három 180 fölötti magasságú, testesebb ember és egy állapotos nő. A kopasz felé közeledik, egy kunai- al. Valószínűleg, azt hiszi, nem tudja megvédeni magát. Azt hiszi gyenge. Azt hiszi esetlen. Hiszi, hogy csak egy egyszerű szolga. Valahol igaza van, de mégis nagyot téved. Ugyan testi ereje.. hát.. nincs.. De, nem egy egyszerű szolga. Hiszen, shinobi. Egy shinobi, átlagon felüli gyorsasággal, s reflexekkel. Meg tudja védeni magát... nem olyan puhány, mint amilyennek látszik!
Kuro kicsit lenyugodott, mivel Naoko átvette az irányítást, és ő háttérbe szorulhatott.
~ Meg ne öles! ~ Te majdnem azt tetted... ~ De... az más.. nyerj! Juttass ki innen.. és ne halj meg. ~ Tudod, nem terveztem mást.. ~ Van valami terved egyáltalán? ~ Küzdeni fogok.. ~ De csak egy kanál van nálad.. ~ Azzal fogok küzdeni ~ Egy kanállal? ~ Egy kanállal!
Nem valami könnyű a mozgás.. sőt. De ez a fájdalom már úgymond elhanyagolható. Megszokta, hogy sérülésekkel is dolgozik. Így ezt a fájdalmat, már túl fogja élni. Vett egy mély levegőt, s arrébb lökte a takarót. Majd megfordult, s lelógatta lábait az ágyról. Majd szépen lassan felállt. Gerince behajolva. Amolyan tipikus „Naoko állásban”, maradt meg a talpain. Tekintetét az egyre közeledő férfire szegezte. Egyik lábát kicsit hátrébb helyezte, rugózott egyet, majd ellökte magát. Eredeti terv szerint, meg akarja harapni a férfi csuklóját, vagy kézfejét, hogy elengedje a kunai-t. Ugyanis, fegyver nélkül elég nehéz harcolni. Persze, el is futhatna, kimenekülve az épületből... de abban hol a buli? Majd, ha már úgy érzi, innentől semmire se képes, menekülőre fogja. Addig is, meg akarja védeni az újonnan megtalált becsületét. Amennyiben ez nem sikerül, a kanál hegyesebbik végét próbálja tarkójába vágni, s úgy kivenni kezéből a fegyvert. Amennyiben ezek kudarcot vallanak, az ajtóban állókhoz siet, s mind a kettőnek megnyomja a hasát, miközben vigyorogva azt mormogja „puding” . Persze, ha nem elég gyors a mozgása, akkor a Shushin no jutsu használatával gyorsít tempóján, hogy véletlen se tudják leütni. Mindnek előtt, azon lesz, hogy elvegye a kopasztól a kunai-t.Mozgása időközben, néhányszor meginog, így nem minden mozdulata tökéletesen olyan mint tervezi, mivel sebei nem teljesen gyógyultak be.

**Kawajiri Satoshi** Vas. Jún. 04 2017, 20:51

Életedben először végre eldöntötted, hogy teszel is valamit annak érdekében, hogy megvédhesd magad. Annak érdekében, hogy megélhesd a holnapot. Vajon mi vezetett rá erre? A szabadságvágy? Az élni akarás? Vagy... csak szimplán a félelem? Egy pillanatra talán végigfut Kuro fejében a gondolat: ugyanolyan ösztönlény, mint Naoko. Talán ezért engedte át neki az irányítást, és lehet nem is a tudtán kívül. Vagy mégis? Amennyiben mégis... akkor mi választja el őt a bestiális ösztönlénytől, melyet annyira megvet? Láthatott embereket, melyekben nem lakozik két személy, legalábbis tudomásra szerint nem. A maszkos ugyanolyan őrült volt. A kopasz férfi ugyanolyan gyarló. Az Ochidák pedig... nos, az Ochidák a kivételek. Ők egy olyanfajta kifinomult kegyetlenséget képviseltek, mely csak az emberekre lehet jellemző. Emberi kegyetlenség, mi? Ez azt jelenti, hogy ők emberibbek, mint te? Ez azt jelenti, hogy ők közelebb állnak ahhoz a szociális normához, melyet megfelelőnek tartunk, még ha csak felfogásban is? Talán tényleg valami baj van a világgal. Végül is, ha nem lenne, nem történne ez egy tizenévessel, még akkor sem, ha a Füst Országáról beszélünk.
Ahogy Kuro átadja Naokonak az irányítást, ő félredobja a tányért, mely a falnak csapódik. A kopasz csak elmosolyodik, és tovább közeledik hozzád, mint ragadozó a prédájához. Ha észre is vette Kuro kisebb rohamát, úgy tűnik az sem érdekelte. Az állapotos nő ismét összerezzen, eddig szilárdnak tűnő arckifejezése megtörni látszik. Talán igazad volt. Talán ő is csak egy áldozat... ő sem szabad. De te már nem vagy áldozat nem? Felülkerekedtél. Egy vad, őrült bestiához hasonló testtartással emelkedsz fel az ágyon. A kopasz megáll, és megdermed. Nem tudja hova tenni a viselkedésed. Ilyet még valószínűleg nem látott. Az ajtónál álló két férfi is csak bámul. A közeledő férfi mélyen a szemedbe néz... rossz előérzete van. Nyel egyet. Aztán vesz egy mély levegőt, csikorgatni kezdi a fogait. Szemei elkerednek. Erőt vesz magán. Nem fog ő megijedni egy kislánytól - gondolhatja. Megszorítja a kunai markolatát a kezében, és folytatja a feléd való araszolást. Ekkor rugaszkodsz el az ágytól, és ugrasz a levegőbe, azonban mozgásod nem olyan akrobatikus, mint vártad. Nem úgy mozogsz, mint a Suezo elleni harcban. Nehezebbnek érzed magad, lomhábbnak, lehet, hogy altatót is kaptál. Lehet, hogy csak egyszerűen legyengültél, mert nem eddzettél az elmúlt napokban. Semmilyen kétkezi munkát nem kellett végezned egy ideje. Azonban, a kanalat szorosan fogod a kezedben, és a levegőben sikerül a kopasz tarkójának koppintanod, de nem sikerül belevágni. Kevesebb erőt fejtettél ki, mint gondoltad. Földet érsz pontosan a kopasz, és a két férfi között akik az ajtó két oldalán állnak. Most már körbevettek, a kezedben még mindig csak egy kanál. Nem sikerül elvenni a kopasz fickó fegyverét... aki meglepetten fordul hátra, és néz rád, aztán a két férfira az ajtó egy-egy oldalán. Úgy néz ki, nem akarja, hogy kérdőre vonják őt, hogy kételkedjenek benne. Már biztos vagy benne: hármójuk közül ő a feljebbvaló.
- Heh... kislány... - kezd bele a kopasz színpadiasan.
Megjátssza magát... úgy néz ki, kezdi kapizsgálni, hogy nem az vagy, akinek látszol. Innen, a szoba közepéről még láthatod a terhes nő arcát is, ahogy meglepődött akrobatikus mozdulataidon.
- Téged meg honnan szalajtottak, a cirkuszból?! Na mindegy... hasznát vesszük ennek is... - mosolyodik el a fickó, majd újult erővel indul meg feléd ismét, ám a mosolya még mindig erőltetett.
Már kevésbé biztosabb a dolgában, mint eddig. Ha visszaemlékszel, a férfi mondta, hogy az ajtónál állók ne avatkozzanak közbe, hiszen az övé vagy. Az övé, mi...? Hát azt már nem. De bizonyára, az őrök be fognak avatkozni, hogyha az ajtó felé indulnál meg, addig pedig a férfi elkaphat hátulról. Fizikai erőben messze feletted áll... az akrobatikusságodat kell kihasználnod, és talán jobb lenne, ha nem mennél közelebb az őrökhöz. Azonban, jelenleg nem igazán érzed, hogy ura lennél a testednek, így ez nagyobb kihívás lesz, mint vártad. Még egy sérülést szerezni pedig nem lenne előnyös... és tapasztalatból tudod, hogy az a kunai rendkívül éles.

**Kuro** Hétf. Jún. 05 2017, 12:07

Kuroko a Zsenilis

Gyáva lény az ember. Amint veszélybe érzi magát, könyörög a segítségért. Átadná helyét, hogyha meg is hal, az nem az ő hibája legyen. Mert, ugyebár, az mennyivel jobb, ha úgy térhetsz örök nyugalomra, hogy te a háttérből figyeltél, és végül is nem tettél semmit. Épp ez az. Épp ez a legnagyobb gond. Ha nem teszel semmit, sokkal inkább hibás vagy, mint az, aki küzdött. Mivel, még meg se próbáltál nyerni. Meg se próbáltál élni. Nem harcoltál magadért. Nem álltál ki semmiért. Vagyis, te vagy a legnagyobb felelős a halálodért.
Ha Kuro, és Naoko két külön személy, lenne, két külön testben, Kuro, már vagy hatszor meghalt volna.. pont úgy, ahogy Naoko is. Furcsa végiggondolni, de igaz. Kuro, nem képes harcolni. retteg a vérontástól. Fél, ellentmondani, és mások kérése ellen cselekedni. Tudja, hogy nem elég erős hozzá, úgyhogy inkább meg se próbálja. Inkább tárgyalva, szavakkal próbálja megoldani a helyzetet, mint támadásokkal. Ezzel ellentétben... Naoko teljesen más. Gondolkodás nélkül, esztelenül ugrik neki bárminek. Azt csinálja, amit az ösztönei diktálnak. Amit helyesnek vél. Nem érdekli, hogy mások mit mondanak, hogy valaki parancsot adott. Ő fejét vesztve nekirohanna bárminek, akármilyen erős is az. Testi épségével mit sem törődve, ront rá bárkire. Addig megy, és addig próbálkozik, amíg a lábán áll, és élve marad. Hiszi, hogy többre képes, mint igazából. S ebbe buknak bele. Ezért halnának meg. Így.. végül is, ez, hogy össze vannak zárva, mind a kettőjüknek jó.. hiszen, nagyobb a túlélés lehetősége.
Kuro önszántából engedte át az irányítást. Sőt, egyenesen könyörgött érte. Ritkán van erre példa. Gyűlöli a benne lakozó másik felét. De mégis bízik benne. Talán azért.. mert mégsem áll olyan messze az általa megvetett fenevadtól?
Ahogy a tál, a falnak csapódott, s összetört, a nő megint megrezzent. Szilárd arckifejezése egy pillanatra megingott. Talán.. talán tényleg hazug. Mű, és egyben elrejtő vigyor az, ami a képén ül. Még a lefeszültebb helyzetekben is, mosolyogva nézi végig a történteket. Talán tényleg megtörték már. Megtanulta az illemet, s nem mer mást tenni.
A kopasz, csak elmosolyodott. Talán tetszik neki ez a vadság? Érdekesnek találja? Csak tovább közeledett a lányhoz... nem sejtve semmit. Abban a hitben, hogy ő csak egy átlagos, erőtlen gyerek.
Mekkorát téved. A kisebb roham után, a lány megnyugodni látszik. Majd gyerekhez nem méltó... inkább elállatiasodott testtartásban emelkedik fel. Nem túl emberi. Mintha visszalépett volna az evolúciós létrán, és valahol, közelebb az állatokhoz megállt volna. Nevetséges, nem?
A kopasz, egy pillanatra megdermedt. Csak nem ijedt meg, egy kislánytól? Nyelt egyet, majd mélyen a gyermek szemébe nézett. Legalábbis próbált. Naoko össze- vissza kapkodta íriszét, nem tudta hova nézzen. Gyors mozdulatokkal tekintett körbe a szobában. Pupillája, a megszokott narancssárgás örvényben forgott, s látszólag remegett is. Mindenesetre, nem megszokott látványt nyújtott.
A férfi, megszorította a Kunai-t s továbbindult. Mit gondolnának róla, ha most meghátrálna? Gyávának titulálnák. Erőtlennek. Azt pedig nem akarhatja. Látszólag, ő az Alfa... nem veszíthet a méltóságából.
A lány ellökte magát a földtől, s a levegőbe ugrott. Fogait összeszorította, hogy egy kellemetlen érzés fogta hatalmába. Nem úgy mozgott, ahogy akart. Lomhább volt, lassabb. Nehezebben mozgott, mint a ficsúr ellen. Talán legyengült. Elpuhult. Már egy ideje nem végzett semmilyen kétkezű munkát. Elengedte magát. Négy éves kora óta, nem pihent annyit egyhuzamban, mint most. Talán ez le is építette kicsit a szervezetét, mivel eltért a megszokottól.
Erősen szorította a kanalat a kezében. Mert, ugye, mit sem gondolva, a tányért összetörte, más fegyvere pedig nincs. Sikerült a kopasz tarkóját megütni az evőeszközzel, de megvágni már nem. Kevesebb erőt fejtett ki, mint gondolta. Gyenge. Erőtlen, és lassú ehhez. Keményebbnek kéne lennie. Shinobihoz nem méltó ez az erő.
~ Gyenge. Lassú. Erőtlen. Erősödj. Gyorsulj! ~
A lány földet ért, a kopasz és a két férfi között. Körbevették, s nála még mindig csak egy egyszerű kanál van. Nem sikerült elvenni a Kunai-t. Pedig mennyivel könnyebb lenne azzal harcolni. Egy szokatlanul éles fegyver, ami még a csontot is átvágja... olyan könnyen menekülhetne vele...
A kopasz, meglepetten fordul hátra. Majd színpadiasan... Túlzottan is műn kezdett bele mondandójába. Akár egy rossz színész, úgy játszotta túl a szerepét. Arcán egy rémesen erőltetett mosollyal indult meg Naoko felé. Úgy látszott, mintha kezdene derengeni neki, hogy nem csak egy egyszerű gyerekkel áll szemben.
A lány, kinyitotta fülig felhúzott száját, körbenyalta ajkait, majd egy erőteljes mozdulattal csattintotta össze fogait. Ráharapott a levegőre, mintha jelezni akarna ezzel. Változtatni akar. Mostantól ő lesz a vadász. Nem lesz többé prédaállat. Nem fogják elkapni, levágni... és végképp nem fogják kihasználni. Mostantól, ő diktál. Ő a ragadozó. Egy rémisztő fenevad. A bestia, aki levadássza a gyengébbeket.
Egyik lábát, az előzőhöz híven, maga mögé rakta. Kissé behajlította térdeit. Fejét vállára hajtotta, majd újra ellökte magát. Most a falat célozta meg. Rá akar ugrani, s onnan elrugaszkodva, oldalról, megrúgni a férfi fejét. Kicsi és gyors, így nehezen tudják megállítani. Ha ez nem jönne be, most egy kicsit célzottabban, a koponyája és a nyaka közötti kis puha részbe próbálja beleszúrni a kanál végét. Annyit azért tanult az akadémián, hogy ott az ember gyengébb. Ha az ember elkapja akár a lábát, akár a kezét, azonnal, reflexből megharapja, akár a karját, akár a bokáját.

**Kawajiri Satoshi** Hétf. Jún. 05 2017, 15:48

//Folytatódjék a Belháború.//

Akrobatikusságodat kihasználva a padlótól a falig ugrasz, majd attól elrugaszkodva megpróbálod fejbe rúgni a kopaszt. Talppal sikerül odaérned, azonban túl gyenge vagy ahhoz, hogy többet tégy annál, mint hogy csak oldalra billentsd a fejét. Egy gyermek ereje fel sem érhet egy felnőtthez, és hiába vagy ninja, még nem túl képzett, és az átlagnál jóval alacsonyabb testi erővel rendelkezel. Azonban, a fizika törvényeinek megfelelően, a kemény felületbe (ez esetben a férfi koponyája) ütközött talpad visszapattan, így gyerekjáték a vaskos fickó vállaiba kapaszkodnod még a levegőben, hiszen rendkívül gyors és akrobatikus vagy, majd a nyakába szúrni a kanalat. A férfi a torkához kap, majd hátrahőköl, végül elengedi a kunai-t, és hörögni kezd. Úgy néz ki, sikerült torkon szúrnod. Ennek hatására az állapotos nő már felsikolt, majd könnyezni kezdenek a szemei. A szája elé teszi a kezét... talán... a mosolyát akarja elrejteni? Talán a sikoly nem a félelem jele volt?
Szerencse, hogy fából volt a kanál, és nem a modernebb, fémváltozat volt, azzal nem tudtál volna sokat kezdeni. Mivel tanultál az előző esetből (mert tanulékonynak mondhatod magad), ezért nagyobb erőkifejtést használtál, mint amikor a koponyájára céloztál. Ez az erőkifejtés már talán elég lett volna a fejre irányuló szúráshoz is, így sokkal erősebbre sikeredett ellenfeled torka elleni támadásod, mint gondoltad. Azonban... ismét bajba kerültél, sokkal nagyobba mint eddig. Mikor készülnél arra, hogy megharapd az ellenfeled, észre kell venned, hogy a beleidet a testedben tartó varrataid... kezdenek felszakadni. A földre érkezel, miután a kanalat a kopasz nyakában hagytad, majd heves fájdalmat érzel az alhasadban. A kötéseid kezdenek átvérezni... és már nincs rajtad nyomókötés. Még egy ilyen akrobatikus mutatványra nem vagy képes. A kunai a földön, közvetlenül előtted, de vajon elég gyors vagy-e ahhoz, hogy elérd? A karodat is megerőltetted, ám az ott lévő varratoknak semmi baja, így az még használható, de nincs sok időd. Lehet, hogy jobban bírod a fájdalmat mint az átlag, de sebeid még frissek. Az ellenfeled pedig... már nem csak egy ember. A kopasz sérülését látva, a két ajtó mellett lévő álló férfi is megindul feléd. Fegyvereik nincsenek, azonban fizikailag, ők is sokkal erősebbek mint te. Okosan kell cselekedned, és csínyján kell bánnod az akrobatikával, ha túl akarod élni. Nem maradt sok időd... ahogy arra sem, hogy elérd az előtted lévő kunai-t. Már látod, hogy a kopasz férfi kezd felbőszülni. Már láttál ilyet, igen... a kínzómester esetében. Életük utolsó pillanataiban, az emberek jobban küzdenek az életükért, mint valaha. Ha más nem is, a férfi biztos, hogy megpróbál majd magával vinni téged a halálba. Hiszen, mit érdekli őt, egy halálos seb után, ha megsérült megint?
Így hát, nem csak hogy, egy háromszoros túlerővel és sokkal nagyobb erőfölénnyel nézel szembe, hanem el is kezdtél vért veszteni, lehet, hamarosan el is fogsz ájulni. Fegyvered már nincs, csak a kunai, ha el tudod érni. Akrobatikusságodra nem igazán támaszkodhatsz, csak módjával. Mit tesz most Naoko...?

**Kuro** Hétf. Jún. 05 2017, 19:35

//Bélhadjárat//

Hátsó lábával ellökte magát, s egészen a falig ugrott. Majd azon, egy pillanatra megtámaszkodva, vett egy mély levegőt. Elrugaszkodott, s talpait egymás mellé szorítva, repült a kopasz felé. Sikeresen el is találta, annak fejét, de testi erő híján, nem volt többre képes, mint oldalra billenteni annak fejét. Naoko nem lepődött meg a sikertelenségen. Vagy, ha mégis, az sem látszott. Arcára egyetlen érzelem ült ki: Boldogság. öröm, amelyet a vadász érez, miközben prédája felé száguld. Rég nem érzett ilyet. Olyan felemelő volt... olyan szabad. Mint egy ösztönökre támaszkodó vadállat, úgy cselekedett. Bízva megérzéseiben, s normális terv nélkül. nem foglalkoztatta, amit Kuro hablatyolt. Ő tette, amit jónak érzett. Nyerni akart. Élni! Vadászni! Soha többé nem lesz préda!
Lábai visszapattantak a férfi kemény koponyájáról. de ez nem igazán hatotta meg. Tekintete azonnal a férfi nyakára tapadt. Megcsikorgatta fogait, majd még azzal a lendülettel megkapaszkodott a kopasz vaskos vállában. Visszarántotta magát, s egy erősebb, jól célzott mozdulattal, beledöfte nyakába a kanál végét. Majd még az eddig szerzett lendülettel, továbblöki magát, s földet ér a férfi mellett. A kopasz a torkához kapott, majd hátrahőkölt, s végre elengedte a kunai-t. Ha hamarabb visszaadta volna, talán, kellemesebb halált halhatott volna... az ő hibája.. miért játszik más fegyverével?
A férfi hörögni kezdett. Úgy látszott, végre sikerült torkon szúrni. Naoko- nak sikerült. Bebizonyította, hogy márpedig, egy kanállal is képes vadászni. Idióta. Enyhe kuncogásba kezd, ahogy a hörgőre tekint.
~ Majd a végén visszaszerzem azt a kanalat... igazi gyilkos fegyver... meg akarom tartani... ~ Emléknek jó lesz.. ~ Ezaz! Akkor roham! Kell a kanalam!
Az állapotos nő felsikoltott a látványtól, s könnyek szöktek a szemébe. Kezét szájára tapasztotta. Lehet, hogy megijedt, s sajnálni kezdte. Vagy... megingott hamisságát akarta leplezni kezével? Sőt.. lehet, hogy örül a történteknek, s igazi vigyorát rejtegeti? Akármi is legyen, a hamis mosolya végre megingott. Naoko elégedetten nézett rá, majd oldalra hajtotta fejét. Annyira átlátszó volt az arckifejezése. Örült, hogy végre megtört. Élvezte. Jó volt látnia, hogy végre megtört. Rettentően zavarja, ha valaki nem az igazi valóját mutatja. értelmetlennek érzi, annak rejtegetését.
Naoko nagyobb bajba sodorta magát, mint amiben eddig volt. amint talpa a földhöz ért, rémes fájdalom nyilallt a hasába. Varratai lassan engedték el tartásukat, s kezdtek szakadásba. Az orvosi cérna.. ha ez egyáltalán az.. nem igazán bírja a sok megerőltetést. Kötéseit kezdi átitatni a vér. Sebén, csak egy erősen rátekert fásli van. Ami, ha a varratok felszakadnak, a beleit visszatartják, de újra át fog élni, a házban átéltekhez hasonló fájdalmakat. persze, ez esetben senki se akar majd turkálni a gyomrában, s a kötéstől a seb sem tud a végtelenségig nyílni, ami némileg jót jelent. De egy biztos, még pár ugrás, s a varratok átszakadna, ő pedig nem lesz képes nagyon mozgásra... tehát veszíteni fog. A karja még használható mivel az ott lévő varratok mondhatni még sértetlenek.
a fekete kunai, közvetlen előtte hever a földön. De már nem csak egy emberrel kell szembenéznie. Az ajtóban álló két férfi is lassan megindult a lány felé. Fegyver nincs náluk, de még így is, fizikailag sokkal erősebbek.
a kopasz férfi kezdett felbőszülni. Naoko- nak ismerős volt a látvány. Az ember... élete utolsó pillanataiban, jobban küzd, mint bármikor. Próbálkozik, miközben legbelül tudja, hogy semmi esélye. Nem akar beletörődni, a saját végzetébe. Még élni akar! Vagy legalább, utolsó perceiben a földön, tenni valamit. Valamit, amivel nevet szerez! Amiért emlékezni fognak rá. Vagy csak egyszerűen bosszút akar. Legvégső mozdulatával, magával akarja rántani, azt, aki ezt tette vele.
Naoko, egy pillanatra mintha pánikba esne. a kanala oda, s már túlerőben vannak az ellenfelek. Idegesen kapkodja tekintetét, keresi a megoldást. Hirtelen megakad szeme a kunai- on. erőt vesz magán, s kezét a sebre tapasztja, hogy valamennyire összetartsa azt. Majd egy gyorsabb mozdulattal, megindul a fegyver felé. A földön kocog, tempója lassabb a megszokottnál, de még így is gyorsabb egy átlagembernél. Próbál minél sebesebb lenni, de sérülései visszatartják. Amint eléri a fegyvert, kezét még jobban a sebre tapasztva, s ujjait enyhén összezárva... mintha össze akarná szorítani a varratokat, lehajol, hogy felvegye a kunai-t.
Amennyiben ez sikerül neki, kicsit megkönnyebbülten emelkedik fel. Arcára kiül a már megszokott, vadállatias mosoly. Enyhén el is neveti magát. Élvezi a helyzetet. Az izgalmat. A félelmet. Az adrenalinnal teli testét. Ez szórakoztató. A fegyvert szájába veszi, s ráharap. Lenéz hasára, s pár pillanat alatt összecsomózná a fásli végeit, hogy az még véletlen se csavarodjon le róla. Majd, ha ezzel sikeresen végez. Kiveszi szájából, majd ujján megpörgeti a kést. Végül tenyerébe fogja annak markolatát, s megszorítja azt. Mivel máshogy nem igazán tud, futva indulna neki a harcnak. Egyik kezét, futás közben a sebre helyezi, próbálja egyben tartani azt. Megpróbál a késsel, minél több vágást ejteni az ellenfelein, ezzel legyengíteni, vagy épp felbőszíteni őket. Mindig kritikus pontokat céloz, mint a torok, vagy a főbb szervek. De ha nem találja el, nem zavarja, megy tovább, s újra próbálkozik. Nem körbe- körbe futna, így nem igazán kikövetkeztethető mozgása. Nem sorban támadja az embereket, hanem össze vissza. Van, hogy el is fut az egyik mellett, hogy a másikat támadja. Semmilyen verzióban nem a soron következő emberhez fut oda. Próbálja összezavarni ellenfeleit, hogy azok ne tudják kikövetkeztetni következő lépését. Még az is előfordulhat, hogy nyíl egyenesen elfut mellettük, hogy egy kört megtéve, a hátuk mögül érkezve támadjon. Fejét össze-vissza kapkodja, hogy még tekintetéről se tudják leolvasni, ki lesz éppen a soron következő áldozat. Tehát, nem egy felállított séma, sorrend szerint támadja őket, hanem egy ideig kikövetkezhetetlen, kanyargó futással fűszerezett, egymást sehogy sem értelmesen követő sorozatban. Ezzel a támadássorozattal, próbálja teljesen összekuszálni ellenfelei gondolatait, s próbál figyelni arra, hogy sehogy se jöjjenek rá, hogy mi lesz a következő lépése. Teljesen oda nem illő, felesleges mozdulatokat is tehet, az őt nézők végleges összezavarására. Ha megpróbálnák elkapni, és sikerülne nekik, azonnal harap, ahol éri őket, s reméli, hogy a rémülettől elengedik... addig harapdálja őket, amíg tudja. Ha kritikus szervet nem is érhet, a térdhajlatuknál is megpróbálkozik, hogy összeessenek,s úgy már könnyebben érhessen kritikus pontot.

**Kawajiri Satoshi** Kedd Jún. 06 2017, 13:27

//Sz*rnibele//

Naoko elmosolyodik. Élvezi a helyzetet. A harcnak él... nem, a kifejezés nem helyes. Nem a harcnak, hanem az ellenállásnak, a lázadásnak, az anarchiának. Akkor van elemében, hogyha az árral szemben úszik, ha a mérleg nem az ő oldalára billen, hogyha hátrányban van. Ki hinné el, hogy egy kislány testében egy fenevad lakozik? Ki gondolna arra, hogy egy reménytelen, védtelen prédában egy ragadozó lakozik? Naoko, akár egy sebesült állat, sokkal veszélyesebb akkor, hogyha sebet ejtettek rajta, és sarokba szorították. Nem képes kihasználni akrobatikusságát? Ám legyen. A varratai kezdenek felszakadni? Ám legyen. Ezek mind csak megnehezítik a dolgát, nem lehetetlenítik el azt. Nem is akarná másképp... így hát, nemes egyszerűséggel, elszorítja a sebet, majd felpattan, hogy elvegye a kunai-t. Emiatt a két férfi, akik az ajtó felől közelednek, sietősebbre fogják a lépést, így amint Naoko megpróbálja összecsomózni a fáslijait, elkapják, mielőtt fogást találna rajtuk. Azonban, már csak reflexből is, Naoko suhint a kunai-val, majd belekezdene eszeveszett, vagdalkozó cikk-cakkozásába, és meg is vágja egy ellenfele lábát a kunai-val, a másik azonban egy toló rúgással oldalba teremti, és így nekirepül a falnak. Egy adag vért is kiköp, mire lecsúszik a falon, majd földet ér. A kunai kiesett a kezéből, de még mellette van.
- Vedd el a fegyvert, gyorsan! - kiált az egyik férfi, akinek a lábát vágtad meg (de csak felszíni sérülést sikerült rajta okoznod), mire lekapja a takarót az ágyról, majd maga elé tartja, de úgy, hogy kilásson belőle.
- És mi lesz a főnökkel?! - kiált vissza a másik, miközben a torkát fogó férfi felé mutat.
- Kit érdekel! Kapd el a lányt, nem pofázhat!
A sebzetlen férfi bólint, majd rohanni kezd a kunai felé, futás közben pedig a térdét előre helyezi, hogy állba rúghasson, ha esetleg fel akarnád venni. Azonban, így tudod, mire készül. A másik férfit most már sokkal nehezebb lesz leszúrni, hiszen egy takarót vett maga elé, azonban így nem látja, ha nekiugranál. A két férfi szinte teljesen egyvonalban helyezkedik el veled szemben, azonban az egyik egyenesen feléd rohan, míg a másik egy takarót maga elé téve közelít. A sebed most már még jobban fáj, mivel nekirepültél a falnak, de szerencse, hogy a hátadat ütötted meg, és nem a hasadat. Ám, most már a hátadban is fájdalmaid vannak. Valamit ki kell találnod. Ha körbenézel a szobában, látsz gyertyákat, és egy lámpát. Sokféle használati tárgy van még, ami fegyverként funkcionálhat. Sőt... az ajtó előtt most már nem áll senki, ám lehet, hogy kulcsra van zárva. De biztos, hogy ennyiben hagynád? Menekülnél? És azok után, hogy egy kanállal sikerült nyakonszúrnod valakit, aki már mindjárt kivérzik, lejjebb adnál a "stílusosságból"? Ott a kunai, ott a lehetőség... mindössze csak ki kell használnod azt, amiben jó vagy. Ja, és... a fáslidat sem sikerült megkötnöd, de amikor fogást akartál rajta találni, érezhetted, hogy kezdett ereszteni szorításából, így már az sem bírja sokáig.

//Előzőleg nyomókötést írtam, pedig csak egy szimpla fásli volt, elnézést érte, szerintem fáradt lehettem, mikor írtam a posztot. Vedd úgy, hogy el sem hangzott.//

Ajánlott tartalom

Ochida ház

Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház

Re: Ochida ház