Teruya Sora

**Teruya Sora** Pént. Ápr. 21 2017, 00:19

Név: Teruya Sora
Ország: Kirigakure no Sato
Rang: Genin
Szint:D
Chakraszint:
Kor: 14
Nem: Nő

Felszerelések: 10 m dróthuzal, 5 füstbomba, 5 kunai, 5 shuriken, 1 szerszámos doboz, 1 elsősegély készlet, 1 doboz energiatabletta (15 db), 1 shurikentartó a bal alkaromon, 1 kis övtáska, valamint a homlokpántom, amit még véletlenül sem rendeltetése szerint hordok, hanem a bal felkaromra kötve.
Kinézet: Mindig is normál testalkatú lány voltam, ez persze köszönhető az edzésnek is, ami már kisgyerekkoromtól jelen volt az életemben, illetve mert sokat játszottam a bátyámékkal. A magasságom, nos, 156 centi hát, nekem pont megfelel, egyébként embere válogatja, valószínűleg soha nem lesz belőlem egy torony. Ez utóbbit maximálisan nem sajnálom, nem igazán állna jól nekem a dolog. A hajam érdekes vöröses árnyalatú, ha kiengedve hordanám, akkor a hátam közepéig érne, de nekem egyszerűbb (és megjegyzem praktikusabb) egy copfba fogni. A szemeim szintén vörösek, mint kábé mindenkinek a családomban. Az apám például kifejezetten ijesztő. Valahogy engem ez a piros szín állandóan elkísér, mert még az öltözékem is piros, merthogy egy hosszú ujjú melegítő felsőt hordok és egy halásznadrágot. Az a változatosság csak ezekben a cuccokban, hogy a felső a nyak, illetve a csukló részénél fehér, valamint a ninja szandálom kék.

Jellem: Túlzott önbizalom, talán így lehetne elsősorban jellemezni, ugyanis az egyik dolog, amit a családom már egészen fiatal koromban elkezdett megtanítani, az ez volt. Más dolog, hogy a gondolom jó szándékú tanításnak az lett a vége, hogy gyakorlatilag átestem a ló másik oldalára. Mindig azt mondom, hogy számomra nincs lehetetlen, ha kell, vért izzadok a dolog miatt, de ennek ellenére érnek kudarcok. És egy dolog van az életben, amit egyáltalán nem tudok sem elviselni, sem pedig megfelelően a helyén kezelni, az pedig a vereség. Mindig a padlóra küld, akár a legkisebb is és ilyenkor bizony fel kell állni, ami már egész profin megy, tanulható dolog. Legalábbis nekem sikerült, bár én egy rohadt nagy stréber vagyok, köszönhető ez az Akadémiának, ahol számomra érdekes dolgok is voltak. Egyébként nem vagyok az a tipikus társaság közepe, népszerű valaki, van egy saját kis baráti köröm, a többiekkel meg elvagyok. Néha megvan az az érzésem, hogy egyébként kiskoromban rosszul lettem szocializálva, de lehet a többiek csak a néha kissé szarkasztikus hozzáállásomra meg a már fentebb említett túlzott önbizalmamra nem vevők. Ezzel együtt néha túlontúl magas lovon ülök, akár még többnek is képzelem magam, de az Élet mint tudjuk olyan, hogy ha megrázzuk a pofonfát, arról biztos jön majd valami. Szeretek olyanokat keresni, akikkel összemérhetem a tudásomat, a rivalizálás az egyik alapvető dolog az életemben, olyan ez, mintha levegőt vennék. Nem vagyok az a tipikus pletykálkodó lány, két bátyám van, egész gyerekkoromat velük összezárva töltöttem, szóval a csajos énem elnyomott dolog. Ettől függetlenül a szexista vicceket tökön rúgással jutalmazom. Megvédem magam ha kell, nem szeretem, ha valaki segíteni akar, jobban szeretek a saját képességeimre támaszkodni, de ez a shinobik világában jóformán a halálos ítéletem lesz, ha így folytatom, leszokóban vagyok, legyen elég ennyi. Ha én egyszer belelkesülök, akkor azt magas szinten csinálom, képes vagyok addig el sem engedni a lelkesedésem tárgyát, amíg… fenéket, mindig jön valami új mánia, tudod, hogy van ez. Aha, eszembe jutott még egy rossz tulajdonság. Én vagyok az arc, aki képes fapofával vázolni, hogy az adott küldetésen hányféleképpen és milyen fájdalmasan halhat meg valaki. Csak egy kicsit morbid, igaz?

Technikák: - Shunshin no jutsu (Fürge Test technika)
- Henge no Jutsu (Transzformációs technika)
- Kakuremino no Jutsu (A Láthatatlanság Köpenye)
- Bunshin no jutsu (Klón technika)
- Kawarimi no jutsu (Testhelyettesítő technika)
- Jibaku Fuda: Kassei (Robbanó Jegyzet: Aktiválás)
- Vízen járás
- Fára mászás
- Suiton Kaitou // Víz Elem Feloldás

Előtörténet:
Még mielőtt bármit is mesélni kezdenék, egy dolgot már most elárulok magamról. Hiszed, vagy sem, de soha nem akartam ninja lenni, sőt, mikor eljött a beiratkozásom napja, minden lehetséges módon megpróbáltam szabotálni a dolgot, de mint tudjuk, ember tervez, Isten végez, így lettem végül shinobi. Az évek alatt persze megváltozott pár dolog, többek között én, meg a shinobi létről alkotott véleményem, így mikor 12 évesen elérkezett a genin vizsgám ideje, adtam egy esélyt a dolognak. Hogy azóta megbántam-e? Nos, kezdjük inkább az elején…
Szóval, egy átlagember általában úgy kezdi el az életét, hogy megszületik, kivéve a ninja állat, mert azt megidézik. Na várj… de az egyrészt nem lesz ember, másrészt neki is valahogy meg kellett születnie, nem igaz? Akkor sikerült valami kapitális baromsággal kezdenem a bemutatkozást, szép volt. Tehát fussunk neki szépen még egyszer.

~ Vannak, akiket az életben választunk és vannak, akiket születésünknél kapunk ~

Jobb helyeken ezt hívják családnak, vagy esetleg klánnak, nálunk ez előbbi a jellemző, utóbbihoz még kevesen vagyunk. Persze az erre irányuló törekvések már megvannak, a születésem előtt is megvoltak, de eddig ez csak egy cél maradt. Mondhatnám akár azt is, hogy kissé túlzó elképzelés, meg nem tudom, kinek az agyából pattanhatott ki, de ha nem látnám a két szememmel, nem hinném el. Nem, ez sem egy jó kifejezés, hogy látom, mert részese vagyok és meg kell mondjam, az utóbbi időben elkezdtem szimpatizálni is a dologgal, amivel önmagam is sikerült meglepni. Szokássá vált, hogy minden gyereket beíratnak az Akadémiára, nálunk elég nagy szégyen, ha valakiből nem válik ninja, mindez azért, hogy a családom elismert legyen. Nem túl nagy ár és a ninjává válással még nem ér véget a folyamat, hiszen csak akkor kezdődik az igazi munka. Mindenki a maximumra törekszik, jobb shinobi akar lenni és ezért ha kell, vérrel és verejtékkel fizetnek. Talán ez az, ami végül engem is magába szippantott, mert én azt vallom, hogy a tehetség mint olyan, kevés. Kemény munka kell, ha valaki egyről a kettőre akar jutni. Egyébként felmerült bennem a kérdés, vajon honnan jött ez a szerveződéses ötlet? Elvileg valamelyik vénség azt állította, hogy egyszer klánként funkcionáltunk, de erre rajtuk kívül már senki sem emlékszik. Kész vicc, ugye? Tudod ki hinne egy-két szenilis tatának… (Hát, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja, elég sokan.)
Tudod, mikor azt állítottam, hogy nálunk szinte mindenki ninja, akkor nem túloztam, mert anyám, apám meg a két bátyám is az, innentől kezdve senki sem csodálkozik rajtam. Senki, kivéve magamat, aki itt áll jelen pillanatban 14 évesen és azon gondolkodik, miért is engedte magát belerángatni ebbe az egészbe. Ott kezdődik az egész, hogy anyámék mondhatjuk, hogy egész sikeres karriert futottak be, mint jouninok, így mikor lettünk mi (gyönyörű kifejezés ez, no), számukra egyértelmű volt, hogy a kölykök is azok lesznek. Ez a bátyáimmal működött is, nálam viszont nem, mert én Teruya Sora azt mondtam, hogy nem és egy nagyot a szemetek alá. Addig nem is igazán volt ebből súrlódás, amíg kicsi voltam, mert hagytak játszani, meg dolgokat csinálni, tudod, amit egy átlag gyerek szokott. A probléma akkor kezdődött, mikor hat-hét éves koromban anyám eldöntötte, hogy ebből a lányból bizony ninja lesz. Nem tudom, a te édesanyád milyen, de az enyémnek nem lehet ellent mondani, mert ő a főnök. El sem hiszed, hogy hány osztálytársam mondta még ugyanezt, tehát lehet valami abban, amikor a női ninják szigoráról beszélnek (Szépen ezt is feljegyzi a számára fontos megtanulandó technikák közé). A lényeg, nehogy valaki azt mondja, hogy ez már sok, anyám elkezdett edzeni. Azért ő, mert fater amúgy egy szadista, vérengzős… (lapoz egyet a jelzőket tartalmazó könyvében, majd rájön, hogy rosszakat használt) Sztornó az előbbire, egyszerűen jó atyámnak a két srác mellé már nem fértem be harmadiknak, ennyi a történet. Szóval elkezdtem az edzésem, ami abból állt, hogy erőnlét fejlesztés (Szaladj el nagyanyádékhoz ezzel a kosár cuccal!), fegyverhasználat (Elég rövidéletű volt ebben az időben ezen szakág gyakorlása, főleg miután majdnem beleállítottam egy kunait a macskába. Én persze marhára örültem a sikeremnek, csak anyám, meg a macska nem, azóta sem értem, miért… Irónia OFF), illetve egy kis pusztakezes harc (Ezt szigorúan a bátyámékkal és a bandájukkal, néha megagyaltunk egy-két bunkót. Lányos dolgok, tudod.), szóval csak ilyen alap dolgok. Illetve írás, olvasás, számolás, ami egy embernek kiemelten fontos, főleg egy olyannak, mint én, aki állandóan fogad a bátyjaival, az eredményt meg ugye vezetni kell valahol. Ez egyébként érdekes, mert amint már én is képes voltam arra, amire ők, rögtön versenyeztünk, ez persze anyánk agyára megy, mind a mai napig, de nekünk ez egy családi rituálé. Olyan alap dolgoktól kezdve, mint a ki tud ebből többet megenni még mindig favorit nálunk és gyerekként is az volt. Emlékszem, egyszer még a komoly rosszullétet is vállaltam, hogy legyőzzem a legidősebb bátyámat (öt év van közöttünk, csak hogy érezhető legyen a feladat komolysága) rizsgombóc evésben. Ekkor voltam hét éves, szóval a tiszteletet kivívtam, meg magam ellen a sorsot. Az normális, hogy azóta nem vagyunk feltétlen barátok, én meg a gombócok? Biztosan, mármint szerintem ez lenne a normális. Egyébként egy-két lényegtelen információ rólam, tudom, ezek a kutyát nem érdemlik, de bemutatkozásnál néhányan csinálják, és ugyan nem vagyok birka, azért csak kipróbálom. Szóval a nevem Sora, 14 éves vagyok, július elsején születtem, kedvenc kajám a dango, kedvenc állatom a macska és én vagyok az arc, aki akkor akart csak ninja lenni, ha látja a háta közepét. Vagyis miután shinobi vagyok, így valószínűleg megvan ehhez is a tehetségem, de nem mutatom meg!

~ Nem akarok ninja lenni, vagy mégis? ~

Menjünk vissza kissé az időben, mondjuk úgy hat évet, rendben? Akkor talán világosabb lesz a téma és… jó ég, én ilyen cuki voltam nyolc évesen? Egyem meg magam! Igen, jól gondolod, én vagyok a tömegben az a kis morcos kislányka, aki körülbelül annyira lelkesedik a dologért, mint macska a kutyaharapásért. Ott állok a sok elszánt, ijedt és kíváncsi gyerek között én, mogorva ábrázattal, vörös szemekkel (mármint a sírástól), de ettől függetlenül ott vagyok, mert kellett. Nem azért, mert akartam. Én világ életemben (na jó, csak akkor, hat-hét-nyolc évesen) artista akartam lenni, ami nagyjából meg is valósult, csak némileg veszélyesebb kiadásban és kevesebb artistasággal. Ez volt az én nagy lázadásom, ami végül le lett verve, de ekkor még úgy gondoltam, simán önmegvalósíthatom magam. Hogy is mondjam, az Akadémia első évében és főleg az első félévben jóformán utolsó voltam az osztályomban. Ennek egy egyszerű oka volt, szabotázsakciókat indítottam a ninjává válásom ellen, így lógtam, nem figyeltem, rendetlenkedtem. Na igen, csak ezt a tanáraim nem tolerálták túlzottan. Nem tudom ez hogyan megy az Öt Nagy Nemzet többi ninja falujában, de itt, Kirigakureban még mindig igencsak keményen fegyelmeznek. Ugyan azok a kedves szokások, miszerint gyilkoljuk egymást halomra már kihaltak egy ideje, de azért egy-két gyógypofon elcsattan, illetve a jól bevált túledzés. Egy fáradt kölköt könnyebb fegyelmezni, mint egy energiától felpörgöttet, ez világos. Gondolom mondanom sem kell, hogy kaptam a büntetést egyrészt a suliban, másrészt otthon, ahol szintén kitörő lelkesedéssel meg néhány gyógypofonnal jutalmazták az ilyen megmozdulásaimat. Már éppen a kirúgás szélén álltam (legalábbis szerintem), amikor történt valami és hirtelen elkezdtem bejárni. Ezen tettemen csak a senseiek és anyámék döbbentek meg jobban mint én, de aztán a szülők megnyugodtak, én pedig mintadiák lettem. Jól van, ez egy kissé írói túlzás, mert az átlagnál sohasem voltam jobb, de elkezdtem tanulni, gyakorolni és úgy összességében komolyan venni ezt az egészet. Mi volt a kiváltó ok? Nem a büntetések, mert azok aztán nem motiváltak, csak még jobban elvették a kedvem, sokkal inkább a tananyag. Teljesen padlóra küldött a gondolat, hogy talán majd egyszer én is duplikálhatom magam, uralhatok egy elemet, vagy játszhatok az emberek agyával. Vagyis ami engem bent tartott ebben a bizniszben, azok a jutsuk voltak. Vagyis elkezdtem tanulni.
Szerintem már említettem, mekkora stréber vagyok/voltam, nem tagadom, egyébként is felesleges lenne, ha valaki a könyvtárban cirkált még zárás előtt is 10 perccel, akkor az szinte biztosan én lehettem. Miután az a tudás, amit megkaptam, bővítésért kiáltott, így engedtem neki. A sok olvasásnak meg is lett az eredménye, merthogy igen szép lexikális tudásom van, illetve volt az Akadémián. Talán itt egy picit kiemelkedtem, aztán franc sem tudja, lehet itt sem. A közelharcban már értek kudarcok, pláne, hogy a körülbelül kétszer nagyobbakat mindig én kaptam meg. Szerintem a sensei ezzel büntette a kezdeti „lelkesedésemet”? Akármi is volt, végülis csak nekem vált a hasznomra, mert ami nem öl meg, az erősebbé tesz, illetve megtanultam kitérni egy-egy nagyobb saller elől, ami azért valljuk be, nem hátrány. Rájöttem, hogy számomra egyszerűbb kitérni a pofonok előtt, ha boxra kerül a sor, mint beleállni, mert nem vagyok olyan szívós, mint a srácok. Ez van!
De elmondhatom, hogy minden bonyodalom, akadály és kezdeti nem akarás ellenére kijártam az Akadémiát, ráadásul nem is olyan rossz jegyekkel. Mondjuk mertem volna nem viszonylag jó jegyeket hozni, otthon meglett volna a böjtje, azt garantálom. Félreértés ne essék, a családom nem szadista állatokból áll, egyszerűen csak vannak bizonyos elvárásaik, mint ninjáknak a jövő ninjái felé, legalábbis gondolom. A bátyáimat verték már el, engem nem, maximum egy-két anyai pofon, ha már nagyon nem lehetett bírni, egyébként a szüleim ha éppen nem küldetésekre jártak, akkor segítettek, amiben tudtak. A Genin vizsgám előtti időszakban meg főleg, bár ha őszinte akarok lenni, nem voltam sohasem túlzottan izgulós, viszont ezt kénytelen az ember lánya komolyan venni. A suliban akkora arccal voltam, hogy mindenki tudta, annyira be vagyok tojva, mint még soha egyetlen teszttől sem. Egész éjjel a jutsukat és egyéb vacakot magoltam, reggel meg alig láttam ki a szememen, az alap vizsgahangulat meglett. Úgy mentem el otthonról, hogy ha esetleg nem alszom el a vizsga közben, az már fél siker.
A vizsga három részből állt, egy írásbeliből, tudod, a szokásos formátumban, ne puskázz, ne less, van rá 45 perced. Volt benne minden, feleletválasztós (mázli, mert ha nem tudod, legalább tippelsz), meg kifejtős, amit kifejezetten nem szeretek, mert én két mondatban lerendezem a dolgot és körülbelül ennyi. Egyesekkel ellentétben fizikailag vagyok képtelen litániákat papírra vetni, de becsületemre váljék, vért izzadva megcsináltam. Szóval a nap első megpróbáltatását sikerrel vettem, jöhetett a második, amelyben a ninjutsuk ismeretéről kellett számot adni. Ez az a terület, ami engem mindig is érdekel, a chakra és annak használata, ezért hogy őszinte legyek, otthon sokat szórakoztam az alapokkal. Meg persze egy gyors verseny bátyámékkal, ki tud több Bunshint megidézni anélkül, hogy kinyírná magát. Nem, ezt nem sikerült megnyerni, de majdnem! Három technika, egy Bunshin no Jutsu, egy Henge no Jutsu és egy Kawarimi no Jutsu, sorszámot kaptunk, majd behívtak minket, elvégeztük a technikákat, ennyi volt. Itt, ezen a ponton következett egy kis technikai szünet, kifújhattuk magunkat, aki rosszul volt, az betámadhatta a WC-ket, aki meg éhes, az ehetett, egyszóval pihenőidő. Néhány osztálytársammal összeültünk (nem, nem hányni, az egy másik csoport, mi vagyunk a tökfejek a tetőn az uzsival) megbeszélni az eddigi vizsgát, illetve elfogyasztani az elfogyasztandót. Megpróbáltuk kitalálni, mi lehet a következő próba és ugyan a legtöbbünknek volt végzett rokona, nem jutottunk előbbre.
Kirigakureban még a születésem előtt volt egy szokás, miszerint a Genin vizsga résztvevőinek el kellett venniük az egyik társuk életét, mondjuk ez ma már szerencsére nincs meg. Viszont talán erre megemlékezve (mindenhol vannak ilyen bizarr szokások?!), harcolnunk kellett egy társunkkal. Bezony és a nyertes megkapja a fejpántját, tehát kirigakurei genin lesz. Őszintén szólva, ez nem egy társamnál tette be ideiglenesen, vagy teljesen a kis/nagy kaput, de amit meg kell tenni a faluért, azt meg kell tenni. A faluért bármit. Szerintem valamit az eddigi pontokkal machináltak a sorsolásnál, vagy a gyengepontjaink alapján, gőzöm nincs, de egy kétajtós szekrény nézett velem szembe. Hirtelen átfutott az agyamon, ti most direkt szórakoztok velem?!
A vizsga napján hulla fáradtan, kék-zöld foltokkal tarkítva és fájó tagokkal értem haza, mikor beléptem, a család kicsit meg is lepődött.
- Na? Hogy sikerült? – pattant fel anyám, a többiek is nagy szemeket meresztettek, én pedig a zsebemből vigyorogva előhúztam a homlokpántomat.
- Sikerült! – még egy pár pillanatig hagytam, hogy gratuláljanak, dícsérjenek, majd elindultam a szobám felé.
- Hová mész? – kiáltott utánam az anyám, mire megálltam és sóhajtottam egyet.
- A szobámba! Lehetőleg kipusztulni…

~ A következő lépés ~

Másnap, mint ahogyan az várható volt, nyögvenyelősen tudtam csak kimászni az ágyból, mert ugyebár jól meg voltam verve. De mivel a fókakúszás minden helyzetben működik, így sikerült, azonban így nem mehetek az Akadémiára, össze kell szedjem magam. Mire fel ez a nagy sietség? Kérem szépen, a mai szent napon fogják beosztani azokat az embereket 3 fős csapatokba, akik átmentek a vizsgán. Mikor beléptem, kissé meglepett a dolog, pláne, hogy kevesebben voltunk a kelleténél, mármint, ennél többen voltunk az osztályban. Itt tényleg csak a számukra legjobbakat engedik át? Vagy csak több terem van, én pedig a fenéért károgok. Szóval beültünk, csendben vártunk, beosztottak és megismerkedtünk a senseiel, aki rögtön ennyivel kezdett: „Az Akadémia gyerekjáték volt, a neheze még csak most jön!” Valahogy nem vettük komolyan, legalábbis elsőre, mert ugyebár mi voltunk a nagy Geninek, akik frissen jöttek ki az Akadémiáról, van akkora arcuk, mint a falu nagykapuja, mi az nekünk. Hát, miután felmérte a képességeinket és konkrétan rommá pofozta az egész bandát, már mi sem voltunk ekkora pofával. A fiúkat jóformán kicsontozta, de én is kaptam. Milyen úriember. Nos, a bemutatkozás viszonylag gyorsan ment, az összeszokás már más lapra tartozott. Tudod, mikor egy olyan egyszerű küldetés is csak sokadik nekifutásra, mint egy macskát bekeríteni, akkor gyanút fogsz vannak-e problémák a csapatmunkával. Ezért döntött úgy a sensei, hogy ha nem megy a meló, akkor edzünk. Méghozzá olyan minőségben, hogy másszunk fára chakrával és ha nem sikerül az egész bandának meghatározott időn belül, nos, akkor bünti. Hogy milyen jellegű, azt nem fejtette ki bővebben, de gondolhatod, mennyire lehet bármi jót is kinézni egy pipa shinobiból. Tehát nekikezdtünk és estünk, keltünk. Első próbálkozásom a fallal úgy sikerült, hogy sehogy, bővebben kifejtve, nagy lendülettel megpróbáltam felfutni, tudod, hátha. Nem, nem jött be, mert a lendület egy darabig vitt, majd működésbe lépett a gravitáció és visszarántott a kegyetlen valóságba, egy nőies mozdulattal hanyatt vágtam magam a padlóra. Hogy fájt-e? Ááá, dehogy, vaslady vagyok, gyakorlatilag elpusztíthatatlan, szóval igen, baromira. Mondjuk első próbálkozásra járhattam volna rosszabbul is, mondjuk rögtön nyakamat töröm és akkor a fél falu rajtam röhögne, egy-két teljesített küldetésem van, erre belepusztulok egy gyakorlatba. Csak derűsen nézzük a világot, igaz? Hanyatt fekve a fal tövében kicsit nehéz pozitívnak lenni ráadásul mintha valahonnan röhögést is hallottam volna. Mert kedves drága társaim nem szórakoztak sokat, megragadták a kínálkozó alkalmat, gyorsan kiröhögtek, aztán megpróbálkoztak és most rajtam volt a nevetés sora. Persze ha egymáson szórakozunk, azzal nem leszünk bentebb és a feladat sem oldódik meg, tehát nekikezdtünk próbálkozni és felsülni, majd megint nekifutni. Mindezt három napon át, szinte megállás nélkül, majd mikor sikerült, ismételten legyőzhetetlennek éreztük magunkat és mentünk macskát kergetni. A Geninek mindenhol ilyen gáz feladatokat kapnak? Egyébként tudod mennyivel egyszerűbb úgy állatot fogni, hogy nem őskori módszerekkel kell felmásznod egy fára, hanem fogod magad és felsétálsz? Gyakorlásnak is kiváló, mert velem még az első pár alkalommal bőven előfordult, hogy nem figyeltem a chakrámra, így lazán leestem. Tudta is a jó ég, hogy ennyire érzékeny ez a fajta felhasználása a dolognak. Majd miután ezen is túl voltunk, következett a következő fázis, járjunk vízen. Igazából ezt a fajta technikát nálunk nem túl nehéz megtanulni, mert konkrétan tele vagyunk vízzel. És még szerencse, hogy tudunk úszni, mert ez minden, csak nem egyszerű. A legrosszabb, ha még hullámzik is a víz, amiben megpróbálod. Itt is megpróbáltam a lendületből nekimegyünk, aztán lesz valami, maximum első lépéssel elsüllyedek, majd a patak aljáról buborékozok felfelé. Ezen gondolatmenet fejben való végigfuttatása után egy igencsak emberes adag szkepticizmussal tettem meg az első lépéseket, hogy aztán a másodperc törtrésze alatt mindennek az aljára kerülhessek és megcsodálhassam a patakban élő halfajták garmadáját. És aztán elfogyott a levegőm. Mert Murphy már csak ilyen és még ilyenebb, ha esetleg belelendül, nincs mentség tetteire, csak a rosszindulat maximalizálása. Egyébként szeretek ismeretlenül belevágni a dolgokba, meg belengetni a fiúknak a fulladásos halál előnyeit és hátrányait, megadva ezzel a próbálkozásuk sikerességének azon tökön rúgását, amit a nagy könyv is ír. Egyébként tehetek én arról, hogy gyáva kukacok, de úgy össznépileg? Nos, ezt is letudtuk, tehát vissza a küldetésekhez és a ninja lét lényegéhez.
Körülbelül egy évet kellett várnunk arra, hogy meglegyen az első komolyabb küldetésünk, ami egy C szintű kísérő meló volt. Egyébként a többiek szerint csak azért volt ilyen besorolással, mert ki kellett mozdulnunk a komfort zónánkból, de nekem ez sokkal durvább volt. Ugyanis a küldetés igen hamar átcsapott S szintűbe. Bezony, nem viccelek, igen komoly ellenséggel kellett szembe néznem és szinte biztosra vettem, ezt aztán nem élem túl. Nekem annyi, rövidke életemre itt teszünk pontot, még egy végrendeletet is össze akartam dobni, de nem maradt rá időm. Hogy is történt az eset? Nos, kénytelenek voltunk hajóra szállni és ott történt az eset, soha az életben nem fogom elfelejteni, az egyszer biztos. Teljesen normális hajónak nézett ki első körben, aztán kiderült, nekem életem legnagyobb riválisát rejti. A tengeri betegséget. Igen, kirigakurei ninja létemre módszeresen végigrókáztam az utat és mikor leszálltunk, szó szerint kifeküdtem. Hát, így zajlott életem első C (mondom, hogy az S volt) szintű küldetése.
Újabb időugrás, csak hogy ne laposodjunk be már ennél is jobban, végülis már így is elég unalmas lehetek neked. Nem vagyok egy kifejezetten érdekes valaki, csak éppen sajnos ennek a sztorinak én vagyok a főszereplője, pedig gondolom egy bosszúállót szívesebben olvasnál, nem igaz? Szóval, hol tartottam? Ja, igaz is, időugrás! Eltelt még egy év és kitört a IV. Nagy Ninja Háború és az élet így egy kicsit felpezsdült. Engem személy szerint elkerült a behívó a frontra, amit nem feltétlen lehet nagy dicsőségként megélni, mert ez azt jelentette, hogy nem vagyok elég jó. Kissé kellemetlenül érintett, de ha jobban belegondolok, akkor logikus. Egy magamfajta relatív gyenge geninnek semmi keresnivalója a fronton, maximum golyófogónak lennék jó, másra túlzottan nem. Így alakult, hogy a közeli családomból csak én maradtam otthon, ami egyrészt rosszul érintett, mert hirtelen egyedül lettem, ráadásul az aggodalom elég aljas dolog. Legrosszabb rémálmom, hogy valamelyikről, vagy esetleg mindegyikükről kapok egy levelet, miszerint szolgálattétel közben elesett. Szóval hirtelen lettem magányos, így túl sok szabadidőmet edzésre fordítottam, hátha én is kimehetek utánuk, aztán jött egy ötlet. Elemi jutsut kellene tanulni, akkor talán egyről a kettőre tudnék jutni. Először persze elutasította, de meggyőzően tudok könyörögni, szóval végülis belement, persze ehhez asszisztáltak a társaim is, nehogy már bukta legyen! Előkerült egy pár chakra érzékeny papír és elkezdődött a móka, hát, hárman mentünk háromfelé. Végül én lettem a csapat Suiton használója, pont én, aki tengeribeteg. Köszönöm szépen ezt a sors fintorának és egy kis lábjegyzetet is hozzátennék, ha ismerném erre a megfelelő kifejezést, ami nem vulgáris. Segítséget elfogadok ám! Lényeg a lényeg, hogy nekem jutott a Suiton, így meg kellett tanulnom az alapok alapját, a Suiton: Kaitot. Több napos agyalás, dühöngés és egyéb más tevékenység felvonultatása után eredményekre jutottam. Pedig amúgy elég nehéz engem kiborítani, az idegesítő alakokhoz beépített radarom van és így elkerülöm őket. Visszatérve a víz elemre, a sensei szerint, ha elképzelem a vizet, képes lehetek átalakítani a chakrámat. Volt egy olyan kellemetlen belső gondolatom, hogy ha lefolyok a lefolyóban, akkor őt fogom okolni, de nem problémáztam ezen sokat, meg is kezdtem a tanulást. Az elképzelést nem feltétlen egyszerű átültetni a gyakorlatba, így az eszköznek kapott pohár teljesen száraz maradt. Persze, amúgy ki az a zseni, aki képes azonnal eredményt elérni? Hát nem én, szóval az első kudarcaim után gyorsan telesírtam pár sarkot fene nagy elkeseredésemben, gondolkoztam a poharam ebbéli felhasználásán is, de akkor csak magamat vágnám át vele, ami meg csalás. Éljenek az üres poharak! (Ez amúgy egy alkoholista szlogenje is lehetne, nem?) Miután végeztem a masszív önsajnáltatással, gyorsan visszataláltam a gyakorlatozás ösvényére, majd megint bukták garmadája és vissza a sarokba. Ezen tulajdonságom egyébként a legidegesítőbb, egyik pillanatban még majd megszakadok, a másikban meg valahol depizek, mondván, de béna, ez sem jött össze. Ideje ezt is kinőnöm, mint a tavalyi cipőket szokás… jól van, ez a vicc téma sem megy nekem. Vissza a sztorihoz…
~ Képzeld el a vizet, képzeld el a vizet, majd kééééézjel éssss… - koncentráltam, te jó ég, ennyire még soha életemben nem próbálkoztam semmivel. Napok teltek el teljesen eredménytelenül és most, most jött el az én időm! Formáltam egy kézjelet, fókuszáltam a chakrámat, majd… - Suiton: Kaito! – láss csodát, a kis poharam, amit már annyiszor elátkoztam ahányszor csak lehetett, megtelt, nekem meg csak annyira futotta, hogy felkiáltsak. – GYŐZELEM! – kis lépés ez a shinobi világnak, de hatalmas nekem, aki már szenvedett ezzel egy ideje. Valahogy ez a kis pohár meg a tartalma olyan boldogsággal töltött el, amilyet nem igazán éreztem az előtt. Jött is az isteni szikra, felvettem a földről a poharat, a fény felé tartottam és mikor úgy ítéltem meg, iható, belekortyoltam. Tudod, puding próbája az evés! Egy kicsit a számban tartottam majd mikor rájöttem, hogy technikailag a chakrámat kóstolgatom, rákvörös fejjel kiköptem a vizet. – Na fúúúúúúúj…

Hyuuga Hinata Vas. Ápr. 23 2017, 13:22

Szép napot!

Üdvözöllek az oldalon! Igazán megleptél, mert ilyen előtörténettel még soha nem volt dolgom. Ilyesfajta narratívával talán még sosem találkoztam. A történeted olyan volt, mintha élőszóban mesélte volna el az olvasónak a karakter maga a kis történetét. A sajátos kis megjegyzések, a bátor szóhasználat és a köznapi nyelvezet igazán kellemes és szórakoztató olvasmánnyá tették az írásodat. Tetszett, hogy a szúrkálódásokkal magát a karaktert sem kímélted és megmutatkozott az a fajta önirónia, amit személy szerint nagyon szeretek. A logikai felépítéssel sem volt gond, minden benne volt, amiben egy előtörténetre ki kell térni.

Na de nem ömlengek, nézzük is a kezdő értékeidet!

Chakraszint: 120
Szint: D

Taijutsu pont: 20 (11 + 9 a technika miatt)
Pénzösszeg: 2000 ryo

Felírhatod az adatlapodra továbbá a vízen és függőleges terepen való megmaradást, elsődleges elemedként a suitont, valamint a két kezdőjutsut, ami a kirigakurei növendékeknek kijár.

Kirigakure no Jutsu

Ez a legalapvetőbb Suiton Ninjutsu. Ennek a létrehozásával a Ninja víz közelében képes ködöt csinálni, melynek sűrűsége a beleadott Chakra mennyiségétől függ, a köd segítségével pedig, amíg a használó koncentrációja teljes, azaz nem csinál semmi mást, vagy a ködöt nem zavarják meg, a köd területén láthatatlan.
Magyar név: Ködben Rejtőző Technika
Típus: Kiegészítő
Besorolás: D rangú
Kézjel: Kos
Chakraszint: 100
Használói: Kirigakure, Takigakure és Amegakure Ninják

Muon Satsujin Jutsu // A Néma Gyilkolás Technikája

Kirigakure sajátos taijutsuja, lehetővé teszi a használója számára, bármilyen látásviszonyok között, hogy csakis annak hangja és mozgása alapján is követhesse és közelítse meg az áldozatát, anélkül, hogy az észrevenné vagy akár csak meghallja, és úgy támadjon rá.
A technikát a legkorábbi tanulmányokkal együtt kell elkezdeni kifejleszteni a használóban, mivel csak ekkor fejlődnek ki olyan testi reakciók, amelyek engedik a technika végrehajtását.
Besorolás: D
Megjegyzés: Alapképesség Kirigakure shinobiknak
Chakraszint: -
Megkötés: Csak Kirigakure Shinobiknak!
Taijutsu Pont: +9
Szükséges Taijutsu pont: 20

Írj adatlapot --> Itt <--, és kezdheted is a játékot! Meséléssel kapcsolatban nyugodtan írj nekem üzenetet! ^^

Hinata

Teruya Sora

Teruya Sora

Re: Teruya Sora