Emma-ō no Jigoku: A Féregjáratok

Hát, egy aprócskát koppantam azzal, hogy végül nem a macska, pontosabban Ninjuu volt, lett volna a mesterünk. Aprócska tévedés, de hát előfordul az ilyesmi, ha félreérthető szituációba keveredik a shinobi fia. A további történésekre, inkább csendben maradok és figyelek. Azt már most levonom következtetésképpen, hogy ez a Shinko egy marha. Még, hogy dedikálni a testrészét Keiko-samának. Természetesen nem ismerem a nőt, így nem tudhatom, hogy kiféle és miféle, de nagyfokú tiszteletlenség, amit produkál irányába Shinko. Ráadásul, mi az, hogy isteni mivoltja? Ki a tököm ez a srác, azon kívül, hogy megjárta a frontot? Biztosan nem lesz a példaképem, semmi kedvem meghülyülni. Lehet a front volt rá ilyen hatással? Szegény fiú. A kék hajú lány, akit mestere Yuukinak nevez, elég hallgatag típus, legalább is így elsőre. Továbbra is csendben és elhűlve állok és lesem az eseményeket, amikor az "öregek" próbálják a megfelelő válaszokat kicsikarni a Ninjuuból. Shota úgy rázza azt a csóri jószágot, mintha egy darab rongy lenne. a Ninjuu végül megunja a bánásmódot és szép lassan kifakul a valóságból, majd nevetés közepette közli, hogy cukorkákat kell keresnünk és az vezet el bennünket a mesterhez. Jó-jó én értem, hogy titokzatos akar lenni, de miért pont cukorkákat? Bármi is legyen a válasz, Shota és Keiko viselkedéséből ítélve, ez egyáltalán nem vicc. Keiko - sama reakciója kissé meglep. Mi a franc? Sírva nem akar fakadni? Shinobi az a lány, nem valami kisded. Ugyanakkor, a tanácsát, én valami miatt megfogadnám. Szóval véletlenül se együnk a cukrokból. Parancsot vettem. Shota reakciója azonban még jobban meglep. A kezembe nyom egy ampullát, majd közli, hogy S szintű ételméreg Tenmának. Mi van? Totálisan összezavarnak. Az egyik mester majd elsírja magát a másik meg mérget ad, hogy szükség esetén, megölhessem Tenmát. Habozva rakom el a fiolát. A fene se tudja, hogy mi lehet benne, lehet valóban méreg? Bárhogy is legyen, ezek itt hárman egyáltalán nem úgy tűnnek, mintha viccelnének vagy valami kamu lenne az egész. Éppen ezért, amikor a Mizukage kinyitja az ablakot, habozás nélkül, elsőként vetem magamat a cukorkák vezette ösvényre, hogy eljussak a senseihez. 

Egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy két társam jön-e utánam vagy valahol kullognak. Sőt! Igyekszem végig megőrizni előnyömet, így ahol lehet használom a Shunshin no jutsut, hogy gyorsabban haladhassak. Miért ez a sietség és lelkesedés? A válasz nagyon egyszerű. Az akadémián kinevettek. Kinevettek, mert nem tudtam elsajátítani a Ködben Rejtőző technikát. Az eset után megfogadtam, hogy olyan technikákra és tudásra teszek szert, amellyel másokat magam mögé utasíthatok. Tenma-sensei bennem elsőre kétes hírnevű egyénnek tűnik. Ugyanakkor, mentoraink, olyan komolyan vették személyét, amely mellett nem lehet elmenni. Shota szavai arra utalnak, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de éppen így lehet a legnagyobb jutalmat megszerezni, nehéz fáradtságos út árán. Tehát, Tenma, az én emberem, ha valami nagyon komoly tudást akarok felszedni. A cukorkák a falun  kívülre vezetnek, amelyen meglepődök. Az őrök azonban egyáltalán nem akarnak feltartóztatni, ami tovább erősíti bennem azt a tudatot, jó irányba haladok és a sensei már értesítette őket, hogy jövünk. A cukorkákat nem szedem fel, két okból. Az egyik az, hogy Keiko-sensei szavainak hitelt adva, nem akarom elfogyasztani azokat. A másik pedig az, hogy szemétség lenne a többiekkel szemben. Ha ez az őrült tényleg képes lenne megölni minket, ha nem találunk rá, akkor unfair lenne velük szemben. Ha jönnek jönnek, ha nem hát nem. A helyszínen meglepődök, még sohasem jártam erre, így a cukorkák követése valóban szükséges. Amikor megérkezem, egy kőfal fogad. 

Nos a kőfalba vésett szöveg láttán, tudatosul bennem, hogy jó helyen járok. Ugyanakkor az a tény, hogy sehol sincs senki, kissé zavar. Ha elsőként érkeztem, akkor bevárom a többieket, ha már megelőztek, akkor még jobb. Egyszerűen felteszem a kérdést. 
- Nos, hogyan tovább? 
Nekem vannak ötleteim és elképzeléseim, hogy mi is lehet a megoldás, de kíváncsi vagyok a többiek, mire gondolnak vagy mire jutottak.

//Cukorkacsapat 2.0 :'(
Nem értettem, hogy jön ide a Mizugakure technika, de rájöttem hogy elírtam a falut az előző reagomban xD //

Isteni személyem azonnal lenyűgözi az érkező kunoichi-t, aki egyből vetkőzni kezd az autogram hallatán. A szavai viszont mintha mást mondanának. Éppen ezért kissé elgondolkodva bámulom őt, mire a másik shinobi közbe avatkozik. A fickó annyira belemászik a képembe, hogy kissé zavarba jövök. Ráadásul először fordul elő, hogy valaki vetkőzni kezd az autogramom hallatán. Lehet, hogy ezért is tévesztem el a falu nevét.
- Akarom mondani, Kirigakure legragyogóbb csillaga! - javítom ki magam utólag.
A kézrázást követően alaposabban megnézem magamnak a párost, majd kicsit elmerülök a gondolataimban. A Villámok országának az említése is elég ahhoz, hogy újra rám törjenek az emlékképek a háború borzalmairól.
- Igen, valami olyasmi - mondom kissé komorabban. - Sok mindent átéltem ott, de most nem ezért vagyunk itt! 
Szerencsémre nem kerül sor a háborús emlékek felidézésére, hisz megjönnek az újdonsült társaim.
________________________________________________________________________________________


Teljesen fel vagyok háborodva, amikor meghallom a csapatunk nevét. Nagyon nem örülök a dolognak, ráadásul isteni személyem sokkal komolyabb csapatnevet érdemel! Viszont amikor Mei sama közli, hogy korábban már tagja voltam ennek a csapatnak, azonnal elhallgatok. Nem igazán tudom, hogy ki lehetett az, aki Cukorkacsapatnak nevezett minket annak idején, de amikor meghallom, hogy az egyik társam egyike a Köd Kardforgatóinak, kezd leesni a tantusz.
- Az nem lehetséges! - szólalok meg. Ezt leginkább magamnak szánom, nem a többieknek. - Lehet, hogy Ő lenne az?
Nagyon zavar, hogy nem ugrik be a Sensei neve, bár már kezd körvonalazódni a fejemben. Míg a többiek beszélnek, addig én elgondolkodva járkálok fel-alá. Ki lehet az? Ki az, aki Satsu-t és engem vezetett. A kezem öntudatlanul is a chakra kardom irányába csúszik, majd amikor a dokitól meghallom az ismerős nevet, megtorpanok. Gyorsan körbe nézek, de a macska már sehol sincs. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem mi történik körülöttem.
- Tenma - dünnyögöm.
A váll veregetésre elmosolyodom, majd bólintok egyet a shinobi irányába. Ezután alaposabban megnézem a társaimat és elhatározom, történjen bármi, megóvom őket. A Mizukage beszédére hamar fellelkesedem, majd intek a társaim felé.
- Utánam, Cukorkacsapat! - kiáltok fel kissé eszelősen. - Vár ránk az új kaland!
Ezután pedig megindulok az ablak irányába. A cukrot azonnal felveszem és zsebre vágom, majd követem a többi nyomot. Shinroku megelőz ugyan, de tudom hogy nem érdemes túlságosan sietni. Ki tudja mi vár még ránk? Így ha lehet, másodikként megyek a cukorkák után, vagy felzárkózom Yukionna mellett.
Lelkesen követem a nyomokat, még az sem érdekel, hogy a a kapuőrök szánakozva figyelnek bennünket. Ha ez a Tenma az a Tenma, akire gondolok, akkor hamarosan el fog szabadulni a pokol! Oda sem figyelek az útra, így egy idő után teljesen elveszítem a fonalat. Majd nemsokára feltűnik Shinroku, aki egy fal előtt áll. A nyomok eddig vezettek hát minket.
- Hatos kiképzőterep. Úgy tűnik, itt fogjuk megkapni az első leckénket. - mondom, majd szétnézek a környéken. - Ha gondoljátok, járjátok körbe a helyet, de szerintem a Sensei nem hiába vezetett minket ide. Arra viszont oda figyelnék, hogy hova lépek. A falba az van vésve, hogy különleges kiképzőterep. Nem lepődnék meg, ha ez az egész hely, egy csapdamező lenne.
Ezután hagyom hogy azt csináljanak, amit akarnak. Nem érdekel, hogy mivel foglalkoznak, én csak összefont karral várom, hogy történjen valami.

A Cukorkacsapata 2.0 végül megérkezett teljes létszámban a Kiképző Terephez. Kérdésemre, hogy hogyan tovább, konkrét választ nem kaptam. A Shinko nevű csávó viselkedése teljes mértékben csalódás volt számomra. Ez a kölyök elméletben megjárta a frontot, most mégis úgy viselkedik, amikor mint közülünk a legtapasztaltabb, mint valami duzzogó kis kamasz. Megjegyzése, hogy körülöttünk mindenhol csapda lehet, különösebben nem visz előre bennünket. Ahogyan a lány is kifejtette véleményét és nagyon is jól emlékezett, azt mondta a macsek, hogy napnyugtáig meg kell találni a mestert, különben meghalunk. Mivel egyik társam sem áll elő semmilyen tervvel, végül én szólalok meg. 
- Tekintve, hogy a 6-os kiképzőpálya nevében szerepel a különleges szó, itt sokkal inkább összetettebb akadályokra kell számítanunk, mint a csapdák. Egyszerűen ücsörögni, egyáltalán nem célra vezető, a következő okokból kifolyólag. Helyesen emlékszel, én is hallottam, hogy a macska azt mondta, meg kell találnunk a mestert. Kiképzésünk pedig már elkezdődött. Első feladatunk az, hogy meg kell találnunk a mesterünket. Ebből az következik, hogy Tenma-sensei a probléma megoldó képességeinkre kíváncsi. A probléma pedig itt van előttünk. Szerintem butaság lenne azt feltételezni, hogy majd megjelenik tíz perc múlva és széles vigyorral köszönt bennünket. Ahogyan véleményem szerint az is elhibázott következtetés, hogy ez lenne itt az orrunk előtt a Különleges Kiképzőterep. Tekintve, hogy a Falun kívül helyezkedik el, túlontúl az egyszerű emberek orra előtt helyezkedne el. Nézzetek körül! Csapdákkal felszerelni, bármelyik kiképzőterepet lehetne és távolabb sem kellene mennie senkinek a Falutól. 
 Hagyok nekik némi szünetet, hogy végig gondolják amit mondok, majd folytatom. Én már végig gondoltam a lehetőségeket, amikor ide értem és a többiek érkezésére vártam. A sziklafalra mutatok, amelybe bele van vésve Ködrejtek jele, valamint a kiképzőpálya neve. Ha példának okáért shinobik jönnének egy másik faluból, békeidőben Ködrejtekbe, egyszerűen kileshetnék az itt: a szabad ég és nyílt terepen folyó edzéseket. Ködrejtek oltalmazó és elrejtő falain kívül van, tehát jó rejtőzködéssel egy bokorból meg lehetne lesni az egész tréning időszakot. 
- Túl nyilvánvaló lenne, hogy itt, a szabad ég alatt lenne a pálya. A sziklafal felirata jelzés, azoknak a ködrejteki shinobiknak, akiket ide irányítanak, hogy a pálya a környéken van. Én három lehetőséget látok azon túl, hogy persze ücsöröghetünk és várhatunk a mester megérkezésére. Szerintem semmilyen hátrányt nem szenvednénk, ha megpróbálnánk őket. Az első ötletem pofonegyszerű, Genjutsu! Pontosabban a bejáratot takarja, valamiféle genjutsu, amit a geninek is képesek feloldani. Nem hülyeség, ha nem tudja az ellenség, hogy mit keressen, akkor nem fogja keresni. Egy civilnek, semmilyen lehetősége sem lenne feloldani a bejáratot takaró genjutsut. 
 
Ki is próbálom, történetesen ismerek egy technikát, amellyel genjutsut lehet feloldani. Jó, jó tudom én, hogy pofon egyszerű lenne a megoldás, de semmit sem veszíthetünk, ha próbálkozunk valamivel. Ráadásul, ha ténylegesen igazam lenne, akkor mehetnénk is tovább, hogy megkeressük a senseit. S nem égne be a pofánk, hogy felsültünk egy ilyen feladattal, hogy megtaláljuk a senseit. Aprócska terpeszt veszek felé és a Genjutsu Kai technikát használva, kíváncsian várom, hogy történik bármiféle változás. Igen, lelkes genin vagyok, aki próbálkozik, nem csak leül a földre és standol, hátha lesz valami. 


- A második elképzelés, hogy egyszerű titkos ajtó, amelyet valahogyan ki kell nyitni. Jó, mondjuk ennek adom a legkevesebb esélyt. Ugyanakkor probléma megoldóképességünk tesztelésének sem lenne az utolsó. Egyszerű, ajtónyitó kart keresni, túl egyszerű és átlátszó dolog lenne. Feltűnhet bárkinek, valamiféle idegen, a terepbe egyáltalán nem illő tárgy jelenléte. A sziklafal közelében kell lennie, vagy egy kőnek, amely elfordítása nyitja a szerkezetet vagy ... - leveszem az övként szolgáló fejpántot. - az is lehet, hogy minden kördejteki shinobinak van hozzá kulcsa. Ha titkos ajtó, akkor egy a fejpántunk mintájával megegyező zárt is elrejthetnek. Betudod illeszteni a fejpántodat a zárba? Nyert ügyed van! Ez ellen pedig nem érv a szököttek hasonszőrű fejpántjának megléte, hiszen eszük ágában sem lenne egy kiképzőterep közelébe menni, amikor körözik őket. Úgysem tudnak mit ellopni, hiszen nem különleges fegyverek raktárát keressük, hanem egy kiképzőpályát. Nézzünk körül, egy próbát megér! 


 Biztosan viccesnek és nevetségesnek tűnhet, ahogy a szilafal közvetlen környékét átkutatom, hátha akad valamiféle említésre méltó eredmény. Ugyanakkor tenni valamit, még mindig több, mint nem tenni semmit. Járatom az agyamat, próbálkozom, ha pedig ez is sikertelen akció, akkor levonhatom a tapasztalatokat. Persze óvatosan keresgélek, a fene se tudja, nem e rejtett el valaki, valamiféle csapdát. A harmadik elképzelés, már sokkalta hihetőbb és ésszerűbb. Ugyanakkor mindenféleképpen ezt akartam utoljára hagyni, mert számomra ez lenne a legnehezebb. 


- A harmadik ötlet, hogy a Kiképzőterepet nem horizontálisan, hanem vertikálisan kell keresni. Ha felnézünk, láthatjuk, hogy ködbe burkolózik a teteje. Lehet, hogy nincs ott semmi, de az is elképzelhető, hogy egy teljes épületkomplexum rejtőzik a ködben. Különleges Kiképzőterep, a neve is stílszerű lenne. A kérdés az, hogy miképpen jutunk fel? A sziklafal elég simának tűnik, nem igen látok lépcsőt. Hegymászó felszerelés sincs. Elképzelés? 


Teszem fel a végső kérdést, hogy bevonjam a többieket is a munkába. Nem utolsósorban pedig azért, hogy bármiféle tippet kapjak, hogy miképpen lehetne kivitelezni egy efféle kirándulást felfelé. Időre dolgozunk, elvégre napnyugtáig meg kell találni a mestert. Szóval hálás lennék mindkettejüknek, ha elkezdenénk összedolgozni.         

Úgy tűnik ez a Shinroku gyerek nagyon is friss hús még. Amikor megpróbálja átvenni az irányítást, csendben hallgatom, bár az arcomon egy halovány mosoly ott csücsül. Érdeklődve figyelem a beszédét és próbálok rájönni, honnan szedi ezt a sok mindent. Míg a srác beszél, párszor ránézek a kunoichire, hogy ő mit szól az elhangzottakhoz, hátha sikerül valamit kivenni az arcvonásából.
Amikor Shinroku végre elhallgat köhintek egyet és gyorsan végig vizslatom a látóhatárt. Ha nem látok semmi érdekeset, akkor a srácra nézek és megcsóválom a fejem.
- Meglátszik, hogy nem vagy még túl tapasztalt - mondom. - Túl sokat gondolsz ebbe az egészbe. Jártam már a falun kívül olyan kiképzőterepen, ahol elég sok csapda volt. Ráadásul az ilyen veszélyes helyeket jobb a falun kívül tudni, nehogy egy civil belépjen és elveszítse az életét. A külsősöket meg nem igazán érdekli a geninek edzése. Szerintem, ha valaki a gyakorlótér közelébe menne azt időben megtudná a vezetőség. Ami viszont a megölésünket illeti... nem hiszem, hogy engedélye lenne ilyesmire. Ennek ellenére nem árt, ha körül nézünk a környéken.
Ezután hagyom a többieket érvényesülni. Ha azt mondják, nézzek szét valahol, akkor azt megteszem, de leginkább csak követem őket. A szemem viszont folyamatosan nyitva tartom, hátha észre veszem a Sensei-t.

___________________
Shinko
Állapot: 100%
Chakratartalék: 100%

Shiroku
Állapot: 100%
Chakratartalék: 100%

Yukionna
Állapot: 100%
Chakratartalék: 100%

Miközben elmondom társaimnak az ötleteimet, azok, csak csendben ülnek és lesnek. Hát, így nem igazán leszünk jóban. Ráadásul, az is eléggé bosszantó, hogy meg se mozdulnak, miközben én az ötleteimet vázolom, majd sorra meg is próbálom őket. Hiába. Tény és való, hogy egyik próbálkozásom sem sikerült, a Genjutsu Kaira, semmi sem történt, titkos ajtó nyitó szerkezetét sem találtam és akkor... A Shinkonak nevezett srác, elkezd beszélni. Nem igen akarok hinni a fülemnek, ugyanakkor több okból sem. Az egyik, hogy ahelyett, hogy bármivel is próbált volna segíteni, csak ült a seggén. Amikor pedig kiderült, hogy ötleteim nem váltak be, elkezd még lehordani is a maga stílusában. Felé fordulok, majd zsebre tett kézzel elindulok a srác felé, ha közben nem áll fel, akkor megállok fölötte és lenézek az ücsörgőre, ha feláll közeledésemre, akkor a szemeibe nézve fejtem ki a mondandómat. 
- Nem vagyok elég tapasztalt? Igazad van, valószínűleg fele annyi küldetés sincs a hátam mögött, mint nektek. De sok mindenben tévedsz. Vegyünk, mindjárt téged. A Mizukage azt mondta megjártad a frontot és ismered jelenlegi mesterünket. Ehhez képest, önelégülten ülsz a tökeiden és mikor próbálkozásaim kudarcot vallottak, megjátszod a nagy gurut. Az viszont meg sem fordult a fejedben, hogy segíts, ahogyan az sem, hogy megossz velünk olyan információkat, amit tudsz a mesterről. Meg sem fordult a fejedben, hogy most csapatban dolgozunk. Én legalább beszéltem az ötleteimről, hogy ti is betudjatok kapcsolódni a gondolatmenetbe. Tovább dolgozzátok, ötletet adjatok, vagy bármivel elősegítsétek a probléma megoldását, ami elé állítottak bennünket. Méltóságodon alulinak tartod, hogy velünk dolgozz? Hát tessék, ücsörögj, amíg jól esik. Én viszont megpróbálom megoldani a problémát, mert, csak így juthatunk előrébb. A probléma pedig ott van! 
 Mutatok a sziklafalra. Még szólnék pár mondatot, de ekkor a lány is megszólal. Használhatónak tűnik az ötlete, amit felvázolt. Felé fordulok, majd megszólalok. 
- Igen. Nem ismerem az általad említett metódust. Jó ötlet lenne megpróbálkozni ezzel. Légy óvatos, ha megpróbálsz felmenni. 
Ugyanakkor túlságosan nem is kell magasra mennie, bőven elég, hogy a lábával megérinti az említett sziklafalat. A jelölt rész morgásba kezd, majd akár egy vérbeli titkos ajtó, kinyílik. 
- Rejtett bejárat! Mit csináltál? 
 Kérdezem a lányt, hogy mondja meg, mit csinált. Történetesen annyit láttam, hogy a talpát a falra helyezte. Ebből ugye túl sok minden nem derül ki. 


A barlang belsejébe, foszforeszkáló cukrok vezettek. Erre szükség is volt, mivel a barlangban igen csak sötét volt. Mondhatni az orrunkig sem láttunk, csak a világító cukrok mutatták az ösvényt. A neszezésekre én is felfigyeltem, hiszen a Néma Gyilkolás Művészetével felvértezve, ezek a neszek jól hallhatóak voltak. 
- Fura ízlése van Tenma-senseinek. 
Jegyzem meg magamnak. A világítós cukrokból felszedek, amelyek már mögöttünk vannak, miközben haladunk előre. Beteszem őket a zsebembe. Sosem lehet tudni, hogy pontosan mire is jó a világítós cukor. Elvégre azt senki sem mondta, hogy ezeket nem szedhetjük össze. Elég bizarr és cseppet lelkesítő ez a környezet. Igazából elképzelésem sincs, hogy mégis ki járhat errefelé, miféle kiképzőterep lehet ez. Az biztos, hogy a Néma Gyilkolás Művészete hasznos, igyekszem ugyanis a barlangban zsizsegő jószágokra nem rálépni. Különösebb csapdák és előugró ellenfelek nélkül, elérkezünk egy elágazáshoz. Az elágazás egyik és a másik ágában is egy ököl méretű cukorka van, valamilyen papírba csomagolva. Nekem elképzelésem sincs, hogy melyik lenne a helyes, elvégre a szimbolikát, amely a papírt ékesíti, nem értem. 
- Én ehhez nem értek, jobbra vagy balra. Mindkét irányba sötét van, a csomagoló papír pedig semmit se mond. Habár az egyiken egyetlen virág van, egy nárcisz, míg a másikon több virág és egy teáscsésze. Leegyszerűsítve ez annyit mond, hogy egyik irányba meghalunk, a másik irányba meg egy jót teázunk. Persze, ha egyáltalán bármi köze is van a csomagoláshoz az útbaigazításnak. A cukorból viszont nem ennék! Emlékszel, Keiko-sensei szavaira? " Ne egyél a cukrokból. " Ezt mondta. Viszont kellene valami fény, mert a vaksötétbe belépve, nehéz dolgunk lesz. Két ötletem van. Íme az egyik, remélem még működik. 
 Mondom, azzal leveszem az övemet, amely ugye a fejpántom. A fémes lap, ami ugye a homlokpántunk, íves, hiszen a homlokunknak is van egy íve. Erre a fémlapra helyezem a világító cukrokat, majd rátekerem a pánt egyik szárát. A szár rögzíti a pánthoz a cukrokat, a másik szárával pedig meglehet fogni. Ha működnek még a cukrok és a fényük összeadódik, akkor egy kis foszforeszkáló lámpás az eredmény. Túlzott fénykörre nem számítok, de mégsem kell majd vakon csatangolnunk. 
- Lámpás, ala Cukorkacsapat 2.0.        

A másik ötletemet még nem vetem be, ahhoz ugyanis chakrát kell használni. Mivel a technikát, csak nem rég tanultam meg, elég veszélyes lenne alkalmazni egy ismeretlen, nem belátható terepen. Ha működik a lámpás, akkor bevilágítok először az egyik, majd a másik oldal járatba. Ezután visszafordulok két társamhoz és az eldöntendő kérdést nekik szegezem. 
- Nos, merre? 

Azt hiszem nagyon jó csapat leszünk. Shinroku szeret okoskodni, de úgy tűnik, az nem igazán tetszik neki, ha valaki ellentmond neki. Jómagam továbbra sem csinálok semmit, csak nézem, hogy mivel próbálkoznak.
- Amúgy, ha lejár az időnk, akkor úgyis megjelenik Tenma. Akkor meg mondhatjuk neki, hogy megtaláltuk. Szóval nem kell parázni!
Ahogy ezt kimondom, Yukionna elkezd menetelni a falon. Vagyis csak kezdene, hisz pár lépést után megnyílik előttünk az út, ami egy sötét járatba vezet. Ekkor már én is felállok és megyek a többiek után.
Úgy tűnik, a Sensei nem unta meg a cukorkaszórást. Újra elkezdjük követni a "nyomokat", de ezúttal már nem teszek semmilyen megjegyzést. Az óvatossággal viszont nem foglalkozom. Megyek a többiekkel, néha pedig azt dünnyögöm: "Utálom a bogarakat!" Hamarosan pedig elérünk egy útelágazáshoz. Shinroku összegyűjti a világító cukrokat, így bizonyos szinten van egy fényforrásunk. Ezt annyira nem is rossz, legalább látunk valamit. Azt viszont nem tudom, hogy merre kellene folytatnunk az utunkat. Éppen ezért felveszem mindkét ökölnyi cukrot. A baloldalit a bal, a jobboldalit a jobb kezemben fogom meg.
- Az biztos, hogy nincs konkrét utasításunk a továbbiakra - szólalok meg. - Szerintem nézzétek meg mindkét járatnál a falat, hátha van valamilyen jelölés, vagy bármi, ami azt jelzi, arra kell menni. Addig én megvizsgálom ezt a két cukortömböt.
Ezután szépen zsebre vágom az egyik cukrot, majd a másikat kibontom és megvizsgálom a csomagolás belsejét. Ha nincs rajta semmilyen jelölés, akkor megszaglászom a cukrot. Ha nem érzek rajta semmit, nem bűzlik, vagy nem kezdi irritálni az orrom, akkor megnyalom. Párszor megforgatom a számban, utána sűrű köpködés közepette próbálok megszabadulni a számba került cukortól. Ha nem történik semmi, akkor visszacsomagolom és előveszem a másik cukrot. Azt is ugyanúgy kibontom és ugyanúgy megvizsgálom. Ha annál sem tapasztalok semmi rosszat és nem leszek rosszul, akkor mindkét cukrot a zsebembe tömöm és csatlakozom a társaimhoz, hátha rájövünk a továbbjutás nyitjára.

Nos, ki kell jelentenem önmagamban, hogy büszke vagyok két újdonsült társamra. A kezdeti ücsörgéshez képest, már-már életnek nevezhető valamit produkálnak. Nem is értem, hogyan élhették túl a küldetéseket. Ilyen aktivitással, tervezéssel és végrehajtással bizony-bizony Ködrejtek legjobb genin csapata leszünk. Posztumusz. Önmagamnak viszont bizonyítottam, hogy nem is volt olyan rossz ötlet ez a lámpás. Még a korlátozott fénykörével is elégedett vagyok, sejtettem, hogy nem lesz egy reflektor. Az elágazásban annyira sötét van, hogy hiába világítok be a rögtönzött lámpásommal, különösebb útmutatást nem nyerünk, hogy merre is az az arra. Szomorú vagyok, ugyanis két társam, akik elméletben jóval több küldetésen vettek részt, mint én, sőt ez igazából igaz is ... szóval nem igen brillírozik. Talán meg vannak szeppenve az új helyzettől vagy nem is tudom, de ha nem pörögnek föl minél előbb, akkor komoly bajban leszünk. Az én tapasztalatom ugyanis véges, ha pedig nem hajlandóak előbb utóbb átvenni a kezdeményezést és kitalálni, hogy mit is csináljunk, akkor nekem kell Őket vezetni, mindaddig, amíg meg nem találjuk Tenma-senseit. Kérdésemre, hogy hogyan tovább és merre is legyen az az arra, semmilyen választ nem kaptam, de még ötletet sem. A srác, mire visszafordulok a járatba világítás kísérletéből, már a cukrokat nyalogatja. Undorodva elfintorodok, nekem ezek után biztosan nem fog kelleni belőle. A lány, valamit a szemközti fallal próbálkozik s csak az utolsó pillanatban tudok mögé lépni és két karommal a hóna alá nyúlni, hogy megmentsem a bogarak tengerébe való belezuhanástól. Történetesen én hallottam a reakcióikat a bogarakra. Most már kérdés nélkül is tudom, hogy egyikük sem szereti ezeket a jószágokat.
- Óvatosan. Ezek a bogarak opportunista ragadozók és dögevők. Ha megsérülsz, a vér szagára, minden bizonnyal köréd fognak rajzani és várják a lehetőséget, hogy kicsípjenek belőled egy darabot. Ugyan ezzel a problémával találhatjuk szembe magunkat, ha történetesen rajtad a havivérzés. 


Kegyetlen játékot játszok vele. Nyugtató hangszínem és egyszerű tényközlő stílusom mögött, ugyanis kegyetlen és aljas szándék áll. Történetesen, a félelem sötét kútjába taszítani. Ha mástól nem, ettől minden bizonnyal felpörög. Ha kérdőre von, még mindig takarózhatok azzal, hogy én csak tudományos tényeket közöltem. Ha nem megjátszás, amit a bogarakkal szemben művel, akkor hatásos tréfa lesz. Lámpásommal megvilágítom a járataikat, amely feltárult a lány kézrátételes próbálkozása után. 
- Befúrják magukat mindenhová. Viszont, ebből kiderül, hogy ez egy igen csak régi Kiképzőterep. Ettől persze nem leszünk közelebb a célhoz. 


A lány, a kavicsdobálással, azonban nagyon jó információval lát el bennünket. Történetesen nem azzal, hogy még meg van a fülünk, mert irtózatosan fáj, az a csattogás, amit a kő elhajítása után, annak földet érése produkál. Hanem az, hogy a földet érésének a visszhangja, a másik irányból is hallatszik. Ez egyetlen egy esetben lehetséges... 
felveszek én is egy kavicsot, vagy követ és bedobom a baloldali járatba, majd számolni kezdek. Pontosan arra vagyok kíváncsi, hogy meddig tudok elszámolni, mire a csattogó visszhang megérkezik az ellentétes irányból. Ha ismét ugyan úgy történik minden, mint az előbb, amikor a lány dobta el a kavicsokat, akkor bólogatok, majd hümmögök magamba. A kísérlet ugyanis sikerrel járt. Ez esetben pedig a lámpást a jobb oldali járat felé fordítom és megszólalok. 


- Ez lesz a helyes irány. A fénnyel ellentétben, a hang, több felületről is visszaverődik. A visszhang kizárólag azért érkezhetett meg mindkét irányból, amikor eldobtad a köveket, mert körbement. Azért érkezhetett késleltetve vissza, mert meg kellett tennie egy bizonyos távolságot. Viharban, amikor látod a villámot lesújtani, abból tudod megállapítani, hogy milyen messze történt, hogy számolsz. A hang sebessége, háromszáznegyven méter másodpercenként. Minél tovább számolsz, annál távolabb történt a villámlás. Ez persze egy megközelítőleges adat, nem száz százalékban pontos. Ez tehát, egy körfolyosó. A teljes sötétben, ha nem rendelkezel ezzel az információval, akkor körbe körbe mész, ugyan mindig visszajutsz ugyan oda, de elveszíted a tájékozódó képességedet. Így végül elveszel a sötétségben és felemészt a félelem és a téboly. Elméletben bármelyik irányba elindulva, ugyan ide érkeznénk, kivéve persze, ha az egyik irányban a folyosó tele van csapdával. Esetleg egy nagy, sötét és üres akna tátong valahol.  Beugró vagy ajtó, pedig a falakon lesz, nem pedig előttünk. A megoldás tehát egyszerű, létre kell hozni egy elemi Bunshint, amelyet magunk előtt terelve, biztonságban haladhatunk libasorban. Az elemi Bunshinnak van  tömege, a padlóra épített csapdákat aktiválja, ahogyan az aknába is belezúg. A botlódrótos akadályokat is benyalja, tehát hatástalanít előttünk minden olyan szerkezetet, amely veszélyes lehet. Kinek van vízklónja? 


Állapítom meg a tökéletes tervet és a megoldást a problémára. Jobb ötletem történetesen nincs, ugyanakkor, ha két társam valamelyike, ennél egy jobb megoldással áll elő, akkor készséggel bólogatok, hogy felőlem csinálhatjuk azt is. Engem kérem támogató szerepkörbe hoztak ide, nem vezérnek, amíg azonban hármunk közül én agyalok és egyedül én merem kimondani az ötleteimet, addig kénytelen leszek én viselni a vezéri szerepkört. Ez akár tetszik társaimnak, akár nem. Bármi is legyen végül az elfogadott terv, bólintok. 
- Mire várunk, csináljuk?! 

Úgy tűnik a csapatösszhang teljes mértékig nulla. Ahogy a többiekre nézek, látom, hogy mind különbözőek vagyunk. Nem igazán pendülünk egy húron, de ennek ellenére össze raktak minket. Nagyon érdekes a vezetőség döntése, bár ha azt nézzük, hogy részben azért vagyok itt, hogy megöljem őket, ha arra kerül a sor...
Shinroku összeeszkábál egy lámpást, amivel próbálja az utat mutatni. Nem igazán tetszik az, ahogy megpróbál főnökösködni, de most még nem akarom átvenni az irányítást. Hagyom hogy kiélhesse magát. A kunoichi viszont túlságosan csendesen. így hát nekem nem marad más hátra, mint hogy megkóstolom a nagy cukrokat. Yukionna közben kicsit elősegíti a célunkat, bár így majdnem elvágódik. Szerencséjére Shinroku ott van mögötte és elkapja, így nem történik komolyabb baj. Legalábbis addig, amíg a srác meg nem szólal.
- Ez most komoly? - kérdezem. - Te eszement, mi a francért hozod fel a női dolgot? - ekkor felváltva nyalogatni kezdem a cukrokat. - Próbálj a feladatra koncentrálni és ne most ökörködj! Nem ártanak ezek nekünk, de ha mégis veszélyesek lennének, akkor végzünk velük.
Most már elkezdem aktiválni magam. Betársulok hozzájuk, miközben a cukrokat nyalogatom ~ nagyon finomak ~. Alaposan megnézem magamnak a helyet, majd amikor Yukionna elkezdi a köveket dobálni, fülelek. A hangokból hamar rájövök, hogy mindegy melyik utat választjuk, valószínűleg ugyanoda vezet mindkettő.
- Még jó, hogy van velünk egy két lábon jár lexikon... én már attól kezdek elveszni, hogy téged hallgatlak. Induljunk el a jobb oldali járatban, az rövidebbnek tűnik - mondom, miközben elindulok. Út közben pedig kicsit meglököm a vállammal a srácot.
- Ismerek klón technikát, de nem fogom használni. Még a végén egy olyan csapdát indít el, amitől a fejünkre szakad a mennyezet... Inkább add ide a "fáklyádat". Én megyek elől, ti pedig libasorban kövessetek. Én majd szétnézek, hogy van-e bármilyen csapda. Ha találok valamit, akkor szólok. Ha nincs gáz, akkor ugyanott gyertek, ahol én! Ellenvetést nem fogadok el!
Ezt követően fájó szívvel visszacsomagolom a cukrokat, majd zsebre vágom azokat. Ezután pedig, ha Shinroku átadja a világító cukrokat, elindulok a jobb oldali járatban és próbálom megvizsgálni a padlót és a környező falakat. A célom a csapdák keresése, éppen ezért próbálom a különböző drótokat észre venni, illetve a padló kövét is megvizsgálom, hátha van olyan, amelyik különbözik a többitől.

// Tenma hangja ehhez hasonló: Undertaker //

//  Elnézést, a gyárban, ahol dolgozom, a héten volt a véghajrá, nem volt könnyű túlélni. Meg a rövidségért.  // 


Aprócska csapatunk programja kissé besűrűsödik. Gondolok itt arra, hogy csapatunk egyetlen töketlen tagja, aki nem gúny célpontja, ezzel a jelzővel, kissé kirohan. Túlértékeli és túllihegi a szavaimat. Jó, tény és való, hogy én kezdtem. De vajon, honnan tudta, hogy rá akarok ijeszteni, hiszen ebbéli szándékomat abszolút kendőztem? Valamit elronthattam? Hmm. Egy dolog viszont kiderült számomra, a csaj pillanatok alatt be tud pörögni. A jelenet, amit produkál, kissé erős, de legalább nem akarja vérre vinni a dolgot. helyes, úgy tűnik a komoly stressz helyzetben is képes megőrizni a hidegvérét. Egy valami azonban nagyon jól sül el. Először is, a lány önként adott ki magáról információkat. Kicsit fel is ébredt ebből a méla, lusta kulimászból. Mivel a szavait eleddig különösebb reakció nélkül hallgattam végig, amikor befejezi, meglepő választ kap szavaira. 
- Igyekszem tartani magamat, többet nem fordul elő. Ígérem. - igazából, pillanatokkal később kiderül, hogy a srác is reagált erre az eseményre. Végre, felráztam őket ebből a mázas, rózsaszín tinidrámából. Shinko fogja magát és tapasztalatához méltó módon kis csapatunk élére áll. Micsoda megkönnyebbülés, hogy nem kell tovább rimánkodnom nekik, hogy ne Én, a legkevesebb tapasztalattal rendelkező álljon a helyzet élére. - Hallhattad, visszafogom magamat! Megígértem Yukinak. - mondom és amikor elkéri a lámpást, nemes egyszerűséggel a kezébe nyomom. Igen, ilyen könnyedén és egyszerűen. Nem állok le vele vitatkozni, oldja meg az előttünk álló problémát. Ő járta meg a frontot és már az elején a helyzet magaslatára kellett volna állnia. Ehelyett inkább ücsörgött a heréin. Elindulok velük a jobb oldali irányba. Észrevettem ám, hogy csak úgy kijelentette, melyik a jó irány. Viszont, elsőnek én mondtam meg, én határoztam meg, a hang sebessége által. Bárhogyan is akarják titkolni és tagadni, az általam megadott irányt találták mindketten helyesnek. Már mentünk egy jó darabon, amikor megszólalok, megtörvén a csendet.
- Ahogy mondtam, semmi csapda és semmi ellenség. 


Utunk végén, persze kezdem bánni, hogy egyáltalán felkeltem a mai napon. Az ideiglenesen ismeretlen, kalapos manusz elkezd kövekkel zörögni. Majdnem ránk szakad a plafon és utána, még menőzik is. Legalábbis nem tudom mire vélni az egy lábbal a kardon állást. Mindezek ellenére, elismerően füttyentek. Tény és való, hogy zseniális egyensúly kell ahhoz, hogy valaki megtámaszkodhasson egy kardon, anélkül, hogy elesne vele.
- Miért öltözött bohócnak? - kérdezem igazából, csak úgy magamtól. Elég szokatlan egy jounintól, hogy ilyen, külhoni fejfedőt viseljen a fején. Miért akarja, hogy cukrot együnk? Mi van akkor, ha történetesen elhiszem, amit Yuki mestere mondott és eszem ágában sincs enni a cukrokból. Nyilván akkor nem eszem a cukrokból. Amikor kiderül, hogy ez a fazon lesz a mesterünk, majdnem hátat fordítok, hogy: akkor kösz, ennyi elég volt, heló. De sajnos nem léphetek le, a küldetés az küldetés, márpedig engem ezekhez osztottak be. A kérdése különösen bosszantó. Minden Jouninnak ez a mániája, hogy meséljünk magunkról? Rosui-sensei is tudni akarta, hogy miért és Shota-san, se vetette véka alá, hogy érdeklődik ebbéli ambícióim iránt. Szépen csöndben megvárom, amíg a többiek kifejtik a miérteket és mikénteket. Amikor rám kerül a sor, akkor feladom a leckét a három shinobinak. Tenma sensei értelmi képességeiben nem kételkedem.  
- Miért akarok shinobi lenni? Ugyan azért, amiért a fegyverkovács kardot, vagy lándzsát készít. - a válasz egyszerű, tömör. Maga a sensei is kijelenti, hogy nincs időnk diskurálni, így nem fogok regét szőni a miértekről. Ők úgysem értenék meg. 

Arcomra hatalmas vigyor feszül, ahogy hallgatom a kunoichi kirohanását. Nagyon is tetszik, ahogy beszól Shinrokunak. Úgy tűnik, nem szorul védelemre, ha valaki rászáll. Viszont most nem fogom megveregetni a vállát és gratulálni a beszólásának. A srác viszont eléggé meglep azzal, ahogy meghunyászkodik. Ez nem igazán tetszik nekem... ha tényleg egy csapat leszünk, akkor kénytelen leszek kikupálni őket!
Majd végre elindulunk a jobb oldali járatba, ahol már az élre állok. A sötétség szokatlan, szinte már természetellenes. Éppen ezért nagyon óvatosan haladok előre és próbálom megvilágítani a többiek előtt is a járatot. A világító eszközünk viszont nem szuperál valami jól... Ez most még annyira nem vészes, hisz hamar elérjük a járat végét. Egy csarnokba érkezünk, ahol különböző kristályok adnak minimális fényt. Miközben körbenézek újra nyalogatni kezdem az egyik cukrot. Picit elbambulhattam, hisz nem igazán tudnám megmondani hogy mikor vettem elő a nyalánkságot. Majd meghallok egy hangot, ami a kunoichi irányából jön. Érdeklődve nézek a társamra, de nem mondok semmit. Kicsit émelygek, ami valószínűleg a sok cukortól van. Majd egy újabb hang üti meg a fülemet. Mintha a társaim lennének... de az nem lehet. Nagyon gyorsan elrakom a cukrot és most már próbálom nem újra elővenni.
Ezt követően egy ismerős hangra leszek figyelmes. Ez már nem csak egyetlen szót mond, hanem teljes mondatokban beszél. A fények megváltoznak, vörösre váltanak. Eléggé zavaró, kicsit megkavarja az érzékelésem... de szerencsére azért még el tudok navigálni. Az események viszont eléggé furcsa fordulatot vesznek. A Sensei a földre ejti a kezében tartott fegyvert, ami a földet érést követően hatalmas robajjal átalakítja a barlangot. Nagyon nem tetszik a dolog, biztos hogy készül valamire! A szívem hevesen kezd verni az izgalomtól. Alaposan megnézem magamnak a Sensei-t, de nem kétség, ez Ő! A fegyver, amin áll ismerős valahonnan, de nem igazán tudom belőni, hogy honnan. Shinroku eléggé merész, hisz lebohócozza Tenmát. Utána viszont a válasza is eléggé semmit mondó. Biztos meg fogja szívni... éppen ezért kell közbelépnem.
- Te eszement! - kiáltok Tenmára. - Azt hittem, hogy meghaltál! Hova a fittyfenébe tűntél? Azt kérdezed miért szeretnék shinobi lenni? Azért, hogy megvédjem az otthonomat és a falu lakóit. Amikor láttam, hogy az a kalóz, vagy mi, elviszi a testedet, elhatároztam hogy sokkal erősebbé válok, hogy soha többé ne történjen ilyen. Erre az egész csak színjáték volt? Válaszokat várok, de rögvest!
Remélem a kirohanásommal eléggé magamra vonom a figyelmét és nem támad rá Shinrokura. Ha a Sensei rám támadna, akkor valahogy megpróbálnék kitérni előle, vagy legalábbis eltávolodni tőle.

________________
Yukionna
Chakratartalék: 100%
Állapot: 100%

Shinko
Chakratartalék: 130%
Állapot: 130%


Shinroku
Chakratartalék: 100%
Állapot: 95% - A sérüléseket a következő körben tüntetem fel, attól függően, hogy hogyan cselekszel zuhanás közben. Ettől függ az Állapot %-od is.

Nem tudom, hogy mi lehetett, de valami robbant és ez néhány szikladarabot és követ a hátamnak vágott, amely komolyan megtaszított. A hirtelen nyert lendülettől, egyenesen az előttem tátongó szakadékba zuhantam. Bárhogyan is próbáltam megkapaszkodni a szakadék szélében, vagy Shinko felé kapni, hátha megtart, semmi esélyem sem volt, hogy elkerülhessem a szakadékba zuhanást. A sötétség miatt és abból a tényből adódóan, hogy zuhantam fogalmam sem volt, hogy mennyit eshetek. Egyetlen, röpke ötletem volt, amivel próbáltam menteni magamat. Abból indultam ki, hogy keményre fogok esni, éppen ezért rommá törhetem magamat a zuhanás következtében, kivéve, ha valahogyan megtudom akasztani magamat. Fogaimat összeszorítottam és behunytam a szememet... féltem. Rettegtem, hogy meghalok és véget ér minden. Bár a zuhanás végtelennek tűnt, tudtam, hogy gyorsan kell cselekednem. 
- Henge no Jutsu! - bár senki sem látta, de ha látta volna, pukkanás után, egy nyitott állapotú Fuuma Shurikenként zuhantam tovább a mélységbe. 

Sosem gondoltam, hogy még a bokáig érő vízbe is lehet csobbanással érkezni. A víz is tompított valamit az esésemen, mégis sajgott a hátam, fájt a fejem. A jéghideg vízből, mégis olyan gyorsan pattantam ki, mint egy rugós kés pengéje, ha ölni akarnak vele. A barlang falának támasztottam a hátamat és néhányszor mély levegőt vettem. A szemem még mindig csukva volt, igyekeztem két kezemmel gyorsan végig tapogatni a tagjaimat, hogy egyben vagyok-e vagy sem. Őszintén bevallom, sosem gondoltam volna, hogy Shurikenként zuhanni, ennyire rossz élmény. Igazából semennyire sem volt kedvem zuhanni. Amikor végül megállapítást nyert, hogy semmim sem tört el és élek, kifújtam egy sóhajtással egy nagyobb lélegzetet. 
- Huhhhh. - néhány pillanat után körülnéztem és megállapítottam, hogy a helyzetem egyáltalán nem rózsás. Egy ismeretlen járatban vagyok, tök egyedül és csak ezek a kristályok világítanak. 
- Shinko! Yuki! - kiáltottam felfelé, bár elképzelésem sem volt, hogy pontosan miért. A Cukorkacsapat 2.0-ban való pályafutásom nem úgy indult, ahogyan kellett volna. Egyedül vagyok. Félhomályban. Legalábbis a kristályok nyújtotta fény nem volt sok. 

  Megrémültem, de tényleg. A barlangban, ahol voltam, egyáltalán nem volt útjelző tábla, semmi sem volt, ami segített volna, abban, hogy merre kell tovább menjek. Kilátástalan helyzetben voltam, hiszen egyik irány, éppen annyira jelenthette a biztos halált és az eltévedést, mint a másik. Shinko és Yuki, valószínűleg meg vannak bizonyosodva arról, hogy meghaltam.  Az a baka sensei, meg egy állat. Mi van akkor, ha megtámadja a társaimat? Elvégre bizonyosan őrült. Viselkedése nem egy jounint festett, hanem egy idiótát. Senki, sem fog keresni, legalábbis itt nem.
Ahogy a falnak dőltem, valami nyomta a hátamat. Emlékeim szerint, semmit sem hoztam magammal, én hülye. Akkor mi a franc lehet? Hátsó zsebembe nyúltam és kitapintottam a Shota-san által adott üvegcsét, amelybe állítása szerint ételméreg van. Egy pillanatra elkapott egy gondolat. Senki sem fog itt keresni és nem ismerem a kiutat. Kibontottam az üvegcsét, behunytam a szememet és a számhoz emeltem, hogy egyetlen korttyal, remélhetőleg gyors halált vásároljak magamnak. Az üvegcse széle az ajkamhoz ért, már csak meg kellett volna dönteni ... megállt a kezem. Nem mozdult. Szememet kinyitottam és az üvegcsére bandzsítottam. 
~ Mit csinálsz? ~ Gondoltam magamban, miközben morfondíroztam magamban, hogy kiigyam a pirulát vagy sem. Elvettem az üvegcsét az ajkamtól és az alant csordogáló vízre pillantottam. 
- Penge vagyok! A Megbízó és a Falu kezében tartott, gyilkos penge! Gyilkos penge, amely lesújt az ellenfélre, gyors halált hozva számukra. Ez pedig a küldetés, a küldetést végre kell hajtani. A küldetésem a túlélés ... ninja utam a túlélés! Túlélni mindenkit és végezni a Falu ellenségeivel. 

Szavaim elhaltak a barlangban, én pedig még mindig a vizet lestem. Tisztának tűnt. A felszínre bukkanó források, mindig barlangokból erednek. Az üvegcse tartalmának egy kis részét az alattam csordogáló vízbe öntöttem. Ahogy sejtettem, a folyékony cucc bármi is volt az, a vízzel keveredve egy rövid, de látható vonalat "festett".
- Arra folyik, arra van a kijárat! - lelkesen szóltam, bár senki sem válaszolt. Chakrámat használva, felléptem a víz tetejére, elvégre bármikor kimélyedhet a medre egy ilyen barlangi patakocskának, majd követni kezdtem a víz folyás irányát. - Túl fogom élni, még azt a kettőt is! - jelentettem ki, hogy tudatosítsam magamban a célt. Miközben haladtam a barlangban, igyekeztem továbbiakban kevés zajt csapni, füleltem. Hallásommal a levegő mozgás alig hallható surrogását kutattam. Olyan ez, mint az áldozatunkat felkutatni a légzése nyomán, sokat gyakoroltuk. Miért keresek légmozgást? Amerre huzat van, arra nyílásnak is kell lennie. Ahol a nyílás, ott a kijárat.

//Nem megy a reagolás, szóval bocsi a minőségért...//

A kirohanásomat követően csendben várom a fejleményeket, de konkrétan nem történik semmi. Azt hittem, hogy majd kiakad a sensei, de szinte fel sem veszi a dolgot. Így hát állok csendben és figyelem a történéseket. Valami furcsa robajló hangot hallok, de nem látok semmi különösebbet. Arra számítok, hogy Tenma felcsattan, de csak gyenge sértésre futja tőle. Viszont hirtelen újra záporozni kezdenek a kövek, majd Shinroku eltűnik valahol a mélyben. Nem vesztegetem sokáig az időt, egy shunshinnal biztonságos távolságba húzódom, majd előveszem a ninjatómat.
- Mi a fene folyik itt? - kérdezem, miközben Tenmára mutatok a karddal.

_________________________
Shinroku
Chakratartalék: 91% - Sok chakrát kellett koncentrálni a Henge keménységének fenntartásáért. Ez a módszer most nyert, de nem minden esetben lesz ennyire ellenálló.
Állapot: 98% - Nem sérültél, de a hideg elkezdett hatni a testedre.





 

Pillangóhatás