Gojou Saigo

Név: Gojou Saigo
Ország: Kirigakure
Rang: Genin
Szint: D
Csakraszint:
Kor: 15
Nem: fiú
Felszerelések: 1 db katana, 1 db wakizashi, 5 db shuriken 5 db kunai

Kinézet:
Átlagos testalkatú fiú. Sem magasságra sem pedig testsúlyra nem lóg ki a sorból a maga 162 centiméteres, 54 kilogrammos mivoltával. Loncsos fekete haja és barna szemei is átlagosnak mondhatók, az egyetlen szembetűnő jel egy vízszintes vágás a jobb arcán. Ruházata inkább hasonlít egy pásztorfiúéra, mint egy valódi shinobiéra, mivel ő realizálta, hogy habár a hagyományos alapfelszerelés, amit kapott remek szolgálatot tenne terepen végzett küldetések alkalmával, de túlságosan egyértelművé tenné az emberek számára, hogy ő egy ninja; ezért ő inkább egy sokkal kevésbé elütő öltözködési stílust választott. Magát a falu jelével ellátott ruhadarabot fegyverövként hordja, és a fém részt sokszor el is takarja a felső ruházata. Fekete vászonból készült rövid ujjú felsőjét csak a türkízkék esőköpenyével takarja, naposabb időben keresztben maga köré csavarva. A fehér kendő csupán azt a célt szolgálja, hogy hidegebb idő esetén ne fagyjon meg az arca; száraz, meleg időben pedig tökéletes fejfedő. Csípővonalától lefelé mindig egy barna vászonnadrágot hord, aminek a szárait fel tudja tűrni, ha a helyzet megkívánja. Lábbeliként egy pár vastag talpú, szürke, félig nyitott szandált visel, hidegebb időben szürke zoknikkal kiegészítve.

Jellem:
Ismeritek azt az embert, akivel ha elkezdesz beszélgetni, akkor úgy érzed, hogy remekül megy minden, de mégsem tudtál meg róla semmit abban az egy órában, amíg csevegtetek? Na, Saigo tipikusan ez az ember. Próbálja magáról elterelni a figyelmet minden egyes adandó alkalommal, de nem azért, mert titokzatos akar maradni, egyszerűen nem szeret magáról, vagy a családjáról beszélni. Ha mégis muszáj valamit érdemben közölnie magáról, vagy a családjáról, általában hamar beadja a derekát, és válaszol, csupán nem nyílik meg magától. Olyan, mint a sárgabarack: külsőre lágy és édes, semmilyen veszélyt nem sejtet, de a magja kemény és nem javallott az elfogyasztása, sőt még keserű is. Harci helyzetekben igyekszik minél jobban megőrizni a hidegvérét, és mindig teljes erejéből küzd, hiszen nem engedheti meg magának soha azt, hogy alábecsülje az ellenfelét.

Technikák:

Előtörténet:
Saigo másfél évtizeddel ezelőtt jött világra, egy udvari szamuráj és egy saját kérésére tartalékállományba helyezett ködrejteki kunoichi közös gyermekeként. A gyermek soha nem tapasztalt boldogságot hozott a család életébe, hiszen egészséges és vidám csecsemő volt, anyja és apja pedig gondoskodtak róla, hogy az is maradjon.

Egy napon, amikor a földesúr, akinek Saigo apja a szamurája volt, összehívta birtokainak hűséges őreit, az egyik szomszédos család vezetője a földesúr jelenlétében ócsárolni kezdte a büszke családapát, akinek ez a büszkeség lett a veszte. Habár becsületesen párbajra hívta a sértő szavak gazdáját, az elutasította a felhívást, mondván: mivel a földesúr nem határozott úgy, hogy ezt a párbajt meg kell tartani, nincs semmi oka rá, hogy az életét kockáztassa. Ezt az úr meghallván azonnal kötelezővé tette a párbaj megtartását, következő napkeltekor a belső udvaron.  Saigo apja becsületes ember lévén elfogadta a feltételeket, és visszavonult a saját kijelölt szobájába, hogy felkészüljön. A másik fél azonban korántsem volt rest alattomos módon éjszaka tönkretette ellenfele páncélját, hogy az másnap reggel a pirosló hajnallal együtt fesse vörösre a fehér kavicsokat a belső kertben. Így is történt; Saigo apja páncél nélkül volt kénytelen szembeszállni állig felvértezett ellenfelével, így egy gyors rohammal átdöfte a másik szamuráj szívét a vastag páncélon keresztül, viszont ő maga is felnyársalódott a meglepett férfi kardjára. Amikor a szomorú halálnak hírét meghozta a futár, az anya egy napon keresztül folyamatosan sírt, Saigoval együtt, aki átérezte édesanyja fájdalmát, habár csupán három éves volt. Az anya elutasította a földesúr azon ajánlatát, hogy ő egymaga vegye át a birtok felügyeletét, amíg a fia fel nem nő, és inkább visszament a családjához, Kirigakurébe.

Ott a falu vezetője megengedte neki, hogy újra a falu szolgálatába állhasson, viszont az akadémián kellett tanítania, ahol látták, hogy mit csinál. Közben Saigo abban a tudatban nőtt fel, hogy apja, a kiváló harcos és stratéga, valamint hűséges férj egy betegségben hunyt el idejekorán. Egyrészt nem akarták a fiatal fiúcskát a kegyetlen igazsággal sokkolni, másrészt nem akarták, hogy a céltalan és értelmetlen bosszúnak élve nőjön fel. Apja fegyvereit is elzárták tőle egy vitrinbe, majd amikor az egyik éjjel mégis kezében tartotta apja katanáját, azt rosszul megfogva megvágta a saját arcát. A hangos sírásra felébredt az egész család, és amikor meglátták a fiút, ahogy a kardot szorongatva sír vérző arccal a szoba padlóján, tudták, hogy nem kellett volna megtiltani neki, hogy egyáltalán gondoljon arra, hogy használja. Ezek után megengedték neki, hogy néha a kezébe vegye, de kihúzni soha nem húzta ki többet; túlságosan félt a kardtól.
Nyolcéves korában elhatározta, hogy ő is ninja akar lenni, mint az anyja és szeretné őt büszkévé tenni azzal, hogy ugyanolyan remek harcos lesz, mint az apja volt. Az anyja először hallani sem akart róla, hogy az ő egyetlen fia ilyen veszélyes útra lépjen, de a szülei és a húga a szemére hányták, hogy: ha ő ilyen veszélyes életmódot választott, és ők ezt megengedték neki, akkor hagyja a fiút, hadd legyen belőle ninja. Saigo végül anyja kissé rosszalló szavai ellenére is a ninja akadémia tanulója lett, és igyekezett minél jobban teljesíteni.

Az első évben az osztálytársai minden nehézség nélkül befogadták, sőt, mivel az anyja is tanított az akadémián, igyekeztek a kedvére tenni, amikor csak alkalmat találtak rá. Saigo kezdetben jó szívvel elfogadott minden segítséget és közös programra való meghívást, azonban az évek során, mind a felajánlások száma, mind Saigo hajlandósága ezek elfogadására elapadt; Saigo egyébként ezt pozitívumnak fogta fel, hiszen ezt azt jelentette, hogy egyenrangúnak ismerték meg és ismerték el, és egyébként is szeretett volna a saját lábára állni. Hallotta, ahogy az osztálytársai arról pletykáltak, hogy régen az itt képzett ninjáknak meg kellett ölniük egy társukat parancsra, hogy geninné válhassanak, de ő az ilyen futóbeszédekkel nem foglalkozott, inkább a tanulásra, azon belül is az alaptechnikák elsajátítására koncentrált. Az első, amit megtanult használni, a harmadik akadémiai évének elején, az a Henge no jutsu volt, amit a társaival ellentétben ő nem volt hajlandó a tanárok kifigurázására használni. Inkább arra használta ezt a technikát, hogy kellemes meglepetést okozzon a tanárnak azzal, amikor az egyik osztálytársának álcázva magát, megkérdezte, hogy tudják-e, hogy 'Gojou-san miért nincs a teremben', majd amikor az oktató vállát megvonva azt válaszolta, hogy nem tudja, Saigo feloldva a jutsut jelezte, hogy ott van. Az tanár erre elmosolyodott, majd ugyanúgy ment tovább a tanítás, mint előtte.
Ami hosszú ideig fejtörést okozott neki, az a Bushin no jutsu volt, hiszen a testében és annak felületén tudta irányítani a csakráját, azonban csakrakivetüléseket létrehoznia önmagáról nem igazán volt képes. Ebben anyja segített neki, miután Saigo megkérte rá, hogy tanítsa meg a klóntechnikára. Végül anyja segítségével két hét alatt közel tökéletesre megtanulta, hogyan hozzon létre klónokat a csakrájából.


Az elméleti vizsgán átlagon felülien teljesített, habár nem kiemelkedően remekül. A gyakorlati vizsgát viszont az udvaron rendezték meg, ugyanis a bemutatandó jutsu a Kirigakure no jutsu volt. Elegendő víz állt rendelkezésre az udvaron, ugyanis aznap reggel esett az eső, és a tócsák még nem száradtak fel; főleg ez volt az oka annak, hogy a tanárok úgy döntöttek, ez a jutsu legyen a gyakorlati vizsga tárgya. Saigo először egy picit ideges volt, mivel neki kellett először végrehajtania a technikát. A kos jelével fókuszálta a csakráját, hogy a tócsák vizeiből ködöt hozzon létre az udvaron. Amikor viszont látta, hogy sikerült, azonnal fel is oszlatta a ködöt a tanár parancsára. Miután a köd teljesen eloszlott, megkapta az akkor még fejpánt méretű bizonyítékot arról, hogy Ködrejtek geninje lett. Egy évvel később szokott rá csak arra, hogy fegyverövként használja az egyébként erre tejesen alkalmas hosszú fejpántot, ugyanis ekkor kapta meg hivatalosan apja katanáját és wakizashiját. Nagyapja elmondta neki, igazából mi történt az apjával, amiért korán meghalt, majd amint sikerült felfognia, hogy miért is mondtak mást neki a rokonai eddig, megfogadta, hogy nem csak anyját, de egész családját büszkévé fogja tenni.
Azonban a hírnévszerzéssel várnia kellett sajnos, mivel csupán D osztályú küldetéseket kapott, és azokat is jobbára a falu körül. Ennek az lett a pozitív kimenetele, hogy legalább a falun belül úgy ismerték meg, mint egy segítőkész fiút, aki még a bevásárlást is olyan precízen végzi, mint a patikus a gyógyszerkimérést.