Inochinomizu

Nem dörmögök túl sokat, mivel lassacskán sikerül kiszabadulnom a föld fogáságából. Kissé ingerlékeny vagyok még, de amíg leporolom a ruhám, ki is engedem a gőzt. Mire végzek, a sensei megkezdi ismertetni a küldetést. Lényegében egy rablóbandát kell felszámolnunk, ami nem tűnik túl nagy feladatnak. A csapatunk létszámával viszont nem vagyok kibékülve. Azonban most még nem teszek említést.
- Rendben, akkor hamarosan találkozunk! - mondom, majd gyorsan hazaszaladok összepakolni.

Két óra múlva a megbeszéltek szerint futok össze a sensei-jel. Persze nem húzzuk sokáig az időt, azonnal útra kelünk. Jelenleg még nincs nálam egy bábom sem, nem fárasztom magam azzal, hogy cipelem őket. Így hát elég könnyen és gyorsan haladunk. Közel négy óra kell ahhoz, hogy elérjük az úti célunkat. Amikor meglátom a távoli füstöt, jelzek Itsukinak hogy álljon meg egy pillanatra.
- Szeretném magamra ölteni a páncélom - mondom, majd ha engedélyezi a kis pihenőt, előveszem Utena tekercsét.
Ezután belebújom a bábpáncélba, majd ellenőrzés céljából aktiválom a fegyverzetét. Mivel eléggé könnyen ugranak elő, nem kezdek aggódni. Ezt követően pedig jelzem, hogy folytathatjuk az utat. Végül megérkezünk a faluba, ami éppen lángokban áll. Kissé elkeseredve nézek körbe, nagyon nem tetszik a látvány.
- Remélem tényleg nincs az ellenség sorai között shinobi - mondom, bár a sisak miatt alig lehet érteni a szavaimat.
Miután Itsuki elindul bal oldalt, én is elindulok, csak a jobbon. Amikor meglátom az asszonyt és a sérültet, azonnal odasietek. Leveszem a fejemről a sisakomat és leteszem mellém a földre.
- Engedje meg, hogy segítsek! - szólalok meg. - Sunagakure egyik küldötte vagyok.
Ekkor a férfi sérülése fölé helyezem a kezem, majd létrehozom a gyógyító chakrámat. A Misztikus Kéz Technikával azonnal megkezdem a gyógyítást, ráadásul így esélyes, hogy sikerül némi információt szerzeni.
- Mondja, kik tették ezt? - kérdezem. - Én majd ellátom a férjét, nálam jó kezekben lesz. A társammal azért vagyunk itt, hogy segítsünk. Esetleg el tudná mesélni, mi történt itt? Hány támadó volt? Mit akartak, mit vittek el? Másokat is ide hívhatna, hogy ők is elmondják amit tudnak. Szeretném, ha teljes lenne a kép, mielőtt bármit is csinálnánk.
Ezután kedvesen elmosolyodom, hátha a néni a bizalmába fogad és megered a nyelve.

Miközben ellátom a sérültet, a falusiak nyelve hamar megered. Elég sok mindent megtudok, ráadásul még azt is elárulják merre mentek a banditák. Amikor Itsuki vissza ér hozzám, kissé elhúzom a számat. Tudom, hogy mi a feladatunk, viszont itt más dolgunk is lenne. Mivel én alacsonyabban állok a ranglétrán, nem az én tisztem dönteni, de ha szerencsém van, akkor a főnökben is van egy kis emberség.
- Úgy tűnik, a rablók az északi dűnék irányában lesznek. Valahol ott lehet a táboruk, vagy valami hasonlójuk - jegyzem meg. - Viszont lenne itt egy kis probléma... Nem hagyhatjuk itt az embereket a bajukban. Szerintem nem ártana ellátni a sebesültjeiket, nem hagyhatjuk itt őket csak így. Viszont ha most meggyógyítok mindenkit, akkor nem lesz elég erőm a harcokhoz. - ezután felállok és megmozgatom picit a végtagjaimat. 
Nem igazán tudom eldönteni, hogy mit csináljak. Ha most túl sokáig húzom a dolgokat, kicsúszhatnak a markunkból a haramiák. Így hát lassacskán elhatározom magam a végső döntés mellett.
- Vannak még komolyabb sérültjeik? - kérdezem. - Ha van még életveszélyben valaki, azt ellátom, a többiekre viszont csak később kerítek sort. Szerinted így jó lesz? Ha végeztünk a banditákkal, akkor még segítek az ittenieknek a felépülésben.
Remélem Itsuke beleegyezik a dologba, mert akkor kicsit nyugodtabban vonulnék hadba.

//Haku//

Úgy tűnik a falusiak helyzete nagyon rossz. Egyik sebesültet hozzák a másik után: egy férfinek eltört a lába, míg egy gyerek csúnyán összeégett. Becsukom a szemem, miközben azt hallgatom, hogy körülöttem mindenki segítségért könyörög. Könnybe lábad a szemem, a szívem összeszorul. Majd hirtelen meghallom Itsuki hangját. Azonnal ránézek, megdörgölöm a szemem és elönt a düh... Mivel rajtam van a páncélom, így nem láthatja a reakciómat, bár amikor összeszorítom az öklömet, az mindent elárul.
- Adja a gyermeket! - mondom, majd azonnal átveszem a kicsit és lefektetem a földre. - Itsuki, te menj előre, majd követlek, ha segítettem a gyermeknek. Nem hagyom, hogy meghaljon.
Ekkor leveszem a sisakom és óvatosan a gyermek nyaka fölé helyezem a kezem. Ezután aktiválom a gyógyító technikámat és első körben megpróbálom helyre hozni a nyakát csúfító sérülést. Ha ezzel megvagyok, akkor a tüdejét hozom helyre. Végül megpróbálom stabilizálni az állapotát.
- Próbáljanak felállítani sátrakat, vagy valamilyen menedéket és helyezzék külön a súlyos sérülteket a kevésbé sérültektől. Amint visszajövök, megpróbálok mindenkit meggyógyítani!
Ezután visszaveszem a sisakomat és elindulok a nyomok és Itsuki után(már ha elindult egyedül).

Nem tudom tényleg jó ötlet volt-e a falusiak ellátása. A társamnak nem tetszik az ötlet, de ennek ellenére engedélyt ad. Így megkezdem a gyógyítást. Minden erőmmel küzdök, a gyermek életéért, erre meghal a férfi, akit szintén oda hoztak. Azt hiszem sokáig fogok ezzel a jelenettel álmodni... az asszony fájdalmas esdeklésével és a reménytelen segítség nyújtással. Ahogy felállok a gyermek mellől, végig gördül egy könnycsepp az arcomon. Gyorsan megtörlöm az arcom, majd kiadom a parancsot a falusiaknak. Egyedül az egyik öreg bólint, hogy megértette, a többiek nem mozdulnak. Azt hiszem most ez is elég... Így újra a fejembe veszem a sisakot, majd vissza sem fordulva megyek a felettesem után.

Egy óra séta a sivatagban igazán megterhelő, pláne, ha páncélban teszed meg az utat. - Itt vagyok! - mondom mikor megérkezek. Kénytelen vagyok levenni a sisakomat és egy kis vízzel lefröcskölni az arcomat. Ezután meghallgatom a chunin eligazítását. Nincs túl sok ellenfelünk, de van köztük egy-két kemény dió is. Nem túl jó, de nem is tragikus. Gyorsan megmászom a dűnét és memorizálom az ellenséges tábor képét. Nem töltök túl sok időt a bámészkodással, inkább vissza megyek a társamhoz és leveszem a páncélomat. Amíg nem támadunk, nem lesz rá szükség.
- Nem tudják, hogy a nyomukban vagyunk, így miénk a meglepetés ereje - kezdem meg válaszomat a kérdésére. - Látszólag hatszor többen vannak, mint mi, ezért agyafúrtnak kell lennünk. A harcban újra magamra öltöm Utenát, de a támadást Hitogoroshi-val kezdem majd. Gondolom este őrt állítanak. Megvárjuk az első váltást, addigra valószínűleg elalszanak. A bábbal megölöm az őrt, közelebb megyek és próbálok elintézni minél többet közülük. Sajnos nincs mérgem, így a senbon vetőm nem okoz majd túl sok kárt. A pengékkel viszont így is el tudok intézni párat. Ha esetleg felébrednének, akkor valószínűleg engem fognak keresni először. Utenában elbújva remélhetőleg azt hiszik majd, hogy egy másik bábról van szó. Ekkor újra a meglepetésre hagyatkoznék és megpróbálnék saját kezűleg végezni néhányukkal. Sajnos nincs tömegpusztító technikám, de ha kell Hitogoroshi-val egész nagy káoszt tudok majd okozni. Te mit javasolsz?
Ha szerencsém van, akkor neki van mérge, így a senbonokkal is tudok majd ölni.

//Haku//

Miután csatlakozok a társamhoz, előadom neki az én elképzelésemet a rajtaütésről. Nem lehet rossz, amit mondok, hiszen egyszer sem szól közbe és nem is javít ki. Viszont a reakciója annyira nem tetszik. Azt mondja ugyan, hogy jó ötlet, de mintha valami zavarná. Mintha nem szívesen ölne... Ezután viszont rajzol a homokba egy térképet a táborról, majd közli a végleges taktikát. Csendben figyelem, közben megjegyzek mindent. Három épület, az nem sok. Van öt robbanócetlim, ha észre vennének, azzal némi káoszt is kelthetek. 
- Méreggel egyszerűbb lenne, de képes vagyok úgy célozni, hogy a senbon is öljön - válaszolok arra, hogy nincs nála méreg. - Eléggé vacak medikus lennék, ha nem tudnám megoldani.
Ezután viszont kicsit komorabb témára terelődik a szó. A kérdése után pár pillanatig hagyom a levegőben lógni a választ. Elvégre mit is lehetne erre mondani? Ketten vagyunk, a feladatunk pedig a banditák likvidálása...
- Nem azért vagyunk itt... - mondom töprengve. - Tudnánk rajtuk segíteni, de nem teljes mértékben. Én megtettem a kezdeti lépést, de nem ezért jöttünk. Hetekig is eltartana, míg helyre hozzuk ott a dolgokat. Mindenkit nem tudnék meggyógyítani. Viszont ennyi idő alatt ezek a mocskok újabb települést támadhatnak meg. Remélem a segítségem után összeszedték magukat az emberek és megtették azt, amit kértem. Ha elhárult a veszély, akkor még tudunk, vagy tudok segíteni. A lényeg, hogy ne sérüljön meg senki más.
Nem tudom hogyan fogalmazzam meg, amit mondani szeretnék. Szívesen segítenék a sebesülteken, ugyanakkor bosszút is állnék. Talán az utóbbival kevesebb ember fogja életét veszíteni...


Végre este van... Magamra öltöm Utenát, Gyilkost pedig készenlétben tartom. Amikor meghallom a nevem, chakrafonalaim segítségével a vállamra veszem a bábom, majd megindulok. Itt a leszámolás ideje. Óvatosan közelítünk a táborhoz. Ötven méternyire van tőlünk két őr, akiket Itsuki leterít. A jelzésére bólintok egyet, bár a sisak miatt nem igazán lehet látni a gesztust. A lehető leggyorsabban oda sietek, Hitogoroshi-t a chakrám segítségével leteszem a földre és a pasast veszem a vállamra. Behúzom az épület árnyékos részére, majd kihúzom belőle a senbont. Ha Itsuki nem kéri vissza, akkor a tűt elrejtem a homokban. Később jó lesz, ha meglepetésből kell valakit elintézni. Ezt követően magamhoz húzom Gyilkost és felkészülök az épületbe való behatolásba. 
Alig mozdulok meg, nyikorogva kitárul az ajtó és ketten lépnek ki rajta. Az utolsó pillanatban húzódok vissza az árnyakba, így nem vesznek észre. A szívem hevesen ver, az agyam pedig a lehető legjobb megoldáson dolgozik. Végül egyszerűen csak "kilövöm" Gyilkost, egyenesen kettőjük közé. A báb kezében lévő pengék villámgyorsan lecsapnak, egyenesen a tarkójukra. Lényegében felnyársalom őket, majd a manővert azzal zárom, hogy a fejüknél fogva lenyomom őket a homokba. Nagyjából fél percig tartom őket így. Ha sikerül hang nélkül elintézni őket és nem hallok semmilyen zajt, akkor őket is behúzom az árnyakba, majd átkutatom őket(tapogatva), hátha találok náluk bármi használhatót. Ha meghallanak, akkor egy robbanócetlit tapasztok a ház falára, magamhoz húzom Gyilkost és várom honnan jön a veszély.
Ha nem hall meg senki és nem ér támadás, akkor megpróbálok hallgatózni az ajtónál, hallok-e valamit.

//A tűt lényegében a Soushuua // Emelkedő Penge Manipuláció technikához készítem elő.//

//Haku//

Hah, ez ám a munka! Igaz nem teljesen tökéletes, de legalább elintéztem mindkét alakot. A vérfolt eléggé aggaszt, hiába tűnik csak árnynak. Ha valaki erre jár, megnézheti a furcsa jelenséget. Elvégre mi vetítene pont oda árnyékot? Mondjuk az is lehet, hogy annyira nem eszesek, akkor viszont nem lesz probléma. Miután átkutatom őket, nem találok náluk fegyvert, csupán egy kendő a zsákmányom. Ha elég nagy, akkor felkötöm a páncélom karjára, hátha jó lesz még valamire. Ha nem, akkor nézek neki olyan helyet, ahova felaggathatom, nem számít.

Ezt követően az ajtóhoz lopózok. Először csak horkolás hangját hallani, majd árnyak mozgolódását látom, végül fültanúja vagyok egy beszélgetésnek. ~ Ebből baj lesz... ~ A lehető leggyorsabban és legóvatosabban visszahúzódok az árnyékok közé és várok. Ha minden igaz, akkor az egyikük kijön az épületből és egy másikba fog átmenni. Ha ez így történik, akkor óvatosan megpróbálok mögé menni. Azt persze leellenőrzöm, hogy az ajtó nyitva maradt-e. Nem lenne jó, ha a másik bentről végignézné, ahogy elteszem láb alól a társát. Ha tiszta a terep, akkor Gyilkost egyszerűen csak mögé lendítem, egyik pengéjét az oldalába, míg a másikat szintén a tarkójában mártom meg. Ezután ugyanúgy irányítom a bábot, hogy a támadást követően lenyomja a földre a pasast. A bentivel pedig majd ezután foglalkozok.

//Haku//

Feszültem figyelem az alakot, aki meglehetősen sebesen jön ki az épületből. Ahogy távolodik, tökéletes célponttá válik, hogy lecsapjak rá. Így hát ujjaim már moccannak is, hogy támadjak. Ekkor viszont két másik árnyat látok meg, szóval kénytelen vagyok visszahúzódni az árnyakba. Csendben hallgatom a beszélgetésüket és várok a következő pillanatra, hogy lecsaphassak. Azonban a helyzet kezd rossz irányba terelődni. A fickó, akiről kiderül, hogy ő a kapitány, azonnal parancsokat osztogat. Fel akarják kelteni a teljes pereputtyot, ami nagyon nagy gondot okozna. Nem lenne jó túlerő ellen harcolni, itt az idő cselekedni... Újra háttal áll nekem, ráadásul ismét megtorpant. Hallom, ahogy a levegőbe szaglászik. Ekkor üti meg az én orromat is a vérszag. Támadás!
Ujjaim azonnal mozgásba lendülnek, amitől Hitogoroshi mozgásba lendül. A báb előrevetődik, közben eltátja a száját, majd 3-4 senbont lő ki a fickó irányába. Ez nem a valódi támadásom, ezzel csak terelni akarom. Ha a báb felé fordul, akkor talán még láthatja amint kilövi a tűket, ezután viszont hirtelen oldalra manőverezem, bele a sötétségbe. Ha a kapitány a helyén marad és úgy védi ki a felé tartó tűket, akkor Gyilkost megpróbálom mögé kormányozni és hátba támadni. A cél, hogy két-három szúrással leterítsem. Ha a földön van, akkor még párszor ledöföm Hitogoroshi-val, hogy a báb csurom vér legyen. 
Ha a kapitány elugrik, vagy megpróbálja elkerülni a tűket, akkor úgy irányítom Gyilkost, hogy a fickó mindenképp az útjába kerüljön. Végül ugyanúgy intézem el, jó véresen...
Ha sikerül elintézni a kapitányt, akkor a bábomat az ajtó irányába viszem. Úgy irányítom, hogy ne nagyon tűnjön fel senkinek, hogy báb, közben a fegyvereit folyamatosan "élezi". Ha fénybe ér, akkor láthatják, hogy vér borítja. Ezzel remélem sikerül eléggé megrémíteni az újabb ellenfeleket. Ekkor már én is felállok és az ajtó mellé sétálok.
- Adjátok meg magatokat, ha nem akartok meghalni! - szólalok meg, majd Gyilkos mellé állok.
Lehet, hogy most rosszul cselekszek, de így legalább látom mi van az ajtón túl. Ez pedig kell, hogy a bábommal hatékony legyek bent is.
- Ha csendben maradtok, végeztek az itteni társaitokkal, akkor hagyom, hogy élve megússzátok. Viszont ha nem engedelmeskedtek... akkor vérfürdőt rendezek. Biztos hallottatok már rólam... a nevem Sasori, Akasuna no Sasori. Szerintem ez a két báb elég lesz a tábor ellen...
Bábmesterként nagyon jól ismerem Sasori munkásságát. Szerintem mondhatom, hogy jelenleg ő a korunk legnagyobbja. Az évek során pedig elég nagy hírnévre tett szert, szóval valószínűleg hallottak már róla. Ha mást nem, akkor azt, hogy nagyon veszélyes. 
- Éltek, vagy meghaltok? - kérdezem, majd egy alap taijutsu állást veszek fel, amit Hitogoroshi is követ, velem szinkronban. Így tényleg azt hihetik, hogy mindketten bábok vagyunk.

A tervem újfent tökéletesen beválik. A banditák vezetőjét olyan könnyen kaszabolom le, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Igaz, hogy a kapitány felismerte a veszélyt, de reagálni már nem volt ideje. Ahogy mozgatom az ujjaimat, Hitogoroshi össze-vissza szurkálja és valóságos vérfürdőt rendez. A művem után célba veszem az épületet. Gyilkos valóságos démonként közelít a bejárathoz.
Hamarosan az egyik pasas könyörögni kezd, hogy ne bántsam. A sisakom alatt elmosolyodom, majd alaposan körbenézek, hogy hány embert látok. Hárman vannak, ebből az egyik aki könyörög, a másik viszont nem veszi be a történetem. Ezt nagyon gyorsan orvosolnom kell...
- Nem az Akatsuki ügyében járok itt - szólalok meg, majd Hitogoroshi keresztül repül az épületen.
A báb még a levegőben kilő néhány senbon-t, de ez most is csak elterelés. Ha a pasas elugrana, vagy védekezne, akkor a következő pillanatban Gyilkos belemártja a testébe a pengéit. A célom, hogy a falhoz szegezzem. 
- Az, hogy mit keresek itt, nem tartozik rátok! - mondom. - Ha elárulom, akkor innen nem távoztok élve! Szóval, megadjátok magatok, vagy a halált választjátok?

Ha mindketten megadják magukat, akkor megparancsolom nekik, hogy térdeljenek le előttem. Ha engedelmeskednek, akkor egyszerűen csak leütöm őket. Ha nem, akkor Hitogoroshi és Utena, a páncélom segítségével próbálok megküzdeni velük. Bár azt kétlem, hogy a földön fekvő ellenállna. Ezt követően pedig óvatosan elindulok a következő épület irányába, amit át kell néznem.

//Köszönöm a chakrát, illetve a technikát! Az alábbi jutsu-t választom:
Jibaku Fuda no Jutsu // Robbanó Jegyzet Technika

A ninja a szükséges kézjelek után a földre helyezi a tenyerét, chakrakapcsolatot hoz létre maga és a kiszemelt célpont között a talaj segítségével, majd aktiválva a jutsut pár jegyzetet küld az ellenfél lába alá nem láthatóan. Ettől a ponttól kezdve az aktív chakrakapcsolaton keresztül irányíthatóak a jegyzetek, vagy akár azonnal robbanthatóak; a technika elsődleges célja a kivédhetetlenül gyors és észrevehetetlen küldés.
A legendás Salamander Hanzo egyik kedvenc jutsuja volt ez.
Chakraszint: 300
Besorolás: B

Úgy néz ki, kezdem elveszíteni az irányítást. A fickó berezel ugyan, de nem hagyja annyiban a dolgot. Gyilkost felé lendítem ugyan, de ő már elő is vesz egy kunait, ami robbanócetlivel van ellátva. Senbonok szúródnak az ellenség testébe, majd a bábom is lecsap rá és végez vele. Viszont hallom a sercegést, ami a cetli aktiválását jelenti. Azonnal visszahúzom Hitogoroshi-t, de időhiány miatt nem járok túlzottan sikerrel. A villanás után csak a becsapódást érzem, illetve azt, hogy valami nekem ütközik.
Alaposan megvisel a támadás, viszont Utena kitartott. Ahogy megvizsgálom magam, látom, hogy a páncélból kiáll egy harminc centis fadarab, de különösebb kár nem ért. Azonban mindenem sajog, amint lehet, csinálnom kell magamon egy diagnózist. Gyorsan körbenézek, így látom Gyilkost kicsit arrébb. A robbanás megsemmisítette a lábait és a jobb karját. 
Sajnos a robbanással sikerült elérni, hogy riadózzanak. Ha szerencsém van, ezt a társam kihasználhatja és amíg rám figyelnek, addig ő is lecsaphat rájuk. Összesen hat ellenfelet látok mozgolódni, majd meghallom egy újabbnak a hangját valahonnan a közelemből. Ezt követően megmozdul alattam a talaj. Azonnal chakrát koncentrálok a lábamba és elrugaszkodok. Próbálok minél távolabb landolni a hang forrásától, miközben a levegőben rácsatlakozok a bábomra és védekezőn magam elé tartom.
Ha sikeresen földet érek, akkor körbenézek, hogy merre van a "Dotonos". Amint meglátom, rohamra indulok. Először Gyilkost küldöm előre és senbonokat lövök ki vele. Szerencsére a feje még épen van, így tudok vele lőni. Ha a báb az ellenfél közelébe kerül, akkor nem csapok le vele az egyetlen karjával. Helyette visszahúzom. Inkább csak figyelemelterelésnek használom. Ennyi idő alatt valószínűleg már elérem a shinobit, így amikor a báb hátra lendül, én előre ugrok és megpróbálok páros lábbal az ellenfélnek csapódni. A célom az, hogy földre küldjem az illetőt. Ha sikerül, akkor küldöm Hitogoroshi-t, aki ezúttal már lecsap az ellenre.
Ha nem sikerül földre küldeni a shinobit, akkor a bábommal támadom meg és próbálok minél gyorsabban talpa állni.

Ha valaki most látna, biztos nem mondaná meg rólam hogy bábmester vagyok, vagy hogy medikus. Miután lendületet veszek, sikerül felnyársalnom az egyik ellenfelemet akivel bevetem magam a sötétbe. A halott leesik ugyan rólam, viszont a vére alaposan beszennyez. Viszont sikerül pár percre időt nyernem. Ezt ki is használom és rendbe hozom a lábam. Sajnos a testem további részére már nincs időm. Hallom az ellenfél ordítozását, majd a nyílpuska ismerős kattanását is. A következő pillanatban pedig egy fénybomba bevilágítja a környéket.
- Affenébe! - dünnyögök magam elé, majd felmérem a terepet.
A nyílpuskás a tetőn, a dotonos még rejtőzködik, a többiek pedig jönnek. Nincs sok időm, viszont az, hogy látom a társam a tússzal, az jelentősen megkönnyíti a dolgom. Itt az ideje meglógni... nehéz szívvel hagyom itt Hitogoroshi-t, de vagy visszajövök érte, vagy újat építek majd. Most viszont a háló...
- Soushuua! - aktiválom a technikát, majd kinyújtom a felém repülő háló felé a kezem.
Az ujjaim végéről újra előjönnek a chakrafonalak, de ezúttal a  drótokra tapadnak rá. Legszívesebben visszaküldeném a feladónak, de helyette most csak annyit csinálok, hogy oldalra hajítom. Ezt követően hátat fordítok nekik, majd futni kezdek.
Egyik hátránya a páncélomnak, hogy nem férek hozzá a felszerelésemhez. Pedig a harc alatt nagyon jól jött volna. Viszont még nincs minden veszve! Ahogy a hátamat mutatom az ellennek, megalkotok néhány kézpecsétet.
- Jibaku Fuda no Jutsu! - aktiválom a technikát, majd a nálam lévő robbanócetlik megmozdulnak.
Pár pillanat alatt előkúsznak a cetlik a páncélom réseiből, majd a homokban elindulnak az ellenfeleim irányába. Ekkor úgy teszek, mint aki inkább felvenné a harcot. Öt robbanócetlim van, ezeket úgy irányítom, hogy egymás mellett legyenek és a robbanás egy falat formázzon. Az íjásztól nem félek, a páncélom valószínűleg felfogja a lövését. Majd amikor az ellenség besétál a csapdámba, a "Kai" szóval aktiválom a robbanást. Ez újra megvilágítja kicsit a környezetet, ugyanakkor engem is eltakar. Az eredményt már meg sem várom, menekülőre fogom a sötétben és próbálok visszamenni a megtépázott faluba.

//Használt technikák:
Soushuuha // Emelkedő Penge Manipulálás

A Homok ninják egyik alapvető technikája, ugyanazokat az alapokat használva, amiket a bábmesterek is használnak. Az átlag shinobi ezeket az alapokat felhasználva kezdetleges chakrafonalakkal kisebb tárgyakat irányíthat, lőhet ki, módosíthatja a mozgásukat. Az irányított tárgyhoz a használat előtt hozzá kell érnie, így létrehozva a chakrafonál kapcsolódásait a testén és a tárgyon.
Bábhasználók képesek ezt a technikát egyszerre több tárggyal is alkalmazni, akár a nélkül is, hogy hozzá kellene érniük a tárgyhoz.
Chakraszint: 150 - Homok ninjáknak 100
Alap képesség Homok Shinobiknak
Besorolás: C


Jibaku Fuda no Jutsu // Robbanó Jegyzet Technika

A ninja a szükséges kézjelek után a földre helyezi a tenyerét, chakrakapcsolatot hoz létre maga és a kiszemelt célpont között a talaj segítségével, majd aktiválva a jutsut pár jegyzetet küld az ellenfél lába alá nem láthatóan. Ettől a ponttól kezdve az aktív chakrakapcsolaton keresztül irányíthatóak a jegyzetek, vagy akár azonnal robbanthatóak; a technika elsődleges célja a kivédhetetlenül gyors és észrevehetetlen küldés.
A legendás Salamander Hanzo egyik kedvenc jutsuja volt ez.
Chakraszint: 300
Besorolás: B

Menekülök, amennyire csak bírok... A felém hajított hálót sikerül eltéríteni, de a kiabálásokból ítélve tudom, hogy nem ez lesz az utolsó próbálkozásuk. Tudom, hogy ha ez így marad, akkor nekem végem, éppen ezért egy utolsó támadásba lendülök. Megalkotom a szükséges kézjeleket, majd szabadjára engedem a robbanócetliket. A következő pillanatban pedig BUMM! Hatalmas robbanás rázza meg a környéket, ami azonnal elintézi azokat, akik utánam jöttek. Viszont nem állok le bámészkodni, már fordulok is meg és rohanok tovább.
Az az igazság, hogy nem tudom, hogy érek vissza a faluba. A sérüléseim miatt az agyam szinte teljesen kikapcsol és csak arra koncentrál, hogy fussak. A falu még mindig romokban, az emberek nagy része pedig a földön fekszik. Azt hiszem most nem fogok túlságosan kitűnni a tömegből. Ahogy megérkezek, egy nő lép elém. Talán pont a szavai térítenek észhez. Nem tudom miről beszél, nem igazán ismerem meg. Azt viszont ki tudom következtetni, hogy a gyerek, akin segítettem, túlélte. Amikor a nő elsírja magát, megveregetem a vállát, de utána magára hagyom.
Ezután félre vonulok és megkezdem a saját magam gyógyítását. Elsősorban a fejsérülésemmel próbálok kezdeni valamit. Közben persze pihenek is. Majd valamikor megérkezik a társam is. Nem igazán tudom, hogy mit mondjak neki. Kicsit dühös vagyok rá, hiszen jól esett volna, ha hamarabb segít. Így csak hallgatom amit mond.
- Tehát valamilyen szervezetről van szó... - szólalok meg. - Ez pedig valamilyen harci drog lehet? Hmm... a méregkeveréshez nem értek, így nem tudnám megvizsgálni. Viszont, ha bármikor segíteni kell a nyomozásban, akkor számíthatsz rám! 
Végül összeszedem magam és felállok a földről, hogy végre hazamehessünk. Hitogoroshi maradványait egy tekercsbe zárom, hogy majd otthon helyrehozhassam. 
- Akkor hát, irány haza! - mondom végül.

//Köszönöm a játékot és a jutalmat! A folytatásról pedig egyeztetünk  //