A Vörös Piramis

Három nap a sivatagban és az előtte lévő megpróbáltatások. Még egy képzett jouninnak is valószínűleg fárasztó lehetett volna, nem hogy három genninnak, igaz, a csapatból én voltam talán a legtapasztaltabb és ezért lettem én kiválasztva a túra vezetőjévé. Tudtam, hogy tartanom kell a csapatban a lelket, még ha nekem ez extra fáradtságot is jelentett. Nem tudom, de valahogy a hirtelenjében összekovácsolt csapatunk elérte a célját. Valahogy el kellett hitetnem a társaimmal és magammal is, hogy a fájdalom el fog múlni, de ha megcsináljuk a büszkeség örökre megmarad és emlékezni fogunk arra, hogy ezt is túléltük. Sok társunkkal ellentétben. A vizsga során a legnagyobb ellenségünk saját határaink voltak. Biztos vagyok benne, hogy a vizsgáztatók is tudtak erről és ezért csinálták a vizsgát ilyenre, amilyen volt. Aztán felsejlett a vizsga végét jelző épület. Már nem vagyunk messze. Még néhány perc kutyagolás és megérkeztünk... Megérkeztünk egy zárt kapuhoz, amit sehogy sem tudtunk kinyitni. Nem sokáig próbálkoztunk, helyette az egyik csapattársam felvetette, hogy nyissuk ki a tekercset. Ugyan nem tartottam jó ötletnek, hiszen a parancs az volt, hogy nem nyithatjuk ki, de más megoldás híján én is arra szavazok, hogy nyissuk ki a tekercset. A döntés végül jónak bizonyult. Kifinomult szaglásom előbb jelzett, hogy valaki közeledik, de körülbelül tizedmásodpercekkel később már halhattuk is lépéseket, majd kinyílt a kapu és kilépett rajta egy sunai shinobi és gratulált a sikeres vizsgához. Magyarázta, hogy miképp lehetett megbukni. Csendben hallgatom a mondandóját, de egyáltalán nem érdekel. Az elmúlt napok után már nem igazán hoz lázba a bukás lehetősége, nem mellesleg az orromat finom ételek és néhány társam szaga. Nem tudtam, hogy hányjak vagy rávessem magam a kajára, ettől a keveréktől. Emberünk végre félreállt és gratulált, hogy eljutottunk eddig. A környezet végre olyan volt, amire napok óta vágyott fáradt testünk.  Kezdésnek helyben lenyomtam egy liter vizet körülbelül 2 másodperc alatt, majd kértem két tálkát és Moon elé is raktam vizet és némi ételt. Moon, ahogy én is, gyorsan eltüntetett egy nagy adag ételt. Mikor jóllaktam és a szomjam is elmúlt félrevonulok az egyik székekkel telerakott sarokba, majd szembefordítok kettőt, majd leülve megpróbálok pihenni, ha hagyják, akkor akár el is alszom.

//Köszönöm a türelmet!//

A piramisban végre pihenhettek, így Naoki ki is használta az alkalmat és az egyik csendesebb sarokba húzódott vissza, hogy némileg regenerálja magát. Miközben egy, a hátizsákjából elővett szendvicset rágcsált, visszagondolt a 2. forduló végére.
Mikor megérkeztek a piramishoz nem igazán tudták, hogy mit kéne itt tenniük. Nem láttak semmilyen utat befele, felnyitni sem tudták az építményt, instrukciót pedig nem kaptak a vizsgáztatókról erre nézve. Annyit tudtak, hogy nem szabad felnyitni a tekercseiket, úgyhogy ehhez tartották magukat.
Mivel nem voltak éppen top kondícióban, ez a plusz frusztráltság csak olaj volt a tűzre, így eléggé kiélezett lett a hangulat a csapatban. Végül hosszas tanácskozás után megszavazták mindhárman, hogy kockáztatnak. Kinyitják a tekercseket. 
Visszagondolva, ez nem igen vallott Naokira. Nem gondolkodott a problémán, és ellene ment az akkor világosnak látszódó utasításnak. Valószínűleg a kimerültség és az éhség kombinációja lehetett az oka, hogy ilyen könnyen belement a kinyitásba. Utólag most már persze örült a genin hogy így döntött, de kicsit azért frusztrálta is a tény, hiszen itt tulajdonképpen elvesztette a kontrollt önmaga felett. Naoki pedig semmit sem utált jobban, mint a kontrollvesztést.
A tekercsnyitást követően a megjelenő vizsgáztató végül egy rövid magyarázat után beengedte őket a piramisba, ahol már pár csapat várakozott.
Naoki nem tudta, hogy mi lesz a 3. szakaszban, viszont visszagondolva, a vizsgák nehézsége egyre nőtt, így biztos volt abban, hogy a következő szakasz méginkább próbára fogja tenni a határait, így mindent meg kell tennie, hogy kipihenje magát és mentálisan is felkészüljön bármilyen kihívás elé is állítják.

A sivatag ezegyszer nem csak elvett a kis csapattól, hanem adott is. A tervet pontosan hajtották végre, így megszerezték mindkét tekercset. Az út innentől talán kissé monotonná vált, bár harcok nyomait itt-ott felfedezték. A sZél országának perzselő forróságát egyre kevésbé bírták, azonban megegyeztek, hogy ráérnek akkor pihenni, a elérték úti céljukat. Bármennyire spóroltak a vízzel, kezdett elfogyni. Saki majdnem túlerőltette magát, mert próbált a Suiton feloldás segítségével utánpótlást biztosítani. Fuyu szintén csatlakozott, ám a harcok és a Hyuuga shinobi támadása miatt, hosszú távon ez sem jelentett megoldást.
Aztán végre megpillantották az ellenőrzőpontot. Kivételesen Yue ragadta magához a kezdeményező szerepet. Rajta látszott legjobban, hogy a végére akar érni ennek a feladatnak. Náluk volt a Föld és a Mennyei tekercs is. Bár kissé hezitálva bontották fel a tekercseket, végül mégis sikerült a művelet. Nem sokkal később füst szállt fel és megjelent egy Sunagakure egyenruháját viselő jounin. Gratulált nekik, amiért sikeresen végigvitték a feladatot és eljutottak a Vörös Piramishoz. Továbbá Yue elmélete igaznak bizonyult, át kellett lépniük egy bizonyos vonalon, ahhoz hogy működésbe lépjenek a tekercsek. Ezután a férfi rátette a kezét a két tekercsre és a piramis ajtaja kitárult.
A hűvös levegő szinte simogatta a Hó országából érkező kunoichik bőrét. Jól esett a vad forróság után, még ha nem is hasonlított a Yukigakureben megszokott időjárására. Kimerültek, sérültek, éhesek és szomjasak voltak. Yue hamarosan jelezte, hogy étellel és itallal készültek, hátrébb elég sok asztal meg volt rakva mindenféle jóval. A csapat észrevette, elég sokan teljesítették a vizsga második körét. Hamarosan a hatalmas ajtó is szemet szúrt. Néhányan megpróbáltak odamenni, őket az őrt álló ninják küldték el.
Saki először jó pár pohár vizet megivott, utána látott neki az evésnek. A Hó országi küldetések alatt hozzászokott a kevés élelemhez, a hegyekbe nem lehetett olyan sok csomaggal felmenni. A kelleténél mintha picit több ételt vett volna magához, de ezt most egyáltalán nem bánta. Igyekezett távol maradni a tömegtől, inkább csak figyelt. Amennyire tőle telt, felmérte a többi csapatot. Szinte senki nem úszta meg sérülések nélkül a második kört. Szép lassan kezdett visszatérni a chakrája, mert semmilyen technikát nem alkalmazott. Páran kértek orvosi segítséget és a kékesfekete hajú lány reménykedett benne, hogy tényleg kapnak.
Ha esetleg mégse látják el őket, legalább Fuyut és Yuet próbálja meg némileg ellátni. Tulajdonképpen a legnagyobb gondjuk, hogy a Hyuuga alaposan elintézte a chakrahálózatukat. Sajnos nem tudja, meddig élvezhetik még ezt a semmittevést, mennyi idejük marad regenerálni a chakrájukat. Amúgy is kevés chakrával rendelkezik, tehát megmarad az alap segítségnyújtásnál. Kicsit önzőnek tűnhet, viszont tudja nagyon jól, a vizsgán ellenfelei vannak, nem szövetségesei.
- Ha nem gond... kicsit elmennék pihenni - szól oda társainak. - Szerintem... közel kéne maradnunk egymáshoz... a biztonság kedvéért.
Még most is alig hiszi el, hogy sikerrel vették a sivatag akadályt. Szíve még mindig hevesen ver, bár kevésbé élesek az érzékei, mint korábban. A pihenés sem megy olyan könnyen, mint azt szeretné. A hatalmas ajtó némi balsejtelemmel tölti el.
*Eljutottam idáig, pedig nem gondoltam volna. Lehet... most már közel a cél... vagy még rosszabb jön.* Gondolatai szép lassan csitulnak el, viszont teljesen mély álomba nem tud zuhanni.