Rii Himeko
2 posters
1 / 1 oldal
Rii Himeko
Rii Himeko Hétf. Dec. 30 2019, 03:24
Név: Rii Himeko
Ország: Vízesés országa
Rang: Akadémiai Tanuló
Kor: 11
Nem: Nő
Ismert technikák:
- Henge No Jutsu
- Kakuremino no Jutsu
- Tobidogu no Jutsu
Kinézet:
140 cm-nél kicsivel magasabb vékony testalkatú törékeny lányka hosszú, barna, egyenes hajjal. Szemszíne szintén barnás színezetű. Orra pisze, ajkai rendben vannak, szemei nagyobbacskák "boci szemre" hajazó. Bőre kissé sápadtan fehéres. Ruházata nagyon egyszerű ruhákból áll. Hűvösebb időben egy zöld kabátot és ahhoz tartozó sapkát hord, amelyet édesanyjától kapott még.
Jellem:
Himeko egy kedves, önzetlen személy, de nem naiv. Szociális igénye nagy, körbeveszi magát barátokkal. Nagyon családcentrikus, próbálja családjában helyreállítani a harmóniát. Érzéseit a végletekig visszatartja, azt csak harapófogóval lehet belőle kiszedni. Általában érzelmei, nem a racionális gondolatok irányítják. Nehéz kihozni a sodrából, végletekig türelmes. Makacs, ezért egy véletlenes harag esetén ne tőle várjuk a bocsánatkérést.
Előtörténet:
Én vagyok az Rii Himeko!
Egy újabb piszkos tányér az ebédlőasztalon. Meg sem lepődőm ezen a bandán! Az élet nem könnyű két férfi mellett, ezen gyakran elmélkedem szabadidőben. Ez hazugság nem csak akkor. Még magamnak akarok hazudni. Mindig ezen rágcsálódom mosogatás, mosás vagy éppen takarítás közben. Nem azt mondom, hogy a férfiak teljesen igénytelen, de nem tölti el rossz érzés őket attól, ha néha elengedik a dolgokat maguk körül, viszont engem annál inkább. Meg kell hagyni. Az előzőek miatt most biztos azt hiszitek, hogy rabszolgája vagyok egy csapat férfinak. Azonban ez nem teljesen igaz, csak egy házban élek édesapámmal és a bátyámmal. Ez azonban már a valóságos dolog. Kezdem azt érezni, hogy az aranyos kislányból akit mindig dédelgettek és félve intettek megannyi dologtól kezdek átalakulni az anyjukká és feleségüké. Nem haragszom rájuk, nem csak őket, hanem engem is mélyen érintett édesanyánk halála.
Tudniillik generációs ninja családból származom, felmenőim között mindkét ágon hagyományos a shinobi és kunoichi életút. Pár éve háború tört ki, szerény kis országom is, a Vízesés országa is belekeveredett a csatározásba sajnos. Két évet töltöttem jó magam is messze otthonomtól mikor evakuáltak minket. A bátyámmal maradtunk ketten idegenekre bízva. A háború nem csak minket szakított el szüleinktől, hanem elvágott egy szálat, amely olyan fontos mindenki számára. Egy anyai szálat…
A kötelező szolgálatként a szüleimnek is részt kellett venniük az országunk védelmébe, majd a szövetségesek feltételeinek kielégítése képpen idegen honba szolgáltak, itt hunyt anyukám is.
A családimélypontból talán most kezdünk kikecmeregni. Édesapám talán alkoholista sem lesz teljesen, a Yasu pedig talán észhez tér és újra figyelembe veszi mások érzéseit, és nem egy tuskóként viszonyul embertársaihoz.
Az élet nem egyszerű, de arra már rá tudtam jönni sűrű erdejében, hogy ne essek a süllyesztőbe. Tegyek meg mindent azért, hogy jobbra tudjam fordítani mind azt, ami nekem fájdalmat okozott. Anyukám sem nézte volna jó szemmel, ha kétségbe esetten, a vakon bolyonganék a nagyvilágba.
A megszokott
Miután visszatérhetünk biztonságosan a faluba folytathattam az akadémiát. Sokan mondják, hogy utálnak járni, de én kimondottan vártam már, mint mindenki máson látható volt az öröm a visszatéréskor. Mindannyian boldogok voltunk, hogy nem ért senkit baj, még annak is akit nem kedveltünk. Mindenki életben maradt valami volt viszont, amelyet a háború okozott, elvesztettünk valaki, vagy valami gyökeresen megváltozott. Érezhető volt a közösség komolyodása, mint egy szintlépésnél.
A lányokkal gyakran vártuk meg egymást a nap végén egy levezető beszélgetésre. A helyszín változó volt, de most inkább kihasználtuk a ragyogó napsütést.
- Aiko, Himeko veletek is lenézően beszélt ma Kiara? – kezdte a társalgást, Aiko miközben elindultunk egy kisebb sétára Vízesés rejtekben.
- Akkor jól éreztem, pedig ritkán veszem észre ezt. – erősítette meg Aiko Hiwari sejtését.
- Legyetek vele elnézőbbek elvesztettek mindenüket elvitték, míg a Villámok országában voltunk száműzve. – próbáltam megvédeni őt, kedves lánynak ismertem, de mostanában nehezen viselte azt, hogy semmije sem maradt.
- Minek sokkal értékesebb dolgoktól fosztottak meg még sem viselkedünk egy hisztérikaként! – kérte ki magának, s ezzel igazán nem tudtam szembeszállni, és nem is akartam.
- Ne, hogy ezen ugorjatok össze! Láttátok ma Ren-t? Olyan helyes volt!
Megkezdődött az igazi pletyka-party, eközben már a hazavezető úton ballagtunk, és az én lakásom következett elsőként. Az eszmecserét Yasu, a bátyám szakította félbe:
- Nem vagyok ezt hajlandó tovább hallgatni ezt a csacsogást, Kata gyere be és inkább készülj fel a holnapi napodra! – parancsolt rám
- Egyenlőre még nem döntöd el mit csináljak! Meg, ha egyébként is annyira zavar, akkor menj be és ne hallgasd! – sóhajtottam egyet, már megszoktam, fel sem húztam magam igazán.
- Sziasztok lányok, holnap találkozunk!
Édesapám
- Milyen volt a tegnapi napod, nem is találkoztunk azóta? – kérdezte tőlem miközben lehelyeztem az asztal közepére egy edény levest. Az akadémiai szünnapokon én főztem, nem kényszerből, hanem egyszerűen csak szeretek, megnyugtat, és a kreativitásom kibontakoztathatom benne.
- Kösz, hogy tőlem is megkérdezed. – pufogott magában az asztal másik oldalán Yasu. Ezt csak egyszerű szurkálódás volt, egy terepre voltak kirendelve mind a ketten.
- Nagyon jó volt, képzeld megszerettem a földrajz órákat!
- Ennek örülök. És, hogy haladtok a többi dologgal? – kérdezte nagy érdeklődően. - Idén már elkezditek gyakorolni a jutsuk alkalmazását is. – falatozni kezdtük a levest.
- A Henge no Jutsu már nagyon jól megy. Megmutatom figyeld! – pattant felbüszkén, a kanál csak úgy csörömpölt a tányér szélén. Leformáltam a kutya, disznó, és kos kézpecséteket, majd Yasu megjelenésére koncentráltam, amit sikeresen le is másoltam. Apám tapssal örvendeztetett.
- Nagyon vicces vagy ma. – becsmérelte Yasu is a művem, majd morogva távozott sértődötten, teli hassal. Ő csak a kajára koncentrált ez idáig.
- Képzeld, képzeld! A chakrám már kiáramoltatni is megtanultam, megy a Kakuremino no Jutsu és holnaptól pedig Tekerecs írást gyakorlunk! Kunait és shurikent is használtunk már!
- Jó látni benned ezt a buzgóságot, és nem vagy lelkileg megtört romhalmaz, mint megannyian mások!
- Ó apám, dehogynem… Csak jól tudom azt álcázni.
Ország: Vízesés országa
Rang: Akadémiai Tanuló
Kor: 11
Nem: Nő
Ismert technikák:
- Henge No Jutsu
- Kakuremino no Jutsu
- Tobidogu no Jutsu
Kinézet:
140 cm-nél kicsivel magasabb vékony testalkatú törékeny lányka hosszú, barna, egyenes hajjal. Szemszíne szintén barnás színezetű. Orra pisze, ajkai rendben vannak, szemei nagyobbacskák "boci szemre" hajazó. Bőre kissé sápadtan fehéres. Ruházata nagyon egyszerű ruhákból áll. Hűvösebb időben egy zöld kabátot és ahhoz tartozó sapkát hord, amelyet édesanyjától kapott még.
Jellem:
Himeko egy kedves, önzetlen személy, de nem naiv. Szociális igénye nagy, körbeveszi magát barátokkal. Nagyon családcentrikus, próbálja családjában helyreállítani a harmóniát. Érzéseit a végletekig visszatartja, azt csak harapófogóval lehet belőle kiszedni. Általában érzelmei, nem a racionális gondolatok irányítják. Nehéz kihozni a sodrából, végletekig türelmes. Makacs, ezért egy véletlenes harag esetén ne tőle várjuk a bocsánatkérést.
Előtörténet:
Én vagyok az Rii Himeko!
Egy újabb piszkos tányér az ebédlőasztalon. Meg sem lepődőm ezen a bandán! Az élet nem könnyű két férfi mellett, ezen gyakran elmélkedem szabadidőben. Ez hazugság nem csak akkor. Még magamnak akarok hazudni. Mindig ezen rágcsálódom mosogatás, mosás vagy éppen takarítás közben. Nem azt mondom, hogy a férfiak teljesen igénytelen, de nem tölti el rossz érzés őket attól, ha néha elengedik a dolgokat maguk körül, viszont engem annál inkább. Meg kell hagyni. Az előzőek miatt most biztos azt hiszitek, hogy rabszolgája vagyok egy csapat férfinak. Azonban ez nem teljesen igaz, csak egy házban élek édesapámmal és a bátyámmal. Ez azonban már a valóságos dolog. Kezdem azt érezni, hogy az aranyos kislányból akit mindig dédelgettek és félve intettek megannyi dologtól kezdek átalakulni az anyjukká és feleségüké. Nem haragszom rájuk, nem csak őket, hanem engem is mélyen érintett édesanyánk halála.
Tudniillik generációs ninja családból származom, felmenőim között mindkét ágon hagyományos a shinobi és kunoichi életút. Pár éve háború tört ki, szerény kis országom is, a Vízesés országa is belekeveredett a csatározásba sajnos. Két évet töltöttem jó magam is messze otthonomtól mikor evakuáltak minket. A bátyámmal maradtunk ketten idegenekre bízva. A háború nem csak minket szakított el szüleinktől, hanem elvágott egy szálat, amely olyan fontos mindenki számára. Egy anyai szálat…
A kötelező szolgálatként a szüleimnek is részt kellett venniük az országunk védelmébe, majd a szövetségesek feltételeinek kielégítése képpen idegen honba szolgáltak, itt hunyt anyukám is.
A családimélypontból talán most kezdünk kikecmeregni. Édesapám talán alkoholista sem lesz teljesen, a Yasu pedig talán észhez tér és újra figyelembe veszi mások érzéseit, és nem egy tuskóként viszonyul embertársaihoz.
Az élet nem egyszerű, de arra már rá tudtam jönni sűrű erdejében, hogy ne essek a süllyesztőbe. Tegyek meg mindent azért, hogy jobbra tudjam fordítani mind azt, ami nekem fájdalmat okozott. Anyukám sem nézte volna jó szemmel, ha kétségbe esetten, a vakon bolyonganék a nagyvilágba.
A megszokott
Miután visszatérhetünk biztonságosan a faluba folytathattam az akadémiát. Sokan mondják, hogy utálnak járni, de én kimondottan vártam már, mint mindenki máson látható volt az öröm a visszatéréskor. Mindannyian boldogok voltunk, hogy nem ért senkit baj, még annak is akit nem kedveltünk. Mindenki életben maradt valami volt viszont, amelyet a háború okozott, elvesztettünk valaki, vagy valami gyökeresen megváltozott. Érezhető volt a közösség komolyodása, mint egy szintlépésnél.
A lányokkal gyakran vártuk meg egymást a nap végén egy levezető beszélgetésre. A helyszín változó volt, de most inkább kihasználtuk a ragyogó napsütést.
- Aiko, Himeko veletek is lenézően beszélt ma Kiara? – kezdte a társalgást, Aiko miközben elindultunk egy kisebb sétára Vízesés rejtekben.
- Akkor jól éreztem, pedig ritkán veszem észre ezt. – erősítette meg Aiko Hiwari sejtését.
- Legyetek vele elnézőbbek elvesztettek mindenüket elvitték, míg a Villámok országában voltunk száműzve. – próbáltam megvédeni őt, kedves lánynak ismertem, de mostanában nehezen viselte azt, hogy semmije sem maradt.
- Minek sokkal értékesebb dolgoktól fosztottak meg még sem viselkedünk egy hisztérikaként! – kérte ki magának, s ezzel igazán nem tudtam szembeszállni, és nem is akartam.
- Ne, hogy ezen ugorjatok össze! Láttátok ma Ren-t? Olyan helyes volt!
Megkezdődött az igazi pletyka-party, eközben már a hazavezető úton ballagtunk, és az én lakásom következett elsőként. Az eszmecserét Yasu, a bátyám szakította félbe:
- Nem vagyok ezt hajlandó tovább hallgatni ezt a csacsogást, Kata gyere be és inkább készülj fel a holnapi napodra! – parancsolt rám
- Egyenlőre még nem döntöd el mit csináljak! Meg, ha egyébként is annyira zavar, akkor menj be és ne hallgasd! – sóhajtottam egyet, már megszoktam, fel sem húztam magam igazán.
- Sziasztok lányok, holnap találkozunk!
Édesapám
- Milyen volt a tegnapi napod, nem is találkoztunk azóta? – kérdezte tőlem miközben lehelyeztem az asztal közepére egy edény levest. Az akadémiai szünnapokon én főztem, nem kényszerből, hanem egyszerűen csak szeretek, megnyugtat, és a kreativitásom kibontakoztathatom benne.
- Kösz, hogy tőlem is megkérdezed. – pufogott magában az asztal másik oldalán Yasu. Ezt csak egyszerű szurkálódás volt, egy terepre voltak kirendelve mind a ketten.
- Nagyon jó volt, képzeld megszerettem a földrajz órákat!
- Ennek örülök. És, hogy haladtok a többi dologgal? – kérdezte nagy érdeklődően. - Idén már elkezditek gyakorolni a jutsuk alkalmazását is. – falatozni kezdtük a levest.
- A Henge no Jutsu már nagyon jól megy. Megmutatom figyeld! – pattant felbüszkén, a kanál csak úgy csörömpölt a tányér szélén. Leformáltam a kutya, disznó, és kos kézpecséteket, majd Yasu megjelenésére koncentráltam, amit sikeresen le is másoltam. Apám tapssal örvendeztetett.
- Nagyon vicces vagy ma. – becsmérelte Yasu is a művem, majd morogva távozott sértődötten, teli hassal. Ő csak a kajára koncentrált ez idáig.
- Képzeld, képzeld! A chakrám már kiáramoltatni is megtanultam, megy a Kakuremino no Jutsu és holnaptól pedig Tekerecs írást gyakorlunk! Kunait és shurikent is használtunk már!
- Jó látni benned ezt a buzgóságot, és nem vagy lelkileg megtört romhalmaz, mint megannyian mások!
- Ó apám, dehogynem… Csak jól tudom azt álcázni.
Rii Himeko- Játékos
Adatlap
Szint: E
Rang: Akadémiai tanuló
Chakraszint: 90
Re: Rii Himeko
Sai Csüt. Jan. 09 2020, 13:55
Szia!
Elöljáróban annyit, hogy mindent, amit feltöltesz, érdemes még egyszer átolvasnod, mert az elötörténeted megfogalmazásilag olyan, mintha többször is megzavartak volna az írása közben - vagy több darabban írtad volna - sok a befejezetlen, vagy nem összeegyeztetetten befejezett mondat, néhol elírás is akadt benne, ezt ki lehet küszöbölni egy átolvasással posztbeküldés előtt :3
Amúgy rendhagyó formában megírt, de szerintem aranyos előtörténet volt. Elfogadom.
Chakraszint (mivel akadémiai tanuló vagy): 90
Írj adatlapot! Jó játékot az oldalon!
Sai- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.