Uzuchi Reito

Név: Uzuchi Reito (becenév: Rei / Rei jelentése: fénysugár)
Nem: Fiú
Kor: 15
Vércsoport: 0-
 
Kinézet:
Korához képest viszonylag magas, ámbár arányos 163 cm-es srác. Agilis, szálkás és hajlékony testalkata arról árulkodik, hogy az edzéseire rendszeresen szakít időt. Ékes bizonyítéka, hogy egy tehetséges taijutsu használó válhat belőle.
Hajának fő színe a barna, azonban erős fény hatására megcsillan annak szőkés árnyalata, hosszúsága középhosszú (kb. 7-8 cm). Viselete jelleméhez hasonlóan eléggé vadóc, azonban ápolt (mely jellemének sajátossága is). Természetesen kedves, ámbár alkalomadtán szigorú anyjának hatására kivételes alkalmakkor erőt vesz magán és olló alá fekszik, hogy igazi úriember benyomását keltse.
Szemében több színárnyalat is fellelhető, pupilláját egy viszonylag vékonyabb élénk világos barnás sáv veszi körül, mely egy vastagabb, szintén élénk világos szürkés-zöldes sávba folyik át, melyet egy nagyon vékony egyöntetű matt szürke sáv zár le. Szempillái dúsak és hosszúak. Tekintete alapból intelligens és vidám személyiségét sugározza, emellett érzelmei szinte tisztán kiolvashatóak arcáról, mikor elragadják. Vidám természete miatt szája sokszor mosolyra görbül, néha ilyenkor egy ártatlan gyermek benyomását kelti. Ez segít neki sokszor, hogy az általa felbosszantott emberek haragját csillapítsa vagy egy esetlegesen új emberi kapcsolatokra tegyen szert.
Ajkai dúsak, melyeket bizonyos érzelmi állapotaiban furcsa módon enyhén, de tényleg csak nagyon enyhén, csücsörítésre tart, ilyenkor első metszőfogainak fehérje is kivillan résnyire.
Orra egyenes, középméretű. Bőre enyhén világos színű és puha tapintású, a nap is inkább csak égetni szokta, mintsem barnítani.  Sajnos fiatal korosztályára jellemzően, néha rajta is megjelennek a „bőrhibák”.
Fontos megjegyezni, hogy testtartása egyenes, hátát rendszerint kihúzza, a járása könnyed és kiegyensúlyozott, ez tükrözi erős akaratát és önfeledtségét.  
Egy-egy hosszabb és fáradtságos edzéssel töltött időszak után eleinte jellemző volt rá, hogy főként az ütő- és rúgófelületének részei minimálisan lilásak, véresek és duzzadtak voltak, melyek fejlődésének előrehaladtával fokozatosan megszűntek.
 
Ruházat:
A legtöbb shinobival ellentétben, ő a bal felkarján hordja konohai pántját, majdnem a válla magasságában. Ez is utal kissé különc természetére, amelyet nem igen hoz nyilvánosságra. A fejpántja is eltér a megszokott kötözéses elven működő felhelyezésűektől, ugyanis pántokkal tudja magára csatolni.
Szeret alkalomhoz illően öltözködni, de legfőképpen a kényelmes ruházatot preferálja. Általában zárt shinobi cipőt visel melynek sötét-, szürkés színe van.
Felette egy sötét színű-, hosszúszárú nadrágot szokott viselni, melyet egy fekete színű övvel szorít rá a csípőjére. Felsőtestén világos póló jellemző, melyből a kedvence egy szürke színű, rajta a mellkas vonalában, középen egy fehér színű shuriken látható.
Erre általában még ráveszi a kedvenc enyhén sötétkék színű-, rövid ujjú, galléros dzsekijét, melynek hátoldalán kapucni található. Kezein fekete színű-, ujjatlan shinobi kesztyűket (kézfejein fémlappal) hord.
Nyakában az apjától kapott-, fából faragott-, farkas fejet ábrázoló szimbólum lóg egy vékony-, de erős bőrláncon.
Az év hidegebb időszakaiban-, illetve alacsonyabb hőmérsékletű vidékeken sose felejti el felvenni anyja által készített-, kék színű-, mintás  sálját, valamint szürke színű köpenyét.
Alkalmi viselete fekete/sötétkék színű, feketével szegélyezett kimono, illetve bizonyos rendezvényeken az öltöny, attól függ éppen mit kényszerítenek rá…
 
Felszerelés:
Jobb kezességének erőssége ellenére mind a két oldalán az övére van csatolva egy-egy tartó, azonban ezek nem a megszokott módon (függőlegesen), hanem vízszintesen vannak elhelyezve, bal oldalt a shuriken tartó 5 db shurikennel, míg jobb oldalon a kunai tartó, amiben 2 db kunai van.
Egy övtáskát hord hátul: benne 3 db kunai, 1 db elsősegélykészlet tekercsbe pecsételve, 1 szett szerszámkészlet, 1 db fuuma shuriken tekercsbe pecsételve.
5 db füstbombát hord a bal belső kabátzsebében, 10 m dróthuzalt pedig a jobb oldali belső kabátzsebében.
Hosszú küldetések során egy 1 db hátizsákot vesz fel, amelyet a harc első másodperceiben ledob magáról.
Benne: Váltóruha, élelem, 1 doboz energiatabletta (25 db), és mi ahhoz kell, hogy a természetben tudja tölteni az éjszakáit.
2 db erős gumi tonfát hord az övének a két oldalára csatolva.
 
Jellem:  Családja és barátai, számára sérthetetlenek. „Ne próbálj meg nekik ártani, mert hamarabb kerülsz sírba, mint azt eredetileg tervezted.” Alapból vidám természetű, aki azonban hirtelen tud haragra gyúlni. Ha valami miatt szomorú lesz, akkor akár napok, hetekig is magába tud fordulni. Érzelmes és indulatos, mindig megmondja, amit gondol. Látszólag nem foglalkozik a világ gondjaival, azokon nem elmélkedik, pedig sokkal nagyobb szemlélője, mint azt sokan látják rajta. Mindig arra törekszik, hogy valami olyat vigyen véghez, amire emlékezni fognak, hogy maradandót alkosson. Mély gondolatainak, eszmefuttatásainak elmélyedése lehet akár az ágyában fekve lefekvés előtt, vagy akár egy kilátóban, ahonnan a tájat csodálja.
Változékony természete miatt (ami a hangulatától függ) néha igen aktív, olyankor nem tud egyhelyben ülni. Néha pedig képes napokig ki se mozdulni a lakásból. Kitartó, azonban kitartása nem feszegeti az őrület határait, kivételt képez, ha szerettei vagy saját maga van veszélyben. Olyankor előtör a hideg, kegyetlen énje, amelynet nem szeretne a felszínre hozni.
A háború okozta jellemváltozásának eredménye volt, hogy voltak gondolatai, melyet ha követett volna, útja a legsötétebb mélységeket is bejárta volna. Hála egy ismeretlen srácnak és Rinnek, eme gondolatait elengedve, jelenleg egy szebb jövő megteremtését tartja szem előtt.
 
Ninjutsuk:
Shunshin no jutsu (Fürge test technika)
Henge no jutsu (Transzformációs technika)
Bunshin no jutsu (klón technika)
Kakuremino no jutsu (A láthatatlanság köpenye)
Kawarimi no jutsu (Testhelyettesítő technika)
Jibaku Fuka: Kassei (Robbanó jegyzet: aktiválás)
Tobidogu no Jutsu (tekercsírás, hordozható fegyverek)


Taijutsu:
Konoha senpuu (Levél forgószél)
 
Egyéb technikák:
Vízen-, illetve függőleges terepen való járás
 
Előtörténet:
Név: Uzuchi Reito
Ország: Tűz országa
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: 120
Taijutsu pontok: 13
 
1.
 
Uzuchi Reito. Születésének körülményeiről annyit lehet tudni, hogy egy 15 évvel ezelőtti éjszakán egy fiatal nő sétált be a konohai kórháza, arcára rémület ült. Hevesen zihált, kezében egy kunait szorongatott, mintha menekült volna valami elől.
Nem ismerték, azonban bal karján ott ékeskedett a konohai pánt, ami egyértelművé tette számukra, hogy egy konohai shinobiról van szó. Szemmel láthatóan fájdalmai voltak, és a hasában ott volt Reito, akit mindig csak Reinek becézett.
Az éppen ügyeletes ápolók és orvosok természetesen egyből tudták mit kell tenniük: a kunait kivették a kezéből, hordágyra fektették és egyből egy szülőszobába tolták. A nő ekkor már tudta, hogy jó kezekben van, már nem félt, nem mintha bármit is tehetett volna, hisz a lábán is alig állt már. A hordágyon fekvő nőről nem tudtak semmit, hiába kérdezgették, fájdalmai közepette egy szót sem tudott kimondani.  
Hosszú vajúdás után világra jött a kis Reito, aki a kórház dolgozói számára minden eddig hallottnál jobban üvöltött. Anyja egyből karjai közé fonta, mint aki mindentől meg akarja védeni, a kisded csak ekkor tudott megnyugodni. Ekkor odahajolt hozzá és azt mondta:
- Drága kicsi Rei, nem lesz semmi baj, biztonságban vagy, többé nem kell félnünk semmitől. -
Ezt követően édesanyja elájult, mint aki csak álomra hajtotta a fejét. Reitot pedig a szomszéd szobába vitték, ahol édesanyjához hasonlóan ő is álomba szenderült.
Mint később kiderült, édesanyja, Uzuchi Haruna, egy vérbeli kunoichi konohából, aki a konohai ANBU tagja volt, így korábbi életét titok övezi. Azon kevesek, akik ismerték személyesen, a Raimei Haruna (raimei önmagában mennydörgőt jelent) becenevet akasztották rá.
Drága anyja később sem mesélte el szegény Reitonak mi is történt azon az estén, ó pedig annyiszor kérlelte. Persze csak azután kezdett kíváncsiskodni születése napjáról, miután 5 évvel később jelen volt Mizumi Neko nevű kisöccse születésénél.
 
2.
 
- Apa! Mondtam, hogy nem bírok vele. Ha engem is megtanítanál rá…   -   hangoztatta Rei, majd kijelentése ellenére, csak nekirontott.
Noha nem volt vérszerinti apja, sajátjaként szerette Reitot, ő persze mit sem tudott erről, felnézett rá, tisztelte. Mizumi Daitonak hívták, Konoha kiváló jouninja volt, a legjobb shinobi oktatók között tartották számon. Személyét tisztelték, mivel már fiatal kora ellenére nagy bölcsességnek örvendett. Tizenéves korában részt vett a III. nagy shinobi háborúban, korához képest zseninek számított, akinek a taijutsuja korát jóval meghaladta és a ninjutsu tudása sem volt utolsónak mondható.
- Ha nem bírsz vele, lehet abba kellene hagynod, nem mindig a technika az ami segíthet az ellenfeled legyőzésében, néha csak egy kis elszántság kell  -   nyugodt hangon mondta neki apja, majd folytatta   -  de nem szabad elfelejtened, hogy a bölcs harcosnak fel kell tudnia ismerni, hogy mikor kell rendeznie sorait. Anyád meg is ölne ha valami bajod lenne, mert túlzottan elszántságra buzdítalak, így se bírsz leállni sookszor.  -  fejezte be a szokásos monológját, mely a két fiúnak már a könyökén jött ki.
- Hallod öcsi? Lehet fel kellene adnod. Fejlődnöd kell még!   -   mondta neki teli szájjal vigyorogva a bátyja, Mizumi Izuma, aki mindössze csak egy évvel idősebb nála.
- Majd akkor is ezt mond, amikor tele lesz a szád porral és fűvel, miután feltöröltem veled a padlót, akkor nem megy majd ez a nagy vigyorgás  -   válaszolt neki szintén vigyorgó arccal az ifjú.
A családi edzés során ez már szinte mindennapos volt a 11 és 12 éves fiúk között, miután mind a ketten elkezdték az akadémiát. Természetesen a forgatókönyv a szokásos volt, a hosszú kumitét lezárva Izuma a friss-, zöld leveleket felkorbácsoló pörgő rúgással elrepítette Reitót, amit követően apjuk lezártnak tekintette az edzésüket. Pedig Reito szemmel láthatóan aktívabb volt kettejük közül és minimálisan ugyan, de gyorsabb is, mint Izuma. A bátyja mégis 1 évvel korábban kezdte el a shinobi képzést, mint ő és az az 1 év elegendő tapasztalatot adott neki, hogy a közelharcban tapasztalt tudását eredményesebben tudja kamatoztatni.
Ezt követően már csak az izmaikat, ízületeiket nyújtották, mint minden edzés végén, törekedve ezzel arra, hogy mozgásuk minél könnyedebb legyen. A spárga pozícióját már minden irányból meg tudták csinálni például.
Most is ott ült mellettük az 5 éves kis Neko a fa hűvös árnyékában, mindig ámulattal nézte, ahogy bátyjai ütik-verik egymást, néha-néha önfeledten megindult feléjük, apjuk is alig bírta elkapni, nehogy a két idősebb a harcuk hevében ráessen.
- Srácok elég lesz mára, anyátok már vár minket, nem kéne felbosszantani, hogy kihűl a vacsora. -
Noha harcaik mindig hevesek voltak, a testvérek nagyon szerették egymást, viszonyukat más testvérek is megirigyelhették, az idő múlásával nem csak, hogy egymás legnagyobb bizalmasai lettek, de az akadémiai után is, ha csapatban kellett dolgozniuk, együtt felülmúlhatatlanok voltak.
 
Daito egy évvel a gyerekek akadémiára kerülése előtt, kb. mikor 8 évesek voltak, kezdte el bennük lefektetni a shinobi képzés alapjait. Eleinte csak fizikai állóképességük fejlesztését tartotta szem előtt, gyermeki módon tálalva számukra: közösen ment el a két idősebb fiú apjukkal a hegyekbe túrázni, mely során néha napokat töltöttek távol, együtt futottak, másztak fára, megismerték az állat és növényvilágot, stb. És persze olyan alap dolgokat tanultak meg viszonylag korán, mint azt írás-olvasás és egyszerű számítási feladatok.
 
Később ezeket kibővítette magasabb szintű mentális felkészüléssel. Azzal, hogy alapvető katákat tanultak, megtanulták a karokkal ellátott bábu használatát (ami segít az ütések/rúgások kivitelezésében és azok hárításában).  Shuriken hajítását-, kunai használatot tanultak. És legutolsónak tanulták meg az apjuktól tanultakat egymás ellen bevetni.  
 
Fontosnak tartotta apjuk, hogy a két fiú legtöbbször együtt eddzen, mivel egyéni sikerük arra motiválta, őket, hogy felzárkózzanak a másikhoz.
 
Apjuk néha bizarr edzési módszereket is bevetett, ennek ékes példája, hogy néha ébredés előtt megkötözte a fiúkat, hogy találékonyságukat-, megoldó készségüket- és éberségüket fejlessze, ennek a vége persze eleinte csak sűrű segítségkérés volt. Később egyre jobban feltalálták magukat, míg Izuma megtanulta a Nawanuke no Jutsut, addig Rei mindig igyekezett valamivel elvágni a kötelet.
Ez nem egyik pillanatról a másikra történt, az akadémián töltött éveik alatt segítette képzésüket Daito, az ott megtanultakat együtt tökéletesítették.
 
- Tadaima!   -   hangoztatta a három fiú hangosan a lakásba belépve édesanyjuk irányába, közben  dobálták le a cipőiket a bejáratban, melyet apjuk rakott és rendezett el, mert hát a gyerekek persze egyből ugrottak befele és ölelték át anyjukat szeretettel teljesen, aki egy lépést sem tudott megtenni a sok ’’szeretettől”.
- Milyen volt a mai edzés?  -  kérdezte a legkedvesebb hangon Haruna, csillogó szemmel a gyermekeit figyelve, beleértve Izumát is akit ugyanúgy szeretett, mint Nekot meg Reitot.
- Izuma ma is helyben hagyott…   -   mondta Reito kicsit elkallódva.
- Az számít, hogy a maximumot hoztad-e ki magadból, veszteni nem tudsz, csak győzni vagy tanulni…  -   bátorította gyermekét Haruno.
- Anya, milyen finomságot készítettél ma nekünk?   -   szólt közbe a legkisebb Neko izgatott hangon.
- Van egy kis meglepetésem, tudod milyen nap van ma?    -    kérdezte a kicsit Haruno, azonban mivel a kicsi, noha nagyon gondolkodott mégis szótlan maradt, így folytatta  -  Ma van a születésnapod és mivel kedvenced az epertorta, így azt készítettem neked. -
 
Noha nem az idősebb gyerekek születésnapja volt a mai, az örömük jóval nagyobbnak tűnt az édesség hallatán a kicsihez képest. A család az este során összeült, megvacsoráztak, megünnepelték a kicsi születésnapját, majd együtt töltötték a lefekvés előtti időt. Ilyenkor, ha nem volt a két idősebb fiúnak valami házi feladata, akkor beszélgettek, megosztották egymással az aznapi élményeiket vagy valami érdekes játékot játszottak együtt, mely esetenként elég nagy vitatkozásba csapott át, mint az egy családi társas játéktól várható is volt. Idilli kép volt mindig az ilyen. Reito mindig melegséget érzett ilyenkor magában, mely boldogsággal töltötte el, aminek fontosságát és értékét akkor tanulta meg igazán, mikor 15 évesen elvesztette apjukat, Mizumi Daitót a IV. Nagy Ninja Háborúban.
 
- Ideje lefeküdni!   -   mondta egymást követően a két szülő az idősebb fiúknak, akik ezután lefekvéshez készülődtek és fel is vonultak a szobájukba.
 
Ilyenkor még egymással beszélgettek lefekvés előtt, legnagyobb szerencséjükre, a szobájuk között volt egy ajtó, így észrevétlenül át tudtak osonni egymáshoz. Reito szobájában voltak.
 
- Szépen csináltad a mait, de egyre közelebb vagyok, remélem tudod!  -  mondta Rei és közben beleütött a szobájában található karokkal ellátott fabábuba, melyet a beszélgetésük alatt többször megismételt. Ez nem edzés volt, csak berögződött mozdulatok, olyanok voltak, mint mások számára például a cigaretta, néha beszélgetés közben jól esett számára párat lazán beleütni a bábuba.
- Valóban fejlődsz, de még van hova fejlődnöd, ha így folytatod, még a végén shinobi is válhat belőled.  -  Kissé kioktatóan mondta neki Izuma.
- Nem mintha te már az lennél…  -  nyelvét öltögetve válaszolt neki Rei.
- Megint szeretnél kapni egy verést a „még nem shinobitól”?  -  állt fel Izuma a Rei szobájában lévő fotelból.
- Én anyától nem akarok verést kapni, amit akkor kapnánk, ha még este is zajt csapnánk. Majd holnap elverlek…  -  fejezte be a mondandóját Reito.
Még egy fél órát beszélgettek akadémiai teendőikről, majd lefeküdtek aludni.
 
3.
 
A feladat egyszerű, a jutalom viszont annál nagyobb volt. Aki hamarabb feljut a teljesen sík sziklafalat megmászva, kap egy fuuma shruikent, ami csak az övé. Tudta a két fiú, hogy miről van szó, hiszen apjuk megtanította őket a használatára, és mivel mind a ketten felnéztek apjukra, a shinobi lét álmukká vált. Egy saját fuma shurikennel bármelyikük tudott volna hencegni, mivel rendkívül veszélyes fegyvernek számított.
- Először koncentráljátok a chakrátokat a talpatokba, fontos, hogy nyugodtak legyetek, mégis egy nyers erőt képzeljetek el ami a talpatoknál fogva szó szerint beleránt a falba. Minden lépésnél érezzétek, hogy a talpatok szinte kitépi a falat, de ezt se vigyétek túlzásba, mert a talaj alattatok képes, hogy megsérüljön és akkor szintén le fogtok esni.   -   vezette be őket Daito a falmászás rejtelmeibe, végig falon állva, teljesen vízszintes állapotban.
- Leszek én az első!  -  tette össze két kezét Reito a chakráját fókuszálva, majd határozott tempóban a fal felé vette az irányt, az első lépés még lazán ment, azonban a második lépés megtételkor a falhoz érő lába megcsúszott és azzal a lendülettel lefejelte a falat. Még szerencse, hogy kemény a feje.
Izuma végtelen nevetésben tört ki és földön fetrengett.
- Mutasd meg, hogy kell, ha már ilyen jól szórakozol!   -   kiáltotta Reito kissé feltüzelt állapotban.
- Gyorsan ülj le, mert el fogsz csodálkozni, hogy amilyen jól szórakozok, olyan jól is megy!   -   válaszolta neki Izuma és szintén a chakrakoncentrációt elősegítő kézjelet megformázva megindult a fal fele. A falhoz odaérve azon felfele kb. öt lépést megtett. Az ötödik lépés után épp a hatodikat tett volna, mikor chakrájának kontrollját elvesztette, hanyatt esett a földig.   - Rajta, kezdj el nevetni!  -  kezdett rá zavarodottan Izuma.
- Ez bámulatos volt!   -   nyugtatta Reito Izumát és feltápászkodott   -   Ha lehet ezt így, akkor én se maradhatok ki belőle.   -   és azzal a lendülettel megpróbálkozott megint.
Így telt el az elkövetkezendő kb. egy hónap iskolaidő után. Végül apjuk legnagyobb meglepetésére Reito ért fel hamarabb, chakrája kontrolljáról tanúbizonyságot téve. Ezután persze a legnagyobb örömmel vette át apjától a beígért jutalmat, amelynek használatát alkalmanként önzetlenül megosztotta Izumával.
 
4.
 
- Figyelj az egyensúlyra, határozottan, de mégis nyugodtan menj rajta végig!   -   a kifeszített kötél folyamatos rezgése mellett Reito, a napok óta tartó gyakorlás ellenére sem tudott nyugodt tempóban végig menni a kötélen.
Izumának se ment sokkal könnyebben, kb. egy hónapig eltartott, mire elérték azt a szintet, hogy szinte bármilyen pozícióban meg tudták őrizni az egyensúlyukat a kötélen. Itt sem maradhatott el apjuk különc edzési módszere, a kötélen egyensúlyozva kellett harcolniuk, mely persze mindig az egyikük földre kerülésével fejeződött be. Apjuk szándéka viszont beteljesedett, a két fiú egyensúlyérzékét majdhogynem tökélyre fejlesztette.
- Gyerünk fiúk, irány a tó!  -  tette a kijelentést Daito.
- A múlt héten ettünk halat, megint horgászni szeretnél?   -   nézett kérdően apjára Izuma.
- Itt a ideje megtanítani Nekot is, és számotokra is van némi feladatom.  És milyen jót fogunk ma még nevetni!  -  nyugodt hangon mondta nekik Daito, és a szája sarkában egy kis mosoly látszódott.
Kellemes tavaszias idő volt már, lenge szél fújt, még azért nem lett volna ajánlatos fürdőt venni a szabad ég alatt. A tó vizén a kora délutáni nap sugarai megcsillantak, melytől a víz csodálatos színben pompázott. Neko a tó szélén ült, kezében egy bottal, szemei a bot végét szugerálták. A gyermeki türelmetlenség nem biztos, hogy a legjobb kombináció egy türelmen alapuló elfoglaltsággal.
- Na srácok, most a falmászás inverzét foglyuk csinálni…  -  kezdett neki Daito.
- Apa, beszélj érthetően!   -   mondta fennhangon Reito, mire apja csak egy ’’barackot” adott a fejére   -  Áu, ez fáj. -
- Ami meg most következik az nehéz lesz, úgyhogy hallgass végig!   -   felelte apja   -   A feladat annyi lesz, hogy a falmászástól eltérően itt nem azt kell elképzelnetek, hogy bepasszírozódtok, hanem pont az ellentettjét. Mintha a lábaitokba, a talpatokba olyan felhajtó erő lenne, ami szinte a magasba repít titeket. Ami a legfontosabb, emlékeznetek kell az egyensúlyra, amire korábban ráéreztetek, nem vihetitek túlzásba a chakra erejét amit kifejtetek a talpatokból. Mivel megkaptátok az instrukciókat mehettek.
- Mármint hova?  -  kérdezte apját Izuma.
- Természetesen a vízre.  -  felelte Daito.
A két fiú összenézett a tipikusan ’’Ha azt akarod” kifejezés mellé csatolt vállvonással, összeillesztették ujjaikat, chakrát koncentráltak a talpukba és határozott léptekkel, szinte már futva megindultak a víz felé, mondván, hogy a falmászás után biztos ez is sima ügy lesz. Mondanom sem kell, a vízen való járás sokkal nehezebb, mint falat mászni. Amint ráléptek a vízfelszínre, egyből belebucskáztak a vízbe.
- Egyensúúúly…  -  hangoztatta apjuk.
Az első edzés alkalma egészen addig tartott, míg Neko bele nem esett a vízbe. Épp, hogy csak megmozdult a bot vége, az izgalom hevében, akkorát ugrott, hogy az érkezés pillanatában belecsúszott a tóba.
Meglepő módon, apjuk felkészítésének hála, a vízen való járást már kevesebb gyakorlással meg tudták tanulni. Kb. két hét után már azon gyakorolták a pusztakezes harcot, csak úgy, mint függőleges terepen és fejjel lefelé vízszintes terepen.  

5.
- Rei, várod már a vizsgát?  -  mosolygott Reitóra Rin.
- Messze van még…  -  vonta meg a vállát Reito és beleharapott a szendvicsébe.
- Attól függetlenül, hogy az Akadémiát eddig remekül teljesítetted, ez az utolsó év, az utolsó vizsga, nem kéne félvállról venned!  -  nyomatékosítva monológja végét előredőlt, kezét az asztalra tette és mélyen Reito szemébe nézett.
- Akkor délután a többiekkel elmegyünk a kilátóba?  -  szemmel láthatóan nem hatotta meg, megvonta a vállát és két harapással benyomta a szinte még teljes méretű szendvicset, mely a kedvenc házi szószával, hagymával és vékonyra szeletelt sült hússal volt megtöltve. Nem csoda, hisz anyja gondoson ügyelt arra, hogy ha lehet, kedvében járjon gyerekeinek.  -  De most sietnem kell! Akkor délután… Szia!  -  már hátat fordítva Rinnek, elköszönt és elsietett.
- De én délután a vizsgára készülök…  -  kezdte el Rin, de végét már eléggé halkan mondta, mivel látta, hogy feleslegesen beszél az éppen távolodó Reitonak.
 
Természetesen bármennyire is akart a vizsgára fókuszálni Rin, a délutánt együtt töltötték. Többen ott voltak az osztályból, akikkel amúgy is rengeteg időt töltöttek az Akadémián. Miután a kilátót megjárták a közeli tóhoz mentek, ahol a kacsázásban Rin verhetetlen volt.
- Akinek a legtöbbet sikerül pattintani a vízen a kővel, annak többi fejenként fizet egy adag dangót!   -   jelentette ki határozottan Rin, mivel kedvenc ételéről volt szó.
- Rin, ez csalás, nyilvánvaló, hogy te fogsz nyerni!  -  mondta az osztályba járó Jamachi.
- Akkor lenne csalás, ha nem lenne esélyetek nyerni…  -  és a kis tó túloldaláig pattintotta a követ.
Rin azok közé az emberek közé sorolható, akik külön figyelmét élvezték Reitonak. Ha nem a családdal volt, hanem éppen a barátai társaságát élvezte Reito, Rin mindig is ott volt mellette. Reito számára az Akadémia vége fele visszatekintve, az Akadémia elképzelhetetlen lett volna Rin nélkül.
 
Eleinte nem voltak jóban, mivel Reito túlzottan magabiztos stílusa sokak szemében nem tette őt szimpatikussá, ez nem azt jelenti, hogy másokkal szemben lenéző lett volna, csak tisztában volt képességeivel, amelyek kiemelkedővé tették az osztályában. Ez határtalan önbizalommal töltötte el, és akárhányszor segítségért fordultak hozzá, önzetlenül segített.
 
Rin emlékei:
 
Utolsó előtti évében, mikor Reito 13 éves volt, pár genin vizsga előtt álló Akadémiai tanuló rájött, hogy nagyon jó lehet tesztelni a vizsgakövetelménynek számító jutsukat a fiatalabb évfolyamosokon, beletartozva ezekbe Reito osztálya. Osztályelsőként persze vele próbálkoztak először, eleinte nem szeretett volna foglalkozni vele, reménykedett abban, hogy nem neki kell elintézni, mivel nem akarta megmutatni igazi tehetségét, pontosabban titkolni akarta. Mivel minden próbálkozásuk sikertelenül zárult, így tényleg figyelmen kívül tudta hagyni ezt.  Viszont nagy hibát vétettek, akkor, amikor Rinnél is próbálkoztak. Kő-kövön nem maradt.
Rin éppen hazafelé sétált Konoha egyik parkján keresztül, mikor megjelent előtte három, az ő alakját felvevő személy (Henge no Jutsu):
- Ki vagy és  mit képzelsz, hogy az én alakomat veszed fel?    -    kérdezte Rin, közben ökölbe szorította a kezét.
- Ki vagy és mit képzelsz, hogy az én…   - akarta megismételni a mondatát az idegen, ezzel felbosszantva Rint, aki azonban nem várta meg a mondat végét, mert egy határozott jobb egyenes, bal horog és egy testre mért jobb köríves rúgással válaszolt számára, azonban az ellenfél csak hátraszökkent elvezetve a találati energiát.
- Te kis…  -  mondta bal szélen álló ’’Rin’’ és azzal a lendülettel megindult a lány felé, aki a korábbi támadását befejezve pont háttal állt neki és eléggé kiszolgáltatott szituációban volt, a támadás abból az irányból és azzal a sebességgel amellyel megindult, az ő szintjén szinte védhetetlen volt.
Azonban a támadását nem sikerült kiviteleznie, bármilyen könnyű is volt a célpont. Az éppen támadó ellenfél mellkasán megfeszült egy dróthuzal, ami nagy erővel visszarántotta a felső testét. A lendület miatt a lába azonban tovább haladt, ami miatt hanyatt vágódott. Ezután a másik, még talpon álló ellenfél indult meg felé. Ekkor Rin szeme előtt tűnt fel egy ismerős kék dzseki, amelyet persze mindig Reitón látott, aki egy határozott pörgő rúgással a sarkának a találati felületével mellkason rúgta az imposztort. Ő hátra lépett, majd egy levegővétel közepette érezte, hogy a mellkasa megfeszül, szúrni kezd és mivel a lábán nem tudott már megállni, összeesett, valószínűleg gyomorszájon rúgta és az se kizárt, hogy egy-két bordája megrepedt.  
- Én mondtam, hogy ma elmehettünk volna moziba  -  mondta Reito, olyan nyugodtsággal mintha nem az előbb kényszerített volna térdre két embert  -  még elmehetünk, miután itt végeztünk. -
- Lehet, hogy most már élnék vele  -  mosolygott Rin  -  de honnan tudtad, hogy én vagyok az igazi? -
- Csak tippeltem…  -  válaszolt Reito, de közben végig a három ellenfelet kísérte figyelemmel.
Ezzel a lendülettel Rin lekevert neki egy tockost, melyet  követően Reito egy kicsit összehúzta magát, a figyelmét minimálisan csökkentve az ellenfelei irányából.
- Ne olyan hevesen  -  mondta a második ellenfél aki ekkor már eredeti alakjában vágta le magáról a drótot és a Bunshin no Jutsut használva heves rohamba kezdett Reito felé. Ekkor az ellenfél kettő klónt használt.
Reito három kavicsot vett fel a földről, amiket a három alak irányába hajított, abból kettő el is tűnt a találatot követően, a harmadikról pedig lepattant, azonban ő tovább folytatta a támadást. Reitot nem kellett félteni, oldalra lépett és a lábával egy lábsöprést alkalmazva kirúgta az ellenfele lábát, aki a földre esett. Ezután mikor felállt, épp hogy csak védekezésre tette fel a kezeit, Reito jobb-bal kéz kombinációkkal megsorozta a testét és a fejét. Befejezve a kombinációt egy baltarúgással kiütés értékű találatot vitt be ellenfelének fejbúbjára, aki összeesett és abból már nem állt fel.
- Brávó, brávó!  -  mondta a Rin által megsorozott ellenfél, akit szemmel láthatóan nem rendített meg Rin kombinációja és ekkor már ő is az eredeti alakjában volt. Kezeit egy pillanat alatt összeillesztette (Shunshin no Jutsu) és  a másodperc tört része alatt Reito előtt termett, aki felé egy egyenes rúgást indított. Noha tudta blokkolni azt, a rúgás következtében mégis hátrarepült és bukfencet vetett a fűben - Még nincs vége… -  folytatta a támadást, mely során ismét  a shunshin no-t használta, azonban ekkor már Reito mögött termett.
Reito nyakát elkapta és megkísérelte lefolytani őt. Reito ekkor jobb lábát megemelte, erőteljesen ellenfele lábára taposott, aki könnyített a szorításán. Ezt kihasználva Reito, minimális távolságot szerezve kettejük között, egy fél lépést hátralépett, majd a súlypontját áthelyezve felugrott és álcsúcson térdelte ellenfelét, aki eszméletét vesztette.
- Bratyó ennél ’’kicsit” keményebb ellenfél, biztos nem lehettek jóban, őt ismerve neki biztos nincsenek ilyen barátai.  -  vonta le magában következtetést Reito, a gondolatait hangosan kimondva  -  Tehát, akkor mozi? -
- Ám legyen…  -  válaszolt neki Rin  -  Mellesleg mit csináltál errefele? -
- Látod ott azt a fát?  -  kérdezte Reito az egyik legmagasabb fára mutatva, melyre csak gyakorlott emberek lehetnek képesek veszélytelenül felmászni.
- Persze. -
- Pont egy ritka vadászsólyom fészkelt oda és épp a kicsinyeit etette. Érdekes testközelből megtapasztalni az állatokat, egyszerűen csodálatosak…   -   végig a fa tetejét figyelve válaszolt neki Reito, majd egy pillanatra rámosolygott.
- Fura Srác vagy Rei, tudtam, hogy nagyon szereted a természetet, dehogy ilyen kockázatos helyre is felmássz egy ilyen apróság miatt…  -  gondolkodott hangosan Rin.
 
Reitóval másnap elbeszélgetett az Akadémia igazgatója a három idősebb tanuló társaságában: megkérdezte tőlük, hogy mi volt a korábbi kis incidens kettejük között. Ekkor Reito a legszigorúbb tekintetével a három srácra nézett, akikben ez borzalmas félelmet keltett:
- Sensei, mi voltunk a hibásak, sajnáljuk, sajnáljuk, sajnáljuk!  -  kiáltotta egybehangzóan a három srác, ezáltal magukra vállalva a korábban történteket.
Reitónak ez pont jól jött ki, mivel nem ez volt az első, hogy agresszorokat büntetett meg, ahelyett, hogy tanárainak szólt volna inkább.
 
6.
 
A genin vizsga előtt a legtöbb tanuló javában az utolsó simításokat végezte, hogy jutsujuk tökéletesen működjön. Reito persze megint a szokásos magabiztossággal állt neki. Annyi időt szánt a vizsgára külön készüléssel, mikor osztálytársai a segítségét kérték az elméleti és gyakorlati tanulás során. Az alaptechnikák, amiket teljesíteniük kell, a zsebében voltak, a tudása megvolt, hazudni sem tudta volna magának, hogy kételkedik a sikerében. Lassan egy éve, hogy elkezdődött a IV. Nagy Ninja Háború, gondolatai szinte csak ekörül forogtak.
~14 évesen nem ezen kéne, hogy járjon az eszem, de a vizsga nem tud lekötni. Nem hiszem, hogy rosszabb leszek, mint Izuma, szerintem az elméleti része, még jobban is fog menni. Remélem apát nem fogja elszólítani a kötelesség.~   -   gondolta magában Reito és végigtekintett Konohán annak legmagasabb pontjáról.
A nap éppen lenyugodni készült. ~Ahj, csodálatos látvány, el tudnám nézni órákig is, de ha nem érek haza időben anya biztos, hogy felszecskáz ~   azzal a lendülettel lecsúszott a hegy oldalán, amelyre a kilátót építették.
 
Mióta Izuma genin lett, jóval kevesebbet alszik otthon. Van, hogy hetekre távol marad. Így Rei elalvás előtt csak az ágyán fekszik, szemeivel belemered a plafonba ujjai összekulcsolva a tarkója alatt:
~Sose gondoltam volna, hogy mennyire fog hiányozni az a szájhős, éjjel egy óra van, holnap vizsga, én meg persze megint nem bírok aludni. Ahogy közeledünk a shinobi lét egyre komolyabb ideológiai kérdéseket vetnek fel nekünk. Mindenki annyira magabiztos: milyen jó shinobi lesz, hogy fogja ellenségeit megtörni, stb. A háború borzalmas lehet, apa sokat mesélt róla. Meg kell védenem a családom, főként Nekot, nem hiszem, hogy sokan tudnának ártani apának vagy anyának. Apa persze többet mesél, de az alapján amit elmond anyáról, ő se lehetett piskóta. Apa pedig bámulatos. Ha csak arra gondolok, miket tanultunk tőle. Most adnék egy fejjel lefele, a plafonról lógva történő küzdelmet Izumával, utána biztos tudnék aludni.~
Ezzel a lendülettel felvette ruháját és kimászott az ablakon.
- Rin, ébren vagy?  -  kopogtatott Rin ablakán Reito.
- Miiii, ki az, Rei, mit csinálsz itt?  -  Szegény Rin, épphogy elaludt, kikecmergett az ágyból és kinyitotta az ablakot Reitónak, aki azzal a lendülettel be is mászott.
- Nem bírok aludni Rin. -
- És ez arra ösztönöz, hogy másokat se hagyj pihenni?  -  kérdezte kissé felháborodva Rin.
- Tudod néha könnyen el tudom engedni a gondolatokat a fejemben, néha meg egész este fenn vagyok, bár inkább ez csak azóta probléma, mióta nincs itt mindig Izuma akivel ezeket megbeszélem. -
- Mintha eddig nem lett volna olyan, hogy felkeltettél az éjszaka közepén…  -  Rin felvonta a szemöldökét  -  Emlékezz vissza, legutóbb is apád vitt minket haza miután a szüleim észrevették, hogy nem vagyok itthon. -
- De apa most sokat dolgozik a háborúra való készületek miatt.  -
- Nézd Rei, én is figyelek a szüleimre, hallok tőlük rossz híreket. Persze ezt csak egymás között beszélik, mikor azt hiszik, hogy nem hallom őket. Nekem sose mondják, ha valami idegesíti őket. Pedig őket is érinteni fogja a háború. Hisz mind a ketten orvos shinobik. Sőt, ők is megtapasztalták a háború borzalmait, akár csak Daito sensei. Én is tudom, hogy nehéz időszak fog most következni az életünkben, de hidd el, amíg itt vagyunk egymásnak nem lesz bajunk.  -  Nyugtatta Rin Reitot és vállára rakta kezét. Reito furcsa melegséget érzett, ahogy Rin a szemébe nézett. Megnyugodott, hogy vannak barátai, azokra gondolt, akik mellette lesznek majd.
~ Mindenki… Mindenkit meg kell védenem, bármi áron. De vajon mi az ára?  ~      Majd ezt követően kimászott az ablakba, ahol csak egy pár pillanatra torpant meg.  -  Köszönöm Rin, reggel találkozunk. -
 
- Fenébe, anya, elaludtam!  -  kiáltott fel álmából Reito és cuccait magára kapva sietett a kijárat fele.
- Azt hittem már rég elmentél.  -  pont befejezett egy szendvicset, amit Nekonak készített.
- Bátyó, nem fogsz elkésni?  -  kérdezte gyermeki ártatlansággal, de mégis egy kis gúnnyal Neko.
- Miből találtad ki? Anya dobd a szendvicset!  -  Ekkora Haruna a kijárat felé futó Reito kezébe dobta a szendvicset, mintha csak egy shurikent dobott volna, amellyel halálos pontossággal a tenyerében végig húzódó inakat célozta volna meg harcképtelenné téve őt.
 
A tetőkön való mozgás gyorsabb, egyszerűbb, mintha a szűk utcákon keresztül akarna az Akadémiához eljutni. Az évek során már megszokta Reito, nem lassított. Mint egy ember méretű macska, játszi könnyedséggel mozgott. A tető, számára olyan volt, mint egy átlag embernek a futópálya.  Legnagyobb szerencséjére és szerencsétlenségére beérkezett az utolsó pillanatban. Megkezdhette a vizsgát, azonban késése miatt oktatói a legnagyobb szigorral bírálták minden feladatát, amit nagy szigor ellenére játszi könnyedséggel teljesített. Gyakorlati feladata a testhelyettesítő technika lett volna, melyről úgy gondolta, hogy kicsit sajátos módján fogja megoldani. Létrehozott egy klónt, mely felvette a tanára képét, majd belekezdett a beszédébe.
- Reito, nem láttalak a mai rejtőzködés gyakorlaton!  -  kiáltott rá a klón.
- Köszönöm sensei!  -  kiáltott vissza Rei.
Szó sincs róla, hogy ne tisztelte volna a tanárokat, apja is tanár volt, ezért minden tiszteletet megadott számukra. Nem is emiatt kellett alkalmanként elbeszélgetésekre járnia. Miután megcsinálta ezt a kis színelőadást, az eredetire hasonlító teste, hirtelen füstfelhő közepette eltűnt és egy farönk maradt a helyén. Ezután a láthatatlanság köpenyét levetve magáról előbújt a sarokból, ráköszönt a tanáraira, akik elképedtek, hogy milyen egyszerűséggel tudta kombinálni az elvárt jutsukat.
- Köszönjük Reito, ülj le kérlek!  -  mondta az osztályfőnök Chiki sensei, aki szemmel láthatóan próbálta visszafogni nevetését a korábbi műsor miatt.
- Igenis sensei, köszönöm a tisztelt vizsgabizottság és a sensei figyelmét!   -   mondta Reito és a szavak alig hagyták el a száját, a fürge test technikáját alkalmazva hirtelen a helyén termett.
Ez a kis mutatványa elég volt, hogy a vizsgabizottságot meglágyítsa, és mivel késése miatt őt vizsgáztatták elsőnek, pont jól jött ki, ugyanis az után következők vizsgájuk során sokkal kellemesebb elbírálást kaptak. Még egy ok ami miatt az osztály középpontjának volt tekinthető.
 
7.
 
- 4-es csapat: Uzuchi Reito, Hoshino Rin, Tashama Jamachi
 
- Korán érkeztünk, mondtam, hogy nem kell annyira sietnünk Rin.  -  kezdte el a kötözködést Jamachi.
- Ahogy titeket ismerlek, csak elkésnétek, inkább legyünk itt hamarabb. Nem várakoztathatjuk meg a senseit. Utána is olvastam, Daito sensei csapattársa volt, nagy tiszteletnek örvendő jounin. -
- Még nem is hallottam róla. hogy hívják?  -  kérdezte Reito nyugodt hangon a fa egyik ágán ülve.
- Senno Takashi.  -  felelte Rin.
- Pedig így is én vártam rátok srácok.  -  szólalt meg egy hang Reito közvetlen közelében, a hang a fa törzsének irányából jött  -  Nem mintha baj lenne, mivel még idő előtt itt voltatok, amúgy is szeretek néha magányosan elmélkedni és tisztítani az elmém. -
- Takashi sensei!  -  szólalt meg meglepődötten Rin.
~Apa szintjével felér a rejtőzködési tudása, bámulatos. Bár nem szabad meglepődnöm, hisz egy jouninról van szó~
Tágra nyílt szemekkel nézett maga elé Reito, majd vett egy mély levegőt és nyugodt hangon megszólalt:
- Üdvözöllek sensei, Uzuchi Reito vagyok. A hangos barátom Tashama Jamachi, és csapat legfegyelmezettebb tagja, Hoshino Rin.  -
- Pontoson tudom kik vagytok, de köszönöm a tisztességes bemutatkozást. A legtöbb genin nem tudja hirtelen mit is mondjon. Látszik rajtad Daito és Haruna nevelése. -
- Mielőtt még jobban elmélyítjük az ismerkedést, szeretnélek egy dologra megkérni sensei…
- Az első percben már kérni szeretnél az új senseiedtől? Ki vele, mit szeretnél! -
Ekkor Reito mélyen a mestere szemébe nézett, aki ekkor már felfedte magát előttük és határozott hidegséggel válaszolt:
- Akármennyire szeretem és tisztelem a szüleimet, ne hasonlíts hozzájuk. Szeretném, ha a saját érdemeim miatt ismernél el.  -  hirtelen egy pillanatra megfagyott a levegő kettejük között, majd Reito arca hirtelen ismét mosollyal telivé változott és az új mesterére nézett  -  Természetesen átadom nekik az üzenetet. -
- Látom apád érdekes fiút nevelt. Viszont, akárcsak minden tanítványomnak, nektek is fel fogom mérni az erőtöket és képességeiteket. -
 
Miután megismerkedtek új senseijükkel, megkezdődött a három fiatal shinobi erejének felmérése.
- A cél, hogy engem legyőzzetek, természetesen számotokra majdhogynem lehetetlen, viszont aki a legjobban teljesít, őt fogom kinevezni a csapat második emberének, az én távollétem esetén ő fogja irányítani a csapatot.  -  tájékoztatta őket Takashi.
A három genin összenézett, majd kérdően a mesterükre tekintettek.
- Mire vártok még? Estig még be kell vásárolnom drága anyukámnak és el kell vinnem hozzá, amit veszek neki.   -   kiáltotta a sensei.
Rei tekintete, mint egy villámcsapás megváltozott, tudta mit kell tennie. A sensei ott állt mellette azon a faágon amin ő is volt. Jobb kezével és jobb lábával megtámaszkodott, bal lábbal pedig megkísérelte kirúgni a sensei lábait, aki egy könnyed mozdulattal felugrott, de nem vette észre a lentről shurikent hajító Rin-t. A shurikenek nagy sebességgel repültek a mester irányába, aki épp a levegőben volt, majd célt értek a mesterben.
- Szép volt Rin!   -   kiáltottan neki Reito, azonban a korábban mellette lévő mester teste eltűnt és csak egy fatuskó esett Reito alá a földre.
- Vigyázz Rei, feletted…   -   hangzott el Rin szájából.
A mester a felette lévő lombkoronából érkezett, talppal lefelé. Reito csak az utolsó pillalantban tudott félreugrani, pontosabban csak legurulni a fa ágáról, utoljára bal kezével még ott hagyott egy robbanó jegyzetet, pont a mester beérkezési pontjánál, melyet zuhanása közben aktivált. A lomb koronájából semmi sem látszódott a porfelhő miatt, a vastag ág, amelyen Reito korábban ült kettétörve szakadt le. Reito a földre zuhant, ami fájdalmas volt számára, még akkor is ha csak pár méter magasságból esett le. Majd, kb. fél másodperccel később a feje mellett ért földet a fa monumentális ága is.
- Rei te barom! Ne öld már meg a senseit.   -   kiáltott rá mérgesen Rin.
Mikor a porfelhő csillapodni kezdett, Takashi ott állt a földön fekvő Reito előtt.
- Jamachi, most!   -   kiáltott Reito.
A mester teste körül drót feszült meg, ami a kezeit és lábait összeszorította, mozgásában akadályozva.
- Rin!   -   hangzott el Reito szájából a kiáltás.
Ekkor Rin ismét 3 db shurikent hajított Takashi felé, aki látta, hogy a drót másik végén Jamachi áll. Majd ezt követően tekintetét Rinnek szegezte:
- Nem azt mondtad Reitonak, hogy ne öljön meg?   -   mosolygott a sensei.
Ezután izmait megfeszítette és egy testét kicsavaró mozdulattal magához rántotta a drótok másik végén álló Jamachit, aki egyenest az érkező shurikenek irányába repült. Reito még a földön volt. Egy pillanat alatt kapcsolt és egy nagyobb fadarabot hajított Jamachi és az érkező shurikenek közé amelyek belecsapódtak a fába. Így már a drót meglazult és a sensei lazán kiugrott belőle. Majd távolságát megnövelte a fiatal geninek és saját maga között.
- Látom csapatmunkában nincs hiány, de remélem a lelkesedésetek sem hagy alább! - mondta kihívóan a sensei.
Miután Jamachi földet ért, Reitoval közösen felpattantak és megindultak a mester irányába, aki ekkor pont velük szemben állt meg. A tőlük balra lévő Rin pedig igyekezett a senseit megkerülve, hátulról hozzáférkőzni. Reito és Jamachi, mivel hamarabb indultak meg és az ő útjuk rövidebb is volt, mint Riné, taijutsu tudásukat bevetve támadták a mestert. Nem mondanám, hogy tökéletes volt kettejük között az összhang, de jó csapatunkáról tettek tanúbizonyságot, míg az egyikük a mester fejét támadta, zavarva őt a látásban, addig a másik a lábát próbálta kirúgni. Reito jobb és bal kéz kombinációkkal sorozta a mestert, aki védekezett, Jamachi hátrébb állt, majd hirtelen Reito hasra dobta magát. Ekkor Jamchi öt shurikent dobott a mester irányábá, aki eddig Reito takarásában volt, valamint a mester szemszögéből Jamachi volt Reito takarásában. Takashi nem most kezdte a shinobi létet, a shurikeneket észlelve félreugrott. Ezt a pillanatot használta ki Rin, aki már sikeresen megkerülte a mestert és egy hosszú határozott jobb lábas egyenes rúgással eltalálta a sensei blokkját.
Harcuk kb. három órán keresztül tartott, Takashi szinte csak védekezett. Az idő elteltével a három genin a térdén támaszkodva lihegett, látszott, hogy már nincs sok nekik hátra, az ájulás szélén voltak már.
- Srácok, ha itt hagyjátok abba, lassan azt fogom hinni, hogy hiába a jó csapatmunka, idén nagyon gyenge tanítványokat osztottak be alám és kénytelen leszek leadni titeket valaki másnak. Persze nem kell aggódnotok, mert, majd más szívesen vállalja a képzéseteket, bár nyílván tisztában vagytok vele, hogy kevés olyan jó oktató van, mint én. Biztos tudjátok, hogy minden tanítványom kivétel nélkül első alkalommal sikeresen teljesítette a chunnin vizsgát, bizonyítéka annak, hogy a legjobbak között vagyok számon tartva.   -   mondta teljes közönnyel Takashi.
- Még bírjuk!   -   egybehangzóan mondta Rin és Jamachi. Majd lendültek ismét támadásba a sensei ellen, aki szemmel láthatóan a fáradás semmilyen tünetét nem mutatta.
Támadásukat egy határozott kiáltás állította meg:
- Állj!   -   kiáltott fel Reito, melyen két társa és a mester is meglepődött   -   Sensei, ha úgy gondolod a három óra intenzív küzdelem után, hogy nem felelünk meg az elvárásaidnak, semmi baj. Elszántságunkat bizonyítja, hogy 3 órán keresztül küzdöttünk egy jounin szintű shinobival. Hidd el sensei, a sikerünk kulcsa nem azon fog múlni, hogy egy felesleges harcot vívjunk, egészen addig, míg valamelyikünknek baja nem lesz. Számomra fontosabb Rin és Jamachi, mint ez a kis játék, amit szemmel láthatóan élvezel.   -
Ekkor a másik két shinobi harci kedve láthatóan alább hagyott, kíváncsian várták a sensei válaszát Reito kijelentésére.
- Szép munka!   -   hangzott el a sensei szájából  -  És Reito… -
- Igen mester?   -   nézett kérdően Takashira Reito.
- Távollétemben te vagy a főnök!   -   mosolygott tanítványára Takashi.
- Ez több volt mint puszta felmérés, igaz mester? És ha igen, ennek mi értelme volt?   -   kérdezte egyértelműen Reito.
- Fáradtak vagytok. Üljetek le kérlek!   -   adta ki az utasítást Takashi   -   Több szempontot is figyelembe vettem ezalatt a pár óra alatt. Az első az valóban az volt, hogy milyen tudás-, illetve erőnléti szinttel rendelkeztek. Ebben átmentetek, mert ennyi ideig bírni az ilyen intenzív harcot az bőven eléri az általam elvártakat. Második. Tudnom kellett, mennyire jól tudtok csapatban dolgozni és annak ellenére, hogy ’’jutalom” csak az egyikőtöknek járt volna, mégis ezt a feladatot is jól teljesítettétek a cukkolásom ellenére. Harmadszor, látni akartam mennyire vagytok elszántak a shinobi lét iránt. Négy. Fel kell tudni ismerni, ha olyan ellenféllel áltok szemben akivel egy komoly összeütközés csak felesleges veszteséggel járhat és ilyenkor emelkednek ki azok, akik rátermettségükkel és bölcsességükkel megfelelően tudják irányítani a többieket. Nem küldjük halálba sem magunkat, sem a társainkat. Ezek mind elengedhetetlen részei egy shinobi csoportnak. Viszont ha megbocsátotok nekem most mennem kell, holnap tíz órakor a Baison hídnál találkozunk. Sziasztok, ma pedig érezzétek jól magatokat.   -   azzal a lendülettel a sensei otthagyta őket.
 
A tanulságot levonva a három fiatal a város szívébe vette az irányt, ahol a napjukat különböző éttermek meglátogatásával koronázták meg és tömték tele magukat. Örömüket látszólag semmi nem ronthatta el. Pár óra után Jamachi kidőlt és hazament. Reitot még egy ideig marasztalta Rin, közben szép lassan sétáltak a városi kilátóba. Az éjszakai Konohára is rendkívül szép a kilátás fentről.
- Mit gondolsz Rei, mi vár ránk ezután?   -   kérdezte Rin a Konoha látképén ámuldozva.
- Félek Rin, ez a háború. Tudod nagyon nagy aggodalommal tölt el. Félte a körülöttem élőket, féltem a családom, féltelek téged. Mi van akkor, ha nem tudlak titeket megvédeni?   -   Reito hangja ritkán volt eltöltve ennyi kétséggel és aggodalommal.
- Te mindig ilyen hülye maradsz Rei?   - közben tekintetét Reitonak szegezte, aki meglepődötten ránézett.  -  Nem lesz ilyen és kész! És tudod miért? Mert azt mondom. Amúgy meg azt mondják, a sorsod ellen nem tudsz küzdeni…   -   ekkor látta Reitón, hogy könnybe lábadt a szeme  -  Ilyenkor szoktam mondani, hogy a sors elmehet a fenébe…   -    megint csak a szokásos mozdulattal megfogta Reito vállát, majd párat szorított rajta, aki ettől a legutóbbihoz hasonlóan ismét megnyugodott.
- Köszönöm Rin. -
Nem gondolták volna, hogy hosszú ideig ez lesz az utolsó békés éjszakájuk, valami oknál fogva mégis kihozták magukból a maximumot.
 
8.
 
Ez elkövetkezendő egy év nagyon keményen telt a három fiatal genin számára, küldetésről küldetésre jártak. Hol csak az ő csapatuk, hol pedig másik csapatokkal karöltve kellett fiatalon megtapasztalniuk a halált. A IV. Nagy Ninja Háború mindenkire rányomta a bélyegét. Falvak tűntek el napok alatt. A nemzetek a legfiatalabb shinobiajikat is bevetették egymás ellen. Reito mindvégig apja és anyja tanításait mondogatta fejében.  Ideje jó részét kitöltötte, hogy a túlélésért kellett küzdeniük, nap nem telt el anélkül, hogy ne vívtak volna olyan csatát, ahol nem folyt vér. Végig vele volt Rin és Jamachi, akikkel nagyon kemény és ütőképes csapattá váltak. Reito nem is fizikálisan edződött meg igazán, hanem lelkileg. Sose felejtette el azt amit ott látott. Voltak olyan szituációk, amikor majdnem otthagyták a fogukat, amikor az egyetlen mentsváruk az volt, hogy hittek. Hittek abban, hogy vége lesz, hittek abban, hogy együtt átvészelik. Reito hónapokig nem látta édesanyját, apját és Nekot, akik miatt minden eddiginél jobban aggódott. De mint minden háború ez is véget ért. De ezt sem lehetne igazán békének nevezni. A nemzetek mindössze találtak egy sokkal fenyegetőbb célpontot, aki ellen összefoghatnak.
- Anya, Apa, Neko, Izuma, itthon vagyok!   -   kiáltotta hangosan, a lakásba belépve Reito. Nem kapott semmi reakciót, ezért cipőjét ledobta és elindult a lakás közepe fele. A konyhában állva az asztalon egy szinte teljesen elhervadt virágot látott.   ~   Pedig írtam Anyának, hogy ma érek haza, hol lehetnek?   ~.
Ezután felment, a hosszú távollét fáradalmait lemosva magáról egy kád fürdőt vett. A távollét alatt elszokott ettől. Furcsállta, hogy az ágyán miért van egy öltöny kikészítve. A törölközőjét a derekára csavarva állt az emeleti szobájának ablakában és csak bámult kifele. Az ablakot kinyitotta, a kellemes kora nyári szellőt érezte magám.
    ~   Ez a játszótér mindig tele szokott lenni ilyenkor, most mégis csak pár gyereket látok itt a szüleikkel. Furcsa.    ~   Dél körül járhatott és Reito felöltözni készült, amikor kopogást hallott az ablakán. Tudta, hogy csak kedves ismerősei kopogtatnak az ablakon, ezért automatikusan nyitotta ki azt.
- Rei…   -   kezdte el lágy hangon Rin, majd folytatta, látszott rajta, hogy nem találja a szavakat.   -   Vedd fel az öltönyöd, amit anyud oda készített az ágyra és gyere velem.   -
- De te honnan…?   -   Reito sejtette, hogy miért mondja ezt Rin és gyorsan magára kapta ruháját és indult csapattársa után.
Egy szót se szólva egymáshoz követte Reito Rint. Tudta, hogy a Konohai Temető van abba az irányba amerre tartanak. Mikor megérkeztek, rengeteg ember hagyta el a temetőt. A háborúban elhunyt emberek miatt gyűltek itt össze ennyien, rájuk emlékeztek meg.
A tömegben Reito kiszúrta édesanyját   ~   Ott van anya, Izuma és Neko, de hol van apa?   ~   odasietett hozzájuk.
- Rei, kicsim!   -   kezdte el anyja könnybe lábadt szemekkel, de a mondatát már csak Izuma fejezte be.
- Apa elhunyt.   -   Izuma mondata egy nyílvesszőként szúrta át Reito szívét, aki egyből apja sírjához ment Izumával.
 
9.
 
Megjárták Rin kedvenc dangó-zóját, Jamachi kedvenc grill éttermét. Egyedül Reitonak nem voltak nem voltak különös kívánságai az evést illetően. Nagyon nem is volt kedve jönni. Tegnap este Izuma rángatta el, azelőtt meg anyja fogta be egy kis főzésre, lekötve ezzel a figyelmét. Kettő hónap telt el apja halálhíre óta és látszólag Reitót viselte meg legjobban a családból.
- Nézd milyen eldugott kis hely!!!   -   mondta felcsigázott hangon Rin.
- Ez csak egy rámenes…   -   reagált teljes közönnyel Jamachi.
- Ez nem akármilyen rámenező…ez Ichiraku Rámenezője, azt mondják itt nagyon finom a rámen! Menjünk be, ki akarom próbálni!   -   erősködött Rin  -  Ugye bemegyünk Rei? -
- Nem vagyok nagy Ramenevő, de ha nagyon szeretnéd, bemehetünk.   -   felelte Reito ma elé mélyedve, a földet bámulva.
- Szervusz, Na… Oh. Ezer bocsánat, másra számítottam.   -   mondta a fehér szakácsegyenruhás Úr, aki Ichiraku volt személyesen.
- Ha zavarunk, el is mehetünk…  -  noha kicsit tiszteletlennek hangzott a modora, Reito ezt teljes komolysággal mondta és értette.
- Ne viccelj már Reiiii…  -  csitította Rin Reitot.  -  Szeretnénk kérni hármat a mai ajánlatukból, már ha van kifejezetten ajánlatuk.  -
- Olyat adok, ami minden kívánságotokat valóra váltja!  -  mondta jó kedélyűen a fehér ruhás Úr.
~   Bár úgy lenne, kétlem, hogy olyat tudnál adni, biztos azt kívánnám, hogy apa támadjon fel… De ha lenne rá mód, bármilyen áron is, de megcsinálnám... Nem akarom többet újra sírni látni a szeretteimet.   ~    Sötét gondolatok járták át Reitót, ami az utóbbi hónapokban jellemző volt rá. Apja elvesztése óta keveset látták, sokszor nem aludt otthon, nem hallgatott senkire, az első adandó alakalommal összeverekedett valakivel, ha volt rá lehetősége.
 
- Ahhj ez isteni volt, igaz Rei? Rei, figyelsz te rám?   -   Szólt Reitonak Rin.
- Igen, valóban finom volt.   -   még Reito is meglepődött mennyire jól esett neki.
- Jó estét!   -   lépett be egy kellemes hangú, szőke hajú, Reitóéknál pár évvel idősebb srác.
A fehér ruhás Úr, Rin és Jamachi tisztelettel visszaköszöntek neki, míg Reito csöndesen eszegette a leves maradékát. Ichiraku kérdés nélkül tette az ismeretlen fiatalember elé a rámenjét, aki azon nyomban neki is látott az elfogasztásának.
- Gyönyörű esténk van!   -   kezdett rá vidáman a szőke hajú srác, majd egy pár percig önfeledten és boldogan beszélgetett Ichirakuval és Reito két csapattársával. Reitót már szinte bosszantotta, hogy valaki ebben a helyzetben is ilyen vidám tud lenni.
- Fogd már be. Te mégis, hogy nevezheted gyönyörűnek az estét. Van aki elvesztette egy- vagy akár több szerettét is, az emberek rettegnek. Mindenki ebben a békének tűnő illúzióban ringatja magát és te még azt mered mondani, hogy gyönyörű az este? Mennyi, de mégis mennyi vér folyt el azért, hogy most itt ülhessünk? Hol itt a béke? Nap, mint nap azt látom most is, hogy az emberek egymást kihasználva próbálnak életben maradni, rendszeres a rablás, lopás, stb.   -   kiáltozott a szőkés fiatalemberre Reito   -   Elvesztettem atyámat, aki a példaképem volt. Tekintélyt parancsoló shinobi, aki a hazáját védve hunyt el egy értelmetlen háborúban. Iszonyatosan féltem a testvéreimet, anyámat, a barátaimat és nem tudom mit fog hozni a jövő!   -   majd hangvétele hirtelen nyugodtabbra váltott   -   Úgyhogy légy szíves, tegyél egy szívességet és gondold át mielőtt ilyeneket beszélsz.   -
- Neked legalább volt atyád és van anyád, vannak testvéreid, ők mind szeretnek téged. Én nem ismertem a szüleimet személyen, mielőtt az eszemet tudtam volna, meghaltak.   -   Reito egy pillanatra megdermedt   -   Ami a múltba történt, legyen bármilyen fájdalmas is, az segíthet neked abban, hogy a jelen hibáit kijavítsd és így büszkén magadat kihúzva tudsz a jövő felé haladni. Én is vesztettem el számomra fontos embereket, de ez nem akadályoz abban, hogy újra és újra talpra álljak. Nem is tudom, hogy tudnék a szemükbe nézni, ha nem ezt tenném. Mit gondolsz? Apád örülne, ha azt látná, hogy így állsz hozzá ehhez az egészhez? Ha azt látná, hogy a földön vagy és ahelyett, hogy felállnál, vigyáznál a szeretteidre és hozzá hasonlóan küzdenél egy szebb  jövőért inkább csak fetrengve siránkozol a múlton. Nem hiszem. Átérzem a fájdalmadat, jobban, mint gondolnád ezért inkább én kérlek meg valamire: Állj fel! Húzd ki magad! Üvölts és hozd ki magadból a maximumot, hisz csak ez számít. Tudd, hogy te mindent megtettél, de még talán annál is többet!   -   mosolygott a fiatal srác Reitóra és az öklét az irányába emelete. A kisugárzása olyan melegséget árasztott, ami Reitót is megrémítette és meghatotta.
Talán megtört a jég, az érzelmei felszínre törtek. Arcán patakokban kezdett folyni a könny, öklét szintén megemelve hozzáérintette az ismeretlen szőke srác ökléhez. Azzal a lendülettel elszaladt és a távolból csak egy szó volt hallható:
- Köszönöm!!!   -   azzal a lendülettel eltűnt az éjszakában.
- És ki fogja kifizetni a fiatal ember ételét?   -   kérdezte aggodalmasan Ichiraku.
- Majd én rendezem.   -   jelentette ki az ismeretlen srác.
Rin és Jamachi, mivel kifizették az ételt, az elsiető Reitó után indultak.
 
10.
 
- Tudtam, hogy itt foglak megtalálni!   -   nézett mérgesen Rin Reitóra.
- Akkor gondolom megint most fog jönni a lecseszés…   -   mondta teljesen kedvtelen hangon Reito közben az előtte elterülő Konohát figyelte.
- Hülye!   -   vágott vissza Rin, egy pillanatra a legszigorúbb hangját elővéve, amit egy pillanat alatt visszaváltott  -  Remélem tudsz róla, hogy nagyon önző vagy. -
- Igen tudom, ez a srác ráébresztett. Nekem kéne bíztatnom titeket és a családot is otthon. Eddig annyi aggodalom volt bennem. De nem csak most. A háború előtt is már, mikor az még csak a küszöbön állt. Titeket féltettelek, és olyan veszélyessé váltam ott. Ezt sose akartam, hogy lássa bárki is. Emlékszel, ugye?   -   Reito hangjában nem aggodalom volt, inkább félelem.
- Persze, hogy emlékszem. Mind tettünk olyat, ami minket is megrémített. Egy dolgot viszont nem kéne elfelejtened.   -   ekkor Reito kérdően Rinre nézett   -   Ezt mind azért tettük, hogy egymást megvédjük, a szeretteinket itthon és a világ bármely pontján. Én is tisztában vagyok azzal az elképzeléseddel, hogy ez egy értelmetlen háború. Nem te vagy az egyetlen, aki így vélekedett magáról a háborúról is.   -   utalt ezzel a történelemkönyveikből ismert erőszakos béketevőkre   -   Viszont ha te ez ellen tenni akarsz, akkor csak annak a srácnak tudok igazat adni és fejezd be ezt a szánalmas szenvedést. Érd el azt, hogy képes legyél tenni ellene. Érd el azt az erőt, hogy ne kelljen a szeretteidnek értelmetlenül meghalnia. És gondolkozz el azon, hogy milyen úton akarod ezt megtenni, mert ha ilyen sötétséggel a szívedben akarod ezt véghez vinni, akkor felejtsd is el, hogy ismerjük egymást. Azt a Reitót akarom látni, akivel együtt jártam Akadémiára és nem pedig azt, aki mások érzéseit félretéve helyezi előtérbe a sajátját. Világos?   -   tette fel utolsó kérdését Rin.
- Úgy lesz Rin! Köszönöm, mint mindig…   -   Reito arcára kiült a mosoly, átölelte Rint, majd leugrott a a kilátóról.
Noha soha nem fogja elfelejteni apja halálát, Reito szeretteinek köszönhetően már tudta, hogy mi a helyes út. A korábbi gondolatai, miszerint bármint megtenne… Eloszlottak.

Hoiii~!


Először hadd üdvözöljelek egy hatalmas vastapssal a Naruto Gundan Fórumos Szerepjáték oldalon!
Másodszer pedig... rövid leszek: Elfogadom!


Részletezés:

• Az előtörténeted nem csak kirobbanóan nagyra sikeredett, de mint kezdő (vagy épp nem kezdő, ki tudja ) határozottan látszik a karaktered felé irányuló érzelmi részletesség. Gondolok itt arra, hogy már a Jellem-nél leírtad, hogy egyes szituációkban hogy változik Reito viselkedése vagy testbeszéde, de ez csak egy a sok közül.
  
• Ritkán van levezetve Akadémiai Évek alatt a fára való mászás és vízen való járás, mert egy bonyolultabb dologról van szó, ám ez itt érthetően van elmagyarázva a "Sensei" által, ezzel természetesen elfogadom.
  
• Különösen tetszett, hogy a kisebb melléktörténetekre és mellékkarakterekre is hangsúlyt fektettél, akik veled együtt nevettek vagy szomorkodtak az élet megpróbáltatásain.
  
• There is a good meme at the Genin-Vizsga
  

Csak hogy bele is kössek:

• Egy "logikai" buktatót találtam benne, az pedig apád elhalálozása. Ha jól olvastam, akkor mire te odaértél, már csak a sírjánál "láttad" őt viszont? Egy kicsit morbidnak hangzik a család felől, hogy meg se vártak hogy elbúcsúzz az apádtól normálisan (vagy egy hulla asztalon, vagy a koporsójánál, vagy a temetésén), csak szimplán ellapátolták majd szóltak neked... (.-.)
  
• Ez csak egy egyéni dolog, de a szememet egy picit bántotta ez a sötétkék szín. Csak egy javaslat, hogy lehet pár faktorral világosabb színre kellene váltani, ezzel láthatóbba teszed a posztjaidat és a mesélőnek se olvad ki a szeme
  
  

Szóval...!


Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: 120

TJP: 10 (ehhez hozzá jön az ajándék technika által biztosított +3 TJP, tehát összesen 13 TJP)

Ryo: 3500


Ajándék technika, mint leendő Taijutsu-s:

Konoha Senpuu //  Levél Forgószél

A Technika célja, hogy egy erőteljes és gyors pörgőrúgással fájdalmat okozzunk ellenfelünknek, aki ráadásul valószínűleg arrébb fog repülni. Nyakatekert, de hatásos mozdulat.
Chakraszint: 110
Besorolás: D
Taijutsu Pont: +3
Szükséges Taijutsu pont: 20

Bónusz: Kapsz magad mellé még 2 db Tonfát (erős gumiból készültek), amiket felírhatsz az adatlapodra.

Arra kérlek, hogy a szabályokban feltüntetett módon készítsd el az Adatlapodat, majd annak végeztével ezen a linken >>>itt<<< keres magadnak egy mesélőt! ^^