Alagutak Otogakure alatt

Otogakure titkos aluljárói.

A bejárat előtt a mester kézjeleket hajtott végre és egy névtelen technikával kinyitotta a zárat, így vált számotokra járhatóvá ezen út.
-Amit most láttok, vagy látni fogtok, mind szigorúan titkos, szóval semmikor sem jártatok még csak a közelében se ennek a helynek.
Ezt követően leereszkedtetek az alagútba ahol fáklyák égtek és világították meg az utat. Körülbelül 100 méterenként volt kanyarodási lehetőség, amit olykor olykor igényeltetek is. Először balra, majd jobbra és ismét balra, mígnem már nem igazán tudtad követni merre is jártok. Azért, hogy ne legyen túlságosan monoton az út, újdonsült csapattársad beszélgetést próbált kezdeményezni.
-Én a bábokhoz értek, te miben vagy jó?-nézett rád a fiú szeme sarkából, hogy közben előre is lásson, nehogy hasra essen.

A fiúnak nem nagyon tetszett amit hallott. Teljesen naiv volt Kabutot illetően ám ennek köszönhető, hogy hűsége töretlen volt.
-Mester. Minden tisztelet mellet vonom most az ön döntését kérdőbe. Nem gondolja, hogy Kabuto-sama falunk vezetője, tudja, hogy mit miért csinál? S nekünk mint katonáknak nincs jogunk megkérdőjelezni, illetve felülbírálni az utasításait?- Igyekezett nem annyira szemrehányó lenni, bár ki tudja mennyire sikerült neki. Az is szemet szúrt neki, hogyha ennyire titkos helyre mennek akkor minek viszi őket el egyáltalán az oktatójuk. A tekercs titkainak megfejtéséhez minden bizonnyal nem kellenek ők. Mikor társa képességei felől érdeklődik viszonylag fer válasszal szolgál neki.
-Az alap technikákon kívül, nem ismerek semmilyen más jutsut, ám engem elsősorban stratégának képeznek. Keveset értek a csapda állításhoz, otthon mozgok a fizikában, kémiában, illetve a fegyverekkel is egész jól bánok. Minden bizonnyal képzettebb vagy mint én, de hidd el, ha összeütközésre kerülne a sor, megizzadnál ellenem.

-Na figyelj ifjú feltárom az igazságot.-felelte a mester.
-Azért megyünk oda ahova, mert valószínűleg Kabuto rejtett információt dugott el a szöveg sorai között.
-Ez nem megkérdőjelezés, sem felülbírálás, ez csak egy kisebb kitérő. Lehetséges, hogy Kabuto nem csak arra kér amit szabad szemmel is kitalálni vélhetsz.
Ennek a kis magyarázatnak a végén a társad feléd nézett, majd mosolygott egyet.
-Ha akarod én bármikor kiállok ellened, és akkor meglátjuk mit is tudsz.-nézett rád és várt, hogy felelsz-e erre valamit vagy csak hagyod tova szállni eme szavakat.
Lassacskán megérkeztetek a nemrég említett baráthoz aki a tekercset fogja kezelésbe venni. Egy átlagos ajtón mentetek be ahol egy kisebb lakás tárult a szemetek elé. Az első szobában balra és jobbra is volt egy egy szekrény amiken könyveket borított be a pór. Enyhén belátni az egyik innen nyíló szobába ahol egy ágyat lehet kivenni a sötétségből, valószínű, hogy itt éli remete életét az informátor. Jobbra lévő szobában egy asztal előtti széken szunyókált a barát aki hangos horkolással tudatta, hogy nem vett észre titeket.
-HÉJ NAFUH!!-kiáltott fel mestered.
A kiáltásra Nafuh leborult a székről amin mestered nevetett egy nagyot, majd Nafuh feltápászkodott és kómás arckifejezéssel pislogott kettőt.
-Hát te?-érdeklődött, érthetően.-És ők kik?-vetette rátok tekintetét.

-Értem. Elnézést a kételyeim miatt.- Felet mestere kioktatására. Tényleg szégyellte magát, hisz az érvek teljesen logikusak voltak, és épp Kabuto észjárására vallottak. Nem is értette ő miért nem gondolt a rejtett információk lehetőségére is. Míg agyát törte a távolból hallani vélte új társa válaszát miszerint szívesen össze mérné az erejét.
-Majd ha lesz rá időnk akkor és nem futamodok meg. Addig viszont az esetleges ellenfeleknél figyelheted meg a képességeimet.- Érkezett is az egyszerű, ám sokat tartalmazó felelet. A hobo akit keresztek épp az igazak állmák aludta, ám szerencsére segítőkész oktatója hamar felébresztette.
-Én Amikuja Oshiro vagyok.- Felelte mikor az öreg felék bökve érdeklődött. Nem volt szimpatikus számára a fickó ám remélte, hogy mestere tudja mit csinál és tényleg ért a dolgához.

A férfi megvakarta hasát, majd átvette a tekercset mit sem törődve azzal, hogy te és a másik genin bemutatkoztok éppen. Lerakta az asztalra a tekercset, majd hosszas kézpecsétek sorozata után megszólalt.
-Kai.-de nem történt semmi látható.
Ezt követően kinyitotta a tekercset és a tekercs szélén kibontakoztak a betűk kezdetleges alakjai, ahogy lassacskán rendesen kivehetővé váltak a szavak. A tekercs extra tartalma azt ecsetelte, hogy egy Mokushi nevű férfinél van egy különleges penge markolat nélkül amire Kabutonak szüksége lenne a terveihez. Összetekerte a tekercset, és vissza dobta a mesteredhez aki bólintott, majd indulásra is jelt adott.
-Remélem még találkozunk.-suttogta halkan miközben elindultatok kifelé.
Kiértetek az alagútból és sajnálattal eszméltetek rá, hogy ötletetek sincs merre kezdjétek a keresést így belevetitek magatok az erdő rejtelmeibe.

//Következő post:A Hang Országa-Erdőségek//

//Yakushi Kabuto-san-nak.  Máskülönben a 10 chakra -pontott kérném. Úgy érzem abból vagyok jelen pillanatban kissé hátrányban. //

A férfi groteszk vigyora félelemmel tölti el a megtört kunoichi szívét. Annyiszor látta már ezt tőle, annyiszor ellenkezett már vele és megszámlálhatatlanul vesztett ellene. Barna hosszú haja, melybe már ezüstös tincsek sorakoznak, veres szakálla, mely hordó méretű hasára omlik. Duzzadt és száraz ajkai, melyeknek furcsa ívét valaha nevetség tárgyává tette volna.
Mára azonban elhagyta az ereje és akarata. Szemeit a gyertya lángjaira szegezi és próbálja elhitetni magával azt a hazugságot. Ennél rosszabb nem lehet.
- Mi lenne ha ma megint vele szórakoznánk fiúk?- rekedtes és röfögő hangja visszhangot ver a cella kopár falain. Sárga és fekete fogai kivillannak mocskos szakálla alól.
- Megvesztél?- förmed rá a fiatal shinobi, aki a feladatának eleget téve, szorgalmasan ellenőrizte a láncokon lévő jegyzeteket. - Azt hallottam, hogy Yoroi-san torkát elharapta mikor hozza mert érni.
Hangos nevetésben tört ki a fiatal fiú szavain a két öreg róka. A történet amennyire igaz, annyira régen történt már, vagyis Hana pontosan így érzi, ahogyan felrémlik neki a régmúlt dacos és rendíthetetlen énje.
- Hogy ez? - kérdi megvetően a hordóhasú malac, ahogy belép a tömlöc ajtaján és zsíros kezeivel megérinti a kopott kilincset. - Valaha rá sem mertünk volna nézni, de én betörtem a kis kancát hahahaha...- a szavak mint apró kis pengék. - Na játszunk egy kicsit vele...- a zsanérok rekedtek hangját elnyomja a két férfi nevető röfögése.
Az addig a pillanatig, a szótlanul őt néző férfi nevetése válik a leghangosabbá. A kunoichi csuklóin lévő vér teljesen felcsigázta őt és remegő kézzel kapta el a lány barna hajfürtjeit.
- Megnézzük, most  meddig bírod kislány...- szavai alig voltak érthetőek az élvezettel átitatott nevetése közepette.
A gyertya fénye lassan kezdett halványulni. Minden nesz olyan távolinak és semmimondónak tűnt, egyedül maga a fájdalom volt az ami ébren tartotta fáradt tudatát.
Az ököl, ami újra lesújtott rá magához térítette egy pillanatra. Az arca sajgott és tisztán érezte, hogy a bőr felszakadt gyönyörű és mocskos arcán. A meleg érzés, ahogyan a saját vére lassan végigszántja az orcáját felizgatta őt. Halvány mosoly kúszott az arcára és bár maga sem tudta volna megmagyarázni miért, felnézett a hájzsákos shinobira. Egyenesen azokba az ocsmány szemeibe bámult.
- Te kis szuka! - hördült fel a férfi - Még élvezed is? - nyúlt lassan a háta mögé - Akkor ezt imádni fogod! - kiáltott fel diadalittasan, ahogyan a tonfa lesújtott a lány arcára és minden elsötétült körülötte.
Az az érzés annyira ismerős volt a számára. Mintha meztelenül egy kígyókkal teli verembe esett volna. Már nem csak az arca, hanem az egész feje sajgott. A szája megtelt vérrel és ahogyan kinyitotta gyönyörű szemeit a világ vörös ködén keresztül csak hófehér pikkelyeket látott maga előtt.
~ Ez... ~ szóra próbálta nyitni a száját, de szavak helyett csak vért tudott hányni. A nyelve furcsán zsibbadt, de minden olyan gyorsan változott, mint maga az események. ~ Kurono? ~ hallja a fiú nevét és tekintetét a közeledő férfira szegezi. Már csak ketten voltak a sötét cellában és egy újabb megmagyarázhatatlan érzés kezdi a hatalmába keríteni.
A lágy érintés jobban magához térítette mint egy hatalmas pofon, de a melengető érzés helyett, csak undor és félelem kezdett eluralkodni rajta. A shinobi szavai egyre tisztábban, de mégis csak halk duruzsolások a szélben.
~ Egy egyesség volt köztük? ~ uralkodik el minden érzésén a mérhetetlen düh~ Kurono - kun elárult volna? ~ néz Kabuto félelmetes szemeibe és észre sem veszi már azt a tényt, hogy tisztán hallja már a férfi hangját. ~ Itt hagyott engem megrohadni? Cserben hagyott? ~ kezei ökölbe szorulnak és lassan visszatér az élet utáni vágy azokba az apró kis szemeibe. ~ Megölöm ezt a Mirubi-t, aztán Kurono-kunt... ~ teszi fel lassan a kérdést neki Kabuto-san, a kunoichi pedig a félelem legkisebb jelét sem adva már néz farkasszemet a kígyóval. ~ ...aztán téged. Yakushi Kabuto és mindenkit aki az utamba mer állni! ~
Széles és boldog mosoly jelenik meg a nő arcán, miközben kihívóan bámul a kígyóra. Az életkedve melyről már azt hitte, hogy eltűnt az életéből, most újult erővel tőr a felszínre. A lehetőségek tárháza és a szabadság ígérete még soha nem tette ennyire boldoggá.
- Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy én mindig is egy hervadt virág voltam, mert a bennem rejlő sötétség miatt soha nem tudtam kivirágozni. - halk kuncogása akár egy ártatlan kislányé. - De tudod, ennél nagyobb ostobaságot még soha nem hallottam. - kócos már majdnem fekete fürtjei közt kivillanó vörös pupillái, akár egy rózsa szirmai- Vannak virágok melyek a sötétben szökkenek szárba és válnak gyönyörű virággá. Ha pedig el is hervadnának, elég egy apró kis fény, hogy újra virágozhassanak. -örült mosolya éppolyan zavarba ejtő mind csábító . - Most te voltál a fény Otokage. Hahaha... - láncok megcsörrennek, ahogyan örült nevetése bezengi a cella kopott falait. - Eresz el és megteszem amit kérsz...- egy pillanat alatt vált komoly hangszínre és válik fenyegetővé a magatartása is. A mosolya immáron egy elégedett és célravezető nőé. Egy olyan kunoichié, amilyen régen Hana is volt.