Haiirome Nibori

(Multi karakter: Usagi Dan)

Név: Haiirome Nibori

Ország: Füst országa

Rejtett falu: Kemurigakure no Satou

Rang: Genin

Szint: D (Genin)

Chakraszint: x (ahol x eleme a pozitív egész számoknak, és nagyobb vagy egyenlő mint 100)

Kor: 13

Nem: Férfi

Felszerelések:
- 10 db makibishi
- 2 db fuuma shuriken
- 5 db kunai
- 1 db wakazishi
- 10m dróthuzal
- 5 db füstbomba

Kinézet: Nibori egy átlagos magasságú, átlagos testalkatú, világos bőrszínű fiú. Világosbarna haját nem szokta fésülni, ezért az meglehetősen rakoncátlan, és egyébiránt igen erős és dús. Szeme színe kékeszöld, csakúgy mint édesanyjáé. Öltözékére jellemző, hogy sok szürkét hord, illetve mindig magán tart egy köpeny. Ezt még szülei nevelték belé.

Jellem: Nyugodt, igyekszik mindent racionálisan kezelni. Könnyen alakít ki barátságokat, és ezt ellenfelei jól kihasználhatják (egyelőre). Igen törvénytisztelő és becsületes, alaphelyzetben mindent ami illegális messziről elkerül.

Pénzösszeg: y (ahol y eleme a pozitív egész számoknak… sry)

Ninjutsu: alap E szintű jutsuk


Előtörténet:
- Fiú! És…egészséges!
- Hála égnek…már azt hittem…Jól vagy drágám?
- Igen…jól.
- Mi legyen a neve?
- Nibori. Haiirome Nibori.
Három elégedett ember, és egy síró kisbaba tartózkodott egy kis hálószobában. egy édesanya, Haiirome Aki, kezében az újszülött Niborit tartva; Egy büszke édesapa, Haiirome Yuudai, felesége kezét markolva, és egy holtfáradt, rögtönzött „bába”, ki a fiú keresztanyja is lesz, Kenage Sonia. Ez volt hát a Haiirome család első, és egyetlen gyermekének születésének pillanata: egy hálószobában, professzionális kezelés vagy segítség nélkül. A faluban ugyanis nem olyan könnyű megoldani az ilyesmit. A füst országában kevés az orvos és medikus, és azok is mind a fővárosban tömörülnek. Ki is jönne el ide északra, amit még a kereskedelmi utak is elkerülnek?  Egyáltalán miért is él itt bárki? Az ok ugyan az: mert ide nem jön senki. Pitiáner bűnözők, magánykereső öregek, és bujdosók. Ez alkotja a füst országának Észak-Nyugati településeinek többségét. No meg a szegények. Bár ők mindenütt ott vannak. A Haiirome család azonban nem szegény. Nem is bujdokolnak. Ők csak élnek, mintha nem egyszerű, normális emberek lenének. Talán… jobb is ha nem derül ki mit tettek előtte. Hadd legyenek csak szerethetők.

 Haiirome Aki, Nibori édesanyja
 Haiirome Yuudai, Nibori édesapja


Nibori élete átlagos, volt. Egy szokványos falusié, aki szétunja magát. A korábban említett okokból kifolyólag alig akad bárki vele egykorú, és azok sem épp a legkedvesebb, leg jólneveltebb alakok. Az egyetlen személy akivel  jól érezhette magát az az unokatestvére: Kenage Yurino. Kettejük között a korkülönbség csupán egy év volt (bár később egy évfolyamba jártak), és remekül megértették egymást. Mindkettőjük szülei, különböző okokból, már gyerekkorukban elhatározták hogy ninjákat nevelnek. Igaz, ehhez gyermekeik beleegyezését is kérték, mikor 6 évesek lettek. Felfedték nekik a lehetőségeiket és mindketten az előre kitervelt utakat választották. Azért hozzá kell tenni, a többit nagyon nem is értették, és végső döntéseiket eléggé szüleik hatására hozták meg. Ugyanakkor később visszavonhatták volna, de időközben a történetek és legendák meggyőzték őket, hogy ezt az utat kövessék. Ennek érdekében, ahogy eljött számukra az akadémiába járás ideje, mindkettejüket egy Kemurigakure no Satou-beli kollégiumba helyezték. Az elválás fájdalmas volt, de az új hely feledtette a gyerekek bánatát. Nibori mindig le volt nyűgözve a sok embertől, magas épületektől és szórakozóhelyektől. Egyetlen probléma volt csupán: ő, akár itt élt jelenleg, akár nem: falusi volt. Sok városlakónak megvolt a maga nem éppen kedveskedő hozzáállása azok felé akik nem onnan származtak. Persze, ezt főleg akkor mutatták ki, mikor egy idegen valami nem megszokottat művel, de a sztereotípia ott volt: aki faluból jön, az bűnöző vagy koldus. Nem a leg vendégszeretőbb népség, igaz? Mégis, általában nem volt probléma, ha az ember tudja hogy kell viselkedni. Általában…  De Niboriék még az első évükben, azaz 9 (Nibori) és 8 (Yurino) éves korukban szerencsések voltak egy kellemetlen helyzethez:
Az iskola végeztével Nibori és Yurino  elhatározták, hogy meglátogatják a város „szoborterét”. Eddigre már fejből tudták az útvonalat, hát magabiztosan el is indultak arra. Ez a magabiztosság alapvetően egy kulcs volt ahhoz, hogy ne nézzék őket idegeneknek. Nem sietnek, kellemes tempóban gyalogolnak, ezzel is otthonosságukat sugallva. Mindketten nagyon ügyeltek rá, hogy mindenben teljesen átlagosnak tűnjenek, nehogy kivívják valaki nemtetszését. Csakhogy ez nem működik azokkal, akik tudják hogy ez álca, és rosszat akarnak nekik. De miért is akarna bárki is?
- Hé, ti! Hova a fészkes fenébe mentek? Kotródjatok már haza erőszakfalvába!
A két gyerek meglepve fordult hátra, ahol 4 (számukra) ijesztő szempár meredt rájuk. Egyből felismerték őket: mind néhány évvel idősebbek voltak, híresek felesleges agressziójukról a fiatalabbak felé.
- Azért mert a bérgyilkos szüleitek számára nem építettek iskolát, és ide kell járnotok, ez nem jelenti azt hogy bármit csinálhattok a városunkban. Lehet több pénzetek van, de a mi pénzünk legalább tisztességes.!
A gyanúsítások mellbevágták a két gyereket. Ugyan tapasztalták már, hogy az idegeneket kételyekkel kezelik, ez a fajta nyílt vádolás túlment azon határon amit Nibori megtűrt.
- A mi szüleink is tisztességesen szereztek pénzt!
- A bérgyilkosság mióta tisztességes pénzszerzés?  - nevetett a banda
- A szüleink nem bérgyilkosok! És…nincs is sok pénzünk! – lépett fel Yurino is
- Igen! A mi szüleink is ugyan úgy becsületesen dolgoznak mint bárki más!
-Téves! A mi szüleink a városban, kulturált munkahelyen dolgoznak. A tieitek bárhol, csak hadd öljenek meg valakit! Fogadjunk nektek azért is nincs annyi pénzetek, mert apád csak élvezetből öl, nem is pénzért! – mutatott az egyik fiú Yurinora.
Nibori összeszorította a kezét. Valamit nagyon vissza akart szólni, de a tudástára nem rendelkezett elég széles ismeretekkel egy ilyen helyzetre. A fiú ugyanis roppantmód védve volt bárminemű illegális befolyástól és kifejezéstől is. Minden tudását, amit e téren szerzett, osztálytársai kósza megjegyzéseiből gyűjtögetett össze, java részének jelentéséről sem tudva. Így eshetett hát, hogy a következőképp válaszolt:
- Ha a mi szüleink, csak azért mert faluban élnek, bérgyilkosok, akkor, akkor…  Akkor a ti szüleitek biztos mind utcanők! –
- Mit mondasz? – már nem nevettek – Azt mondtad az anyáink k****k?
Nibori nem értette az utolsó szót, de biztos volt benne valamit félreértenek.
- Nem, utcanők!
A banda tagjai hüledezve néztek egymásra és a gyerekre.
- Ez azt mondta!
-Ez tényleg azt mondta, besz***s!
- Hogy van képe…?
Végül az aki a leginkább kimagaslott közülük megragadta Niborit a gallérjánál fogva, és a falhoz szorította.
- Magadra vess. ha sz**rá verünk. Nem mi hívtuk az anyádat k****nak!
Ezzel megadta az elő ütést. A többiek láthatóan csak erre vártak, most mind elkezdtek szegény Nibori lefogásával és ütlegelésével. Egy megpróbálta a lányt is lefogni, ám ő fürgén elmenekült, miközben hajtogatta:
- Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom!
Yurino okos volt, az esetet jelentette a legközelebbi rendőrnek, akivel gyorsan visszasietett a helyszínre. Valaki a 4 fiú közül eddigre már kiszúrhatta, ezért ők elmenekültek csupán a kótyagosra vert Niborit hagyva hátra. A fiú arcán egy csúnya kunai-ejtette vágás is hátra maradt, mely a későbbiekben is ott csúnyította arcát. Szép kezdés...
 


Ez az eset több téren is elgondolkoztatta a fiút: egyrészt, hogy a sztereotípiák hülyeségek, és ő nem fog ez alapján ítélkezni.
Másrészt, mi van ha szülei tényleg… ezt a gondolatmenetet igyekezett nem továbbgondolni, de később újra és újra előtört benne.
Harmadrészt, jobb elkerülni az ehhez hasonló helyzeteket, és nem mondani olyanokat amiknek nem biztos a jelentésében.


A hátralévő évek több-kevesebb nyugalomban teltek. A fiú szerzett egy új barátot Hitokage Jin formájában. És sikeresen elkerült minden felesleges agressziót. A hosszú idők, amiket szüleitől távol kellett töltenie, bár szívét megkeményítették, és önállósították, ugyanakkor létrehoztak egy hiányérzetet is a fiú lelkében. Éppen ezért, a genin vizsga előtti egy hónapot úgy döntött otthon tölti. Ez rengeteg papírmunkával és engedélykéréssel járt, de Nibori végül sikerrel járt: utolsó hónapját a felmérés előtt otthon tölthette. Unokatestvére állította, hogy ő nem igényli, ezért ő a városban maradt, amit a fiú igen sajnált. A hazaút problémamentesen ment, egy csoporttal tartott, akik hasonló irányba mentek, és biztonságosan haza is ért. Mikor megérkezett szülőfalujába, hirtelen olyan könnyedség töltötte el, amit rég érzett a városban: most teljesen otthon volt. Légies léptekkel lebegett hazafelé, dúdolgatva, jól ismerve az utat. Ám mikor befordult kis utcájukba, nagy meglepetéssel látta ahogy egy teljesen feketébe öltözött férfi a Haiirome-rezidenciába sétál be. Alaposan körülnézett, tartózkodik-e bárki más az utcán, majd a házhoz lopódzkodott. Bentről nagyon halkan beszélgetést szűrődött ki. Mivel jól ismerte a lakást, gyorsan végiggondolta honnan halhatna a legtöbbet, és hamarosan az udvaron találta magát. A nappali ablaka ugyanis pont ide nézett. Az ablakpárkány alá bebújva, fülét a végsőkig hegyezve hallgatózott, és sikerrel járt!
- Főnök, csak még öt évet kérünk! Mindannyian készek leszünk addigra! – Hallotta apja esdeklő hangját
- Két feltétellel engedélyeztem számotokra ezt az egész „békés életet”! Az elsőt teljesítettétek, ezt már megbeszéltük. De mi a helyzet a másodikkal? Nemcsak hogy elbuktátok, de még haladékot is követeltek? Nevetséges! – ez egy teljesen idegen hang volt Nibori számára, de a hangneme mély és tiszteletet parancsoló volt.
- Csak ez az öt év, és még valakit beszerzünk! – ezúttal Aki szólalt fel
- Sajnálom, a válaszom nem! Kezdjék meg amit meg kell.
Ez után még hallható volt ahogy valaki kisétál, és becsapja az ajtót. Nibori döbbenten ült az ablak alatt. Ha ez azt jelenti, amit gondolt… Ha az alak aki besétált egy bűnbanda feje volt… A gondolatok össze-vissza kavarogtak fejében. Hátha félreértette! De ha mégsem? Mi volt az hogy még valakit beszereznek? Egyáltalán megbízhat a saját szüleiben? Egy öt perc ücsörgés után elhatározta, óvatosan kideríti az ügyet. Visszamászott az utcára, és illedelmesen kopogott az ajtón.
- Ki az? – Hallotta apja hangját
- Én vagyok az, Nibori! – kiáltotta vissza a leg felhőtlenebb hangon amit produkálni tudott.
Léptek, majd:
- Drága fiam! – Yuudai fia nyakába borult, és hamarosan Aki is csatlakozott.
- Édesem!
A hallottak ellenére, a fiú érezte, hogy szüksége volt erre az ölelésre. Hogy igenis hiányoztak szülei. és hogy igenis kell a családja.
- Örülök hogy látlak titeket! Úgy alakult, hogy a vizsgákig most már veletek maradhatok! – mosolygott Nibori
Aki lassan mindenkit a nappaliba terelt, ahol mindenki kényelmesen elhelyezkedett. Nibori rá akart kérdezni valahogy a beszélgetésre, de nehezen jöttek a szavak. mégis, egy óra csevegés után megkérdezte:
- Tényleg, mikor megjöttem, valami fekete csuhás férfi épp kijött a házból. Ő ki volt?
A két szülő megmerevedett.
- Hát…
-Tudod...
hebegtek-habogtak. Ezzel beigazolódott Nibori gyanúja. Egy másodpercig mérlegelte magában, ám végül kitört belőle a kérdés:
- Ti…tagjai vagytok egy bűnszervezetnek?
A két érintett elsápadt. Újra habogni kezdtek, és a fiuk érezte, ahogy a szíve összetörik. Ám ugyanebben a pillanatban hirtelen leesett neki: amit most csinált, az felelőtlenség volt. Ha szülei tényleg azok, mint akiknek most már hiszi őket, akkor hamar célszemélyévé vállhat a csoportnak melynek tagjai. Ezt el akarta kerülni, és egyetlen módot látott erre: ha elvicceli a szituációt.
- Haha, csak szórakozok! Ne vegyétek már ilyen komolyan. Megértem ha nem akarjátok elmondani ki az ügyfeletek! – mosolygott rájuk
- Te és a humorod – rázta a fejét apja megkönnyebbülve
- Egy pillanatra én magam is azt hittem az vagyok! - nevetett fel anyja is
- Más téma: hogyhogy ti ninjának akartatok nevelni engem? - terelte el a témát a fiú
- Oh tudod, egyszer egy shinobi mentette meg az életem. Azon a napon elhatároztam: én is meg akarom menteni mások életét. De én túl gyenge voltam. Azonban mikor láttuk te milyen egészséges és erős vagy, azonnal tudtam: neked kell hősnek lenned, nem nekem. És ahogy kialakult a lelked, látszott: tökéletes embermentő leszel! – mosolygott Aki.
Nibori büszkén kihúzta a mellét, mint aki nem gondolja, hogy amit anyja mondott, az szemen szedett hazugság… A család végül még órákon át beszélt, főleg nemfontos témákról, mielőtt mindenki elment aludni. Nibori azonban ekkor már sejtette, hogy nem fogja itt tölteni az egész hónapot. Másnap a fiú egész végig szüleit figyelte. Hétfő volt, és jól emlékezett ilyenkor szülei merre jártak be dolgozni. Ez alkalommal azonban követte is őket. Sarokról sarokra rejtőzött, és hamarosan láthatta, hogy szülei bizony nem arra mennek mint régen. Letelt a „békés élet”. A pár a faluhatár széléhez ment, ahol egy kő arrébb mozgatásával, egy titkos lejárón eltűntek. Nibori pedig mindent látott. Hazament és villámgyorsan megírt egy búcsúzólevelet, hogy mégis vissza kell mennie. Ám mielőtt befejezte volna, megállt. Hirtelen ne lett volna szükség a szüleire? Nem, nem erről volt szó. De félt. Félt, mert nem tudta egy oldalon állnak-e. Hogy, ha kitudódik, hogy ő mindent hallott, utána hogy viszonyulnának hozzá? Biztos nem úgy mint most. És végül egy elhatározásra jutott: kihasználja amíg nem áll gyanú alatt. Addig is, szüksége van a szülei szeretetére. Ezért hát befejezte, majd elrejtette a levelet, hogyha később gyorsan akarna távozni, és nekiállt készülni a vizsgára. A menekülésre végül nem volt szükség, és az egész hónapot otthon töltötte. Végig követte szüleit a munkahelyükre, és megállapíthatta, hogy azok nem mennek többé a falumenti rejtekhelyre, hanem visszatértek a fogadóba dolgozni, ahogy eddig is tették. Ez kissé megnyugtatta. Végül egy nappal a nagy esemény előtt, egy csoport falusival visszatért a fővárosba, ahol ráébredt: most már itt is otthon van. Sőt, talán most már itt van igazán otthon…


A kollégiumban barátai, Yurino és Jin üdvözölték, és attól már nem aggódott, hogy ők is bűnbanda-tagok lennének. A szüleivel kapcsolatos problémáit azonban nem merte elmondani nekik. Igazából ő maga sem tudott jól reagálni rá, és a vizsga amúgy is fontosabbnak tűnt. Néhány óra beszélgetés és ismétlés után végre lefeküdtek, hogy másnap reggel mehessenek vizsgázni. A következő nap, ahogy eredetileg is tervbe volt, elkezdődött: délelőtt az elméleti rész, délután pedig a gyakorlati rész. Nibori határozottan jól teljesített a történelemmel kapcsolatos feladatokban, de a matekozást és a harcelemzést több helyen is érezte hogy elrontotta. Éppen ezért különösen aggódott a gyakorlat miatt. A feladata a shunsin, a bunshin és a kawarimi no jutsu egymás utáni helyes végrehajtása volt, amit végül sikeresen teljesített, bár az egyik klónja hajritkulásban szenvedett. A nap végén, 6 órakor akik átmentek a vizsgán, megkapták homlokvédőiket, illetve kiosztották a csapatokat. Nibori és Yurino egy csapatba, a 21-esbe, került. A csapat harmadik tagját Nakajima Okiminek hívták, ám ő valamiért nem jelent meg ez estén. Yurino lett megbízva, hogy adja majd át a homlokvédőjét.  A csapatvezető egy Jounin, Tochikura Shigehiko lett. Az idős férfi egy praktikus, kapucnis bőr köpenyt viselt, bőr ninja csizmákkal, és néhány fém védő résszel. A legfeltűnőbb mégis vérvörös katanája volt, melyet folyamatosan kezei közt szorongatott. Haja hátrafésülve, szakálla és bajsza alaposan gondozva volt, láthatóan figyelt önmagára. Érdekes volt azt is látni, hogy a többi mesterrel ellentétben ő nem szivarozott. A férfi a csoportjához lépett, meghajolt, majd bemutatkozott:
- Tochikura Shigehiko vagyok, ahogy azt már tudjátok.
A két csoporttag meghajolt, ám mielőtt bemutatkozhattak volna, vezetőjük szavukba vágott:
- Rendes megbeszélést holnap tartunk, ugyanitt 11 órakor. Most csak annyi a dolgotok, hogy hazamentek és kipihenitek magatokat a vizsgák után. Remélem sikerülni fog. – biccentett, majd köszönés nélkül sarkon fordult és elment. Mindezt minden fajta emóció nélkül, úgy, hogy az átadás végig tartott.
Nibori és Yurino minden tőlük telhetőt megtett, hogy teljesítsék a senseiük által kiosztott feladatukat, és végül sikerrel jártak: Másnap kipihenten és izgatottan gyűltek a főtérre, hogy elkezdhessék Genin életüket… ( folytatás az első kaland lesz majd)


 Tochikura Shigehiko
//Edit: kiszíneztem a beszélt szövegeket...szerintem így átláthatóbb...//