Sakurai Benjiro

Név: Sakurai Benjiro
Ország: Víz országa
Vallás: Szerzetes (Víz Templomának vándorló tanítványa)
Rang: Vándorszerzetes / Souryo
Szint: D
Kor: 15
Chakraszint: 110
Nem: Férfi (Fiú)
Felszerelések:
Vállpántos hátitáska, melyben:
- Elsősegély készlet: 1db
- Chakra tekercs: 2db
- Írófelszerelés
- Hálózsák
- Váltóruha
- Tanto

Kinézet: Középmagas termet jó fizikummal, noha kamasz létére még igencsak nem hagyta abba a növekedést. Haja sötétbarna, melyet egyedül felül hagyja meg, hosszan, felfogva viseli. Szemei jégkéken csillannak, erősen elütve kreol bőrétől. Ritkán sötétkék felső öltözetében fellelhető, melynek kapucniját szőr keretezi. De általában egyszerű vékony kék szerzetesi ruhát visel.

Jellem: Komikus, kissé gyanakvó és ügyetlen fiú, aki ráadásul még kellően éretlen, hogy eldöntse, mit szeretne az életével a jövőben kezdeni. Sosem filozofálgatott azon, hogy ő vajon igazán mihez kezdene, leginkább a hit tanait követi és igyekszik elsajátítani azokat.  Azonban a sutasága talán könnyedén megtéveszthet másokat, hisz tudásszomja kiolthatatlan, folyton figyel. Alapvetően okos, kreatív és egyedi ötletei vannak, amik rendszeresen kisegítik a bajból, jól tervez, és kitartó. Komikus viselkedése és a többi tulajdonsága azonban kellően összetetté teszik őt ahhoz, hogy könnyen kiismerjék. Tisztelettudó másokkal és nem is szívesen nyílik meg magáról útjai során, noha bohókás viselkedése olykor mégis enged betekintést nyerni  az életébe.  
Pénzösszeg: 4000 Ryo
Technikák:
- alap technikák
- Vízen, Függőleges terepen való megmaradás

Előtörténet:
15 évvel ezelőtt egy esős napon egy kumogakurei terhes lány rohant végig az erdőben. Sérült volt és vérnyomokat hagyott maga után. Üldözői feltételezhetően útonállók lehettek. A lány, hogy lerázza őket, egy barlangban bújt meg, de miután a nyomokat követve hamar beérték, beljebb menekült, nem számítva arra, hogy a barlang másik kijáratánál egy apró, nem annyira számottevő létszámú kolostorba botlik. A nagy dörömbölésre beengedtgék a kapun, ahol segitséget kért az ott élőktől. A szerzetesek elbújtatták a már erősen vérző nőt, az útonállókat pedig elküldték. A nő napokkal később hosszas vajúdás után megszülte gyermekét, majd alighogy a karjába vette a fiút, meghalt. Apjáról sosem tudtak semmit, később is csak találgatásokba bocsátkoztak, “biztosan víz országából való.”
A fiút végül a kis kolostorban nevelték fel. Hamar megtanulta, mit jelent önzetlen életet élni harmóniában a természettel, az őket körülvevő világgal, valamint a szellemvilággal. Sosem titkolták el születésének körülményeit előle és igyekeztek a legnagyobb szeretetben és bölcsességben felnevelni. A fiú fogékony volt a vallásokra, a lapokra vésett tudományokra és a tanokra. Öt évesen már folyékonyan olvasott, hisz legtöbb idejét a kolostorban mindenki könyvek között töltötte olvasással, sokszor könyvírással, másolásokkal. De az sem ártott, ha a szertartásokon fel tudta olvasni a szövegeket. Ugyanakkor nem veszett ki belőle az ártatlan kisgyermeki báj, miközben számtalanszor követett el csínyeket, mint például takarodó után kilopózott a könyvtárba olvasni vagy elcsent még egy tojást a tyúkólból, mert még éhes volt.
Hat éves korára számára teljesen természetes és egyértelmű volt, hogy belőle is egy a hit tanait terjesztő és gyakorló személy váljon, ám nem a kolostor falain belül. A Víz templomában többre viszi, mondták. Nem kis izgalommal várta hát a további tanulást, hisz amit addig legfeljebb csak olvashatott, de még igazán meg nem érthetett, azt talán most nem csak testközelből tapasztalhatta meg, de el is sajátíthatta a szerzetes ninja lét alapjait.
A napjai változatosan teltek, hol lelkesen vetette bele magát a tanulásba, hol úgy kellett unszolnia magát, hogy felkeljen az ágyból. Bár azért biztosan szigorú büntetés is járt volna…
Az első négy éve mint a legtöbb diákélet tanulással és jó sok testnevelés órával telt. Aztán ha már tudta az alapokat, akkor jöhettek a jutsuk elméletbeni tanulásai. Utána a gyakorlati alkalmazás, párhuzamosan egy kis ügyességi gyakorlatozással, mint a „Hogyan dobjunk shurikent a céltábla közepére” című anyag. Nem volt nehéz megérteni a shinobi lét hasonlóságait, ahogy a ninjalét különbözőségeit. Hisz nekik nem az erőfitogtatás és a védelem volt elsősorban a cél, hanem a béke és a szellemvilág szolgálata.

Egyszer eképp írta le egy napját a feljegyzései közé: “Mi sem lehetne pompásabb, mint a jóízű ébredés után rádöbbenni arra, mennyire is unalmas nap fog rám várni négy itt töltött év után. Ki vágyik fél napokat eltölteni a könyvtárban holmi tekercseket tanulmányozva? Bár ha azt nézzük, hogy amikor ide kerültem, azt gondoltam, ha egy ilyenhez jutok, máris megtanulom a különféle technikákat…. Én naiv.  Aztán jött a feketeleves, hogy nem elég csak átolvasni, el is kell sajátítani. Így le kellett mondanom arról, hogy könnyűszerrel is lehet tanulni. Na de nem mintha én olyan könnyen feladnám.”

Aztán mikor már elég jól tudta az anyagot és a gyakorlatban is eljutott a végére, vizsgát kellett tennie. Alig várta már, hogy minden tudással és buzgalommal felvértezve a saját útjára lépjen, hisz számára ezen kívül egy lehetőség volt adott, visszatérni a kolostorba és leélni ott egy életet. Visszatérve a vizsgára, nem volt nehéz. A megannyi matematikai feladat, amelyet annyit tanították mind a kolostorban, mind később, nem volt kihívás a számára, ahogy a többi elméleti kérdés sem. Hisz amióta csak olvasni tudott, falta a könyveket és a tudást, ha pedig amolyan ház körüli teendőkben kellett segítenie, nem kellett nagyrészt kivennie sohasem a részét számottevően belőle a közösségben.
A gyakorlati vizsgája már összetettebb volt. Egy klónt kellett magából csinálnia, és lemásolni a vizsgáztatót. Persze viccből az egyik korábbi oktatót is lemásolta, amin a vizsgabiztos csak mosolygott. Utána volt egy gyakorlati bemutató is, hogy mennyire sikerült ügyesen elsajátítania a tanulmányokat és gyakorlatban alkalmaznia a felszabadított energiákat. És mivel minden jól alakult, hát megkapta az oklevelet, ezzel hivatalosan is Souryová avatták. Tizenkét évesen pedig még nem érezte késznek magát arra, hogy a saját külön útját járja, így a Víz templománál maradt és igyekezett segíteni a fiatalokat, az oktatókat és minél jobban belemélyedt a tudományokba, a tanok olvasásába és szerette volna megérteni a világ komplex működését, mielőtt még kiteszi a lábát egyedül. Számtalan alkalommal igyekezett segíteni a helybélieknek akár házépítésnél vagy valami megjavításánál, hisz tudta, hogy minél több gyakorlati tapasztalatra tesz szert, annál talpraesettebb lesz az életben. Végül aztán már ő maga érezte úgy, hogy diáknak túl idős és túl sokat tud, de ahhoz túl keveset, hogy más feladatokat ellásson. Elszánta hát magát arra, hogy bizony végre a saját életét élje és hasznosítsa a megannyi tapasztalatát, amit magára vett.

Az indulásra való rászánásról eképp vélekedett a feljegyzésében: "Az utolsó napokban már inkább csak a lazításé volt a főszerep. Rengeteg meditációs órát töltöttem el, de az edzések megritkultak. Nem zsigereltek ki, nem cserepesedett ki a tenyerem és még sorolhatnám. Valóságos felüdülés volt ez minden egyes porcikámnak.
Kivéve aznap este, amit a családnál töltöttem el. Telerakott vödröket kellett cipelnem, mert valami kutat akartak építeni. Egész nap hordtam a törmeléket, téglát, meg mindent ami kellett az összetákoláshoz. Cserébe este kidőlhettem. Békésen aludtam is volna, ha nem hallok zajt odakintről. Valami eltörött. Nagyon jól tudom már milyen az, ha egy cserép összetörik, számos hasonló zajhoz volt szerencsém a nap folyamán. De emellett léptek zaját is hallottam. Nem, ez nem macska lesz. Álmosan, de azonnal kapcsolva keltem fel, hogy megnézzem mi az. Egy lányt csíptem el, ahogy épp néhány mérges helybélitől igyekszik megbújni. Nem hagytam, hogy egérutat nyerjen, a tantoval az övemre felcsatolva rögtön akcióba lendültem. Persze, majd szabadon garázdálkodhat hogy felébresztett. Az háziak bizonytalan, álmos kérdését elütöttem egy "nem történt semmi" szöveggel, majd a többi jóembert kellett szép szóval jobb belátásra bírni. Oké, helyzet hárítva. Nem voltam kellően vidám, hogy felébresztettek és a nyakamba szabadítottak egy feldühödött bandát. De nem volt szívem kiadni nekik, legyen bárki is ő. Ha már felébresztett, nem volt más választásom, mint valamit kezdeni magammal vagy épp vele. Visszaaludni a legutolsó esélyét is elvesztettem, teljesen kiment az álom a szememből. Fent a tetőtérben tákolt helyiségbe invitáltam a lányt is, ahol a tüzet meggyújtottam. Most már volt lehetőségem jobban is szemügyre venni. Mit ne mondjak, ennél feltűnőbb megjelenéssel még ninját nem láttam. Az biztos, hogy egy átlagos férfi figyelmét könnyen elterelné, élénk türkiz, vagy tudom is én milyen haj - a tűz fényénél nem igazán tudtam kivenni -, dús, szinte ringó keblek. Nahát, milyen könnyen magára tudja vonzani az ember tekintetét! Akár nézhetném orrvérzésig is. De úriember maradtam, próbáltam a tekintetét elkapni. Beszélgetni kezdtünk, ki ő, honnét jött, mi volt ez az egész, aminek a részese lettem? Meglepően jól eltelt az idő. Magamról nem igazán sok mindent osztottam meg. De igyekeztem jó házigazda lenni, ha már itt maradt. Elküldhettem volna, de engem a nagy szívem fog a sírba vinni egyszer. Kellemes társaság volt legalább, azt mindenképpen elmondhatom róla.  Annyit sikerült beszélgetnünk, hogy felkeltette a kíváncsiságom a világ iránt. Hisz ő megannyi helyen járt, megannyi szép tájról mesélt, én pedig elhatároztam, hogy jómagam is látni szeretném."