Házi kifőzde

Shikaku Csüt. Ápr. 08 2010, 14:35

Egy öreg asszony a tulaja az egyik csendesebb, lakószint alsó rétegében található régies kifőzdének, ami mindenféle házi ételt árul, már hosszú évtizedek óta. A helyet rossz fekvése és a lassú kiszolgálás ellenére rendesen látogatják a remek házi főzt miatt.

**Yagato Tendo** Csüt. Ápr. 08 2010, 18:04

//Shizune//

Egy átlagos nap virradt rám. Mikor kimásztam az ágyból Furiko már nyöszögetett, hogy menjek ki vele valahova. Mivel egyenlőre nem volt jobb dolgom, így követtem. Egyenesen a konyhába vitt, majd felugrott az asztalra és egy cetlit tolt elém. "Vajon mi állhat rajta??" - gondoltam el rajta, majd elolvastam. Gyere a kifőzde Furiko-val együtt. Mivel elkellett mennem ezért egyedül kell oda menned. A teraszos utcákon egyenesen levelé vedd az irányt és odatalálsz. Ki Ui: nem lopj oda fele!!
"Szóval Ki akar velem találkozni. Vajon miért?" Miután elolvastam a cetlit, amit Ki hagyott itt, felmentem a szobámba, összeszedtem a cuccomat, majd elindultam a megadott helyre. Végig azon gondolkodtam, hogy mit akarhat tőlem. Végig sétálok a teraszos negyeden, majd egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Furiko lemaradt. Na most mit csináljak? Visszafordultam megkeresni és egy gyümölcsös standnál megtaláltam. Épp ki "kunyerálnit" egy almát mire odaértem. Furikor odajött hozzám, majd lökdöste a kezem, hogy vegyem el. El is vettem tőle, majd visszaadtam a tulajdonosának és elnézést kértem tőle, hogy a kutyám ilyet csinált.
- Nem megmondtam, hogy mostmár nem kell többet kunyerálni meg lopni ételt ahoz, hogy életben maradjunk? Világosítottam fel Furiko-t majd elindultunk a kifőzde felé. Út közben azon gondolkodtam, hogy milyen lesz a shinobi élet. Milyen küldetések fogok kapni, milyen lesz új Jutsu-t tanulni? Vajon megkell-e majd ölnöm valakit? Ezen a gondolaton elég sokat töprengtem. Megölni valakit? Ez nekem nem fog menni, de muszály lesz ölnöm, ha kell, mivel csak akkor lehetek igazi shinobi. A sok gondolkodás közepette meg is érkeztem a kijelölt helyre. Benyitottam, köszöntem, majd egy ismerős alakra lettem figyelmes a pultnál. Oda mentem hozzá és nolám Ki volt az.
-Szia Ki-Sensei. Miért hivattál ide? Még a válaszra várok, addig kértem egy tál vizet Furiko-nak, mert biztos szomjas lehet a hosszú út után.

Shikaku Pént. Ápr. 09 2010, 16:21

Amikor megérkeztél, Ki már javában benne volt a táljában. Alig felnézve máris tartotta fel a karját még két tálért, majd amikor a nénike a pult mögül kirakta a két gőzölgő tálat elétek, odahúzott neked egy széket. Kértél egy kis vizet Furikonak, mire egy nagyobb adagnyi levest lenyelve Ki megszólalt.
-Baa-chi. Lesz egy kis maradékunk a kutyának? - Azzal evet is tovább, és amikor a nénike kihalászott a főzőpult mellől egy ládából egy tálnyi maradékot, ő már minden szünet nélkül váltott a második táljára. Láthatólag nem akart sok időt tölteni az evéssel. Furiko vidáman nekilátott a számára kirakott tállal a pult szélén, ti meg az eső beszűrődő csöndjében ettetek. Ki korábban végzett, és nagyokat sóhajtozva dőlt a falnak. Egy ideig csak nézett rád, majd tessék-lássék visszacsatolta az arcára a légzőkészüléket. Amikor végeztél, eltolta előled a tálat, és eléd rakott egy övtáskát. A táskában 5 shuriken, 5 kunai, 10 senbon és 10 robbanó jegyzet volt. [A felírt felszerelésed.]
-Ez a tied. A küldetésen szükséged lesz rá. Ja és még valami. Erre szükséged lehet. - Azzal előhúzott egy kis tekercset. Kigurította eléd, így láthatóvá vált a benne levő tekercsírás, amire rápöccintve előpukkant egy légzőkészülék. -Mivel jó hosszú utunk lesz, javaslom szokasd magad a tudathoz, hogy használnod kell majd. A másik probléma meg Furikoval lesz, de azt szerintem hamar orvosolni fogjuk. Ha kész vagy, indulunk. - Azzal felállt, és kinézett a fronton, néha visszapillantva, hogyan is álltok. Idő közben Furiko is befejezte a saját adagját.

//Pár megjegyzés: nem akarok nyelvtanár lenni, de kétszer is ellenőrizz, mielőtt posztolsz, hogy ne nagyon forduljanak elő afféle szarvashibák, amik a kezdőben voltak. Nem is ragaszkodom a hosszas posztokhoz, tehát inkább legyen megfelelően átgondolt karakterjáték, mint kisregény, illetve legyünk rendszeresek. Nem kell napi szinten írni, főleg ha nem a te stílusod, de maximum heti egy fordulót tartsunk be.
Részedről bármi kérés, preferencia?//

**Yagato Tendo** Szomb. Ápr. 10 2010, 12:11

Mikor megérkeztem, Ki-Sensei már nagyban evett. Oda mentem hozzá és megkérdeztem tőle, hogy miért hivatott. Közben kértem egy tál vizet Furiko-nak. Majd én is kaptam egy adag levest. Nekiláttam, majd Ki kért egy kis maradékot Furiko-nak is, akit rögtön nekilátott. "De jó sorsa van ennek a kutyának. Örülök, hogy összehozott vele a sors." Miután befejeztem az evést, a Sensei adott nekem egy övtáskát amiben a következő dolgok voltak: 5 shuriken, 5 kunai, 10 senbon és 10 robbanó jegyzet. Majd mondta, hogy erre szükségem lesz a küldetés során. Ezek után egy tekercset is elővett, majd megidézett belőle egy légzőkészüléket a számomra. Elvettem, majd fel is tettem, hogy szokjam ezt az izét.
A másik probléma meg Furikoval lesz, de azt szerintem hamar orvosolni fogjuk. Ha kész vagy, indulunk. - mondta Ki.
- Miért, mi baj van Furiko-val?- kérdezem. Majd felállok és kimegyek a kifőzdéből, persze Furikot is hívtam. Majd egy kis időt várva megkérdezem a Sensei-t.
- Milyen küldetésre megyünk? Nehéz lesz? Még a válaszokat várom, lehajolok megsimogatni Furiko-t.

//Igyekszem orvosolni a nyelvtani hibákat is. Én tudok napi szinten is postolni ha neked is jó. Ami a terjedelmet illeti: felőlem rendben. Akkor megpróbálok nem olyan hosszú és nem is olyan rövid postokat írni. Meg ügyelni a kreatív játékra. ^^//

Shikaku Vas. Ápr. 11 2010, 09:13

-Nehéz lesz. - Mondja Ki, azzal elnindul, és int neked, hogy kövesd. Az utcákon és teraszokon láthatólag cél nélkül járkáltok, azonban egyszer, már vagy tizenöt percnyi séta után észreveszed, hogy valaki nyíltan visszatekint rátok, majd amint Ki mozdulatai megfagynak, az illető vágtára fogja a menetet. Ki begyorsít, és sürget titeket is. Az utatok a legalsó szintekhez vezet, ahol már rég nem tudod, hogy Ki hogyan követi az embereteket, hiszen - valószínűleg miattatok, nem képes követni teljes sebességgel. Furiko furcsán viselkedik, és alig figyel arra, amerre ti mentek. Az egész út egy órán át tart, megerőltető, folyton megbúvásra kényszerítő kanyarokba, leskelődésre, mászásra és megerőltető sprintekbe kényszerültök, hogy tarthassátok az iramot az ismeretlennel, akit már rég nem láttatok. Ezalatt az egy óra alatt Furiko sokkal jobban teljesít, mint te, őt sokkal kevésbé viseli meg a futás és a kisebb helyek, és őt te cipeled, amikor másztok.
Az egy órányi út végén kiérkeztek Amegakure határaihoz. A város szélén vagytok, a nagy folyó partján. Ki megáll, és megpaskolja a hátadat.
-Nem is volt rossz, kölyök. Jól haladsz. Na oldd csak le azt! -Azzal leül melléd a betonfal szélére. A folyamatos esőben, amiben idáig is rohantatok, egy idő után elvesztetted a légzőkészülék furcsa érzését, viszont most, ahogy leoldottad a készülék elejét, ahogyan ő mutatta, rájöttél miért is kell tényleg, hogy hozzászokj ehhez a kis csodához. Amint lenyitottad a kis szűrőt, a hideg, nyirkos, esős levegő betört a szádba, a szájpadlásodig azonnal kiszárítva azt, és egyszerre, fájdalmasan behatolt az orrüregedig. Ha nem lett volna a készülék, talán már az első negyedóra után kifulladtál volna. -Ebben a nyirkos időben, amikor folyamatosan alacsony a páratartalom a levegőben az esőzések miatt, fontos, hogy sokáig bírjuk. Nem mellesleg, a víz alá is egy egyszerű kiegészítéssel eljuthatunk vele. - A kimondottakkal együtt felállt újra, visszakapcsolta a szűrőjét, és egy kellemesebb tempóban elindult. -A feladatunk első része a városból való kiéréssel véget ért. Van tipped miért, vagy van sejtésed mit csináltunk, vagy, hogy miért? - Ahogy felvetted vele a tempót, megindult egy egyenletes iramban, amit jóval könnyebben tudtál tartani. A folyóhoz közel, a kopár, és széles, terméketlenre és keményre áztatott földön csattogtak a lépteitek sokáig. volt időd gondolkodni, Ki pedig várt türelmesen.

//Amit még nem várok el, az az előzmények újraírása. Ha történik valami, akkor reakciót várok rá, de ahhoz nem kell átírnod, amit én már leírtam, maximum a kimondott dolgokat idézd, hogy mindig lehessen követni hol is jársz, de ha például minden előzmény nélkül megemlíted, hogy pl mennyire nem is gondoltál erre az érzésre amikor a légzőkészülék használatán gondolkodtál, akkor mindketten tudjuk, hogy miről lesz szó. Nyugodtan haladj sorban, és pár szóval jelezd, melyik pontra adsz reakciót, így létrehozva egy folyamatos láncot. Mindezt, hogy megmentsük egymást az extra írástól, aminek nincs sok értelme.
A következőt a nagy folyóhoz kérném.//

**Nakiyama Takatsuki** Pént. Aug. 14 2015, 15:05

//Pein-sama "óvó" kezeiben. //Előzmény[url=http://narutohun.niceboard.org/t106p15-ninja-akademia][/url]//

Manabu kezében van akár az egész játék kimenetele, nála van az előny. Bár, talán hármónk közül én vagyok az, aki gond nélkül átsöpörne, sőt kivégezné a csapatát, még is, sose szabad lebecsülni senkit se. Rég hiba lett volna. És mint, hogy azt az ember gondolná, csupán rész információkat közöl velünk.
- Yukawa, te menj a kiképzőterepre. Taka, te pedig nyomás a Házi Kifőzdébe. - Szemében az elszántság szikrája csillog fel hirtelen, arckifejezése határozottságot sugall. - A sensei parancsa. - Egy pillanatra még végig mér minket, bele túr a rézvörös, átlagnál hosszabb frizurájába, majd a következő pillanatban eltűnik a kereső szemek elől. Igen, ha erre hagyatkoznánk, akkor könnyen kijátszhatna minket. Tudja a hollétünket, míg mi csak a kettőnkét Yukawával. Azzal is tisztában van, mi a feladat, míg mi értetlenül állunk az egész helyzet előtt. Hacsak nem mellékelnek a tárgyakhoz egy kis levelet, fogalmunk se lesz az egészről, esetleg az is megtörténhet, hogy Manabu odaérve szimplán elkéri a tárgyakat. Mi meg, lévén azt se tudjuk, mit kell velük kezdeni, csak úgy odaadjuk neki.
- Ez mi? - De, ha már a sensei kívánja, akkor csak nem kéne teketóriázni, nem igaz? Szépen, csak feltápászkodom a földről, és már csak Yukawára bámulok. - Akkor, nyomás. - Egyszerre távozunk a helyszínről és a kijelölt épület felé indulok, annak a rendje és módja szerint.
A város, mint a legtöbb esetben, most is nyugalomba burkolózik. Azon kivételes napok közé esik ez, amikor nem kell teljesen átázni, vagy pedig akik ezt még annyira nem szokták meg, szalmakalapot viselni, ami valamennyire megvéd a csapadéktól. Mintha egy teljesen másik oldalát mutatná a falu. Nem, mintha annyira érdekelne ez az egész, ezek itt mind csak idegen emberek, de a terepet sose árt felmérni. Jómagam igazából jobb kedvelem az esős időt, még annak is egyszerű elrejtőzni benne, akinek az ellenfele szintén hozzászokott az ilyen időjáráshoz. Kivételes nemzet vagyunk.
Ahogy kacsóimat a korhadó faajtó kilincsére teszem, az nyikorogva adja meg magát a nyomásra, és a belülről felszögelt csengő is megszólal, jelezve; Új vendég közeleg. Remélem, nem is lesz szükség arra, hogy ételt vegyek most magamhoz. Ha valami komolyabb szándéka lenne az új senseimnek, nem telepakolt gyomorral kéne nekiállnom a feladatnak.
- Jó napot! - Nesztelenül végigsétálok a helyiségben, amíg oda nem érek a pulthoz, mert ott talán több információhoz jutok. - Ide küldött a csapatvezetőm.

Pein Szomb. Aug. 15 2015, 19:46

A feladat egyértelmű volt: meg kellett szereznetek egymás „kincseit”. Manabu hamar meg is indult a kijelölt helyre. Szemében valami elképesztő tűz égett; szemfülességének köszönhető első sikere egészen felbátorította a fiút.
– Rendben, induljunk – intett búcsút Yukawa, és meg is indult a Kiképzőterep irányába.
Te magad is összeszedted magad, mert hát mi mást tehettél volna, miután csapattársaid is akcióba lendültek. Céltudatosan szelted Amegakure napsütötte utcáit, mígnem megérkeztél a messze földön híres kis kifőzdébe. A fogadó egyetlen – de valljuk be, igen súlyos – hátulütője a nem éppen szívmelengető környéke volt. A legalsó, csatornákkal és sikátorokkal tarkított szint, ahova még ilyen szép időben se sok napsugár hatolt be, vitathatatlanul a város legveszélyesebb helye volt.
A fogadó maga egyébként igen takarosan festett: kellemesen megvilágított tér, frissen mázolt falak, szép bútorok, piros egyenruhába bújt személyzet, formás idomok, jóképű férfiak… Oázis az amegakurei alvilág sivatagában.
– Üdvözöllek nálunk! – szólított meg az egyik pincérfiú, majd a zsebébe nyúlt. – Ez lesz az – nyújtott át neked egy vérvörös zománccal borított gyűrűt. – Tessék! A mai menüt pedig akciósan megkapod, fogyassz valamit nálunk!
A fiú ezután hátat fordított neked, majd kissé flegmán hozzátette:
– Sok sikert! Információval sajnos nem tudunk szolgálni.

Ezután bármit is teszel, valamiféle halk szisszenésre figyelsz fel a hátad mögül. A gerinced furcsamód megkönnyebbül, a mirubád éleit takaró anyagszövetek pedig a földre hullnak.
– Ezt el kell kobozzam, a gyűrűdre viszont vigyázz! – hallatszik egy érdes, de férfiasan kellemes hang az ajtó irányából, ám mire odapillantasz, már nem látsz senkit.

//Várom a gondolataidat a feladatról, és egy tervet, hogyan tovább!//

**Nakiyama Takatsuki** Vas. Aug. 16 2015, 15:41

- Mi? Ez micsoda? - Egy pillanatig értetlenül bámulom a tárgyat, mire végre ráeszmélek, hogy mit is kell csinálnom vele. Szóval, egyszerűen csak meg kell tartanom és elcsórni a többiek tárgyát, igaz?
- Egek, amatőrök... - Csupán szánalmasan körbetekintek, miután megcsóválom a fejemet. Vajon ér őket megölni? Nem volt benne a feladatban, hogy muszáj, de azt se, hogy tilos. De még is mit tegyek, ha túlságosan ragaszkodnak hozzá? Adjam a rendkívül megértő, szeretetteljes kis csapattársat, s segítsek az egyiknek, amíg a harmadiktól meg nem szerezzük a feladat tárgyát, majd egyszerűen „szúrjam hátba”? Azaz verjem át... Ez se egy rossz elképzelés, Taka. Még is, mi van, ha nem dőlnek be?
- Talán ennyire hülyének nézel engem? - Néha kénytelen vagyok megállni, hogy visszavágjak magamnak. Igen, gyakran még önmagamat is nagyon jól fel tudom bőszíteni, de jelenleg a hidegvér a fontos.
- Nos akkor... - Csinos kis hátsómat az egyik asztal székére helyezem, hogy a cipőmet kényelmesen eltávolíthassam a lábamról. Hogy miért is? Elég egyszerű, amit jelenleg kitaláltam: csupán felhúzom a nagylábujjamra a gyűrűt. Még is kinek jutna eszébe ott keresni? Előbb veszik le a ruháimat, mint hogy itt keressék, nem igaz? Pláne, hogy valószínűleg azt se tudják, hogy mit is kell megszerezniük, de sajnos ez fordítva is igaz. Ám, amint felállok immáron újra a lábbelimbe bújva, arra eszmélek fel, hogy eltávolítják a hátamról Mirubát, és hogy őszinte legyek, ennek kicsit se örülök. Reflexből hátra csapok, de hiába találom el az oda nyúló kart, az továbbra is szorosan tartja a fegyveremet, de amint hátrafordulok az ajtó irányába, már nyoma vész.
- Nem elég, hogy erre fele a pincérek is bunkó parasztok, még ez is? Ki a franc volt? - Pár pillanatig zsörtölődöm, de ha tudott a gyűrűmről, akkor... valószínűleg beavatott, nem igaz? Csak nem a fegyveremet akarta ellopni. Ha még is, esküszöm felkutatom az egész várost, akár az országot is, hogy kibelezzem, miután kiszakítom kaszámmal a kezével együtt. Igaz, jelen pillanatban az a legpótolhatóbb eszközöm, bár lehet, hogy nélküle hátrányba kerülök. Sokkal fontosabb most a sensei kérdés, kaszát szerezhetek később.
- Lássuk, hol is vannak... - Ha minden igaz, ők ketten közelebb vannak egymáshoz, mint akármelyikük hozzám. Ez egy jó pont, hisz valószínűleg ők ütköznek akkor meg először, ezért legésszerűbb az lenne, ha oda igyekeznék, ahol kereszteződhet az útjuk. Valahová a kiképzőterem és a Kórház közé lenne a legjobb meghúzódni. Sokkal egyszerűbb csak egy emberrel megküzdeni, mint kettővel, nem igaz? Ezek a gondolatok vezérelnek, mikor csak ingerülten kilököm magam előtt az ajtót, ami szerencsétlen egy hatalmas kattanással adja meg magát, és kiszakad a zsanérból és egy tompa puffanással a porban végzi.
- Nos, szeretjük a sikátorokat, sok helyre el lehet jutni velük. - Pontosan oda, ahová akarom igaz nem, de le lehet rövidíteni az utat és nem akarok későn érni oda úgy, hogy már mindenki eltűnt onnan. Ezt megelőzendő, habozás nélkül elindulok a sötétség irányába, hogy átvághassak a város egy részén. Talpam alatt minden az előző esőzéstől nedves, az illatok se a legkellemesebbek, amik körülöttem cikáznak, de ennyit csak kibírok. Nem vagyok egy rinyálós kislány, nem igaz? A feladat az feladat, és tűzön-vízen át kell menni, ha úgy esik, ennyi senkit nem állíthat meg. Akit igen, az meg remélem a következő harcban már alulról szagolja az ibolyákat, nincs szüksége senkinek rá.

Pein Szer. Aug. 19 2015, 14:19

Fegyveredtől megfosztva, de annál nagyobb hévvel indultál meg társaid feltételezett tartózkodási helye felé. Jó ötlet volt Amegakure alsó szintjén, a veszélyes és sötét sikátorokban közlekedni – végül is shinobi voltál, nem riadhattál meg ennyitől. Az idő pedig, mint tudjuk, pénz.
Úgy tíz percen át kellett a pocsolyákkal teli, szennyvízszagtól bűzlő sikátorokban bolyonganod, mire végre elérkeztél a kívánt helyszínre. A kórház és a kiképzőterep is csak karnyújtásnyira volt tőled. Megszaporodtak a hangok és az emberek, a szagok helyett pedig egyre inkább illatok üdvözöltek mindenütt.
Először semmi furcsa nem tűnt fel. Kutathattad-kereshetted társaidat mindenütt, jobbra-balra bolyonghattál a kórházat és a kiképzőterepet elválasztó egész barátságos útszakaszon, egyszerűen semmi. Aztán bő 20 perc múlva mégis rád mosolygott a szerencse: a kórház takaros kis parkjában – bizony, olyanja is volt! – az egyik középső padon ott üldögélt Manabu. A fiú egyelőre nem vett észre téged, kissé elveszett a körülötte sétálgató betegek és hozzátartozók forgatagában. No persze a céltalanul andalgó emberek helyett a te figyelmedet valószínűleg valami más ragadta meg: „rég” nem látott fegyvered ott lapult Manabu padja mellé támasztva. Érintetlenül csillogott a napfényben. Gyűrűt nem láttál a fiún. Mi tévő leszel?

//A következő posztot ide kérem: http://narutohun.niceboard.org/t115-amegakure-korhaza //

Ajánlott tartalom

Házi kifőzde

Házi kifőzde

Re: Házi kifőzde

Re: Házi kifőzde

Re: Házi kifőzde

Re: Házi kifőzde

Re: Házi kifőzde

Re: Házi kifőzde

Re: Házi kifőzde

Re: Házi kifőzde

Re: Házi kifőzde