-=Sharingan=-

Go down

-=Sharingan=- Empty -=Sharingan=-

Témanyitás  Senju Tobirama Vas. Márc. 05 2023, 15:54

Sharingan



Eredete: a Rinne-sharingan családfa egyenesági leszármazottja. A Rinne-sharinganból kialakuló képesség, mely ugyan felhígult a korszakok során, ám továbbra is jelentős, elődjéhez méltó erővel ruházhatja fel használóját.

Képességeinek leírása



A Sharingan, az Uchiha klán különleges, klánon belül öröklődő Kekkei Genkai képessége. A szemmel rendelkező Shinobi-k számos különböző, erős képességre tehetnek szert. Aktiválódása és fejlődése a negatív érzelmekhez kötött, mely azt jelenti, hogy erős érzelmi behatás ellenében, a szintkövetelmény meglétével képes feloldani, majd szintet léptetni szemét a karakter. A szintek a Mangekyou kivételével felülírják egymást. Magyarán az első szint használata a harmadik meglétével már nem lehetséges, ám a megszerzett képességek értelemszerűen tovább szállnak a következő szintre, tehát veszteni nem veszt képességet a használó, csak erősödik.

A Mangekyou egy fejlettebb, felsőbb szintje ezem Kekkei Genkainak. Igen ritka képességnek számít még a szemet feloldók között is, mely egyáltalán nem garantált. Az egyetlen ismert megszerzési mód kimondja, hogy egy szeretett személy elvesztése ébresztheti fel ezt a szintet egy alapból is erős személyben. Magyarán egy kivételesen erős negatív érzelmi behatás, sokk kell ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen valakinek feléleszteni. Ezen a szinten a már meglévő képességek tovább erősödnek, valamint több, egyedi képességre is szert tehet használója, melyet lentebb ismertetünk.


Észlelési képesség: Az észlelési képesség felelős azért, hogy a gyorsan mozgó tárgyak, személyek lekövetése gond nélkül menjen végbe.
Értelmezési képesség: Az értelmezési képesség a mozgások, technikák megfejtése, azok esetleges előre kalkulálása, mely a sharingan egyik igazán nagy erőssége.
Másolási képesség: A másolási képesség a különböző mozgások, technikák másolását teszi lehetővé


Képességek ismertetése:


I.Szint: A sharingan első szintje képessé teszi a használót, hogy lekövesse ellenfelét. Érzékelése felgyorsul, sokkal részletesebben érzékeli a különböző mozdulatokat, manővereket, melyeket egy normál szem már nem tudna oly eredményesen követni. Képes megfejteni egyszerűbb ninjutsukat, taijutsukat és genjutsukat, ám a másolás ezen a szinten még nem elérhető. Az első szint ereje a megnövekedett észlelési képesség, egy minimális értelmezési készség. A használó képes lehet továbbá az előbbi kettőt összekovácsolva lemásolni ellenfele mozgását, mely alapvető taijutsu elemeket, shurikenjutsu elemeket, egyszerűbb mozgásokat foglal magába. Tényleges technikák lemásolására és későbbi felhasználása a szem ezen a szinten még nem alkalmas.

II. Szint: Ezen a szinten elérhetővé válik a technikák másolásának ismerete. Tovább erősödnek a képességek, az észlelése, lekövetése sokkalta erősebb, élénkebb lesz a felhasználónak. Olyan eseményeket képes elemezni, megfejteni, mely egy normál szemmel már lehetetlen lehet, s immáron nem csak az ellenfél testmozgásáról van szó. Egy bizonyos szinten képes belelátni ellenfele chakrarendszerébe, s a chakra minimális látása a növekedett értelmezési készséggel összevetve hozzásegítheti, hogy a mozgósított chakrát is képes legyen elemezni. Ezzel együtt járó képessége, hogy az értelmezett chakraműveletet összevetve a kézpecsétekkel, egyfajta ösztönös folyamatként képes lemásolni a létrehozott jutsut. Ez azonban fárasztó tud lenni, s természetesen a korlátai is megvannak. A szemképességgel ezen a szinten főként Taijutsukat, egyszerűbb ninjutsukat képes másolni a használó.
Chakraszint: 400
Besorolás: B
Másolható technikák száma: 6

III. Szint: A végső szintje a sharingan alap formájának, mely közel tökéletessé teszi az előző képességeket. Emberfeletti észleléssel rendelkezik, mely ha nem is képes mindent lekövetni, mégis kevés dolog van amit nem. Olyan technikák, melyek magasan ember feletti sebességet garantálnak a használó számára továbbra is képesek kifogni a technikán. A Raiton no Yoroi például, vagy más, villám és fény technikák továbbra sem százszázalékig lekövethetőek, ám ezektől eltekintve, semmi sem túl gyors ennek a szemnek. A Sharingan Genjutsu mint olyan elérhetővé válik, mely annyit tesz, hogy a szem képessé válik puszta szemkontaktus alapján genjutsut bevetni, mely rendkívül hasznosnak bizonyulhat bárki számára. A genjutsuk alap szabályzata azonban továbbra is vonatkozik rá, s ugyanazon módokon az áldozat ki is szabadulhat belőlük.  A használó immár képes bármilyen technikát lemásolni amihez nem szükségeltetik valamilyen plusz felszerelés, vagy Kekkei Genkai képesség. Előbbi esetében rendelkeznie kell a tárgyakkal ahhoz, hogy rekreálja a hatást. A nem másolható technikákról lentebb bővebben olvashat mindenki.
Chakraszint: 600
Besorolás: A
Másolható technikák száma: 9

Azon technikák listája, melyet a Sharingan nem, vagy csak komolyabb utánajárás, vagy egyéb testmódosítás után képes csak lemásolni:
- Zankuuha // Lefejező Széllökés
- Zankyokukuuha // Extrém Lefejező Széllökés
- Nekokaburi no Jutsu // Macskapalást Technika
- Chakra Kyuuin // Chakra Elszívás
- Shikei Seppun // A Halál Csókja
- Shikei Tenshin // Színváltás
- Medokushin no jutsu // Tudatzár Technika
- Kimera no Jutsu // Kiméra Technika
- Jingou // Föld Harag Félelem
- Takumi Ninpou // Mechanikus Ninja Művészet (teljes ágazat)
- Jishaku Ninpou // Mágneses Ninja Művészet (teljes ágazat)
- Narikawari no Jutsu // Helyettes Technika
- Hōshi no Jutsu // Spóra Technika
- Shoushagan no Jutsu // Arc Lehántoló Technika
- Konbi Henge no Jutsu // Konbinációs Transzformáció
- Kumo Ninjutsu // Pók Ninja Technikák (teljes stílus)
- Juujin Bunshin // Vadállat Ember Klón
- Doku Gasu // Gázlehelet
- Kyoumen Shuuja no Jutsu // Tükrözött Támadó Felület Technika
- Shiroi Hebi Zou // Fehér Kígyó Birtoklás
- Fushi Tensei // Élő Tetem Reinkarnáció
- Kami Ninpou // Papír Ninjaművészet (teljes stílus)
- Kagura Shingan // Kagura Haramadik Szeme
- Jibaku Jutsu // Szókötés Technika
- Hitokugutsu // Emberi Báb
- Hiraishin no Jutsu // Repülő Villámisten Technika
- Gin Hirameki no Jutsu // Ezüst villanás
- Kuchiyose no Jutsu  // Idéző Technikák (teljes stílus)
- Gama Kuchiyose Ninpo // Béka Idéző Ninjaművészet (teljes stílus)
- Denseku Ikimono Kuchiyose // Legendás Lény Idézés (teljes stílus)
- Aburame Klántechnikák
- Inuzaka Klántechnikák
- Kamizuru Klántechnikák
- Titkos Növény Technikák (klántopic)
- Jinchuuriki Technikák
- Speciális Chakra/Technika Típusok topic teljes technika tárja
- Teljes Kekkei Genkai lista
Minden olyan technika esetében, amely létrehozástól külön kerül aktiválásra, mindegyik lépését látnia kell a Sharingannak, hogy a használó le tudja másolni az adott technikát.
 
Példa:
A Szövetlekötő Technika esetében, hiába látod a már lepecsételt, elzárt személyt, ez nem elegendő a technika megtanulásához. Ahhoz, hogy képes legyél lemásolni az elzárási műveletet, látnod kell, ahogy a célpontot elkapják a választott anyaggal, és a gúsbakötött személyt elzárják a pecséttel. Ha valamelyik lépés hiányzik, a technika hiányos, emiatt nem elsajátítható, leutánozható.

_________________
-=Sharingan=- X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.